Tékozló Homár

Pofánöntötte a panaszkodó vendéget a pultosnő

2010.01.22. 08:15 | ge | 205 komment

A fogyasztói panasz egy eddig nem látott kezelésével találkozott pórul járt naív ügyfelünk, aki a Lónyai utca egyik kocsmájában kifogásolta a vizezett töményeket. A pultos hölgy válaszként egy egyszerű mozdulattal a képébe loccsantott egy adagot a kifogásolt italból, majd kilökte az utcára.

A történet középpontjában a Lónyai utcában (talán a 36-os házban??) lévő Lónyai Pub (ami Tetthely néven is ismert) áll, ahová tegnap este betértem néhány barátommal italozgatni. A sör mellé kértünk egy Mézes Vilmost, hogy elkezdjen felpörögni az este, de miután a pálinkát lehúztuk inkább romlani kezdett a hanglatunk, mint javulni. A pálinka ugyanis szörnyen vizezett volt, legalább fele-fele arányban. Mintha gyümölcslé lenne.

Úgy voltam vele, megesik az ilyen. Bár nem szép dolog, de egyszer bárkinek elnézhető egy ilyen húzás. Később úgy döntöttük folytatjuk a kísérletesést, ezúttal Finlandiával és Unicummal is próbálkoztunk, de a tapasztalataink hasonlóan lelombozóak voltak. Végső soron is úgy döntöttünk, nem iszunk több rövidet, inkább megisszuk a söreinket és távozunk egy másik helyre.

Mikor azonban távoztunk, én nem tudtam megállni, hogy ne közöljem a pultossal, hogy ez azért nem szép dolog és fejezze be az ital hígítását mert egyrészt csalás, másrészt könnyen elveszítheti a vevőkörét. A pultos hölgy (50 év körüli fekete hajú) erre ordenáré hangnemben elkezdett engem kioktatni, hogy hogy merészelek ilyen észrevételt tenni. Mi tagadás szó szót követett, hiszen ezen a hozzáálláson teljesen felháborodtam. Már épp kérni akartam volna a panaszkönyvet, amikor a nő szándékosan a szemembe öntött egy pulton veszteglő felest és kilökött az utcára.

Mit tettetek volna egy ilyen helyzetben? Attól eltekintve, hogy nem láttam a bal szememre kb egy órán át, egész jól voltam. Próbáltam elfelejteni ezt a kellemetlen affért, de azért mégiscsak nonszensz, hogy pofánönt a vendéglátós, mert panaszkodok egy nyilvánvaló szabálytalanság miatt... Na mindegy, legalább tegnap is történt valami X).

A történet pikantériáját az adja meg, hogy az este folyamán az egyik ismerősöm mondta, hogy egy másik alkalommal amikor a Lónyai Pubban járt egy társasággal hasonló véget ért az este. Akkor a pitbull-szerű pultosnő egy üveg bort vélt felfedezni az asztal alatt, amit úgy gondolt megoldni, hogy az asztaltársaságot végigöntötte sörrel és üvöltve kikergette őket a kocsmából. Úgy látszik arrafelé bevett konfliktuskezelési mód az "öntsük le a vendéget, ha nem tetszik valami".

Egy szó mint száz, KERÜLJÉTEK EL NAGY ÍVBEN A LÓNYAI PUBOT!!!!! :)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

betépett felhasználó 2010.01.22. 11:18:51

az lett volna a csucs, ha a pofanontes utan kifizetteti a radontott lotty arat is. akkor megertem, hogy felhaborodtal, de igy...

2010.01.22. 11:34:57

@Don Bandi:
"A sör felvizezésére tehát csak a kocsmákban van lehetőség, és informátorom már sorolja is a legnépszerűbb módszereket. "Egy bonyolult szelep van a hordó tetején, ezt egy kis fémtüske tartja a helyén. Ha a tüskét kitörik, rá lehet tölteni vizet a sörre és szén-dioxiddal ki lehet nyomatni." A beavatkozás hátulütője, hogy tönkreteszi a hordó szelepét. Agócs Mónika szerint a meghekkelt hordókat a sörgyár nem veszi vissza, informátorom azt állítja, hogy ennek ellenére sokan próbálkoznak a módszerrel.

A másik népszerű metódus, hogy olyan pohárra csapolják rá a sört, aminek az alján van egy kis víz. Éppen ezért mindig gyanús, ha a pult magas, a sörcsap viszont alacsonyan van, és a kuncsaft nem látja, hogy mit ügyködik a csapos. Akadnak olyan kocsmárosok is, akik működési engedélyüket kockáztatva álcázott szódáscsapot szerelnek a sörcsapok közé. Sört vizezni viszont olyan helyeken úgy a legkönnyebb, ahol pincér is van, és a vevő egyáltalán nem látja, hogyan csapolják a folyékony kenyeret.

