Tékozló Homár

Telenor: a név változott, a szívatás maradt

2010.06.15. 12:29 | jackyll | 155 komment

A cég névváltása miatt az eredeti levél Pannonja Telenorra cserélődött, ezen a néven még úgysem volt panasz. A jelenség amúgy teljesen hagyományosan pannonos: külföldön letiltják az előfizetést, ha a roamingdíjak miatt megnövekedett számlát nem fizeti be 24 órán belül. VZ az izlandi vulkán miatt akadt el hazafelé hétvégén, így nyilván esélye sem volt. Minthogy a Homár fennálása óta dokumentáltuk ezt a jelenséget, tisztelettel megkérdeznénk a neves multi anyacégtől, hogy minden országban megfingatják a külföldre utazó ügyfeleiket, vagy ez egy csak egy szép magyar hagyomány, ami pillanatokon belül eltűnik a portfolióból?

Áprilisban történt az eset, amikor barátnőmmel és legjobb barátommal úgy döntöttünk, hogy New York-ba utazunk egy kis kikapcsolódásra. Azt már előre tudtam, hogy szükségem lesz a telefonom használatára, így mint jó Telenoros ügyfél, hetekkel utunk előtt személyesen és telefonon is érdeklődtem az ügyfélszolgálatokon, hogy immár 5 éve Telenoros előfizetőként milyen tennivalóm van azügyben, hogy még csak véletlenül se legyen problémám az Amerikában történő telefonhasználatból. Készségesen tájékoztattak, hogy nincs semmi teendőm, minden működni fog, csak arra ügyeljek, hogy az általuk szerződött 4 telefontársaság valamelyikének hálózatát használjam a kedvezőbb díjak miatt, illetve limittúllépés miatt sem kell aggódnom, mert mire megkapják a külföldi szolgáltatóktól az adatokat a számlázáshoz, már biztosan itthon leszek, és ne lepődjek meg, ha csak 1-2 hónap múlva jelenik meg a számlában a külföldi forgalom, és limit egyébként sincsen.

Ezek után nyugodt szívvel vágtunk neki az útnak, és utunk során gond nélkül használtam is a telefont. Aztán pechünkre történt valami Izlandon, és a kedves kis vulkánjuk a kitörés mellett döntött. Mindez természetesen hazautunk előtt 1 nappal, így mire másnap kiértünk a reptérre, törölték járatunkat a magyar légtérzár miatt. A jegyek pótlására a légitársaság 1 helyi, ingyenesen hívható számmal szolgált, amit egyből bátran hívtam is. Sajnos a beszélgetés az ügyintézővel meglehetősen hosszúra nyúlt, mivel nehezen jutottunk dűlőre a probléma megoldását illetően. Végül egy 4 nappal későbbi gépben tudtunk megegyezni, így jobb irány visszamentünk korábbi szállásunkra. Majd következő napon jön egy sms a Telenortól, hogy 24 órán belül felfüggesztik az előfizetésemet, ha nem fizetek be 90.000 Ft előleget a számlám rendezésére.

Hirtelen nem tudtam mit kezdeni a ténnyel, hogy mitől lett ekkora a telefonszámlám, és egyáltalán hogyan rendezhetem ezt 24 órán belül. Természetesen azonnal hívtam a Telenort, hogy ezt most mégis miért, hogyan gondolják? Engem arról tájékoztattak, hogy nincs limit, és úgysem kerül számlázásra 1-2 hónapon belül, és nekem szükégem van a telefonra a továbbiakban is, mert a hazautunk ideje egyáltalán nem volt még akkor biztos. De nincs mit tenni, ennyi az annyi, mondta a Telenoros ügyfélszolgálatos, és be kell fizetni a 90.000 Ft-ot, különben baj lesz.

