Tékozló Homár

Egy kiemelten hátrányos helyzetű ügyfél

2010.06.10. 08:00 | ge | 96 komment

Vizion kiemelt, flottás ügyfél a Vodánál, de úgy tűnik ez inkább hendikep, ha elromlik a telefonja. Míg a nem kiemelt ügyfél azonnali cserével megúszhatja a problémát, neki futárra és szervizre kell várnia, ráadásul a beígért cseretelefon sem bír megérkezni.

Szerencsétlen én, flottás vagyok a vodafonnál. A flotta előnye a pár forintal kedvezőbb percdíj, és a flottán belüli ingyenes telefonálás, ez tény. További előnye -a cég szerint- a kedvező készülék ajánlatok... Erről annyit, h a független telefonok árából engednek pár ezrest, és aláírsz két évet. A flottás árak egyébként megegyeznek a honlapon lévő árakkal, kivéve a kifutó termékeket, ott valóban van kedvezmény, kell a hely a polcon...

Mivel már régen letelt a két év, gondoltam itt az ideje lecserélni a telefonom, megrendeltem a szimpatikus készüléket. Az a kissebbik baj, h egy hét múlva hozták, kibírtam. Első nap, akku feltöltve, nyomkodtam, nézegettem kártya nélkül. Mivel a régi telefon memóriájában voltak a nevek, és sok más adat, amit mentenem kellett volna, ezért úgy döntöttem majd hétvégén váltok, akkor lesz idő átnézni mi kell, mi nem. Másnap este eljött az idő. Berakom a sim-et... telefon nem kapcsol be. Akku le, stb.. semmi, hardware resetre sem indult, pedig az amolyan "bolond biztos" megoldása a cégnek, a telefont teljesen a gyári program írja felül. Semmi. Bevittem a helyi boltba (nálunk nincs márkaképviselet) a készüléket, 72 órán bőven belül voltam, megnézte a hölgy, mondta, h látott már ilyent, ez csere...

Illetve csere LENNE, de mivel flottás vagyok, hívjam a központot. Még egy papírt sem kaptam, h bejelentettem, de gondoltam a telefon elég nekik... A telefonos kisasszony az ügyfélszolgálaton kedves volt és mondta, hogy a készülékért jön a futár, megy szervizbe. Szerviz? Ha boltba veszem, azonnal cserélik, miért szerviz? Mondtam, hogy két lehetőség van: csere készülék, vagy ne is küldjék a számlát, felejtsük el.

Egy óra múlva kerestek, hogy rendben, csere lesz, a hétfői napon jön a futár és hoz egy cserekészüléket, ezt meg viszi. Ez így korrekt, bár jobb lett volna ha a boltban cserélik. Hétfő este érdeklődtem, mi lett a futárral. Semmi, kedden jön. OK, legyen kedd. Jön a futár, semmit nem hoz, ezt pedig viszi szervízbe. Telefonálás újra, kérdőre vontam őket. Hát sajnos nincs készülék sehol, majd talán egy hét múlva... A helyi boltban továbbra is ott sorakoznak, és fórumon érdeklődve sem tűnik úgy, hogy hiánycikk lenne ez a modell.
Természetesen jeleztem rögtön telefonon, majd azt követően e-mail-ben is, hogy nem tartok igényt az egynaposan szervizbe küldött készülékre, sőt, valószínűleg az előfizetésre sem.

Függetlenül ez a készülék kb. 10000 Ft-vel drágább, a konkurenciánál részletfizetéssel alig 3000 Ft a különbség (ráadásul másik előfizetésem miatt még "alkuképes" is). Persze még friss a történet, remélem megcsörren a telefon, hogy a helyi bolt polcáról enyém lehet egy...

A kiemelt ügyfélnek lenni ezek szerint "nem menő".