"Mi mindig az üdítőgép szódájából töltöttünk rá a sörre" – mondja Peti, aki évekig dolgozott csaposként egy, a kispénzű főiskolások körében népszerű belvárosi krimóban. "A kocsmai alkalmazottak elég keveset kapnak, általában minimálbérre vannak bejelentve. Nap végén viszont elszámolás van, ahol az italfogyást mérik. Négy deci sörre csapoltunk egy deci szódát, úgyhogy tíz korsó sörön nyertünk kettőt."

index.hu/kultur/2007/sziget/sor070810/

Meg még a tucat egyéb módszer.

Snake Plisken (törölt) 2010.01.22. 11:38:11

Ha engem aron öntött volna én visszaadom neki az elő fél liter feletti folyadékkal ami a közelemben van és amíg lecsorgunk addig panaszkönyv, tulaj stb...

Jó hogy nem már lehúz a budin a szarod...

orient 2010.01.22. 11:46:17

@benepani: ÁVH-s legény vagy-e?
Tííícsuk be az internet nevű csudát, mert itten csak irogat minden hazudozó, rendszer ellenség! Nehogy kinyissátok a pofátokat, mert gond lesz. Te már csak tudod ott voltál és az embereid is mindenhol. Itt blog.hu-n mindenki egy köcsög hazudozó!

Megyek mert kopognak az ajtón...

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.22. 11:46:50

@betépett felhasználó: ha nekem lenne vendéglátó helyem, és az egyik vendég elkezdene pofátlankodni, akkor és is kicseszném az utcára, és nem válogatnák a módszerekben.

plüss_Teknős 2010.01.22. 11:53:34

Patkó Bandiban ittunk vizezett kólát CubaLibre helyett, vissza szerettük volna küldeni azzal, hogy kérnénk bele a rumot is - a válasz az volt, hogy azért nem érezzük sem a rum ízét, sem a rum szagát, mert (idézem a pulból a teraszra kikiáabáló "hölgyet"):

"EZ FEHÉRRUM, ENNEK NINCSEN SZAGA, AZÉRT NEM ÉREZNI A KÓLÁBAN!"

(Emellett a gulyáshoz nem adtak kenyeret, kérés ellenére sem; pohár helyett korsó söröket hoztak, és hiába nem kértem a rostosomba jeget, kaptam, mert az a biztos. Igaz, az előző rostost visszaküldtem, mert már a kupak lecsavarásakor érződött, hogy megbuggyant.)

2010.01.22. 11:53:43

@Don Bandi: Ha neked lenne vendéglátó helyed, és egy fogyasztói panaszra fizikai atrocitással válaszolnál, akkor jobb, hogy nincs ilyened.
Ha pedig valaki tegyük fel tényleg vizezi az italt (és nem kell szakképzettség ennek megállapításához, elég beleinni) és utána még neki áll feljebb, az már csúcs-arctalanság.
Lehet, hogy a történet kamu, de akkor beszéljünk az elvekről. Mindenki tudja (találkozott már ilyennel), hogy sok helyen vizezik/dúsítják a rövidet. Ha ezzel kapcsolatban panasz merül fel, akkor arra szerinted a tettlegesség a megoldás.
Brávó, kiváló karriert futhattál volna be úgy 30 évvel ezelőtt ezzel a felfogással.

kukatr 2010.01.22. 12:01:14

@sensimilla: a lófaszt nem lehet vizezni a sört. a hordót nehéz meghekkelni, de a csapot igen könnyű. engem meg a te fajtád bosszant, aki védi a mundér becsületét, faszságokkal.

orient 2010.01.22. 12:03:40

@shitgun: Üdvözöllek magyarországon! Na ezért nem járunk mi sehova az asszonnyal. Max. 1-2 jó étterembe. Nem csak hogy pofátlanok EGYES helyeken a vendéglátósok, hanem sokan még helyeslik is, igen így kell cscinálni, én is így tenném. Na ez a gáz.

