Tékozló Homár

Nem dolgozhat legálisan nyári munkán az érettségizett diák

2010.07.01. 00:01 | szily | komment

Andrea öccse a buta jogszabályok hálójában vergődik, szerencsére azért nem szó szerint, mindenesetre jól megszívta. Legálisan akart nyári diákmunkát vállalni, de hiába van érvényes diákigazolványa augusztus végéig, nem kötöttek vele szerződést. Ahhoz ugyanis iskolalátogatási igazolás is kéne, amit a középiskolától már, a felsőfokútól meg még nem kap meg. Törvényhorror a szürkegazdaság felé terelt tizenévessel alant.


19 éves, frissen érettségizett öcsém diákmunkát szeretett volna vállalni a nyáron. Megvolt a felvételi interjú, a cég, amely alkalmazta volna jelezte a diákszövetkezetnek, hogy igényt tartanak a szolgálataira, elindult a szükséges papírok intézése, azonban a munkakezdés nem valósulhatott meg egy ésszerűtlen, átgondolatlan jogszabály miatt. Középiskolája nem adott ki számára iskolalátogatási igazolást, mondván, hogy a korábban említett jogszabály szerint az írásbeli érettségi első napjával megszűnt a tanulói jogviszonya náluk. Ez nekem “kissé” ellentmondásosnak tűnik, hiszen a diákigazolványa érvényes augusztus 31-ig. A másik anomália ami ezzel a nem éppen racionálisan meghozott  jogszabállyal kapcsolatban feltűnt, hogy úgy lehetne munkát vállalni, ha abból az oktatási intézményből kap igazolást, ahol a tanulmányait szeptemberben folytatja. Ha jól tudom, a felvételi ponthatárokat 2010. Július 22-én hozzák nyilvánosságra, beiratkozás csak augusztusban vagy szeptemberben. Kérdezem én, honnan kellene tudni, hogy hová fogják felvenni most, így júniusban???? És melyik az az oktatási intézmény, ami előre kiad ilyen papír, mikor még a beiratkozás, tandíj, stb el sincs intézve???

Abszurd az egész helyzet. Ez a jogszabály ellehetetleníti a frissen végzettek nyári pénzkereseti lehetőségét. Miért nem lehet hagyni, hogy hadd dolgozzon, aki akar?  És ki gondol végre azokra, akiknek nem a szüleik fizetik az iskoláztatási költségeit, hanem a nyári munkával keresik – pontosabban keresNÉK - meg a tandíjat??? Arról nem is beszélve, hogy hogy lehet az, hogy június 17-én még kiadhattak ilyen igazolásokat, majd később kiderült, hogy ezek nem is érvényesek és ezért nem kapnak fizetést azok, akik habár június 1-jétől dolgoztak, mivel diákmunkájuk nem volt legális??? Nem gondolják, hogy nemcsak meghozni kellene ezeket az értelmetlen rendeleteket, hanem ha már ilyen “átgondoltan”csekekszenek el is kellene juttatni az információkat a megfelelő helyekre még a hatálybalépés ELŐTT???

Csak gratulálni tudok a jogszabály/rendelet/ utasítás  kiagyalójának! Igaza van, tanulják meg a fiatalok, hogy hogyan is kell feketén dolgozni! Ez Magyarország!

B. Andrea

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.01. 18:35:33

olyan szeoen, melyen tudom mondani
ajlavju Mary, bat ver a fukk is maj dinner?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.01. 18:38:10

@hagyma: A hangmintát lehet. De az akciót profi stúdióban kell lefolytatni a hangminőség érdekében.

Erőlködsz, mint kozsó a fogyókúrával.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.01. 18:44:30

@atpijkamo: hat akkor igy jartam
pedig selymesebb a hangom rodszermurnal
puszi meg akkor jon Marytol oszt jonapot

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.01. 18:45:31

ja es mielott az egesz orszag nekem szegezne a kerdest
zuzaporkolt lesz csigatesztaval

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.01. 18:48:51

@hagyma:
zuzaporkolt lesz csigatesztaval "
Angolul is tudod mondani?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.01. 18:49:21

@horex: Éhes makkal az ember disznókat álmodik.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.07.01. 18:51:33

@horex: fuss neki még1x ;)
az aczél találkozik a betonval :(

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.01. 18:52:36

@horex: "Angolul is tudod mondani?"

Who does not keep in step,
Does not get strudel for an evening.
Though the strudel is very good,
It is truth for a soldier!

Ki nem tart lépést,
Nem kap rétest egy estén keresztül.
Azonban a rétes nagyon jó,
Ez egy katonának igazság!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.01. 18:54:03

Az optimisták angolul tanulnak. A pesszimisták kínaiul.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.01. 19:04:28

@horex:
gizzardgulash and snailpasta with hearts

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.01. 19:23:13

@Cigizz olcsóbban!: Fekete is, csak akkor nehezebb észrevenni...

