Tékozló Homár

Szopatós bácsi a VIII. kerületi okmányirodában

2010.07.15. 00:05 | szily | 75 komment

Balázs neten foglalt időpontot jogsihosszabbításhoz, de nem jegyezte fel az ügyszámot. A józsefvárosi okmányiroda őre ügyszám nélkül elküldte, majd amikor emberünk pár perc múlva visszatért az irodába, az őr egy füst alatt közölte a Naiv Ügyféllel, hogy igazából végig tudta az ügyszámot, és a neve alapján be is tudta volna engedni, illetve hogy most már lekésett egy perccel, úgyhogy megszívta. Dühös kuncsaft a hajtás után.


Csak gyorsan szeretném megosztani veletek az elmúlt hét "legjobb" történését. A sztori ott kezdődik, hogy a jogsimat szerettem volna meghosszabbítani, ezért gondoltam kipróbálom az internetes időpontfoglalás előnyeit. A mihamarabbi időpont alapján szűrtem a környező kerületeket, végül a VIII. kerületi okmányirodába foglaltam időpontot. Hétfő reggel 10:00-re.

9:55 megjelentem teljes harci díszben, jogsifotó-kompatibilis fejjel, minden szükséges papírral. A bejáratnál egy "nagyon kedves"(ezúton is üdvözlöm...) biztonsági őr bácsi fogadott, aki közölte, hogy kéri az ügyszámot, amit a neten kaptam az időpontfoglalásnál. Ez az ügyszámot nem tudtam megmondani neki, mire közölte, hogy akkor viszontlátásra.

9:58  Mivel a telefonom lemerült állapotban pihent az otthoni töltőn, kénytelen voltam nagyon nagyon gyorsan keresni egy fülkét. Gondolom el tudjátok képzelni, hogy a 8.kerületi okmányiroda közelében található telefonfülke milyen állapotban van. Szerintem egy negyednapos SZIGET toi-toiban magasabb higiéniai szintet találnánk. Na mind1. Próbáltam hívni a munkahelyemet, hogy az IT skacokat megkérjem, hogy csekkolják meg a gépemben azt az ügyszámot, mert arra emlékeztem, hogy volt egy hosszú szöveg a foglalásnál, és azt lementettem magamnak. Az iroda persze nem vette fel, ezért visszakullogtam ügyszám nélkül.

10:06 Ismét kivártam a soromat, és közöltem a biztonsági bácsival, hogy nincs ügyszám mire ő:
"Na jó szerencséje van, mert AMÚGY NEKEM KI VAN NYOMTATVA EGY LISTA AZ ÜGYSZÁMOKKAL, MONDJA A NEVÉT!"
Nevemet bemondom, megkeresi az ügyszámomat majd így folytatja:
"Ja, de amúgy még sincs akkora szerencséje, mert a rendszer 10:05-ig fogadja be az időpontot foglalókat, utána már elévült az időpont."

Szerintetek?

Természetesen azzal a lendülettel küldtem el mindenkit oda, ahova nem is gondolnátok, majd otthagytam az egész brigádot.

Ugyanezen hét csütörtökére foglaltam időpontot a XI.kerületi okmányirodába, ahol mindenféle ügyszám nélkül, simán beengedtek, még hamarabb is, mert az előttem lévő nem jött el, és 10 perc minőségi kiszolgálás után távoztam a friss ideiglenes vezetői engedélyemmel.

Ez az én sztorim. XI. kerületi okmányiroda megalike!
Balázs
 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.15. 00:08:53

Okmányirodában szabad-e szoptatni... ügyfelet?

Kasya 2010.07.15. 00:24:59

Okmányirodába csak a Lidliből...

vauvauvau 2010.07.15. 00:27:23

Olyasfajta stílusban írsz, hogy meérdemelted.

Gyakori · http://kerdestar.hu 2010.07.15. 00:34:50

Ilyenek ezek az ügyszámok ha igényled a neten akkor kérni fogják.

Na de ilyet!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.15. 00:39:13

@vauvauvau: Igen, lehet, hogy ha kisebb arccal megy, nem szívatják meg. Csak szerényen, udvariasan!

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2010.07.15. 01:14:58

lúzer-e vagy? ilyen esetekben mindig kérdezni kell, hogy van-e esetleg más megoldás: az időpont meg amúgy is neked van foglalva, szóval simán kérsz egy sorszám, és sorrakerülsz. vagy megkérded, név alapján tudnak-e szűrni.
jaaa, bocs, a posztolót már lehet...?

