Tékozló Homár

Használtautó-gate az önkormányzatoknál?

2010.03.01. 13:22 | szily | 137 komment

Judit, aki egy darab autó tulajdonosa, nagyot nézett, amikor az önkormányzat kettőért akart fizettetni vele. A második jármű egy ősöreg Dacia. Judit először semmit nem értett, aztán derengeni kezdett neki, hogy 17 évvel ezelőtt tényleg eladtak egy ilyen autót. A helyhatóság a BM-től kapott, elavult adatok alapján vetette ki a jogtalan adót, állítólag jó sok adófizetőre. Judit programhibára gyanakszik, mi megpróbáljuk telefonon kideríteni, mennyire tömeges a dolog. Az igazán bizarr és fogyasztóellenes az ügyben nem is a tévedés, hanem az, hogy az ártatlan állampolgár 2300 forint illeték fejében tehet nyilatkozatot arról, hogy ő ártatlan és a kocsi már rég nem az övé. Judit, teljesen érthető módon, fel van háborodva és nem akar fizetni. Kérjük jelentkezzen a Homárnál, aki hasonló helyzetbe került!


Azért írom le ezt a történetet, mert az önkormányzatnál azzal "nyugtattak", hogy mostanában sok ilyen eset van, tehát sok embert érintő dologról van szó, és azért is, mert pillanatnyilag még nem látom a megoldást erre a patt helyzetre. Valószínű, ezzel más is így van.

Megkakpam az önkormányzattól az idei gépjárműadómat. Egy Renaul Twingo autóm van. Ezzel járok, ez áll a ház előtt, ez van a nevemen. Illetve így tudtam. Az idén azonban még egy jármű adóját kérik tőlem, egy CLC 585 - ös Dáciájét. Nagyon kutatni kellett az agyamban, hogy emlékezzek, tényleg volt egy Dáciánk, 1991-ben vettük, és kb. két év múlva el is adtuk. Még rendőrségi ügy is volt belőle később, tanuként hallgattak ki, mert a autókereskedés valamit manipulált az autókkal, illetve az adás-vételi szerződésekkel. Nem nagyon emlékszem rá, régen volt. Most azonban emlékeztettek rá. Méghozzá adó formájában. Felhívtam az önkormányzat adó osztályát, ahol persze (a BM-től)kapott anyagból dolgoznak, ők nem tehetnek semmit. Irány az okmányiroda, ott kell nyilatkozatot tennem. Felhívtam az okmányirodát, mondták menjek be, én mondtam, minek, igazolni úgysem tudom már, nyilatkozatot e-mailban is tudok tenni. Nem, be kell mennem! Tettem egy gyenge kísérletet, és megkérdeztem, hogy ki fizeti ki az utiköltségemet, meg az időmet, de ennél konkrétebb dolgokra sem mindig tudják a választ.
Írtam egy rövid levelet, hogy NINCS ilyen autóm, és másnap bevittem nekik. Az nem volt jó. Nyomtatványt kell kitölteni, büntetőjogi felelősségem tudatában kijelenteni, hogy nincs ilyen autóm, több mint 5 éve eladtam, és a papírok sincsenekmár meg, mindezt alá kell írni, és 2300 Ft illetéket fizetni. Ezek után leírják a nevemről.
????? Még a nyomtatvány csak-csak, a büntetőjogi felelősségel sincs hiba, hisz tényleg nincs ilyen autóm, node csak nem gondolják, hogy mindezért a katyvaszért, amit nem is én csináltam, fizetek 2300 Ft-ot. De még egy 10-est sem. Nagyon úgy fest, hogy valami program hiba, vagy emberi mulasztás miatt, előkerültek, a háborús roncsok, és igazolni ugyan nem kell, mert az 5 év sokszorosan eltelt már, de azt mondod, hogy nem a tied, és fizetsz, akkor már nem is a tied többet. Hol volt ez az autó mostanáig? És hol van most? Ki üzemeltette? Ki vizsgáztatta? Ki fizetett utána adót? Ez az autó állítólag 1991-től a nevemen van. Az eladás követő időszakban, akkor, amikor még igazolni tudtam volna, mért nem kértek tőlem semmit?
És hány emberrel csinálják ezt meg? És hányan fizetnek inkább, csak, hogy lezárhassák ezt az ügyet?

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.03.01. 13:25:25

Ne fizesd ki! Írj egy levelet, hogy hülyék, és kész.

Dr. Kix 2010.03.01. 13:29:41

Ne fizess! Perelj! :)

É2I 2010.03.01. 13:30:54

Bejelentetted annó az eladást az önkormányzatnál?
Lehet, hogy az eladás manipulációját szenveded most meg.
Ez a határozatok elleni fellebbezési díj mindig is gusztustalan volt, ámbátor meg fog maradni, mivel fingot fűrészelni is csak pénzből lehet. (Már szerintük.)

Dr. Kix 2010.03.01. 13:32:44

Egyébként meg tényleg: valami 4x-esen túlfizetett szerződéssel dolgozó, de legalább alul-képzett ámítástechnikai szagember elkúr egy adatbázis-műveletet, és ezért mások szívnak, idegeskednek, b@sszák ez az idejüket és energiájukat. Meg pénzüket.

AlexWolf 2010.03.01. 13:33:38

Az volt már, hogy ezért tart itt ez az ország?

Dr. Kix 2010.03.01. 13:33:50

Gyújtsuk fel az egészet a pics@ba... :)

Leadfoot 2010.03.01. 13:37:56

Ki nem fizetném... elvből.

Nem vagyok az a hőzöngő típus, kifizetek minden adót, mert tudom, hogy abból üzemel ez az egész istenverte állam a maga kis (hatalmas) bürokráciájával együtt.
Abba is beletörődöm, hogy nem üzemel valami jól és hatékonyan.

De azért ez már sok.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.01. 13:38:22

Szerintem írni kell egy levelet, amiben kb az van, h édesanyád, ravatal, nemi aktus ténye.
Ezt egy féltégla segítségével bejuttatni a tokmányirodába.
Majd várni a megnyugtató választ.

Leadfoot 2010.03.01. 13:40:23

Ja, és ezért van, hogy soha, semmilyen hivatalos iratot nem dobok ki. A legrégebbi, legjelentéktelenebbnek tűnőt sem.

Ez mondjuk családi vonás, nemrég előkerült itthon ükapám 1913-as (!) adóbevallása.

bunndda 2010.03.01. 13:40:27

Ezt rendszeresen csinálják évek óta. Egy kis plusz bevétel...
Velem is megtörtént.
Már volt egy határozatom az önkormányzattól hogy az autó nincs a birtokomban, a következő évben mégis küldték a felszólítást hogy fizessek.
Megint be kellett mennem és bizonyítani hogy már eladtam.
Azt mondta az ügyintéző hogy ők ilyenkor mindig elküldik az adatokat a BM-nek, de ha ők nem írják át, akkor jövőre megint úgy látják hogy fizetnem kell, mert a BM adatai alapján dolgoznak.
És a határozat az eltörlésről nem hatotta meg őket, pedig ők írták!

Általános szabály: ha a határozat arról szól hogy te tartozol, akkor az szentírás. Ha arról szól hogy nem tartozol, az nem bizonyít semmit, kitörölheted vele...

Sokan nem nézik meg rendesen az ilyen papírokat, és kifizetik. Pontosan erre számítanak az önkormányzatok is.

