Tékozló Homár

Hívásátirányítás 88 ezerért a Vodafone-nál

2010.06.30. 11:49 | jackyll | komment

Krisztián szomorúan fedezte fel, hogy az Amerikából átirányított hívásaira a Vodafone elég sokszor felszámolja a hívásfogadás/indítás 630 forintos roamingdíját. A 88 ezer forintos számlán azonban meglepően nem mindenhol szerepel ez a tétel, néhol 0 forintot számláztak:

Egy kis vállakozást vezetek, és volt szerencsém, hogy hosszú tervezés után idén tavasszal a családommal eljuthattam Amerikába. Mint gondos ügyfél az utazás előtt csekkoltam a romaing díjakat a Vodafone honlapján, ahol azt az infót kaptam, hogy a hívásfogadás 167,20 Ft/perc, míg az indítás 463,20 Ft/perc. Hát ezt elég soknak találtam, ezért úgy döntöttem, hogy a hazai kapcsolattartás, a cég ügyeinek intézésére egyéb ingyenes megoldásokat választok. A hazaérkezés után jött csak a hidegzuhany, hogy az itthon a csoportopció révén ingyenes hívásátrirányítás a roaming esetében igen vaskosra sikerült. A Vodafone a kinti tartózkodásom alatt az összes bejövő hívást kiszámlázta hívásfogadásként és hívásindításként vagyis percenként 630 forint +áfát kellett fizetnem azokért a hívásokért, melyek én személy szerint nem is fogadtam, és el sem indítottam, így összességében a kedves szolgáltató 88886,4 + áfát számlázott ki.

Az ügyfélszolgálatnál azt a tájékoztatást kaptuk, hogy ez így van rendben, bár arra már nem tudtak magyarázatot adni, hogy az átirányítások egy része ugyen miért is került nulla forinttal számlázásra.

A Vodafone eljárása bennem a következőket kérdéseket veti fel:

  * Az ÁSZF miért nem tisztázza érthető módon, hogy a roaming esetében
    a hívásátrirányítást a szolgáltató hogyan számlázza majd?
  * Ez az információ miért nem található meg a szolgáltató honlapján?
  * Ha már számláz, akkor hogyan történhet meg, hogy a hívások egy
    része nulla forinttal kerül számlázásra? Mi dönti el, hogy mi
    nulla forint, és mi 630 forint?
  * Ha nem fogadjuk a készüléken a hívást, akkor az miért hívásfogadás?
  * Azt nem igazán hiszem el, hogy a Vodafone ezért a hívásokért az
    Amerikai szolgáltatónak ténylegesen fizetett volna, azt gondolom,
    hogy a bejövő hívásokat egyszerűen a magyar számra átirányította.
    Nem gondolom, hogy a bitek bejárták volna a világot többször
    ide-oda is. Ha ez így van, akkor miért kerül ennyibe?
  * Amikor a Vodafone azt említi, hogy a hívásátirányítás az adott
    tarifacsomag szerint kerül számlázásra, akkor azt honnan kellene
    tudnom, hogy az éppen ingyenes (a csoportopció révén) vagy
    szemtelenül drága? (Csak itt jegyzem meg, hogy a Magenta
    szolgáltató weboldalán a roaming menüpont alatt ez az információ
    világosan ki van téve!)


Ezekre a kérdéseimre eddig választ nem kaptam, de azt gondolom, hogy a helyzetem tanulságos, ezért mindenkinek javaslom, hogy a külföldi út előtt minden hívásátírányítást kapcsoljon ki (még a hangpostát is!), különben a Vodafone kénye-kedvére tehet majd a számlázás során.

A tanulság kedvéért a levelezést, a semmitmondó szolgáltatói választ még csatolom!

Amennyiben a kérdéses esetet tanulságosnak találja, akkor kérném annak közzétételét!

K. Krisztián

--
Ügyvezető
EMVA Kft.
2100 Gödöllő Dózsa György út 88.
Tel: 20-3162881
Fax: 28-420590
www.emva.hu



------------------------------------

Tisztelt Ügyfélszolgálat!

A 2010. május 25-én kézhez kapott ... sorszámú számlájukhoz kapcsolódóan reklamációt nyújtunk be. A +3620... hívószámhoz tartozó roaming hívás indítások és fogadások összegének jogosságát vállalkozásunk vitatja, ennek megfelelően a vitatott összeget a fizetési határidőig vállalkozásunk nem fizeti meg.


A következő hívás fogadások és hívásindításokat vitatjuk:

....

A fenti táblázatból kiderül, hogy a hívások a hívott szám által fogadásra nem kerültek, a hívások a telefon-beállításoknak köszönhetően átirányításra kerültek a + 36703417924 számra, mely szám a csoportopciónak köszönhetően ingyen hívható.


A telefonos ügyfélszolgálat szerint roaming esetében a hívásátirányítás során mind a hívás fogadása, mind pedig a hazai szám átirányítása hívás fogadásnak minősül technikailag. Ezt az álláspontot elfogadni nem tudjuk a következők miatt:

  * A roaming beállítás során a hívások ilyen módon történő technikai
    számlázásáról értesítést nem kaptunk, a www.vodafone.hu oldalon
    sem az átirányításra, sem pedig a roamingra vonatkozó
    információkban erre utalás nincsen.
  * A külföldi tartózkodás során a hívások a fenti hívások
    vonatkozásában nem kerültek fogadásra és nem kerültek indításra a
    telefonkészülék által.
  * AZ ÁSZF 8.3 pontja szerint "az utólag Fizető Előfizető
    meghatározhatja, hogy forgalmi helyzettől függően (pl. kikapcsolt
    készülék, foglaltság, stb. esetén) bejövő hívása mely másik (mobil
    vagy vezetékes) készülékre érkezzen. Az átirányított hívások
    számlázása az adott tarifacsomag díjainak megfelelően történik."
    Az ÁSZF ezen pontja nem tér ki arra, hogy roaming esetén más
    tartifa csomag kerülne meghatározásra.
  * Az ÁSZF 8.9.1 pontja nem tartalmaz információt a
    hívásátirányítások díjaira vonatkozóan.
  * Az ÁSZF 1. sz. mellékletének 7. pontja nem tartalmaz információt a
    hívásátirányításra.

A fentiek figyelembe vételével úgy gondoljuk, hogy álláspontunk megalapozott!

Tisztelettel,


------------------------------------

/*Tisztelt ....!*/

Köszönjük, hogy felkereste ügyfélszolgálatunkat!

2010. június 10-én egyeztettünk Önnel a +3670-es telefonszámon. Köszönjük, hogy rendelkezésünkre állt!