Megdobbent 2010.07.15. 02:22:31

Geci volt a bacsi, asztalt nyugodtan lehet raboritani. Eddig vagy 3x mentem netes foglalassal, kb. addig jutok, hogy "jonapot kivanok, neten fogl..." es a ficko mar mondja is a nevemet es hogy hova varok. Extrem esetben meg a nevem kellett. Jah, az ilyen szamok meg papiron figyelnek nalam, csilliard elektronikus baszasba beirhatnam, de valahogy egy cetli nem vet vissza a kozepkorba.

Megdobbent 2010.07.15. 02:26:03

Nah az utolso "megalike"-ert viszont egy tockost a rinyalo is megerdemel, esetleg zokniba toltott homokos eszkozzel, ha mar az IT-s sracok igy nem vettek fel neki a telefont... Ez miez?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.15. 04:39:08

Jó kis hajnali szopatós poszt

Balázs, nem az IT sakacokat kell hivni, hanem leülni, várni és majd szólitanak név szerint

Bizt.őrtöl megkérdezni, mi köze van az egészhez
Ezek az őrök unalmukban tüsténkednek csak
Szinte minden helyen ahol ilyen sorszámhúzás vagy hasonló van, odaugrik és okoskodva segiteni próbál +"ügyintézni"
Nem ez a dolga, el kell hajtani

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.15. 04:49:04

@Megdobbent:
minőségi kiszolgálás után távoztam a friss ideiglenes vezetői engedélyemmel"

Mit vársz mást mint "megalájkot" egy gyerektöl
Ez a trendi meg az IT skac
Mi az az IT, olyan mint a zrt?

Mylady 2010.07.15. 05:31:21

A 11. kerület tényleg jó. Amikor szabad okmányiroda-választás van (nem helyhez kötött az ügyintézés), őket választom.

Megdobbent 2010.07.15. 05:42:53

@horex: Biztos a fura zenet kedvelo IvarTalan haverjait probalta hivni, de sajnos nem tudott rajtuk keresztul megalajkot nyomni :(

Mondjuk odaig is vagyok :)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.15. 05:46:26

otthom meg fenylepet kell vinni?
muhhaha
meg milyen paporokat ?

WC?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.15. 05:49:24

ja mar latom beneztem
muhhaha visszavonva
/feltetelesem/meleg van es ehfel, dobok is ehy sort

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.15. 05:51:21

aszittem girteken meg mondih az a betuzos rozsaszin van moderbnebb formaban

azert a papirok meg erdekelnek, johu kimasszaka muhhahabol:)

Énbagoly 2010.07.15. 06:29:28

engem a jogsiképes fej ragadott meg. :)
Biztos jobbanfésült volt, mint a biztonságiőr, ezért nem engedte be.
De a mai világban elindulni mobiltelefon nélkül, hát az nem lájkolható. :)

esef 2010.07.15. 06:40:43

OFF:
Még egy sztori a királyi Magyarország egyik szocialista nagyvállalatával kapcsolatban. Tegnap a MÁV-nál megvettem a vonatjegyeket a feleségemnek, anyósomnak, illetve az ikreknek hétvégére. 16 (tizenhat!) db papírfecnit kaptam egy Bp-Sásd-Bp, átszállás nélküli útra... Ebből 8 fecni az IC pótjegy és 8 fecni a menetjegy. Igaz lehetett volna csak 14 ha a két felnőtt jegyet menettértibe adja. A két gyereknek a regisztrációs jegy meg csak oda és csak vissza külön kérhető... (Az már el sem mondom, hogy mennyit fizettem...)
ON:

Rosszindulatú Vászka 2010.07.15. 06:45:15

@hagyma: presze, fenykeppel kell igazolnod magad, hopgy telleg te vagy. Itt meg rend van am, nemam csak ugy szereteszet el mindenki mint nalatok :)

Amúgy én ezt 2 óra alatt elintéztem volna Korfuról simán. Poszttoló stílusa alapján örüjjön, hogy ne rendszabájozták meg. És érdekes élete lehet, ha ez neki különös esemény.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.15. 07:16:36

"Ugyanezen hét csütörtökére foglaltam időpontot a XI.kerületi okmányirodába, ahol mindenféle ügyszám nélkül, simán beengedtek, még hamarabb is, mert az előttem lévő nem jött el, és 10 perc minőségi kiszolgálás után távoztam a friss ideiglenes vezetői engedélyemmel."

Hát igen, az ország egy része közelít Európa felé a mocsokba. Mert hogy is működhetne jól egy olyan hely, ahol mindenféle ügyszám nélkül csak úgy beengedik az embereket?

Avagy az nekem fura hogy az okmányirodák mindenhol másképp működnek, illetve járnak el? Nem egységes ügymenetet kéne követniük?

Ezért tart itt?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.15. 07:18:12

@Énbagoly: Nem, azu új bgeneráció jeles szokásáról van szó, miszerint van telefonja, csak épp sóher feltölteni, mert kártyás, illetve régen letiltották mert nem fizette az előfizut. :)

silent76 2010.07.15. 07:20:35

Lehet, hogy ott volt az elötted lévö a 11. kerületben, csak nem tudta az ügyfélszámot és nem engedték be :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.15. 07:21:10

@horex: Hallod, itt a pécsi okmányirodában 2-3 "biztonsági őr" -> nyugdíjas mindig ott áll a sorszámos automatánál, e oda se férsz. Mész időpontra... ...és kér neked egy sorszámot!!!

És akkor ugyanúgy végigvárhatod a sort, mintha nem időpontfoglalós ügyre jöttél volna.

Azaz lakcímkártya csere megy sorszámmal simán, forgalmiban lakcímátíráshoz viszont kell időpont, és amikor odamész időpontra, adnak egy sorszámot...

Csókoltatom az anyukáját annak, aki kitalálta,,,

silent76 2010.07.15. 07:24:29

@vauvauvau: Ebben amúgy tökéletesen igazad van...

A rája szarik rája 2010.07.15. 07:28:52

Csütörtök, 0:15, szily poszt. A tapasztalatok szerint ez már akkor a hétvégi.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.15. 07:41:33

@esef:
anyósomnak,..."
Csak oda?
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.15. 07:44:38

@ColT:
Mondom, unatkoznak
Én jellemzően nem adok infót nekik, magam böngészem a jegykiadót
Persze van , pl. elmű egyes irodái, ahol csinos csajt ültetnek oda, azzal elnézőbb vagyok
:)

A rája szarik rája 2010.07.15. 07:45:55

A szegedi Tescoban most átcimkézett dinnyét árulnak.

@nális coitus 2010.07.15. 07:50:49

Sokan elnézték az IT srácokat, mert a posztoló pontosan így írta: "IT skacokat "
Különben Balázs egy homokos, vagy bi, szerintem az IT skacokkal szokott hokiversenyt rendezni az igénytelen odújukban.

S1lver 2010.07.15. 07:53:30

@ColT: te mi a lofasznak jarsz ide, ha nem tudsz olvasni? Azt irta, hogy a toltojere dugva volt otthon a mobilja.

esef 2010.07.15. 07:55:13

@ColT:
Az időpont a sorszámkérésre vonatkozik. Ez fontos!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.15. 07:59:03

@S1lver: Ja, az kimaradt, bocs. :):):):)
Amúgy meg lítiumos telefont lemerülni hagyni --> loser :D

@esef: Ja, hogy mikor kaphatok sorszámot? :D Érted, a másik ügyek meg mennek sörszám nélkül. Logika :D

Harlequin 2010.07.15. 08:06:19

Én meg elmentem új kategória bejegyzése miatt a Berda József utcai okmányirodába, 10perc várakozás után 15:05kor mentem be és 15:35kor úgy jöttem ki, hogy közbe a váíci úti tacskóba befizettem a csekket is. Foglaljon időpontot akinek 3anyja van!

Lacka929 2010.07.15. 08:09:50

Végülis Nagy Nemzeti Együttműködés van, vagy mi....

esef 2010.07.15. 08:10:26

@S1lver:
Messziről jött ember azt mond amit akar...

pazola 2010.07.15. 08:28:06

Fujj, b+, sajnaltam a posztolot.. egeszen a megalajkig. Anyam, van, aki egy ilyen szot hasznal?

Tudtam, hogy emigralni kellett volna.

Szerintem nem buzi vagy bi, egyszeruen csak.. egyszeruen csak.. nem, tenyleg nincs otletem.

