Tékozló Homár

Minden elvirának a maga felé hajlik a keze

2010.08.05. 01:53 | szily | 23 komment

Snasz fenn ült egy éppen késő vonaton, és figyelte, hogy mit ír erről a MÁV-Start weboldala. Negyedórával kisebb kését jelzett a valóságosnál. "Csak nem szépítjük a dolgokat, hogy ne lehessen (az európai kötelező normák szerint) reklamálni és kártérítést kérni???" - morfondíroz Snasz. Hát emiatt tuti nem kozmetikáznak a szájton, ott ugyanis az szerepel, hogy "
Felhívjuk a szíves figyelmét, hogy az elektronikus keresőben megjelenő, a vonatok menetrendszerű, illetve késéssel történő közlekedésével kapcsolatos információk csak tájékoztató jellegűek." Nem kell tehát összeesküvést keresni, nem érdekből volt más kiírva, hanem bénaságból. Snasz levele hajtás után.


Most a vonaton ülök. Kedvenc vasúttársaságom, a MÁV Start gyorsvonatán, amire az Elvirán váltottam jegyet (ugye,milyen szép neve van?).
Elvira mostanában azzal kedveskedik nekünk, hogy az éppen közlekedő vonatok késését is közli. Ugye, milyen szép, európai, felhasználóbarát szolgáltatás?
Van azonban egy kis bibi. Most hagytuk el Siófokot. Elvira néni szerint a vonatnak bizony van egy kis késése, mert 16:58 helyett - szerinte - 17:00-kor indult onnan.

Ránézek az órámra. Ejnye-bejnye! Nálam mr 17:17 van. Csak nem szépítjük a dolgokat, hogy ne lehessen (az európai kötelező normák szerint) reklamálni és kártérítést kérni???

Snasz

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hubi' 2010.08.05. 02:08:26

ha a kovetkezo allomas utan rafrissitett volna, elkepzelheto, hogy valosabb adatot kap..

fordult mar elo velem is..

Alabéla 2010.08.05. 02:08:57

ez egy fos - mármint a cikk. Én nem értem... miért kell a mávot mindenért szidni (és csak azt - pl a volán társaságokat alig látom ilyen kontextusban, pedig ott is van bőven fos a lepedő alatt), de visszatérve a mávra... szerintem elvirát igen is szépen fejlesztik, és nem értek a vasúthoz mint általában mindenki, de amíg a gördülő állomány ilyen, és a szili-bhv kocsi kombók futnak gps nélkül, addig senki ne várja, h méterre pontosan követhető legyen a rendszer. Majd ha japán színvonalon lesznek a szerelvények, akkor elvárhatjuk, h a tájékoztatási rendszer is olyan legyen

Megdobbent 2010.08.05. 02:21:55

Nah, ehhez en mar oreg vagyok. Hat nezzem neten a vonatomat, amikor rajta ulok? Tejoeg, ezert kell kolcsont felvenni szupertelefonra meg laptopra. Ezert kell olyan kurvara? :> OMG.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.05. 02:29:44

@Megdobbent: A gugli mapson nézd, ahogy megy a vonatod.

Megdobbent 2010.08.05. 04:41:32

@atpijkamo: Nem eleg, ha kinezek az ablakon? :( Multkor mar GPS-t is vittem, hogy rajoljak en is a modern technikaval, aztan majd' meg is allt a szivem a dobbenettol, mert csaknem 15 percig ment az IC 105 km/h-val. Azota semmit nem viszek csak 1 kokadt konyvet, max egy lathatatlan mp3 jaccot es lapitok :>

Shinjuku 2010.08.05. 05:06:19

A multkor a zéjszakai járat 12 és fél percet késett... A posztolónak meg kurva sok az ideje emileket írogatni.. Vagy csak valami fura perverzió folytán mindig erektál amikor kikerül a posztja...

Mylady 2010.08.05. 07:22:55

A késésről: Nemrég vonatoztam, az átszállási helyhez közeledve láttam, hogy késünk. Félve, hogy lemaradok a csatlakozásról, megkértem a kalauzt, nézzen már utána, hogy megvár-e minket. Azt mondja, nem kérdi meg, úgyis megvár, alig késünk.
Mondom: alig???
Azt mondja, igen, Szolnokról 5 perc késéssel indultunk (megjegyzem, vagy 10 percet álltunk Szolnokon), azt tartani tudjuk.
Erre én: Uram! Csodálkoznék, ha 5 percet késnénk, ugyanis 10 perce ott kellene lennünk! És még messze vagyunk.
Ránéz az órájára: Igen, igen.
Kinéz az ablakon (kint a nagy semmi, sík alföld, itt-ott fák): 3-4 perc és ott vagyunk.
15 percet késtünk.
Mivel a csatlakozás megvárt (és nem kellett 2 órát ott ülnöm egy poros állomáson), csak röhögtem.

Ha a vonaton ülő kalauznak lövése nincs arról, hogy mennyit késünk, Elvira honnan tudná???

zevilaga 2010.08.05. 08:09:35

Kedves Szily!
Get a life te nyomorult!
Elképzelem milyen szánalmas kötekedő lehetsz... Igen, a MÁV-nál van egy ember, aki a hazudásügyi főmegbízott, ő mindig átírja a számokat 17-ről 00-ra, aztán küld egy levelet a főnökének, hogy "Főnök, ma is jól megszpattam a Siófokról indulókat!"
Óbazmeg. És még fel is teszed a Homárra...
Van a MÁV, meg vagy te. Melyik a szánalmasabb?

ppppalika 2010.08.05. 08:41:37

Az utóbbi fél évben figyeltem a késéseket, amikor vonatoztam (keleti országrész) és korrektek volt a bejegyzések. Ez kb. 20 út volt két fővonalon, lehet, hogy csak szerencsém volt.

laci_52 (törölt) 2010.08.05. 10:04:02

@Alabéla: A tájékoztatás nem a szerelvények állapotától, hanem a dolgozók hozzáállásától függ. Egy példa ma reggelről: Elvira szerint a vonatom 20 perc késéssel indult a kiinduló állomásáról. Ezek után a 20-30 perc késés borítékolható volt, ahol én felszálltam, ott 28-at késett, utastájékoztatás a késésről nulla. Ne csodálkozzanak, hogy akinek van választási lehetősége, az inkább a vonat helyett mással fog utazni.