Persze már akkor tudtam, hogy ez lehetetlen, mert CIB-es számlám révén ez csak bankon belüli utalás esetén lehetett volna lehetséges. Persze a Telenor nem a CIB-nél vezeti a számláját, illetve pechemre elegendő pénzem akkor csak az USD számlámon volt, így először át kellett vezetnem a HUF számlára, ami kb. 12 óra, és utána tudtam csak elutalni a Telenornak a pénzt, ami a legjobb esetben is 24 óra. Durván 40 óra múlva meg is érkezett a pénz a Telenorhoz, ennek ellenére 24 órán belül tényleg letiltották az előfizetésemet, lényegében elvágva egyetlen lehetséges kommunikációs kapcsolatomat az esetleges későbbi reptéri ügyintézéshez. Persze ennek szükségét nem úsztam meg, és hazafele Párizsban már nem is tudom milyen horror összeg után sikerült végül a reptéri Wifi segítségével megoldani az út közben felmerült újabb problémákat.

Hazaérkezésünk másnapján első dolgaim egyike természetesen az ügyfélszolgálaton való reklamáció, illetve az előfizetésem újra aktíváltatása volt, ami persze újabb 24 órát vett igénybe.


Egyszerűen nem értem, hogy képes a Telenor ekkora szemétségre, hogy lehetetlen tények elő állít a körülmények teljes figyelmen kívül hagyása mellett, és lényegében oldd meg ahogy tudod, ők leszarják! A 24 órán belüli befizetés még akkor is kihívás ha éppen Magyarországon vagyunk, pláne, hogy ez egész eset hétvégére esett. Külföldről pedig teljességgel lehetetlen!


Remélem az eset tanulságul szolgál minden Homárt olvasó Telenoros számára!
 
Üdvözlettel:
 
VZ

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pittykapitany 2010.06.15. 14:24:26

@esef: Oké, mea culpa, akkor én tudtam rosszul. Látszik hogy nem rómingolok. :)

Bikicsunáj Bój 2010.06.15. 14:27:57

CIB és Telenor együtt. Mekkora dupla hátrány!

Magg (törölt) 2010.06.15. 14:28:39

@Don Bandi: :-oo
Hát az embör épp azt gondolná, annál kedvesebbek, minél többet fizetsz nekik.

helianthus 2010.06.15. 14:30:19

@Circus: ha megvígasztal, én értettem amit írtál, és jót kacagtam a válaszon, amit kaptál. :D

PamPalini 2010.06.15. 14:31:46

@somlói galuska:

Hát épp ez az!
Csak május 18-án váltottak nevet, az eset áprilisban történt, de a poszt toló végig telenorként hivatkozik rá! Szóval fotosopp!
Így már a cím sem állja meg a helyét, mivel ez még a pannonos időkben történt!

Arról nem is beszélve, hogy ilyen számlaletiltás dolog szerintem minden magyar szolgáltatónál van, így még nettó hülyeség is az egész.
Kiemelt ügyfeleknél lehet, hogy nincs - ezek szerint VZ nem ez volt, hiába ugrál ki csak úgy az USAba

Amúgy meg a levélből az érződik, hogy nem is a 90 ezres számla a legnagyobb baja, hanem az, hogy 2 napig telefon nélkül volt. Jajj mekkora tragédia. Őszintén sajnálni tudom érte.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.15. 14:32:07

@Magg: Magyarországon a fizetés mértékétől függetlenül szívatnak a szolgáltatók.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.15. 14:34:09

@IHateTV: Mondjuk ha mostanában írta meg a sztorit, akkor valszeg azért használja a Telenor nevet, mert most már úgy hívják.

"ilyen számlaletiltás dolog szerintem minden magyar szolgáltatónál van, így még nettó hülyeség is az egész"
Miért? Az legitimálja a Telenor faszságát, hogy a másik kettő is ugyanakkora ősparaszt?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.15. 14:34:36

@EÖ:
Hasztamannyana!
Ma van Vuvuzela névnapja?
Isten éltesse!

Az volt már, hogy a pószer mazochista, szadista, és még kispista is?

Pittykapitany 2010.06.15. 14:35:46

@IHateTV:
"A cég névváltása miatt az eredeti levél Pannonja Telenorra cserélődött"

Első sor a posztban,azt talán még sikerül feldolgozni. :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.15. 14:36:34

@EÖ: Kolompár Vuvuzela fiú vagy lány, vagy "eldönti, ha felnő?"

