Tékozló Homár

Nem csípik a kajajegyet a Friday'sben

2009.10.07. 14:35 | jackyll | 308 komment

Évi a TGI Friday's különbejáratú Torkos Hétfőjén szembesült azzal, hogy étkezési jeggyel fizetni speciális kedvezmény. Ennyire rossz a kajajegyek árfolyama? Azt hitte a Homár, hogy már mindenki mindent azzal fizet:

Minden héten hétfőn el szoktunk menni vacsizni, általában egy mexikói étterembe a körúton. Mivel azonban a munkahelyen kapott, étkezési jegyes tömbben egy jó ideje Rosinteres ebédjegy is van, gondoltuk ma a Westendben lévő Fridays-be megyünk. Rengeteg ilyen 1000 Ft-os papírka összegyűlt, ideje volt legalább egyet-kettőt felhasználni. Utánanéztünk a felhasználási feltételeknek: akkor használhatunk fel egy ilyet, ha legalább 2000 Ft értékben fogyasztunk. Ha mindenki külön fizet, akkor külön-külön is elfogadnak egyet, de a 12% szervízdíjat így is, úgy is felszámolják. Mondjuk szerintem ez kicsit sok, pláne, hogy előre kijelentik, hogy ennyit hozzáírnak. Szívesen adok ennyit, vagy még többet, de csak önként, miután a kiszolgálás jó volt. De nem baj, legalább kicsit fogy az utalvány mennyisége, és ez örvendetes. Legalábbis először így tűnt.

Aztán mikor odaértünk, az étlapon volt néhány ajánlat, ami úgymond a Torkos Hétfő akciója, ennek fejében a 4000 Ft-os hamburger „csak” 2000 Ft. A többi étel valahogy aránytalanul drágának tűnt, így mindannyian erről a lapról válogattunk, kivéve az italokat, ami a normál lapról volt. Meglepetés akkor ért minket, mikor kértük a számlát, de mindet külön-külön. Ekkor a srác már húzta a száját. Hogy nem lehetne-e mégis egyben. Mondtam, hogy de igen, ha fejenként egy-egy utalványt felhasználhatunk. Úgy nem lehet, mert két akciót nem lehet összevonni, és mi Torkos Hétfős kajákat kértünk. Úgyhogy vagy fizetjük a teljes árat, és akkor utalvánnyal is fizethetünk, vagy kp. az egész. Jó, akkor hozza a számlát, legyen kp, bár nem nagyon tetszett ez a hozzáállás. Miközben kihozta a számlát, eszünkbe jutott, hogy az italok a normál itallapról voltak, akkor legalább azt szeretnénk az utalvánnyal fizetni. De azt sem fizethetjük úgy, mert az meg csak 1950 Ft, nem éri el a 2000 Ft-ot. Még úgy sem, ha adunk egy ezres utalványt, meg 950-et kp az italra, vagy 1000-et, és akkor nem kérem a visszajárót. Nem, úgy sem, mert ha ő (mármint a pincér) elfogad egy ilyet, akkor azt személyesen a menedzser ellenőrzi, megvolt-e a 2000 Ft, hogy élhessen az akció, és ugye nekünk 50 Ft-tal kevesebb volt.

Na mármost, szerintem nem elegáns egy olyan étteremnek ilyen filléres dolgon fenn akadni, ahol 4000 Ft egy hamburger, és magát a minőség csúcsának tartja. Mindezt úgy, hogy amúgy az én vacsim részét képező pulykaszelet egy része nyers volt. A vacsiért három személynek pedig elkértek közel 8000 Ft-ot (két hamburger, meg egy pulykasült körettel, szószokkal, meg a három gyömbér). Az biztos, hogy most voltunk utoljára a Fridays-ben. Elveszítettek három potenciálisan minden héten visszajáró vendéget a kicsinyességük miatt. Ezért megérte az ebédjegyes akciót meghirdetni, BRAVO!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hörcsög 2009.10.07. 14:39:44

Nem tudom mit sz@rozik az utalvány elfogadásával, inkább örülniük kellene, hogy valaki oda megy enni.

Calogero 2009.10.07. 14:45:07

Nem volt túl rugalmas, viszont mindenben igaza van, ez azért szerintem így k.va kevés egy homár poszthoz. Én a fashion street-en levő olasz éttermünkben használgatom ezt el és soha, semmi bajom nem volt semmivel + még az eleve kedvezménnyel megkapott számlám fizetése után kapok a következő vásárláshoz még több kedvezményre jogosító utalványokat, mert x összegen felül fogyasztottam

eszenix 2009.10.07. 14:48:08

@Calogero: akciós termékre mióta nem lehet étkezési/utalvánnyal fizetni?

Leosztó posztoló 2009.10.07. 14:48:12

ha 500 csilliárd lenne a fizum akkor sem tápolnék ehhez hasonló helyeken.
egyébként ha már rámész az ilyen fancy (sic!) helyekre, akkor meg ne fizess már játékpénzzel.

Leosztó posztoló 2009.10.07. 14:49:16

@Hörcsög: ezzel abszolút egyetértek! irány a hentes.

betépett felhasználó 2009.10.07. 14:50:37

Aki ilyen torkos akciokkor akciozni indul, azt szivassak meg, mint a torkoz borzt..

en a torkos hetfo, torkos kedd, torkos szerda... csut. pent, szomb es torkos vasarnapokkor SOHA ki nem mozdulok otthonrol. meg azt h innek a szomszedok, hogy neeeee, a csorika most megy a kajaldaba profitalni a kedvezmenyes torkoskodasbol... ezt onerzetem nem visselne el.

Rejtélyes 2009.10.07. 14:50:59

1: "a felhíváshoz csatlakozó éttermek vállalják, hogy az étel- és italfogyasztásból egyaránt 50%-os kedvezményt biztosítanak." Copy a torkos csütörtök hivatalos weboldaláról.
2: Ha elfogadnak kajajegyet, akkor azt bármekkora mennyiségben kötelesek. Lehet szólni a kajajegyes cégnek, hogy nem fogadnak el kajajegyet, és zárják ki őket/szóljanak rájuk, hogy szerződést szegnek.

É2I 2009.10.07. 14:52:41

Általában sehol sem vonhatók össze a különböző akciók. Aka nem lehet halmozni az "élvezeteket".
De, 4eFt egy hamburgerért? Nem vagyok fillérdaszó, de ez viccnek is rossz.

Rejtélyes 2009.10.07. 14:52:46

@eszenix: Ha külön ki van kötve, pl van olyan kajálda, hogy utolsó órára 50% kedvezmény, de csak készpénzes fizetés esetén. Az korrekt, a Friday's nem.

eszenix 2009.10.07. 14:56:25

@É2I: az étkezési utalványos fizetés nem akció

Calogero 2009.10.07. 14:57:25

@eszenix: szerintem ez a poszt arról szól, hogy a cheque dejuner" étkezési jegyek használata esetén a cégedtől kapott tömbben van x ezer forintonként egy bónusz 1000 forintos kajajegy, amit csak a Rosinter éttermeiben válthatsz be, ha 2000 ft felett fogyasztottál. Egyértelműen le van írva, ők adják a plusz jegyet, ezzel arra sarkalva, hogy nálunk kajáld el a havonta kapott kajajegyeidet, de ez csak egy bónusz, amivel ha akarsz élsz, ha nem , akkor meg nem. És miután minden a szádba van rágva a jegyre is rányomtatva, így aztán szerintem abszolút nem jogos ezen háborogni.
Inkább a posztírón kellene, mert azért ezt a tényt nem ártott volna részletesebben is kifejtenie

anarcho78 2009.10.07. 14:58:55

@É2I: mit rakhatnak bele, amit nem tudsz magadtól megcsinálni?

kriszur 2009.10.07. 15:00:02

Ameddig lesznek olyan idióták, akik kidobják ilyen divatos szarokra a pénzt, addig ezek a szemétgyárak megélnek.:)
Kíváncsi lennék én, hogy milyen azok a híres minősítésű húsok!:) Úgy tűnik, ez is egy szaros "macdonalds", csak az ostoba trendiknek.
Inkább költsd el a kajára adandó pénzed a Csalogányban vagy a Costesben, vagy valami jó minősítésű helyen, mint egy ilyen majmoknak való bohócparadicsomban.

É2I 2009.10.07. 15:00:23

@eszenix:
Calogero leírta; az utalvány mellé akciós kajajegy.
Ugyanakkor voltam már én is olyan helyen, ahol ki volt kötve, hogy az akciós árat utalvánnyal nem fizethetem.
Megértettem, fizettem kp-vel.

BékiPeti · http://kiberloves.blogspot.com 2009.10.07. 15:07:38

A fenti utalványok beváltási feltételei:
1. Az utalványt kizárólag a rajta feltüntetett határidőn belül lehet beváltani.
2. Az utalvány készpénzre nem váltható.
3. Az utalvány más kedvezménnyel vagy ajánlattal nem összevonható.
4. Minimum 2000 Ft-os fogyasztás esetén maximum 1000 Ft értéket írunk jóvá fogyasztásából.
(4 EUR-os kuponnál 4 EUR=1200 Ft, 10 EUR = 2500 Ft)
5. Egy alkalommal egy személy egy utalványt válthat be. (A fogyasztás során egyszerre több utalványt nem válthat be, abban az esetben sem, ha a fogyasztása összertéke a 2000 Ft többszöröse.)
6. Amennyiben egy asztalnál több vendég fogyaszt, és mindannyian rendelkeznek utalvánnyal, ha személyenként eléri a 2000 Ft-ot a fogyasztás, az utalványok beválthatók. Ebben az esetben azonban a fizetés csak külön-külön lehetséges, a fogyasztásról személyenként számla készül, mely számlákon külön-külön kerül felszámításra a szervízdíj.

Forrás: rosinter.hu/

eszenix 2009.10.07. 15:12:15

aha így már vili. Nem vagyok járatos ebben a témában rendesen, nekem az jött le hogy sima kajajeggyel akart fizetni.

Fridays-bem egyszer már voltunk. Leültettek, megtekintettem az étlapot és rajta az árakat. Majd fogtuk a kabátunkat felálltunk és kisétáltunk :) Úgy néztek ránk mintha meggyilkoltunk volna valakit. Egyébként a hely kongott az ürességtől.

Eric_Cartman 2009.10.07. 15:19:32

@Fulzsenszio: nem csak te... én egy kurva szót sem, onnan kezdve, hogy a Friday's -ban miért hétfőn van torkos.
Az meg, hogy 4000 -gyezer egy hambi, ezt most hogy ?

Robin Scherbatsky 2009.10.07. 15:20:17

@kriszur: Teljesen egyetértek a véleményeddel, de azért azt megnézném, amikor a Costesben 8000 Ft-ból 3 ember megvacsorázik (BTW azt is, ha egy...)

kiskutyuska · http://dark_jmg.blog.extra.hu 2009.10.07. 15:22:11

Hihi hallottam mar a local fridays-rol. Egyszer volt szerencsem az usa-ban fogyasztani fridaysben. Az etterem allati jo volt a kaja akkora adag amivel egesznap ellettem volna. Kavejuk ahogy abban az orszagban altalaban, nem igazan volt. 18$-t fizettem a giga adag kajaert, kaveert es a kola-ert. Ez kinti viszonylatban azert a mcdonaldsnal tobb, de messze van egy rendes etteremtol. Es csak hogy elkeruljuk a jajj-megjartam-amerikat-menovagyok flame-et, mindossze azt szeretnem elmondani, hogy aki megvette a friday's license-t itthon, most szarra keresi magat az amugy kint is max kozepkategorias ettermen. Es amugyis, kajajegy ide v. oda, ahol 4k egy hamburger ($20) magyarorszagon oda az ember nem megy enni meg akkor se ha a meretes friday's darab mert irracionalis az ar/ertek arany a hazai keresetekhez kepest. Starbucks is valoszinuleg ezert nincs itthon, tul draga. Es rendszerint feltudom merni, hogy nekem nem er 4k-t egy hamburger. 2 meg aztan vegkep nem er 8k -t :D Az egy atlag magyar fizetesenek 5% egy vacsoraert, ami raadasul csak hambuger. Most ebedeltem egy rendes lacikonyhan 590ft-ert es bizony jobb volt mint a fridays de ez persze csak izles kerdese :)

kriszur 2009.10.07. 15:28:40

@Robin Scherbatsky:
Hát, a Costesben nem, de a Csalogányban "torkos üzemmódban" lazán. Messze a legjobb ár/értékarányú étteremnek tartják évek óta.

akikaztmondjákni 2009.10.07. 15:35:43

Vááááárjatok!mindjárt elkezdem sajnálni...4000ért hamburgert...

kriszur 2009.10.07. 15:39:33

@akikaztmondjákni:
Angolszász területeken nagy divat, az éttermek közönségének jó része nagy hamburgereket zabál.

Egyéves Önkéntes 2009.10.07. 15:51:24

@É2I: a 4000 forintos hambi az színtiszta sznobság és átverés.
6000 alatt nem kapsz jót. :)

torma99 2009.10.07. 15:53:14

Nem olvastam el ,de 3 olyan éttermben jártam, ahol a borravalót is lehetett kajajegyben adni. Fogtam rátettem egy ezres, ötszázast, mert mindháromban tetszett a kiszolgálás. Szervízdíj egyikben sem volt így 18-25% borravalóval gazdagodtak.

Tökös Veréb 2009.10.07. 15:53:37

@EÖ: hát amit 6000 kapsz azt épphogy csak megbírod enni hányinger nélkül! az nagyon a legalja a hamburgereknek!

ulpinus 2009.10.07. 15:54:48

Megint parasztvakítás...
Amerikában a Friday,s a tipikus alsó kategóriás étterem láncok közé tartozik, átmenet a gyorsétteremektől a rendes éttermek felé (gyorséttemi kaják magasabb minőségben és pincér kiszolgálással. Az ára is ennek megfelelően nem megy a legolcsóbb és ótvarabb McDonald's másfél-kétszerese fölé (+10%). Nem értem, hogyan lehet egy ilyen helyet nálunk hirtelen prémium étteremként pozicionálni. Ugyanez volt 20 éve a McDonald's magyarországi megjelenése esetében is, miközben kint megnézve egy ilyen egység fogyasztó közönségét, nem éppen az "elit" kifejezés fog beugrani.

mzs 2009.10.07. 15:56:00

4000 Ft egy hamburgerért?! Hát gratulálok annak, aki odajár... Akármennyi lenne a fizum, sose süllyednél olyan sznobok szintjére, akik egy HAMBURGERÉRT kifizetnek ennyi pénzt...
Hihetetlen...

Egyéves Önkéntes 2009.10.07. 15:57:24

@Fulzsenszio: persze, ez az épp-átment limit.
12000 fölött már nagyon jó bucik vannak, amit aztán még 12000-ért megrakhatsz salátával.
persze ha húspogácsát is szeretnél, akkor már mélyebben kell a zsebedbe nyúlni.

a mi kedvencünk a flamingónyelvpástétommal etetett lazac bőrén füstölt abárolt szalonnás.

lwcolors 2009.10.07. 16:01:06

Én olyan helyre járok hamburgerezni, ahol tányér méretűek a hamburgerek, és 4000Ft-ért 6-7 db-ot is adnak belőle... lehet, hogy le vagyok maradva.

Tökös Veréb 2009.10.07. 16:03:20

@EÖ: még az is necces, neked sem mehet annyira jól! én ilyen kommersz kajákat csak nagyritkán ennék, oda kell figyelni mit eszik az ember, meg ilyen magas körben, már meg is szólják az embert.
Rövid számolás után úgy döntötttem,hogy a 3 béemwémet egyedül fenntartva nem tehetem meg, hogy 20000 alatt bármit is megegyek :)

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.10.07. 16:04:12

16 euróért inkább bevágok 4 kebabot, meg három ayrant. Hambi ennyiért? Még itten sem, pedig kicsit drágább az élet.

Egyéves Önkéntes 2009.10.07. 16:07:01

@Fulzsenszio: mi segélyből nyomjuk. :)
ha nincs legalább félmillió forintnyi étel az asztalon, a sötétítőt is behúzzuk, nehogy valaki meglássa.
a teraszra pedig (családi kupaktanács döntése alapján) csak 4 milliós ételszortiment fölött ülünk ki. Akkor viszont addig, még legalább 10-15 fő nem sétál arra. Ha nem látják elegen, egy falat sem megy le a torkomon. :)

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.10.07. 16:09:11

Azonnal a címet! még ma akarok 4000-ért hamburgert enni! (ugye lehet kérni elvitelre is? akkor meglenne a reggelim is!)

Homár! Ebből legyen BÜ poszt, hiszen biztos nem én vagyok az egyetlen aki most azonnal rohan oda, hogy 4k-s hambit ehesssen :DDDD

kriszur 2009.10.07. 16:09:27

Megnéztem, hogy a genyagombócok máshol milyen áron "szolgáltatnak".
Leves-saláta-"kenyérrúd"-ital=7$ /akciós/
tgifridays.com/menus/Menus.aspx
Csak Moslékisztánban olyan menő ez a hely, hogy ennyit kérhessenek el a bérekhez képest!:)

fokaorr 2009.10.07. 16:10:25

Uristen, uristen, rettento tortenet!
Bizonyara sok tortenet kozul valogatott a homar hogy ez kozlesre kerult...

akikaztmondjákni 2009.10.07. 16:12:29

"ha nincs legalább félmillió forintnyi étel az asztalon, a sötétítőt is behúzzuk, nehogy valaki meglássa."
:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D

Tökös Veréb 2009.10.07. 16:13:55

@EÖ: mi minden nap építtetünk az udvarba saját éttermet, mi nem proliskodunk a teraszon, az milyen izé má! vacsora után meg lebontatjuk, mert 2x nem megyünk ugyanoda, az olyan megalázó lenne!

akikaztmondjákni 2009.10.07. 16:17:05

Na jó,MOST hagyjátok abba,mert lefordulok a székről,annyira kell röhögnöm!:D:D

Tökös Veréb 2009.10.07. 16:19:23

@Fulzsenszio: a szomszéd a múltkor is beszólt mert 2nap egymás után ugyanazzal a kocsival mentem haza, úgy égett a pofám!

akikaztmondjákni 2009.10.07. 16:23:07

:D:D:D:D
Jó,jó...nekem meg mindig van 1-2 millió a zsebembe,nehogy zavarba jöjjek...

2009.10.07. 16:25:05

@Fulzsenszio: Jó nektek. Mi gyerekkorunkban csak hideg salakot ettünk.

Tökös Veréb 2009.10.07. 16:27:14

@Kulics: hallod a gyerek is múltkor sírva jött haza, mert csúfolták a 4000es tízórais hamburgere miatt, még az osztfályfőnök is megszánta és adott neki pénzt!

Manci néni, a szomszéd 2009.10.07. 16:28:09

Az van drágáim, hogy a Friday nem hülye! A 4000 Ft-os hamburgert nem akarja odaadni 1900 Ft-ért. Ez pedig úgy jön ki, hogy ad 50% kedvezményt, az ezer forintos utalványért pedig kap 900 Ft-ot, mert levonnak tőlük kezelési költséget a beváltásért.

Tökös Veréb 2009.10.07. 16:30:40

@akikaztmondjákni: te csóringer :) én 1-2 millát már a bevásárló kocsiba beleszórok!

