Tékozló Homár

A svájci bicskások szeretik az ügyfeleket

2010.06.15. 10:12 | ge | 128 komment

És az ügyfelek viszontszeretik őket. Nem először találkozunk ilyen példaértékű eljárással de ez most megint megmelengette a szívünket. A Victorinox magyar képviselete 1200 Ft-ért cserélte volna ki azt a rugót, amiből végül a svájci gyártó ingyen küldött 6 db-ot.

Olvasom a homáron a Logitechkel történt pozitív élményt, és ha már homár és svájci cég, saját esetem a Victorinoxszal:

Tavalyelőtt vettem Svájcban Victorinox zsebkést, amiben tucatnyi egyéb izé mellett kisolló is van, amit idén egy ifjúsági programon egyéb olló híján elég sokat használtunk is, és ennek következtében eltört a rugója. Ez egy kb 3 centi hosszú, meghajlított fémlemezke, saccra 10 Ft-nyi tétel.

Neten keresgéltem, hogy árulnak-e ilyet külön. A svájci anyacég honlapján nem találtam, egy amerikai honlapon viszont igen, fél dollár az ára, ingyenesen szállítanak is, de csak az USÁn belül, külföldre egyáltalán nem. Ezután felhívtam a magyar Victorinox képviseletet is, az ügyfélszolgálatos nagyon kedvesen közölte, hogy persze, fáradjak be a zsebkéssel, kb 1200 Ft-ért kicserélik. Nem, külön nem adnak el rugót.

Ekkor írtam Svájcba emailt, hogy nem lehetne-e a két opció között (fél dollár vs. 1200 Ft) valami értelmes összegért rendelni tőlük egy ilyen rugót, amire másnap válaszoltak is, hogy hát kérik a levelezési címem és postafordultával küldenek is rugót (ingyen). És tényleg, egy hétre rá kaptam belőle 6 darabot, két különböző méretben, egy kis kísérőlevéllel, amely szerint biztosak benne, hogy valamelyik méret jó lesz majd, valamint további jó zsebkéshasználatot kívánnak.

Nos, ez került nekik saccra 60 Ft-ba, plusz a boríték, plusz a bélyeg költsége, cserébe szereztek egy igen elégedett felhasználót, aki legközelebbi útján már a kisfiának is vesz majd egy zsebkést, és az ismét nem kínai lesz, hanem eredeti Victorinox.

/r.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

helianthus 2010.06.15. 11:12:48

@Sün‼: ezmiez, én is szeretném olvasni, linket/blognevet plíz!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.15. 11:13:10

@É2I:
Az is belefér simán.
Hiába no, ők is csak emberek.
Hibázhatnak.

Fuxika 2010.06.15. 11:15:17

Viktor, Inox?
MSZP-s poszt?

Egyéves Önkéntes 2010.06.15. 11:15:31

Július 1-től a szlovákok is gyárthatják a svájci bicskát, Victorinszki néven.
Lesz rajta dugóhúz

helianthus 2010.06.15. 11:16:48

@Kukettó: szerintem főrészvényes vagy és névről/ címről ismernek a postánál.
Az az egy, ami eltűnt, azért volt, mert új postás került a log.közpotba és nem tájékoztatták rólad. Nem volt hosszú karrierje a postánál.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.15. 11:17:52

@Sün‼: az egy f*sz! nincs gusztusom olvasni.
@helianthus: f1center.hu-t olvasd, ha érdekel a téma. ott nem írnak mindenre vmi elképesztő hülyeséget.

Egyéves Önkéntes 2010.06.15. 11:18:43

Július 1-től a szlovákok is gyárthatják a svájci bicskát, Victorinszki néven.
Lesz rajta dugóhúzó is, hogy a Tokajskát ki lehessen nyitni vele.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.15. 11:19:22

@EÖ:
A svéd svejcibicska az igazi!
Ugyanitt vuvuzelást keresünk felvételre!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.15. 11:21:18

@Don Bandi:
Én szeretem a humort, azé olvasom.
Viccnek nem rossz, na.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.15. 11:21:24

na, most azért beleolvastam joó legutúbbi posztjába. kb olyan beszólásoktól hemzseg a kommentfal, amilyenért engem is kitiltott onna, hülye kis dilettáns fostalicska.
többszáz sportbíró dolgozik az autóversenyeken, rengeteg fickót találhatnának közöttük, akik tudnak írni/olvasni, és akkor nem lenne szükség palikra, 'uff-puff' czollnerre és erre a nyomorék jógabira.

Egyéves Önkéntes 2010.06.15. 11:22:01

@Sün‼: Gustav svéd király is szlovák volt.
És a vuvuzela is ősi szlovák hangszer!

eznemisénvagyok 2010.06.15. 11:22:14

@Sün‼: Ez tegnapi.