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.15. 14:38:10

@Sün‼:
pószer = pószter = fószer = fészer = fészbúker = poszt toló

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.15. 14:38:58

@Pittykapitany: Igen, tudjuk, az Index szövegszerkesztőjében át van vezetve az automatikus javítás. Így fogunk rövidesen Telenor-medencéről, Telenor-tengeri üledékről és Telenor kultúrtájról olvasni...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.15. 14:40:14

@Sün‼: Kérem a mai sündíjat a privátban átküldött oktatófilmért!

PamPalini 2010.06.15. 14:41:49

@ColT: Ja és akkor már senki nem is tudja, kiről/miről van szó :)

"Miért? Az legitimálja a Telenor faszságát, hogy a másik kettő is ugyanakkora ősparaszt?" Nem, valóban nem. Bár állandóan egymást majmolják így nem meglepő...

A számlaletiltós dolgot illetően pedig van egy olyan sanda gyanúm, hogy köszönhetjük azon kedves polgártársainknak, akik mobiltelefont eltulajdonítottak, azzal kibaszásból pokol nagy számlákat csináltak; illetve azoknak, akik mindenféle kontroll nélkül külföldön éjjel nappal a telefonon lógtak (persze, hisz mi is a legfontosabb dolog nyaraláskor, mint az otthoni haverokkal dumálni) és hazajőve nem tudták kiköhögni a cehhet.

PamPalini 2010.06.15. 14:43:22

@Pittykapitany: Hát tök igazad van, most látom csak, ezek szerint nekem tényleg nem sikerült feldolgozni :)

Ettől függetlenül a cím akkor sem állja meg a helyét, ezen nem változtat

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.15. 14:46:05

@Pittykapitany: Állítólag a napokban találták meg a régészek az előfizetői szerződését...

Egyéves Önkéntes 2010.06.15. 14:46:16

@helianthus: akkor boldog névnapot, itt az ajándék: www.zam-magazine.nl/blog/wp-content/uploads/2009/06/vuvuzela.jpg

@Kitalátor feljegyzetei: igen! mint a kérdőíven!
-Sex: sometimes
-I mean male or female?
-Male, female, sometimes camel.
:D

@Sün‼: jaja, ma van Vuvuzela, Becherovka és Lanovka névnap is.

Pittykapitany 2010.06.15. 14:48:58

@IHateTV: Annyiban megállj aa helyét hogy ha Pannon ha Telenor ha Vodafone, ha Trémobil, midnegyik szivat.
Bár továbbra is fenntartom privát véleményem miszerint a poszter egy idiot, magának köszönheti hogy szopatják.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.15. 14:51:19

@É2I: tévedsz. a kép még mindig hiányos. a postafonról még nem esett szó :P

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.15. 14:53:03

@Manci néni, a szomszéd: sehova. térjünk vissza a postagalambokhoz és a füstjelekhez

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.15. 14:54:30

@IHateTV: Hát igen, ez valahogy így.
Elég sok törvényi / egyéb szabályozási szivatást köszönhetünk pár idiótának, akik csak a saját érdeküket nézik.
De hát szép új világ, ez az érvényesülés módja.

@donfuligjimmy: Az mikroszkopikus méretű... :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.15. 14:55:41

@donfuligjimmy:
A diktafonról sem.

@Kitalátor feljegyzetei:
Hová küldte privatice a micsodát?

Elöl lány, hátul fiú.
Vagy felül lány, alul fiú?
Nem lehet tudni ebben a mai bonyolult világban.
Mindenesetre bi!

@EÖ:
Drakulálok a többieknek is.
Cimbik?

LiberAll 2010.06.15. 14:55:52

S, te ezek után maradtál pannonos/telenoros??? Úgy bontottam volna szerződést, hogy öröm lett volna. Ha már az USA-ban pihengetel, akkor egy nyamvadt DAS szerződést ki tudnál perkáni, hogy Ők lépjenek a kedves Telerom farkincájára szöges bakancsban, + szép vastak kártérítés....

