Tékozló Homár

Segítség helyett sértődés a Tudakozótól

2009.09.11. 07:49 | ge | 128 komment

Mi is ismerünk embereket, akik nem tudják használni az internetet, de hogy Bazsi tapasztalata szerint a Tudakozó Plusz ügyfélszolgálatára is ilyen alkalmazottakat vegyenek föl, az igazán nem túl okos dolog. Ráadásul ha végül nem kérünk a percenként 45 Ft-ba kerülő segítségükből, még ők sértődnek meg.

Ma virágboltot kerestem az Interneten a Miskolci Egyetemváros környékén, de nem kaptam megfelelő találatot. Jött az ötlet, hogy felhívom a Magyar Telekom Tudakozó Pluszt, és megkérdezem, hogy "mi a szösz", tud-e virágboltot azon a környéken.

Első hívásomnál V. B. vette fel, elmondtam, hogy mit szeretnék, majd kis türelmet kért, amely gyakorlatilag 5 perc 21 másodperc volt, meguntam és leraktam, ennyit nem ért meg nekem.

Második hívásomnál egy halk hangú hölgy vette fel a kérésem, Ő kérdezett utcát is, majd szintén kis türelmet. Nem tudom, hogy mire számítottam, de mondta, hogy nem talál semmit, még esetleg az Aranyoldalakban tudna keresni, de úgyis csak Miskolcra. Mondtam erre, hogy "akkor szétnézek még a neten", majd erre egy nagyon morcos, fennhangú válasz jött: "ahogy maga azt gondolja", majd letette.

Lehet, hogy tudják, mi a szösz, de hogy egy virágboltot nem tudnak nekem modani Miskolctapolca környékén, az kicsit szomorú. Végülis a valóság az, hogy ül ott néhány alulképzett érettségis emberke a Google és az Aranyoldalak keresője előtt. Ez érne meg nekem 45Ft-ot percenként?

Üdvözlettel;
"Bazsi"

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tiara · http://szomszedaim.blog.hu 2009.09.11. 07:52:44

hát ha van net, eszembe nem jutna tudakozót hívni..

Tökös Veréb 2009.09.11. 07:54:08

ők is a neten kotorásznak, csak jó pénzért teleofonban! semmi értelme a T+-nak!

Impega 2009.09.11. 07:54:17

jo reggelt! Ismet valaki, aki szereti a munkajat :(

Tökös Veréb 2009.09.11. 07:55:50

ott nem ilyen "esőemberkék" űlnek 200-as IQ-val, hogy mindent tudjanak!

Gizike meg Mariska csücsül a google előtt = T+

Énbagoly 2009.09.11. 07:57:48

Lehet már a posztolót?
Mit gondoltál Bazsi? Ők is csak a neten keresnek. Ha te nem találtál a neten semmit, ők sem fognak.

Tökös Veréb 2009.09.11. 08:10:58

egyébként, Éljen Té, Éljen Té!

Énbagoly 2009.09.11. 08:19:13

Szerintem ebből a sztoriból nem lehet többet kihozni.
Új poszt?

Tökös Veréb 2009.09.11. 08:22:07

miért nem hívtad újra meg újra őket?
"Kár, hogy letedd! Nincs értelme....HANYAS VAGY TE DISZNÓÓÓÓÓÓ?, HANYAS?, JELENTKEZZ BE!!!!

EnZsolt 2009.09.11. 08:22:24

Bazsikám elmész te a jegesmedve huncut, fekete bőrös, fehér szőrös pélójára!

Arra nem gondol az a csökevény a nyakadon, hogy megkérdezel valakit az utcán? Vagy ha egyetemista vagy, akkor valamelyik csoporttársadat?

Az, hogy külön fikázod őket a végén, hogy alulképzettek, meg csak érettségizettek... mit mondjak, várj megvan: Szarjál sünt!

Mellesleg nézd meg a barlangfürdőnél a boltokat, hátha van egy ami árul virágot is.

Impega 2009.09.11. 08:22:56

@Énbagoly: Ma rengeteg melom lesz. Majd kommentelnem helyettem: Ilyeneket:

-Ezert tart itt az orszag

-Lassan hetvege

-Uj poszt?
-Ez mar a hetvegi?