Bár a "feketén dolgozni" hm, néger csajon? :p

A rája szarik rája 2010.07.01. 19:39:13

A mai vacsi: bread and dripping with violet-colored onion

Öreg Sam 2010.07.01. 19:43:13

@A rája szarik rája:
Bazz!
Az én vacsorám simán bundáskenyér,oszt el lehet innen menni...:)

upci 2010.07.01. 19:45:32

@horex: újszülöttnek minden új :P

upci 2010.07.01. 19:48:34

az én vacsim: pea soup with cream and ham & eggs (vidéken hemendex)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.01. 19:50:04

@donfuligjimmy:
Talán mégsem,mintha a with nem kellene oda
Hogy mondod, "találkozok ő-vele"?

upci 2010.07.01. 19:51:14

Bemegy a részeg a templomba.
Most olvastam, veletek is megosztom:

Meglátja Máriát, karjaiban a kis
Jézussal, és így szól:
- A nőnek egy sherryt, a gyereknek egy kakaót!
Megy tovább, meglátja Jézust a kereszten:
- Az artistának egy sört!
...
Benyit a gyóntatószékbe, ott ül a pap:

- Te meg ha befejezted a szarást, szolgáld ki a vendégeket !

Tudom, offból elég... megyek vacsorázni

upci 2010.07.01. 19:52:24

apitába, eltoltam a sorbeszúrást, tényleg hanyagolok mindent, bekenem magam szúnyogriasztóval és kiülök hűsölni

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.07.01. 20:02:24

@horex: jó, én itt feladom. tudod mit? igazad van. (lsd korábbi írást. én nem beszélni inglis)
ezennel felkérem idegenbeszakadt hazánkfiát ...

@hagyma: légyszives tégy igazságot :D

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.07.01. 20:08:43

@upci: akkor találj ki vmi mást. Tapasztalataim szerint a szunyogok (sőt, az összes repülő ufó) szereti a riasztó szagát. Mellesleg teleportálni is tudnak. Átmennek csukott ajtón, ablakon, szunyoghálón. Csak egy olyan Eszköz (így nagybEtűvel) létezik, amivel nem bírnak. A légycsapó elbánik velük. Azon nem tudnak kifogni :P

upci 2010.07.01. 20:09:07

@A rája szarik rája: borsókrémleves meg rántotta-féle

upci 2010.07.01. 20:12:17

@donfuligjimmy: nálam bevált a kence, citronella és szegfűolaj keverékét 24 %-os higításban alkalmazni olívaolajjal, mindhárom fajtájára hatásos, jó illatú és még a bőrödet is ápolja!

a teleport képességük jogos, (nem olyan, mint az enyém: igyá még egy pályinkát és a következő pillanatban otthon ébredsz :D) a légycsapós megoldást akkor alkalmaztam a múlt héten, mikor beteleportálták magukat a hálószobába, jövő héten újra kéne festeni a falat...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.01. 20:15:15

@donfuligjimmy:
Hagymát kéred bírónak?
Az még videóvisszajátszással is gulash-nak forditja a pörköltöt
Szegény Méry, ha tudná a különbséget!
:)

Ne add fel, én sem vagyok fluent inglis, csak az emlékeimben igy él.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.07.01. 20:15:54

@upci: hja kérem ... ez vmi privát kence, akkor némi idő kell csak, amíg ráéreznek az ízére :D
az orromat is tisztíccsa? a vizbű' kiveszi e a zoxigént?

megannyi kérdés ...

Öreg Sam 2010.07.01. 20:16:43

@upci:
Ecet!
Feleim az Úrban ecet!!!
Naggyon utálják a repülő vadak.:)

upci 2010.07.01. 20:17:53

@donfuligjimmy: tisztíccsa, tisztíccsa, zokszigént aztat elzárja a vízbű, mee rájatelepszik, sőt a genitáliák ápolására is alkalmas :D

Öreg Sam 2010.07.01. 20:21:38

@upci:
Nem lenyelni!
Ágy végére kirakni kis tányérkában kegyelmeséktől hazahozottban :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.01. 20:25:34

@horex:
mondhatnam sztyunak is
@donfuligjimmy:
igazsag nincs
de dinsztelem a hagymat
bar mary nem eszik belsoseget
de aszonta ma masodszor megprobalja

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.07.01. 20:34:43

hmmm ... kitaláltam a tutit :D
csak kell hozzá egy kütyü ... vmi mozgásérzékelős szagosító (majd megnézem a reklámban mifene az)
ha elrepül előtte a zufó, akkor jól lespriccolja ecetvel. aztán repülhet, amíg bele nem döglik

upci 2010.07.01. 20:34:56

@hagyma: nekem is ilyen pasi kell, aki főz!! lehetek a csajod? fizetek a Véndiákban,vagy megadom bárkinek a telefonszámod!! és még a második nevem Mary is, csak szépen magyarul :D:P

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.01. 20:40:03

Hát, jókat, jön a BarátokKözt és egy pohár rizling
Legközelebb!