Secnir 2010.03.01. 13:43:33

hasonló gondom nekem is volt.
igaz, az adásvételi papírok megvoltak még.
kezdi mondani a szöszi liba:
-ezt elveszem, meg lefénymásoljuk meg személyi meg negyedóra meg illeték meg...
na itt elszakadt az egyébként vastag cérna, és egy rövid 7 perces emelt hangerejű kurvaanyázásba kezdtem. az emelt hangerő azt jelenti, hogy a szomszéd templomban csuklani kezdett a pap.
ééérdekes módon el tudta intézni papírok meg személyi meg illeték nélkül is.

csak határozottan, én azt mondom.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.03.01. 13:46:04

Itt egy négyezer forintos, fizesd be vele, amit visszakapsz, azt meg add a Máltaiaknak.
img.index.hu/imgfrm/6/6/2/9/IMG_0007246629.jpg

phyllo 2010.03.01. 13:47:49

Sziasztok!
Sopronban, a haveromnak is küldtek egy kb. 40.000 Ft-os számlát, hogy fizesse be az 1997-ben eladott autója (polski fiat)után a súlyadót. Hiába írta meg az önkormányzatnak, hogy régen eladta az autót, meg, hogy már eltelt az öt év elévülési idő. A POÉN: a soproni önkormányzat levetette a mostani autója rendszámát a nemfizetés miatt!!!!!!!

AlexWolf 2010.03.01. 13:53:24

Tényleg mi van ha nem fizetem be, hanem leszarom az egészet. Tudom jönnek a felszólítások meg a fenyegetések, de egyszer csak ha be is citálnak a bíróságra előlibbenti az ember azt a papírt amiért 2300 Ft-ot ki akartak húzni a zsebemből, és ennyi. egy fityingembe nem kerül a dolog, ők meg fizethetik perköltséget meg a franc tudja mit.
Vagy ez nem így van itt Magyarisztánban?

szepi79 2010.03.01. 13:57:08

birom az ilyen kommenteket, hogy "ne fizessé, neked van igazad." aztán meg jönnek a folytatásos homár posztok azzal "hogy kiszabtak ennyi meg ennyi büntit, de nem fizettem be, most meg már többszörösét kérik", akkor jön az osztás, hogy szaros 3k-t miért nem fizetett be, ha ennyivel megúszta volna...

dehát az ország itt tart, és miért is?

É2I 2010.03.01. 13:58:27

A baj az, hogy az ilyen központosításoknál (értsd. különböző adatbázisuk összezutyulásánál) mindenféle minőségű és idejű adatkupacok (adatkupac az olyan, mint a szarkupac csak egyesekből és nullákból van) keverednek össze.
És _csak_ annak van lehetősége, hogy ezt saját pénzen javíttasd ki így vagy úgy.
Mindegy hogy Te szabályos voltál a szopatólottón nyertél; így fizethetsz.

A véleményem egyértelmű: kapják be!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.03.01. 13:59:23

@AlexWolf: Csakhogy a perköltség nem az ügyintézőnek fáj, szemben a bíróságra járással, ami neked.

nvili 2010.03.01. 13:59:30

Tavaly tőlem a 26 éve eladott Skoda után akartak pénzt kérni. Miután leordítottam az okmányirodás és az adóügyis fejét, eltekintettek tőle. Ingyen.Mindkettő szerint "renccerhiba" volt...
Idén már kihagytak.

uni1002 2010.03.01. 14:01:14

Hasonlóképpen jártam, mikor az évközben bontóba leadott autóm után, miután bejelentettem az önkormányzatnak, visszakértem a súlyadó időarányos részét.
A visszatérítés helyett a következő évben kaptam egy csekket, az éves súlyadó megállapító határozattal. A szétbontott kocsira.
Írtam egy levelet a Városi Főjegyzőnek.
Egy hét múlva jött az új határozat, az adókivetés visszavonásáról, a időarányos súlyadó visszatérítéséről, +22Ft késedelmi díj kifizetéséről az önkormányzattól részemre.
Így is lehet intézni...

Secnir 2010.03.01. 14:01:58

@Csokis:
sorry, ezen láccik, hogy hamis.
Széchenyinek sosem volt ilyen bubánatos arca...

É2I 2010.03.01. 14:04:09

@AlexWolf:
Ha, nem fizeted be, megbüntetnek. Ha azt sem elő is állíttathat a jegyző, stb.
Ja és, ha van ingatlanod szépen ráterhelik és amikor nem várod kilakoltatnak...
Nekem egyszer százegynehány forintért akarták a rendszámot levetetni. Persze nem is tudtam arról az összegről. Persze egyből kifizettem, amikor tudomásomra jutott. (Egy "költsétek temetésre" gondolat azért átfutott az agyamon ;p)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.01. 14:05:45

Vajon mit tenne hasonló esetben Bánki Péter ügyvezető igazgató?

helianthus 2010.03.01. 14:06:35

@Leadfoot: most már úgyis elévült, valld be, adót csalt az öreg? :DD

akikaztmondjákni 2010.03.01. 14:10:31

@Sün‼: Ő bemenne a BM-hez és követelné, h mutatkozzanak be!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.01. 14:12:16

@uni1002: Jó!
Én eladtam a roncsomat a lomisoknak, nehogymá' én fizessek még a bontósnak.
Aztán persze jött a súlyadó.
Mondom, az én autóm, összedaraboltam, nem volt annyi pénzem hogy fizessek is érte
Nem irom le azt a levelezést/procedurát,mire kivonták hatóságilag a forgalombol
:)

AlexWolf 2010.03.01. 14:13:06

@Csokis: @É2I: Én arra gondoltam, hogy ugye most 2300 Ft-ért bevallhatod, amit már amúgy is tudnak, hogy nem a tied már a cucc. Oké megbüntetnek, nem fizetem be, behívnak a bíróságra, ahol előveszem a papírt, ami igazolja, hogy nekem van igazam. Ha jól tudom, akkor a bíróságon a vesztesnek kell fizetnie a perköltséget ami jelen esetben vagy a BM vagy az önkormányzat. Vagy itt Abszurdisztánban nincs ártatlanság vélelme?

AlexWolf 2010.03.01. 14:14:54

@akikaztmondjákni: Így hangzana: -Jó napot kívánok Bánki Péter vagyok a PEGAconsult kft. ügyvezető igazgatója. Mi ez a hely, ki vezeti, és mi a neve poziciója?

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.03.01. 14:21:55

A 304/2009-es kormányrendelet meghatározza, hogy egy közúti közlekedési nyilvántartásba vett jármű tulajdonjog-változását igazoló teljes bizonyító erejű magánokiratnak, azaz az adásvételi szerződésnek tartalmaznia kell számos adatot. Szerepelnie kell a szerződésen a jogügylet ingyenes vagy visszterhes jellegének. Az adásvétel tárgyát képező jármű azonosító adatait is fel kell tüntetni, így a gyártmányt, a rendszámot és az alvázszámot is. Az érintett felek, az eladó és a vevő természetes személyazonosító adatait is meg kell jeleníteni: így a családi és utóneveket, születési helyet és időt, mindkét fél anyja születési nevét. Továbbá fel kell tüntetni a személyazonosságot igazoló okmány sorszámadatát, a lakcímet.

2010-től érdekes változást vezettek be: az autó korábbi tulajdonosának mindössze öt munkanapja van arra, hogy a helyi okmányirodában bejelentse: a jármű tulajdonjoga megváltozott. Az eladó tulajdonos a tulajdonjog-változásról 2010 január elsejét követően már csak ilyen rövid ideig teheti.

Remélem te is megtetted a bejelentést annak idején. Akkor még nem kellett öt napon belül...

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.03.01. 14:23:51

Még valami: ha az új kötelező tartalmi követelményeknek nem felel meg az adásvételi szerződés, akkor a változás nyilvántartásba történő bejegyzését elutasítja az eljáró hatóság 2010. július elsejét követően. Következménye lesz a késedelmes bejelentésnek, vagy ha azt elmulasztják.