Vajmaci 2010.07.15. 08:39:25

Azért finoman felhívtam volna a biztonságiőr figyelmét, hogy a szülőanyukájával való szexuális együttlét igen kívánatos részemről...
Fontoskodó kis köcsög lehet...

esef 2010.07.15. 08:48:13

@@nális coitus:
Nekem is van homártasim, mégsem vagyok buzi.

pingpong 2010.07.15. 08:51:21

az okmányirodai képeken mindig malac fejem van, nem értem miért nem fényképeznek le rendesen

hááááát 2010.07.15. 09:07:46

Te vagy a hülye.Nekem ez az ügyintézés 5 percembe került a VIII.kerületi önkormányzatba.Ja én tudtam az ügyfélszámom.:))))))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.15. 09:09:17

@pingpong:
egyreszt lehet tenyleg malac fejed van

masreszt ki a turot erdekel miluen a fotoja a jogositvanyan?

penumbra1984 2010.07.15. 09:23:32

Hát lehet kritizálni a posztolót, de a kommentek nagy részéből is kisüt még a posztkádári lelkület, hogy a HIVATAL az valami emberek felett álló intézmény és különben se szemtelenkedjen a HIVATALLAL senki mert elnyeri a méltó büntetést.
Ha szemtelen volt a srác, akkor szóljon neki a biztiőr, hogy vegyen vissza az arcából, de akkor sincs joga így edukálni, hogy meghiúsítja az ügyintézést. Vegye észre magát, ő nem tánc és illemtanár.
Szépen néznénk ki, ha én pl úgy nevelgetném itt egynémely nagypofájú élcelődőt, hogy a hasfogó helyett hashajtót adnék "véletlenül" neki a receptjére.

elwood 2010.07.15. 09:32:12

remélem a poszter az autóvezetésre jobban felkészül mint a jogosítványra (se ügyfélszám, se mobil, még jó hogy az arcát vitte.)

az állami alkalmazottakat viszont alapból kéne kirúgni az összest, aztán ha dolgozott egy magáncégnél akkor esetleg visszavenni.

elwood 2010.07.15. 09:33:48

@pingpong: "az okmányirodai képeken mindig malac fejem van"

ha disznóölésre mész, vegyél fel sapkát

elwood 2010.07.15. 09:37:04

amúgy vinni kell az együttműködési nyilatkozat hordozható példányát, nyilván nincs még kifüggesztve azért tartanak itt

egerészölyv 2010.07.15. 09:48:05

Újbudai Önkori? Az jóóóóóó! Viccesek a fiúk-lányok...
Igazolvány? Sorszám? Na neee! Siperc, sorszám csak internetről. Nyomás haza, 404, nem elérhető. Kösz. Izzadva, nyögve éltem fáradalmin vissza, elzárkózás, de egy ügyfél súg. A Budafoki úton van az Idegenrendészeti Kp., ügyfél 1 szál se'. Ott tényleg pillanatok kérdése az egész, bár a posta onnan kilókra van.
Útlevél? Megvan az időpont, hurrá, kivárjuk a sort még így is, most fáradjunk át a következő ablakhoz fizetni, mely 5 órával korábban bezárt. Akkor? Jöjjek legközelebb, marha, miért nem kérdeztem, hogy mikor zár a befizetőablak.
Mindezt arcpirító, bömbölő pofátlansággal.

Hümüzhümümüz 2010.07.15. 09:49:15

@ColT:

Honnan tudod, hogy "lítiumos" akksi van a telefonjában? Megalájktól függetlenül még lehet neki 3310-es Nokiája... Különben a lítiumion akksikat nem lehet lemeríteni teljesen, pont azért, mert meghalna. Telefonod kikapcsol, de az akksiban még van szufla.
Bár azt hiszem Te csak kötekedni jársz ide. :D

ON: az jött le nekem, hogy ez a srác ilyen kis kapkodós, túlpörgött, fontoskodós, nagyvárosi műmájer. Baszik rá, hogy elolvassa a netes foglalás hogyanjait, aztán pattog, mert Ő a ki vagyok, mi vagyok. Gondolom tépett az eset után ezerrel a fészbúkra és lájkolta, vagy megalájkolta az összes okmányirodát fikázó csoportosulást. Jajj, melegem van, leborotválom a herém.

bekbórd! 2010.07.15. 10:05:58

Csodálom, hogy nem egy biztonságiőrt választottak Magyarország köztársasági elnökének.

