Tékozló Homár

Senki sem tudja, mitől gőgicsélne a baba

2009.12.30. 08:10 | ge | 202 komment

Nagyon belejöttünk a játékos panaszokba, úgyhogy most itt egy baba, aki a doboza szerint 9 dolgot tud csinálni, de a szerető apuka sajnos hiába nyomorgatta, a gőgicsélés mégsem ment neki. Amikor visszavitte a boltba, kiderült hogy használati utasítás nélkül  senki nem tudja, hogy működik a méregdrága cucc. (Kislánykoromban volt egy nagyon menő sírós babám, azt fektetni-ültetni kellett, akkor sírt, de az manapság már biztos gagyinak számítana, beszarni ugyanis nem tudott.)

Szóval, az én kis történetem ott kezdődik, hogy van egy 2 éves kislányom, aki mint, gondolom elég sok hasonló korú lánygyermek oda van a babákért. Van is neki több ilyen-olyan játék babája, de amilyen a mai konzum szülők többsége, olyan vagyok én is, tehát gondoltam veszek neki karácsonyra valami „sokat tudó, minőségi” ebből kifolyólag jó drága babát.

A választásom a Zapf Creation: Baby Born babájára esett, melyet a helyi (Kecskemét) pláza (Malom központ) játékboltjában (Bambini) gondoltam megvásárolni. Nem volt jó ötlet…

A problémák, amik felmerültek a baba átadása után:

1.: A baba elvileg 9 funkciós, amint a melléklet képeken is látható. Eszik, iszik, pisil, sír, stb. és gőgicsél (5. funkció). Illetve dehogy is, mert ezt aztán végképp nem csinálja!

Egész Karácsonykor erre próbáltunk rájönni, hogy hogyan „szólal” meg a baba. A képen az látszik, hogy a baba „hi-hi” felirattal reklámozva szerepel a dobozon és mellé van írva, hogy gőgicsél.

Gondoltam egyet és Karácsony utáni vasárnap visszavittem a babát a Bambini-be, hogy ugyan adjanak már egy kis technikai segítséget, mert nem sikerült rájönnünk a gőgicsélés nyitjára!

2.: Na, itt ütköztem a következő problémába. Az eladóknak halványlila segéd fogalmuk sem volt arról, hogy mit is árulnak! Szerintem én kulturált módon előadtam a problémámat és kértem őket, hogy segítsenek megoldani. Na, ekkor a pénztárnál lévő 4 eladóból 4 mindjárt el is kezdett 4-5 különböző megoldást ajánlani.

Pl.: etessük meg, itassuk meg, ringassuk el, nyomkodjuk a lábát, nyomkodjuk a karját, stb. Fontos megjegyezni, hogy a baba elem nélküli kivitel, tehát pl. fürdetni is lehet. Ettől függetlenül, amikor vásárláskor erre rákérdeztem, hogy akkor mégis hogyan működik, valamit gagyogott az eladó, hogy ez egy speciális belső résszel van ellátva és ennyi. Itt követtem el a hibát, hogy nem gondolkoztam…

Tehát, visszatérve a történethez, a „segítőkész” eladók a babát szinte teljesen levetkőztetve nyomkodják össze-vissza, mire kezd nekik is kikristályosodni, hogy basszus ez tényleg nem gőgicsél.

Végül az egyik eladó talált a baba felkarján egy részt, amit ha elég erősen nyomkodunk, akkor a baba sípol. Kb. ezt úgy kell elképzelni, mintha egy gumi labdából, vagy gumikacsából szökne a szelepén a levegő mikor nyomkodjuk. A babának is van egy szelepe, ahol gondolom a túl sok vizet lehet belőle leereszteni.

Na, ekkor derült fel az arcuk és mondták lelkendezve, hogy íme a baba gőgicsél! Őszintén szólva én ekkor már nem voltam igazán nyugodt lelkiállapotban, de a hidegvérem megőrzése végett megkérdeztem őket, hogy tollas-e a hátam? Ugyanis ez nem gyerekhang! Erre ők azt mondták, mit várok egy elem nélküli babától?

Én csak azt mondtam, hogy azt várom, ami a dobozra van írva és amit ők is ígértek nekem a vásárláskor, a többi nem érdekel. Azt még hozzátették, hogy ha vissza tudom csomagolni a dobozába úgy, mint volt akkor visszaveszik. Utólag gondolom ezt csak viccnek szánták, mert a dobozba, ami sajnos a lányom izgatott ajándék kicsomagolása miatt erősem leamortizált állapotban volt, egyébként sem lehetett volna már visszatenni. Ekkor értünk patthelyzetbe. A lányom teljesen beleszerelmesedett a babába, tehát vissza nem adhattuk, én pedig ott álltam, részben átverve és teljesen hülyének nézve.

