Tékozló Homár

A cipőbolti eladó visszavág

2009.11.23. 15:03 | szily | 210 komment

"Mik vannak" című rovatunkban egy Anna Zsanett által forwardolt levelet közlünk, kéjes örömmel. Olvasónk barátnője cipőboltban dolgozik, és nem bírta tovább, megírt pár szolid esetet arról, hogy milyenek vagyunk mi, vásárlók egy eladó szemével. Nyitásnak rögtön kiderül, hogy akinek túl olcsó a cipője, arról eleve megvan a szakemberek véleménye. A Másik Oldal vallomása alant olvasható:

Tudom hogy ez az oldal a fogyasztókért van és nem azok ellen, de mégis néha megsajnálom az eladókat. Van egy pár ismerősöm aki a szakmában dolgozik, az egyik eladó barátnőm küldte ezt a pár sort, melyet a figyelmébe ajánlok.
Köszönöm
Anna Zsanett

Apró szösszenetek egy cipőboltból

mindig a vásárlónak van igaza
 
   1. A kedves vásárló reggel nyitásra érkezett azzal a szándékkal, hogy a méregdrága három ezer forintos cipellője elszakadt. Ahogy meglátták az eladók, egy reklamáló közeledik hárították egymásra a feladatot, ki is foglalkozzon a hölggyel. Arra jutottak, hogy mindegy így mindketten maradtak.

-          Miben segíthetünk?

-          Elszakadt a cipőm, 5 hónapos hordás után. – a lányok tájékoztatták hogyan működik, fel kell venni jegyzőkönyvet, ők elküldik bevizsgálásra, ha javítható javítják, ha nem akkor csere.

-          Jó, jó, de én végkielégítést követelek! – a lányok egymásra néztek.

-          HMmmm. Végkielégítést még mi sem kapunk. – kuncogtak a lányok.

Persze a rendkívül értelmes hölgy még háromszor elmondta, hogy végkielégítést szeretne, de sajnos ez már nem az eladók hatásköre……
2. Egy másik kedves vásárló, ugyanebbe az üzletbe vitte vissza a cipőjét, ami szintén horribilis áron vásárolt, de sajnos az egyik cipő, belső részén a saroknál, kiszakadt. Az eladó elmondta, valószínű azért csak az egyik szakadt ki, mert mindenkinek az egyik lába erősebb, mint a másik.

-          Az én lábam egyforma, az biztos.

-          Hogyne, maga biztos kivétel. – közbe tájékoztatta, hogyan működik a reklamációs ügyintézés.

-          Ezt most, úgy érti, hogy itt kell hagynom a cipőmet, és akkor mibe járjak?

-          Sajnos nem tudok csere cipőt biztosítani, de megpróbálom megsürgetni – felelte kedvesen az eladó.

-          Ez mégis csak tűrhetetlen, befizettem a pénzt, itt áll és még nem is kamatozik.

-          De asszonyom, ez egy cipőbolt nem bank………

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Tyne folyó déli partja 2009.11.23. 20:14:57

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: az előbb vlaszoltam erre, és nincs sehol. szóval, engem igenis nagyon zavarna, ha tönkremenne az akárhány forintos cipőm, mert se milliomos nem vagyok, aki röhögve cserélgeti pár havonta a cipőit, se cipőgyűjtő, hogy több száz pár legyen otthon...pl. igenis nagyon zavarna, ha tönkremenne a csizmám pl, valahogy nem értékelném, hogy szandált kell hordanom télvíz idején. esetleg sportcipőt a kosztümhöz.

gpetersz 2009.11.23. 20:24:14

Hát... ha az a legfőbb érv, hogy "ócsó" a cipő, akkor meg minek reklamál... akkor ezért kár volt posztot írni.

Hogy veregesselek a cipőmhöz.

AarhNie 2009.11.23. 20:26:05

Kedvenc sztorim...
Itthon a vevő bejön a boltba:
- Jó napot! Meddig vannak nyitva?
- 10 perc múlva zárunk. (közben gondolatban anyázás, hogy miért most jött?)

Bécsi belvárosi üzletbe bejön a vevő:
- Jó napot! Meddig vannak nyitva?
- Ameddig óhajtja Hölgyem. (közben gondolatban - akkor most eladok neki valamit)

A Tyne folyó déli partja 2009.11.23. 20:26:06

másrészt, az miért is baj a buta eladónak,h.nyitásra jött a vevő? tán utána ment dolgozni,és csak akkor ért rá. amúgy nem előbb kell már bent lenni az eladónak, pont azért, hogy mire nyit a bolt, akkor már fogadni tudja a vásárlót?

A Tyne folyó déli partja 2009.11.23. 20:28:01

@AarhNie: azért ezt hadd ne higyjem el. hogy a bécsi eladó nem akar hazamenni, X. óra munka után, hátha elad valamit (a bolt valószínűleg nem az övé, fizetése fix. és ő is ember, elfárad a munkában, ugyanúgy a pokolba fogja kívánni azt, aki zárás előtt 10 perccel jön).

kispista2 2009.11.23. 20:34:39

@vacsa1: Te nemcsak ribanc, hanem hülye is vagy.

Mindkét sztorinál látszik, hogy az eladók rühellik a vevőt, csak arra várnak hogy mielőbb elhúzzon és folytathassák a semmittevést.

porcicc 2009.11.23. 20:39:07

nem szimpatikus az eladó lány stílusa, mindegy, hogy kimondta a vevő előtt amit gondolt vagy sem

azon is elképedtem, mikor egyik kolléganőm előadta, hogy azért nem javíttatja meg a cipőjét, mert az csak 4 ezer forintba került

V. 2009.11.23. 20:41:23

Ezeknek a butikos lányoknak sajnos nem jut el az agyáig, hogy a szaros fizetése is abból pénzből van amit vevő ott hagy,akár 3000 akár egy 100.000 Ft-os cipőről van szó.Ezek leszarják, úgy vannak vele, hogy ő azért nem fog többet dolgozni, hogy tulaj zsebét tömje.

Mylady 2009.11.23. 21:03:17

@Rékuc: most meglepőt mondok: ezzel 100%ig egyetértek

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: meg ezzel is

nem értem a 3ezer forintos problémáját az eladónak
nekem pl jópár 2-3ezer forintos papucsom, szandim van, mert a franc fog minden színből venni egy párat sokezerért (pedig nagyon nem annyi a fizetésem, mint egy cipőbolti eladónak)
arra bőven jó az olcsó is, hogy nyáron hetente-kéthetente egyszer felvegyem... ráadásul nyitott, sokszor csak 1-2 pánt az egész... így még az sem számít, ha műbőr vagy műanyag, a lényeg hogy kényelmes legyen

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2009.11.23. 21:17:48

3000 Ft-os méregdrága sünt az eladó picsáknak!

Mylady 2009.11.23. 21:30:05

elveszett amit írtam
na mégegyszer

@Hümüzhümümüz: kapok nike vagy puma outletben magassarkú elegáns csizmát kosztümhöz? szerintem nem
akkor talán nem ott kellene vásárolnom, ugye?

