Tékozló Homár

Hány órától lehet tízezressel fizetni?

2009.10.28. 13:30 | ge | komment

Ha egy üzletben nem tudnak nagyobb pénzből visszaadni, valamelyik szomszéd boltosnál váltják kisebbre, ez így működik amióta az eszünket tudjuk. Nemsissi viszont olyan helyzetbe került az újságosnál, ahol ez a megoldás szóba sem jött és kártyával sem lehetett fizetni. Vásárolni nem tudott, helyette kérte a panaszkönyvet és balhézott egy jót az üzletvezetővel. Remek hajnali hatos program lehetett az összes résztvevőnek.

Szerettem volna ma hajnalban, hat órakor, a Magyar Lapterjesztő Zrt. Relay nevű, a Kelenföldi pályaudvar várótermében található újságosánál 3 db magazint venni, összesen 1720 Ft értékben. Amikor a fizetéskor átnyújtottam egy tízezrest, akkor mindkét bolti (1 nő és egy férfi) eladó felhördülve kiáltotta, hogy nem tudnak visszaadni. Megkérdeztem, hogy fizethetek-e akkor kártyával, de nemleges választ kaptam. Akkor netán euróval? Nemhát! Majd néztek rám érdeklődve...

Én kicsit vártam, hogy tán elszaladnak valamelyik közeli vendéglátóshoz váltani, de nem. Így visszaadtam az újságokat és elkértem a panaszkönyvet. A két eladó nem értette. Tagoltan, érthetően elmondták újra, hogy nem tudnak visszaadni. Én biccentéssel jeleztem, hogy felfogtam, és várnám a panaszkönyvet. Erre a férfi eladó megkérdezte, hogy unatkozom-e? Nem válaszoltam neki, mert a stílusából érezni lehetett, hogy az idegbetegség azon fázisában van, amikor már reggel hat órakor is képes bárkit lefejelni. A panaszkönyvbe beírással egyébként nem neki akartam személyes sérelmet okozni, - azt gondolom a panaszkönyv nem is arra való-, hanem a tulajdonos / működtető felé akartam jelezni azt a számomra elfogadhatatlan magatartást, amikor egy bolt/szolgáltató nincs felkészülve a nagyobb bankjegyből való visszaadásra. (Sosem értettem ezt és azt hiszem nem is akarom megérteni. Semmilyen napszakban. Semmikor. Senkitől. Aki készpénzért árusít, az tartsa figyelemmel a kasszát és ha látja, hogy kifogyott a kisebb címletekből tegyen arról, hogy legyen neki. Posta, bank, asztalfia. Odafigyelés és akarat kérdése).

Emberünk nem akarta, hogy nyugodtan leírjam, hogy mi fáj, povokatíve megjegyezte, hogy ő az üzletvezető. Ekkor muszáj volt megkérdeznem, hogy érdekelt-e a forgalomban? Itt már üvöltve közölte, hogy nekik minden papírpénzt le kell adni esténként és nincs és nincs visszajáró tízezresből nyitáskor. Mondtam, hogy ne beszéljen velem ilyen hangnemben, de csak óbégatott tovább, hogy írjak tovább nyugodtan, akár polgári perre is mehetünk, és akkor majd a nadrágot is leperli rólam. Ezen muszáj volt felkuncognom, - biztos szereti az ügyvédes sorozatokat, bár valószínűleg a perek lényegét nem értette még meg.

Nem replikáztam egyébként: nem akartam még inkább felidegesíteni. Személy szerint vele nem volt bajom. A modorától eltekintve még szimpatikus is lett volna, mégha szolgáltatóhoz méltatlan módon bánt is velem, a vevővel, aki nem tudott vásárolni abban az üzletben, amit ő vezet. Arra azonban jó volt, hogy megfogadjam: Relay-ben nem veszek többet újságot.

Viszont egy dolgot nem értek: egy újságos vállalkozás alapvetően a „sok kicsi sokra megy” filozófiájára alapozza az üzletet. Feltételezem tehát, hogy nem vetné meg az én 1720 forintos vásárlásomat sem. Vajon miért olyan borzasztóan bonyolult megoldani, hogy minden nyitáskor legyen 10-20 ezer forintnyi ezres és kétezres, hogy a nagyobb bankjeggyel fizetőknek se kelljen lemondaniuk a náluk való vásárlásról? De tegyük fel, hogy megértő vagyok (nem): ez az üzletszabályzat, így kell lennie, nem rajta múlik ez a szabály. Akkor viszont az üzletvezető miért nem igényes annyira a munkájára, az általa vezetett szolgáltatásra, hogy akár saját pénzéből is tart nyitáskor is annyi váltópénzt, hogy tudjanak nála vásárolni? Ha pedig íly módon nem igényes, akkor miért nem ajánlja fel, hogy átmegy a három büfé egyikébe, és felváltja azt a pénzt, aminek egy része az ő kasszájában landolna, ha hagyná?

Köszönöm a figyelmet.

Üdvözlettel:

nemsissi (kérlek a nevemet ne publikáljátok)

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2009.10.28. 13:33:37

Nem értem. Most ezek után jobban vagy?

nedecz 2009.10.28. 13:33:41

Én apróval megyek vásárolni,mert van eszem...

qwertzuiop1 2009.10.28. 13:34:45

Itt rontottad el: "az tartsa figyelemmel a kasszát"

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.10.28. 13:35:49

@sambalabammbumbumm: tévedtem, mert hat. Amúgy meg nem szabad papír alapú újságot venni, mert egy csomó fát vágnak ki érte, meg görnyezetszennyezés, ilyesmi.

Helyette a veszélyes anyagokból készült laptopon kell újságot olvasni, ami ugye árammal megy és leghatékonyabb áramforrás ma az atomreaktor... :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.10.28. 13:36:48

Úgy látszik, ma az aranyérmeseket moderálják.

theutat villám 2009.10.28. 13:37:51

Rühellem én is a "nem tudok visszaadni (kérdően nézve)", meg "nincs kisebb????" típusú válaszokat / kérdéseket. Németországban veszel egy doboz gyufát, odaadsz egy 500 eurost és szó nélkül visszaadnak 499,7-et.
basszamármegajóég

Halmozottan Hátrányos · http://hatrany.blog.hu 2009.10.28. 13:40:04

Be kéne vezetni azt, hogy ahol pénztár van, ott az adott ország valutája legnagyobb címlete kétszeresének kell váltópénzként a kasszában lennie nyitáskor (ami magyar forint esetében 40.000,- ft, mindenféle címletekben).

Hegyirablo 2009.10.28. 13:40:51

Ez nem az a pécsi kávézós spiné, aki csak +45,789 Celsius fokon hajlandó meginni a kávét?

Bálnavadász 2009.10.28. 13:49:11

Bezzeg mikor összegyűjtöttem a 20 ft-os érmékből egy párat, vettem vmit és mikor a marék aprót meglátta az eladó: Ugye ezt nem gondoltad komolyan? -kérdezte felhördülve. Ha nagy a címlet az a baj, hogy nem tud visszaadni? Ha sok az apró megfájdul a feje a számolástól? f*sz kivan má örüljenek, hogy vásároltam vmit...

májgeriberi 2009.10.28. 13:50:05

igaza van a posztolónak!

M. Péter 2009.10.28. 13:52:12

@theutat villám: Nem egeszen, 100 eurost sem nagyon szeretnek elfogadni, 200-ast meg kulonosen nem, meg nagyobb osszegu vasarlas eseten sem.

@Halmozottan Hátrányos: Aztan jon ket ember, mindketto vesz egy ujsagot, fizet 20000-sel, es volt apro, nincs apro.

májgeriberi 2009.10.28. 13:53:30

@Mthrax: kis hazánkban az emberekbe bele van rakva gyárilag, hogy semmi se legyen jó!
Ha hideg van az a baj, ha meleg van az a baj stbstbstb.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.10.28. 13:54:26

Kötekedő emberek soha nem fognak semmit megoldani. Akár a boltos, akár a posztoló elmehetett volna váltani, de ők inkább anyáztak, a megoldás keresése helyett.

Persze a boltosnál volt a labda, de ha elbénázza (hiába no, nem vagyunk kereskedőnemzet...), akkor nem az a megoldás, hogy panaszkönyv... Mert hát ez pont nem megoldás.

Ha kell a magazin, akkor felváltatod a pénzt, és nem balhézol. Balhéztál, nem váltattál, nincs is három magazinod, valszeg halálra is untad magad a vonaton, miután az adrenalinlöket kiment az agyadból.

Tökös Veréb 2009.10.28. 13:59:17

igaza van a posztolónak, mi a turóért nem lehet visszaadni! érvényes fizetőeszköz! oldja meg a bunkóbótos!

pwpw 2009.10.28. 14:01:03

és mi lesz, majd ha bejön az ojró? kicsit nagyobb címletek is lesznek..

májgeriberi 2009.10.28. 14:02:44

@Halmozottan Hátrányos: meg törvényt is írjunk.

nem tart elég aprót, hogy tudjon vissza adni rendesen, inkább szidja a többi embert, hogy nálunk nincs elég apró.
legalább egész nap van min bosszankodni.

hihetetlen

májgeriberi 2009.10.28. 14:05:26

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: akkor is bassza meg az árus.
Egy állomáson van kd 5 újságos

akkor kinek van igaza?

betépett felhasználó 2009.10.28. 14:09:21

"akkor mindkét bolti (1 nő és egy férfi) eladó felhördülve kiáltotta, hogy nem tudnak visszaadni. "

mar latom is magam elott:

kat, kat, kat.. ez az ora eluti az 5.30:13-at
10.000es ablakon be.
0,125masodpercre ra felhordul a bakk arus:
hööööörrrrrr, hööööööörrrr, nem tudok visszaadni.
0,00045mps valaszreakciokesessel jon a nyosten horgese is:
hööööörrrrrr, hööööööörrrr, nem tudok visszaadni.
majd interferalodvan a horgesek, egyuttes erovel toltik be az hajnali étert:
HÖÖÖÖÖRRRRRR, HÖÖÖÖÖÖÖRRRR, NEM TUDOK VISSZAADNI!4
HÖÖÖÖÖRRRRRR, HÖÖÖÖÖÖÖRRRR, NEM TUDOK VISSZAADNI!!
HÖÖÖÖÖRRRRRR, HÖÖÖÖÖÖÖRRRR, NEM TUDOK VISSZAADNI!!

evszazadoknak tuno csend kovetkezik, majd
kat, kat, kat.. ez az ora eluti az 5.30:14-et

vegato · http://smileandrun.blog.hu/ 2009.10.28. 14:10:26

ezen már én is kiakadtam párszor ha döbbenve kérdezi a eladó h nincs kisebb. nincs b+ törvényes fizetőeszköz old meg vagy megyek máshova ennyi

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2009.10.28. 14:13:57

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
A postoló hogy váltson, amikor magyarországon "pénzváltás nincs", csak valutára jutalékért...
Tényleg normális, hogy ha az automata nagy címletet ad máris tervezgetni kelljen, hogy lehet felváltani?

Snake Plisken (törölt) 2009.10.28. 14:13:57

Én azt hittem minden bankjegy és pénzérme amit a jegybank kiad forint felirattal, az érvényes fizetőeszköz és a szolgáltató köteles elfogadni...

Aki úgy gondolja, hogy ezentúl a boltba kiszámolt a pénzével fog lesétálni, ám tegye! De szerintem az egy hülye, és jobb ha visz magával szatyrot is... Ha ebbe az irányba haladunk még a kenyeret is én viszem a boltba...

" Hegyirablo 2009.10.28. 13:40:51
Ez nem az a pécsi kávézós spiné, aki csak +45,789 Celsius fokon hajlandó meginni a kávét? "

Hegyirabló: -Anyádnak integessél az ablakból! És vigyél váltópénzt is!

Bit Rot 2009.10.28. 14:15:49

Magyarország, én így szeretlek!

Rohadt idegesítő ez a dolog, és mindenhol ezt játsszák!
Még a napi több 100 ezer Forintos forgalom mellett is szórakoznak.

Pedig sajnos egy-egy vásárlás már simán 3-4 ezer Forint, adom a 10 ezrest, és nyavajognak...

ghck 2009.10.28. 14:17:46

Persze, és készüljön fel az árus akár egy 80fős, egyenként 20ezressel fizetni kívánó hullámra is?!? Vagy mi a határ? Egyre készüljön csak fel? Miért?

Nincs igaza a posztolónak, jogszabályt nem sértett az árus, ezért könyvbe írni butaság. Magazinja pedig neki nem lett, az újságost nem hiszem, hogy említésre méltó sérelem vagy kár érte volna.

Megérte?

staropramen 2009.10.28. 14:20:14

Miért nem 45000 forintossal akartál fizetni?Biztos forrásból tudom, hogy volt az ujságosnál 2 db 15000 forintos, egy nagy rakás fém 125 forintosokkal.

pizsama 2009.10.28. 14:21:23

Hónap elején mindig veszek fel készpénzt, de mivel a bankok olyan kötsögök, hogy korlátozzák az ingyenes felvételek számát, ezért rendre nagyobb összegeket szoktam leemelni, és azután néz rám bambán a sok buta boltos. Aztán mikor hónap végén van egy csomó apróm, akkor meg nyavajognak, hogy ne adjak aprót, mert tele van vele a kassza. Hát elmennek ám a getsibe, nekik semmi sem jó?!

staropramen 2009.10.28. 14:22:27

@Snake Plisken:
Elfogadni elfogadta a pénzt, nem ez a baj, hanem, hogy nem tudott visszaadni.

beep 2009.10.28. 14:23:41

Igenis legyen minden eladónál (és taxisnál) kurva sok apró nyitáskor (kocsiba beszálláskor).