Tájékoztatjuk, hogy a számlázásra vonatkozó panaszát kivizsgáltuk, és nem találtuk jogosnak, mivel hívásátirányítás esetén a hívás díja azon hívószám egyenlegét terheli, amelyről az adott hívást átirányítottuk. Átirányítás esetén a tarifacsomagnak megfelelő díjon számlázunk, vagyis a /"Zárt Csoport opció"/ ezen esetben nem vehető igénybe.

/*8.3. Hívásátirányítás*/

/"Az Utólag Fizető Előfizető meghatározhatja, hogy forgalmi helyzettől függően (pl. kikapcsolt készülék, foglaltság, stb. esetén) bejövő hívása mely másik (mobil vagy vezetékes) készülékre érkezzen. Az átirányított hívások számlázása az adott tarifacsomag díjainak megfelelően történik./

/Az Előre Fizető Előfizető a Hívásátirányítás szolgáltatást a fenti feltételek szerint veheti igénybe, azzal a korlátozással, hogy Barangolás (Roaming) során foglaltság, nem válaszol és nem elérhető esetekben a Szolgáltató a hívásokat nem irányítja át. Ha az Előfizető telefonja kikapcsolt állapotban van (tehát a telefon a hálózatról kijelentkezett), akkor a hívások átirányításra kerülnek."/

A felmerült kellemetlenség enyhítésére szeretnénk felajánlani egyszeri bruttó 7000 forintos jóváírást a +3620...-as hívószámra. Amennyiben elfogadja, szíveskedjen jelezni postai úton a fenti levelezési címünkön, elektronikus levélben az ugyfelszolgalat.hu@vodafone.com <mailto:ugyfelszolgalat.hu@vodafone.com> e-mail címen, illetve faxon a +3612884270-es számon vagy a belföldről, hálózaton belülről díjmentesen hívható 1270-es ügyfélszolgálati számunkon, a telefonszámának, ügyfélbiztonsági kódjának és jelen levelünk hivatkozási számának feltüntetésével.

Amennyiben a kivizsgálás eredményével nem ért egyet, az alábbi szervekhez fordulhat panaszával:

*Budapesti Békéltető Testület Nemzeti Hírközlési Hatóság Hivatala *

Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara A budapesti ügyfélszolgálati iroda címe és telefonszáma:

1016 Budapest, Krisztina krt. 99. Cím: 1133 Budapest, Visegrádi utca 106.

Levelezési cím: 1253 Budapest, Pf. 10. Ügyfél-tájékoztatási írásbeli beadványok fogadása

Telefonszám: +36 1 4882131 Levelezési cím: 1336 Budapest 62., Pf. 997.

Telefax: +36 1 4332186 Fax: +36 1 468 0680

E-mail: info@nhh.hu <mailto:info@nhh.hu>

*Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Budapesti Kirendeltség*

Regionális igazgató: Dr. Bobál Pál

1088 Budapest, József krt. 6.

1364 Budapest, Pf. 144.

Telefonszám: + 36 1 459 4999, +36 1 459 4836, +36 1 459 4833, +36 1 459 4832

Telefax: +36 1 303 9075

E-mail: fogyved_kmf_budapest@nfh.hu <mailto:fogyved_kmf_budapest@nfh.hu>

Hétfő - Csütörtök: 9.00 - 16.00

Péntek: 9.00 - 13.00

Szíves megértését köszönjük!

Tisztelettel:

*....*

Vodafone Magyarország zrt

levelezési csoport

---------------------------------------------


*....részére*

Vodafone Magyarország Zrt

levelezési csoport

Tárgy: válasz a 2010. június 10. érkezett levelükre

Tisztelt ...!

A 2010. május 25-én kézhez kapott ....sorszámú számlájukhoz kapcsolódóan reklamációt nyújtottunk be Önökhöz 2010. június 7-én, melyre 2010. június 10-én történt telefonos egyeztetés után megkaptuk válaszlevelüket.

2010. április 28-tól 2010. május 25-ig a +3620.... hívószámhoz tartozó telefon az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodott. Ehhez a számhoz kapcsolódó roaming hívás indítások és fogadások összegének jogosságát vállalkozásunk továbbra is vitatja.

A készülék a külföldi tartózkodás során bekapcsolt állapotban volt, de hívásfogadás nem történt. A telefon-beállításoknak köszönhetően a hívások átirányításra kerültek a + 3670... számra.

Panaszunkra 2010. június 10-én küldtek választ, mely alapján vizsgálatot követően megállapították, hogy a számlázás megfelelő volt, de a kellemetlenség okozásáért bruttó 7.000 forintot felajánlanak.

A vizsgálatukat, és az azt követő választ a következők miatt nem tudjuk elfogadni:

1. az Önök által hivatkozott ÁSZF 8.3. szerződési pontból az Önök számlázási gyakorlata nem derül ki, hogy roaming átirányításokat esetén milyen módon számláznak;

2. az Önök weboldalán nincsen semmilyen világos információ arra vonatkozóan, hogy külföldi hívásátirányítás esetén mind a bejövő hívás mind pedig a kimenő számlázásra kerül;

3. a vizsgálatuk nem volt kellően részletes, nem tartalmazott indokolást arra vonatkozóan, hogy a hívások egy része -- általunk is elfogadott módon -- miért nem került számlázásra, és a hívások másik része pedig miért igen.

Az Általános Szerződési Feltételek 8.3 pontja szerint /"az Utólag Fizető Előfizető meghatározhatja, hogy forgalmi helyzettől függően (pl. kikapcsolt készülék, foglaltság, stb. esetén) bejövő hívása mely másik (mobil vagy vezetékes) készülékre érkezzen. Az átirányított hívások számlázása az adott tarifacsomag díjainak megfelelően történik." /Az ÁSZF ezen pontja nem tér ki arra, hogy roaming esetén más tarifa csomag kerülne meghatározásra. Arról sem található semmilyen információ, hogy egy bekapcsolt készülékre érkező nem fogadott hívás -- a hívásátirányítás funkció bekapcsolása esetén -- egyszerre fogadott, majd ugyanabban a másodpercben indított hívásként kerül kiszámlázásra.