másrészt: humanic, deichmann nem feltétlenül szar
megvannak ott is a jóminőségű márkák, csak tudni kell, melyik az
nekem pl van egy elegáns magassarkú csizmám, 3 telet kibírt úgy, hogy heti 1-2x hordtam és annyi baja volt, hogy tavasszal cserélni kellett a sarkán a gumit, mert elkopott (1500 Ft), egyébként nem látszik rajta, hogy nagyon használt lenne... és 12ezerért vettem

de van sportos félcipőm is, 4 évig hordtam elég sokat, mostanra már elkopott a bélés meg a kérge, ennyi baja van - volt vagy 6ezer

én igyekszem kompromisszumot kötni mikor cipőt veszek, mert nőként sokfélét kell tartanom (elegáns, sportos, magassarkú, félcipő, csizma) és minimum fekete, barna meg valami világos is kell
nem vehetek mindig 20-40ezerért, mert a gatyám is rámenne

Stupidella 2009.11.23. 21:33:45

@Mylady: a városszéli nagy outletekben nem csak sportcipők vannak, vannak "rendes" cipők is, sőt, még ruhák is. Ki lehet fogni jókat egész jó árakon.

Mylady 2009.11.23. 21:40:22

@Stupidella: ok, azt tudom, csak azt kifogásolom, hogy a humanic helyett menjek puma cipőt venni
nem ugyanolyan stílusú cipőkről beszélünk

egyébként az outletekkel az a baj, hogy inkább csak nevükben outletek
az áruk nagyon hasonlít ahhoz, mint amit a belvárosban látni, csak kisebb a választék

ergerberger 2009.11.23. 21:47:47

Szüljön tűsarkú csizmákat gyorsan egymás után az eladópina!
Azután meg 52-es kaptafát a pinájába!

misko 2009.11.23. 21:52:07

Azért volt 3e forintos cipő a vásárló lábán, mert kellett a pénz a saját (vihogós kurva) lánya 20e forintos cipőjére.
Cserébe ennek az anyját fogja kiröhögni a másik picsa, amikor az viszi hozzá vissza a 2e forintos nadrágot.
Aztán mind a két picsa hazamegy, megeszi a kaját, amit ingyen kap, és elpanaszolja a másik picsa által kiröhögött anyjának, hogy milyen szar napja volt, merthogy ilyen ostoba állatokkal kell foglalkoznia.
Aztán kérnek 5e forintot, merthogy hó vége van, lemennek a hajógyáriba, találkoznak, hé, szia Dóri, Szia Szilvi, mi van veled, jól vagyok, és te, jaj kivagyok a sok köcsögtől, jaj ne is mondd, nálunk is, képzeld, pont ma...

plüss_Teknős 2009.11.23. 21:54:11

Szánalmas, hogy annak az eladónak a szemében, aki valószínűleg annyit sem keres, mint én, nevetségessé válok - csak azért, mert igyekszem jó áron (olcsón) cipőt vagy BÁRMIT venni...
Aki a szolgáltató szektorban helyezkedik el, az viselkedjen is úgy. Mert ez a kötelessége, ezért fizetik. Nem tiszte ítélkezni sem a vásárló, sem senki fölött. Hacsak nem krokodilbőr a cipője meg Vuitton a táskája. De akkor meg én hadd engedjem meg azt a luxust, hogy a képébe röhögjek, ha mégis eladóként dolgozik..
Igen, sok szerencsevadász ügyeskedik két nappal a garancia-jótállás lejárta előtt, és fárasztó lehet ezt hallgatni nap mint nap, hogy de nekem egyforma a lábam, meg én nem tudtam, hogy nem vízálló.. Ha ez sok, akkor tessék másik munkát keresni, ahol nem kell senki nyomorával törődni. Bár, ha jól sejtem, vevőként a fent említett hölgyek is baromira tisztában vannak azzal, hogy nekik mi jár(na)...
Egy olyan országban, ahol az emeberek többsége szegény, hihetetlen korlátoltságra vall gúnyolódni ezen. Én is dolgoztam "kasszásként". És ugyanazt a kedvességet, segítséget és mosolyt kapta az akciós konzerveket összegyűjtő nyugdíjas, mint a céges bulira tízezrekért vásároló menedzser.
Nem vagyok "tanult" kereskedő. Ez szerintem gyerekszoba kérdése...

ergerberger 2009.11.23. 21:57:39

@misko: Ez egy szép történet volt, meg kéne írnod szociodrámának és kiadni a gecibe, a sok társadalomkutató bölcsész véresre verné a faszát örömében!

XCat 2009.11.23. 22:13:51

No, dunaplázába ne menjetek cipőt venni szerintem. Bementem öt boltba, egyben előre köszöntek, egyben fogadták amikor én köszöntem, háromban boltban meg átlag boltoként három eladó picsa bambult rám bociszemekkel. Oszt kussolt.
(nem voltunk zárás előtt)

Nőzegetek, nem nagyon tetszik, kijövök, köszönöm, köszönök. Bambulnak tovább, üveges szemekkel, de mint a zombik. Megmukkanás nuku.

Elmegyek másfelé, jövök vissza, röhögcsélnek.

Valaki vezesse le nekem, ilyenkor mi megy végbe a zeladóribinek a ző agyának a helyin.
Köcce.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2009.11.23. 22:34:38

itt sokan kevernek sok mindent.

Nem mindegy, hogy a lenézés tárgya az-e, hogy olcsó cipőt vesz, vagy az, hogy azt várja, hogy az olcsó cipő majd tovább bírja pár hónapnál. Viszonylag egyértelmű kapcsolat van a minőség és az ár között, legalábbis 10000 alatt.

A sztoriból nekem az jön le, hogy ez utóbbi történt, tehát nem azért szánalmas az ügyfél, mert olcsó cipőt vett, hanem mert azt hiszi, hogy az olcsó cipő tönkremenetele valamiféle hiba. Nem, hanem ez a természetes életciklusa az olcsó cipőnek: szétjön.

Ezt jól tudják azok is, akik a kommentekben azt hangoztatják, hogy 3000 forint is számít. Igen, tényleg számít, pont ezért nem költök el ennyi pénzt rosszminőségű árura. Megveszem a drágábbat, és hosszútávon olcsóbban jövök ki.

Ettől persze van jótállás is, de gondoljuk végig, hogy megérné-e a boltnak az, hogy havonta pótolja 3000 forint értékben két évig a 3000 forintos egyszer befizetett cipőt? Nem. Az ilyen fogyóeszköz jellegű cipőre más szabályok érvényesek, mint a márkás bakancsokra.

A másik, hogy nem világos miért nehéz megkülönböztetni a konkrét esetet egy általánosítástól itt :
@vacsa1:

vacsa1-nek igaza van abban, amit mond, és az, hogy valaki nem képes értelmezni egy mondatot, és helyette a fenti sztori konkrét behelyettesítését használja, annak szövegértési problémái vannak.

