Tékozló Homár

Fárahugyozásért büntetnek Siófokon

2010.08.09. 16:31 | jackyll | 318 komment

Hát mit képzel a T. állampolgár, hogy csak úgy tápanyaghoz juttatja az amúgy rendszeresen gondozott köztéri fákat? Főleg, amikor már a kutyák is felszedik maguk után a pisát. A rend őrei nagy erőkkel csaptak le rá és társára, az eljárás során pedig lekésték az utolsó vonatjukat:

Újabb nyári rendőrkalanddal szeretném gazdagítani a leltárt, ami a napokban esett meg barátommal és velem Siófokon egy görbe este után. Azért annyira nem volt görbe az este, mert haza akartunk érni az utolsó vonattal, ami 23:30 körül indult az állomásról.
 

Kényelmes tempóban vágtunk át a Jókai parkon, jókedvű, bulira inhaláló fiatalok között. Utunkat a park egyik fájánál diszkrét fáradtolaj-csapolással szakítottuk meg, amit azonban nem tudtunk teljesen véghezvinni, mert egy járőrkocsi fényei tűntek fel mögöttünk. A sétaösvényen érkezett gépjárműből három tettre kész, fiatal rendőr pattant ki, akik vérbeli balatoni zsaruhumorral indítottak:
Jó estét uraim! Személyi igazolványokat kérünk, de tiszta kézzel!
Odaadtuk, mire a szokásos eljárás keretében ellenőrizték adatainkat a központon keresztül, s midőn megállapítást nyert, hogy nem állunk körözés alatt, szabálysértési bírságot róttak ki ránk. Persze, élhettünk volna a tagadás lehetőségével (ez esetben feljelentés következett volna), ám mögöttünk a fán még ott csillogott a frissen odahelyezett corpus delicti. Azért megkérdeztem, hogy a feljelentés mivel jár, mire közölte a szemüveges, bagolyfejű járőr, hogy „három másodperced van eldönteni”. Maradtunk tehát a biztos bírságnál. Közben megtudakoltuk még, hogy a vonatunkat elérhetjük-e, ám kiderült, hogy még hosszú percekig tart a büntetési igazolások és a csekk kiállítása.
 
A helyzet majdnem válságosra fordult, de ekkor jött az erősítés! Feltűnt ugyanis másik három, gyalogosan érkező rendőr, akik közül az egyik tahósági viszketegségben szenvedett. NB II-es zsarufilmeket idéző mozdulatokkal szívta a cigarettáját az orrunk előtt, és vicceskedő megjegyzésekkel kommentálta a helyzetet. A nevüket illetően nem voltak ilyen közlékenyek(!), mindössze annyit tudtam kivenni, hogy a büntetést szorgos diáklányként körmölő rendőrnő Szili Mónika névre hallgat, a járőr rendszáma pedig LRL-304.
 
Ekkor váratlan incidens zavarta meg a precízen zajló szabálysértési eljárást, megcsörrent a mobiltelefonom. Barátaink érdeklődtek, hogy hazamegyünk-e a vonattal vagy sem, hiszen a következő 5 órával később indult. Én röviden közöltem, hogy nem valószínű, ám ekkor a dohányfőtörzs idegesen ordítani kezdett, hogy tegyem le azonnal, ez hatósági eljárás. Nem lehettem elég gyors, mert rángatni kezdte a kezem, és recitálta a „hatóságieljárásközbentilos” mantrát.
 
Újabb tíz perc várakozás következett, ami roppant kellemetlen volt, mert a vonat elment, és nekem igencsak vécéznem kellett volna. (Ezt természetesen jobbnak láttam nem közölni J) Végül a filigrán rendőrnő átnyújtotta aláírásra a cetliket, amin már kínomban mosolyogva konstatáltam, hogy helytelenül szerepel a nevem. Pedig becsületére legyen mondva, húsz percig is dolgozott rajta… Mindegy, emiatt már nem akartam szólni. Ja, idézem róla a tényállás rövid leírását: „köztisztasági szabálysértés. Vizel a Jókai parkban”.
 
Ezt követően hanyag eleganciával aláfirkantottuk a nevünket, és távozhattunk. Ennyi a sztori, s a kommentelők kedvéért hozzátenném, hogy a faöntözés pőre tényét és szabályellenességét nem tagadjuk, de érthetetlen számunkra, hogy a majdnem fél órás procedúrához miért kellett a fél kapitányság. Siófok ennyire tiszta terület lenne, hogy féltucat közeg is ráér két veszélyes köztéri vizelőt szívatni? Azt a populista és igazságtalan kérdést fel sem teszem, hogy az enyingiek erődemonstrációjánál hol voltak a rend vitéz őrei… (Egyébként ezen az éjjelen lőtték szitává Alsóörsön egy kollégájukat. R.I.P.)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2010.08.09. 16:37:49

2 cetli kitöltéséhez elég volt 6 kolléga? Csak fejlődnek...

Dr. Kix 2010.08.09. 16:39:24

Az nem derült ki, hogy mennyi volt a nyilvános WC használati díja.

mi nem foglalt még 2010.08.09. 16:41:35

miután a balaton körüli mafiózókat nem kapják el, valamivel el kell ütniük az időt.
bár ha lesben állnának és minden kutyasétáltatót megbüntetnének amikor pössent az eb akkor a költségvetés erősen pozitív lenne.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.09. 16:44:48

Ippeg erre gondoltam, nem csoda ha lövik a rendőröket
Bele is haltak volna ha csak simán rászólnak a srácokra, hogy ez tilos

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.09. 16:46:33

De miért is tilos, amit egy eb megtehet, másfelöl meg természetes élőlényi szükséglet?

K0vasz 2010.08.09. 16:47:26

Nyilván két sarokkal arrébb épp volt vmi balhé, ahol cselekedniük kellett volna.. ezért volt inkább ott nálatok a fél örs, nehogy tényleg dolgozni kelljen...

IndaMuncher 2010.08.09. 16:48:51

1. Ide írják már a fiatalok a részeges hugyozós sztorijaikat?

2. Tényleg egy csomó helyen van nyilvános budi.

mi nem foglalt még 2010.08.09. 16:49:31

@horex: azért tilos mert nem kimondottan szeretnél te sem nyílvános wécében sétálni.
de miután felnőtt emberek elég ritkán végzik szükségüket nyílt utcán a rendőröknek elég lett volna azt mondani, hogy ejnye bejnye.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.09. 16:50:21

Pisilni ráér, de az igazoltatást sokallja.

Panelekben mindig pisiszagú a lift.

MosoMasa 2010.08.09. 16:52:12

Rendőrnek nem szólunk vissza semmit, mert bunkók mint a segg!

Utcán nem vizelünk. ( csak kellő körültekintés után)

Pittykapitány 2010.08.09. 16:52:38

Bezzeg amikor Siófokon felvonul 300 brazil késsel, dobbal, nádihegedűvel, akkor véletlenül épp nem volt pár ilyen kemény hivatalos közeg a környéken. Biztos épp egy hajléktalan kaksizott a kanálisba... Szánalmas banda, nem csoda hogy nincs tekintélyük.

elwood 2010.08.09. 16:55:14

mondtad volna hogy láttál egy autólopást innen nem messze, hanyatt homlok menekültek volna

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.09. 16:57:13

pisiszagú a lift csak panelben van

Mocskos Világ 2010.08.09. 17:21:28

Ezek a félhülye rendőrök is foglalkozhatnának valami értelmesebb dologgal... mondjuk, hogy ne kelljen minden nap rendőrgyilkosságokat nézegetnem a tévében.