A fentieknek megfelelően az Önök által felajánlott bruttó 7000 forintos jóváírást nem fogadjuk el, különös tekintettel arra, hogy a külföldi tartózkodás egy része még számlázásra sem került. Tekintettel arra, hogy a panaszunkat látszólag kivizsgálták, ezért a vitatott összeget megfizetjük, de további lépéseket teszünk a második számlánk megérkezését követően, melyek a következők:

 1. A hívásátirányítást kikapcsoltuk volna -- az irreálisan magas
    költségek miatt -- ha erről megfelelő tájékoztatást kapunk, vagy a
    szerződési feltételek ezt egyértelműen tisztázták volna. Ezért a
    Nemzeti Hírközlési Hatósághoz és a Gazdasági Versenyhivatalhoz
    fordulunk, mivel álláspontunk szerint az Önök vállalkozása
    megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi
    gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (Fttv.) 6-7. §
    rendelkezéseit, illetve az Fttv. 3. §-ának (4) bekezdése szerinti
    melléklete 20. pontjával megsértette az Fttv. 3. §-ának (1), (3),
    illetve (4) bekezdéseit. Tekintettel a roaming hívások jelentős
    része a nyári időszakra esik, ezért kérjük a gyorsított eljárás
    lefolytatását.
 2. Tekintettel arra, hogy a roaming és hívásátirányítás dinamikusan
    fejlődő szolgáltatások ezért internetes fogyasztó védelmi fórumon
    fogjuk bemutatni az Önök roaming számlázási és panaszkezelési
    gyakorlatát. (0 perc roaming beszélgetés a Vodafone-nál 80-90
    ezerért!)
 3. Hamarosan kezdeményezzük az összes használatunkban álló --
    hűségnyilatkozat-mentes kártya számhordozását.
 4. Amennyiben az első pontban megjelölt hatóság megállapítja a
    panaszunk jogosságát, akkor a vitatott összeget vissza fogjuk
    követelni!

A fentiek mellett kérjük, hogy a későbbi bizonyítási szakasz érdekében a +3670... számról a 1270-es számmal folytatott beszélgetést Windows Media Player kompatibilis formátumban küldjék meg részünkre!

Befejezésképpen hadd jegyezzük meg, hogy az Önök szolgáltatásával eddig meg voltunk elégedve, de a mostani gyakorlatot felháborítónak találjuk! Amennyiben Önök jelen helyzetben így kezelik a havonta jól fizető mikrovállalkozások kategóriájába tartozó ügyfeleiket, akkor a szolgáltató-váltás számunkra nem lehet kérdés!

Tisztelettel,

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.30. 11:50:26

nah, ilyet se csináltam még. első? :O
(most m1ek, és elolvasom a posztot)

SpencerBarnes 2010.06.30. 11:55:53

Sztem meg egyértelmű, hogy a hívás először átirányítás esetén a tényleges számra megy, és ha az nem elérhető, akkor kapcsol az átirányított számra.Vagyis ez esetben a cél készülék ha Alaszkán van, akkor a roaming díj jogos...( nem vagyok vodafon üsz-os, csak logika )

Dr. Kix 2010.06.30. 11:55:55

Szopóál@rc, legálisan. Apró betűs.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.30. 11:56:15

Az volt már, hogy miért nem vesz óccsó telefont ottkint?

Allium sativa 2010.06.30. 11:57:29

ctrl c + ctrl v to:

Hírközlési Fogyasztói
Jogok Képviselője
1525 Budapest Pf. 75.

Tel: (06 1) 457 7141
Fax: (06 1) 457 7105

Takács Péter

www.nhh.hu/index.php?id=hfjkmenu&mid=1373&lang=hu

Eric_Cartman 2010.06.30. 11:57:58

Egy összefoglalót nem lehetne az egészről? Góllövők, győztes, sárgalap, les volt-e? Mer ez így sok.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.30. 12:00:00

<LÁJK>
Megalakítottam a "Dél van" csoportot.
Kövesd a fészerben!
</LÁJK>

elwood 2010.06.30. 12:00:47

@SpencerBarnes: sztem meg a szolgáltatónál állítja be az átírányítást.

minek pedzegetné a telefont ? a telefonról kezdeményezik majd az átirányítás törlését is, ha majd kell

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.30. 12:01:32

nah ... ez is megvolt. de nem érzek különbséget. elsőztem, de nem süt rám másként a nap, a szél sem fúj gyengébben/erősebben. Amennyiben következtetésem helyes, úgy ennek (elsőzésnek) nincs értelme. Vagy csak én nem látom ... na mind1.

Mellesleg vodkafonosnak lenni nem menő :P

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.06.30. 12:04:59

A Vodafone ősi román cég, de ettől még a posztolónak nincsen igaza, jobban utána kellett volna nézni, ennyi.

Eric_Cartman 2010.06.30. 12:05:58

Nem a te csajodat jelölte ismerősnek a pincér a Véndiákban, Krisz ? El tudom képzelni.

Circus 2010.06.30. 12:07:26

@Eric_Cartman:
Várjál, most jön a visszavágó, ez az első meccs volt!

Sokadszor látok/hallok átirányítással szívó ügyfelet, nálam egyértelmű a megoldás az esetleges kintlét idején... de ez ugye itt nem segít. Sok sikert tudok kívánni.

Meg jó étvágyat! Dél volt ma?

mammamma 2010.06.30. 12:07:48

"Szeretem" az okos embereket. Minek rinyál itt? Jogos volt a számlázás

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.30. 12:07:58

@Eric_Cartman:
Győztes: Vodkafon.
Góllövők: levelezési csoport
Sárga lap: Windows Media Player kompatibilis formátumú beszélgetés
Vesztes: K. Krisztián mikrovállalkozó EMVA Kft.

atomjani · http://facebook.com/atomjani 2010.06.30. 12:09:13

Nem semmi. Jó hogy nem milliókat kérnek.:)

Manci néni, a szomszéd 2010.06.30. 12:09:47

Egyáltalán nem jogos a vodafon követelése. A hívásátirányítás nem úgy működik, hogy felhívja a telefont és a telefon majd felhívja az átírányított számot.

Nem-nem.

A vodafon magyarországi szerverei tárolják az átirányítás adatait, oda fut be a hívás és ha a szerver átirányítást lát, akkor nem hívja fel amerikát, hanem a másik számot fogja hívni.

Mi köze van annak, hogy helyileg hol van a telefon? HeeeeeeeeEE? Ha ki van kapcsolva akkor nem is tudja a központ, hogy hol van. Netán akkor a Hold díjcsomagot alkalmazzák?

zooDoo 2010.06.30. 12:11:25

@Sün‼: ez k@va jó :D troll vagy.

Amúgy Amerikából minek telefonálni. Ott a visszhang is terjed, nem?

