Ha egy üzletben nem tudnak nagyobb pénzből visszaadni, valamelyik szomszéd boltosnál váltják kisebbre, ez így működik amióta az eszünket tudjuk. Nemsissi viszont olyan helyzetbe került az újságosnál, ahol ez a megoldás szóba sem jött és kártyával sem lehetett fizetni. Vásárolni nem tudott, helyette kérte a panaszkönyvet és balhézott egy jót az üzletvezetővel. Remek hajnali hatos program lehetett az összes résztvevőnek.
Szerettem volna ma hajnalban, hat órakor, a Magyar Lapterjesztő Zrt. Relay nevű, a Kelenföldi pályaudvar várótermében található újságosánál 3 db magazint venni, összesen 1720 Ft értékben. Amikor a fizetéskor átnyújtottam egy tízezrest, akkor mindkét bolti (1 nő és egy férfi) eladó felhördülve kiáltotta, hogy nem tudnak visszaadni. Megkérdeztem, hogy fizethetek-e akkor kártyával, de nemleges választ kaptam. Akkor netán euróval? Nemhát! Majd néztek rám érdeklődve...
Én kicsit vártam, hogy tán elszaladnak valamelyik közeli vendéglátóshoz váltani, de nem. Így visszaadtam az újságokat és elkértem a panaszkönyvet. A két eladó nem értette. Tagoltan, érthetően elmondták újra, hogy nem tudnak visszaadni. Én biccentéssel jeleztem, hogy felfogtam, és várnám a panaszkönyvet. Erre a férfi eladó megkérdezte, hogy unatkozom-e? Nem válaszoltam neki, mert a stílusából érezni lehetett, hogy az idegbetegség azon fázisában van, amikor már reggel hat órakor is képes bárkit lefejelni. A panaszkönyvbe beírással egyébként nem neki akartam személyes sérelmet okozni, - azt gondolom a panaszkönyv nem is arra való-, hanem a tulajdonos / működtető felé akartam jelezni azt a számomra elfogadhatatlan magatartást, amikor egy bolt/szolgáltató nincs felkészülve a nagyobb bankjegyből való visszaadásra. (Sosem értettem ezt és azt hiszem nem is akarom megérteni. Semmilyen napszakban. Semmikor. Senkitől. Aki készpénzért árusít, az tartsa figyelemmel a kasszát és ha látja, hogy kifogyott a kisebb címletekből tegyen arról, hogy legyen neki. Posta, bank, asztalfia. Odafigyelés és akarat kérdése).
Emberünk nem akarta, hogy nyugodtan leírjam, hogy mi fáj, povokatíve megjegyezte, hogy ő az üzletvezető. Ekkor muszáj volt megkérdeznem, hogy érdekelt-e a forgalomban? Itt már üvöltve közölte, hogy nekik minden papírpénzt le kell adni esténként és nincs és nincs visszajáró tízezresből nyitáskor. Mondtam, hogy ne beszéljen velem ilyen hangnemben, de csak óbégatott tovább, hogy írjak tovább nyugodtan, akár polgári perre is mehetünk, és akkor majd a nadrágot is leperli rólam. Ezen muszáj volt felkuncognom, - biztos szereti az ügyvédes sorozatokat, bár valószínűleg a perek lényegét nem értette még meg.
Nem replikáztam egyébként: nem akartam még inkább felidegesíteni. Személy szerint vele nem volt bajom. A modorától eltekintve még szimpatikus is lett volna, mégha szolgáltatóhoz méltatlan módon bánt is velem, a vevővel, aki nem tudott vásárolni abban az üzletben, amit ő vezet. Arra azonban jó volt, hogy megfogadjam: Relay-ben nem veszek többet újságot.
Viszont egy dolgot nem értek: egy újságos vállalkozás alapvetően a „sok kicsi sokra megy” filozófiájára alapozza az üzletet. Feltételezem tehát, hogy nem vetné meg az én 1720 forintos vásárlásomat sem. Vajon miért olyan borzasztóan bonyolult megoldani, hogy minden nyitáskor legyen 10-20 ezer forintnyi ezres és kétezres, hogy a nagyobb bankjeggyel fizetőknek se kelljen lemondaniuk a náluk való vásárlásról? De tegyük fel, hogy megértő vagyok (nem): ez az üzletszabályzat, így kell lennie, nem rajta múlik ez a szabály. Akkor viszont az üzletvezető miért nem igényes annyira a munkájára, az általa vezetett szolgáltatásra, hogy akár saját pénzéből is tart nyitáskor is annyi váltópénzt, hogy tudjanak nála vásárolni? Ha pedig íly módon nem igényes, akkor miért nem ajánlja fel, hogy átmegy a három büfé egyikébe, és felváltja azt a pénzt, aminek egy része az ő kasszájában landolna, ha hagyná?
Köszönöm a figyelmet.
Üdvözlettel:
nemsissi (kérlek a nevemet ne publikáljátok)
Az utolsó 100 komment: