Tékozló Homár

Kettőből kettőt bukott a Posta Zuglóban

2010.01.15. 11:08 | ge | 144 komment

A levélíró szerint a XIV. kerületi posta garantáltan nincs a helyzet magaslatán. Hiába várta a postást, annak állítólag egyszerűbb volt bedobni a postaládába a várt csomagot, mint becsengetni és szerintük ez jól is van így. Ahogy arról sem tehetnek, hogy a külföldről várt  sapka is eltűnt valahol útközben. Na most vagy peches a levélíró, vagy valóban a zuglói postán van egy fekete lyuk valaki fiókjában.

1., 2009. november elején Vaterán megvásárolt USB-s TV Tuner ajánlva került feladásra, majd 3 hét várakozás után a Posta érdeklődésemre azt állította, hogy „levélszekrénybe kézbesítették” a küldeményt. Kérdésemre, hogy ajánlott küldeményt milyen alapon dobnak be levélszekrénybe, a válasz csak annyi volt, hogy „ha a címzett nem tartózkodik otthon, és a küldemény mérete alapján befér a levélszekrénybe”, akkor megtehetik. Ez így törvényes.

Kár, hogy az általuk megnevezett napon otthon tartózkodtam, és vártam a küldeményt. Tudakozvány benyújtását ajánlották, amit jobb híján megtettünk, de a 30 napos közigazgatási határidőt nem sikerült betartaniuk, most pedig a kártérítés az, amit nem hajlandóak megítélni, pedig lévén, hogy ajánlott küldemény volt, ez nem egyenlő a postázott termék árával, de még annak harmadával sem.

  Lehet mondani, hogy miért nem értéklevélként, vagy tértivevénnyel lett feladva? Csak, mert a feladóm úgy döntött. De ez a döntés nem lett volna hibás, ha a tisztelt kézbesítő ellenőrzi, hogy vajon a címzett tényleg otthon van-e, ahogyan az ajánlott küldeményeknél a Posta saját bevallása szerint egyébként tenniük kellene.

2., 2009. december 15-én Amerikából snassz „First Class International Mail” jelöléssel postáztak számomra egy sapkát. Bár ne tették volna… ma kiderült, természetesen ezt is elkeverte a T. Posta, és mivel ehhez a fajta küldeményhez semmilyen azonosító nem tartozik, így alapból halott ügy nyomozni utána. Szerintem meg bármit a Postára bízni, az a halott ügy.

Novembertől januárig 3 hónap alatt 2 küldeményből kettő veszett el. Csak gratulálni tudok, 100%-os teljesítmény – a küldemények elvesztésében. Olyan nagy a Posta hibaszázalékos aránya, hogy egyszerűen nem is értem, minek tartjuk fenn őket… Ugyanakkora trágya, mint a BKV, tökéletesen haszontalanok.

Tisztelettel,

egy olvasó
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akikaztmondjákni 2010.01.15. 11:11:15

Csak a PPO meg a PoPOsta...
Hihhhhetetlen!

akikaztmondjákni 2010.01.15. 11:12:55

Bazz...ilyen velem is volt.Sőt, még olyan is, h a kilincsre gumizta a pakkot!:D
( Mondjuk azt nem értem hogy jutott be a lépcsöházba...)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.15. 11:13:35

Tanulság: Máskor a Centrum-Posta Zéerté Svájcban bejegyzett, ciprusi tulajdonostársú, de a Kolibri-szigetekre átjelentkezett Kft-jével kell szállíttatni.

AlexWolf 2010.01.15. 11:17:37

@Kitalátor feljegyzetei: akiknak Palkovicsné az ügyvezetője.

akikaztmondjákni 2010.01.15. 11:20:59

@Kitalátor feljegyzetei: A a fagyasztó rekeszeshütttő mellett...

akikaztmondjákni 2010.01.15. 11:26:37

@Kitalátor feljegyzetei: ...Pihenő övezetben,műemléki környezetben...

AlexWolf 2010.01.15. 11:26:47

@Kitalátor feljegyzetei: ...elnoPPOsodott Astar Seran feliratú polóban...

akikaztmondjákni 2010.01.15. 11:28:33

@AlexWolf: ...Amiket elötte a vásárlók ledobáltak a földre...

Leadfoot 2010.01.15. 11:29:20

Ne félj, a sapkád biztos nagyon jól áll valamelyik postai alkalmazottnak.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.15. 11:30:19

Ismét a póóóósta?
OTP is lesz a hétvégére?

torma99 2010.01.15. 11:31:13

egy olvasó: hol élsz ,hogy ilyen módszerekkel küldetsz magadnak dolgokat? Sóher voltál sajnáltál párszáz huf többletet a rendes szállításért, most szívsz. By the way nem te vagy az első.

akikaztmondjákni 2010.01.15. 11:32:08

@AlexWolf: ...Az ajtót berugva, a kilincset feltépve...

elwood 2010.01.15. 11:34:18

teljesen nyilvánvaló, hogy a feladó nem ragasztotta le 250Ft-ért olyan matricával amit sérülés nyilvánvaló látható jele nélkül nem lehet eltávolítani.

ha leragasztotta volna akkor azzal együtt is ellopták volna.

akikaztmondjákni 2010.01.15. 11:38:38

@Kitalátor feljegyzetei: ...A halpiacról, Szabó Rozáliával...
JééééézusMáária!

microlas (törölt) 2010.01.15. 11:41:23

nyelvvizsga-központban dolgozom, a bizonyítványokat ajánlva adjuk fel. ennek ellenére sok postás szintén nem veszi a fáradságot, hogy becsengessen (mert pl. fel kell menni a hatodik emeletre). sőt, olyat is hallottunk már, hogy mivel a kézbesítő nem találta a megfelelő postaládát, inkább rátette az egyik TETEJÉRE.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.01.15. 11:41:37

A legtöbb postás nem sztrájkol, hanem így oldja meg a kereset kiegészítést.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.15. 11:49:35

@Kitalátor feljegyzetei:
....... akik eppen mexikoban kipimpelve magyar borsot
tesznek a takilaba

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.15. 11:49:39

Sapkát ámerikából kell venni?
Miért nem mentél be egy Aldiba?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.15. 11:49:57

@microlas: A tértivény segítene, rajtatok is, de különösen a nyelvvizsgázókon. Viszont rontaná a hamisítók beszállítójaként jövedelemkiegészítést szerző postások életfeltételeit...

pause 2010.01.15. 11:50:24

na akkor mondom
2009.12.14en 2db kozel azonos meteru es sulyu levelet adtak fel nekem az Egyesult Kiralysagbol,ugyanattol a cegtol.az egyik fele megerkezett a ket unnep kozott,a masikat varjuk..
tudom hogy hohelyzet meg minden,de hogy a 12.09en ugyan onnan feladott leveleket ma kaptam meg...