Koszike :DDD

Énbagoly 2009.09.11. 08:23:54

@Impega - a dolgozô nõ: Oké! Kommentelek. De avatart váltani nem vagyok hajlandó! :))

Impega 2009.09.11. 08:25:12

@Énbagoly: Ilyet sose kernek toled! Olyan szep az avatarod...olyan baglyos. J

Énbagoly 2009.09.11. 08:25:35

@EnZsolt :) avincesztori.blog.hu (:: A 21. század gyermeke, nem érdeklődik személyesen szájjal! Mit gondolsz te? :)

@Impega - a dolgozô nõ: nevében pedig?: Ezért tart itt az ország!

Impega 2009.09.11. 08:28:14

@Énbagoly: Koszi, na ki is leptem. Rosszalkodjatok!

EnZsolt 2009.09.11. 08:29:56

@Énbagoly: akkor én egy középkori időutazó vagyok, mint Jacques Foche.

Énbagoly 2009.09.11. 08:32:24

@EnZsolt :) avincesztori.blog.hu (:: akkor gondolom, még akár meg is szólítasz embereket az utcán! Vagy képse vagy piacon zöldséget venni, a biztonságos hipermarketek helyett. Vagy akár ki is mész az erdőbe, ahelyett, hogy tévén néznéd! Ez már tényleg felháborító! :)))

Sir Mortzosch 2009.09.11. 08:33:29

Én eccer nagyon rég próbáltam. Aztán kiderült : telefonista ül a gép előtt és guglizik. ilyen egyszerű.
Más : a "miskolc egyetemváros virágbolt" gugli második találatát kukkold meg.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.09.11. 08:39:53

Nekem nagyon pozitív tapasztalataim vannak a tudakozó plusszal: egyszer a boltban állva jöttem rá, hogy elfelejtettem felírni az aznapi kajához valókat (új recept volt). Felhívtam a tudakozót és megkértem, guglizza már ki nekem a receptet és sorolja fel a hozzávalókat. Megtette :D
másik alkalomal pedig blogkommentet írattam velük, azt is sikerült megoldani :)

Tökös Veréb 2009.09.11. 08:40:34

"...Első hívásomnál V. B. vette fel..."

de ha már rögtön az elsőnél a Virág Bolt vette fel akkor minek akadékoskodtál tovább?

EÖ (törölt) 2009.09.11. 08:41:28

az én időmben az egyetemvárosban egyetlen egy virágbolt volt, ott is sört árultak.

Tökös Veréb 2009.09.11. 08:41:39

@Rékuc: neked mi nem sikerült még az életben? blogkommentet? na azt biztos muszáj volt!

EÖ (törölt) 2009.09.11. 08:42:59

@Rékuc: én pedig a tudakozó pluszon keresztül homározok
felhívom őket és beírnak valamit

Tökös Veréb 2009.09.11. 08:44:00

@EÖ: az semmi én egyszer felhívtam őket, hogy menjenek be helyettem dolgozni! bementek!

Tökös Veréb 2009.09.11. 08:45:13

@EÖ: sőt még olyan is volt, hogy nemtudtam valaminek a receptjék erre kikereste, kinyomtatta és eljött megfőzte nekem! ilyen is volt!

sertésmájkrém 2009.09.11. 08:46:10

Néhány éve ügyeletes fogorvost kerestem volna Miskolcon (szombaton).
Tudakozó plusz ... nem tud ilyet.
Akkoriban nyomták a mi a szöszös szarjukat a tvben.

EÖ (törölt) 2009.09.11. 08:47:08

@Fulzsenszio: nekem egyszer a barátnőmet rendezték le, mert nem értem haza időben
odaszóltam és házhoz mentek
:DDD

AlulírottFentemlített 2009.09.11. 08:47:22

Miért nem mosógépszerelőt keresett?
Azt tudtak volna mondani rögtön :-))

EnZsolt 2009.09.11. 08:48:29

Nekem olyan volt, hogy valamiért sünt kellett szarnom, felhívtam őket, hogy tegyék meg helyettem, és képzeljétek megtette! Hallottam, ahogy ott erőlködik a telefonban... Nagyon durva volt.