Amúgy meg az sem lenne baj, ha lennének normális nyilvános illemhelyek, akkor talán nem vizelnének a parkban.

Itt Győrben - egy megyeszékhelyen!! - egyetlen egy nyilvános wc van.

Egyébként, ha valakinek hasmenése van akkor mit csinálnak? Vajon fosás közben felhúzzák erőszakkal a gatyáját?

botticelli 2010.08.09. 17:24:55

Hogy oltári paraszt vagy, az egyértelmű, de miért kell ezt világgá kürtölni???

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.09. 17:32:12

@elwood: "mondtad volna hogy láttál egy autólopást innen nem messze, hanyatt homlok menekültek volna "

Lopták az utómat. Betelefonáltam a rendőrségre. Azt mondták, nem tudnak kijönni, nincs szabad járőrkocsijuk. Néztem egy ideig, ahogy törik fel a kocsimat, és megint betelefonáltam.
- Nem kell már kijönniük, agyonlőttem őket.
Pár perc múlva hemzsegett az utca a szirénázó rendőrkocsiktól, el is kapták az autótolvajokat. Engem kérdőre vontak:
- Azt mondta, lelőtte őket!
- Maguk meg azt mondták, nincs szabad kocsijuk.

cometneni 2010.08.09. 17:34:12

siófokon van nyilvános wc, több is. egyik pl a vasútállomáson. mi siófokiak nem szeretjük, ha nyilvános illemhelynek nézik egyesek az egész várost. gondolom, a posztoló sem örülne, ha az ablakuk alá huggyantana valaki.

mildi 2010.08.09. 17:34:28

legközelebb köss rá csomót!

smith09 2010.08.09. 17:37:18

Az egy dolog h az utcán intézed el a dolgod, lehet a rendőr kopasz volt, köztük rutinosabb nem volt, és tovább tartott ennyi. Továbbá nem gondolom azt h majdnem félóra volt a helyszíni bírság kiszabása.
Ha meg annyi volt akkor meg kibírtad nem ?! A többiről meg nem nyilatkozom.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.09. 17:42:22

"Siófok ennyire tiszta terület lenne, hogy féltucat közeg is ráér két veszélyes köztéri vizelőt szívatni?"
A rendőrök hülyék voltak.

Kisfiam, te meg egy utolsó tapló paraszt vagy, hogy nem hogy odahugyozol a parkba, hanem még háborogsz is, hogy megbasznak érte?
Gondolom ha az ajtód elé szarik a szomszéd kutyája, akkor nemtetszésed fejeznéd ki.

PuruttyaIrto (törölt) 2010.08.09. 17:45:26

Az enyingi maffia masírozhat, megfélemlíthet, de aki pisilni akar, azt meleckéztetik ezek a pitiáner, balfasz, köcsög rendőrök. És ezért fizetést kapnak. Ha meg valaki végre lelövi őket, hősi halottnak nyilvánítják a makákót.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.09. 17:47:59

@MosoMasa: Na igen. Ezt én is megejtem néha - vészhelyzetben - :) de ha megvágna a rendőr érte, húznám be fülem-farkam (na azt szó szerint :D ) és főleg nem nyafognék a Homáron :D

arabella10 2010.08.09. 17:51:17

És ha jogszabály tiltja a közteret WC-nek használni, akkor rendőr dolga, hogy igazoltasson.
Siófok üdülőváros, fontos a rend és a tisztaság!!!!
AZ hogy a rendőröket lelövik manapság, eléggé azt mutatja nem elég jók a törvények és van még min javítani bőven.
A polgárok meg jobban is tisztelhetnék őket, mert ők igenis mindennap az életükkel játszanak!!!!!

szemtanú - alibit nem igazol! 2010.08.09. 17:54:03

A siófoki Jókai park az ország egyik legszebb közparkja, ahol van éjjel-nappali nyilvános vécé!!! Oda kell hugyozni! Mellesleg a Petőfi sétány melletti utcában van a nyaralónk, ilyenkor nyáron szinte elviselhetetlen reggelente az a mocsok , húgyszag, hányástócsák tömkelege, üvegtörmelék, miegymás, ami minden reggelre beborítja a sétányt és a környező utcákat! Sajna a Petőfi sétány egy bunkómágnes, nincs az a rendőrmennyiség, ami féken tudná tartani azt a sok vadparaszt fiatalt, akik ilyenkor ott tanyáznak.

vatamadafaka 2010.08.09. 17:56:56

A komment írója tipikusan egy maga alá szaró, hugyozó, hányásában fetrengő köcsög.

szemtanú - alibit nem igazol! 2010.08.09. 18:00:07

ja, és az egész sétány díszburkolata úgy fest, hogy minden tenyérnyi helyre jut 3-5 db megfeketedett rágó, úgy rakódik le, mint a guanó, ocsmány:(

Dick Kock 2010.08.09. 18:03:44

Szintén Siófokon történt pár hete, hogy sikerült bezárnom a slusszkulcsom a csomagtartóba, így a rendőrség segítségét kértem, mivel ott volt néhány méterre az épület, meg gondoltam van ilyen mindentnyitó izéjük. A rendőr azzal bírt előállni, hogy vigyük el szervízbe a kocsit. A zárt kocsit.
Amúgy tényleg van vécé, de ki akar 200ért?

somlói galuska 2010.08.09. 18:12:38

@Dick Kock: mindentnyitó izé :DD

Te valami szőke nő lehetsz:))

"Amúgy tényleg van vécé, de ki akar 200ért? "
Akkor vidd haza nyugodtan..és nem kell fizetni.

HideousGenius (törölt) 2010.08.09. 18:17:33

@Dick Kock:

Ha nem akarsz fizetni, akkor nem brunyálsz. Ha nagyon kell, úgyis fizetni fogsz. Majd én is azzal védekezek, ha az ablakod alá szarok, hogy ja kérem, ki akart fizetni érte.

Amúgy ingyen sehol nem vécézel. Még otthon sem, mert vízdíjat fizetsz :D

zoli76 2010.08.09. 18:18:18

Na,ezeket a rendőröket kellett volna kilyukasztani kivétel nélkül !!!!

Dick Kock 2010.08.09. 18:22:58

@somlói galuska: szőke nő az nem nagyon vagyok. sajnálom, hogy nem tudom mi a hivatalos neve annak a dolognak, de ha te tudod, elárulhatnád

@HideousGenius: kettőszáz forint egy hugyozásért az szerinted oké?

HideousGenius (törölt) 2010.08.09. 18:39:05

@Dick Kock:

Miért, otthon több ezret fizetsz a lehetőségért, hogy hugyozhass. Ne fizess ezentúl vízdíjat, aztán nem lesz még mivel leönteni se a budit. Majd akkor térjünk erre vissza.