Harlequin 2010.06.30. 12:12:08

Bezzeg a Svédszoknyász fűlányok roamingja ingyenes lenne.

mortalwombat 2010.06.30. 12:16:59

@Sün‼: de piszok pontos a napórád

Eric_Cartman 2010.06.30. 12:17:18

PPO-s vezércikk a címlapon. A homár meg szarik rája ? Milyen dolog ez ?

helianthus 2010.06.30. 12:19:31

@donfuligjimmy: nem baj majd belejössz.
Van aki ELSŐnek nem érez rá az ízére.
Gyakorolj szorgalmasan.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.30. 12:23:43

@Eric_Cartman:
Akkor most homár, vagy rája?

PPO-s posztót a népnek!

helianthus 2010.06.30. 12:23:58

A poszthoz meg annyit, hogy nem tudom jogos-e ez a bitang sok pénzkövetelés vagy nem, mert nem sűrűn járok külföldön, a roaminget is csak sejtem mi.
De, a posztoló stílusa, szóhasználata, kulturáltsága nálam példást kapott.
Ha minden mikrovállalkozó ilyen lenne nálunk, nem itt tartana az ország.

Dr. Körömlakk ® 2010.06.30. 12:25:39

persze ha a vodás ügyfélszolgálatos járna így, nem lenne olyan higgadt, és ő sem fizetne. má megint a f@sz melyik oldalán állsz tipikus esete forog fenn. én sem fizetnék, én is leveleznék.

más

szerintetek ha egy tévét az outletben vesz az ember, akkor milyen típusú és mértékű értékcsökkenés a "megengedett"?

választ előre is kösz.

Secnir 2010.06.30. 12:26:24

*hát ezt én sem értem
*meg azt sem, hogy mér' vodafonos
*meg ha átirányította, akkor miért nem hagyta *otthon

Secnir 2010.06.30. 12:32:06

@Dr. Körömlakk ® - SZIA!:
"szerintetek ha egy tévét az outletben vesz az ember, akkor milyen típusú és mértékű értékcsökkenés a "megengedett"?"

50% a minimum. ha ezt nem éri el, akkor hagyd ott a boltot.
vagy ne értékcsökkent tévét keress, hanem méretcsökkentet.

Dr. Körömlakk ® 2010.06.30. 12:35:00

hopp, ilyet találtam:

"Kifutott, már nem szezonális, vagy túlgyártott termékek, megmaradt készletek. Gyári áron, minőségromlás nélkül."

akkor ez nekem jó. kérdés, hogy ez a hivatalos definiálása is a szónak...

vettünk egy tévét, teli van hibával, egy év a garancia rá, de fél év alatt már kétszer ugyanazzal a hibával javították, és félő, hogy ha így indul a dolog, később még több baj lesz vele, ami meg már engem fog terhelni anyagilag. vissza akarom adni nekik, mert sztem ez már nem outlet téma, hanem selejt, de izmoznak. írtunk a fogyvédeseknek, és az üzletnek is, miután szóban nem lehet velük zöld ágra vergődni...

dr. HáziMacska 2010.06.30. 12:36:14

De most akkor honnan tudja, hogy hol van a kikapcsolt telefon?
Ellopom haragosom sim kartyajat, (miutan atiranyitott) kiviszem alaszkaba, ott bejelentkezek (majd nemszabvanyos modon - aksi ki) kijelentkezek a halozatbol, visszaviszem kishazankba a sim-et (fapados jarattal full olcso) majd "veletlenul" megrongalom. Szoval akkor a csereig ilyen horror romaning szamon fog atiranyitani? Megeri, jol...

Rejtélyes 2010.06.30. 12:37:08

Az átirányítás feltételhez kötött... Persze hogy minden híváskor megnézi, hogy elérhető-e a telefon. Azzal már rá kell kapcsolódnia a külföldi hálózatra, ergo az vodának pénzbe kerül, ergo továbbszámlázza.

Alap, hogy minden hosszabb külföldi tartózkodás esetében simet otthonhagyjuk, kint meg veszünk egy prepaid simet és használjuk egy független telóval. Röhejesen olcsóbb... Fogadta volna el a posztoló a 7000-ret, mert a befizetett pént aligha látja viszont. :D A kapcsolattartás meg annyi, hogy küld egy SMS-t az egyik dolgozójának (Mancikának, a titkárnőnek), hogy "itt kint ez a számom, ha kellek"

Dr. Körömlakk ® 2010.06.30. 12:37:24

@Secnir: nem így értettem, hogy árban mennyi lehet, hanem hogy milyen kül,- vagy belsérelmei lehetnek a ketyerének ahhoz, hogy outletben árusítsák. de a köv. kommentemből kiderül. amúgy 170 000-ről volt 140 000-re árazva.... kapják be, és én is, hogy naív vagyok.

Xezs 2010.06.30. 12:41:47

Akkor is ennyi a roaming, ha a vonal másik oldalán a vuvuzelát fújják?

szabeee 2010.06.30. 12:46:18

szerintem jogos a kiszámlázott összeg, és elég naiv dolog ezt ingyenesnek gondolni

szabeee 2010.06.30. 12:47:43

@Rejtélyes:

jobban járt volna, ha nem irányítja át hanem fogadja a hívásokat :D

Dr. Körömlakk ® 2010.06.30. 12:48:51

@szabeee:
Manci néni, a szomszéd 2010.06.30. 12:09:47

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.30. 12:54:50

@donfuligjimmy:
most m1ek"
Nézzd anyu mit tanultam
Áj-áj pingvin, most m1gyek
Apádnak is mutassd + a táncot!

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2010.06.30. 12:55:06

sztem a voda most jól járt el,max nem fogalmaztak úgy hogy más is ércse
a posztoló meg odafigyelhetett vóna hogy pl a cégnevet kitörli me így azonosítható lesz stb stb
bár mongyuk azőbaja
bár az is lehet hogy miközben ezt a posztot írta a véndiák slozijában valaki épp fűzni akarta a (leendő)nőjét

okoska2 2010.06.30. 12:56:55

Mióta a világ világ, mindig is az volt, hogy a feltételes hívásátirányítás "utánad" megy, vagyis ha úgy irányítasz át, hogy ha nem elérhető, akkor te a külföldi szolgáltatóra vagy feljelentkezve, vagyis az vizsgálja, hogy elérhető vagy-e vagy sem, ha nem vagy elérhető visszadobja a hívást a magyar szolgáltató felé, tehát a hívás elmegy oda-vissza. Ezért a magas költség. Ha viszont feltétel nélkül irányítunk át (amit kérhetsz a szolgáltatótól is, mert ahány telefon annyiféleképp nevezi a feltétel nélküli átirányítást), akkor a magyar központban ez rögzülve, van hogy neked van egy felt. nélküli átirányításod, és nem keresgél külföldön, hanem feltétel nélkül nyom át az adott számra. A legegyszerűbb ezt megoldani, ha GSM kóddal irányítasz át feltétel nélkül a kívánt számra, ami így néz ki: **21*+36.....# és hívásindító gomb. A törlés pedig ##21# hívásindítás.