AlulírottFentemlített 2009.09.11. 08:50:05

@EÖ:
Ennek az hátránya, hogy valaki áthú majd a vonalon, ha nem tetszik a kommented. .-)

Nanemá 2009.09.11. 08:50:27

Te idióta"Bőcsész!"
Szerinted hány virágárusnak van veboldala? Szerintem sokuknak még vezetékes telefonja sincs. Fikázod itten a tudakozót, de azt bezzeg elhallgatod, hogy neked végül sikerült-e az interneten megtalálnod a virágárusodat. Ráadásul kaptál egy jó tippet: lapozgass Aranyoldalakat. Vagy: kérdezz meg pl. egy idősebb benszülöttet az utcán.

Tökös Veréb 2009.09.11. 08:55:44

nekem olyan is volt, hogy elfogyott a papír, felhívtam őket és hoztak, sőt még ki is törölték!

lódarázs 2009.09.11. 08:58:33

Virágot venni... sosem vettem virágot. Nem derült ki az sem, miért kellett Bazsinak a virág. Szülinap? Névnap? Randi? Ha randira, na az nagyon gáz szerintem. Szerencsétlen csaj nem tudja hova tenni, fogja a kezében. Ha beülnek valahova, akkor is útban van. Kornyadozik, kókad. Ha csak sétálnak, lóbálja, zavartan szagolgatja. Az utcán mindenki leveszi, hogy ez egy elsőrandis pár.

reunalla 2009.09.11. 08:59:11

én tegnap 29 perc 54 másodperc alatt kötöttem a T-vel internetszerződést (tudom nem vagyok sikeres, viszont havi 5 ruppóval kevesebbet fogok fizetni :P)...ebből cirka 22 percig néma hallgatás volt a vonal másik végéen...biztos zavarta volna az adatrögzítésben, ha beszél is...viszont ingyé' volt a hívás :D

fazzoletti 2009.09.11. 09:02:07

Komoly intelligenciára vall, hogy valaki a net mellől felhívja a tudakozót, hogy nézzen meg valamit a neten neki. És még fikázza is őket.... Sünt neki...

Tökös Veréb 2009.09.11. 09:02:53

@fazzoletti: miskolcon van bőcsészképző?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.09.11. 09:03:48

@Fulzsenszio: elég beteg hogy téged zavar hogy másnak valami sikerül, mondjuk speciel egy tudakozóhívást nem tartok számon mint életem kiemelkedő sikerét, csupán leírtam, mint témához kapcsolódó saját élményt, de lehet hogy neked már ennyi pozitív élmény is óriási előrelépés volna :) szívből kívánom, hogy egyszer neked is összejöjjön legalább ennyi, ha más már nem is :D

Tökös Veréb 2009.09.11. 09:06:07

@Rékuc: dehogy zavar, sőt veled örülök!
valamit benéztél onnan nagyonnyugatról!

EnZsolt 2009.09.11. 09:06:24

@lódarázs: Anno vettem a barátnőmnek egy csokor rózsát. (Most is szoktam virágot venni neki :D ) Idős bácsi árulta a Moszkva téren, ráadásul nem is volt drága. Nem voltunk első randis pár, de olyan boldog volt mikor beállítottam a munkahelyére. Hazafelé meg mindenki minket bámult :)

Jobb helyeken meg hoznak vázát, vagy egy poharat a virágnak, ha beül valahova az ember :D

silent76 2009.09.11. 09:06:45

Nem akarok kötözködni, de ha te sem találtál virágboltot neten azon a környéken, akkor miböl gondoltad, hogy a tudakozó + majd talál?
Valószínüleg nincs a környéken olyan amelyik hirdeti magát a neten. Vagy azt vártad el, hogy építenek neked egyet 45Ft/percért?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.09.11. 09:06:47

@Fulzsenszio: jólvan, ügyes kutya ül, dobok egy csontot, nesze :D

reunalla 2009.09.11. 09:07:37

@Fulzsenszio: dögöljön meg felőlem nyugodtan, de sok választásom nincs :S...bár a digi már egy éve ígérgeti itt magát, múlt héten a dobozukat is beszerelték, de tartok tőle, hogy a városom kedvenc kábeltévéje miatt (önkormányzati tulajdon) még jó darabig nem kapnak engedélyt kábelt fektetni, mert vigyázni kell a járdák állapotára, még eltüntetnék véletlen a négyzetméteres nagyságrend 10-20 cm mély kátyúkat :D )

Tökös Veréb 2009.09.11. 09:08:51

@Rékuc: mivan elgurult a gyógyszered?

reunalla 2009.09.11. 09:09:01

@Fulzsenszio: van...még a Hogyan tudakozzunk órájuk is van...valahol a Tanárképző kar és a Műszaki Anyagtudományi közt vannak ...