A bicskához: gondolom az 1200 ft a CSERE MUNKADÍJÁNAK ára lett volna. Nem hiszem, hogy nekem lett volna bőr az arcomon ennyiért a gyárnak írogatni. De azért rendesek voltak. Nekem ezelőtt kb 25 évvel a Pioneer küldött egyenesen a Felkelő Nap Országából egy CT-506-oshoz play gombot, de csak azért kértem, mert eltört, és itthon nem lehetett kapni. És ők sem kértek érte pénzt.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.15. 11:23:44

@Sün‼: "megmondtam?megmondtam 2010.06.14. 15:53:40
te ki a faszom vagy, vagy kit szopsz, hogy még nem rúgtak ki?" annak idején én is ezekért a gyöngyszemekért kezdtem olvasni :D
kedvencem volt a Félkegyelmű nevű kommentelő, aki mindenhez azt írta, hogy "hülye fasz Palik." őt is kitiltották.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.15. 11:26:22

@EÖ: szlovák hangszeren játszani ősi román szokás!
@Fuxika: maga egy érdekes egyéniség.
@Rosszindulatú Vászka: maradjunk a jóöreg pellangókéssnél!

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.15. 11:29:13

amúgy hová lettek a régi harcostársak? pl. anyád barátja? teljesen eltűnt a gasztro-szakértőnk. mosómasáról legalább tudjuk, hogy a joógabi-blogra jár heccelni a művész urat.
meg vannak a nyálfröcskölő vitézek, felbőszült vérpistikék, őshonos fórumtrollok. ki vannak pusztulva? vagy csak unalmasak a posztok? kéne megint egy nyuggerezés, és akkor előjön 'sixx anyád is nyugger' a semmiből. hol vannak a sikertelen bérencek?
hát mi folyik itt gyöngyösön??

cicmen (törölt) 2010.06.15. 11:29:20

@eznemisénvagyok: Örülj, hogy nem 500 román pionírt küldtek!

helianthus 2010.06.15. 11:31:06

@Don Bandi: kösz, nem érdekel, maradok a cukiságon.
Ott tudtam meg pölö, hogy @Sün‼: családja megszaporodott. :)

cicmen (törölt) 2010.06.15. 11:31:39

@Don Bandi: Pellangókés? Már ciki! A méteres szamurájkard a fekete merga kalaptartóján! Annak van üzenetértéke!

Rosszindulatú Vászka 2010.06.15. 11:31:57

@Don Bandi: az antimagyarista globalista vacak. Piha. Bugylibicska a szittyakézbe illő szallonafalatózó kézség :)

helianthus 2010.06.15. 11:32:24

@Don Bandi: sixx anyád is nyugger kommentelt nemrég valahova, de már nem tom hova.

Rosszindulatú Vászka 2010.06.15. 11:35:01

@Don Bandi: a zösses indekszes blogon volt tisztogatás nemrég. Monnyuk engem még csak a subbáról bannoltak :)

És a paliklacit szeressem, miatta szoktam át a német RTL-re, amíg még érdekelt a formaegy.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.15. 11:36:02

ez fotósopp. az lett volna a minimum fűszoknyás lányok hozzák a rugókat.

cicmen (törölt) 2010.06.15. 11:38:43

-Szereztek egy elégedett felhasználót, aki a kisfiának is vesz egy zsebkést.
Hát öreg! Ezt az óvónénik nem fogják örömmel fogadni!

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.15. 11:39:15

@Don Bandi: óvatosabban hé! ha nagyon hiányolod a trollkodást, még teljesül a kívánságod. ;)

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.15. 11:42:03

@helianthus: hát ja, sün!! nem foglalkozik eleget a rokonaival. tavaly vmelyik éjjel meneteltünk haverokkal a gellért rakparton, hát ott szaladgált az egyik süni. pólóval megfogtuk, és beraktuk a kis hülyét a gellért-hegyre, hogy ott mászkjáljon, ne az úttesten.
@2: biztos nyuggeres poszt volt!
@cicmen: vajon mit üzennek vele?
@Rosszindulatú Vászka: nekem volt egy mini bicskajom, créme bonjourt kenegettem vele a zsemlére. aztán skóciában a tengerbe kellett vetnem, mert bizonyítékként szolgált volna egy incidens kivizsgálásához, és jöttek a szekások megnézni. pedig milyen jó kis penge vót!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.15. 11:42:11

@cicmen:
Áááá, az semmi!
Itt az igazi példa:
m.blog.hu/an/anyulontul/image/photo/3%C3%BAj%C3%BCzenet.jpg

@Don Bandi:
Jaja, valamikor télvíz idején beindult a ga_bika rendesssen. Akkor sokan odavesztek a moderátorollónak.