Sátán meg a Jocó 2010.01.15. 11:51:07

"„ha a címzett nem tartózkodik otthon, és a küldemény mérete alapján befér a levélszekrénybe”, akkor megtehetik. Ez így törvényes."

Hol törvényes ez??? Életemben nem csinált ilyet a postás - hagyott értesítőt, aztán becaplattam enmagam.

Tud vki hiteles infót erről a "törvényes" eljárásról?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.15. 11:51:48

@hagyma: ... amihez záróra után vett nachost esznek ...
@akikaztmondjákni: Akik boldog új évet (stb) kívánnak. (Lehet, hogy Pocsai?)

tururú 2010.01.15. 11:54:25

ajtó letép, autópályamatrica kézbesítő nevére megrendel ppo-tól.

akikaztmondjákni 2010.01.15. 11:55:47

@Kitalátor feljegyzetei: :S:S:S:S Még mindig nem vágom.Sztem ez kimaradt az életemből.
...Az örjöngős kebelcsodával a moziban...

( ez gyenge )

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.01.15. 12:00:21

Nincs valakinek pár mexikói ismerőse, aki bemenne rendet rakni a Póóóstára?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.15. 12:02:52

@Csokis:
nekem csak kigyurt tavokeletiek vannak /mateszalka/ de draga a telefon
kuldjek ertuk futart?

bv s 2010.01.15. 12:06:09

autovásárláskor a hitelcégnek postázott ajánlott, tértivevényes, elsöbbségi küldemény feladása után egyszerüen eltünt.fel kellet adni mégegyszer.
ennek egy éve..és természetesen a mai napig nem tudni hova lett!!amikor minden elérhetö postát még a logisztikai központot is hivtam egyszerüen letették a telefont,hogy ök erre nem érnek rá.benyujtottam mindenféle panaszt...amire kaptam 3 honap mulva egy levelet amiben sajnálják és 3000 forint telefonpénzt küldtek!!
ennyit a postárol
az,hogy normál levelek nem kerülnek kézbesitésre..ezen már nem is csodálkozom.

akikaztmondjákni 2010.01.15. 12:07:45

@AlexWolf: ...25.000 forintos cipőben...

bv s 2010.01.15. 12:07:53

ja és nem tehet olyant a postás,hogy az ajánlott küldeményt csak ugy bedobja..ugyanis alá kell irni,hogy átvetted.
ha otthagyja..de nem irod alá..simán perelheted,hogy te aztán nem vetted át

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.01.15. 12:08:52

@hagyma: Á, hagyd! Inkább megvárom, amíg az Aldi privatizálja.

AlexWolf 2010.01.15. 12:09:23

@akikaztmondjákni: ...BKV-val szállítva...

LOOOL

akikaztmondjákni 2010.01.15. 12:11:22

@AlexWolf: :D:D:D:D:D
...2010.01.11-től?...

zizu008 2010.01.15. 12:17:47

Nekem egyszer egy ajánlottan feladott CD-ét tettek fel a levélszekrény tetejére (pedig otthon voltam). Gondolhatjátok mennyi ideig maradt ott... :-))
Utánajártam, megtehetik. Csak akkor kell saját kézbe adni, ha a küldemény ajánlott + tértivevényes.
A Te esetedben a feladónak kell indítani egy eljárást. (kb. 2 éve legalábbis így volt). Utána kb. 1 hét múlva kijött hozzám egy postás és nyilatkoznom kellett, hogy nem vettem át a kérdéses küldeményt. Ezután kb. 2 hét múlva a feladónak utalták a feladási díj valahányszorosát. (már nem emlékszem pontosan)

AlexWolf 2010.01.15. 12:19:40

asszem sikerült egy mondatban összefoglalnunk a homár utóbbi pár évét:P

akikaztmondjákni 2010.01.15. 12:24:11

@AlexWolf: Úgy tünik.

Melyik volt az a poszt, amikor emberünk bement vmi ügyfélszolgálatra és ugye berugta az ajtót vagy mi?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.15. 12:24:48

..... kokemeny ementalival fejbeqrni minden mikrobloggert

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.01.15. 12:26:53

@AlexWolf: És Balatonfüredet elfelejt ede?

akikaztmondjákni 2010.01.15. 12:28:32

@Csokis: Ede felejtős, miután vártam mindenkit a muzeum megnyitón Edelényben és senki nem jött el!:)-> Senkit nem érdekel már Ede.:)

Manci néni, a szomszéd 2010.01.15. 12:30:07

T. Posztoló!

1. Megadtad-e a bankszámlaszámodat az azonosítókkal a postának, egy ingyenes ajánlott levél szolgáltatás igénybevételéhez? (Ha nem, mit akarsz?)
2. Levonták-e az éves tagdíjat a számládról egy kanári-szigeteki bankszámlára? (Ha nem, mit akarsz?)
3. Ezek után bementél-e a postára a hátsó folyón kifüggesztett ÁSZF módosítást elolvasni?
4. Most dühös vagy-e?

AlulírottFentemlített 2010.01.15. 12:36:57

@hagyma:

....aztán ledobni őket a ráckevei strand félkész csúszdájáról egy ott parkoló platós ifára.

juhaszvik 2010.01.15. 12:38:46

Értéket postától, személyszállítást BKV-tól, tájékoztatást ügyfélszolgálatostól, udvariasságot boltostól, visszapénzt a PPO-tól, minőséget a tesco-ból, normális blogmotort a rákoktól

NE VÁRJ!

éljenek a csajok!

Manci néni, a szomszéd 2010.01.15. 12:42:02

Egyébként egy tipp a postának, ha nem akarja tovább rombolni amúgy is megtépázott tekintélyét:

Próbából adjanak fel pár pufiborítékba csomagolt nyomkövetőt, csak úgy simán. Garantáltan nem fog megérkezni a címzetthez, de legalább megtudnák, hogy melyik dolgozóik tekintik fizetéskiegészítésnek az ügyfelek csomagjait/leveleit.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.15. 12:45:58

@AlulírottFentemlített:

......es elszallitani Oket egy igazi jeghideg elemenyfurdobe, ahol a jegge fagyott mentosok siboxokkal varjak az Avatart 3D-ben megnezni kivano
BKY ellenoroket, akik suttogva mondjak, Tamas vagyok, szauna szauna szauna

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.15. 12:46:23

Ne engedjétek megcsippeltetni magatokat!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.15. 12:48:19

amugy nem tudom en sem mi a szabaly, de ugy remlik mar az en idomben is be lehetett dobni az ajanlott kuldemenyt
jogy ezek utan az mitol ajanlott azt nem tudom
az irreni posta nem dovja be es csomagot sem hagy itt
a FEDEX meg az UPS itt hagyja ha megengedem nekik

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.15. 12:48:42

@Manci néni, a szomszéd: Levélbomba, sejtfestékkel. Olyan, mint a mi a postások(!) táskájban vigyáz a pénzre...