Secnir 2009.10.07. 16:39:26

"A vacsiért három személynek pedig elkértek közel 8000 Ft-ot (két hamburger, meg egy pulykasült körettel, szószokkal, meg a három gyömbér)"
"ennek fejében a 4000 Ft-os hamburger „csak” 2000 Ft."

beszarás. komolyan.
mit tudhat az a hamburger 4000-ért? saját maga jön ki, kihozza a pulykasültet meg a három gyömbért, és a végén szervírozza magát?
b+

Mr.paksimogyoró 2009.10.07. 16:43:44

A hőbörgés nem érdekel, de
mit tud egy 4000 ft-os hamburger?? Valaki, aki már evett ilyet, mondja már el légyszi, mert itt Szegeden egy meg nem nevezett étteremben (nem a reklám helye) pl egy 500gr-os marhasteak 3200 hungarische forint!

Secnir 2009.10.07. 16:44:12

"de a 12% szervízdíjat így is, úgy is felszámolják."

mi a faszom bazz, amíg zabálsz, olajat cserélnek a kocsiban? milyen hely ez már?

"Elveszítettek három potenciálisan minden héten visszajáró vendéget a kicsinyességük miatt."
"és ugye nekünk 50 Ft-tal kevesebb volt."
bazdmeg, vettél volna még egy gyömbér 1300-ért, meglett volna a kedvezményed.

fuj de felidegesített ez a sznob gyerek.

akikaztmondjákni 2009.10.07. 16:47:03

@Secnir:
Jól van,ne hergeld bele magad ezekbe az osztálymicsodákba:D:D

buvarpocok 2009.10.07. 16:49:57

saláta 2500 Ft
LOL
Olyan csudamód szofisztikáltan van megfogalmazva a kajaköltemények neve, hogy mentem összepisilem magam :D
Én nem tudom sajnálni azt aki ide bemegy :D inkább örülök, hogy lehúzzák ezt a sok sznob parasztot :D

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.10.07. 16:50:35

Azért megnyugtató lenne ha találunk valakit aki túlélte a 4k burgert... hisz oda megyek vacsizni!
Bár talán a postoló.... postolóóóó jól vagy??? :DD

Megnéztem az étlapot, vérciki nincs is 4k csak 3950, bakker remélem nem lát meg senki ismerős amikor ott ülök!

buvarpocok 2009.10.07. 16:51:25

mármint vannak és nevei...
áh :D

Secnir 2009.10.07. 16:53:07

"el szoktunk menni vacsizni, [...] papírka összegyűlt, [...] de csak önként, miután a kiszolgálás jó volt. [...] Ekkor a srác [...] amúgy az én vacsim [...] A vacsiért három személynek [...] Az biztos, hogy most voltunk utoljára..."

csak én érzek ki némi... ...khm... 'más' felhangot a post toló írásából? lehet, hogy ezért volt a pincér 'srác' kicsit inkorrekt?

SXB 2009.10.07. 16:59:03

Csak azt nem értem, hogy miért kell ilyen pofátlanul drága étterembe menni????
menjen el egy "házias" étterembe, jó kaját kap nem drágán. és még a kiszolgálás is elfogadható lesz.

akikaztmondjákni 2009.10.07. 16:59:32

@Secnir: Leány irta.Ott van az elején,hogy Évi.:)Buzgó lélekre gondoltál?

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.10.07. 16:59:39

@Secnir: Olvastad a postot? úgy kezdődik, hogy "Évi a TGI Friday's különbejáratú Torkos Hétfőjén szembesült azzal..." Szóval ÉVI!

Ettől még persze lehet, hogy jól érzel valamit, csak akkor a pincér nem úgy, hanem amúgy volt feldúlt.
(fúúúú most komoly, hogy ilyen olcsón pincér is van? tuti holnap is megyek)

Mylady 2009.10.07. 17:03:21

hááát ez egy kicsit hisztis sznob liba felesleges rinyálásának tűnik...
bocs, ha csak én látom így...
ma kicsit érzékeny vagyok, rendeltem egy normál pizzát és a számla végösszege alig ütötte az ötezret... szerencsére a futár pont akkor jött, mikor a szomszédok nem voltak itthon, így nem látták...

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.10.07. 17:03:33

"Fokhagymás chibatta szelet 300 Ft"

- ez olyan BKV szerződés feelinges! csak itt kiradíroztak egy nullát, nem utána írtak :)

Pimpa72 2009.10.07. 17:04:01

Az étkezési jegyes mizériához nem tudok hozzászólni, csak megjegyezném, hogy ebben az étteremben tapasztaltam az eddigi legudvariasabb kiszolgálást, a pincérek nagyon kedvesek, segítőkészek, az ételt gyorsan megkapja az ember, figyelnek, hogy ha az italod fogytán van utántöltik (ingyen), megkérdezik ízlik-e és az ételek is nagyon ízletesek (számomra), de mindenkinek más az ízlése. Lehet, hogy a hamburger 4000 Ft, de akkora adag és különlegesen finom is, hogy azt egy nagyobb darab ember sem nagyon tudja megenni.

VilMarci 2009.10.07. 17:04:06

"...személyenként számla készül, mely számlákon külön-külön kerül felszámításra a szervízdíj."
Miért nem mindegy, hogy számlánként számolják a 12% felszolgálási díjat, vagy a teljes összeg után?

akikaztmondjákni 2009.10.07. 17:06:19

Ha már ennyiért eszek(ennék) egy hamburgert(ami sztem 500-ból megvan),akkor nyalják is fényesre a seggemet!

Mylady 2009.10.07. 17:07:09

@akikaztmondjákni: én kiegyeznék az 500 forinttal, seggnyalás nélkül

KCicó 2009.10.07. 17:09:36

Tudta, hogy minden drága, tudta, hogy a kedvezményeket nem lehet összevonni-hol a panasz oka? Én többször ettem már ott és sose volt gond a kajával, a pincérek meg egyenesen hajbókoltak.

Secnir 2009.10.07. 17:29:19

@akikaztmondjákni:
most évi, vagy havi, nekem tökmindegy, hogy hívja magát.
ha viszont N volt, (nö), akkor meg azt nem értem, hogy ha sznob létére elmegy egy ilyen helyre, akkor miért nem a pasija fizet? ha nincs pasija, akkor meg miért megy olyan helyre, ahol egy 'hambi csak 4000'?
meg egyáltalán, mi a fasz közöm van egy olvasni és értelmezni nem tudó retardálthoz, aki azt hiszi, hogy egy könnyű gyors vacsora 8 ropi? és! szerinte ez a normális!
na megyek, iszom egy unicumot, mert felhúztam magam.

Mylady 2009.10.07. 17:36:57

@Secnir: igyál kettőt, jót fog tenni :D

Bikicsunáj Bój 2009.10.07. 17:37:52

4000-ért hamburger?!
hát szépen egyszerűen fogalmazva: elmégy te a búsba lökött sznob picsa!

tokomtelevan 2009.10.07. 18:01:06

Aki olyan helyre megy zabálni, ahol egy büdös hamburger 4 ropi, az meg is érdemli.

Vazeg 4 ropiból befizetsz mondjuk a Trófeába, s azt, meg annyit zabálsz amennyit akarsz.
Neked hamburger kellett, hát megkaptad.
Megérdemelted.

/tno+DA= 2009.10.07. 18:12:29

Mijaza frájdéjz???
Hmm???

.Adrián. 2009.10.07. 18:49:03

4000 HUF egy hamburgerert? Ezert egy jobb etteremben tobbfogasos menut is kapsz.

Egyebkent tudtok valami jo helyet ahol lehet venni "eredeti" amerikai hamburgert (tudjatok hatalmas marha fasirt, krumpli, hagymakarika, ..)? Na nem az ilyen burzsuj 4 ezer Forintos helyekre gondolok.

Phoenix_ 2009.10.07. 18:51:22

Hát bizony, aki a Friday's-be megy kajálni, az készüljön fel a húzós árakra. Egyszer voltam jómagam is, nem kicsit drágának találtam az árakat, de igazából az ár/érték arány zavart. Indokolatlanul magasak az árak. Tanulópénz volt, a fenti sztori is ez a kategória: kis pénztárcájúak ne menjenek ilyen helyre.

Egyéves Önkéntes 2009.10.07. 19:54:03

@Fulzsenszio: @akikaztmondjákni:
csináltattam egy egyedi Rolls bevásárlókocsit, én a teszkóban is azzal keringek

akikaztmondjákni 2009.10.07. 21:20:05

@tokomtelevan: Nekem van 20 % kedvezményem oda:P most nem vagyok sikeres,tudom...:)de még igy se voltam sose.
De az is baromság,mert egy bizonyos adag után ugyse tudsz többet enni,mint amennyit birsz egy átlag kajálásnál és igy is kb 4000FT a trófea...

akikaztmondjákni 2009.10.07. 21:21:02

@EÖ: Asztaaaa...:)lehet ezt überelni e?

Pszt! 2009.10.07. 21:44:44

"4000 Ft egy hamburger"

Normális vagy? Ennyit egyetlen hamburger sem ér.

flimo13 2009.10.07. 21:51:29

Eh gondolkoztam, hogy kipróbálom, de ilyen horror áraknál inkább nem :) Meg alapból se szeretem, ha kötelező szervízdíj van.

lukit 2009.10.07. 22:11:40

Hát barátom, ha 4K-t vagy 2K-t adsz egy hambiért ...

Hipósgriff 2009.10.07. 22:13:01

Éviii? Szőke????
B...meg, 4000 Ft-os hamburger... Úgy köll neköd :) Mifelénk annyi pénzbül 3-an fejedelmien belakmároznak és még üdítőre is futja.
Rosi...miaf@sz? Tudtad, hogy hova mész, nem? Akkó meg minek a rinya?

lopici gáspár 2009.10.07. 22:19:47

a teleki téren meg nagyon jo a pacal pörkölt és elfogadja a kaja jegyet is

[megmondoember] 2009.10.07. 22:23:31

"Es amugyis, kajajegy ide v. oda, ahol 4k egy hamburger ($20) magyarorszagon oda az ember nem megy enni meg akkor se ha a meretes friday's darab mert irracionalis az ar/ertek arany a hazai keresetekhez kepest. "
Elmondom, hogy ez tök irracionális az amerikai viszonyokhoz képest is, ahol ugye másfélszeres az átlagkereset, mint itt. Én ugyanis amíg NY-ban éltem rendszeresen TGIF's-ba, Applebees'-be, és különböző steakházakba jártam vacsorázni, és bizony 10-15 dollár körül voltak a hamburgerek (15 dolcsi a drágább volt, az olcsóbb 10). Ja, és akkoriban a dollár 160-170-180 forint volt. Tehát kb. feleannyiba került ott a hamburger, mint idehaza. Ennyit az ár/érték arányról, meg Abszurdisztánról...

amerea 2009.10.07. 22:30:20

@kiskutyuska: azert a $18 se semmi.. kint ennel kevesebbert jobbat lehet kapni.

[megmondoember] 2009.10.07. 22:33:32

Hát, azért azok a hamburgerek amiket kint adnak elég rendes darabok. Kb. 3-4x akkorák mint az itthoni McDonalds legnagyobb szendvicse, és van hús is rendesen bennük. Nem is lehet normálisan enni őket, mert alig férnek el a kezedben, a szádba meg persze abszolút nem férnek be (mármint a harapáshoz). A sültkrumpli körítéssel együtt gyakorlatilag egy komplett étkezésre elegek.

Szóval kint azért simán megérik az árukat, főleg, ha beleszámolod, hogy ott mennyivel többet keres még az egyszerű ács is...

maalls 2009.10.07. 22:35:15

Én 250/280 Ft-ért veszek hamburgert, ha átszámolva hogy veszek 3 db-t akkor se lépem túl az 1000 FT-t, De amúgy nem kicsik. Ja és 12% szervizdijat se számolnak fel.

És remélem hogy a szomszédok nem fognak vérres szemmel rám nézni ezek után se.

Morten Harket (törölt) 2009.10.07. 22:44:33

Hát, nekem is van egy TGIF sztorim.
A egyik agyatlan haverom kb 6 éve a TGIF varsói éttermében iszogatott a lengyel haverjával. Sokat ettek-ittak, egészen záróráig ott voltak. Fizettek kb 30 ezret az estéért (tehát nem lehet mondani, hogy nem fogyasztottak eleget), amikor közölte a pincér, hogy most már menni kellene mert zárnak. A haverom azt mondta, oké, de még elmenne a WC-re mert elég sok sört ivott. A pincér azt mondta, záróra van, vizelj az utcán. A haverom azt mondta, bocsi, de itt hagytunk nektek elég pénzt borravalóstul, hogy beleférjen még ez a wc használat.
Nem fért bele. Na ez a TGIF.

[megmondoember] 2009.10.07. 22:46:22

A meki párszázasában a csirkeburger és társai most tényleg nagyon jó áron vannak, érdemes kettőt venni belőlük inkább egy nagyobb szendvics helyett, mert még így is olcsóbban kapsz többet. Azért a kinti burgerekhez egyik itthonit sem hasonlítanám, mert ég és föld az ottani friss, valódi húsból, szép szelet paradicsommal, salátával, stb. megrakott igazi hamburger, meg az itthoni (vagy akár az ottani) mekiben árult műhambihoz képest. Azt nem tudom, hogy a pesti TGIF's-ben milyent adnak, mert sosem jártam még ott.

[megmondoember] 2009.10.07. 22:47:50

"Nem fért bele. Na ez a TGIF. "
Nem, ez nem a TGIF's. Ez Kelet-Európa.

Cuburka 2009.10.07. 22:51:41

Normális ember nem eszik bevasárlóközpontban.
Mindegy hogy hívják az éttermet.
Ilyen helyen nem jó enni.

_Jellyfish_ 2009.10.07. 22:55:35

Aki a posztot írta egy igazi zsidó! Torkos hétfőn 1300 ft egy bacon-os hambi és még ebből akar 1000 Ft-ot levonni? akkor menjen a mekibe ott 400ér kap kettőt is. Évinek sztem az is tökéletes.
A poszt fele kamu és elég sok dolgot kihagyott amikről én tudok. Bár miért is lepődök meg.

A Februári torkos csütörtöki akció és más éttermekben meghirdetett torkos XXXnap nem összekeverendő. Továbbá nem összekeverendő a étkezésijegy és az 1000 Ft-os ajándék utalvány.

Mondjuk úgy, h csak a hülyeknél ilyen rossz az kajajegyek árfolyama. :D

4000 Ft-os hambi igen van olyan is, ami a legdrágább hamburger a neve Ultimate Jack Daniel's Hamburger. Talán már a neve is utal rá, h nem a posztoló pénztárcájának való. Egyébként erre a hambira nem is vonatkozik a hétfői akció... Neten is fent van az étlap utána lehet nézni...

Én álltalába heti egyszer benézek a Friday's-ba enni. A kedvencem a bacon-os sajtburger mézes mustáros szósszal! +Ital +Szervízdíj kb 4rugó.. Nem olcsó viszont nagy adag és finom. Mozijegyel is lejöhet 500 ft vagy ugye ott az 1000ft-os utalvány amit osztogatni is szoktak. Még így akciókkal is nyílván nem a posztoló és társasága a célközönség.

A fix szervízdíjnak én sem örülök. Ha elégedett vagyok ugyis annyit hagyok, h meg legyen a 10% és ne apróba kapjam vissza a pénzem. Ha szar a kiszolgálás akkor pedig nem fizetem ki, de ahoz nagyon pofátlan felszolgáló kell.

ebenbry (törölt) 2009.10.07. 22:58:48

A McDonald's is így kezdte Magyarországon, akkor csak az járt oda, aki jobban keresett, még szülinapot is ünnepeltünk ott 8 évesen, mert akkora szám volt, hogy egy darab Ámerika. Pedig US-ben az olcsó-egészségtelen étkezést jelenti.

Aki 4000-et ad egy hamburgerért, az nem normális. Legfeljebb, ha az unikornis combjából hasítják hozzá a húst és 16 éves szüzek meztelenül szolgálják fel.

Olcsó éttermekben, kifőzdékben és helyi családoknál ettem a legjobbakat amikor külföldön utazgattam, Magyarországon meg félek étterembe menni (geci, fasznyak pincérek, trükkös étlapok, tegnapelőtt még pörköltnek nevezett gulyás levesek).

Buher 2009.10.07. 23:08:22

4000-ért egy hamburger???
Ez valami beteg hely lehet. Aki oda megy ennyiért enni, annak tuti, hogy elgurult a gyógyszere.

Én 3800-ért bőségtálat rendelek az Azzurro-ból, amihez 3-an kellünk, hogy elpusztítsuk.:)

Vkat118 2009.10.07. 23:20:53

Amúgy tényleg fasza a hamburgerjük. Más kérdés, hogy a reális ára bőven 2k alatt van.

gabcigirl 2009.10.08. 00:00:29

A helyzet az, hogy én lassan már semmit nem veszek ilyen kajás helyen.(Hacsak nem a haverokkal megyünk, akkor bejátszik a társasági fíling...)

Otthon sokkal finomabb dolgokat eszem, sokkal olcsóbban, jó minőségben.

Nem kérnek 6 levél salátáért meg egy kevés zöldért és egy 2 cm-es húsdarabkáért 800-1000 forintokat vagy annál is többer. Pe'g jól keresek, de nem vagyok a saját pénzem ellensége...

Kenderice 2009.10.08. 00:07:17

@BékiPeti:
...valamint megjelenés kizárólag kockás ingben és piros csíkos nyakkendőben. A kést és villát egymáshoz képest 69,5°-os szögben kell tartani.
Hánynom kell az ilyen helyektől. Jó, hogy nem tudom hol van...

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.10.08. 00:09:09

1950 forint volt és emiatt nem fizethettétek ki jeggyel? az senkinek nem jutott eszébe, hogy kérjen még egy doboz gyufát, mi? megérdemlitek.

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.10.08. 00:19:04

Milyen "összevont akcióról" beszél itt mindenki? A kajajegy nem akció, hanem fizetőeszköz. Nem hangfalat meg mikrosütőt akartak venni belőle, tehát kötelesek elfogadni. Ez olyan, mintha egy bev.központban sem fogadnák el a kajajegyet, mert a termék akciós.

Mellesleg, kurvára nem sajnálom azt, aki négyezer forintos hamburger miatt nyíg, meg mert "jaj-felhalmozódott-a-kajajegy". Ha van pénzed, fizess, ha meg nem, akkor főzz otthon. (Én ma költöttem el a ma kapott jegyeket - boltban, élelmiszerre, amiből majd eszünk. Na?)
A sznobizmusnak is van határa szerintem.

_UnderCover_ 2009.10.08. 00:24:16

@_Jellyfish_:
barátom, mekkora sznob vagy te is: négyezerér' hetente plázába hambit enni ... és ettől érzed magad különlegesnek ("nem a posztoló és társasága a célközönség.")

Boldogok a lelki szegányek, bruhaha.
További jó étvágyat.