Eric_Cartman 2010.06.30. 12:57:09

@Cyberneko: Életszerű, talpraesett megoldás. Tömegek fogják ezt tenni ezután. Kár, hogy szóltál.

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2010.06.30. 12:58:29

@Dr. Körömlakk ® - SZIA!: akko vissza kell vinni
outletben elvileg nem aztat árujják ami szar hanem ami pl már kifutott modell,esetleg itthon nem is lehetett kapni csak józsi vett 10 me csak 100juró volt darabja oszt szürkeimportban béhozta
pl
de minden javítástól újra ketyeg a gari
3.után kérj cserét

SpencerBarnes 2010.06.30. 13:00:37

@elwood: Az lehet hogy a szerver tárolja, csak van ugye az "átirányít ha nem elérhető" meg van a "minden hivást átirányít".Az meg marhára nem ugyanaz.Mert amíg az első esetben megpróbálja keresni a telefont és ha be van kapcsolva, akkor onnan irányít át, a másik esetben meg egyből átirányít

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.30. 13:01:06

Krisztián-Krisz, te már a VénDiákkal is megszoptad, erre kiviszed a feelséged is Amerikába?

"Egy kis vállakozást vezetek, és volt szerencsém"
Nem szerencséd volt, mert nem a lotton nyerted hanem adót siboltál el
Amit az APEH nem tud bizonyitani, de nyilvánvaló, azt igy szedi be a Vodán keresztül
Nem kell ezért megharagudni!
Ő ott vert, te őt meg amott
Ez az élet rengye

Secnir 2010.06.30. 13:01:45

@Dr. Körömlakk ® - SZIA!:
hát az outlet elvileg -mondom elvileg- azt van hivatva képviselni, hogy adott gyártó kifutott -hibátlan- termékeit nem disztribútori hálózaton keresztül -majdnem- előállítási áron értékesítse.

namármost

ha te outletben minőségcsökkent terméket találsz, az nem outlet.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.30. 13:07:18

@Sün‼:
Nekem semmi kifogásom a VénDiák óa a bi ellen,de azért letakarás nélkül ezt igy kiirni....

Átirányitáshz nem értek, de lefigyelem majd a komálósom számláit
Haza szám , ő külföldön
Nem láttam idáig se hasonló percdijakat rajta sose
Ha én hivom, nekem normál hazai hivásnak számit
Amugy az emilezés mé nem volt elég?
Fontosch manager vagy?
Vazze ha +engedheted hogy Amiba mész a pénzedböl, mér nem megy mindenki szabira ?

Dr. Körömlakk ® 2010.06.30. 13:11:06

@telekino: csak a javítási időkkel (napok számával) növelik a garanciális időt, ez van a jótállás hátulján is.
igen, három egyforma hiba után van visszavásárlás, de mivel ez gyanúsan sokszor romlik el, sztem eleve hibás (selejtes) termékről van szó. egyébként e meghibásodásai mellett is van 2 állandó hibája... tehát nem szimplán "kifutott" termékről van szó, hanem úgy szar ahogy van... nem?

Dr. Körömlakk ® 2010.06.30. 13:14:46

@Secnir: köszi a választ. és ha mégis az, akkor mit lehet tenni, a szokványos vedd vissza-nemveszem-fogyvédlevél stb körökön felül?

a két meghibásodáson felül van egy pixelelcsúszás a képernyőn, és állandó hibája véel óta, hogy kikapcsolt állapotban "bekapcsol", azaz a képernyő felvillan, és néhány másodperc után "kikapcsol" ez a felvillanás.
azért nem pofáztunk emiatt a vásárlást követően, mert azt hittem (tudom hinni nem itt kell), hogy az outlet ár az ilyesféle kisebb, de még tolerálható hibák miatt van.

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2010.06.30. 13:18:26

@Dr. Körömlakk ® - SZIA!: vidd vissza ,ki be kapcsolásról nem volt eddig szó,az újabb hiba!!

Dr. Körömlakk ® 2010.06.30. 13:20:54

@telekino: köszi a választ amott
nem veszik vissza
három azonos hiba esetén csak
a vicc, hogy az első hibáról semmilyen jegyzőkönyv nem készült, azaz nem is lett rögzítve a hiba milyensége
a jótállásira ráírta a tag, hogy mikor vitte el, és mikor hozta vissza. ennyi.
hülye a saját kárán tanul. hibás vagyok, hogy azonnal akkor nem pofáztam... de hát ha tudom hogy ott a gödör nem is megyek arra...

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.30. 13:21:54

@helianthus: "...De, a posztoló stílusa, szóhasználata, kulturáltsága nálam példást kapott.
Ha minden mikrovállalkozó ilyen lenne nálunk, nem itt tartana az ország. "
Ő is csak addig fogalmaz ilyen kulturáltan, amíg meg nem unja, hogy packáznak vele (vidéken ráadják a szopóálarcot).
Mellesleg láthatod, hogy mit ért el a kulturált hozzáállásával. Nagybüdös semmit.

deuce 2010.06.30. 13:50:45

@Manci néni, a szomszéd:
amit te írkálsz egyszerre több sebből is vérzik (mint általában a kommentjeid)
- senki sem írta, hogy feltétel nélküli, vodafone "magyar szerverein belül" megoldott átirányítás lenne, inkább arra lehet következtetni, hogy kicsengett az a telefon, csak kinyomták vagy nem vették fel..
- ha a távoli hálózaton fel/lejelentkezik a telefon, megy rá egy sms, letöltenek vele 1 byte netet akkor is van kommunikáció az amerikai és a magyar hálózat között.
- ezekből következően mégiscsak izzottak azok a drótok az óceán alatt.
- nekem az jött le egyébként, hogy a hívások csak ___végződtek___ valahol, csak a post toló roaming esetén is ingyenesnek hitte a __végződtetést__ a csoportos átirányítási kedvezményeire hivatkozva
- olyat hallottál már, hogy "külföldre megyek, ritkán veszem csak fel, mert sokba kerül?" én már többször is... ha a Holdra mész, az is hasonló lehet.
- a cég nevének végén van egy 'e' betű, ugye heeeEE

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.30. 14:13:04

Minek mobil odakint??? Vezetékest lehet hívni itthonról 10 forintért, visszafele még olcsóbb.