De az milyen, amikor a postás mondja, hogy nincskisseeebbbb??? Faszom, az van kisebb.

Persze, ha meg 5 forintossal fizetem a plazma tevet, akkor meg az a bajuk.

king4aday 2009.10.28. 14:24:39

Mikor mi kiskerben nyomtuk, mindig volt nálunk kezdéskor legalább 40E forint apróba váltva.
Szánalmas.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.10.28. 14:25:37

Legközelebb menj az Aldiba, ott fizethetsz kártyával is. Csak mosolyogj.

Tökös Veréb 2009.10.28. 14:26:41

@ghck: nem de ha lobogtatják neki a lebedőt, akkor ne hörögjön, meg bután nézzen, hanem oldja meg! Erzsike szaladj el gyorsan felváltani. Uram egy pillanat és máris váltjuk.

Csak hát a bunkóbótosnak ez már meghaladja a képességeit!

Nincs igazad!

Tökös Veréb 2009.10.28. 14:29:13

én egyzser mentem taxival, 20E volt nálam, mondta a taxis, hogy baj van, mert nincs nála váltó, de megoldjuk. útközben beugrott egy benzinkútra és váltott fel magának! lehet ezt így is csinálni!

a köcsögbótos meg nemhogymár falhozállítson mert nincs tisztában milyen címletek vannak forgalomban!

Nayime 2009.10.28. 14:30:31

Áááá, euróval fizetni??? Anyád p*csáját, wázz.

akikaztmondjákni 2009.10.28. 14:35:02

@Fulzsenszio: Ez igy van ahogy irod.Ill. igy kellene lennie.Én mindig ezt csináltam,sose a vevöt küldözgettem.Ha csak mondjuk egyedül voltam.De akkor is volt olyan,h udvariasan megkértem fáradjon ki az üzlet elé,amig elrohanok váltani:)Vagy áthivtam a szomszédbol valakit.És nem szolt senki egy rossz szot se,csak mosolyogtak:)

pizsama 2009.10.28. 14:35:38

Ha jobban belegondolunk, akármekkora összeget is ütünk be a bankautomatába készpénzfelvételnél, max. 1 db 1000-es címletet tudnánk kicsikarni belőle. Persze sokszor adnak ki több darab ezrest is, de jó, az elmegy az első 4 vásárlásnál, és utána? Fel kell váltani valahol a 5,10,20ezreseket is. És ha semelyik eladónak se lenne kedve visszajárót tartani, akkor mit kezdenénk az ilyen nagy címletekkel?

nedecz 2009.10.28. 14:37:30

@Halmozottan Hátrányos: Egy kis boltban dolgoztam.40 ezer volt a váltó a kasszában.Reggel az első két balfasz két darab húszezressel akart venni két-két kiflit...
Te mifaszt csináltál volna?
Ja,és a környéken semmi más bolt és egyedül vagy az üzletben.
Hülyeséget beszélni könnyű a "kedves" (redves) vevőknek is el kellene néha elmélkedni.

sunyeb 2009.10.28. 14:44:04

Panaszkönyv olyan nincs. Vásárlók könyve van. A hisztis p. nem is vásárolt, akkor mit írogat bele? :)
Kíváncsi vagyok, hogy a csaj, ha parkolni akar és csak 10ezrese van, akkor mit csinál? Elvárja az automatától, hogy tudjon neki visszaadni?
Nem tudom miért kellett rögtön a vásárlók könyvét kérni. Hülye öntudatos bőcsészmérnök ez is

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 14:44:45

@Sün‼: Időre figyelj!
Mon'tad ma a pontosat?
:))

nemsissi 2009.10.28. 14:46:14

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:

1.)nem balhéztam, az üzletvezető balhézott

2) volt nálam könyv és még két újság, valamint egy laptop filmekkel, valamint a telefonom játékokkal, tehát nem unatkoztam

3) elvből írtam be a panaszkönyvbe, mert úgy gondolom ez a szolgáltatói magatartás nem normális. ha mindig csak kussolunk és nem tesszük szóvá a problémákat, sose változik semmi

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 14:48:43

valamelyik szomszéd boltosnál váltják kisebbre, ez így működik amióta az eszünket tudjuk"

Honnan repatriáltál?
Rossz a ragozásod.
Helyesen: valamelyik szomszéd boltosnál váltOM kisebbre
Ja majd a bótos fog neked szaladgálni
Probáld meg ezt eljátszani a parkolással. oszt' nem hiába jársz az erdőbe
:)

Mialee 2009.10.28. 14:50:45

Hát egy üzletvezető tudhatná jobban, hogy nem jó reklám ordibálni a vevővel... Akinek -elvileg- mindig igaza van. Ja nem, bocs, az a vendég.

Nem tudom miért balhéznak már a tizesért is, mikor egy-egy vásárlás a mai árakkal simán felmegy párezerig.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.10.28. 14:51:03

@horex:
Természetesen.
Első is voltam, de az eszti hisztizett.

Nomante 2.0 2009.10.28. 14:53:17

ALDI-ban ilyen nem történhetne meg, ott kell vásárolni és/vagy az őstermelőktől!

drhb (törölt) 2009.10.28. 14:55:21

@nemsissi:
Még ha nyitáskor elég aprót tartanak, akkor is előfordulhat az ilyesmi.

Amit én nem értek, hogy miért nem te próbáltad felváltani a szomszédban?

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 14:55:50

@sambalabammbumbumm:
Amúgy meg nem szabad papír alapú újságot venni, mert egy csomó fát vágnak ki érte"

Jaja, mint a grínpisz: "egyél hódot, védd a fákat"

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 14:58:56

@Sün‼: :))
rózsadombi parkoló posztban kértelek éppen, hogy osszá má' ki néhány sünt
:)

theutat villám 2009.10.28. 14:59:47

@ghck:
valószínűleg Te nem vagy sikeres ember

Fairy Girl 2009.10.28. 15:01:42

@Mthrax: pont ezt akartam én is írni, hogy ha nagy címletet viszek valahova, az a baj, ha kicsit, akkor az. Múltkor 10 ezrest (akkor még sikres voltam és volt ennyi pénzem :D ) előrelátóan a postára vittem, sorszámhúzás, várakozás és egyéb hajcihők árán nagy kegyesen fel is váltották nekem.
Minek alkotunk nagy címletű bankjegyeket, ha utána sehol nem tudják felváltani (lásd még: "pénzváltás nincs" a boltok ajtaján).

betépett felhasználó 2009.10.28. 15:01:46

@kispesti: na ezt meg soha nem mondtak nekem...
mas: es mi van, ha az ujsagos elveszei a rongyos 10kilosod es a visszajarot apro filleres ermekben adja. pl. egy 7.5 kg.os OTPs zsakocskaban.
akkor mi van? irany a homar, hogy az apropenzzel jogtalanul jartak el?
amugy igazad lenne... de azert sem ismerjuk el

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 15:01:52

@horex: @nemsissi:
Posztolót lehet?

"3) elvből írtam be a panaszkönyvbe,"
Hazafelé nem tünt még fel, hogy amerre jársz, gyosan huzzák a rolót a bótosok?
:)

2009.10.28. 15:01:54

@Fulzsenszio: Újságos esetében ez akkor megoldható, ha a bódéjának is van 4 kereke amin elgurulhat egy pénz váltó helyhez, mint a taxis.
Külföldön se fogadnak el nagy címletet: Madridban kiröhögött a buszos amikor az 1 eurós jegyért 100ast akartam adni, simán ledobott a buszról.
A posztolónak üzenek, hogy a tízezres bankjegyből levágott kb 2 centis csík az pont 1720 Ft-ot ér. Ezt kellett volna tennie. Az MNB a bankjegy területének arányában kifizeti az érte járó készpénzt.

labi 2009.10.28. 15:03:59

Hát, ahol én utoljára pénztáros voltam, ott a legdrágább dolog 24 Ft volt, a legolcsóbb 6. (nem ma volt) :)

De akkor már volt ezres. Jöttek is vele sokan.

Nyitáskor 20 ropi a kasszában, aztán mégis volt olyan, hogy két óra múlva már nem volt ezresből visszaadás. Tessék gyorsan kiszámolni, hogy mennyi pénznek kellett (volna) lenni nyitáskor, hogy hány darab ezresselfizetőnek vissza lehessen adni egész nap. :)

Remélem legközelebb a postoló a kávéautómatával is össze fog veszni, hogy nem jó neki a 20 ropis. :)

nedecz 2009.10.28. 15:04:25

@nemsissi: Sok sünt neked.Farfekvéssel.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 15:05:47

@Fulzsenszio:
Csak hát a bunkóbótosnak ez már meghaladja a képességeit! "

Minden botnak két vége van
:)

theutat villám 2009.10.28. 15:06:11

@drhb:
Én meg azt nem értem, hogy ember hogyan kérdezhet ilyen hülyeséget, mint Te? Miért nekem kellene felváltani bassza már meg a jóistenke, tényleg? Ha nem tudsz visszaadni, majd elmegyek a másik boltba, ahol adnak vissza. Hihetetlen, micsoda kommentek születnek, valószínűleg ezek írói a mindennapjaikban is hasonló hozzáállással működnek, aztán meg csoálkoznak, hogy mé' nem megy a bóót?? Azért bazmeg, mert tufa vagy, azért.

2009.10.28. 15:07:13

@maxt: a bankjegy automata legkisebb címlete az ezer forintos. Ez ma már nem nevezhető nagy címletnek. Persze ha 60.000-et akarsz kivenni akkor odanyom neked 3 db húszezres.
De az okos júser 59.000 forintot kér az automatától és máris van apróbb pénze.
Na ma is tanultál valamit kedves Sztrovacsek :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 15:08:42

@Kulics: kb 2 centis csík az pont 1720 Ft-ot ér."
Höhö és :)
'47-ben az infláció idején, amikor vágtuk az aranyláncot és ugy fizettünk az oldalszalonnáért

sunyeb 2009.10.28. 15:09:56

Amivel én találkoztam eddig automatával, azok 1000,5000,10000 címleteket adtak ki 20-ast nem. Mondjuk nem túl gyakran veszek fel kp-t

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.10.28. 15:11:28

@horex:
Már megtörtént.
Lásd a nick melletti blogon!

buvarpocok 2009.10.28. 15:11:42

anyám... ekkora bajok.
Ok, bosszantó, ha az embernél nagy címletű pénz van és nem tudnak visszaadni.
de
1. Ez aztán pont olyan dolog ami minden emberrel megtörténik egy párszor élete során... tehát mi a búbánatos kurva életért kell ebből poszt.
2. Mindenki tudja, hogy egy kisbolt, újságos, virágos vagy a jóégtudjahogyki nem tud reggel 6kor visszaadni, mert van némi apró a kasszában azt jóccakát...
A poszt írója meg dugja fel az újságokat az ánuszrózsájába^^

májgeriberi 2009.10.28. 15:12:05

@Sün‼: én meg a második

neharaguggyá de itt már csak ideillőt lehet mondani már mondhatol mindent csak úgy, mert kimoderálnak, mint a slágerrádiót
nemsokára emailben küldik mit válaszolhatsz

de nem baj, mert ez boldog ügyfélposzt vagy nem

krj 2009.10.28. 15:12:51

minden este leüríti a kasszát a parasztja, vagy mifene?

tegnap relaynél akartam fizetni kártyával (mondjuk csak 1045 ftot, mert nem volt cibes automata a környéken, otptől meg - ami volt - elvből nem veszek fel), de hiába volt ott a kártyás terminál, mondta a fószer, hogy nála nem lehet kártyával fizetni. furiság.

májgeriberi 2009.10.28. 15:13:51

@májgeriberi: "már mondhatol" = már nem mondhatol

2009.10.28. 15:13:58

@horex: óóó én még emléxem amikor a megszállás alatt 44-ben csak lóhúst tudtunk enni, amit nagyapa hurcolt haza a hátán a bombázott Sztálin sugárútról.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 15:14:14

@ghck: Magazinja pedig neki nem lett"
Igy őt érte károsodás/hátrány,mert nem tudta meg a celeb világ friss híreit
Ki-kivel kefél, kinek milyen az emésztése és ki terhes vagy nem stb.
Azért ezek lényegesek a mai bonyolult világban

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.10.28. 15:19:19

@májgeriberi:
Változnak az idők.
Majd nosztalgiázom.
Ezek szerint az ezüst megengedett?

@buvarpocok:
Szeva Pocok!^^

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 15:20:19

@Kulics: Hoppá, hazucc!
Volt 1 anekdóta:
Embört behivták katonának az I.világháborúban.
Veszélyes uzem, megirta hát a végrendeletét.
"teszem ezt a végrendeletet, a magam akarattyából.......mert lehet ott maradok a vérzivatartos I.V.H-ban.
Minden ingó-ingatlanomat X.Y-ra hagyom"
Ezt megtalálták egy
láda mélyén a késői oldalági leszármazottak és pereltek.
Biróság elutasitotta őket.
Vajon miért?

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.10.28. 15:21:29

@nemsissi: És akkor most fog változni valami?

Nyilván az újságos is érezte, hogy kellemetlen a helyzet, ez benne feszültséget okozott, ezt viszont hörgéssel és vérnyomásemelkedéssel jelezte fajtársai felé.

Mondom, az ő dolga lett volna a helyzetet megoldani, de ha ő képtelen, akkor a vásárló is próbálhat tenni valamit a _megoldás_ érdekében.

A panaszkönyvtől nem lesz apró a kasszában, ez azért könnyen belátható. Tehát az ELV, meg az álljunk ki magunkért mi, öntudatos vásárlók mozgalom itt árnyékra vetődésben manifesztálódott.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 15:24:00

@Sün‼: Jó, favoritok közé tettem, üres óráimra olvasgatni
:)

krj 2009.10.28. 15:25:40

@horex: mert akkor még nem tudhatta, hogy az az első vh lesz!!! ugyeugye? :-)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 15:26:32

@buvarpocok: jóccakát..."