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.07.01. 20:40:10

@Serena: Az a gond, hogy a 6 éven aluli gyerek ingyen utazhat, ergo az államvácsi fizeti ki az utazását. A Családi jeggyel járó kedvezményt is az állambácsi egészíti ki, tehát ha a 6 éven aluli gyerekre kiadják a családi jegyet, akkor állambácsinak a 6 éven aluli gyerek utazását kétszer kell kifizetnie.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.07.01. 20:43:02

@upci: én is tudok főzni, és közelebb is vagyok :P
ezekből lehet választani :
kenyér: vajas/zsíros/bundás
tojás: tükör/rántotta
tej : hidegen/melegen (opcinális kiegészítő a meleg tejhez: kakaó)
KV : tejjel/cukorral (esetenként pohárba, kanállal)

Öreg Sam 2010.07.01. 20:46:01

@upci:
Jaaaaaaaa!
Főzni én is tudok,kreativ fantáziádra van bizva a névadás :)

2010.07.01. 20:46:46

@hagyma: helyesen "where the fuck is my diner ?"

Nincs új dezső !!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.01. 21:05:50

@upci:
lehetsz a csajom ha no vagy
de Marynek ne mond meg
/ritkan fozok, de most megkivantam a zuzat, azt meg Mary nem tud, igy kenytelen vagyok, csemege uborkaval lesz es tesztaval/
@Kulics:
meghelyesebben
ver ist maj dinner fet bics?

yippyupp 2010.07.01. 21:22:52

@upci: mariska, ne hagyd magad elcsábulni a kapitalista nyugat hívogató szavának, csatlakozz a posztkommunista realizmus népes, és lelkes táborához.

@hagyma: mi lett a fogatlan jessicámmal?

Blackwitch Willow 2010.07.01. 21:37:40

@hagyma: felvette a neved? szegény..:)

A Tyne folyó déli partja 2010.07.01. 21:59:38

@upci: eh, nekem volt olyan, aki főzött. sőt, az volt a fő hobbija, kaja, kaja, kaja. és az istennek nem értette, h. van, akinek nem az evés körül forog a világ. úgyhogy nem kell, h. főzzön, illetve, főzzön magára, meg én is magamra, ne akarja rémkényszeríteni...

A Tyne folyó déli partja 2010.07.01. 22:07:56

@Kulics: még helyesebben: dinner
a diner kicsit más.

upci 2010.07.01. 22:36:42

hű, mennyi jelentkező hirtelen :)
mindenkinek lesz feladata akkor, no:
@donfuligjimmy: Köszi, rendelésfelvétel van? :)
kenyér: zsíros, csak és kizárólag lilahagymával-pirospaprikával
tojás: rántotta
tej: hidegen
KV: lazán németesen, 2 cukor, 2 tejpor, napi 4-5 adag
ha mind ez egy napra való adag, ezeken elvagyok napokig :D

@Öreg Sam: te leszel a problémamegoldó ember, mit lehet még ecettel a vízkőoldáson és a szúnyogriasztáson tenni?

@hagyma: avvagyok hát! Marynek egy szót se szólok, ha cserébe heti egyszer csinálsz zúzapörit, azt nagyon komálom! am most komolyan: lehet ott kint ilyesmi belsőséget kapni? az ember mindig csak a készkajás emberekről hall...

@yippyupp: ideoda pattogok a két tábor között, de ha vki főőőőőzne rám... hát bizisten megadnám magam :D

@Animacs: az van, hogy lassan 10 éve, h kérdem a kedvest, mijalószart főzzek neked, bázz? válasz: nemtudom. namost nagyon nem vagyok ezzel az ételmeghatározással kisegítve, ilyet nem találtam egy szakácskönyvben sem, így nagy ovációval, 3 hetes ereszdelahajam bulival venném tudomásul, h ezek után ezért nem nekem kell megharcolnom :)

no asszem mindenki megkapta a magáét :D
most megyek és követelem a saját jussomat, jóccakát!