helianthus 2010.06.15. 11:43:06

Egy férfi betér egy étterembe egy struccal a nyomában, leül és rendel:
- Kérek egy hamburgert, sült krumplit és egy Coca-Colát.
Majd megkérdezi a struccot: - És te?
- Ugyanazt - így a strucc. Néhány perc múlva a pincérnő visszatér a rendeléssel és a számlával.
- 6 dollár 40 - mondja. A férfi belenyúl a zsebébe és átadja a pontos összeget.
A következő nap újra bejönnek, ugyanazt rendelik, és ugyanúgy kifizeti a férfi a pontos összeget. A következő. Napokban ugyanez megismétlődik még négy-öt alkalommal. Egy péntek este ismét megjelennek.
- A szokásosat? - kérdezi a pincérnő.
- Nem, ma péntek van, kérnék egy steaket és tört krumplit - közli a férfi, és a strucchoz fordul:
- És te?
- Ugyanazt - hangzik a válasz.
Néhány perc múlva a pincérnő visszatér a rendeléssel és közli a számla összegét:
- 32 dollár 50.
A férfi belenyúl a zsebébe, és ismét átadja a pontos összeget. A pincérnő nem tudja visszatartani a kíváncsiságát és megkérdezi:
- Bocsásson meg, uram, hogy lehet AZ, hogy önnél mindig a pontos összeg van?
- Évekkel ezelőtt kitakarítottam a padlást és találtam egy öreg lámpát. Megdörzsöltem, kijött belőle egy jó tündér és felajánlotta, hogy teljesíti
két kívánságomat. Az első kívánságom AZ volt, ha valaha is kell fizetnem valamiért, mindig legyen a zsebemben a pontos összeg.
- Briliáns, más emberek kértek volna egymillió dollárt, de így maga gazdag fog maradni egész életén át.
- Ez így igaz, mindegy, hogy egy liter tej vagy egy Rolls-Royce, AZ összeg mindig ott van, ha kell.
- Megkérdezhetem, hogy kerül ide a strucc?
- A második kívánságom egy feltűnően magas pipi volt, hosszú, izmos combokkal.

cicmen (törölt) 2010.06.15. 11:43:08

Viktorinox! Persze hogy jó! Nézzétek meg nyolc év után is, mint a borotva!
A Gyurcsányinox meg rozsdállik!

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.15. 11:43:22

@donfuligjimmy: ArrPííDzsí! :D

a legjobb trollok még mindig a Hobbitban vannak...

cicmen (törölt) 2010.06.15. 11:44:37

@Don Bandi: Azt hiszed meg mertem kérdezni?

helianthus 2010.06.15. 11:44:46

@donfuligjimmy: ja, az előző a kívánságról jutott eszembe, vigyázz mit kívánsz!

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.15. 11:47:38

@helianthus: a fűszoknyás lányok? jöhetnek, de csak kettessével :P

cicmen (törölt) 2010.06.15. 11:48:29

@Sün‼: Ez nem a hét törpe bosszúja? Elállta a bánya bejáratát! Valakinek volt stilusa, új csákányokat vásárolt a célra!

cicmen (törölt) 2010.06.15. 11:51:33

@helianthus: Köszi! Ez a vicc volt a legjobb, amivel mostanában találkoztam!

Rosszindulatú Vászka 2010.06.15. 11:52:56

@Sün‼: belterjeztem a többi kommenterrel, mint mostan veled, kibaszták az egész bandát :)

FIGYELEM! SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!

ha összeállnánk jó sokan, üziznénk a viktorinogsznak, a rugókat befektetnénk egy közös biznicbe, keresnénk még svejci cégeket, nyithatnánk Rugó és Biszbas Onlájn Sopp-ot!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.15. 11:53:05

@cicmen:
Az a kép címe, hogy aszongya: Önnek 3 új üzenete érkezett.
Elég igényes üzenetek.
Szerintem választ nem is vártak az üzenetek feladói.

cicmen (törölt) 2010.06.15. 11:55:06

@Don Bandi: Mi történt? lekaszaboltál vele egy kockás szoknyát, hogy megnézd a csaj bugyiját és kiderül, hogy nincs bugyija és nem is csaj?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.15. 11:56:17

@Rosszindulatú Vászka:
JééééézusMááááárija!
A subbadeddy vót?
Itt a gábriseszti szokott régebben ilyent elkövetni (vidéken: kihajítani).
De már (remélem) nem.

Rosszindulatú Vászka 2010.06.15. 11:56:40

@cicmen: lehet, hogy nemis szoknya, hanem kilt volt, és ottan sakterkedett vagy ijesmi :)))

cicmen (törölt) 2010.06.15. 11:57:04

@Sün‼: Egyik füleden be, a másikon ki!
Mi az?
Csákány!

Eric_Cartman 2010.06.15. 12:01:12

@Sün‼: ezt akartam mondani én is, csak dd.dadogok.

cicmen (törölt) 2010.06.15. 12:02:07

@Rosszindulatú Vászka: Kelta metélt kis túródarabkákkal? Brrrr!