HideousGenius (törölt) 2010.08.09. 18:40:28

@Dick Kock:

Pont ezért mondja, hogy szőke nő vagy, mert nincs olyan kütyü, amilyet te szeretnél :D A rendőrök berúgják az ajtót, nem kinyitják.

somlói galuska 2010.08.09. 18:43:13

bocs.. az idézőjel lemaradt: "szőke nő"
Nem tudom mi az amire gondolsz..az a mindentnyitó izé, de nem is ez a lényeg... hanem honnan lenne olyan a rendőröknek?? (tudom..lefoglalják a rossz fiúktól:DD )
Honnan vetted, hogy a rendőrnek az a dolga, hogy neked autót nyitogasson?
Ha a lakásból zárod ki magad, akkor is a rendőrt hívod?
Miért nem lakatost kerestél? (esetleg egy féltéglát:DD )
Csak neked tűnik hülyeségnek amit a rendőr mondott, ugyanis hívhattál volna egy trélerest, autómentőt, aki elviszi szervizbe, és ott kinyitják.
Azért mert te ostoba vagy, még nem a rendőr a hibás:))

szemtanú - alibit nem igazol! 2010.08.09. 18:43:51

Az a gond, hogy egyesek azt hiszik, hogy végszükségben, egyszer, kivételesen lehet a parkban a fára is... csak velük egyidőben ugyanott, ugyanakkor (Siófok, főszezon, Jókai park) több százan gondolják ugyanezt, az pedig már ipari mennyiség húgyból, hányásból, és ezért van igaza a közegnek, ha büntet!

kugel2 2010.08.09. 18:48:49

Az nem jut eszedbe, hogy egy kozelben tartozkodo kiskoru esetleg nem kivancsi a futykosodre? Vagy a nadragon keresztul csinaltad?

Vannak olyan demokratikusnak mondott orszagok, ahol ezert letartoztatnanak, bekerulnel sex offender adatbazisokba, es a hazad ele elhelyezett tabla errol tajekoztatna a szomszedokat es arrajarokat. Orulj, hogy olcson megusztad, minek vilagga kiabalni, hogy jogosan megbuntettek?

Megdobbent 2010.08.09. 18:49:34

Najovan. Szal, mert a ciganyfelvonulast nem baszogattak, akkor en mondjuk felgyujthatom a rendororsot, es az dogoljon meg, aki ezt kifogasolni meri?

Hajaj, komoly tarsadalmi gondokkal kuzd ez a remek orszag, kb. annyira, hogy panikszoba epitesi vallalkozo leszek, boven lesz megrendelesem :>

Szal lofasz a hisztis modoros seggebe, a haverjai meg vigan brunyaltak a vasutallomason a retyoban.

Kemeny idok jarnak az onfeledt, jolelku fennkolt fiatalemberekre, asszem ez a veg :(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.09. 18:53:50

@Dick Kock: Van általában zárnyitással foglalkozó autószerelő a legtöbb nagyobb városban. Sok lóvéért, de kinyitják a verdát.
Tényleg nem a rendőrök dolga.

Amúgy lehet választani, WC 200-ért, vagy bírság 30 ruppóért...

misitcom 2010.08.09. 18:58:58

Szerintem a posztolónak nem a köztisztaság ellen elkövetett vétséggel volt problémája.Azzal szerintem Ő maga is tisztában volt.Inkább a rendőri intézkedés lefolytatásával volt problémája.
1.Ő nem telefonálhat,de a rendőr fújhatja a füstöt a képébe.
2.Az állampolgár aki végül is kenyeret ad neki és eltartja adójából a családját valamivel több tiszteletet érdemel.

Pont itt a Homáron ahol egy pénztárost,egy diszpécsert azonnal meghurcolnak hacsak árnyéka is vetül rá annak, hogy nem alázatos,illem tudó.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.09. 19:02:20

@misitcom: ".Az állampolgár aki végül is kenyeret ad neki és eltartja adójából a családját valamivel több tiszteletet érdemel.
Na 1. a postoló sztem életében nem adózott még.
2. ha az állampolgár épp bűnözik, akkor semmilyen tisztelet nem illeti meg.

Viszont egy szimpla igazoltatáskor tényleg ne legyen tapló a rendőr, az igaz.

sajna 2010.08.09. 19:03:24

Ezt ha egy kutya sétáltató kutyája csinálta volna, nem mertek volna szólni a rendőrök!

Miért? mert az állatoknak vannak jogaik!

A többit a fantáziátokra bízóm!

A kutyahúgy ki is öli a kisebb csemete fákat! Ja? azok szarhatnak is ahol akarnak.

Ez őrület, és megalázó ami folyik ebben az országban!

A főrendőr aki levizelte részegen a r-palotát, az persze még dandártábornok beosztásban sokáig úr volt.

Igaz ahhoz egy csomó kirívó bűncselekményt el kellett követni neki, hogy csak az egyenruháját ne vehesse fel.:D

De továbbra is jár neki a magas juttatás!:))))))))

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.08.09. 19:06:42

aki úgy hugyozik az utcán, hogy a rendőr meglátja, az legyen szíves tudomásul venni, hogy hülye, és a vonat lekésése csakis ennek köszönhető.

TantóNéni 2010.08.09. 19:07:02

Szemétség,hogy a férfiak oda pisálnak ahova akarnak és ha ezért-jogosan-megbüntetik őket még fel is háborodnak. A nők bajban vannak ha hirtelen kell pipilni, hogy a francba fogjam a retikült, a szoknyát, egyensúlyozzak guggolva és még figyeljem is hogy ki közelít. A legtöbben nem is használjuk az utcát vécének. Szorította volna posztoló is össze a lábát inkább mint hogy a parkban engedje le a fáradt gőzt.

misitcom 2010.08.09. 19:23:24

@ColT:" ha az állampolgár épp bűnözik, akkor semmilyen tisztelet nem illeti meg."
Az igaz,hogy egy megrögzött bűnözőt nem kell körül rajongani.De azt sem sikerült kiolvasnom a levélből,hogy amikor lebuktak menekülni próbáltak vagy hátráltatták volna az eljárást.Ha ne adj isten,egy ilyen állam és emberiség ellenes bűn eltaposása közben, mint ember az emberrel viselkednének?Még attól az örömtől is megfosztanák a posztolót,hogy háborogjon.

elwood 2010.08.09. 19:23:39

én is kerültem egyszer ilyen helyzetbe, hogy megöntöztem egy bokrot a parkban, igaz nem voltam rá büszke és nem csináltam posztot belőle

akkor még nem tudtam, hogy a most divatos nagyon egészséges paleolit étrend mellett, a paleolit ürítkezési szokások szerint cselekedtem ami szintén nagyon egészséges

csak Norrisz! 2010.08.09. 19:38:06

@szemtanú - alibit nem igazol!: @ColT: @botticelli: kérném tisztelettel a parasztozás mellőzését. Köszönöm!

udvari bolond 2010.08.09. 20:25:43

posztírás helyett inkább kussoltam volna. tahó barom.

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.08.09. 20:39:48

"Újabb tíz perc várakozás következett, ami roppant kellemetlen volt, mert a vonat elment, és nekem igencsak vécéznem kellett volna. (Ezt természetesen jobbnak láttam nem közölni)"

Simán oldalba kellett volna hugyoznod a fát. Épp készült a jegyzőkönyv, nem?

Hisztis Mirtill (törölt) 2010.08.09. 20:53:23

@szemtanú - alibit nem igazol!: igazán? sok a pisikakhányás? aztán kiből tetszenek arrafelé megélni? tetszettek volna könyvtárat meg múzeumokat építeni a petőfi sétányra, akkor a jókai parkban vélhetően nem igazán lenne húgyszag sem. Ja hogy a pénznek meg nincs szaga? :)
ne tessék panaszkodni ha az itatásra buliztatásra van kiépítve az egész város, tessék szépen feltakarítani.