É2I 2010.03.01. 14:24:32

@AlexWolf:
A baj az, hogy a szar adatbázisuknak hisznek, nem neked. A másik meg az, hogy a fene akarna 1-2 ezer forintért bíróságra járni. Ugyanakkor bírótól függően születhetne olyan ítélet is, amitől azonnal gutaütés kapnál.

Tehát ilyen esetekben igen erélyes fellépés szükségeltetik adott ügyintéző okoskodása ellenében, mivel amúgy bukod azt a pár ezrest.

É2I 2010.03.01. 14:32:01

@maholnap:
8 vagy 15 nap volt eddig (pontosan nem tudom), csak a köztudatban nem volt benne. Illetve most se nagyon van.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.03.01. 14:33:44

Mi ugyanilyen levelet kaptunk egy olyan önkörmányzattól, ahol a férjem soha nem is lakott. Sőt, még telefonáltak is. Telefonszámokból bezzeg naprakészek. Annyiban maradtunk, hogy egy 15 éve eladott motorról lévén szó, amiről már nincs meg az adásvételi, írunk egy levelet, amolyan nyilatkozatfélét, hogy nincs a tulajdonunkban az adott jármű, és csókolom.
Kicsit szórakoztak ugyan, hogy miért nincs papír az adásvételről, de lerendeztem annyival, hogy háromszor égett le a házunk, és négyszer törtek be, valójában a dohos pincében szétrohadt.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.03.01. 14:34:00

@AlexWolf: És akkor mit nyertél? Voltál két napot a bíróságon, meghitelezted a saját ügyvéded pénzét (ha egyáltalán elvállalja ezt ügyvéd, és nem azt mondja mind, hogy inkább fizesd be), majd kapsz egy papírt arról, hogy nem te voltál a hülye. miért, ezt papír nélkül nem tudtad volna? Ennek akkor lenne értelme, ha az ámerika volna, ahol egy ilyen után beperelhetnéd az önkormit a fölös basztatásért, meg az elszenvedett fájdalomért. :-) Részemről feladnék egy ajánlott levelet, amiben leírnám, hogy ez és ez történt, és kész. Akkor megvan a papírom, hogy szóltam. Utána labda ott. Szóban balhézni nem elég, mert annak nincs nyoma.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.03.01. 14:35:16

@Secnir: Kár, azt hittem hihető lesz. Sajnos tíz perc alatt, egy szál Painttel ennyi megy. Szerinted Máltára sem lesz jó?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.01. 14:40:15

miért van olyan érzésem, hogy a BM járműnyilvántartó rendszerét is olyan Szetey-félék csinálták, mint a kormányzati személyügyi progromot (Sicc!)?

AlulírottFentemlített 2010.03.01. 14:44:57

@Sün‼:
Letiltatná az okmányirodát :-)

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.03.01. 14:48:47

@akikaztmondjákni: Milyen szöveg az már, hogy a gyerek után nem kell pótdíjat fizetni? Miért a felnőtt után kell?
A másik. Ennyiért Horvátországban kétszintes nyaralót kapni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.01. 14:50:00

@akikaztmondjákni:
Akkor fizess be 2300 Ft fellebbezési díjat, és elhisszük.

@AlulírottFentemlített:
De ahhoz tudnia kellene az aznapi okmányiroda-vezető nevét, pozícióját.
Szerinted hátraengedik, h megkérdezhesse?

akikaztmondjákni 2010.03.01. 14:51:27

@Dariengo: Ööö...ez Edéé, ugye tudod?:)

@Sün‼: Milyen világot élünk, amikor mindenféle jöttmentek csak ugy...

Secnir 2010.03.01. 14:54:54

@Csokis:
szerintem borítékban küldd el.
de csinálj rá egy lyukat, hogy Széchenyi kapjon levegőt, egy másikat pedig, hogy kilásson rajta...

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.03.01. 14:58:05

@akikaztmondjákni: Hát persze. Csak gyorsan átfutottam, és ez jutott eszembe. Meg sokminden. :)

Egzaktix 2010.03.01. 14:59:21

Ezért kell szlovák rendszámos autóval közlekedni.Nem kell sem autópálya matrica,nem érdekes a gyorshajtás, a szabálytalan parkolás,nincsen regadó,nincsen áfa,nincsen jövedelem vizsgálat.Csak benzin kell,és mosolyoghatsz a többi balfék polgártársad kínlódásán.

nokri 2010.03.01. 15:07:36

azért ezt nem árt tudni...

A gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény 2.§ (4) bekezdése értelmében „amennyiben a gépjármű tulajdonjogában bekövetkezett változást a korábbi tulajdonos (átruházó) a külön jogszabályban meghatározott módon bejelentette, akkor a bejelentési kötelezettség megnyíltát (szerződés megkötésének időpontját) követő év első napjától nem minősül adóalanynak.”

a külön jogszabály szerint 2010. jan 1-től 5 munkanapon belül, előtte 15 napon belül

(5) Gépjármű tulajdonátruházása esetén, ha a tulajdonátszállással érintett felek egyike sem tesz eleget a külön jogszabály által meghatározott bejelentési kötelezettségének, akkor a tulajdonátszállás bejelentése évének utolsó napjáig az (1) bekezdés szerinti tulajdonos az adó alanya.

B@nális coitus 2010.03.01. 15:08:56

Judit volt az autókereskedő.

DeMarco 2010.03.01. 15:11:58

Autónál lejár a hitel törlesztő részlete, de a bank nem veszi le magát az adatbázisból, helyette ad egy papírt, h ezzel lehet ballagni az okmányirodába, nem kerül semmibe. Ott meg aztán közlik, h egy fenét, igaz, h tied az autó és megvan a bank nyilatkozata és csak egy gombnyomás a törlés az adatbázisból, de pengesd ki a 2300 forintot... Ha meg nem, akkor nem fogod tudni eladni... az önkormi tartja a markát, a bank mossa kezeit, te meg fizetsz, mint a katonatiszt...

snipper 2010.03.01. 15:12:22

Ma mondta éppen egy ismerősöm, hogy a 8 évvel ezelőtt eladott BMW-re kivetette a gépjárműadót az önkormányzat, pedig az eladás után bejelentette.

akikaztmondjákni 2010.03.01. 15:17:39

@Dariengo: Ja, jó:) azt hittem, véresen komolyan gondolod:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.01. 15:21:24

@snipper: Ez már az államcsőd jele volna? Ilyen - csak a szándékos, mérlegjavító ÁFA-visszatartással mérhető - mocskos trükkökkel próbálják kibekkelni az államcsődöt a választásokig? (Merthogy az önkormányzatok és társulásaik sem jutnak a normatívákhoz, mondvacsinált okok miatt, állítólag.) Ha most volna pénzem, kivenném az OTP-ből és ingatlant vásárolnék valamelyik stabil, fejlődő, jóléti államban. Mondjuk Erdélyországban...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.01. 15:23:05

@horex: Környezettudatos!
Azt tudod, hogy a "lomisok" vissza szoktak járni az ügyfeleikhez, azok távollétében is?

twini 2010.03.01. 15:27:04

Akinek ilyen problémája van, szerintem ne fizessen. Az okmányirodában kell a nyakukra járni. Sajnos ez időigényes, de miért fizetnénk, ha nem a mi hibánkból történt múlasztás? Lehet, hogy még most is ott porosodik némelyik autó anyaga. Igaz, a Dacia nehéz eset, mert pont a 90-es évek elején hurcolták ki tömegesen Romániába. És hát volt olyan kereskedő, aki "elfelejtett" ügyintézni. Ilyen esetben jó lenne, ha lenne papír az eladásról. (De hol van az már ennyi idő után?)Az okmányirodában a legkönnyebb azt mondani, hogy a "BM" nyilvántartásból dolgoznak. -Hm... nincs mit tenni, tessék kifizetni a kirótt adót. De azt nem kötik az orrunkra, hogy azért (is) szar az adatbázis, mert ők nem tájékoztatják megfelelően a "BM"-et. Hónapokig ülnek az anyagokon, utána meg a nagy hozzáértésben azt sem tudják mi micsoda. Vajon mit is kéne vele csinálni?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.01. 15:28:46

@Kitalátor feljegyzetei:
Én nagyonnyugatot javasolnám.
Sokkal egyszerűbben működik minden.
És nincs kreditprövning sem.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.03.01. 15:30:26

@Secnir: Ja, ja! Meg arra gondoltam, hogy ha felragasztom, akkor megspórolom a Nagycenki-kastély megrajzolását.

