Tékozló Homár

Kitiltották a babakocsis anyákat a családias biocentrumból

2009.12.08. 00:06 | szily | 521 komment

"Családias a légkör, barátságos és szakszerû a kiszolgálás" - írja a MediLine biodiszkont üzletház weboldala. A családiasságba azonban - a kétgyermekes Homár szerint némi joggal, a de a kereskedelemben mégis kissé szokatlan módon - nem értik bele a gyerekeket és a kismamákat. Hétfő délután a hatos villamoson, miközben Homár Miriam (6) és Homár Borisz (7,5) vidáman ordibálva olyat játszottak, hogy semmihez sem szabad hozzáérni, így a padlóhoz sem, csak veszettül pattogni, én is elábrándoztam a kisdedek nélküli családmodellről. Levélírónk, Nóra azonban zokon vette, hogy a biocentrumból egyszerűen kitiltották a babakocsikat. "A legjobb, ha más is megtudja, hogy 2009-ben van olyan üzlet, amely diszkriminálja a kisgyermekes anyukákat, és talán 2010-re megváltozik mindez." Hát tessék, nem rajtunk fog múlni

Már az elején be kell vallanom, nyár végén és ősszel történt az eset, csak most megint téma a környezetemben, és gondoltam, most vagy soha. Arról van szó, hogy a 13. kerületi Mediline nevű biodiszkontba szerettem volna vásárolni, de nem sikerült. Ennek oka az volt, hogy miután bementem, átjutottam a forgón is, egyszer csak egy hang szólt mögöttem:
"Elnézést, babakocsival nem lehet bent tartózkodni." - egy fiatal biztonsági őr volt az. Én mint kezdő kismama - akkor hét hetes volt a kisfiam - köpni-nyelni nem tudtam, felháborodni meg pláne nem, mert inkább még én szégyelltem magam. Zavart mosollyal kimentem, bár volt annyi lélekjelenlétem, hogy megkérdezzem, mit kéne tennem egy csecsemővel, mire megértően megrándította vállát az őr, és mondta, hogy érti ő, de hát a vezetőség ezt rendelte el. Hazafelé újra visszapörgettem a történteket, s már éreztem, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Sajnos nem vagyok egy nagy emberi jogi harcos, igazán talán sosem kellett küzdenem a jogaimért (ilyen formában legalábbis nem), de talán most megteszem az első lépést, hogy ne hagyjam szó nélkül, ha ilyen megszégyenítő eset történik velem és gondolom nem vagyok egyedül ezzel. Azóta persze elmeséltem jó pár embernek is, mindenki nagyon felháborodott, és fogyasztóvédelemmel, meg ombudsmannal fenyegetőzött, sőt mondhatni az ő elbujtásukra írok most nektek.

Aztán pár hónappal később még egyszer telefonon próbálkoztam náluk, hátha csak kifogtam egy túl érzékeny biztonsági őrt, s igazán nem is szabály ez a babakocsisok kifelé szabály. Érdeklődtem valami felől, majd természetességgel megkérdeztem a végén, hogy "Babakocsival be lehet menni?" - mintha ezt szokás lenne megkérdezni a boltoktól. A válasz „Nem lehet” volt, mire én: „Akkor  kenguruban lehet, ugye?”. A válasz itt egy nem túl határozott „Lehet” volt. És le is tettem a telefont, elkönyvelve, nem mostanában fogok ott költeni.

Igazából azért is aktuális most, mert karácsony közeledtével szeretnék én is nagy választékból, kedvezőbb áron válogatni, mint ahogy mások is megtehetik, akiknek nincs babakocsis „feleslegük”. És a szokásos kötözködő és ötletadó kommentelőknek röviden: azért csak babakocsival tudnék menni, mert: nincs autónk és különben is 10 perc gyalog tőlünk, tehát a bevásárlókocsiba tehető autósülés nem jöhet szóba; aztán mivel 5-ig vannak csak nyitva (és csak hétköznap), s a férjem addig nem ér haza a munkából, nincs, aki vigyázna a gyerekre arra az egy órára. Sőt, nagyszülők sincsenek, mert 70 és 200 kilométerre laknak, stb. Szóval számunkra nem kijátszható a helyzet. DE! Úgy gondolom, nem is így kéne reagálni a „családbarát” hozzáállásra, hanem a legjobb, ha más is megtudja, hogy 2009-ben van olyan üzlet, amely diszkriminálja a kisgyermekes anyukákat, és talán 2010-re megváltozik mindez.

Köszi a lehetőséget, üdv

Nóra

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.12.08. 00:11:44

elolvastam.
szemétség. nagyon sok olyan kisbabás anyuka van, aki a szilárd ételek bevezetését biozöldségekkel kezdené. úgyhogy velük ez egyértelműen kibaszás. =(
és most gyertek azzal, hogy a bio nem is bio.
meg hogy aki biot akar venni, megérdemli.

csak john 2009.12.08. 00:29:23

Hülyék mindenhol vannak. Egyik szerdán úgy döntöttünk, hogy az Újpesti biopiacon fogunk vásárolni. Odamentünk, leparkoltunk az egyetlen ott árválkodó kocsi mellé, elindulunk két-három árús felé. Ekkor egy emberke kéri a pénzt a parkolásért. Nézek egy kicsit furcsán, ő ragaszkodik a pénzhez. Megfordultunk és inkább szombaton kimentünk a Sas-hegy lábánál lévő szépen működő piachoz.

pause 2009.12.08. 00:32:33

azzal,hogy belepsz egy uzletbe ami magantulajdonban van elfogadod az uzlet szerzodeset/szabalyzatat
es ha ebben az van hogy babakocsi none,akkor ez van

bukott vezérigazgató 2009.12.08. 00:41:28

Menj be babakocsival, és mondd meg ha szólnak, hogy márpedig Te itt most BABAKOCSIVAL 1 órát nézelődsz, vásárolni tuti nem! Hívjon rendőrt!!!
És azért babakocsival, mert annyit akarsz lopni, hogy cekkerekben nem bírnád haza!

Szerintem jól megba..nák a boltot a fogyasztóvédelemtől ha felnyomnád őket! Ilyen nincs még egy minimum Európában...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.08. 01:03:40

tetszik hogy mar eleve tudod,hogy jonnek majd, johu gyerekkel nem vasarol!
nem megy sehova, nem kozlekedik stb.
igen , majd jonnek ne aggodj
amit hianyolok es ezt mef kellett volna kerdezned
MIERT?
@pause:

ez mazert messz nem igy van
nem sorolnek peldakat
amugyis igen eletszeru ha valaki lemegy a gyerekevel a boltba az elotte attanulmanyozza a bolt uzleti szabalyzatat

glad az egyetlen 2009.12.08. 01:04:27

pause 2009.12.08. 00:32:33

Ez marhára nem így van.
Kb ha így lenne akkor a magántulajdonra hívatkozva nem adnál számlát és a kereskedelmi eü szabályokat se tartanád be hisz otthon olyan retkes serpenyőbe sütöd a tojást amiben csak akarod.
Hát marhára nem így működik!
Ez szimpla diszkrimináció, ami persze tilos!

Amúgy akadálymentességben nagyon nullák vagyunk még és sokan bele se gondolnak, hogy ebbe a kategóriában nem csak a tolószék van bent hanem bizony a baba kocsi is.
Elve egy csomó üzletben el se fér az ember baba kocsival és ami igazán szomorú az, hogy jó pár baba-mama áruház is van közte. :(

Juice72 2009.12.08. 01:04:45

Szerintem igencsak benézte ezt a cikkíró. Ez ugyanis elsősorban egy nagyker. Nem babakocsival nézelődős diszkont.

A belinkelt szövegben gondosabban körülnézve:

"Cégünk legfontosabb vásárlói között tudhatja, több mint 1.500 kiskereskedõn kívül az ország valamennyi gyógytermék- és gyógyszer-nagykereskedõjét, valamint a legnagyobb drogéria láncokat és számos multinacionális kereskedelmi hálózatot is. Ha az Ön cége eddig is kedves vásárlóink népes táborához tartozott, köszönjük kitartó és kitüntetõ együttmûködését, amennyiben ezután csatlakozik vevõkörünkhöz, úgy szeretettel várjuk új 3000m2 üzletünkben, hogy elvárásainak megfelelhessünk."

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.12.08. 01:07:32

ezt is elintézné a jusztlaci...

háténimmár 2009.12.08. 01:11:31

Ez annyira édesen primitív, hogy felháborodni sem tudok rajta.
Van egy 1,5 évesem, aki nagyon öntudatosan tud már járni, sőt, szaladni, de leginkább pakolni, rámolni, rombolni.
Sokszor sétáltatom babakocsi nélkül, hadd erősödjön, mozogjon.
Ahogy kultúrhely 10 m-es közelébe érünk, diszkréten beszíjjazom a babakocsiba, hiszen ott a legkontroláltabb a dolog.
Esküszöm, megkeresem ezt a helyet és elengedem bent a gyereket, miközben családbarátan mosolygogva shoppingolok. Szerintem 20 mp múlva könyörögni fognak nekem, hogy tegyem be a kocsijába :-)))

Oké, ugyanezt egy 6 hetessel nehezebb kivitelezni. Hirdessünk az ilyen kretén cégek ellen polgári engedetlenségi mozgalom címszó alatt egy flash mob-ot, egyszerre sokan, sok gyerekkel persze kocsi nélkül menjünk be csak nézelődni...

háténimmár 2009.12.08. 01:16:16

Juice72!
Egy kisker tulajnak vagy árubeszerzőnek nem lehet gyereke?
Tudod azt a fenti kommentem alapján megértem, ahonnan kitiltják a gyerekeket, mert vagy veszélyes pl a targoncák miatt, vagy túl sok kárt okoznak.
Na de mekkora gáz a babakocsit kitiltani???
Pont az a korosztály aki beszíjazva nem tud semmit tönkretenni és még veszélyes helyekre sem futkos, mászik.

Szóval maradjunk annyiban, hogy ez ebben a formában ha nagyker ha piac akkor is primitív és átgondolatlan.

Megdobbent 2009.12.08. 01:20:20

"2009-ben van olyan üzlet, amely diszkriminálja a kisgyermekes anyukákat, és talán 2010-re megváltozik mindez."

Gyerekre arpadsavokat, karlenditest jol beleverni, menni satorban kossuth terre, es allamositani mindent, ami nem tetszik a szittyamagyar faszomtudja ospicsanak. Igyvan.

háténimmár 2009.12.08. 01:31:23

Megdöbbenent!

Ha jól értelmezem magvas mondanivalódat, akkor nem látsz árnyalatot a szittyaősmagyar és a vadkapitalista barom között.
Te melyik vonalat képviseled? Bár tulképp mindegy, azt hiszem a bizonyítványod enélkül is megvolt.

Cuburka 2009.12.08. 02:03:33

Ez nagykereskedés.
Nem hiányzik egy kereskedőnek, hogy targoncával elkaszáljon egy babakocsit.
Gondolom Anyukának sem.

Megdobbent 2009.12.08. 02:36:45

@háténimmár: Nem tudom eszlelted-e, hogy mit ideztem be a mondanivalom elott....

Ha sikerult, akkor kb. rovid logikai tusa utan ra fogsz jonni, hogy nem minositettem sem a kereskedot (akinek szerintem is joga van meghatarozni, hogy mekkora toleranciat biztosit a k. ugyfelek reszere), illetve a _valodi_ oseinket (akik messze nem voltak magyarok, sem a 7 vezer genallomanyat nem hordoztak), mindossze a kedves, es szamomra mindig szivemelengetoen egotlan anyuka utolso veszjoslo mondatat, miszerint a valasztas utan (tudod, 2010-ben nalunk az lesz) majd olyan hatalom lesz (eh-eh), ami aztan minden kapitalistat (ertsd: akik joszerivel a piaci munkavallaloink 90-95%-at fizetik, csaladjuknak megelhetest biztositanak) hazazavar, vagy ugy megver, hogyaztan annyi szittya kismama maszkalhat be hozzajuk, ahany csak akar.

Ez nalam mindig biztositekot szokott kiverni, mert valahogy nekem sikerult felfognom a piac es a demokracia torvenyeit, es jo latni, hogy kik tornek hatalomra :)

Jah, de lenyegileg a vonalam az, hogy ahogy elismerem mas jogat, ugy megkovetelem a sajatomat. Tehat, ha en fagyival, akarmivel szallok a buszra es leszallitanak, akkor jogosnak tartom, mert: azzal, hogy jegyet vettem, nem vasaroltam meg a buszt, csak elfogadtam, hogy az, a sajat jarmuvein mit var el tolem. Ugyanugy nem engedek be olyat a lakasomba, akit meg en nem akarok.

A jelen esetben boven eleg lett volna pirosfeher anyukatol, ha kozli: oda nem engedtek be gyerekkocsit, tobbi anyuka ne is induljun utnak. Ez oke, lebunkozzuk a tulajt es megyunk tovabb.

De hogy na majd itt jon 2010 es mas vilag lesz. Hat na ne mar, kedveskem :>

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.08. 03:24:58

az Aldiba ikerkocsival is be lehet menni bacc papucsban es rovid farmerben
2010-tol meg kotelezo lesz

Szekszkazan (törölt) 2009.12.08. 03:53:55

Végre egy hely, ahonnan elhajtották a tötymörgő, jópofizó kismamákat a bömbölő neveletlen kölykeikkel együtt.

Szekszkazan (törölt) 2009.12.08. 04:00:39

Végre egy hely, ahonnan elhajtották a tötymörgő, jópofizó kismamákat a bömbölő neveletlen kölykeikkel együtt.

algi 2009.12.08. 04:32:48

Tudom, hogy ez csak résztéma, de én igazából sosem értettem, hogy a boltok miért pont munkaidőben vannak nyitva. Épp akkor, amikor nem érnek rá az emberek.

Mekkorát kaszálna egy olyan bolt, ami csak munkaidőben van zárva? (Olcsóbb, mint a nonstop, és csak velük versenyzik.)

szombi 2009.12.08. 04:38:03

Ha elolvastad akkor szólj, és írd le a lényeget. :)

Amúgy meg mi a francért kell hónapokkal később posztolgatni. Egyszerűen hívni kell egy rendőrt, ő majd helyrerakja a dolgokat. Feljelent, előállít, HELYETTED IS!

Reggie 2009.12.08. 04:53:10

Talan azt kene elso korben megtudni, hogy miert nem engedik be a babakocsikat. Tuti hogy nem jokedvukben.

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2009.12.08. 05:42:20

Hogy mennyire jó- vagy rosszfejség azt az döntés hátterének ismerete nélkl elég nehéz megmondani, de hogy az emberi jogaidat nem sérti, az biztos. Ugyanis van választásod: viheted másképp a gyereket vagy mehetsz gyerek nélkül. Ha a kerekesszékeseket vagy a mankóval járókat tiltják ki valahonnan, az merőben más kérdés. A kéthetes kismamák talán túl érzékenyen reagálnak arra, hogy nem körülöttük forog a világ (ahogy az ő gyermekük születése előtt sem a csecsemős anyukák körül forgott).

Ha bosszant a dolog - ami akár érthető is lehet - akkor ne vásárolj ott, még talán az is rendben van, hogy homározol, de hogy a jogaid nem sérlültek az szinte biztos.

Amúgy azért elég sk hely van, ahol egy (divatosan bazi nagy) babakocsi elég kellemetlen tud lenni megfelelően sok ember számára. Egymásra kéne figyelni és nem csak saját magunkra. Amúgy meg zavard le aput a közértbe, vagy bízd rá a gyereket amíg te kikapcsolódásképp bevásárolsz :).

XCat 2009.12.08. 06:26:01

@Reggie: Talán mert összeakadtak már olyan vásárlóval, mint például én, aki nem örül neki, hogy a bamba kismama bambul (mi mást csinálna ugye szegénykém a bótban ((Sün, ha elkezdesz tengeralattjáróval viccelődni, és lebortvállak))), és közben nem hagy engem bambulni, nem lehet tőlük közlekedni, tolja a kocsiját mindennek, többek között a lábamra is rá, és még ő van felháborodva, ha rászólnak. Ez különösen a költséghatékony boltoknál mókás, ahol bezsúfolunk 7956 köbméter cuccot 15 nm-re.

Én ilyenkor meg a boltvezetésnek szoktam szólni, hogy én jönnék legközelebb ketreces zsiráffal, gyalogsági tankkal, meg talicskában hangyafarmmal, ugyan lehet-e.

XCat 2009.12.08. 06:27:48

Egyébként kismama drága: gyerek ölbevesz, cipel, babakocsit kinthagyod a biztonsági őrnek, hogy ha ez van, vigyázzon rá.
Jah hogy nehéz? Ha biocuccal eteted, még nehezebb lesz ám..

XCat 2009.12.08. 06:28:58

@Megdobbent: Neked valahogy nincs ezzel a témával szerencséd, bakker.:D
Amúgy hol szedted ki a posztból, hogy szittya volt a picsusz?

Picitures doktor 2009.12.08. 06:34:12

@Reggie: Túl sok cuccost lehet ellopni,gondolom,a gyerkőc alá bedugva....Vót már rá eset..Hát ezé.

XCat 2009.12.08. 06:36:06

@háténimmár: De jó, hogy neked gyereked van.
Remélem 16 évesen már nagyon öntudatosan verni is fog. Te meg büszkén nézel majd rá, hogy igen, ez az én kölyköm, ugye milyen szép bicepsze lett?.

Tökömért szaporodik az ilyen. Vezessük már be, hogy minimum IQ alatt nem lehet bankban dolgozni, nem lehet ügyfélszolgálatosnak lenni, meg nem lehet szülni.
Naaaaaaaa lécciléciii
lécciiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii.

beste 2009.12.08. 06:48:13

@Szekszkazan:
te egy köcsög vagy.
Sok olyan dolog van, amit anyuka intéz a férje helyett, mert:
- a férj dolgozik 8 - 17-ig (plusz munkahelyre történő utazás oda-vissza), és a hivatal meg a többi szolgáltató csak ebben az időpontban van nyitva, az internetes ügyintézés pedig még gyerekcipőben jár.
- a férj egyszerűen impotens arra is, hogy befizessen egy csekket.
- esetleg nincs is férj/élettársw/barát

Ilyenkor bizony anyuka kénytelen megfogni a gyereket (mert ha nem tudnád, magára mégsem hagyhat egy csecsemőt), és elintézni az összes dolgot a bevásárlástól a villanyóra átíratásáig.

Az üzlet részéről az lett volna a korrekt, ha pár rövid mondatban elmondja, hogy ide nem lehet babakocsival bejönni, mert mittudomén balesetveszélyes, stb.

LouSalome 2009.12.08. 06:48:20

nos, nekem se babakocsim, se babám - de az hiszem, ez az üzlet megérdemli, hogy bojkottáljam. az sem érdekel, ha 2010-ben beengedik már a kismamákat. inkább elherdálok termékenként 100 Ft-tal többet máshol, de pusztuljon az ilyen kereskedő.

XCat 2009.12.08. 06:50:27

@beste: Egy ilyen szinten hülye (=impotens) pasinak minek szülsz gyereket? Legalább a szeme szép? Vagy tud verset írni?

LouSalome 2009.12.08. 06:53:14

na basszus, most olvasom a többi kommentet - mennyi bunkó van itt, te jó ég! ja, ez lenne a budapeti mentalitás: rühellni mindenki mást, csak, mert van. nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy egyikőtöket sem ismerem személyesen!

XCat 2009.12.08. 06:53:45

@LouSalome: jólvan, csak ne szüljél. :D

NoOne 2009.12.08. 06:57:05

Kétgyermekes apaként: az, hogy miért nem tudta vki lepasszolni a gyereket/gyerekeket ameddig vásárol, az tökmindegy. Aki meg azon morfondírozik, hogy miért akar babakocsival+benne ülő gyerekkel együtt a boltba menni, annak azt mondom, próbálja ki, tartson kézben egy kölyköt fél+ órán keresztül, mondjuk csak az Almássy tértől a Blaháig, ott vásárlás, majd vissza (én próbáltam, két gyerekkel - és az egyik már tudott sétálni...). Aztán beszélgessünk újra. Más. Ha egy bolt/áruház fogad egyéni vásárlókat is, azaz van kisker forgalma, akkor annak ellenére, hogy a fő tevékenység a nagykereskedelem, már ciki a "megbélyegzés" (ld. Metro). Ha meg a "félrepakolt" cucctól félnek, akkor sajnos azt mondom, hogy az nem a babakocsitól függ, és ha ajtónállásra volt pénzt embert (biztonsági őrt?) fogadni, akkor talán "sétálásra" is lesz, ugyanúgy mint más üzleteknek. Ja, és üzenem valamelyik korábbi kommentelőnek, hogy a babakocsi, az így ahogy itt látja, egybe írandó, vagyis egy szó. Üdv.

LouSalome 2009.12.08. 06:57:16

@CatMother: hát, meg is rémültem, hátha olyan lenne, mint te, úgyhogy nem fogok :D

XCat 2009.12.08. 07:05:07

@NoOne: Az isten megáldjon, amikor összeraktátok azt a kölyköt, nem gondoltad, hogy utána azzal foglalkozni kell? Meg hurcolni?
Különben meg azt kell mondjam, hogy a te bajod. Ha elpiálod a fél májad, meg elbagózod a fél tüdődet, akkor sem fognak komplett oxigénpalackkal beengedni a boltokba. Oldd meg, magadnak csináltad. Nem bírod? Kit érdekel?

Kölyköt csinálni, azt lehet. Bárkinek bármikor. Huszonhatot is, ha annyi esik jól. De utána foglalkozni vele, felnevelni, az a te dolgod. Még vinnyogahtsz is, hogy jajdenehéz. Csak senkit nem fog érdekelni.
Amit nem lehet, hogy másoknak kárt okozol vele.

XCat 2009.12.08. 07:06:11

@LouSalome: ennek őszintén örülök.

Disznó Úr 2009.12.08. 07:15:06

Csak csatlakozni tudok LouSalome véleményéhez.

Szánalmas olvasni ezt a sok frusztrált idegbeteget, tele gyűlölettel, cinizmussal.

Igazi budapesti prolivirtschaft. Itt mindig lesz utánpótlás az aljasságra, irígységre építő politikának.

Na és persze azért teljesen véletlenül máris megjelent a büdös szittyamagyarozás is. Nagyon foglalkoztat ez egyeseket.... Mocskos fajgyűlölők vagytok, csak nektek szabad.

Disznó Úr 2009.12.08. 07:19:56

@LouSalome: Igazad van, tiszta budapesti irígy, frusztrált, buta proligyülekezet.

Még fajgyűlölők is. A legundorítóbb, hogy csak azt merik utálni, amit "kötelező" is a Heti hetes és drága Bolgár úr szerint.

Egyrészt mulatságos, másrészt viszont állati elszomorító a létezésetek.

Hozzászólás © 2009.12.08. 07:21:32

CatMother 2009.12.08. 07:05:07

Csak ezt olvastam, de ez alapján te az OPNI-ból szabadultál? Egyszerűen nincs más lehetőség a megjegyzésed alapján.

XCat 2009.12.08. 07:22:01

@Disznó Úr: Te hülye vagy. :D
És egész gyakorlottan csinálod, semmi valódi agresszió, csak a professzionalista rutin.

Ez tetszik. Kedvelni foglak.
Az ilyen emberek hasznosak. :)

Egyéves Önkéntes 2009.12.08. 07:24:26

Engem egyszer nem engedtek be gördeszkával az egyik webáruházba.

XCat 2009.12.08. 07:24:38

@Disznó Úr: Te disznó, agitálj már kicsit az elmü ellen. Azokat most pont nem szeretem.
Köszi:)

XCat 2009.12.08. 07:26:04

@Hozzászólás ©: Igen. Ha nem onnan szabadultam volna, én sem adóznék arra, hogy a hülye gyerekedet segílyezzék, meg iskolába járassák, meg orvoshoz.
Kár bele a pénz, úgyis tönkreteszed. Ha meg a tied, és neked ehhez jogod van, akkor a sajátodat költsd rá.

shizu 2009.12.08. 07:26:16

Nem védeni akarom a Mediline-t, mivel én sem vagyok teljesen megelégedve az ott fennálló körülményekkel, de mivel heti-kétheti rendszerességgel ott vásárolok, látom, hogy mi a döntés háttere. Szerintem az anyukának lett volna a legnagyobb szívás, ha bemegy babakocsival. Sajnos az áruház szinte folyamatosan tele van azokkal a kocsikkal, raklapokkal, amikről az árukat pakolják fel a polcokra. De tényleg folyamatosan, nem tudtam még olyan időpontban menni, mikor ne lett volna legalább 1-2. Nem értem, miért nem tudják az árupakolást valahogy úgy szervezni, hogy ne zavarják ilyen mértékben a vásárlást :) Ezen kívül ugyebár ott vannak még a nagykeresek a hatalmas kocsijaikkal, meg a szimplán sok ember. Legtöbbször gyalogosan is elég végigvergődni.

ohrana 2009.12.08. 07:26:53

Azt merik mondan, hogy babakocsival ne gyere be.
Azt meg nem merik mondani, hogy cigánnyal ne gyere be, mert akkor a fejükre ugrik az ombucman.

Hozzászólás © 2009.12.08. 07:30:46

@CatMother:
"@Hozzászólás ©: Igen. Ha nem onnan szabadultam volna, én sem adóznék arra, hogy a hülye gyerekedet segílyezzék, meg iskolába járassák, meg orvoshoz.
Kár bele a pénz, úgyis tönkreteszed. Ha meg a tied, és neked ehhez jogod van, akkor a sajátodat költsd rá. "

Beteg vagy ember! Olvasd miket irkálsz!

XCat 2009.12.08. 07:33:24

@Hozzászólás ©: Én látom. te meg próbáld meg felfogni.
Társadalomban élsz, kötelességeid vannak, nem azért költenek vagyonokat a kölyködre, hogy neked jó legyen, hanem hogy a társadalom hasznos tagja legyen belőle.
Hogy ennek a te esetedben minimális esélye van, és így is nyomjuk bele a pénzt, az a rendszer hibája.

Énbagoly 2009.12.08. 07:35:49

Akik kitiltják a babakocsit, azok nem engedik be a tolószéket sem?
És szemüveggel be lehet menni?

XCat 2009.12.08. 07:39:09

@Énbagoly: Szerintem a tolószékesek eleve nem mennek be. :)
Szemüveggel csak bizonyos köbméter alatt. Használj kontaklencsét, szebb is, olcsóbb is.

Hozzászólás © 2009.12.08. 07:39:21

@CatMother:
Ja kötelességek. Én nyögöm a kötelességeimet, és egyre nehezebben.

"Hogy ennek a te esetedben minimális esélye van, és így is nyomjuk bele a pénzt, az a rendszer hibája. "

Mit is tudsz rólam???

XCat 2009.12.08. 07:44:16

@Énbagoly: Apropó, nem tudsz valahol nem horrisztikus árú, viszont normálisan kinéző szemüvegkeretet? Láttam jókat, na de 160 ezer... kicsit túlzásnak tűnik.

csizkek 2009.12.08. 07:46:56

Emberek! A MEDILINE EGY NAGYKER, NEM kisker bolt!!!! Az csak egy opcio, hogy beengednek vasarolni kisker vevoket is (nem fo profil). De folyamatos bent az arupakolas es a nagyker vasarlo raklapnyi cuccokkal! Ki vallalja a felelosseget ha raborul a gyerekre valami?
Mielott a posztiro leirja a hulyesegeit, jobb lenne ha elobb tajekozodna! A BKV garazsba esetleg nem akarna bemenni babakocsival?

XCat 2009.12.08. 07:51:58

@csizkek: Ez be akarna szerintem. Olyan fajta. :D

Úgy látom, megvan az új 400+ kommentes poszt.

Vettriano 2009.12.08. 07:53:54

@CatMother: alapjáraton annyi sötétség sugárzik hozzászólásaidból már ilyen kora reggel. délután mikkel fogsz előállni?
einstein megirigyelhette volna a kombinációs készségedet.. jesszusom...

Hozzászólás © 2009.12.08. 07:53:55

@csizkek:
"Emberek! A MEDILINE EGY NAGYKER, NEM kisker bolt!!!! Az csak egy opcio, hogy beengednek vasarolni kisker vevoket is (nem fo profil). De folyamatos bent az arupakolas es a nagyker vasarlo raklapnyi cuccokkal! Ki vallalja a felelosseget ha raborul a gyerekre valami?
Mielott a posztiro leirja a hulyesegeit, jobb lenne ha elobb tajekozodna! A BKV garazsba esetleg nem akarna bemenni babakocsival?"

Ennyi erővel az utcára sem lehet kimenni csak tankban. :) Egy cserép vagy vakolatdarab is rád eshet. Gondolkozni kéne. (Tudom a törvények, de akkor is a realitásban kellene élni.)

emci 2009.12.08. 07:54:18

Kedves Nóra, megértem a felháborodásodat, mert egy 6 és fél és egy 21 hónapos gyermek mamájaként történtek velem is érdekes dolgok. Azt viszont sajnos tudomásul kell venni, hoyg a nagykerek, diszkontok, főleg ahol targoncás rakodás folyik, nem engedik be az általában 12 évesnél fiatalabbakat vagy a babakocsikat. Ilyen volt pl. a METRO, ahová kicsiket csak hétvégén lehetett bevinni. Most már bármelyik nap. De a GULLIVER-be most sem mehetsz be gyerekkel. Ez van.

XCat 2009.12.08. 07:54:48

Amúgy ha már úgyis a medilineot reklámozzuk.. vásárol ott valaki? Milyenek a cuccaik?

XCat 2009.12.08. 07:56:23

@Vettriano: Mert? :)

@emci: Ez nem kiciócó, hanem jónagyócsó. Azért. :D

LouSalome 2009.12.08. 07:58:04

@Hozzászólás ©: Catmother - annyit már tudunk rólad, mert szépen prezentálod, hogy valami nagyon hiányzik neked :D
frusztrált fapina. béke és boldogság lesz a földön, amint kipusztul a fajtád.
amúgy vicces, ahogy itt éled ki a frusztrációdat - de sokkal többet tehetnél magadért, ha vennél egy vibrátort :D

XCat 2009.12.08. 08:03:43

@LouSalome: igen, boldogan kölykedző kismamák lesznek lépten nyomon, égnek emelet lábakkal, és üdvözült vigyorral a képükön.:))
A pasik is élvezni fogják. Vagy nem, egy idő után unalmas az ilyesmi.

Egyébként nagyon fiatal lehetsz, az én időmben nemigen büszkélkedett senki azzal, hogy mennyi pénisz járt már benne. :)

XCat 2009.12.08. 08:04:56

@CatMother: na jó, végérvényesen nem tudok írni, most már én is rádöbbentem.