Sztori vevőről: minap mesélte sógorom, bejött egy vevő a számítógépboltba, mérőszalaggal megmérte a gépházat, konstatálta, hogy hosszabb 2 centivel, úgyhogy megkérdezte, hogy emiatt tovább fog-e tartani az installálás :)

kispista2 2009.11.23. 22:42:38

@flugi_: Az a gáz, hogy természetesnek veszik azt hogy az olcsó cipő tönkremegy.
10 e alatt is kapható jó minőségű cipő, ami tart addig amíg a 20 e ft-os.

svw 2009.11.23. 22:42:43

!!!!!Bizonyos tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó jótállási kötelezettséget jogszabály ír elő. ... csak bruttó 10 000 Ft vételár felett kötelező a jótállás.

Aki 3000-ért veszi az tudja már rá hogy 3000 ér !!!!!! Vagyis semmit !!!

És ! ha valakinek baja van az nyomorult életével az ne az eladókkal kekeckedjen már !

kispista2 2009.11.23. 22:44:52

@flugi_: Ha szar minőségű az olcsó cipő, akkor az eladó kvázi csalást követ el, amikor rásózza a vevőre és nem szól, hogy 2 hónap alatt szét fog menni.

@svw: te is egy ilyen hulladék eladó vagy?

Tücsimücsi 2009.11.23. 22:51:32

Ez a poszt nagyon negatív. Ha Anna Zsanett csak közvetíti az ismerős eladók történeteit, akkor szerintem bosszúból teszi, mert ezzel nem sokat használt nekik. Már eleve az elején miért kell kihangsúlyozni, hogy senkinek nem volt kedve foglalkozni a reklamáló vevővel? Mindegy, hogy ezt a vevő látta rajtuk vagy nem, minek írod ide? Meg a megjegyzések, amit már más is kiemelt, "hogyne, maga a kivétel", stb. Ilyen eladókkal én sem szeretnék találkozni.

svw 2009.11.23. 22:51:59

@kispista2: Kedves barátom, csak nem szeretem mikor a munkatársaimat órákra feltartják a hülyék. Ami garis az garis, de meg kellene érteni , hogy a pár ezer forintos akármi vackok semmire de jók. Mikor a kedves vevő nem érti meg, hogy az a műanyg tengelyes nyomtató nem bír havi 3000 oldalt..., oda fém tengelyes kell ....de nem érti..... és 1000+1 dolog..

svw 2009.11.23. 22:56:50

@kispista2: egy dzsekiben, vagy cipőben a zippzár csere //egy normális akármi 600 ft ! , Te meg az egészet vetted 3000 ft-ért! mit vársz annyiért ? Annyiért megvarnál egy inget ?

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.11.23. 23:10:00

@Animacs: Erről van szó, ezt írtam én is. Nem viccből megy vissza az ember a cipőért reklamálni, főleg akkor, ha 3.000 Ft-ot tud csak arra szánni, hogy ha a segge ki is lóg a gatyából, legalább a lábán legyen valami.

És akkor ilyen cipőboltos kurvák meg kiröhögik? Hol élünk?

ergerberger 2009.11.23. 23:14:48

@svw: "a műanyg tengelyes nyomtató nem bír havi 3000 oldalt..., oda fém tengelyes kell"

És a fatengelyes mennyit bír?

svw 2009.11.23. 23:20:21

@AarhNie: erre magyarországon az APEH vagy a fogyasztóvédő odacsápol Neked 100 000 Ft -ot met nyitvatartási időn túl nyitva vagy.... még akkor is ha tied a a bolt....

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2009.11.23. 23:25:02

Most őszintén... azért ember legyen a talpán, aki ránézésre meg tudja ma már mondani akármiről ami a másikon van, hogy éppen mennyibe került. 3 ezerbe, vagy 30ba, vagy 330-ba.
Márkajel, megfogdosás, meg minden nélkül maximum akkor tudod, ha pontosan ugyanott vásárolsz, ugyanazokat a dolgokat.

tarkamarha 2009.11.23. 23:28:40

@flugi_: "nem azért szánalmas az ügyfél, mert olcsó cipőt vett, hanem mert azt hiszi, hogy az olcsó cipő tönkremenetele valamiféle hiba. " - No akkor most gondolkodjunk. Vajh, volt-e a termékre garancia? Valszeg volt, hisz egyébként élből elhajtották volna az ügyfelet, függetlenül a problémájának a természetétől. Ha viszont van garancia, akkor miért is ne éljünk vele? Mert olcsó volt? Akkor ez valami olyasmi, hogy az olcsó cipő elvileg kap garanciát, de gyakorlatilag mégsemnem, mer' örüljünk, hogy vót ennyié? Most ezt komolyan gondolod? Mer' akkor én nagyon szomorú vagyok... Lehet mások is így agyalnak? És az olcsóság határa merre, meddig mozog? Ki fog engem értesíteni arról, ha változik? Csak a cipőkre él vagy eseteleg a egy kocsira is? Jajaj, nehogy lemaradjak má valamiről!

tarkamarha 2009.11.23. 23:50:29

Jah, még egy kis szemantika: Jópáran szóvá tették, hogy a jótállás és a szavatosság különböző tartalamat takarnak. Oks, eddig rendben. Csak épp az a bökkenő, hogy a köznyelv jellemzően a garancia szót használja ezekre. Mindkettőre. Egy nem jogi súlyú szövegben (mondjuk egy blogban?) szerintem teljesen megbocsájtható ez a pongyolaság. De ha valakit pontosabban érdekelnek a fogalmak:
www.ofe.hu/inet/ofe/hu/top/faq/szavatossag.html#smalltitle_3

Thresher 2009.11.24. 00:21:23

Ennyi a post? Ez nudli...Mert abban igaza van a levélírónak, hogy a "másik oldalon" is vannak nem kicsit hülyék. De...Én egy kertészetben melózom, és ki szoktunk menni a vásásárra is. Na innen szemezgeték pár dologot, a teljesség igénye nélkül. (És igen, ez mind megtörtént!)

-Kezdem a kedvencemmel: Szárazságtűrő tavirózsát keresnek. (Elfogyott sajnos)

-Keresnek egy kék levelű fát, aminek lila termése van. Mikor megkérdezem hogy hol látott ilyet, azt mondja egy rajzfilmben. Az ipse 40éves körül. (És nyilván nem néz tévét)

-Nyár. Kiszáradt 5 fája, mit kell csinálni. Leginkább öntözni. Felesleges, az ő fái nem szotak kiszáradni. (Akkor a viszontlátásra)

-Ez a piros virágú bokor szokott-e virágozni, és ha igen, milyen színben. (Najó, egyszer megszoptam, kérdezik hogy ennek milyen színű a virágja. Kérdezem, de hiszen látja nem? Nem, mert színvak)

-Fa kéne, ami gyorsan nő lassan. (Én ezt most se értem)

-Olyan virágot keres, amilyen a sógorának is van. Kérdem hogy néz ki az a virág. Miért, maga nem ért hozzá? (De csak fáj a fejem a legilimenciához)

-Ha ezt a 50 kilós 2,5 méter növényt megveszi, el tudja-e vinni a Csepel biciklién? (Sőt, segítek belerakni a farzsebébe)

-Friss. November, köd, hideg, a hölgy meg virágzó ibolyát keres. (De nem talált, meg gecik voltunk és elduguk)

-Egy kis mértan. Ha egy szabályos gömb formájú bokornak 1 méter a magassága, akkor vajon mennyi a szélessége? Én tudom, a vevő nem.