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2010.03.01. 15:31:18

emlékezetem szerint az illetéktörvényben van egy olyan passzus, hogy az eljárási illeték le nem rovása nem akaálya az eljárás megindításának illetve lefolytatásának. ilyen esetben ettől az ügytől független illetékügy keletkezik, amelyben a helyes eljárás az, ha a közig szerv felszólítja az ügyfelet az illeték lerovására.
a fellebbezési illeték pedig - szintén emlékezetem szerint - visszajár, ha az ügyfélnek van igaza.
tehát tanácsom: fellebbezz, ne fizess illetéket, mire az önkormányzat rájön, hogy fel kell szólítson illetékfizetésre, addig lezárul maga az eljárás - a téves adatok alapján történt adóügyben.

The Good Boy 2010.03.01. 15:35:54

azok az önkormányzatok várják el az 5 napon belüli bejelntést, akik egy személyi vagy útlevél cserére két hónappal későbbi időpontot tudnak csak kisajtólni magukból?
vagy az elégiti ki majd őket, amikor az ötödik napon az extulaj anyázza őket ötven ember elött?
Bár amennyi autót mostanában eladnak (meg a nepperek sem stipistopizzák le hetekre előre az időpontokat), talán még bele is férhet az ember fia az időbe. Bár ezt kétlen, hiszen:
Mutyiország, én így szeretlek!
És az volt már, hogy atomot nekik, miután a forradalom a falhoz állitotta őket?

AlulírottFentemlített 2010.03.01. 15:36:54

@Sün‼:

Persze, hogy odaengedik, viszont nem fog odatalálni, mert nem jó gps a telefonjába :-)

The Good Boy 2010.03.01. 15:39:09

@The Good Boy: bocs, helyesen:
"azok az OCSMÁNYIRODÁK várják el az 5 napon belüli bejelentést..."

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.01. 15:39:29

"Judit, teljesen érthető módon, fel van háborodva és nem akar fizetni."

Teljesen szokásos magyar magatartás... Valahogy le kell húzni mindenkit...
Nekünk ezelőtt 2 autónk volt,kíváncsi leszek, mikor jön majd valami faszság azokra is...

De mondjuk apám sajnos már nem él, azok meg az ő nevén voltak... szóval neki ugyan küldhetik :S

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.01. 15:40:03

@Egzaktix: Aztán majd Papp Gergely alias Szemtelen úr csinál veled riportot szlovák nyelven és lebux
VAsárnap a tv2-ön volt

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.01. 15:42:13

@DeMarco: Ebben az esetben jogos a 2300Ft, mert ő tudja melyik gombot kell megnyomni
Tudás hatalom
:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.01. 15:42:26

@Egzaktix: Igen, aki becsületes az balfék?
Azért nem kell adót fizetni, hogy lehetőleg még nagyobb szarba süllyedjen az ország... Értem én...

Nem az a felháborító, hogy adót kéne ám fizetni, hanem hogy ilyen faszságok történnek.

foto háber 2010.03.01. 15:49:10

ez nem ujdonság velem évek ota ez van és ráadásul ha nem fizetsz akkor a késedelmi kamatot is kell pengetni sose lesz vége

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.01. 15:50:13

@ColT: Nyugi, az örökösödési illeték alapján megtalálnak, kivéve, ha off-shore cégbe menekíted a magánvagyonodat, lemondasz a magyar állampolgárságról és kijelentkezel minden hazai és EU-s lakcímről...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.01. 15:51:26

Van még egy sztorim, meg kéne irni a Homárnak
10 év után komálosom nem kapja meg a parkolási engedélyt a keruletében
Autója oda van bejelentve, idegenrendészetnél belentkezett saját lakásába lakik a kerületben
Indok: mert nincs lakcimkártya
És hiába magyarázom, hogy a bejelentőlap külföldinél ugyanaz mint magyarnál a lakcimkártya
Természetesen küldték a levelet, hogy fizessen teljesitményadót
Beintettem telefonon

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.01. 15:55:25

@Kitalátor feljegyzetei: Simán! Ment fentebb írta a kollega, úgyis ez a megoldás (és utána háborogni hogy ilyen szar itt minden).

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.01. 15:56:37

@horex:
"Beintettem telefonon "
A részletek roppantmód érdekelnének.

VisMajor 2010.03.01. 15:58:25

Én iparűzési adó tekintetében kaptam tavaly levelet önkormányzatéktól, holott 3 éve nem voltam akkor már egyéni vállalkozó. Felhívtam az ügyfélszolgálatot, hogy ilyenkor mi a helyzet, adtak egy nevet meg egy e-mail címet, és egy levélváltással elintéztük a dolgot úgy, hogy az osztályvezető kért elnézést. Természetesen levél elolvasás-visszaigazolással ment, csak hogy tudják ők is, figyelek ám... :)
Szerintem próbáld meg levélben intézni, akármit mondanak, ugyanis arra ugyanúgy kötelesek válaszolni, mint ha személyesen küldenéd el őket egyenként az anyjukba.

zoli913 2010.03.01. 16:00:52

Üdv Mindenkinek.
Én is hasonlóan jártam. 2008-ban eladtam az autómat, ahol hibáztam, hogy nem jelentettem be. Nem tudtam róla, azt hittem, hogy az új tulajdonos, amikor átiratja, automatikusan lekerül a nevemről (elfelejtettem egy pillanatra, hogy melyik ez az ország). 2009-ben jött is a levél, hogy fizessem ki az esedékes adót. Levelezés, telefonálás, kiderült, hogy be kellett volna jelentenem. Hibáztam, rendben, de itt egy két tanús adásvételi, lesznek szívesek elfogadni. Okmányirodás válasza: "Én is bármikor tudok írni egy 2006-os, 2007-es adásvételit." Örülök, hogy egyből csalónak nézik az embert. 2009-ben egy családtag bevitte bemutatni az adásvételit, a gépben pötyögött a hölgy, öröm, végre ezen is túlvagyunk.
2010, napjaink. Meghozta a postás a levelet, súlyadó a 2008-ban eladott autóra. Szokásos telefon, vigyem be az adásvételit, amit 2009-ben az okmányirodában lepecsételtek. Természetesen semmilyen pecsét nem került rá. Valóban, aki bent volt, kérhette volna, de ez nem történt meg, de miért is kéne ezt külön kérni? Kérjem, hogy végezze a dolgát? A BM szerint az autó még mindig az én nevemen van, az új tulaj még mindig nem iratta át. Kiváncsi vagyok, hogy őt b@szogatják-e, gondolom nem, mert honnan is tudnák, hogy vett egy autót.