Lényegtelen hogy a posztíró sztorija igaz vagy nem. Tegyük fel igaz, a gáz hogy emberek helyeslik az ilyen fajta megoldást. Ha nem igaz esetleg, akkor is megtörténhet bármikor, és meg is történik! Fut rendesen a Hungary.2010.exe

ArnoldBácsi 2010.01.22. 12:03:53

Basztam volna úgy pofán hogy elfexik ott a pult alatt bazzeeghg ˘^&#@;{@#&{Ł#+!%+!!!!

kukatr 2010.01.22. 12:05:37

@Don Bandi: aztán térjen be hozzád, vagy 10 szkinhed, vagy ugyanennyi kancigány, utána erősködjél, hogy nem vizezed a piákat...:P:D
bár sztem, ennél kevesebb ember is elég.

Rahsid 2010.01.22. 12:09:35

@Don Bandi: Metrikus.Mindenképp. HA nem lenne elég erős az ütés, akkor m-es menetvágóval kitudom javítani a menetet.:)

Rahsid 2010.01.22. 12:11:06

Pontosabban fúróval.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.22. 12:15:42

Ismerősöm nyitott anno egy kocsmát és gondolta meghív minket italozgatni. Látom a polcon egy üvegben ott világít fehéren az ouzo. Kérdem tőle, hogy miért előre öntik fel vízzel, nem lenne jobb úgy, ahogy a kedves vendég kéri?
Tiszta vörös lett, elkezdte magyarázni, hogy hülye vagyok, az így néz ki.
Aztán hamar el is tűnt ez a típus a repertoárból...

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.22. 12:16:52

Ismerősöm nyitott anno egy kocsmát és gondolta meghív minket italozgatni. Látom a polcon egy üvegben ott világít fehéren az ouzo. Kérdem tőle, hogy miért előre öntik fel vízzel, nem lenne jobb úgy, ahogy a kedves vendég kéri?
Tiszta vörös lett, elkezdte magyarázni, hogy hülye vagyok, az így néz ki.
Aztán hamar el is tűnt ez a típus a repertoárból...

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.22. 12:18:17

Gondoltam, hogy 2x lesz:-( Mindig úgy csinál, mint ami lenyelte, de aztán kiköpi.

Nagyvakond 2010.01.22. 12:19:38

Miért hívják az ilyent PUB-nak? Röhej.
Ez kocsma. Ott egy ilyen történet teljesen helyénvaló...

óóóó 2010.01.22. 12:23:58

shitgun!
ha a göngyit nem veszi vissza a kiszállitó, akkor a pultos bukik kb10ropit, mert ennyi a betétdij.
Ez azt jelenti, hogy a sört agyig fel kéne vizeznie,ha megpiszkált hordó módszert akar alkalmazni. viszont mi van azzal a sörrel, amit ki kell nyomnia a hordóból, hogy a helyére viz kerüljön?
látod már miért baromság amit irtál?

a magas pult, alacsony sörcsap pedig baromság ahogy van.

óóóó 2010.01.22. 12:26:09

shitgun!
ha a göngyit nem veszi vissza a kiszállitó, akkor a pultos bukik kb10ropit, mert ennyi a betétdij.
Ez azt jelenti, hogy a sört agyig fel kéne vizeznie,ha megpiszkált hordó módszert akar alkalmazni. viszont mi van azzal a sörrel, amit ki kell nyomnia a hordóból, hogy a helyére viz kerüljön?
látod már miért baromság amit irtál?

a magas pult, alacsony sörcsap pedig baromság ahogy van.

2010.01.22. 12:29:30

@óóóó: én nem írtam, idéztem. A véleményed leszarom. Ha szerinted nincs vizezett sör, akkor te még nem jártál kocsmában, absztinens vagy, vagy vendéglátós.

óóóó 2010.01.22. 12:33:11

de az az alapvető probléma nem a pia felütése. az csak egy következmény

óóóó 2010.01.22. 12:34:22

shitgun, te egy igazi paraszt vagy. részemről le vagy zárva. parasztokkal nem vitázom.
ha leszarod a véleményem minek böfögsz vissza?

orient 2010.01.22. 12:35:45

@óóóó: tehát sehol sem vizeznek soha semmilyen sört? Mindenhol 100% tisztán adják? Lool.
Gratulálok, szerintem még alszol pedig késő van. Ideje lenne felkelni. Ha azt gondolod nem vizeznek, mert a te környezetedben nem tudják megoldani akkor:
1. hazudnak neked.
2. esetleg oltári nagy barom az ismerősöd mert megvannak a technikák a vizezésre. Ügyes a magyar, megcsinálja ne aggódj. Betétdíjat is megkapja!

(Nem hiszem el miket hisznek az emberek és milyen álomvilágban élnek!)