-Daliás fa, törzse vastag mint a karom, magas mint állat. Akkor tessék mondani, ez évelő? (Ez? Faszom, ez még tegnap nem volt itt!)

-Levendula van?
-Van..
-De én kerestem, nem találom.
-Ott van Ön előtt 20 centire.
-Ez nem levendula.
-De az, higyje el.
-Nekem meg higyje el hogy tudom, hogy a levendulának széles levelei vannak.
-Márpedig ez levendula, és Ön zsályára gondol.
(sértett csend)
-De akkor látom zsályája SINCS?
-De az is van.
-Akkor vezessen már oda, mert én bizony nem látom.
-Nem kell Ön elvezetni sehová, az is ott van Ön előtt, konkrétan levendula mellett.
-De ez nem zsálya...

És estébé-estébé.

Szóval tény hogy az eladók hülyék, de amíg az eladó ugyanazon fajba tartozik mint a vevő, addig a vevő közt is van jópár agyfasz kategória.

XCat 2009.11.24. 00:30:33

@Thresher: ezek nagyon jók:)))

No, akkor még egy; olyan zöld cserepes valami, amin fehér, tojás alakú valamik nőnek kb 6-7 centis nagyságban, olyan létezik? Ha igen, mi a neve?

Itt szekíroz az anyós, hogy valahol látta, és szerezzek neki..

Thresher 2009.11.24. 00:40:39

Mellesleg a posztból az látszik hogy az eladónak szar volt a modora. Nem azért kell jópofizni a vevővel mert prioritásként ezt kivánja meg az illem, hanem azért, mert ha banyalsz neki akkor lóvét hagy a kasszába. Sajnos így van, de ez üzlet.

De ahogy a fentebb említett példabeszédeből is látszik, van az az eltöltött munkaóra meg vevő, aki seperc alatt képes kihozni belőlem a trollt. Én se vagyok rá büszke ha ugyanolyan paraszt vagyok mint a delikviens, de a hülyeségre akkor is allergiás vagyok...

a milliomos 2009.11.24. 01:23:02

Különben azért ebben a 3000 forintban van valami: a nagynéném mesélte, hogy volt nem egyszer olyan vevője, aki inkább megvette harmadszorra is az olcsó csaptelepet, minthogy megvette volna egyszer a drágábbat. Hiába hívta fel rá a figyelmüket, hogy nem túl jó minőség az olcsóbbik, azt hitték, hogy csak rájuk akarja sózni a drágábbat. Nem egy ilyen vevője volt. Nálunk még mindig nem értik az emberek sokszor, hogy az ár azért minőség mérő. És ez nem anyagi helyzet kérdése...egyszer megvenni egy jobbat, drágábban vagy háromszor olyat, ami szétmegy pár hónap alatt...nekem van olyan pulcsim, aminek meg se merem itt mondani az árát, de már hét éve semmi baja, és a divatból se ment ki. A C@a meg H&M cuccokat kétszer kimosom aztán felejthetem is el, az echt kínaikról meg nem is beszélve.

kispista2 2009.11.24. 01:34:01

@svw: A javítás mindig többe kerül, mert az a magyar kisiparos végzi 2000 ft-os rezsidíjjal míg a cipőt a kínai varrja 200 ft-ért?
Szerinted mégis mennyi egy márkás cipő önköltsége?

A decathlonban vettem 5 e körül sportcipőt, évekig tart.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2009.11.24. 01:46:14

@a milliomos:
Azért az arányokat is figyelembe kell venni, amit mondasz az nincs mindig így. Cipőnél valóban így van, a 10-15 ezres sokszor 10-szer annyi ideig bírja mint a 3 ezres, bár itt emlékeztetnélek arra a postra, amikor valaki 40 ezerért vett sportcipőt, a 10-15 ezres helyett, mert azt gondolta az több ideig bírja, pedig egyszerűen csak új modell volt, ezért drágább. Ellenben ruháknál ez nincs mindig így, pl. 5-6 ezres pólok nem is biztos hogy tartósabbak az 1000 Ft-osnál, csak egyszerűen vannak emberek(sznobok) akiknek márkás kell.

A cipőnél ezen kívül még láb függő is hogy mennyire megy tönkre, sőt még testsúlytól is függhet. Aztán gyerekeknél meg megint csak megfontolandó az olcsó cipő, mert lehet hogy simán kinövi mire tönkremenne.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2009.11.24. 01:50:27

@svw:
A jog szabályozza, hogy mit várhat a vevő. Ha van a cipőre garancia, akkor igenis jogosan reklamál a vevő, ha meg nincsen akkor sem szabad kiröhögni, csak egyszerűen közölni kell vele azt a tényt, hogy nincsen rá garancia.(nem néztem utána a szavatosság, jótállás témának, ezért nem tudom jogosan ment-e a vevő reklamálni)

XCat 2009.11.24. 01:55:14

@Zabalint: Hordj 3 évig csak márkás ruhát. Utána vedd fel megint az olcsó műanyag szart.
Üvöltve téped majd le magadról.

vauvauvau 2009.11.24. 02:44:26

Sejtettem, hogy ez lesz, hogy a Jobbik, a Fidesz, és az MSZP belülről bomlasztja a Homárt, és ez úgy nyilvánul meg, hogy lejárató levelek jelennek meg ezen az oldalon, mintha a vásárlók hülyék, buták, ostobák lennének, ezen röhögünk és akkor a Homár ereje legyengül, elslágereződik, eldanubiusozódik, azaz megszűnik!
Ne hagyjuk ezt! Ezen a topicon senki ne röhögjön, hanem tiltakozzon ellene!

Veled vagyunk Homár, mindenki tűzzön ki az autójára előre és hátulra is ablaktörlőt ezen ügy jelképéül!

svw 2009.11.24. 06:50:44

@Thresher: A boltban 7-8 ember... vevő be, elszakadt a táska, de nincs meg a számla...stb... mondom semmi gond, megkérdezi mit nézek a táskán mert hát el van szakadva, elmondom hogy a táska belsejében lenni kell egy u.v. tintával készült bélyegző lenyomatnak amit mi szoktunk belerakni / tudtam hogy nem nálunk vette / erre elkezd üvölteni mint az állat... A többi nyolc ember csak azt látja hogy nem garizom le , és éppen hülyéznek.....

Vevő be, neki mgyarországföldgömb kell, szépen elmagyarázom olyan nincs...félrehallotta stb... de neki kell.... sajnos , sajnos... de neki kell.. Rendeljem meg ! Nem rendelem...
adjam a panaszkönyvet, mert rugalmatlan stb vagyok.. Mondom a nevét és címét is írja bele! Azt nem írja..mert a személyiség jogai...

svw 2009.11.24. 06:51:52

@svw: ja a magyarországföldgömb az olyan amin csak magyarország van ! Semmi más !

XCat 2009.11.24. 06:56:13

@svw: ez valami nacionalista vevő lehetett. Árpádsávja volt neki?