Most nem értem! Reggel akart fizetni a posztos vagy éccaka?

krj 2009.10.28. 15:27:17

44-ben sztálin sugárút? amikor a körönd mussolini tér volt? appám, hol élsz???

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 15:28:38

@krj: Ne lődd le a pojént!
HA Kulics nagyapja a Sztálin utrol hurcolászhatta lóhust, Embör mé' nem láthatott a jövőbe?
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 15:32:58

@krj: Anyámnak örökké Mussolini, Király utca, Andrássy ut, Teréz kőrút Széll Kálmán tér maradt, én mindig kijavítottam.
Ha megérhette volna, most bizonyára ő javitgatna engem.

akikaztmondjákni 2009.10.28. 15:33:50

@horex: Én meg ugyanott kérdeztem Töle valamit:(

szmissz.dzson (törölt) 2009.10.28. 15:34:43

azért a posztoló stílusával is van baj, nem kevés.

krj 2009.10.28. 15:35:52

@horex: jóvanna, jóvanna, volt ideje filózni rajta, de hallgat.

én a felszabteret sokszor hallom még ma is, korábban meg apponyi teret mondtak sokan. sose jó, ahogy éppen hívják. :-)

2009.10.28. 15:36:25

@krj: ez benne a poén :)... írtam volna Hofi Géza emlékparkot ?

Mérgező Hulladék 2009.10.28. 15:38:09

Hát ezt úgy kell csinálni, ha újságárus vagy, hogy reggel ugye tök üres a kassza, és amíg valaki nem hajlandó pontos összeget fizetni, addig elhajtasz minden egyes (wannabe) vásárlót. Aztán amikor bejön az első ilyen vevőd, akkor annak mégis ingyen adod az újságot (egyrészt megünneplendő, hogy végre akad ilyen is; másrészt kozmetikázni kell az ügyfelekkel szembeni jófejségi egyenlegeden - mer' a zimázs az fontos). Aztán így tovább egész nap.
Másnap meg már úgysem leszel újságárus.

Píter 2009.10.28. 15:42:43

Utálom az ilyen ge*i boltokat/eladókat, akik ilyeneket tudnak odanyögni: ,,nincs kisebb??" vagy ,,nem kell az apró", stb-stb. Értsék már meg az ilyen barmok h a legtöbb atm 10/20ezrest nyomat a kezünkbe és nem ötszázast meg ezrest, és azért mert ők basznak visszaadni, nem fogok minden nap párezret kivenni az atmből, h legyen apróm a számukra. Ha ennyire csesznek elég váltót tartani, akkor sebtiben legyen a kasszánál 1 kártyaleolvasó adsl-lel, és ne szarakodjunk.

Páneurópai Harci Kos 2009.10.28. 15:43:36

A helyzet nem ilyen egyszerű, mindenki 10 sőt 20 ezressel fizet nyitáskor (vagy utánn a 10 perccel) értem én, hogy fel akarja váltani.. de.

Ha újságot akarsz, hordasz magaddal aprót.
(hozzátszem, hogy a postán fizetni kell ha váltani akarsz)(úgy rémlik 50k tól)

Snake Plisken (törölt) 2009.10.28. 15:43:59

@staropramen: Én nem gyakran fizetek 20 és 10 ezressel, különösen, hogy most alig felismerhetően hamisítják... de ha egyszer az van nállam, ne nekem kelljen már elmenni felváltatni...
IGENIS ELVÁROM, HOHY A KASSZÁBAN LEGYEN VÁLTÓPÉNZ!!! Ha nem tetszik el lehet menni máshová dolgozni! Ez vele jár a kereskedelemmel! Nehogymár én dolgozzak az eladó helyett is... az egy dolog, hogy nincs szolgáltatás ebben a kurva országban, ha egy mosolyt kapsz véletlenül valahol, komolyan elgondolkozol, hogy mi lehet itt a truváj... de, hogy az eladónak áll feljebb hogy nagy pénzzel akarok fizetni... Jó hogy nem basz le amért ma is bejött dolgozni... én meg majd szüppögve egyetértően elsunnyogok, mi? Ezt szeretnétek?

krj 2009.10.28. 15:45:24

@Kulics: vettem. kicsit lefárasztottak itt bent, nem éreztem a szarnak a kazmusát a soraidban. :-)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 15:45:25

@akikaztmondjákni: Nem büdös meló az, ha ő a vállakozó és csak logisztikázza a sünöket
A közvetlen melót más ALsünök végzik, minimálbérért, napi 12-ben
:)

Páneurópai Harci Kos 2009.10.28. 15:45:39

és szerintem mindenki paraszt aki nyitás után 5 perccel 20 ezressel kopogtat, és vett 2 ceruzaelemet.

Halkan jegyzem meg hogy Brusszelben (délben) nem tudtak 500 eurósból visszaadni:D

akikaztmondjákni 2009.10.28. 15:52:19

@Sün‼: Ja bocs,a kávés posztnál kerestem:S

torma99 2009.10.28. 15:54:53

Ezt én sem szeretem, hogy nem tartanak váltópénzt, akkor üzemeltessenek egy paypassos pos-t , viszont elkövettem egyszer Ravennában azt, hogy 2 centesekkel fizettem ki 1,80-at...nem örültek neki, látták csóri külföldi vagyok. ;-)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 15:55:42

Hogy OFF-oljunk is...
Oda van irva: 573,33333333333333333333333333333 Ft egy magazin. Akkor tessék anynit odaadni. Boltos, sem többet sem kevesebbet nem kér. Ennyi erővel adhatott volna kevesebbet is a vevő?
Ugye nem?
Tehát pontosanannyira kell kiegésziteni +- a kezemben levő pénzmennyiséget, amennyi az ár.
Hogy ezt hogy teszem, senkit nem érdekel.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 15:57:18

@Páneurópai Harci Kos: És, fordultál az EU képviselőnkhöz?

Megélhetési rasszista 2009.10.28. 15:59:10

@pwpw: Ez kissé tévedés, a legnagyobb címlet az 500 €-, ami kb. 125 000 forintot képvisel, de hétköznapi forgalomban ritkán használják pont a nagy értéke miatt. Még a 100 €-s is ritkán bukkan föl.

Amúgy ezt én sem értem. Minek 20 000-es, ha nem lehet vele mit kezdeni. Az amerikaiak legnagyobb pénze a 100 $-os, ami kb. 18 000 Ft. És ebből fizetnek készpénzzel. Nem szopatják magukat nagy címletekkel, ha autó kell, akkor legfeljebb egy kisebb szatyornyi pénzt visznek.

Mialee 2009.10.28. 16:01:00

Megoldás: vonják be a húszezrest, úgyse fogadja el senki, meg mostanában úgyis hamisítják, még lenne is mire fogni.

MosoMasa 2009.10.28. 16:01:54

namost ha már ketten mennek nagy lóvéval reggel, akkor ugye egyből többet kell tartani magadnál váltónak, ha tízen olyan bunkók, hogy egy népszabiért 20 ezressel akarnak fizetni...ugye....

Mérgező Hulladék 2009.10.28. 16:04:25

@Páneurópai Harci Kos:
"és szerintem mindenki paraszt aki nyitás után 5 perccel 20 ezressel kopogtat, és vett 2 ceruzaelemet."

Mondjuk ezek jó eséllyel azok a vásárlók, akik a posztolóhoz hasonlóan jártak az újságosnál, csak nem írtak a panaszkönyvbe, hanem megpróbáltak aprót szerezni.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 16:06:16

@Megélhetési rasszista:
Még a 100 €-s is ritkán bukkan föl."
Tuti ritkán, de most itt gubbaszt egy a bukszámban
Mire megszereztem, javult a HUF, ugyhogy most HUF bessz-re játszom
:)

2009.10.28. 16:07:20

@Megélhetési rasszista: ez sajnos nem állja meg a valóság próbáját. 1000 USD a legnagyobb címlet, de ezt tényleg nem használják. Készpénzt meg eleve ritkán, lévén még az örömlányoknál is lehet kártyával fizetni. De hogy ők hol húzzák le azt nem tudom :)

Trójai 2009.10.28. 16:17:31

Ehe.
Ez hülyeség. A stílus eléggé tenyérbemászó. Nem hisztizni kell ilyenkor, hanem problémamegoldóan elszaladni egy másik üzletbe feváltani. Mondjuk kényelmetlen, az tény.

Most tényleg olyan életbevágóan fontos volt az a 3 magazin? Nem kaja, nem innivaló, nem kávé, nem tampon, nem elősegélydoboz, akkor miért nem lehetett róla lemondani? És később megvenni? Mert ha éhen, szomjan maradt volna vagy ilyesmi, akkor még talán megérteném a problémáját, de valahogy nem érzem át a magazin nélküliség égbekiáltó tragédiáját...

Kedves Posztoló: Ha szeretnél buszozás, vonaozás közben olvasgatni, javaslom vegyél egy PDA-t vagy egy E-book-ot és tölts rá Balzac-ot,
Beauvoir-t, Flaubert-et, Jules Verne-t, Jean-Paul Sartre-t, Solohov-ot, Boris Vian-t, Bertolt Brecht-et, Thomas Mann-t, Hermann Hesse-t, vagy valamit.
Sokkal tartalmasabbak, mint a magazinok...

OFF:
Üzletekben szoktam látni, hogy km hosszú sornál a kasszánál dolgozó hölgyeknek el kell szaladnia pár tekercs apróért, vagy éppen ott bontogatják, vagy sietve, vagy mint egy lassított felvétel.

És a kasszáknál tőlem mindig elkunyizzák az 1-2 marék aprómat...adnak érte nagyobb címletet, légyszi légyszi adjam oda. :D
Tehát ők előrelátóak? :)))

pizsama 2009.10.28. 16:20:33

@Kulics:
Az 59.000Ft hogy adja ki az automata? 2db 20as, 1db tizes, 1db ötös, és 2db kétezres? Tehát még ezresed sincs két zsömlét venni!

Megélhetési rasszista 2009.10.28. 16:23:17

@Kulics: Akkor te tévedsz, mert a legnagyobb USA forgalmi készpénz a 10 000$ (tízezer dolláros, ez kb. 1,8 millió!), de Nixon elnök 1969-ben döntése alapján a 100 dolláros lett a legnagyobb hazai papírpénz, az ennél nagyobbiakat csak bankközi forgalomban használják. Érvényes fizetőeszközök, de hétköznapi életben igen nagy értékük és ritkaságuk miatt nem nagyon találhatóak meg.

Manci néni, a szomszéd 2009.10.28. 16:26:45

@Trojai: nem hiszem, hogy a buszon akarna kiolvasni 1200 forintnyi újságot. Sokkal életszerűbbnek tartom azt a feltételezést, hogy a munkahelyén, munkaidőben szeretett volna olvasgatni.

A másik, a reggel 6-ra járó melósoknak nincs 10000 forintosuk, még 1200 sincs újságra! Minek tartana akkor az újságos váltópénzt?

Nos, ha már itt tartunk, és mégsem munkaidőben akar olvasgatni a posztoló, akkor mi a rákért nem tudja megvenni meló után hazafelé?

Én mondjuk kibasztam volna vele az újságárus helyében: Tízezres? Ez hamis!

2009.10.28. 16:38:10

@Megélhetési rasszista: az automatában nincs kétezres. Az 5ezres után 4 db ezrest ad ki.
Egyszer nem akart kiadni 30 ezernél több pénzt... nem értettem miért, de végül elfogadtam tőle.
Akkor meg kinyomott 30 db ezrest. Több nem fért volna ki a nyíláson azért nem adta. Elfogyott a nagyobb címlet a kazettából.
Valóban tévedtem, új-zélandi dollárra gondoltam :)

Farkasbab 2009.10.28. 16:41:19

érdekesek a kommentek megint. én pl. nem azért vagyok empatikus egy boltossal szemben(nem ezzel az ordibálóssal, hanem általában), mert 10 éve a kereskedelemben dolgozom.
tényleg elhihetné mindenki, hogy az üzletek nem tarthatnak túl sok pénzt váltónak reggelre. a javát igenis fel kell adni, elviszi a vezető stb.
senki nincs berendezkedve a nyitás utáni első 5 vevő tíz- vagy húszezresére.
mi a könyvesboltban rendszeresen járunk a postára váltani, de pl. a tisztelt autótulajdonosok apró iránti óhajait nem vagyunk kötelesek megoldani.
volt úgy, hogy 5 embernek adtam aprót, de a hatodiknál már kitoltam volna magammal, ha adok. sajnáltam, de nem adhatok. és pont ő küldött el a jó k**** anyámba ezért.
hát ezt hogy? és milyen jogon?
mi mindig tisztelettel kértünk aprót, vagy javasoltunk automatát, vagy kártyás fizetést vagy bármi megoldást, ha mi nem tudtuk máshogy megoldani.
erre semmiféle oka nincs senkinek panaszkönyvbe írogatni vagy felháborodni. ember módjára is el lehet az ilyesmit intézni.
ja, és az alap:
embernek kellene nézni azt a másik lényt a pult túloldalán.
merthogy a vevőnek mindig igaza van! c. tétel, éppen ezért kezdi érvényét veszteni.
a vevő ugyanis egy másik ember, ezért neki is emberként kellene viselkednie.
(tudnék mesélni...)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 16:47:36

@Megélhetési rasszista: Igazad lehet a 10,000USDível, de...
BAnkközi forgalomban szatyorban viszik a billiókat, vagy reggel ujságot vesznek? Minek a cimlet ebben az esetben?

effective 2009.10.28. 16:50:06

Szeretem azokat a hozzászólásokat, hogy minek neked újság, nagyon fontos volt az a három magazin, most megtudtad ki kivel kefél......
Miért lenne ez a lényeg??? A lényeg, hogy reggel hatkor akart 1720 HUF-ot 10000 HUF-ossal (tudom, hogy helytelen, de már késő van:)) kifizetni, de nem tudta!
Nem két kiflit akart venni, meg nem két ceruzaelemet, meg nem egy doboz gyufát!!!
Nehogymá 1720.-ból ne tudjon visszaadni!
És valóban az a retkes automata csak 10000-est ad, ha cselezel, akkor felveszel 51000-et, és akkor talán az első adag újságot még ki bírod pontosan fizetni, de a többi helyen mit csinálsz??
Nem mászkálhatok be naponta a bankba, hogy ugyan váltsátok már fel nekem, mert az újságos ki fog borulni, ha meglátja!
Sikeres embernek mondhatom magam, mert egy szállodában dolgozom, így mindig "betankolok", mielőtt elindulok haza, és nagyrészt kártyával fizetek.