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.07.01. 22:59:35

@upci: necces ...
a lilahagyma ok, de csak akkor, ha megszórhatom pirospaprikával
a rántottába teszek vöröshagymát
a KV-n bukik a project ... utálom a vizes KV-t (azt a löttyöt, amit a németek KV-nak hívnak). amit én főzök, abban megáll a kanál (nem azé' mer' a KV-t teszem a cukorba :P)

legközelebb engem kérdezz, h mit főzz :)
rakott krumpli, brassói, tejfeles pipipöri szigorúan nokedlivel (vidéken galuskával). Ezeket még én is meg tudom főzni, csak utána úgy néz ki a konyha, mint vmi katasztrófa sújtotta övezet :( úgyhogy inkább kerülöm ... a konyhát, meg a főzést ... jobb a békesség alapon ;)

A Tyne folyó déli partja 2010.07.01. 23:07:57

@upci: azét mondom,h, főzzön magának. találja ki ő. meg gyártsa is meg, meg persze mosogasson is el utána. volt barátom úgy csinálta, h. ő imád főzni, úgyhogy szívesen, de munkamegosztás címén én készítsem elő a kaját (pucolás, stb.), meg mosogassak el utána. ő meg megmondja, h. mit, meg bedobálja az edényekbe. esetleg kavargatja. tök jó, nem?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.02. 00:41:58

@eml: Nem tudom a részleteket. Nem mindegy? Szerintem nem tankos-romantikus.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.02. 00:49:20

@Animacs: Jerome K. Jerome
Három ember egy csónakban

Sohasem láttam még akkora felfordulást a házban, mint amikor Podger bácsi vállalkozott valamire. Egyszer épp egy festmény jött meg a keretezőtől, és ott állt az ebédlőben, várva, hogy felakasszák, mikor Podger néni megkérdezte, mi történjék vele. Podger bácsi azt felelte:

- Hagyjátok azt csak rám. Egyikteknek se főjön miatta a feje. Majd elintézem én az egészet.

Azután levetette a kabátját, és nekilátott. A lányt elküldte hat pennyvel szögért, majd az egyik fiút, hogy szaladjon utána, és mondja meg, milyen nagyságúra van szükség; és ettől kezdve rendre megmozgatta és engesztelhetetlenül agyonhajszolta az egész házat.

- Gyere és add elő a kalapácsot, Will – kiáltotta -, te meg hozd elő a vonalzót, Tom! Aztán szükségem lesz a létrára, és jó lesz, ha még egy konyhaszéket is tesztek ide, te pedig, Jim, átszaladsz Mr. Goggleshoz, és megmondod neki, hogy a papa szívből üdvözli, és reméli, hogy a lába már javul, és legyen szíves a vízszintezőt kölcsönadni. Mária, te meg ne menj el, mert szükségem lesz valakire, aki világít nekem, és ha visszajön a lány, újra el kell mennie egy darab zsinegért; te meg Tom idejössz; szükségem lesz rád, te adod fel nekem a képet.

Aztán felemeli a képet, de leejti; az kiesi a keretéből, s erre megakarja menteni az üveget, miközben jól megvágja magát. Elkezdi a szobát körülugrálni, és keresi a zsebkendőjét. A zsebkendőt nem találja, mert benne van annak a kabátnak a zsebében, amelyet levetett, de nem tudja, hogy a kabátot hova tette. Az egész háznak abba kell hagynia a dolgát, és nekilátni a zsebkendővadászatnak, mialatt Podger bácsi jobbra-balra futkosott, és folyton az útjukban volt.

- Nincs a házban senki, aki meg tudná mondani, hol a kabátom? Soha életemben nem láttam ilyen társaságot, szavamra mondom! Hatan vagytok, és nem tudjátok megtalálni azt a kabátot, amelyet öt perccel ezelőtt vetettem le! Ejnye, azt a…

Fölállt, és rájött, hogy rajta ül a kabáton, mire így kiáltott föl:

- Ó, ne keressétek tovább! Megtaláltam. Inkább a macskával kerestettem volna, mint veletek!

De egy fél órával azután, hogy az ujját bekötöztük, és másik üveget is hoztak, s a szerszámot, a létrát, a széket, és a gyertyát is odakészítették, újból neki akart látni, s az egész család, cselédestül, és bejárónőstül odaállt mögéje, segítésre készen. Két emberre volt szüksége, hogy a széket fogja, egy harmadikra, aki őt fölsegíti, és odafönn fogja, egy negyedikre, aki a szöget odaadja, ötödikre, hogy a kalapácsot átnyújtsa, ő pedig fogta a szöget, és elejtette.

- Ott van, ni – mondta sértődötten -, most meg a szög esett le.

Mindnyájunknak le kellett térdelnünk és keresnünk, mialatt ő a széken állt, és zsörtölődött, és tudni szerette volna, vajon egész este ott váratjuk-e.

A szöget végre megtaláltuk, de ezalatt elvesztette a kalapácsot.

- Hol a kalapács? Mit is csináltam a kalapáccsal? Szent Isten! Heten tátjátok a szátokat, és nem tudjátok, mi lett a kalapáccsal!