Metal_Storm 2010.08.05. 10:55:45

nem az a baja a szerzőnek, hogy késik, hanem az, hogy nem a helyes adatokat írják ki. Van GPS a mozdonyokban. Mindegyiken van, ami rendes mozdony.
Valóban van olyan ember, aki a késéseket maszatolja.

Siófokon, ha 10 perccel előbb nem mondják be, hogy érkezik a vonat, akkor biztos késés. Amennyiben a vonat indulása előtt 5 perccel nem jelenik meg az ügyeletes tiszt, akkor is késni fog a vonat. Ők tudják hol jár a vonat, de neked nem mondják meg.

Ami a legidegesítőbb, hogy először bemondják, hogy a vonat előre láthatólag 10 percet késik... aztán ezt folyamatosan növelik 10 perccel. Van ám olyan dolog, hogy ha a vonat 50 perce 30 perces késéssel hagyta el az állomást, akkor az bizony kb ugyan ennyit fog késni mindenütt. Nem hinném, hogy 50 perc alatt behoz 30-at. Ezt kéne reklámozniuk, mert esetleg akkor meghagy abban az alkotmányos jogomban, hogy dönthetek a sorsomról.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.05. 12:01:27

@zevilaga:
Get a life "
?? ezmiez, Rigó u-i vagyol-e?

lomposfarkas 2010.08.05. 12:17:16

Itt csak az a kérdés: minek ír az, akivel nem történik semmi felháborító? Legalább dobta volna ki a kalauz két állomás között, hogy érdekesebb legyen az írása.
Itten dél-bácsban egyébként semmi bajom nincs a vonattal, 90 százalékban jól jár.

fővizsgáló 2010.08.05. 12:20:21

ha éppen nincs semmi, amivel mocskolódni lehet, valamivel meg kell próbálkozni-még ha gyenge is.....

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.08.05. 15:14:58

19 perc keses?
Szinte pontos volt a vonat.
Oruljon a kedves panaszos, hogy egyaltalan elindult a vonat.

Amugy az Elviran talalhato keseseket nem kell veresen komolyan venni.
Aki meg ilyen miatt hisztizik annak nincs ki a negy kereke.

S2Firestar 2010.08.06. 13:47:29

Én nap mint nap utazom a BP-Székesfehérvár vonalon, és bár sok vaj volt az elmúlt években a MÁV füle mögött (pl. nyáron agyonfűtik a vasúti kocsikat, bár a 8. panaszlevél után abbahagyták), azért vegyük figyelembe, hogy:

1) A vonalat az állomásokkal együtt felújítják. Ilyenkor elkerülhetetlen némi késés.

2) A mozdonyban lévő GPS-től a weboldalig az adatnak nem 1 perc az út, nekem is volt olyan, hogy először csak 5 perc késést írt, rá 5 percre már azt írta amit az állomáson is bemondtak

3) Azért hasonlítsuk össze a MÁV-ot a BKV-val... szerintem vonathosszal a MÁV nyer :) havi 1200 forintért utazhatok tiszta, bekamerázott, légkondícionált, kényelmes és gyors vonatokon, ahol a WC is használható. Van konnektor a vonaton, hogy az unatkozó utas esetleg filmet nézhessen, vagy valami. Mindig bemondják a következő állomás nevét, ki is írják, nem kell azon filóznom, hogy hol vagyok...

Persze nem mindenhol járnak még a Flirt szerelvények, de valljuk be magunknak... azért a MÁV jó irányban halad a fejlesztésekkel. Látszik rajtuk a szándék. Ráadásul újabban a kalauzok is rendkívül kulturáltan viselkednek.

4) Ha egy vonat késik, azért érezhető, hogy megpróbálja behozni azt a késést. Nem egyszer volt olyan, hogy 15 perc késéssel indultunk a Déliből, de mire Martonvásárhoz értünk, már behozta.

Szóval a kedves levélírót kérem, hogy ha nem csináltak semmi rosszat vele, ne panaszkodjon. Nagyon magyar mentalitás ez :(

S2Firestar 2010.08.06. 13:51:11

Ja, és még valami. A MÁV saját informatikai rendszere sem tökéletes. Számtalanszor volt olyan Székesfehérváron, hogy a táblára már ki volt írva a késés, de az információs a saját gépén még nem látta... Ezzel kapcsolatban is írtam a MÁV-nak, és kb. három nap múlva jött a válasz, hogy vizsgálják... szóval a személyzet sem mindig tudja, hogy hol a vonat, vagy hogy mitől késik. Van még mit fejleszteni az informatikai rendszereiken, de szemmel látható, hogy igenis fejlesztik.

Ja, és nem a MÁV-nak dolgozom :) csak szimplán egy nagyájból elégedett utas vagyok, aki lassan, ha teheti, BP-n belül is vonattal utazik BKV helyett.

siófoki35 2010.08.07. 12:02:00

@Alabéla: Van GPS minden mozdonyon tudtom szerint.

siófoki35 2010.08.07. 12:06:36

@Mylady: Székesfehérváron is megvárják a késő gyorsvonatot a személyek.
süti beállítások módosítása