@akikaztmondjákni:
"Edelényben nem esik a hó
Edelényben élni csuda jó"

@AlulírottFentemlített: Ahol is belezőkarmolóval ...

movhu 2010.01.15. 12:52:22

A zuglói munkahelyemre Magyarországról 9 nap alatt ért ide egy csomag. LÁTHATÓAN FEL VOLT NYITVA, hogy megnézzék mi van benne. A szaloncukrok és képeslap szerencsére nem kellett nekik.
Ideje volna egy nagy rendet rakni a postánál.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.15. 12:53:03

ja, hogy jot is irjak
ecsanyamnak kuldott karacsonyi csomag epsegben es hianytalanul megerkezett
ha nemi kesessel is
dec 20-an hagyta el amerikat es januar 3-an kezbesitesre kerult
mint a postas elmondta ott volt mar korabban a postan de a helyettesito nem talalta eccsanyamat????
pedig nem tul difikalt helyen lakik

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.01.15. 13:11:39

bocs, hogy offolok, de érdemes visszamenni a mexikói drogbárós, ótépékártyás poszthoz. utolsó kommentként pimpi linkelt be két képet a letartóztatásáról és a börtönszobából!!!! halálra röhögtem magam. érdemes megnézni mindkettőt. így még hitelesebb a történet. :)

norbi987 2010.01.15. 13:18:43

ezért lehet kapni Magyarországon is baseball ütőt!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.15. 13:23:36

@AlulírottFentemlített:
Imre hagyja, mert eppen a kovacsolt vas radiator boritot kabelezi

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.15. 13:24:47

lehet konvektor, memoriam veges
a viccmeselo ijesztgetos neve sem ugrik be

Peetee 2010.01.15. 13:28:44

Nekem is elkeverték a csomagomat, értéke kb. 1500Ft volt, a 4. alkalommal már nem mentem érdeklődni utána.
Botrány a posta, undorítóak.
Most költöztünk új helyre (vadonatúj ház, új környéken), a postánk 3 hónapja nem jön, csomó levél Címzett ismeretlen-el megy vissza. 15 lakás kb. 40 lakója 3 hónapja b@sztatja a Tatabányai postát, és SEMMI foganatja. Van 1 köcsög kézbesítő,de ha egyszer meglátom tuti elverem, mint jég a határt!!!

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.01.15. 13:35:53

Sajna benne van az ÜSZ-ben, hogy ajánlott levelet, ha más szolgáltatás nincs mellé rendelve, akkor bedobhatja a postaládába, ha nem vagy otthon. Így aztán minek ellenőrizze, hogy otthon vagy, mikor később úgyse tudod bizonyítani, hogy a postás érkezésének pillanatában otthon voltál?

pizsama 2010.01.15. 13:55:27

Úgy látszik nem csak nálam lusta a postás ajánlott küldeményeket kézbesíteni.

nemlennékmagyar 2010.01.15. 13:56:09

nekem pl.a Berettyóújfaluból Jászberénybe küldött levelek az esetek 80%-ban nem érkeznek meg, függetlenül attól, hogy elsőbbségi vagy ajánlott.A legrosszabb az, hogy nem tudom mit tegyek, mert teljesen leszarják.Ajánlottnál kifizetik a feladás díját,bár a tartalom többszöröse sokszor.

j311 2010.01.15. 14:03:26

Nem veszett az el, valamelyik jól fizetett postás használja ezeket a cuccokat. :D

Secnir 2010.01.15. 14:04:34

@Peetee:
"a postánk 3 hónapja nem jön, [...] Van 1 köcsög kézbesítő,de ha egyszer meglátom tuti elverem, mint jég a határt!!!"

hát bátor vagy ecsém. ha nem jön soha, hogy láthatnád meg? bemész a postára, és akit nem ismersz, az a te postásod?

hevi421 (törölt) 2010.01.15. 14:22:17

2009. November 13.-án adtam fel 4db képeslapot borítékban svájcban:-)
A címzettek: 2-en ugyanazon a címen laknak.. ebből az egyik megkapta a másik nem.
A harmadik címzett ugyanabban a faluban lakik, nem kapta meg. A negyedik címzett más városban lakik, megkapta.

Hova az ótvarba nyelték be a 2db képeslapot? Vagy a svájci bélyeget még mindig gyűjtik??? wehehe

hevi421 (törölt) 2010.01.15. 14:38:06

Infó a posta oldaláról:

Ajánlott különszolgáltatással feladott küldemény levélszekrény útján akkor kézbesíthető, ha a címhelyen történő személyes kézbesítés nem vezetett eredményre és ott biztonságosan zárható levélszekrény található.

posta.hu/object.3B2A0775-0F52-4BAA-A7D8-442797332D25.ivy

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.15. 14:43:32

@hevi421:
na ez az
en annak idejen hordtam ujsagot es ezzel egyutt az express levelet is kellett
namost a panel levelese az biztonsagosan zarhato, de.......
az ujsagot fel- a levelet 1 mp alatt kiszedtem, ha kellett/ rossz helyre dobtam stb./

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.01.15. 15:13:04

@j311: Oké, de mit csinál a harminc éves autóm szélvédő tömítésével, amit az angol ebayen vettem, egy fél vagyonért ide szállíttattam, csak azért, hogy aztán a kurva postán lenyúlják?

MrZed001 2010.01.15. 16:56:21

Errefelé is b.szik becsöngetni az a k.rva postás, csak bedobja azt a szart, hogy mehessek sorbaállni be arra a k.baszott postára .... mintha jobb dolgom sem lenne.

Tértivevényből is láttam már olyat, amin a postásbácsi által hamisított aláírás szerepelt macskakaparás formájában ...