Egyéves Önkéntes 2010.06.15. 14:59:18

@Sün‼: Cimbik nap novemberben van. csaxólok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.15. 15:00:53

@donfuligjimmy: A postagalambokat a Magyar Posta üzemelteti.

A levelek továbbításának rendszeréből-megbízhatóságából ítélve, kb. ott tarthatnak...

PamPalini 2010.06.15. 15:01:28

@Pittykapitany: Jaja
Ezért jó a CB rádió, ott nincsenek szolgáltatók ;)

Egyéves Önkéntes 2010.06.15. 15:08:14

Most tulajdonképpen Szlovákai magával focizik, mert Új-Zéland ősi szlovák föld.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.15. 15:09:24

@EÖ:
Bocsesz, akkor ezt benéztem.

@Kitalátor feljegyzetei:
Mindjárt rohanok, és megvizuálom!

Nem Bo, Bi mint bimetál.
Vagy lehet Bimbo is.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.15. 15:15:20

@Sün‼: Bimetál a Vuvuzelában? Még jó, hogy nincs megcsippelve!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.15. 15:18:27

@Kitalátor feljegyzetei:
De már dolgoznak rajta ifjú svéd fűszoknyás mérnök női hölgyek!

akikaztmondjákni 2010.06.15. 15:27:04

Mijeza szar???
Az volt már, h NY-ba megy kikapcsolódni?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.15. 15:27:57

@helianthus:
Elolvastam, jól esett!

@Kitalátor feljegyzetei:
Legyenszives küldje el még 1* a linket, a gmail valamiért haragszik rája.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.15. 15:29:36

@akikaztmondjákni:
Ma ilyen nap van.
Telenor, Vodkafon, meg ilyenek.
Eddig hol teccett járni?

akikaztmondjákni 2010.06.15. 15:33:38

@Sün‼: Hú, sokfelé:)
Leginkább buzgó lelkekről vitatkoztam más bunkó lelkekkel.

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.06.15. 15:47:04

Atyaég, de csóró vagyok.... Biztos túl sokat olvastam, ahelyett, hogy gazdag családba születtem volna. Legközelebb jobban figyelek.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.15. 15:48:19

@Sün‼: Ez is volt párszor. Hátha így jobb lesz: beemp3.com/download.php?file=7662547&song=
A lejátszóra kell kattintani - ha bejön.

varvizib 2010.06.15. 15:50:34

"Hazaérkezésünk másnapján első dolgaim egyike ... az előfizetésem újra aktíváltatása volt" - én ezt itt nem értem.

Miután valószínűleg durván átvágták a posztolót (a 90 ezer Ft-nyi előleg is csupán a kiszámlázott összeg egy részét jelenti, és szinte biztos hogy ennek töredéke lett volna csak reális), bajban hagyták és ugráltatták, ezek után még megújítja velük a szerződést?

fagzal 2010.06.15. 15:55:10

Külföldön telefont használni home számmal, főleg Amerikában, hát... bemegy az ember mondjuk egy Wall-Mart-ba, úgy $25-ért kap egy kis csomagot - akár SIM-et, akár telefonnal - és nem fizet majd itthon végtelen milliót.

Mondjuk a 90k azért nagyon durva!

Bikicsunáj Bój 2010.06.15. 15:55:22

@Kitalátor feljegyzetei:
Hát ne mis tudom. Talán egy takaréskszövetkezet+Matáv kombóval elégedett lennék...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.15. 15:56:03

@Sün‼: Küldtem. Ha így sem lesz jó, letöltöm és becsomagolom egy féltéglával...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.15. 16:05:59

@Kitalátor feljegyzetei:
Azt hiszem, az utóbbi verzió maradt, mese nincs!
404-es hibája van neki.