Vizion

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rejtélyes 2010.06.10. 08:08:07

Telefon márkája? Egyébként meg az édesmindegy milyen szerződésed van, a fizikailag fogható dolgok garanciáját az üzletnek kötelessége elintézni.

beebeebee 2010.06.10. 08:09:03

Nem Ft-vel, hanem Ft-tal, mert a rövidítéseknél fejben ki kell mondani a teljes szót és úgy kell toldalékolni.
Egyébként a voda szarjon sünt.
Dobogó-e?

krj 2010.06.10. 08:11:18

szerencsétlen flótás a flottás...

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.06.10. 08:30:00

elolvasom a vodafikázást, letekerem, és éppen voda relám volt a post alatt...

pizsama 2010.06.10. 08:39:49

Flottásnak lenni tényleg szar. Pláne mikor kitalálják, hogy váltsunk egy kicsit, és fizessünk többet egy olyan plusz szolgáltatásért, amit kb. a flottatagok 10%-a használ. A maradok 90% meg csengessen csak a semmiért. Mondjuk még így is bőven megéri az egymást közti ingyenes hívások miatt, és a kifelé menő hívások percdíja se vészes. Szóval kicsit szopok, de azért élvezem. :D

raindog ¤ 2010.06.10. 08:40:49

@Hurrá Torpedó: lehet, hogy szar a voda, de attól még jó.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2010.06.10. 08:55:15

Nekünk fix 12000-es előfizetésünk van, tavaly kötöttük telefont is vettünk, 3-an vagyunk benne, mondta az ürge a vodánál, hogy 2 év hűség, de csak 1 év tarifahűség. Idén gondoltuk jobb lenne a fix 12000-ről váltani, bemegyünk, azt mondja az ürge nem lehet váltani, csak ha új telefont is veszünk mellé, ami persze megint 2 év plussz hűség, eldobom az agyam.

rio.pete 2010.06.10. 09:09:31

@pantomimes: Ez hülyeség. Hívd fel a 1270-et, ők megmondják a tutit.

juhaszvik 2010.06.10. 09:22:41

én nekem az nem derül ki, hogy a posztoló miért kiemelt ügyfél? mitől különleges?
vajon kit szeretnek jobban, aki kedvezmény nélkül, vagy kedvezménnyel az ügyfelük?

"hardware resetre sem indult, pedig az amolyan "bolond biztos" megoldása a cégnek, a telefont teljesen a gyári program írja felül."
nem teljesen értem e sorokat. milyen cég? mit ír felül a program? a telefont?

nem mindegy??? 2010.06.10. 09:27:54

A hibás (3 napon belüli cserét) a vásárlás helyén kell intézni. Ha azt futárral kaptad, akkor vagy a feladási helyre visszaküldöd (persze a jogszabályok szerint a posta költség a Tied), vagy a cég márkaképviseletükre mész, ami a leveled szerint sajnálatos módon nincs. Ahova Te betértél az egy viszonteladó lesz, ő igazából egy xy Bt, Kft stb. Nem vele vagy jogi kapcsolatban, hanem a Vodafone-val. Jogszabályi szempontból hiba nem történt azzal, hogy a viszonteladói üzlet nem cserélt, de ügyfél probléma kezelés szempontjából viszont jó lenne ha meg tudná oldani ezt a Voda. Máshogy mondva ha veszel egy Opelt az Opel Molnárnál, akkor a 3 napon belüli hiba miatt a jótállást ne akard érvényesíteni az Opel Ivanicsnál.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.10. 09:27:57

@rio.pete: Sokkal jobb lesz mindenkinek, ha inkább a 1752-es vagy a 1749-es számot hívjátok. Többször.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.10. 09:34:39

+jöttem Lyóreggelt

Ez a flotta elnevezés , ez nem valami irredentizmus?
Vagy kóborol nekünk valami elveszett flottánk még az Adrián?