Őszintén szólva nekem akkor abban a helyzetben elég lett volna egy kis bocsánatkérés is. Mondjuk annyi, hogy tényleg uram ez a baba nem tudja azt, ami rá van írva, és mi sem tudtuk mit értékesítünk. Elnézést kérünk és a többi ilyen babánál majd szólunk a vásárlóknak, hogy erre figyeljenek oda mielőtt megveszik. (tudom naiv vagyok, de ezt már írtam… J)

3.: Viszont a boltban nemhogy nem kértek elnézést, de még szinte el is zavartak volna, ha tudtak volna, így inkább ott hagytak az értetlen arckifejezésemmel és elvárták, hogy távozzak.

Összegezve lehet, hogy ez egy piszlicsáré ügy vagy probléma, amit most neked leírtam, de arra mindenképpen jó, hogy egy újabb fekete pontot kioszthassunk a magyar gyártói és eladói hozzáállásnak.

Komment kérdéseket megelőzve…

A panaszkönyvet nem kértem, mert nem volt türelmem és időm ezzel foglalkozni és talán nem is tudtam volna akkor és ott eléggé virágnyelven fogalmazni.

Baccpapucs, ajtóletépés, stb. nem az én stílusom… J

E történet tömörebb változatát pedig megkapja a fogyasztóvédelem a Zapf Creation magyarországi fő értékesítője és a Bambini központja is.

 

További kellemes év végét és Boldog Új Évet!

szimi

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZaPhOd Beeblebroxx 2009.12.30. 13:10:11

@salapapa: ha a saját műhelyedben melózol akkor vszeg azt csinálod amit szeretsz. Szted egy játékboltban dolgozónak az lehet az álommunkahelye? (vszeg nem is keres sokkal többet a minimálbérnél). Nem kell válaszolni.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.12.30. 13:10:34

@hagyma: Rossz otlet olyankor gyurmat/filcet a gyereknek adni, mikor nem kisered figyelemmel a felhasznalast.. XD

Nyilvan a baba sipolo lyukaba kell egy szilveszteri trombita veget nyomni, es az majd hasonlit a gogicseleshez. Idenytermek.

gergel 2009.12.30. 13:14:43

a játékbolti eladók vajon gőgicséltek-e valaha?
Lehet rögtön beszéltek és kimaradt eme fázis...

XCat 2009.12.30. 13:19:01

@ZaPhOd Beeblebroxx: Szerintem jó lehet pedig. Ha azt számolod, hogy bemegy 4 óránként átlagosan 2 db vevő, azokat gyorsan kizavarjuk, utána reggel este felmosni, az egész nyugis.
Jó mondjuk pakolgatni kell a hülyeségeket, de ennyi.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.30. 13:23:32

@vazsmegyeigerdezsház:
hat neha rajott a rajzolhatnek akkor kapott a szobajba 2345 A4-est meg azt a szines hengeralaku kretaszerseget, oszt hagy szoljon
mikor valamelyik mu elkeszult athozta megmutatni
eeeeeeees volt amit eltalaltam, mi az!!!

SXB 2009.12.30. 13:27:50

@richy0609: ott a pont. de a benyót szeezni kell valahonnan, acsak nincs a szobája alatt olajmező:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.30. 13:29:01

@vazsmegyeigerdezsház:
ka meg ezt elmondom es megyek reggelizni

egyszerhoztunk agyagot, igazit az agyagbanyabol
exnejemben is felpgyuladt a nehez gyermekkorabol adodoan melyen elfolytott szikra es alkottunk

oreg nenit akartun, kismeretu mellszobor formajaban
jol elvoltunk vele harman, aztan a sutobe is betettuk
hat nem egeti teljesen, de Mcdermott

teljesen tokeletesen Freddy Krueger lett a vegen, de komolyan
evekig ott volt Freddy a konyvespolcon, de aztan letort a kalapja

SXB 2009.12.30. 13:43:19

@hagyma: ez egy nagyon szomorú történet...

Trójai 2009.12.30. 13:45:01

Mostlehet hülye vagyok,de mintha az egyik lányomnak pont ilyen babája lett volna. Na jó pont ilyen nem lehetett, de az is ezeket csinálta.

A sokminden mellett azt is tudta a baba, hogy őgicsélt, sírt, ha nem volt a cumi a szájában.

Na most a baba hátán volt egy kis üreg, amit szabad szememl szinte nem is lehetett látni.

Ha megtalálta az ember késsel fellehetett feszíteni. (mindezt perszeúgy,hogya gyerek megne lássa).

Na ott volt az elem, plusz egy CD szerű kicsike korong. Akkora mint egy pohártalp.

Na ha gond volt a gőgicséléssel, vagy elemcsere kellett, vagy meg kellett törölgetni vagy csak kivenni, újrabetenni azt a korongot.

Még mindig megvan a padláson.

SXB 2009.12.30. 13:47:19

@Trójai: tedd fel a vaterára és már is boldogabb vagy egy felszólitó levéllel!

Trójai 2009.12.30. 13:56:31

Amúgy ha ismered a márkát és a terméket, nem próbáltad meg neten megnézni?