XCat 2009.11.24. 06:57:26

@flugi_: próbálok neked válaszolni, de már négyszer beírtam, és egyiket sem hozza le, nem tudom mi van..

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.11.24. 07:05:25

@Thresher: ez kellett volnaposztba, most tudnánk, hogy mi, vásárlók vagyunk a hülyék, és nem vitatkozni itt senki... :)

citrix 2009.11.24. 07:47:14

Cipőt a cipőboltból,végkielégítést a végkielégítésboltból (BKV,Akácfa utca) :-)

céerem 2009.11.24. 08:01:12

Te jó ég, ha nem tudnám, hogy ezt egy eladó küldte, akkor azt hinném, hogy lejáratni szeretnék őket.
Először is, az nem három ezer, hanem háromezer.
Másodszor: a cipő nem azért szakadt ki, mert más a lábak nagysága, hanem mert ennyi pénzért szart lehet kapni, ami elszakad.
Ilyen hülye reakciókkal csak még negatívabb az eladókról a véleményem. Aki ilyen gagyi boltokban dolgozik, ne akadjon már fenn azon, hogy egy ciő ára 3000Ft.
Nem is ragozom.

modav 2009.11.24. 08:40:16

Ez a történet semmi. Felelősségbiztosítási kampány van, én pedig egy biztosítónál dolgozom. Mivel qrva sok a hívás, ezért mi is beálltunk hívást kezelni. Minden elismerésem az ügyfélszolgálatos operátoroknak. Húúú b+! Ez nem hozzászólást, hanem egy külön posztot érdemel... Hmmm. That's not a bad idea. Kampány végén jövök:)

Silverf@x 2009.11.24. 08:46:09

Öröm ilyen sültbolondok között élni :)

Ronci 2009.11.24. 08:46:25

Én is cipőboltban dolgozom.1-2 töri:
1Hölgy visszahozta a Tommy H. cipőt azzal hogy beázott(nyár,2-3 hónapja eső sehol).kicsapja a pultra,kértük a blokkot.utána majdnem behasaltam:1.5 vette a cipőt.már jegyzőkönyvet sem vettünk fel...
2Kedves vásárló közölte,hogy felemás cipőt kapott.bocsátam közepette kértük a cipő.szét volt már hordva...azért megnéztem egy38-39-est kapott.és mikor vette észre kérdeztem?valamikor 2-3 napja.tanakodás mit tegyünk...kértük a blokkot..nem is nálunk vette:-))))))viszlát!!!
3.kihozatott a vásárló kb 9 pár cipőt(19.990-30.990-ig)és utána elvitt 1 minta Lacoste cipőt.ár:9000::-))
4nyár flip-flop korszak.a leányzó a barátjával már félórája csücsült a puffon,hogy melyiket vigye.az egyik 3.490 a másik 12.990.végül kérte tegyen fére,meggondolja melyik vigye el...3 ora után vissza jöttek.újabb fél óra majd döntés:3.490-es vitte el.másnap visszahozta.mégis a másikat szeretné...fél óra,csoszogás a boltban...mégis maradt amit megvett elöző nap........:-)))))))))))
stb-stb
üzenem annak a leócsárolta a boltot ahol 3000-ér lehet venni cipőt,nálunk 5000-50000-ig válogathat:-))

scsaba1 2009.11.24. 09:10:27

@Thresher:

Ezek kurva jók, és annyira tipikus. (Szintén gardencenteres) Az olyan virágot/fát/akármit szeretnék, mint ami a sógoromnak velem is megesett többször, akárcsak a "mitől száradtak ki a csemetéim a 40 oC-os hőségben".

Én senkitől sem várok sokat, de elborzasztó azzal szembesülni a zemberek nagy százaléka, kb. egy második osztályos szintjén mozog

hatláb · http://ebenci.blog.hu 2009.11.24. 09:37:05

mondhatnak ármit az eladók, nekik ez a munkájuk. Eladni és avevőkkel foglalkozni. A vevők pedig nem főállásban vevők, nem ez a "szakmájuk" így nem lehet tőlük teljes hozzáértést elvárni.

céerem 2009.11.24. 09:43:19

Az azért elég vicces, hogy az eladók "nézik le" a vevőket, amikor az olcsóbb cipőt veszik meg, vagy ha sokáig próbálgatnak... Ahelyett, hogy örülnének, hogy történik valami az üzletben.
Amúgy ha az ember nem válogat sokat, és kifizeti a drága cipőt, az eladók akkor is bunkók. Tapasztalat.

szekertabor · provo.blog.hu 2009.11.24. 09:52:33

Az alábbi eset tulajdonképpen megérdemelne egy boldog ügyfél posztot, de már annyit fényezték az üzletet, hogy sok lenne.
Szóval vettem az ALDI-ban egy felfújható vendégágy fantázianevű gumimatracot. Az motivált, hogy ennek a szelepe nem anyamenettel, hanem apamenettel csatlakozik a matracba, így kisebb a valószínűsége, hogy szétreped az erőltetéstől. Két hónapig használtam a matracot, majd egy szép napon, miután megdögönyöztem rajta a legkisebb ivadékot, szépen leeresztett. Kerestem rajta a lukat, hogy megjavítsam, de nem találtam. Felfújtam, leeresztett. A matrac dobozára az volt németül rányomtatva, hogy 3 év garancia, de nem bíztam benne, hogy magyarul is értik. Mindegy, összecsomagoltam, és a kiégett kompakt fénycsővel együtt, amit szintén ott vettem, visszavittem az ALDI-ba. A pénztárnál szóltam az üzletvezetőnek, hogy nem megvenni, hanem reklamálni szeretném a cuccokat. Elkérte a matrac blokkját (az izzóé is ott volt, de mivel saját márkás termék, azt meg sem nézte), beütötte a pénztárba az összeget, kinyomott egy visszárú blokkot, kezembe nyomta a pénzt, és kitöltött a matracról egy hibanyomtatványt. Az egész alig tartott tovább, mint a megvásárlásuk.
Ami érdekes volt: nem kellett magyarázkodnom, nem kellett keresgélnem, nem kellett várakoznom, nem kellett alkudoznom. Pénz vissza, ha akarom, vehetek másikat.
Panaszkezelést (is) az ALDI-tól tessék tanulni. Cipőboltoknak különösen ajánlom.

Hümüzhümümüz 2009.11.24. 10:11:38

@Mylady:

Outletből többféle van, biztos tudod. :) Ott a biatorbágyi, ahol Guccitól kezdve a Pumáig, összes nagy márkát megtalálod. Kapsz jó áron tűsarkút, meg mittomén'...

Nem vagyok nő, de nekem is kell több cipő. Sportos, utcai, rohangálós, pakolós, elegáns... stb. Nem egyszerű, de én outletelős, leárazáskutató fajta vagyok. Igyekszem márkásat venni, de minél olcsóbban.
Szerintem csak a sznobok esetében ciki kifutó Nike cipőt hordani. Lenézni azt, aki 3000 Forintos cipőt vesz meg egyszerűen genyaság.
Deichmann meg tapasztalat. Tényleg lehullott 1 hónap alatt az ott vett (nem akciós) cipő a lábamról, de nem volt kedvem pampogni. Kidobtam.