Az volt már, hogy ugorgyunk!?

akikaztmondjákni 2010.06.15. 16:08:35

@Sün‼: Ó, ha tudnád mekkora barmot fogtam!

akikaztmondjákni 2010.06.15. 16:23:21

@Sün‼: Ezt???...Agyon kéne verni egy szívlapáttal.
Kemény, mint a kád széle.
No, nem olyan, mint a barikád.
Azt tudod milyen?

isti77 2010.06.15. 16:33:05

Névváltoztatás? Az én telefonom kijelzőjén még mindig Pannon GSM van szolgáltatóként.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.15. 16:46:21

@isti77: nekem is westel volt a nókijámra írva, amikor már rég témobilos voltam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.15. 16:50:43

@fagzal:
erre azert igy, ebben a formaban ne vegyel merget
az teny ilyen 5-10 dollaros kartyakkal igen sokat lehet dumalni

Olvasó11 (törölt) 2010.06.15. 18:21:17

Szia!
Szinte teljesen ugyanez volt velünk is 2 éve chicagoban.Mikor oda értünk akkor derült ki, hogy elveszett a csomagunk, igaz nekünk volt biztositásunk és ott volt egy "ingyen hívható" telefonszám.Mint kiderült később csak vezetékes telefonról hívható ingyen.De külföldön honnan a fenéből szerezzünk vezetékes telefont??? Ráadásul nem volt sehol leírva, hogy csak vezetékesről ingyenes.Így kijött egy 40 000 ft-os számla. Felhívtam magyarországról a biztosítót és abszolut korrekt volt kifizették a csomag késedelmi díját és még a telefonszámla asszem 60%-is.

Megdobbent 2010.06.15. 18:49:31

Hihi, nem is sajnalom a posztolot, ha jo volt a kis kiruccanas nujorkban, akkor nem kell rinyalni, hogy kozben draga lett a telefon... Amugymeg mittomen, talan mikroblogolni kene, az nagy karriert jelent panasz eseten.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.15. 19:35:31

@Olvasó11: bemegy a legelso uataba eso boltba pubba etterembe aruhazba
akarhova
es ott van telefon
az utcarol eltuntek 99 %-ban

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.15. 19:45:06

@akikaztmondjákni: az van a bárány fürdőszobájában, vagy nem? mmint barikád

asdf 2010.06.15. 20:14:31

Pedig az aszf-ben tok egyertelmuen le van irva, sosem ertem, miert nem azt lapozgatjak az emberek...

(sorry, szar lesz a sortorese)

"A magas forgalom összeghatárai egyéni (lakossági) Előfizetők esetén –amennyiben
a Felek eltérően nem állapodnak meg - a következőképpen alakulnak:
Vizsgált időszak Magas forgalom összeghatára
2010. május 18. előtt aktivált
Előfizetők esetén
Magas forgalom összeghatára
2010. május 18. után aktivált
Előfizetők esetén
az első 6 hónapban 37 500,- Ft 18 750,- Ft
6 hónapon túl, de 24
hónapon belül
az átlag 1,5-szerese* az átlag 1,5-szerese**
24 hónapon túl az átlag 2-szerese* az átlag 2-szerese**
* de legalább 37 500,- Ft
** de legalább 18 750,- Ft
v Amennyiben az Előfizető több lakossági számlás előfizetéssel rendelkezik a
Szolgáltatónál, a magas forgalom összeghatára az összes előfizetésre együttesen
értendő.
v Amennyiben a Szolgáltató előleg befizetését kéri, annak jogcímét (magas forgalmi
előleg), valamint a vonatkozó hívószámot a befizetéskor (személyes befizetés,
banki átutalás) feltétlenül meg kell jelölni. Az ennek megfelelően befizetett
magasforgalmi előleg összege az adott hívószám vonatkozásában a folyamatban
lévő számlázási ciklusról kibocsátandó havi számla végösszegéből levonásra kerül,
azaz a magas forgalmi előleg mértékével csökken a tárgyhavi számla végösszege. A
magasforgalom előleg mértéke a magasforgalom összeghatárhoz igazodik, azzal
együtt változik.
v Szerződéskötést követő 12 hónapon túl minden esetben az utolsó 12 hónapban
kiállított és kiegyenlített számlák átlaga képezi a számítás alapját."