FalóNyúl 2009.10.08. 00:39:30

Pár hete mi is megszívtuk a Mammut 2-ben lévő Friday's-ben. Ki volt írva: "Torkos hétfő 50%". Befelé menet megkérdeztük a pincérlányt (aki utána kiszolgált!), hogy ez akkor ma érvényes? Azt mondta igen. Rendeltünk, kajáltunk. Fizetnénk, hozza a számlát, semmi kedvezmény. Szóltunk hogy ez meg mi? Azt mondja: "Jaaaaa, hát az 50%-ra külön étlap van". Ezt nekem honnan kellett volna tudnom? Kitéve nem volt. Aszongya, miért nem kértük el !!!! Mit??? Ha nem tudom hogy van másik étlap? Mondom akkor beszéljünk komolyan, hol a főnök. Kijön, adja ő is a naívat. Megpróbálta elhitetni velünk hogy ez így normális, meg hogy a Fogyasztóvédelem is áldását adta rá. Végül kiegyeztünk döntetlenben: Megadta az 50% kedvezményt (az italokra nem... 2 limonádé kb. 2000 HUF) mi meg magígértük, hogy többet nem zaklatjuk a földi életünk során. Amúgy a kaja jó, de még 50% áron is drága. Akkor már inkább Bock Bisztró.

_Jellyfish_ 2009.10.08. 00:45:24

@morrisal_: nem kaja jeggyel akartak fizetni hanem ajándék utalvánnyal az nem ugyan az...

@diwat26: nem hiszem, h az sznobság lenne, h nem sajnálom magamtól a jó kajákat. És nem is ettől vagyok különlegesebb. De kérlek világosíts fel, h lehet hasonló marhahúsos hambit enni olcsobban vagy "plázán kivül".

Egyébként 4 rugó az kb egy étkezés ára. Torkos hétfőn fele ennyiből meglehet úszni csak az bacon-os hambi...

Amúgy meg minden étteremnek/kajáldának meg van a célközönsége.. Egy olyan aki a Gundel-ba jár kajálni nem fog lemenni a sarki büfébe és fordítva.

Csak kíváncsiságból mikor a posztoló és társasága kikérte a 4 számlát utána mondták, h akkor az italokat meg tegyéktek egy 5. számlára mert azt akkor kuponnal fizetjük! :D Komolyan.. a mekiben osztogatnak ilyen kuponakat azzal kéne megprobálni hátha bejön...

ac3^BB 2009.10.08. 01:08:55

aki 8e-t ad 3 hambiert az megerdemli :)

tomingher 2009.10.08. 02:14:21

Szegeden van Fridays? Megnézném mi az a 4000 forintos hamburger!

puncipöcögtető 2009.10.08. 02:22:27

Fuddruckers rulez!
Hogyan lehet 4000 egy hamburger???

puncipöcögtető 2009.10.08. 02:42:40

nagy amérikába' kint van az étlap az árakkal együtt a bejáratnál

ha occsó vagy vagy csak simán leszakadt, minek jársz étterembe - főzz ottho', nem-e?

kisslac 2009.10.08. 02:55:52

A Friday's jó étterem pl. Limában, bár az ottani keresetehez és az átlagos éttermi árakhoz viszonyítva drága. Ellenben hatalmas adagok vannak és kedves a kiszolgálás. A legdrágább hamburger (normál áron) 28 sol, vagyis 1760 Ft. Sokszor jártam oda sült oldalast enni (2400 Ft), ami tányérról lelógó, omlós és hatalmas adag volt. Ezen felbátorodva kb. két éve betértem egy budapesti Friday's-be, ahol a megszokottat kértem. Hatalmas csalódás volt. A tányéron volt pár darab apró, kemény, sült oldalas, és baromi drága volt. Megajándékoztak egy kuponnal, amit legközelebb felhasználhatok náluk egy koktél elfogyasztására. Amikor eljött a legközelebb, kiderült, hogy csak olyan koktélt lehet érte kapni, amit ők akarnak adni... Nem lesz további legközelebb.

gpetersz 2009.10.08. 03:27:22

4000 -ért hamburger? Torkos hétfő 2000-ért hamburger? Gazdag-e vagy? Aztán szarozol az utalvánnyal? Szarrágó-e vagy?

Megdobbent 2009.10.08. 05:57:58

Igen, a zindekszben ennyi volt.

Megdobbent 2009.10.08. 05:59:08

@kisslac: meglep, hogy cimzetes orszagunkban szart csinalnak aranybol? :)

Magg (törölt) 2009.10.08. 06:14:18

Egy szar hamburgerért 4000.-Ft????????????? :-oooo

Hát csak járjatok továbbra is ilyen helyekre és ne siránkozz, hanem fizess!

ladislaus 2009.10.08. 06:48:00

szakadjon a torkába a 4000-es hamburger!

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.10.08. 06:54:55

mi az hogy vacsi? az milyen nyelven van? Hamburgerországban így beszélnek az emberek, vagy mi a fasz van?

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2009.10.08. 06:57:04

@ladislaus: ilyenkor mindig rájuk kell zavarni a Fogyvédelmet, legalább egy e-mail erejééig.

Matiz Papa (törölt) 2009.10.08. 07:01:56

Az már volt, hogy:
"ÚJ POSZTOT! ÚJ POSZTOT!"?

randomuser1 2009.10.08. 07:28:35

így jár az aki az orosz maffiánál akar enni...

ghalleck 2009.10.08. 08:07:03

4000 HUF a burgerért?! Muhahahaha!!!!!!!!!
Londonban se fizettem ennyit érte a belvárosi pubban!
Be nem tenném egy ilyen helyre a lábam, akkor se, ha aranyat szarnék!

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2009.10.08. 08:14:36

Sose hallottam erről a helyről, biztos reklám a poszt.

2009.10.08. 08:16:23

Gyerek számolgatja az utalványt, miközben minden hétfőn 4000ért tolja a buciba a hambit! :D Hát sznob-e vagy?
Vagy budai elit-e vagy?
Azok tolják így!

A Mom-ban burkoltam párszor, mert ott volt melóm egy céggel.
Mit látok? Jön az armani inges aranyórás budai buzigyerek, beáll mellém a mekibe, vesz 2200ért kaját, és kiveri a balhét, de atomul ordítozva ám, mert neki 2500 ft utalványa van és mi az h nem adnak belőle neki vissza, hiszen az 300 ft visszajáró.

Egy idő után nem bírtam tovább odab@sztam neki egy papír 200ast és mosolyogva közöltem h halkabban ordibálj te barom és üljé' le enni, de nagyon gyorsan!

Kicsit kiröhögték az eladót a gyermeket.

A vicc az egészben az volt, h a kis homokgyáros frankón örült neki, h megmaradt 500 ft-ja. És rögtön mint egy jóllakott napközis, mosolyogva leült kajázni.

McKelek 2009.10.08. 08:19:09

naja, jó a cikk, már tudom, hogy hova nem megyek, ha arra járok...

pt_tomi 2009.10.08. 08:28:02

4000-es hamburger... Noooormális?

Matko Destanov · http://opni.blog.hu/ 2009.10.08. 08:28:35

Garcon! Ha maguknál ilyen drága a hamburger, akkor szaladjék le a földszinti mekibe és hozzon onnan egyet! A kötelező szervizdíjba belefér, nemde? És ha már így együtt vagyunk, legyen olyan jó és hozzon még egy kólát meg egy sültkrumplit is mellé...

mihalytoth · http://www.kerkom.hu/ 2009.10.08. 08:31:53

A TGI Friday's válaszol:
---------------------------------
Kedves Évi, és kedves Homár olvasók!

Nagyon köszönjük Évinek, hogy egyik éttermünket választotta.
Sajnos, Évi arról nem írt, hogy az étel íze, minősége, a felszolgálás milyen volt, de alapos levelét olvasva, biztos nem lehetett velük baj, mert akkor azt is minősítette volna.

A felmerült kérdések az alábbiak voltak:

1. Te jó Isten, mitől 4000 egy hamburger?
2. Szervizdíj vagy borravaló?
3. Mint a torkos...
4. A Kajajegy végzetes titka
5. Olimpiát nyerni

1. Te jó Isten, mitől 4000 egy hamburger?
A TGIF éttermekben a franchise szabályok szerint kizárólag AAA besorolású argentin marhából készülhetnek a hamburgerek. A 3950 Ft-os Ultimate Jack Daniel's Burger ezenkívül még Jack Daniel's whiskyből készült szószt is tartalmaz a KÉT óriás húspogácsa mellé. Csak annak javasoljuk ezt a burgert, aki képes megbirkózni egy ízalapú orális orgazmussal - és az annak előállításához szükséges költséggel.
A "sima" Friday's Chesseburger 2500 Ft-ba kerül, így az argentin marhát és az eredeti amerikai hamburgert kedvelők ezt a "belépő" hamburgert is választhatják.
Az árak az ételen kívül tartalmazzák többek között az étterem bérleti díját, a felszolgálók folyamatos képzését, a tisztaságot és higiéniát - és az én béremet is, hogy ezt most megírom (bár az utóbbiról, gondolom, szívesen lemondana mindenki).

2. Szervizdíj vagy borravaló?
A borravaló egy adózatlan jövedelem, ami a hálapénzhez hasonló. A vendégek néhányszáz forinttal kifejezik, hogy mennyire elégedettek. A szervizdíj, az egy, a számlán szereplő adózott tétel, amely a könyvelésbe is bekerül. Ez a felszolgálás díja. Ott, ahol nincs külön feltüntetve, ott is beszedik, de ott elrejtik az ételek árában.

3. Mint a torkos...
A Torkos Hétfő szerint, minden hétfőn a vendégeink kedvenc ételeiből összeállított külön menüről féláron lehet fogyasztani. Az italok valóban nincsenek benne. Ez egy különleges ajánlat, nem tudok olyan étteremről, amelyik a legmagasabb költségen előállított ételét (JD Burger) hajlandó eleve féláron adni hétfőnként. A WestEnd TGI Friday's-ban minden hétfőn van féláras torkos étlap, rajta számos ilyen tétellel.

4. A Kajajegy végzetes titka
Évi azt írja, hogy "utánanéztünk a felhasználási feltételeknek". Külön köszönöm ezt neki, mert sokan nem is nézik meg, hogy mi van a kezükben, csak használni akarják... A Bonus utalvány felhasználási feltételeit a rosinter.hu/ oldalon lehet elolvasni. Eszerint (ahogy Évi is írja) valóban csak 2000 Ft-os minimum fogyasztásánál lehet beváltani. Illetve semmilyen más kedvezménnyel vagy kedvezményes ajánlattal nem összevonható. Így a Torkos Hétfő ajánlattal sem. Általános iskolai ismereteim szerint egy 4000 Ft-os étel "torkos áron" 2000 Ft, ha ebből még levonom a bonus jegyet, akkor már csak 1000 Ft. Mindenkit bátorítok, hogy próbáljon meg ennyiből előállítani egy JD Burgert! Akinek sikerül, azt azonnal felvesszük a konyhára.

5. Olimpiát nyerni
Szegény nagyapám mondta mindig: "majdnem olimpiát nyerni - az mi?" Ha a 2000 Ft-hoz hiányzik 50 Ft, akkor a számítógép nem engedi a kedvezményt rárakni a számlára. Ma már túljutottunk azon az időn, amikor egy blokkra írta fel a bajszos kopaszodó felszolgáló csak számára olvashatóan, hogy "2 buri, 2 sör, 2 csali, 2 pali". A 2000, az pontosan 2000.

Zárásként a kicsinyességről:

Elnézést kell kérjek, hogy kicsinyes módon kedvezményt akartuk adni. Ígérem, hogy ezután is elő fog fordulni. És ezután is egy alakalommal csak egy kedvezményt lehet majd igénybe venni.

A burger kontesztre jelentkezőket várjuk, üdvözlettel:

Tóth Mihály
KERKOM | a Rosinter Magyarország kommunikációs partnere
TGI Friday's éttermek
+36 1 302 77 55

Mogyoró007 2009.10.08. 08:34:13

jesszusom milyen emberek vannak. Birka türelme lehetett a pincérnek...

NGA 2009.10.08. 08:35:47

@_Jellyfish_: A Gundelba nem kajálni járnak az emberek. De neked ezt felesleges mondani, pont ugyanolyan sznob hülye vagy mint a posztoló.

Mogyoró007 2009.10.08. 08:35:53

csak én érzem úgy, hogy a posztolóval nagy baj van?

Egyéves Önkéntes 2009.10.08. 08:39:56

@mihalytoth: ezt korrekt válasznak tartom.
de 4000 forint akkor is sok egy hamburgerért első blikkre.
persze az argentin marha sem olcsó portéka.

esetleg ha löncshússal helyettesítenék?
nudge-nudge.
na, felvesznek?
nudge-nudge.

ja: "ízalapú orális orgazmus" *SLAP!*

2009.10.08. 08:39:58

@mihalytoth: Ha ez nem fake!
Akkor kedves hivatásos levélíró, olvassá mielőtt ugacc!

Nem a 4000 ft-s hambin akadt ki a tömeg, hanem azon h van akinek megér ennyit egy szendvics érted máár teeee...?

Az h lehet 10 milláért wc-papírt venni, és akár az megéri az árát, az egy dolog. Nem az a vicc h lehet ennyiért kapni, hanem h van aki megveszi.
Okos-e vagy?

NGA 2009.10.08. 08:40:05

@mihalytoth:

"A TGIF éttermekben a franchise szabályok szerint kizárólag AAA besorolású argentin marhából készülhetnek a hamburgerek."

Na ez egy vicc ugye?

"Csak annak javasoljuk ezt a burgert, aki képes megbirkózni egy ízalapú orális orgazmussal - és az annak előállításához szükséges költséggel."

Bakker, azt eddig senki nem irta, hogy közben orálisan kielégitenek az étteremben :-) Evés közben? Igy már nem is olyan sok akkor.

"Az árak az ételen kívül tartalmazzák többek között az étterem bérleti díját, a felszolgálók folyamatos képzését, a tisztaságot és higiéniát - és az én béremet is, hogy ezt most megírom (bár az utóbbiról, gondolom, szívesen lemondana mindenki)."

Basszus ez új. Más étteremben az ételek ezt nem tartalmazzák? Ez egy idióta.

Matko Destanov · http://opni.blog.hu/ 2009.10.08. 08:40:49

Hát olyanok, amilyenek, de a válasz azért korrekt volt. Nemde?

Egyéves Önkéntes 2009.10.08. 08:41:49

@EÖ: ja és még annyit, hogy a bérleti díj minden étteremben benne foglaltatik az árban.
szerintem.

Mogyoró007 2009.10.08. 08:42:38

@Hivatásos beszólóművész: én is sokallom a 4000 ft-ot egy hambiért, de ez nem mekis hambi. Egész máshogy néz ki egy éttermi hamburger. Nem akarok éttermeket sorolni, de nagyjából ott is ezek az árak. Általában sali, köret van mellette, és totál tele leszel tőle.

warezspam (törölt) 2009.10.08. 08:43:05

Nem is értem... tudtommal nem lehet értékhatárhoz kötni a kajajegy elfogadását. Ha 200 Ft, akkor 200 Ft. Ha 2millió, akkor 2 millió. Csak visszaadni nem lehet belőle.
4000 egy hamburger?? :O A zsemle aranydarabokkal van megszórva, vagy mi? :O :D

Dr.Bio74 2009.10.08. 08:44:33

Argentin marha?
Argentin marha, az eszem megáll, bazz.. japán csirke nincs? Esetleg egy kis grönlandi nyúl, vagy orosz disznó, tripla árért?
Ízorgazmus egy hamburgerrel? Meg petting a hagymásrántottával, orális kapcsolat a borosüveggel.

NGA 2009.10.08. 08:44:53

@mihalytoth:

"Szegény nagyapám mondta mindig: "majdnem olimpiát nyerni - az mi?" Ha a 2000 Ft-hoz hiányzik 50 Ft, akkor a számítógép nem engedi a kedvezményt rárakni a számlára. Ma már túljutottunk azon az időn, amikor egy blokkra írta fel a bajszos kopaszodó felszolgáló csak számára olvashatóan, hogy "2 buri, 2 sör, 2 csali, 2 pali". A 2000, az pontosan 2000."

Basszsu, multkor egy hasonló láncban vettem valami menüt, igaz az csak 499 Ft volt. Kérdem a fickot, hogy 500-as utaványom van, fizethetek vele? És tudod mi volt a válasz? Hogy igen. Nabasszus, ott is számitógép van. És nem volt kopasz nagybajszú. Na erre varjál gombot.

Mogyoró007 2009.10.08. 08:45:04

@warezspam: ez nem sima kajajegy. Én nem ismerem, vmi spéci lehet, de az említett utalvány kiadó weboldalán ki van írva a 2000-es minimum.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.10.08. 08:47:49

Ez amolyan manager tréning! Ott tanítják, hogyan kell megalázni, letörni, megsérteni, sárba taposni, stb. a szemben álló felet. Akár 50 forintért vagy csak elvi alapon.
Viszont egyszer láttam olyat, amikor két ilyen összetalálkozott! A gigászok harca volt.15 percig ordítottak egymással, sértegették a másiknak még a társaságát is, egy hivatalos összejövetelen. Az egyébként eredmény nélküli vita végén mindenki mosolyogva tovább kajált, a feszültség legkisebb jele nélkül.
Az ilyenek keresik a lehetőséget a konfliktusra, hogy akarat erejüket fejlesszék.

Mogyoró007 2009.10.08. 08:50:38

ha valaki nem tartja be a szabályokat az a baj, ha valaki betartja, akkor az... dejó

NGA 2009.10.08. 08:51:56

Egyébként szerintem itt a többségnek nem azzal van baja, hogy ezen helyen 4000 Ft egy hamburger, hanem azzal, ahogy megmagyarázzák, miért is ennyi. És van olyan hülye, aki be is szopja ezt :-) Lásd a posztoló, meg a zselés, aki hetente ide jár orális orgazmusra :-) Na ez a művészet :-)

lostfanka 2009.10.08. 08:54:57

Soha nem ettem Fridaysben Magyarorszagon de nem is fogok, csak hallottam hogy milyen arakkal dolgoznak. A vicc az hogy kulfoldon mint ahogy sokan irtak a normal ettermek es gyorskajaldak kozott helyezkednek el arban es szolgaltatasban is. Kulfoldon sem jon be a menu de ez mas kerdes, viszont nem ertem hogy lehet ilyen arakkal dolgozni es ugy pozicionalni az ettermet mint valami felsokategorias etterem. Nem reg ettem a Velenceben a Hard Rockban ami az etelek minoseget tekintve valahol ott lehet es ott sem volt iszonyat draga a kaja, pedig ott azert mindennek megkerik az arat.

Egyebkent meg akkor mar Chillis, hamburgerben meg Fuddrockers a kiraly!

Dr.Bio74 2009.10.08. 08:57:41

A fizetésem X forint, de ebből a munkáltatóm levon iroda, WC, és parkolóhasználati díjat. Ezért én ahol lehet kiszámlázok extra ügyintézést, eredeti tintahal biótinta nyomtatványokat, és némi jóindulatot.

FalóNyúl 2009.10.08. 09:00:38

Hmmm...
1. WTF "belépő" hamburger - 2500 HUF ??? Nooormális? Belépő virsli nincs?
2. "A borravaló egy adózatlan jövedelem, ami a hálapénzhez hasonló." Na ezért tart itt az ország. Minden jövedelem adóköteles! A hálapénz is, csak elcsalják a doktor bácsik (is)"
3. "minden hétfőn van féláras torkos étlap", csak a tájékoztatás nem korrekt, nem mondják csak ha kéri a vendég. Mivan???