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.01.15. 18:30:18

vagy beadja a szomszédnak, az is nagy öröm

silent76 2010.01.15. 20:56:49

Én Amerikából vártam csomagot,Zürichbe. Még dec. 6-án rendeltem meg. Fel is adták, időben. Aztán elkeveredett. Még Svédországot s megjárta. (Úgy látszik a Sweden/Switzerland bezavarta őket)

Aztán végülis januárban megkaptam, és nem is hiányzott semmi belőle. De a karácsonyi meglepi elmardt...
Úgyhogy a világ többi részén sem fenékig tejfel...

trkcnfrm1.smi.usps.com/PTSInternetWeb/InterLabelInquiry.do?origTrackNum=CJ152927495US

silent76 2010.01.15. 20:58:59

Ja ahogy a fenti linken látszik, azt nem lehet tudni, hogy hol volt a csomag dec.10 (Los Angeles) és dec. 27 (Svédország)között....

igazságos 2010.01.15. 21:09:33

Roppant érdekes. Én már többször kaptam és adtam fel csomagot/levelet Amerikába, Los Angelesbe, mégis mindegyik időben megérkezett.

De biztos csak én vagyok sikeres ember, a posztoló meg nem. :D

kuki123 2010.01.15. 21:12:13

vateráról jött posta látszott hogy fel volt bontva és széles cellux ragasztószalagal újra volt ragasztva.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2010.01.15. 21:22:13

Na ez itt vidéken úgy megy, hogy a postásunknak minden évben adok valamit karácsonykor. Nem, nem lóvé, üveg pia, apróbb csomag, valami.
Azóta nem tűnik el semmi. Sőt, ha olyan küldemény érkezik, akkor képes 5x is kihozni magával.
Szerintem haza is viszi, nehogy a kollégák ellopják.

Amúgy pedig "a 30 napos közigazgatási határidőt nem sikerült betartaniuk" hülyeség, a Posta nem közig. szerv, rá nem vonatkozik a Közigazgatási Eljárási Törvény, röviden KET. És nem 30 nap, hanem 2009.10.01 óta 22 munkanap.

fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2010.01.15. 21:22:47

Érdeklődésemre, hogy miként érdemes feladni egy csomagot, a válasz az volt, hogy mindenképp ajánlottan.
Ha azt akarom, hogy megkapják, illetve, ha mégsem kapja meg a címzett, akkor nyomon lehessen követni, vajon hol és kinél tűnhetett el.
Nos, ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy a Posta egyrészt bevallja azt, hogy olyan dolgozói is vannak, akik egyéb juttatásokat is kedvelnek, nemcsak azt, ami törvényesen jár nekik; másrészt én azért fizetek jóval többet, hogy valahogy kivédjem azt, hogy a szolgáltató megkárosítson. Pedig szerintem a küldemények biztonságos és ép célbajuttatása alap lenne, alapdíjjal.

zezse 2010.01.15. 21:23:35

ha pomáz térségében láttok postást aki egy stabilo ceruzát szorongat, és ujján megcsillan egy cango-rinaldi gyűrű ( szintén nyeremény) akkor azt nekem küldték.
jófejség a stabilo cégtől, hogy a pomázon lakó dolgozó bedobta nekem a ceruzát. ( értéke max 700 ft lehetett)

Missing Link 2010.01.15. 21:24:57

karácsonyra több mindent rendeltem a neten, posta hozta, minden egyes csomag fel volt bontva.
Mindegyik.

Ariadne12 2010.01.15. 21:25:24

Kedves posztoló azért egyszer elolvashatná a Posta honlapján az ajánlott küldemény tulajdonságait, mielőtt ajánlottan küldeti magának a cuccot és csodálkozik, hogy bedobhatják. Pontosan le van írva, hogy bedobhatják:
"Ha a kézbesítés sikertelen, a küldemény levélszekrénybe helyezhető"
posta.hu/object.11b2c8c7-b8c7-b6a7-b4e7-b000000posta.ivy
Az ajánlottnál ugyanis csak a feladás tényét tudod igazolni, az átvétel igazolásához kell a tértivevény...

Ettől még jár a sün a postának, de a posztolónak is.

petya.bacsi 2010.01.15. 21:29:45

Külföldről rendel és postával kéri... kérd futárral legközelebb. Úgy talán megérkezik. Vagy nem. De drága. Vagyis drágább.

Nekem is tűnt el csomagom, azért írom.

petya.bacsi 2010.01.15. 21:30:50

@Missing Link: külföldről rendelted? mert akkor azt nem a posta nyitotta ki. bizony. és a hómentes karácsonyról sem a posta tehet.

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.01.15. 21:42:53

@nemlennékmagyar: Hát ne külgyél berettyóújfaluból jászberénybe levelet...

chr(27) 2010.01.15. 22:27:06

nekem megjött most a hófútta Albionból egy Wii játék minden biztosítás nélkül... Innen dícsérem meg a becsületes elnemlopó postai alkalmazottakat.

Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2010.01.15. 22:48:49

Nekem 3 nap alatt megjött UK-ból Zuglóba a kinti szállóban felejtett kabátom, pedig ippeg behengergedték papírba és nem volt semmi faxnis feladás. Szerencsés-e vagyok?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.15. 23:14:02

@baskiria: az rendben, bacc az johet
de amugy ez nem dicseret volt, minden mas ceg felviszi a 15-re es lerakja az irodavab es hagy egy ertesitot, hogy ott van
a postara meg be kell maszni, raadasul 3 blokkra van tehat nem erdemes kocsival menni , d gyalog meg hosszu

Bruhahaha 2010.01.15. 23:15:08

évek óta rendelek külföldről és az tapasztalom, hogy ha viszonylag rövid időn belül (1-2 hónap) rendelek 3 terméket, akkor abból kettő megérkezik a harmadik nem - postásoktól úgy tudom, hogy általában azután tűnnek el a csomagok, amikor a posta átveszi őket, bár ennek ellentmond, hogy új postás esetén többször előfordult már, hogy nem csak két csomag érkezett meg...saját tapasztalat, hogy mindent biztosítani kell és akkor nincs bukta, csak az a néhány száz forint, de nekem eddig megérte

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.15. 23:18:00

@baskiria:
raadasul tessek a kutatast kiterjeszteni 2006 ota tag vagyok es ez a 15.005-ik hozzaszolasom
bontok is egy amerikai sort a postasok egezsegere
/ a kezdetekkor olyan 100-200 dollarral gazdagitottam a postasok szemelyes vagyonat
ma mar rutinos vagyok, azota nem volt gond
penz csak WU-n
csomag foliazva biztositva ajanlva/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.15. 23:20:29

meg va;lami, mikor Floridaban eltem es kuldtem a csomagot haza eccsanyamnak a postas szolt eloszor
- foliazzuk be e biztositsuk, mert sok a reklamacio a magyarorszagra ment csomagokkal
errol ennyit
/floridaban sok magyar el, itt kentuckyban nem nagyon, ez redneck allam

wartaz 2010.01.16. 00:00:21

Nekem kb. 2 hetes történetem, hogy szintén a Vaterán rendelt csomagom csomagolása elszakadt (igazából keresztbe-kasul szét volt szaggatva). Hozzáteszem, szintén Zuglóba volt a kézbesítési cím. A csomag nagyobb méretű volt és viszonylag nehéz (1,7 kg, ha jól emlékszem). Aztán az egész be volt valami folpack-ba tekerve és mellékelve egy cédula, hogy sajnos a szállítás során a csomag csomagolása megsérült (! olyan volt, mint egy közepes darabszámú puzzle összerakva), a posta elnézést kér.