Rosszindulatú Vászka 2010.06.15. 12:03:22

@cicmen: betyárkörtével és prófétaeperrel gazdagítva.

cicmen (törölt) 2010.06.15. 12:03:23

@Sün‼: Hajszálrugó pontos voltál!

helianthus 2010.06.15. 12:03:59

@cicmen: szívesen, a vendégem voltál. :)

@donfuligjimmy: hát ebben nem én vagyok az illetékes, Svédországban nincsenek még érdekeltségeim.
De ha lesznek, azonnal szólok!

cicmen (törölt) 2010.06.15. 12:06:11

@Sün‼: Jahh! Néhány napja keresett egy süncsaj! Azt mondta, hogy a feleséged!
Sünáztad már?

ddd.dino 2010.06.15. 12:07:19

A zsebkés ollórugója tényleg el tud törni, bár jellemzően kb. 10 évente.
Nekem egy kis turistaboltban (Budapesten) 3 perc alatt kicserélték, pénzt nem kértek érte, és még csak azt sem firtatták, hogy náluk vettem-e (amúgy nem). Tény, hogy némi egyeztetés kellett hozzá, mert a délelőttös kislány nem tudta cserélni, csak a délutános srác.
Ez szerintem kb. olyan, mint a szemüvegcsavar, íratlan nemzetközi szabály, hogy mindenhol ingyen cserélik. Ahol pénzt kérnek a rugócseréért, oda sünöket kívánok, vérszomjas hordában! Anyagköltség kb. 20 Ft (na jó, legyen 30), munkaidő 2-3, de max 5 perc.
Ellenben attól tartok, hogy gyártól kapott rugókat nem tudod használni, mivel a kivételhez, berakáshoz célszerszám kell, ha jól emlékszem.
Persze egy kalapács sok mindent megold...:-)

cicmen (törölt) 2010.06.15. 12:10:13

@ddd.dino: Persze egy kalapács mindent megold.... Mondta az altatóorvos.

Rosszindulatú Vászka 2010.06.15. 12:11:07

@Sün‼: honnan tudod?
:DDDDD
Amúgy meg spongyát rá, nem nagy ügy :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.15. 12:19:35

@Eric_Cartman:
Értemmá!
Állítólag a svejcibicska ezen is tud segíteni.
De hogy hogyan, azt nem tudom.

Layosh 2010.06.15. 12:21:37

Svájci órába is svájci rugót!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.15. 12:23:49

@cicmen:
Hát ha tényleg ő volt, akkor biztosan.
Ha nem ő volt, akkor lehet.

@Rosszindulatú Vászka:
Hát hozzánk az erdőbe majd' minden hír eljut.
A bagoly szállítja őket.
A távolabbiakat meg a róka, ő jár be a faluba tyúkért.

cicmen (törölt) 2010.06.15. 12:24:57

Menő kulföldi cuccok: svájci sapka, svéd fogó, francia kulcs, spanyol csizma, norvég mintás pulesz, bogotai nyakkendő, orosz rulett,

Rosszindulatú Vászka 2010.06.15. 12:27:02

@Sün‼: monnyuk annyi kicsin ysérelem azér van bennem, hogy én ott erősen diszkriminálva lettem, mer a többeiknek (asszem) minden regjét meg nikkjét bannolták, nekem meg nem. Asszem írok is a kissebbségi ombuccmannak meg a Homárnak :(

Rosszindulatú Vászka 2010.06.15. 12:29:46

@cicmen: bocses a svéd az fűrész.
Továbbá: Pelikán ténta, cseszkó ceruza meg vonalzó, jugó popzenelemez, NDK turmixgép, szovjet lékfúró.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.15. 12:37:32

@Rosszindulatú Vászka:
A levehető ajtós?

Folyt. köv.: amószappan, jugó adidasz cipellő, óder tiszacipellő, alföldipapucs, szimatszatyor. és így tovább...

cicmen (törölt) 2010.06.15. 12:38:31

@Rosszindulatú Vászka: A fűrész az rókafarkú! Az NDK turmixgép egy fogalom!
A cseszkó cerka bohém ifjukori emlékeim tárháza, amikor is görcsösen szorítva próbáltam kalibrálni riadt szemű elsősként! Akkor zártam a szivembe a macskákat akikhez hasonlították produkciómat!

cicmen (törölt) 2010.06.15. 12:42:08

@Sün‼:Ne már, mert sírva fakadok! Ez mind volt! Az alföldi papucs az utolsó magyar termék, ami meg volt csinálva a szó szoros értelmében!

Rosszindulatú Vászka 2010.06.15. 12:44:42

@cicmen: hogy te mijen fiatal vagy, mikor én tanultam írni, akkormég a gojóstoll (nem kulák Parker, csak özeepsen luxus PAX) az ördög műve volt, cerka (KOH-I-NOR) csak rajzórán, egyébként meg töltőtoll. De lehet, hogy csak azér, mer kis falu...

Na csetelés abbafejezve, mer innen is kil leszek, mint a macskát szarva.

