Tékozló Homár

Gyerekek előtt lökdöste az óvónőt a portás

2010.01.25. 07:43 | ge | 85 komment

Peppermint az óvodai szülői értekezleten értesült a gyerekek Fradi uszodában elszenvedett balhéjáról, ahol a fontoskodó és rendezkedő portás miatt a csoportnak végig kellett szenvednie, ahogy a hülye felnőttek ordibálnak és mocskolódnak.

Szóval a Fradi uszodájában (ezt még leírom párszor, hogy mindenki jól megjegyezze, hová ne menjen) a szokásos öltöző helyett egy kisebb öltözőbe tessékelte a feltehetően csókos portás az aznap valamelyest kisebb létszámú ovissal megérkező óvónénit és dadust, mert ő vélhetően olyan nagy ember, aki ezt eldöntheti.

Igen ám, de azt az öltözőt, ahogy utólag kiderült, a Bárczi egyik csoportja számára kellet volna fenntartani. Így, amikor az ovisok öltözni kezdtek, kitört a balhé: miután várnia kellet a Bárczisoknak, a portás üvöltözni, mocskolódni, ajtót rugdosni és lökdösődni kezdett az óvónővel, aki kb. 40 kiló és egy halkszavú, jámbor lélek. Mindezt a óvodás gyerekek füle hallatára tette.

Az egyik kislány pl. cipő nélkül kellett, hogy kijöjjön az öltözőből stb., mert dúlt a pogrom, Fradi uszodai postás és Bárczi módra, mert az ottani pedagógus is benne volt valamelyest. Állítólag az egyik gyereken is lökött valaki egyet az említett negatív hősök közül. Az "irodán" veszteglő némber közölte az óvónővel, hogy ő ezzel nem foglalkozik. Az úszóoktató kb. negyedik hívásra/könyörgésre volt hajlandó kifáradni a vízből (ő éppen oktatott), majd ordibált egyet a portással, ami persze már nem osztott és szorzott, de a gyerekek ezt is megnézhették és végighallgathatták.
 
Csúnya történet, lényegében jó megoldás nélkül, mert egy ilyen helyzetben teljesen magára maradt óvónő ugyan mit tehet?
 
Üdvözlettel:
peppermint 
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fiatka 2010.01.25. 07:47:51

Ez még elég hétfői......

Eric_Cartman 2010.01.25. 07:51:11

Hát Homár úr, innen szép győzni. Remek tényfeltárás. De ki az a Bárczi ?

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.01.25. 07:52:04

1. a cikkhez:
Peppermint gyerMekében nem hagyott mély nyomot a műbalhé. Peppermint nem tőle, hanem vélhetően a sértett óvónőtől értesült a szörnyűségről.
Szerencsére a 40 kilós felelőtlen által a csoport mellől kirángatott úszómester távollétében nem történt tragédia a medencében.

Dr Gregory House 2010.01.25. 07:57:09

Mi lesz itt, ha ilyen sz@rral indul a hét?

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.01.25. 08:05:34

@Dr Gregory House: Majd leírom jól, hogy az óvodai úszáshoz kérték a szülők segítségét: nem volt elég hajszárító. Az őseim voltak elég hülyék, hogy odaadják a miénket. második alkalommal sikerült tönkrevágniuk a kis philipset. Még elnézést sem kértek, hiszen a szakember-apuka úgyis ért hozzá. A némber meg is poffantott, mikor nem tudtam felvenni a harisnyanacit ijedtemben. No, erről írok egy hosszú, múltba merengő esszét, csakis a doktor úr kedvéért.

Matiz Papa (törölt) 2010.01.25. 08:09:58

És hogy a portás elveszítette a munkáját ezért, az a holnapi poszt.

faqtya 2010.01.25. 08:17:12

én itt vesztettem el a fonalat: "Fradi uszodai postás és Bárczi módra".
milyen postás? és lehet, hogy hülyeség, amit most fogok írni (és én is utálom, ha helyesírással jön valaki, most csak a tudás hajt :) ), de az, hogy "Bárczi módra", az nem kisbetű? nem úgy kellene írni, hogy "bárczi módra"?