Kéne más elnevezés erre, mer az EU összevonnya a szemöldökét

bekbórd! 2010.06.10. 09:38:22

@Hurrá Torpedó: Lehet, hogy ha sokszor kiírjuk, hogy mosogepszerelo.hu, akkor olyan hirdetést tesz ki a rendszer. Egy kísérletet megérne.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.10. 09:38:40

régi telefon memóriájában voltak a nevek, és sok más adat"

Ezmiez? Memóriába és nem a SIM-re menteni adatokat?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.10. 09:42:09

remélem megcsörren a telefon"

Addig ne fogaggy és ne indics hivást!
:)
Ezt a sok szemét forgalmazót/szolgáltatót/szervizt egyszer pofán kéne nyomni egy működő kis faszenessel

Layosh 2010.06.10. 09:50:35

Nem a kiemelt ügyféllel van baj, hanem maga a vodafone egy szar.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.10. 09:51:09

"Az a kissebbik baj"

A rossssebb sse érti ezzztet.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.10. 09:53:56

"10000 Ft-vel drágább"

Ez viszont szép vót!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.10. 09:54:25

Alighanem itt az ideje, hogy Fekete Pákó tamtamdob-hálózattal álljon elő...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.10. 09:56:31

@horex: Ha én lennék a legfőbb marketinggeci valamelyik mobilszolgáltatónál, akkor a flotta helyett az armada kifejezést használnám.

elwood 2010.06.10. 09:59:11

mitől lesz valaki kiemelt flottás ?

aszittem a flotta ilyen céges előfizetés ahol a cég maga el tud rendezni cseretelefont, van kapcsolattartó ... ilyesmi

vagy Gipsz Jakab bemegy és csatlakozik egy klánhoz ?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.10. 09:59:34

Miért?
A spanyol tengeri hatalomnak leáldozott
Találjunk uj nevet a "flotillának"!

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.06.10. 10:11:01

@horex: persze, hogy a memóriába.
Főleg, hogy a mai telefonok már kismillió adatot tudnak tárolni egy-egy név alatt.
SIM meg nem.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.10. 10:11:01

@elwood: "mitől lesz valaki kiemelt flottás ?"

Jön egy kurvanagy hullám.

elwood 2010.06.10. 10:15:13

@atpijkamo: én arra gondoltam, hogy van kétféle ügyintézési módjuk:
a) flott
b) flotta

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.10. 10:19:55

@elwood: Egy részeg rácsap e szálloda bejáratánál egy csodaszép egyenruhás vállára.
- Hívjon, hukk... nekem egy taxit!
- De kérem! Én flottaadmirális vagyok, nem portás!
- Egye... fene, hívjon egy hajót!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.10. 10:25:48

@horex: Flotillát manapság már emlegetni is antiszemitizmus meg még
irredentizmus is...

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2010.06.10. 10:36:36

kiemelt ügyfél nincs
és nem is menő
a vodafone az mi?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.10. 10:39:02

@ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás:
És ha lemerül/kikapcs. a teló, mi lesz a memóriával?

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.06.10. 10:41:47

@horex: RAM és ROM közt van némi különbség...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.10. 10:41:50

@Kitalátor feljegyzetei:
Hoppácska! a rejtett anticionizm, tudok én a sorok köszt olvasni

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.10. 10:44:05

@pizsama:
Szóval kicsit szopok, de azért élvezem. :D"

Erdőben néha +látogathatnád a medvét is, a vadász már nehezen bírja

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.10. 10:49:06

@ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás:
Hát aszondom én is!
Vagyis kérdem
RAM hogy tartya meg az infót akksi nélkül?
ROM-ba hogy irok?
Vagy ez EPROM?

j311 2010.06.10. 10:49:12

Kiemelt ügyfélnek lenni addig jó, amíg nincs semmi bajod.
A legszebb szívatás, amikor este felhívod az ügyfélszolgálatot, ami nem tud segíteni, mert kiemelt ügyfél vagy, de a kiemelt ügyfelekkel foglalkozó csoport 9-17-ig dolgozik csak.

Nesze b+! Ha normál előfizud van 0-24 ügyfélszolgálatot kapsz. Kiemelt ügyfeleknek csak napi 8 óra.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.10. 10:54:53

@horex:
Mindenesetre CSIPP!
Akár igy, akár úgy.