Ami különösen felháborított, az az újságos pasas viselkedése volt, meg a hozzáállása, hiszen ketten voltak az üzletben, az egyikük nyugodtan elszaladhatott volna váltani, a vásárlók könyve viszont szerintem is túlzás volt!

neked ugatok 2009.10.28. 16:50:17

@Manci néni, a szomszéd:
csupa spekuláció ez a hsz... honnan veszed, hogy munkaidőben a munkahelyén akarja olvasni.. (egyáltalán hogy jön ez ide?)
honnan veszed, hogy egy 6ra járó melósnak nincs tízezrese.. miért ne lehetne? miért ne vehetne a melós újságot?
mi közöd hozzá, hogy miért reggel akarja megvenni? mert mondjuk hazafelé sokan vannak, vagy nincs kedve, ki a faszt érdekel?

miért tudsz mindent jobban?
megint eljutottunk oda, hogy le van írva pár sor, és az emerek hozzáköltenek 3 oldal légből kapott baromságot, és olyan dolgokat mondanak, amire semmi rálátásuk nincs a post alapján

a melósoknak nincs tízezresük, akkor miért tartana váltópénzt.. faszom elszáll komolyan mondom

2009.10.28. 16:51:15

@Farkasbab: teljesen igazad van. Jelen posztban sajnos nem volt kártyás fizetési lehetőség, tehát patthelyzet volt.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 16:52:28

@Manci néni, a szomszéd:
A másik, a reggel 6-ra járó melósoknak nincs 10000 forintosuk, még 1200 sincs újságra"

Vazze, nem azt irta hogy melóba ment!
Lehet melóbol JÖTT éppen.
Meloba azért megyunk, mert nincs pénzünk, logikus, melóbol jött
Viszont a melobol jövőő melosokra is illik felkészulni a "pavilonosnak"
Tuggya valaki mi az a pavilon?
:)

akikaztmondjákni 2009.10.28. 16:55:41

@Farkasbab:"( tudnék mesélni...)"
Én is:)

McKelek 2009.10.28. 16:56:24

Na, nekem az aprómat nem akarták elfogadni. Amikor mondtam a nyanyának (ö üzletvezetönek hívta magát), hogy bizony azt az összeget az én általam adott pénzérmékkel a törvény szerint kötelessége elfogadni, leb*szott, hogy ö tudja jobban, mert ö a fönök.
Az ilyenek nyakába kell akasztani egyszer egy jó kis pert, mert ugye ha valaki az árujáért nem fogadja el a törvényes fizetöezközt, az az egyik legdurvább büncselekményt követi el...

flea 2009.10.28. 16:57:14

@Bit Rot: egyrészt igazad van, másrészt (off) köszönöm, hogy le tudtad írni helyesen azt a szót, hogy játsszák...

effective 2009.10.28. 16:57:52

@akikaztmondjákni: ajjaj
Én is tudnék ezt-azt! Eyg szálloda recepciója csupa móka és kacagás:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 16:58:41

@effective: Jajjj vazze!!

"Nehogymá 1720.-ból ne tudjon visszaadni!"

10,000-esböl nem tudott visszaadni, nem 1720-bol
Kűdd a "nem értelmezem a homár posztot" SZÓT a 14563-ra!
:)

akikaztmondjákni 2009.10.28. 16:59:34

@effective: Fehérnemü bolt is:D no meg a cipőket ne is említsem...

effective 2009.10.28. 17:02:27

@horex: Úgy értettem, hogy 1720.- után 10000.-ből.
Tökéletesen értelmeztem a posztot, 1720 a számla 10000 címlet
Bocsánat, hogy nem végeztem el a bőcsészkart, és nem tudom tökéletesen kifejezni magam.
Így is tartom, hogy nehogymá ne bírjon 8280-at visszaadni?? Az egy ötös, három ezres, egy húsz forintos, ennyi!
Leültem, egyes!

effective 2009.10.28. 17:04:05

@akikaztmondjákni: Húúú, neked is arany életed lehet!
Egyébként ismerem ezt a képet, a kutyásat, ez a háttérképe a főnökömnek, bulldogokat tenyészt! :)

Ugyandehogy (törölt) 2009.10.28. 17:09:29

a Relay a Lapker franchise-a, érdemes nekik jelezni a panaszt

kamushamus 2009.10.28. 17:09:37

@effective: Ülj le eggyes:) a kétszázast kihagytad,vagy az a jatt?

MosoMasa 2009.10.28. 17:10:38

@Manci néni, a szomszéd: Má mérne olvashatna a munkahelyén.
Ma má nem a nagy szocialista vállalatok berendezkedése a trendi - kevesebb az állami vállalat. A többiben meg ha belefér az olvasás a haszonba, akkor miért ne? Ez már a cég belügye.

neked ugatok 2009.10.28. 17:11:26

@nemsissi:
én az ilyen szitukat úgy oldom meg, hogy többet nem megyek oda
egy lottózóba jártaunk évek óta a barátnőmmel minden szombaton sétával egybekötve.. egyik szombaton nem fogadta el a kártyámat a gép, fel akartam hívni a bankot, de a hülye picsa nem adta vissza a kártyámat, így nem tudtam bediktálni a rajta lévő számokat az ügyfélszolgálatnál, mert a lottó már ki volt számlázva, de nem volt kifizetve, így az eladó nem volt hajlandó odaadni, kvázi letolvajozott
elküldtük egymást a kurva anyánkba, azóta sem voltam ott

de panaszkönybe írni a kiszolgálás miatt... nem értem... ezt kapod a pénzedért, ez van, ha nem jó menj máshova, úgyis mindenki leszarja a nyomorodat...
a bunkóság nem büntethető

akikaztmondjákni 2009.10.28. 17:11:43

@effective:Gondolhatod,8 év a kereskedelemben...
Nekünk is bulldink van:)
Üdv a főnöködnek!Ő már boldog ember:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 17:12:15

@effective: Az egy ötös, három ezres, egy húsz forintos, ennyi!

Anno C64-re irtunk ilyen progikat, amik vágták, milyen cimleteket kell kihozni a bankbol , hogy mindenki megkaphaja a pénzét fizetéskor
Azt a munkát is felfalta a karvalytőke
és az onlány fizetés
:)
Nehogymá' megsértőggy! Én nevetni járok ide, nem sértegetni.
Rajtam a malacvirus, alig élek,de igy átvészelem a napot
:)

effective 2009.10.28. 17:17:43

@horex: Isten őrizz!
Holnaptól 4 napot otthon leszek, no munka, engem ma este már senki nem akaszt ki!
Csak mehetnék má végre haza!!!

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 17:18:41

@kamushamus: Mit hagyott ki???

"egy ötös, három ezres, egy húsz forintos, ennyi!"

3025Ft amit igy felosztott, tehát még át is karta vágni a vevőt
:)
Persze én is kuldhetnék SMS-t most, mert nem vettem észre :)

Farkasbab 2009.10.28. 17:20:17

van már olyan rovat, hogy "hallgattassék meg a másik fél is!"?

írjunk már ilyeneket, könyörgöm!

annyian elcsodálkoznának!

nem győzöm kihangsúlyozni, hogy az ideális vevő-kereskedő kapcsolatra törekszem a boltomban minden nap, bármilyen hihetetlen is, hogy van még ilyen...

effective 2009.10.28. 17:20:17

@kamushamus: Fentebb már írtam, hogy egyes, leültem.
Akkor most ezért is!
Hamu a fejemre, mea culpa, megkövetem magam, és miegymás:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 17:21:51

@effective: Émmeg csak mehetnék már ki!
Meló félbeszakadt és közben kopogtat a másik.
Ilyenkor persze csőstül jönne a munka, máskor meg láblóga megy hetekig
Na, jobbakat, megprobálok kikuszni a bótba
:)

akikaztmondjákni 2009.10.28. 17:22:52

@effective: Megyünk kövezni!:)Csak én még szerzek egy szakállat:)

effective 2009.10.28. 17:23:05

Ezen lovagoljunk még egy kicsit, szóval 1 db ötezer forintos címlet, valamint 3 db ezer forintos címet, ezenkívül kettőszáznyolcvan forint tetszőleges címletekben, elnézést!
Megkövetem magam, mea culpa, hamu a fejemre!
Leültem egyes!
Azért még javítózok!

akikaztmondjákni 2009.10.28. 17:24:10

@effective: Mázlista!
Nekem már 23 perce lejárt:)

Farkasbab 2009.10.28. 17:24:48

egyébként vészhelyzetben többször is küldtem ki kollégát egy nap váltani...
de van úgy, hogy meggondolja az ember, hogy kirohangál-e vagy sem, egyedül marad-e vagy sem...
miután kiment a kolléga, egyedül voltam a boltban könyvön, kávézóban egy 10-15 percig és egyedül vetődtem egy jól felpakolt tolvaj után is. közben a kasszáimat a szentlélek őrizte...

effective 2009.10.28. 17:24:54

Csak a köveket neeeeeeee!!! :)

Alikam 2009.10.28. 17:28:28

@sunyeb: Nálad nem hülyébb. Már az idegremegés szokott rám törni, amikor 5000-esnél nagyobb bakóm van, mert sosem tudom, hogy vajon a szolgáltatónál éppen van-e elég visszajáró.

A 10.000-es egy hivatalos fizetőeszköz és még csak nem is a legnagyobb. Az más kérdés, hogy én a posztíró helyében mindig azt csinálom, hogy kifordulok az üzletből. Hát ha nem tud visszaadni, akkor nem tud, akkor bukta az általam generált bevételét. Ezzel csak ő jár szarul én meg leszarom.

effective 2009.10.28. 17:29:13

@akikaztmondjákni: Én hétkor végzek, úgyhogy van még egy bő másfél órám, mert a kasszát át kell adni, az infókat is át kell adni, ráadásul Gödöllőre megyek haza bkv-val, Budáról 2 kerből, az mi fasza lesz!

effective 2009.10.28. 17:31:33

@effective: Nem is, most hívtam embert, hogy ugyan jöjjön már be értem, és igen!!!!
jeeee

É2I 2009.10.28. 17:42:38

Kopp, kopp, kopp!
Az a szó mondd valakinek valamit, hogy kölcsönös tolerancia?

Akárhogy is ez a poszt tipikus példája az egyik 19, a másik egy híján húsznak.

-Ez egyik hepciáskodik, mert nem tudnak neki visszaadni, de eszébe nem jut, hogy esetleg ő felváltsa máshol.
-A másik ordibál, mert nem tudja a címletet felváltani, de eszébe sem jut, hogy esetleg felváltsa a vevőnek.
...

Memento21 2009.10.28. 18:11:39

arra kíváncsi lennék, hogy a post írója mégis milyen munkakörben dolgozik?
kereskedelemben dolgozom, és úgy érzem rugalmas vagyok. mindig van apróm, de nálam is előfordul, hogy elfogy. Rendben, megértem, nem kellett volna ordítani, de ezen tovább lehet lendülni. Ha annyi problémám lenne az életben, hogy vissza tudnak-e adni a 10-esemből, vagy sem, és még van időm megírni a homáron, én lennék a legboldogabb. mindkét felet megértem, de rugalmasság emberek, rugalmasság...

ghck 2009.10.28. 19:15:18

hát én igazából örülök, hogy ilyen "bunkó", vagy csak egyszerűen szomorú/rosszkedvű volt a bótos. Az, hogy barátunk ezen felidegesítette magát (és nem akart pénzt váltani máshol), az butaság, vagy nagyon nem éri más inger.. (Egy kicsit a "beszólt a mozipénztáros ügy" jut az eszembe...)

Mindenesetre hálás vagyok, hogy egy

ILYEN KISZABOTT* NAGY TÖRTÉNETET OLVASHATTAM!

Kösz a posztolónak, hogy megosztotta velünk élete nagy traumáját! Legalább kiírta magából..

Secnir 2009.10.28. 19:39:29

@Halmozottan Hátrányos:
"Be kéne vezetni azt, hogy ahol pénztár van, ott az adott ország valutája legnagyobb címlete kétszeresének kell váltópénzként a kasszában lennie nyitáskor (ami magyar forint esetében 40.000,- ft, mindenféle címletekben)."

hát nem. az kétszer 54000 forint, azaz 108ezer. pont ennyi egy ló ára, ezért vitt magával pont annyit a gyerek is a gazdához, hogy nehogy visszakapjon 3db 1400 meg egy 75 forintost.

amúgy én az eladó részéről (még fatertól tanultam) annyira kellett volna nyitottnak lenni, hogy:
-vegyen még egy népszavát, azzal együtt kereken 1000 forint, abból tudok még visszaadni....