Don Milano 2010.08.09. 21:03:28

Ahogy olvasom a prosztólonak nem a faöntözéssel volt gondja, pontosabban a kiszabott büntetéssel... Hogy illetlen, bunkó, magyarisztáni dolog odahuggyantani, ezt szerintem nem tagadta senki. A bibi az intézkedés aránytalanságával van. 6 rendőr tényleg kicsit sok, nem? Mi is voltunk akkortájt (lehet, hogy épp aznap) Siófokon és barátnőm tárcáját ellopták egy ismert szórakozóhelyen. Láttuk is elrohanni a pigmenthiányban nem szenvedő elkövetőket... Rendőr kurvára sehol... Ha tudom, hogy közben pisisjóskát igazoltatnak odébb,kicsit felcseszem az agyam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.09. 21:07:55

azert nem hiszem, hogy sokan vagyunk akik fiatalon ejjel, sotetben parkban pisiles helyett nyilvanos wc-t kerestunk 3-4 sor utan hazafele
neha a szukseg szukseg, nem tudom mennyire forgalmas a hely
nappal utcan persze hogy nem
en az egri nepkertben mar ghanytam is le fat/ zsiroskenyer-voroshagyma-vorosbort pedig betonjardara es kimarta reggelre
szoval szerintem is eleg lett volna egy legkozelebb ne sracok
itt is megbasznanak az tuti
korultekintoen kell megvalasztani a helyet legkozelebb

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.09. 21:09:16

@kugel2:
kiskoru
ejfelkor
parkban
eletszeru

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.09. 21:20:07

ja es abban semmi gaz nincs, hogy megbuntettek, ez /is/ a dolguk igy jartak
a papirmunkahoz meg ido kell
csk aazert ne szornyulkodjon mar mindenki, hogy 2 srac ejfelkor lehugyozott egy fat
nem OK, nade ne legyun kepmutatoak
a budos eletbe nem hiszem el, hogy itt mindenki eleteben csak piszoarba meg klotyoba pisalt
bokros resze kell menni

miegyszer talaltunk egy jo helyet az alvashoz siofokon, szep pazsit rendezett terulet csendes minden OK
lefekudtunk
3 perc mulva olyan 10 rendor
a siofoki rendorseg elotti park volt
/most elbizonytalanodtam nem tuti siofok, de a kozelben es balcsi/
csak elhajtottak, mentunk az allomasra
akkor meg lehetett azt mondani varjuk a reggeli vonatot, a legkozelebbi allomashoz meg olyan 4 ft volt a jegy
na mara kioffoltam magam
eszek/m/ egy kis bablevest

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.08.09. 21:20:42

Igen, akartam is mondani, hogy a gaz vizelők leleplezésére odarendelt pisa-kommandó komoly intézkedése alatt fél Balaton-partot kirabolták, pár embert megöltek, de az lényegtelen: röndnek lönni köll.
Tegye mindenki a szívére a kezét... ki keres ekkora szükségben nyilvános vécét? (Ráadásul hol? Ugyanis nem nagyon van Magyarországon...) Egyébként az organikus szennyeződéssel mi a baj? Inkább komposztanyag, mint hulladék.

total eclipse (törölt) 2010.08.09. 21:46:47

drága posztoló, azt is normálisnak tartanád, ha egy nő letolt gatyával pisilne a tér közepén? mert a nők úgy szoktak. vagy esetleg kakilna, mert ott jött rá? legközelebb dugni is ott fogsz és világgá kürtölöd, hogy neked mindent szabad... jogok vannak, kötelességek nem. igazi tapló vagy, most írásba is adatad. congratulation!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.09. 21:53:18

@misitcom: Nem, de érted, törvénybe (és jóízlésbe) ütközőt csinált, akkor szerintem ne háborogjon sneki, hogy bunkók vele.
Mondom, egy sima igazoltatásnál, balesetnél a rendőr legyen normális, amikor büntet, mármint nyilvánvaló kihágásért, akkor leszarom, hogy az elkövető szép lelkébe gázol.

@hagyma: Érted, az alvással nagyon nagy közszeméremsértést nem követtetek el :) ott az volt a helyes magatartás.

Én is megesik, hogy bokorba pisálok, de ilyenkor mindig szégyellem magam + ha megvág a rendőr, akkor értem, hogy miért.

Kiskorú parkban éjfélkor, az teljesen természetes, főleg nyáron.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.09. 21:57:42

@morrisal_: A wc ott volt mellettük. Nézd meg Siófok térképét.

A rendőrök meg éppen ott voltak.
Nyáron nagyon sok rendőr sétál a városban. Nyilván azért, mert a vedelő tömeget (de szerettem Siófokon bulizni nyaranta, amikor még a közelében laktam :) ) kordában is kell tartani.

Dubito 2010.08.09. 21:58:36

Nem tetszett hallani, hogy forradalom volt, és ezután rend lesz mindenütt?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.09. 21:59:17

@ColT: akkor ugyanazt csinalod mint OK csak lapulsz:)
/ szerintem kozszemeremsertest Ok sem kovettek el, mert rendoron kivul mas nem jott, bar mondtam nem ismerem a helyet, mi van ott ejfelkor, ha kiskoruak ezidtajt ott lipityokaznak es anyukak tologatjak a fak kozott a gyerekeiket akkor ajm so sorry
hat nalunk kiskoru ejfelkor sehol nem eletszeru mar bocs
foleg nem parkban

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.09. 22:01:59

@total eclipse:
nem nappalrol, nem szarasrol es nem ter kozeperol van szo
na most azert terkepet meg nem keresek, hogy hol lehetett az a fa

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.08.09. 22:05:04

Gyerekkoromban nagyanyám hatalmas kertjében játszottunk. Ha lusták voltunk előre menni pisilni, hát volt ott egy zug, ott erisztettük el. Nem kellett sok idő, de azon a részen minden gaz kipusztult.
Következtetés: a húgy méreg a növénynek.
A következtetés következtetése: aki köztéren köznövényt lehugyoz, azt büntetni kell.
Pont.

Piraeus 2010.08.09. 22:16:56

@Kix: Meg hogy hány kilométerre van a legközelebbi, és nyitva van-e, vagy csak reggel hattól fél hétig...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.09. 22:17:43

@hagyma: Éjfélkor kérlek így nyaranta elég jó népsűrűség szokott abban a parkban lenni :D

Azaz én úgy 2002-2005 között jártam oda sokat bulizni, de akkor kifejezetten nem szívesen pisáltam volna ott, mert eléggé sokan röhögtek volna rajta :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.09. 22:25:35

@ColT:
mint mondottam volt, nem ismerem a helyet
elottem egy ejszaki Nepliget jelent meg, tudod ott Pesten, es egy eldugott nagy fa
siofokra nem emlekszem, pedig sokszor korbehugyaltuk a balcsit anno

indapass90210 2010.08.09. 22:26:13

Vécé az egész világ.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.09. 22:27:22

mar ugy nem emlekszem mint a tobbire sem, hogy hol mi van meg ilyenek
a to megvan, a nadasok, nehany vasutallomas es ahol olvson lehetett inni az NDK-s csajokkal
kegtobbszor a nyullal szemben aludtunk es a kozteri ivokutnal mostunk fogat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.09. 22:29:29

@Dövan:
ezzel az allasponttal viszont maximalisan egyetertek, ha jol belegondolok

Martian (törölt) 2010.08.09. 22:32:37

Mondhattad volna azt is, hogy a nyilvános WC-t azárt nem tudtad használni, mert éppen öt kopasz fekete bakancsos püföl három sötétbőrűt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.09. 22:32:40

@hagyma: Ha idén eljutok oda, csinálok neked egy postot róla az oldalamra :D

pyromaster 2010.08.09. 22:34:36

@ColT: Takarodj inkább dolgozni te szájon baszott buzi, ahelyett, hogy itt jártatod a mocskos pofádat. Az ilyen rendőr egy paraszt. Az összes rendőr egy bunkó, veled együtt. Anyád meg tegnap fosta össze magát az utcán, miután kihúztam a seggéből a farkam. hehehehehe.

fagzal 2010.08.09. 22:36:29

Tessék rendesen magad alá, valami üzlet előtt, a járdára hugyozni, mint a legtöbb rendes budapesti hajléktalan, és akkor senki sem fog rád se nézni.

heldentor 2010.08.09. 22:38:58

Gondolom a siófoki szamurájkardos bodzaszedő-felvonulásnál ugyanezek a yardok bent sunnyogtak a kapitányságon...