NYEMÁ CSIPPÁ!

◄ViZion 2010.06.10. 11:14:33

Sziasztok! elnézést a helyesírásért, elég korán volt.

juhaszvik: okostelefonokon ha vmit telepítesz, amitől utána nem megfelelően működik, akkor ez az utolsó lehetőség, a telefont a gyári beállításokra állítja vissza. Minden telefonon van, a menüből is elérhető (ha bekapcsol...)

horex: előttem már leírták: bármit lehet a névhez rendelni, születésnapot, e-mail-t, stb. Természetesen ezeket megtartja akkor is, ha hosszabb ideig nincs akku (pl. pendrive sem törlődik ha nincs gépben). A pontos technológiát ne kérdezd, lehet ram is egy beébített akkuval (nem valószínű), vagy eeprom, vagy egy microSD kártyát ráhegesztenek. Számít ez?

Sün‼: OK, elbassstam, sorry, ha látok egy süncsaládot akkor vezeklésül percekre ráülök a legnagyobbra.

elwood: a kapcsolattartó örült, mert nem neki kell, meg pénteken este nem biztos, h intézkedett volna... a 72 óra meg ketyeg, soha nem volt telefonom szervizes, ennek sem terveztem így kezdeni a pályafutását.

atpijkamo: kb. ennyi. jön a hullám, mindenki happy, amikor megy, akkor meg mindent visz. :)

További események... ma felhívtak, Amikor megrendeltük, automatikusan +2 év, mert Ők szolgáltatást kínálnak, tehát a telefon baja ezt kb. nem érinti... kedves.

Hétfőre ígérték a csere telefont.
Érdekelt, h miért a Nokiának küldték vissza, amikor én a Vodától vettem (ha a vodához ment volna, akkor megnéz-nem jó-küld új: max 1-2 nap).
A helyi boltban is cserélhették volna, ha rugalmasabbak -bár valóban nem márkaképviselet.

3000 Ft jóváírást felajánlottak, elfogadtam, bár kár a sok telefonáláson és a stresszen kívül (amikor a szervizt erőltették) nem ért.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.10. 11:16:55

@◄ViZion:
Ssssorry elfogaddddva!
Sssssünre ne üjjjj, kilapppppul!

Abszorpciós diverzifikáció (törölt) 2010.06.10. 11:21:24

Sziasztok. Nemsokára megyek a Balatonfüredre nyaralni.Valaki nem tudna nekem ajánlani nyaralót a közelben?

◄ViZion 2010.06.10. 11:22:22

@Sün‼: :)
értem a célzássst, vettem.
Mennyi felessslegesss sss...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.10. 11:22:47

JéééééézusMááááárija!
Mi történt a gugli.hu-val?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.10. 11:28:34

@◄ViZion:
Az biza!

Az volt már, hogy telefont csak őstermelőtől!?

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2010.06.10. 11:45:50

Hát ez igen LOL kedves Vodkafone... Kicsit mintha sz@r lenne a cégen belüli kommunikáció vagy mi.

moli 2010.06.10. 12:01:04

@Rejtélyes: valahol ugy hallottam, hogy cegnek (nem maganszemely) nem jar a jotallas, csak a szavatossag.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.10. 12:05:30

@Sün‼:
Hassszta!
ROM-bol vagy RAM-bol csinyálod?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.10. 12:20:09

@horex:
Nekem nincs CSIPPem!
NYEMÁ CSIPPÁ!
NO CSIPP!

Kerüljétek az űrgyíkoktól!

◄ViZion 2010.06.10. 12:43:38

@Kitalátor feljegyzetei: Szerintem mérnök a Nokiánál... :)

helianthus 2010.06.10. 12:50:14

HOMÁR!!!!!

Itt van fejlemény (pl. 3000ft-os kártérítés) lehetne ápdételni vagy mi.