Műholdas telefon meg még drágább lenne, miért nem azzal flancol?

A Skype meg ingyér van.

esef 2010.06.30. 14:13:38

Keszthelyi úr órákat vehetne Bánki úrtól az ügyintézés sikeréért...

szaki83 2010.06.30. 14:15:53

@SpencerBarnes:
Szerintem teljesen jogos a reklamáció, bármilyen hívásátirányítást is használt.
Ha feltétel nélkül minden hívást átirányított, akkor nincs is kérdés. Bejövő hívás esetén egyből a megadott számot kapcsolja a központ.
"Átirányít ha nem elérhető" esetben a központ csekkolja, hogy be van-e kapcsolva a készülék. Ha igen, nincs átirányítás. Ha nincs bekapcsolva, akkor ugyan honnét tudná, hogy helyileg éppen hol nincs bekapcsolva?
Egyedül az "átirányít, ha foglalt" vagy "átirányít x másodperc után" módok esetén próbálkozhatna be a szolgáltató, mert ezekben az esetekben valóban megpróbálja az eredeti számon végződtetni a hívást, így valóban használja a külföldi hálózatokat, de még ezekben az esetekben sem számolhat fel díjat, mert soha nem azért kell fizetni, hogy csöng a telefon, hanem akkor kell fizetni, ha felveszed. Benne van a nevében is, "Hívásfogadás" Ha nem így lenne, azért is fieztni kellene, ha valaki csak megcsörget és kinyomod, sőt, azért is, ha valaki csak szimplán megcsörget, hiszen ezekben is használod a külföldi hálózatot, függetlenül attól, hogy válaszolsz-e a hívásra, vagy sem.

elwood 2010.06.30. 14:28:42

@SpencerBarnes: A "megpróbálja megkereseni a telefont", azt gyanúm szerint ugyancsak egy keresés a helyi adatbázisban a valahová bejelentkezett készülékről.

Kizárt, hogy minden hívás esetén egy broadcast menne a világ összes szolgáltatójához, hogy nálatok van-e az alábbi szám.

szepi79 2010.06.30. 14:54:36

@szaki83: téves. a szolgáltató azért számithat fel dijat, ami a te döntésed alapján történt. SMSért, hiába vagy külföldön, nem kérhet plusz pénzt, mert te nem dönthetsz afelől, fogadod-e vagy sem; automatikusan megkapod. ugyanakkor egy előre beállitott hivásátirányitás az előfizető saját döntése volt. ergo számlázható. (természetesen csak akkor, ha nem feltétel nélküli volt - mint ebben az esetben)

@elwood: igy van, amikor bekapcsolsz egy telefont, vagy ha a telefon más körzetbe kerül, küld egy jelet az otthoni adatbázisba, hogy 'hello, jelenleg itt vagyok'.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.30. 15:30:22

@A rája szarik rája:
@Eric_Cartman: Szerint homár, nem rája.
A szarik az egyértelmű.
De most akkor melyik?

elwood 2010.06.30. 15:51:15

@szepi79 - Harciteknős idomár: Ez volt az erős sejtésem, vagyis Vodafone kiszámlázott 88kHUF-t zérus roaming beszélgetésért és zérus pluszmunkáért.

Deviáns 2010.06.30. 16:46:13

Hát, nemtom... A tré-nél még nem volt ezzel problémám, pedig sokat voltam egy időben a németeknél. Mondjuk feltétel nélküli átirányítást szoktam beállítani a nálam levő céges tré-s telcsire, igy a hívásfogadás díja nem engem terhel (és az apeh sem kukacoskodhat), az átirányítás hálón belül ingyenes. Hívásindításra meg ott a sajátom. Ha a cégesről indítok magánjellegűt, levonja a cég a fizumból (i love apeh), szóval ugyanott lennék. Viszont a fogadottat nem számlázza ki a cég...

2010.06.30. 17:08:52

@Allium sativa: tévedés, lúzer volt a posztoló, aki átirányít az így jár. mi ő bakter, vagy mi a rosseb hogy irányítgatni kell ?

Xezs 2010.06.30. 17:10:25

Most gondoltam bele: ha 88 ezer a tartozás, akkor ez csakis valami náci összeesküvés lehet!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.30. 17:48:10

@Kulics: "mi a rosseb hogy irányítgatni kell"

Próbált trükközni, nem jött be.

igazságos 2010.06.30. 17:48:25

Hát, Amerikában én is szívtam az AT&T- vel. Ezek még a T- Home - nál is nagyobb köcsögök.

Ha Amerikában telefonálsz, akkor te is fizetsz, meg az is, aki hív téged. Nem is keveset.

AT&T előfizetéssel is jól meg tudnak szívatni kint. Iphone-t csak tőlük levő előfizetéssel használhatunk, ezért fizetnek is az amcsik rendesen.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.30. 17:51:43

@igazságos: "Iphone-t csak tőlük levő előfizetéssel használhatunk"

Szabad vagy lehet? Nem ugaynaz.

Ahogy hallom, az ifont a megjeneés után órákkal törik.

eml 2010.06.30. 18:07:47

Hosszú! Van 10 soros összefoglalója?

Vagy Vodásnak lenni simán ősi román szokás.

T2006 2010.06.30. 19:10:03

Azt még csak-csak meglehet magyarázni, hogy a hívás fogadást azért fizeti, mert feltételes átirányítást kért, így kiment a hívás. De azt már senki ne gondolja, hogy a tényleges beszélgetés Magyarország > ámerika (átirányítás) > Magyarország útvonalon zajlott! Ez kamu! Ezért talán a fogadás költsége jogos, (szerintem nem, mert tényleges fogadás nem történt) de az indítás egyértelmű lehúzás!

VilMarci 2010.06.30. 19:35:16

Összegezve:
Átirányításkor, ha a telefon ki van kapcsolva, akkor otthoni tarifával megy tovább a hívás, ha viszont külföldön vagyok és be van kapcsolva, akkor fizetem a bejövő és a kimenő hívásért is a roaming díjat?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.30. 19:42:29

@eml: "Van 10 soros összefoglalója?"

Csak 2 sorosat tudok: Megpróbált trükközni a külföldi mobilhasználattal, de beszopta.

Xezs 2010.06.30. 19:46:38

@atpijkamo: Nagyon jó az értő olvasásod, jól látod a lényeget.

Több olyen ember kéne az országba, mint te :)

europeer12 2010.06.30. 21:17:44

@atpijkamo:

Te tetves panelproli!