Mo.-on minden termékhez kötelesek MAGYAR NYELVŰ használati utasítást mellékelni.
Amennyiben nem, nyugodtan írj a fogyasztóvédelemnek, majd megbasszák őket.

(Kontaktlencse-lemosó vásárlás tavalyelőtt kis hazánkban, nem volt kapható az a márka,amit szoktam használni, na de nem baj, megveszem a másik fajtát, mert kell.

Fizetés után, ámde távozás előtt azért kinyitom a dobozát, és lecsekkolom. Hát a papírkán a tájékoztató volt héberül, arabul, kínaiul, de sem magyarul, sem angolul, sem németül.

Megkértem a kedves eladóhölgyet, adna hozzá egy magyar nyelvű használati utasítást?

Válasz helyett visszakérdez: Miért, nem tudja, hogy hogyan kell használni? Nem használt még ilyet?

Tudom hogy kell használni évek óta, de ilyen fajtát még pont nem használtam, de 2 másik fajtát már igen, és azokat eltérően kellett használni.
De azt kértem, adjon egy magyar nyelvű használati utasítást.

Hát az pont elfogyott.

Elfogyott? Kötelesek adni magyar nyelvű használati utasítást. Kérem hívja ide a főnökét.

Elfogyott, fénymásolni kell. Mindjárt fénymásolok, csak várni kell rá .

Nincs időm várni, ezt miért nem mondta mielőtt megvettem a terméket?

De most nincs nincs időm hátramenni.

Akkor kérem a panaszkönyvet.

Egy pillanat,máris hozom a használati utasítást.)

Na hát ennyi.

Trójai 2009.12.30. 13:58:50

@SXB: A vateráról már hallottam, de ezt a felszólítólevelet nem értem.

SXB 2009.12.30. 14:07:44

@Trójai: lásd néhány poszt-tal visszább...mindenki behajtó vagy vmi hasonló a cime.

Trójai 2009.12.30. 14:09:36

@SXB: Ja köszi. :) Én még csak öregesen, lassan... Eddig dolgoztam, csak most olvasgatok. :)

Rui Blaaz 2009.12.30. 14:09:45

melyik volt?

www.zapfcreation.de/de/service/bedienungsanleitungen/bedienungsanleitungen-baby-born/

az összes jelenleg gyártott termék "kézikönyve" itt van.

a "Kedves Szülők" kezdetű fejezetek vannak magyarul.

***

...és továbbra is szeretnék ravatalt a hozzászólásaim mellé

Rui Blaaz 2009.12.30. 14:15:19

"batterien oder akkus nicht enthalten"

tényleg, energiaforrás nélkül mit csinálna? vagy valami kinetikus lóphas van benne és csak rázni kell? lendkerekes baba... hijnye...

Szelid sunmalac 2009.12.30. 14:15:50

www.zapfcreation.com

Kivalasztod a babat, aztan megnezed a hasznalati utasitast, mert mindegyikhez van. Ilyen egyszeru.

Szelid sunmalac 2009.12.30. 14:16:55

@Rui Blaaz: Latom te meg tobbre tartottad az uriembert es meg is kerested neki :)

Trójai 2009.12.30. 14:24:31

Egyszer csinálok majd egy kísérletet. Készítek saját kezűleg egy rongybabát, meg megveszek egy ilyen drága kakilósat.

Majd odaadom mindkettőt a 2 éves gyereknek. Aztán lemérem a boldogság-mérővel, melyiktől boldogabb. :))

Nagyobb gyereknek oké hogy megvennék egy ilyet, de 2 évesnek?

Ja, ezzel amúgy nem a posztolót akartam fikázni. Elhivatott apuka, csak rossz végén fogta meg a dolgot...ha a gyereknek tetszik, akkor le kell szarni a többit.

Emlékeim szerint az én srácaim amúgy a vásárolt dolgoknál sokkal jobban örültek annak, amit én készítettem nekik. Vagy amit közösen készítettük.
Replőgépmodell, makkmarcik, stb.
Na jó, kétszer örültek legalább ugyanennyire vásárolt cuccnak is: a náluk 3-szor nagyobb plüss izének, meg az ugró trambulinnak.

Rui Blaaz 2009.12.30. 14:34:02

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:
ja, inkább, mert szemetesek a linkek az oldalon belül és még eltévedne

SXB 2009.12.30. 14:35:26

@Trójai: a trambulinnak én is qrvára örültem volna!

Trójai 2009.12.30. 15:14:59

@SXB: Sláger is volt évekig. Nagy önuralom kellett hozzá,hogy ki ne próbáljam. Na nem mintha testi épségemet féltettem volna, hanem azt, hogy tönkreteszem.

De én szívtam meg vele, rossz időben folyton be kellett cipelnem a kertből a garázsba. Aztán hazaérve nem pusziért szaladtak oda hozzám, hanem hogy hoznám e ki, már kisütött a nap. Pedig már azt hittem azért vártak annyira, mert hiányoztam. :)))

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2009.12.30. 15:21:12

Ez már az év végi post?
Hogyhogy csak ez van egész nap? :D

SXB 2009.12.30. 15:21:25

@Trójai: :))))))hálátlan kölkök!:)ilyenek a gyerekek!