Megtaláltuk aztán a kalapácsot is, de ekkor eltűnt szem elől az a jel, amelyet a szög helyéül a falra karcolt, és sorban mindnyájunknak föl kellett melléje a székre állnunk, és megpróbálnunk, vajon látjuk-e? Persze, mind más, és más helyen találtuk meg, mire mindegyikünket bolondnak nyilvánított, és lekergetett. Elővette a vonalzót, és újra lemérte a távolságot; kiderült, hogy a szoba sarkától harmincegy és háromnyolcad hüvelyk távolságnak a felét kell megjelölnie; ezt fejben akarta kiszámítani, de majdnem belebolondult.

Mindnyájan igyekeztünk kiszámítani, de mi is csak fejben, s így mind más eredményt kaptunk, s egymásra nevettünk. Az általános izgalomban elfelejtettük az alapszámot, és Podger bácsinak újra kellett mérnie.

Ezúttal egy darab spárgát vett a kezébe, és abban a döntő pillanatban, amikor a vén bolond a székről negyvenöt foknyi szögben hajolt ki, és egy olyan pontot igyekezett elérni, amely három hüvelykkel volt távolabb, mint amennyire az ő keze elért, a spárga kicsúszott a kezéből, ő pedig lezuhant a zongorára, s a feje és a teste egyszerre ütött minden billentyűt, amiből gyönyörű zenei összhangzatok születtek.

Mária néni ekkor kénytelen volt kijelenteni, hogy nem engedi meg, hogy a gyerekek itt álldogáljanak, és ilyen beszédeket hallgassanak végig.

Podger bácsi végre kitűzte a lyuk helyét, és odatartotta a bal kezével a szög hegyét, a kalapácsot a jobb kezébe fogva, mindjárt az első ütésre összeverte az ujját, és nagyot kiáltva ráejtette a kalapácsot valakinek a lábujjhegyére.

Mária néni szelíden megjegyezte, hogy ha Podger bácsi legközelebb megint szöget készül a falba verni, tudassa vele idejében, hogy egy hétre elutazhassék a mamájához, amíg a bácsi elkészül a dologgal.

Erre aztán újra nekigyürkőzött, és a második ütésre a szög keresztülment a vékony falon, a kalapács is félig eltűnt, Podger bácsi pedig nekiesett a falnak, de úgy, hogy majdnem összelapította az orrát.

Újra meg kellett keresnünk a vonalzót, és a spárgát, új lyukat kellett a falba ütni; végre éjfél felé fönn lógott a kép – nagyon ferdén és bizonytalanul, s körülötte a fal nagy darabon olyan volt, mintha gereblyével karcolták volna össze. És mindenki halálra volt gyötörve, kivéve Podger bácsit.

- No látjátok! – kiáltott föl diadalmasan, amint a székről lelépve, a takarítónő tyúkszemére taposott, s nyilvánvaló büszkeséggel szemlélte a nagy fölfordulást a szobában. – Sokan még az ilyen csekélységért is embert fogadnának!

(---Flúgos Buszos---) 2010.07.02. 00:57:26

@horex: Nagyon fasza,most néztem meg,be is szartam!!!!!!!!!!!!!!!!!

Öreg Sam 2010.07.02. 01:01:45

@upci:
Az ecet egy csodaszer,majdnem olyan jó,mint én :)
Ha bagzol,akkor beszedi a füstszagot egy ecetbe mártott szivacs.
Profi takaritók minden csodaszer helyett ócsó sampont kennek az üvegre,utána ecettel húzzák le,csilivili lesz,veled meg kifizettetik az 1000 Ft-os márkás cuccot.
Kocsibelsőt,szőnyeget,más kárpitozást kis kézi seprűvel megfuttatod,olyan,mint újkorában (bőrre nem)
Végül bableves,de csak módjával :)

eml 2010.07.02. 01:14:15

@atpijkamo: Ez nagyon jó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.02. 01:17:46

@Öreg Sam: "Ha bagzol,akkor beszedi a füstszagot"

Olyan gyorsan bagzol, hogy füstölni kezd? Ezt nevezem szexnek!

Öreg Sam 2010.07.02. 01:34:00

@atpijkamo:
Hja kérlek,kétszer ad,aki gyorsan ad....)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.02. 03:35:48

@Blackwitch Willow: hogyne vette volna
tokeletesen ejti
aj em Mary Hagymasi

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.02. 03:38:42

@upci:
itt majdnem mindent lehet kapni, mint ottjom
zuza az sima ugy
az van mindenhol
pacal razosabb, de akad
a gond csak az mary semmilyen belsoseget nem eszik meg, magamnak meg fozni az hulyeseg
de most megtettem es isteni lett
Nary valami marhat eszik az en tesztammal
de zuzat nem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.02. 03:42:05

@yippyupp:
mar mondtam, hogy Gracy nem Jessica

upci 2010.07.02. 08:12:34

@donfuligjimmy: jó lesz az a KV, csak akkor sok tejjel kérném :) a többi rendben!