Egyéves Önkéntes 2009.10.08. 09:01:21

@Bio74: "tintahal biotinta"
na az nagyon odabasz :DDD

amúgy meg kérni kell a frájdéjszben az Ernő-menüt. :)

2009.10.08. 09:02:00

@AnnaM: Persze, én tudom milyen a jó hamburger.

De azt bevallhatod h 4000 Ft-ért minőségibb kaját lehet enni, mint egy közönséges hamburger. Mind1 miből van és mind1 mennyire luxus!

Pl. 2-3000ért már bárányt tudok enni, vagy kacsát v steak-t.
És azért egy szép bárány darab az sokkal csodálatosabb tud lenni, mint egy hamburger.

NGA 2009.10.08. 09:02:30

@EÖ: Ezaz basszus, ezt ettem, egy ernőmenüt!

Egyéves Önkéntes 2009.10.08. 09:03:54

@Hivatásos beszólóművész: "És azért egy szép bárány darab az sokkal csodálatosabb tud lenni, mint egy hamburger. "

főleg ha argentin AAAAAAAAA minőségű bárány. :D

Mogyoró007 2009.10.08. 09:08:51

@Hivatásos beszólóművész:
Tényleg nem hamburgert rendelnék 4000-ért.
De az argentin marha nem kamu.

ulpinus 2009.10.08. 09:15:45

Érdekes, Amerikában az AAA choice beef biztos fele annyiba kerül mint itt, hogy nálunk duplája lesz ugyanaz a termék. :)
Nem kell hülyének nézni az embereket, főleg, hogy külföldre utazni ma már bárki tud, és láthatja, miről van szó...
Érdekes, ha már a franchise feltételek előkerültek, azt is érdemes megemlíteni, hogy kint a Friday's éttermekben nincs felszolgálási díj, a pincérek jövedelme kizárólag a borravaló. Ezt is csak itt lehet megcsinálni, hogy a borravalóval együtt dupla bőrt húzzanak le az emberekről.
Tehát a jó hamburger és ennek emberi körülmények (kiszolgálás, ár, hely stb.) között történő elfogyasztása továbbra is tengerentúlra szakadt honfitársaink kiváltsága marad, a többieknek meg jut a lehúzás, majd a cinikus kioktatás utána.

ok 2009.10.08. 09:21:48

@Secnir: nyugodtan dobjál két unicumot is meg egy sört is mellé, mert különbenn nem lesz egyenes a fal, aztán szedheted vissza

0123evian (törölt) 2009.10.08. 09:25:53

utolsó fogyasztásomkor kaptam a Friday's-ben egy utalványt, 3000 ft feletti fogyasztás esetén 1200 forintot levonnak a számlából
legközelebb fish and chips-et ettem és limondét (ami nem szerepelt az étlapon, így nem tudtam mennyibe kerül), kértem a számlát, úgy számoltam 2800 körül lesz. amikor kiderült, hogy 3000 felett van, odaadtam a múltkori utalványt, közölték, hogy csak előre fogadhatják el.
honnan tudjam előre, hogy mennyit fogok fizetni, ha még nem számolták ki, és a tételek egy része nem is szerepel az étlapon?
... amúgy a személyzet (legalábbis az Oktogonnál található Friday's-ben lévő) miatt máskor 3x is átgondolom, hogy a Friday's-be menjek-e.

Cuburka 2009.10.08. 09:26:09

@mihalytoth:

Szóval ha azt látjuk az étlapon, hogy a szervízdíj 10%-15%, akkor az nem borravaló, hanem a felszolgálás díja?
Azaz ezen felül még járna borravaló a poncérnek, vagy adózott formában a picér megkapja a szervízdíjat?

mihalytoth · http://www.kerkom.hu/ 2009.10.08. 09:31:21

@Cuburka: Igen. Nem, a szervizíj felett nem kell adni semmit. Ezért írjuk rá a számlára és az étlapra is.

2009.10.08. 09:32:51

@AnnaM: Az nem, de akkor ne nyomják tele nekem ketchuppel, meg majonézzel, meg béna káposztával se verjék telibe.

Pakoljanak mellé pirított hagymát, Rochester szószt, meg nagydarab fűszerezett sültkumplikat.

@EÖ:
Neeem! az már ne AAAAAAAAA legyen!
Hanem 000000 minőség! :D

Tökös Veréb 2009.10.08. 09:33:07

igen, nem, az ellen nem véd! :)

Cuburka 2009.10.08. 09:34:55

MARRIOTT SZÁLLODA Peppers étterem Dunakorzó

Klasszikus hamburger 2800 Ft
tetején Cheddar sajt, szalonna

Irtó finom, valószínűleg nem AAA steak, de hatalmas. Hozzá sültkrumpli, salták. Drága tányéron, finom abrosz. 3 nyelven beszélő pincér hozza, hozzá ülsz a Korzón és nézed a Várat, Lánchidat. Előtte díjmentes a friss meleg bagett, hozzá kétféle mediterrán mártogatós szósz.

Az árban biztosan benne van az a közel 300 millió, amibe az étterem került a látványkonyhával, a napvitorlák, a trendi fonott műanyag bútorok, a mediterrán növények az asztalok között. Szervízdíj nincs az étlapon.

Lehet annyi a különbség, hogy nem egy év alatt térül meg a beruházás.

mihalytoth · http://www.kerkom.hu/ 2009.10.08. 09:36:12

FULL DISCLOSURE--------------------
-----------------------------------

Van némi keveredés itt:

Nem "kajajegyről" beszélünk, és a történetben sem az szerepel, bár a Homár bevezetője is ezt írja.
A ChDj ebédjegyek mellé mindenki kap automatikusan egy "BONUS UTALVÁNYT", ami nem hivatalos meleg étkezési utalvány, hanem egy bonus kupon.
Ezt fogadja el az étterem, mint 1000 Ft-os kedvezményt, bizonyos feltételekkel. Ezeket a feltételeket lehet elolvasni a rosinter.hu/ oldalon.

FULL DISCLOSURE--------------------
-----------------------------------

tudomatutit 2009.10.08. 09:38:13

Ez nem sima kajajegy, hanem 1000ft-os kupon. tehát KUPON.
Én voltam a Friday's-ben és simán lehet fizetni kajajeggyel.
Sztem a posztoló egyszerűen egy "fizetni nem akaró, de mindent mást követelő" alak, aki- mint ahogy mihálytóth is írja-,ingyen akart kajálni!
Úgyhogy ne legyen fennakadva, ha egy első osztályú helyr megy, h nem egy meki árát hagyja ott.
Pfffff
és ha kiszámoljátok, a mekiben sem 300 a hambi(mondjuk egy duplahusis, sajtos izé), ha kérsz mellé salátát és sültkrumplit, szószt stb...1500-2000ben akkor is benne van, és műanyagot eszel...

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2009.10.08. 09:38:47

4000Ft-os hamburger?Ilyen van?Nem elírtál egy nullát,mint békávés alkalmazott a fizetése összegénél a szerződésen?Mitől 4000?Szezámmag helyett aranypor van rajta?De sok pénzed van vazze'!

Roberto1 2009.10.08. 09:39:40

4000Ft egy hamburger menüért? Emberek, hahó, normálisak vagytok? Ebből a pénzből két ember degeszre eszi magát egy normális étteremben, és nem szaros hambi lesz, az tuti.... Utántöltik az üditőt ingyen! WOW! 3dl gépi kóla 30Ft...

lostfanka 2009.10.08. 09:43:54

@orsiszemes: "ha egy első osztályú helyr megy" muhahaha, ez ugye csak vicc, egy franchise kozepkategorias etterem ne legyen mar elso osztalyu!

mihalytoth · http://www.kerkom.hu/ 2009.10.08. 09:57:16

@lostfanka: Nem is első osztályú.
A TGIFriday's egy "casual dining restaurant", aminek a magyar fordításán már vagy két éve gondolkodom, de nem tudok igazán jó választ még...

Az amerikai TGIF-ek valóban olcsóbbak, mint a magyar, ennek igan sok összetevője van. Hogy csak egyet említsek: társadalombiztosítás.

A magyar TGIF-ben minden dolgozó be van jelentve. Ezt nem tudom, hogy hány étterem mondhatja el magáról, de emiatt is magasak a költségek -> magasabbak az árak.

Nekem marketingesként mindig harcolnom kell a beszerzéssel és a konyhával, hogy mennyi legyen egy-egy étel ára. Én nyilván lefele, ők meg nyilván felfele szertnék módosítani.

Egyébként 3 havonta váltunk étlapot, januárban esedékes a következő. Azaz, a "harcok megkezdődtek". A mostani étlapon van olyan terméke, aminek az ára az előzőhöz képest csökkent. Biztos lesz ilyen a januárinál is.

Biztatok mindenkit, hogy baromi kritikusan egyenek egyszer a TGIF-ben, mert azt gondolom, hogy nem az étteremveztőknek kell megfeleljen az étterem elsősorban, hanem a vevőknek.

A "casual dining restaurant" kifejezés megfelelő magyar fordítására aki tud jó választ, azt meghívom egy 4000-es JD Burgerre.

maat 2009.10.08. 10:06:58

AAA minőségű marha Argentínából??? Az a marha, aki ezért külön még fizet is. Aztán majd leshettek, ha a pöcsötöket is már csak a tükörből látjátok, a hasatok miatt. Két hamburger árából havi kondibérletet lehet venni, többet értek vele.

Tökös Veréb 2009.10.08. 10:07:13

@mihalytoth: "alkalmi étkező étterem" :)

mikor mehetek?

Egyéves Önkéntes 2009.10.08. 10:10:42

@Fulzsenszio: az én fordításom: puccos meki
:)

virus 2009.10.08. 10:15:13

Hát én magyar húsból is jó házihambit tudok csinálni,és nem 4ezerért,és legalább tudom mi van benne :)

maat 2009.10.08. 10:19:04

@virus: Hát nem érted. Az nem AAA minőségű argentin marha. Az csak egy egyszerű magyar marha, egy igazi ínyenc ilyet rögtön kiköpné.

mihalytoth · http://www.kerkom.hu/ 2009.10.08. 10:20:05

@EÖ: Igen, ezt már mi is megtaláltuk :)

maat 2009.10.08. 10:20:35

@Fulzsenszio: Ebből nem lesz ingyen hambi.

Mogyoró007 2009.10.08. 10:22:15

@Fulzsenszio: általános vacsorázós/ebédelős étterem

Egyéves Önkéntes 2009.10.08. 10:28:13

@mihalytoth: a háttérben küzdök ám a zingyen hambiért. :)

@Fulzsenszio: pincéres meki

Tökös Veréb 2009.10.08. 10:28:47

@maat: nem is kell, még megszólnak a golf klubban, hogy ingyé kajálok!

kirschebabe 2009.10.08. 10:30:42

Kedves hozzászólók!

A Friday's kiszolgálása, kínálata, és az ételek minősége kifogástalan.
Aki nem hiszi menjen el, és nézze meg.
Én 2 éve járok oda, kb 2 havonta és eddig semmi problémám nem akadt. Szerintem már az értékelendő, hogy egy amerikai étterem láncnál lehet enni, mivel nincs másik Magyarországon. Aki az ízeket nem kedveli, ne menjen oda!

Nyugaton, pedig akárhova megy az ember felszámolnak szervíz díjat, van ahol akár 20%-ot.

A 4000Ft-os hamburger pedig, olyan, mintha kikérnél egy nagy tál ételt és valóban nem csak egy egyszerű burger, amit a mc-iben kapsz.

Egy amerikai étterem étlapján, pedig ugyanugy megtalálható a hamburger még sincsen a mc-i színvonalán.

Hozzáteszem, hogy akik rendszeresen odajárnak, azok a kiszámlázott összeg felett szoktak borravalót adni.

Az étlap rajta van az interneten, nem titok mi mennyibe kerül. Így előre fel lehet mérni a terepet, hogy érdemes-e elmenni.
Aki ezt nem teszi, az meg magára vessen!

R.T. · http://rendszergazda.eu 2009.10.08. 10:35:22

Aki nem sokall 4000 Ft-ot egy hamburgerért, az ne sírjon a kedvezmények miatt...

prüntyike 2009.10.08. 10:40:37

és akkor még nem beszéltünk a törzsevő kártyáról :)

az összkajálás 10%-át kártyára írják, pont ezt fogyasztottuk le pár napja barátnőmmel, a steak remek volt :)

tehát mondhatjuk azt, hogy így az ár alapból -10% hosszabb távon..persze aki csak mikro tud gondolkodni

RedWing 2009.10.08. 10:41:20

4000-ért hamburgert? Még ha arannyal van bevonva, akkor sem! Pedig a mostani fizumból is megengedhetném, de akkor se mennék, ha 2x ennyit keresnék!
Inkább otthon főzők ennyiből egy Fogasfilét, gombás-rákos raguval... 2 személyre...

Törzshelyemen (vidéki, nagyon hangulatos, igényes étterem):
Csülök pékné módra, steak burgonyával
(ovális fatálon, !egész! csülökkel, hatalmas adag!) 1.800,-
Igényes kiszolgálással, kiváló minőséggel, hatalmas adagokkal szolgálnak. A 2 személyes tálak kerülnek 3500-4500 Ft-ba, úgy, hogy gyakorlatilag azok már 3 személyesek (pedig nem vagyok éppen kis étkű!)!

prüntyike 2009.10.08. 10:45:27

@RedWing: ahogy M. írta, ott vajh mindenki be van jelentve, vagy családi vállalkozás?

azt is vegyük figyelembe, hogy kicsit bonyolult a Friday's szerkezete :) Egy Orosz cég (Rosinter) licenszeli a Carlson nevű amcsi cégtől, az egészet egy venezuelai csávó fogja össze. ezekután mondja valaki, hogy nem multikulti :)

Mogyoró007 2009.10.08. 10:45:46

na akkor ezt kiveséztük. Kérem a hamburgerem :)

prüntyike 2009.10.08. 10:47:39

fogalmam sincs miért írtam nagy O-val az oroszt

mihalytoth · http://www.kerkom.hu/ 2009.10.08. 10:48:49

@prüntyike: Köszönöm, hogy ezt felhoztad, nem akartam teleoffolni a témát, de így van.

Akinek van törzsvendég kártyája, az minden fogyasztása 10%-át visszakapja rajta. Ez az egyetlen olyan eszköz, ami összevonható mindennel, tehát a kedvezményes fogyasztás 10%-át is felírjuk rá.

Fizetni ugyanúgy lehet vele, mint egy bankkártyával, azaz a felhalmozott összeget fizetésre lehet felhasználni. Egyetlen dolgot nem tud: egyszerre felírni rá és fizetni vele.

Amúgy a sokezer kártyatulajdonos közül akinek éppen születésnapja van, annak egy alkalommal a fogyasztásának felét mi álljuk, függetlenül attól, hogy hányan jönnek. Ez is egy törzsvendég "kiváltság".

Ja, és nem csak a TGIF-ban, hanem mind a 8 étteremben működik a kártya (plusz az összes európaiban, azaz még vagy 50-ben).

prüntyike 2009.10.08. 10:53:29

@mihalytoth: mondjuk erről konkrétan nem szóltatok :) kaptam egy emailt hogy meghívtok egy pezsgőre ha bemegyek a nagy napon...ha tudok erről az 50% dologról nem tuti hogy ott ünnepeltem volna, ahol :)

Tökös Veréb 2009.10.08. 10:58:34

profilt váltott a homár? fogyassz, szendvedj, sznobj?

tvszar 2009.10.08. 11:00:09

Nem igazán értek itt sok hozzászólást.

Nem eszem 4000-ért hamburgert magam sem...de mivel kapható, és van akinek igénye van rá, hát hajrá. Ha valaki úgygondolja, hogy neki ez megéri, miért is ne? Felőlem 30000-ért is árulhatnák. Felesleges azon fennakadni, hogy az 1950 Ft-t miért nem fogadják el. És abban 100%-ig igazuk van, hogy az 1950 az nem 2000. Ha elfogadja 1950-ben, akkor elfogadhatja 1600-ban, vagy 800-ban is. Akkor felesleges kikötni, hogy 2000 felett. Hogy más akciókkal nem összevonható, és ez le van írva, nemsokmindent lehet vele kezdeni.

akikaztmondjákni 2009.10.08. 11:03:52

Siófokon,azt hiszem amelett a közkedvelt(?)diszkó mellett van egy grill kajás hely.Na ott lehet kapni az XXL nevezetü hambit,amit egy lapos tányéron hoznak ki és be is teríti azt.Na az is sztem max. 1200.-...

ulpinus 2009.10.08. 11:04:21

Akkor lassan lehet törölni a posztot, mielőtt végleg átalakul bújtatottból nyílt marketing ömlengéssé.

Minden esetre aki teheti, menjen el hasonló helyekre M.o.-n kívül, hogy láthassa, miért nem szabad itt.

akikaztmondjákni 2009.10.08. 11:07:36

Ppffff....meg elmegy a Friday's-ba kajálni,csak,hogy elmondhassa Ő ott evett,de azért az akcios kaját tömi magába...mégis minek ment oda???Akkor maradt volna otthon,rendelt volna pizzát vagy mittomén aztán fizette volna ki azt kajajeggyel.
Minek megy az ilyen,ilyen helyre ha közben meg nézi az árakat???Minek???
Na jol felhuztam magam én is...

mazamorra 2009.10.08. 11:09:59

@kisslac: hihi, nekem is a limai TGIF jutott eszembe, mint decens hely.
amúgy meg sznobság ide v oda, illendő lenne rendesen tájékoztatni a júzereket.

prüntyike 2009.10.08. 11:10:10

@akikaztmondjákni: hús és hús között van különbség szerinted? Ha nincs, sokat spórolhatsz

mazamorra 2009.10.08. 11:13:21

hihi, nekem is a limai TGIF jutott eszembe, mint decens hely. hú, azok a jó kis ajíszószok..

amúgy meg sznobság ide v oda, illendő lenne rendesen tájékoztatni a júzereket.

NGA 2009.10.08. 11:20:06

@prüntyike: Látom téged fizetnek ezért, lásd mekis poszt :-) Ez lassan átmegy ingyenreklámba.

Mogyoró007 2009.10.08. 11:20:12

@akikaztmondjákni: és az hasonlít a fenti fotóra? Szerinted Siófokon egy diszkó mellett mit darálnak neked bele a hambi húsba?
Van aki 1200-ért eszi, van aki 4000-ért.

Nekem a posztoló garasoskodása, kukacoskodása nem tetszik.

prüntyike 2009.10.08. 11:21:30

@NGA: persze, most jön a burger kinges cikk. annyira jó amikor az ember 15 helyről kap fizetést.