Ellenőrző szerv · http://indexfuck.hu 2009.10.28. 19:48:38

Szerintem a posztolónál csak az INDEX FÓRUM moderátorai hülyébbek, csak ők még a hatalmukkal is visszaélnek. (a kivételek csak a szabályt erősítik)

clovia 2009.10.28. 19:58:49

Most komolyan a posztolót szapuljuk, mert szerencsétlennek reggel 6-kor volt egy tízezrese???
Attól még lehet tisztességes ember, és igenis a kereskedő dolga felváltani, hisz az ő érdeke is!
Én is kereskedelemben dolgozok, és ha fizetést szeretnék, akkor vásárló kell. Vásárló pedig akkor lesz, ha én úgy állok a dolgokhoz.
Pont egy fogyasztókért létrehozott oldalon kell a fogyasztót szapulni?!?
A kereskedő lehet ideges ilyen-olyan okokból, nem kell rohangálnia, mert szegénynél biztosan többen is fizettek nagy címlettel?
Kérem szépen, ő van a fogyasztóért!!!
Legyen már elég a kicsinyes, irigy, a kákán is csomót kereső kommentekből!
A fogyasztó a fontos!!!

clovia 2009.10.28. 20:03:11

És nem elég komoly az eset?
Még ilyen apró, és alapvető dolognál is a fogyasztót, vásárlót szeditek szét, és semmi hajlandóság nincs a megértésre!
Minek akkor nagyobb probléma?
Vagy csak akkor fontos ez az egész, amikor valakinek több tízezer a kára vagy nagyon megsértik?
Amíg ilyen kis dologban nem az a fontos, hogy az eladó tegyen meg minden tőle telhetőt a vásárlóért, addig a nagyobb dolgoknál sem lesz minden rendben.

Mylady 2009.10.28. 20:22:30

@pizsama: Általában háromféle címlet van egy atm-ben. Ebből ugye adott az 1000Ft. Nálunk 10 és 20ezres van még.
Én mindig 9ezerre végződő összeget veszek fel, így elég aprót kapok.

A poszthoz meg: ha húszezressel fizet ki két kiflit, még csak-csak megértem a hőbörgést. De 1720 Ft-ra 10ezrest rakni? Gyerekek, az arányaiban pont olyan, mintha 200 Ft-ot ezressel fizetnék. Na nehogymár pampogjon bárki is!

A másik: állandóan megy a vita (itt is szokott lenni) arról, hogy készpénz vagy bankkártya? Rengetegen hőbörögnek a kártyás fizetés ellen, mert lassú (pedig nem is), meg miért kell 100 Ft-ot kártyával fizetni stb.
Pedig itt is látszik az előnye: sokkal-sokkal egyszerűbb lett volna mindkét fél élete (öröm és bódogság), ha van lehetőség a kártyás fizetésre. Lehet, hogy mégiscsak a kártyás fizetésé a jövő?

ghck 2009.10.28. 21:06:38

@Mylady: "Lehet, hogy mégiscsak a kártyás fizetésé a jövő?"

Igen. A távoli jövő. Amikor majd nálunk sem kell 3%-ot fizetnie a kereskedőnek a kártyás fizetésért! (Más kérdés, hogy az újságokon lévő haszonba azért ez beleférhetne.)

Law enforcer 2009.10.28. 21:53:07

Sosem tudnak visszaadni. Ha apróval fizetsz azé utálnak, ha nagy címlettel, azé. Mindig és mindenhová pont annyit kell vinni amennyit költesz. ebben az országban ez aranyszabály.

/tno+DA= 2009.10.28. 21:55:59

Posztoló egy idióta pénzzel kitömött picsa akinek a legnagyobb problémája az életben hogy a gagyi női magazinkáit nem tudhassa megvásárolgatni a Nagy címletből amit ismer...
Nississi... van ám még 5 Ft-os is. Gondolom mint szemetet kidobod, nem?

Viktus 2009.10.28. 22:10:42

@nemsissi:

Vennél inkább egy vibrit, de b*szatlan hüly p*csa.

Viktus 2009.10.28. 22:14:00

@M. Péter:

A 200-ast én sem fogadnék el azt hamisítják elég keményen.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 23:08:52

@Viktus: Azért egy moderálást +érdmelnél a fölötted levővel együtt.
Ugye te is ugy gondolod?
VAgy gondolod, jópofa vagy a közönségességeddel?

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 23:11:40

@Secnir: pont ennyi egy ló ára, "
Románoknak mondhatod, ellopják az első éjjel

epeficam 2009.10.28. 23:52:45

"Ezen muszáj volt felkuncognom, - biztos szereti az ügyvédes sorozatokat, bár valószínűleg a perek lényegét nem értette még meg."
Én itt kezdtem el hörögni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.10.29. 00:29:32

Jajj. Magyar kereskedői mentalitás. Gratulálok. :D

Régen voltam már erre, basszus :(

@horex: Moderálást ezért? Sokkal keményebbeket sem szoktak...

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.10.29. 00:32:49

Nekem a MÁV-os büfékocsikban szokott olyan lenni, hogy 10000-essel fizetek, és úgy kell összekapargatniuk a visszajárót. Pedig ott kétszer annyiba kerül minden, mint egyébként :) A Raijeten meg négyszer annyiba, és ott még magyarul se beszél a büfészemélyzet, és Magyarország területén euróban mondja be az árat. Aztán csodálkozik, mikor a fél literes vízre mondja, hogy two sixty, és adok neki 260 forintot :D

bukott vezérigazgató 2009.10.29. 00:41:39

Ennyi primkó barmot egyben mint itt! Milyen újságot vett, miért akkor, minek az neki, stb. Ez egy fogyasztóvédelmo blog vagy mi a szar, ezek miatt veszíti el a komolyságát!

Nem 50Ft-ért vett képeslapot hanem ezrekért magazint, 3 eladó közül talán kihúzhatott volna vmelyik pénzt váltani. Természetes igény, hogy udvariasan KISZOLGÁLJANAK egy boltban. Azért lehet az a bolt nyitva, kaphat az eladó fizetést mert néhány szemét vásárol...
Igenis Vásárlók Könyve! Főleg, ha még a pofája is jár!

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2009.10.29. 00:58:52

a nem kevés; értő olvasásból felmentett kedvéért: a posztoló nem azért írta meg az esetét a homárnak, mert a pénzváltást ne tudta volna megoldani, vagy ha erre nem volt esély, akkor ne mondott volna le az újságokról..

/tno+DA= 2009.10.28. 21:55:59 -> miből gondolod, hogy feltétlenül "gagyi női magazin"-t akart venni?? és ha azt is, kinek mi köze hozzá?? ha számított egyáltalán, hát csak annyira, hogy a végösszeg pontosan 1720 Ft lett volna; amit egy tízezressel fizetett volna ki.. de szörnyű bűn.. te nagyon hülye.. (fogadjunk blikket veszel a ckm mellé, mert playboyt még nem adnak neked, hogy nézegethessed a liptai kló fotosoppolt seggét..)

nyilván a hangnem miatt írt be nemsissi a panaszkönyvbe; és nagyon is jól tette. egyre gyakoribb ez a bunkó kiskereskedői tempó. mintha a vásárlóknak szívességet tennének azzal, hogy a tucatboltjaikban a tucatszarjaikat felsrófolt árakon próbálják meg elsózni.. hahh b+.. napersze..

amúgy: kötelességük megfelelő váltópénzről gondoskodni! (még a buszon váltott jegyekkel kapcsolatban is az és úgy szerepel, hogy "kérjük" "lehetőleg" mentesítsék a buszsofőrt a visszajáró adásának kötelezettsége alól; szóval nincs olyan, hogy centire pontosan kéne bármit is fizetni..) és ha az nincs, akkor (pláne ha ketten forgolódnak a pult mögött) elugorhat az, akinek jobban érdekében áll (és ez a kereskedő(!)) felváltani a pénzt, vagy váltópénzt keríteni; ellenkező esetben nincs üzlet.

ha akár csak az az egy újságárus létezne a világon, akkor posztoló nem olvas tb jogszabályt vagy kiskegyedet. a kereskedő viszont a száz és ezerszámra létesített újságosbódék erdejében éhenhal.

a posztoló is nyilván figyelmen kívül hagyta volna a "nincs váltópénz"-féle történetet, ha nem viselkedett volna az "üzletvezető" prosztón. (szerintem csak az adott "stand" "ügyvezetője".. biztos hr-es, meg egyéb manager és cirkuszi manézser is van náluk..)

szörnyű, hogy értelmezést kell írni még egy értelmesen megfogalmazott poszthoz is. (fogadjunk lesz olyan ökör, aki így sem érti..)

dptr 2009.10.29. 05:08:24

Reggel hatkor egy jelentéktelen pénzváltás miatt (amit a cikk küldője is megtehetett volna ha a megoldással foglalkozik és nem a problémával) verni az asztalt a panaszkönyvért... Lehet nem is az újságos volt a habzó szájú idegbeteg kora reggel??

Pistolero 2009.10.29. 07:40:03

Aki nem dolgozott kassza mellett az nehezen értheti a helyzetet. Én is mindig kínlódok a nagy pénzekkel. Hiába készülsz! Mondjuk hagysz 30 ezer Ft váltót reggelre és az első két vásárló 20 ezressel fizetne 500 Ft-os tételt... Máris eltűnt a váltód és még a sajátodból is kell betenned, hisz a kassza 31 ezernél áll a két vásárlásnak hála, neked meg 2db 20 ezres van a birtokodban.
Hány ilyen volt már...
Hogy készüljön egy kiskereskedő? Hagyjon százezreket váltóban? A mai világban?

Pistolero 2009.10.29. 07:44:04

Mondjuk azt nem értem viszont, hogy miért nem próbálta elváltani a pénzt valahol? Ketten voltak, nem maradt volna őrizetlenül a bolt.

Mylady 2009.10.29. 07:50:49

@ghck: Ah meg a másik.

De én itt arra gondoltam, hogy a vásárlók mekkora barmok tudnak lenni, ha valaki kártyával fizet. Tudod hányszor hallottam már sorban állva a mögöttem lévőtől az anyázást, ha valaki kártyával fizetett? Fenyegetőzés, "én állnék mögötte, beverném az arcát", meg minden. Pedig normál esetben a kártyás fizetés sem tart tovább, mint amikor valaki kp-val szerencsétlenkedik, aprót is ad, kétféle visszajáró is van (bankjegy+érme), amit külön kell eltenni, stb. A mindenféle törzsvásárlói meg pontgyűjtő kártyákról nem is beszélve. Én rettentő türelmes ember vagyok, engem ezek nem zavarnak, az anyázás annál inkább...

Mylady 2009.10.29. 07:52:16

@Cerwin: Ez nem ok arra a hangnemre, amit a posztban olvastunk.
Én dolgoztam kasszával, tizenévesen (családi vállalkozás), anyámtól ezerszer meghallgathattam, hogy "mindig a vevőnek van igaza"

sz_ 2009.10.29. 08:39:23

@dptr: "a cikk küldője is megtehetett volna ha a megoldással foglalkozik és nem a problémával"

Aha, csak a jött-ment utasnak a büfés nem fogja felváltani a pénzét, viszont ha a kereskedő kollégája megy oda, akkor - feltéve, hogy van váltópénze - megteszi.

2009.10.29. 09:15:38

Érdekes, hogy ez a 176. komment és a kérdésre még senki nem válaszolt.
Tehát: "Hány órától lehet tízezressel fizetni?"
Válasz: KILENC órától.

Ezzel a téma le is van zárva.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.10.29. 09:31:24

@Kulics: OK, reggel hatkor voltak bent hárman, az három karóra, három mobiltelefon, egy óra van a kasszában, egy a falon, és egy a riasztóban, csak annak nincs kijelzője.

Ez kilenc óra, lehet fizetni.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.10.29. 09:32:56

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Sőt, lehet, hogy voltak ott laptopok, pda-k is, szóval simán lehetne fizetni...

Farkasbab 2009.10.29. 10:09:16

@Cerwin:

tökéletesen látja a helyzetet!

hehehehe 2009.10.29. 10:49:27

@neked ugatok: abszolút egyetértek, nehogy már a postoló legyen a hibás, hogy vásárolni akart bazdmeg, miről beszélünk?!!!
Manci néni meg a többi ugatógép, inkább gondolkozzon már el egy kicsit...felháborít az értelmetlen kötekedés, értelmetlen emberektől...Áááááááá....

hehehehe 2009.10.29. 10:50:56

@Cerwin: Kártyás fizetési lehetőség jó barát...

R.T. · http://rendszergazda.eu 2009.10.29. 10:57:06

54000 Ft-osból lehet vissza tudtak volna adni...

hehehehe 2009.10.29. 10:58:26

@R.T.: egy 52280 Ft-os bankjeggyel :)

moli 2009.10.29. 11:13:39

@nemsissi: """Vajon miért olyan borzasztóan bonyolult megoldani, hogy minden nyitáskor legyen 10-20 ezer forintnyi ezres és kétezres"""

hat, baszki, ez nem igenyesseg kerdese, hanem torvenyi kotelessege! magyar fizetoeszkoz a 10000-es, el kell tudni fogadnia es vissza kell tudni belole adnia.

theveryguest 2009.10.29. 11:19:28

@theutat villám:
Egy túróst, az 500-eurósról legtöbben azt sem tudják hogy néz ki. Szerintem sanszos, hogy inkább odaadják a gyufát ingyen.

avatartalan 2009.10.29. 12:24:35

cerwinnek igaza van,hehehe pedig rávilágít a jövőre

Biyb 2009.10.29. 12:32:43

A Relay üzletek a Lapkerrel állnak franchise szerződésben. A Lapkernek köteleznie kellene a Relay üzleteket, hogy post terminált kötelesek üzemeltetni az üzletekben.