@◄ViZion:

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.10. 12:52:06

Gyarekek!
Vótam az a PEHnél. Besüllyedt a bicsjom az aszfaltba. "Kurva meleg van, elvtársak!" - írta Lenyin a pokolból...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.10. 12:53:09

@Sün‼: Vannak lapp sünök is, vagy az csak idegens nyelv a számukra?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.10. 12:56:34

@Sün‼: Akkor küldök:
"Chipp-chipp chóka
vak varjúcska*
komámasszony kéreti a szekerét
nem adhatom oda
tyúkok ülnek** rajta.
Csípd meg, csípd meg vak varjúcska!"

* Nagy őrgébics
** Kotlanak a tojásaikon, nem csak egyszerűen pihennek.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.10. 13:01:55

@Kitalátor feljegyzetei:
Erröl egy biztonsági cég neve jut eszembe mindig,egy időben arra jártam sokat
Antilop=Anti-lop
Lehet aszt jelenti
Anti a fasiszta? Szegény Tóni!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.10. 13:10:57

@horex: Nem is igaz, az én hajam (egyre ezüstösebb) fekete, és nekem a biciklilánc sem kapta be mostanában...

vendriner aladár 2010.06.10. 13:13:05

Kaptál mellé Avatar DVD-t? Mert az a fontos, hol mi hibákra nem ad a cég. Nyugodj meg a flottának csak akkor fogod hátrányát érezni, ha valamit intézni akarsz. Én is kék cégcsoportos vagyok a T-nél, a Vodánál patikus csomagos, de boltban elég nehéz valamit is csinálni, ha gond van. Egyelőre a Tájmobil jobb.

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2010.06.10. 13:16:56

" szerencsétlen flótás -> szerencsétlen flottás"

◄ViZion 2010.06.10. 13:21:03

@vendriner aladár:
A DVD az LG telókhoz jár. az is érdekes történet, Voda árulja a GS290-et, de letölthető részletes specifikáció, vagy használati nincs náluk. Nem, az LG magyaro.-nál sem, és nem is tudnak semmit, mivel hivatalosan még nem forgalmazzák... WTF?

◄ViZion 2010.06.10. 13:25:08

A voda azóta ilyen sügér, amióta a reklámjaikban nem Mauro Picotto zenék vannak... :)
www.youtube.com/watch?v=k1wXN_3OmmQ

Dr. Kix 2010.06.10. 13:50:12

Ez már a 7végi?

Chip, chip csóka
Lag varjúcska
Komámasszony kéreti a szerverét
nem adhatom oda
n00b-ok ülnek rajta

Hack-hack-hack-hack-hack-hack...

(Asszem a bash.hu-ról van.)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.10. 15:02:01

Na mi a pálya?
A szerkesztőség házon kívül van?

yippyupp 2010.06.10. 15:02:13

mi ez a sziesztahangulat? mindenki várja a focivébét?

yippyupp 2010.06.10. 15:03:58

@Sün‼: de egyre gondoltunk, kollega : ) gondolattranszfúzióból *-os 5ös

yippyupp 2010.06.10. 15:23:49

@Sün‼: beleugrottak a semmi posztba? volt ma ugorgyunk?

◄ViZion 2010.06.10. 15:27:28

Mert olyan durva amit a voda művelt, h nem tértek még magukhoz... :)

yippyupp 2010.06.10. 15:32:55

@◄ViZion: el se merem olvasni, nehogy én is megkukuljak itt a végin

yippyupp 2010.06.10. 15:42:01

@Sün‼: bele a semmibe, ott legalább nincs semmilyen hőség

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.06.10. 15:53:11

Akinek vodafone-os félig-mobiltelefonja van, az nem sikeres ember. Ha meg a cégnek van vodás, akkor meg a cég nem sikeres, mert olyan kamu marketing szöveget evett meg, amit az okosabb 5 éves gyerekek sem.

◄ViZion 2010.06.10. 16:06:16

@Zabalint:
ja-ja...
Még szerencse, h a többi cég különb...
Ha csak az 1%-át megkapnám annak amit bírságként fizettek már...