Énbagoly 2009.09.11. 09:09:25

@lódarázs: Azt te csak hiszed, hogy a nőket zavarja a virág. Én még nem nagyon találkoztam olyannal, akit zavart volna. :)

Tökös Veréb 2009.09.11. 09:12:30

@reunalla: de az nem csak ilyen hobbibölcsészkör? ezt nem tudtam, hogy miskolcon is van bölcsészde :)

Smacika 2009.09.11. 09:13:42

Te vagy a hüJe.Aztat kellett volna kérdezni, hogy mi a szösz.
Vagymegmég aztat, hogy hol van a suszter.

reunalla 2009.09.11. 09:15:06

@Fulzsenszio:
válassz! ezek vannak

Az Egyetem karai

Műszaki Földtudományi Kar
Műszaki Anyagtudományi Kar
Gépészmérnöki és Informatikai Kar
Állam- és Jogtudományi Kar
Gazdaságtudományi Kar
Bölcsészettudományi Kar
Comenius Tanítóképző Főiskolai Kar
Egészségügyi Kar
Bartók Béla Zeneművészeti Intézet

Tökös Veréb 2009.09.11. 09:16:54

@reunalla: kössz, már majdnem hívtam a T+ :)

lódarázs 2009.09.11. 09:17:00

@EnZsolt :) avincesztori.blog.hu (:: @Énbagoly: majd megreformálom a szokásaimat. Meg is keresem a neten a falunk virágboltját. Mit csináljak, ha nincs weboldala? Hívjam a t+-t? :D

reunalla 2009.09.11. 09:19:55

@Fulzsenszio: 45 Ft-ért percenként? ...csinálok nekik konkurenciát 40 Ft/percért :D

amúgy, én rendszeresen hívogattam őket pár éve, totál idióta kérdésekre is tudtak néha válaszolni....amit én is megtaláltam volna, ha a főnököm szerzett volna nekünk internetet...szállodai telefonközpontban melóztam és egyes vendégeknek hajmeresztően hülye kérdéseik voltak....

lódarázs 2009.09.11. 09:21:15

@reunalla: nem tudnál párat összeszedni? Szeretnénk mi is röhögni! :)

EnZsolt 2009.09.11. 09:25:29

@lódarázs: miért nem kéred meg a szegről-végről rokon méheket, hogy ha már úgyis döngicsélnek egyikről a másikra, hozzanak neked egy szép csokrot? :)

lódarázs 2009.09.11. 09:28:01

@EnZsolt :) avincesztori.blog.hu (:: Jó ötlet! Már csak egy csinos lódarázs hölgyet kell keressek :))

Tökös Veréb 2009.09.11. 09:35:41

@lódarázs: hívd fel a T+! ők segítenek!

Éljen Té, éljen Té!

reunalla 2009.09.11. 09:36:59

@lódarázs: rég volt, de kerestek masszázsszalont extra szolgáltatással, kísérő hölgyeket, nightklubbot férfiaknak, 56 -ban disszidált fickó a szomszéd kiscsajt akarta megkeresni (meglett, ugyanott lakott az volt a mázli, szóval csak cím alapján telefonszám kikeresés volt), medicinlabdát hol lehet venni?

lódarázs 2009.09.11. 09:47:52

@reunalla: köszi :) Medicinlabda jó nehéz, távozáskor otthagyta a hotelben, vagy cipelte magával?

EÖ (törölt) 2009.09.11. 09:51:48

@reunalla: esetleg azt is hallotad, hogy a GOTO utasítás veszélyes? :)

Sákif za morro? 2009.09.11. 09:52:24

Ezt a hülye faszt. Virágbolt nagyjából minden 3. utcában van. Ha mégsem, akkor megkérdezel bárkit az utcán. Aztán meg idejössz brühögni a Homárra. Gratulálok vazze....

lódarázs 2009.09.11. 09:55:20

Temető mellett mindig van virágbolt. Miskolcon van temető? Hívom is a t+-t.