NGA 2009.10.08. 11:27:04

Egyébként a 4000 Ft-os hamburger nem is 4000 Ft, hiszen erre még rájön a 15% felszolgálási dij.

inyesmester 2009.10.08. 11:27:19

Ez egy kicsit gyenge gerilla marketing a Kerkom kft részéről.Mihály megszervezi, hogy egy negatívnak látszó poszt kerüljön ki.A kommentelők a maguk rendes módja szerint annyázzák a beküldőt. Jön Tóth Mihály a céget és tevékenységét dicsőítő adatokkal. Ezzel még talán nem is lenne nagy baj/feltéve, ha nem tenné ki a cége linkjét, amin ezt a szolgáltatást is reklámozzák./Utána jönnek a Mihály irodájában dolgozók kirschebabe, prüntyike és tvszar akik még csak tanulják a szakmát és ahelyett, hogy aládolgoznának Mihálynak jólértesült belső információkat csepegtetnek, ami hiteltelenné teszi naivitásukat.
Mihály figyelj legközelebb arra, hogy olyan oldalon ahol az ár-érték az isten ott nem mondjuk a 2500 Ft-os hamburgerre, hogy belépőszintű.
Na mindegy is egy kis gyakorlás után fog ez menni.
Még valamit Mihály.Az étterem elnevezése lehet nyugodtan gyorskiszolgáló, ha már azt jelenti.

prüntyike 2009.10.08. 11:30:55

belső információ? wikipedia!

na gyere Mihály igyunk egy kávét...megvársz, csak 200 km-re vagyok tőled.

akikaztmondjákni 2009.10.08. 11:39:52

Magasságra nem:)Csak baromi nagy az átméröje:)
Most nem az a lényeg,h a diszko mellett van.Azt azért irtam,hátha volt ott valaki más is és tudja miröl van szo.

Nekem is detto,azért is akadtam ki.

inyesmester 2009.10.08. 11:40:42

@prüntyike: Kérlek segíts, mert ezt az infót nem találom a wikin.

prüntyike 2009.10.08. 11:44:45

@inyesmester: rosinter.com/company/

http://en.wikipedia.org/wiki/T.G.I._Friday's

_UnderCover_ 2009.10.08. 11:44:48

@prüntyike:
Nem akarjátok abbahagyni ezt az egymás seggének nyilvános kinyalását?
Kérd el Mihály msn-jét vagy telefonszámát.

Tökös Veréb 2009.10.08. 11:47:41

@diwat26: jaja, hagyjanak másnak is segget :)

inyesmester 2009.10.08. 11:53:46

Mihály, a casual dining restaurant a magyar félvidéki szleng szerint " beülős étterem"

Timil 2009.10.08. 11:58:20

@kirschebabe: ilyen szép és kerek mondatokban az étterem minden (vélt) előnyös tulajdonságát pontosan összeszedő, az extra borravalózás tényét külön kiemelő hozzászólás nem születhet szimplán egy vendég tollából. LOL Ugye nem hiszed, hogy ez így működik?

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.10.08. 12:09:03

Én egy egyszerű paraszt vagyok, de MI A REKTES FASZ KERÜL 4000 FT-BA EGY KIBASZOTT HAMBURGEREN?
Ennyi pénzből egy igazi étteremben igazi kajáből halálra zabálom magam, és még be is rúgok.

Secnir 2009.10.08. 12:17:27

korrekt mihály válasza.
és szeretném megjegyezni, hogy a marha az valóban argentin marha.
a múltkor horgásztam a duna-parton, és két uszály jött fel a dunán, tele szomorú szemű argentin marhákkal, és egy indián faszi pánsíppal meg dobbal játszott nekik, hogy ne legyenek szomorúak a hosszú út miatt, meg hogy nem láthatják többet az óhazát.
mondjuk lehet, hogy a zene minősége miatt voltak szomorúak, de ezt nem tudhatom.
ami az ízalapú orgazmust illeti, nekem az jut eszembe, amikor a faszi megkérdi a nőt orgazmus után : drágám, milyen íze volt?
szervizdíj, vagy borravaló?
borravaló az, amit a pincérnek stb. adok.
szervizdíj, amit az autószerelőmnek adok.
"akkor már csak 1000 Ft. Mindenkit bátorítok, hogy próbáljon meg ennyiből előállítani egy JD Burgert! Akinek sikerül, azt azonnal felvesszük a konyhára."
khm, gyanítom, hogy az előállításí költsége veri a 200 forintot. a többi -amire mihály gondol- az az egyéb járulékos költségek, úgymint bér, fűtés, villany stb. úgy már lehet, hogy eléri az 1000 forintot.

NGA 2009.10.08. 12:28:47

@mihalytoth:
"Sajnos, Évi arról nem írt, hogy az étel íze, minősége, a felszolgálás milyen volt, de alapos levelét olvasva, biztos nem lehetett velük baj, mert akkor azt is minősítette volna."

"Mindezt úgy, hogy amúgy az én vacsim részét képező pulykaszelet egy része nyers volt. "

Misikém, olvasni nem tudsz?

jokkmokk 2009.10.08. 12:31:49

Mostanában divat a pro-forma számlázás.
Ez általában csak egy előszámla. Múltkor egy ilyet kaptam, rendes számlát nem.
Minden tétel meg ÁFA még a szervizdíj is szerepelt rajta.

Egyáltalán mitől számla egy számla?

Szerintetek mit szól ehhez az APEH?

jokkmokk 2009.10.08. 12:34:15

Mi az a proforma számla?

akikaztmondjákni 2009.10.08. 12:36:34

Utánakerestem:)

A számla olyan bizonylat, amelyet áru értékesítésekor vagy szolgáltatás teljesítésekor állítanak ki. Megjelenési formája lehet papír vagy elektronikus dokumentum. Tartalmazza a vevő és szállító azonosítására szolgáló adatokat (pl. név, cím, adószám), a teljesítésre vonatkozó adatokat (áru vagy szolgáltatás megnevezése, mennyisége, értéke), illetve a kifizetéssel kapcsolatos adatokat (fizetési mód, esedékesség, bankszámla). A számvitelre illetve az adózásra vonatkozó jogszabályok előírják azokat a formai és tartalmi követelményeket, amelyeket a bizonylatnak teljesítenie kell.

A mindennapi szóhasználatban gyakran keveredik a számla és a nyugta fogalma. Míg a számla az ügylet teljesítésére vonatkozik, a nyugta az ellenérték átvételét igazolja

mihalytoth · http://www.kerkom.hu/ 2009.10.08. 12:42:41

@inyesmester: Köszönöm az előremutató kritikát. Szerencse, hogy az összes hozzászóló hátterét egy-két egérkattintással lehet ellenőrizni, így egyértelmű, hogy ki-kivel van (vagy nincs).

Ha marketingfogás lenne, akkor sem lenne rossz ez a post.

Szerintem olvasd el a karmamedia írását: karma.blog.hu/2009/08/04/ebook_az_online_community_managementrol

akikaztmondjákni 2009.10.08. 12:43:31

Tessék:)

proforma számla fogalma alapján az egyfajta fizetési értesítés, melyet a vevőnek kiküdve vagy a szállítótól kapva szeretnénk a rendszerben rögzíteni úgy, hogy közben ne történjen tényleges könyvelés, csak legyen egy bizonylat, ami utal a várható teljesítésre, ellenkező esetben adóügyi vonzata lenne.

mihalytoth · http://www.kerkom.hu/ 2009.10.08. 12:52:04

@NGA: De tudok, viszont libát nem őriztünk együtt.

A TGIFriday's éttermekben a felszolgáló az étkezés közben megkérdezi, hogy "Rendben van az étel, ízlik?"

Erre ha azt feleli a vendég, hogy "nem, mert..." akkor kicserélik neki.

A post hitelességét nagyban aláássa, hogy nem árulnak a TGIF-ban pulykából készült ételt.

Egyedül a California Club Sandwich-ben van, de ott meg füstölt pulyka van, ami nem lehet félig sült...

Egyéves Önkéntes 2009.10.08. 12:52:14

@Secnir: most ha lenne argentin marhabőr süvegem, akkor megemelném neked. :))

NGA 2009.10.08. 12:56:43

Akkor vajon hol evett a posztoló? Na innentől kezdve ez az egész egy nagy mese.

Egyéves Önkéntes 2009.10.08. 13:00:35

Az ALDI-ban ennyi pénzért egy komplett argentin marhacsordát adnak, a hozzá szükséges méretű pampával.
és mosolyogva.
JJ

kriszur 2009.10.08. 13:04:41

@mihalytoth:

Kedves Főpofázmány!

"Nagyon köszönjük Évinek, hogy egyik éttermünket választotta.
Sajnos, Évi arról nem írt, hogy az étel íze, minősége, a felszolgálás milyen volt, de alapos levelét olvasva, biztos nem lehetett velük baj, mert akkor azt is minősítette volna."

Leírta, hogy az extra pulykátok egy része nyers volt, nem volt eldőlve az étel minőségétől.

A felmerült kérdések az alábbiak voltak:

1. Te jó Isten, mitől 4000 egy hamburger?
2. Szervizdíj vagy borravaló?
3. Mint a torkos...
4. A Kajajegy végzetes titka
5. Olimpiát nyerni

1. Te jó Isten, mitől 4000 egy hamburger?
" A TGIF éttermekben a franchise szabályok szerint kizárólag AAA besorolású argentin marhából készülhetnek a hamburgerek. A 3950 Ft-os Ultimate Jack Daniel's Burger ezenkívül még Jack Daniel's whiskyből készült szószt is tartalmaz a KÉT óriás húspogácsa mellé. Csak annak javasoljuk ezt a burgert, aki képes megbirkózni egy ízalapú orális orgazmussal - és az annak előállításához szükséges költséggel.
A "sima" Friday's Chesseburger 2500 Ft-ba kerül, így az argentin marhát és az eredeti amerikai hamburgert kedvelők ezt a "belépő" hamburgert is választhatják.
Az árak az ételen kívül tartalmazzák többek között az étterem bérleti díját, a felszolgálók folyamatos képzését, a tisztaságot és higiéniát - és az én béremet is, hogy ezt most megírom (bár az utóbbiról, gondolom, szívesen lemondana mindenki)."

Teljesen felesleges menőzni a vákuumcsomagolt argentin marhával, ugyanis azt valamire való étterem nem használ.
Hozzá kell tenni, én 13 fontért ettem 12 unciás, 30 napig érlelt, eredeti skót marhából származó marhasültet, körettel és zöldborsmártással Skóciában egy a kellemes étteremben a Rose streeten.
Nem értem, hogy a szaros, vákuumcsomagolt, ki tudja miből összedarált selejthúsotokban, amit műízekkel dúsított szabványmártással mi oylan menő? Csak nem az a pár csepp középkategóriás tömegwhiskyvel feldúsított E-től hemzsegő ipari mártás?
Mindenhol vannak állandó és változó költségek, még se ilyen áron árulnak trendi "mcdonaldsos" mű tömeghamburgert.

"2. Szervizdíj vagy borravaló?
A borravaló egy adózatlan jövedelem, ami a hálapénzhez hasonló. A vendégek néhányszáz forinttal kifejezik, hogy mennyire elégedettek. A szervizdíj, az egy, a számlán szereplő adózott tétel, amely a könyvelésbe is bekerül. Ez a felszolgálás díja. Ott, ahol nincs külön feltüntetve, ott is beszedik, de ott elrejtik az ételek árában."

Ez aztán szuper! Úgy tűnik, nagy marketingfogásnak hiszitek, ha az árképzést úgy alakítjátok, hogy ne tűnjön olyan drágának az általatok felszolgált túlárazott tömegétel.

"3. Mint a torkos...
A Torkos Hétfő szerint, minden hétfőn a vendégeink kedvenc ételeiből összeállított külön menüről féláron lehet fogyasztani. Az italok valóban nincsenek benne. Ez egy különleges ajánlat, nem tudok olyan étteremről, amelyik a legmagasabb költségen előállított ételét (JD Burger) hajlandó eleve féláron adni hétfőnként. A WestEnd TGI Friday's-ban minden hétfőn van féláras torkos étlap, rajta számos ilyen tétellel."

Legmagasabb költségen előállítani vákuumcsomagolt, dél-amerikai marhahúsdarálékból? Ha mondjuk érlelt, minősített Angusból csinálnátok, akkor még megérteném, de így .... Elég szánalmas magyarázkodás.
Egyébként az étteremláncotok egy alsó-középkategóriás Nyugaton. Nem kell eladni úgy, mintha michelin-csillagos étterem lenne. Nem csináltok mást, mint "vidéken" trendi, szabványosított tömegétkezést. Legjobb esetben is trendi kifőzde minősítést érdemeltek.

4. A Kajajegy végzetes titka
Évi azt írja, hogy "utánanéztünk a felhasználási feltételeknek". Külön köszönöm ezt neki, mert sokan nem is nézik meg, hogy mi van a kezükben, csak használni akarják... A Bonus utalvány felhasználási feltételeit a rosinter.hu/ oldalon lehet elolvasni. Eszerint (ahogy Évi is írja) valóban csak 2000 Ft-os minimum fogyasztásánál lehet beváltani. Illetve semmilyen más kedvezménnyel vagy kedvezményes ajánlattal nem összevonható. Így a Torkos Hétfő ajánlattal sem. Általános iskolai ismereteim szerint egy 4000 Ft-os étel "torkos áron" 2000 Ft, ha ebből még levonom a bonus jegyet, akkor már csak 1000 Ft. Mindenkit bátorítok, hogy próbáljon meg ennyiből előállítani egy JD Burgert! Akinek sikerül, azt azonnal felvesszük a konyhára.

Ez sok helyen sikerül, még Nyugaton is. Elég süket szöveget nyomsz. Ha az alig látogatott éttermetek egyelőre megél -ráadásul eltart téged is-, akkor nagyon komoly árréssel dolgozhattok.

"5. Olimpiát nyerni
Szegény nagyapám mondta mindig: "majdnem olimpiát nyerni - az mi?" Ha a 2000 Ft-hoz hiányzik 50 Ft, akkor a számítógép nem engedi a kedvezményt rárakni a számlára. Ma már túljutottunk azon az időn, amikor egy blokkra írta fel a bajszos kopaszodó felszolgáló csak számára olvashatóan, hogy "2 buri, 2 sör, 2 csali, 2 pali". A 2000, az pontosan 2000."

Ez az 50 forint mindkét részről kicsinyességre vall. Kultúrállamban valószínűleg lenne annyi esze a menedzsmentnek, hogy a potenciálisan rendszeres vendégnek kedvez. De ez Magyarország, a kisstílűség hazája.
Aztán lehet verni az asztalt, hogy: "nekem van igazam". Az lehet, hogy neked van igazad, csak elvesztesz egy csomó potenciális vásárlót, leértékeled az éttermet stb.. Nem sok eszetek lehet, ha erre nem jöttetek még rá.

Zárásként a kicsinyességről:

"Elnézést kell kérjek, hogy kicsinyes módon kedvezményt akartuk adni. Ígérem, hogy ezután is elő fog fordulni. És ezután is egy alakalommal csak egy kedvezményt lehet majd igénybe venni."

Nem feltétlen kicsinyesség, hanem ostobaság, rossz ügyfélkezelés, balfaszkodás, amit csináltatok. Ezzel a mentalitással nem fogtok túl sok új ügyfelet találni.

"A burger kontesztre jelentkezőket várjuk, üdvözlettel:

Tóth Mihály
KERKOM | a Rosinter Magyarország kommunikációs partnere
TGI Friday's éttermek
+36... "

Ha én lennék a cég vezetője, úgy basználak ki, hogy a lábad se érje a földet. Amit csináltál itt, az nem más, mint flegma okoskodás, a "vásárlók lefitymálása", a mundér ostobán való védelme. Nem valami jó üzletpolitika, de nagy isten állatkertje.

mihalytoth · http://www.kerkom.hu/ 2009.10.08. 13:06:21

@NGA: Tudod, napi többezer vendéget szolgálnak ki a TGIF éttermek. Ebből egy-két panaszról tudok, de ezek többsége az étteremben megoldódik. (Hideg volt az étel, kedvetlen volt a felszolgáló, nem ízlett a köret, stb.)

A kuponokból bejövő panaszok száma magas, de ennek egyik oka, hogy a többség nem nézi meg, hogy mire jó a kupon, és hogyan lehet felhasználni.

Az, aki a homárba beküldi a panaszát, az nem megoldást keres, hanem panaszkodni akar, így nagyítja a hibát is. Így lesz a csirkéből pulyka, a valójában okés ételből félig sült.

2009.10.08. 13:07:43

A TGI egy gyorsétterem felszolgálással. AKi ott kifizet 5 rongyot egy hambi+üccsiért, lelke rajta, nyilván van rá igény, hisz működik. Ebből a szempontból a posztoló a gáz, minek ilyen helyre menni, ha féláron meg utalvánnyal akar majomkodni. Másrészről gagyi a vezető mosakodása, mondhatja, hogy argentin marha, de csak égő lesz vele, mert aki egy jó argentin marhát akar, az nem zsömiben rósejbnivel kéri, hacsak nem ostoba sznob. Ha valaki júeszéj kajafílinget akar, annyiért, amennyit az ér, akkor KFC-s vödör meg egy üveg kóla a sarki boltból, oszt már meg is kapta. És az is rohadt finom.

mihalytoth · http://www.kerkom.hu/ 2009.10.08. 13:13:09

@kriszur: Kedves Kriszur!

Szeretettel várlak bármelyik budapesti TGI Friday's étteremben, mert az írásod alapján még nem voltál egyikben sem.

Szívesen meghívlak akár egy JD Burgerre, de még egy JD Steakre is, hogy megkóstolhasd, mit minősítesz.

A tárgyi tévedések ellenére, köszönöm a véleményed.

kriszur 2009.10.08. 13:18:23

@mihalytoth:

Remélem nekem is válaszolsz!:)
Egyébként, normális kommunikációs szakember nem azzal kezdi, hogy: "Tudod....", mert ennek van egy rossz áthallása.
Neked itt az lenne a feladatod, hogy úgy állj ki az általad képviselt cég mellett, hogy megfelelően -okosabban, fegyelmezetebben, áthallások nélkül, "ki ha én nem" hozzáállás nélkül kezeld a hozzászólásokat. Te nem engedheted meg, hogy olyan prosztón kommunikálj, mint mi. Felejtsd el a magánemberi mivoltod, te itt most egy céget képviselsz. Nem tudom, hol szerezted a diplomád, a gyakorlatod, de siralmas, ahogy csinálod.:)

2009.10.08. 13:22:34

@mihalytoth: mivammá, kriszurnak elég fikázódnia az ingyenkajáért, másoknak meg kontesztelniük kell? Pofámleszakad. Ha én is fitymálom a marhátokat, fizetsz nekem magyarost a Pizza Hutban? (Mindegy, úgyis utálom a Pizza-Hutos pizzát.)

kriszur 2009.10.08. 13:25:35

@mihalytoth:
Én vettem a fáradtságot, hogy pontokba szedett dolgaidra válaszoljak, te is megtehetnéd, ha tudnád. Én szívesen meghallgatom a másik félt, akár gasztronómiai, akár más területen. De ezzel az idedobott tárgyi tévedések stb. nem tudok mit kezdeni. Amit csinálsz, az elmosása a dolgoknak.

Az lenne a normális, ha leírnád, hogy nem, mi nem adunk hozzá egy rakat ízfokozót a mártáshoz, hanem x.y. módszerrel állítjuk elő, X.Y. anyag felhasználásával.

Dél-Amerikából származó vákuumcsomagolt marha soha nem tud megfelelő minőséget hozni, vagyis nem ehhez az árhoz. stb..

