Tékozló Homár

Ennyire rohadt krumplit ritkán látni

2010.05.13. 08:52 | szily | 142 komment


1997 óta létezik a Fogyasztóvédő- és Érdekszövetség Alapítvány, amit átlagfogyasztók hoztak létre, bármit is jelentsen ez. Selmeczi Balázs, a civil szervezet elnöke küldte el a Homárnak MM fogyasztó elképedt sorait, aki a Tescóban jó patriótaként igazi magyar terméket vett, méghozzá velejéig rohadt mórahalmi krumplit. Panasz és képek lentebb. MM kérdésre a Homár amatőr válasza: sehogy, de ha mégis, az sem éri meg.


Szeretném felhívni figyelmüket a TESCO Áruházakban kapható burgonya minőségére! 2010.05.07.-én Pénteken vásároltam a szombathelyi TESCO Áruházban, a mellékelt képen látható 2kg-os csomagolású  burgonyát! Hétvégi ebéd nem lett belőle,ugyanis a szemétbe kellett dobnom! A termék nem egyszerűen hibás volt ,(a hibás részeket nem is lehetett kivágni) hanem emberi(sőt állati) fogyasztásra alkalmatlan,teljesen rothadt!

Hétvégi ebéd nem lett belőle!

A címkéből nem derül ki,hogy a „DATESZ ZRT Mórahalom” csak csomagolta ,vagy termelte is ! Amennyiben ma Magyarországon ilyen minőséget produkál a mezőgazdaság,akkor tegyük fel a kezünket,és inkább hagyjuk teljesen tönkremenni! Kérdésem:Ezért a szemétért kifizetett 399Ft-omat hogyan tudom visszakapni ?

Tisztelettel:MM

Szombathely 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyjozsi2 2010.05.13. 08:56:46

Mostanában mindenféle krumplinak fekete a belseje... Zöldséges haver szerint a túl sok mosás miatt ütődik és vizesedik, majd rohad...
Mé nem lehet kicsit koszosan hagyni, úgyis megházmozom, de legalább nem rohad a belseje

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.13. 08:57:15

Hálóba van csomagolva, meg lehet - és meg is kell - nézni vásárlás előtt, mit veszel.

"Hétvégi ebéd nem lett belőle!"

Az nem baj. Csak hétvégi poszt ne legyen!

XCat 2010.05.13. 08:58:10

Ez ilyen evolúciós népnevelő gyakorlat. Ha hülye vagy, nem eszel.
Az ötlet jó!

Kalor 2010.05.13. 09:04:17

ilyenkor mar nem nagoyn szabad krumplit venni. hamarosan lesz ujkrumpli, addig lehet enni mast is. almat sem erdemes venni. tavaly nyar vege/osz ota eleg sok ido eltelt, nem jo minoseguek mar ezek az azota tarolt zoldsegek-gyumolcsok. szoval nehany hetre meg kene valni a krumlieves szokasatol.

Rosszindulatú Vászka 2010.05.13. 09:06:58

Kis logikai bukfencet érzékelek.

1. a hüje vásároló mér vesz rohatt kolompért, tán magát szivassa, vagy külön gyúr a Homárra?

2. ha a hüje vásároló senem látta, hogy hibás, akkor a csomogóló senem.

3. 200 HUF/kg áron már rózsakrumplit is lehet soppolni a piacon. Na nem újkrumplit, de fajinat.

U.i.: nekem luxus a magyar termék, mer kábé kéccer annyiba fáj, mint a külhoni.

labi 2010.05.13. 09:07:12

"Jó" magyar terméknek ott van a fokhagyma, ami itthon terem az gyakran szar, rossz minőségű, íze alig, lutri hogy milyen lesz.
De azért vegyek magyar terméket...

Secnir 2010.05.13. 09:09:01

állati fogyasztásra alkalmas.
add oda a disznóknak, még kezet is csókolnak ilyen falatokért...

.lll. 2010.05.13. 09:10:03

tú in van:gombás pityóka

Zöld Zoli · http://servian.hu 2010.05.13. 09:10:10

ehehe :D A teso ugy latszik csatlakozott az energiatakarekos klubhoz, és megfogadta a "Komposztálj" tanácsot. Vajon melyiket fogadják még meg ebből a listából? :P
klimaklub.hu/hu/hasznos_tanacsok

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.05.13. 09:17:16

@Rosszindulatú Vászka: Az a baj ezzel a fajta krumplival (illetve rohadással), hogy veszel egy krumplit, és tök ép. Aztán amikor elkezded pucolni, kiderül, hogy belül fekete. Van olyan, hogy még pucolás után is jól néz ki, és sak a darabolásnál látszik a feketeség. De ott sem lottyadt, az állaga tök rendben van, egy vak simán meg is enné. Sajnos én látok, úgyhogy kuka.

Dudálj, ha műkörmöd van! 2010.05.13. 09:19:46

és én még Szombathelyre járok fősulira...