Egy kérdés: lehet a vevő ellen valamilyen peres eljárást indítani, hogy lassan 2 éve nem iratta át az autót, és én fizetem a súlyadóját? Mondjuk visszaperelném tőle legalább a befizetett összegeket.

Ugye, kedves erdőkertesi sierra vásárló?

1kutya 2010.03.01. 16:00:54

az senkinek nem tűnt fel, hogy eddig (1x évig) jó volt, úgy ahogy volt, most meg hirtelen meglett a dácsija, amit 2300froncsi ellenében lehet csak kihúzni a medve listájáról?

nemkicsit lehúzás szaga van...

kuciber 2010.03.01. 16:03:25

Ne csüggedj, nálunk a nyagyapám kapott levelet, hogy tartozása van....
Szegénykém 1971-ben meghalt.

zoli913 2010.03.01. 16:04:32

Ja, és még egy: kért egy telefonszámot, hogy vissza tudjon szólni a BM nyivántartás miatt. Mondott egy olyan számot, amilyen szolgáltatónál az egész családban nincs előfizetés. Ez a szám honnan került elő? Ezek után minden más hogyan történhet ott?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.03.01. 16:05:35

az a baj hogy az eladónak is be kéne menni az okmányirodába bejelenteni az eladást, és akkor nem szopatnának meg, ha az új tulajdonos baszik bejelenteni a vásárlást

ha bementél bejelenteni akkor sün az önkormányzatnak, ha nem akkor neked.

természetesen a vevőnek mindkét esetben sün.

Kis V. 2010.03.01. 16:09:34

Sosem értettem minek az önkormányzatoknak az isten adta technika..igaz, ahhoz még érteni is illik.na de erről kell irni 21 ik században?????:DDDDD

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.01. 16:10:36

@Hurrá Torpedó:
Azt mondod, az egyiket vegyem fixre, a másik kétesélyes?

nokri 2010.03.01. 16:14:23

@zoli913: ha az adásvételiben benne volt hogy "a vevő kötelezettséget vállal arra, hogy 15 napon belül gondoskodik az átírásról" akkor mehet polgári peresre azt hajrá

az adásvételi alapján ha végre valamelyik fél benyújtja és így kiderül a vevő kiléte, akkor a vevő lakhelye szerinti okmány mulasztási bírsággal fogja súlytani, és a bejelentést követő évtől (tehát nem az adásvételin szereplő évtől!!!!!) elkezdi adóztatni

ugye a híres kettős adóztatás elkerülése

Gabiiiiii 2010.03.01. 16:17:26

a ferjem Astrajat kb 10 eve loptak el.Torvenytisztelo allampolgar modjara besetalt az onkormanyzathoz a rendorsegi jegyzokonyvvel.Midnen evben azota is kikuldik a sulyado papirjat es csekkjet.Ez a birka meg minden evben ujra beviszi,ahol kozlik,hogy bocs,rendben.Majd jovore ujra kikuldik.Iden en viszem be es garantalom,hogy jovore mar nem fogjak kikuldeni..

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.01. 16:17:38

@zoli913: Pár ezer forintért kezdeményezheted a kényszer-átiratást.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.01. 16:19:15

@AlexWolf:
Istenőőőőrizz!
A vevő szava szent.
Csak rákérdeztem, h így gondolta-e?

akikaztmondjákni 2010.03.01. 16:22:01

Cajmá'...Valami jó kis BP-s poszt vagy hasonló...

Secnir 2010.03.01. 16:22:46

@The Good Boy:
""azok az OCSMÁNYIRODÁK várják el az 5 napon belüli bejelentést...""

helyesen ejtve: okszmányiroda

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.01. 16:23:10

@Kitalátor feljegyzetei:
Az olyan, mint a folytani.
Csak itt nem folyadékról van szó, hanem szilárd anyagról.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.01. 16:23:46

@Sün‼: Éjjel mocorgást hall az öreg székely,asziszi betörő
Kimegy, "te vagy az fiam?" válasz semmi, odaüt egy nagyot a botjával, zuhanás, ő visszafekszik
Reggel megjelenik a fia kék-zöld foltokkal
Há' mitörtént?
Idesapám vágott fejbe az íjjel
Há' kérdeztem te vagy-e
Há' bólintottam idesapám

Mylady 2010.03.01. 16:23:53

@The Good Boy: időpontfoglalás? na, ne viccelj már!

Múlthéten (végre) sikerült bejelentkeznem a lakásomba (4 év után - jó, én se nagyon szorgalmaztam)
Reggel 8-ra ellibegtem az okmányirodába, kihúztam a hatos sorszámot. Mondtam is, hogy jessssz, gyorsan végzek. Aha. 10-kor kerültem sorra.
Lakcímbejelentés 1 ablaknál, de ott csak az megy. És így sikerült 2 óra alatt 6 ember ügyét elintézni. Mondjuk tartott vagy 5 percig/fő (max), hogy a másik másfél órában mit csinált az ügyintéző, azt ne kérdezd.

Ja, és 9-kor lehúzták a rolót, aznapra nincs több sorszám (ügyintézés délig 12). Csodálkoztam is, mert kb a 15-ös volt az utolsó. 4 óra alatt 15 lakcímbejelentés...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.01. 16:27:12

@horex:
Akkor ez olyan európai fíling lehetett.
Mondjuk a telefon stimmelt is.
Csak a fűszoknyás lányokat hiányolom.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.01. 16:28:37

@horex: Amugy udvariasan végighallgattam az ügyintézőt, sóhajtoztuk is egyutt hoyg felemelték az adót és a végén kérdeztem, hoyg mire fel ha nincs engedély
Szokásos válasz
Az én dolgom ez, én nem tehetek semmiröl
Persze ezt én is tudom, dehát a szódás is a lovát ostorozza, mert csak az tudja elérni dühében

Peetee 2010.03.01. 16:41:13

Az Önkormányzatok is átveszik a magáncégek férgeskedésit.

2010.03.01. 16:53:49

Javaslatom a következő: a nyomtatványt és a levelet adja fel postán, és ne nyalja rá le a bélyeget.

éshanem 2010.03.01. 17:20:26

Ugyanezt velem is eljátszotta a fasszopo önkormányzat 97 ben eladott auto után, le lett jelentve, a vevö baszott átiratni és biroságri végrahajtást raktak a jelenlegi automra...

hatesz 2010.03.01. 17:26:53

Ocsmányiroda...
Pár éve lejárt a jogsim, na gyerünk be a kisvárosi Ocsmányirodába. a 8-10 éves technikával küzdött keményen a kb 55-60 éves ügyintézö, vagy is inkábbbonyolító.

1. lépés: A fotó
Be a fülkébe, itt repül a kismadár. Azt se mondta bu vagy bá, csak hogy üljek egyenesen meg ne nagyon vigyorogjak. így ültem 5 percig, levegöt is lehetöleg csak minimális létfunkcióm ellátásákoz elegendö mennyiségben vettem magamhoz. Az eltelt 5 perc után (felnt nevezett közalkalmazott felhatalmazása nélkül) meg merészeltem kérdezni, hogy most akkor videófilm készül vagy mivan. Ekkor rámkiáltott szegény föhösünk: "Nem látja hogy lefagyott a rendszer???"