Cs@tLós 2010.01.22. 12:36:15

Ez tetszik, hogy írta vki, hogy a sört nem lehet vizezni, mert fizikailag lehetetlen :D:D:D Ez nagyon ott van. Elképzelek 1 pohár sört, aminek az alján áll a víz, elkülönülve a sörtől, aztán 1 réteg sör, majd a tetején 1 réteg hab.
Ez jobb volt mint maga a poszt. :D:D

óóóó 2010.01.22. 12:39:25

orient: nem irtam, hogy sehol? ezt irtam volna? kétlem.én azt irtam, hogy úgy nem ahogy shitgun irta. mielött válaszolnál, olvasd el amitirtam

Cs@tLós 2010.01.22. 12:40:54

Egyébként ajánlom a svindlerek című űsort megintcsak, az 1ik részben bemutatták, hogy ibizán plö hogyan csalnak a piákkal, a vendég szeme láttára. Kicsit leesett az arcom, nem semmi, hogy milyen leleményes módszerek vannak. Kedvencem a piába (asszem vodka volt) mártott pohárszél, és persze a koktélba is rakott vmennyit belőle, de sokkal kevesebbet mint kellene. És a vendégek elégedettek voltak, hogy finom volt a koktél, minden ok volt vele. Ez a legjobb a kecske is jóllakik meg a káposzta is megmarad, mindenki örül :D

óóóó 2010.01.22. 12:41:08

de orient, ha te ilyen okos vagy és dörzsölt akkor oszd meg velünk a tuti módszert a hekkelt göngyivel.

orient 2010.01.22. 12:41:11

@óóóó: technikákat itt nem osztunk meg mert ez eleve csalás(lopás).

Akkor félreértettem. Bocs.

A tény az tény. Vizeznek sok helyen. megoldják. Nem mindenhol de sok helyen!

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.22. 12:41:35

@Cs@tLós: A korsóval se tud összekeveredni! Akkor a vízzel hogyan?! :-)

óóóó 2010.01.22. 12:42:10

de orient, ha te ilyen okos vagy és dörzsölt akkor oszd meg velünk a tuti módszert a hekkelt göngyivel.

terrormaci 2010.01.22. 12:44:00

úgy látszik azon a környéken mindenhol vizezik a piát, mert én egy ottani másik (vöröses hangulatvilágítású és Tonyóra rímelő nevű) helyen ittam vodka-narancsot közel 900Ft-ért és kaptam színtiszta narancslevet. A vodkának még jelét sem lehetett érezni, nem hiába ment ki a látókörömből kitölteni, nem is értettem miért nem elég neki az előttem lévő nagy pult. Hát ezért.

Cs@tLós 2010.01.22. 12:44:01

@espadazo - Játékbolt:: ööö, ezzel megfogtál. Mégiscsak hüjjje vagyok én a fizikához :P

orient 2010.01.22. 12:44:17

@óóóó: erre már válaszoltam. Csalási, lopási, betörési, emberrablási, bombát repülőre csempészési, autóba rejtési...stb. technikákat nem osztunk meg. Legalábbis én nem. De megvan a módja hidd el. Ha nem hiszed akkor kivánok sikeres életet neked az álomvilágban!

Cs@tLós 2010.01.22. 12:46:28

@terrormaci: pont ezt láttam a fentebb említett svindlerekben. 1ik srác vodkanarancsot gyártott, csak ott a vendégek orra előtt történt, a szemük láttára öntötte bele a vodkát, és gyakorlatilag mégis narancslevet kaptak. A vodkán az a kiöntő (tudom, van vmi szakneve) volt megbuherálva, hogy feleannyi jöjjön belőle mint kéne. De ha elvonul a báros, az mindig gyanús :S

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.22. 12:47:08

@Cs@tLós: Sőt...Ugyebár a levegő és a gázok sem keverednek a vízzel, mindazonáltal a buborék sem oldódik fel a sörben. Mivel tehát ezen dolgok rokon viselkedéssel bírnak, egyértelműen logikus, hogy a víz nem tud keveredni a sörrel.
Csak kérdezz! ;-)

orient 2010.01.22. 12:49:20

@Cs@tLós: ez lehetetlen. Soha senki sem csal sehol. Mindenhol 100% azt kapod mindig amiért fizetsz! Hogy lehetsz ennyire rosszindulatú :))))

óóóó 2010.01.22. 12:49:22

orient!
oké. én tisztában vagyok hogy nem azt kapod a pénzedért sajnos sok helyen amiért fizettél, de azért mindent nem hiszek el. de elfogadom Tőled, ha tudsz valai tuti módszert. azt már nemha nem avatsz be minket