Valamint szamlaeloleget az online.telenor.hu oldalon barmikor el lehet kovetni, ami kartyas fizetesnek minosul ha jol tudom, tehat meg utalgatni sem kell.
Nem mellesleg, ha en kulfoldre mennek, akkor az elso dolgom lenne meg elutazasom _elott_ magamtol elutalni mondjuk 30 ezer forintot elolegkent, egyreszt, mert hatha tenyleg kell, masreszt, ha neadjisten ugy alakul, akkor lassak, hogy a szandek megvolt.

Az persze ketsegtelen, hogy az ugyfelszolgalatost, aki felretajekoztatott valagba kene rugni.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.06.15. 21:07:45

Hát igen. El is maszatoltam egy könnycseppet. Borzalom, hogy mik érhetnek, ha elhatározom, hogy kicsit kiruccanok amcsiba a hétvégére a haverokkal. Nem is merek már kiruccanni kicsit amcsiba a hétvégére a haverokkal...

bounty123 2010.06.15. 21:10:04

Abban viszont megegyezhetünk, hogy aki 90 ezres számlát generál és szó nélkül ki is pengeti külföldről, az csakis sikeres lehet.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2010.06.15. 21:10:13

Nos, én is épp USA ban vagyok. A megoldás az ilyen jellegű problémákra a Worldsim. Kapsz egy angol, és egy USA számot hozzá. Teljesen baráti percdíjak, és a legtöbb országban nem fizetsz a fogadott hívásért. Innen 0.25 ért hívom MO-ot, ha a magyar T előfizetésről tenném, potom 690 HUF ért / perc, meg is tehetném. Egy vicc az egész...

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2010.06.15. 21:14:51

Igen, sikeres ember vagyok én is, még mielőtt vki....Miami Beach rulez:))

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.06.15. 21:28:19

@Judge: és még meg se szopatnak?

te már túl sikeres vagy...

szonyi.esztella · http://racemachine.blog.hu/ 2010.06.15. 21:52:21

apámmal a T csinálta ugyanezt, 10éve hűséges ügyfél volt, minden ősszel volt egy nagyobb számla külföldi út miatt, erre 2009-ben ott is jött az sms hogy fizesse be 24órán belül,vagy letiltják.

Így ment át a Vodához.
meglátjuk mit hoz 2010 ősze:D

ChesireCat (törölt) 2010.06.15. 21:54:04

de tirpákok vagytok baze :D (akinek nem inge...:P) 'szt mostakkor mivan ha amerikában nyaralt? énis úgy jöttem, hogy hoztam a kis hazai telefonom, 2 nap után meg is jelent a bűvös kilencvenezres összeg, pedig alig használtam, igaz egykis netezés volt.
Most hagyta volna otthon a telefont, nehogy elérje senki addig mig elnem rohan a walmartba vmi prepaid hulladékért amiről ráadásul szintén jódrága telefonálni de még a száma sem ugyanaz? :D
Nyilván mindenki ezzel töltené a nyaralást. Oké aki már rég ittvan az tudja hogy kell olcsón megúszni, de pár napra ki gondolná hogy ilyen drága lesz? Nekem se ezt mondták otthon. És még csak nem is a pannon volt D

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2010.06.15. 22:00:00

a szolgáltatónak elsőre talán számlát kéne kiállítani, azt utána követelni... de tuti hogy vmi törvény előírja, minimum mennyi időt kell adni a fogyasztónak a befizetésre! ezt meg nem überelheti egy lófaszjóskasenki cég ÁSZF-le...

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2010.06.15. 22:01:09

vuvu: hát jah. Én így 41 évesen már tudom, hogy ha csak lehet kerülni kell a magyar szolgáltatókat. Valamiért nem akarnak pénzt keresni. Persze otthon én is kénytelen vagyok használni az ELMÜ-t, T-t, gázműveket stb. Miért? Mert még nincs elfogadható alternatíva. Most sokan fel fognak kóstolni, de akkor is le merem írni: egy olyan szolgáltatóval találkoztam eddig, akire azt mondom h OK. Ez pedig a Citibank. Külföldi cégek esetében ugyanakkor sok esetben pozitív a tapasztalat. Ugyan ollós barátunk nem hozta le a posztomat, de azért itt megragadom az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a British Airways-nek, azon belül is Komjáthy Emesének. A sztrájk ellenére mindvégig kedvesen,
pozitívan ,és hihetetlen profizmussal segítettek. Nyertek egy törzsutast, a családjával együtt. Így is lehet.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.15. 22:36:38

svédországban ez úgy működik, hogy ha megszívat a szolgáltató, akkor kárpótlásképpen kapsz egy utazás dél-afrikába, ahol fűszoknyás őstermelő lányok várnak téged, és aldiban vett vuvuzelát fújnak a tiszteletedre.