EÖ (törölt) 2009.09.11. 09:56:26

@AlulírottFentemlített: ilyen kis szálak, amik a ruhákon találhatók :)

Tökös Veréb 2009.09.11. 09:57:12

én meg közben rájöttem, hogy nem bőcsész hanem informatikus! valaki mondja már meg nekik, hogy a monitoron túl létezik egy igazi világ hús vér emberekkel :)

Kobe 2009.09.11. 09:57:29

asszem itt joggal szidom a postolót. Nem hiszem, hogy neki kéne kioktatni, leszólni telefonos tudakozós emberkéket, amikor ő is képtelen volt nem tom mennyi idő alatt találni bármit is. Akkor a tudakozós, korlátozott idő alatt mit csináljon? No akkor ki a hülyébb?

reunalla 2009.09.11. 09:59:38

@lódarázs: halvány gőzöm sincs róla, hogy vett-e :D

@EÖ: nem hallottam, biztos nem jó irányból mondtad, mivel félódalra (sic!) süket vagyok :D majd Vadászok egy try-ra

EÖ (törölt) 2009.09.11. 10:00:54

@reunalla: az első pillanattól fogva gyanús voltál :))

meghalt amúgy, RIP

reunalla 2009.09.11. 10:03:19

@EÖ: gyanús?...tudod googli a barátom :D

tudom, hogy meghalt

EÖ (törölt) 2009.09.11. 10:06:12

@reunalla: a google is benne van a pakliban, de szerintem nem onnan ismered. :)

én most tudtam meg nemrég (egy blogon)

EÖ (törölt) 2009.09.11. 10:09:33

@reunalla: ME .....mérnöki kar
az eleje tuti, a vége tipp
szerintem

labi 2009.09.11. 10:12:19

Pedig vannak jófej tudakozósok is...

Két éve egy nem túl szomjas vita miatt felhívtuk, és egy kedves középkorú női hang elénekelte nekünk kétszer a szovjet himnuszt oroszul...

kadaj01 2009.09.11. 10:12:26

Kedves postíró! Milyen jogon pofázol te itt "alulképzett érettségis" dolgokról, amikor helyesírásod egyszerűen katasztrófa, valamit pont TE vagy az a idióta, aki nem képes beírni a google.hu keresőbe, hogy "Miskolc virág rendelés".

Kiérdemelted az év legszánalmasabb embere címet, gratulálok!

AlulírottFentemlített 2009.09.11. 10:12:48

@EÖ:

Kérnék egy bolyhot!
Szösz lett. Maradhat?

reunalla 2009.09.11. 10:15:57

@EÖ: mérnöki kar igen, ME igen...számítástechnika nemigen :D

EÖ (törölt) 2009.09.11. 10:18:46

@reunalla: azért pöttyöztem ki
tippelhetek, Vágó Úr? :DD

Tökös Veréb 2009.09.11. 10:21:29

@reunalla: én tudooooom! bölcsészmérnök?!! :)

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.09.11. 10:21:30

A posztoló megmutatta a szegénységi bizonyítványát és ő beszél az "alulképzett" emberekről...

reunalla 2009.09.11. 10:24:30

@Fulzsenszio: a tanárképző minek számít? bölcsésznek? :D oda is volt szerencsém járni...bár nem Miskolcra

Tökös Veréb 2009.09.11. 10:26:37

@reunalla: az határeset! könyvtáros nehézgépkezelő, na az a masszív!