Nem vagyok olyan hülye, hogy beüljek egy trendi tömegétkezdébe ilyen áron, ezért a Csalogányban megvacsorázok!:)

Van egy ötletem, adjál ingyenkuponokat a felszólalóknak, hogy gyakorlatban is megpróbálják a felárazott menzátokat! Egyébként nem valószínű, hoyg normális ember ennyit kidobjon egy szabványosított "vidéktrendi" tömegétkezdére.:)

kriszur 2009.10.08. 13:29:11

@shitgun:

Átadjam neked a meghívást?:D Már én se tudok, "szövegértelmezni" rendesen, tényleg meghívott!:)

Egyéves Önkéntes 2009.10.08. 13:30:07

@kriszur: fölösleges átadni
odamegyünk vagy húszan, hogy mi vagyunk a kriszur. :DD

kriszur 2009.10.08. 13:31:16

@mihalytoth:

Amúgy elfogadom a meghívást, rendezzük úgy, hogy küldesz nekem egy pár kupont.
Én elmegyek, de úgy, hogy ne tudják, hogy éppen nekem kell "megfelelő ételt" és kiszolgálást adni, aztán megírom tapasztalatom a Homárnak!

Biyb 2009.10.08. 13:34:30

A vezető magyarázkodása nagyon gáz. Nem igazán itt adtam volna meg a válaszomat, főleg nem ilyen összeszedetlenül és néha flegma stílusban. Azért tiszteljük már meg a fogyasztó társadalmat és a jópofáskodást hagyjuk meg a barátoknak.

De a post író is enyhén szólva tájékoztatlan. Miért nem lehet utána nézni annak, hogyan is lehet felhasználni azokat a kuponokat.

Specálisan nekem semmi bajom a TGI-vel és a 4.000,- Ft-os hamburger árral sem. Aki ki tudja fizetni, miért ne vegyen azt amit éppen szeret, még ha az hamburger is.

A TGI-t nem nevezném felső kategóriás étteremnek. Átmenet a gyorséttermi láncok és a normál, hagyományosnak vett éttermek között.

kriszur 2009.10.08. 13:35:07

@EÖ:
Nem fog belemenni, szerintem most fő a saját levébe, menőn felajánlott valamit, de ahhoz ugyebár teljesíteni is kell. Azért ciki lenne a cég "képviselőjének", ha nem tartja a szavát, de az is kellemetlen lenne, ha x. ideig rendesen kellene főzniük!:) Ha elküldené a jegyet, akkor simán elcserélném másik odavaló jegyre, mert azt is kinézem a kis ügyeskedőből, hogy ellenőrizteti, ki veszi igénybe a szolgáltatást, aztán annak jár minden ...!:P

Egyéves Önkéntes 2009.10.08. 13:39:05

@kriszur: egyszerű:

elmész valamikor és eszel egy bigmeket vagy mi a tökömet és amikor jön a fizetés ideje, akkor előveszed a zsebedből az innen kinyomtatott meghívást és közlöd, hogy most vetted igénybe.
ha nem hiszeik, hogy te vagy, odaengednek a géphez és belépsz kriszur-ként és mondjuk beírsz ide
na, felezünk? :D

kriszur 2009.10.08. 13:39:35

@Biyb:
A főszószóló úgy adja el, mintha valami michelin-csillagos különleges élményt nyújtó színvonalas étterem lenne, nem felárazott trendi tömegétkezde.
Azt hiszi, a parasztok elvetik magukat, ha meghallják, hogy vakuumcsomagolt argentin marha vagy Jack Daniel's whisky.
Nem tudom, ki rakta be őt képviselni ezt az "ügyet" -talán valami nagybácsi-, de eszméletlenül gyenge kommunikációs szakember :P

kriszur 2009.10.08. 13:42:30

@EÖ:
Elég bátornak tűnsz, ha meg mersz enni ottani hatalmas adag, kiváló minőségű, extra szószos ételcsodát! Felezhetünk, de ha hasmenésed lesz, ne engem hibáztass!
Amúgy nem fog küldeni étkezési utalványt, csak blöffölt a szóvivő - a nagyot mondás szokása, ahogy olvashattuk-!:) Bár a postafiókom szívesen venné a küldeményt!:)

kriszur 2009.10.08. 13:45:00

@EÖ:
Na, megvan a következő poszt! A TGI Friday's szóvivője átverte a kommentelőt! Ígért, de nem adott lehetőséget az ingyenes, tisztességes, elfogulatlan minősítési lehetőségre!:P

Egyéves Önkéntes 2009.10.08. 13:48:10

@kriszur: ne várd. indulj. zabálj. és ne fizess. :D

mihalytoth · http://www.kerkom.hu/ 2009.10.08. 13:53:19

@kriszur: Igazad van, azonban már megvádoltak azzal, hogy ez egy reklámpost, és én vagyok a háttérben a konspirátor, ezért nem is mentem eddig ilyenbe bele.

Nem hiszem, hogy elmosnám a dolgokat, ha így lenne, akkor nem válaszolnék a kommentekre.

Mivel több felszólítás volt keringőre a részedről, ezért íme:

1. MARHA-NEM MARHA
A marhát tartósítószerektől mentesen, egyben kapjuk. A steakhez frissen, de valóban vákumcsomagolva, a burgerekhez pedig fagyasztva. Iszonyú kemény ellenőrzéseket tart negyedévente az amcsi márkatulajdonos, amelynek során mikroszkóppal (tényleg!) vizsgálja végig a konyhát, az eljárásokat, az éttermet, mindent. A beszerzéseknél kizárólag a legmagasabb minőségű, ellenőrzött alapanygokat engedik meg. Nálunk nem HACCP van, hanem HHAACCPP... Duplán, ha nem triplán ellenőrzött minden.

2. TÁRGYI TÉVEDÉSEK
A TGIF nem gyorsétterem. Nézz meg egy TGIF-et, ha akarod, még a konyhát is megmutatom. (Majd kapsz szép steril köpenyt hozzá.)
Hasonlíts össze egy gyorséttermi hamburgert egy TGIF-es hamurgerrel, és akkor lesz képed arról, amiről beszélünk. Addig viszont ez egy egyoldalú beszélgetés közös hivatkozási alap nélkül. Én állítok valamit, te meg valami mást.

3. 50 Ft
Egy számítógépet nem tudsz meggyőzni arról, hogy 1950=2000. Nem elég nagyvonalú hozzá.

4. ÉN EGY SEGGFEJ VAGYOK
A social media teljesen új irányokat szabott a tömegkommuniációnak, így a szokásosnál lényegesen közvetlenebb, emberi beszédre van szükség. Nem hiszem, hogy az unalomig darált PR dumát kellene nyomjam itt iszonyú hivatalosan, de nyilván igazad van: "nem engedheted meg, hogy olyan prosztón kommunikálj, mint mi."
Bátran olvass vissza, az öniróniát sem nélkülöző válaszaim során egyszer sem kapsz azon, hogy lenézném bárkinek a véleményét. Még az általad "prosztónak" bélyegzett kommentelőkét sem. Ez a szép a social mediában: ember is vagy és alkalmazott is.

Javasalatodat a "kibaszásomra" továbbítottam a cég vezetőinek megfontolásra.

Az ingyenkupon sajnos már nyitás előtt elfogyott, de ha meg kell hívjak egy-két embert, ahhoz hogy ne állítsanak totál baromságokat, miközben soha nem jártak még a Friday's-ban, akkor az nem fáj. Remélem, neked sem. :)

potrzebie 2009.10.08. 13:59:54

@mihalytoth: "Egy számítógépet nem tudsz meggyőzni arról, hogy 1950=2000. Nem elég nagyvonalú hozzá."

viszont ha valaki nem olyan nagymellényű, okoskodó, és LEKEZELŐ faszkorbács, mint te, akkor hamar rájön, hogy az egyik megoldás:
elveszi a 2000 forintost bónt, visszaad 50 forintot, beüti nem bónra hanem készpénzre, és majd legközelebb (persze csak ha jön még rajta kívül vendég) valaki 2000 forint fölött nem-bónnal fizet, akkor abba számítják be.
működik, hidd el.
persze kicsit gondolkodni kell hozzá...

Manu Ginóbili 2009.10.08. 14:00:03

hozzak marhát argentínából? :)

Biyb 2009.10.08. 14:01:33

@kriszur: Szerintem még soha nem volt és nem is dolgozott michelin - csillagos étteremben. Ha az Én alkalmazásomban állna az ilyen ember, két lábbal penderíteném ki, hogy a fogyasztókkal történő kommunikációt ne az Én káromra akarja megtanulni.

"Az árak az ételen kívül tartalmazzák többek között az étterem bérleti díját, a felszolgálók folyamatos képzését, a tisztaságot és higiéniát - és az én béremet is, hogy ezt most megírom (bár az utóbbiról, gondolom, szívesen lemondana mindenki)."

Nekem ez tetszett a legjobban a vákuum csomagolás mellett:-)
Ez igaz, de ilyet soha nem kommunikálunk a fogyasztók felé.

mihalytoth · http://www.kerkom.hu/ 2009.10.08. 14:06:10

@kriszur:
Az ajánlatodat elfogadom, azonban van néhány feltételem nekem is.

1. A kuponokat konkrét határidőig tudod beváltani, azon túl nem.

2. A kuponok nem átruházhatók. Névre szólók, de elég a fogyasztás végén odaadnod, így nem derül ki előre, hogy ki vagy.

3. Legyél valóban pártatlan. Kivagyi okoskodásból kapunk bőven, azt nem kérünk. Legyen konkrét elképzelésed, hogy mit mivel hasonlítasz össze, hogy hogyan fogod megmérni az étel minőségét. Sem azt nem fogadom el, hogy "ízlett", sem azt, hogy "nem ízlett". Legyél pontos és konkrét.

4. Ne csak egyféle ételt egyél. Biztosan van az étlapon olyan étel, ami eleve nem ízlik. Hozdd el a kedvesed, és ketten egyetek előételt, főételt és dessertet. Az már hatféle étel, ebből elhiszem, hogy tudsz véleményt alkotni.

5. Tényleg írd meg a véleményed. Hogy hogyan éred el, hogy itt megjelenjen, az a te dolgod. Az ajánlatom csak akkor érvényes, ha itt olvashatjuk mindannyian az írásodat az élményeidről.

Nos, kiszur? Mit mondasz?

2009.10.08. 14:07:09

@mihalytoth: na most akkor kriszur meg van hívva, vagy nem? Ha már járt a szád, fizess neki egy burgert azzal a feltétellel, hogy tapasztalatait objektívan megírja a Homárra, 100% hogy kiteszik. Ez eljárás, a szájkarate nem.

mihalytoth · http://www.kerkom.hu/ 2009.10.08. 14:12:15

@potrzebie: Igen, ez működik valóban. Ezért például elküdenek felszolgálókat, mert ügyeskednek a kuponokkal.

Ülj át a helyembe egy percre, és gondold végig, hogy hova vezetne ez. 50 Ft után jön a 100 Ft, aztán meg a 200 Ft, és már követhetetlen, hogy ki mikor mennyi kupont hogyan "kezelt"...

Ennél tisztességesebb azt mondani, hogy a 2000 Ft, az 2000 Ft.

De felteszem így is a kérdést:
A vendég kapna 1000 Ft kedvezményt.
Tényleg akkora kérés, hogy ne akarjon még 50 Ft kedvezményt kapni?

Ráadásul Évi (a postíró), féláron fogyasztott, tehát már kapott többezer forint kedvezményt, amin felül még további 1000 Ft-ot kapott volna...
De az az 50 Ft annyira fáj mindenkinek.

Szerintem itt azért aránytalan kicsit a felháborodásod.

2009.10.08. 14:12:20

@mihalytoth: na, közben megtetted. Piros pont.

potrzebie 2009.10.08. 14:14:32

@mihalytoth: más rugalmasnak lenni 50 forint miatt, és más csalni a kuponokkal.
a többivel egyetértek.
és bocs hogy tahó voltam
de te is az voltál.

ulpinus 2009.10.08. 14:25:10

Amúgy azt sem értem, az argentin hús hogyan jön a képbe. Az eredeti Friday's éttermekben nem láttam ilyesmit reklámozni soha, ellenben USDA choice AAA-t már annál gyakrabban. Most akkor miből is kell csinálni a patty-t a franchise szerint? Vagy szóljon valaki az anyacégnek, hogy az amerikai éttermek rossz helyről szerzik be a húst...

Lehet, hogy nálunk máshogy próbálják pozicionálni, attól a Friday's még gyorsétterem lánc. Gyorsétteremi ételek magasabb minőségben, felszolgálással. Akárcsak a kategória többi szereplője: Olive Garden, Ruby Tuesday Chili's, Outback és társaik. Ezek mind a McDonald's szerű gyorsétkeztető rendszerből nőttek ki, miután megjelent egy réteg, aki hajlandó ilyen ételekért esetenként 2x annyit is adni, ha jobb minőségben kapja. Ennyi csupán a helyzet, azzal kiegészítve, hogy M.o.-n erre még egy 2x-es szorzót + kiszolgálási díjat is rátesznek, mert itt meg erre van fogadóképes kereslet.

bldo 2009.10.08. 14:35:04

@NGA: Kiborító a sok idióta funkcionális analfabéta kommentelő. A posztíró sem 100-as, de ő legalább leírta, hogy milyen jegy ez és mik a felhasználás feltételei. A fő gond a bevezetővel van, amit a homárosok szültek meg, ott ugyanis szimplán kajajegynek írják.

Ja, és azért fogadták el az 500 Ft-os utalványodat okosgyerek, mert a 499 az csak akkor annyi, ha kártyával fizeted, egyébként 500 magyar forint (kerekítésről hallottál-e már?).

mihalytoth · http://www.kerkom.hu/ 2009.10.08. 14:35:11

@ulpinus: Az USDA choice AAA mellett pont az amerikai márkatulajdonos határozza meg pl. a steakhúsok forrását. Hogy az amerikaiak honnan szerzik be, azt nem tudom.

A TGIF nem gyorsétterem. Semmilyen ahhoz hasonló elvet nem követ. A "casual dining restaurant" kategória a hetvenes években terjedt el, de semmiképpen nem a "quick service restaurant" kategóriából kinőve.

A cégtörténet szerint egy new york-i utcában egy lepukkant sörözőt vett át az alapító, amit miután kipucolt, a helyi stewardess csajokra építette fel a márkát. Ezért lett TGIF = Thanks God It's Friday. Merthogy péntekenként jöttek haza a tengerentúli utakról a lányok, és lepték el az utcát.

Gyakorlatilag az első szinglibárok egyike volt az első TGIF.

Igaz, azóta családja lett ezeknek a lányoknak, és változott velük a márka is.

Így például a család ma az egyik fókusz. Az étteremben minden gyerek játékot kap, meg lufit, meg színezőt, és külön figyelnek rájuk. Nyilván ez is egyfajta marketing, de azért a legtöbb étteremben összeráncolják a felszolgálók a szemöldöküket, ha egy kissrác a repülőjével szaladgál. A TGIF-ben kap hozzá egy lufit, hogy lássuk, merre szalad már messziről. :)

Biyb 2009.10.08. 14:39:36

@kriszur: „A social media teljesen új irányokat szabott a tömegkommuniációnak, így a szokásosnál lényegesen közvetlenebb, emberi beszédre van szükség.”

Ha ezt a beszélgetést angolul lefordítanánk és elküldenénk a TGI amerikai központ – bocsánat „amcsi” - kommunikációs managerének, akkor Ő is ezen a véleményen lenne-e?
Franchise szerződés azonnal felbontásra kerülne.

lolperec 2009.10.08. 14:44:32

aki itt hallózik, meg emberezik, az még nem evett a TGIban hambit..
überkirály ízarmada.. :D
csak eszed és nem akar fogyni..
mondjuk a végére már untam is kicsit :D
amúgy hétfőn 1800 a hambuger..
a limonádéval vigyázni kell, mert nagyon ajánlják és egyből a nagyobbat (0.5l) ami mondjuk nincs rajta az étlapon sem, de a számlán 1300ft :D
kicsit átbaxósnak éreztem így, de ha igazi amcsi hamburgerre vágytok, hétfőnként százszor jobban megéri egy ezressel drágábban enni náluk, mint a mekiben a play-doh cuccokat..

Egyéves Önkéntes 2009.10.08. 14:49:45

@lolperec: mondjuk nekem könnyek szöknek itt a szemembe, hogy gyerek, meg lufi, meg család, meg argentin marha, meg AAA, meg HACCP, meg világbéke
és akkor odabasznak fél liter limonádét 1300 forintért
amit lehúzásnak vélek, mert ha full zöldcitromból van extraszűz kubai barnacukorral és evian vízzel, akkor sem több 300 forintnál.
jó, tudom, bérleti díj, védelmi pénz, bútorok, fűtés, rezsi, de akkor is csak 380 Ft

mihalytoth · http://www.kerkom.hu/ 2009.10.08. 14:50:57

@Biyb: Tegnap egyeztettem telefonon az illetékessel (Ő Dallasban van), aki kifejezetten hasonló véleményen van.

De erről a témáról nálam gyakorlottabb szakemberek nagyon sokat írnak itthon is: karma.blog.hu/2009/08/04/ebook_az_online_community_managementrol

Úgy látom, hogy eltér a véleményünk, de meg kell erősítsem, nem dolgoztam még Michelin csillagos étteremnek. Viszont nagyon kíváncsi lennék, egy hasonló helyzetet egy Michelin csillagos étterem hogyan kezelne.

Ahogy korábban írod, nem itt válaszolnál. Hanem hol? Itt zajlik a beszélgetés. Itt teljesen egyenrangú félként kommentelünk... Illetve majdnem, hiszen én nem bújok álnév mögé, és nem titkolom, hogy ki vagyok.

Azt is írtad korábban, hogy az árak tartalmáról nem beszélünk a fogyasztóknak. Szerintem viszont fontos, hogy tudják, hogy hetekig képezzük az összes kollégánkat. Hogy be vannak jelentve, azaz számonkérhetőek, ha bajt okoznak, hogy a higiéniát nem vaskos borítékkal oldjuk meg, hanem takarítással, hogy minden kolléga minden nap azon dolgozik, hogy hogyan lesz minél több visszatérő vevő.

Néha egy-egy hiba becsúszik - ez igaz. Én ennek is örülök, hiszen robotok szolgálnának fel, ha nem lenne hiba. Azok meg egyszer öntudatra ébrednek, és akkor tudjuk mi lesz... :)

kriszur 2009.10.08. 14:50:58

@mihalytoth:
Az ajánlatodat elfogadom, azonban van néhány feltételem nekem is.

"1. A kuponokat konkrét határidőig tudod beváltani, azon túl nem."

A közösen megegyezett határidőt vállalom.

2. A kuponok nem átruházhatók. Névre szólók, de elég a fogyasztás végén odaadnod, így nem derül ki előre, hogy ki vagy.

És mit csináltok, rendőri igazoltatást?:) Na ne!:) Az ajánlatom a következő: Megegyezünk egy kódban, melyet a számlához mellékelve elküldöm részedre ajánlott levélben, aztán te átutalod az ízorgia költségeit a számlámra.

3. Legyél valóban pártatlan. Kivagyi okoskodásból kapunk bőven, azt nem kérünk. Legyen konkrét elképzelésed, hogy mit mivel hasonlítasz össze, hogy hogyan fogod megmérni az étel minőségét. Sem azt nem fogadom el, hogy "ízlett", sem azt, hogy "nem ízlett". Legyél pontos és konkrét.