Megdöbbent, még egyszer bocs a tegnapi kirohanásért. :DDD

nashira 2009.12.08. 08:05:23

Azért milyen érdekes, hogy a targoncák és raklapnyi áruk csak a babakocsikra veszélyesek. Apa, anya, nagyi a járókerettel meg az önjáró kétéves teljes biztonságban van tőlük. Ez megnyugtató.
Lehetne ám értelemesen is csinálni ezt (Metro).

csizkek 2009.12.08. 08:06:41

@Hozzászólás ©: Az utcan nem pakoljak a vakolatot folyamatosan, mig egy raktaruhazban az arukat igen. Az utcan nem "bekaznak" a gyerek feje folott es nem borul le a nagykeres kocsijarol a 30kg doboz barnacukor a gyerek fejere!
EZ NAGYKER, DISZKONT ARUHAZ, nem bababolt. A kismamanak olvasni kellett volna a bejaratnal, nem jogvedoskodni. Bar varom mar az a posztot hogy nem engedtek be babakocsival a bkv garazsba, pedig berlete van.:)

Hozzászólás © 2009.12.08. 08:06:59

@LouSalome:
Most fejeztem be megint. Látom a hozzászólásod csak a frusztrációdból fakad. Sajnállak. Bár nem kéne.

csizkek 2009.12.08. 08:10:27

@nashira: Mi lenne ha elobb megnezned a Mediline-t belulrol? Kb. 10-e, 20-a az alapterulete egy Metronak. A kisker vasarlokat kene kitiltani ugy global, de akkor meg azert jonne a siram..

Gal 2009.12.08. 08:11:45

ON:
Szerintem a homárról automatikusan szűrni kellene azokat a cikkeket, amikből hiányzik a "panaszkönyv" szó és a további címzettek, mint pl.: a fogyasztóvédelem és a szidalmazott cég.
Szerintem.
Aki csak itt tud nyafogni az így járt.

XCat 2009.12.08. 08:13:27

@Hozzászólás ©: miért, a tieid miből fakadnak? :D

XCat 2009.12.08. 08:14:57

@Gal: Igen, és a hülyéket, és a galádakat, a sajtkészítőket, de legelsősorban engem, hogy az ide irkálás helyett inkább hasznos termelőmunkát végezzek a cuclialista társ.. jah, bocsesz, az már nincs.
:D

metal · http://electric.blog.hu 2009.12.08. 08:14:59

"Szóval számunkra nem kijátszható a helyzet. DE! Úgy gondolom, nem is így kéne reagálni a „családbarát” hozzáállásra, hanem a legjobb, ha más is megtudja, hogy 2009-ben van olyan üzlet, amely diszkriminálja a kisgyermekes anyukákat, és talán 2010-re megváltozik mindez."

Nem így kéne bizony, mert ez törvénytelen, én a helyedben az Egyenlő bánásmód hatóságnak írnék!

lina.hb 2009.12.08. 08:15:17

Egy rövid kérdésem lenne:
Minden nő hülye aki gyermeket szült, és éppen babakocsit tologat?
Mert a hsz-ek nagy részéből ezt olvasom ki. Én értelmes felnőtt embernek tartom magamat, és bár 2x is túl vagyok a babakocsis időszakon nem érzem, hogy akkor elbutultam volna.

Akadálymenetesség: Minden állampolgárt megillet az egyenlő bánásmód, az üzletekbe, lakóépületekbe, közintézményekbe való bejutás joga. Ha vkit vmilyen méltányolható okból nem engednek be vhova, akkor azt meg kell okolni, és ki kell írni. Nem az ajtóban a biztonsági őr által megaláztatni.
Nem az a hülye aki a gyerekkel vásárolni akar. Az aki nem toleráns.

Mellesleg aki vakon rátolja a babakocsit egy tisztelt embertárs lábára, az a bevásárló kocsit is rátolná. A butaság, nem oda figyelés, nemtörődömség, esetleg bunkóság ugyanis nem olyan állapot ami a gyermek szülésével alakul ki, és ha a gyerek teszem azt 7 éves elmúlik.

LouSalome 2009.12.08. 08:16:09

@CatMother: tanuld meg azt olvasni, ami oda van írva és ne azt, amire aszociálsz... csak annyi nyilvánvaló, hogy neked valami bajod van, faszokkal itt senki sem büszkélkedett. beteg vagy, öreganyám, de jó hallani, hogy öreg vagy - lehet, kiborultam volna, ha kiderül, valaki 20 évesen ilyen barom...
na, hagylak a barátaiddal fröcsögni - te már úgyis menthetlen vagy, semmi nem fogja beindítani az agyad, hogy elkezdj gondolkodni...

XCat 2009.12.08. 08:19:17

@lina.hb: Nem szoktátok érezni. :)
De attól még..
Különben ennek megvannak a maga evolúciós okai, ott van a hím, az gyűjti tovább az eleséget meg védi a nőstényt, a nőstény meg a kölyökkel foglalkozik, és semmi más nem érdekli, etc.

Ami nekem furcsa, hogy mintha az apukáknak is elmenne néhol az esze. Az eleséggyűjtés helyett..

A másik gond, hogy a mai túlcivilizált nőstények elvárják, hogy mindenki más is az ő kölyköket tartsa a legfontosabbnak, holott mindenki mást inkább az eleséggyűjtés köt le.

Hű de szépen összefoglaltam. :DD

LouSalome 2009.12.08. 08:19:20

@csizkek: valóban nem kéne - nincs miért, én jól érzem magam, jókat kacagtam ma rajtatok. amúgy meg... legalább kitaláltál volna valami eredetit...

XCat 2009.12.08. 08:20:26

@olimami: a belinkelt oldalon valami server error van:)
Az bio?

lina.hb 2009.12.08. 08:20:31

igazából azért reagáltam, mert nem csak ez a bolt ilyen diszkriminatív. Én több üzlettel is találkoztam. Az is igaz, hogy én lerendeztem annyival a dolgot, hogy soha többet, semmilyen körülmények között nem vásároltam ott. Ezt az üzletet nem ismerem. Ha okkal diszkriminálnak, meg kell okolni és ki kell írni az ajtóra. Teszem azt a fagyival bejönni tilos piktogramm mellé, a babakocsival be jönni tilos képecskét is felragasztani ;)

Labancz 2009.12.08. 08:21:34

Vascsövet a posztolónak! Ostoba liba, nem elég, hogy kitessékelik, még oda is telefonál, hátha mégis beengedik. Jaj!

XCat 2009.12.08. 08:21:36

@CatMother: Warning: mysql_pconnect() [function.mysql-pconnect]: User mediline already has more than 'max_user_connections' active connections in /home/dunaphone/public_html/mediline/lib/ablib.php on line 11
Nem sikerült az adatbázishoz csatlakozni, MySQL hibaüzenet:User mediline already has more than 'max_user_connections' active connections

Most meg ez.

lina.hb 2009.12.08. 08:22:50

@CatMother:
Ne haragudj, nem értek veled egyet. Le is harapom annak a fejét, akinek rajtam kívül az én gyerekem a legfontosabb ;)(a családon kívül :D) Szerintem az értelmesek nem várnak el külön bánásmódot, de egyenlőt joggal. A gyerek nem betegség, stigma stb...

Dr.Traktor 2009.12.08. 08:23:36

"2009-ben van olyan üzlet, amely diszkriminálja a kisgyermekes anyukákat, és talán 2010-re megváltozik mindez"

miért mi a retek fog történni 2010ben?
világvége? ja nem az 2012. akkor biztos a megváltó jön el!
HÜLYE!

másik:
nincsenk ellenérzéseim a kismamákkal szemben de van pár dolog amit érdemes szem elött tartani akkor is ha kisgyerköce van az embernek. pld nem ér babakocsival eltorlaszolni a kibaszott utat a kisboltban!!!!
mert ilyenek is vannak.

de a kedvencem mikor apu és anyu nem bírta úgy megszervezni a hétvégi kikapcsolódásukat (cc 2 óra mondjuk) hogy picurt rábízzák vkire. tehát étterem, múzeum, mozi stb.
és ott visít a kis ördögfióka kivörösödött fejjel, mert ő most épp bekakilt vagy fáj a poci vagy bármi...
headshot

XCat 2009.12.08. 08:25:30

@lina.hb: Persze, amíg normális ember szüli a gyerek nagyon szép és jó dolog. Sőt, jó esetben meg is marad annak.
Meg hát kell is.

De azért valljuk be, értelmes szülőből van a sokkal kevesebb.

Az meg a másik oldala a dolognak, hogy ha egy értelmes szülő értelmes gyereke bekerül a sok hülye közé, meg tud-e maradnak annak, aminek indult.
Persze ez már nem teljesen a szülő hatásköre.

XCat 2009.12.08. 08:27:05

@Dr.Traktor: Ettől sokkal szórakoztatóbb, amikor a poronty sugárban lehány, hidd el. :)

XCat 2009.12.08. 08:28:25

@LouSalome: égesd még magad egy kicsit, nem látta mindenki.

@lina.hb: érted, mire gondolok? ;)

nashira 2009.12.08. 08:30:19

@csizkek: nos valóban nem jártam még ott, sőt nem is ttervezek effélét, de: azt gondolom, ha egy üzletnek efféle speciális pontok vannak a szabályzatában, az nyilván értelmesen és feltűnően meg van jelentetve a szórólapjukon/reklámújságukban (ha van ilyen), a honlapjukon (jelen esetben van ilyen), és az üzlet bejáratánál (felteszem van ilyen). Nem pedig a biztonsági őrrel pateroltatom ki a nem kívánt vásárlót. Kicsit más így az íze.

csizkek 2009.12.08. 08:32:45

@metal: Meg irjon a BKV garazsnak is!!:)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.08. 08:33:17

szerintem nem diszkriminatív a bolt. Könnyen meglehet, hogy egyszerűen nincs hely, és akkor a bolt miért nem kérheti meg a kismamát, hogy babakocsival ne menjen be?
Nálunk egy időben minden bevásárlóközpontot és kávézót elárasztottak a 'lattemammák', akik a napjuk nagy részét kávézással és fecsegéssel töltik, pár évig napközben lehetetlen volt megmozdulni a kávézókban, mert mindenhol haalmas babakocsikba ütközött az ember. Aztán valami történt és most már a legtöbb kávéházba, cukrászdába, teraszra stb nem engedik be a babakocsit (persze anélkül jöhet az anyuka, porontyostól). Bizonyára voltak hőzöngő momzillák itt is, de legalább mindenki elfér.

XCat 2009.12.08. 08:34:05

@Dr.Traktor: Amúgy az ufójézus jön el.
Aki én leszek.. ottan benne Jeruzsálemben.
Tegnap kinyilatkoztattam, nem láttad? :D

ati27 2009.12.08. 08:34:37

HeHe!

Nagy a sötétség, látom.. De hát pusztuljon is a magyar.. A demográfia le van szarva..Az ilyen szekszkazán félék meg majd hangosan sirnak 20-25-30 év mulva, hogy nincs nyugdij. :) Persze én már most leteszem az ezrest, hogy kb 15-20 év múlva az lesz a nyugdijrendszer, hogy attól függöen kapsz, hogy hány gyereked van, és azok mennyire hasznos tagjai a társadalomnak.. Sötét banda.. Szerencsére én már egy igencsak fejlett államba élek, ahol a gyerek szinte a legfontosabb.. Persze én is találkoztam hasonlóval. Vidéki kisváros, könyvesbolt: Az eladó rám szól, hogy hagyjuk kint a babakocsit.. Azzal a lendülettel fordultunk is ki.. Persze oda már akkor sem mentem vissza, amikor gyerek nélkül mentem.. Ha egy kis könyvesbolt megengedheti magának, hogy súlyos 10 ezer forintokat máshol költsem el, akkor az egy igen gazdag ország.. Nem is értem mi a faszt sírtok.. Bezzeg itt: Raktáráruház nagyrészben autóalkatrészek, barkács cuccok. Persze van pár játék gyerekeknek is.. No az áruház előtt külön mozgássérült parkoló, ami nem csak jelölésben tér el az étlagostól, és nem csak abban, hogy a bejárathoz ez esik a legközelebb, hanem a területe is legalább másfélszer nagyobb.. És most jön a meglepő külömbség: Ugyanez van babakocsis megjelöléssel.. Szegény svédek! Annyira szegények, hogy még a rokik meg a nyavajgó kölökkel érkező tapló vásárlókat is ki kell szolgálni.. Mert ugye itt is vannak "mocskos zsidók", akiknek a profit mindenek felett.. Húzok is haza amint lehet.. :)

Xmas 2009.12.08. 08:35:32

@Juice72: Szerintem ezt meg te nézted be. "Nagykereskedés és Diszkont áruház"
Rögtön a bemutatkozó elején.

Tehát, ha egyéni vásárlók bemehetnek, akkor nincs vita, mindenfélét be kell engedni. Kivéve a kutyásokat. Állatokat mégsem illendő élelmiszer üzletbe bevinni.

lina.hb 2009.12.08. 08:37:24

@Rékuc:
végülis, ha nem kell nekik a bevétel....

Erről beszéltem... Nehogymár toleráns legyél. Nem baj, majd te is megírod a posztod annak idején. Vagy túl rajta és savanyú a szőlő?

XCat 2009.12.08. 08:42:44

@lina.hb: Figyi, mondom még egyszer. A Te gyereked a tiéd, senkit nem érdekel. Nem lesznek toleránsak, különösen akkor nem, ha másnak ezzel kellemetlenséget okozol.
Ha lehány a gyereked, a lábamra tolod a babakocsit, ha nem férek el tőle,d ha visít a gyereked, ha beszarik a gyereked, az nekem kellemetlen. NEM várhatod el, hogy ezt én toleráljam. Ha ennek ellenére megteszem, legyél boldog és hálás, de nincs hozzá jogod. Soha nem is lesz.

Tudom hogy nehéz felfogni, mert a te gyereked neked fontos, de másnak nem az. Minket zavar. Büdös. Zajos. Kényelmetlen. Utáljuk.

Így érted?

XCat 2009.12.08. 08:43:46

@lina.hb: Egyébként meg lényegesen kisebb bevételkiesést jelent, ha nem engednek be babakocsival, mert a többség úgy lesz vele, hogy jó, nem lehet elférni, kényelmetlen, idegesítő, megyünk máshová.

Ennyi.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.08. 08:45:10

@lina.hb: a babakocsis kismama ne legyen toleráns?

ati27 2009.12.08. 08:45:47

@CatMother:

Még-még sötétséget még! :) Ez már annyira szar, hogy tetszik..

lina.hb 2009.12.08. 08:46:31

@CatMother:
No comment. Nem vagy vita képes. Ne tolarálj.
Gépfegyverrel állítsunk sorba minden általunk nem tolerálható ember típust. 40 évig jó világ lesz majd kihalunk....
(Se gyerek, se öreg, se beteg, se más nemzetiségű, se....)

cutu84 2009.12.08. 08:47:19

Ebben az esetben hozzanak létre őrzött babakocsi tárolót, kenguruval (ilyen gyerekhordó) be lehet menni nem?=P

A Szabályzatról csak annyi, hogy egyszer kértem e-mailen camponátol, hogy ugyan már mutassák meg hol van vagy küldjenek egy példánnyal de még választ sem kaptam.
Túl kell lépni rajta ne menj oda vásárolni=/.

lina.hb 2009.12.08. 08:48:34

@Rékuc:
nem a babakocsis kismama a hülye. Vannak buta hülye emberek. Azok akkor is olyanok ha babakocsit, bevásárló kocsit, teherautót vezetnek.
Vannak ellentétben értelmes, udvarias előzékeny emberek. Aki ilyen ilyen, aki olyan olyan....

XCat 2009.12.08. 08:50:26

@lina.hb: Igazat mondtál, valóban nem veszed észre, hogy elbutultál. Én meg ettől világosabban már nem tudom elmondani. :)

Meg már unom is, hogy valami hülye libe felcsináltatja magát, és onnantól neki mindent szabad. Hát nem.
Nem fogjátok felfogni, de akkor sem. :D

XCat 2009.12.08. 08:54:38

@lina.hb: Mint például te, mi? :) No, akkor ilyen esetben az udvarias magatartás a következő; elismered, hogy igen, nekem és másoknak te valóban kellemetlenséget okozol a babkocsis szaladgálással, és megígéred, hogy a jövőben mindent megteszel majd, hogy ezt a másoknak okozott kellemetlenséget a minimumra csökkentsd.
És ezt így is gondolod, meg be is tartod.
Továbbá, a kölyködet ugyanerre szoktatod.

És onnantól sem lesznek plusz jogaid, (nem, amit te akarsz, az nem NEM egyenlőség, hanem PLUSZ), de talán sűrűbben megkapod majd, kikövetelés nélkül is.
De továbbra sem azért, mert JÁR.

É2I 2009.12.08. 08:54:55

Nos, sz.rügy, ám de addig, míg vannak babakocsis, lopásra specializálódott szabadcsapatok, sajna nem mindenki szíveli a babakocsit. A rossz tapasztalatok szülik az ilyen rossz szabályokat. ;(

tenkes kapitánya 2009.12.08. 08:56:30

kedves komentelők:a munkahelyeknek kötelessége a munkavédelmi előirások betartása,ha baleset van akkor azért nyávog a sértett,És jogosan! Ha előre nem tettek meg mindent a baleset elkerülése vérdekében.Nem tudom dolgozik e és hol a posztoló,de nemzetközi mulinál plul van olyan előirás ,hogy minden dolgozó csak mv bakancs sisak,és kesztyüben léphet be.Bármilyen furcsának találod a külföldi mérnök is kiszáll az audiból beöltözik és úgy megy be az irodába is,miért? mert ez az előirás.Enyi.

beste 2009.12.08. 08:56:50

@CatMother:
drága, nem magamról beszéltem. Bármilyen hihetetlen ebben a gyönyörű XXI. században, normális családban élek, normális férjjel és normálisan viselkedni tudó gyermeklánnyal.

De nem csak én vagyok a világon...

Egyébként attól, hogy egy férj képtelen befizetni egy csekket, attól még lehet fenomenális az ágyban, és atomtudósi agyi képességekkel is rendelkezhet.

májgeriberi 2009.12.08. 08:58:18

le kell fújni a gyereket gázspray-val
kicsit majd lefoglalja

XCat 2009.12.08. 08:58:56

@beste: Mondjuk ebben is van valami. :D
Akkor bocs a feltételezésért. ;)

sztivo 2009.12.08. 08:59:42

@Cuburka: És mi van akkor, ha nagyker? Ha egy babakocsit elakszálna, akkor egy embert is elkaszálna... (és igen, vezettem már targoncát)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.08. 09:00:55

mondjuk én vagyok az első, aki a babakocsis kismamák nehézségeit elismerem. Amikor a 26-ossal jártam dolgozni a Margitszigetre, a Nyugatinál mindig felszállt egy kismama, babakocsival, és egy megállót ment, a Tátra utcáig. Minden áldott reggel. És mindig a busz indulása előtt 10 perccel ott volt a megállóban. Egy ideig furcsálltam, hogy miért zötykölődik meg vár a buszon, aztán rájöttem, hogy ha át akar jutni a Váci úton, tehát a Teréz krt-ról a Szent István krt-ra, akkor bizony legegyszerűbb, ha buszra száll. Aluljárózni ugye elég nehéz, felszínen pedig el kell menni a Kossuth moziig és vissza, hogy gyalogátjárót találjon az ember.

Szóval nem könnyű a kismamáknak sem, de ha egyszerűen nincs hely vagy nem biztonságos a babakocsi, akkor szerintem meg lehetne érteni. Ugyanis korántsem gyakori jelenség, hogy nem engedik be a babakocsit, ilyen kivételes helyzetekben igenis mutathat megértést a kismama is.

XCat 2009.12.08. 09:01:34

@sztivo: Jah, és ha a hülye ribizli engem kaszál el a babkocsival, akkor így jártam, mi?
A kölykét tépjem szét, őt rúgdossam hülyére, vagy az üzletet pereljem be kártérítésért?

Vagy legyek toleráns? :D

XCat 2009.12.08. 09:03:04

@Rékuc: Én meg nem ismerem el. Vegyenek vissza magukból, és kész.

Majd ha hisztériázás helyett megtanulják tisztelni mások jogait, akkor talán előzékeny leszek.
Addig nem.

tenkes kapitánya 2009.12.08. 09:05:50

@olimami: csak arra sztem volna rávilágitani mielött fröcsögés meg szittyamagyarozás van érdemes lenne gondolkodni vajon miért,nem?

májgeriberi 2009.12.08. 09:06:25

@CatMother: asszem kimondtad amit én nem mertem :)

tenkes kapitánya 2009.12.08. 09:06:53

@olimami: am meg beléptünk az EU-ba nemcsak előny van hanem kötelezettségis mint tudjuk.

akitnemnevezunkneven 2009.12.08. 09:08:52

Babakocsival az IKEA-ba kell menni,ott délelőtt,úgyis mindenki azzal megy...

XCat 2009.12.08. 09:09:08

@májgeriberi: Mindenre rá lehet unni egyszer. Momentán nekem most arra sikerült, hogy mindenki bőg mint a vadszemár, hogy de nekem JÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁR, kötelesség meg lófax.

Nem jár.
Lyuk van a seggeden, és saját belátásod szerint örülhetsz neki hogy rendeltetésszerűen használod. Ez mindenkinek jár. Más nem.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.08. 09:09:36

@CatMother: álomvilágban élsz, királylány :)
nem mondom, jól áll neked :) csak a kommentben vizionált állapotokra még nagyon sokat várhatsz...

Meklén és Tamara 2009.12.08. 09:10:06

szerintem is! Minden kommentelővel egyetértek.

XCat 2009.12.08. 09:11:11

@Rékuc: Egészen pontosan sohanapjáig, ami december 35.-ére esik.

De legalább felvázolom, hogy ilyen is lehetne, nem? ;)

Egyéves Önkéntes 2009.12.08. 09:12:23

@Meklén és Tamara: a vidékiekkel is? vagy csak a pestiekkel? :)

e, 2009.12.08. 09:13:32

Biztos kapok majd a fejemre, de az említett áruház egy nagykereskedés, ahol elsősorban kiskereskedéseket szolgálnak ki. Mondjuk az tényleg az Ő hibájuk, hogy magánszemélyeknek is adnak kártyát. Babakocsival sokkal kényelmesebb elmenni a legközelebbi bioboltba, vagy interneten rendelni, szerintem.

XCat 2009.12.08. 09:13:45

@olimami: Persze, ez így van. A normális kismamák többnyire megkapják a plusz figyelmet, ahogy én látom. De a követelődzés ritkán veszi ki jól magát.

(most nem írom le, hogy inkább a kölykével foglalkozna kommentelés helyett, de akár. :D)

ampelmann 2009.12.08. 09:15:55

@CatMother: Ezt ugye viccnek szántad? Mert annak is szar...

ati27 2009.12.08. 09:15:57

@CatMother:
"Minket zavar. Büdös. Zajos. Kényelmetlen. Utáljuk."

Hát látom te még vécére is gázállarcba mész.. Mert tudod, hogy te rózsaillatút szarsz, és véletlen sem akarsz szembesülni azzal, ha mégsem.. Amúgy meg.. Látom a diagnózist.. Ugye egyke vagy teso nem volt.. Apuci-anyuci kedvence voltál.. Mindent megkaptál.. Persze valószínű, hogy azért, hogy ne ríjon a "büdös poronty".. De azért erre tudat alatt rájöttél, és nem esik messze az alma a fájától..

Tóth Ágas 2009.12.08. 09:16:52

A bolt felelőssége, hogy munkavédelmi és egyéb (tűzvédelmi, fogyasztóvédelmi stb) szempontból megfelelő legyen. Egyik szabály érvényesülését sem segítheti elő azzal, hogy bizonyos adottságú embereket nem enged be. Így pl. lehetne azon is vitatkozni, hogy kitilthat-e vakokat, vagy járókeretes embereket a boltból, de erről sem kell: nem tilthat ki, attól függetlenül sem, ki milyen okosat gondol a témáról. Ezt nagyszerűen szabályozza a jog.

Ingrid 2009.12.08. 09:19:13

Eppen tegnap jartunk ott. Kislanyom is elkisert, ket eves es ez alkalommal nem volt kire bizzam, igy elhittem magammal. Megdobbentem, amikor azt tapasztaltam, hogy ala kell irni egy nyilatkozatot, miszerint tudomasul veszem, hogy az uzlet adottsagai ( polcok, aruk elrendezese) veszelyeztetik a gyerekeket es a gyereket a sajat felelossegemre viszem be! Dobbenet, de alairtam, mert nem volt mas valasztasom, nincs meg egy ilyen bio-nagyker ahol tudnek ennyi minden kozul valogatni....
Diszkriminalva ereztem a gyereket. Nem magam, hanem a gyermekem.
Es bocsanat, de nem azert mert " felcsinaltattam magam es innentol mindent elvarok masoktol " hanem azert mert a gyerek az eletunk resze, akit nem tudok betenni egy fiokba ha dolgom van.
Aki ilyet nyilatkozik, az meg nem anya es kivanom neki hogy ne ismerje meg azt a sok akadalyt, amivel mi anyak talalkozunk a mindennapokban. Ha meg mindig nem erti, beszelgessen el az anyukajaval, hogy o mire emlekszik. Remelhetoleg sokmindenre....

Meklén és Tamara 2009.12.08. 09:20:08

@EÖ (Sinnerman): az autósokkal és a biciklistákkal, de leginkább a vidékiekkel és a pestiekkel.

2009.12.08. 09:20:27

csak egy adalék..pár hónapja voltam egy nagy diszkontboltban és épp egy targoncával rohadt nagy zuhanykabint emeltek a 4 méter magas polcra...az a magasban megbillent és lezuhanva ripityára tört. Na emiatt nem szeretik se a kisgyerekeket, se a babakocsisokat az ilyen helyeken.
Annak ideján a metro áruházba 12 év alatti gyereket nem engedtek be.
A posztban az a gáz, hogy nem indokolták és nem magyarázták el emberi hangon a tiltás okát.
Mert gondolom nem személyes gonoszságból hozták ezt a szabályt.
Kéremkaccsoljaki.

XCat 2009.12.08. 09:20:41

@ati27: Végülis nincs is szebb egy nyakig híg fosban úszó csecsszopónál. :D
Oszd meg velünk kérlek az élményeidet.

Jó langyos volt? Mennyi idő kellett, hogy ne érezd a saját szagodat? Hány évesen döbbentél rá, hogy visszavágysz ebben az állapotba?
Apád molesztált? Szexeltek előtted?

Figyelek. :D

2009.12.08. 09:24:38

@Ingrid: Tényleg el kell hinned, hogy vannak veszélyes helyek és tényleg a gyerek érdeke, hogy ne essen baja. Miért olyan nehéz ezt megérteni ? Lásd előző kommentem.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.08. 09:28:13

@Tóth Ágas: nem az embert tiltotta ki, hanem a babakocsit! A babát kocsi nélkül is be lehet vinni.

akitnemnevezunkneven 2009.12.08. 09:29:04

@ati27: Irigyellek a svédek között,őszintén mondom!DE!Úgy gondolom nem életszerű összehasonlítani kis hazánkkal,mert az olyan lenne,mintha beállnék a kispolákkal az F430 mellé a pirosnál...Főleg,hogy azok a szemetek még a kőolajat is mellőzik lassan.(mármint a svédek):D

Lord heckman 2009.12.08. 09:37:15

Felháborító! Épp azokat kéne kiemelten támogatni minden szinten, akik gyereket vállalnak.. és nem is egyet!

nashira 2009.12.08. 09:40:54

@CatMother: jut seszembe a híg fosról. Középső kb 5 éves, nyaralás, panzió, reggelizés. Aszongya: anya nagyon kell kakilni, és a mondat végére rotyogósan telifosta a gatyáját ott szépen az asztalnál. Azt hittem elsüllyedek, soha nem felejtem el. A személyzet reakcióját sem. Pillanatok alatt ott volt egy csomó ember, egyik vitte elfele a lefosott kárpitos széket, másik (jobb híján) egy nagy abroszt lobogtatott, hogy abba csavarjam a gyereket míg felviszem a szobába, harmadik nyitotta az ablakokat, fújta a légfrissítőt és kérte az elnézést a többi (szerencsére nem sok) vendégtől.
Kicsit később bekopogtak a szobába egy kancsó teával meg valami tablettákkal, megkérdezték nincs e szükségünk orvosra.
Természetesen ki akartuk fizetni az okozott kárt, ezt nem fogadták el (meg a borravalót sem), sőt távozáskor minden gyerek kapott valami kis csokit.
Ez nyilván nem mindennapos eset, de a hozzáállás, a zsigeri emberség olyan példája ami valószínűleg teljesen általános abban az országban ahol az eset történt.

XCat 2009.12.08. 09:43:52

@nashira: Példás, el kell ismerni.
No de ez nyilvánvalóan baleset volt, egyrészt. Másrészt meg a személyzetet maximum felerészben ihlethette meg az, hogy te ne érezd magad kellemetlenül, a másik felét jó eséllyel a többi vendég komfortérzete motiválhatta.:)

Gondolom ez Neked is világos volt, és megfelelő mennyiségű borravalóval távoztál.

XCat 2009.12.08. 09:45:46

@Lord heckman: Úgy van, legalább kilencet. Apropó, nem azért akarnak annyian kormányt váltani, mert ezek állítólag túl sok támogatást (úgynevezett segílyt) kapnak? :)

ati27 2009.12.08. 09:46:25

@CatMother:
Nem, tudod, én szobatiszta voltam egyből.. Jajj bocs füllentettem.. Én meg sem születtem.. Én csak egy kósza bitsorozat vagyok, egy android agyában.. Fújj szerves lények! Szaporodnak, testnedvek, izzadnak büdösek, atomot nekik! Persze.. De gondolom azt nem tudod hogy a svédek 80-100 éve még kurva szegények voltak.. Persze, ök tudatosan haladtak előre.. A magyarok meg tudatlanul haladnak hátrafelé.. Mert előttünk egy nagy emelkedő, amit nehéz megmászni.. Ezért könnyebb maxigázon a rükvercet taposni.. Milyen hülyék a többiek.. Persze nem nézünk hátra, mert kiderülne, hogy egy bazi nagy szakadék van mögöttünk.. Ezek a dolgok amiről beszélünk nem pénz kérdése, hanem intelligencia, tolerancia, neveltetés kérdése. Persze mindebből nagyon kevés, és egyre kevesebb van otthon.. És azok a leghangossabbak, aki azt hiszik magugkról..

asdf 2009.12.08. 09:47:01

Egy masik forumon olvastam, ott gyogyszertarba nem engedtek a babakocsit. Kivonatolva:

ANTSZ:

"A gyógyszertár vezetője XY szakgyógyszerész által felhozott érvek, mely szerint babakocsit, gyermek játékmotort nem lehet bevinni a gyógyszertárba, nem kellően megalapozottak, jogszabályi háttere nincs."
"A fentiek alapján panaszának helyt adok és az érintett gyógyszertár vezetője felé a szükséges intézkedést válaszlevelemmel egyidejűleg megteszem."