A fentieket olvasva, gonosz vagyok ha megfordul a fejemben, hogy esetleg nem véletlenül szakadt szét az a csomagolás ? Az is gonoszság, ha azt gondolom, hogy ha mondjuk egy hordozható HDD van a csomagban, akkor lehet, hogy soha nem érkezik meg ? Max. kapok egy kis cédulát, hogy sajnos a csomag a szállítás során megsemmisült, elnézésemet kéri a tisztelt Posta.

Ja, és még egy : könyvek voltak a csomagban. Akkor gonosz vagyok, ha arra gondolok, hogy a csomagolást szaggató postáskezeket a kultúra úgy égethette, mint vámpírt a szenteltvíz ?

klasztika 2010.01.16. 00:21:33

én egyetlen külföldön feladott képeslapot nem kaptam meg tavaly, viszont amit az észtektől küldtem haza (a mi árainkhoz képest nevetséges díjért:D), az mind megérkezett:D

és hát amit csütörtökön elsőbbségivel küldtem UK-be, azt hétfőn megkapta a címzett! :O

Alprazolam 2010.01.16. 00:32:14

Napi 4-5 ajánlott levelet adok fel. Ajánlott küldeményt a posta nem dobhat be a postaládába, mivel annak átvételét a címzett aláírásával igazolja.
Eddig egy elveszett küldeményem volt, tudakozványt nyújtottam be, a 30 napos határidő után a feladási díjat, + kártérítésként a feladási díj 15-szörösét kaptam.
Ennek így kéne működni.

lutria 2010.01.16. 00:45:39

Azért kézbesítették a postaládába a küldeményt mert a vaterás feladó a legolcsóbb megoldást választotta és levélként adta fel,tehát úgy kell kezelni mint egy pl.karácsonyi képeslapot vagy egy vastag Quelle katalógust,azt sem kell kézbe adni.Még vagy 5-6 féle képpen adhatta volna fel,pár száz forintért(értéknyilvántartott módon) akár páncélszekrényben is tárolják a küldeményt vagy akár az interneten lehet követni az útját.
A mi levelespostásunk egy tejesdoboz nagyságú csomagot is kihoz nekünk pedig nem lenne kötelessége,és nem is vár érte semmit.

los hombres 2010.01.16. 00:54:38

Nem értem, miért kell a külföldön feladott közönséges levélpostai küldemények( levél,képeslap)ügyében rögtön a magyar postát szídni.Mivel nem kimutatható ragszám hiányában hol is lehet a küldemény, már rögtön a magyar posta a hibás? Nincs semmi esélye annak,hogy az a feladás helyszínén keveredett el?

Aki meg sóher arra,hogy küldeményét amit valahol rendel, ne sima levélként kapja meg, vessen magára.

Én külföldről, és belföldről is rendelek neten kersztül Dvd-ket.A rendes feladó azt regisztráltan küldi amit ÉRTÉKLEVÉL formájában meg is kapok mindig.Lehet csak velem van baj, hogy erre áldozok ha kell.De mindig megkapom.Felbontatlanul,gyorsan, mert azt külön kézbesítő végzi.És még ismerősöm sincs a cégnél:-))

Ha valakinek panasza van,jelentse be az ügyfélirodában azt biztosan kivizsgálják.Gondolom ha sok panasz gyülik egy kézbesítőre arra rászáll az ellenörzés.

Egy elégedett ügyfél.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.01.16. 01:48:32

@los hombres: nem, nem mutatható ki. csak épp az országok és az azokban található postások közt annyi a különbség, hogy a magyar postánál lévők becstelen köcsögök.
írom mndezt úgy, hogy magasról tojok azokra akik ezt olvassák és esetleg ott dolgoznak, mitöbb, szívvel-lélekkel teszik a dolgukat.
miért?
mert a söpredék eltüntetésében nem segédkeznek, csak hagyják, hogy a kevés jót elfelejtve csak a sok rosszra emlékezzünk.
gyökér Magyar Posta!

salapapa · http://salapapa.hu 2010.01.16. 01:52:26

@crazymokus: ja.
és a csekket is bedobhatja? oszt egy vitás esetben mindenképpen a zügyfél copik?

mert sajna így van. tapasztalat. veszett el befizetnivaló csekkem, tiltották a netem. volt késett csekkézbesítés, egyirányúsították a telefonomat. volt ajándékom, ami nem érkezett meg.

MINDIG az ügyfél copik, a posta röhögve mossa kezeit.

J.W. Booth 2010.01.16. 01:54:23

Pár éve rendeltem 1-1 könyvet az Amazonról (USA) illetve Németországból.

Mindkettő eljutott a Magyar Postáig, de hozzám (I. kerület) nem. Mindkét könyvet kétszer adták fel, ez összesen 4 db eltulajdonított küldeményt jelent.

Mindkét feladó ezután nyelt egy nagyot, visszafizette a könyv árát majd kérte, próbáljam meg más forrásból beszerezni.