Rosszindulatú Vászka 2010.05.13. 09:21:37

@Csokis: tudom, paraszt vagyok. Tavaj például a krumplink negyede férges volt. Na ijet eddig még nem láttam. Kiásod, meg kézbe veszed, hogy a sarat lefejcsed rúla és tele van undormányos fehér kukuccal. Fúj. Nomeg a hagymánk majdnem mind ment a komposztba, szar év volt a tavaji.

májgeriberi 2010.05.13. 09:22:48

minden csomagolt szar közé tuti, hogy beraknak 1-1 rohadtat is (vajon miért?!).

addig lehet hülyének nézni az embereket amíg hagyják!
és megteszik mert kishazánkban EZ alap.

buvarpocok 2010.05.13. 09:25:18

@Rosszindulatú Vászka:
Ennél már csak akkor lettél volna okosabb, ha meg se szólalsz...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.13. 09:28:05

Hehh, ez nem rossz...
Mondjuk meg kéne nézni, mit vesz az ember, de azért már magában ezt kint hagyni a polconis durva...

XCat 2010.05.13. 09:31:07

@májgeriberi: Tulajdonképpen addig lehet őket, amíg tényleg hülyék. Szóval mindörökké. :)

Rosszindulatú Vászka 2010.05.13. 09:31:09

Amúgy meg nincs baj az öregkrumplival, egy csomó kajához csak az jó. A blokk fles, Piroska ször rlz.

akikaztmondjákni 2010.05.13. 09:34:06

Jó az még:D Csak le kell faragni:D
Afrikában hogy örülnének neki.

Rosszindulatú Vászka 2010.05.13. 09:36:28

Az ottan a fotón viaszkosvászon terítő?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.05.13. 09:37:02

@Rosszindulatú Vászka: Az a baj, hogy én meg nem, ezért én megveszem a bótban azt, ami jónak néz ki. Csak sajnos a zacskón keresztül nem tudom megállapítani, hogy jó-e. Viszont a tecsók tuti mintát vesznek, ellenőrzik, úgy rakják a polcra, tehát tisztában vannak vele, hogy ehetetlen szart adnak el.
Az egyik kollégám sztorija jut róla eszembe. Lakást újíttatott fel, és a "mester" nem úgy végezte el a munkát, ahogy ő elvárta volna. Erre hivatkozva le akart alkudni valamit az árból, mire a fószer fel volt háborodva:
- De hát ez olyan kicsi hiba, hogy még bele kell hogy férjen.
Erre a kolléga elővette a pénzt, és kérte, hogy a pasi nézze és számolja át. Amikor megvolt, megkérdezte:
- Rendben van? Mind megvan ?
- Igen.
- Volt közte hiányso, vagy szakadt?
- Nem.
- Hát ha én hibátlan pénzt adok önnek, akkor hibátlan munkát is várok el.
De itt még erről sincs szó, egyszerűen szemet adnak el, arra számítva, hogy senki nem fog tizensok kilométereket visszaautózni 2 kiló krumpliért.

Sokorai_Atala 2010.05.13. 09:38:40

Ezek a zacskós krumplik becsapósak, mert van a hálón, ami annyira nem átlátszó, elöl hátul egy jó nagy ráheggesztett címke, amit sem félrehúzni, sem letépni nem lehet, tehát azon kívül, hogy itt-ott kicsit látszik benne a krumpli, nem nagyon lehet megállapítani, hogy mi van benne, főleg a krumpli belsejét nehéz, ha háló, ha nem:)

MosoMasa 2010.05.13. 09:39:54

Kedves posztoló! Meséljen már arról az eljárásról, amivel rohadt krumplit lehet termelni!

Basszameg, hogy ilyen faszságokkal képes valaki foglalkozni. És egy zsák krumpliból általános igazságot kreál...
Meg lehet nézni azt a zsákos krumplit, hogy van-e benne rohadt.
Én is vettem a múltkor - nekem szólt a pénztáros, hogy kicseréli, mert rohadt! Na? Akkor 1:1
Buzi.

XCat 2010.05.13. 09:43:10

@MosoMasa: Ugyanúgy kell, mint a rendes krumplit, csak a végén kicsit hagyod állni, amíg megrohad. Szerintem.

Egyéves Önkéntes 2010.05.13. 09:43:33

a megoldás: héjában főtt krumplit kell belőle csinálni és az esti film alatt a félhomályban elmajszolni.

persze tudom, a héja védett, úgyhogy ez szar ötlet volt.

Sokorai_Atala 2010.05.13. 09:44:58

@MosoMasa: azért biztos nem túl jó, ha kezded a rántotthúshoz pucolni a krumplit és ezt látod.

Rosszindulatú Vászka 2010.05.13. 09:46:19

@Csokis: jelzem, a nagy eszemmel én is beszopom soxor, mikor nem piacon soppolok, hanem csomagoltat. A legnagyobb kibaszás pl. a kalifornia paprika, mikor kivülről hibátlan, belül meg penészes. Nomeg mikor a faszányos szagosparadicsom ízetlen fóliasátras.

@ColT: a nagyker visz mintát, teszkó megrendeli, oszt a kapott cucc más, mint a minta. Sztem ez így megy. Ráaádsul ezek nagykerek csak zölcségbrókerek, a parasztot csak akkor látják, mikor szarér-hugyér felvásárolják a terményt.

XCat 2010.05.13. 09:46:50

@Sokorai_Atala: Minek vesz magyar szart drágán.... megérdemli.