EBH:

"Értesítem, hogy az egyenlő bánásmód követelményének megsértése tárgyában az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003.évi CXXX.törvény(Ebktv.) 5.§-szolgáltatás nyújtása, áruk forgalmazása-és a 8§ 1)-anyasága vagy apasága-ponja alapján a ....Bt-vel, mint szolgáltatóval szemben az Egyenlő Bánásmód Hatóság eljárást indít. A hatóság nyilatkozattételre és iratok becsatolására szólította fel az eljárás alá vontat. Az EBH vizsgálatot folytat annak megállapítására, hogy sérült e az egyenlő bánásmód követelménye és-amennyiben a felek nem tudnak egyezséget kötni-határozatot hoz."
"továbbá 50 ezertől 6 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki."

Kesobb:
Lezárult a vizsgálat!! Az EBH a beadványom alapján 200.000ft-ra büntette a patikát, és kötelezte, hogy a továbbiakban engedje be a babakocsival érkezőket.

A patika birosagon fellebbezett...

XCat 2009.12.08. 09:48:43

@Rékuc: Szerinted meglesz 12-ig a 400 komment?
:)

XCat 2009.12.08. 09:50:49

@asdf: Sok sikert a patikának, remélem az épeszűség jegyében megnyerik.

Esetleg ha szívatni akarjuk őket, be lehetne perelni megint, hogy én megsérültem, mert egy égő szemű vérmamzilla rátolta a lábamra a hatemeletes bébisubarut, és ők ezt miért engedték. :D

XCat 2009.12.08. 09:52:58

@CatMother: esetleg ha nyílt tárgyalás, akkor be lehetne menni 69 db babakocsival, és mindenféle transzparenssal, hogy "rohadt patika", "le a gyerekellenességgel", "magyargyilkosok".

És minden kismamán lehetne piros fehér sávos sál. :)

XCat 2009.12.08. 09:54:01

@CatMother: vagy a liberálisabb kismamákon például piros fehér pettyes. :D

Swind 2009.12.08. 09:55:01

@lina.hb: Felkene fogni, hogy ha pici szocializalatlan gyerekkel mesz ki emberek koze, akkor az sokakat zavar. Igen mert utaljak a kolykodet. Mert a te kolykod, nem az ovek. Plane ha ferfiakrol van szo. Sot elarulom a gyerek apjat is zavarja, csak jo esetben nem utalja. Ez van, ez egy kemeny vilag. :)

nashira 2009.12.08. 09:59:28

@Swind: A társadalomtól elszigetelve kurva nehéz szocializálódni. Pláne jól szocializáltak azok akik a saját fajuk kölykeit utasítják el.

frutella 2009.12.08. 10:00:34

Nem védeni akarom a MediLine-t, de a Mediline nem diszkont, hanem nagykereskedés, folyamatos árupakolással, viszonylag szűk sorközökkel. Amennyiben anyukának szüksége van rá, kaphat olyan kosarat amelybe beültetheti a gyerekeket és vidáman tud vásárolni.
Régen a Metroba sem engedték be még a 14 éven aluli gyerekeket sem. Az ember tudomásul vette és nem vitte be őket.

mrsomeonenoone 2009.12.08. 10:00:45

Szerintem meg lehetett volna kultúráltan oldani a helyzetet a shop részéről. Például itten a Lidlben van gyereküléses bevásárlókocsi elég kényelmesnek tűnik (3-4 darab még egy Lidl be is elég belőle), a biztonsági őr meg vigyáz a babakocsira a pénztár környékén amíg végzel.Nem kerül sokba, plusz nem kell új őr se. Szal tróger a hely!

OFF:Te jó ég, hány oldalt kell még értelmetlenül átscrolloznom, hogy ne egy flamerrel való csatározást kelljen olvasnom? 0.1 percenként nyomkodod a refresh-t mi?
Jelzem, hogy a flamerre tekintettel léptem innen, és nem írok ebbe a postba több kommentet. Úgyhogy nyugodtan válaszolj a a nulldevice-nak kispajtás úgyse látom!

XCat 2009.12.08. 10:00:56

@CatMother: És az egésznek a végén küldjünk a bírónak egy csokor szegfűt, egy kiló narancsot, mert egy trianon felirattal felstemplizett kakadut.
Csak hogy jól összezavarjuk.

@Swind: Na ott a pont.

ati27 2009.12.08. 10:01:56

@nashira:
Szerintem hagyjuk őket.. menthetetlenek..Bízzuk az evolucióra.. Ki fognak pusztulni... Egy a baj, tul lassan.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.08. 10:03:00

@CatMother: még a 250 sem. Ahhoz nincs elég agyonhajszolt kismama a homáron (a porontyon ebben a témában ennyi idő alatt már 300+ komment lenne) :)

XCat 2009.12.08. 10:03:10

@nashira: úgy értette a szocializáltat, hogy szobatiszta, nem visít, nem nyáladzik, nem nyúlkál mindenhova, hanem ül nyugodtan, és lehet benne gyönyörködni. Vagy lehet nem észrevenni, ha az esik jól.

És mindenek előtt nincs beültetve egy cseszettnagy szekérbe.

Ingrid 2009.12.08. 10:03:34

@Kulics: ertem csak az a szomoru, hogy semmit nem tesznek annal erdekeben hogy biztonsagosabb legyen. Egyebkent tolerans vagyok, legkozelebb tuti nem viszem a gyereket. Es az is igaz hogy ebben
nem lesz egyetertes. Akinek gyereke van igy, akinek nincs, ugy gondolkodik.

mooncat · http://rajzoltam.blog.hu 2009.12.08. 10:05:38

megértem az anyukát, de ott még minden nélkül is alig lehet elférni, nagyon zsúfolt.
mondjuk ha bevásárlókocsit lehet bent tologatni...

XCat 2009.12.08. 10:05:52

@Rékuc: pedig igazán áldozatos tömegaktiváló munkát végzek. :( DonQuijote meg Szent Júdás a példaképem:)

orcinus 2009.12.08. 10:05:58

@csizkek: te nagyon okos vagy, gratulálok...majom

mmaria 2009.12.08. 10:06:36

@lina.hb:
A Mediline Üzletház HR vezetője vagyok.
Szeretném tisztába tenni ezt félreértést, megmagyarázni ezt a - csupán LÁTSZÓLAGOS - diszkriminációt, melyet, az Egyenlő Bánásmód Hatóság 2009. július 2-án kelt, e témában hozott határozata is alátámaszt. (E határozat a portán megtalálható, bármelyik reklamáló kismama, vagy más vevőnk elolvashatja)

Üzletünk nagykereskedés.
Ezen jellegéből fogva elsődleges üzleti célunk a kereskedők kiszolgálása, áruval való ellátása. Így a nem kereskedő – úgynevezett diszkont vásárlókat – csak korlátozottan, bizonyos feltételek betartása esetén engedünk be üzletünkbe.

Ezek a feltételek a bejáratnál, jól látható helyen, egy csaknem 2x2 méteres táblán, nagy betűkkel vannak kiírva. (És úgy gondoljuk, reméltük, hogy vásárlóink a vásárlás megkezdése előtt elolvassák.)
Ennek első pontja, hogy: Üzletünkben 10 évnél fiatalabb gyermekek nem tartózkodhatnak.
Nálunk ez nyilvánvalóan ésszerű, és megindokolható korlátozás, hiszen üzletünk a 10 év alatti gyermekek számára FOKOZOTTAN BALESETVESZÉLYES.
Nálunk nem is dolgoznak eladók, akiknek a vevőre figyelés volna a legfőbb dolga, üzletterünkben árufeltöltő és áruösszekészítő munkatársak serénykednek a nyitvatartási idő teljes tartama alatt, felsorolhatatlanul sok gyermekekre balesetveszélyes tevékenységet folytatva. Mindezek miatt, nem csupán magunkat, de az Önök gyermekeit is védjük korlátozó szabályainkkal.
Ugyanis nem minden korlátozás diszkrimináció.
Számomra egyébként, magánemberként megérthetetlen, hogy egyes nálunk vásároló diszkont, (nem kereskedő) vásárlónk, nem érti meg, hogy nagykereskedésben vásárolni nem állampolgári jog.
A már említett táblán, bejáratunknál, melyen a vásárlási feltételeket kifüggesztettük, az utolsó pont pedig ez:
„Amennyiben a felsorolt üzleti szabályokat nem áll módjában betartani, úgy a következő közeli kiskereskedések állnak rendelkezésére vásárlásához.” – és itt felsorolunk 3 hozzánk igen közel eső, ilyen termékeket forgalmazó nyílt árusítású kiskereskedést. Itt mindenki megveheti, a neki szükséges terméket.
Ennél többet, azt gondoljuk, nem tudunk tenni.

Üdvüzlettel,
Molnár Mária

nashira 2009.12.08. 10:06:56

@CatMother: Derekasan körülírtad a felfújható műgyereket. Szabadalmaztasd és használd egészséggel. Még biobaszokat se kell venni neki.

XCat 2009.12.08. 10:09:16

@mmaria: Szia! Lazíts, a normálisabbak veletek vannak, csak a momzillák hőzöngenek, de ők is lecsillapodnak, ha helyreállt a hormonháztartásuk.

"Számomra egyébként, magánemberként megérthetetlen, hogy egyes nálunk vásároló diszkont, (nem kereskedő) vásárlónk, nem érti meg, hogy nagykereskedésben vásárolni nem állampolgári jog."

Viszont ilyet itt ne írj le még egyszer, mert leszedik rólad a keresztvizet. Itt mindenkinek mindenhez joga van. :D

kispista2 2009.12.08. 10:10:30

@mmaria: Helyesírás nem követelmény a HR vezetői poszton?

XCat 2009.12.08. 10:10:40

@nashira: Akkor én igen sok felfújható műgyereket látok napi szinten.
Érdekes módon senkinek nincs semmi baja velük, mosolyog rájuk, cukinak tartja őket.

Ugye milyen furcsa?
:D

Visszatérve, borravalót adtál-e rendesen? :DD

Bloodscalp 2009.12.08. 10:11:51

@csizkek:
szerintem is jó nagy baromságot mondtál, ennyiböl bármelyik "kedves vásárlóra" vagy ott dolgozóra rádölhet a fél áruház...bármikor
amugymeg b kell sétálni az egyenlő bánásmodhóz, lebírságolják őket és kész

XCat 2009.12.08. 10:12:22

@kispista2: helyesen írt(nagyjából). Csak ő sem tud gépelni.
Elképzelhető, hogy nem csak ennyi dolga van. Mondjuk ezt nem vehetjük biztosra, csak úgy esetlegesen mondom.

ati27 2009.12.08. 10:12:30

@mmaria:
Vegyük, ugy hogy elfogadom.. Persze, van ahol ezt megoldják.. Másrészt, a szülőn is múlik, figyeljen a gyerekére! Itt jön elő a saját felelősség kérdése..

XCat 2009.12.08. 10:13:52

@Bloodscalp: Ha nagy leszek, és lesz egy saját maffiám, biztos én is valami hasonló nevet adok majd neki.
Ha saját erőszakszervizém is lesz, annak valami olyan szlogenje lesz, hogy "Önökért vagyunk".

ati27 2009.12.08. 10:14:20

@kispista2:
azér mán, ha másba ne akko a hejesirésba belekötni? Pöttyet szánalmas.

frutella 2009.12.08. 10:14:21

Arra is gondolni kellene, hogy ha egy áru (mint valaki fent is írt egy zuhanó zuhanykabint)esetleg lezuhan egy felnőtt reflexből félre tud ugrani, egy kisgyerek vagy egy babakocsi nem.

asdf 2009.12.08. 10:15:08

Igy mar mas a leanyzo fekvese. De mondjuk de ez a felig nagyker vagyunk felig kisker ez eleg ize... El kene donteni :P

kispista2 2009.12.08. 10:16:03

@mmaria:
", nem érti meg, hogy nagykereskedésben vásárolni nem állampolgári jog. "

Kedves idióta hr picsa!

A honlapotok szerint:
" Gyógytermék Nagykereskedése és Diszkont áruháza"
Az áruház nem csak nagykereskedelmi áruház, hanem kiskereskedelmi is.
A honlapon nem szerepel korlátozás az életkorra vonatkozóan.

kispista2 2009.12.08. 10:17:19

@ati27: Aki egy céget hivatalos kommunikációban képvisel, az tanuljon meg helyesen írni. Szánalmas amikor a cég közleménye vagy honlapja hemzseg a helyesírási hibáktól.

Bloodscalp 2009.12.08. 10:17:57

@mmaria: ez olyan családbarát munkahely amugy, ugye?:)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.08. 10:18:01

@kispista2: szerinted tényleg okés embereket idióta picsázni? azért érdekes lenne tudni, hogy gondolod ezt... elképesztő

XCat 2009.12.08. 10:18:18

@olimami: Az logikailag hibás. Egyrészt az autó nem minden esetben feltételez jobb anyagi helyzetet, másrészt aki kocsival megy, annak az autó költségei is terhelik (=kevesebb marad másra).
Oké hogy elvileg több cuccot tud elvinni, de a mennyiség megint nem áll biztosan egyenes arányban az árral. Ha veszel egy raklap ásványvizet, az pl jóval nagyobb lesz, mint egy digitális kamera.

kispista2 2009.12.08. 10:18:29

@CatMother: A kedves hr picsának fogalma sincs a megfelelő központozásról, és ez nem elgépelés.

ati27 2009.12.08. 10:18:33

@frutella:
Bazze, akkor már csak a nyugdíjasokat, dagadtakat, kell kitiltani. Plusz szondáztatni, reflekszmérést végezni a bejáratnál.. És máris csak a tom raider/Van Damme képességü egyedek juthatnak be.. Ja Bruce Willis mert lezuhan/ráesik/megvágja de ezen csak mosolyog.. És Chuck Norrist ki ne hagyjam..

Heumann 2009.12.08. 10:18:56

Nagyker vagy nem nagyker, magántulajdon, vagy sem, a kérdéses hely szolgáltatást nyújt, vagyis azokkal akik belépnek és vásárolnak, szerződéses jogviszonyra lép. A szerződési szabadságnak valóban alapeleme, az "ún. partnerválasztás szabadsága", vagyis azzal szerződök, akivel akarok, azonban ez NEM VEZETHET HÁTRÁNYOS MEGKÜLÖNBÖZTETÉSHEZ, vagyis ilyen táblákat, hogy babakocsisoknak, romáknak, szőkéknek és vizigótoknak tilos a bemenet, nem lehet kitenni. A sztoriból nekem nem jön le, hogy a megkülönböztetésnek itt lenne valami ésszerű indoka, vagyis hátrányos megkülönböztetésnek minősül, mivel:
1.a targoncás példa egyszerűen hülyeség, a tagonca nemcsak a babakocsit, bárki elgázolhat, engem is a 160 centimmel, de tételezzük fel, hogy ezek a targoncák a törpékre utaznak, ha jól veszem ki egyes kommentelők hozzászólását: akkor érdeklődnék, mi van a már totyogó 1.1/2, 2, 3, 4, 5, stb évesekkel, akik nagyobb nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, mint egy beszíjazott csecsemő, és ugyancsak földszintesek????
2.más üzletekben, ld. TESCO is megoldják, hogy úgy pakoljanak a vásárlók között, hogy ne essen senkinek baja.

XCat 2009.12.08. 10:19:32

@CatMother: illetve azt.

Rékuc, segíííííííííííts.
Van kávéd?

XCat 2009.12.08. 10:21:14

@kispista2: jó, olyat én is találtam benne, meg egy idézőjelet is lehagyott, de lehet hogy csak sietett.

Látod hogy én is minden huszadik kommentet küldöm el hiba nélkül. :D Pedig ez még alá is húzza néhol.

@olimami: Dehogyis.

nashira 2009.12.08. 10:25:02

@CatMother: ügyes vagy, én még sosem láttam olyan 3-4 év alattit ébren (élve) aki az összes követelményednek megfelelt volna egyszerre.
Mutathatnál egy nyolchetes szobatisztát azért.
(Mint írtam nem fogadták el a borravalót.)

kispista2 2009.12.08. 10:25:06

@Rékuc: Teljesen okés. Egy idiótára nem mondhatjuk azt hogy értelmes.

@frutella:
"Nem védeni akarom a MediLine-t, de a Mediline nem diszkont, hanem nagykereskedés, "
A honlapjukon nagyker ÉS diszkont szerepel.

XCat 2009.12.08. 10:26:34

@nashira: Najó, szobatisztaság opcionális. Nekem bőven elég, ha éppen nem folyik belőle semmi. Vagy ha nem látom, hogy tocsog benne.
:)

XCat 2009.12.08. 10:28:02

@nashira: nem, TE azt írtad, hogy ki akartad fizetni, amit csináltak, és azt nem engedték.
Nyilván nem engedik.

A borravalót távozáskor adja az ember, a plusz előzékenységet kompenzálandó. Olyat adtál többet, mint szokás?

dz02 2009.12.08. 10:28:20

@Dr.Traktor: "de a kedvencem mikor apu és anyu nem bírta úgy megszervezni a hétvégi kikapcsolódásukat (cc 2 óra mondjuk) hogy picurt rábízzák vkire."

zetoragyu, minden rokon más városban lakik, de majd a te kedvedért átpasszolják a gyerekeiket egy másik rokonra, hogy elutazzanak hozzánk vigyázni a gyerekre, azért hogy neked legyen cc2 nyugodt órád...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.08. 10:28:37

@CatMother: nem élek én olyasmivel. Egy csésze lapsangot viszont bármikor készítek neked :)

@kispista2: gratulálok a színvonalhoz, azt hiszem, ehhez nincs mit hozzátenni... villant a kultúra, gyönyörű volt.

@manna42: senkit nem ér hátrányos megkülönböztetés. Előszöris nem a babát, hanem a babakocsit tiltották ki, a babakocsinak pedig, ha jól tudom, nincsenek állampolgári jogai, de javíts ki, ha tévednék...
egyébként pedig ennyi erővel a Vidámparkot is pereld be, amiért bizonyos játékokon magasság- és korhatár van, mert ugye mindenkinek legyen JOGA felszállni rá, akkor is, ha beledöglik.

XCat 2009.12.08. 10:29:17

@kispista2: Azért egy központozási hiba miatt túlzás, na.
Még ha lehányna a gyereke, vagy rádtolná a babkocsit, és mindezek után bizonygatná, hogy de őneki igaza van, akkor azt mondom, hogy oké. :D

Bloodscalp 2009.12.08. 10:29:52

inkább társulj be egybe, már túltengés van erőszakszervezetpiacon:)

én megnézzném az az ebh határozatot, de nem fogok addig elsétálni a bejáratig:)

apa és kisfia kigondolják hogy vesznek egy nem tudom mit....erre kisfiam te várj meg itt mert ezek gyerekgyülölök...

XCat 2009.12.08. 10:31:20

@Rékuc: A vidámparki példa nem rossz amúgy. Természetes szelekciónak pl tökéletes volna.

Az anyukáknál is tökéletesen el tudnám fogadni azt, hogy ha rámtolják a babakocsit, én voltam a bamba, minek hagytam. Persze csak abban az esetben, ha senki nem csukna le, mert ott helyben visszarakom belé a gyerekét. Ha egy méter, hát egy méter. :D

Swind 2009.12.08. 10:32:19

Tenyleg arra nem gondoltok kedves jogvedo-cyberharcosok, hogyha KI VAN IRVA HOGY VESZELYES, akkor nem a jogokert allok ki, hanem a gyerekem iranti felelossegtudatbol, NEM VISZEM BE? Mert ugy eszszeru. Mert nem az a lenyeg, hogy birosag is nekem adna igazat, meg jogom van bevinni, de a kiskolykom kozben kipurcant??

XCat 2009.12.08. 10:34:45

@Bloodscalp: Látod, ez is jó lenne természetes szelekciónak.

Kisfiam, kisfiam, rádzuhant egy raklap biolóhere? Kisfiam, élsz? KISFIAAAAAM!!! Basszus, na feltörlöm a tócsát, és csinálok másikat. Legalább az asszonynak megnőnek a dudái megint.

lina.hb 2009.12.08. 10:35:37

@mmaria:
Ez egy korrekt tájékoztatás. Ha ki van írva (jeleztem, mint mezei hozzászóló, ezt a konkrét üzeletet nem ismerem), a poszt írója tévedett, Önöknél a pont.

XCat 2009.12.08. 10:35:54

@CatMother: Ez persze csak akkor érvényes, ha hazaérve az asszony nem ver agyon. :D

De működne, na.

Bloodscalp 2009.12.08. 10:37:27

@Swind:
mi az ami olyan marha veszélyes egy kölökre de veszélytelen egy felnőttre?
és elsősorban a szülö a felelős mindenkor, még ott bennt is

Salma 2009.12.08. 10:38:22

Nem tudom a kezdő és haladó kismamák mért gondolják, hogy gyereküknek jó az, ha boltról boltra járva végigvásárolgatják velük a napot. Hallgatva a gyereksírást, látva a sok, gyerekét eltorzult arccal fegyelmező szülőt, én ebben nem lennék olyan biztos. Vagy képzelje el saját magát a kedves kezdő és haladó kismama, egy nagyméretű bevásárló kosárba beültetve és mozdulatlanságra kötelezve. Ha nyűgös a dolog, kap egy fél kiflit, de aztán csönd legyen!

XCat 2009.12.08. 10:38:29

@Rékuc: Az is remek lesz, köszi.

Swind 2009.12.08. 10:41:14

@olimami: @Bloodscalp:

Ha keptelenek vagytok megerteni, hogy vannak fokozottan veszelyes helyek, ahova nem szivesen vinnem a gyerekemet, mert FOKOOTTAN VESZELYES, akkor tenyleg n incs mirol beszelni. Vigyetek csak oda, ha az emberisegnek szerencseje van, kevesbe orokititek tovabb a genkeszletet :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.08. 10:41:25

@CatMother: mondjuk erről eszembejutott Amerika, ahol iszonyú udvariasak az emberek: ha valahol véletlenül nekedjön valaki, akkor mindketten bocsánatot kérünk: ő azért, mert figyelmetlen volt, én meg azért, mert bambultam... olyan jó lenne ezt nálunk is bevezetni, a folyamatos vicsorgás meg anyázás helyett.

csesszelekmeg (törölt) 2009.12.08. 10:41:27

Ez a sztori nagyon szép, csak úgy mint a többi. A legszebb az hogy, ha megnézzük az emberek kommentjeit, akkor tisztán látszik, hogy az emberek valójában lesz@rják azokat, akik gyerekeket vállalnak.

Én is emlekszem, hogy a "kedves" rokonaim/barátaim, hogyan álltak hozzánk, amikor problémánk volt. Mert ugye probléma az mindig van, főleg 3 gyerekkel.

Kiváncsi leszek amikor majd 20 év múlva nem lesz vevő, és adófizető otthon, akkor a sok okos, aki itt ugat mit fog majd csinálni! Így is már lassan az ország fele nyugdíjjas.

Hála istennek én még időben elmenekültem a 3 gyerekemmel a süllyedő hajóról és leléptünk otthonról.
Szerencsére külföldön nem néznek hülyének, ha gyereked van.

Ja és azt nem kell mondanom, hogy természetesen kint a CSALÁDOSOK vannak támogatva, mint az állat nem az egyedül állók.

Emlélszem az egyik kollégámra otthon.
2 panellakása volt az egyik kiadva albérletbe, új autó, 3-4 karóra(30,40 rugó/db), külföldi nyaralás minden évben. Egyszer kérdeztem töle és csaladot akarsz majd? Válasz: Majd ha lesz elég pénzem rá! Ő is ilyen kis kötekedő mitugrálsz volt, mint az itteni kommentelők egy része.

ARGENTINA az lesz otthon b@szki azt majd nézhettek, okoskodó majmok.

Persze a mai társadalomban az a legfontosabb, hogy legyen:

- Alufelni azuuuuj kocsin
- Fóliázott üveg paraszt ne bámuljon be
- 19'-os kerék 45/230-as gumival
- Új telefon
- Plazma/LCD TV beépitett projektorral
- 7,1-es házimozi
- Karibtengeri nyaralás, Zalakarossal
- Műmell, Pén.i.sz hosszabítás
- kamu börtön tetkó (Gankszta típusú)
- piercing az orrba/pö.cs.be/c.i.cibe
- Regisztrált tagság az összes társkereső oldalon, ahol bármi esély van új bulák felszedésére
- Ja és elég lové a hétvégi buliba a drogra és piára

A gáz az hogy kivétel nélkül mindenhol így állnak az emberek a családosokhoz.
Gondod van? Válasz mi a f@sznak csinaltál gyereket.

XCat 2009.12.08. 10:42:14

@Salma: A gyerek ekkor sajátítja el a társadalmi érintkezés valós szabályait. Miután minden szart megnyal és megfogdos, fejlődik a térérzéke, fejlődik az arcmimikája, és erősödik az immunrendszere meg a hangja is.
Továbbá szembesül az "inkább nyeltelek volna le baszdmeg" élménnyel is, ami segíti a későbbi szexuális felvilágosítását. :D

XCat 2009.12.08. 10:43:27

@Rékuc: Sajnos szerintem ez december 38.-a előtt teljesen esélytelen.

csizkek 2009.12.08. 10:44:53

@Bloodscalp: Okoska, ugy latom te sem jartal meg a fenti boltba, gondolkodni meg nehez ugye. Nem a bolt fog raddolni, hanem ott bent PAKOLNAK folyamatosan, nem ugy mint a tecsoban v. a metroban, hely meg nuku. Lehet menni panaszra, ki vannak irva a jatekszabalyok, az meg 1 nagyker. Senki nem lesz buntizve, csak a kisanyu kirohogve. Uff

XCat 2009.12.08. 10:46:44

@csesszelekmeg: igazából a hülye emberekhez állnak így, nem a családodokhoz.

kispista2 2009.12.08. 10:47:43

@Rékuc: "senkit nem ér hátrányos megkülönböztetés. Előszöris nem a babát, hanem a babakocsit tiltották ki, a babakocsinak pedig, ha jól tudom, nincsenek állampolgári jogai, de javíts ki, ha tévednék..."

Te is hülye vagy! Szerinted egy kerekesszéket is jogszerű kitiltani, mert a tárgynak nincsenek jogai, csak a benne ülő személynek?

csizkek 2009.12.08. 10:48:40

@orcinus: Na mi te sem tudsz olvasni v. nem engedtek be a BKV garazsba:)? NAGYKEEEEER! 10-ed akkora mint a Metro, nincs bent heeeeeeeeely! Pakooooolnak, sokszor 10-20kg-s dobozokat egyensulyoz a kedves vasarlo az embermagas kocsijaban. Erteeeeeeed?

kispista2 2009.12.08. 10:48:55

@csizkek: Hülyegyerek, a bolt nagyker és diszkont a honlap szerint. És a honlapon nem szerepel semmi ilyen korlátozás.

Swind 2009.12.08. 10:49:00

@csizkek: Hagyd, a szemelenzos-jogvedos anyatigriseket nem fogod meggyozni. Legkozelebb majd azon hozongenek, hogy nem vihette be a gyereket Epitesi teruletre, betonpumpak koze, mert neki joga van hozza. Ugyanis miert lenne veszelyesebb mint kimenni az utcara.

csizkek 2009.12.08. 10:53:24

@kispista2: Hanyszor kell meg leirni, hogy ez egy Nagyker elsodlegesen?

Bloodscalp 2009.12.08. 10:53:29

@Swind: én vagyok az apád swindwalker....

hát ilyen radioaktív extrém kiképzést igénylő helyekre - mi az? ja magyar nagykerbolt- tényleg túlélőtábort kell venni mielött valaki odamerészkedik

XCat 2009.12.08. 10:53:45

@kispista2: Rékucot ne bántsd, őt szeretem.

kispista2 2009.12.08. 10:55:04

@csizkek: És miért nem lehet a kibaszott honlapra ezt kiírni? A belépés feltételeivel együtt?
Ebből is látszik mennyire szarnak az ügyfelekre.

honlap szerint:
"Nagykereskedése és Diszkont áruháza"

csizkek 2009.12.08. 10:56:00

@kispista2: Pityuka kislanyom, a honlap egy dolog, elmesz es meglatod! Ha nem tetszik lehet nyavalyogni, de csak a honlap miatt. Erteeeeeed Jolan?
A kisker egy lehetoseg, feltetelekkel, mert ez egy nagyker amugy. Irjak belole meset, hogy megertsd?

XCat 2009.12.08. 10:56:41

@csizkek: Írjál, még van egy óránk délig.

2009.12.08. 10:57:00

CatMother az új hagyma és Ede egyben. Flémeljünk, trollkodjunk bátran. A posztot leszarom, szerintem mindenkinek igaza van, és mindenki picsa/fasz is egyben.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.08. 10:57:29

@kispista2: A picsázást kihagytad.
A babát be lehet vinni babakocsi nélkül, a mozgássérült viszont nem tud bemenni kerekesszék nélkül. Szerintem itt van különbség. De persze hülyézni meg idiótapicsázni könnyebb, csak engem annyira nem érdekel.

Molina · http://bulvarfika.blog.hu/ 2009.12.08. 10:59:31

Soha nem fogom megérteni azokat az anyákat, akik vásárláshoz magukkal cipelik a gyere/ke/ket, most természetesen nem arra gondolok, amikor beszaladnak a sarki kisboltba, hanem mikor órákon keresztül ezzel kínozzák a gyereket, aki ezt egyáltalán nem élvezi, sőt influenzás időben megbüntetném azt a hülyét, aki veszélynek teszi ki a gyerekét.

Azt sem hiszem el, hogy hetente egyszer nem talál valakit, akire rábízhatná a gyereket amíg nagybevásárol.

Ja, van gyerekem, toleranciám is van, aminek határa is van.

Bloodscalp 2009.12.08. 10:59:44

@csizkek: sőt nem is fogok szerintem...mert jön vki és aszongya hogy xy vok az USA-tól...(prezident)
hát hidd el..

de ennyiböl nem kell gyereknek lenni hogy egy FOKOZOTTAN VESZÉLYES helyen szétbarmolják akkár a te fejed azok a nagyon ügyes pakolászok

csizkek 2009.12.08. 10:59:49

@kispista2: Latom te erre recskazol, hogy szaahhaaarnak ahahah az augyfelelre, huhhh.
Ha valami nagyker es mas.. akkor az. Bemehetsz, a boltban ki van teve a feltetele. Nem szar senki semmire, ha nagykerbe mesz ahova amugy beengednek mint kiskerest is, akkor szamits korlatozasokra.

csizkek 2009.12.08. 11:01:45

@Swind: Nu hagyom, inkabb dogozok:)

XCat 2009.12.08. 11:01:55

@Bloodscalp: Nyugi. Ez egy békés ország. Százezrek élnek úgy, hogy az életük legkalandosabb eseménye hetente egyszer elkirándulni a tescoba. :D

mmaria 2009.12.08. 11:03:27

@kispista2:
Kedves Kispista!
Ez egy blog, ahová igyekeztem gyorsan válaszolni. Így helyesírási hibát ugyan nem vétettem, de ütöttem mellé, valóban. Ez még az internetes lapoknál is gyakori, mivel nincs korrektor, mint az írott médiában. A többi hozzászólás helyesírásával nyilván elégedett vagy. Mind egy minimum kisdoktori színvonalú.
Csók

csizkek 2009.12.08. 11:03:27

@Bloodscalp: Nekem legfeljebb a labamra esik, a gyereknek meg a fejere:) Nem ez a lenyeg, hanem a felelosseg, ki vallja ha 1mio vasarlobol 10ev alatt egyszer megtortenik?