ON

Hogy ezek a scejciak mijen qrva rendesek!

cicmen (törölt) 2010.06.15. 12:45:44

@Rosszindulatú Vászka: Svédfogó különben épületgépszeti szerszám, víz, gáz, fűtés szerelésnél nélkülözhetetlen.

Rosszindulatú Vászka 2010.06.15. 12:50:06

@cicmen: na megi tanultam valamit, eddig csak a Svéd kapust ismertem, aki csak beáll a kapuba és véd.

cicmen (törölt) 2010.06.15. 12:51:36

@Rosszindulatú Vászka: Lennék én még fiatalabb is! Volt nekem töltőtollam, és Dart Wadert (vagy mi a retek a neve) megelőzve kardoztunk vele, vidám lila nyomokat hagyva egymáson és a falon. Akkortól datálódnak heves összetűzéseim a tanerőkkel.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2010.06.15. 12:55:05

Hm, az a rugó nekem is eltört évekkel ezelőtt. Mindjárt írok is nekik.

Rosszindulatú Vászka 2010.06.15. 12:56:01

@cicmen: az semmi, mink meg lúdpennával körmöltük pergamentre a hiszekegyet. Monnyuk a tollbamondás nagy cselendzs volt, úgy leírni hallás után az anyámtyúkját laatinul, hogy minden strófa iniciláéja is kil legyen díszítve óra végéig...

Persze ez csak felső taggozatba volt, az könnyű volt. Bezzeg a kőtáblába vésni a szittya csomóírást!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.15. 12:58:21

@Rosszindulatú Vászka:
A svejciak nem rendesek, ellenberger precízek!
Nem kicsit.
A svjci gárda is svéd.
Svédi a Vatikánt.

cicmen (törölt) 2010.06.15. 12:59:22

@Rosszindulatú Vászka: Jó hogy nem a végndeletét diktálta le neked Kheopsz! Az szopás lett volna!

cicmen (törölt) 2010.06.15. 13:01:35

@Rosszindulatú Vászka: Lúdpinával? Animalszexsuliba jártál?

cicmen (törölt) 2010.06.15. 13:07:19

@Sün‼: Svájcban a sünöknek is arany életük van! Ott te is kircsi lehetnél a pontos idő jelzéssel! Itt pedig csak egy szűk kör kis kedvence!

cicmen (törölt) 2010.06.15. 13:08:50

Segítség! Felébredt a macskám!

Rosszindulatú Vászka 2010.06.15. 13:10:35

@cicmen: valszeg eér nem természetes halállal halt meg egyik gazdag uralkodó senem. A szkriptórium főnöke szeméjesen nyírhatta ki mindeniket.

cicmen (törölt) 2010.06.15. 13:12:12

Szkriptórium=könyvelés?

cicmen (törölt) 2010.06.15. 13:16:16

@Rosszindulatú Vászka: Szeméjesen????
Ha ezt meglátja az aptimajko lesz lebasz!

AlulírottFentemlített 2010.06.15. 13:32:31

@Rosszindulatú Vászka:

:-))

Mi meg olyan szegények voltunk, hogy harmincan laktunk egy kartondobozban, napi 36 órát dolgoztunk és még mi fizettünk, hogy dolgozhassunk!

On:
Svájcban annyira precízek az emberek, hogy a konfettit egyből a porszívóba öntik.

Rosszindulatú Vászka 2010.06.15. 13:33:53

@cicmen: ja, szokott vegzálni, valami Hjes Sírás nevű rinyilibancval.

Rosszindulatú Vászka 2010.06.15. 13:35:11

@AlulírottFentemlített: az mind semmi, mi ojan szegények vagyunk, hogy a sőförünk meg a kertészünk is szegény.

AlulírottFentemlített 2010.06.15. 13:41:19

@Rosszindulatú Vászka:
Gondolom a limuzinotokat is az aldiban vettétek végkiárusításkor :-)

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.15. 13:52:21

@cicmen: megijesztettem vele néhány buteráns brit gyereket, akik azt játszották hogy kövekkel dobálják a magyar turistákat. nagyon viccesnek tartották, hogy egy teljesen másik nyelven szólunk be nekik, és nem angolul.
a szekusok azzal fenyegetőztek, hogy hívják a rendőrséget. én azért paráztam csak, mert kb 3 liter sprite-vodkát ittam meg előtte, amaradék 1 litert haverom éppen elásta a homokban, amikor kezdődött a cirkusz. na de végülis nem lett semmi. skótszoknyát csak egyszer láttam, edinborough-ban volt egy bolt ahol azt lehetett kapni. viszont senkit nem láttam hordani.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.15. 13:58:55

@cicmen: Az igazi svájci bicska macskaaltatásra is használható...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.15. 14:26:22

@cicmen:
Leheccséges, bár én ezt Svédországról hallottam.