Tron65 2010.07.15. 10:09:45

A posztban említett okmányirádában egy síma személy hosszabbítás (csere) 2.5 órámba került, pedig csak úgy 3-an voltunk.
Pontosabban vártunk.
Először 1 órát, hogy bemehessünk fényképeszkedni (persze nemszóltak, hogy mikor készül a fotó, a monitor meg rosszvolt), aztán még másfelet, hogy meg is kapjuk.
"Természetesen" fotózkodás után nekem kellett rákérdeznem, hogy milyen módon jutok hozzá az okmányhoz?
"Természetesen" kiküldjük a lakcímére!
Mondom horrá, mert nem ott lakok és vagy 30 km-re van és most mindjárt megyek lakcímkártyát is csináltatni.
Mehettem vissza egy hét múlva.
Amúgy a lakcímkártyát (a sorszám kivárása után) úgy negyedóra alatt elintézték.

Ooorsi 2010.07.15. 10:13:50

Fehérváron már ahhoz időpontot kell kérni, hogy időpontot kérj az esküvőre.
Ráadásul nem is adnak, ha a "házasság bejelentése" vagy mi ügyintézésre kérsz időpontot csak 1 hónappal későbbre, de az anyakönyvvezető annyira jó arc volt, hogy megsúgta, ha valami "házassági anyakönyvi kivonat ügyintézés"-t választok, akkor kapok már másnapra. És tényleg.
Ez egy vicc.

Manci néni, a szomszéd 2010.07.15. 10:24:08

@Énbagoly: "De a mai világban elindulni mobiltelefon nélkül..."

Én tegnap mobil nélkül mentem el a fodrászhoz aztán meg a zöldségeshez is. Aggódtam is rendesen, mi lesz ha a fodrászom keres mert mondjuk csúszik negyed órát.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.15. 10:31:47

Megalájkolom az IT skacokat!
Amúgy gigalol.

brand_boy 2010.07.15. 10:49:11

@Ooorsi: "..., de az anyakönyvvezető annyira jó arc volt, hogy megsúgta, ha valami "házassági anyakönyvi kivonat ügyintézés"-t választok, akkor kapok már másnapra...."

Lehet, hogy most a közbigyóéknál mindenhol ez lesz a szokás,hogy előadják a marketing dumát, hogy téged mennyire kiemelt ügyfélként kezelnek, hátha megmarad az állásuk. Azt közben lófasz plusz szolgáltatást sem kapsz.

Ooorsi 2010.07.15. 10:53:02

@brand_boy: szerintem a nő egyszerűen segíteni akart, mert tudta, hogy a rendszer szar. Egy ügyintézőhőz egy napra egyik üggyel nem mehetek egy hónapig, a másikkal meg bármikor. nevetséges.
(Amúgy nekem elég plusz szolgáltatás volt, hogy nem kellett egy hónapot várnom :] - nem is kell több)

zooDoo 2010.07.15. 11:02:12

IT srác az az amelyik mindig hazaakar menni, majd a film végén felül biciklire pingvines pólóba és elrepül? Ja nem az ET.

Yasashi Tanuki 2010.07.15. 11:15:18

Velem is eljátszadoztak a biztonsági őrök a III. kerületi Harrer utcai okmányirodában, pedig látványosan üres volt az ügyfélszolgálati tér. Azóta csak a Visegrádi utcai központiba járok. Oda nem kell időpont se és személyesen is át lehet venni az elkészült okmányokat 2-3 nap múlva.

pingpong 2010.07.15. 11:19:54

@hagyma: én is gondoltam arra, hogy nem a fotóval lehet a baj...de rájöttem, csak szólni kellene, hogy emeljem magasabbra picit az állam :)

a másik témában is igazat adok: nem szoktam nézegetni (más sem) az igazolványaimat. de ettől még mind borzasztó :)))

pingpong 2010.07.15. 11:21:59

@elwood: fényképezőgépet pedig ne :)

esef 2010.07.15. 12:33:59

@Yasashi Tanuki:
A Harrer Pál utcában üres okmányiroda? Nem zárás után jártál arra? Én akárhányszor mentem oda, mindig dugig volt, aznapra már nem adtak sorszámot.
Azóta átszoktam a város másik végébe (anyósom ott dolgozik, okmányirodában...), ott 10 percen belül, sorbaállás nélkül minden megvan... :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.15. 13:10:44