A 10,20e Ft hivatalos fizetőeszköz. Ha 5 Ft értékű terméket akarok megvenni, akkor is a kereskedő el kell, hogy fogadja és vissza kell, hogy tudjon adni belőle akár reggel 6-kor vagy este 9-kor is.

A kereskedők a fogyasztókból élnek meg és nem fordítva.

fukisunni22 2009.10.29. 12:51:37

Ha a boltos így reagált volna:

-Elnézést kérek, de az előző két vásárló is nagy címletű bankjeggyel fizetett, ezért nincs váltópénz a kasszában. (1) De megoldjuk, átmegyek a szomszéd büfébe váltani.(2)Legyen kedves felváltani a szomszéd büfében! Köszönöm!

Így, talán nem írt volna a posztoló a vásárlók könyvébe és a Homárra sem.

A boltos (újságárus) egyáltalán nem törekedett a megoldásra, és modortalan volt.

zoxó 2009.10.29. 13:06:14

Nem újságos, de azért ideillő. A főiskola, ahova járok, 130 km-re van a lakóhelyemtől. Hajnalban, az első (és egyetlen) járattal utazom el, a harmadik megállóban szállok fel. A buszon nem tudnak visszaadni 10000-ből, de olykor 5000-ből sem, ugyanis a telepről rendszeresen 1-2 ezernyi váltópénzzel engedik ki a sofőrt egy olyan járaton, ahol előfordul majd 3000 ft-os menetjegy is. Váltani nem lehet, mert bolt még nincs nyitva. Igaz, eddig mindig megoldottuk, vagy a vezető a saját pénzéből váltott, vagy én vártam meg, hogy a visszajáró összegyűljön. Szerencsére a végállomáson kell leszállnom. Nekem az a szerencsém, hogy rendszeresen utazom, így ismerem ezt a lehetetlen helyzetet és gyakran apróval fizetek, de a ritkán utazóknál ez gyakran jelent gondot, nem egyszer az utastársak váltogatják a nagyobb címleteket.

r22op 2009.10.29. 13:49:04

Kedves posztíró!

Biztos hogy van váltó a kasszában nyitáskor, de ha minden hülye 10-20 ezressel fizet akkor elfogy nagyon gyorsan. És ilyenkor mit csináljanak?!

Esetleg udvariasan kérik hogy van-e nálad kisebb címlet, de ha nincs akkor így jártál, neked kell az újság váltasd fel te a pénzt magadnak, nem?

De neem! Inkább Vásárlók Könyve bejegyzés, mintha attól bármi is változna. Örülök, ha neked ettől jobb, de úgyis az (üzletvezető) fog rá válaszolni akivel balhéztál.

Szóval mitől is lett neked ettől jobb?!
Gratulálok Tudatos Fogyasztó/pitiáner alak vagy!

hehehehe 2009.10.29. 14:19:56

@r22op: ha csendben maradtál volna, bölcs maradtál volna. Inkább olvasd 2x, ha elsőre nem jön át, na figyi:

"Itt már üvöltve közölte, hogy nekik minden papírpénzt le kell adni esténként és nincs és nincs visszajáró tízezresből nyitáskor."

Tehát nem a sokadikként nem tudtak neki visszaadni, hanem SENKINEK nem tudnak, mert NINCS VÁLTÓPÉNZ!

És mint a postoló is írta: "A panaszkönyvbe beírással egyébként nem neki akartam személyes sérelmet okozni, - azt gondolom a panaszkönyv nem is arra való-, hanem a tulajdonos / működtető felé akartam jelezni azt a számomra elfogadhatatlan magatartást, amikor egy bolt/szolgáltató nincs felkészülve a nagyobb bankjegyből való visszaadásra."

Mellesleg azért érzem ennyire magaménak a bejegyzést, mert folyton így járok én is, napszaktól függetlenül. 1720Ft már elég nagy összeg ahhoz, hogy tizessel fizessek szvsz....

gabbor 2009.10.29. 14:47:43

Tegnap vettem két zsemlét, és 20.000 bankóval fizettem. :) Sikeres vagyok, nagyban játszom!

fukisunni22 2009.10.29. 15:36:32

@r22op:
Remélem Te nem kereskedő vagy?

Ha mégis, hát hamar tönkremész.
"neked kell az újság váltasd fel te a pénzt magadnak" mentalitással sajnos még manapság is lehet találkozni. Ezek még itt maradtak a múlt évezredből.
Az hercegprímás utcai közértben is van egy pultos nő, aki annyira meg van sértődve, amikor abba kell hagynia a szalámi szeletelését (folyton szeletel), mert egy vevő szeretne vásárolni.

Lehet, hogy @r22op-hoz jár edzésre, és legközelebb majd azt mondja: neked kell a párizsi, mérd le, csomagold be magadnak, és örülj, hogy vásárolhattál az én boltomban!

Bamba Barack 2009.10.29. 15:47:24

Én meg úgy vagyok vele ,hogy ha nincs apróm akkor nem megyek kis üzletbe.Sokszor látom,hogy alig bírnak visszaadni.Nagy címletű pénzt csak nagyobb üzletbe ,postára viszek.Sőt ha mégis arra kerül sor ,hogy kisebb tételt fizetnék nagyobb összeggel,megszoktam kérdezni ,hogy nem e gond a nagy címlet.Nem tudom ,hogy egyesek miért gondolják azt ,hogy csak az eladónak kell felkészülni apróból.

Bamba Barack 2009.10.29. 15:53:44

@Biyb: Bocsi,de ne tévessz össze egy kis üzletet /újságost egy bankkal vagy postával.Én azt mondom ,hogy igenis a vevőnek is alkalmazkodnia kell.Mert igen a vevőből él meg a boltos,csak ez fordítva is igaz...Hova megy majd a kedves vevő ha nincsenek üzletek?Szerintem mindenkinek törekednie kéne arra ,hogy segítsen a másikon és nem kiszúrni kéne vele.Egyébként én a 10 és a 20 ezrest nem is engedném használni.Maximum 5 ezres lenne a legnagyobb címlet.

Bamba Barack 2009.10.29. 15:57:02

@Biyb: és a kedves kereskedő mit csináljon ha pl. minden 3. vásároló jóval nagyobb címlettel akar fizetni??vegyen fel egy állandó pénzváltót vagy netán minden ilyen alkalommal zárja be az üzletet amíg elmegy váltani?Vagy ahogy talán te gondolod: oldja meg?

hehehehe 2009.10.29. 16:20:51

@Bamba Barack: neked is leírom: bankkártyás fizetés :)

Biyb 2009.10.29. 16:31:55

@Bamba Barack: POS terminál alkalmazása, hogy lehessen bankkártyával is fizetni.

hehehehe 2009.10.29. 16:33:12

@Biyb: ez csak nekünk ilyen egyértelmű :D

Biyb 2009.10.29. 16:36:45

@r22op: Remélem nem kereskedő vagy eladó vagy, mert akkor légy szíves írd meg, hogy melyik üzletbe ne menjek.

anarcho78 2009.10.29. 17:06:04

na akkor egy másik eset:

Bajcsy Zs körút kisbolt. Bementem cigit venni, de csak kártya volt nálam. kérdeztem, hogy lehet-e azzal fizetni, mondta a hölgy, hogy csak 1000 Ft felett. ??? vehettem két dobozzal.

azt nme értem, hogy le van tiltva a három számjegyű vásárlás a terminálokon?

Biyb 2009.10.29. 17:37:24

@anarcho78: Pedig ilyen törvény nincs, hogy csak 1000 Ft felett lehet csak kártyával fizetni.

A bankok 3 %-ot vonnak le a kereskedőtől minden bankkártyás fizetési tranzakció után kezelési költségre.

Az árakba meg bőven be van már építve ez a 3 %.

kamushamus 2009.10.29. 18:02:22

@Biyb: Főleg a cigiébe ami fix áras ugye?Ejjjjjjjjj

Biyb 2009.10.29. 18:16:45

@kamushamus: Nem a cigerettára gondoltam especial.

De azt is ki kellene tudnod fizetni bankkártyával és nem a kis közértesnek ilyen feltételeket szabni.

Pistolero 2009.10.29. 19:02:24

@Biyb: Egy műszaki, vagy egy számítástechnikai cikken 5-15 % árrés van. Gondolj bele, hogy még a bank elvisz 3%-ot kártyás fizetésnél.
A cigarettán kötött 7% az árrés. Nem mindenhol öröm a kártya...

Biyb 2009.10.29. 19:34:34

@Cerwin: Tisztába vagyok vele, hogy a 3 % a kereskedők bevételét csökkenti.

Külföldön miért lehet már mindenhol kártyával fizetni. Magyarországon meg egy nagy bevásárlóközpont kis üzleteiben a POS terminál fogalma ismeretlen fogalom.

Az ember ne hobbiból nyisson meg egy üzletet, vagy mert az asszonynak nincs munkája, ha nem tudja megteremteni a 21. században elvárható vásárlási feltételeket.

bukott vezérigazgató 2009.10.29. 19:45:08

@Bamba Barack: Ha az a cél, hogy segítsünk egymásnak, akkor abból a három kib..ott eladóból egyik áthúzhatott volna a szomszéd kereskedő kollégájához pénzt váltani, állítom 1 perc.
Neked aztán k..vára sok időd lehet, ha azzal molyolsz, hogy hová mekkora címletet illik vinni... Remélem akkor is elnézést kérsz, ha a kedves kereskedő (újságos, teszkó -mindegy) beszólogat, hogy nem kell neki apró.

Valami komcsi köcsög lehetsz, aki még mindig nem tudta feldolgozni, hogy van a papír százasnál nagyobb címlet. Menj be a "régi barátaidhoz" a Köztársaság térre(MSzP Székház) egy bombával a testeden! Egy gombnyomással segítenél a nemzeten. Kérlek!

ghck 2009.10.29. 20:41:59

@Biyb: "Külföldön miért lehet már mindenhol kártyával fizetni."

MERT KÜLFÖLDÖN OLCSÓBB!!!!!!!!!!!!!!

Sapphire blue 2009.10.29. 22:34:45

Csak annyi,hogy a posztoló egy f@asz meg a többi aki egyet ért vele!!!!!!!!NO COMMENT:))))))

Sapphire blue 2009.10.29. 22:48:04

@Snake Plisken: IGENIS ELVÁROM, HOHY A KASSZÁBAN LEGYEN VÁLTÓPÉNZ!!! Ha nem tetszik el lehet menni máshová dolgozni! Ez vele jár a kereskedelemmel! Nehogymár én dolgozzak az eladó helyett is...

Te is egy paraszt lehetsz evvel a szöveggel vajon te hol dolgozol?Kint a krumpli földön ba...d meg!!!Te is az a fajta vagy aki nagyképűen az eladó elé dobja a szánalmas húszezresed,hogy vajon vissza tud adni vagy nem.Szánalmas a hozzáállásod!!!!!

Biyb 2009.10.29. 23:30:49

@ghck: Ez nem lehet magyarázat arra, hogy ne fejlődjön a kereskedők szemlélete ezen a téren.

lajjos 2009.10.29. 23:57:47

Ez kicsit más, de erről az jutott eszembe, hogy pár éve a nyugatiban volt még vagy 1,5 órám vonatindulásig, gondoltam átballagok westendbe időmúlatni, közben agyaltam hogy most vegyek újságot, vagy majd ha visszajövök vonatindulás előtt, legfeljebb addig kitalálom hogy storymagazint akarok vagy vmi tudományosabbat (pl blikket), de vajon akkor nyitva lesz-e még, közbe odaértem az újságoshoz, és megkérdeztem, hogy "Csókolom, meddig tetszik nyitva lenni?"
A bácsinak erre az ártatlan kérdésre eldurrant az agya, hogy EZ MÉÉÉR ÉRDEKEL ENGEEEM???
Néztem rá nagy szemekkel, mert nem teljesen erre a reakcióra számítottam és mondtam neki hogy mert szeretném tudni, hogy mire visszaérek nyitva lesz-e még...
MER MAGA KI, ELLENŐŐŐR???
Hát izé, nem...
AKKOR MÉR ASKARJA TUDNI? SZÁMON AKAR KÉRNI? BIZTOS ELLENŐŐR!!!!
Erre csak annyit tudtam mondani, hogy én csak egy vevő lettem volna, de akkor mindegy....

Pedig én még csak 10ezrest se lobogtattam :(

aaa. 2009.10.30. 00:01:04

sziasztok. nekem inmediom van. semi különbség a relay meg e között. csak annyit mondanék h nem kell azért bántani mrt nem tudott visszaadni mrt este a bevétel több 70%-át fel kell adni,vagy is ami azt jelenti h kora reggel nem tud visszaadni 10e-böl. ez a saját pénzböl adjak vissza dolog meg azért nem jöhet létre, mrt akkor az töbletet' eredményezne a kasszába, ami ugye nem lehet mert feladta este a pénz.. (v meglopja a céget?..)
nem gyerek játék egy ilyen helyen dolgozni.
ugyh ez egy ilyen ördögi kör. ez a szabály el kell fogadni.
viszont te kedves lelkes 6órakkor vásároló ha nem tudod a dolgokat akkor hallgass. :D mert szerencsétlen se tehet arról h fel kell adni postán a lapkernek a napi bevételt.ezek olyan bonyolult dolgok, ezt most én nem fogom neked itt elregélni..
nah üdv néktek.

lajjos 2009.10.30. 00:01:24

Hogy a témához is szóljak valamit :)
Két évet volt szerencsém egy hiperben lehúzni kasszában... Nos azóta én is elég gyakran megkérdem inkább előre, nem-e gáz, ha nagy címlettel fizetek... :)

bukott vezérigazgató 2009.10.30. 00:32:35

@aaa.: Senki nem hibáztatja (remélem) a szerencsétlen eladó kulit amiért nincs visszajáró. DE! Ha meg tudja tenni minimális erőbefektetéssel, hogy felváltsa a szomszéd üzletben akkor tegye meg. Ha nem lehet/nincs kedve azt kulturáltan is át lehet adni a vásárlónak. Figyelj:
-Esetleg nincs Önnél kisebb címlet?
-Nincs ezen kívül semmi apróm.
-Sajnálom, de jelenleg nincs a kasszában annyi pénz, hogy vissza tudjak adni. A tulajdonos kérésére pedig nem mehetünk a szomszéd üzletekbe pénzt váltani. Esetleg Ön megpróbálná?