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.08.09. 22:41:15

"mit képzel a T. állampolgár, hogy csak úgy tápanyaghoz juttatja az amúgy rendszeresen gondozott köztéri fákat?"

Nem tudom említette-e már valaki, de amit kihuggyozol, abban nincs semmiféle tápanyag. Steril, de (asszem kis mértékben) mérgező lötty csurog belőled.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.09. 22:49:06

@pyromaster: Ó mily értelmes emberpéldány.
Ja tényleg, te vagy az új ideál. Szóval földig hajolok előtted, ha szabad.
De ez nem feledteti, hogy téged meg illemre nem tanítottak gyerekkorodban.

szürke_tag 2010.08.09. 23:08:39

Egyszer megyek Pesten az utcán kb este 10 lehetett. Egy hapsi a fánál hugyozott. Jön két rendőr az egyik megszólal mit csinálunk, mit csinálunk? Mire egy arra járó nő beszól nekik nem látják pisil. Erre a rendőr a hapsinak na fejezze be és emelje fel a kezeit. A hapsi megfordult, hogy azért elrakhatom, közbe majdnem lehugyozta a rendőrt. Elég humoros volt a jelenet. Még napokig röhögtem ha eszembe jutott.

Egy másik eset a városligetbe szintén egy fa mellett. A rendőr rászól a hugyozóra, azonnal hagyja abba, erre a részeg dehogy hagyom, tudja milyen nehezen indult el.

szürke_tag 2010.08.09. 23:13:26

Egyébként pesten 100, 150 Ft egy WC ha valakinek sokszor kell az beleszegényedik.

idefix 2010.08.09. 23:14:59

De ha rosszul szerepel a cetlin a neved, akkor nem is kell fizetned hiszen nem te vagy! :D

Rommel6600 2010.08.09. 23:16:08

Nagyon helyes ami történt!
Azok kedvéért akik nem tudják elárulnám, hogy pont a Jókai parkban van egy non-stop nyilvános vécé! 200Ft a használati díj, ami első hallásra talán soknak tűnik de még így is bőven eltörpül a Petőfi sétány 1600Ft-os egy darab Vodka-energiaital szintű árai mellett! Nem rég jöttem haza én is, pont a Jókai park mellett voltunk elszállásolva és minden este röhögtünk a szerencsétlen bunkókon akiket lekapcsoltak a kékek mert még annyi eszük sem volt, hogy körbenézzenek mielőtt a vécétől 5m-re elővették az eszközt...
Legszívesebben a postoló előkertjébe (vagy ha nincs neki olyan) az ajtajára hugyoznék, és utána ha pampogna csak megmutatnám neki ezt a postot...

A Tyne folyó déli partja 2010.08.09. 23:16:33

@HideousGenius: plusz, kétlem, h. ne találtak volna egy nyitva tartó vendéglátó egységet, ahova bemehettek volna pisilni.
amúgy, ez nekem új, h. a pisiben tápanyag van, ami jó a fának...(a cikk első mondata)

szemtanú - alibit nem igazol! 2010.08.09. 23:21:55

@Hisztis Mirtill:
a hisztit kéretik befejezni, én nem ebből élek, csak pihennék ott, de sajnos rosszul választottam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.09. 23:30:19

@Animacs:
na ott aztan szivesen latott vendegek a hugyalok
muhhaha
ha forgalmas a hely es a kozelben van a budi, akkor hulyek voltak 200 pezoert nem kulturaltan brunyalni
ez teny

az is hogy neha megesik
hogy se penz se hely se ido es sotet is van
ki kell irni szemetelni, pisilni tilos
buntetes 100 ezer forint
es most nem hulyulok

mokas_gizi 2010.08.09. 23:55:47

Szánalmas tetű banda inkább a nem létező Roma bűnözés felszámolásával kellene foglalkozni nem ilyen dolgokért büntetgetni az embereket...

Az erőszakos bűncselekmény elkövetőit és akik rendőre támadnak stb azokat meg le kellene csukni nem kiengedni máshol ezért börtön jár nálunk meg szó szerint védik a roma bűnözőket...
Szó szerint kevesebbet kapnak és szó szerint a rendőröknek bizonyos területeken ki van adva, hogy hagyják békén a roma bűnözőket, ezek tények aki azt hiszi hazudok vagy túlzok nézzen utána saját maga...!!!

pakesz (törölt) 2010.08.10. 00:05:31

talan lehetett volna valamit kezdeni, hiszen indokolatlan volt az eljaras a buntetthez kepest

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.08.10. 00:08:19

Most elgondolkodtam egy pillanatra melyik nagyobb gyopár;aki a bevezetőt préselte ki magából,a poszt toló-levélbeküldő,vagy az eljáró rendőrök é,ha igaz a sztórilájn,bár gyanús,de ezen kívül azt hiszem a fentebb vázolt sorrend éppen megfelelő.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.10. 00:13:21

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: "nincs semmiféle tápanyag. Steril, de (asszem kis mértékben) mérgező"

Nem "de". Lehet egyszerre steril, mérgező, és ugyanakkor lehet benne tápanyag.

Fiúknál általában steril mikor elindul, de aztán túrós lesz, nem sok tápanyag van benne ha a tulaj nem cukros, és hát egy kicsit mérgező is. Nem jó sokat inni belőle.

Nincs jobb témánk, mint a hugyozás?

Bemegy egy emberke a pékség üzletébe. Rövid válogatás után kér egy túrós rétest. Kifizeti és ott helyben megeszi. Annyira ízlik neki, gondolja megdicséri a péket, hogy milyen finomat készített. Bemegy hátra az üzlet pékségébe és azt látja, hogy a pék a faszával keveri a túrót egy nagy tálban. Nézi-nézi aztán megkérdi:
- Mivan, nincs fakanál?
Mire a pék:
- Fakanál van. Túró nincs!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.10. 00:20:35

91 komment egy hugyos posztért?
Lyól kiszurták a szemeteket

2010.08.10. 00:21:11

kár hogy nem volt egy olyan siófok térképük. vagy gps-ük ami közbudit jelzi.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.10. 00:25:42

@atpijkamo:
azert ne szaladjunk el ilyen konnyen a kerdes mellet mert siman kimutathato a pisibol a kokain marihuana es egyeb antephamin szarmazekok
lehet boldogga tette a fat!

pakesz (törölt) 2010.08.10. 00:34:26

@ColT: "Gondolom ha az ajtód elé szarik a szomszéd kutyája, akkor nemtetszésed fejeznéd ki. "

helytelen a meglatas...
parkba hugyozni az helyes, kutyat szaratni meg a parkban is helytelen...

a hugyot pl. lemossa az eso es a fa hasznositja, mig a kutyaszart nem mossa eso el, csak fel ev alatt es nem is hasznosul