Zsola777 2009.12.30. 15:21:43

Azt se feledjük, hogy _vásárláskor_ kellett volna megnézni, mit tud a baba. Tanulópénz.

A 9 funkció meg itt is megvan: fekszik hason, hanyatt, jobb- és bal oldalt, ül, áll, térdel, pislog, és még sziszeg is.

Komolyra fordítva a szót, ha nem gőgicsél, akkor nem teljesíti feladatát, a garancia érvényesítéséhez meg nem kell a doboz, majd megjavít(tat)ják! Ha meg n-szer nem sikerül, akkor kérhetsz cserét, de ennek sincs köze a dobozhoz. Vagy fogyasztóvédelem.
Azért megnéznék egy pert, ami a baba gőgicsélét határozza meg :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.30. 15:21:57

@Trójai:
mennyivel hasznosabb lett volna ha csak legot veszel es kifestot meg gyurmat
a trambulint gondolom sajat kezzel csinaltad, vagy ostermelotol vetted

SXB 2009.12.30. 15:22:34

@ColT: bezzeg tegnap mennyi volt! (vagy tegnap előtt?összefolynak a napok...)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2009.12.30. 15:32:45

Megérdemelne egy ótvar nagy sünt az aranyerére az az okostojás, aki kitalálta, hogy ezeknek a babáknak, plüssmackóknak KÖTELEZŐ funkciója a pisilés - kakilás. Ez most miért jó?

Egyébként is nevettem, mikor karácsonykor, zongorázva a TV távirányítón, belefutottam Chucky-ba. Tán a csatorna kreatívjai a kis tömeggyilkos műanyagbabával akarták tudatosítani a gyerekben, hogy az ünnep nem az ajándékról szól...?

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.30. 16:00:39

@CatMother: á, akkoriban még nem ettem homárt. 8)

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.30. 16:06:57

@Trójai: asszem a nővéremnek volt ilyennye... nem emlékszem, csak a lemezre amit én pucoltam neki szükség esetén. :)

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.30. 16:07:56

@hagyma: érdekes a gondolkodásmódod...
egyáltalán nem erről beszéltem.
dehát... mindegy.
messze vagyunk egymástól és nem csak km-ben.

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.30. 16:12:05

@ZaPhOd Beeblebroxx: hátbizony Kedves Barátom, ha egy könyvtárost vagy egy könyvesboltost megkérdezel, 99%ban tudni fogja az adott mű kivonatát fejből, mitöbb, azt is megmondja, melyik polc hanyadik sorában, milyen elrendezésben találod.
jaaa... nem a huszonévesekről beszélek, bár velük is volt már pozitív példa.

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.30. 16:19:18

@ZaPhOd Beeblebroxx: igazad van... de ez még nem mentesíti az eladót a tisztességes bánásmód elhagyására.
vevő (A POSZT SZERINT) megkérdezte az eladótól mire számítson, mi, hogyan történik. eladó tájékoztatott, ezexerint félre.
ha nekem azt mondja az importőr akitől vásárolom a riasztót, hogy ezt+ezt+ezt+ezt tudja a szerkezet és később a próbám alatt (mindig, minden újdonságot letesztelek eladás előtt) kiderül hogy az nem úgy van, én nem fogadom el ha csak mezei centrálvezérlős alapot kapok.
talán mert én még abból a hülye fajtából való vagyok, aki törődik azzal mit kap a vevő, aki ha elégedett, ezt fogja terjeszteni rólam.
statisztika:
1 elégedett vevő átlag 3 embernek mondja el elégedettségét.
1 elégedetlen vevő átlag 10 embernek mondja el elégedetlenségét.
nem mindegy...

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.30. 16:20:33

@hagyma: :DDD Herr Krugert kicsit sajnálom, de a törpénet tecc! :)

Trójai 2009.12.30. 16:26:10

@SXB: Olyanok hát. :) Meg néha mégolyanabbak...:)

@hagyma: volt legójuk meg gyurmájuk is...legódarabba azt hiszem 23563464-szor léptem bele. És 5 dobozban ömlesztve tárolták a 4 fajta legót. Jó kis keverék volt, biztos izgibb volt így a dolog. :)

Gyurma meg volt szines is, de a hagyományos barnát szerették, ami jó zsíros volt. Az anyjuk mindig veszekedett velük, hogy tegyenek alá újságpapírt. Egészen az agyagozásig a gyurma volt a kedvenc. Mert az agyagot ki is lehetett égetni, csinálni belőle maradandót, ergó nagyobb volt a varázsa.

Hogy ne kelljen mindig elhordani a műalkotásokat a kemencéhez nem tudomhányszáz fokon kiégetni, (mert az akkori hagyományos sütő erre alkalmatlan volt) elkezdtünk sógyurmázni. (fele só+ fele liszt tészta) Az sütőben is kiszárítható.