Nos, ezek után 100-ból 96 elmegy és megpróbálja, 3 azt mondja: -Nem, most sietek. És esetleg 1 barom van, aki beír a panaszkönyvbe. Amihez végtére joga van, az eladó helyében kussolnék, hisz nem engem bánt, nem kell megvédeni magam. Írjon, szarom le, az én viselkedésembe nem lehet belekötni. Később úgyis a főnökömnek kell magyarázkodnom. Amikor elment akkor lehet az a vevő hü..e qrva, kötsög f@szsz..pó, stb. És ez nem azt jelenti, hogy a kereskedő megalázható!

Candace 2009.10.30. 00:33:54

@lajjos: "nem-e" Jaj, ez fájt!
A bejegyzéshez: Az eladó is csak ember, ez tény, de tényleg ritka idegesítő, amikor nem tud visszaadni és elküld, h váltsd fel vhol. Olyat h nem vásárolhatsz, mert nincs nálad apró, még nem is hallottam...! (A buszról ellenben már többször is leszállítottak, mert csak ötezresem volt...)

krisztiiy 2009.10.30. 00:34:56

Sziasztok.
Most mutatták a cikket,gondoltam írok.
Én is egy újság boltban dolgozom.A reggeli nyitásokról csak annyit hogy tényleg nem maradhat 10e-nél több a kasszában,nálam ha korán reggel bejön valaki a szomszéd üzletekben megpróbálom felváltatni,igazából ezzel ez egyel csak az a gáz hogy amikor egyedül vagyunk és kimegyünk a boltból,le kéne engedni a rácsot és a boltban egyedül nem hagyhatunk vásárlókat,állítólag ezzel védjük a kasszát.Szóval ez meg egy olyan macera lenne ami miatt szerintem vásárlók százai nem jönnének hozzánk többet,én jogi szeműségből kirohanok a boltból pénzt váltani amióta új,számkódos kasszánk van.A bankkártyás fizetés..nah még az egy érdekes sztori,ahol én dolgozom ott egy nagyon régi POS terminál van ami kegyetlen lassú,szörnyű,talán jó szó nincs is rá,de néha jól is tud működni.A minap annyira lassú volt hogy egy vásárlóm 15percet állt mellettem és néztük egymást hogy akkor most vajon mi van,ezzel csak az a baj hogy menetközbe ezt már megszakítani nem lehet meg kell várni a végét így még az az eshetőség sem jöhetett szóba hogy megszakítjuk és készpénzes fizetéssel lezárjuk.Nekem ezek a helyzetek nagyon kellemetlenek tudnak lenni,ráadásul egy pörgősebb napon igencsak feltudja tartani a sort mert ilyenkor senki sem szereti ha a következő vásárlót szolgálom ki mert ideges hogy nem e a kártya a bibis így megint nem haladok és így valaki más dönt úgy hogy többet nem vásárol nálam.Nekem semmi bajom a bankkártyás vásárlással,mindenki szíve joga eldönteni hogy mivel fizet de amikor egy 80Ft-os újságot szeretne valaki kártyával fizetni előre szólok hogy jól gondolja meg.Az aprópénzről meg én azt is erős szeretettel gyűjtögetem be ,más lehet hogy igen de én nem vagyok a pénz ellensége és ugyebár az 5Ft-os is pénz...Szerintem aki szívvel dolgozik a kereskedelemben jól tudja hogy a vásárló az első,engem szeretnek a vásárlóim,kedves és segítőkész vagyok.Nem szeretem azt amikor bemegyek egy boltba és dufurc,mogorva semmilyen eladó szolgál ki.Komolyan egy jó szót szerintem mindenki megérdemel ha távozik, egy további szép napot-nak nálam mindig örülnek és ha érzik hogy igen itt kedvesek velük és akárcsak 2 percre is de valaki csak velük foglalkozik bizonyára vissza fognak térni. Én szeretem csinálni amit csinálok,tegnap( csütörtökön ) csak 14 órát voltam bent =D .

r22op 2009.10.30. 00:44:10

Nem vagyok kereskedő.
De nem t)udom mit szóltál volna hozzá ha a visszajárót 5-10 Ft-osokban kaptad volna meg!
Elvégre az 5 Ft-os is törvényes magyar fizetőeszköz, nem?!
Én csak arra akartam rávilágítani, hogy ha a posztíró a problémát akarta volta megoldani és nem arcoskodni, akkor ő is elmehetett volna pénzt váltani.
Segíts magadon Isten is megsegít! :-

Biyb 2009.10.30. 00:53:21

@krisztiiy: Ezt bizony így kell csinálni!

Szólni kell a tulajnak, hogy cseréltesse le a POS terminált. Ha jól tudom a bankok ezt ingyen lecserélik.

Hova lehet menni újságot venni?

Biyb 2009.10.30. 01:00:06

@r22op:
"Segíts magadon Isten is megsegít! :- "

Ajánlom figyelmedbe a megoldás kulcsát: bukott vezérigazgató 2009.10.30. 00:32:35

bukott vezérigazgató 2009.10.30. 01:07:15

Ja, és ezek szerint csak velem esik meg, hogy a pénztáros bicskanyitó hangon közli mikor számolom az aprót (pl.: 4240Ft=1db 10e-s, 4db 50-es 2db 20-as) -Nem kell az apró! Volt, hogy fél órával az előtt egy másik boltban (ruhabolt) 1 kiló fémpénzt kaptam a "sajnálom, de csak így tudok visszaadni" kíséretében. Nem örültem, de törvényes fizetőeszközt kaptam? Igen! Akkor? Gondoltam én is fizetek vele. Erre kaptam a pofámra, hogy nem kell. Interspar, Árkád.
De az tuti (az utolsónál megfogadtam), hogy még egy bunkó beszólás, és addig megyek, míg az ilyen -posztban hasonló eladót ki nem ba§§zák a picsába! Ha úgysem szeret ott dolgozni, a pénz sem kell a családját eltartani, akkor menjen. Mert amit az eladó/pénztárosok egy része megenged magának azért nagyon sokunknak a lába nem érné a földet a saját munkahelyéről kirepülve...

Alternatív 2009.10.30. 03:50:19

Azért nem lehet 1000 alatt kértyával fizetni, mert a banki tranzakciós díjnak van valami fix összege, aminél kevesebb nem lehet. Vagyis a 100 Ft-os vásárlásra ötvenet fizetne a boltos, féláron meg nem éri meg neki eladni a cuccot.

Egyébként, a K&H-s ATM-ekben van mindenféle papírpénz az ezrestől a húszezresig, 2 és 5 ezres is. Sőt, szerintem igazából a feltöltésnél egy ilyen wc-papír-szerű gurigában teszik bele a bankjegypapírt, és az automata egyszerűen kinyomtatja nekem a kért címletet. Vagy ti láttatok már olyat, hogy használt bankjegy jött ki az automatából? Én mindig vadi újat kapok, kopás vagy hajtásnyom nélkül...

Alternatív 2009.10.30. 03:51:59

Azért nem lehet 1000 alatt kártyával fizetni, mert a banki tranzakciós díjnak van valami fix összege, aminél kevesebb nem lehet. Vagyis a 100 Ft-os vásárlásra ötvenet fizetne a boltos, féláron meg nem éri meg neki eladni a cuccot.

Egyébként, a K&H-s ATM-ekben van mindenféle papírpénz az ezrestől a húszezresig, 2 és 5 ezres is. Sőt, szerintem igazából a feltöltésnél egy ilyen wc-papír-szerű gurigában teszik bele a bankjegypapírt, és az automata egyszerűen kinyomtatja nekem a kért címletet. Vagy ti láttatok már olyat, hogy használt bankjegy jött ki az automatából? Én mindig vadi újat kapok, kopás vagy hajtásnyom nélkül...

Pistolero 2009.10.30. 06:07:19

@Biyb: Külföldön úgy tudom, hogy még az 1 %-ot sem éri el a bank által levont összeg...

Gondolj bele: Most akciósan adunk egy plazmatv-t, ami az árverseny miatt (mert ugye tele van az internet szürke import termékkel) 199 990 Ft, azt 186 000 Ft-ért kapjuk.
Kártyás fizetéskor 6000 Ft-ot levon a bank. Marad 8000 Ft árrésünk, amiből még le kell adózni is. Tehát marad zsíros 6000 Ft nettó árrés. Egy plazma eladás sokszor fél óra, de nem ritka a több órás sem.
A bank egy tranzakcióval megkeresi azt, amivel mi több órát foglalkozunk. Rendeljük, lepakoljuk, eladjuk, házhoz visszük.

vprof 2009.10.30. 08:10:27

Pénzváltós élmény az Intersparból:

Alaposan bevásároltunk, és a végén kártyával fizettem. Közben anyám odalépett hozzám, hogy van egy húszezrese, váltassuk már fel neki. Kérdem a pénztárost, mire ő: készpénzt váltani nem áll módjában.

Kedves, miután kb. annyit el is költöttem az imént. Sebaj, szóltam a sorban mögöttem állóknak, hogy adjanak már előre a futószalag mellől egy Kinder csokit a lányomnak!

Kifizettem húszezressel, a pénztáros meg húzta a száját.

mirage8 2009.10.30. 08:18:00

Az en tippem a sztorira az, hogy 60-70ezer nettoert egy alkalmazottnak sem erdeke, hogy "becsuletesen" vegezze el a munkajat, ertsd: kedvesen, mint aki a sajat boltjat viszi, stb.

Mi meg csak 3 honapja vagyunk Nemetorszagban, de azota egyfolytaban ugy erzem, hogy ha otthon az emberek meg lennenek fizetve rendesen, sokkal lelkiismeretesebben vegeznek el a munkat. Az otthoni fizetesekkel semmi motivaciojuk nincs az embereknek, es egyfolytaban csak azon ragodnak, hogy hogy jojjenek ki abbol a penzbol, amit kapnak. Emellett persze semmi onbecsulesuk nincs ugyanezek miatt.

moli 2009.10.30. 11:14:18

@krisztiiy: nem a terminal lassu, hanem a kozeg, amin kommunikal. ha ez zavar, akkor kene fejleszteni.

ghck 2009.10.30. 11:59:52

@Biyb: A kereskedő szemlélete a saját fő célján alapul, ami a profitmaximalizálás.

Amikor profitot próbál maximalizálni, akkor a következőket veszi figyelembe:

- Legyen kártyás fizetés? Háááát, mondjak le a profitom jelentős részéről? Cserébe lesz több vásárlóm? Aligha.

- Tartsak állandóan többtízezret váltóban a kasszában? Mi ennek a hátránya és előnye? Ha nyitáskor pont egy posztoló jön, akkor vesztettem egy üzletet. Odavan 200Ft. Ha viszont megint jön a bunyósjózsi, akkor megint elvisz többtízezret. Ha a bunyósjózsi kéthetente jön, a posztoló fajtája pedig évente kétszer, akkor azt hiszem, az eladó jól megfontolt érdeke, hogy a profitmaximalizálás szellemében szarja le a posztolót, és ne legyen nála több tízezer nemhogy nyitáskor, de ha összegyűlik valamennyi, azt rögtön menekítse ki a bódéból, be a bankba.

Aki ezt nem érti, az máshol él, vagy szimplán buta. Méghogy a vevőnek van igaza! Lófaszt! A pénz beszél! Ha az a vevőtől jön, kinyalom a seggét. De ha választani kell, hát csak azért, hogy kinyalhassam a seggét, nem fogom a nyalás örömével összekuporgatott pénzemet a bunyósjózsinak adni. Inkább nem nyalok. Aki igen, az jöhet hozzám is bizonygatni a kereskedői hitvallását.

Mialee 2009.10.30. 14:13:37

@ghck: Kártyás fizetésnél nem kell félni bunyósjózsitól. Lehet mégis megéri az a terminál?

ghck 2009.10.30. 16:44:41

@Mialee: Lehet. De a kereskedő valószínűleg végigszámolta ezt, és a legjobban még mindig akkor jár, ha úgy jár el, ahogy eljár. Mi távolról, a helyzetét nem ismerve, tele feltételezésekkel nem fogunk tudni megalapozottabb döntést hozni, mint ő. Persze fröcsögni azt tudunk. Meg fogyasztóvédelmezni. Meg a (vélt) jogainkat szajkózni és követelni.

bukott vezérigazgató 2009.10.30. 18:26:19

@ghck: Akkor még azt mondd már meg, legyél olyan kedves, hogy ez az az egész blog minek van? Mert "Mi távolról, a helyzetét nem ismerve, tele feltételezésekkel nem fogunk tudni megalapozottabb döntést hozni, mint ő."
Ökör! Senki nem akar itt döntést hozni, csupán véleményt cserélünk, tapasztalatot gyűjtünk. Megtudjuk hová NE menjünk vásárolni, hol mivel vernek át, károsítanak meg bennünket.

Ha a jelen szituációt nézzük akkor ugye az volt a megalapozott döntés, hogy az újságárus faszi ordít a posztolóval és perrel(?) fenyegetőzik, mert a panaszkönyvbe körmöl?!