nah tényleg legközelebb téged kérdezlek, zember meg egye azt, amit más kitalált

:D@Animacs: na erre van egy jó kis írásom:

“Amikor egy férfi grillsütésre szánja el magát, a következő eseménysorozat indul el:

1. A férfi előveszi a kerti grillt és a faszenet.
2. A nő letakarítja a grillrácsot.
3. A nő lemegy a zöldségeshez.
4. A nő lemegy a henteshez.
5. A nő lemegy a cukrászdába.
6. A nő előkészíti a salátát és a zöldségeket.
7. A nő előkészíti a húst a sütéshez.
8. A nő egy tálcára készíti a fűszernövényeket a szükséges eszközökkel.
9. A nő kiviszi a lesikált grillt és a tálcát a férfinek, aki elterülve sört iszik.
10. A férfi elhelyezi a hússzeleteket a grillen.
11. A nő bemegy és megterít.
12. A nő elkészíti a zöldségeket.
13. A nő elkészíti a desszertet.
14. A nő kimegy, hogy szóljon a férfinek, hogy a hús épp odaég.
15. A férfi leveszi az odaégett húst, és átadja a nőnek.
16. A nő tálal.
17. A férfi italt tölt.
18. A nő leszedi az asztalt, és kávét főz.
19. A nő felszolgálja a kávét és a desszertet.
20. Az evés befejeztével a nő elrendezi az asztalt és leszedi a terítőt.
21. A nő elmosogat és rendbe rakja a konyhát.
22. A férfi ott hagyja a grillt, mert még van rajta némi parázs.
23. A férfi megkérdezi a nőtől, hogy örül-e, hogy ma nem neki kellett főznie.
24. És bizonytalan arcát látva megállapítja, hogy a nők soha nem elégedettek.”

@Öreg Sam: anyu próbálta az ecetes szivacsot, majd megkérdem milyen hatásos
az ablakpucolást simán úgy csinálom, sampon/mosogatószer és ecet a vízbe (yee)
bablevesbe tiszta sor!

@atpijkamo: jó kis történet, van alapja :)

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.07.02. 08:32:21

@upci: hehe ... grillezés nem rosz, legközelebb kipróbálom :D

Öreg Sam 2010.07.02. 08:55:17

@upci:
Most már csak arra lennék izgulva,hogy hogyan jutottunk el a diákmunkától a babérleveles-ecetes bablevessel való ablakpucolásig??? )))

upci 2010.07.02. 09:19:28

@donfuligjimmy: általában ez igaz minden rendes háztartásra :D

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.07.02. 09:37:56

@atpijkamo: nah, most a reggeli KV után elolvastan
pfff :D

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.02. 09:42:26

@atpijkamo:
nagyon ferdén és bizonytalanul, s körülötte a fal nagy darabon olyan volt, mintha gereblyével karcolták volna össze.

Ugye Monk nem volt ott?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.02. 09:44:25

@Öreg Sam:
Ecetes szivacs cigifüst ellen városi legenda

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.02. 09:45:51

@horex: Ecetes ollóval bizonyítottan bármilyen foltot el lehet távolítani a ruháról.

upci 2010.07.02. 09:52:46

@atpijkamo: az viszont tuti, nagyanyám is mindig ezt mondta, az öregek Chuck tudják!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.02. 09:54:29

@horex: 1880-as évek. (Azóta szinte semmi nem változott.)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.02. 10:01:03

@upci: "Chuck tudják"

Chuck Norris tények:
Chuck Norris gyorsabb saját magánál is.
Chuck Norris tartja a rekordot az "egy levegővétellel a víz alatt" versenyben. Úgy nyert 2004-ben, hogy 1989-ben merült le.
Chuck Norris kézrátétellel gyógyítja az AIDS-t.
Chuck Norris tud tüzet gyújtani esőben.
Chuck Norris bőre a világ legkeményebb anyaga, a második a gyémánt.
Chuck Norris nem borotválkozik, ő arcon rúgja magát, mivel az egyetlen dolog ami árthat Chuck Norrisnak, az maga Chuck Norris.
Chuck Norris nem olvas könyveket, csupán addig nézi őket amíg meg nem kapja belőlük a szükséges információt.
Chuck Norris egy forgóajtót be tud vágni maga mögött.
Sok ember hord Superman pizsamát, Superman Chuck Norris pizsamát hord.