Sokorai_Atala 2010.05.13. 09:47:53

@EÖ: de a héjában van a vitamin:)

Egyéves Önkéntes 2010.05.13. 09:49:30

@Sokorai_Atala: a múltkor egy süteményes receptben hozzávalónak citromhéját írtak, a Szerengeti nemzeti parkból kellett hozatni, mert csak ott fészkel

Sokorai_Atala 2010.05.13. 09:51:05

@CatMother: én a zöldségesnél veszek leggyakrabban krumplit, de nem tudom a nacionáléját:)

Sokorai_Atala 2010.05.13. 09:52:06

@EÖ: nemzeti parkban nem védett-e a citrom héja?:)

XCat 2010.05.13. 09:53:35

@Sokorai_Atala: Mernincsen ráírva. De erre rá volt.
Amúgy egyszerű, amiről azt akarják, hogy azt hidd hogy magyar, arra odabiggyesztik. Ha nem látod odabiggyesztve, akkor olyan dupla és ötszörös közötti árat kell keresni, és megkérdezni, hogy ez ugye magyar?
Szélesen vigyorogva fog a leghülyébb zőccséges is bólogatni.

Egyéves Önkéntes 2010.05.13. 09:53:39

@Sokorai_Atala: ott, dehogyisnem
de mi már itthon vágtuk le

Rosszindulatú Vászka 2010.05.13. 09:54:10

@Sokorai_Atala: akkó segítek, a drágább a magyar, illetve pl. salátába az a magyar, amejik sáros. A krumpli meg amit itt veszel lehet panyol, talján, vagy izraeli is. Többnyire.

Egyéves Önkéntes 2010.05.13. 09:56:54

@Rosszindulatú Vászka: most éppen egyiptomi újkrumplit láttam, alig drágább a magyar régitől

Sokorai_Atala 2010.05.13. 09:58:47

@CatMother: ja azt tudom, hogy mindenre azt mondják, még pl. a kivire is

Rosszindulatú Vászka 2010.05.13. 10:03:46

@EÖ: ez külön fles, mostanság már ki is van táblázva a zölcségeseknél, ha valami magyar termék. Van akinek van erre igénye.

Sokorai_Atala 2010.05.13. 10:05:28

@EÖ: akkor mázlitok volt, hogy az eszmei érték nem növelte a sütemény árát.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.05.13. 10:07:43

@Rosszindulatú Vászka: Nekem is mindig otthon jut eszembe, hogy még ott a boltba le kellett volna csekkolni a krumplit. Mert paraszt ugyan nem vagyok, de vannabí igen, ezért bicska mindig van nálam. Csak mindig elfelejtem, és ezért rendszeresen beszopom. Illetve -tam, mert amióta áttértem a sarki zöldségesre, azóta megszűnt az ilyen. K...a drága, de még soha, semmit nem kellett kidobnom abból, amit nála vettem. Ott nincs belül rohadt alma, meg fekete krumpli. Hosszú távon szerintem olcsóbb is, beszélgetni is lehet, a lányaim is szoktak ezt-azt kapni (a múltkor épp egy bazi nagy, víziló alakú krumplit) és a gutaütést is megúszom.

MosoMasa 2010.05.13. 10:08:49

@Sokorai_Atala: Ez kétségtelen. De egy kis zsák krumpliból leáltalánosítani az egész magyar mezőgazdaságra, úgy anblokk, hát azthiszem az kellemetlenebb.
Ráadásul az a krumpli, mire a pénztárig eljut, szerintem átmegy egy pár "kézen".

és szerintem vásárláskor is meg lehet nézni azt a 2 vagy 5 kiló cuccot, hogy van-e benne rothadt. legalább anyit má, és nem itt hisztizni a homáron valami pitiáner faszság miatt.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.05.13. 10:09:21

@Rosszindulatú Vászka: Pl. paprikánál, paradicsomnál van. Más az íze. Gondolom azért, mert csak félig zölden szedik, nem teljesen éretlenül, mint a marokkóit.

MosoMasa 2010.05.13. 10:09:54

@CatMother: nem hinném, hogy bárki is rohadt krumplit termelne.... a tárolás nem nem közvetlenül a termeléshez tartozik egyébként sem.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.05.13. 10:11:47

@MosoMasa: Nézd meg az én hozzászólásomat 9:37-kor. Nem, nem tudod megnézni, mert kívülről tök ép, kemény, belülről meg gusztustalan. Ne azt az egy, látványosan rohadtat nézd a képen, hanem a többit, ami belülről fekete. Valahol nekem is van ilyen fotóm a tecsós krumpliról, csak nem találom.

MosoMasa 2010.05.13. 10:11:53

Fasza az a kis "viszkosvászon" terítő! ;)

MosoMasa 2010.05.13. 10:13:14

@Csokis: A rohadtat látod.
A feketeséget azt nem - az tárolási probléma.
És nem csak a tecsós krumpli ilyen. Ez elég általános. Sajnos.

XCat 2010.05.13. 10:18:04

@MosoMasa: Hát ez már legyen annak a problémája, aki megcsinálja.