Azóta ajándéknak tekintek mindent, amit megkapok, természetesen semmilyen, levéltől különböző küldeményt nem postázok: erre vannak a futárszolgálatok, ahol minden nyomon követhető és árban sem veszélyesek.

born to shop forced to work 2010.01.16. 02:31:25

en is szivtam mar meg a MP-val. Itt Angliaban teljesen ellentetje van. MIkor dokumentumokat akartam feladni ukbol ukba, ahol szemelyit jogsit vagy utlevelet is kellett volna boritekba elkuldjek a cimre, ravagtam hogy semmi esely, az eletben el nem kuldom(magyar postan edzett vagyok). csak neztek ram furcsan az angolok, hogy miert?kozel 100 %osan megerkeznek a dolgok,nem vesztik el(meg ajanlott nelkul sem!) es kuldik is vissza semmi karosodas(pl:zuzva torve, nyomva, felbontva)nelkul. Tobbszor rendeltem neten dolgokat, sima 2od osztalyu levelkent adtak fel, es 2 napra ra megjott, ugy becsomagolva h alig birtam kinyitni. Tegnap adtam fel 1 osztalyu levelet du 5kor, ma du. 3kor megerkezett.Itt nem szokas elveszni meg a sima levelnek sem.Kulfoldre kudesben is szerencsem volt, minidg megerkezett M.o-ra minden rendben, sot 1 alkalommal meg penz is volt 2 papirlap koze rakva. Lehet az azert nem kellett a postai dolgozonak, mert nem tudta h mi az a font?:DD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.16. 02:38:01

@born to shop forced to work: kay az en 60 dollarosomat amit beledugtam egy igen sok lapos levelbe es a fiamnak szantam mindkettot
\azt felismerte
mai napig a levelet sajnalom jobban, legalabb azt kezbesitette volna
nade mint mondtam tanulopenzt megfizettem

huncut 2010.01.16. 06:20:14

Öt éve intézem itthonról egy újság telefonos utánrendelési ügyeit: felhívnak, megrendelik, kiküldök egy csekket (sima levélben), az ár befizetése után pedig feladom az újságokat ajánlva vagy csomagként. Az esetek túlnyomó részében már másnap vagy két napon belül megérkezik rendben a küldemény, no de a maradékkal mindenféle zűrös dolog történik. A postás pl. nem dob be értesítőt a megrendelő levélszekrényébe; dob, de rossz helyre; nem találják meg a kiértesítőzött csomagot a postán (!), és még ki tudja hányféle eset létezhet... Aztán előbb-utóbb (de mindig!) jön az értesítő hozzám, hogy visszaérkezett hozzánk a küldemény. Fel azonban csak akkor vehetem, ha újra kifizetem a kézbesítés díját. Ha felveszem, még egyszer fel kell adnom, tehát háromszor annyiba kerül a feladás, mint amennyi az ára normális kézbesítés esetén... És mostanában minden hétre jut egy ilyen eset.

hufnagel@citromail.hu 2010.01.16. 07:29:44

Miről is szól itt a fikázás? Ajánlott levelekről, kiscsomagokról és a postáról?
Amikor én néhány éve megláttam postaládámban a küldeményt, hát kivert a víz. Az útlevelelet tartalmazó ajálott levél volt csak úgy simán bedobva!
Bezzeg a kormányzati portálos bejelentkezőm (ami csak egy sima szines papír, de nem okmány egyáltalán!)
Ahhoz személyesen kellett bemennem a postára és ott előttük kellett felbontanom, aláírnom. Máig megvan az a boríték a felülbélyegzéssel: "CSAK SAJÁTKEZŰ FELBONTÁSRA!"

hufnagel@citromail.hu 2010.01.16. 07:38:36

@hagyma:
Nekem pontosan 5 euróm bánta ugyanezt a lapos-leveles trükköt. A boríték széttépve, de nylonban szépen átcsomagolva - "sérülten érkezett" felírattal kaptam meg.
Bementem reklamálni a Orczy téri fő-fő postahivatalba, ahol nagyon sajnálták, de nem tehetnek semmit. A lapos duma az volt, "már a határra így érkezett".
Gondolom ha levelem Hollandiából érkezett, a vámos-kábszeresek azonnal szétszedik, és hiába kenik a német vagy osztrák kollegáikra, de hát az 5 eurós bankjegy az mégsem kábszer.
A jó kúrva anyjukat, költsék patikára!

kpityu2 2010.01.16. 07:43:34

Kissé csodálkozom, hogy a Posta vért izzadt hogy feladatot találjon magának a levelek eltűnésével, és nem rongyolt rá az internet elterjedésével növekvő csomagküldő szolgáltatásra. A minap rendeltem egy lejátszót, amit csomagküldő szolgálat hozott ki: Előtte egy nappal telefonált a kereskedő, hogy útban van a csomag. Előtte fél nappal telefonált a csomagküldő, hogy du. érkezik. És még a futár is telefonált előtte fél órával, hogy hozza...
A Posta helyzeti előnyben volt, kiépített hálózattal és bejáratott névvel, ennek ellenére elkúrta. Jobban belegondolva, nem is csodálkozom: elkényelmesedett cocalista nagyvállalat, BKV szintű menedzsmenttel...

Law enforcer 2010.01.16. 08:18:19

1 van amit nem értek: A tudakozványt miért a címzett adja fel, miért nem a feladó? Hiszen az ő tulajdonában a feladóvevény.
2, a kb 2500 ft értékű usb tunert (ennyi a v.terán, persze ha ilyet rendelt) ha ajánlottan adja fel és eltűnik a küldemény,az ajánlási díj 15szöröse (+a levél díja)a kártérítés, ami alapból több mit 3000 ft. akkor a feladó járt jól, így nem értem mi akadálya hogy újra postázzon egyet.

Law enforcer 2010.01.16. 08:23:52

ui: bedobható az ajánlott küldemény, de csak jól zárható biztonságos levélszekrénybe. Ilyenkor aláírás helyett egy X-et rajzolnak a papírra. Persze ezt senki nem tudja már ellenőrizni, de ha sok az X, és az eltűnt küldemény azért az gyanússá válik.

hevi421 (törölt) 2010.01.16. 09:14:16

@lutria:

1., 2009. november elején Vaterán megvásárolt USB-s TV Tuner ajánlva került feladásra, majd 3 hét várakozás után a Posta érdeklődésemre azt állította, hogy „levélszekrénybe kézbesítették” a küldeményt.

Olvasd el mit írt a posztoló.

2, posta.hu/object.3B2A0775-0F52-4BAA-A7D8-442797332D25.ivy

netes mester · http://seobaglyak2011.blog.hu/ 2010.01.16. 09:31:00

nekem eddig még nem kevertek el semmimet hálaistennek:P

salapapa · http://salapapa.hu 2010.01.16. 13:46:09

@netes mester: biztosan nem használod a szolgáltatásaikat. örülj nek! :)

Alprazolam 2010.01.16. 18:30:27

@huncut:
Útlevelet, okmányt, szabálysértésről szóló éértesítést, bírósági idézést nem csak ajánlottan, hanem tértivevényesen kell feladni, ez esetben a feladó is értesül arról hogy í címzett megkapta-e a küldeményt.
Tehát ha ezt levélszekrénybe dobták az duplán szabálytalan.
Az ajánlott levél átvételi lapot és a tértivevényt a kéázbesítő hamísította alá?