Rendben, pártatlan leszek, de előre közlöm, nem igazán vagyok oda a kikevert műízekért, ami a hozzátok hasonló szabványosított műintézmények sajátossága.

4. Ne csak egyféle ételt egyél. Biztosan van az étlapon olyan étel, ami eleve nem ízlik. Hozdd el a kedvesed, és ketten egyetek előételt, főételt és dessertet. Az már hatféle étel, ebből elhiszem, hogy tudsz véleményt alkotni.

Nem vagyok én disznó, hogy végigegyem a komplett menüsort, de ígérem, több ételt megkóstolok.

5. Tényleg írd meg a véleményed. Hogy hogyan éred el, hogy itt megjelenjen, az a te dolgod. Az ajánlatom csak akkor érvényes, ha itt olvashatjuk mindannyian az írásodat az élményeidről.

Szerintem a Homár szívesen leközli a csörte a végeredményét, illetve a minősítést. Úgy tűnik, kellő érdeklődésre tart igényt a poszt!:)

Nos, kiszur? Mit mondasz?

Ezt mondtam.

lolperec 2009.10.08. 14:52:48

ja és a hamburgerzsömlén mászott valami szárnyas aprórovar.. ilyen muslincaszerű, de sztem valami más volt..
nemtom mikor került oda, de tény, hogy eltávolítottam egyet a zsömletetőről..
ez visszaolvasva a mikroszkópos átvizsgálásról ugrott csak be.. :D
ezekszerint nem hagyott annyira mély nyomot, inkább a limonádés lehúzás ami miatt rossz szájízzel távoztam..
persze értem, hogy elsőosztály (ízeltlábúakkal :) de valahogy mégis bepalizva éreztem magam..
azért majdmég adok nekik egykét esélyt..

mihalytoth · http://www.kerkom.hu/ 2009.10.08. 14:57:08

@kriszur: Deal.

A többit adatvédelmi okokból telefonon egyeztessük. Elküldtem neked a számot privátban, amit kérlek hívj fel. Megbeszéljük a szupertitkos kódot, nekem tetszik az ötlet.

Kérlek, hogy legkésőbb 16.30-ig hívj.

kriszur 2009.10.08. 15:04:20

@mihalytoth:

Nem hiszem, hogy elmosnám a dolgokat, ha így lenne, akkor nem válaszolnék a kommentekre.

Mivel több felszólítás volt keringőre a részedről, ezért íme:

1. MARHA-NEM MARHA
A marhát tartósítószerektől mentesen, egyben kapjuk. A steakhez frissen, de valóban vákumcsomagolva, a burgerekhez pedig fagyasztva. Iszonyú kemény ellenőrzéseket tart negyedévente az amcsi márkatulajdonos, amelynek során mikroszkóppal (tényleg!) vizsgálja végig a konyhát, az eljárásokat, az éttermet, mindent. A beszerzéseknél kizárólag a legmagasabb minőségű, ellenőrzött alapanygokat engedik meg. Nálunk nem HACCP van, hanem HHAACCPP... Duplán, ha nem triplán ellenőrzött minden.

Bocsánat, de aki ismeri a sajnálatosan elnéző amerikai szabványokat - EU-ban tiltott tápanyaggal lehet etetni őket stb..-, annak semmit nem jelent az. A legmagasabb minősítésű húst te nem kapod meg annyiért, ennek azért nézz már utána!:)

2. TÁRGYI TÉVEDÉSEK
A TGIF nem gyorsétterem. Nézz meg egy TGIF-et, ha akarod, még a konyhát is megmutatom. (Majd kapsz szép steril köpenyt hozzá.)
Hasonlíts össze egy gyorséttermi hamburgert egy TGIF-es hamurgerrel, és akkor lesz képed arról, amiről beszélünk. Addig viszont ez egy egyoldalú beszélgetés közös hivatkozási alap nélkül. Én állítok valamit, te meg valami mást.

TGF egy tömegétkezésre szakosodott gyorsétterem-lánc. Amely az átlagos tömegéttermeknél drágábban, de valamelyest jobb minőségű szolgáltatást nyújt.

3. 50 Ft
Egy számítógépet nem tudsz meggyőzni arról, hogy 1950=2000. Nem elég nagyvonalú hozzá.

Akkor a felmerülő probléma intésére ki kell dolgozni egy használható eljárást, a dolog ilyen egyszerű. Világszerte így működik.

4. ÉN EGY SEGGFEJ VAGYOK

A social media teljesen új irányokat szabott a tömegkommuniációnak, így a szokásosnál lényegesen közvetlenebb, emberi beszédre van szükség. Nem hiszem, hogy az unalomig darált PR dumát kellene nyomjam itt iszonyú hivatalosan, de nyilván igazad van: "nem engedheted meg, hogy olyan prosztón kommunikálj, mint mi."
Bátran olvass vissza, az öniróniát sem nélkülöző válaszaim során egyszer sem kapsz azon, hogy lenézném bárkinek a véleményét. Még az általad "prosztónak" bélyegzett kommentelőkét sem. Ez a szép a social mediában: ember is vagy és alkalmazott is.

A social media arról szól, hogy a céget képviselve értelmesen írj, nem arról, hogy megsértett magánemberként hápogj.
Sok ember nem jön rá, hogy irányzatok vannak, jönnek-mennek, neked azt kell alkalmaznod, amely a vitapartner és a közönség részére a leghatásosabb. Sajnálatos módon ez nagyon nem jött össze neked!:)

"Javasalatodat a "kibaszásomra" továbbítottam a cég vezetőinek megfontolásra."

AZért annyira nem vagy annyira rossz arc, hogy elvárjam a kirúgásod, nyugodj meg, nálad is hülyébbeket alkalmaznak!!:)

Az ingyenkupon sajnos már nyitás előtt elfogyott, de ha meg kell hívjak egy-két embert, ahhoz hogy ne állítsanak totál baromságokat, miközben soha nem jártak még a Friday's-ban, akkor az nem fáj. Remélem, neked sem. :)

Nem feltétlenül ingyenkuponra gondoltam!:)

kriszur 2009.10.08. 15:07:08

Na gyerekek! Akinek kell ingyenzaba, annak járjon serényen a pofája!

2009.10.08. 15:15:34

@kriszur: aztán nehogy befűzzenek valami óriásburgerrel meg holmi viszkikkel, vitriolosnak lenni ám! Másrészt mi kapartuk ki neked a gesztenyét, tehát az összes kommentelőnek jössz egy bambival:)

kriszur 2009.10.08. 15:17:24

@mihalytoth:

Az üzeneted nem érkezett még meg.
Az a legegyszerűbb, ha elküldöd a kriszur01@gmail.com-ra.

Köszi!

smatte 2009.10.08. 15:19:22

@kriszur: Jó étvágyat! Aztán ha télleg ízlett, ne légy rest nyomnyi ide egy BÜ posztot:)

kriszur 2009.10.08. 15:19:43

@shitgun:

Várd ki a végét, ha elcsapom a gyomrom, akkor ti jöttök nekem!:P

kriszur 2009.10.08. 15:20:45

@smatte:
Megpróbálok objektív lenni!

tvszar 2009.10.08. 15:29:08

vazzeg ez hihetetlen Kriszur.

"Akkor a felmerülő probléma intésére ki kell dolgozni egy használható eljárást, a dolog ilyen egyszerű. Világszerte így működik."

A felmerülő problémára az a megoldás, hogy a hülye proli fogja fel, hogy az 1950 nem egyenlő 2000-el. ez egyszerű mint a pofon. Ha mindegy lenne, akkor nem tennének ilyen kikötést, hogy 2000 FELETT. A kidolgozott eljárás pont ez. Kikötik....2000 felett. Ha nem érti meg, arra nem lehet mit kidolgozni.

ulpinus 2009.10.08. 15:42:57

@mihalytoth:
Nem is írtam azt, hogy a Friday's gyorsétterem, hanem azt, hogy gyorsétterem lánc. Az, hogy M.o.-n prémium amerikai érzésként lehet eladni, az már más kérdés, és ez főleg az itthoni fogyasztói hozzáállás következménye.

A marhahús minőségére visszatérve: ha egy nyamvadt Wendy's meg tudja oldani, hogy a hamburgerhez való húst a feldolgozás során nem éri fagyasztás, akkor egy ilyen über-márkánál elég gázos fagyasztott anyagból dolgozni. És még ezt non plus ultraként reklámozni is...

AlulírottFentemlített 2009.10.08. 15:44:27

@kriszur:

@mihalytoth:

És mi lesz a kód, jelszó?

"Argentin marha
jól átsütve barna"

Biyb 2009.10.08. 15:44:30

@mihalytoth: Úgy gondolom, hogy ezt egy kommunikációs szakembernek illenne tudnia, nem csak az árképzésnél figyelembe venni a kommunikációs cég költségeit.

Michelin csillagos étteremnél belefér, hogy elveszít 1-2 potenciális fogyasztót, gondolom ezt a TGI nem engedheti meg magának.

Ha figyelmesen végig olvastad volna a kommenteket akkor kiderült volna a számodra, hogy a kommentelők nagy része az ár miatt volt felháborodva, de ezeket a kommentelőket a „vákuumcsomagolt” argentin marhából készült hamburger sem tudja meggyőzni, hogy a TGI-be 4.000,- Ft-ért kapható hamburgert egyenek meg.

A vákuumcsomagolásról a legtöbb embernek a szupermarketekben kapható felvágottak jutnak eszébe. Ezt is illenne tudnia egy kommunikációs szakembernek.

Ezt kriszur nagyon jól megfogalmazta:
„Tudod....", mert ennek van egy rossz áthallása.
Neked itt az lenne a feladatod, hogy úgy állj ki az általad képviselt cég mellett, hogy megfelelően -okosabban, fegyelmezetebben, áthallások nélkül, "ki ha én nem" hozzáállás nélkül kezeld a hozzászólásokat. Te nem engedheted meg, hogy olyan prosztón kommunikálj, mint mi. Felejtsd el a magánemberi mivoltod, te itt most egy céget képviselsz. Nem tudom, hol szerezted a diplomád, a gyakorlatod, de siralmas, ahogy csinálod.:)”

Engem nem kell meggyőznöd, miért is jó a TGI hamburger. De ha már csinálod, akkor legalább az itt kommentelőket figyelembe véve, mert soha nem tudhatod, hogy a komment írók közül, melyiket veszítetted el a stílusoddal, mint potenciális fogyasztót.

mihalytoth · http://www.kerkom.hu/ 2009.10.08. 15:45:54

@ulpinus: Jó, sztem a sazvakon ne lovagoljunk.

A Wendy's tönkrement itthon, talán ezért. Csak onnan tudom, hogy a helyén egy TGIF működik az Oktogonon.

Egyéves Önkéntes 2009.10.08. 15:50:17

megegyeztek.
világbéke.

érdekes amúgy, hogy ami odakinn a nagy ámerikában működik az itt miért nem.
itt miért teszik zsebre az ingyen sót az emberek? nem lenne 40 forintjuk egy kilóra?
vagy a szívószálat.
és nem a csóringerek, hanem mindenki.

Biyb 2009.10.08. 15:52:45

@kriszur: Jó étvágyat!
A Jack Daniel's-el meg vigyázni!
Lehetőleg Barát Taxival menjél

RedWing 2009.10.08. 16:01:03

@prüntyike:
Igen, mindenki be van jelentve!
Az egész környék legjobb ár/érték arányú vendéglátóhelye. Mindig tele van. Hétvégére asztalt foglalni min. 1 héttel előre lehet.

kriszur 2009.10.08. 16:03:35

Tisztelt Kommentelők!

Tóth Mihály úrral megegyeztünk, hogy október 8-22 közt tetszőleges éttermükben elfogyasztott menüsor árát /2 személyre/ a cég megtéríti -ennek technikai részletét megbeszéltük-. Megállapodásunk értelmében a vacsorát/ebédet véleményezem -ígérem, hogy objektíven-.
Már amennyiben a Tékozló Homár lehetőséget ad a poszt megjelentetésére!
Kezdődjön a vacsoracsata!:P

Morten Harket (törölt) 2009.10.08. 16:03:58

@mihalytoth:
"Az, aki a homárba beküldi a panaszát, az nem megoldást keres, hanem panaszkodni akar, így nagyítja a hibát is."

Na itt van a kutya elásva. Ebből következően ezt a vitát nem nyerheted meg. De mivel a szociális média ismerője vagy, ezt biztosan tudod.

A helyes megoldás az lett volna, ha az első válaszod után kikapcsolod a számítógépet és így az egész vita elhal fél nap. Ezzel szemben belemerültél a személyeskedő vitákba és nevetségessé tetted magad. Gratulálok.

ulpinus 2009.10.08. 16:08:23

@mihalytoth:

Akárhogy lovagolunk, attól még gyorsétterem lánc marad.

A Wendy's azért ment tönkre, mert szintén az anyacég árait 2xes szorzóval alkalmazta, az akkoriban még jóval kisebb reálkeresetek mellett. Talán a fagyasztott hús ehhez nem járult hozzá , mivel akkor még ott is fagyasztották. De ne térjünk mindjárt el a tárgytól: a fagyasztás mindenképpen minőségromlással jár. Ezért bizonyos szint felett nem divat az alkalmazása. Nem a Wendy's ez a szint, és nem is a Friday's csak példaként említettem, hogy milyen szempontok jöhetnek még szóba a hús minőséggel kapcsolatban, azon kívül, hogy "argentin".

kriszur 2009.10.08. 16:08:26

Most dolgom akadt, de visszatérek, mint jedi -remélem, nem úgy, mint hasfájós jedi-! Az erő legyen veletek!

Mogyoró007 2009.10.08. 17:09:04

@Morten Harket: szerintem egyáltalán nem tette magát nevetségessé. Részemről még mindig a prosztoló a hülye.

Biyb 2009.10.08. 18:03:26

@Morten Harket: Nevetségessé tette magát. Már nem volt türelme a sok beszólás kezeléséhez.

A legjobban akkor járt volna, ha nem kommentálja az egész szituációt.

Ezzel egy ügyfelet se fogot, szerintem még inkább veszített.

Mogyoró007 2009.10.08. 18:21:00

@Biyb: 1 ügyfelet biztosan szerzett, nem mindenki osztja a véleményed. Plusz Kriszurt, aki másodmagával ott fog enni (bár nem biztos hogy maradó ügyfél lesz belőle, majd kiderül).

Nomante 2.0 2009.10.08. 18:38:55

mindjárt 300 felett és akkor már lehet végre kimondani a "ZS" betűs szót!

Biyb 2009.10.08. 18:42:58

@AnnaM: Mindenki azon panaszkodik, hogy milyen stílusban kezelik a panaszukat személyesen vagy írásban az Auchan, Multik stb. ügyfélszolgálatán és azok még nem is kommunikációs szakemberek.

Akkor sikerült ezt a Homáron is megtapasztalnunk egy kommunikációval foglalkozó embertől.

Mivel az élő és az írott szó között ilyen formában nincs nagy különbség.

Nem volt más lehetősége a "butaságát" kezelni csak úgy, hogy Kriszurt meghívja.

/tno+DA= 2009.10.08. 21:33:14

@[megmondoember]:
Ide egy kieg.
Mekdönci 4db-os Chicken McNuggets 230 Ft
6 db-os, valahol 500 körül.
Akkor kérek 2 4db-ost = 8 db = 460 Ft és KÉT szósz! :D
Hülyék ezek az amerikaiak, én meg szerencsére tanultam matekot.
Aki ezek után 6 vagy 8 db-os csirke "nugátokat" ebédel az nem sikeres ember.
Én meg az! :D
loller

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2009.10.09. 20:17:46

Csak most olvastam a cikket, de meg kell jegyeznem, hogy a steak-et nem képesek angolosra sütni (a szakács nem tudja - ők mondták - Westend)... Jó, akkor legyen medium. Hát az pedig erősen túl volt sütve. SOk pénzért rosszat kaptunk - mi sem megyünk oda többször!
Ezt azért írtam, hátha a manager úr még olvassa.

Pdudas 2009.10.09. 22:32:09

Valamikor, még évekkel ezelőtt ettem ott. Nem volt rossz, épp valami Jack Daniels szószos 'steaket' ettem (emlékeim szerint pirított/karamellizált hagyma volt benne és erősen édes is volt).

Most külföldön dolgozom, 5+ csillagos szálloda informatikai igazgatójaként. Nálunk is lehet enni ilyen 'amerikai' típusú hamburgert:

Palace Burger
160g of Argentinean beef in a homemade sesame bun
with tomato and lettuce, country potatoes and cole slaw salad 21.00€

T-Bone Steak
500g T-bone steak from Black Angus beef with herbs, grilled vegetables and baked potato 36.00€

Nyilván van különbség, nálunk Michelin csillagos chefek vannak. A hamburgert nyilván nem ők készítik.

Ha otthon járok beülök egy steakre, már csak az összehasonlítás kedvéért!

hands 2009.10.10. 04:36:13

Hali népek!

Mindenki nagyszerűen elsiklik a tény felett, hogy az ominózus utalvány nem ebédjegy, hanem kedvezmény kupon. Aminek az elfogadása feltételhez (vásárlás) kötött. Az is rá van írva, hogy akkor használható, ha a kedves vendég az ebédjegyekkel (meleg étkezési utalvány) fizet. Ehhez képest a kedvesnek nem nevezhető delikvensek a számla teljes összegét az innen-onnan, kollégáktól, barátoktól összeszedett (talán vásárolt?) kuponokkal óhajtják kifizetni.

Ha véletlenül(!) sikerül rávezetni őket a feltételek mibenlétére, akkor vagy azonnal kihátrálnak (Úristen itt fizetni is kell! ...és az étlapot nem is látták még.) vagy pedig miután többször is azt válaszolták, hogy "Igen, meg vagyunk elégedve. Igen, minden nagyszerű volt. Igen, pukkadásig ettük magunkat", elfelejtik ezt az őket kiszolgáló személyzetnek illő módon jelezni. Igen, a borravalóra gondolok, ami adható és nincs felszámolva.

Másrészt, ha egy könyvesboltra vonatkozna a kupon, leállnál alkudozni, hogy csak 1950 Ft a könyv, de igen is vonják le a kedvezményt! Vagy egy közértben? Még ki is röhögne az eladó.

Az árakról vitázni felesleges fáradság. A T.G.I.F. olyan, mint a BMW, nem kötelező, de mégis csak jobb érzés, mint a BMV:)

A 4 rugós burgert meg szidja az, aki már kóstolta. Amíg nem próbáltad a 400!grammnyi marhát friss zöldséggel, mozzarella sajttal és baconnel megbolondítva, cajun hagymakarikával búbuzva és nagy kupac fűszeres sültkrumplival megtámogatva, addig hiteltelen a fitymálás... Az utólérhetetlen Jack Daniels szószról nem is szólva... Mintha egy vak ember a szivárványt kritizálná. Pfffhhh.

U.i.: Két dolog:

- A szakács szerencsére tud angolosan sztéket sütni, sőt.

- Magyarország és Budapest egyetlen "Mislen" csillagos szakáccsal büszkélkedő étterméről barátaimtól vagy netes kritikusoktól jót még nem hallottam,sőt(!) de nem nem ítélem el, amíg nem próbáltam. Nem, mintha nem lenne ugyanolyan huncutság, mint a "Hajas" szalon, ahol Hajas bá helyett 18-20 éves csajszik varázsolják a frizurákat. Nem feltétlenül rosszabbul, de...azért mégsem a mester csinálja. A felár persze felszámoltatik. Erről nem akar posztolni valaki?