Rosszindulatú Vászka 2010.05.13. 10:20:36

@Csokis: ez így ebben a formában nem tejjesen igaz. Ugyanis paradicsomból, hasonlóképpen mint a krumpliból, töbfajta van. Nomeg az év nagyobb részében ebben az országban még a fóliás paradicsom sem terem üzemszerűen. nomeg a magyar paradicsom is legalább két napja lett leszedve, amit veszel. Szal a pont érettet csak termelni tudod magadnak, vagy őstermelő pingvintől venni a piacon.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.05.13. 10:25:52

@Rosszindulatú Vászka: Azért mondtam, hogy a magyar csak féig zölden lett leszedve. Azt még a butapösti is tudja, hogy a parapicsa -sajnos- utóérő, így szinte tetszőleges állapotában szedhető, és csak evéskor derül ki, hogy a tövén, vagy a dobozban lett piros.

Egyéves Önkéntes 2010.05.13. 10:29:26

a képen lévő krumplit és simán eladnám disznósajtnak.

Hiba a kapcsolatban 2010.05.13. 10:32:58

Én a múltkor a ragazzi dzsánni bótban vettem 5 kiló krumplit (burzsuj szerencsejátékos) ami régi volt, és egy dekát sem kellett eldobni belőle a héján kívül. (Azt meg szabadon engedtük)
Vissza is akartam vinni, hogy tévedés, biztos nem ide szánták a szállítmányt.

Perillustris 2010.05.13. 10:33:07

@Csokis: Hosszútávon mindenképpen drágább lesz a teszkós szar, de mire mindenki rájön erre, sajnos késő lesz, mert semmit nem fogunk tudni termelni. Éljen a kínai fokhagyma!

XCat 2010.05.13. 10:35:55

@Perillustris: Dehogy lesz. A magyar még szarabb, és már most drágább.

SKY 2010.05.13. 10:36:11

Nem értelek posztoló.
Nyilván nem ez az egy csomag cucc volt a Tecsóban, mér rohansz? Mér nem nézed meg (tudod, megtapogatod, szemrevételezed) alaposan, hogy miért adsz ki pénzt? A rohadás olyan, mint a penész, ha az egyik elkezdi a mellette lévő folytatja, pont mint az emberek...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.13. 10:38:00

@Rosszindulatú Vászka: És? A zöldséges árufeltöltők kiszórhatnák a rohadt cuccot ha észreveszik.

Rosszindulatú Vászka 2010.05.13. 10:40:01

@Csokis: ja, bocs. Azért kicsit vígasztajjon a tudat, hogy mink család őstermelő (anyagilag totál bukta, csupán hobbi) az év nagyobb részében soppolom a betevőt, ellembe mire beérik a paradicsom, akkorra megutájja mindenki, mer eccerre rohadásig azt köll enni vagy befőzni, hameg éréskor megázik lerohad az egész.

É2I 2010.05.13. 10:41:07

"Ennyire rohadt krumplit ritkán látni"

Ha termelnél, akkor látnál. Sokat.
Ugyanakkor ez tárolási hiba, azaz nagy a valószínűsége, hogy betárolás előtt nem száradt ki megfelelően.

XCat 2010.05.13. 10:42:30

@Rosszindulatú Vászka: mazochista hobbijaitok vannak. Inkább jótékonykodjátok el 980 ft/kg-os áron, mint echte magyar bijót.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.13. 10:45:49

@Rosszindulatú Vászka: "Na ijet eddig még nem láttam."

Az látom, hogy következetesen hadat üzentél az ellipszilonnak. De ha nem teszel le róla velem gyűlik meg a bajod.

É2I 2010.05.13. 10:48:24

@ColT: Ellenben a zsák közepére igazgatják, hogy ne lásd meg, ne tudd kitapogatni. :( (Másod vetőmagos, tapasztalat. Nem is veszek már piacon vetőmagot.)

@Rosszindulatú Vászka: Nálam a paradízó még nem rohadt meg esőtől. Javaslom, a paradicsom betegségeinek áttanulmányozását, ennek megfelelőn már egy egyszeri permetezés megmentheti a zöldséget.
Én is veszem a palántot, kertészetből. Így még a nagy túltermelés előtt van "primőr". Pl. kb. már egy hét múlva ehetünk nálunk megtermeltet. :)

Rosszindulatú Vászka 2010.05.13. 10:49:43

@CatMother: sztem már csak lendületből csinájja a család. Azér az augusztus parádés, mikor a kertből tudok ebédet gyártani.

Rosszindulatú Vászka 2010.05.13. 10:52:15

@É2I: ez egy többnapos, jégesős cucc volt. A karókat kitépte és eldőlt minden tő. Pár ép szemet tuttam csak böngészni utána.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.13. 10:52:56

@É2I: Beleteszik egy vödörbe, felfordítva a zsákba. A vödör köré sértetlent tesztek, eligazgatják, aztán kihúzzák a vödröt. Minden rohadt a közepén van.

É2I 2010.05.13. 10:58:30

@atpijkamo: A fagyás is játszik, sima.
Igen, ismerem a vödrös "technikát", hogy az anyjuk fejére húznának vödröt mielőtt....

@Rosszindulatú Vászka: Ahh, jégeső, az csúnya dolgokat tud művelni. Sajnos pont most van a "szezonja". Kémlelem is az eget. Bár nekem túl nagy ráfizetésem nem lenne, mivel tényleg csak konyhakert. Azért elmormolnék egy cifrát, az biztos.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.05.13. 11:01:13

@É2I: Anyáméknál a sárgabarack nem várta meg a jeget, inkább megütötte a guta. Pedig pár hete tele volt virággal, előre fentem a fogam a lekvárra.