Stupidella 2009.11.24. 10:33:26

@Ronci: "kicsapja a pultra,kértük a blokkot.utána majdnem behasaltam:1.5 vette a cipőt."

Ezt magyarul is leírnád? Vagy csak nem én nem értem, hogy mit jelent az, hogy 1.5 vette a cipőt?

Thresher 2009.11.24. 10:47:03

@hatláb: "mondhatnak ármit az eladók, nekik ez a munkájuk. Eladni és avevőkkel foglalkozni. A vevők pedig nem főállásban vevők, nem ez a "szakmájuk" így nem lehet tőlük teljes hozzáértést elvárni."

Nem basztatásból, de sugárzik erről a kommentről hogy egy másodpercig nem álltál a pult másik oldalán.

Igen, az eladónak rózsaszirmokat kell szórnia a vevőre, de nehéz valakit is emberszámba venni ha úgy vislekedik meg gondolkodik mint aki most jött a dzsungelből. És akkor lehet magasztalni a külföldi eladókat is, de nekik meg 99%-ban normális agykapacitású vevő dukál.

Clearvoyance 2009.11.24. 11:03:22

@CatMother:
Tojásfa, én is erre gondoltam. Anno egy ismerőstől kaptunk egyet de nem bírta ki a hazaszállítást. Illetve életben maradt, csak a tojás pottyant le. Ami hisztit én kaptam miatta...

Clearvoyance 2009.11.24. 11:14:08

Bármilyen fura, én azon a véleményen vagyok, hogy ha valaki nem tud valamit, kérdezze meg attól aki feltehetőleg tudja. Én is vásárló vagyok :P.
Ez azonban nem egyenlő az okoskodással. Ebben az országban mindenki mindenhez baromira ért (ami nem volna baj, de beszél is róla). És így csinál hülyét magából.
"don't smoke.com" :)

Stupidella 2009.11.24. 11:25:07

@Thresher: pedig van abban igazság, amit írt, mondom ezt úgy, hogy dolgoztam a pult másik oldalán, sőt, ha úgy vesszük, jelenlegi munkám egy része is ügyfélfogadásból áll.

Aki nem képes emberekkel foglalkozni normálisan (igen, vannak hülye emberek, de azok is emberek), az menjen más területre dolgozni.

R.T. · http://rendszergazda.eu 2009.11.24. 11:45:36

Al Bundynál kell cipőt venni... :D

májgeriberi 2009.11.24. 12:05:26

@Thresher: ezt nem vitatta senki

a hozzáállás volt a práblem

Take-it-Easy 2009.11.24. 12:07:14

@flugi_: Nagyrészt igazad van. Sajnos várható, hogy az olcsó cipő hamarabb szétesik, mint a nem olcsó. Viszont vannak emberek, akik (még mindig, tessék elhinni) nem tehetik meg, hogy 10e ft-ot adnak egy cipőért.
Nekem úgy marad hó végén 10e forintom a kötelező kiadásokon túl, hogy nulla, azaz nulla dolgot veszek magamnak. Még egy csokit sem. Akkor most engem kinevet a világ, hogy 3000 forintos cipőt veszek, és reklamálok, ha gariidőn belül tönkremegy?

Thresher 2009.11.24. 12:19:18

Nem vagyok hülye, tudom hogy ez egy fogyasztóvédelmi blog, ahol a vevő oldaláról van a gebasz megközelítve, csak azt mondom, hogy az eladó nem egy érzéketlen android. Ha csak olyan mehetne eladónak, aki bírná cérával, akkor érdekesen néznénk ki.

És nem is a levélírót védem, mert paraszt az úgy ahogy van, csak állítom hogy ugyanúgy létjogosultsága van egy Homár kuzinnak is (Garnéla?), ahol meg az eladók röhöghetnének/sírnának a vevők miatt. Bár tény hogy nagy sikere nem lenne, lévén hogy statisztikailg is egy csöppett több vásárló van mint eladó.

Clearvoyance 2009.11.24. 12:47:09

@Thresher:
Figyu én csak vásárló vagyok de ettől függetlenül nagyon tetzettek a sztorijaid. Hozhatsz még.
Mellesleg otthon én mindg azt szoktam mondani, hogy háromféle zöld izé van: a fa, a fű meg a bokor. És részemről letudva a teljes Linné. :)

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2009.11.24. 13:07:19

@Easyke: értem én ezt, viszont ettől még tény marad, hogy az olcsó cuccra nem olyan lesz a gari, mint a drágára. Hamarabb van vége, vagy egyáltalán nem érvényes az adott kárra. Sajnos ez nem szociális alapon megy.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2009.11.24. 13:09:28

@Easyke: és még annyit, hogy az, hogy nincs egyszerre valakinek sok pénze, az nem biztosan mentség, csak ha hirtelen kell a cipő. Előrelátó szegényember összespórolja a pénzt, mert nem engedheti meg magának, hogy rákényszerüljön arra, hogy szart vegyen.

moli 2009.11.24. 14:17:16

@svw: te el vagy tevedve. nem mindenhol er 3000 ugyanannyit.

@Thresher: te is ugyanolyan vagy, mint a posztban szereplok. semmivel sem vagy jobb. (semmivel.) """Sajnos így van""" ?! ez annak a szakmanak a lenyege!

@hatláb: hoppa! valaki vegre erti!

brummancs 2009.11.24. 14:24:46

@Stupidella:
Tök igazad van! Bár mindegyik eladó/ügyfélszolgálatos így gondolkodna.
Bár fel bínának fogni,hogy a tudatlan vevő pontosan azért fordul hozzájuk,hogy egy kicsit megvilágosodjon és nem azért,hogy legyen beszédtémája...