Bloodscalp 2009.12.08. 11:04:03

@csizkek:
itt olyan felellőséget akar magára venni a cég ami nem az övé

ha vki bemegy a gyerekével vhová, és ott csinál vmit a kölök, kihuzza egy kupac alját az meg rádöl, az a szülö felellösége, ne hagyja elcsatngolni,

deha 2 ilyen pakolomester unalmában nekiáll raliizni a békákon és elcsapják a kölköt, a cégé a szar,

mit csinál a cég?kitiltja őket, megoldás?nem

XCat 2009.12.08. 11:04:07

@Rékuc: tényleg nem lesz nagyon több 250-nél. :(

AczélGyuribácsi 2009.12.08. 11:05:27

Megnyugodtam, a végére kiderül, hogy nem Photoshop, hanem egy primitív nő vádaskodása...

Bloodscalp 2009.12.08. 11:06:24

@csizkek:
itt olyan felellőséget akar magára venni a cég ami nem az övé

ha vki bemegy a gyerekével vhová, és ott csinál vmit a kölök, kihuzza egy kupac alját az meg rádöl, az a szülö felellösége, ne hagyja elcsatngolni,

deha 2 ilyen pakolomester unalmában nekiáll raliizni a békákon és elcsapják a kölköt, a cégé a szar,

mit csinál a cég?kitiltja őket, megoldás?nem

XCat 2009.12.08. 11:06:24

@csizkek: ez miért biztos? Lehet hogy a gyerek lábára, és a te fejedre, nem?

@Bloodscalp: minden bolt bejárata felé írjuk ki jól láthatóan, hogy aki bejön, saját felelősségre jött be, és írassuk is velük bent alá. Ehhez mit szólsz?

XCat 2009.12.08. 11:07:30

@CatMother: Extra szolgáltatásként lehetne olyat, hogy akinek bent nem esik semmi baja, azt kifelé megverjük.
Na? :)

Heumann 2009.12.08. 11:08:03

@Rékuc: Teljesen mindegy, hogy a babát, vagy a babakocsit tiltják ki, ha nincs észerű indoka. Egy ilyen helyzetben ténylegesen egyébként nemcsak a baba érintett, hanem az édesanyja (a tényleges vásárló), aki babakocsival van, és ezért kizárják a vásárlók köréből. Az üzletnek olyan kockázatot kell igazolnia, amely kifejezetten a babakocsiban üldögélő babára és/vagy egyéb törpékre veszélyes, - még akkor is, ha szoros szülői felügyelet alatt állnak, (annál szorosabbat, mint a beszíjazás nem tudok elképzelni). Egyidejűleg, a hivatkozott biztonsági kockázati tényezőnek olyannak kel lennie, ami egyáltalán nem veszélyes a felnőttekre, vagy lényegesen kevésbé érinti őket.

A gyerekek technikailag szinte mindenhol nagyobb kockázatnak vannak kitéve pl. a közlekedés során is, mégsem tiltjuk ki a babakocsis anyát az utcáról, pedig ott nemcsak a targonca jön, hanem a teherautó is. Csakhogy a teherautó a mamára is igencsak veszélyes, megoldásképpen bölcs emberek megalkották a KRESZt. Nem én menekülök a gyerekkel, tűnök el onnan, húzom meg magam egy kuckóban, hanem bizony a közlekedésben résztvevők közös felelőssége az, hogy egymásra és a gyalogosokra vigyázzanak, és ha valakinek jó oktatója volt, azt is elmagyarázta, hogy ez fokozottan igaz akkor, ha gyermekek szaladgálnak az úttest közelében a járdán, mindegy, hogy szülő esetleg gondatlan, nem veszélyeztetem a gyereket. Ez nem azt jelenti, persze, hogy épeszű anyuka nem fogja szorosan a kicsi kezét a zebrán.

Alapvetően jobb lenne, ha a kitiltás helyett az esetleges biztonsági kockázatok felszámolásával foglalkozna az üzlet, nem minden nagyker. életveszélyes, pedig nem is hirdetik magukat diszkontnak. Az meg külön csodálatos, hogy a fogyasztókat egyenesen megtévesztő módon reklámozzák magukat és csalogatják a vevőket(ld. családbarát), merthogy ebből a szlogenből egyáltalán nem az következik, hogy hagyd otthon a manókat, különben kint maradsz! Családbarát az IKEA, a beépített játszótérrel, stb. Vérlázító, rendkívül kellemetlen, megszégyenítő, hogy az csak az üzlet bejáratánál derül ki, amikor már felvonult a kis család - nem részletezem, mennyi idő összeszedni egy törpét és kivonszolni decemberben - , hogy nemhogy nem családbarát, de be se engednek. Miért nem a csilivili honlapon, vastag betűvel, jól látható helyen (pl. elérhetőség, nyitva tartás, stb melett) tetszenek közzétenni a korlátozásokat, illetve az EBH határozatát (amire egyébként őszintén kíváncsi lennék, ha esetleg számmal ellátva be lehetne azonosítani)? Ez lenne, ugyanis a jóhiszemű kereskedői magatartás, mert ami itt történik, még indokolt esetben is sunyi és lapos. Nem gondolom, hogy az a szülő "hülye", aki nem végzett nyomozómunkát, nem kérdezte körbe a várost, mielőtt megközelítette az üzletet. Ő, tetszik, nem tetszik, valójában egy megtévesztett ügyfél, az ilyen infókat uis nem elég a kapuban közölni egy magát a neten is hirdető áruháznak (nem a sarki kisboltról beszélünk, ugye).

A Vidámpark esetében egyértelműbb a csak gyermekekre vonatkozó, biztonsági kockázat.

kolbász 2009.12.08. 11:08:24

Sajnos az itt gyermekellenes kedves kommentelők egy dolgot felejtenek el: Ők is voltak gyerekek! Sírtak, szartak, pisiltek, hánytak, üvöltöttek, rohangáltak, játszottak, sokszor olyan dolgokkal amivel nem lett volna szabad /szaros cipő, forró vasaló, fika/, zavarták a gyökér felnőtteket, a kismacskáknak meg a macskaanyukának pedig kitekerték a nyakát. Viszont nagyon gyorsan felejt az ember!

XCat 2009.12.08. 11:11:47

@kolbász: Hogy te milyen kedves ember vagy!...
No gyere, és tekerd ki a nyakam. :D
(de csak ha van már kölyköd, mert utána grantálom, hogy nem lesz:D)

Bloodscalp 2009.12.08. 11:13:08

@CatMother:

lehet hogy meglep de a multik/nagykerek nem szeretik a felelőséget vállalni, mert abból per lesz, azért fizetni kell stb stb (a büdös kölöknek nincs pénze amit elverjen náluk ergo minek jöjjön)

www.delmagyar.hu/szeged_hirek/a_balesetet_elismeri_de_fizetni_nem_akar_a_tesco/2046264/

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.08. 11:15:55

@manna42: Abban teljesen egyetértek, hogy a honlapra kiírhatnák, hogy mittudomén 'helyhiány és biztonsági okok miatt kérjük, hagyják üzleten kívül a babakocsit' vagy nem áll módunkban babakocsit fogadni a helyiségben, blabla.

XCat 2009.12.08. 11:18:14

@Bloodscalp: És milyen igazuk van. Sőt, ha sok a büdös kölyök, én sem megyek, ami dupla veszteség.

Anyukákba meg bele kéne nevelni, hogy ha a büdös kölyök megeszik, tönkretesz, összenyálaz stb valamit, azt evidens, hogy kifizetik.

kolbász 2009.12.08. 11:18:48

@CatMother: Juj!
Amúgy tényleg kedves, szertetreméltó ember vagyok!

XCat 2009.12.08. 11:20:05

@kolbász: Ez nagyszerű.
Hány gyereked van?

kispista2 2009.12.08. 11:22:51

@mmaria: A honlap helyesírási ellenőrzésére sem volt időd? Mert azt is te írtad, ugye?

XCat 2009.12.08. 11:24:27

@Rékuc: Mesélj nekem svédországról. :DD

XCat 2009.12.08. 11:28:46

@Bloodscalp: Nem. Miért, téged igen?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.08. 11:28:47

mondjuk az is nagyon nem mindegy, hogy a korlátozásokat hogyan kommunikálják. A Molnár Mária által írt levél teljesen korrekt, míg ha egy vállvonogatós biztonsági 'koléga' tárja szét a kezét, hogy 'háénemtooom deneszabaaad' akkor nem is csodálom, ha felbőszül a kismama.

kolbász 2009.12.08. 11:29:25

@CatMother: Jelenleg egy, de hamarosan érkezik a második és hidd el, hogy nagyon boldog vagyok.

Evil One 2009.12.08. 11:29:38

@Swind:

Hahh, minden boltban tömegével találhatóak olyan emberi lénynek tűnő dolgok, amik rohadtul idegesítenek - majd pont a csecsemőkkel lesz bajom.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.08. 11:30:00

mondjuk az is nagyon nem mindegy, hogy a korlátozásokat hogyan kommunikálják. A Molnár Mária által írt levél teljesen korrekt, míg ha egy vállvonogatós biztonsági 'koléga' tárja szét a kezét, hogy 'háénemtooom deneszabaaad' akkor nem is csodálom, ha felbőszül a kismama.

XCat 2009.12.08. 11:31:28

@kolbász: Így sokkal érthetőbb.
És a barlang előtt manapság egy kóbor farkas vagy valami más sem jár, amin levezethetnéd a falkavédő ösztöneidet? :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.08. 11:32:30

@CatMother: a svédek olyan gyönyörűen taszítanak félre az útból, hogy örülhetsz, ha nem buksz orra. És észre se veszik magukat, szóval olyan hogy visszafordul és elnézést kér, olyan nem létezik a fejükben. Az jut előre, aki nagyobbat tud lökni a másikon. Persze ez csak Stockholmra érvényes, vidéken aranyosabbak az emberek :)

XCat 2009.12.08. 11:35:01

@Rékuc: Jól hangzik. Babakocsival sűrűn járnak?

rodrigez 2009.12.08. 11:38:02

@kispista2:
Te vagy itt a kemény legény. Teljesen korrekt a HR válasza, és néhány elgépelést leszámítva helyesírásilag is ok. De te azért csak találj még vagy húsz dolgot amibe bele lehet kötni. Például csúnyán ír.
Találj valami elfoglaltságot a való életben , ahelyett, hogy te vagy a kommentelők méregzsákja.

Egyébként félig nagy-, félig kiskereskedések máshol is vannak (pl. METRO), ott is korlátozásokat szenvednek a diszkontvásárlók.

hegyilany 2009.12.08. 11:38:45

@csizkek: Próbált tájékozódni az istenadta, de miért nem mondta neki a biztonsági őr, hogy "kiskeziccsókolom, azért nem lehet bemenni babakocsival, mert veszélyes, mert tangoncák rohangásznak benne ezerrel"? Akkor anyuka se írna posztokat a témáról.

ajajj 2009.12.08. 11:44:16

@CatMother: TEEEE macskák anyja:))))))))))))))))
Hülye szinglik... senki se csinálja fel őket...
legalább kihal a fajtájuk:)))))))))
Majd visszatollak én...tudod hová...

dzsaszper 2009.12.08. 11:44:32

@mmaria:
Kedves Molnár Mária,

köszönöm a részletes reagálást.
A nagykereskedőnél történő vásárlás szerintem sem állampolgári jog, és így megvédték magukat a jogi felelősségvállalástól.
Ugyanakkor szerény véleményem szerint erőteljesen ciki és öngól, negatív reklám saját maguknak ez az ügy. Furcsa, hogy számítanak egyes diszkont vásárlókra, de a kisgyermekükkel megjelenő szülőket teljesen kizárják. A magam részéről elgondolkodom azon, hogy a termékeiket kiskereskedésekben sem vásárlom meg, ha véletlenül ilyen termékre volna szükségem, akkor esetleg inkább a konkurrenciát választom...
Legalább internetes megrendelési lehetőséget illene biztosítani személyes átvétel lehetőségével a kisgyerekesek számára. Akár valamelyik kiskereskedéssel szerződve, ha úgy egyszerűbb.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.12.08. 11:45:53

Mér' kell egy héthetes gyerekkel bijoboltba grasszálni? Mentél volna inkább a piacra.

XCat 2009.12.08. 11:46:14

@ajajj: Így van. Mi hülye szinglik jól ki fogunk halni, és ilyen boldog, okos emberekkel lesz teli a világ, mint te, meg a többi.

És sem hiszed, milyen jó tudni, hogy én ezt már nem érem meg. :D

ati27 2009.12.08. 11:46:43

@Rékuc:
Hát én ezt rohadtul nem vettem észre.. Az igaz, hogy a nőket egyenranguként kezelik.. Le sem szarják az otthoni etikettet.. Nálunk a cégnél az irodista csaj cipelt le egy dobozt.. pont akkor Ment le 5 másik faszi.. Persze hogy nem vették el tőle, és nem ajánlotta fel a segítségét.. Cserébe a nők ugyanannyit keresnek, női főnököm volt, nem is egy.. Mérnöki munkakörben.. HA egyenjoguság, akkor egyenjoguság..

Alil 2009.12.08. 11:48:59

Aki kisgyerekkel megy vásárolni... eleve veszélyhelyzetben van... én legutóbb dm-ben fizettem 2000 Ft-ot valami pipere-vacakért, amit a kisfiam egyetlen mozdulattal tett tönkre... A kisgyerekek nagyon veszélyesek!!!!:-))) És ha nem telik babysitter-re, fizetheted a tönkretett dolgokat sorra...

ajajj 2009.12.08. 11:49:37

@CatMother: vagy lehet hogy férfi vagy?azért csinálnál automatikusan új gyereket az asszonynak?:)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.08. 11:50:53

@ati27: mondd, szoktál metrózni? :) bár legutóbb a moziban löktek úgy félre az útból, hogy a falnak tántorodtam, mondjuk szent esküt tettem, hogy a legközelebbi ilyen tahót felrúgom, de inkább kerülöm a tömegnyomoros helyeket...
a dobozcipelés meg az ajtókinyitás alap, ahogy mondod, mondjuk engem nem is zavar, hálistennek erős egészséges ember vagyok, ki tudom nyitni az ajtót, sőt randin sem várom el hogy a pasim fizessen, hiszen nekem is van jövedelmem... de úgy globálisan hiányolok egy kis előzékenységet mindkét nem részéről, de mondom ezt csak itt a nagyfaluban látom így, pl. a lappföldieknél aranyosabb kedvesebb embereket nem tudok elképzelni.

XCat 2009.12.08. 11:52:20

@Rékuc: Hm.. izé... itt ha te fizetsz a pasinak, az kb. azt jelenti, hogy a pasi a hímkurvád.

Ott ezt nem így gondolják? :D

ajajj 2009.12.08. 11:52:20

@CatMother: Legalább helyesen írnál, így nem elég hatásos...
Várom már az említett időpontot...

McKelek 2009.12.08. 11:54:54

Vásárlók könyvét elkérni, kidekorálni - hátrányos megkülönböztetés miatt feljelenteni, stb.

Ilyent egy üzlet véleményem szerint csak akkor teheti meg, ha gondoskodik a babakocsik üzleten kívüli biztonságos tárolásáról, és arról, hogy a kismamák a babákat más módon vihessék be az üzletbe.

Moob21 2009.12.08. 11:55:21

@kispista2: Jajj de primitív vagy... hozzáragadtál ehhez a helyesírási témához vagy mi? Netán nyelvtantanár is vagy?

Úgy látszik ebben az országban mindenkinek mindent lehet... ha valamit tiltanak az már diszkriminálás... kiskutyával miért nem lehet bevásárolni? Diszkriminálják az állattartókat? Egyébként itt ha jól olvasom nem a gyermekkel vagy a kismamával volt a probléma hanem a babakocsival... max. a babakocsit diszkriminálják...

2009.12.08. 11:55:59

@Ingrid: miért nem lesz egyetértés? Akinek gyereke van az szereti, ha elüti egy targonca vagy a fejére esik egy raklap ? Szerintem a fogyasztási/vásárlási kényszer nem lehet erősebb egy humaniod fajtánál, mint a kisgyereke testi épségének védelme. A nagykereskedés más mint a kisbolt, ahol tényleg kell vigyázni a vásárlóra.

McKelek 2009.12.08. 11:56:01

@Alil: a bolt területén belül a bolté az áru, van rá biztosítása. Én biztosan nem fizetnék érte...

Bloodscalp 2009.12.08. 11:56:05

@olimami: komoly?de mi lett volna ha festék a fejedre ömlik nem látsz és csillár is rádpottyan...télleg milyen veszélyes helyek ezek

XCat 2009.12.08. 11:56:24

@ajajj: én helyesen írok, csak rosszul.
Húzd már le magad. :))

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.08. 11:57:58

@CatMother: nem :D mi felváltva szoktunk fizetni, szülinapján pedig elvittem étterembe, ez a hím meg nőstény kurva dolog szerintem kihalt akkor, amikor a nők is kezdtek saját fizut kapni...
ellenben babakocsis mamák rengetegen vannak és kizárólag csordában hajlandóak közlekedni, elárasztva a bevásárlóközpontokat. De legalább van eszük napközben bandázni, amikor nincsenek útban másnak. Valahogy itt jobban érvényesül a 'van kis önfegyelmem, úgy csinálom hogy másnak is jó legyen, nem csak nekem' elv...

kispista2 2009.12.08. 11:58:00

@rodrigez:
"

Egyébként félig nagy-, félig kiskereskedések máshol is vannak (pl. METRO), ott is korlátozásokat szenvednek a diszkontvásárlók."
Hazudsz!

a metro honlapja:
"Kiskorú gyermekem bevihetem az áruházba?

Igen. Jelenleg nincs érvényben korlátozás, bármilyen korú gyermek beléphet áruházaink területére nagykorú kísérő felügyelete mellett. Mindemellett a nagyfokú targoncás forgalom miatt fokozott figyelmet kérünk."

XCat 2009.12.08. 12:01:07

@Rékuc: Hát nem tudom, én sosem fizetnék pasinak semmit. Az étterem stb után esetleg megkapja, egye fene, ha nagyon nincs pénze, akár előtte is, de hogy bent, arról szó sem lehet.

ajajj 2009.12.08. 12:01:11

Húzd már le magad! (Így kell...bocsi:)))))))))))
)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Yeto 2009.12.08. 12:03:29

Vazze, ez az egy bolt van pesten, vagy monopóliumuk van valamiből? Nem kell odamenni, se neked, se másnak, oszt majd rájönnek. Én pl tuti nem megyek mostantól pedig útba esne.

Bloodscalp 2009.12.08. 12:04:44

@kispista2: akkor a gyereket vigyük a metroba, vásárolni menjünk mariékhoz:)

ati27 2009.12.08. 12:06:37

@Rékuc:
NEm, nem szoktam.. Mert egy kisvárosban élek.. De ezek szerint minnél nagyobb a véros, annál inkább leszarják egymást az emberek.. Azért a "stocholmiakat" itt is külön kasztként kezelik.. És a "nollotta" csak egy finim kis jelző a sok közül.. Persze ha valaki azt irja "bunkó pesti" akkor van hacacáré. Pedig van alapja ennek. Persze szerintem nem szabad általánosítani.. Mindig pozitívan kell hozzáállni az embertársaidhoz.. Csak akkor itéld el őket, ha olyat tesznak.. És akkor is csak annak a személyt, aki vétett az aktuális normák ellen.. Lásd: Van cigánybűnözés, de szerintem nem minden cigány bűnöző..

Ingrid 2009.12.08. 12:07:06

@Kulics: azert nem lesz egyetertes, mert akinek nincs, az nem fog soha arra torekedni, hogy a boltjat ugy alakitsa, hogy az mindenki szamara elerheto legyen. Es a
masik oldal: aki nekiesik a gyerekeseknek, mert tul sokat akarnak..
A gyerekes pedig csak elni szeretnenek. En sok segitseget kapok, megsem tehetem meg, hogy mindenhova gyerek nelkul menjek, mert keptelenseg!
De igazad van, feltettem a gyereket, es magam is nehezen kozlekedtem a boltban, nemhogy gyerekkel. Ez a nagyker mar reg kinotte onmagat. Keptelenseg kocsikkal kozlekedni, kijutni, atmenni a sok doboz- es promotalo asztal kozott
ezen is elgondolkodhatna a tulajdonos, hogy valtoztasson az allapoton.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.08. 12:08:13

@CatMother: de miért, nincs fizetésed? vagy húszszor annyit keres mint te? és egy fagyit se veszel neki az utcán?

jó, ne az legyen, hogy eltartasz egy ruppótlan fazont, de ha kb egyenlőek vagytok, akkor miért ne lehetne felváltva fizetni.

és nekem is megvannak a határaim, pl. egyszer Pesten első randi teázó volt, a végén a srác közölte, hogy 'figyi, ne haragudj de nincs nálam pénz' persze kifizettem, de nem beszéltünk többet. Nem az volt gáz, hogy le volt égve, hanem akkor miért nem mondta meg előre és javasolt egy sétát, ahelyett, hogy beültünk volna teázni. Na az ilyeneket én se szeretem.

Dr.Traktor 2009.12.08. 12:09:34

Úgy nézem itt sokan úgy gondolják, hogy amennyiben sikerült összehozni egy kölyköt akkor erre hivatkozva ők elétekinthetnek attól, hogy másokkal szemben toleránsak legyenek.
Ez az ahol hibádzik az egész.

Meg kéne azért próbálni úgy tenni a dolgainkat, hogy közben lehetőleg ne törje ki a frász a körülöttünk lévő vétlen embereket.

TLDR:
a gyerek nem jogosít fel arra, hogy telibe szarjál másokat.

VGyöngy 2009.12.08. 12:10:28

Kedves Nóra,
szerintem tök igazad van a problémáddal. Mi is kerültünk már szembe ilyesmivel nem egyszer (nekem 2 gyerekem van). Szóval bármennyire is rossz érzés, mást nem igen tudsz tenni, mint megoldást keresel a problémára, és nem csak megírod, hogy mi történt veletek.

Ha ennyire közel van hozzátok a MediLine, akkor tudom, hogy egy kicsit messze lesz a Herba Ház, ami a Százados úton van, a Stadionoknál. Ez egy ugyanilyen áruház, innen nem tiltják ki a babakocsikat, sőt még jó fejek is a gyerekekkel. Pedig ez is nagykereskedés. És szombat délelőtt is nyitva van.

Kedves @mmaria,
Nem lehetsz túl jó a szakmádban, ha képes voltál ilyen szöveget leírni és még korrektnek is tartani. Meg kéne tanulni egy kicsit empatikusabbnak lenned, és egy kicsit toleránsabbnak más problémáival, élethelyzetivel szemben. Ez alapvető követelmény egy HR vezetőnél akármivel kapcsolatban nyilatkozik. Ezen kívül biztosan kezet ráznak majd veled a vezetőid, hogy ennyire "berklámoztad" az üzlet hozzáállását. Azért mert te ezt magánszemélyként írtad, attól még rontottad a munkahelyed imidzsét, tehát PR-esnek is csapnivaló lennél. Javaslom kérjél elnézést a nyilatkozatodért, vagy inkább tologass papírt, és ne reagálj az ilyen jellegű írásokra.

Üdv
Várady Gyöngyi
hr menedzser

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.08. 12:10:36

@ati27: jaja én is csak azt szoktam mondani, hogy Fjollträsk-ben élek :D

XCat 2009.12.08. 12:11:17

@ati27: Szerintem a vidékiek lényegesen bunkóbbak a pestieknél.

@Ingrid: Aki élni akar, tanuljon meg élni hagyni. Itt ezzel van a baj.

XCat 2009.12.08. 12:12:30

@Gyöngy2: Te ugye most részeg vagy?..

RoxyTHC 2009.12.08. 12:12:37

Hali All!

Ha jollatom,(bar nem olvastam vegig a kommenteket) ez egy nagyszeru tema ujra annak atvitatasara hogy a gyerekes ill. nem gyerekes (esetleg "gyerekellenes") emberek vitazhassank jot kinek miben van igaza... :) Konyorgom valaki magyarazza meg vegre hogy miert van az hogy soha senki nem tud semmit toleralni? Pl. a kisgyerekes szulo nem tudja toleralni hogy vannak emberek akik nem aranyosan gugyogo apa ill. anya szeme fenyet latjak az ordito rohangalo gyerekukben hanem az idegesito kiskrambot akit nem kepesek a szulei nevelni... Az teny hogy egy gyerek nem fog nyugton ulni adott esetben es nem fog 3 evesen keresztrejtvenyt fejteni a buszon, de attol meg elmebeteg modon sem kell visitani es zavarni a tobbi utast. Vice verza el kell fogadni hogy egy gyerek ezeket csinalja, csak a szulonek kellene a merteket megszabni normalisan hogy hol a hatar ebben. A jelen esetben lehet hogy az uzletvezetes egyszeruen olyan akik meguntak hogy a babakocsis anyukak vagy egyaltalan a kisgyerekes anyukak bemennek nezelodni, kozben persze vagy ratoljak az egyeb vasarlokra a kocsit vagy egyszeruen az ut kozepen hagyjak, es emiatt zavarja az egyeb vasarolokat vagy egyszeruen nem akarjak hogy gyerekkel bemenjenek, mert olyan helyet akarnak teremteni ahol a hetkoznapi user nyugiban csendben valogathat. Lehet hogy nem szeretnek ha a babakocsival a millokba kerulo biobizbaszt leverjek... sokminden lehet amiert az uzletvezetes a "nem akarok ide gyereket" elvet valljak. De az teny, hogy ugy ahogy a dohanyosokat kitiltjak mindenhonnan mert zavarja a nemdohanyosokat, ugyanigy pont ilyen idegesito lehet amikor valaki rarongyol vasarlas kozben a sarkamra egy babakocsival mert elbameszkodik... Es mar bocs, de ha az egyik allatfajtat lehet diszkriminalni (dohanyosok) akkor ennyi erovel lehet a masik allatfajtat is (gyerekes szulok), csak azon az elven hogy egyeb allatfajtakat, pl engem.. zavar.
Ussetek... :P

2009.12.08. 12:15:33

@Gyöngy2:
Ja, hogy te meg a konkurenciát "bereklámozó" hülye picsa vagy.))
Igazi elfogulatlan vélemény...

ati27 2009.12.08. 12:15:57

@Rékuc:
Még a végén szimpatizálok veled.. :)
Ja van egy rosszcsont 17 hónapos.. (nem is olyan roszcsont, csak amennyire kell..) Nyugodtan el lehet menni vele vásárolni.. most is oda indulunk.. :)És utban van a következő.. :) A titok csak ugy lehet szocializálni a gyerket, ha emberek közé viszed.. Viszont ennek ellére a gyerekkel együtt is lehet figyelmesnek lenni.. És ez a lényeg.. Szerintem ez a lényeg.. Nem kell a szaros pelenkát más orra alá dugni, hogy "hmm ezt szagold meg.."

Moob21 2009.12.08. 12:16:10

@Gyöngy2: Esetleg adj tanácsot, vagy írd le te mit írtál volna a helyében! Tényleg kíváncsi vagyok... persze vonatkoztass el attól hogy neked is van két gyereked...

ati27 2009.12.08. 12:17:05

bocs a duplázásért.. Mindjárt rámjön a helyesírás-rendörség..

VGyöngy 2009.12.08. 12:17:17

@CatMother: Legalább annyira mint @mmaria :)

2009.12.08. 12:17:20

Nem, Gyöngyike valószínűleg színjózanon ilyen hülye...))

mmaria 2009.12.08. 12:18:18

@kispista2:
A honlapot (sem) én írtam.... Nálam hozzáértőbbek.

A HR nem PR. Tudod.

Kedves beírók!

Itt a hr-es picsa, most magánemberként…..(Tudjátok: Csurka írói munkássága…)
Szóval, miután itt mindenki roppant művelt, baromian jó helyesíró, álljon itt egy kis gyűjtemény. A kritikusoktól. Belőletek.
Az én „központozási” hibáim ellenpontozására.

Bloodscalp-tól: „felellőséget”–sic! No meg a „rádöl” (ami azt jelenti, hogy nem másra öl, hanem rám… nyilván)

olimami: „…és tilos? mert többször láttam, ez működik nálatok. mert ebből a…” (A magyar mondatok nem nagybetűvel kezdődnek?)

Manna42-től (talán a legszebb!): „észerű”

@kispista2
„Látod hogy én is minden huszadik kommentet küldöm el hiba nélkül. :D Pedig ez még alá is húzza néhol.” (központozási hiba – a látod után vessző kéne. Bizony.)

Gratulálok!
Én, aki egyedül szerepeltem itt névvel.
MM

2009.12.08. 12:19:27

@Gyöngy2:
A mint szócska előtt ebben az esetben vessző is van, te HR-esek gyöngye.)))

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.08. 12:19:47

@ati27: sajnálj :)
a gyerek ahogy mondod önmagában nem gond, mi a múlt héten puccos étteremben voltunk és az asztalok között egy kiskrapek szaladgált (az a kor, amikor éppcsak totyog még és élvezi, hogy önállóan megy) hihetetlenül édes volt, örömködve néztük, a kis elragadtatott sikkantásai is aranyosak voltak, persze 5-6 hossz után anyuka a karjába kapta, meghintáztatta és kivitte egy kicsit, szóval nem az a ridegtartásba kicsapott kölyök volt.

XCat 2009.12.08. 12:21:59

@A patikus kutyája: lassan lesz kész rajongótáborom.. jipííííííííííííííííí.