Rosszindulatú Vászka 2010.05.13. 11:02:53

@É2I: ez is, csak még él az ősökben a régi reflex és kicsit túlspilázzák, már nem piacoznak. Azér nekem befordult az agyam tavaj, mikor csak paradicsomkarót soppolt Anyóspajti 7000 HUF-ért a heji városiszopatós gizdaboltba :)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.05.13. 11:08:01

@Rosszindulatú Vászka: Azmiaz? (Egyébként biztos tudok, én mindent tudok, legfeljebb még sosem próbáltam. :-) )

Rosszindulatú Vászka 2010.05.13. 11:10:14

@Csokis: jövedéki adócsalós házi delejnedű

Rosszindulatú Vászka 2010.05.13. 11:35:41

Hamár őstermelünk, sztem a legnagyobb szélhámosság a biozőccség, de méginkább a biohús. Nem beszélve a taynasi csirkéről, meg szép sárga házitojatról.

MosoMasa 2010.05.13. 11:35:50

@Don Pedro No Negro: Na nem lehet egy gyakorlott vásárló - 2 kila krumplit venni... ,), így aztán most találkozik először a jelenséggel.

SÜN 2010.05.13. 11:39:14

talan ha megnezted volna amit megveszel nem? idiot

spulni 2010.05.13. 11:57:29

@É2I: Néhány tő paradicsot szoktam én is ültetni, csak poénból. És tavalyelőtt tényleg volt egy eső ami után az összes paratő kipurcant, csak az a kettő nem amit a tető félig-meddig takart. Zölden szanaszét rohadt az egész cucc. Pedig tele volt érésre váró terméssel. Nem tudom, milyen trutymó eshetett szegényekre.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.05.13. 12:00:50

@Rosszindulatú Vászka: Egyszer főztünk a barátommal (azóta elévült), de szar lett. Volt valami hihetetlen rossz bora (Sashegy Réme néven futott a baráti körben), azt próbáltuk bepárolni kuktában. Az elejét szépen elengedtük a mosogatóba, de első két decinél így sem bírtuk tovább a szagát, olyan volt, mint ha egy fél tubus Technokol lenne a pohárban. Szétszedtük a felszerelést, de a lefőtt pálinkát ott hagytuk, és elmentünk szépen a kocsmába berúgni. A barátom apja itta meg este, amikor megtalálta. Addigra állítólag kiment belőle az aceton szag és íz. Mi ennek ellenére sem próbálkoztunk azóta sem.

Rosszindulatú Vászka 2010.05.13. 12:08:33

@Csokis: az az igasság, hogy a jó házipálesz ritkább, mint a becsületes autónepper. Nomeg egy rendesebb pároló kézség 3-400.000 HUF. Romániából patent cuccokat lehet beszerezni ebbe a témába. Na és persze a titok már a cefrében van, ha az vacak, a pálesz kaparós lesz.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.05.13. 12:13:29

@Rosszindulatú Vászka: Erre jöttünk rá mi is valamikor 25 éves korunk körül. Azóta bölcsen piálok. Keveset, de jót.

AlulírottFentemlített 2010.05.13. 12:15:23

Szerintem ez elkerülhető lenne, ha a krumplit is lehetne lékeltetni.

helianthus 2010.05.13. 12:30:58

@AlulírottFentemlített: meg a tojást is, végülis az is lehet záp.

akikaztmondjákni 2010.05.13. 12:34:41

Ezt a levelet a Media Markt írta.

Eric_Cartman 2010.05.13. 12:35:14

Mi a rossebet csinálsz ennyi Piroska szörppel ?

É2I 2010.05.13. 12:41:00

@Csokis: Sárgabarackból csak pálinkát! :) A guta a gazdát is megüti, ha oda lesz a szép kis gyümölcsfája. (Tapasztalat :( )

@spulni: Valszeg botritisz, aka szürkepenész. Esős időszakban jellemzően felüti a fejét és a növény szára, levele is rohadni kezd.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.13. 12:42:45

MM nagyon hajaz Edére!! csak kevesebb! felkiáltójelet használ! sokkal!!!

amúgy mégis, mit vársz a tecsóba? asszem a Magyar Termék ott igazi, finom lesz, vagy azt, hogy a mienket ki aklarják túrni és vedd az importot nemsokkaldrágábban de mégis külföldről?
GONDOLKODNI!
ehhh...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.13. 12:54:21

A Tescóban nem a pénztárost kell tapogatni, hanem a terméket. Amin ennyire kiült a gomba, az még büdös is.
Én mindig megszagolom előtte.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.13. 12:56:38

@MosoMasa: rohadt krumplimagot kell ültetni a fődbe és rohadt krumplifa fog nőni belőle.

egyetek mekikrumplit! az nem rohad meg. és még csak nem is 100% krumpli.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.13. 12:57:50

@Kitalátor feljegyzetei: én minden élelmiszert megszagolok, mielőtt elviszem a pénztárhoz. a szimatom sosem téved. még a poshadt tejet is kiszagolom a dobozból, bár elég lenne megnézni a dátumot.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.13. 13:01:53

@Secnir: Gyerekkoromban, nyaralás nyáron-nagybáty-
rendszeresen ki kellett válogatni a pincében tárolt disznóknak szánt krumlit, a rohadtat kidobták, amelyik szárateresztett arrol le kellett szedni
Szar a disznóknak sem ment