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2009.09.11. 10:29:07

mi egyszer azért hívtuk fel őkat egy pöttyet ittasan, hogy ha zuhog az eső és víz alatt áll minden, hová tűnnek el a repülni képtelen bogarak? Megoldás nem született de vagy 20 percen keresztül boncolgattuk a témát :D

reunalla 2009.09.11. 10:29:20

@Fulzsenszio: volt egy kolléganőm, ő valami vámügyintéző volt eredetileg, meg villanyos targonca-kezelő...bár ez utóbbit erősen tagadta, nehogy be kelljen ülnie egybe :D

b[ALien] (törölt) 2009.09.11. 10:32:35

Na, a három diplomásból kiszaladt az alulképzett érettségis duma...
Gratulálok, okos kis köcsög:)

EÖ (törölt) 2009.09.11. 10:34:39

@reunalla: bányamérnöki
nem tudom megindokolni, de arra tippelek
ha nem, akkor gépész
ha az sem, akkor kohász

reunalla 2009.09.11. 10:35:29

@EÖ: jó szerencsét, de kohász vagyok :D

EÖ (törölt) 2009.09.11. 10:37:20

@reunalla: még éppen a dobogón vagyok :)))

reunalla 2009.09.11. 10:39:25

@EÖ: ja és a 3. helyről kisebbet is esel, ha esel :D

EÖ (törölt) 2009.09.11. 10:40:51

@reunalla: én bőcsészmérnök vagyok

EÖ (törölt) 2009.09.11. 11:40:47

@reunalla:
ilyesmi tantárgyak voltak:

virágkötészet ipari környezetben
hegesztőautomaták szerepe a felvilágosodás művészetében
allegóriák vésőgépre
fogaskerék-lélektan
ipari robotok válaszreakciója a modern kor kihívásaira

reunalla 2009.09.11. 11:46:22

@EÖ: nem rossz, biztos nem unatkoztál...jó volt amúgy a könyv, amit a pad alatt olvastál?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.11. 11:57:04

@lódarázs:
ja oszt beallit az elso randira egy koszoruval
elt 67 evet

lódarázs 2009.09.11. 12:41:25

@hagyma: nemcsak koszorúk vannak ott. Vágott virágot is árulnak.

rapunzel. 2009.09.11. 12:42:16

Úúúúristen..Ti is kb olyan szinten vagytok,mint akik felhívják a tudakozót...meg aki azt hiszi hogy egy kis vrágboltnak van telefonszáma..vagy nemgondol abba bele hogy esetleg lehet hogy cégneve van annak a **** üzletnek..pl virágért...ágivirág..meg ilyenek.és azt nem fogod virágbóóót néven megtalálni..sőt a tudakozó sem fogja mivel nem gondolatolvasók..

rapunzel. 2009.09.11. 12:46:11

és nem látnak műholdas utcaképet sem...meg nemtudnak mit kezdeni azzal hogy a póóósta meletti boltnak a számát szeretné valaki...

anarch 2009.09.11. 12:51:39

@rapunzel.: Melyik cégnek nincs telefonja...

Egyébként meg _lejelentenek_ fő és mellék tevékenységi köröket (cégalapításhoz kell). Így készül az aranyoldalak... Ugye nem gondoltad komolyan, hogy csak név alapján lehet keresni cégeket.

anarch 2009.09.11. 12:54:31

@rapunzel.: A műholdtérképeken utcaszámot le lehet olvasni (már ahol fel van dolgozva, irányítószámot is kiköpi hozzá). Utca + házszám alapján pedig már lehet telefonszámot keresni, név nélkül is.

rapunzel, te most nagyon naív vagy, vagy pedig provokálsz?

rapunzel. 2009.09.11. 12:56:34

EGYÉBKÉNT MEG 199 FT

rapunzel. 2009.09.11. 13:07:04

mit magyarázol itt a térképkeresővel?te hülye vagy?akkor keresd már ki a zalaegserszegi gazdaboltot a buszmegálló mögöt...te ostoba..ja meg a kék épületet a nagy piros ház mellett..keresd már ki nekem google maps-en!!Képzeld el csak névre lehet keresni..a netes keresők pedig..lásd cylex,arabny oldalak..ott is csak némely cégnek van tevékenysége,és a legtöbb cégnével van vag ypontos címen(lásd:Város,utca,házszám)és azt általában nemtudja senki..a neten pedig megis tudod nézni magad is így megkíméled magadat is meg az ott dolgozókat is.

utca meg házszám alapján hogy keresel telszámot mikor a cím egy tárasaházban van ember??? gondolkodj már el magadon különben is akkor keresd ki magadnak.

reunalla 2009.09.11. 13:19:15

@rapunzel.: már bocs, de ahonnan virágot rendelni lehet az a bolt telefonszám nélkül hogy él meg?

reunalla 2009.09.11. 13:20:51

@rapunzel.: hát ezt speciel meg tudják mondani - kikeresik a posta címét az adatbázisból és a környékbeli utcákban megnézi a "bótokat" :D

reunalla 2009.09.11. 13:22:18

@rapunzel.: ebben van valami, de akkor mit hívott a posztoló 45 Ft-ért? :D

www.t-home.hu/static/sw/file/TH_pdf_tudakozo_dijak_0909.pdf

HideousGenius (törölt) 2009.09.11. 13:50:31

@hagyma:

Szia hagyma!