Nyugi, nem te vagy a célközönség. És akkor sem leszel, ha még 4-5 nevet regisztrálsz. :D

Moob21 2009.12.08. 12:23:30

@mmaria: Ne szívd mellre, nem mindenki van ellened! :) Van itt pár érzékeny "anyatigris" aki kiváltságosnak érzi magát, aki azt hiszi hogy babakocsit tologatni bárhol lehet és szabad... :)
Írom ezt úgy hogy midig segítek a lépcsőn a babakocsis kismamáknak :)

XCat 2009.12.08. 12:23:40

@mmaria: Neked sűrűbben kéne ide járni. Túl komolyan veszed ezt. :))

Ingrid 2009.12.08. 12:23:43

@Ingrid: most olvasom vissza, remelem a felreutesek ellenere ertheto, telefonrol irok, ezert nehezkes
Mielott gyereket vallaltam, en is maskepp eltem meg ezeket a kerdeseket. Igy most csak mosolygok azokon, akik adjak a jobbnaljobb tanacsokat. Mert biztosan meg nincs gyereke vagy mar olyan nagy, hogy elhomalyosultak az emlekek.
Meg azt is hangsulyozni szeretnem, hogy nem en vagyok az az anyuka, aki harcol a gyerekkel valo bejutasert, mert legkozelebb megoldom, de egyutt tudok erezni az olyan csaladokkal, ahol nincsenek nagyszulok, sem szomszed sem barat, akire szamitani lehetne. Sok ilyen van a kornyezetemben, ne iteljetek el oket! Teny hogy van az a hippi aki
mindenhova kotelezoen viszi magara kotve a gyereket, de van olyan is, aki nem tudja kire bizni es kenyszerbol vinne.

Moob21 2009.12.08. 12:24:57

@Moob21: Jajj, nem midig hanem mindig... ezek a fránya billentyűk :)

VGyöngy 2009.12.08. 12:24:58

@Moob21: Ha csak ilyen antiszociálisan tudok nyilatkozni, akkor inkább nem írok semmit. Megmutatom a cég pr-esének, reagáljon ő erre, vagy együtt kitalálunk valamit. Ez az ő dolga. De hangsúlyozom egy hr-esnek ennél több empátiával kellene bírnia. Ez a fő problémám a levéllel. A gyerekektől elvonatkoztatva.

XCat 2009.12.08. 12:25:40

@mmaria: Amúgy az utolsót én írtam, de sebaj. :DDD

Szerintem a látod után nem kell vessző, de fene tudja. :)

XCat 2009.12.08. 12:27:18

@Gyöngy2: úgy érted, a hr-es azért van ott, hogy szeress a vevőket, és körbenyalogassa az ő pici sérült lelküket?

Moob21 2009.12.08. 12:27:24

@Ingrid: Igazad van mindenben, de egy józan gondolkodású kismamának tudnia kell hogy nem mindenhova lehet kisgyerekkel bejutni... moziba vagy színházba miért nem mennek? :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.08. 12:27:43

@CatMother: szerintem is kell vessző, de lőj agyon, ha tévedek :)
(bocs nem tudtam kihagyni, tudom, undok vagyok) :DD

Advocatus_Diaboli 2009.12.08. 12:30:00

A terepjárókat megszégyenító kerekű babakocsikat én is kitiltanám. Nem csak az üzletekből, hanem mindehonnan, mivel olyan szélesek, hogy a gyerek 3-szor belefér és nem lehet közlekwdni tőlük a járdán.

XCat 2009.12.08. 12:30:07

@Rékuc: nem gond.. de szerintem akkor kellene, ha kijelentő módban felsorolnám a látod után, hogy mit lát (amúgy volt, csak leszedtem, mert hülyén nézett ki ;) ).

Dea lőllyjön óta semmiben sem vagyok biztos. Talán csak az emberi hülyeség végtelenségét leszámítva. :D

XCat 2009.12.08. 12:31:29

@olimami: Te hülye vagy. :D
Máriának meg igaza van, csak nem szokta még meg az emberi hülyeség ennyire nyílt megnyilatkozásait.

viragimado 2009.12.08. 12:32:15

4 gyerekes anyuka vagyok, és rendszeresen járunk a Mediline-ba vásárolni. Tény, hogy az egész áruház felépítése, elrendezése nem a legjobb. Nagyon szűk helyen van felhalmozva rengeteg áru, mivel nagyker elsősorban. Teljesen megértem az anyukát, akinek nem tetszik, hogy nem mehet be a babakocsival, én sem szívesen hagynám kint a kocsit, és vásárolnék a babát cipelve. Az áruház csinálhatott volna egy babakocsi őrzőt, vagy gyerekmegőrzőt. Ezzel kicsit elvette volna az élét az ügynek.

2009.12.08. 12:32:59

@olimami: Szerintem is fordulj a megfelelő szervek felé. Mondjuk a megfelelő nemi szervek felé. A férjed - ha van - jobban fogja értékelni...))))

2009.12.08. 12:33:38

Csak simán nem értem, miért ragaszkodik a posztoló a bolthoz.
Még mit kellene tennie a boltnak, hogy ne akarja nekikadni a pénzét???:)))
Ingyé osztogatnak valami drága cuccot, vagy mi, hogy nem lehet máshová menni???

gorillka 2009.12.08. 12:33:40

@mmaria: Én is az "empátia" hiányát látom a fő gondnak.
Elfogadom, hogy az üzlet elsősorban nagyker és persze szeretne minél nagyobb forgalmat elérni, ezért engedve az igénynek, lehetővé teszi egyéni vásárlók részére a pénzköltést.
De mi okozta a problémát. A hölgy tájékozódott a honlapról (nyitvatartási idő, kínálat stb), ahol szemet szúrt neki a családbarát megjelölés. Nem arra gondolt, hogy az azt jelenti, hogy olcsón vehet valamit a nagyinak.
Berakta a gyerekét a babakocsiba és elment önökhöz pénzt költeni.
Az ajtóban szembesült a kitiltással. (az más kérdés, hogy ez mennyire védhető)
Kb. olyan ez, mikor át szeretne valaki jutni Esztergomból Párkányba, de a Duna partján veszi észre, hogy nincs híd, csak révész.
Az egész megelőzhető lett volna.
A "magán-hivatalos" hozzászólásról még annyit, hogy szerintem a beosztás feltüntetésével hivatalossá vált a hozzászólás, amibe egy "Elnézést, a honlapon is feltüntetjük a szabályainkat, hogy mást ne érjen ilyen kellemetlenség." még nyugodtan belefért volna.

Moob21 2009.12.08. 12:33:55

@Gyöngy2: Igaz én is másképp fogalmaztam volna, de ahogy neked nehéz tárgyilagosnak és empatikusnak maradnod az ügyben mert neked is vannak gyerkőceid, úgy nehéz Máriának is empatikusan fogalmazni (magánemberként) amikor a cégét lejárató posztot küldenek be...

XCat 2009.12.08. 12:34:01

Én meg szóismétlek ittenmán megintmán.

Fáradok basszus.

@viragimado: Esetleg egy szőkőkutat is, vagy kettőt. Meg nlhány padot, és kirakhatott volna grillsütőket, hátha kerti partit rendezne valakit (ha teszem azt pont van nála egy kert).

De nem tette. Ami felháborító.

2009.12.08. 12:34:17

Amúgy meg milyen Nóra vagy, ha már az "ellen" is tisztességesen bemutatkozott.))

Moob21 2009.12.08. 12:35:03

@olimami: ne durvulj el mami, semmi értelme :)

kispista2 2009.12.08. 12:35:47

@RoxyTHC: A passzív dohányzás káros az egészségre. A "passzív" gyereknevelés nem. Az egyik jogszerű, a másik meg jogtalan diszkrimináció.

@mmaria:
"
Kedves beírók!

Itt a hr-es picsa, most magánemberként…..(Tudjátok: Csurka írói munkássága…)"
Zsidózz egyet a kedvünkért, mert még nem járattad le a céget eléggé!
Ha HR vezető aláírással írsz valamit, az nem magánemberként írod.

"
Szóval, miután itt mindenki roppant művelt, baromian jó helyesíró, álljon itt egy kis gyűjtemény. A kritikusoktól. Belőletek.
Az én „központozási” hibáim ellenpontozására."
A helyesírásodat csak én fikáztam. De te ere válaszul a többi hozzászólót kezdted el támadni. Valóban roppant okos emberre vall ez a húzás.

"
@kispista2
„Látod hogy én is minden huszadik kommentet küldöm el hiba nélkül. :D Pedig ez még alá is húzza néhol.” (központozási hiba – a látod után vessző kéne. Bizony.)"
Még azt sem veszed észre, hogy a fenti hozzászólást nem én, hanem más írta pont az én hozzászólásomra válaszul.

dancegirl26 2009.12.08. 12:35:53

Gondolkozz és használj kengurut.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.12.08. 12:36:09

én speciel kedvelem a gyerekeket, mert következetesek: csak rohanva tudnak közlekedni és üvöltve kommunikálni.

"de a kisgyermekükkel megjelenő szülőket teljesen kizárják" - írja valamelyik polgártárs, pedig már a posztból is kiderül, hogy ez szimpla HAZUGSÁG.

megfigyelésem szerint - és mélységes tisztelet és hódolat a kivételnek - a kismamák és a kisgyermekes anyukák java része úgy jár-kel a világban, mintha rájuk nem vonatkozna semmilyen szabály, mintha kiváltságosok lennének.

ugyanakkor a kereskedőtől is elvárható a korrekt és kimerítő tájékoztatás, a honlapon, a helyszínen és a személyzet által.

Bloodscalp 2009.12.08. 12:36:50

@mmaria:
kisanyám én 1. kúrva szarúl írok.
2. nem vok egy multi hr-je( szóval igencsak elővehető emberkéje felelőségben)

hejesíráson túl is reagálsz vmire?mert szerintem lényegesebb az amit mondtam mint ahogy....
(az meg külön vicc hogy kitört a hr-hábórú:)

Mylady 2009.12.08. 12:36:54

Atyaúristen! Ennyi degenerált barmot egy rakáson... elképesztő.
Igen, akinek gyereke van, az dögöljön meg. Üljön otthon, ne menjen sehova. Gyerekkel meg pláne. Nehogymár zavarjon másokat. És különben is, csak elszívja a levegőt.
Barmok.

Kíváncsi vagyok, hogy akik így vélekednek, azokat hogy nevelte fel az anyjuk?
MEg arra is, hogy mit gondolnak, ki fogja őket később, nyugdíjasként eltartani? ELárulom: azok a gyerekek, akiket most nemkívánatosnak nyilvánítanak.
Barmok.

XCat 2009.12.08. 12:38:09

@Bloodscalp: 500 komment akkor sem lesz belőle. :(

2009.12.08. 12:40:01

@kispista2: Kispista, te valami potencianövelőt vettél ott, és nem működött?))

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.12.08. 12:40:16

@Mylady: "Kíváncsi vagyok, hogy akik így vélekednek, azokat hogy nevelte fel az anyjuk?"

odafigyeléssel. másokat a legkevésbé sem zavarva.

és a Mami sohasem viselkedett úgy, mint ha ő lett volna az első a világon, aki gyereket szült.

de hát ezt a viselkedést tanuljátok a kelebektől, nem meglepő...

spajder 2009.12.08. 12:40:18

Csak zárójelben kérdezem Metroba nem akarsz menni pár hetes gyerekkel, meg babakocsival? Ja és gondolom ott is a cég lenne abnormális, hogy kitilt nem pedig a szülő, aki NAGYKERBE, DISZKONTBA viszi a gyerekét. Ha magát a nagykereskedelmet vesszük, akkor ugyebár alap a raklap. Gondolom egy raklapnyi árut, legyen az habszivacs, te sem kézzel emelgetsz. Gondolom ahol tyrgoncák és egyéb emelő gépek mozoghatnak egyértelműnek tűnik, hogy nem szívesen látnak gyerekeket.

A Homárról sokszor kiderül, hogy nem csak a cégek, de a vásárlók is épületes barmok tudnak lenni. Magyarország, én így szeretlek! Vagy nem...

viragimado 2009.12.08. 12:40:52

@Dariengo: van amit a piacon nem lehet megvenni, csak a bioboltban (egyébként nem tudom viccből írtad így a bioboltot, vagy tudatlanságból, de ha viccből, akkor rossz vicc, mert így terjed az írástudatlanság egyre jobban)

VGyöngy 2009.12.08. 12:42:35

@Moob21: Én mint magánember írom le a véleményem, és nem járatom le a munkahelyem (ami nem a HerbaHáz). mmaria szerintem nem ez a kategória. Ha magánemberként írt volna, és nem teszi hozzá a munkahelye nevét és beosztását, akkor maradt volna magánvélemény, így már nem az, hanem egy nyilatkozat az áruház részéről. És ennek valószínű meglesznek a következményei, hiszen ők is pénzből élnek.

XCat 2009.12.08. 12:43:51

@idelle: kelebek:DDD

Ez dejó, ezt fogom használni.

viragimado 2009.12.08. 12:44:07

@CatMother: ennyire nem lehetsz sötét! Ez normális helyen, ahol nem akarják, hogy gyerekek ugráljanak az üzletben, bevett szokás. Nem nagy cucc, nem kerül hatalmas pénzekbe. Bár pénzük nyilván van, mert itt nem filléres termékeket árusítanak ám!

gorillka 2009.12.08. 12:44:17

@spajder: mint kiderült a METRO-ba nyugodtan mehet.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.12.08. 12:44:50

@CatMother: sajnos nem saját. illetve ki tudja. szóval mástól is hallottam már... ;-)

XCat 2009.12.08. 12:45:27

@Gyöngy2: Szerintem csak agyon van hajszolva szegény, és megijedt, hogy hű mi lesz, ha ez a hülye libbancs bepanaszolja.

Ha az áruház adta volna ki, mint nyilatkozatot, akkor sem lenne vele semmi gond. Nagyon korrekt és normális levél volt.

Moob21 2009.12.08. 12:46:30

@idelle: én se fogalmaztam volna jobban... az én jóédes anyám 2 gyerekkel a nyakában egyedül volt kénytelen felnevelni minket tisztességben, vitt minket is mindenhova ahova csak tudott... bár kicsi voltam de emlékszem olyanra hogy nem mentünk be minden üzletbe :)

viragimado 2009.12.08. 12:47:34

A helyesírásra azért jó, ha figyelünk (nyilván néha becsúszik egy-egy elírás), mert nagyon terjed a hibás nyelvhasználat, a magyartalan fogalmazás, az írásbeli szleng, ami nagyon nem tesz jót egyik nyelvnek sem.

XCat 2009.12.08. 12:47:38

@viragimado: De, én lehetek. Kérdezd csak meg a többieket. ;)

rodrigez 2009.12.08. 12:48:25

@kispista2:

Egyébként félig nagy-, félig kiskereskedések máshol is vannak (pl. METRO), ott is korlátozásokat szenvednek a diszkontvásárlók."

Ezt írtam.
Hol olvastad te ebben (te sötét), hogy a kisgyerekekkel kapcsolatban? Én például a parkolásra gondoltam, meg a pénztárhasználatra stb.

spajder 2009.12.08. 12:48:29

@gorillka:
régen nem mehetett, de gondolom a verseny miatt - egyre kevesebb a céges vevőjük és egyre több az egyéni vásárló - felvállaltak egy kockázatot, de ezt nem teszi meg minden cég és hozzáteszem joggal. Persze a legpraktikusabb az lenne, ha mindenhol lenne egy játszóház, de tudjuk ez is pénzbe kerül, ráadásul, felügyelet, engedélyek, stb. Meg lehetne oldani ezt kulturáltabban is, de nehogy már az legyen a normális, hogy diszkontba , nagykerbe járok párhetes gyerekkel?

Trójai 2009.12.08. 12:49:52

Mondjuk mas orszagokban (nem mo.) vigan beszelgetnek az anyukak amig a kisgyerekek konkretan szetszedik a boltot.
Az elado meg szo nelkul odamegy pakolni, senki nem szol a gyerekekre, sem eladok, sem szulok...

En csipem a kisgyerekeket, mindig szanaszet is szednek, mert velem lehet jatszani...
Persze mar ahogy oregszem a fizikai reszet annyira nem birom
(haton himbalodztatas meg felemeles, porgetes, stb).

A kisgyermekes anyukaknak is respect, mert a mai vilagban eleg enhez gyereket nevelni.

Viszont attol a hatamon felall a szor, ha eppen megyek a nem tul szeles jardan, es jon egy babakocsis no, a jarda kozepen. Meg veletlen sem egyik oldalra zarna, hogy en is elferjek esetleg...Alljak a fure addig amig o elhalad. Persze mindehhez olyan pofat is vag, hogy mit kepzelek, hat az ove a jarda, mert babakocsival van.
Ilyen es ehhez hasonlo esetek miatt kivanom az ilyeneknek hogy kisse szalljanak magukba.

XCat 2009.12.08. 12:50:12

Ez a gyerek, ez jó téma, ez mindig sok kommentet hoz.

VGyöngy 2009.12.08. 12:51:13

Ja, és arról nem beszélve, hogy az anyukák igen erős piacot jelentenek a bioüzleteknek. Arról nem beszélve, hogy egyre több gyerek, felnőtt allergiás tejre, gluténre, tojásra, stb. és csak ezekben a nagyobb üzletekben lehet elfogadható áron élelmiszert vásásrolni számukra. És lehet, hogy érzékenység, de én se szívesen vásárolok olyan helyen, ahol kinéznek -vagy tudom hogy ki fognak nézni- ha ilyen-olyan feltételnek nem felelek meg.
Szóval tetszik, nem tetszik, ha a Mediline hosszútávon sikeres akar maradni, valamilyen kompromisszumot kell kötnie a kismamákkal. De legalábbis a vezetőknek kedvesebbnek, elfogadóbbnak kell lenniük.
Vagy mindenhova, a honlappal az élen kiírni nagy betűkkel a vásárlási feltételeket. De semmiképpen se legyen olyan felirat, hogy "családias". Megnézném utána hogyan alakul a forgalmuk.

Moob21 2009.12.08. 12:51:42

@spajder: dehogynem.. ez magyarország (kisbetűvel), itt mindent lehet... én lobogó köldökzsinórral szaladok az első nagykerbe majd a porontyommal :))

Bloodscalp 2009.12.08. 12:52:14

@gorillka: a metroban bizti más targoncát használnak...ott csak lebénulhat a gyerek..mariéknál darálthús csinál a targonca belöle...

@CatMother: mit akarsz 4-500 kommentel?

Dr.Traktor 2009.12.08. 12:52:42

@Mylady:
hülye vagy.
valószínűleg a kölykeid is hülyék lesznek. :(

XCat 2009.12.08. 12:52:46

@viragimado: Hogyne. Engem nagyon szórakoztat, és a többieket is. :)

A te fajtádat nem annyira, de hát nektek úgyis csak nyűg az élet, és mindenütt találtok szenvednivalót, meg hogy hol bánt titeket állandóan a világ. :))

XCat 2009.12.08. 12:54:24

@Bloodscalp: Ez az egyik perverzióm.
De többek szerint a homár által fizetett bérkommentelő vagyok.

Dr.Traktor 2009.12.08. 12:56:12

@Trojai:
"Viszont attol a hatamon felall a szor, ha eppen megyek a nem tul szeles jardan, es jon egy babakocsis no, a jarda kozepen"

ez úgy kerek ha még közben mobilon beszélget is!

egyébként meg a porsche terepjárója felé tolja a kocsit, ami a Tuscó bejáratához legközelebbi mozgássérült helyen tanyázik!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.08. 12:56:41

@CatMother: ennél már csak a 'miért utaznak reggel a nyuggerek banyatankkal a BKV-n, nem érnek rá délelőtt piacozni' téma hoz több kommentet... esetleg a biciklis-autós ellentét, vagy belegondolva bármi, ahol két meghatározott embercsoportot lehet egymásnak ugrasztani :(

viragimado 2009.12.08. 12:57:37

@CatMother: Ezt egy hozzászólásból állapítottad meg?! Én nem szenvedek semmitől szerencsére, sőt az élet egyáltalán nem nyűg, szeretek élni, és senki nem bánt. Tudod megnézem ki az aki mond valamit, és aszerint foglalkozom vele.
Az pedig elég sajnálatos, hogy a tahó hozzászólást szórakoztatónak tartjátok. Engem más dolgok szórakoztatnak. :))

Trójai 2009.12.08. 12:59:41

@Dr.Traktor: nem ez a gondom, hanem miert nem tud a jarda egyik felen menni mint a tobbi ember. Akar babakocsival, akar boronddel, akermivel. Es ne nezzen mar rad ugy, mint egy darab szarra, mert te is szeretnel kozlekedni.
Ez az elojogokat elvezek arckifejezes meg erdekes.

Mondjuk lattam mar en is babakocsit tolo es kozben dohanyzo "anyat".
De ez nem temaba vag.

XCat 2009.12.08. 12:59:52

@Rékuc: Az élet kegyetlen ;)

@viragimado: persze, persze.. Még valami?

Moob21 2009.12.08. 12:59:58

@Dr.Traktor: "egyébként meg a porsche terepjárója felé tolja a kocsit, ami a Tuscó bejáratához legközelebbi mozgássérült helyen tanyázik!"

Majd a cirkáló rendőrök megbüntetik a tiltott helyen való parkolásért(mert már ilyen is van, láttam az "ócsannál") és a háborgó kismama beír majd a homárba hogy milyenek ezek a rendőrök szegény kismamákkal... :)

Alikam 2009.12.08. 13:00:50

Így járt a posztoló..., mit lehet erre mondani.

tomala (törölt) 2009.12.08. 13:01:27

ÚRISTEN! MICSODA TRAGÉDIA!
Egy nagyker beengedi a diszkontvásárlókat, de cserébe olyan feltételeket támaszt, hogy ne tologassanak babakocsit a raklapok között. Ez borzalom!!!!!!
Olimama, mindenképp vidd el a dolgot a Legfelsőbb Bíróságig. Itt a halálbüntetés is kevés lesz.

Én hallottam olyan esetről is, hogy egy kisgyerekes anyukát babakocsival nem engedtek be a szénbányába, pedig neki pont ott volt dolga. Akkor most mit csináljon???

Jaaaaj, jaaaj ez a szörnyű világ.

gorillka 2009.12.08. 13:02:27

@mmaria: "Ennél többet, azt gondoljuk, nem tudunk tenni."
Örült a Novák család a nyilatkozatnak?

XCat 2009.12.08. 13:04:46

@tomala: a szén, az nem jött fel? reklamálni, úgy értem.. :)

Trójai 2009.12.08. 13:05:43

Azert a masik szempont, hogy ez a - babakocsival nem beengedes dolog- nem a kismamak ellen van, hanem a gyerekek vedelme erdekeben.

De ez nem fordult meg a posztolo fejeben. Bar gondolom nem lehet egyszeru gyerekkel megoldani az ilyenkor szokasas karacsony elotti egesz napos plazanezegetest es bevasarlokorutakat.

spajder 2009.12.08. 13:07:07

@Rékuc:
Rékuc nem hinném, hogy a gyerkes (nem infantilis, hanem gyerekkel rendelkező) vs gyerektelen ellentét ekkora árkot jelente, (nekem pl van 3 éves lányom, mégsem a postoló pártján állok) mint ahogy leírod.
Csupán akinek van gyereke és babakocsival közlekedik az momentán 100x, vagy 1000x megalázóbb helyzeteken megy keresztül fővárosunkban, mint pl hogy"jajjajajaja nem tudtam vásárolni a nagykerben!".
Mostd mondjam azt, hogy mennyire megalázó, mikor a gyereked nagyszüleid, akik bizonyos történelmi események okán hazán kívül találták magukat, próbálod meg elvinni a párhetes gyerkőcöt? És mondjuk ezt kénytelen vagy útlevéllel megtenni? Aki volt párhetes gyerekkel (nem diszkontban, hanem iratot intézni) az tudja, hony mennyire gyerekbarát a szoftver és a kezelő személyzet akik ültetni próbálják a gyerek, vagy azanyának, apának kell kitekert pózban tartani, miközben persze életet is kell verni a gyerekbe, mert a faszányos szoftver csak nyitott szemmel enged fotózni, azaz abszolút nincs tekintettel az életkori sajátosságokra és mindezt horror pénzért egy zsúfolt váróban? Vagy ahogy az Állatkertbe próbálsz meg tömeggel kikecmeregni Mert parkolni lehetetlen) és érthetően ezt a desztinációt főként gyerekkel vállalják be az emberek mégis olyan buszokat (troli) állít forgalomba a BKV, hogy egy súlyemelőnek is komoly erőnléti edzés a túra? Vagy hogy a 100 milliókért megvásárolt belvárosi újonan átadok üzletekbe lépcsőn lehet bemenni és emellett annyira keskeny ajtókat tesznek be, hogy olykor nem lehet beférni babakocsival? Vagy hogy a 2-es villamos vezetője az orrod előtt csukja be az ajtót, miközben emeled a babakocsit, met ő siet? Sorolhatnám még. Ezek igazán szar dolgok, nem a nagyker.

Bloodscalp 2009.12.08. 13:07:40

@CatMother: nézelödj politiai oldalakon:) jóval 500 komment fölé szoktak menni...és kölykök nélkül:)

8és hr-esek nélkül:)

XCat 2009.12.08. 13:08:08

@Bloodscalp: Jaj ne... az káros az egészségre. :D

XCat 2009.12.08. 13:09:23

Még ami jó téma, az ügyfélszolgálatos kontra hülyeügyfél kontra azügyfélazistan az ügyfélszolgálatosahülye posztok.

Trójai 2009.12.08. 13:13:43

@spajder: ezert elterjedt mashol a bebiszitter aztan nincsenek ilyen gondok.
Mondjuk tudom ez otthon nem kiviteleazheto mert kell mindket szulo bere a megelheteshez es nem telik bebiszitterre.

MAshol meg anyuci hamar visszamegy dolgozni, mert anyagilag jobban jonnek ki, ha o keres 3-4 ezer eurot es fizet 400-800 eurot havonta a babiszittert.

A gyerekhez meg gyereknezobe jonnek, ez alap. Nem a csaladot rangatjak a masik orszagba a friss gyerekkel.

Ettol fuggetlenul az igaz, hogy masutt elorebb jarnak gyerekbarat hozzallasban es epuletkialakitasban.
Pl van pelenkazo a wc mellett, stb. Az ajtok eleg szelesek. Etteremben szo nelkul hozzak neked a gyerekszekes etetot. stb.

De mindemellett szerintem aki utazni akar par hetes kisgyerekkel annak mazohista hajlamai vannak... :)

pappina 2009.12.08. 13:13:45

@spajder: Szerintem nem extra, amiket írsz. Minden, nem otthon ülő, tévéző kismama szembesül ezekkel. Akkor most irigykedsz vagy mi, hogy ez a posztoló "nagy baja". Bár ha megkérdeznénk, mint bárkit, akinek gyereke van, tudna panaszkodi. Kezdeményezz panasz blogot, hátha győzöl.

XCat 2009.12.08. 13:20:11

@spajder: Na, ez tetszik. Szépen, értelmesen leírod, hogy mik a problémáid, és nem bömbölsz bele a világba, hogy de neked igenis segítsenek.

Neked segítenék.

spajder 2009.12.08. 13:20:59

@pappina:
Nem akarok panaszkodni, mert minek? Pusztán leírtam, hogy babakocsival és kisgyerekkel szinte folyamatos háborúban áll az ember a RENDSZERREL, ebből rengeteg dolgon kellene és lehetne változtani. Szerintem a shoppingolni akarok a párhets gyerekkel a nagykerben nem PROBLÉMA? hanem szülői hülyeség. Ennyi. Ne csak olvass, hanem érts is!

Kismacska (BELLA) 2009.12.08. 13:22:07

OFF:

@CatMother: :)))
Azért nem lehet a szülésre minimum IQ-t meghatározni, mert kihalna az emberiség. Bár... lehet, hogy csak boldogabbak lennénk, IQ light emberkék nem gyártanának újabb generációnyi IQ light emberkét...

Neeeeem... ez már durva lenne, amolyan jogtiprás (más szót nem akarok használni erre).

ON

A poszthoz: hát... először felháborodtam, aztán olvastam a kommenteket és tényleg azt kellene megtudni, hogy miért is van ez? Egyébként engem is halálra idegesítenek a totymorgó kismamák, akik nem képesek:
- szélen tolni a kocsit, hogy aki siet elmehessen mellettük (gondolom mindenkinek látni kell, hogy lebabáztak)
- nem képesek MEGFOGNI a gyereküket. Annyiszor megfogadtam a *** hipermarketben, hogy átmegyek rajtuk, de hát istenem...!? nem tehetnek szegénykék arról, hogy hülye az anyjuk...

Szóval egyetértek a kommentelőkkel: megkérdezni: miért?

Énszóltam 2009.12.08. 13:24:43

lehetne több ilyen bolt, rühellem a gyerekkocsival szlalomozó, gyereküket szabadon engedő (mert ők szagolgatják a kezükön a dezodort) nőket.

sztivo 2009.12.08. 13:25:56

@CatMother: Igen, ez valóban életszerű, hogy száguldozó kismamák babakocsival ártatlan és nézelődő embereket kaszálnak el! :-DDDDD

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.08. 13:26:14

@Kismac - Térdileg még rokkant: a lebabáz szóról nekem mindig a lepetéz szó ugrik be... vagy ez szándékos? :D

XCat 2009.12.08. 13:28:12

@sztivo: Sokkal inkább, mint amennyire első hallásra annak tűnik..

@Rékuc: Igen, ez az. :)

Bloodscalp 2009.12.08. 13:29:31

@spajder: de azért előlegezzük meg hogy ő nem shoppingolni akart ott...nem Zara-boltról van szó:)

ha meg most látjuk tudjuk a problémákat, legalább a következő generációnak talán már nem lesz...

XCat 2009.12.08. 13:31:02

@Bloodscalp: nyilván tejet kenyeret meg parizert akart venni, mint elengedhetetlen szükségleti cikkeket..

Zarában én még nem tudtam soppingolni amúgy. Pedig isten látja a lelkemet, nagyon akartam..

sztivo 2009.12.08. 13:33:04

@CatMother: Akkor csak nekem volt mázlim eddig, de ezentúl megfelelő védőfelszerelés nélkül be nem teszem a lábam olyan helyre, ahol babakocsival is megfordulhatnak! :-DDDDD

De most komolyan...kit kaszált már el száguldozó kismama babakocsival? Jah...és kéretik a pontos sérüléseket is megnevezni! :-DDD

AlulírottFentemlített 2009.12.08. 13:37:19

Teljesen egyetértek Meklénnel és Tamarával!

Az viszont érdekelne, hogy a nyári önkényeskedő, autót az útról leszorító Pötyi polgárőrrel mi a helyzet?

Ha erre nincs válasz, akkor az érdekelne még, hogy a mentősök jól vannak a phanszia alpokban?

XCat 2009.12.08. 13:37:44

@sztivo: Engem. Rátolta a lábamra a hülye ribanca. Bambult, járt a feje körbe, mint az ördögűzőben a kiscsajé, a talicskáját meg benne egy nyáladzó kis gnómmal tolta maga előtte.
Maradandó sérülés nem lett belőle, de egészen érdekes érzés volt.

Ajánlom neked is.)

gorillka 2009.12.08. 13:40:17

@sztivo: engem még nem, de buszon már léptek a lábamra. Az is ér?

kajakra 2009.12.08. 13:44:35

@olimami: férjed tud róla, hogy építési területre hordod a közös gyermeketeket, amíg ő melózik?