Alprazolam 2010.01.16. 18:33:43

@kpityu2:
A tudakozványt csak a feladó nyújthatja be, hiszen ragszám és feladóvevény kell hozzá és ő fizeti a feladási díjat is.

faugusztin 2010.01.16. 19:50:29

Azert nem csak a posta veszit el csomagokat... Eppen a DHL-re varok. Telefon megrendelve, 517 euro, tracking szerint szepen Marseille-bol Leipzig-en keresztul megerkezik Pozsonyba. 2 nappal kesobb felhivom a DHL-t hogy mikor akarjak kezbesiteni a csomagot. Erre azt valaszoljak, hogy csak a szalitolevel erkezett meg, a csomag nem. Elkezdik keresni a csomagot - Pozsonyban nincs, Leipzig-ben ninc, Marseille nem valaszol... Most varom hogy mi lesz. De legalab biztositva van...

niamano · http://www.hibiscusforrest.com 2010.01.16. 20:39:48

Nekem is ezzel a postával (XIV ker) van bajom, 2 év alatt összesen 8, azaz nyolc külföldi csomag szárad a lelkükön, és egy kemény borítékban (A/4) "do not bend" felirattal küldött irat, amit besuvasztottak kétrét hajtva a postaládába -de legalább tudom, hogy nem gyenge a postás!-
A vicc az, hogy porta van a házban, ahol le lehet adni mindent, mert ők nem lopnak.
Mikor ezek miatt írtam a postának, kijött egy arrogáns nő (minden előzetes bejelentés nélkül)és közölte, hogy a postásoknak nem kell tudniuk nemzetköziül, és mivel a csomagjaim nem voltak biztosítva, háát... (nyasgem -gondolom)
Azóta letépték a feliratot a postaládáról, majd az új névtáblát is (gondolom a postás kárpótolta magát) én meg anyuékhoz postáztatok, mindent :)

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.01.16. 21:58:12

Ebből elég volt. Hívom a sülysápi kemény spanokat, azok majd rendet tesznek egypár fegyvernek látszó tárggyal. Jaj neked, posta!

hideglelő 2010.01.17. 07:21:14

Nekem a tisztelt postás a tértivevénnyel érkező levelet dobta be - más épületben lévő valaki postaládájába. A bácsi rendes volt, mert áthozta. Miután bementem a postára értetlenkedve néztek rám mutatván a borítékot hogy van e rajta valami furcsa. Nem látták..Mondtam nekik, hogy nem furcsa hogy a kezemben szorongatok egy levelet amin a tértivevény cédula rajta van? Ráadásul mástól kaptam kézbe?
Egyből szaladozás, fénymásolás, jegyzőkönyv. 3 nap mulva a postás 20 méterről kiabál hogy miért kellett panaszkodnom. Biztos összetapadtak a levelek... Köszi.

Másik történet egy A4 méretű boríték kézbesítéséhez kapcsolódik. Mindíg kettéhajtották. De izomból, élt húzva rá. Persze hogy egy szép újság volt benne...a borítékon meg centis betűvel: Kérem ne hajtsa félbe.
A postán a kifogások:
-Nagy volt, nem fért be a postaládába.
(persze hogy befér)
-!Kicsi a táskája a postásnak és csak így tudta eltenni!

MacMester 2010.01.17. 09:02:42

A zuglói postás!=(nem egyenlő)zuglói posta. A zuglói postások egyike nálunk is igen nagy karriert futott be rövid idő alatt. Bedobja a szomszéd üzlet levelét a társasházunkba, amikor jól láthatóan nem ide van címezve. Kirakom a postaláda tetejére, erre bedobja újra.
Amerikából csomagot csak céges névre kell rendelni, ez a titok. Én rendeltem sok mindent, és a céges cuccaim mind megjöttek. Priváttal csak a családom próbálkozott, 0%-os sikerrátával.
Egyébként úgy gondolom, ha az áru nem érkezik meg, az a feladó felelőssége, mivel Ő választotta ezt a szolgáltatást, hasonló árú megfizethető egyéb szolgáltatások helyett.
Hasonló jelenség az újság kézbesítése. Ha simán hírlapkézbesítőn keresztül terjeszt egy újság, akkor hol megjön, hol nem (inkább hol nem), utána semmit nem tudsz egyeztetni, nem érdekli őket, stb. Galaktika előfizetés 12 számából megkaptam vagy 7-8 darabot. A többi valakinek a gyűjteményét gazdagítja, vagy csak kidobták. Tévedés ne essék, nem gondolom, hogy meg se próbálták kézbesíteni, de erősen véleményes, hogy mennyire erőlködnek a teljesítésen.
Az újságok terjesztési osztálya is megérne egy misét, mert simán feladhatnák levélpostai küldeményként. (mert pl. a postás tud kézbesíteni ha akar, szemben a hírlapkézbesítővel).
Szóval nagy találmány ez a Posta, és örömmel telik meg a szívünk, hogy láthatjuk őket nap mint nap teljesíteni...

Kyrae 2010.01.17. 11:12:40

Nálunk ugyanezt játszotta el a posta, először azt mondták h átvettem, mondtam hogy nem. Aztán kijelentették h az ajánlott levelet bedobta a postaládába. CSak az volt a bibi h a postaládánk miniatür a küldemény meg egy nagy doboz volt. Beadta a feladó a tudakozványt, kiküldtek hozzám egy postai dolgozót hogy nyilatkozzam tényleg nem kaptam meg és aztán megítélték a kártérítést. A mai napig nem tudom hová tünt a levelem, de már nem is érdekel mert visszafizették a pénzt. Érdemes utánajárni.

kpityu2 2010.01.17. 11:22:10

Úgy tűnik valami hiba van a mátrixban. :) Vagy a postások kiképzésében.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.18. 10:48:49

@kpityu2: A kiképzés jó irányba nem szokta "torzítani" a személyiséget...

AZgo 2010.01.18. 11:09:29

A "sima" first class meg priority maileknek is van Receipt numbere, amit pl a USPS oldalán le lehet csekkelni hol tart. Vmi ilyesmi lesz: CP123456789US. Szerezd meg a feladótól.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.01.18. 15:40:53

nekünk pénteken a lábtörlő alá kézesítették az ajánlott csomagot (könyv), mert nem fért be a postalásába. mivel délután már félhomály volt az ajtó előtt, lámpát meg nem kapcsoltam majdnem beestem a lakásba amikor megbotlottam...