Sikeresség nem attól függ, melyik multinak adod a 2 év hűséget, mert kvázi 1 sz¤r az egész.

yippyupp 2010.06.10. 18:41:27

@◄ViZion: "Ha csak az 1%-át megkapnám annak amit bírságként fizettek már..." sárga csekken kéred, vagy inkább vonják le a fizudból?

◄ViZion 2010.06.10. 19:26:10

@yippyupp:
..........................__________.....................
...................../¯¯****************¯¯\.....................
................/¯¯************************¯¯\......................
.............../********************************\,,................
............../_________________________\.................
............./__________________________\......................
.............;*`lllllllllllllllllllllllllll,-~*~-,llllllllllllllllllll\.................
..............\lllllllllllllllllllllllllll/.........\;;;;llllllllllll,-`~-,.............
...............\lllllllllllllllllllll,-*...........`~-~-,\\\(.(¯`*,`,.............
................\llllllllllll,-~*.....................)_-\§§*`*;..)...............
.................\,-*`¯,*`)............,-~*`~.......§§/////./.....................
..................|/.../.../~,......-~*,-~*`;.........§§///////\..................
................./.../.../.../..,-,..*~,.`*~*..........§§//////.\.................
................|.../.../.../.*`...\...................../////////////)¯`~,.............
................|./.../..../\\.....)......,.)`*~-,....//////////////.)......`~-,...........
..............././.../...,*`\\..//////////\\\\\\\\\\\\.////////////////..|.........¯```*~-,,,,
...............(..........)`*~-,\\\.`*`.,-~*.,-*./////////////////../............\........
................*-,.......`*-,...`~,\.``.,,,-*.////////////////////...|..............\........
...................*,.........`-,...)-,\\\\\\\\|////////////////////....(`-,..........\.......
......................f`-,.........`-,/..\\\\\\\|//////////////////....,-*......|...`-.\........
............................................\\\\\/////////////////.........
................................................\\|//////////////..................
...................................................\\\/////////................
......................................................\\\/////...............
........................................................\\//....................

◄ViZion 2010.06.10. 19:31:02

Szétesett, bocs... :)

Fapuma (törölt) 2010.06.10. 20:38:30

Akkor happy end, de azt hogy "kisebb", maskor ird egy S-el akar ejfelkor is, legy szives. Igazan bantja a szememet.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2010.06.10. 21:02:21

Kedden vettem egy vodás sim-et a gyereknek. Szerdán elhagyta telefonnal együtt.
Jött haza sírva, megveregettem a vállát, s közöltem vele: Megszabadultunk a vodától!

◄ViZion 2010.06.10. 21:27:49

@Fapuma: yah, persze az ékezetmentes írás nem gond... pffff....
Linux vagy PDA, ott is van ékezet...
Kérlek. Kisebb.

Fapuma (törölt) 2010.06.10. 22:37:58

@◄ViZion: olyanrol hallotal mar, hogy kulfold/ekezetmentes gep/admin privilege?

◄ViZion 2010.06.10. 23:32:28

Igen...
Google, virtual keyboard, copy/paste...
Persze lehet, h a gugli tilos.
Peace

Fapuma (törölt) 2010.06.10. 23:57:44

Er ez ennyit? Gondolom kisSebb dolgot is nagyobb annal...

Jol van goreny voltam, igazad van!

So Long, and Thanks for All the Fish.

Megdobbent 2010.06.11. 02:13:50

Tarcsas telefon! Azajo!

◄ViZion 2010.06.11. 07:55:25

@Fapuma:
Valóban nem "hirtelen felindulásból" kell mailt írni, legalább wordel meg kellett volna néznem, az ilyen elütéseket az is kiszúrja.
Mivel fentebb már kitárgyaltuk a témát nem igazán értettem miért ez a lényeg.
42

@Megdobbent: ehh, bizony igaz. Valami trópusi szigeten jó lenne a füstjel is, csak legyen ingyenes a bár... :)

Kozika · http://www.k-1.hu 2010.06.18. 08:50:54

"10000 Ft-vel"???
efté-vel????
süti beállítások módosítása