Bloodscalp 2009.12.08. 13:47:06

@olimami: jajhát:)
saját kocsidba nem dobsz be százast...
(tudod mi adózatalan bevétele lehet egy ilyen boltnak benne hagyott 100 forintosból egy évben?akkár 15000 huf is-csöveskon kurenciától függ, hiszen ők is pályáznak erre a pénzre:)))@CatMother: láttam már babakocsin vagy 5 zarás zacskót lógni, mikózben a kis klampó ott sétált a babakocsi mellet...gyakorlatilag "áruhordásra"használta

sztivo 2009.12.08. 13:48:03

@CatMother: gyanítom, ha bevásárlókocsit tolt volna, azt is megsínyled ebben az esetben... fél pontnak elfogadom, de a száguldozás még mindig hiányzik! :-DDDD

sztivo 2009.12.08. 13:53:28

@gorillka: Nem, ez az eset nem játszik a felmérésben!

mama99 2009.12.08. 13:55:56

Sziasztok!

Én ugyan csak most jutottam hozzá, hogy itt egy kicsit elmazsolázzak, de megdöbbentett, hogy micsoda személyeskedő hangvételű hisztit váltott ki egy ilyen -Magyarországon- sajnos mindennapi eset. Nórának csak annyit: ne menj oda többet!
Nekem is van gyerekem, számszerint 3, igen kicsi korkülönbséggel, és valóban lehetetlen sok helyen közlekedni mind babakocsival, mind csak úgy egyszerűen gyerekkel.
Aki pedig arra hivatkozott, hogy az ő anyukája is többször kinthagyta a bolt előtt, ...hát azok más idők voltak! Én speciell sosem hagyom kint a gyerekeim sehol!!!!

soleona (törölt) 2009.12.08. 14:01:35

@olimami: Csak tipp, de mi van ha a babakocsi a mérete miatt van kitiltva onnan?
Van ezerféle hosszú, széles, magas, stb mi van akkor ha a többi vásárló a szűkebb hely miatt akadályozva lenne a babakocsi miatt?
Elvégre ha BE/RÁRAKTAD a gyereket a kocsiba/ra amit az áruház ad a vásárláshoz máris nincs gond, pl. két saját kocsi elfér a két polc között, egy saját kocsi és egy babakocsi talán már nem.

Egyébként pedig mindezt ne vedd fel, az általánosítás régi magyar játék. Lehet hogy Te "normális" kismama vagy, de az átlag az akivel ma találkoztam a Sparban reggel; öt perc murizás hangosan, a boltvezető előrángatva, hogy ő babával van, nem áll sorba, nyissanak új kasszát neki. Nyitottak, és ez kb tíz percbe telt. Addig ha sorbaáll kétszer végez...De neki JÁR és JOGA van, ahogy emlegette...

gorillka 2009.12.08. 14:02:28

@mama99: emlékszem - gyerek voltam még - amikor elloptak egy gyereket a bolt elől.
Nem tudom, meglett-e.
Szerintem azóta nem hagynak kint Magyarországon babakocsis gyereket. :-(

Heumann 2009.12.08. 14:04:33

Kedves MM!

Kaphatnék választ az érdemi részekre is?

Pl. továbbra is epedve várom az Egyenlő Bánásmód Hatóság határozatának számát, ha az EBH hozzáférhetővé tette a honlapján /mivel a dátum alapján kicsit macerás lenne megtalálni, és Nektek ugye kéznél van/, ill. ha nem hozzáférhető az EBH honlapján, a határozat online elérhetőségét.

Bloodscalp 2009.12.08. 14:11:56

Én is konluzióra jutotam

Írni fogok a BKV-nak (tudja vki ki épp az elnöke?) a terhes nőknek kötelezöen át kénne adniuk a helyüket mindenki másnak, hiszen dupla annyi helyet foglalnak, ráadásul 1 jegy áráért, indokolatlan súlytöbbletet hozznak,
remélem@tomala: @mmaria: kapok némi támogatást innét is

RoxyTHC 2009.12.08. 14:14:17

@kispista2: Szoval a passziv dohanyzas karos a passziv gyerekneveles nem? Hmm... Tenyleg nem karos a passziv gyerekneveles? Mert ugye annyira jo ha az a kis edes azt csinal amit akar es hagyjuk fejlodni a szemelyiseget, majd ugy jo lesz... Majd kesobb amikor a gyerek otthon megszokja hogy neki mindent szabad, az majd felnottkent nem erti hogy hat ha neki az volt hogy mindent szabad, akkor most mivan? Most a csunya rossz emberek miert nem ertik ezt meg... Majd megy a kispisztolyert es lovoldozni kezd....
Na pesze ez sarkitas meg fikcio, de ugye azert azt el lehet mondani, hogy a nyilvanos helyen idiotan, masok nyugalmat megzavaroan viselkedo gyerek (ahol mondjuk nem erre kijelolt hely van) (jatszoter miegymas) - akire a szulei a legkisebb hatast sem gyakoroljak, az mondjuk kurv@ra idegesito, es ebbol kovetkezoen szancionalhato lehet. Erdekes de kivancsi vagyok mitszolna a kedves anyuka/apuka ha en odamennek a jatszoterre autozni, vagy belehugyoznek a homokozoba, csak mert en eppen megtehetem.. Nem karos, mert nem kell elutni senkit, es nem kell lehugyozni sem senkit... Szoval?

elwood 2009.12.08. 14:14:19

én több mint 100 kg vagyok és egyszer ráléptam a buszon egy ember lábára, erre ő kért elnézést ...

elwood 2009.12.08. 14:15:40

ja ha a sok komment között elveszett volna, az Aldiban lehet babakocsival is vásárolni

Trójai 2009.12.08. 14:17:43

most nem azert de nalatok nincsenek a bevasarlokocsira rogzitve ilyen piros szinu csecsemotarto rugdalodzok?

Van ilyen kocsi errefele. Nem, nem gyerekuleses csomagtartos, hanem a csomagtarto helyen, de a kocsi tetejen van ilyen ize a kis csecsemoknek. Direkt piros szinu es muanyagbol van.

Mert ha nincs a babakocsi a csomagtartoban eppen ha megerkezik a csalad vasarolni, es csak az auto hatso uleserol veszik ki a gyereket a gyerekulesbol es ugye nem hagyjak a kocsiban hanem be akarjak vinni az uzletbe, akkor ezt a fajta bevasarlokocsit kerik el vhonnan.

kispista2 2009.12.08. 14:17:55

Kérdés, hogy a kisgyerekek vagy a babakocsik vannak kitiltva? Mert a cég képviselői folyamatosan hazudoznak és saját maguknak mondanak ellent.

Trójai 2009.12.08. 14:19:28

ennek az a logikaja hogy tenyleg kenyelmesebbe tegyek a vasarlast, ha nincs babakocsi epp nalad, vagy csak egy kocsit szeretnel tologatni mert nincs 3 kezed.

meg nem a tobbi kocsival van kint, hanem mint irtam ki kell kerni, gondolom azert hogy aki nem illetekes az ne hasznalja es ne tegyek tonkre.

rodrigez 2009.12.08. 14:23:18

Kedves Nóra!

Nem értem, miről folyik már itt mióta a vita. Nem értem, minek egyáltalán ide ez a poszt.

Azt írod, hogy neked számít az ár, és ezért jársz oda vásárolni a kisker helyett. Ez rendben is volna, csak a nagyker elsősorban a kereskedőké. Ha te oda akarsz menni ennek ellenére, vedd tudomásul a diszkontvásárlóra vonatkozó szabályokat. Ennyi áldozatot kell hoznia az ár érdekében annak, aki nem akar kiskerben vásárolni.

Nem tudom, de gondolom azért nem lehet bemenni babakocsival, mert:

1. Ha ez ilyen raklapos áruház, akkor könnyebben borul rá a raklapról egy babakocsira fél tonna bioliszt, mint egy bevásárlókocsira, mert az magasan van.
2. A babakocsira oda kell figyelnie a rohanó nagyker vásárlóknak, azt nem lehet odébb lökni, nekimenni, mint a bevásárlókocsit, mert az ugye a te tulajdonod, és még levelet találsz írni valamelyik szervnek ;)
Feltartja őket és a cég nyilván a nagyker vásárlók seggét nyalja, akik a hátuk közepére sem kívánják a nézelődő babakocsisokat, mikor sietnek. És igazuk is van, egy nagykerben a viszonteladó igénye az első.

Értsd már meg végre, semmi keresnivalód egy nagykerben. a NAGYKER AZÉRT NAGYKER, MERT MUNKAHELY AZ OTT DOLGOZÓKNAK ÉS A VÁSÁRLÓKNAK EGYARÁNT. Ők ott dolgoznak. És munkahelyre ne vigyél kisgyereket. Se babakocsiban, se autós ülésben!
Örülj, hogy beengednek, és vehetsz ott egy-két bioműzliszeletet olcsóbban.

Szerintem ennyi az egész.

frutella 2009.12.08. 14:23:19

@olimami:
Lehet, hogy azért mert a babakocsi+ a kezedben a kosár nem tesz annyira mobillá, mint a bevásárlókocsiban autósülés. 1 kézzel tudod csak tolni a babakocsit. Megállsz nézelődni az első esetben babakocsi elenged, kosár a földre (amit másnak kerülgetni kell+ a babakocsit is - és a többség bizony a babakocsit és a kosarat is különböző irányba állítja, hogy lehetőleg senki ne férjen el), a második esetben kosár elenged (és csak az kell kerülgetni).

Azon gondolkodom, hogy vajon csak a dac miatt nem lehet alkalmazkodni a kiíráshoz (még ha esetleg az hülyeség is), vagy van valamilyen oka annak, hogy sem kenguru, sem a bevásárlókosárba tett autósülés nem jó alternatíva számodra?

gorillka 2009.12.08. 14:28:27

@kispista2: Így már érthető. Volt már ilyen ügyük, végigvitték a procedúrát, teljesen jogos.
A cég tulajnője meg úgy van vele, felnevelt ő is három gyereket, ha ő meg tudta oldani, más is meg tudja.
Csak a diszkont üzlet nem fér bele nekem a képbe.
Most akkor, csak viszonteladók és életrevaló vásárlók a célcsoport? (nyilván a babakocsis vásárló nem tartozik ebbe a körbe, mert nem tudja megoldani a gyermek elhelyezését) :-)
Bár ha nekem üzletem lenne, és nagyon majréznék, nem a babakocsisokat tiltanám ki, hanem az 1-18 éves korcsoportot, ja és egyéni elbírálás után engedném be a vevőket.

Urbán Gorilla (törölt) 2009.12.08. 14:30:40

Nekem az a bajom, hogy nagyon sok fiatal anyuka azt hiszi, hogy rajta kívűl bárki mást is érdekel az ő gyereke, és aranyosnak tartja, és mások számára is az a gyerek a világ közepe. A multkor a Béke téri Lidl ben vásároltam, ahol egy anyuka jó hangosan vásárolt a kb egy éves gyerekével, aki kis műanyagbiciklivel volt bent a boltban. Közben jó hangosan "BENDEGÚZ GYERE ODÉBB, HOGY A BÁCSI EL TUDJON MENNI. GYERE MEGKERESSÜK A HUSIT. és mindezt úgy, hogy az egész közért zengett attól, ahogy 500db en gügyög a gyerekkel, hogy mindenki lássa, milyen aranyos, és hogy ők ketten a közért legértékesebb látogatói. A gyerek fel alá biciklizett, mindenkinek az útjában volt, és az anyuka mindig egy perccel később szólt rá, mint ahogy kellett volna. Nyugodtan leállt termékleírást olvasni, mig a gyerek lassan kerekezett a folyosón, bevásárlókocsik se előre, se hátra.
Nemrég meg a XVIII kerületi SZTK fogászatán voltam (nyilván nem jókedvemből), este, fáradtan, munka után. A várakozók között ült egy anyuka kb másfél éves kisfiúval, aki azt játszotta, hogy a folyosó egyik végéből a székek előtt áttrappol a 20 méterre lévő másik végébe, és ott retteneteset csap a falra. Ezt úgy 140 szer eljátszotta. A folyosó zengett, a váró visszahngzott, mert ugye nagy tér, egyenes falak, mint a fertőrákosi kőfejtő. Az anyuka halkan odaszól "sanyika, ne szaladgálj". Ettől a gyerek - persze leszarta - megjobban szaladgált, mégnagyobbakat trappolt, és mégnagyobbat csapott a falra. Az anyuka bájosan mosolygott, hogy az ő kisfia 1: milyen aranyos, hogy igy semmibe veszi az alibi rászólást, 2: micsoda tündér, hogy így trappol, és ilyen édibédi módon tele van élette. Kereste a betegek tekintetét, hogy ki mosolyog vissza. A trapolásnak az vetett véget, hogy trapolás közben kurva nagyot esett a gyerek, és a trappolás átváltott fél órás bőgésbe és visításba, ami alatt az anyuka 5 percenként odasúgta a fülébe, hogy "ccccsssss...", amitől a gyerek mégjobban visított.

A probléma nem a gyerekkel van, hanem a szülőkkel, akik a gyerekekük miatt a világ összes másik emberét a felismerhetetlenségig leszarják, a gyereknek mindent megengednek, eszükbe nem jut, hogy az ő édi tündi cuki életrevaló gyereke másoknak most éppen egy roppant irritáló tényező.

mama99 2009.12.08. 14:34:29

@gorillka: Nem feltétlenül a gyerekrablókra gondolok, de lássuk be, hogy kicsit megnőtt a forgalom ahhoz, hogy egy 4 évesre bízzam a 2 éves és a 2 hónapos testvéreit, miközben, -ahogy az a hozzászólásokból is levehető- egy gyerekbarát, sőt -központú társadalomban élünk...

Trójai 2009.12.08. 14:39:53

@Pete Gorilla: mert te nem rohangaltal kisgyerekkorodban?
Meg nem sikongattal, jatszottal, motoroztal?
Szerinted te nem mentel senki idegeire?

Abban a regia rendszerben nem szakadtak meg a szuleid a melohelyen es jutott edejuk rad is, nem agyonhajszolva erkeztek meg es vettek fel az ovibol.

Vagy jobb esetben nem panelben meg bevasarlokozpontban voltal hanem a kertben vagy a szomszedban.

Szerintem a szulok sem boldogok hogy cipelniuk kell a gyereket mindenhova, mert nincs kire bizni, mar nem el a szomszed utcaban a nagyi akire ra lehetne hagyni par orara. A bebiszitter tartasa a magyar penztarcahoz draga, a bolt elott nem lehet hagyni a babakocsit 20 percre mint a mi idonkben, mert ellopjak a gyereket.
satobbi

dadan 2009.12.08. 14:39:56

Na most takarodjon mindenki a büdös p...ba, okoskodó f..fejek. Hogy a f...ba jön ide a babakocsival száguldozó kismama, te nagyon szegény.
Egy napot csinálj csak végig, mondjuk egy másfél éves kicsivel, aki 14 kg és próbáld beletenni egy kenguruba, te másik nagyon hülye! Az akadálymentesítést is képtelenek vagyunk megoldani, ami ugye nem csak a mozgássérültek miatt kib...ott ciki. Az ilyen boltot meg, és ki a f...t érdekel, hogy mekkora ker.,meg kell szégyeníteni, bezárni vagy levágni a tulajdonos egyik, annak a szerencsétlen hr-esnek meg mind a két lábát, aztán flangáljanak a szájbavert boltjukban pont

mireina 2009.12.08. 14:41:07

Te jó ég, eszembe nem jutott volna, hogy ekkora vitát generál ez a levél!
Jómagam egy hét hós büszke szülője vagyok, bejártam már vele ungot-berket, főként pozitív tapasztalatokkal gazdagodva.
Akár babakocsival, akár később kenguruban hordozva a dedet szinte csupa segítőkész emberrel találkoztam. Nekem a helyi könyvesboltban a pénztár mögül is ugrott a fiatalember ajtót nyitni, a gyógyszertárban előreengedtek (kivételesen 4-5 várakozó is volt), pedig szabadkoztam, hogy ne tegyék, nem sietek sehová. (Utóbb a könyvesboltban az elengedős bácsi-néni elment mellettünk mosolyogva, és a bácsi szó nélkül megveregette a vállamat, olyan helyesek voltak!)
A Tescoban a pénztáros segít pakolni (eleinte ott is a kosárban volt a hordozó, utóbb már kényelmesebbnek találtam a kengurut), és mindenhol, de mindenhol mosolyognak a gyerekemre. A közeli étteremben (de számos messzebb lévő másikban is) ebédeltem már a picivel, soha nem okoztunk gondot senkinek, sőt, a kedvencünkben annyira örültek, mikor látták a picurt, hogy még a zenét is lehalkították, hagy aludjon nyugodtan. :) Megéri nekik, persze, sok vendégük kisgyerekes (hogy ne csak a szidást vállaljuk névvel, a dícséret a vecsési Cream Cafét illeti!)Azt azért megjegyezném, hogy egy alkalommal ordított a drága, de felváltva addig tologattuk kint a kertben, amíg elaludt. Akkor sok vendég volt, nem akartuk őket sírással zavarni, noha senki nem tett megjegyzést, inkább mosolyogtak és sajnálták Pocit.

Na már most, szerintem két lehetőség van:
- vagy soha nem futottam még össze az itt kommentelőkkel, és az itt nem kommentelő, de hasonszőrű honfitársakkal, vagy
- valójában Ti is segítetek és mosolyogtok, mert az ilyen irányú frusztrációkat nem a kismamán vezetitek le, hanem itt kiírjátok magatokból, hogy holnap újra mosolyogva segítsétek fel anyát és három gyerekét a 76-os trolira :)

A főként pozitív tapasztalatokat azért írtam, mert egyetlen esetben mellényúltam: Székesfehérváron az Alexandra Könyvesboltban. Kívülről nem realizáltam, hogy több emeletes, ill. odabent csak egy lépcső található. Mint kiderült, alagsor, földszint és további két emelet a bolt. Megkérdeztem, hogy merre van a lift, mire az eladó hölgy kérdezte, hogy milyen könyvet akarok venni. Nyári olvasmányt akartam, határozott szándékom nem volt, ezt jeleztem is. Kiderült az is, hogy van lift, de azt vásárlók nem használhatják. Ezen meglepődtem, mire felajánlotta, hogy válasszak ki egy, azaz egy emeletet, ahová elvisz. :-o
Megkérdeztem, melyik emeletet ajánlaná, ha krimi, romantikus regény vagy történelmi regény/krimi érdekelne, mire közölte, ezek mind más emeleten vannak, válasszak ki egyet. Nem tettem, otthagytam a csudába, és nyilván soha vissza sem megyek.
De:
- egyedül voltam vevő egy hétköznap kora délután, felajánlhatta volna, hogy figyel az alvó dedre ott a pultja mögött ülve (mellette elfért a kocsi), addig nézzek körül,
- nem értem, miért nem lehet használni a liftet, ha az egyébként van,
- miért nem kérte meg az ott lebzselő (dolgozó) markos fiatalembert, hogy segítsen, hátha ketten elboldogulunk a lépcsőn?

Áh, mindegy, nem érdemes filóznom rajta, csak fura volt a hozzáállása. Szerencsére pár száz méterrel arrébb találtam egy másik könyvesboltot, ahol az eladó készséges közreműködésével nyolc könyvet vettem (sajnos könyvmániás vagyok, ha bemegyek egy könyvesboltba, iszonyú pénzeket verek el :)).

Zsuzsi

U.I. Arra azért én is kíváncsi lennék, miért veszélyesebb a babakocsi, mint a baba bevásárlókocsiban? Kaphatnánk erre választ, kedves mmária?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.08. 14:41:51

@Pete Gorilla: valahogy én is így gondolom, de azért nem ennyire egyszerű a dolog, van amikor a gyerekkel nem tudsz mit kezdeni, én mint nagynéni csak lesek, amikor az amúgy imádott unokahúgom teljes kis testecskéjében megmeredvedik és lila fejjel üvölt, látszólag előzmény és ok nélkül, na akkor próbáld beültetni egy bevásárlókocsiba... már tényleg csak az hiányzik, hogy körbekörbe forogjon a feje, mint szegény Linda Blair-nek, és hát olyankor is el kell végezni a bevásárlást. Volt, hogy nővéremet a két gyerekkel az üvöltés alapján lokalizáltam a hiperben és olyankor iszonyúan sajnáltam mindannyiukat, persze ha nem rokon, akkor kevesebb türelme van az embernek. Mondjuk nővérem nem is gügyög a Sátán által megszállott kölöknek, hanem igyekszik minél gyorsabban elhúzni az áruházból.

Bloodscalp 2009.12.08. 14:43:47

hmmm ez nagykerizé ilyen WARZONE lehet, legalább egy tengerészgyalogos osztag ajánlott, tankal stb ( persze személyi protektorban pajzsal)

gorillka 2009.12.08. 14:44:40

@mama99: ok, megyek a gyerekért és viszem bevásárolni. :-)

Trójai 2009.12.08. 14:54:20

@Rékuc: ahogy elnezlek neha, szerintem rad is radferne mar egy "satan altal megszallott gyerek."

ERdekes en idomben mi tudtunk viselkedni boltban, utcan, vendegsegben, kocsiban pedig akkor emg ovis voltam.
Igaz otthon szedszedtuk egymast a tesommal, de meg akkor is, ha apam azt mondta fejezzetek be, abban a minutumban befejeztunk.

Nem volt am sutiert, csokiert, jatekert, hisztizes toporzekolas es orditas, mint mostanaban latom a gyerekeket.

Ha azt mondtak nem kapjuk meg, akkor nem.

Esetleg talan otthon szep nezessel es jo magaviselettel lehetett szepen KERNI a szuloket, hogy vegyek meg nevnapra, szulinapra, karacsonyra.
Persze ez kesobb a bizonyitvanytol is fuggott.

Pedig meg pofont sem kevertek le hozza, csak megneveltek minket.
Volt mas buntetes az igaz de nem fizikai.

A mai gyerekeket meg nem nevelik.
Tudom minden gyerek kulonbozo, van hisztis meg nem hisztis, de sajat tapasztalatombol kiindulva, amikor a 4 meg 6 eves gyerekekkel volt dolgom ram jobban hallgattak mint az anyjukra.

Mert ha en azt mondtam, az ugy volt. Ha nem csinalta buntetes volt utana. (10-20 perc a szobajaban egyedul, jatek nelkul)
Es tudta hogy hiaba konyorog akkor is meglesz a bunti.
Hiaba csinal akarmekkora hisztit, akkor is meg kell ennie a vacsorat.
Nekem nem is csinaltak hisztit, az anyjuknak igen, mert az engedett.

A kovetkezetesseg a lenyeg.
EN nem fogom 3-szor elmondani hogy hagyjak abba a lokdosodest ha a forgalmas uttest mellett setalunk. Kiabalni sem fogok. Ertsek meg elsore es foadjanak szot elsore.
Es lam, ram hallgattak elsore, masra meg nem.

Mindig mentek kikonyorogni az enyhebb iteletet vagy a vacsora elotti nassolast az anyjuktol.

Okosak ezek, ha latjak hogy hulyere lehet venni, megteszik.

Urbán Gorilla (törölt) 2009.12.08. 14:59:42

@Trojai:

"mert te nem rohangaltal kisgyerekkorodban?
Meg nem sikongattal, jatszottal, motoroztal?"

Akartam, de ha másokat zavart, nem csináltam, mert az anyukám/apukám tekintettel volt a jelenlévőkre, és rámszólt, ha kellett szigorúan.

"Szerinted te nem mentel senki idegeire?"
Amikor kezdtem volna, akkor gyorsan közbeléptek. Ez a dolga a szülőnek ugyanis.

Nekem is van két gyerekem, és én is ezt csináltam. Ha láttam, hogy másokat zavarhat, lecsillapítottam, ha nem tudtam, kivittem onnan. A feleségem is ezt csinálta. Felnőttek, és egészségesek, és nincs személyiségkárosodásuk attól, hogy nem hagytam őket a közértben meg az orvosnál visítozni meg trappolni és mindenkinek az agyára menni.
A baj az, hogy a szülők nem veszik észre, hogy a gyereke mások agyára megy.

"Abban a regia rendszerben nem szakadtak meg a szuleid a melohelyen es jutott edejuk rad is, nem agyonhajszolva erkeztek meg es vettek fel az ovibol."

Erről neked honnan van infód?
Az anyám a krisztinavárosban dolgozott, oda járta oviba, 5 ig dolgozott, aztán kött értm, aztán gyalog mentünk a közértbe bevásárolni, aztán gyerekkel, szatyrokkal tömegközlekedéssel haza. Mikor az öcsém megszületett, akkor ennek az upgradelt verziója zajlott. Az apám meg máshol dolgozott, kocsink nem volt. Ez a hetvenes évek közepén, második felében volt.

A trappolás mosolyogva hagyása nem agyonhajszoltság, hanem intelligencia függvénye. ne keress mentséget, mert felesleges. Mások leszarása.

"Vagy jobb esetben nem panelben meg bevasarlokozpontban voltal hanem a kertben vagy a szomszedban."

Erről honnan van információd? Életemben nem laktam kertes házban. Zuglóban laktam egy bérházban, aztán meg budán egy harmadik emeleti lakásban.

Amit írsz, annak semmi köze ahhoz, hogy nem lehet rászólni egy gyerekre. Ez most a trendi, hogy a gyerek azt csinál amit akar. Én is vittem a gyerekemet mindenhova, a veleségem is át a városon sokszor babakocsival két gyereket. Úgy ment bevásárolni, postára, ügyeket intézni. Csak benne még volt tisztelet a többi ember iránt. Az én gyerekeim között 17 hónap van, úgyhogy két gyerekkel játszottuk ezt. Mégsem trappoltak az SZTK ban. Én 24, feleségem 20 volt, mikor az első gyerek született 95 ben, az már kemény kapitalizmus volt, rengeteget dolgoztunk, rokon a közelben nem volt. Hidd el, tudom, miről beszélek. Bárhogy próbálod menteni az ilyen szülőket nem fogsz tudni mentséget találni arra, hogy az SZTK ban hagyja a gyereket rohangálni, vagy a közértben biciklizni, esetleg bőgni, míg ő válogatja a paradicsomot.

Balázs Róza 2009.12.08. 15:05:04

Túl azon, hogy szerintem sem kell 6-7 hetes gyerekkel nagykerbe járni, van valami, ami engem jobban idegesít: ez az apukázás, anyukázás. Az a k.... nagy baj az ilyen ostoba, öntudatos "mamikkal", hogy valóban azt hiszik, hogy a gyerek az valami kiváltság, vagy érdem. Valamint megszűnik az addigi személyiségük, és "anyuka" lesz belőlük. Én óviban és iskolában is ki nem állhatom a "Kovács anyuka" megszólítást a tanártól. Évek óta hordja hozzá az ember a kölkét, ismeri a tanár, tudja a rendes nevét, és mégis Kovács anyukaként szólít meg.

Urbán Gorilla (törölt) 2009.12.08. 15:07:52

@Balázs Róza:
Erről érdemes elolvasnod a modoros.blog-on az "ősanya" című esszét. Hülyére fogod magad röhögni, annyira kifigurázza az ilyen anyukákat.

Balázs Róza 2009.12.08. 15:10:19

@Trojai: "Szerintem a szulok sem boldogok hogy cipelniuk kell a gyereket mindenhova, mert nincs kire bizni, mar nem el a szomszed utcaban a nagyi akire ra lehetne hagyni par orara. "

Jártál már az IKEÁban hétvégén????? Oda családi programként járnak a családok, lehetőleg minél több gyerekkel. És tökéletes gorilla leírása, túlhasogva egymást próbálják bizonygatni, hogy ő ki a jobb fej a gyerekével.

Urbán Gorilla (törölt) 2009.12.08. 15:13:10

@Balázs Róza:

IKEÁ-ban gyerek mindenre felmászik, befekszik az ágyakba, ugrál is rajta, fogocskáznak a bútorok között lehetőleg a földre festett nyilakkal ellentétes irányban.

Kismacska (BELLA) 2009.12.08. 15:14:11

@CatMother: alapvetően egyetértek, azzal az egy dologgal nem, hogy én személy szerint nem utálom a gyerekeket. A gyerekeket megnevelni képtelen sudribunkó anyukákat utálom helyettük.

Egyébként jönnek majd rám is ezután a kövek, de nekem bejön a szöveged! :D

Ja: és ettől nem leszünk se fapinák, se vénkisasszonyok, hogy elvárjuk, hogy ne csak tőlünk várják el, hogy jó pofát vágjunk az előttünk totymorgó kismamákhoz, akiket nem lehet kikerülni, vagy a kölykökhöz, akik felügyelet nélkül rohangálnak a kocsik alá (NEMCSAK a bevásárló kocsik - az egyik barátom az egyik lakópark parkolójában látott felügyelet nélkül kocsik közé rohangáló 2-3 éveseket, miközben anyuci smúzolt a barátnővel).

Miért én vigyázzak más gyerekének a testi épségére? (Kénytelen vagyok, mint már leírtam: a gyerek nem tehet a szülő hülyeségéről.)

Jaj, ez már megint OFF volt. :)

Kismacska (BELLA) 2009.12.08. 15:21:08

@Rékuc: Öööö... félig igen. Néha tényleg az az érzésem, mintha egyesek vörös szőnyeget várnának el a társadalom tagjaitól a lábuk elé, mert... itt nem akarok csúnyát mondani.

Viszont kérlek titeket: akinek nem inge, ne vegye magára, tisztelet a kivételnek és minden egyéb! :)

Urbán Gorilla (törölt) 2009.12.08. 15:23:49

Egyébként ha már itt tartunk, muszáj leírnom azt, amitől valóban agyvérzést tudok kapni: Mikor csúcsidőben, tömött buszon, le és felszálláskor tanítják a gyereket járni:"nagyot lépjél Ferike, úúúgy, vigyázz, na mégegyet, ügyes vagy!"

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.08. 15:24:59

@Kismac - Térdileg még rokkant: jól beszél kend!
Egyedül azt tenném hozzá, hogy igenis vigyázzunk egymás testi épségére, még egymás porontyainak a testi épségére, elvégre társadalomban élnénk, vagy mi a szösz - de a momzillák ne éljenek vissza ezzel és vegyék vissza az irányítást a gyerekek fölött.

Kismacska (BELLA) 2009.12.08. 15:26:04

@spajder: egyre inkább az az érzésem, hogy ha gyerekem lesz, akkor előtte gyúrok, mint állat és ha kimozdulok, kenguru, nem lesz babakocsi. Komolyan. Ahogy elnézegetem, még mindig könnyebb úgy... :SSSSS

Alikam 2009.12.08. 15:26:32

@Mylady: Hát az én anyám pl. nem hurcolászott állandóan magával mint valami kibekúrt plüss állatot...

Van nagymama is a világon, ja igen, tudom pont mindegyik szülő zabikölök vagy árva volt...