cicmen (törölt) 2010.06.15. 14:33:55

@Don Bandi: Sprite vodka! Sirály! Látom téged is érdekel az élelmiszervegyészet!
A vadmagyar skóciában sem iszik helyi löttyöket (bár a vodka nem nemzeti ital, de normálisabb pia mint a whiskey) és hadonászik miden keze ügyébe kerülő szerszámmal, tekintet nélkül a nemzeti sajátosságokra! Bár ha lett volna veled egy karikásostor, akkor megemlegették volna a magyarok istenét a skót hegylakók!

cicmen (törölt) 2010.06.15. 14:37:55

@Sün‼: Megint a fűszoknya mi? És a milka tehén baby dollban?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.15. 15:17:06

@cicmen: Amin pici ledes lámpa is van, azzal lehet hipnotizálni...
Te meg mire gondoltál?

crow 2010.06.15. 20:52:34

egy törénet ami kevésbé pozitiv..
Egy ismerősőm kért meg hogy ha tudom tegyem fel.. részben ide vág részben nem..

Ne vegyél legális szoftvert!

Egyik ismerősöm a kezembe nyomott egy Orion OGPS-02 típusú GPS készüléket, hogy frissítsem rajta a térképeket. Nem nagyon sikerült megoldani a dolgot. Biztosan én voltam béna, de nem ment… mint kiderült, másoknak sem. Az Orionnál azt mondták hogy ez egy öreg vas (pedig csak alig múlt egy éves) és így már nincs hozzá elérhető frissítés. Ez úton is közölném a tisztelt érintettekkel, hogy van! No de, minden történetet az elején érdemes kezdeni.
Miután a kezembe került a készülék számomra teljesen logikus módon a gyártó honlapján kezdtem kutakodni, sajnos hasztalan. A készülék legalább szerepel ugyan a termékek között, de szinte semmi kézzelfogható információt nem közölnek róla. Arról nem is beszélve, hogy a frissítésről szintén nem esik egyetlen szó sem. Sebaj, hívjuk fel őket, majd biztosan mondanak valami okosat. A telefont egy igen kedves, némiképpen éltes hangú úriember emelte fel a túloldalon, majd finoman közli, hogy „Tessék porta”. Miután leküzdöttem a döbbenetet, vázoltam problémámat és kértem hogy adjon valaki kissé jobban hozzáértőt, amire a „Kapcsolok valakit, hátha az tudja…” választ kaptam. De a kérdésemre választ nem, csak egy másik telefonszámot, egy még inkább „központi telefonszámot”. Nem adom fel gondoltam, az elején nem szabad! Előttem a telefon, megvan az új szám, mi baj lehet, tárcsázok. Alig két csengés után egy kedves gépi hang közli, hogy üssem be a melléket vagy várjak, hát vártam. Úriember üdvözöl, Jó napot kíván, és a problémámat tudakolja, ez nyilván egy másik bolygó gondoltam. Vázolom a helyzetet, mire kapcsolja a Technikus kollégát... sikertelenül, mert pár perc múlva újfent nála kötöttem ki. Ő sem az a fajta akli elsőre feladja, hát kapcsolt mást, egy hölgyeményt. A már jól begyakorol szöveget fejből elmondtam, és jött is a válasz: egy harmadik telefonszám. Mivel nem őket kell ezzel a problémával keresnem, kérdezzem inkább a megbízott szerviztől hogy jelen esetben mi a teendő. Megvallom őszintén, itt már a kíváncsiság is dolgozott bennem, hogy vajon a következő telefonhívás alkalmával mi következik, csak nem egy újabb telefonszámot kapok? Nem ez történt. A hívásra válaszul viszonylag hamar felkapta egy karakán, keményen megmondós fiatalember a kagylót, majd a következőt mondta be selymes hangon a kagylóba: „SZERVIZ!” Na kérem, ez tudja mit akar! Vázolom a problémát (ismét), de nem is érek a végéig és máris közli, hogy a termékhez már nincs, és nem is lesz frissítés, dobjam ki!
Itt hagynék egy kis hatásszünetet annak megértése okán, hogy mitől lesz szemét egy alig egy éves navigációs kütyü. Mert hogy ha nem tűnt volna ki a szövegből, annak titulálták!
Miután felocsúdtam első kábulatomból rákérdeztem, hogy akkor most mit is tehetnék én, mint egyszerű halandó. A válasz igen egyszerűen hangzott, amelyet most igyekszem egy az egyben publikálni: ”Legközelebb nem egy kínai vackot kell venni, hanem egy normális készüléket! De persze meg is lehet törni a szoftvert, azt viszont mi nem vállaljuk!”
Úgy érzem itt az ideje közölnöm néhány tényt a termékkel kapcsolatban. A készülék vételára (egy évvel ezelőtt) cirka 40.000,- Ft volt, amiből (szerény számításaim szerint) maximum 20 ezer Forintot ért maga a vas, a többit a szoftver tette ki. Tehát végeredményben a húsz ezer Forintomért egy évig használhattam a navigációt.