albé 2009.11.24. 15:48:08

Sziasztok!
Egy saját vélemény.
Az eladó is ember.Igen.
Sokan gúnyoljátok, lenézitek őket.
Mindenki előtt nyitva áll az ajtó. Meglehet próbálni naponta 12 órán keresztül, a vevők viselkedését elviselni. Nem könnyű.Amúgy csak negatív véleményt írtok le, pedig vannak pozitívak is.
Hát lehetne arról beszélni, ki a bunkó lenéző,primitív eladó. Vannak nem mondom, de ahogy olvasom a hozzászólásokat,csak az eladókat szidjátok. Nem lehet, hogy Veletek is van baj? Amúgy meg miért kell az eladólányt "leribancozni"?Ez annyira undorító dolog szerintem. De mindenki magából indul ki.:)
Bunkó a kiszolgálás pl. a westendben? Akkor miért vannak visszatérő vásárlóink, akik egy héten kétszer is benéznek a boltba? Tudnék erre példát is írni. De nem fogok,pedig van egy pár. Csak az a baj, hogy a negatív hír gyorsabban terjed.
Amúgy az eladó keze is megvan kötve,ami azt jelenti, hogy vannak szabályok amiket be kell tartani. Ezeket nem ők találják ki.Végezetül csak egy kérdés-nem kötelező rá válaszolni.Kiváncsi lennék a fejetekre, amikor az okos diplomata vevő megkérdezi, hogy pl.:október 23.-án nyitva vagytok, vagy december 25.-én is ki tudja cserélni az ajándékba vett cipőt ha nem jó?Szóval ilyenkor bizony az eladó álla is leesik, hogy egy középkorú ember, hogy tud ilyet kérdezni. Vagy,akciónál elmondjuk, hogy karikázza be a nálunk található kedvenc márkáját és adunk 20% kedvezményt a cipőre erre a vevő visszakérdezz, hogy olyat is lehet amit ti nem árultok???Na ilyenkor el kéne gondolkozni, hogy most ki a hülye.Egy szónak is száz a vége. A vásárlók sem könnyű esetek, és vannak sajnos olyan eladók is akik nem végzik jól a munkájukat.De aki annyira szidja és lenézi az eladókat annak nyitva állnak az ajtók, és biztosra mondom, hogy 1hónap után teljesen más véleménye lesz. (nem az eladókat fogja ennyire szidni, hanem fordítva)
És végezetül. Zárás előtt pár perccel bemenni egy üzletbe szerintem bunkó dolog, úgy,hogy mindennap nyitva vannak az üzletek 10-21.-ig. Szerintem mindenki nézzen magába és erősen gondolkozzon el azon, hogy Ő tuti biztos jól végzi a munkáját, és nem volt még konfliktusa, nem volt bunkó, türelmetlen valakivel. Ha van ilyen szerintem nincs, hiszen mindenki ember és vannak rossz napok. Szóval ha van ilyen akkor Ők írjanak ilyen, "néha" ocsmány undorító véleményt bárkiről.
:)

kekegsm 2009.11.24. 16:32:21

Én is a kereskedelemben dolgozom, méghozzá a sokat szidott MediaMarktban. Naponta sokszáz vásárló jön hozzánk, és kb 80-100 a vevőszolgálatra, problémával. Van akinek tényleg elromlott a készüléke, van aki csak nem ért hozzá, van sok, aki nem azt vette, amit igazán akart, és mindennap van olyan is, aki szimplán csak egy arrogáns bunkó, aki a "jólmegmutatomahülyéknekmajdegykiskártérítéstkicsikarokbelőlükmerthülyeazértnemvagyok" szlogent hajtogatja magában.

Volt olyan vásárló, aki elvitte a ceruzaelemeket, majd két hét mólva visszajött, hogy kimerítette a folyamatosan égve hagyott kerti lámpa, és amikor megmondtuk, hogy nem jogos a panasz, mert ugye az elem kimerül, akkor még megpróbálta a "20hétig kell működnie, mert 10x tovább tart"-ot is, majd felháborodott, és ügyvéddel fenyegetőzött, és 10MILLIÁRD forintra akart minket beperelni. Persze az ügyvéd elhajtotta.

Másik vásárló?:
Wifi van a laptopban?
van.
Internetezni lehet vele?
lehet.
Zenét hallgatni?
lehet.
Emailt fogadni és Nyomtatni?
lehet.

Majd jön másnap, hogy hol lehet beletenni a papírt...

A kedves vásárlók adják a 95%-ot. A nehezen elviselhető vásárlók adják 4%-ot. A fajparaszt bunkók csak 1%-ot. Megjegyzem, hogy a Homárban is szokott ez az egy százalék irogatni, persze megfelelően plasztikázva a dolgot.

És egyik hozzászólónak van nagy igaza: tessék odaállni a pult túloldalára, aztán 1 nap után majd vegyvédelmi ruháért fog könyörögni, annyi verbális savazást kap a panaszkodó. Nem mondom azt, hogy minden eladó szent. De minden vevő sem az...

misko 2009.11.24. 16:41:17

@albé:
"Zárás előtt pár perccel bemenni egy üzletbe szerintem bunkó dolog"
Ja! Múltkor is, képzeld, állok a focikapuban, és rúgtak nekem egy gólt a 89. percben. Én meg reklamáltam a bírónál, hogy ez mekkora egy bunkó dolog, ilyenkor?!

albé 2009.11.24. 17:25:31

@misko:
Neharagudj de 20:59-kor kell cipőt venni? Nem elég a 12 óra minden nap? Amúgy egy focimeccset nem lehet ezzel összehasonlítani.Ez kb. olyan mintha elmennél valakihez vendégségbe és nem hívtak meg.
Én alapból nem mennék be egy boltba, ha már látom, hogy zárnak. De látom és olvasom, hogy vannak még ilyen parasztok. Te mit szólnál hozzá ha kereskedelembe dolgoznál, ahhoz, hogy záráskor nem tudsz hazamenni mert még van egy-két lézengő aki bejön unalomból nem vesz semmit ami nem baj, de zárni se tudsz. Valakinek van családja akihez sietne haza.Kicsit gondolkozz mielőtt hülyeséget írsz le.

Thresher 2009.11.24. 17:35:11

@misko: Ha kapsz a 89-ik percben egy gólt akkor max még 5 percig tart a meccs. Ha a zárás előtt 10 perccel jön a vevő, akkor jó esetben még 20 percig ott van, ergo a hivatalos záróra után kezdehetsz csak ténylegesen zárni. Jöjjön csak nyugodtan a kedves vevő 19.50 kor is, de intézzel el a dolgát 8-ig!

De ha azt mondod hogy te ugyanolyan mosolygós meg segítőkész vagy munkaidőn kívül is, akkor letérdelek előtted. Főleg ha még az APEH-ot is elviseled amiért ezért is képes basztatni mert hogy szabálysértést követtél el.

De ezt nyilván te is nagyon jól tudod, hiszen te is eladó vagy, UGYE?

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2009.11.24. 18:53:24

@CatMother:
Miért? A drága ruha engem is rongyrázó sznobbá tudna tenni? :-)

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2009.11.24. 19:10:34

@albé:
A boltoknak úgy kellene kalkulálnia, hogy a munkaidő nem azonos a nyitvatartási idővel. Vagyis munkaidő = nyitás + nyitvatartási idő+ zárás.

Amúgy meg nem arról volt szó ha jól értettem, hogy a vevő nyitvatartás után érkezne és menne el, ha 10 perc van a zárásig és a vevő annyi idő alatt képes vásárolni, akkor miért ne mehessen be? Az valóban taplóság ha a zárás előtt bemegy úgy, hogy tudja hogy zárás után végez. De az nem, ha miatta nem tud a zárási időnél korábban zárni az eladó.

Stupidella 2009.11.24. 19:21:35

@albé: mások is dolgoznak ám napközben, nem vakaróznak egész nap, hogy aztán minden boltba az utolsó pillanatban essenek be.

Pont múltkor jártam egy dm-nél zárás előtt 8 perccel, csak egy apróságért ugrottam be célirányosan, mégis úgy néztek rám, mint a véres rongyra. 8:00-kor jogos a nézés, de 7:52-kor nem. 5 perccel később már ott sem voltam.

Voltam amúgy eladó, pékségben, újságüzletben, sportmárka üzletben, a nyitvatartási időben NYITVA voltam, a zárási idő csak utána jött (kb. fél óra plusz). Ez így van kitalálva.