Kismacska (BELLA) 2009.12.08. 15:28:18

@Rékuc: momzilla... ez kész. Komolyan. Litániákat tudnék zengeni a lakótelepi kismamákról... és megint: tisztelet a kivételnek.

Balázs Róza 2009.12.08. 15:33:49

@Pete Gorilla: áááá. igen.
És amit előzőleg írtál, ahogy a bevásárlást intézik jó hangosan, jófejkedve. Rémálom.

Valaki írta még korábban, hogy a Gulliverbe sem engednek be kisgyerekeket. Ott ráadásul nem csak a targoncák és raklapok miatt, hanem x éves kor alatt a gyerek egész egyszerűen pszichésen nem tudja feldolgozni, hogy ott van a k.... sok játék között, és akkor kezdődik a rinya. Na, eddig ezt tartották is. De most szombaton voltam a Gulliverben, és legnagyobb meglepetésemre tele az áruház gyerekes családokkal. És kórusban visítottak a kölkök. Volt olyan kiscsaj, egy nála nagyobb plüssfigurán feküdt a földön, és zokogott, mert nem akarta visszatenni a polcra. A hülye apja meg megpróbálta leüzletelni a kiscsajjal, hogy ha visszateszi a plüst, akkor kap egy csomag matricát :-))))

Kismacska (BELLA) 2009.12.08. 15:36:51

@CatMother:

Rékuc, amit nem akartam megfogalmazni, csak csúnyán, azt CatMother a második bekezdésben frankón megfogalmazta.

Kösz, CatMother!

elwood 2009.12.08. 15:43:54

@Alikam: van olyan, hogy a nagymama párszáz kilométerre van

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.12.08. 15:45:49

@Balázs Róza: "valóban azt hiszik, hogy a gyerek az valami kiváltság, vagy érdem."

ahogy az iwiw-et elnézem, a gyerek nem csak az önmeghatározás eszköze, hanem gyerekszülés után az ilyen mamik beleolvadnak a gyerekükbe, egyek lesznek vele, így tuladonképpen anyapajtás elveszti az identitását.

csoda, hogy annyi pedofil apuka van (bocs... :-))))

Kismacska (BELLA) 2009.12.08. 15:46:13

@májgeriberi: kéretik figyelembe venni, hogy vannak, akik uzsonna közben olvasnak. A kitörő nevetés nem mutat jól, a kaja se a monitoron, ráadásul a munkahelyen is feltűnő... :D

Urbán Gorilla (törölt) 2009.12.08. 15:47:57

@Balázs Róza:
Fogarasi Tesco. Jófejkedő, félgazdag anyuka elkényeztetett kisgyerekkel vásárolt, és a kisgyerek az akciós cuccoknál kinézett valami pajszert. (rendes feszítővasat, és visított érte). Anyuka "jaj boldizsár, nem veszünk olyat.... (gyerek bőg)... jó, akkor hozzad". Megvették, gyerek vitte a kezébe, és míg pakoltak be a kocsiba, a gyerek olyat rámért az új ford focus oldalára, hogy egy 2 centi mély, tenyérnyi hirpadást csinált rajta.

Alikam 2009.12.08. 15:52:14

@elwood: Ja igen, ez volt a harmadik tippem.

Urbán Gorilla (törölt) 2009.12.08. 15:53:33

@rodrigez:
erre a hozzászólásodra azért nem reagál senki, mert k...ra igazad van.

Kismacska (BELLA) 2009.12.08. 15:56:43

@Ingrid: ezzel semmi baj nincs, nem diszkriminálták a kicsi lányodat. Arról volt szó, azt írtad csupán alá, hogy VIGYÁZOL RÁ. Ennyi, nem több. Az a te felelősséged és nem a bolté, ha a barátnőddel fecserészel és nem rá figyelsz, miközben agyonnyomja egy doboz, vagy valami.

Én nem érzek diszkriminációt, szerintem a bolt már fizetett kártérítést sérülésért és inkább megelőzik.

Akkor így választ kaptunk, miért nem engedik be a babakocsit.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.12.08. 16:07:50

Speciel agyhúgykövet kapok, ha a két gyerekemmel kell elmennem bevásárolni. A két gyerek ötfelé menne, folyton ott kell lenni a szeren. És a húszperces bevásárlás így lesz legalább ötven :S Ja, és be kéne vásárolni. Nem is viszem őket, csak ha nagyon muszáj.

A fröcsögés-trollkodás meg ma jól sikerült, grat a bandának a rengeteg idejeért :D

Urbán Gorilla (törölt) 2009.12.08. 16:14:11

Ez nem fröcsögés. Mi is végigcsináltuk ezt a gyerekeinkkel.

herodes · http://www.gamblers.hu 2009.12.08. 16:22:47

@CatMother: úgy beszélsz a gyerekről, mintha valami saját szórakozás céljából boltban vásárolt házikedvenc lenne.
a valós helyzet ezzel szemben az, hogy a nővér, aki majd cseréli alattad a kacsát az elfekvőben, mikor magatehetelen vén trutymó leszel, alighanem pl. ennek a kisgyereknek a munkájából is kapja majd a fizetését.

Heumann 2009.12.08. 16:24:05

@Kulics: Ha a te fejedre esik megúszod? Téged miért nem tiltanak ki?

Urbán Gorilla (törölt) 2009.12.08. 16:28:12

@manna42:
ujjujj bazzeg..... Az emberi sötétség határtalan....

Azért nem tiltják ki őt, mert ő maga megy oda felelőssége tudatában. A gyereket meg odaviszik, anélkül, hogy tehetne róla. Ő magát teszi ki veszélynek, a gyereket meg akaratán kívűl sodorják veszélybe. nem tudom, dereng e a különbség.

Heumann 2009.12.08. 16:30:43

@CatMother: a gyerek, közhiedelemmel ellentétben nem egyéni szociális probléma. Minden épelméjű társadalom érdeke, hogy szülessenek gyerekek, akik tisztességes körülmények között nőhetnek fel, különben összeomlik az egész rendszer egy idő után. Minden családnak, anyának és gyermeknek speciális védelemhez, odafigyeléshez van joga, azon az áron is, hogy ezzel akár mások egyes jogait korlátozzuk vagy többletterhet veszünk a nyakunkba.
Ez hazai alkotmányo és nemzetközi emberi jogi követelményekből is következik:
Az Alkotmány szerint pl:
"5. § A Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét.
16. § A Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság létbiztonságára, oktatására és nevelésére, védelmezi az ifjúság érdekeit."
"66. § 2) A Magyar Köztársaságban az anyáknak a gyermek születése előtt és után külön rendelkezések szerint támogatást és védelmet kell nyújtani.
67. § (1) A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges."

Meklén és Tamara 2009.12.08. 16:35:56

ezért szeretem ezt a blogot, különösen a kommenteket, mert ez itt a béke és szeretet szigete ebben a rideg világban. Legszivesebben mindannyiótokat a keblemre ölelnék. Szeretlek Titeket!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.08. 16:37:55

@manna42: nem értem, hogy ezt hogyan alkalmazod a boltba beengedhető babakocsi helyzetére?

Énbagoly 2009.12.08. 16:40:49

Itt még mindig tart egymás kinyírása? De jó, hogy nem szálltam be. :))

Urbán Gorilla (törölt) 2009.12.08. 16:43:22

@Meklén és Tamara:
Ilyen helynek is lenni kell. Én meg az álszentséget és farizeuskodást nem bírom elviselni. A kommentekről az tehet, aki a postot indította. nem biztos, hogy egyből szimpátiakomment gyűjtemény lesz, csak azért, mert babakocsiről, kisgyerekről, és anyukáról van szó. Lehet, hogy a babakocsis anyukának abszolút nincs igaza, és pont azoknak van igaza, akiket be akart feketíteni ezzel a poszttal. Szeretjük őt, és nem akarjuk, hogy tévedésben éljen, és 3% kedvezményért veszélynek tegye ki a gyerekét.

Kismacska (BELLA) 2009.12.08. 16:54:42

@CatMother: juj, abba belegondoltatok, hogy ezek a szabályok (gyereket nem lehet bevinni) a mamákat is igencsak minősítik? Ezek szerint nem tudnak vigyázni a kölykeikre (ami persze igaz is - tapasztalom nap mint nap).

Mondjátok már meg, miért nem lehet NEVELNI a gyereket? Hogy ez nagy áruház. Itt elveszhetsz. Ne mászkálj el mellőlem (ha a gyerek degenerált vagy nem ért magyarul, fogom a kezét és NEM ERESZTEM EL). Vagy: HÉV-en ülsz. Ne lóbáld a lábad, mert szétrugdalod a szemben ülő néni sípcsontját.

Persze a szemben ülő néni (én) félre húzódom és nem szólok (általában), és itt jön be megint, CatMother, amit a jogokról írtál.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.08. 16:56:43

@Énbagoly:
ez orok tema bagji
ez csak onnan indult ki, hogy MIERT?
ha megkerdezi, es azt mondjak, ez egy nagy diszkont es veszelyesnek talaljuk
OK
ha azt mondjak babakocsiban sokan lopnak ki szajret/ezt ugyse mondjak
OK

ami a hozzaszolasokbol lejon
a mas gyereke artalmas
minden mas szulo hulye
a nyuggerek se szalljanak fel buszra
szoval a tolerancia teljes hianya ervenyes az orszag 85 szazalekara
a masik 85 szazalekara meg a masik ember nem erdeklese, mert gyerekkel vagyok, sietek, nem sietek
ahhhhhhhhhhh
haggyuk
20 evevel ezelott elhetobb volt minden
legjobbkor jottem el

RoxyTHC 2009.12.08. 17:00:05

@mireina: Kedves mirenia es mindenki!

Annyit tennek hozza a mondanivalodhoz, hogy alapvetoen sokan nem vesznek figyelembe 1-2 aprosagot... Ez mar a sokadik topic amikor is a "gyermekes" ill. "nem gyermekes" emberek csapnak ossze egy alapvetoen olyan dolgon, amiben - mar bocsanat nem akarok reszrehajlo lenni, de sajna kicsit kenytelen vagyok - mindenki piszkosul ragaszkodik az igazahoz. Eleve nem arrol van szo, hogy az emberek kozul x -en gyuloik a gyerekeket es minden gyereket lancra verve porazon sotet kamraban kellene tartani es a szuleiket is, hanem egyszeruen arrol a tenyrol van szo, hogy ugy ahogy a gyermekes szulok alanyi joguknak tartjak hogy a gyermekuket ugy es olyan szellemben neveljek ahogy nekik tetszik, ugy a nem gyermekes emberek is jogot formalhatnak arra, hogy a hetkoznapi nyugalmukat megorizhessek adott helyeken. Sajnos sok szulo nem erti meg, hogy nem az a baj hogy egy gyerek visit, rohangal stb... hanem az, hogy ezt hol es mikor teszi. A ma gyerekek nagyresze eleve nincs megfeleloen "lefarsztva" igy nagyreszuk hiperaktivva valik, es ezaltal kezelhetetlenne is. Mivel a szulok dolgoznak faradtak stb, nem ernek ra vagy nincs kedvuk a gyereket elvinni jatszoterre kirandulni stb.. Valoszinuleg sajat tapasztalatbol tudhatod, hogy ha a gyerkedet kitolod a levegore csak siman, onnantol biztosan este mar sokkal jobban es nyugisabban alszik... Abbol amit elmeseltel, hogy a te gyerekedet es teged , hogy fogadnak mindenhol, abbol lejon az hogy ugy is neveled a gyerekedet ,hogy nyugodt kornyezetet biztositasz neki... Valszeg ezert van az hogy el lehet vinni etterembe meg mindenhova es nyugiban elvan. Az emberek szeretik a gyerekeket es azert is mosolyognak mert joerzes latni egy harmonikus kapcsolatot szulo es gyerek kozott. Ezzel szemben viszont sokan nem igy viszonyulnak a gyerekukhoz, es nem biztositjak szamukra a megfelelo kornyezetet... Ezek azok akik a jatszoter helyett a bevasarlo kozpontba vagy egyeb ilyen helyekre viszik a gyerekuket hogy ott elje ki mozgasigenyet. Ez nem helyes mert ott az emberek nagyresze azert van hogy elintezze a heti napi bevasarlasait ami inkabb szukseg mint orom, es lehet nem kivancsiak az ordito rohangaszo kolkokre... Sajnos ezekkel a dolgokkal egyre tobb helyen lehet szembesulni... pl edzoterem, ahol van gyerek edzes is, ami abban nyilvanul meg hogy edzes elott es utan a gyerekek allat modjara pufolik egymast a kulonbozo poifomokkal es rohangasznak a gepek kozott... es senki nem szolna rajuk hogy gyerekek itt masok is vannak akiknek lehet ez rossz... vagy a squaspalyan, ahol uszoda is van es szinten gyerekoktatas is, es a gyerekek bemennek a palyakra birkozni uvoltozni, ami ismetelten nem helyenvalo, es szinten senki nem szolna rajuk. A tulajdonos nem mer mert akkor a szulok anyatigriskent szetszedik, aki meg odajar az csendben tur, es pl itt adja ki magabol a dolgokat. Enis ugyerzem nem az en dolgom lenne azoknak a gyerekeknek szolni, hanem a szuleiknek kellene figyelniuk arra hogy rajtuk es a gyerekukon kivul meg masok is elnek ezen a foldon. En ezekben a konfliktusokban erzem azt hogy ide vezet az hogy mindenki "kopkod"a masikra egy ido utan. A jelenlegi magyar rendszer sajnos nem eppen kedvez annak hogy gyereket valaljon az ember, mert nem tud sokmindent biztositani adott esetben a gyereknek, de ettol meg a joerzes megmaradhatna az emberekben.

rodrigez 2009.12.08. 17:01:39

@Pete Gorilla:
Köszönöm Pete a méltató szavakat. Én is erre jutottam.

Heumann 2009.12.08. 17:08:15

@Rékuc: konkrétan mit? A magyar Alkotmányt? alapvetően Catmothernek szólt, nem babakocsi, hanem "oldd meg a büdös kölyködet, ha már megcsináltad" - témában.

A probléma szerintem ezzel a vitával egyébként a következő:

A kedves HR-es vezető azt álltja, hogy boltnak nincs kapacitása a megfelelő biztonsági feltételek kialakítására - vagyis spórol. Lehet itt össze-vissza hantázni arról, hogy ez "különösen veszélyes" a gyerekeknek, de valójában, attól tartok, itt nem erről van szó, hanem arról, hogy olyan alapvető biztonsági követelményeknek nem felelnek meg, ami nemcsak a gyerekek számára, hanem kivétel nélkül mindenki számára életveszélyes lehet. Erre nem lehet megfelelő válasz az, hogy akkor majd kizárom a babakocsisokat, ugyanis semmilyen olyan körülményt nem tudott felmutatni, ami ésszerűen indokolná, hogy a száguldozó targonca ugyan miért lenne rám lényegesen kevésbé veszélyes, mint egy babára? (nagyobbat tudok ugrani, mielőtt eltalál?), vagyis, ami indokolná a babakocsis szülők nézve a hátrányos megkülönböztetését. Ezzel szemben rengeteg olyan szempont felmerült - épp az ellenkommentekben -, ami, ha tényleg így van, indokolhatná az egész kóceráj bezárását az alapvető biztonsági követelmények megszegése miatt. Ilyen szimplán nincs, hogy azért mert "nagyker" nem lehet közlekedni, leomlanak dobozfalak, meg elüt egy targonca. Ha meg van, az egész hely alkalmatlan arra, hogy vásárlókat fogadjon. És itt egy nagy pont van. Senki sem mondhat olyan alapvető jogokról, mint az élethez való jog, vagy a testi integritás védelme, tehát az, hogy ő bemegy oda, és ezzel kockára teszi az életét, testi épségét, nem menti fel a kócerájt a felelősség alól. A szülő - ebben az értelemben - nem "saját felelősségére" sétál be, a vásárló nem lehet arra felkészülve, hogy egy üzlet életveszélyes, akár egy építési terület, mert ott már nagyon nagy gond van. Az építési területekre ugyanis belépni tilos. Mindenkinek.

Mylady 2009.12.08. 17:17:03

@Alikam: az én anyám speciel meghalt
apám 200km-re
ha le akarnék szaladni a boltba némi kaját venni, akkor hova tegyem a gyereket?
1. hagyjam otthon egyedül?
2. utaztassam fel apámat 200km-ről (4 óra busszal is, meg vonattal is)?
3. ne egyen a család?

vagy hogy?

a kérdés költői volt
ne fárdaj válasszal, nem érdekel

gorillka 2009.12.08. 17:21:40

@manna42: igazad van, bennem is fölmerült, hogy pl. tűzrendészetileg mennyire okés egy ilyen bolt. De ez egy jó alkalom a kisgyerekesekre fröcsögni.
Külön öröm a minősítéseket olvasni.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.08. 17:21:51

@manna42: 'Az építési területekre ugyanis belépni tilos. Mindenkinek. '

te, és akkor az építőmunkások hogy férnek hozzá a melóhoz? :))

Kismacska (BELLA) 2009.12.08. 17:22:34

@CatMother: basszus, te beteg vagy... :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD ez ütött!

Trójai 2009.12.08. 17:29:14

@Balázs Róza: ikeaba nem jarok.
a csaladi programkent vasarolni jarasrol meg annyit, hogy hat nekik ez a szorakozas mert masra nincs penz.

Itt meg megrendelik a multitol online es hazhozhozzak (ajtoig). Nem veszodnek ilyennel mert ez ido penz, + a benzin is. Igazuk is van.

Hol hogyan divat.
Hat evvan.

Mondjuk annak aki szeret vasarolni az nem orul hogy addig nincs kire bizni a gyereket.
De a Pete gorilla arrol irt, hogy amig vart a rendeloben addig rohangalt a gyerek es o melo utan faradt volt es zavarta.

Gondolom a szulo sem volt frissebb, a gyereket meg epp akkor hozta az ovibol/bolcsibol aztan nem tudta hova rakni.

Kismacska (BELLA) 2009.12.08. 17:30:20

@csesszelekmeg: te is csak támogatásért szültél gyereket? Esetleg Szocpol-gyereket?

Annyira elegem van azokból, akik hirtelen férjhez mennek / gyereket szülnek, basszus, hirtelen azt hiszik, hogy ettek a bölcsesség fájáról.

Tessék tudomásul venni, hogy ez ezzel jár. Vállaltátok a gyereket, akkor tessék úgy megnevelni, hogy ne zavarjon senkit!

Ha valaki esetleg letette a jogsihoz a kresz vizsgát, ajánlom figyelmébe a következő fogalmakat:
- zavarás (amikor ordít a kölyök, amikor kékre rúgja a lábam)
- akadályozás (amikor nekem kell vigyáznom a *** üzletben, hogy ne menjek át rajta a kocsival)
- veszélyeztetés (amikor hirtelen elém ugrik a kölyök (szülő sehol) és majdnem átesem rajta)

Persze ez a KRESZ-ben máshogy van... :D

Mérőmókus 2009.12.08. 17:30:42

@CatMother: elárulnád a másik 4-5 nevemet?
mert én csak erről az egyről tudok.

Ennyi, nem etetlek tovább, trollhölgyemény - de a másik 4-5 nickemre azért kíváncsi vagyok.

gorillka 2009.12.08. 17:31:17

@Mylady: Aki még nem került ilyen helyzetbe, nem tudja elképzelni, illetve képzeletben csodálatosan meg tudja oldani.
A kismamák szórakozásból járnak bevásárolni, direkt kiszúrásból tolják lassan/gyorsan (megfelelő rész aláhúzandó) a babakocsit előtted, nincs joguk társadalmi életet élni, amíg alszik a gyerek a kocsiban (fizessen bébiszitter a burzsuj), direkt kiszúrásból tanítják a buszon a másfél-kétévest leszállni, ahelyett, hogy otthon sámlin gyakorolnának.
Ja és a kedvenc: közértben beszélnek a gyerekhez, elmondják neki, hogy mi történik, mit vesznek! Igaz, lehetne némán is tologatni.
Aztán átnézel az Ellenőrző blogra és olvasod, hogy jön a sok buta gyerek az iskolában, és nekik kell mindent megtanítani.
Az élet megélve/átélve tanulható.

Swind 2009.12.08. 17:33:40

Estere visszatertem, es meg mindig nem latom, hogy az elso dolog ami szulokent tennek az esetben:

Megfogadom a tanacsot! Kiirtak, hogy veszeyes? Akkor nem viszem be a gyerekemet mert FELTEM.

Minden mas a szarnak csepelese. Nem az en dolgom, felulvizsgalni veszelyes-e, vagy m iert az. Megyek olyan boltba, ahol nem irtak ki ugyanezt.

A negyeves kislanyom is megertette mi az ha valamire aztmondom veszelyes. Nem ment oda, abbahagyta amit csinal, mert csak ennyit mondtam:
Hagyd abba, mert ez veszelyes!

gorillka 2009.12.08. 17:39:05

@Kismac - Térdileg még rokkant: látom, téged tényleg idegesít a "gyerek".
Írtad, hogy a HÉV-en téged rugdosott. Miért hagytad? Miért nem szóltál az anyjának, vagy a gyereknek?
Ha engem atrocitás ér, próbálom helyben lereagálni és nem általánosítva fröcsögni később.
X példából a "látható rossz" gyerekekből általánosítasz, a számodra láthatatlan "jó" gyerekeket és szüleiket is megbántva.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.08. 17:40:14

@Swind: mert te nem érted meg a bioköles hatalmát :)

Reggie 2009.12.08. 17:46:13

@gorillka: Azert nem kicsi azon szulok halmaza, akik felszallnanak a hullamvasutra is babakocsival, de amikor megtudjak a penztarnal, hogy nem lehet mert veszelyes, akkor fel orat rikacsolnak hogy "az hogy lehet" meg "diszkriminacio".

gorillka 2009.12.08. 17:54:16

@Reggie: álomvilágban élek, mert ilyennel még nem találkoztam.
Olyat már láttam, hogy anyuka, babakocsi, kisgyerek combo lazán rágyalogol a kerékpársávra, de ebből nem azt szűröm le, hogy idióta kismamák, hanem idióta az a nő.

Trójai 2009.12.08. 18:01:17

@Pete Gorilla: "Akartam, de ha másokat zavart, nem csináltam, mert az anyukám/apukám tekintettel volt a jelenlévőkre, és rámszólt, ha kellett szigorúan."

Az jolvan, ram is, de van olyan gyerek aki nem hallgat semmire sem. (viselkedeszavaros vagy rosszul nevelt) Aztan a szulo raszol parszazszor, latja, hogy nincs eredmenye, egyeb otlete nincs, megutni megsem uti, foleg nem nagykozonseg elott, aztan inkabb rahagyja. MErt nem tanult nevelesi taktikakat, plusz 10001edjere mar nems zol ra, amikor pont te ott vagy. Szoval nem biztos, hogy azert nem, amiert te gondolod.

De 2-3 evesen is radszoltak? mert akkor meg nem erti meg a gyerek. Vagy csecsemore hogy szolsz ra, hogy hagyja abba a bombolest? Kesobb persze mar van hatasa az idomitasnak.

"Abban a regi rendszerben nem szakadtak meg a szuleid a melohelyen es jutott edejuk rad is, nem agyonhajszolva erkeztek meg es vettek fel az ovibol."

A melohely alatt meg arra gondoltam, hogy regen meg emberibb tempoban folydogalt az elet. Es nem multinal hajszoltak magukat halalra az emberek. Vagy akar tanarkent most szetidegelik a gyerekek, regen meg tudtak viselkedni. MEg egyaltalan alig kellett dolgozgatni egyeseknek. (ugye rejtett munkanelkuliseg.)
Nem volt ennyi stressz es foleg ekkora rohanas sem.
Aztan jobban rafigyeltek a gyerekre, raszoltak amikor kellett.

"Erről honnan van információd? Életemben nem laktam kertes házban. Zuglóban laktam egy bérházban, aztán meg budán egy harmadik emeleti lakásban. "

Te ertelmezzel mar ember, nem azt irtam, hogy kerteshazban laktal, hanem jobb esetben ott laktal es volt tered kimozogni magad. Szoval teljesen megertem akarmikor, akarmelyik idoben elo panelgyerekeket, akiknek egy 20 meterszer 20 meteres jatszoter mar esemeny. JA meg a betonozott zsufolt iskolaudvaron sem tudnak eleget rohangalni.

"Amit írsz, annak semmi köze ahhoz, hogy nem lehet rászólni egy gyerekre."

Olvasd mar el eggyel elotted levo kommented, amit irtam pont rekucnak. Nem azt irtam neked sem, hogy nem lehet raszolni a gyerekre.
Igenis ra kell szolni. De ne tekints mar el a gyerekek normalis fizikai, szellemi es erzelmi igenyeirol se.
Meg a kepessegeitol se. Hiaba szolsz ra egy 4 evesre hogy azt nem szabad, elsore ugysem fogad szot. MAx ha elsz szankcioja a dolognak, kovetkezo alkalommal szotfogad.

TE peldadnal maradva akarmelyik kisgyerekkel bemesz boltba, persze, hogy osszefogdos mindent, akar raszolsz, akar nem. Ez kenyszer nekik, ismerkednek a vilaggal. PErsze idomitassal kesobb elerheted, hogy ne csinaljak ezt, de addig azert eltelik par alkalom.

De te nem is ezt irtad, hanem hogy hangos volt a no amikor _raszolt_ az uzletben. De nem ertem, hogy egy ilyen kisgyerekkel vasarlast te miert ugy elsz meg, hogy attrakcio a boltnak?

Es szerinted, amikor te faradtan melo utan varsz a rendeloben, a kedves szulo a gyerekkel kevesbe faradt mint te? MEg ha nem dolgozta at a napot a melohelyen es nem akkor szedte fel a gyereket az ovibol/bolcsibol, hanem "csak" a gyerekkel volt egesz nap, az azt hiszed nem faraszto? MErt szerinted neki poen a gyerekkel ott dekkolni? A gyereknek meg poen es egeszseges ott dekkolni?
Aztan talal maganak szorakozast szerencsetlen, meg nem is ordibal meg sikongat, de te morogsz a visszhang miatt. Hat nincs benned emberseg, meg megertes?
Vagy nem tudod apakent, hogy bizony faradtan is el kell tudni viselni a nyugos, megfaradtabb gyereket, meg faradtan is jopofizni kell neki?

Ja persze kivihette volna a szulo, megkerni valakit, hogy tartsak be az erkezesi sorrendet, es szoljanak neki majd, o kint fog varni. PErsze nyilvan szoltak volna neki, senki le se szarta volna, azert magyarorszag a magyarorszag.

AMugy elhiszem, hogy nehez volt, meg peldas szulok voltatok, en is felneveltem 4 gyereket, (plusz 2 a testvereimet. )

Szerintem felreertetted a dolgot, mert sok tekintetben egy az allapontunk gyerekneveles es viselkedesi normak, elvarasok teren, ( megintcsak irom, hogy olvasd el eggyel fentebbi kommentemet)

De ne varj el lehetetlen, ne vard el azt, hogy egy gyerek ne ugy viselkedjen mint egy gyerek. Hanem legyel kicsit megertobb, turelmesebb.

MErt sajna a szulok hibaja vagy nem, de sok gyerekkel porblemak vannak mostanaban, nem csak viselkedesbeli. De sokszor meg nem is a szulo hibaja szerintem. A bevasarlasnak is meg kell lenni, meg a gyereket is el kell hozni az ovibol, nem tud az ember 2 fele szakadni figyelemben sem. UGyhogy igen, lehet hogy a gyerek szetszed valamit, amig o felpercre nem nez oda mert paradicsomotvalogat.

CSak hozzateszem az engem is zavar, ha a tomegkozlekedesi eszkozon osszevissza rugdos a kiskrapek, az anyukaja latja, a nadragom mar tok koszos, de nem szol ra. Es en meg akkor is ramosolygok a gyerekre, es megkerem szepen, hogy ezt ne csinalja. Es abbahagyja meglasd. A szulo meg nem kardoskodik tobbnyire, bar elszegyellni nem szegyelli magat.

AMugy fent leirt peldadra: en magamat ismerve es hasonlo elethelyezeteimbol kiindulva tuti elkezdtem volna jatszani vagy beszelgetni a kiskrapekkel aki le/fel rohangalt meg a falat csapdosta, akarmennyire faradt vagyok. Az elso dolog amivel elvan, hogy hozzaszolt egy idegen bacsi, akkor megilletodik, esetleg odarohan anyukajahoz, par perc es megtorik a jeg, onnantol akar a terdedre ultetve grimm meseket meselhetsz, vagy lovacskaztathatod vagy valami.

Es meg annyit tennek hozza, hogy nem magyarisztanban hanem masutt senki ra sem szol a gyerekekre, en magam szemtanuja voltam, hogy leboritanak egy embernyi magas konzervpiramist mikozben a szulok beszelgetnek egymassal.

Elado odamegy, elkezd pakolni.
Mert gyerekek. Szoval ahhoz kepest meg otthon szerintem turheto a helyzet, jonnel kicsit nemetbe vagy angliaba, hat aztan mindent szabad a gyereknek, egyaltalan nem nevelik oket. pl melegszivvel emlekezem a 2esfeloras vonatutamra londonban amikor egesz uton vegig egy 7 eves forma gyerek ordibalt orrhangon es fulsertoen. Szerintem meg azutan is, hogy leszalltam.
Senki nem szolt egy szot sem mert nem illik.

indapasssucks 2009.12.08. 18:05:18

ja, és a szexshopokból meg a ketrecharcról sem kéne kitiltani a babakocsis kismamákat.

micsoda szemétség és jogtiprás!!!

tomala (törölt) 2009.12.08. 18:33:59

A kedves anyukának jelezném, hogy a legutóbbi kommentem óta SÓLYOM LÁSZLÓ köztársasági elnök véletlenül nekem küldte el a válaszlevelet az üggyel kapcsolatban, úgyhogy bemásolom ide:

Tisztelt Olimama Nóra!

Mély megrendüléssel kellett tudomásul vennem, hogy vannak még hazánkban olyan vállalatok, melyek azt hiszik, bármit megtehetnek a tulajdonukat képező üzletben. A kapitalista demokrácia alapjait tiporják, mikor fő vevőkörük érdekeit szem előtt tartva alkotják meg házirendjüket.

Hogyan fordulhat elő, hogy egy nagykereskedés a babakocsik helyett a targoncáknak, spalettaemelőknek, és bevásárlókocsiknak kíván helyet biztosítani a polcok között? Pedig mennyivel szebb látványt nyújt egy édesanya és gyermeke, mint egy raklapot húzó árufeltöltő.

De nincs egyedül! Magam is többször részesültem már hasonló megaláztatásban. Például, mikor egy nőgyógyászati rendelőnek csupán a váróterméig engedtek, és nem juthattam be a vizsgálóba. Pedig én is doktor vagyok. Vagy mikor a múlt héten nem engedtek be az IKEA labdás gyermekmegőrzőjébe, mert nem fértem be a kisajtón. De legrosszabb, hogy nem lehettem amerikai elnök, pusztán azért, mert nem vagyok amerikai. Pedig szerettem volna.