Mylady 2010.06.15. 22:46:57

Képzeljétek, mit láttam ma: egy srác állt előttem a boltban, rajta fekete póló, a hátán "Bikicsunáj" felirat :D

Tomasz_a_gozmozdony 2010.06.15. 23:37:31

Ez is ilyen hulyebiztos megoldas. Nem tudom, az mennyire tetszene a poszt tolonak, ha kimenne az USA-ba, ellopnak a telefonjat, es a szolgaltato szarna bele, hogy folyamatosan megy a duma a vonalan, majd honap vegen kapna egy 1,5 millio forintos szamlat, ami behajthato. Na? :)
Egyszer kimentunk a parommal ausztriaba, ahol hasznaltam egy ATM-et az OTP-s kartyammal. Korulbelul 10 perc mulva csengett a telefonom, egy OTP-s ugyintezo volt, hogy nezzem mar meg, hogy nem-e loptak el a kartyamat, mert ausztriaban hasznaltak. Mondtam, hogy vazze, en voltam. Elkoszontunk, es csokolom. Nem merult fel, hogy akkor most aztan letiltjuk a kartyat....

Tomasz_a_gozmozdony 2010.06.15. 23:43:23

Hja, multkor valaki kerte, hogy rakjak be Tomaszos avatart. Nem jottem ra, hogy hol kell :(

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.06.16. 00:08:35

Ln ezt az USD meg HUF számla átváltást nem értem. Nekem HUF számlám van, és devizautalásnál olyan devizában utalok, amilyenben akarok. Készpénzfelvételnél is olyan valutát ad, ami az automatában van.

Tomasz_a_gozmozdony 2010.06.16. 00:31:46

@Peti817172M: csak nem mindegy az arfolyam :) Gondolom nem kell bemutatni a valutavaltok eladasi, es veteli arfekveset. "nagyobb" tetelnel ezt kikuszobolendo van EUR, CHF, Vatikani Valuta, etc. szamlaja az ember gyerekenek. Azon mar nem tud bukni egy kanyit sem. :)

Mylady 2010.06.16. 07:14:46

@Tomasz_a_gozmozdony: nincs a kommentdoboz tetején valami olyasmi, hogy "én is akarok avatart"
na, ott kell

Tomasz_a_gozmozdony 2010.06.16. 08:28:00

@Mylady: Vazze! Tenyleg. A profiloldalamon nezegettem :D Hat koszonom szepen. Nem latom a fatol a mokusokat. Jovok neked eggyel :)

msmester 2010.06.16. 10:23:06

Javaslatom bárkinek, aki Európán kívüli országba utazik, hogy vegyen helyben egy mobilt, vagy vigyen három vagy négynormás kártyafüggetlen készüléket otthonról és vegyen bele egy kártyát az adott országban.

Nekem az USÁban és Ausztráliában is kiválóan működött a dolog, az előbbi esetében az AT&T-nek volt valami minimál ajánlata: 29 USD a telefonért (az akkori minimál Nokia) plusz 25 USD a kártyáért (az egész lebeszélhető) és asszem 100 ingyen sms-t is kaptam. Az ilyet nem sajnálja az ember, országon belül verhetetlen, plusz jól jön például autóbérlésnél, szállodai bejelentkezésnél, ha az embernek van egy helyi telefonszáma.

Mi egy kéthetes nyaralás alatt egyszer töltöttünk rá még pénzt (sms-ek haza, más európai országokba, pár rövid hívás haza, országon belül hívások, mobilnet, smsek, parkolódíj). Összköltség: kb. 100 USD (még egy headsetet is vettem, hogy nehogy telefonnal a kezemben lekapcsoljon a yard).

zamiere (törölt) 2010.06.16. 10:40:53

Azt még nem vettétek észre, hogy sosem válaszolnak ezekre a kérdésekre? Azt még nem vettem észre, hogy sosem válaszoltok ezekre a kérdésekre?...