Zsebszöszmösz 2010.01.20. 02:00:47

Lehet szidni a postát és lehet náluk dolgozni szarért hugyért egy levél csomag akármi mire eljut annak akihez szánjuk kb 8 9 emberen megy keresztül 1000 levélből 10 tűnik el kb simlis emberek pedig mindenhol vannak!még a hiper szuper megbizható futárcégeknél is ahol a többszörösét fizeted ki ugyan annak!:S pocsék ez igy is ugy is

salapapa · http://salapapa.hu 2010.01.20. 08:28:00

@Zsebszöszmösz: a probléma az, amikor az 1000ből mind a 10 én vagyok! lehet mosakodni, de mégis a poszások a gecik, mert eltűnnek a küldemények!
én is voltam postás a III.kerületben még a '80as évek eleje-közepén. otthagytam őket mint macskát szarni, mert már akkor vesztek el küldemények és persze az ügyfél engem basztatott, holott meg sem kaptam a cuccot.

az a hozzáállás, hogy fizetek egy szolgáltatásért és nem biztos a kézbesítés, csak ha utánvéttel adom fel, elég gáz!
ez nekem tavaly 15ezrembe került és a köcsög posta mosta kezeit!
bammeg, védd csak a köcsög postádat!

AZgo 2010.01.20. 17:06:56

@Kitalátor feljegyzetei:
A sztori 2. pontjához írtam. Az amcsi posta nemzetközi levelei követhetőek. Indulhat a S&D !

Blazy 2010.01.22. 21:11:47

Amikor azt olvasom, a posta u.olyan szar mint a BKV, eszembe jut, hogy nekem mindig pontosan jön a busz és kb. 15-20 éve megkapom /pontosan/a leveleim, értékküldeményeim, és pénzem. Mindkét céget emberek csinálják, naponta, csak kisebb mértékben gépek. De amit emberek irányítanak, ott hiba is akadhat /BKV, MP.ZRT, MÁV, Polgármesteri Hiv., egy kis pékség, Kórház, könyvkiadó, stb. Az átlagkézbesítő kb. 35-45 ezerrel keres kevesebbet /nettóban/, mint a nemzetgazdasági átlag, és - szintén nettóban - kb. 45-60 ezerrel pedig mint egy 50 éves autóbusz vezető. Döbbenetes, amikor egy Komárom megyei kommentben "köcsög kézbesítő" néven említik a postást. Az is a tökéletes tájékozatlanságot idézi, mikor délben végző, részeg, százezreket zsebretevő, vagy éppen okirathamisító postásokat emlegetnek. Ha a véleményező tehetséget érez magában, menjen el postásnak - több helyen van felvétel - csinálja hosszabb ideig, majd utána alkosson véleményt. Azokról az ablaknál, vagy éppen a hivatalok mélyén dolgozó - ügyfél által nem látott - iskolázott/!!!/ -"postáskisasszonyokról" is szeretnék megemlékezni akik hangyaszorgalmukkal maradéktalanul kidolgozzák munkaidejüket, jóval kevesebbért dolgozva mint egy kézbesítő. Visszatérve az okirathamisító kifejezésre - azt nem a sima ajánlott küldemény levélszekrényben való elhelyezésére, és esetleges aláírására értettem, hiszen ilyen nincsen - mert ha már bedobta, nem kell aláírni -, hanem arra, amikor mások gyanúsítják meg sikkasztással, példának okáért olyan "ügyfél", aki maga börtönviselt, csaló, és ügyek tömkelegétől roskadozik. Ha a postás hosszú hónapokkal később tisztázza is magát, mert ha mellette az igazság, akkor miért ne, gondoljátok, hogy a "próbálkozó" vizsgálat alanya lesz, és őt veszik majd elő? Á, dehogy, legfeljebb egy magánvádas eljárás után, melyben a cég már nem vesz részt. A dolgozó egészsége pedig közben megrokkan, amiért nem kap kárpótlást. Ez a mai magyar valóság.

Marr 2010.02.10. 15:48:52

oké hol van valaki, akivel összefogva szénné lehetne perelni azt a bűnbandát, ami a magyar posta?
jelenleg 21500 huf mínuszban vagyok miattuk, ennyi cuccot "hagytak el" és "nem tudtak kézbesíteni".

Marr 2010.02.10. 15:50:10

@Blazy: és az ilyen becsületes postáskisasszonyok megtűrik maguk között azt a tucat enyveskezűt, akikbe én belefutok az elmúlt pár hónapban állandóan.

egy postás 2010.04.04. 22:06:26

mint a nickből kiderül egy postás vagyok Bp-en, és kézbesítő. a járásomból még egy azaz 1 panasz nem jött, hogy vaterás cucc elveszett volna. se felém,se a hivatal felé. pedig higgyétek el, megfordult már egy pár a kezem között. és, hogy sima ajánlott küldemény miért van bedobva? egyszer próbáld ki ezt a munkát és megtudod. az általánosítás meg rosszul esik a fent leírt tény tudatában.

egy postás 2010.04.04. 22:22:56

viszont nem árt azt tudni, hogy az átlag polgár, aki itt névtelen kommentelőként szerepel, hogy is vélekedik a munkámról.ezután kicsit kevesebb barátsággal leszek a kevésbé ismert ügyfeleim iránt. mert pl a kilincsre gumizott, lábtörlő alá tett küldemény nem hanyagság, csupán jóindulat kérdése. mert pl egy sima küldemény, ami nem fér be egy panellakás levélszekrényébe, benne az ajándék tamponnal, vagy hűtőmágnessel, és nem akarom azt, hogy este, ha hazajössz, bemenj sorba állni a közönséges nagy alakú küldeményedért, hanem megtalálod a lábtörlő alatt, és neked annyi jön le, hogy hasra esel benne...

egy postás 2010.04.04. 22:33:02

@los hombres: köcsög vagy te, meg a kúrva anyád, hogy szakadt volna bele a fejed! ha tudnád, hogy egyáltalán nem tudom ki lop nálunk. vannak persze elveszett küldemények, csak ezt nem közlik minden dolgozóval. gondolom, te egy munkanélküli buzi vagy, mert simlis emberek minden munkahelyen vannak. lopás az is, ha hazaviszel néhány tollat, vagy pár szál deszkát egy munkahelyről, mégse mész az igazgatóhoz, ha ezt gyanítod a kollégádról. nem lehetsz 18 éves se, kis pondró!
süti beállítások módosítása