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.13. 13:09:50

@ColT: Árufeltöltő softverje nem arra van programozva
TESZKO, te! Nem Kovács Béla őstermelő 50éve ugyanazon a standon

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.13. 13:14:05

@Rosszindulatú Vászka:
"a titok már a cefrében van"
A titokfeltörő/kódfejtő meg az APEH
Tessékcsak állami fözdébe vinni becsületesen

Erwan Knudsen · http://www.kihir.hu/ 2010.05.13. 13:16:03

A rothadott burgonya rákot okoz!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.13. 13:18:01

@horex: Amit az állam iszik meg, azt főzze ki mind az állam...
(Minden főzde piszkos maszek, csak vámot, dézsmát és harácsot szed az állam nevében, meg zabrál is egy kicsit...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.13. 13:24:07

@Katarina!
Releváns privát komment az ovisirtó posztban!

Rosszindulatú Vászka 2010.05.13. 13:33:48

A rohatt krumpli is mehet bele a cefrébe.

Erwan Knudsen · http://www.kihir.hu/ 2010.05.13. 13:35:01

@Kitalátor feljegyzetei: Persze, mert így akarják megmérgezni a Kárpát-medencében élőket. El akarják velünk hitetni, hogy a rothadt burgonya is ehető.

Magg (törölt) 2010.05.13. 13:38:36

Miért nem nézted meg, mielőtt megvetted?

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.05.13. 13:46:13

Nyilvan nem rohadtan termeltek, hanem a tarolas/csomagolas/szallitas soran valt valamikor ilyenne.
A tescoban en meg jo krumplit nem vettem, az mar egesz jonak szamitott, ha csak a felet kellett kivagni. A fonalfereg az alap.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.13. 13:47:42

@Rosszindulatú Vászka: Egyetlen rohadt krupli több ezer liter cefrét tahat tönkre.
@Erwan Knudsen: Kevered a dolgokat. Mást jelent a rákkeltő, (a mérgező) a nem ehető és az ehető.

SimiTomi 2010.05.13. 14:37:07

Nem értem, én minden csomagolt izét végignézek, mielőtt megveszem, hogy van-e benne rohadt, törött, penészes vagy mittudomén.

Eddig nem is volt ilyen gondom nagyon...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.13. 14:39:44

@Kitalátor feljegyzetei:
Egy komálosomnak volta egy találmánya, hogy nem kell kétszer főzni/desztilálni a cefrét + valami más, meg kevesebb fűtőanyag
Érintettek aszonták, prima,tényleg milyen okos
"Há, épitsen fel egy főzőt, oszt ha jol mukodik talán vesznek egyet"
Persze a kliens ugyis ugyanannyit fizetne akkor is
Annyi pénz hoyg egy pálinkafőzőt szabványosan, engedélyekel beinditson, halandónak nincs

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.13. 14:42:06

Hol találhato a dev>0 ahova a posztjaim mennek?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.13. 14:46:00

@smtm:
Utóbbi időben a kedvenc bótomban narancsot is szoktam venni
Fóliás-tálcán
Az utolsó 2 alul hót penész volt
Tegnap még vétel elött feltéptem a fóliát, főnök persze dübörgött én meg égtem, mert az meg nem volt penészes
De azért mint régi vevő szóvátettem
Most a lilahgymával vagyok igy

Hagyma!!! Hallod?

SimiTomi 2010.05.13. 15:02:56

@horex: Hmm, én a lehetőségekhez képest igyekszem az ilyen dolgok "alánézni"... Bár a fóliás cuccot mégnem próbáltam, az tény.

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2010.05.13. 15:17:23

Az idióta posztoló kifizetett KÉT KILÓ KURMPLIÉRT 400 forintot? Hát noooormális????

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.13. 15:27:15

@horex: De ahhoz, hogy az évi 2-3 liter "saját szükségletet" fedezni tudja valaki valódi (kotyogós hordóban) erjesztett gyümölcsből, szőlőből, sonkolyból, virágból ill. ezek kombinációjából, talán tíz-húszezer Ft is elég...

- 1 db 15-20 l-es rm. "nagyüzemi" acél kuktafazék
- 1 db, a kukta átmérőjét legalább 5 cm-rel meghaladó és a kukta füléig felérő magasságú (pl. alu) fazék
- 1 db. fém edényalátét, vagy egyéb, forró vizet tűrő, legalább 2 cm magas távtartó trácsféle (legalább a kukta átmérőjében)
- 0,5 - 1 m, a kukta "felállítható" szelepjére illeszthető élelmiszeripari minőségű PE v. PP cső
- 1 db csapra csatlakoztatható spirál v. golyós üveg hűtő
- 1 db. szeszfokoló
- 1 db. merülő vízhőmérő
+ 1 antialkoholista segítő.