Cs@tLós 2010.01.22. 12:50:03

@espadazo - Játékbolt:: Abszolút megvilágítottad előttem a helyzetet. Jobb vagy mint bármelyik általános iskolás/gimis fizikatanárom :O Még 1 kérdésem lenne...és akkor hogy lehet, hogy a pult nem keveredik a korsóval? Vagy lehet, hogy a korsót pultdarabkákkal higítják? :O Így megvastagítva annak falát, hogy kevesebb (nem vizezett, mert az fizikailag lehetetelen) sörrel kelljen azt feltölteni? -e? :P

óóóó 2010.01.22. 12:50:27

bocs nem minden müködik rendben

Cs@tLós 2010.01.22. 12:51:21

@orient: Természetesen maga a műsor is csak elméleti. Hiszen ilyen rossz emberek nincsenek, akik ilyesmit tennének velünk, csak azért mutatják be, hogy ámuljunk, hogy AKÁR miket meg is tehetnének velünk a csalók, ha akarnák. De persze nem akarják. Mert nincsenek is. Mármint csalók.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.22. 13:00:19

@Cs@tLós: A pult azért nem tud keveredni a korsóval, mert az állandó törölgetéstől antisztatikussá válik és taszítja az üveget!
Viszont, ha mindig van nálad egy nagy szivacs és a kocsmáros megengedi, hogy feltörölgesd a pultot, akkor annak végtermékét a poharadba csavarva megkapod a pultfröccs nevezetű gyilkos italt, ami ráadásul ingyen is van.

Rahsid 2010.01.22. 13:06:03

@óóóó: Kajak nem hiszed el miszerint a sört lehet vízezni?

Cs@tLós 2010.01.22. 13:06:11

@espadazo - Játékbolt:: már mindent értek! És innentől kocsmázni csak szivaccsal megyek. :D

makk_ász 2010.01.22. 13:08:38

legalább az ajtót letéphettétek volna, a lendület megvolt hozzá

BushDoctor 2010.01.22. 13:08:57

Jelentsd fel a fogyasztóvédelemnél, meg az ÁNTSZ-nél. Ez a minimum amit megtehetsz.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.22. 13:10:03

@Cs@tLós: De attól nagyon komolyan be lehet b...ni! Lényegében a kocsmában árult összes szeszből lehet benne...:-)

Cs@tLós 2010.01.22. 13:16:12

@espadazo - Játékbolt:: hát pont ez a lényeg, nem? Először persze csak mértékkel próbálom ki, és sok ismerőssel megyek, hogy legyen aki hazavisz :D

orient 2010.01.22. 13:18:05

@Cs@tLós: loool. Természetesen. Meg sem fordúlt a fejemben bárki is ilyenre vetemedne valaha egyáltalán. Micsoda gondolat!

labi 2010.01.22. 13:22:43

ha egy órán át nem láttál tőle, akkor mégsem lehetett nagyon gyengére vizezve... :)

Loree 2010.01.22. 13:23:53

@telepata:
Ha csontkovács, érthető. A kovácsokról már kiderült a Homáron, hogy parasztok és nem akarnak versenyezni a konvektortakaró készítéséért, ezek szerint a csontkovácsok meg pofánlöttyintik az antipatikus vendéget. ;)

Amúgy meg a Lónyai utcába sznob barmok járnak, meg is érdemlik a vizes piát jó drágán. :P

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.22. 13:24:29

...és lassan kialakul majd a kocsmába járóknak egy új típusa, akit az övén, madzagon lógó szivacsról lehet felismerni :-)

insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2010.01.22. 13:32:23

Aki mézes vilmost iszik és ráadásul pálinkának nevezi nem lehet sikeres ember.
Én is az arcába önteném annak aki kéri... etilalkohol aromákkal dúsitva.

insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2010.01.22. 13:34:24

Aki mézes vilmost iszik és ráadásul pálinkának nevezi sikeres ember nem lehet.