A profitmaximalizálásos eszmefuttatásod akkora egy bődületes marhaság, egy katicabogár nem írna ennyi sületlenséget. Olyan életszagú, hogy bunyósjózsi kéthetente, posztoló fajtája évente 2X... Még fordítva se jó baszki! Bunyósjózsi kétévente, posztoló fajtája (akurvaannyátmámeginvásárolniakar) naponta 2X. De egyre kevesebb, mert az a kettő már nem jön többet, míg bezár a bót, oszt azt nem érti a bótos, hogy a szomszéd bótos mibű vót má megin olaszba, meg honnan van a bőrkabát?
Nem hiszem, hogy téged még soha nem basztak át, csak annyira hülye vagy, hogy fel se tűnt. Így aztán a fogyasztóvédelem mekkora köcsögség!

ghck 2009.10.30. 21:21:13

Ökör a te jó kvura ayánd! "Megtudjuk hová NE menjünk vásárolni, hol mivel vernek át, károsítanak meg bennünket." Így van! És ebből a posztból mit tudtál meg, ökör?! Egy dolgot, hogy Zrt-s újságosbódéba reggel 6kor ne 10essel akarjál vásárolni, ha mégis, készülj arra, hogy váltanod kell valahol, ha kellenek a kurva magazinjaid!

A gazdasági életben lévő szerepekről pedig nyilván fogalmad sincs, de amellett, hogy lehülyézel egy elméletet, egész nyugodtan felvázolhatod, hogyan működnek szerinted a dolgok, vajon miket vesz figyelembe az újságos, amikor eldönti mekkora kasszával dolgozik. Kíváncsian várom, bár tudom, hogy butus vagy az érdemi hozzászóláshoz, nem fogok csodálkozni, ha nem fogod közzétenni az elképzelésedet.

A fogyasztóvédelem pedig úgy működik, hogy szabályozza a piaci szereplők működését, felelősségét, jogait. Aki nem ennek a szabályrendszernek megfelelően jár el, elmarasztalható. Sajnos ebbe a szabályrendszerbe most nem fér bele olyan pitiáner dolog, hogy "nem tudott visszaadni, tessék meglincselni"!

A fogyasztóvédelem másik része, amiről ez a blog is szólhat, hogy adott esetben túlmenően a szabályokon, egyéni sérelmeknek is hangot lehet adni. Elmondhatom, hogy bunkó volt a pincér, nem volt kedves a buszsofőr stb. Az olvasók meg eldöntik, hogy soha többet étterembe, soha többet busszal. Persze az is lehet, hogy a posztoló le lesz hülyézve, mert piti ügy miatt fontoskodott a vásárlók könyvével. Ez már csak ilyen.

Addig pedig amíg nem hallom a másik felet, az ilyen messze nem tárgyilagos részeket, mint "provokatíve megjegyezte", "üvöltve közölte" meg "felhördülve kiáltotta" nem tudom komolyan venni. Ezeket leszámítva annyi történt, hogy egy a forgalomban nem érdekelt eladó, és egy (forgalomban érdekelt) vevő közül egyik sem akart váltani. Háát, az érdekeltségeket nézve szerintem a vevő a hülye. Ő érdekelt volt, mégsem tett semmit, mert úgy gondolta, ő a VEVŐ, neki nyalják ki. Rosszul járt.

Biyb 2009.10.31. 15:13:41

@ghck: Attól, hogy terminál van az üzletben, nem lesz több vásárlód, de azt a vásárlódat viszont elveszíted, aki kártyával szeretne fizetni és lehetséges, hogy nem kis összeget hagyna ott Nálad.

A terminál havi fenntartási költsége minimális.
Aki ezt nem tudja kifizetni, az ne menjen kereskedőnek, hanem menjen el kapálni.

Egy üzletet megfelelő, biztos tőke háttérrel kell megnyitni és nem elvárni, hogy az első évben, már profitot fog termelni az üzlet.

Biyb 2009.10.31. 15:22:47

@Cerwin: Ha komoly műszaki cikkeket akar a Vevő vásárolni, ami kb. ott kezdődik, hogy 200-250 e Ft, akkor szerinted melyik vásárló fog készpénzben Neked ennyit kifizetni?

Szépen oda adja a bankkártyáját és ha nincs terminálod, szépen el fog menni egy másik üzletbe és ott megveszi, ahol tud bankkártyával fizetni.

21. században élünk és nem a börőndben hordják az emberek a készpénzt, mint régen.

Biyb 2009.10.31. 15:41:29

@ghck: A kereskedőnél a profitmaximálás egyenlő:

1. Sprórol a terminálon.

2. Az eladóját minimálbérrel jelenti be, a többit zsebbe adja Neki.

3. Szabadságot, betegállományt nem fizeti ki az eladónak.

4. Ha hibázik az Eladó, akkor azt a fizetéséből levonja a kereskedő.

5. Egyéb jutatásokról meg álmodni se mer az Eladó.

6. Kereskedelemben járatlan eladókat alkalmaz, mert kevesebbet kell Nekik fizetni.

7. Minimális létszámú eladót alkalmaz, akik napi 12-14 órát dolgoznak. Hanem 1 főt, aki WC-re, ebédelni nem tud elmenni.

Ezek után a Vevő szerinted, milyen hozzáállást kap egy Eladótól?

Pistolero 2009.10.31. 15:50:42

@Biyb: 200 000 Ft az 10 db bankjegy. Nem értem, hogy milyen börőndről beszélsz?

Biyb 2009.10.31. 18:11:53

@Cerwin: Ez csak egy hasonlatnak szántam. Sajnálom ha nem ment át.

Az embereknél van kp, de nem nagy mennyiségben, ui. a "böröndöt" felváltotta a bankkártya.

Vagy Te nem használsz bankkártyát?

ghck 2009.10.31. 22:41:09

@Biyb: "A terminál havi fenntartási költsége minimális.
Aki ezt nem tudja kifizetni, az ne menjen kereskedőnek, hanem menjen el kapálni. "
Nyilván fogalmad sincs, mennyi a fenntartási költsége a terminálnak. Vedd tudomásul, hogy ahol nagy árrés van, ott belefér a terminál, ahol nincs nagy árrés, ott nem fér bele. Nem bonyolult ez. A saját bódédban eldöntheted, hogy kitermeled-e, és ha nem, elmehetsz kapálni.

"Az embereknél van kp, de nem nagy mennyiségben, ui. a "böröndöt" felváltotta a bankkártya. Vagy Te nem használsz bankkártyát?"

Na látod. Az embereknél van kp, és kis mennyiségben. Nos, az újságosnál tipikusan kis összegeket költenek az emberek, és kis összeg van náluk, miért kellene a kártya? Vagy Te nem használsz készpénzt? ;)

De ne kanyarodjunk el teljesen a tárgytól, mégpedig hogy emberünk ahelyett, hogy váltott volna valahol pénzt, inkább jól felhúzta és kinevettette magát, és még az áhított magazinjai sem lettek meg. Ráadásul még volt kedve lúzerségéről beszámolva posztot írni ide...

"a Vevő szerinted, milyen hozzáállást kap egy Eladótól"

Irreleváns. Nem kérdés, hogy az eladók egy része bunkó köcsög. De hogy ebből ügyet csináljon valaki.. Nem megyek oda többet és kész. (Csak ha már nagyon kell a magazin, de akkor a fejembe húzom a kapucnit, államra a sálat és felveszem a napszemüveget is, nehogy felismerjenek már, hátha emlékeznek mekkora volt a szám a múltkor... Haha figyelj Juli, itt a panaszkönyves hülyegyerek..:)

A vevők egy része is bunkó köcsög, mégsem írnak az üzletek egymásnak, hogy figyeljetek, kiss pista fúdebunkóvolt, ne szolgáljátok már ki! Úgy látszik nekik több eszük van, mint a homáríró fogyasztók egy részének...

Pistolero 2009.11.01. 08:00:30

@Biyb: De igen, limittel! Ha elveszne, ne húzzák le róla egy üzletben az összes lóvét! Nagy dolgot eddig mindig úgy vettem, hogy előtte bementem a bankba...

Manyizga (törölt) 2009.11.02. 08:08:47

Nem hiszem el, hogy a posztolót szidják sokan!
Ezért kell mindenhol kártyás fizetést lehetővé tenni. Ja, hogy sok a jutalék érte? Akkor meg oldja meg a váltópénzt a kedves kereskedő. MINDIG. MOSOLYOGVA.
Valamit valamiért...

Mialee 2009.11.02. 19:09:32

@Cerwin: Hát nem vagyok egy szívbajos típus, de azért nem mernék 10 darab húszezressel kimenni az utcára

Alfonz64 2009.11.04. 08:45:47

Le kell siteltetni az árust, mert a 10.000-re rá van írva törvényes fizető eszkőz, amennyiben a törvénnyel szemben helyezi magát, elő kell állíttatni.

ghck 2009.11.04. 12:17:30

@Alfonz64: szerintem az árus elfogadta volna, a vevőnek van gondja, ha nem tudnak belőle visszaadni (értsd: nem adnak belőle vissza). Mint az étkezési utalványból...

Jó Estét 2009.11.05. 11:52:55

Azert most mar latom, miert nezik le a magyarokat egesz Europaban, es miert vagyunk a csoro orszag. Itthon ugy latszik az embereknek budos a munka, mert igen ez egy ujsagosnak (barmilyen szolgaltatonak) a munkaja resze, hogy tudjon vissza adni, en halistennek nem magyar cegnel dolgozok, es itt seggbe is rugnak ha kozlom, hogy en nem akarok megcsinalni valamit, de a legszomorubb az egeszben, hogy a sok agyatlan droid itt a forumon meg a vasarlot bassza le, hogy mit kepzel, hogy vasarolni akar valamit, hat azert am meg kell kuzdeni.
Az a baj, hogy az "atkosban" meg igy volt, csak most kicsit fordult a kocka, mert ha szarul csinalod amit csinalsz akkor aztan nem mesz semmire, hallom nemegyszer a bufeben, ettermekben, boltokban szapuljak a vevoket, a tobbi vevo fule hallatara, vagy epp panaszkodnak, hogy jaj de szarul megy a bolt, de annyi agya egyiknek sincs hogy tegyen erte valamit.

Mutassatok mar nekem egy sikeresen mukodo magyar aruhazlancot az orszagban, vagy egyaltalan barmit, minden kulfoldi kezben van, nem veletlen, pont azert mert ez a magyar mentalitas, es ilyenkor szegyellnem kell, hogy magyar vagyok, hogy ilyen emberekkel vesznek egy kalap ala mikor kulfoldre megyek, es az ilyen tetves szarragok miatt kell ketszeresen bizonyitanom kulfoldon, hogy en igenis ember vagyok...

most jon majd a akkor huzzal el az orszagbol (el is fogok, mint ahogy a legtobb ertelmes ember teszi), meg, hogy tanuljak meg helyesen irni, meg hasznaljak ekezetet, szal ezektol meg lehet kimelni...

Jó Estét 2009.11.05. 11:54:21

hu latom, kicsit dzsumbujosan fogalmaztam, de azert remelem atment a lenyeg :)

Jó Estét 2009.11.05. 11:58:24

@ghck: remelem nem vagy kereskedo es sohasem leszel az...

annyira birom, hogy sokan itt verik nagydobra mennyire inkompetens, luzerek ok a vasarloi kiszolgalas teren, ami rendben is van, en is szar agysebesz lennek, de egyreszt nem ugyanaz a kaliber a ketto, masreszt nem is pofazok bele egy agymutetbe :D

ghck 2009.11.05. 19:08:38

@Jó Estét: "mert igen ez egy ujsagosnak (barmilyen szolgaltatonak) a munkaja resze"

Abban mindenki egyetért, hogy az újságosnak illene tudnia visszatérni.

Az a baj a gondolkodásoddal, és a posztolóéval, hogy kib@szott rugalmatlanok vagytok, és ha valami nem a te munkád vagy dolgod, akkor ahelyett, hogy rugalmasan a megoldást próbálnád keresni, ujjal mutogatsz arra, hogy de ez az ő munkája, vagy felelőssége! Semmi olyat nem akarsz elvégezni, (még a saját érdekedben sem!!!), ami - akármilyen értékrendszer alapján - nem a te dolgod! A baj az, hogy ettől a mentalitástól nem fog előre menni sem egy üzlet, sem egy ország.

Veszett kutya 2016.06.09. 23:26:31

@Biyb: Olyan nagyon szépen leírtad, hogy miért olyan feszültek türelmetlenek az eladók sajnos. Igen nem ritka, hogy a14órás műszak alatt 1maximum 2szer van lehetőség elmenni wc-re. Ebéd-vagy bármilyen más szünet nincs. Egy alkalmazott egész nap megállás nélkül. Mikor elmegyek wc-re a következőket hallgatom nap mint nap:
Úristen bezár??
Hova megy??
De jó pont most??
Csak még ezt az egy .....és még sorolhatnám, mivel egyik kedves vevőt se érdekli hogy én már 4.órája tartom vissza!!!!

Veszett kutya 2016.06.09. 23:32:13

@Veszett kutya: És a 10ezresről annyit, az egyik kedves vásárlónak se jut eszébe , hogy a fél órás nyitvatartás alatt ő a 6.már aki 10ezressel fizet?? Sokan vannak akik nagy pénzel jönnek és vásárolnak 100-200ft-ért kínjukban. Valószínűleg a környező üzleteknek is tele van a ....... a pénzváltással: Így mi nem zaklatjuk egymást. Ahol 1ember van ott amúgy is ez képtelenség. Nem lehet bezárni az üzletet hogy elmenjek Otp-be postára szarakodni 30-40percet mert tudom hihetetlen de ott is sorba kell állni.
süti beállítások módosítása