2. lépés. Mostmivanmarika?
Kedves fentnevezett ekkor odafordult Marikához:
"Marika, mit mondott a Zoli, mit kell ilyenkor csinálni? Te felírtad?"
"Fel, várj megkeresem. Meg is van, a perifériákat vagy miaffenéket kikapcsolni aztán a gépet újraindítani majd a periférikákat vagy tudomisénmiket ujra bekapcsolni."
Ok, Föhösünk rutinos mozdulattal kapcsolja ki a scannert, a nyomtatót, de a billentyüzetnél (mert ugye be van kapcsolva, világit egy lámpa rajta) kicsit tétovázik, majd nagy nehezen megtalálják Marikával közösen a NumLock gombot és kialszik a fény. Hurrá, ezt is ki tudtuk kapcsolni, pedig a Zoli ezt meg se mutatta! Legvégül a monitor kerül kikapcsolásra. Ja a kikapcsolás valamennyi eszköznél a következöképpen ment végbe: Jobb mutatóujj a kikapcsoló gombra helyez, egy eröteljes mozdulattal ütközésig benyom, majd ebben a pozícióban tart 8-10 mp-ig! (A NumLocknál már nagyon nehéz volt visszatartani a röhögést, szerencse hogy addigra már a kamera offline volt).
Ja de magát a kompútert újra kell indítani. A már ismert mozzanat következett, ujj a gombra, 10mp-ig nyomvatart majd elenged. (Ujj a szájba mert a sok nyomvatartástól auu de fáj. (eltelt még 10 perc)

3. lépés: Újraindítás I.:
Neve eltagadását nem kérö, ugyanakkor az ismeretlenség homályába veszö hösünk a kikapcsolás sorrendjében visszakapcsolja a Feripériákat a kikapcsoláskor már ismert benyomom_tartom 10mp-ig_elengedem módszerrel.
Feláll a rendszer, de "Marika, nincs meg az egerem!" felkiáltás mellett következik a 2perces egérsika az asztalon. Az is felmerült, hogy az "egéralátét"-tel van a gond, következik 2 perc sikálás a Marika "egéralátétjén". No akkor nincs más megoldás, hívjuk fel Zolit.
A beszélgetés leírása kimerítené a "hülyeséggel való visszaélessel való riogatás" vétségét, amit most nem szivesen vállalnék az idö és a terjedelem hiánya miatt. De szinte hallottam Zoli elfojtott nevetését a vonal túlsó végén.
Beszélgetés vége, telefon lecsap, hösünk felderült arcal megszólal: "Aszonta hogy indítsuk újra. Na ezt én is tudtam, ezér minek ide egy infómatekos?"

4. rész: Ùjraindítás 2.
A 2. részben ismertetett "újraindítás-rituálé" következik, a korábban már taglalt speciális nyomógomb-technikával. (ujabb 15 perc telt el).

4. rész. GOTO 1. rész
"Na fiatalember, itt van még? Akkor maradjon így, csinálom a képet!"

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.03.01. 17:36:24

Ó hát velem minden évben eljátszották ezt. 1997-ben eladott trabantról van szó :)
Az adásvételi meg volt, csak nem értem rá személyesen bemenni minden évben elfaxoltam, rendszeresen, ők következő évben kiküldték, kamatostul.

Idén új picsa kerülhetett a helyre, mert faxolnom sem kellett, emailt küldtem, jött rá válasz postán, hogy megtalálták a kartonomat 13db fénymásolt adásvételivel és máris megküldik a továbbiakban illetékes gödöllői hivatalnak.

Valamint kb. egy hónapja küldtek még egy levelet, hogy szegény Trabantot előírás szerint megsemmisítették. Béke poraira.

Kérdés: akkor most ügyintézi fa*ág miatt valaki 13 éven át nem fizetett egy súlyosan szennyező autóért súlyadót, ill. évente 2x küldött nekem levelet, telefonált stb. összesen kb. 13 dolgozói óra esetleg valaki Gödöllőn igencsak szopik egy olyan járműért amit már le is daráltak...

vernarancs 2010.03.01. 17:37:37

Lofaszt fizetni! Megirni az onkormanyzatnak, hogy kovetelesuk alaptalan a hatalyban levo rendeletek es a nalam levo igazolasok alapjan. Amennyiben az uggyel kapcsolatban kerdeseik lennenek, ugy azt 5000 ft-os illetek megfizetese elleneben, nekem cimzett am az ugyvedemnek elpostazott ajanlott, tertivenyes levelben megteheti. Ez az en burokraciam :)

Istvan Kovacs Berlini Magyar TV 2010.03.01. 17:41:23

Nekünk már jópár kalandunk volt a 7. ker.Önkormányzattal:
1. Polski Fiat-1994-ben ellopták, vidéken, mai napig követelik az adót, persze hol vannak már a papírok...
2. Fiat Uno, 2005-ben leadtuk a rsz.-ot, azóta is basztatnak vele,többször megbírságoltak miatta.
Én kb. 8-szor voltam az önkormányzatnál, mindig ugyanazt előadva, mindig úgy volt, hogy elintéztük, aztán mégse..
A legújabb, hogy a tavaly eladott Hyundaiomat kivonták a forgalomból!
Isten izony, mintha tiszta hülyékkel beszélne az ember, csak kellemetlen, hogy mindenféle csekkeket, meg fenyegető határozatokat kapunk.
Erre bezzeg van pénz, verje beléjük a jó isten!

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.03.01. 17:45:42

@Mylady: Ezt nem lehet elintézni az ügyfélkapun? Ha már ott vagy érdemes ilyet is csináltatni legközelebb ne szivassanak.

Amúgy meg azt mondják állampolgári kötelesség v. törvény, mert pl. ha keres a sündőrség akkor a bejelentett lakhelyen keres először. Aztán körözést ad fel.

Ezért röhögök az amcsi nyomozós filmeken ott kinézik, hogy az autó tulajdolosa 20 éve ebben az albiban lakott és ne batz, tényleg ott lakik még mindig. Ez nem hogy nem tipikus amcsi sztem elég sokszor költöznek, de pl. itthon eleve kudarc..

voila 2010.03.01. 17:58:12

Viselkedjünk öntudatos polgárként:
panasz@obh.hu

Nekem a zuglói önkormányzat ajánlotta fel, hogy halott édesanyám már halála előtt öt évvel leadott autója után fizessek. Nem éltem a lehetőséggel...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.01. 18:23:40

az en jo oreg chryslerem, miutan kiszolgakt
ott hagytam azut szelen
a varosban
mert mar jarokeptelen is volt\
2 napon belul elvittek /ennek 2-3 eve/
ennyi
koszonom a figyelmet

The Good Boy 2010.03.01. 18:39:11

@zoli913: "...amit 2009-ben az okmányirodában lepecsételtek..."

Na akkor az én precizitásom csak meghozza a gyümölcsét lassan-lassan. Minden autómat (meg az asszonyét) eladás után, ahogy a nagykönyvben le van irva,bejelentem. Mégpedig úgy, hogy viszek magammal egy fénymásolt adásvételit pluszban, hogy szegény ügyintéző néni ne pocsékolja az idejét. (vagyis az enyémet, amig fénymásol, mert tapasztalat szerint a fénymásoló az okmányirodák egy olyan pontján találhatóak, ahol garantáltan van egy olyan dolgozó, aki a poziciójából kifolyólag nem tud belefolyni a napi pletykarovatba, ezért micike miközben az én papiromat fénymásolná, okot talál rá, hogy nagyvonalakban megbeszélje rég nem látott kolléganőjével az elöző nap történéseit ami alapból több 5 percnél).
És eddig mindig külön szólnom kellett, hogy ugyanmár dobjon egy pecsétet a nálam lévő eredetire, de ezt mindig duplán kell kérni, mert elsőre az a válasz volt eddig nálam, hogy nem kell arra. Én meg,hogy: de! (Mire általában jött a pecsétkeresés, majd megtalálása annál a kolleginánál, aki ott -az elöbb leírt- a fénymásolónál ül, és én alapból az ő közelségétől akartam megmenteni micikét, de mivel most új a felállás a sztoriban, ezért a tegnap történteket kiegészitik a bunkó ügyfél fontoskodik, mert neki pöcsétes papir is kell cimű eposszal, ami az ügyintézést megdobja vagy 10 perccel nettóban).
De legalább mostmár tudom, hogy nem volt hiába kivárni a pöcsételés idejét,mert igy talán nem kapok hasonló leveleket, mint a poszt-toló.