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.10. 00:44:48

@szürke_tag:
Nem, akinek sokszor kell nem talál wc-t
Soroljátok hol van!
November7 tér, Balassi tér, Marx téri aluljáró
Tovább? A szűkebb új Belvárosban nem tudok

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.10. 00:51:55

@arabella10: És annál többet használják hatalmukat a polgár szivatására
Nem vagyok a rendőr ellen, de annyit olvasni manapság, hogy a bűnöző esetén szemethunynak
Nehogymá egy hugyozásért hősnek/önfeláldozónak tituláljuk őket

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.10. 00:53:56

@horex:
varosliget nepliget kozraktar margitsziget, kapualj kuka melle
borozo, de kell kerni 1 kisfroccot elotte
keresdd a fakat es bokrokat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.10. 01:06:26

kivancsi vagyok hany kispal letoltes lesz ma
tolem 1 miller

este csillag
voltal
nappal meg
fecske

kzolika 2010.08.10. 01:13:26

Természetesen nem velem történt, hanem csak hallottam:
Egy barátom Londonban járt, az elfogyasztott ale-ek hatására nem jutott el a szállásáig. Bement a St. James' Parkba és ott (este 11 volt). Nem jutott ki a parkból, amikor jött a Metropolitan Police. Összesen 4 rendőr szívatta. Végül nem büntették meg. Viszont a rendőr lefújta a kezét fertőtlenítő spray-vel! Illetve utólag kiderült, hogy olyan jól bement a parkba, hogy majdnem a Buckingham Palace kerítését vizelte le. Na, akkor lehet, hogy lelövik. (Amúgy ott nem azt vették zokon, hogy a parkban könyített magán, hanem attól féltek, nehogy valamit elrejtsen a fa mögött.)

kzolika 2010.08.10. 01:14:30

@hagyma: Vajon megalakul az első Kispál tribute zenekar ma?
Jó koncert volt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.10. 01:22:56

@kzolika:
majd kell nekem a dvd meg a cd, ha valaki segit
elore kuldom a zsetont
nem hiszem
en azon keveek koze tartozom, akik elso perctol es vegig
a neghez idokben is
most az a slager hogy az elso idok na de aztan
nem
vegig
es jokor vege

ja es fontoa s a kispal es a borz az nem lovasi
az kispal es lovasi
ez fontosh

tisztelt nezok es redio hallgatok....

LuciFerko 2010.08.10. 01:55:53

20 órakor bezár az egyetlen nyilvános wc a közelben, tegnap előtt mikor mentem a 22:30-as buszra énis ott eresztettem ki, de persze a park eldugottabb részén :)

LuciFerko 2010.08.10. 02:03:31

Amúgy meg akik itt hőzöngnek, hogy milyenmárnyilvánosanburnyálni ejnye ejnye azoktól kérdezem: Ha elkezd szúrni a veséd mint atom és késő éjjel van, és nincs a közelbe nyitva nyilvános wc akkor mi van? Amúgy ami a vasútnál van ott délután voltam de majndem rosszúl lettem a bűztől.

Akvyr 2010.08.10. 02:15:31

Teljesen normális dolog hogy megvágnak egy huszassal hugyozásért. Egyik barátommat idén nyáron EFOTT fesztivál és a fesztiválhoz tartozó strand között büntették meg, súlyósbító körülmény az ittasság (1 sör aznapra).

De nem egy embert ismerek még akivel történt már ilyesmi. Szóval éljetek csak alhasi fájdalommal, de félre ne húzódjatok az árokpartra mert jön a hugykommandó.

LuciFerko 2010.08.10. 02:27:58

Efott azért más ott volt rendesen mobilwc :) De basszus ahol nincs rá lehetőség, vagy rohansz a vonatra/buszra?? Meg 200 forintos díj... átalg fiatalnál buli után épp hogy a hazaútra marad lé. normális, kulturált, olcsó nyilvános wc-k kellenek! Amúgy mondhatnám Fehérvárt is.... az egyetlen nyilvános budi bezár asszem 18 órakor, és az csak 50 ft és viszonylag kulturált.

roxxtar 2010.08.10. 03:15:43

@Mocskos Világ: Van Győrben nyilvános Wc? :DDD Amúgy én az árkádba járok ha a belvárosban vagyok.. zárt, kényelmes, ja és tágas is. imlovinit

Nem a tiéd! 2010.08.10. 06:38:32

Szükség törvényt bont...
férfiak: csak,ha nincs más, bokros eldugott helyen...
nők: l.m.f. ; egyébként meg ennyit az emancipációról...

Énbagoly 2010.08.10. 06:48:58

Ma reggel különösen gonosz vagyok, mert az jutott eszembe, hogy a különösen védendő fákat körbe kellene venni ilyen kis, helyes elektromos kerítéssel. Persze, csak alacsony feszültség, de mégis. Aztán ha valaki a nagy magyar éjszakában ott akar könnyíteni magán, érdekes élményben lenne része.
Ki lehetne ülni esténként nézni a szomszédokkal a hatást. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.10. 06:56:25

@pakesz: OK, akkor ha az ajtajuk elé pisál. Mondjuk egy lépcsőhátban nem sokszor esik az eső.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.10. 07:00:48

@mokas_gizi: A bűnözés sem helyes, de a rendőr nem egy intelligens lény, azt csinálja, amit mondanak neki. Szal ha a parancsnoka azt mondta, hogy a parkban basztassa a szemetelőket / pisálókat / rongálókat + vigyázzon a park épségére, akkor azt csinálja.

Magyarvagyok_Nemturista 2010.08.10. 07:08:55

A városban fára hugyozni márpedig tapló dolog.

A rendőrök pedig... Inkább fogjuk ezt most a bürokráciára, hiszen szerencsétleneknek valóban rengeteg a papírmunkájuk.

Mondjuk néhány írástudó rendőr alkalmazásával lehetne segíteni a helyzeten, de sajnos manapság az írástudó emberek olyan szakmát választanak, ahol 1. többet fizetnek 2. nem köpik le őket 3. megbecsülik őket.

Rendőrnek meg marad a legalja. Oda mindenkit felvesznek, akinek nem görbe a lába.

doktor.dikhed 2010.08.10. 07:17:23

Valszeg Szegeden is megbüntetnének, közben az egész városban összesen két nyilvános wc van, szóval így kicsit visszás a dolog...

esef 2010.08.10. 07:21:57

Én meg Párizsban öntöztem meg a Louvre előtt a sövényt (éjjel 2-kor), aztán egy francia közeg sem büntetett meg...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.10. 07:37:03

@esef: Gondolom nem járt arra. De ha arra jár, megvág.

iman 2010.08.10. 07:49:36

Ha nem jön rendőr szartál volna is gö rény.

esef 2010.08.10. 08:07:32

@ColT:
Szép lett volna egy találkozás éjjel kettőkor... Bár úgy fél 2-kor láttam közeget. Furcsán is nézett rám, mert kameraállvánnyal és hátizsákkal gyalog voltam...