@salapapa: és volt keresgélés, amikor elveszett a baba cumija? :) (addig nem hagyja abba a sírást, amíg a szájában nincs)
Végül meglett a kanapé alatt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.30. 16:28:22

@salapapa:
nem hiszem, hogy kulonosebben erdekes
en mindig igyekeztem a gyerekemnek megadni amit szeretett volna es amire kepes voltam, nem elhanyagova a nevelest
mar olvasott ugy ment iskolaba, es mindezt jatekosan
nam vagyok /voltam/ perfekt apa, de a vegeredmennyel elegedett vagyok:)

jaja es tenyleg megtortent, Freddy az legenda lett

amugy nincs lanyom, mert most elkepzelem magam, ahogy egy jatekboltban reklamalom a babagugyogest:):)
amugy ertem a gondot ennyi pezert gugyogjon ha ra van irva!!!

a szulo mar csak ilyen vehettem volna a gyereknek felaron is bringat de akkoriban eppen a bmx volt meno
hat mit vettem?
nana hogy bmx-et

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.30. 16:30:25

@Trójai:
mondtam, mi agyagbol megalkottuk Freddyt

mikor en voltam gyerek, akkor a suliban a falra dobaltuk a gyurmat, miutan jol meggyurtuk
a pal utcaiak meg gittet ragtak
hat ez ilyen

Trójai 2009.12.30. 16:33:15

@hagyma: Freddy Mercurit?:)
(bocs, mindjárt visszaolvasok, hogy melyik freddit)

Trójai 2009.12.30. 16:36:18

@hagyma: nem találom, segíts :)

Trójai 2009.12.30. 16:50:48

@hagyma: Freddy Krueger :DDDD
Ez jó. :)

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2009.12.30. 16:51:25

@SXB: Nem néztem, a létráról nem láttam el a monitorig :D:D:D

igazságos 2009.12.30. 17:11:35

Én úgy tudom, hogy ezek a babák akkor működnek, ha egy bizonyos ponton megnyomod. Vagy úgy kell beállítani őket, mint a képeken.

Azért egy játékboltban legalább olyan eladók legyenek, amik értenek is valamicskét a játékokhoz, ne csak a vonalkódot olvassák be. Legalább egy elnézés tényleg kijárt volna érte a vevőnek. Így most már tudja, hogy hol nem szabad játékot venni, mert az eladók taplók. Még akkor is, ha ez esetben tényleg a gyártó volt a hibás.

Szerintem a játék vásárláskor nem bonthatja fel senki a csomagolást, kipróbálás céljából.

Aki azt mondja, hogy minek vett babát xy helyett... Inkább babázzon a gyerek, mint a tévé előtt üljön.

Szerencse, hogy a lány megbarátkozott a babával. Szóval mégis jól sült el a babavásárlás.

Trójai 2009.12.30. 17:16:22

@igazságos:
"Azért egy játékboltban legalább olyan eladók legyenek, amik értenek is valamicskét a játékokhoz"

Egyet is értenék veled, de azért a mai játékokhoz néha atomfizikusnak kell lenni.
Azért van különbség a fagolyó, az elektoromos kisvasút, meg a multifunkciós baba közt. :D Tudod, hogy klasszikust idézzek: "elektronika van benne"

seric2 2009.12.30. 17:32:19

Megnéztem a gyártó honlapján, megkerestem az adott modellt, letöltöttem a használati utasítást, amely arra vonatkozó tanácsokat adott 100 nelven, hogyan mossuk és szárítsuk a babát. Azt, hogy mi az ördögöt kell vele csinálni, hogy gőgicséljen na azt nem írják.

seric2 2009.12.30. 17:37:20

A Baby Annabell és Chou-chou nevezetűek gőgicsélnek/kacagnak, ha elől a mellkasukon vmit bizgerálnak, de azok elemesek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.30. 17:39:06

amugy meg a z nagy budos kozhely jutott eszembe hagyni kell a kisjanyt jatszani vele es O hamarabb rajon mitol gogicsel, mint a sok bocsesz

Énbagoly 2009.12.30. 17:55:10

Úgy megkérdezném, ez már az évvégi? :)
Mert akkor az évvégi posztban elsőztem. :)

Trójai 2009.12.30. 17:59:21

@Énbagoly: A baglyok apró örömei...
:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.30. 18:02:28

ja nem biztos, mert melozok
aztamurwaeletbe

Trójai 2009.12.30. 18:05:45

"Én meg elsőzni fogok 2010-ben..."
Vagy aludni.
Vagy mégjobbat. :))

Énbagoly 2009.12.30. 18:08:55

@Trójai: Á, holnap még biztos lesz poszt. :)

@hagyma: Hajrá, szurkolok! :))

Énbagoly 2009.12.30. 18:10:14

@hagyma: Vagy akkor mégse...