Teccikérteni? 2010.01.25. 08:19:49

Uszodát csak őstermelőtől. Vagy a Zaldiból. Ott még mosolyognak is a postások, és mindig frissek a bárczisok.

répafej 2010.01.25. 08:21:58

mivan???hogy kerül ide a Fradi uszodai postás?

elwood 2010.01.25. 08:29:08

ezek a mocsokmultik mindent megtehetnek

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.01.25. 08:30:20

elkeseredett rivalizálás a Bárczi óvodával :D

Eric_Cartman 2010.01.25. 08:30:26

@Fée Verte: Valószínűleg csak én nem értem, de:
1. Te ki vagy a történetben?
2. A postás vágta-e tönkre a hajszárítót ?
3. Ki volt a "némber" ?
4. Mi az, hogy "poffantott" ?
5. Mitől ijedtél meg ?

Gaspacho (törölt) 2010.01.25. 08:33:16

Biztos volt ott néhány fradista huligán is, nem?
Vagy eftécés, nekem mind1.

misko 2010.01.25. 08:37:30

Többedik olyan poszt, ami pont úgy van leírva, mint ahogy azt élőben, egy levegőre elhadarják. Olyankor az ember több-kevesebb kérdezgetés után esetleg kihámozza a mély homályból, hogy is volt pontosan a történet. Itt netán ennek kéne vicces kommenteket generálnia?

elwood 2010.01.25. 08:38:47

"megérkező óvónénit és dadust ...
egy ilyen helyzetben teljesen magára maradt óvónő"

ez valami krimi ? hová lett a dadus ?

Sevy 2010.01.25. 08:40:04

Nem kell kis betűvel írni a Bárczit, mert ez egy sulinak a neve. Könyörgöm, tessék tájékozódni, mielőtt eláruljátok, hogy semmit nem tudtok.

Nyúlcipó 2010.01.25. 08:40:44

purhabot kellett volna a parkoló automatába fújni.

elwood 2010.01.25. 08:42:36

Bárczi Benőt halva találták. Ő volt az első áldozata az ültözőben dúló pogromnak. Egy ovodáscipővel fojtották meg.

labi 2010.01.25. 08:43:54

Nagyapám is megmondta, mindig az erősebb óvodás úszik.

elwood 2010.01.25. 08:50:35

a másik öltözőben Bástya elvtárs volt

faqtya 2010.01.25. 08:53:47

@Sevy: na ne mond. pl, hogy budapesti lakos, azt is kisbetűvel írjuk, nem? az, hogy Berczi, nagy betű, de, hogy berczi módra, az talán már kicsi, nem? mert azt nem írhatjuk, hogy berczii módra, mint, pl. budapesti módra.

faqtya 2010.01.25. 08:54:51

@faqtya: nem Berczi, Bárczi :)

Teccikérteni? 2010.01.25. 09:00:23

Már csak azt szeretném tudni, hogy a fradi uszodájának postásának haja volt-e? Hagyományos kinézetű-e?

Nyúlcipó 2010.01.25. 09:06:02

Szép kis keresztmetszetet kaphattunk a posztból a portás magyar művészet mindennapjaiból.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.01.25. 09:13:43

@Eric_Cartman:
Az egy másik történet. Az itteninek az az érdekessége, hogy a posztoló nem a saját gyerMekétől tudja.

lukit 2010.01.25. 09:15:36

Philips hajszárítókat árulok a bolti árnál jóval olcsóbban, kb 1200 EUR lesz, előreutalással, angol számlaszámmal és lehet, hogy majd egy kicsi kell még a vámra.

É2I 2010.01.25. 09:18:21

Miért kell egy f.sz portásra bármit is bízni, vagy ha mégis; legalább egy intelligencia tesztet illene elvégeztetni vele. Minimum olyat, amit egy óvodás is képes teljesíteni.

Mylady 2010.01.25. 09:18:57

Lehet, hogy kicsit OFF, de hol van ez a Fradi uszoda?

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.01.25. 09:20:24

@lukit: Kell. PPO-n tudok fizetni, de csak akkor, ha így érvényesíthetem a sciennet kedvezményeimet.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.25. 09:22:08

Most akkor egy kis csoportnyi franzstadti óvodást ért volna trauma némi kurvaanyázás miatt? Hogy hová fejlődött az a kerület Torgyán doktor óta/miatt....
A portásnak természetesen én is megszavaznék egy Sün által oda-vissza végrehajtott húgycsővizsgálatot, de ha az óvónő nem száll be a szájkaratéba, hanem annyit szól, hogy "Bocsánat, ezt rendezzék le egymás között, de én megyek is vissza segíteni és sietünk, ne kelljen a folyosón várakoztatni a fogyatékos iskolásokat!" akkor nem marad egyedül a dadus és lett volna valaki, aki felhúzza a kislányra azt a cipőt...