A kukta tetejének kifúvószelepére lecsúszásmentesen felapplikáljuk a műanyagcsövet, azt rákötjük a hűtőre, amit a hálózati hidegvízzel összekötünk. Az alufazékba behelyezzük az edényalátétet, rá a cefrével 2/3-ig, esetleg max. 3/4-ig töltött kuktafazekat. Feltöltjük addig vízzel, hogy azért éppen ne úszkáljon benne,a vízbe hőmérőt rakunk és alágyújtunk. Pár perc múlva kicsit megnyitjuk a hűtővizet. Amikor elkezd csöpögni, figyeljük a hőmérőt, és amíg a "köpeny"-víz hőmérséklete nem éri el a ~75°C-t (a hőmérő mérési hibáinak túlbiztosítására), a lecsöpögő anyagot (gyakorlatilag metanolt) külön kezeljük, azt égetésre vagy téli szélvédőmosónak használjuk. Igyekezzünk a köpenyvíz hőfokát 90°C alatt tartani.
Amikor már nem csöpög tovább, emelhetjük a hőfokot, de az, ami később esetleg kijön, általában csak ront a pálinkán (tejsav, ecetsav, kozmaolajok), viszont jó a kocsi hűtőjébe nyáron...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.13. 16:35:14

@Kitalátor feljegyzetei:
Lyóvan, az IP címed felirtam a noteszembe
Ha hajnalban kopogtatnak legyen készen a bőröndöd
:)

BeKaVe 2010.05.13. 16:46:58

Hát csak őstermelőtől. Én mindig onan veszek és kurva finom még a szar auchan krumpliuknal is finomab roseblit eszek. Rohagyanak meg a multik. És a magyar szart azert adja oda igy mert mar rárohadt, mert a kinai sokkal olcsobb (ellehetetlenitik a mi piacunkat). És csak azt veszük észre, hogy nincs magyar gazdaság, de van baromira drága élelmiszerünk. MEzőgazdasági országban. Ez a multi csinálják sajnos és tiszta szégyen.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.13. 16:50:03

@horex: Inkább küldj egy olyan 15-20 literes kuktát! A 10 literesbe ui. 7 litertől több cefrét nem mernék tenni, mer vízből (levesből)sem fér a jelig több, a cefre habja forráskor meg elég tapadós. Úgyhogy amíg nincs fazekam, nem veszek hűtőt sem. Pedig pont most fagyaszthatnék le bodzavirágot, hogy majd bodzabogyóval együtt kierjeszthessem, és ha köhintek télen, mézesen nyalogathassam...

Ha küldöd a fazekat, ahány literes, annyi (éven át évente 1-1) litert neked is csinálok!
(Nem kis munka, ui. ahhoz kell vagy 2-3 kilónyi, azaz egy reklámszatyornyi bodzavirág és ~ egy diszperzites (16 l) vödörnyi bodzabogyó. És még genetikailag sem vagyok bodzaszedő...)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.13. 17:08:08

@Kitalátor feljegyzetei:
Még Lyó, hogy végigolvastam!
A bodzánál akartam mondani :haggyámá

Egyszerübb a bót,ilyen panelprolinak, még kilötyögne szállitáskor
:)
MézesVilmoskörte, vagy csak Körte, estefelé 1-2 Lyó stamerli
Én igy mondom-stamperli
:)

deuce 2010.05.13. 17:18:05

nálunk a hagyma játszotta el tegnap, kívülről jól nézett ki, belülről rohadt. :D

(bocs hagyma!! ;) )

skechershoes 2010.05.13. 17:27:43

Rabbits bounce to the bakery and asked: "Boss, you have 100 small bread ah?" Boss: "ah, I'm sorry, not so many" so ah. . . "White Rabbit sadly away. The next day, the rabbit hopped to the bakery," Boss, there is no 100 small bread ah? "Boss:" Sorry, still no ah "" ah so. . . "White Rabbit sadly away. On the third day, the rabbit hopped to the bakery,"
www.shape-upsskechers.com/christian-louboutin-pumps-c-1544.html
Boss, there is no 100 small bread ah? "The boss happy, said:" With, with, today we have 100 little bread! ! "White Rabbit pulled out of money:" Great, I bought two! "

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.13. 17:35:18

@horex: Kár, pedig már indulni akartam az üvegműveshez...

MosoMasa 2010.05.13. 17:55:58

@Darren79: Az még hagyján, hogy két kilóért 400-at fizetett, de két kiló rohadt krumpliért! :DD

A rája szarik rája 2010.05.13. 19:42:38

Posztolót már lehet? Orbit White + hagyma? Remek.

mandel 2010.05.13. 20:55:13

teszkó egy szar. pedig angol. :(
szegény naív apukám teszkos dzsemet vett ott, ami kibontás után egy héttel már megromlott, pedig hűtőben volt. teszko egy szar. :(

MosoMasa 2010.05.13. 23:38:44

@Kitalátor feljegyzetei: Tejeskanna apa, az a tuti! :D
meg cukor+élesztő. Bele valamennyi teszkós rohadt krumpli, hogy íze is legyen, és nem menjen már kárba a 200 Ft/kg-os fajin termék.

hopp-hopp 2010.05.13. 23:56:02

nahh szóval te egy beteg krumplit vettél meg és a magyar paraszt meg nagyon örült hogy a beteg krumpliját szarért-húgyért megvette a teszkó és eladta - kéééész.

meg kell jól nézni mit veszel - ennyi. és ha lehet olyat, hogy krumpli, meg egyebek nem veszel olyan helyen mint pl teszko, auchan aldi stb, mert átbaxnak vele. nem tudsz belenézni a műanyag zacskóba, zsákba, és kész.
meg ne feledd el - belerohadhat az áru.

nahh hagyjuk.
aki hülye az ne vásároljon - és egyen mirelit krumplit.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.14. 02:38:58

@hopp-hopp: "a beteg krumpliját szarért-húgyért megvette a teszkó"

Jó krumpli lehetett az, csak rosszul tárolták.