@Trójai: Reménykedsz? :)))

Trójai 2009.12.30. 18:24:17

@Énbagoly: A reményhal...
meg az utoljára-hal

Trójai 2009.12.30. 18:25:52

De rosszul írtam.
"Elsőként elsőzni 2010-ben"

Én a 2063-at várom már.
Addigra kihal a föld.
Igaz én is, de legalább ez a sok hülye sem lesz itt. :)

(*reménykedés)

(akinek nem inge..)

csuf (törölt) 2009.12.30. 18:51:19

"(<u>Kislánykoromban</u> volt egy nagyon menő sírós babám..."

"Mondjuk annyi, hogy tényleg <u>uram</u> ez a baba nem tudja..."

Megdobbent 2009.12.30. 21:23:24

Na, akkor viszont januarig ennyivolt a homar buzgalom, ugyhogy ne bantsuk a postolot, es egymast se, elvegre minnya' vege az evnek, es ami jon, az lesz csak az igazan kemeny :> Ugyhogy hajra, es a baba meg majd egy csomo dolgot produkal, pl. leesik a sipolos karja, es akkor ujabb funkcio hegyek jonnek el, azaz egyben a "kis sebesz" jatszokeszlet is eloall ;>

Trójai 2009.12.30. 21:54:33

@megélhetési sünöző - avataros avatar:
"2012-ben lesz világvége. "

Nem akkor. Akkor lesz új poszt. :))

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.12.30. 22:19:29

ahogy átnéztem a pdf-eket a zapf oldalán, azt láttam, hogy a baby born-hoz nincs elem, a baby born potty-hoz (a kakilóshoz) pedig van.
amúgy meg nem szidom a posztolót. miért tenném?
a legtöbb szülő a legjobbat akarja a gyerekének. a módszerekkel lehet egyetérteni és egyet nem érteni.
kritizálni meg pláne nem kell. ha nem tetszik, csináld jobban a sajátoddal. aztán ha felnőttek a gyerekek, lehet összesíteni, kinek ment jobban. mintha léteznének egyforma szülők és gyerekek...
=)

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.12.30. 23:25:35

Négy napig kerestem, hogy a legokombájnról (összerakás fél nap) leesett kis biszbasz hová való. Két perc múlva a gyerek megbotlott, kezébe a kombájnnal, és az egész a földbe csapódott. Magyarul atomjaira hullott. Két Xanax után megyek összerakni. Egyébként öt éves kortól való, végülis nekem ciki, de szívesen elcserélem egy lányra, akivel "csak" babázni kell.

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.31. 00:46:14

@Dariengo: ezért nem jó a papír után menni, hanme kreatívan saját művet készíteni. bármi kijöhet...
sokkal viccesebb mint azon idegelni, hogy "a képen nem így néz ki...".
hadd mozogjanak azok a neuronok, ne tartsd kordában őket! ;)

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.31. 00:50:20

@Trójai: nemtoom, annál nem voltam odahaza. ha otthon vagyok, akkor betömöm a száját akármivel... pl szívószállal.
ahogy tavaly egy szombaton (azt hittem) elhagytam a PDA-m ceruzáját. fogtam magam, megettem egy kojaknyalókát és azt kicsit megmelegítve öngyújtóval készítettem egyet. a mai napig ott figyel az autómban és ott csak azt használom. :)
1 hét mulva meglett a gyári... kiesett az autómban a köszöbbel párhuzamosan, ezért nem találtam.

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.31. 00:53:28

@hagyma: anno, amikor még nem volt a "világválság" és az üzlet is jobban ment, akkor sem kényeztettem el felesleges baromságokkal a gyereket. természetesen szart nem kaptak, de ahogy magam sem, ugyanúgy a gyerekeket sem hagyom "gizdázni". legyen csak meg az egészséges értékítéletük.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.31. 01:14:57

@salapapa:
ez nem kenyeztetes
tudtam bringat szeretne
tudtam bmx-et
megvettem, mert megtehettem
tudott volna bringazni orosz fervivazassal meg campinggel is
de zt szerette volna
utana jott a muntain bike....
/ a kocsijat mar maganak vette hala egnek/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.31. 01:21:07

mountain
volt gy ismerosom Vacon, az meh az unokait kenyezetette
aszonta
amit nem tudtam meg venni a gyerekeimnek most megveszem az ubokaimnak, mert megtehetem
ez van
esigaza van

chevrosanyi 2009.12.31. 02:04:39

Szimikém!

Már bocs, de neked mindent alád toltak? Elvárod, hogy az eladók a több száz, tán ezer folyamatosan megújuló termékeket kívülről fújják? Egy librisnek az összes könyvet ki kell olvasnia vagy egy tescosnak az összes termék alapanyagát ismernie kell? Elvárod a csodát, de aztán jössz is leírni az idióta posztodat a homárba. Gratulálok, figther!