Én is az arcába önteném...
etilalkohol aromákkal dúsítva.

bizonybizony 2010.01.22. 13:35:41

egy tanú itt nektek sörösöknek: Pilsner Urquell sörözö (Mechwart téren, már nincs meg tudtommal) ismerős lány a pincér, egyből mondja: "gyertek hátra". A Konybából hordták a csapolt sört ötösével-tízesével (népszerű, menő hely volt). A nagyhűtők polcai, mikor nyitotta a lány, láttuk, telistele voltak üres korsókkal, Pilsner emblémás mind, hiteles, ugye, fenekükön kb EGY DECI VÍZ. Onnan vették ki, arra csapoltak, hogy a hőmérséklet is stimmeljen - igényes hely volt, mondtam. MINDENKI 4 dl sört kapott mint korsót (nekünk mért igazit, mert barátok voltunk). Mondja valaki, hogy most másképp megy... töményről nem tudok, de biztosan hígítják, csak abból gondolom, mennyire más íze van jó és rossz helyen a cseppmentesítős üvegből mért gömbkólának is.... "Talán egy másik Napredszerben, egy másik világegyetemben, valamikor, valahol... de nem reménykedjünk."

insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2010.01.22. 13:37:07

hehe... szar a komment-rendszer megint.

insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2010.01.22. 13:39:18

egyébként meg csessze meg az a kocsmáros, amelyik így akar meggazdagodni.

Palex 2010.01.22. 13:42:17

A Vilmos, Fütyülős nem pálinka. Mikor jegyzik már meg végre az emberek? Zwack termékeket meg amúgy is nagy ívben el kell kerülni (Vilmos, Fütyülős, Unicum, stb.)...
Alapszabály, hogy pálinkához nem kell kísérő, főleg nem olcsó sör.
Sokat kell még fejlődni a magyar pálinka kultúrának...
De azon vagyok, hogy ezt elősegítsem :)

Cs@tLós 2010.01.22. 13:43:57

@espadazo - Játékbolt:: Igen, és majd megjelennek olyan blogbejegyzések a neten, hogy "kitaszított a baráti köröm, csak azért, mert ők fürdőszivaccsal járnak kocsmázni, nálunk meg csak mosogatószivacs van". Avagy "milyen szivacsfajta a legideálisabb a különböző pultföccsökhöz?- Szaktanácsadás", és hasonlók. Majd a homárbejegyzés: " a nagydarab, csúnya, Verebessel szinkronizált pultosnéni elvette a szivacsom, és kib....szott az utcára".

Cs@tLós 2010.01.22. 13:45:18

váááááh, megint nem küldte el a kommentem. blogmotor: monnyon le!!!!

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.22. 13:53:01

@Cs@tLós: Én már minden, hatalmas szellemi erőfeszítéssel megírt kommentemet kimásolom, aztán segítek felböfögni a motornak :-)

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.22. 13:55:25

@Cs@tLós: Én már minden, hatalmas szellemi erőfeszítéssel megírt kommentemet kimásolom, aztán segítek felböfögni a motornak :-)

darkmirjam 2010.01.22. 14:09:44

@orient: Vannak helyek ahol nem éri meg vizezni. T0rzsvendégkörre utazó kocsmáknál pl. Potenciális bútordarabok fordulhatnak ki örökre, ha megérzik.
Szerintem főleg fesztiválokra, sátras ünnepekre jellemző ez a fajta csalás. Ahol a pultos csak idénymunkás. Egy vendéglátóhely a turistaterületeken kívül törzsvendégekből tud megélni azok meg érzékenyek. A hamis szesz is marhaság ebben az esetben. Aki unikomozik, ki fogja szúrni, ha keserű 2-t kap gömbkóla helyett.

orient 2010.01.22. 14:16:20

@darkmirjam: nem azt mondtam hogy mindenhol. Azt mondtam sok helyen. Vannak normális helyek, én is ismerek sok ilyet.

Azon akadtam le hogy néhányan azt állították hogy lehetetlen és sehol sem csinálják mert nem lehet. Ez nevettséges.

darkmirjam 2010.01.22. 14:22:15

@orient: Tény, hogy kissé komplikált, mert kapsz egy zárt renszert, ami nem is a tiéd, általában a sörforgalamzótol származik "kölcsönbe". Biztos vagyok benne, hogy meg lehet buherálni, de én konkrétan nem kockáztatnám meg. Sokszor inkább az a probléma, hogy nem fogy ki egy hordó elég gyorsan. Ahol viszont akkora a forgalom, hogy a pulton előkészített sörök sorakoznak, ott a rendszer megbontása nélkül is van erre lehetőség.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.22. 14:23:16

@darkmirjam: Anno, amikor kocsmám volt vidéken, egyszer véletlenül a régebbi bort hozta fel a pultos a pincéből, ami már érezhetően nem volt az igazi. Jó fél órája árulta, amikor megláttam és azonnal kicseréltük.Ugyanolyan fajtára, csak az sokkal jobb volt, másik termelőtől.
Öt perc sem telt el, jött az első vendég, hogy mi ez a szar, ő a másikból kér, amit előtte kapott.
A környék összes kocsmájában a moslékhoz voltak szoktatva, fogalma sem volt, hogy mitől jó valami.