MosoMasa 2010.05.14. 08:24:00

@atpijkamo: Hát lehetett annak már valami baja, legfeljebb nem látszott. Gondolom eddig nem a tecsó tárolta....
Ne felejtsük már el azt sem, hogy az ókrumpli-szezon végefelé járunk, nem áll olyan sokáig, főleg ha még a tárolási körülmények sem megfelelőek.

A másik dolog az, hogy ki az aki azt képzeli, hogy a tecsó vagy bármelyik üzletlánc a szar árura hajt.
nekik ugyanúgy érdekük a jó minőség, csak hát a garázsábécéhez képest itt nagyságrendekkel nagyobb mennyiség fordul meg mindenből, így szembetűnőbb a selejt minőség. Rózsinéninél is ugyanúgy ott van a szar, csakhogy ő elad 3 zsákkal egy nap, amit akár szemenként is át tud válogatni, a selejttel meg nem találkozol, mert az hátul a kukában landol.
De elég sok kis genya bolttal találkozom, ahol olyan cuccok vannak, hogy a tecsó hulladékraktárát kánaánnak néznéd mellette.
Olyan kár hőbörögni a semmiért.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.14. 08:59:44

@MosoMasa: A tejeskennás megoldást ismerem, de nem szeretem fogyasztani az alumíniubázisú szerves komplexeket. A többi neked legyen mondva, ha elolvastad, láthattad, hogy nem berúgás a célom.
A fentebb említett bodzapálinkán kívül bodzalikőr is készíthető. A leszemezett, összezúzott bodzacefre, bodzabor egy részét külön vesszük, megmelegítjük és selyemkóró-mézzel (akár melegen túltelítve is) édesítjük. Ezt keverjük össze legalább 1:3 arányban bodzapálinkával, úgy, hogy a végeredmény alkoholtartalma és összes oldott cukortartalma egyaránt 20-25% körüli legyen.
Meghűléses tünetek gyógyítására és hüvelyszárazság ellen is jó...

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2010.05.14. 12:07:00

Piacra kell menni, aranyapám, nem a tecsóba, ha zöldséget vagy gyümölcsöt akarsz.

deuce_másik 2010.05.14. 17:02:40

@atpijkamo: ha már a tárolásnál vagyunk, én is hallottam 30fokban tárolt raklapnyi margarinról @tesco..... :(

2010.05.15. 03:04:27

Mivel legutóbbi, - és minden bizonnyal egyben utolsó is - tescos látogatásom alkalmával találtunk német, francia, holland, izraeli, szlovák krumplit, de magyart nem, feltételezem, hogy ez se magyar krumpli. De az bevett trükk, hogy itthoni csomagolással álcázzák a külföldi zöldségeket. Piacon kell keresni a hazait. Nagymamák még szokták árulni. De sajna már a zöldségesekben se lehet megbízni. Megkérdeztem egyet, hogy nála mi magyar. Megvakarta a fejét, aztán kibökte, hogy az egyik fajta alma. És kész.

2010.05.15. 03:08:44

@deuce_másik: Érdemes tenni egy próbát: Hagyd kinn a napon a margarint 1-2 napig. Lesüllyed a festék az aljára, és marad a gépzsír kinézetű vegyi anyag. Finom, egészséges. :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.15. 09:05:09

@kermi: Attól, hogy szétválnak az alkotórészei a margarinnak, nem lesz egészségtelenebb.

XCat 2010.05.15. 16:37:20

@kermi: Az egy hülye zöldséges volt. Amelyiknek esze van, az széles mosollyal közli, hogy minden, a paradicsomtól az ananászig. Aztán rádsóz egy raklappal. :D

mrs.kunzoo 2010.05.18. 14:59:36

Ókrumpli szezon végefelé járunk az igaz, de bizony vettem én már novemberben olyan Mórakertes krumplit, hogy a 2kg-ból jó ha egy kiló maradt pucolás és vagdosás után. Az meg nem érdekel, hogy a termelő vagy a forgalmazó tárolta hibásan az árut, sz@rt ne adjanak már ennyi pénzért. Nem is szeretem a hálós krumplit, legyen inkább ömlesztve, mert azért a fogás és kinézet alapján lehet jókat válogatni.
Ahogy elnézem a képen a krumplikat, sárosan lehettek betárolva, befülledtek, aztán megrohadtak, az icike-picike vásárló pedig megvette :) Csodálkozom, hogy ezek a krumplik nem folytak át a hálón.

2010.05.20. 15:04:45

@CatMother: Ismerős zöldséges volt, nem akart átverni. :)

2010.05.20. 15:11:09

@atpijkamo: Persze, hogy nem. Nem is azért írtam, hanem elrettentésül. :)

nadiposzata 2010.06.01. 18:38:05

@Kitalátor feljegyzetei: két-három liter, saját fogyasztásra?
Talán mégis csak elgondolkodtató az általam fogyasztott mennyiség....
süti beállítások módosítása