Bocs, hogy zavarlak, de megmondanád nekem, hogy ha innen küldök valamit júeszéjbe mennyi időbe telik, míg megkapja valaki? PA állam. Köszi

reunalla 2009.09.11. 14:02:01

@HideousGenius: nem hagyma vagyok, de nekem onnan ide 7 nap alatt itt volt a levelem (kicsi pakk) elsőbbségi volt és nem vámolandó, de vámon átment rajta volt a pecsét

/tno+DA= 2009.09.11. 14:42:58

45 Ft / percért ha az utcán leszólítasz nem csak útbaigazítlak a legközelebbi virágbolt felé de el is kísérlek. :)
Talán nem a mobiltól a nettől kéne függni, hanem akár egy arrajárót megkérdezni hátha tudja. Ilyen egyszerű. :)
Egyébkéntmeg ki akar hirtelen felindulásból virágot venni? Valami nárcisztikus lelkületű nebántsvirág vagy Jácint vagy épp Virág névvel?
XD

Alikam 2009.09.11. 15:54:11

Hát bazz, ez nem annak van kitalálva, akinek ott van a netje:)
Meg azoknak sincs valami titkos adatbázisuk:) - bár lehetne -...

rapunzel. 2009.09.11. 17:24:04

igen..kikeresed kerültere a postát...de környékbeli utcákranem lehetkeresni, ezt senki nem gondolhatja komolyan hogy létezik ilyen technika,hogy "környékbeli iskolákra keresés:Dilyen nincs.kerületre lehet vagy városra.ugyan azt tudják,mint a belföldi tudakozó,csak van netük..ennyi.egyébként meg jó kérdés,h miből él meg.Ésúgygondolom,nem a tudakozó hibája,hogy nincs benne az adatbázisukban,vagy aneten egy "útszéli kis virágbolt"-naka száma,hanem annak az embernek,akié a virágbolt..mert az ő feladata lenne berakatni magát az adatbázisukba.Szóval marhára nema tudakozót kell szidni,hanem inkább boltost,hogy ilyeni dióta,hogy nem rakatja be magát..amivel saját boltjának is több pénzt hozna..Én azt nem értem,hogy eleve hiogy lehet így üzletet vezetni..Ha csinálnék egy vállalkozást nekem az lenne az első,hogy bewrakatnáma tudakozó belföldi adatbázisába,meg felnyomnám 197.hu-ra meg minden netes keresőadatbázisba(arany oldalak..pl..)...ennyit erről

Megdobbent 2009.09.11. 18:20:25

Sajnos a kedves poszter egy idiota. Ott ul anet elott es nem talal semmit, gondolja majd mas talal ugyanott, csak jopenzert. Ket L ha talalkozik, es ha gonoszsagbol megjelenik a homaron a sztori.

Sasfióka 2009.09.11. 22:14:49

45 Ft-ot percenként? :) Én tudom a tudakozónak és a tudakozó plusznak is a "külföldről is hívható" - azaz normál tarifájú telefonszámát is (így pl. tarifacsomagtól függően akár ingyen is hívható)... ;) De ezt itt nyilvánosan nem publikálnám, mert még megszűnne ez a lehetőség. Fizessen a szösz annyit érte! :)

pingpong 2009.09.12. 08:08:48

egyáltalán nem értem, miért írta le ide ezt a sztorit a posztoló

enimöl 2009.09.12. 08:26:56

Kedves Bazsi!
Pécsen keresek az egyetemvárosban egy spar-t (Pécsi kommentelők kizárva :D). Megtudod nekem mondani, hogy hol találok? www.spar.hu itt megtalálod az áruházakat, de kiválogatnád nekem, hogy melyik van egyetemvárosban. Pécsi helyismeret nélkül ...
;)

szöszmanó 2009.09.13. 20:29:00

"ül ott néhány alulképzett érettségis emberke"... Szerinted hány diploma kellene egy tudakozós operátornak? Jó legyen egy orvosi, egy jogász meg mondjuk egy bölcsész..Kedves imént említett szakemberek, nektek tanítják, hogy hol van Miskolcon az Egyetemvárosban virágbolt?