Megdobbent 2009.12.31. 07:00:39

No, akkor 2009.12.31-EN EZENNEL MEGTILTOM EGYMAS BECSMERLESET JELEN POSTBAN. KIS TEKINTETTEL EGYMASRA JOEMBEREK, CSUPA JOKIVANSAGOT MOSTANTOL, PICSASZAR EGY EVUNK JON, DE EZ IS RAKAS TRAGYA VOLT. TEHAT UNNEPELJUK, HOGY MEGDOGLIK VEGRE 2009!!!!

Szal boldog ujevet minden kedves Homar olvasonak, sot maganak a Homarnak is, nah :)

Ezt nektek!

img4.indafoto.hu/5/5/35445_3d015642567b62204c8bce00b2b1d60c/6428663_8c6f98cf1a068b5c7bdb4c980ed6715a_l.jpg

Nyugi, csak egy kep, kifejezetten nektek krealva :)

Énbagoly 2009.12.31. 08:20:00

@Megdobbent: Nagggggyon kedves vagy. :))
És a kép pedig nagyon tetszik. :)))

richy0609 · http://www.tengerimalacaim.sokoldal. 2009.12.31. 08:22:41

@Megdobbent: piszok hideg lehetett ott ülniük....
bááááár a lopás nem szép dolog.... :)

HirTv 2009.12.31. 08:51:22

Bekaksizos babát mindenkinek! xD

Secnir 2009.12.31. 09:52:24

ez akkor már az évvégi poszt?

több idén már nem is lesz?

holafaxomba elsőzzek?
vagy legyek idei utolsó?

ZaPhOd Beeblebroxx 2009.12.31. 12:40:54

@salapapa: van külömbség alkalmazott és magánvállalkozó közt. Neked érdeked hogy reklámozd magad mert abból élsz meg, vszinűnek tartom hogy abban a játékboltban nem teljesítménybérezés van ergo nem lesz előnye az eladónak abból ha X számmal több vevő jár hozzájuk (amugyis mennek majd mert a cég elintézi a reklámot). Én spec úgy voltam annó hogy aki megérdemelte azzal jól bántam, aki meg az első pár perc után elásta magát arra meg tettem magasról, szolgálja ki magát ha már bunkónak született :D Vszeg ezt is csak az érti meg aki már dolgozott "hülye azért nem vagyok" szintű multiknál.

SXB 2009.12.31. 13:21:33

@Secnir: hát utolsó ezzel a kommenttel már nem leszel...:S

Trójai 2009.12.31. 13:30:23

@salapapa: milyen kis kreatív vagy :)
helyes. Én is hasonlókat szoktam amúgy. :))

@Megdobbent:
hehe
az orosz strand :)))
köszi

neked is boldog új esztendőt
(utálom azt,hogy buék)

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.12.31. 14:08:41

@Megdobbent: Hehehe! Ez aranyos, neked is minden jót. (fogynak az oroszok, vagy mi van? Tőlük olyan képet várnék, amit a világűrből is látni)

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.31. 14:10:27

@Megdobbent: :DDDD ez nagyon klassz! de.. nem áznak szegénykék? ;)

Neked is boldogat, nyugodtat!

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.31. 14:14:08

@ZaPhOd Beeblebroxx: ezt nem is vitatom.
de egy apróság:
ha nincs bevétel, mert az ügyfeleket elzargatja az ember, akkor bizony a bót mexűnik. mi is lesz akkor azokkal a dolgozókkal akik végülis tönkretették a boltot? elmennek máshová, mást tönkretenni, míg a tulajnak úszik a pénze, neve...

én így gondolkodom.

Matiz Papa (törölt) 2009.12.31. 14:40:53

Miért kellett törölni a kommentemet??

ZaPhOd Beeblebroxx 2009.12.31. 17:20:00

@salapapa: hány száz cikk szólt már itt a homáron is arról hogy nagyobb áruházakban milyen bunkón viselkedtek az emberekkel? és, megszűntek? Nem ... mert ha egy nap X ezer vevőnek a 80%-a képes magától rájönni hogy hogyan működik a fakocka, vagy tud olvasni használatit akkor nem lesz elégedetlen = kevesebb fejfájás az eladónak = kevesebb panasz. A maradék 20% meg mehet a kisvállalkozásokhoz ahol kedvesen bánnak velük mert a multik mellett kapkodniuk kell minden egyes vevő után. Szerencséd van hogy nálad minden rózsaszín.