Nem trükközni akart, hanem nem akart feleslegesen pénzt kidobni az ablakon.
Józan ésszel logikusnak tűnik, hogy ha hívásátirányítást kér -ami ingyenes-, akkor nem számlázzák ki a horrorisztikus számlát a nagy semmiért.
Azoknak a mocskos, szemét, rohadt, irigy magyarisztáni patkányoknak, akiknek meg az a legnagyobb bajuk, hogy valaki saját erejéből, tehetségéből kijut Amerikába, azoknak azt kívánom, hogy kenyéren és vízen élve robotoljanak a mocskos fattyaikkal ameddig világ a világ!
Mocskos, magyarisztáni hozzáállás. Csak az nem jut ezeknek a tetves mocskoknak az agyáig el, ha nem lennék olyan emberek, akik valamit letesznek az asztalra -és ezzel szerencsésebb esetben pénzt is keresnek-, akkor ők is bangladesi bérért rohadnának el.

Dr. Kreutzer

ui.: Te szemétláda, hogy-hogy nem írtál mostanában ovis szintű vicceket, amelyek belövik kulturális és szellemi helyzeted? Rád szólt valaki, hogy ciki ilyen korban a "Pajtás" újság vicceit írogatni?

Xezs 2010.06.30. 21:19:38

Ki ez a fasz itt eggyel fentebb?

Mióta nagy dolog kijutni Amerikába?

eml 2010.06.30. 21:20:12

@europeer12: Te se kapsz agydaganatot!

@atpijkamo: Kösz!

erotikus történetek · http://erotikustortenetek.info 2010.06.30. 21:40:38

@eml: Szép estét, régóta szórakozom a kommenteken nap, mint nap (románul, olvasom a homárt), de még arra nem jöttem rá, honnan ez az "ősi román szokás"-ozás?
Felvilágosítanátok?
A sikerem függ tőle! :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.30. 22:07:18

@igazságos:
hat nem tudom
nekem nem sok
asszem
90 dollar korul kettonknek 700 perc Maryvel
este 6 utan es hetvegen ingyenes meg egymas kozott naturlich
az igaz hogy pereg a perc akkor is ha engem hivnak de meg sose leptuk tul

soibegin_ 2010.06.30. 22:49:25

A hívás akkor épül fel, ha valaki felveszi a telefon a "másik" végén... Addig csak a jelzéscsatornát használják, ami az előfizetőnek nem kerül semmibe (kivéve az SMS :) )! Itt semmilyen roaming hívást NEM látok...

eml 2010.07.01. 00:10:07

@Errűl magyar, túrrúl román: @horex:

Én Don Banditól 'hallottam előszőr, mikor leelsőztem egyposztot, hogy 'Elsőzni ősi román szokás!'. Azóta használom én is.

HOREX:
Nem találtam a linkelt oldalon.

Bezmag 2010.07.01. 04:50:56

A reklamáció teljesen megalapozatlan, és a Vodának van igaza, amennyiben a "feltétel nélküli átirányitás" külföldön, USA földön lett aktiválva az úr által.

Amennyiben csak külföldön, akkor nem kell csodálkozni. Ugyanis, felcuppant az ottani vmelyik hálóra, és onnan már mint roaming dolgok mentek hangpostára, Pannonos számra.

Ezért, aki külföldre utazik (de ez 15 éve ismert tény) és roamingparája van, itthon minden átirányítás bekapcsol (telefonmenü függő), SMS-t fogad, hívást tud inditani.

De ezt sztem mindenki tudja, meglep, hogy vki benézi 2010-ben. Megismétlem, csak a magyar, hazai hálózaton bekapcsolt teljes átirányítás számit teljes átirányításnak, a külföldön bekapcsolt az már roaming.

Pistolero 2010.07.01. 07:54:49

@Dr. Körömlakk ® - SZIA!:

Európa sz@rját ide ömlesztik, mert nyugaton nem vennék meg az emberek az outlet-et.
Legtöbbször eleve gyári hibás, és javított termékről van szó.
Persze jobban hangzik a csomagolássérült, vagy kis esztétikai hibás jelző, de hidd el többnyire selejt... Kis esztétikai hibával a bolt is eladja olcsóbban, ahol ki volt állítva.
Érd el, hogy vásárolják vissza a terméket, mert megingott a bizalmad iránta, plusz emlegess némi Fogyasztóvédelmet. Majd menj el egy szaküzletbe, ahol kérj egy gyári csomagolt készüléket 3 vagy 5 év garanciával....

Dr. Körömlakk ® 2010.07.01. 08:26:40

@Pistolero:
köszönöm a válaszod!
teljesen igazad van, így utólag magam is (kis utánakereséssel) rájöttem, hogy ez így megy.
soha többé outletből nem veszek még egy gyufaszálat sem. átverés az egész. addig maradjon egyben míg kitolja a lúzer a boltból, aztán csókol anyád rozi.
a fogyvédnek elment a levél, és puszta korrektségből elküldtem az üzletnek is ugyanazt a levelet. ennek 2 hete, azóta sehonnan semmiféle reakció nem történt. nagyon szeretném ha visszavennék, mindent megteszek, de kezdek aggódni, hogy az én nyomorult ügyemet mindenhol leszarják.
hát majd meglátjuk... vagy sem :(
üdv: KL

2010.07.01. 08:43:24

@atpijkamo: jaja a töréssel az a jó, hogy megszűnik a gari és az ilyen elsőgenerációs egybeöntött szerelhetetlen szarokkal az a jó, hogy az elvárásoknak megfelelően hamar tönkre is megy valami fődarab. És akkor ugye ugrott 150k HUF vagy lehet hogy 2 kiló is volt az induló ára.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.01. 08:58:00

@Kulics: "a töréssel az a jó, hogy megszűnik a gari"

Egy ifón nem romolhat el :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.01. 09:02:09

@Pistolero: "Kis esztétikai hibával a bolt is eladja olcsóbban, ahol ki volt állítva."

An olyan bolt, ami nem rontja ezzel a saját üzletét.

elwood 2010.07.01. 10:42:48

@deuce: "- senki sem írta, hogy feltétel nélküli, vodafone "magyar szerverein belül" megoldott átirányítás lenne, inkább arra lehet következtetni, hogy kicsengett az a telefon, csak kinyomták vagy nem vették fel.."

ez mondjuk elég életszerű, a fószer takarékossági okokból kint amerikai idő szerint hajnali 1 és 7 között ült az ágyon és nyomogatta ki az üzleti hívásait

SomethinWild 2010.07.01. 10:50:05

@Manci néni, a szomszéd: Nincs igazad. Volt szerencsétlenségem a Vodafonnál (Vodafone Germany) dolgozni, és ennek tudatában mondom, hogy:
Kétféle átirányítás létezik. Van feltételes (nem elérhető, nem fogad hívást, nem válaszol stb) illetve feltétel nélküli. Az elsőt csak akkor tudja megállapítani a rendszer, ha a hívást átirányítja oda, ahol a telefon legutóbb a hálózatba jelentkezett (ez esetben gondolom USA, mert ott kapcsolták ki a készüléket), és után jön a hívás vissza és irányítódik át. ez esetben a számlázás sajnos jogos, a Vodkafon ott támadható, hogy erről nem adott átlátható infót.