Kivlov 2010.08.10. 08:12:32

Kalap szar az egész rendőrség, úgy ahogy van. a gazembereket kéne elkapni, nem a utcán iszogatókat, hugyozókat.
Férgek. És ezeknek kéne béremelés, meg korkedvezményes nyögdíj? Minek?
Nem kötelező yardnak tanulni, lehet menni fát vágni az erdőre is…

indapass90210 2010.08.10. 08:18:46

Mindent félretéve, van itt olyan, aki még soha sem hugyozott közterületen?

szmissz.dzson (törölt) 2010.08.10. 08:23:00

hugyoztam már parkban, aztán viseltem a következményeit (közterület-felügyelői bírság). akkora paraszt nem voltam, mint a posztoló, hogy még nekem állt volna feljebb.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.10. 08:30:19

@esef: Hát még haverra hogy nézek (szerencsére nem yard) amikor éjjel, sonka részegen, egy légpuskával ment hazafelé. Elment kölcsönkérni a durrantót, de a tulaj megkínálta pálesszel... Aztán szombat éjjel fél 12-kor botorkált keresztül a belvároson :D

Hümüzhümümüz 2010.08.10. 08:37:22

Szerintem mindenki került már hasonló helyzetbe. Például főutak mellett nincs WC, mint az autópályán, vagy egy sörös este után bizony nehéz rá csomót kötni, a gond nem ezzel van... Hanem azzal, hogy a posztoló is legalább annyira tufa volt, mint az Ő ellen eljáró sünök.
A telefonálásért pedig még külön megbachatták volna.

Végszóval pedig egyetértek. Nagyobb lenne a sünök felé tanusított respect, ha nem csak a bulizó népet cseszegetnék Siófokon - meg országszerte - hanem a nagyobb kutyákat is.

gonosztojás (törölt) 2010.08.10. 08:44:57

A postoló próbálja meg ugyanezt Olaszországban a Carabinierik előtt...
Olyant basznak a farkára bottal hogy két hétig még elővenni sem tudja.
Ha vitatkozik ugyanezt a vasalt orrú bilgerivel teszik meg.

Sparhelt 2010.08.10. 08:49:14

Szakítani kellene végre annak az álláspontnak az emlegetésével, hogy inkább mit csináljanak a rendőrök ahelyett, hogy elkapják a pisálókat. Ez két külön dolog! A pisálókat is el kell kapni és a bűnözőket is, egymástól függetlenül. Ha ott van a rendőr ahol épp valaki pisál, igenis kapja el, ne fordítson hátat azzal, hogy neki most ehelyett fontosabb dolga van. Legyen végre rend!

gonosztojás (törölt) 2010.08.10. 08:53:34

Abba a parkba délelőtt lehet hogy gyerekek mennek játszani.
Ezen gondolkozzon el a hugyozós.
Nálunk a parkban az lett a leghangosabb természetvédő, aki amíg az unokája meg nem született a kutyáját is ott szaratta.
Na de onnantól...

kopasz fan..... (törölt) 2010.08.10. 08:53:42

A Jókai parkban lévő közbudiról több újságban is szó volt, legutóbb a Kiskegyed méltatta a vállalkozót, aki egész hálózatot üzemeltet diszkókban is, és a tampontól az óvszerig sok mindennel kisegíti a "megszorulót". Elég nagy az épület, könnyű észrevenni. A Jókai park tényleg gondozottnak számít a hazai viszonyokban. A mellékutcákban már más a helyzet. Tényleg sok a mocsok, a törött üveg, pisi, kaki, az árkokban elkábultak... A reggeli kutyasétáltatás nem kicsit kiábrándító

Netuddki. 2010.08.10. 09:00:25

Ezmiez?

Igen, levélíró te vagy a hülye!

Kolompár Szándokán 2010.08.10. 09:01:11

Örülj neki te tuskó hugyosbunkó hogy csak szívattak. A rendőrök helyében még jobban szopattalak volna.

Én vagyok Töhötöm! (törölt) 2010.08.10. 09:05:41

Baszod így jártál. Én rokker koromban rendszeresen pisáltam parkokban, árokparton, néha tereken is :D
Soha nem büntetett meg senki.
A titok: pisálás előtt körbefigyelni és hajrá.
Haverom egyszer egy tömött balaton utcán sugárban hányt egy kétméterest. Mindezt egy lámpaoszlop alá érve az út közepén :D Volt ott menekülés a népeknek :D Mondjuk rendőr ott sem volt.

fantaszta kanaszta (törölt) 2010.08.10. 09:06:39

A Petőfi sétányon egész este hömpölyöga tömeg. Látnivaló nem sok, de azért hömpölyög. A budi a park szélén, a "sétány" felőli olddalon van. Az ötórás várakozás a vonatra egy fiatalnak semmi, hétvégeken még annyit sem kell, mert bagolyvonatok járnak, de akik jobb kondiban vannak hajnalig ropják a bícsen:)
Ha meg igyekezni kellett a vonathoz, ami szintén a park szomszédságában van, lehetett volna az állomáson, netán a vonat elindulását megvárva is könnyíteni. Volt már ilyen büntetésre példa a történelemben. Nyilván azért van most több rendőr, hogy ne legyen pl. újabb masírozás.

Palkovics Ede 2010.08.10. 09:10:51

Most görbe volt az este, vagy nem? Ki kellett volna bírnia az állomásig, ott van budi, vagy ha már zárva, ott a vonat, oszt' ha elindul használja a retyót.
A poszttoló meg ne reklamáljon, ha leparasztozzák. Így jár, aki másokra is hasonlókat mond. (bár ezt biztosan nem veszi észre)
Ja, és Imre hagyjad!

kyanzes (törölt) 2010.08.10. 09:10:59

Jól értem, hogy megszegtél egy szabályt, megbüntettek, és most itt arcoskodsz? Ne fárasszuk egymást.

Szerintem itt nem a rendőrökkel volt a gond, hanem a szabályok figyelmen kívül hagyásával.

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2010.08.10. 09:31:50

...de tényleg: hetente kilőni 1-1 ilyen - az adófizetők pénzét feleslegesen elherdáló - gecit és nemsoká ki se mennének az uccára...max trafi a focusból...

hurkada 2010.08.10. 09:32:40

A poszt-toló egy pöcs, miért nem nézett körül mielőtt pisálni kezdett. Ez az egyik. A másik pedig, hogy Don Pintér kijelentette, hogy két héten belül érezhetően javulni fog a közbiztonság. Na ez a sztori is annak a része.:) Arról meg ne beszéljünk, hogy azóta hullanak a rendőrök, mint ősszel a legyek, meg bombariadó Debrecenben, stb.

pakesz (törölt) 2010.08.10. 09:33:36

@ColT: latod nem lehet osszehasonlitani!!!

amugy aki kutyatarto az napjaban egyszer tutti hogy eljuttat annyi hugyot mint a poszt tolo egy gorbe esten, akkor mérjünk mar igazsagosan!!!
alljon oda a zsaru a kutyajat hugyoztatot is buntetni!!!

amugy legyen, buntessek meg a kozteri hugyozokat, de ha fa ala huggyant akkor az enyhito korulmeny legyen, illetve a sok ven repulo patkanyt eteto nyuggert is, sot a kutyaszart otthagyot

en a karokozas merteke alapjan azt latom hogy
- galambetetes 30e
- kutyaszaratas 30e
- fara hugyozas 5e
- falra hugyozas(kutyanak is!!!) 50e

csak hogy igazsagosak legyunk az aranyokat illetoen

Ártatlan Méz Előd 2010.08.10. 09:33:41

@Turbék: Aztán pedig Te próbálnál rendet tartani ebben a kuplerájban. Nagyokos.

nemezisazis 2010.08.10. 09:34:26

ha elkezdik kilőni az utcára hugyozószaró kutyákat macskákat madarakat meg ami még szokta, akkor jogos lesz fatövébehugyozásért büntetni.

