2010-ben legyen vége a magyaros panaszkultúrának! nem kell mindig rinyálni, egészséges libidójú ember a budapesti tömegközlekedés szétesésének is tud örülni, ha akar. És T. akar, mert egy csajjal préselték össze. Egy Boldog Ügyfél meglepő vallomása a 139-es buszról, az év első munkanapján.

A BKV összeomlik. Ez nem újdonság, az elmúlt év végétől érezhető a
szolgáltatás akadozása. Essen azonban néhány jó szó is a BKV
érdekében.
Szokás szerint fél hétkor indultam munkába. A Budaörs-Kőbánya távolság
jó esetben másfél órát vesz igénybe, ma már hétórakor -látva a
közlekedési káoszt- üzenetet küldtem az irodavezetőnknek, hogy késni
fogok. Berendezkedtem hát, éreztem, ahogy kisimulnak arcom
értetlenkedéstől összeszorult izmai, és figyelmemet a többi várakozóra
tudom fordítani.
Valamilyen érthetetlen okból az idősebb generáció jelenlévői voltak
leginkább ingerültek, szitkozódtak, átkozódtak, lökdösődtek,
furakodtak. A fiatalok szinte örültek a buszok késéseinek. Részint,
mert így tömegesen késhettek el az iskolából, amire ezúttal
hivatkozási alappal is szolgál a tömegközlekedés lehetetlensége,
másrészt viszont - mintha szeánszra gyűltek volna össze a Sasadi úti
buszmegállóban - türelmesen, trécselve, nevetgélve vették tudomásul,
hogy a következő buszra sem tudnak majd felszállni. Én a harmadik
139-es járatra préselődtem fel, és ez visszavonhatatlanul
megváltoztatta a napomat.
Egy gyönyörű, fiatal, vékony, szőke nő haját éreztem a számban.
Eleinte kicsit idegesített a dolog, mégiscsak haj került a számba,
majdhogynem elillant a jókedvem. Az illata azonban feledtette az ízét.
Frissen mosott haj reggel hét húszkor hétfő reggel, az azért nem
semmi. Közben két kissrác (feltehetően testvérek?) kihasználva hering
mivoltukat azzal voltak elfoglalva, hogy ki tud nagyobbat rúgni a
másik bokájába, ami ismét az idősebbek ellenszenvét váltotta ki. De
nem az enyémet, nekem épp semmi bajom nem volt a világgal, tőlem aztán
meg is nyúzhatták volna egymást, az én számban szőke haj volt, frissen
mosott. A lány testének közelsége szinte bűnös gondolatokat indított
el bennem, ami ilyen körülmények között nemcsak szokatlan, de ciki is.
A lány finom sminkje alatt szelíden mosolygott magában az egész
helyzeten, mint akinek ez a természetes élettere. Valószínűleg hozzá
volt szokva a tömeghez, mert egyáltalán nem zavartatta magát. Így már
legalább ketten voltunk, akiket nem érintett kellemetlenül az év első
munkanapjának kissé zötyögősre sikerült indulása.
Keze kecsesen, szinte lebegve nyúlt át a tömeg felett a leszállásjelző
felé a Testnevelési Egyetemnél, majd amikor a busz megállt, leszállt
anélkül, hogy akár egy pillantást is vetett volna rám. Nem mintha én
stíröltem volna, épp csak egy pillanatra kaptam el az arcát. És így
volt teljes a reggel. Finom, mindenki számára észrevehetetlen, kissé
nagyképűen flörtnek titulált semmiség a százharminckilencesen. Egy
könnyű, mindennapos szösszenet, amely egy darabig még érezteti
hatását, mielőtt eltűnne, ahogyan elillan a szőke illat, amikor
helyébe egy százhúsz kilós, mp3 lejátszóját teljes hangerőn hallgató
faragatlan tuskó furakszik, az ajtók hatalmas zajjal bezáródnak, busz
pedig tovább indul, a kedvem pedig ismét szürke lesz, hacsak a metrón
mellém nem sodródik a tömegben egy barna íz.