Hó!

ulpinus 2009.10.10. 10:59:47

@hands:
Ha kicsit olvasgattál volna, akkor láthatnád, hogy a jegy-bón téma tisztázásra került, a posztoló sara volt.

Azt is kitárgyaltuk, hogy a Friday's egy gyorsétterem lánc...(lásd feljebb)
A BMW-hez hasonlítani erős túlzás, inkább Suzuki bőrüléssel. Csak itt M.o.-n lehet prémium kategóriaként eladni, ráadásul az amerikai ára duplájáért; plusz felszolgálási díj, ami máshol ismeretlen fogalom. Szóval nem az a baj, hogy nem ehető (ugyanolyan, mint a kategória alapján elvárható, igaz én még csak külföldi tapasztalattal bírok), hanem hogy az embereket pofátlanul lehúzzák és hülyének nézik. De ha neked ez esik jól, akkor nem akarom elvenni a boldogságodat.

hands 2009.10.11. 03:58:34

@ulpinus:

Nálunk a Lenovo tavalyi modelljei is csúcs kategóriát képviselnek. A pizza hut is elit éttermet játszik. A nike is a csak egyfajta cipőt árul, odakint 2 szélesség van. Ez Magyarország.
A felszolgálási díj sajnos nem ismeretlen fogalom. A budapesti éttermek harmadában felszámolják és nincs benne a kiírt árakban, hanem extra. (Ha nem veszed észre és adsz borravalót, szó nélkül elrakják a dupla pénzt.) Ez nem igazolja a létjogosultságát, de ugyanolyan tény, mint az, hogy Olaszországban még a szék kopását is felszámolják a feneked alatt.
Igazad lehet a Suzukival is:) Megpróbálom másképpen: miért vesznek az emberek 30ezres Ed Hardy pólót? Hogy messziről látszon az anyagi helyzetük. Olyan, mint az asztalra csapott 3! mobil, vagy a kocsikulcs. Presztizs. Mint az iphone, vagy a macbook. Amerika menő, mert messze van és csak a propagandát látja belőle az egyszeri (nem egyszerű, félreértés ne essék)magyar. Aki pedig ezt igényli és megteheti!, az a Frájdéjzba megy( mert ott mosolyog a felszolgáló, mert normális esetben nem kell 40 percet várni az ebédre, mert nincs tele az üres csészéjüket kavargató műmájerekkel, mert jó a kaja), aki nem teheti meg, az a Mekibe ül be az amcsi fílingért. A Mythbustersben az 5 fontos farmer mindenben elverte a 35 fontosat, biztos fent van a tube-on. Ha a pénz és ár nem számít, melyiket választod?
Az USA árakat nem ismerem, de ha az EU import vámot és a mi kedves 25%-os áfánkat is levonjuk, akkor nem is olyan rossz az arány, amit mondtál:)
(Azt hiszem "máshol"(tőlünk nyugatabbra?) a 65ezres minimálbér és a 16 órás műszak is ismeretlen fogalom, mint sokminden más ami a mi életünk része hálából, hogy itthon maradtunk. Ahelyett, hogy az ingyen diplománkat a hónunk alá csapva odakint próbáljunk szerencsét. Azt hiszem ingyen diploma sincs "máshol", de ez már nagyon nem ide tartozik, igaz?)

kriszur 2009.10.11. 17:53:56

@hands:

TGI az BMW kategória szerinted. Szerintem viszont "trendi paraszt kajálda" azoknak, akik feleslegesen akarnak pénzt kidobni az életérzésért, a gasztronómia pedig nem érdekli őket, se az ár/érték aránya.

A kedvezményes menü 7 dolcsiért /leves, saláta, ital, "kenyérpálcika"/ van kint. Mo-n adják ilyen aránytalanul drágán a kajákat. Ha az 1 eurós sajtburgert hasonlítjuk össze az ő hamburgerükkel -azt "mekdonaldszos" műremeket kinevezve Suzukinak-, akkor talán igaz a hasonlatod.
De ez olyan, mintha a száraz, penészes kukából kiszedett kenyérdarabot hasonlítod össze a legolcsóbb bolti műkenyérrel.
Lehet, hogy te elájultál az iparilag gyártott műíztől -az gyorsétterem-láncok kedvenc fogása, hogy olyan egyedi műaromát állítanak elő mártásaikhoz, amelynek egyedi ízét természetes anyagok nem tudják hozni, erre az "egyediségre" kattannak rá a fogyasztók-, azonban ez nem gasztronómia, főleg nem a csúcsa. Vákuumcsomagolt és fagyasztott alapanyagok, iparilag kikotyvasztott ízek, túlságosan drágán. Hozok ide egy példát a minőségi hamburgerre, amely 3 michelin-csillagos étteremben használt alapanyagból készül -eredett védett, ellenőrzött spanyol marha-, műízek nélkül, kb. annyiért, amennyiért te fagyasztott húsos vegyi készítményt eszel.

A katalán Ferran Adrià már vagy negyed évszázadot töltött a pályán, amikor néhány éve nagyon komolyan elkezdett foglalkozni a hamburgerkészítéssel. Ekkor nyitotta meg ugyanis Fast Good nevű gyorsétkező étteremláncának első láncszemét Madridban, s azóta is terjeszkedik. Gyorsétkezőiben minden ugyanolyan minőségű alapanyagból készül, mint a háromcsillagos rosesi El Bulliban, Adrià zászlóshajó-éttermében. A fast good koncepció lényege: a gyorsétkezésnek nem kell feltétlenül kultúrarombolónak lennie.

„Nyolc hónapig kísérleteztünk egyedül a sült krumplival. Időnként azt hittük, halálunkon vagyunk” – nyilatkozta Ferran Adrià 2004-ben a New York Timesnak. Aztán megszületett a végeredmény: a szaftosra sült hamburger eredetvédett spanyol húsból készül, 13 euróért adják friss bébisalátákkal, különféle fűszernövényekkel. A burgonyát a helyszínen hámozzák, olívaolajban sütik. Kis pohárban fekete olajbogyókrém (tapenád) vagy más mártás van hozzá.

A "Bűvös Szakács" blogjából emeltem ide.

kriszur 2009.10.11. 17:56:21

@kriszur: elnézést az elütésekért :)

Peetee 2009.10.12. 11:29:23

2-4% refakcia vanaz ilyen tikettek után, tehát az elfogadóhely minden 1000Ft után 980-960 forintot kap.
Óriási érvágásl ehet ennek a köcsög-hamburgeresnek, hogy a 4000Ft-os Hamburgert kifizeted étkezési jeggyel, azért ő csak 3940forintot kap.
gondolom az a 60 forint a tiszta nyeresége :)

tvszar 2009.10.12. 14:43:33

A lényeg felett elsiklotok. Nem kell ide BMW, meg Suzuki példa, stbstb... Minek... Egyik része az embereknek, már úgy beszél az ott kapható ételről, hogy majd elcsöppen, a másik meg fikázza, hogy jajdedrága, nemérimeg stbstb.... Nevetséges. Kérdésem. Kötelező ott enni???? Ha drága ne zabálj ott. Menj ahova akarsz, vagy egyél otthon. Ha meg majdelcsöppensz tőle, és ki is tod fizetni, netán ettől érzed magad igazán sznob kancsónak, akkor hajrá, az ajtó tárva nyitva. De ez a duma, hoogy "jajezdedráganemérimeg..." egyszerűen nevetséges. Mo-on szabad árak vannak... Ha 1 millió forintért árulja, és akad aki megveszi, akkor jóljárt.

Coholol 2009.10.12. 16:31:56

Egyszerűen elképesztő, hogy megint ilyet látok a kommentek között.

A posztban szereplő cég akárkije, feltételezzük marketing akárkije, ahelyett, hogy sűrű mea culpa-k közepette meghívná pl egy ingyen ebédre a posztolót,hogy ne sérüljön már az a fene nagy minőség és hírnév...

ehelyett nekiáll komment párbajozni és még neki áll feljebb!

Honnan a fenéből kerülnek ezek az emberek elő?!

Komolyan kell hozzá a kvif, hogy valaki annyit megtanuljon, hogy a vendég az első és mindig neki van igaza?! Erre még a cég áll neki itt magyarázni?

A főnököd helyében nyugodt szívvel a nyakadba varrnám az összes elvesztett vendéget amit a homáron kommenteléssel elszalasztottatok!

Ez amit itt műveltetek az amatőrizmus csúcsa a vendéglátásban!!!

lbytesxk 2009.10.13. 01:12:05

@mihalytoth: TGIF = Thank God It's Friday
Hála Istennek Péntek Van
Egyébként fogalmam sincs mennyi 4000 Ft de itt amerikában a JD burger nem lehet több 12 vagy 15 dollárnál. Sajnos nem tudom mert nem fogyasztok hamburgereket

hands 2009.10.13. 03:38:19

@kriszur:
Nem te vagy az első aki nem érti a metafórát. Aki világlátott, az sötét is? Vagy Te is mások élményeiből táplálkozol, mit a "hardverguruk", akik állandóan ilyen-olyan tesztekre hivatkoznak, a saját tapasztalataik helyett? Komolyan nem értem. Elmagyarázom, oké? A BMW mint "autó", a BMV, mint "tömegközlekedés, busz, metró villamos" szerepel. Ha van keret, választhatsz, méghozzá akármelyiket.
Ha megteheted, és bejön a kaja, a miliő, akkor ott eszel. Ha nem teheted meg, akkor átmész Miska bátyádhoz és ott lakmároztok a házi-kolbászból. Vagy kimész Madridba és beülsz egy Madriderre.:)
Írhatnék tucatnyi helyet, ahová szívesen megyek(nem egy van amelyik olcsóbb ÉS jobb, mint a tgif), és még többet, ahová többet már nem. Viszont annyi eszem van, hogy tájékozódom mielőtt beülök valahová, és ha nem fér bele az anyagi, vagy a józan ész diktálta keretbe, akkor nem ülök be. Ilyen egyszerű. De utólag reklamálni az árakat, amikor legkésőbb az étlapból kiderül az árszínvonal? Szegénységi bizonyítvány.
Spanyol és amcsi példákat hoztok? Nem kétlem, hogy mind igaz. De mi itt vagyunk, Magyarországon. Hozzatok kérlek magyar példát. Ahol azok a nagyszerű magyar séfek dolgoznak, utcáról betérős éttermeket, nem ötcsillagos szállodákat. És ahol nem a nagy tányér kicsi étel elve érvényesül. Mert a "nagymenők" ezt nyomják. És bocs, szeretek jóllakni az étteremben és otthon nem a hűtőnél kezdeni. Nyitott vagyok a javaslatokra. A trendi helyeket kihagyhatod, ( a fridays sem az, ha így lenne, nem férnél be a vendégek és főleg a személyzet egójától.
Továbbra is tartom: ha nem próbáltad, ne fikázd. Az a buta emberek sajátja. Ha neked magas az ár (akármilyen okból), akkor ne vásárolj. Ha mégis, a Te döntésed. Csak magadat hibáztathatod, ha kiderül, hogy rossz volt.
(A sima JD burger2,5 vagy 3e Ft, ha jól emlékszem. Az pont belefér a 12-15 dodós keretbe, hmm?)

mihalytoth · http://www.kerkom.hu/ 2009.10.13. 08:01:19

@Coholol: Köszönöm a megjegyzést, te voltál a sokadik, aki megjegyezte, hogy miért nem a szokásos PR szöveget adtam elő, és miért nem hagytam az egész történetet annyiban.

Akkor most a Friday's-tól egyet messze lépve offolnék:

Kommunikátorként nem hiszem, hogy a süketelés a helyes válasz egy olyan postra, amiben konkrét és tetten érhető félreértések vannak a postíró részéről.

Ez a felület tipikusan nem a kertévék reggeli műsora, ahol "isten ments", hogy valódi emberek valódi gondolatai jelenjenek meg, mert a nézők csak a jól sminkelt, előre megírt szövegeket szeretik.

A kommentcsatát újra végigolvastam, és soha sehol nem lehet tetten érni, hogy az enyhe irónián és szarkazmuson kívül más írói eszközzel éltem volna. Igaz, ezek is szokatlanok, hiszen Rejtő Jenő nem kötelező olvasmány.

Igen, szokatlan, hogy nem meaculpázom, és nem hívom meg csípőből az összes homárba beírót, mert eddig ez volt a trend (és egyszerűbb is, mint kiállni mások elé). Senki nem mer BESZÉLGETNI azokkal, akiknek esetleg más véleménye van, nehogy valami homályos arculati izé megsérüljön. Pedig a hozzászólásokból közel 2.000.000 forintnyi piackutatás derül ki.
Ehhez persze polarizálni kell a beszélgetést és irányba terelni.
Az emberi beszélgetés pedig nem céges PR puffogtatás. Nagy eséllyel 1 percen belül ki lettem volna csontozva érte.

Amúgy a múlt hét óta négyszeres lett a JD Burger fogyása az éttermekben. Erről meg ennyit.

Akit mélyen érzelmeiben megsértett bármely hozzászólásom, attól elnézést kérek. Aki nem érti, hogy miért nem a szokásos konfliktuskerülő attitűdöt látja, annak javaslom a karma.blog.hu-t. Aki pedig nem érti az iróniát és a szarkazmust, annak Rejtő Jenő összesét.

ulpinus 2009.10.13. 09:10:56

@mihalytoth:
Sértődött Móricka az óvodában: De az én apukám akkor is 4x erősebbet tud ütni!

Akkor itt a végső érv súlya alatt szégyen szemre megadom magam. :)
Nyertél, csak jobban már ne égesd magad...

kriszur 2009.10.13. 12:13:21

@hands:

Erősen félreértettél. Nem arról van szó, hogy sokallok 4.000 forintot egy ételért, hanem az ár/érték arányáról.
Fagyasztott húspogácsából készített hamburgerért -még akkor se, ha fagyasztott dél-amerikai marhából van:P-, nem adnék ennyit egy gyorsétterem-lánc egyik egységében, a dolog ilyen egyszerű.
Itt arról volt szó, hogy Tóth Mihály extraklasszis helyként említette, kitért a kitűnő alapanyag minőségre(!), miközben kijelentette, hogy a sültek vákuumcsomagolt dél-amerikai húsból készülnek, a hamburgerpogácsa pedig fagyasztott alapanyagból készül -hozzá kell tenni, mindkét módszerrel tárolt és szállított hús jelentős minőségromláshoz vezet, ehhez alapfokú gasztronómia ismeret bőven elég-.
Kitért az ízorgiára, miközben pontosan ismert -kutatott, dokumentált-, hogy a gyorsétterem-láncok a természetes ízek helyek saját maguk által vegykonyhán kikotyvasztott mártásokkal vonzzák magukhoz a törzsközönséget.
Az egyik példát azért hoztam, hogy lássuk, a TGI kint mennyiért ad egy kedvezményes menüt, a másik nemzetközi példát pedig azért, hogy lássuk a csúcsgasztronómia egyik hazájában -a világ legjobb étterme spanyol, sok michelin-csillagos éttermük van-, 3 michelin-csillagos alapanyagból, kitűnő szakácso kkreálmáynaként mennyiért adnak egy hamburgert, szembeállítva a TGI fagyasztott húsból készült hamburgerének ár/érték arányával.
Sikerült felfognod?:)

Bodzaszedő Manager (törölt) 2009.10.14. 14:15:41

Rossebnek kell iylen puccos mekdonáldsz utánzatokba járni. A Körúton 2 méterenként van egy török vagy kínai. azok minden kajajegyet elfogadnak. és nicns szervizdij. Apropó, csengnél kóbor macskát vesznek. Ugyanitt szecsuáni marha egyet fizet ketőtt kap.

Kapitány79 2010.01.13. 12:59:38

Hát elég kommentet olvastam és leszűrtem egy-két dolgot belőle.Itt-ott mindenkinek igaza van.A lényeg:
mindenki számára látható az étlapon, hogy milyen árak vannak a TGI-ba, sőt az is, hogy 12 % szervídíj kerül felszámolásra a végén.Ez egyébként egyre inkább jellemző a több európai ország ill. Magyarorzságon is.A lényeg, hogy azért a 12%-ért tegyen is meg mindent a felszolgáló.Ezzel szerintem TGI-éknál nincs probléma.Az ajtóban fogadják a vendéget mosolyogva, asztalhoz kísérik, segítőkészek és érdeklődnek folyamatosan, hogy meg van-e elégedve a vendég stb.stb.stb.Egyébként a proforma mellé / ami nem adóügyi bizonylat / mindig kap a vendég egy hivatalos pénztárgép számlát is, ami tartalmazza a szervízdíjatis, tehát a cég adózik ezután is.
Szóval, ha valakinek a pénztárcája nem bírja el az adott árakat, nem kötelező ott fogyasztani.
A vákum csomagolásról csak annyit, hogy az ilyen módon tárolt hús 90 napig eltartható 0-4 Celsius fok között és így nem kell fagyasztani, tehát nem sérül 2X a hús rostozata, ergo finomabb lesz.
A hamburgerhúst pedig külföldről nem lehet beszerezni csak fagyasztott állapotban, de az legalább tényleg húsból van, nem fűrészporból.Valószínűleg nem véletlen, hogy havonta 900 db hamburgert értékesítenek az éttermek külön-külön.
Gondolom most már dereng, hogy miért tudok ilyen sokat a belső dolgokról:)
Kedvezmény:
Azért azt mindenki beláthatja, hogy ha Torkos hétfőn a 400 gr húst tartalmazó 4000ft-os hamburger "csak" 2000-be kerül, akkor ha elfogadjuk az 1000ft-os "Bonusz" utalványt, akkor adnánk 75% kedvezményt.Aki szerint ez járható út a vendéglátásban, az próbáljon meg így üzemeltetni éttermet, perzse GAZDASÁGOSAN!!!
Ami még szintén magyarázatot érdemel, az a szóban forgó BÓNUSZ UTALVÁNY!
Ezzel a cél az volt, hogy olyan emberek ismerhessék meg éttermeinket, akinek sejtésünk sem volt arról, hogy létezünk, vagy esetleg nem engedhették meg maguknak, hogy nálunk fogyasszanak.Ezt a kupont a cégek extrában adják a dolgozóiknak / aki esetleg nem így tesz, arról sajnos mi nem tehetünk /a kajajegyeken felül, ezért hívják bónusznak!Éppen ezért ezekből az utalványokból a cég 1 ft-ot sem kap vissza a Cheque Déjeuner-től, mivel be sem érkezik hozzájuk.
Az ár érték arányról is esett pár szó.Valóban drága 5000ft egy hambiért ás limonádéért, de döntse el mindenki maga, hogy a TGI-ban fogyaszt vagy a mekiben 1350-ért / persze azzal én még sohasem laktam jól, ráadásul papírpohárból ittam és műanyagtálcáról ettem a 100gr-os húsnak nem nevezhető valamit/
Én 7. éve dolgozom a cégnél és pulykamellel még soha nem láttam vendég tányérján, kivéve a sonkát a szendvicsben.
Hát ennyi lenne nem röviden és tömören:)
süti beállítások módosítása