És igen, velem is megesett, hogy nem engedtek be egy nagykereskedésbe biciklizni, holott én egy vérbeli kerékpáros vagyok.
Sőt, kerékpármegőrző sem volt, mondván a viszonteladók autóval járnak.

Tartson ki, Drága Megalázott Édesanya, de addig is keressen valami elfoglaltságot magának, mert kurvára hiányozhat a történés az életéből.

Együttérzéssel:

DR. SÓLYOM LÁSZLÓ
köztársasági elnök

U.i.: Remélem helyesen írtam.

torquemada 2009.12.08. 18:40:14

Látom magam előtt, amint egy ilyen anyuka begurítja a boltba a babakocsit és még egy bevásárló kocsit is visz magvála. Aztán szembe találkozik a barátnőjével, akit még a szülési felkészítő terápiáról ismert meg. Nála is van egy babakocsi és egy bevásárló kocsi. Na ezek megállnak egymással szemben és beszélgetni kezdenek. Hogy néz ki a gyerek, a széklete, mikor és hogyan alszik. Ezzel olyan mértékben lelassítják a bolt forgalmát, mint az M4 építkezés a Kálvin teret. Vagy még jobb, ha a kedves anyuka a bbabkocsiba is pakol árut aztán elfelejti kifizetni.

Na én csak erre tudok gondolni, amikor az kerül szóba, hogy a babakocsik nem mehetnek be egy ilyen helyre.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.08. 19:10:28

@torquemada:
na es?
ez az elet
hat egyszer elunk
otthon allando a rohanas a stressz
nyugi
2 babakocsi miatt vesztessz 2 percet
es?
en is onnan tudom, hogy evekig basztattam magam mikor az elottem allo afroamerikai picha a cassanal meg telefonalt egyet, hogy visszamenjek akkor meg egy paprikas csipszert vagy eleg lesz ez?

ma mar szemem se rebben
tolerancia
nem vagyunk egyformak
ami nekem termeszetes nekd nem es forditba

selymesszőrű tejbegríz 2009.12.08. 19:15:30

Ha csak 10 percre van akkor miért olyan nehéz egy három kilós gyereket elvinni oda vissza? Cipeltem én már egy 25 kilós gyereket 4 kilométeren át!
A tököm tele van az ilyen anyukákkal, basszus keljél korán ha fintorogsz, hogy nem körülötted forog a világ!

gorillka 2009.12.08. 19:23:08

@hagyma: te ezt nem értheted, itt 15mp előnyért kanyarodósávból vágnak be eléd. Mert mindenkinek drága az ideje (csak a sajátja).
Az idő behelyettesíthető mással is.
A frusztrációt az első akadályozó tényezőn vezetik le, vagy akin merik.
Nem mer beszólni a főnökének, beszól (magában, neten) a kismamának, ráüvölt a tötymörgő gyalogosra, lelövi pirosnál a beelőzőt.
Ha feszült (ül a fogorvosnál, nyilván fáj a foga) nehezen tűri a "zavaró" tényezőt. Nem oldja a feszültséget (kisfiú, légyszi ne csapkodj, mert minden csapásnál nyilal a fogam), hanem magában növeli tovább.
Probléma-kezelést, megküzdési stratégiát nem oktatnak sehol, nem csoda, hogy van még mit tanulnunk.

gorillka 2009.12.08. 19:27:01

@selymesszőrű tejbegríz: lehet, hogy a három kilósnak jobb dolga van a babakocsiban?
Nem értem az ilyen beszólásokat. Nagyanyáink kézzel mosták a szaros pelenkát mégis felnőttek a gyerekeik, de azért manapság már eldobható pelenkát használ a többség, mert kényelmesebb a babának és a mamának.
Az, hogy te 4 kilométeren át cipeltél egy 25 kilós gyereket, tök jó.
De ne kelljen mindenkinek.

pappina 2009.12.08. 19:31:20

@selymesszőrű tejbegríz: te meg aztán kurv@ra képben vagy gyerekügyben. 3 kilós gyerek hét hetesen. Fejlett országokban születéskor átlag a 3000-3500 gramm. De biztos tuti jó szülő vagy.

Kismacska (BELLA) 2009.12.08. 19:42:28

@gorillka: juj! Ha olvastad volna az előző hozzászólásaimat, olvastad volna vagy inkább olvasHATtad volna, hogy akinek nem inge, ne vegye magára.

kispista2 2009.12.08. 19:47:58

@gorillka: Én egy 20 kilós sörhast cipelek naponta! Nehogy már az anyuka ne bírjon el egy ötkilós gyereket!

Banánhéj 2009.12.08. 20:01:37

Ezt el sem akarom hinni!Egy nagykerben figyelnek a gyermekek testi épségére?Meg kell őket dicsérni,ugyanis a gyermek amelyik a babakocsiban ül ,pont egymagasságban van a vele szembejövő bevásárló kocsival.Én már láttam hasonló esetet amikor ez a két "jármű"találkozott , vér(szerencsére nem sok)és sírás lett a vége.Így lehúzni egy ilyen szimpatikus odafigyelő céget nem szép dolog.Ez nem diszkrimináció csak figyelmesség!!!Tehát mindjárt itt a karácsony, szálljatok magatokba és gondolkozzatok el mielött ilyen ítélkező kommenteket irogattok és kockáztatjátok 100-200 ember munkahelyét.A karácsony nálatok csak egy napos??A gyerek a mi szemünk fénye !!!Köszönjük neked ,Medi-Line,hogy vigyázol rájuk!

gorillka 2009.12.08. 20:11:00

@Kismac - Térdileg még rokkant: Lehet, hogy átsiklottam rajta. :-)
A 2009.12.08. 17:30:20 hozzászólásodra írtam.

pappina 2009.12.08. 20:16:26

@Banánhéj: szar lenne éppen karácsony előtt elveszteni a munkahelyed. Ilyenen elcsúszni...

gorillka 2009.12.08. 20:17:52

@Banánhéj: Gondolom a cégnél dolgozol.
Mert ezzel az erővel a tesco-ból is kitilthatnák a babakocsikat, vagy bármelyik üzletből, ahol bevásárlókocsit használnak. Némelyik üzlet olyan szűk, hogy két vásárló sem fér el egymással szemben, mégis megbíznak a vevőkben, hogy nem "gyilkolják halomra" egymást.
Nekem egyébként semmi bajom a rendelkezéssel, de álszent dolog arra fogni, hogy így vigyáztok mások kisbabájára (olcsóbb a biztosításotok).
Tegyétek ki arra a béna honlapotokra, hogy mi a szabály és kész.
Az egynapos karácsonyt nem is értem, a 100-200 ember munkahelyét meg pláne nem.
De ha irónia volt az iromány, akkor elnézést.

gorillka 2009.12.08. 20:19:12

bocsánat a Tesco-tól. :-)

Lumpy a kretén szarvas 2009.12.08. 20:22:09

Hehehe! Eljutottam odáig, hogy CatMothert frusztráltnak bélyegezték, mert nem ájul el egy vinnyogó kölyöktől és ostoba anyukájától. Ez logikátlan. Pont a kisgyerekes anyuka a frusztrált, tekintve, hogy már hónapok, évek óta nem dugott! Öngól!

gorillka 2009.12.08. 20:25:08

@kispista2: de maradt két szabad kezed. :-)

gorillka 2009.12.08. 20:31:45

@Lumpy a kretén szarvas: Talán, mondom talán igazad is lehetne, ha kisgyerekes anyuka írta volna.
Én írtam, de az általad említett nevet meg sem említettem, a többiről nem is beszélve.
Senki nem várja el a gyermektelenektől, de a gyerekesektől sem, hogy ájuljanak el más gyerekétől. Engem is tud bosszantani más gyereke, sőt a sajátom is, de nem hagyom, hogy ez az érzés átforduljon pl utálatba, hanem megoldom a "problémát".

Reggie 2009.12.08. 20:32:09

@gorillka: Csak hasonlat volt.
De peldanak jo a metro. Ott anno korhatar volt(most nem tudom hogy van-e) mert a targoncak rohangaltak osszevissza. A szulok meg a bejaratnal trukkoztek hogy be lehessen vinni a gyereket. Aztan ha baleset volt ment a siras.

pappina 2009.12.08. 20:47:01

@Lumpy a kretén szarvas: kreténkém. Vagy rosszul jártál, vagy nem tudom, miket hallottál. De például nálunk a gyerek miatt kiesett hat hét - dugás nélkül. Jelzem van szopi, nyali, stb. Biztos van fantáziád, ha tapasztalatod nincs is.

selymesszőrű tejbegríz 2009.12.08. 20:47:32

@pappina:
Legközelebb grammra lemérem! Akkor mondok hat kilót, nem is... hetet! Agyalágyult...

@gorillka:
Elhiszem én, nekem is kurva jó dolgom van itt a jó meleg szobában, csak néha muszáj kimenni mert van kötelessége is az embernek. Egyébként én nem állítottam, hogy mindenki cipeljen egy 25 kilós gyereket, csak azért a saját gyerekének a cipelése miatt ne fanyalogjon már egy anyuka aki 10 percre lakik a "kurvafontosodamenni" diszkonttól. Basszus keljen korábban. Mit kell ezen problémázni. Agyam eldobom rögtön.

gorillka 2009.12.08. 20:49:58

@Reggie: Mint írtam, nem a szabályokkal van a gond, bár a Metro már rájött, hogy jobban jár, ha beengedi a gyerekeseket, mert amennyivel több a biztosítása, annál jóval több a bevétele.
De diszkontáruházként is aposztrofálják magukat, nem tüntetik fel a honlapon, hogy babakocsival tilos (gyerekkel lehet egyébként) és családias hangulatot emlegetnek haveri/baráti helyett.
Még ez sem olyan tragédia, mert ezek gyorsan helyrehozható dolgok, családi vállalkozás, nem kell bonyolult procedúrán átmennie egy WEB-lap módosításnak.
Nálam a HR vezető hivatalos/magán levele verte ki a biztosítékot.
Azóta biztos megdicsérték.
Végül is így két legyet ütött a cég egy csapásra.
Babakocsisok már nem fognak menni, de azok igen, akik örülnek a gyerekmentes környezetnek. :-)
Azok kedvéért, akik meg nem olvassák a T. Homárt, írják már ki a honlapjukra, hogy babakocsival tilos.

Kismacska (BELLA) 2009.12.08. 20:57:52

Bárkinek, aki családbarátnak olvasta a családias szót a honlapon, idézném, mit mondanak: "családias a légkör" tehát nem családbarát a bolt, hanem olyan a légkör. Ez - ha esetleg nem világos - nem egy és ugyanaz.

Reggie 2009.12.08. 21:35:40

@gorillka: HR vezeto levelet linkeld kerlek, kivancsi vagyok ra.

XCat 2009.12.08. 21:43:30

@Rékuc: Alakul ez, látod, mondtam én..

@Kismac - Térdileg még rokkant: Nevelni azért nem lehet a gyereket, mert egyrészt már az anyuka sem volt megnevelve, másrészt nem is nagyon lehetett volna, mert alapból hülye volt szegény, aztán a terhességtől csak még hülyébb lett. Ez ilyen generációnként öröklődő degeneráció, ami egyre súlyosabb lesz, és nem illik észrevenni. Kimondani sem illik, mert akkor kb az van, mint most.. :D

Csak azt felejtik el, ha ez túlmegy egy határon, akkor gáz van, és akkor már nem értékes társadalmi utánpótlás a gyerek, hanem egy mindenki életét megnehezítő, undok kis féreg.

A tévhitekkel ellentétben ebből nem tisztességes, dolgozó ember lesz, aki majd valamire jó lesz, hanem ugyanilyen szűkagyú, tágvaginájú, de fejlett öntudatú szerencsétlen, mint néhány itt kommentelgető kedves momzilla.

Ezzel azt hiszem válaszoltam azoknak az idiótáknak is, akik be vannak szarrantva, hogy mi lesz ővelük, ha az életmódjuk méltó következményeként ugyanoda jutnak, ahol most a kölykeik tartanak.
Ezeknek amúgy megnyugtatásul közlöm, hogy nem élnek majd el addig, de addig csak tűrjétek a kis vackokat, gügyörésszetek nekik, és néha azért törölgessétek le a trágyalevet meg a nyálat.

Szintén amúgy, nem a kölyköket utálom, hanem a hülye kölyköket, és a kismamákat sem utálom, ha azok kismamák... ellentétben a hülye ribancokkal, akik úgy gondolják, hogy ha beléjük veri a farkukat valaki, az hatalmas erény, és ha ettől még le is kölykedzettek, az onnantól plusz jogokat biztosító tényező.

Végezetül egy barátom örökérvényű szentenciáját idézném; "Tudod, nincs undorítóbb annál, amikor egy értelmes dekoratív csaj meghibban, és átalakul idegbeteg tojógéppé."

XCat 2009.12.08. 21:52:34

@Rékuc: Te, nem tudom, valahogy ebben konzervatív vagyok.. gondolom túl sok klasszikus irodalmat olvasgattam, de természetesnek tűnik, hogy ő költ rám, én meg elfogadom. Ha szülinapja van, vagy karácsony, vagy akármi, akkor kap olyan ajándékokat, ami egálba rakja a számlát, és általában azt, amit kér, hogy értelme is legyen, de hogy én fizessek, az olyan idegen. :)

XCat 2009.12.08. 22:00:24

@manna42: "Minden családnak, anyának és gyermeknek speciális védelemhez, odafigyeléshez van joga, azon az áron is, hogy ezzel akár mások egyes jogait korlátozzuk vagy többletterhet veszünk a nyakunkba."

Speciális védelem meg odafigyelés van nekik biztosítva, kapnak ingyen orvosi szűréseket, ami vagyonokba kerül, ha nincs miből megkenni az orvost, szülhetnek ingyen, kapnak ilyenolyan támogatásokat, amiket az én adómból fizetnek, tehát a többletteher is megvan, kapnak majdnem ingyen óvodát, iskolát teljesen ingyen, szociális étkeztetést, ingyentankönyvet amelyik rászorul, stb.

Ezt mind megkapják, mintha természetes lenne, pedig más országokban nem az.

Amit nem kapnak meg, az a jól picsánrúgás, ha bagózik, piál, drogozik a terhesség alatt meg a kölyök mellett, ha nem járatja iskolába, ha egyszerűen idióták, és a kölyköt grimmmese olvasás helyett leültetik tévét nézni, és itt kommentelgetnek nekem, ahelyett hogy a kis angyalkájukat rakosgatnák tisztába, hogy legalább a segge ne legyen pirosra kimarva a szartól, ha agya helyére más már nem jutott.

Mindezek alapján úgy gondolom, az idézett törvény a kelleténél sokkal inkább be van tartva, és ideje lenne inkább pár megszorítást bevezetni.

pappina 2009.12.08. 22:14:02

@CatMother: Neked csak egy szép jövőt kívánok. Jöjjél rá majd harmincas, negyvenes éveidben, hogy milyen aszott pina vagy, a szingli barátnők el-eltűntek, faszi nincs, aki jól megdugna, mert a normálisak már rég szaros pelenkáznak vagy güriznek a családért, marad tehát az alja vagy a titokban kefélő, de csak kis kurva szeretőnek néző. Aztán egy ilyen szerencsétlennél szakadjon el a gumi és szülessen legalább egy hármas ikred. És akkor maradj majd kussban, hogy drága a pelenka, kevés a gyed, nincs, aki vigyázzon a gyerekekre, amíg beülnél a wc-re egy jót szarni. Ez szép jövő, hozzád illő, csak kár lenne a gyerekért.

Azért mikor majd beérsz, hidd el, te leszel a legnagyobb momzilla...Tök gáz vagy.

XCat 2009.12.08. 22:20:32

@pappina: Alkalmatlan vagy a gyereknevelésre.
Sajnos te akarod ezt csinálni, és csinálod is. Na nem baj, ne zavartasd magad.. sokan vannak ezzel még így. Manapság ez normális, és teljesen mindegy, hogy Demszky épít még egy villát, vagy a te porontyodra pocsékoljuk el azt a temérdek pénzt. :)

** buksisimi**

*** legfrissítő a kölyökhöz karácsonyi masnival ***

XCat 2009.12.08. 22:26:14

@pappina: De most komolyan, ezt folydogáló rosszindulatot meg gyűlöletet adod át a kis féregnek is? Mert akkor sokkal világosabb, miért olyanok, amilyenek :DDD

Remélem valaki elveszi tőled, és megmenti, mielőtt késő lesz. Aztán valahogy kivakarja belőle azt a mérgező emlékedet is.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.08. 22:36:42

@pappina: remélem a gyerekednek is ezt a stílust és modort tanítod, remek példakép lehetsz...
@CatMother: ikszdé :D

Reggie 2009.12.08. 22:37:00

@kispista2: Thx.

@gorillka: A HR-es levele tok korrekt. Raadasul ha az egyenlo banasmod hatosag sem meszelte el oket(akik koztudott minden szarra diszkriminaciot uvoltenek), akkor nem tudom mire vagy felhaborodva.

kispista2 2009.12.08. 23:13:58

@Reggie: de közben már kiderült, hogy autós gyereküléssel be lehet menni, csak babakocsival nem, aminek nincs sok értelme.
A HR-es a 3. hozzászólásra más elég ideges lett, a hozzászólókat kezdte el fikázni, aztán valaki gondolom leállította, mielőtt még jobban lejáratja a céget.

/tno+DA= 2009.12.08. 23:32:28

Én értem.
A babakocsi sok helyet foglal el lopásra ad lehetőséget, és a vezetőség ezért kitiltotta.
Az más kérdés hogy ez sem nem etikus sem nem jogos sem nem semmi hanem valami túlbuzgó vélhetően frissdiplomás manager suhanc (diplomás hova gondolok, frissen érettségizett vagy jozsón frissen vásárolt érettségitől pelyhedző állú) hülyesége ez, aki megérdemelne egy seggberugdosást.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.12.09. 09:00:58

Bele se megyek a két oldal vitájába, mert semmi értelme. Tudom, mert álltam mindkét oldalon, és maga a vita parttalan. Még saját magammal is összeveszek emiatt. Viszont elmondhatom, hogy nincs rosszabb két szingli unalmas hétköznapjait végighallgatni, inkább akárki/saját rosszcsont gyerek/e. Szóval addig örüljetek míg egy gyerek ricsajozik, nem két nő. A többiben mindenkinek igaza van.

Moob21 2009.12.09. 10:12:29

@pappina: elolvasva az összes hozzászólásodat... én sajnállak téged... de most komolyan... Csernus talán rendel még :)

XCat 2009.12.09. 12:56:16

@Dariengo: A szingliknek többnyire unalmas hétköznapjaik szoktak lenni.. vagy dolgoznak, vagy boldogok. Mást nem is nagyon csinálnak. :)

Persze ezt biztosan rossz valaki olyannak látni, aki nem az.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.12.09. 15:15:19

@CatMother: igen, nekem is nagyon hiányzik az aktuális szempilla-divat átbeszélése valakivel. Sajnos csak a gyurmázás marad a gyerekekkel. Ez van.

Heumann 2009.12.09. 20:13:34

@CatMother és érdemdús társai, követői:

Tudod, az az odafigyelés és gondoskodás nemcsak pénzt, állami támogatást jelent, és nemcsak az állami szervezetrendszer, hanem a magánszféra felé is elvárásként jelenik meg. Ennek része egy olyan hozzáállás kialakítása és képviselete, amely tőled olyan távol áll, mint Makó Jeruzsálemtől. Hihetetlen, hogy felnőtt emberek a minimális tiszteletet vagy udvariasságot sem képesek tanúsítani embertársaik iránt, amint valaki nem ért velük egyet. Meg kell mondjam, ez azért különös, mert éppen Te kritizálod a gyerekek, egyébként sokszor életkori sajátosságból adódó öntörvényűségét. Nem tanított meg arra az édesanyád, hogy az ember nem feltétlenül csak azért udvarias, mert mások iránt így fejezi ki a minimális tiszteletet, hanem mert ezzel önmagának tartozik?

Tévedés azt gondolni, hogy aki Hozzád hasonló stílusban írogat és gondolkodik bármilyen témában, az az ellenfeleit minősíti. Valójában csupán saját magáról állít ki maradandó szegénységi bizonyítványt, még akkor is, ha van, aki tapsol Neked (egészségére, legyen egy szép napja).

Mindegy, ilyenkor, ahogy mondani szokták, épp elég szar lehet Neked magaddal együtt élni, és thanx God, de ez nem az én problémám.

Jöhet a fröcsögés.

Heumann 2009.12.09. 20:18:02

Feltűnt valakinek, hogy Mediline sürgősen átfazonírozta a honlapját? és odabiggyesztette a nyitva tartási idő alá "fontos információk" alatt, hogy 10 éven aluli gyereket nem lehet bevinni?
Ettől még a fogyasztók megtévesztése az ezt megelőző időszaka biztosan megáll-:))

pappina 2009.12.09. 20:53:09

@manna42: Igen, én már láttam. De attól még megnézném sutyiban, hogy továbbra is beengedik-e a kisebb gyerekeket, mint eddig. Persze a babakocsisok nélkül...

pappina 2009.12.09. 21:00:46

Basszus. Nem tudod, mi az, hogy adózás? Tudod az emberek a fizetésük jó részét befizetik az állambácsinak, aztán ettől a doktorbácsi ingyen meggyógyítja, az isklában nm fizet a tanárnéninek. Tudod, te is ezt csinálod, nem csak más gyerekének jár... Vagy a te anyád nem járatott iskolába, sosem vitt el orvoshoz, nem kérte a gyest, amiből a szaros pelenkádad vette, mert azt hitte, nektek nem jár? Ettől vagy ilyen degenerált?
Kérdezd meg dolgozó családtagjaidat, tanárnénit, hogy hogy is van ez, aztán dumálj marhaságokat.

pappina 2009.12.09. 21:02:05

@pappina: ja, lemaradt. Hát persze, hogy neki szól : CatMother

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.12.10. 04:45:50

Mit lovagoltok már annyit a skizofrén trollon?

tarkamarha 2009.12.10. 10:37:29

Első körben nagyon megbüntetném, másodikban bezáratnám az ilyen helyet. Nem érdekelnek az indokaik. Nem számít, hogy macerásabb a gyerekes ügyfél, hogy a gyereksírás zavarhatja a többi vásárlót, hogy lophatnak a babakocsiban. A normális az, hogy a gyerekesekkel türelemmel és még a hatalmas előzékenységgel bánjanak. Ha erre képtelenek, akkor vesszenek!

Nem értem a postolót. Ilyen hozzáállást tapasztalva egyszerűen nem kínálhatnak olyan jó áron akkora minőséget, választékot, hogy még egyszer bekívánkozzak oda. Évek múltával sem.

XCat 2009.12.11. 08:02:51

@manna42: nem tartok igényt sem a tiszteletedre, sem az elismerésedre.. bár meg kell hogy jegyezzem, hogy kissé ellentmondásba keveredsz önmagaddal.
:)
Nekem nagyszerű önmagammal élni, szeretem magam. Sokan tisztelnek, és elismernek.. persze több van a te fajtádból, de én a magam részéről a inkább minőséget nézem. :)

Tanuld meg, hogy nem kell mindenki szeretete, és te is boldogabb leszel. Aztán próbáld meg elfogadni, hogy vannak akik másként gondolkodnak, és ennek hangot is adnak. FIGYELEM, a másként gondolkodásnak nem csak akkor van létjogosultsága, ha te gondolsz másként valamit. :D

XCat 2009.12.11. 08:04:23

@Dariengo: A lelkükbe gázoltam, és ez fáj nekik. Menjetek el együtt fagyizni babakocsistól, és tárgyaljátok ki, hogy pfujj azok a rohadt szinglik, olyasmijük van, ami nekünk is lenne, ha nem csináltatjuk fel magunkat; ÉLETÜK!!!

Aztán üssön meg titeket a guta ott helyben. :D

XCat 2009.12.11. 08:08:08

@Dariengo: (csak arra vigyázz, hogy neghogy leverj valamit a babakocsival, mert jöhetsz ide posztolni, hogy ki kellett fizetni, és még a kölyökre is ráesett..)
Ne adj isten, valaki élőben is rátok szól, aztán akkor mi lesz.

Nyisd ki a csipád, és olvasd el, mennyien értenek egyet, és mennyien vannak azok, akik bár nem értenek velem egyet, de lényegében ugyanazt mondják.

Vagy ne nyisd ki, és utáltasd meg magad, meg a többi kisgyerekes nőcét még jobban. Rám meg csak irigykedj nyugodtan, minden okod megvan rá.

XCat 2009.12.11. 08:09:10

Jah, a Rékucra is irigykedhetsz, őrá valamivel még több van ;)

XCat 2009.12.11. 08:14:35

@pappina: Tudom mi az adózás. Az, amit én befizetek, és a te kölyködre költik, hogy olyan okossá neveld, amilyen te is vagy.

Ha kicsit egészségesebb arányérzékem lenne, nem fizetném be, hanem összegyűjtögetném, és év végén egyben odaadnám egy véletlenszerűen kiválasztott, mondjuk hajléktalan embernek.

Na de, én hiszek a szabályokban, még ha ez azzal jár is, hogy olyanokkal kell együtt élni, mint te, meg a többi momzilla.
Talán egyszer ti is eljuttok odáig, hogy a szabályok fontosak, tehát ha ki van írva kib.szott szabályként, hogy oda tankkal, terepjáróval, babakocsival és működő fűnyróval nem mégy be, akkor oda nem mégy be.

Majd. Talán. Egyszer.
Én meg addig adózok, hátha szülsz még vagy hatot.

Trójai 2009.12.11. 12:42:07

@CatMother: latom ismet beleloptad magad sok ember szivebe

:DD

Heumann 2009.12.11. 20:28:02

@CatMother: Kedvesem, mi van a fajtámmal? Mi akar ez lenni? Csak nem?

Én nem hiszem, hogy tiszteletlen voltam veled, de ha itt egyeseket annak érzel, előbb olvasd saját műveidet azzal a hihetetlen kritikai éllel, amivel rendelkezel, mindjárt ráébredsz, hogy a kérdésem találó. Távolról sem az a probléma, hogy nem értünk egyet, itt elég sok emberrel nem értek egyet, de egyébként respekt, emberileg korrektek, van egy véleményük, elmondják, nekem is van, elmondom. Mi lenne ezzel a gond?

Te viszont, velük ellentétben nyilvánvalóan képtelen vagy a véleményednek kulturált formában hangot adni, ha pedig valaki nem ért veled egyet, azt szimplán elkezded alázni. Ez nem bizonyít mást, minthogy a te neveltetésed is hagy kívánni valót maga után.

Amit képviselsz, elmondhatnád emberi hangon is, mondjuk így:
"a szülők feladata, hogy megneveljék csemetéiket, látnivaló, hogy egyeseknek ez nem sikerül kellőképpen, mit tesz Isten, én vagyok rá az élő példa, ezért szeretném, ha Ti jobban csinálnátok."

Lehet, hogy még át is érne.
Ehelyett, idézek:

"momzilla", "Vagy ne nyisd ki, és utáltasd meg magad, meg a többi kisgyerekes nőcét még jobban. Rám meg csak irigykedj nyugodtan, minden okod megvan rá." ??? Mégis ugyan ki irigykedne éppen Terád???

"Alkalmatlan vagy a gyereknevelésre."
Miért? Ne röhögtess? Mert Te ezt mondod? Mégis ki vagy Te, hm?

"...teljesen mindegy, hogy Demszky épít még egy villát, vagy a te porontyodra pocsékoljuk el azt a temérdek pénzt. :)" Sacperkábé, mit tudsz a gyermekéről vagy az életéről? Nyilván szereti és tisztességesen neveli, mint annyian mások is. Lehet, hogy a hozzád hasonlóan gondolkodó munkáltatók, üzlevezetők, stb. nem egyszerűsítik ezt meg, de nyilvánvalóan nem cserélne se Veled, se velük. Bizonyít, nap mint nap, reggeltől estig. Te mit tettél le az asztalra?

Mint írtam korábban, sem meg nem lep, sem meg nem hat tisztelőid és követőid tábora. Azt meg végképp nem szeretném, ha engem szeretnének. Isten ments, már-már megnyugtató visszaigazolás, és így végtelenül boldoggá tesz az utálatuk.

Heumann 2009.12.11. 20:35:09

@CatMother:
"Tanuld meg, hogy nem kell mindenki szeretete, és te is boldogabb leszel."

Ezt valami szienológia tanfolyamon sikerült így elsajátítani?

"Aztán próbáld meg elfogadni, hogy vannak akik másként gondolkodnak, és ennek hangot is adnak. FIGYELEM, a másként gondolkodásnak nem csak akkor van létjogosultsága, ha te gondolsz másként valamit."

Nem mondod! És ne haragudj, de ezt BIZTOS, hogy éppen TŐLED kell megtanulnunk? o tempora, o mores!

tigrisesUSAdollar 2009.12.12. 05:04:55

Pedig én a gurulós bőröndömmel szeretnék betipegni,(sérvem miatt:( ha már árúért megyek a szállodai boltocskámba. Továbbá magamnak is vennék sok-sok fincsi és drága biolevet a lékúrámhoz, meg ezt azt.. szóval költök én mindig nem keveset.

De a bőröndömet nem szívesen adnám le, nem a repcsitéren vagyunk no és mert az nagyon de nagyon drága volt (valami monogramos cucc). Nagyon szomorú lennék ha elveszne és biztos ők is, ha ki kéne fizetniük.
Tegyük fel egy jó babakocsi is úgy 500 ezer forint (?), babakocsi őrzés pedig nincs. Szőrnyű. És még a zsebpatkányomról nem is beszéltünk (a kutyus neve a táskámban a mobil mellett). Nekem a kutyus a családom. Családbarátság

XCat 2009.12.12. 15:48:04

@manna42: Szerintem alapjaiban érted félre a helyzetet.. erősen kétlem, hogy bárki utálatot, vagy bármilyen érzelmet pocsékolna itt rád. Egyszerűen hülyének tűnsz, meg gáznak, meg egy kicsit hibbantnak.

Heumann 2009.12.13. 19:52:53

@CatMother: Az óvodába mikor készülsz visszamenni????

Yarner · http://androlib.blog.hu 2009.12.13. 20:24:01

@CatMother: Haha. Mondja ezt, aki fél életét a Homáron tölti, vadidegeneket hülyézve.

XCat 2009.12.14. 07:44:01

@Yarner: Miért, kit hülyézzek? :D Valamivel csak biztosítani kell, hogy vadidegen maradjon.. Különben újabban az egészet.
Rászoktam a szarban tapicskolásra, ez vagyon. :(
:D

XCat 2009.12.14. 07:46:57

@CatMother: Kivétel az a pár kivétel, aki úgyis tudja magáról.