Öreg Sam 2010.07.02. 10:02:41

@horex:
Nemaddiga!
Én nagy bagós vagyok,mindenféle füstölőket is használok,de az ecet mindent visz!
Gyúttsálrá,majd megtapasztalod! )

upci 2010.07.02. 10:07:13

@atpijkamo: ez a legnagyobb:

Chuck Norris nem olvas könyveket, csupán addig nézi őket amíg meg nem kapja belőlük a szükséges információt. :)))

egy kis unaloműző:

www.dailyfreegames.com/flash/arcade-games/chuck-norris-game.html

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.02. 10:08:13

@Öreg Sam:
Anno ezt eljátszotta a barátnőm és mégis sirt hogy budös a lakás
A dohányos persze nem érzi, azért gondolod hogy használ

upci 2010.07.02. 10:14:13

@atpijkamo:

Chuck Norris sosem kap napszúrást. A nap lesz rosszul ha Chuck Norris hosszan nézi.
Chuck Norris nem emeli meg magát fekvőtámasznál. Chuck Norris a földet nyomja lejjebb.
Chuck Norris megígérte ,hogy többé nem fog kiugrani repülőgépből. Egy Grand Canyon épp elég.
Chuck Norris ökle az egyetlen, ami a royal flush-t is üti.
Chuck Norris olyan gyors, hogy körbeszalad a Föld körül, és tarkón vágja magát.
Chuk Norris sosem tarol bowlingban. Ledönt egy bábut, a többi 9 pedig elájul.
Nincs globális felmelegedés. Chuck Norris fázott, tehát feljebb csavarta a Napot.
Chuck Norris 8*10-es funérlemezt használ WC-papírnak.
Chuck Norrisnak két sebességfokozata van: séta, gyilkolás.

upci 2010.07.02. 10:20:36

na, mia? Chuck összegyűrte a blogmotort?

Öreg Sam 2010.07.02. 10:22:26

@horex:
Hát perszehogypersze!
A bagzás büdös,vita nincs!
Én évtizedek óta szivom,a hátralévő kis időre meg már minek abbahagyni? :)
Az apám minden reggel egy kupica pálinkával inditott,extra mennyiségű fokhagymával rántottázott,majd rágyujtott a qrva büdös sodort cigarettájára.Ez mind extra büdös volt,bele is halt...
91 évesen :)

upci 2010.07.02. 10:32:37

@Öreg Sam: és milyen jó élete volt, igaz? a fokhagyma és a pálinka, az a tuti antibigyó és immunerősítő!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.02. 10:35:42

@Öreg Sam:
Háááát,bizony abba kell hagyni arra a kis időre is
Kezd a lábam fájni,nem birok gyalgolni, ez bizony érszűkület, én sem gondoltam volna
Már az abbahagyás gondolatára is többet szivok
Ez hajt ki most is a bótba,mert elfogyott a cigi :((

Öreg Sam 2010.07.02. 10:38:28

@upci:
Volt 30 jó éve,amikoris nem kellett megfelelnie semmilyen egyéni,vagy társadalmi elvárásnak,ez neki a SZABADSÁG volt.
Nem vagyok biztos abban,hogy ez nekem megadatik,pedig nagyon szereték sz*rni magasról mindenre ))

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.07.02. 10:39:57

@upci: Chuck Norris tud 0-val osztani!

eml 2010.07.02. 10:41:29

Chuck Norris egyszer ütött mellé, azóta kék az ég.
Chuck Norris kért a Burger Kingben egy Big Mac-et, és kapott.
Chuck Norris egyszer ütött mellé, azóta kék az ég.
Chuck Norris már húsz éve meghalt, de a halál nem mer szólni neki.

upci 2010.07.02. 10:48:12

nyah elhúzok főzni, @hagyma: még alszik, sose lesz kajánk...

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.07.02. 10:55:46

A kínai nagy falat eredetileg Chuck Norris megállítására építették. Szánalmas próbálkozás volt.

Chuck Norris tud levegőt venni víz alatt is!

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.07.02. 11:54:40

@qqri:
Mert a munkáltató az iskolalátogatási alapján nem fizet a diák után járulékokat.
Amíg nappalis vagy a TB-t is az állam fizti utánad.
Ezért olcsó a diák munkaerő.

Amúgy a diák most megszívta, legközelebb megtanulja, hogy minden évben első dolga beszerezni vagy 5 iskolalátogatásit az intézménytől. Úgyis kell 32 helyre leadni évente.

Én is mindig szeptemberben felmentem, kértem vagy 5-öt kellett a családi pótlékhoz meg még egy csomó szarhoz úgyis... Egyetemen is minden félévben előre kérek, ott még a TO-s néni is mondja: elég az a 3? Inkább vigyen többet nekem csak egy aláírás pecsét magának fél óra sorbanállás. Hát kértem, vittem... :)
Amúgy 16 éves korom óta folyamatosan diákmelózom, tehát nem a levegőbe beszélek. Ez most tanulópénz neki.

Öreg Sam 2010.07.02. 11:58:48

@horex:
Wazz,úgy felidegesitettél,hogy rá kell gyujtanom!!! :)

Öreg Sam 2010.07.02. 12:15:33

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző:
Wazze,higgadj,ez már régen nem a diákmelóról szól,ami egyébként egy egy valós probléma,de sikerült szétqrni ))

AlulírottFentemlített 2010.07.02. 13:35:07

@upci:

Egy nőt nem nehéz boldoggá tenni...