Mnofőnix 2010.06.16. 17:45:04

A roamingolás miatti horror díjszabás elég nagy pofátlanság. Kivéve az EU-n belüli beszélgetés roamingot és az SMS-ezést, de utóbbiak egy hosszú kinttartózkodás esetén már nem kifizetődőek. Eu-n belül pedig az adatroaming is pofátlanul drága.
Eu-n kívül pedig mindenféle roaming halál gáz.

Megoldás: hálózat független telefonnal, modemmel kimenni és venni bárhol egy kinti sim kártyát. De még olcsóbb akár egy telefont vásárolva is. Erre az opcióra persze nem hívják fel a figyelmet a telefontársaságok, ha utazás előtt érdeklődünk.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.16. 19:18:35

@Mylady: csak köszöntem neked, édeske.
ha lenne ilyen pólóm, akár én is lehettem volna.

Mylady 2010.06.16. 20:09:14

@Don Bandi: jaaaaa
hát akkor hello :)

Doryyka 2010.06.16. 21:43:28

aki csak gondol egyet es kiugrik nyu jorkba az megteheti, hogy kifizesse ezt is. luzer.

Telenor · http://www.telenor.hu/ 2010.06.17. 18:28:53

Tisztelt Homár írók és olvasók!
A fenti bejegyzésnek köszönhetően tudomásunkra jutott ügyfelünk elégedetlensége és ez kiváló alkalmat nyújtott számunkra arra, hogy az ügyfelünket ért kellemetlenség okait és körülményeit alaposan kivizsgáljuk.
Amint ez megtörtént, felvettük az ügyfelünkkel a kapcsolatot és vele személyesen folytatjuk tovább a probléma megoldását.
Amennyiben ügyfeleinknek problémája akad, kérjük jelezzék ezt az erre kialakított online felületen
www.telenor.hu/ugyfelszolgalat/irasos-ugyintezes/
vagy hívják a 1220-as telefonszámot.
Üdvözlettel:
Telenor Magyarország

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2010.06.18. 01:25:52

Ööööö, szóval eddig nem hallottatok róla, hogy szerencsétlen ember alól - aki ráadásul 5 éve az ügyfeletek - kicsaptátok a telefont, holott Nektek is tudnotok kellene hogy USA - ból nem 5 perc utaltatni Mo-ra. Persze, nyilván hallottatok róla, de addig amíg - hála ollós barátunknak - nem kap ekkora nyilvánosságot, addig le van ejtve az ügyfél a problémáival együtt. Hozzáteszem, nem mintha a másik két banda jobb lenne nálatok, szóval annyira nem kell szégyenkezni. Én beíratnálak benneteket az USA-ba egy min. egy éves tanfolyamra, hogy legyen elképzelésetek arról, hogy hogyan is kell az ügyféllel - AKIBŐL ÉLTEK!!! - bánni.

Én lennék terrorista! 2010.06.24. 09:08:56

+1 Judge! A korrekt bánásmód és a józan paraszti ész hiánycikk a szolgáltatóknál. A telenor elqrta.

_netuddki 2010.07.14. 16:46:41

Remélem, az eset tanulságul szolgál a postoló számára, aki az eset után szolgáltatót vált, világossá téve ennek okát, és azt, hogy nem lehet hülyére venni.

Kenny McCormick94 (törölt) · http://www.stargate-minimano-sp.mlap.hu 2010.08.23. 23:57:25

Egyszerű a probléma megoldása! Legyél T-mobileos. A vodafone és a pannon vagy mi a fene egy nagy rakás sza... . Lefedettség meg a számlázás is a csatornába való. Én nekem ha ilyet csináltak volna visszakapcsoltatás után azonnal átvittem volna a hívószámhordozással T-Mobilehoz. A T-Mobile a legjobb.
süti beállítások módosítása