Ha az ügyfél feltétel NÉLKÜLI átirányítást választ, akkor a hálózat nem foglalkozik azzal, hogy hol a készülék, a bejövő hívást egyből a társszámra irányítja.
Ez nem szép dolog, de technikailag így van.

szepi79 2010.07.01. 11:17:40

@elwood: persze hogy nem igy volt. alkalmazott erre egy mexikóit. :)

Sir Mortzosch 2010.07.01. 12:53:27

Utálom a vodát, mert egy semmi szar, ügyfélbaráttalan (ez meg egy magyartalan szó) szolgáltató - viszont bármelyik szolgáltatónál lettél volna, ugyanzzel szembesülnél. Jogos a számlázás, az okot már leírták előttem is.
Roamingban a telefont kikapcsoljuk, ha nem akarunk őrült számlákat.
Osztán csókolom marikabácsi.

Perillustris 2010.07.01. 13:43:39

@SomethinWild: Szerintem a magyar szerver mindig tudja, hogy az adott előfizető éppen be van-e kapcsolva, mi a státusza, s ha igen, akkor hol.

Nem életszerű, hogy feleslegesen kimenjen a hívás, másrészt még akkor is csak a kapcsolási díj számlázása lenne jogos.

fagzal 2010.07.01. 16:30:26

Hát nem tudom, azért aki utazik külföldre, és van mobiltelefonja, az IMHO tudja, hogy itt van egy ilyen buktató...

Thread-hijack:

Most olvastam a plazma TV-nk leírásában, hogy nem szabad vele statikus tartalmat nézni (pl. fix helyen lévő LOGO), különben gari ugrott. Namost átpörgettem a csatornáinkat, és nem találtam olyat, aminél NE lenne. Magyarul: plazma TV-n TV-t nézni nem szabad.

Nem kéne ezt nagyobb betűkkel kiírni??

Perillustris 2010.07.01. 16:38:18

@fagzal: Nyugi, a reklám pihenteti eleget.

eml 2010.07.01. 20:38:38

@Perillustris:
Mindig azon a hálózaton keres, ahova utoljára fel volt jelentkezve.

Valaki más 2010.07.01. 22:31:21

Figyelsz? Figyeljél! Apa elmondja a mágnest.

Bezmagnak van igaza. Ugyanis: tök mindegy, hogy feltételes vagy feltétel nélküli a hívásátirányítás, egy dolog számít: hol aktiválták az átirányítást. Mert ha nem itthon, hanem a nagy Ámerikában, akkor bizony hősünk szopóágra került, ugyanis minden hívása kivándorol a szabad világba és ott egy laza mozdulattal visszajön (hivást fogad, majd hívást indít).

Ez van. Az átirányítások adott hálózatra vonatkoznak, nem jönnek vissza a honos HLR-be

szaki83 2010.07.02. 15:27:57

@Valaki más:

Apa, tanuld meg jobban a mágnest! Lehet, hogy a szolgáltató kiszámláz dolgokat, lehet, hogy úgy számláz, ahogy leírtad, dehogy egy feltétel nélkül átirányított hívás nem járja be a világot, abban biztos lehetsz, aktiválják az átirányítást bárhol.

deuce 2010.07.03. 07:28:11

@elwood: ja. bizonyos szempontból igazad van. de ha minden nyüves bizniszhívása éjjel jött a más időzóna miatt, és ebből következően ő sem igazán indított a telefonjáról ilyen hívásokat, ráadásul a családja is vele volt, akkor minek vitte el a simet?
másrészt ha new yorkban volt, akkor -5 óra.. ha délben hívják nem feltételezed, hogy ő reggel7kor már ébren van, és kinyomkod? :)

jobban végiggondolva furcsa egy figura..
utazás előtt miért nem hívta fel a vodát, hogy átirányítások törölve, rámondja hangpostájára hogy "heló nyaralok". kint meg vett volna valami helyi szolgáltatós simet hívogatni egymást és a titkárnőjét..

telkoe 2010.07.03. 17:15:04

@szaki83: Igy van. Feltetel nelkuli atiranyitasnal egybol az atiranyitott szamra megy. Feltetelesnel (conditional = foglalt, nincs valasz, vagy nem elerheto) az eppen hasznalt (a peldaesetben az USA beli) epiti fel az atiranyitott szam fele a hivast. Szerencsetlen ember vidaman hagyja kicsengeni v kinyomja a hivast es utana a hivas kimegy az USAba es onnan szepen visszajon haza, egy Mo-USA + USA -Mo hivas araert. A 0 Ft os hivasok vszleg azok lehettek amikor teljesen ki volt kapcsolva a telefon es Mo-i hangpostaert nem szamlazott a Voda. Szoval a szolgaltatonak teljesen igaza van jogilag. Egyebkent van muszaki megoldas (ORLCF), ami rovidre zarja az ilyen hivasokat Mo-n belul, csak fizetni kell erte :).

Az abszolut jo hir, hogy juli 01.-tol az EU-n belul a hanpostara atiranyitasert nem kerhet roamingdijat a szolgaltato. Ha megis igen, akkor lehet verni az asztalt az NHHnal.

Liontamer 2010.07.27. 08:13:58

@Dr. Körömlakk ® - SZIA!:

Ha valaki értékcsökkent terméket vásárol, akkor a kereskedőnek fel kell tüntetni, hogy milyen hibája van a terméknek, mert arra nem vállal garanciát. Tehát, ha például egy tévékészülék oldala össze van karcolva és ad rá árkedvezményt, attól még az összes többi hiba miatt köteles a garanciális szabályokat betartani.
Ha azért ad árkedvezményt, mert kifutó, már továbbiakban nem gyártott terméket ad el a kereskedő, akkor az nem értékcsökkent termék, hanem egyszerűen azért adja olcsóban, hogy egyáltalán valaki megvegye tőle... Persze a garanciális szabályok itt is úgy vonatkoznak, mintha nem is lett volna az árkedvezmény.
süti beállítások módosítása