Még mindig kitartó embernek tartottam magam, és a harcot folytatva a navigációs szoftver gyártójánál, a Nav N Go-nál kezdtem kutakodni. Sajnos itt is eredménytelenül, ha csak a kudarcot nem lehet eredménynek nevezni. Furcsa hogy egy ekkora cégnek a weboldalán semmi, de a szó leg szorosabb értelmében semmi elérhetősége nincs feltüntetve! Tényleg. Nem várom el, hogy telefonos kisasszonyokat foglalkoztassanak napi nyolc órában az én nyűgöm miatt, de azért a kor szellemének megfelelően legalább egy E-mail címet közzé tehetnének. Bezzeg a vállalati nagykutyák fényképei azok mind szép nagy méretben, jól felismerhető pozícióból lefotózva szerepelnek; Istenem, hány E-mail cím meg telefonszám férne el egyetlen fénykép helyén… De nem. Sem telefon, sem E-mail cím, sem Fax, sem rádiós hívójel, sem semmi. Csak a GYIK (a gyengébbek kedvéért: Gyakran Ismételt Kérdések) menüpont, de az legalább mindenhol… meg a fórum. Közbevetőleg legyen mondva hogy a fórum is furcsa, mert a Magyar oldalon jelentkezek be, a Magyar oldalon kutatok a Magyar nyelvű hozzászólások között, és kapom a visszajelzést hogy „Ez egy English fórum, kéretik englisül kommunikálni”. Biztos még mindig azon a másik bolygón vagyok, mert ez nekem (hogy Pély Barna szava járásával éljek) „Nem jött át”. Azért feltettem a kérdést (persze Magyarul) ha már egyszer ez egy Magyar fejlesztő csapat (ha jól tudom). Létezik amúgy egy szoftver is a navi-k (nem, nem az Avataros Navik) frissítésére, de az persze (ezek után nem meglepő módon) fel sem ismeri a készüléket.
Szóval nem értem a dolgot, de azért várok még néhány hetet, hátha egy adminisztrátor megszán, és válaszra méltatja banális kérdésemet a frissítéssel kapcsolatban. Ha már a Nav N Go-nál tartunk érdemes megjegyezni, hogy maga a készülék szerepel ugyan a támogatott készülékek listáján, ami egyébként egy link, ami az Orion oldalára mutat, ahol (mint azt a kezdeteknél leírtam) nem található semmi. És a kör bezárult.
Összefoglalva a dolgot úgy érzem, hogy a legális szoftverek piaca egyértelműen zsákutca. Ezt már csak a kollégáim Microsofttal folytatott harcából is merem sejteni, de ahogy elnézem az élet más területein is ez a tendencia, legalábbis ami a szoftvereket illeti. Úgy döntöttem, hogy nem fogok legális szoftvert vásárolni, mert nincs értelme. Egyfelől nem kapok többet a több pénzemért, másfelől pont az veszik kárba amitől érdemes lenne egy legális programot vásárolni, és ez nem más mint a TERMÉKTÁMOGATÁS. Na pont ez nem működik. Beszélhetnek nekem az erkölcsökről, meg az ellopott pénztárcák esetéről (ezzel erőltették a szoftverkalózkodás elleni harcot), amíg semmivel nem kapok többet mint ha letölteném, addig miért adjak több pénzt érte? Egy GPS készülék (persze hivatalos szoftver nélkül) manapság már a Tesco-ban is kapható, bagatell 15 ezer Forint körüli összegért. Irány a net, kis turkálás a Torrentek között, és máris kész a navigációra. Ja és biztos lehetek benne, hogy a leg frissebb térképeket tudhatom a magaménak! Tehát ez úton is üzenem az összes szoftverfejlesztő cégnek, hogy ha a befolyt összegek legalább töredékét az ún. Supportra, vagy hogy Magyarosan fejezzem ki magam: Támogatásra fordítaná, akkor sokkal jobb eladási statisztikát produkálnának. Addig meg marad a letöltés.
És végezetül egy jó tanács (Pl: Nav N Go-nak): A szoftverhamisítás elleni legjobb megoldás az, ha az egyszerű ember, a drágán megvásárolt szoftveréhez támogatást és segítséget kap, hogy érezze: több mint egy átlagos, ne adja Isten lopott szoftvert használó ember! Ezzel is tudatosítva mindenkiben, hogy a pénzéért igen is kapott valamit. A szórólapozás, meg a médiákban szereplő reklám csak kidobott pénz...
Gabesz

crow 2010.06.15. 20:58:08

Személyes váleményem... Orion 5000 játékosomat szerettem volna frissíteni.Ez egy divixes dvd lejátszó.
Valószínű nem megyar gyártmány.
Technikai támogatás one. A forgalmazót felhívva Én is telefonszámokba botlottam . Napokon keresztül elérhetetlen ámbár ott dolgozó embereket keresve. Kértem egy mail címet és leirtam a gondomat. Egy választ kaptam amiben mintha nem irtam volna semmit rákérdeznek arra hogy minek nekem az a flash..firmware..stb
No itt elegem lett. Jól hanyatt lehet vágni egy cég hírnevét egy ilyen válasszal. De csak menjünk vásároljunk évente mindenből újat.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.06.15. 20:58:38