Cs@tLós 2010.01.22. 14:27:26

@espadazo - Játékbolt:: értem már,akkor innen vágod így a sör-pult-üveg elegyedési kérdést! Persze hogy jobb vagy mint a fizikatanáraim, hiszen te szakmai tapasztalatból beszélsz! Így megy ez. A fizikatanároknak kocsmában kéne letölteni a gyakorlatukat.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.22. 14:28:31

de pl. betévedt egyszer valami tszmiklósi motoros banda, hogy az egyik tag életmentő vilmost kapjon be. (Akkoriban fel sem tűnt a dolog visszássága :-) )
Unott arccal felhörpintette, kimeredtek a szemei és elüvöltötte magát, hogy "Bazzeg! Ti nem vizezitek a Vilmost!!!
Gyorsan behívta a tizenvalahány kollégáját és hozzánk jártak utána hetekig minden hétvégén.

Na, ezt csak azért, hogy "szegény" kocsmárosok a becsületes 1-2 miatt buknak meg, mert hirtelen lesz a népnek összehasonlítási alapja:-/

darkmirjam 2010.01.22. 14:41:31

@espadazo - Játékbolt:: :)
A tulajdonos szemlélet általában hosszabb távra tekint mint egy egy beugró pultosé. A jó kocsmáros nem italt ad a vendégnek, hanem gondolva az üzletre, potenciális visszatérőként kezeli. Havi sok sok ezrest lehet nyerni azzal, ha inkább a vendég javára "csalunk". Megfigyelhető egyébként, mikor van tulajdonos a csapnál. Sokszor még repiropit is ad a sör mellé.

FlyInMyEye 2010.01.22. 14:41:31

@espadazo - Játékbolt: "és hozzánk jártak utána hetekig minden hétvégén."
Aztán egyszercsak nem jöttek többé...sosem tudtuk meg miért.:)

Klared 2010.01.22. 14:41:59

Halljátok :D a sztori tuti igaz, mi elég régóta járunk oda. pont így történik a vendégek kiszolgálása, bár a kommersz piákat nem vizezik és van 160Ft-os sör. de múltkor minket is kibasztak, egyikőnk még pofont is kapott :D:D:D de most viszont kompenzál a néni és kurva kedves szóval megéri odajárni :D

J.G. 2010.01.22. 14:47:22

a rövidet - legalábbis régen, amikor még egy szeszipari vállalatnál dolgoztam - röviddel "vizezik".
Volt pl. egy gyenge minőségű keserűlikőr, kérdeztük az embert, hogy minek visz rendszeresen annyit belőle, mikor nem egy lepukkant kocsmája van, hanem egy jó nevű étterme. Ő mondta, hogy jól lehet vele keverni az unicomot, mert nem ütközik ki nagyon a pancsolás, és kevesebb, mint felébe kerül.
De kocsmárosok is vitték a jobb mellé a sz@rt.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.22. 14:53:25

@FlyInMyEye: Télire bezártunk. Idény jellegű szórakozóhely volt :-(

Der Beste 2010.01.22. 15:30:31

Nem a Sakáltanya nevű helyen járt a posztoló?

FlyInMyEye 2010.01.22. 15:45:52

@espadazo - Játékbolt: Kár, pedíg télen a csúszós utakon bevilmosozva motorozni jó móka lehet.:) Ha nem vizeztétek a vilmost akkor meg pláne.

Hegyirablo 2010.01.22. 15:53:52

Egyszer régen bunkók voltak velünk a krimóban, ezért távozáskor kibaszásból benyomtuk a zenegépen Zámbó Jimmytől a "Nézz le rám, ó Istenem" című slágert, tízszer egymás után.

Fejenként 250-et megért a dolog, 50-essel ment a JukeoBox.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.22. 16:23:49

@FlyInMyEye: Elvégre a másik neve,hogy folyékony pulóver!
Olyan hely volt, hogy télen elcsúszni is veszélyes a környéken, mert éhen halsz, mire rád találnak.

Szpájk 2010.01.22. 16:48:20

Lehet jó, avagy lehet rossz, szakmáját szarul, avagy jól ellátó nő, de nekem mindig az jut eszembe róluk, hogy vajon jó pinájuk van-e, avagy nem...
A többi lényegtelen...