A Tyne folyó déli partja 2009.11.24. 20:48:48

@flugi_: igen, de valamiben addig is járni kell, nem járhat mezítláb. akkor viszont elköltött a spórolt pénzéből, úgyhogy kezdheti újra...

moli 2009.11.24. 21:20:26

@Thresher: jo erveles. voltal mar zsido? akkor honnan tudod, hogy szar a koncentracios tabor?

ellenben vasarlo minden nap vagyok, es tudom, hogy egy vasarlonak milyen kereskedelmi/szakmai (milyen virag mit csinal) kepesitese van, plusz mit var el az eladotol.

moli 2009.11.24. 21:22:15

@albé: """Meglehet próbálni naponta 12 órán keresztül, a vevők viselkedését elviselni."""

a vevo azert viselkedik ugy, mert megszokta, hogy helybol agresszivnak kell lenni az eladokkal. ti csinaltatok ezt.

egyszeruen nem kell elmenni eladonak, ha nem vagy alkalmas. vagy vegso esetben meg lehet probalni tovabbtanulni.

moli 2009.11.24. 21:26:34

@albé: """Nem elég a 12 óra minden nap?"""

munkaido? maris lemegy az napi 1 orara.

moli 2009.11.24. 21:28:39

@Thresher: """Ha kapsz a 89-ik percben egy gólt akkor max még 5 percig tart a meccs."""

(5/90)*600 = ?

svw 2009.11.24. 21:42:54

@misko: a blokkon ott a vásárlás pontos időpontja.... szóval 21.01 kor már homlokon csókol az Apeh 100 000 *
, vagy ha nem adsz akkor azért 100 000 * szóval sajnálom azokaz az idióta vásárlókat akik az eladókon élik ki magukat.

Thresher 2009.11.24. 21:59:09

@moli: Nem, nem vagyopk zsidó, de eladó vagyok..is. Meg vevő szintén is.

Te meg csak vevő...Na akkor most ki az objektív?

Thresher 2009.11.24. 22:04:45

@moli: Amugy nem basztani akarlak, csak tényleg bírj ki egy napot a pult mellet.

Mellesleg tudsz nekem mutatni olyan eladót, akkor pontosan egy azon véleményen van mint te? Érdekes...

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2009.11.24. 22:45:59

@Thresher:
Az hogy vannak bunkó vevők egyáltalán nem magyarázat arra hogy az eladó bunkó legyen akár a bunkó vevővel, de különösen nem lehet magyarázat arra hogy a következő nem bunkó vevővel.

A hülye vevőkkel pedig türelmesnek kell lenni, és nem érzékeltetni vele, főleg nem kiröhögni ahogy a posztban történt.

Ha mindezekre nem vagy képes, akkor minek mentél eladónak? Ha meg képes vagy rá, akkor minek panaszkodsz, hogy de szar neked?

Thresher 2009.11.24. 22:57:38

@Zabalint: Ahogy valaki már leírta, a vevők 95%-a normális. Én ezt a számot 10-zel levinném, de még így is mindig megéri melózni. Ha csak orkokat szolgálnék ki, menneék mint a huzat. És nem tudom hol panaszkodtam, csak leírtam azt a tényt hogy vannak nehéz vevők, akkikel kurvára nehéz szót érteni. Nem egy könyveben olvastam, meg nem is a Spektrumon láttam. Empirikus élmények.

Csak ismételni tudom magam: Mutass egy embert aki úgy gondolkodik mint te, és egyben még eladó is.

Szubjektíven meg ne ítélkezzünk, jó hogy nem szüntetjük meg a rendőrséget, csak azért meg meg sok köztük a vízeszű fakabát.

XCat 2009.11.24. 23:18:32

@Zabalint: csak rájönnél, hogy őrületes különbség van komfortérzetben, mert jó (jobb) minőségűek az anyagok.

XCat 2009.11.24. 23:20:05

@moli: jo erveles. voltal mar zsido? akkor honnan tudod, hogy szar a koncentracios tabor?

Úgy érted, voltál már koncentrációs táborban? Ha emlékszel is rá, az azt jelenti, hogy legalább 60+ éves vagy.. és tessék mondani a néninek, milyen volt az?

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2009.11.25. 00:17:55

@CatMother:
Van különbség az anyagban, de nem arányos az árral. Ugyanúgy kapsz 6-7 ezerért is szar anyagból készült, de divatos, márkás pólókat. Az anyag minőség (férfi) pólókban kb. 500 és 2 ezer Ft között figyelhető meg, fölötte már csak divat kérdése elsősorban. Volt már drága ruhám is, tudom miről beszélek.

@Thresher:
Értsd meg, hogy attól hogy te eladó vagy, még a te vélenyed is szubjektív. A posztban pedig a vevő hülye volt és ezt az eladók bunkón kezelték, senki sem vitatta hogy vannak hülye, sőt bunkó vevők is, de a ti dolgotok velük is foglalkozni.

"Csak ismételni tudom magam: Mutass egy embert aki úgy gondolkodik mint te, és egyben még eladó is."

Egyetlen embert se tudok mondani, aki pontosan úgy gondolkodik mint én. De olyan eladót ismerek aki kedves a tapló vevővel is. Meg olyant is, aki minden vevővel tapló. Hozzáállás kérdése.

svw 2009.11.25. 07:37:20

Ha éppen sorozatban jönnek az "orkok" és én dolgozom akkor a harmadik után elmegyek sétálni, újságot venni, nem rontok neki a normális vevőnek.
Ha a kollégám "alkalmazott" kapja sorozatban akkor átveszem tőle.

Csak megjegyzés: meg kellene tanítani a mai fiatalokat köszönni! Mert sértésnek veszik ha az ember normálisan előre köszön!

felelte kedvesen az eladó 2009.11.25. 13:49:08

szerintem ezeknek a picsaknak a jo kurva annyukat!

V Éva 2009.11.26. 10:03:14

Az első ami fontos .Mi vagyunk a vevőkért! Belőlük élünk!Alapvető ,hogy a napi gondokat az eladótéren kívül kel hagyni.A keresetünk annyi amennyi,no nem sok!Leginkább minim.. vagy kicsit több . A kereskedelmi Etika alapja- Az udvarias kiszolgálás a feladatunk.(Nem fiatal,nem műkörmös cica csak szakember)Ha már nincs szakképzett eladó mivel az drága és lehet 40-év feletti!Én is ez a korosztály vagyok,volt már sok kellemetlen vevőm,sőt mentem már ki az eladótérből elköszönve és csak utána sírtam el magam.De soha senkit nem sértettem meg .Pedig néha nagyon nehéz...A mai világban nagyon óvatosan és okosan kell mindenhol élni!Én csak olvastam a véleményeket és vádaskodásokat,elszomorított!!!Visz lát...

moli 2009.11.26. 14:25:56

@Thresher: en szigoru, onkozpontu, rendtisztelo, stb ember vagyok. igy elmentem dolgozni (na, hova?) programozonak!

ez a megoldas. mindenki (az egesz vilag) nyer.

tessek mindenkinek batornak lenni a beismereshez es a valtashoz.
süti beállítások módosítása