regisztráltam · http://href.hu/x/cdde 2009.09.14. 01:04:51

@Rékuc: "másik alkalomal pedig blogkommentet írattam velük, azt is sikerült megoldani :)"

Na persze. Gondolom megmondtad a jelszavad is. Gratulálok. Én meg a Tudakozó Pluszon szoktam kérni, hogy töltsenek le nekem filmeket, majd este beugrom érte, még sziínes borítót is adnak a dvdhez

Perzekútor 2009.09.14. 10:39:19

Tisztelt posztíró, tisztelt fikázóbajnok nemzedék!

Dolgozik a tudiban nem odavaló ember, küzd hibákkal és hiányosságokkal maga a szolgáltatás, ez tény. De azért megnézném a fejeteket, ha végig kellene ülnötök egy csak egy hetet, nem többet miközben azt a melót csináljátok.

Függetlenül a T-től a telefonos meló az egyik legstapásabb. Drága hazánkfiai nagy műgonddal tudják kiereszteni magukból az ostoba, pökhendi és agresszív taplót amikor ezt telefonon következmények nélkül tehetik.

Akinek nem inge ne vegye magára!

Perzekútor 2009.09.14. 10:41:19

legstapásabb = legstrapásabb
(szép magyar szó, bocs)

rapunzel. 2009.09.14. 16:01:32

HÁt igen..ÉS elmondom nektek azt is hogy lehet higy csak érettségi kell,de komoly pszichológiai felvételi van,amin sok ember(köztük,ahogy elnézem innen is jópáran)át sem mennének..Pont azért hogy az ilyen érthetetlen,ostoba és bunkó embereket nem mindenki tudja tolerálni.Úgyhogy én tiszelem őket ezért!Respect T+

A Tyne folyó déli partja 2009.09.14. 20:27:31

én egyetem alatt dolgoztam tudakozóban, de az csak telefonszámokat tudott, már, ha megmondták, h. kit is keresnek...olyat mi se tudtunk, h. keress már nekünk egy virágboltot. és nem is internet előtt ültünk, hanem egy szimpla adatbázis előtt, amelyben - micsoda meglepetés! telefonszámok voltak...
de annyi hülye emberrel, mint akik oda betelefonáltak, nem nagyon találkoztam. pl. szeretne megtudni egy számot. mondom neki, mondjon nevet meg esetleg egy várost. azt mondja, Kiss János (de hogy egy s vagy kettő, azt nem tudja), és annyit tud, h. Pesten lakik. találjam meg neki...

szombi 2009.09.16. 00:06:55

A T-Home ügyfélszolgálatáról ennél jóval enyhébb hibáért kiraktak engem!

A Tudakozó Plusz csak egy emelettel volt felettünk, úgy látszik oda kellett volna mennem...

missnikol 2009.09.26. 18:14:50

Valóban elég gyenge szolgáltatás a tudakozó de engem az a megfogalmazás botránkozatott meg, hogy "alulképzett, érettségis emberke..."
1: az inteligencia és az iskolázottság nincs összefüggésben (tudom, mert emberekkel foglalkozom)
2: valószínűleg a diplomás, magasan képzett "emberkék"nek nem az mindegy vágyuk, hogy egy ügyfélszolgálaton üldögéljenek
3: arról valóban nem esik szó, hogy te megtaláltad-e az INTERNETEN a virágboltot, ugyanis szerintem még Bp-en is aligha találnál neten virágboltot...
4: és végül, gondolhatod (én legalább is szinte biztos vagyok benne)
hogy őket (se) fizetik túl, tehát éppen emiatt állnak úgy az ügyfelekhez, ahogy...
Dolgoztam én is ügyfélszolgálatosként, hát nem egyszerű munka!
süti beállítások módosítása