Egyébként nekem évekig szerepelt egy 10 ft.-os tartozás a súlyadós papiron, de mivel mindig az alapból fizetendő összegre volt kiállitva a csekk,ezért az a pimasz kis 10 ft mindig ott szerepelt (az más kérdés, hogyha mindig a kiállitott csekket fizettem be - más nem volt- akkor hogy kerülhetett oda nekem tartozás?). Egyik évben meguntam, szoltam az ügyintézőnek,hogy engem zavar, hogy állambácinak tartozok, adjon új csekket a +10 ft-al. Ügyintéző azt mondta ne foglalkozzak vele, mert ez lyan kis összeg, hogy nem "számlázzák" ki, majd következő évben a 10 ft-om úgy tünt el a tartozás rovatból, ahogy annó feltünt. Most akkor retteghetek, hátha az unokám 2056-ban kap egy csekket nagyfater 1998-as tartozásának kiegyenlitésére vagy 500 euronak megfelelő kinai pénz befizetéséről...

flatrabbit (törölt) 2010.03.01. 18:51:18

három éve tőlem is kérték (akkor már vagy harmadszor) hogy igazoljam: az ominózus autót eladtam. előtte évben már kétszer igazoltam. mondtam hogy nem vagyok hajlandó többet ezzel foglalkozni. aszonták akkor akár bírósági ügy is lehet belőle. mondtam állok elébe. nálam van az adásvételi és az igazolás amin az okmányiroda igazolta hogy átvette tőlem az adásvételi egy példányát és a nevemről akkor leírta, és ezt az egészet átküldte a vevő lakcíme szerinti okmányirodába. aszongya hát ha nálam van akkor vigyem má be bemutatni. mondtam nem. harmadszor már nem. topa társaság. keressék meg az adatbázisukban engem meg hagyjanak békén. azóta nem basztatnak.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.01. 18:55:50

Ocsmányirodák szarjanak sünt, de már tényleg.

titkosgyilkos 2010.03.01. 20:00:06

Meg kell próbálni forszírozni az illetékmentességet, bár az illetéktörvényben asszem csak az okmányok cseréjére vonatkozik a mentesség, ha az téves hatósági bejegyzésen alapul. Az is csak akkor, ha tisztában vagy vele, különben kifizettetik (kifizettetnék). Tapasztalat. Egyébként meg az okmányirodák a saját online időpontfoglalási rendszerüket képtelenek kezelni (szintén tapasztalat), akkor miért pont a gépjármű-nyilvántartás lenne rendben? És akkor ide kívánkozik az "ezérttartittazország" meg az "ez nem fog változni, akárhova is húzod az ikszet"....

ruja 2010.03.01. 20:10:09

Dáciák korra még nem járt le.Nekem is küldték egy betü betü szám szám kötöjel szám szám rendszámu auto adoját.1992 ota nemlétezik ez a kombinácioval redszám,tudom mert a másik autom akkor rendszámoztattam át.Betelefonáltam nekik,hogy vonják ki a forgalombol vagy foglalják le.Szerintem már egy mosogép,vagy vaslapát formájában is kereshetik mert valoszinu forgalomban nincs.Nem egyedi esett ez.

vagyok59 2010.03.01. 20:24:34

Nem kell semmit tenni. Hónapok múlva végrehajtással fognak fenyegetni a rég eladott autóra.

Kivancsi 2010.03.01. 20:29:45

@Csokis: nekem is adjal egy negyezrest...
te buzi-csoki majom aztan benyalhatsz...

jaguár 2010.03.01. 20:53:53

Minden eladott autóm adásvételijéből megvan egy példány , plusz a lakások adásvételije és a közüzemi órák átvételének dokumentációja. PONT.

Adófizető 2010.03.01. 21:38:43

2009 ben történt. Önkormányzat felszólít hogy az 1984 ben vásárolt motorom után nem fizettem biztosítást és forgalomból kivonás, felnégyelés, stb. terhe mellet.....
Felhívom az ügyintézőt hogy a járművet 1996 ban (13 éve!) ellopták. (A dokumentumok scannelve megvannak, de az ugye nem az eredeti. Az eredeti már néhány év után olvashatatlanná vált)
De miért nem vonattam ki a forgalomból az okmányirodán? (Okmányirodák 2000 től, addíg a rendőrség intézte.)
Vigyem be a forgalmit és 2xxx forintért kivonják. A lopás bejelentésekor a forgalmit a rendőrségen bevonták, rendszám a tolvajnál?? Szerezzek papírt a rendőrségtől. Negatív! (Ott 10 év után selejtetzik az iratokat.) ??? Menjek be és megoldjuk. Szerencsémre az ügyintéző hölgy csinos, türelmes, kedves, volt és még a dolgát is értette, így bár magának csinált munkát de megolddotta a problémát. ( Csak a fél nap volt veszteség) Köszönet érte!
Az egészről egy régi Galaktika (sci-fi)magazinban megjelent novella jutott eszembe amiben a főhőst egy könyvtárból kiköcsönzött krimi miatt kivégezték, mert az -adatbázis szerint- gyilosságba keveredett. Azok a szerzők sejtettek valamit! :)))

árnyékgyuri 2010.03.01. 21:42:25

Én nem tudom, hogyan csinálják ezt az autós nyilvántartást, de ez az egyetlen olyan nyilvántartás, ahol kb. 10-20%-ban az ügyfélnek van igaza. Én polgármester vagyok egy kis faluban és ez a súlyadós időszak mindig rémálom. O.K., hogy aki elfelejti, bevinni az okmányra, meg átiratni meg stb. Itt a gépnek van igaza. De pl. amikor kinyomtatja a gép először is kiszedünk a paksamétából a 200-ból kb. 10-20 olyat, amiről bizotsan tudjuk, hogy ökörség: pl. öt éve halott és azóta most jött neki először, rokkant mentes ezer éve, gyermeke rokkant, nincs és nem is volt utánfutója soha, mezőgazdasági vontatóra kivetve tízszer több stb.Ezeket ki se visszük a delikvenshez, hanem én mint polgármester már megyek is be reklamálni a körjegyzőséghez, ahol mindig igazam van. A következő kör a jogosan felháborodott reklamálók ez kb. 5-10 ember nekik is általában azonnal meg tudjuk mondani, hogy igazuk van-e vagy sem. Bármelyik másik adatszolgáltatásnál a hibaszázalék 0,1-maxmax2%(ok. vannak APEHOS, Émászos rémtörténetek, de ezek sokszor a cégek hülye szabályzatából adódnak), itt meg szimpla tévedések. Mintha minden 10-dik gázszámla megbízhatatlan lenne. A titkát még nem sikerült megfejtenem.

Sebi. 2010.03.01. 21:52:44

Ez is csak azért van, mert szarul megy a BKV-nak, mert halálra szopatják őket. Demszkynek meg kevés folyik a zsebébe a BKV-ból. Ezt most meg kell bolygatni

Bécsi lakos 2010.03.01. 21:56:44

@maholnap: Ez azert vidam, mert neha 2-3 hetre is nehez idopontot foglalni az ocsmanyirodakba...

Bécsi lakos 2010.03.01. 22:03:28

@kuciber: Es az milyen, hogy a nagypapa halala utan 4 evvel (!!!) kihoz a posta egy papirt a pehtol, hogy megbirsagoljak 10k Ft-ra, mert 4 ezer Ft - kapaszkodj meg! - TULFIZETESE van az SZJA-n?!?!