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.01.25. 09:23:00

@Mylady: A Népligetnél, mint általában a Fradi létesítmények. Kérdezz bátran vidékit! :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.25. 09:26:09

Én a patakra járok úszni.
Ott nincsen portás.

Nyúlcipó 2010.01.25. 09:27:35

Ma egy tornapapucs, holnap a világ?

Énbagoly 2010.01.25. 09:28:01

Hú, de utálom a portásmentalitást.
Ez valami cucializmusból itt maradt förmedvény.
De a gyerekek szép kis mintát kaphattak a felnőttes viselkedésből.

bitingturtle 2010.01.25. 09:29:03

posztoló gyermekét nyílván nem vették fel a bárczi oviba, úgyhogy most erősen kihegyezte rájuk

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.01.25. 09:29:08

@Kitalátor feljegyzetei: Ja, hogy ez a Gusztáv, nem a Géza. Akkor érthető. A pedagógus okosabb akart lenni a gyépéseknél, de nem jött össze neki.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.01.25. 09:33:31

@Fée Verte: @Kitalátor feljegyzetei:
nem, a Géza lesz az mégis. Gusztávnak van uszija. De Óbudáról a Fradiba hordják a kölyköket?

Meklén és Tamara 2010.01.25. 09:43:42

mindent értek. Ha valakinek valami nem világos kérdezzen bátran!

richy0609 · http://www.tengerimalacaim.sokoldal. 2010.01.25. 09:56:17

hol a postás a történetben??? :)
és ki a túró a Bárczi? ismerni kéne?
amugy tényleg: uszodába purhabot (viz hatására keményebb)!!

Mylady 2010.01.25. 09:56:20

@Fée Verte: Igen, ez bennem is felmerült, pont azért kérdezem. Kicsit pontosabban érdekelt volna.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.01.25. 09:58:55

A gyereket vigye az annya vagy az appja úszni, akkor nincs gond, úszni is biztosan megtanul, együtt is vannak. És mert csak így a normális. Vagy nem?

Mileston3 2010.01.25. 10:09:34

Szóval a Fradi uszodájában (ezt még leírom párszor, hogy mindenki jól megjegyezze, hová ne menjen)

Vidd el a Zújpesthez, vagy az Aldiba, ott nincsenek Fradihoz kötődő portások, így nem lehet az egész klubot is szidni. Komplett idióta, a foglalkozások a lényeg, nem? Nem baj, úgyis a "mindenen besírunk"-ország vagyunk, megszokhattam volna.

Mileston3 2010.01.25. 10:13:10

Szóval a Fradi uszodájában (ezt még leírom párszor, hogy mindenki jól megjegyezze, hová ne menjen)

Tehetsz egy szívességet, gyökszi...nagyon tudok gratulálni hogy elvileg felnőtt emberként a paraszt portás alapján a búsba kívánod az egész helyet, de az már nem lényeges, hogy a gyerekeknek milyen foglalkozásokat tartanak.
Egyébként nagyon megindító sztori volt, nesírjááááál be

ssssssssssss 2010.01.25. 10:19:12

A portást se Szaúd-Arábiában nevelték:)

akikaztmondjákni 2010.01.25. 10:25:17

"a portás üvöltözni, mocskolódni, ajtót rugdosni és lökdösődni kezdett"
Nah, most már nem csak ajtó letépés...
Amugy meg nekem tök homály a sztori:S

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.01.25. 11:11:19

Ezt én ezt a sztorit ezt nem értem ezt.
Ez magyarul van írva?
Káosz.

Chaby 2010.01.25. 11:12:03

Most akkor mi van? Ez cikk volt, vagy valami krimi amit nekünk kell megoldani? Vagy nekem volt kicsit homályos az egész?
Lehet fordítógéppel csinálták.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.01.25. 11:12:22

Ebben a sztoriban nem volt olyan, hogy a Bárczisok hatalmas Hummerrel érkeztek?