Csak legyél neki:
1. barát
2. társ
3. szerető
4. kisöcsi
5. bátyus
6. apa
7. tanár
8. nevelő
9. gyóntatópap
10. lelki barát
11. szakács
12. autójavító
13. szerelő
14. villanyszerelő
15. soför
16. hordár
17. takarító
18. lakáj
19. fafaragó
20. modell
21. lakberendezési mérnök
22. szexológus
23. pszichiátriai szakorvos

A természeted is fontos. Legyél
1. kedves
2. sportos
3. okos
4. erős
5. jólnevelt
6. határozott
7. gyengéd
8. érzékeny
9. romantikus
10. férfias
11. Móka Miki
12. vidám
13. de mégis komolyan veendő
14. bátor
15. Micimackó
16. energikus
17. gondoskodó
18. ideákban gazdag
19. ügyes
20. szerény
21. megértő
22. elegáns
23. egyértelmű
24. szeretetteljes
25. hidegvérű
26. szenvedélyes
27. engedékeny
28. becsületes
29. adakozó
30. gyakorlati
31. igazságos
32. bármire legyél kész érte (akár bankot rabolni is)
33. reménytelen (a szerelemtől)
34. nyugodt
35. sármos
36. hűséges
37. álmodozó
38. karrierista
39. megbízható
40. mindenki felnézzen rád
41. legyél kész áldozatokra, és mindenek előtt gazdag.

Ugyanakkor ne legyél:
a) féltékeny, de mégis aggódó
b) jöjjél ki a rokonaival, de ne tölts velük több idöt mint a nővel
c) adj a nőnek szabadságot, de mégis mindig érdeklödj, hol és kivel volt
d) öltözz elegánsan, de legyél kész mindig a hátadon hazacipelni a nőt térdig sárban, majd bemászni az erkélyen, ha otthonfelejtette a kulcsát.
Vagy elkapni és megverni a tolvajt, aki ellopta töle a ridiküljét, amiben olyan fontos dolgok voltak, mint a tükör és ajakrúzs.

Nem szabad elfelejtened:
1. születésnapját
2. névnapját
3. házassági évfordulót
4. az elsö csók évfordulóját
5. menstruációját
6. a fogorvosnál foglalt idejét
7. a legjobb barátnöjének és a kedvenc nagynénijének a születésnapját.
Sajnos a fent említettek tökéletes betartása sem biztos, hogy eredményre vezet. A nő ugyanis belefáradhat a tökéletes férfi jelenlétébe, és megszökhet az első gitárossal.

És most a másik oldal:
A férfi boldoggá tétele sokkal nehezebb. Ez azért van, mert a férfinak szüksége van:
1. szexre
2. kajára
A nők nagy része ezt a borzasztó igényességet rabszolgatartásnak érzi. Ezeknek az igényeknek a kielégítése meghaladja a nő erejét.
Végeredmény:
Az együttélés teljesen lehetséges, ha a férfiak végre megértik, hogy teljesen túlkapó követeléseiket korlátozniuk kell

Öreg Sam 2010.07.02. 17:17:29

@AlulírottFentemlített:
Aham...
Már kezdem kapiskálni,hogy miért váltam háromszor )
Basszameg,irhattad volna korábban,sok pénzt spórolhattam volna )

A Tyne folyó déli partja 2010.07.02. 19:31:25

@hagyma: szegény amerikaiak:) nem lett volna egyszerűbb megtartania az angol nevét? mondjuk, ennél az viccesebb, mikor pl. a barátnőm úgy vette fel az angol férje nevét, h. megtartotta a sajátját, kötőjel az angol név. pl. Horváth-Smith Mária. ez egy angol nyelvűnek megoldhatatlan probléma lesz:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.03. 14:51:59

@Animacs: en meg azt is felajanlottam hogy valtok mondjuk Ted Hagmann-re, de ragaszkodott az eredeti nevemhez
azota betuzi, mint itt szokas amugyis hivatalos ugyekben es telefonon
a maryt nem kell
/az "angol" neve Weikel:)/
itt mindenki mix

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.03. 19:50:09

@Animacs:
meeeeeeeeeeeeert
O nem a parom, hanem a felesegem es buszke a nevemre IS:)
hat igy

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.07.04. 02:11:42

@hagyma: ennek olyan németes hangzása van ... legalábbis így első blikkre :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.04. 07:06:27

@donfuligjimmy:
apai agon nemet
anyain angol, inkabb ir
valami indian ver is van benne allitolag

fagzal 2010.07.08. 03:31:40

Miért használják egyes sakkfigurák (=sötét parasztok) chat-nek a kommenteket?
süti beállítások módosítása