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2010.01.01. 22:04:51

Húzd meg még egyszer rendesen az asszonyt, lesz kistesó, oszt nem kell ilyenekkel szopni.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.01.01. 23:10:07

Bár nem szorosan kapcsolóik a témához, de játékbolt.
Tavaly karácsonyra kaleidoszkópot akartam venni. Már októbertől kerestem, de valahogy nem sikerült rábukkannom, ellenben van egy jópofa gyűjteményem a lebambult eladók válaszaiból.
Agria Park: A négy eladóból egy a jóképű, szövetkabátos úrra próbál rásózni egy csillagászati látcsövet,ám a mókus ellenáll a "mikroszkóp kéne", ősi intellektuál-mantrát ismételgetve. ugyanez a hölgy kíván nekem is segíteni. A kaleidoszkóp szóra elszomorodik, kérdezi a magyar nevét.
-Forgatós gukker? Tudja, aminek a végévben színes kavicsféle van és a másik feléről kell nézni...
-Olyanom volt nekem is! -derül fel, és a kezembe nyomja a manus által otthagyott látcsövet. Újból elmondom. ismét emlékszik. Most nincs olyanjuk. majd lesz, ami a falra tud vezíteni képet.
Kisvárosi nagybevárárló központ játékboltjában az eladó igazi ínyencként tesz elém egy orvos-táskát;bizonygatván, abban mindig szokott lenni. Részletezem, hogy néz ki a nem fonend-, hanem kaleidoszkóp. Ja, volt olyanja gyarekkorában. Vagy 20 éve nem gyártják.
No, dühömbe összeszerkesztettem kartonból, meg a Technik 200 készlet lencséjéből egyet. Azt hordoztam körül. Karácsony előtti héten 2 helyi kis játékboltocskában is megjelent a varázslatos kis cső. Egyik boltban Gukker-játék, másik helyen Varázscső címen futott.

VinszentVega 2010.01.02. 14:00:53

Hibás teljesítés -> árkedvezmény (vagyis a vételár egy részének visszaadása) nem lett volna megoldás??

DanielGray 2010.01.03. 23:49:37

Én tiszta erőből megnyomtam volna az eladó karját.Biztos vagyok benne,hogy gőgicsélt volna... Senki nem ideges és ha teszem azt csinos az eladó hölgy,akkor a kislányom is jól járt volna(ha hátba vágja büfizik is) és én,mint problémamegoldó apuka is mosolyogva vittem volna haza a csere-babát...

Macska Rozi 2010.01.05. 16:37:30

Teljes mértékben egyetértek a vásárlóval!
De egy kis magyarázattal azért szolgálnék,mivel én is az egyik Bambini üzlet alkalmazottja voltam.
1.
Megdöbbentem,hogy ez a baba tényleg nem csinál semmit?!Mert én is adtam el ilyet a vásárlóknak.Az igazság az,hogy tényleg nem lehet kibontani a játékokat szemrevételezésre.Így mi is többnyire a csomagoláson lévő feliratozásról tudjuk a játék funkcióját+a Magyar nyelvű játékleírás alapján(aminek igenis benne kellett volna lennie a dobozban/)
2.
Az én üzletemben is előfordult,néha reklamáció...de mivel én annak idején úgy tanultam,hogy " a vásárlónak mindig pozitív benyomással kell távoznia az üzletből"..tehát én ilyen esetben vagy másik játékot vásároltattam volna Önnel..vagy ha nem szerettek volna más játékot választani akkor a baba árát visszaadtuk volna!Én a pár Bambinis évem alatt mindig így cselekedtem(hál istennek nem sok reklamáció akadt)Persze tudom,hogy a főnökeim nem nagyon örültek volna ennek,mert "pénzt nem adunk vissza"!Pedig szerintem a bolt jó hírét kelti(többek közt) a gördülékeny reklamáció intézés!Mivel manapság tényleg sok selejt termék van,s talán megnyugtató a vásárlónak is ha bármi gongja van ,akkor nem fürdik be a termékkel és a pénzével,ami ugye nem sok van:(És a cég sem menne csődbe emiatt.Szerintem.
3.
Sajnos az eladók áruismeretén sem csodálkozom!:(
A "válság miatt" a teljes munkaidős dolgozókból részmunkaidős és diák dolgozók lettek!Többed magammal hiába mondtuk,hogy ez nem tesz jót az üzletpolitikának..de hajthatatlanok voltak!
Mondja már meg nekem valaki,hogy honnét a fenéből tudja egy olyan dolgozó a játék működését,aki hetente 16/20 órát dolgozik!!??Azaz sokszor napi 4 órát tölt az üzletben,ez pedig édes kevés!Az üzletben pedig kb.7ezer!! árucikk van!
Tehát mire átöltözik a dolgozó már vetkőzhet is le.Ez nevetséges!
4.Biztos nagyon el kellett adni azt a babát,mert másképp nem érték volna el a kitűzött forgalmat!?:))
5.
Persze tudom,hogy a vásárló szempontjából ezek nem elfogadható magyarázatok.De sajnos én/mi a fent leírtak ellen nem sok mindent tehettünk!Azt kellett csinálni,amit a vezetőség mondott.
Magyarországon ez van:((
Nekem is már égett a pofám a vevők miatt,hogy egyszerűen nem tudom őket megfelelően kiszolgálni,mert se időnk se eladónk nem volt erre.Így már nem tudtam hiteles lenni előttük!
De ezt nem becsülik,meg mert az a lényeg,hogy olcsó munkaerő legyen a tapasztalt/szakképzett helyett.
Szomorú.
De ha ez nekik jó?!Akkor nemsokára be is zárhatnak!