@pingpong:
akkor most szolok
feltetlen emeld magasabbra az allad legkozelebb
es ha ettol p;uan zsiraf vagy gyik fejed lesz
szard le
szerintem nekem tok normalis fejem van 300 ezere meg lehet bekerulhetnek valami valogatasba is Body Szilvyahoz, de minden uj igazolvanykepemen Mary meg a fiam kepes egy fel delutant rohogni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.15. 13:13:37

mas volt am mikor igazi fotohrafus igazi fenykepezovel belotte a fejed es 5 meterrol kattingatott
szebb azon sem voltam de legalabb felismerheto
jogsin az a lenyeg a rendor felismerjen oszt jonapot

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.07.15. 14:11:27

@Lesley: A pasas elmegy a szexológushoz.
-Kérem nekem az a problémám, hogy a feleségem időtlen-idők óta nem szeretkezik velem.
-Uram! Ehhez előbb meg kell hallgatnom a feleségét is. Szeretném tudni az indokait.
Behívatja a nőt, aki el is megy.
-Doktor Úr! Elmondom mi a helyzet. Mivel rengeteg dolgozom, reggelente rendszerint elalszom. Ezért mindig taxit kell hívnom, hogy beérjek a munkahelyemre. Viszont a nagy kapkodásban rendszerint otthon felejtem a pénztárcámat, így nem tudok fizetni a taxisoknak. Ők mindig megkérdezik, hogy: -"Hívjak rendőrt vagy elintézzük másként?" Mivel nem akarok rendőrt, így elintézzük másképp. Ezért mindig elkésem. A főnököm mindig megkérdezi, hogy: "Kirúgjam, vagy elintézzük másképp?" Mivel nem akarom elveszíteni a munkám, elintézzük másképp. Ezért viszont rendszerint késő estig bent kell maradnom, amikor már csak taxival tudok hazamenni. De ekkor már ugye tudom, hogy nincs nálam pénz, ezért előre szoktam szólni a taxisoknak erről, akik rendszerint megkérdezik, hogy: "-Gyalog megyek haza vagy elintézzük másképp?" Mivel nem akarok gyalogolni, elintézzük másképp. Ezekután csoda, hogy otthon bezuhanok az ágyba és csak aludni akarok?
Mire a szexológus
-És én ezt most elmondjam a férjének, vagy elintézzük másképp?

romayor 2010.07.15. 15:54:11

XIX ker. okmányiroda. odamész sorszámot húzol leülsz 2 perc szólítanak és 10 perc alatt kész vagy csekk befizetéssel együtt mert az is helyben van. Nincs időpont foglalás nincs ügyfélszám, csak a sima gyors ügyintézés.

bpo478 2010.07.15. 18:31:34

Aszongya.
Jogsit csak őstermelőnél vaaaagy az Aldiban hosszabbíts.
Ez fokozottan érvényes Nyóckerben.

Tünde87 2010.07.16. 01:35:38

Mi a faszom az az okmányiroda?

Frucsasz 2010.07.16. 10:09:16

Én is ismertem egy embert ,aki használta a skacok szót. De ő a facebookos eseménymeghívón is a "sziasztok pajtikák" beköszönéssel kezdett. Egyszer tettem szóvá. Nem értette, mi bajom.
Már nem tartom vele a kapcsolatot.

Posztoló megalúzer :). Okmányirodába megy, kap ügyfélszámot, és elfelejti magával vinni... de emellé a telefonját is otthonhagyja. De persze lehet, hogy én vagyok parás, de én minden hivatalba viszem még a vércsoportelemzésem és a menstruációs naptáramat is, hátha... Netes bejelentkezésnél meg képernyőt/visszaigazoló mailt nyomtatok, legyen mit lobogtatni, ha nem hiszik el, hogy van időpontom.

Mogyoró007 2010.07.16. 10:28:11

lúzer... Ennyit tudok a poszthoz hozzáfűzni.

luneau 2010.08.18. 07:56:02

Megint egy szuper sztori arról, az adófizetők pénzéből mennyire szarul működik a "közigazgatás". Bácsit kirúgni, túllépte a hatáskörét, 1000 másik munkanélküli ugrana a helyére, ő meg menje Biszku Bélával beszélgetni, kb ugyanaz az erköcsi tartás....VIII.ker-nek minek okmányiroda? Dobják szét a 9. meg a 7. kerületi között az ügyeket.
http://www.szűnjönmegamiszar.hu
süti beállítások módosítása