Bécsi lakos 2010.03.01. 22:05:44

@Mylady: Sheffieldben es Slough-ban osszesen egyutt nem toltottem 15 percet a lakcimbejelentessel, de azt is csak azert, mert rosszkor mentem es sokan voltak elottem.

indapass90210 2010.03.01. 22:24:31

@zoli913: Keresd meg a csókát, tudd meg, hogy megvan-e még neki az adásvételi, ha nincs, akkor jelentsd fel, hogy kölcsönadtad neki az autót, de nem akarja visszadni.

radio100jozsi 2010.03.01. 22:26:05

Én ugyan így jártam tavaly (idén még nem jött csekk). Egy 13 éve eladott Wartburg után szabták ki simán az adót, közben meg a már 2 éve saját autóm után meg semmit.
Én nem fizettem semmit, írtam a jegyzőnek, hogy a Közig eljárásban joguk van korrigálni, határozatot vissza vonni stb. azaz megadtam a lehetőséget, hogy a hibájukat javítsák. Valamint mellékletem egy 1997-es Önkormányzati határozatot, mely szerint az az autót eladtam, és az adózás alól az önkormányzat levette a kezét (lényegében). De csak kötötték a karót az ebhez (ez van a BM nyilvántartásban, ők ebből dolgoznak), mert furcsa mód 12 év után kiderült, hogy az autó az én nevemen van. Persze az is érdekes, hogy az eladás után tudom, hogy össze is törte az új tulaj az autót, és a rendőrök este hozzám csöngettek, hogy én baleseteztem az autómmal. De szerencsére adásvételi megvolt (mai napig megvan minden valaha volt autós papírom), így az ügy lerendezve. Ezek után azt hittem, hogy ebből nem lehet gond, de lett, úgy látszik a rendőrség a nyilvántartásban mégsem tudott erről a tényről, hát igaz a belső információáramlás hiányáról híres a mi állami szerveink sajnos. Na ezek után bementem a 12 éves szerződésemmel az okmányirodába, és az 1978-as évjáratú 31 éves Wartburg értékesítését bejelentettem. Azóta kaptam határozatot, mely szerint az új tulaj át nem írása miatt kivonták a forgalomból. Na ezzel vissza a helyi önkormányzathoz, hogy akkor töröljék a kiszabásról a határozatot. Na azóta sem jött erről semmi, azaz jelenleg még továbbra is én vagyok az önkormányzat élő határozata szerint az adóköteles az autó után. Most várom mit hoznak ki, viszont a késpótlékra meg ősszel is csak egy csekket küldtek, de egy részletezés sincs benne, hogy ebben ugyan benne van-e a nem létező kocsim be nem fizetett súlyadójának a késedelmi kamata-e? Na ez egy következő meccs lesz.

Ami jogilag szerintem megkérdőjelezendő, hogy egy 12 évvel ezelőtti önkormányzati határozatot ( a képkocsi eladásról, és a súlyadó alóli kivonásról) miképpen tud felülbírálni egy mostani BM nyilvántartás??? Ez simán a jogbiztonság csorbulása, és alkotmányellenesség kategória.

Ja BM nyilvántartás, jött egy autóról tiltott helyen történő parkolásról szabálysértési pár éve. Az érdekes az, hogy a Skoda Favorit, és az stimmel, volt ilyen autónk, az időpont nem (akkor már eladtuk), és a szín sem, de a rendszám furcsa mód csak egy számmal tért el, eggyel előtti. Na irány okmányiroda, elő megint az adásvételi papírok, hogy akkor mi van. Hát kiderült, hogy amikor ezt az elektronikus nyilvántartást bevezették, akkor véletlenűl a mi kocsink mellettit is a nevünkre tették!!!

Ezek után is a szent BM nyilvántartás az erősebb, ez a mi elektronikus demokráciánk sajnos.

Matiz Papa (törölt) 2010.03.01. 22:30:54

hu.bidyee.com poszt nem lesz?

jabor 2010.03.01. 22:45:40

Meddig is kell megőrizni az iratokat? Örökké ? Temessék mellénk? Én nem lopom a pénzt.Tőlem miért akarnak min.2300-at lenyulni az adónkból fizetett jogalkotók, törvényhozók.Az ötnapos határidő röhej(de siralmas).Én kaptam egy választ kormányhivataltól kb kettő év után...De válaszoltak.

Mylady 2010.03.01. 23:24:20

@sambalabammbumbumm: ügyfélkapus azonosítóm van, az volt az első, amit elintéztem 4 éve
csak sajnos egy ilyen modern helyen, mint Ferencváros, tök felesleges, mert
interneten időpontot foglalni nem lehet, telefonon igen, de 6-8 hétre előre...
2x már próbálkoztam személyesen, csak mindkétszer elfogyott a sorszám, mire odaértem (nyitás után félórával)
egyszer meg nem volt türelmem kivárni a sort
egyszer meg foglaltam időpontot 6 hétre előre, csak közbejött aznapra valami...

szerencsére sokmindent el lehet intézni más kerületekben, ahol lehet időpontot foglalni

de döbbenetes volt látni, hogy az ablakok fele zárva, az ügyintézők téblábolnak fel-alá, a nő aki a lakcímbejelentést intézi, hol egy törölközővel, hogy egy banánnal, hol egy pohárral a kezében tűnik el 10-20 percre
és 2 órát kell várni, mert öten(!) vannak előttem
röhej

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.03.02. 01:50:27

judit, nem csak a hatóság információi elavultak, hanem a tieid is.
évek óta nincs BM.
biztos, hogy bejelentettétek 93ban az eladást?

Primavera 2010.03.02. 02:54:27

Mi az a "BM"?? Lemaradtam valamiről?

indapass90210 2010.03.02. 07:37:22

@jabor: Ne panaszkodj, legalább a parkolójegyet nem kell már 5 évig őrizgetni!

Vladimir Harkonnen 2010.03.02. 10:06:50

@maholnap: A közelmúltban adtam-vettem autókat. Megnyugtathatlak most már nem kell semmit jelentgetni. Az ocsmányirodák közös rendszeren vannak még a zsarukkal is, és ha az új tulaj átiratja az autót, akkor még az önkormányzatot is értesítik. Nemek legalábbis eddig mindig naprakészek voltak az adataim a nyilvántartásokban...
Bár az is igaz, hogy legutóbb kivonattam ideiglenesen az egyik kocsit a forgalomból az okmányirodában, és két hét múlva jött az önkormányzattól a levél, miszerint véglegesen kivonták a forgalomból.
:(

theveryguest 2010.03.02. 10:43:12

Mondd meg, hogy nem fizetsz, mert nem a tiéd, nyugodtan tiltsák ki a forgalomból, ha akarják, leszarod úgyis.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.02. 11:50:11

@theveryguest: A kitiltási illetéket meg a rendszám-le-nem-adás miatt kirótt bírságot meg végrehajtják, viszik a plazmatévét...

Majmász Gedeon 2010.03.02. 15:52:45

Ez már tényleg pofátlanság, amit megengednek egyes cégeknek ebben az országban. Itt egy felhívás, hogy ne fizessen senki semmit a szolgáltatóknak:
www.magyarnemzetikormany.com/

ludlud 2010.04.10. 17:52:26

@Zig Zag: Végre valaki,aki nem IQ hiányos!

ludlud 2010.04.10. 17:56:24

@Kitalátor feljegyzetei: Pontosan ebben a sorrendben tettem... évekkel ezelőtt,nincs kiút!
süti beállítások módosítása