Eric_Cartman 2010.01.25. 11:25:47

Szóval a Fradi uszodájában (ezt még leírom párszor, hogy mindenki jól megjegyezze, hová ne menjen) vizezik a medencét !

Eric_Cartman 2010.01.25. 11:28:33

Szóval a Fradi uszodáját (ezt még leírom párszor, hogy mindenki jól megjegyezze, hová ne menjen) szombatonként adathalászok lepik el ! És óvódáscsoportok gabalyodnak a hálójukba alkalomadtán.

Ulci 2010.01.25. 11:41:27

Nem akarja valaki leírni, hogy mi történt? Azt kiveszem, hogy a gyerekek hatalmas lelki traumával hagyták el az uszodát (nyilván csak azok, akik túlélték), de ezen kívül nem értem... ki kinek a cipőjét ölte meg az úszóoktató anyjának a postásával? Vagy mi?

Eric_Cartman 2010.01.25. 11:50:59

@Ulci: miből gondolod, hogy a postáson kívül túlélte valaki ezt a pogromot ?

Magam_a_Mondomét! 2010.01.25. 12:08:54

Kár! Én a cím alapján MÁS CIKKRE számítottam...
"Gyerekek előtt lökdöste az óvónőt a portás"

Magam_a_Mondomét! 2010.01.25. 12:11:31

@Eric_Cartman: Ki az a Bárczi? Kit halva találtak, a Benőt? A Radványi sötét erdőben? HORRORRRRRRRRRR!

Peetee 2010.01.25. 12:32:20

Nemértem. Mi ezzel a gond? Munkahelyi konfliktus. ÉÉÉÉSSSSS?
Ja, hogy ottvoltak ovisok is? ÉÉÉÉSSSS?
mikor én gyerek voltam, kb. félévente láttam hullát, mert iskolábam menet a vársoközpontunk sokemeletes háza mellett vezetett az utam. Sok volt az öngyilkosság a 90es évek legelején...
Én is hallottam ordítani a dirit az ovónénivel, ÉÉÉS????

Mi a f@sz van, a mai gyerekek már burokban nő(je)nek fel? Ez vár rájuk felnőttként!!!! De arra meg ottvan a munkahelyi Terror-blog, ott lehet sírni,h a "...csúnya főnök-bácsi dolgoztatni akar, brühühühühüüüü..."

2010.01.25. 12:50:01

@Eric_Cartman: áááá ez jóóó :))))

2010.01.25. 12:52:25

@Peetee: teljesen egyetértek ! Vicces, hogy már a széltől is óvni akarjuk a gyerekeket... mekkora lúzer felnőttek lesznek így majd belőlük, mert nem tanulták meg az élet sötétebb oldalát.
Amúgy ha a gyerek bekapcsolja a vasárnap délelőtti "gyerekműsorokat" akkor abból dől az agresszivitás meg az üvöltözés. Ott lehet ? Uszodában nem ?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.25. 12:56:53

@Kulics: Az ilyen gyerekekből lesznek az olyan po[r/s]tások...

Bandi_jóválasztás (törölt) 2010.01.25. 14:03:32

1942-ben ismertem meg Dániel Zoltánt, akkor még nem sejtettem, hogy a rendőrség fizetett ügynöke.

Teccikérteni? 2010.01.25. 14:29:10

Ja, és vasárnap este 6kor nincs nyitva a posta, pedig nekem a múltheti dátum kellett volna a pöcsétre, mert 6milliós hefop pályázatot adtam fel az unft-nek =(

/tno+DA= 2010.01.25. 15:18:05

@Eric_Cartman: "De ki az a Bárczi?"
Lukács Bráczi azaz Luca Brasi!
Capsise??? Eco! Tuttid di fromage de bella donna mio signorita!

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.01.25. 15:51:06

Aki vitt már uszodába egy csapat gyereket, az tudja, hogy az úszás utáni hajszárítás-összecuccolás-felöltözés nem abból áll, hogy a pedagógus vakargatja a seggét, a gyerekek pedig szépen, tempósan intézik a dolgukat. Még másodikosokkal is baromi nehéz (mintha kukacokat akarnál alakzatba parancsolni), nemhogy óvodásokkal. @Peetee: ööö.... ezért is olyan nyomorék-elmebeteg-mindenre alkalmatlan a korosztályunk. Igazad van, a gyereknek hullákat kell mutogatni, ocsmányul káromkodni a fülük hallatára, ütni őket, szidalmazni - attól lesznek olyan (érzéketlen, szánalmas, rezignált) faszagyerekek, mint te és a veled egyívásúak. Hogy seggtahó valaki, az nem számít, hiszen baromi kemény lett a rideg 90-es évektől. Húha!