Hír

Csődközelben a Victorinox

A svájci illetőségű Victorinox cég csődközelbe került egy meggondolatlan kolléga jóvoltából. A gyanútlan kolléga egy magyarországi panaszos ügyfélnek - ingyen és bérmentve - alkatrészeket, pontosabban rugókat küldött annak elromlott bicskájához, nem sejtve, hogy mekkora lavinát indít el ezzel. Az eset ugyanis hatalmas sajtóvisszhangot kapott a Tékozló Homár honlapnak köszönhetően, és bicskatulajdonosok százai kezdték ostromolni a svájci gyárat, ingyen alkatrészeket követelve. Mivel a cég számára az ügyfélkezelés kiemelten fontos, így minden ügyfél részére elkezdték megküldeni az igényelt alkatrészeket, viszont ezáltal nem sokkal később csődközelbe kerültek. Ezután valószínűleg nem mernek eladni újabb bicskákat magyar ügyfeleknek.

crow 2010.06.15. 21:00:07

Személyes véleményem... Orion 5000 játékosomat szerettem volna frissíteni.Ez egy divixes dvd lejátszó.
Valószínű nem magyar gyártmány.
Technikai támogatás one. A forgalmazót felhívva Én is telefonszámokba botlottam . Napokon keresztül elérhetetlen ámbár ott dolgozó embereket keresve. Kértem egy mail címet és leírtam a gondomat. Egy választ kaptam amiben mintha nem irtam volna semmit rákérdeznek arra, hogy minek nekem az a flash..firmware..stb
No itt elegem lett. Jól hanyatt lehet vágni egy cég hírnevét egy ilyen válasszal. De csak menjünk vásároljunk évente mindenből újat.

eml 2010.06.16. 01:26:17

@crow:
Egyből a torentek között kellett volna keresgélni. Megspóroltál volna egy csomó időt, telefont stb....

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2010.06.16. 05:37:03

@Yooha: Na, engem meg elküldtek levélben a magyar képviselethez. Szencséd volt, barátom!

franxepe 2010.06.16. 13:59:10

na elobb irok, aztan elolvasom a kommenteket, szoval ha valaki irt hasonlot, bocs.
mi is vettunk victorinox svajci bicskat. koszorusnel. mondta hogy a kis rugo valszeg el fog torni, a fogpiszkalo meg valszeg elveszik, akarmelyik esetben jojjunk vissza a nyugtaval (csak hogy kiszurjek azt aki csak talalta valahol elhagyva) es minden tovabbi nelkul, teljesen ingyen kicsereli illetve ad masikat. plusz meg asszem 5 ev garancia is jart hozza alapbol. szoval victorinox jo ceg, aki 1200 ftot ker ezert oda meg nem megyunk tobbet.

sobri jóskáné 2010.06.16. 14:13:52

Sobrinak is van Victorinox, kb. 18 éves lehet. Elhagyta belőle a fogpiszkálót, és eltört benne az olló rugója. A budaörsi ósanban van egy késes, nála is van ilyen cucc, úgyhogy talán egy ezresben volt egy nagygenerál olajozásokkal, új rugókkal, pucoválással, fogpiszkálóval. én elégedett voltam, és vettem apámnak egy jó kis kést ugyanott.

jabor 2010.06.16. 16:15:54

"boldog ügyfél" Örülök, hogy az elégedettséged önkéntesen (felmérés nélkül is) jó.Leirsz néhány számot : 10Ft,60Ft, ezek csak durván (kb)saccolt összegek.A fél dollárt elírtad:1200Ft-nak,kb.120Ft. A SVÁJCI bicskásokról annyit, hogy aki elégedett partnert szeretne az így viselkedik.Pár szó a saját tapasztalataimról. BRAUN borotva: a szita kikopott, csdálkoztam, hogy a hazai képviselet első szóra segített:küldött egy szitát. SENCOR aprító üveg edénye rajtunk kivülálló okból eltört, egy telefon és macera nélkül küldtek egy edényt.( Ez ugye nem garanciális)WEATHER STATION (asztali időjárás jelző állomás) a hazai képviselet BECSÜLETESEN első szóra futárpostával cserélte.Más kérdés az,hogy a cseredarab is hibásan működik.Nem szereti csak az új telepet.A tervezö kicsit elnézte a telepek karakterisztikáját.Ilyen is van.STARKEL: értékes virágot rendeltem. Kicsit fonnyadtan, sárguló levéllel hozta a futárposta.Telefonos kérésemre küldték a pótlást. Köszönet nekik. Végezetül én is beálltam az elégedettek sorába.Az érintett márkaneveket azét írtam le mert megérdemlik.Üdv.: jabor
süti beállítások módosítása