Szpájk 2010.01.22. 16:51:32

Ennek biztos nem...

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.22. 17:22:56

@shitgun: egy szóval se mondtam, hogy szerintem jó dolog vizezni vagy akármivel elcseszni az italt. és természetesen nem arra gondoltam, hogy a panaszra terrorral válaszolok. ez az illető aki beszólt a pultosnak, minden bizonnyal úgy végezte el a "kifogásolást", hogy óbégatott meg beszólogatott egy kicsit. ha nekem lenne egy kocsmám, senki se sértegesse hangosan a többi vendég előtt az általam felkínált termékeket, akár vizesek akár nem (habár higítás nálam tuti nem fordulna elő). ha az egyik tirpák ezt mégis megtenné, kipenderíteném a franca. hogy milyen eszközökkel, az attól függ hogy az adott személy esetében mire van szükség.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.22. 18:13:02

@J.G.:
ez nagyipari szinten muvelte minden kocsmaros az en idomben
Z keseru + unicum
meg a vodkakat is remekul ehetett keverni a lengyel piacrol szarmazo akarmivel

soroshordot , csapot nem hekelnek ez urban legend
a korso aljan marado vizzel lehetne jatszani de nem erdemes
ilyen diakeladok elszorakozhatnak szodaval, de a tulaj nem
bar a rutinos alkalmazott beviszi az ugyanolyan fel literes akarmit a ritikulben es megfelelo idoben feltolti az uveget
6-8 feles bolti aron megveve es kocsmai aron eladva is jo kis kiegeszites
birt sort nem erdemes vizezni
menobb tomenyeknel egy kis olcsobbal valo higitas, meg eszrevehetetlen es hoz penzt is
valamint kimutathatatlan

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.22. 18:34:13

@Nagyvakond:
mer a PUB= kocsma kocsma= PUB
igy hijjak angolul

Kidus 2010.01.23. 05:44:45

Kamuszag van itt :)

Gabbesz 2010.01.23. 07:22:28

Mézes Vilmos. LOL. Ha már iszol, akkor miért nem rendes piát. Már ezért megérdemelnéd, hogy az arcodba öntsék.
Ha meg fel volt vizezve, akkor miért nem láttál egy órán keresztül? Hajmosás után is fehér bottal botorkálsz???

Szmájli / Trollrühellő 2010.01.24. 10:49:57

@Don Bandi:

csak egy kérdés.a csapolt söröket nem osztályozzák véletlenül? Úgy tudom, ott is van 1. 2. és 3-ad osztály.Első osztályú a legdrágább, faja, harmad osztályú a vizes genny, és legolcsóbb. Én így tudom, de lehet, hogy rosszul.

Polos 2010.01.25. 02:44:17

vegyetek üveges sört (lehetőleg olyat amit előttetek bontottak fel) :D

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2010.01.25. 07:39:59

Nőt, piát tartson otthon az ember.

/c/o Misimókus/

Bodzaszedő Manager (törölt) 2010.01.26. 10:09:40

Én még bohó kezdőként dolgoztam ott. kemény fél napig. Azért, mert azt a feladatot kaptam, hogy csapvízzel higítsam a finlandiát. el is jöttem rögvest.

Morci úr · http://suttyok-ket-kereken.blog.hu 2010.01.26. 10:20:52

Hallottam már olyat is, hogy a buborék mentes ásványvizet vizezték. Konkrétan az üres üveget feltöltötték a vízcsapból.
Soha nem szabad semmiből nyitott üveggel elfogadni...

Ja és bár az araboknál ez elég gyakori, az eset nálunk történt.

Ficak 2010.01.26. 15:13:06

Biztosan Ede felesége üzemelteti a poszban említett vendéglátóipari egységet.
Aki jól viselekdik a kocsmában, annak szabad az út a balcsira.

mepew 2010.02.01. 09:15:14

aki pálinkának hívja a mézesvilmost azt én is pofánönteném

_Zeller_ 2010.02.15. 23:40:47

@Gabbesz: @mepew: na mi a baj a mézes vilmossal????

nál 2010.02.16. 09:04:56

@_Zeller_:
A Mézes vilmos nem pálinka. Ennyi. Nézd meg az összetevőit, és látni fogod, hogy aromákkal dúsított szesz, tehát nagyjából olyan relációban van a pálinkával, mint a "tengerész ital" a rummal. Csak ezt ugye sokszoros áron mérik.

crouchy 2011.03.17. 20:14:49

akkor többet inkább nem járok oda dugi üveg vodkákkal :D:D
süti beállítások módosítása