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.01.25. 15:56:59

@Kulics: de, abban is baromi sok az agresszió, ami szintén probléma - senki nem is állította, hogy nem az.
Már a mostani felsősök is iszonyú idegesek, agresszívek, az általad "agyonféltettnek" titulált óvodások pedig majd átvágják a torkunkat a nyílt utcán.
Igaz is, minek nekik a nyugodt, kiegyensúlyozott kisgyermekkor...

2010.01.25. 16:16:58

@morrisal_: jól van, de vannak fokozatok. Azért mert egyszer üvöltözött a porstárs attól még nem állnak meg a fejlődésben. Ha minden nap agressziót néznek a tévében, az már annál nagyobb baj.
Szóval nagyságrendek is vannak.
Én akkor sem éreztem a posztból, hogy most valami döbbenetes történt volna.

Teccikérteni? 2010.01.25. 16:17:59

Állítólag a vizezett gyerekektől lett postás a portás.

Teccikérteni? 2010.01.25. 16:22:21

@Teccikérteni?: Sőt, a vízbül veszi ki a zokszigént. TECCIKÉRTENI?

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.01.25. 17:27:16

@Kulics: Érteni én sem értem a történetet, de maga az agresszió folyamatos jelenléte egyáltalán nem hasznos a gyerekeknél. Aki mást mond, az menjen kapálni. Senki sem írta, hogy megálltak a fejlődésben. A portás - ha igaz a sztori - tipikus tirpák volt, a sztori megfejtése nem az én dolgom, meg - őszintén szólva - nem is érdekel annyira.
De ez a hőzöngés, hogy minek vigyázni a kisebbek lelkére, böhömnagy sötétséget tükröz. Ez ennyi.

Megdobbent 2010.01.25. 18:52:41

Nakerem, vilagosan latszik, hogy van egy szakma magyarorszagon, ami orok. A portas. Az ilyen volt 1910-ben, ilyen volt 1940-ben, ilyen volt 1960-ban, ilyen most is. Frusztralt, szanalmas, es attol ilyen, mert a felnovo gyerekek kesobb visszajarnak hozza szivatni, mert genyo volt. Ezert genyo lesz, azokkal, akik majd felnovel visszajarnak... Es ez igy megy tobb szaz eve :)

Egyebkent azert minek is beszolni szegeny postolonak, mrt egyszer postast irt? Tan azok jobbak? Talan az ALDI-ban lehet postast kapni mosollyal?

Naugye!

renugard 2010.01.25. 18:58:21

Hál' istennek nem csak én nem értek egy büdös szót sem az egész kulimászból.
Nem ártana, ha a posztokat minimális (érthetőségi) korrekciónak is alávetnék néha.

renugard 2010.01.25. 18:59:39

Különben is...sír az avatarom az ilyen cikkek olvastán

Mylady 2010.01.25. 20:14:11

@Mylady: ja, rájöttem ám, hol van ez az uszoda
csak kicsit korán volt még, amikor kérdeztem :)

Bandi_jóválasztás (törölt) 2010.01.25. 23:30:32

Kérek két Bárczi szeletet, fradi postás módra, enyhén vizezve.

kipimpelt fospunpa 2010.01.25. 23:47:27

Azért az éremnek is 2 oldala van.
Én jól ismerem Béla bácsit, a Fradi uszoda portását, az egy nagyon rendes, becsületes ember! Mindig rendesen végzi el a munkáját, soha nincs egy rossz szava sem, pedig nagyon keveset keres, csak azért dolgozik nyugdíjasként, mert 4 apró unokája van! Ne bántsátok őt! Hajrá Bélabá!

caligne 2010.01.26. 12:46:32

Ez egy sikeres mikroblog volt.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.01.26. 16:17:56

@Mylady: Hétvégén megkeressük. remélhetőleg nem a cikkbeli portás lesz, vagy addigra már megtanul viselkedni. na jó, az utóbbi utópia. De akkor is körülnézünk.
süti beállítások módosítása