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2010.08.10. 09:34:50

Van nyilvános wéce sijófokon éjjel?
van Pesten nyilvános wéce éjjel?
Van abszurdisztánban nyilvános wéce bárhol éjjel?
Na akko meg milyen jogon bűntetnek?
alsóörsre falhoz mindet

hihihi 2010.08.10. 09:36:57

Nem tudom, miert gondoljak egyes ferfiak, hogy fal/fa/auto fele fordulva istenadta joguk könnyiteni magukon...baromira gusztustalan, föleg amikor teljes a ralatas, plusz piszkosul büdös!
Ha mi kibirjuk a veceig, birjatok mar ki ti is.
Amugy meg minden allomason es vonaton van budi.

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2010.08.10. 09:37:19

@Palkovics Ede: állomáson budi! LOL!
láccik, h nem utazol vonattal!

hihihi 2010.08.10. 09:39:56

ne peldalozzunk mar a kutyakkal, ennyi erövel akkor hagyjuk a kest-villat is?

emberek vagyunk es nem a dzsungelben elünk (bar egyesek viselkedesen nem latszik)

titanmanus 2010.08.10. 09:41:21

Ezek szerint minden bűntény megoldott, mást nincs mit csinálni. Lopni csalni sikkasztanui lehet miliárdokat, de pisilni egyet nem. Amúgy mennyi lett volna méterben a legközelebbi nyilvános WC? Mert pl Szfváron vagy Pesten ez akár kilóméterek is lehetnek...

Szerintem ilyen fa*sáokkal a rendőrök csak aláássák magukat!

JUT eszembe, SIÓFOKON, 3 éve a vasúti ÁTJÁRÓNÁL MIVEL A VONAT MÉG MESSZE VOLT, ÁTMENTEM A PIROSBAN. ODAÁT A FAKABÁT, EJNYÉZETT ÉS VISSZAKÜLDÖTT A PIROSBAN!!!! ENNYIT A SIÓFOKI RENDŐRÖKRŐL.

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2010.08.10. 09:42:01

Ja...és amikor a ""sün"" megláttya az
ML-GL/Q7/X5-X6 "vállalkozót" és összehugyálja magát...na akkor őtet ki bűnteti mekk?

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2010.08.10. 09:43:42

@hihihi: te se vótál még vonaton budin bazdmeg gyökér!!!
Azokat a budikat kb 40 éve nem takartították ki! Hüje!

titanmanus 2010.08.10. 09:44:45

@hihihi: Ezt is csak egy nő írhatta! :D grat!

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2010.08.10. 09:46:02

@Ártatlan Méz Előd:
Te most költöztél haza a MArsról?
Most szólok: A magyar rendőrök nem a rend fenntartásán fáradoznak! Ha szétütnek 1 sötét sikátorban és rendőr után kiáltassz majd rájössz...

Ártatlan Méz Előd 2010.08.10. 09:47:39

@Turbék: Na a hozzád hasonlók miatt tartom többre az emlősök nagy részét, mint némely embereket. Ezen a szinten vitázni is felesleges.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.10. 09:48:30

@hagyma: Csak az utcai számit!

B.nőm, OTP, wc egy szál se, sorszám szerint biztos fél óra még
B.őrt kérdi hol a wc, az persze csodálkozva mondja, hogy ilyen itt nincs
Nade az utolsú csehóban is kötelező, itt meg nincs? Akkor én most elvégzem a dolgom a sarokban
B.őr nagy hiszti után bevezette hátra a személyzet részére fenntartott wc-be

Milyen eljárás,hogy "pénzes" ügyfeleknek nincs wc egy bankban??

venszivar 2010.08.10. 09:49:02

Régebben egy vasárnapi ebéd előtt meg voltam bízva a gyerek sétáltatással.A Bp.-i Mester u.-ban Reám jött a sárga ,de hova !!??? Öt perc múlva már nagyon kellet,igyekeztem,tünk hazafelé..Út közben egy tök részeg pacák úgy pisált,mint egy LÓ,én meg majd meg szakadtam,szerencsére azóta sem jártam így !!! Pisálok ahova csak lehet,amikor kell.

venszivar 2010.08.10. 09:50:28

Utolsó mondat csak VICC !! -ha rossz is !

teki424 2010.08.10. 09:56:12

Egyébként lehet pisálni közterületen is, csak nem kell a répát elővenni.

Ártatlan Méz Előd 2010.08.10. 09:56:19

Mondtam mást? Olvasd, értelmezd.

varvizib 2010.08.10. 10:01:16

A rendőrnek meg kell büntetni azokat, akik közterületen vizelnek. Helyesen jártak el, és nem érzek semmi túlzót az eljárásban.

Sajnos Pesten is láttam olyan tahókat, akik képesek voltak a járdára pisilni fényes nappal, vagy parkban végezték a nagy dolgukat, ők megúszták büntetlenül.

Alapvető dolognak kellene lennie, hogy a park nem WC, az utca nem szemétlerakó / cigarettacsikk tároló, este 10 (vagy éjfél?) után nem kellene hangoskodni az utcán, felverve a környéket, a kutyagumit pedig fel kell szedni a kutya gazdájának.

Ha nevelés / kultúra hiányában ezek a dolgok nem rögzültek, akkor indokolt egy megfelelő mértékű pénzbírság a rendőrtől (és ez kompenzálhatja az okozott károkat, meg tanulni is lehet belőle). És küldenék minderről egy értesítőt az "elkövetők" szüleinek is, hadd szégyelljék magukat.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.10. 10:01:16

@gonosztojás: Gyerek hova hugyozik szerinted?
Mama fogja a farkát, kissrác meg vigyorogva ível nagyban
Büntessék meg?

Ilyen nyilvánosak kellenének mindenhova
mw2.google.com/mw-panoramio/photos/medium/4783902.jpg

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.10. 10:02:55

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: Miért, a karbamid micsoda? És az ásványi sók nagy része? Tudod, kincsem, a növények építő szervezetek, veled, a lebontóval ellentétben. Ami neked nem táplálék - hiába is iszod vissza a vizeletedet agyament szcintiként - az a növények számára még az lehet.
Az más kérdés, hogy a húgy nagy Na-tartalma miatt, azokon a helyeken, ahová rendszeresen nagy mennyiségű vizelet kerül, összeomlik a talajszerkezet meg a növények anyagcseréje és a növények a különben ott rendelkezésére álló ásványi sókat és vizet sem tudják felvenni. Kalciummal (olcsó forrás lehet a megfagyott, bedöglött oltott mész vagy az átnedvesedés miatt más célra használhatatlan mészhidrát) jól lehet közömbösíteni a destruktív hugyozás hatást, legalábbis közép- és hosszútávon. Az oly gyakran alkalmazott hypózás, klórmeszezés a bomló vizelet és ürülék szagát csak felerősíti, és segíti a klórtűrő kórokozók elszaporodását is, de legnagyobb ártalma az ott keletkező, bizonyítottan rákkeltő klór-aminoknak van.
Lakó- és középületeknél az orvhugyozók távoltartására legjobb egy-két rejtett vezeték, nagyfeszültségű árammal (villanykarám /villanypásztor, esetleg állítólag xenon-izzó tápegység)...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.10. 10:04:32

@Turbék: Sőt, az emberek között is egyre több a repülő emlős...

venszivar 2010.08.10. 10:15:33

A meleg rendőr,csak a vele játszani NEM akarókat bünteti !!! Ő tudja,hogy játszani jó.A bunkó svájci volt barát is jól megbüntette !!!Őt NEM sajnálom,de az ÁRTATLAN FŐISKOLÁSNAK !!!!! NEM kellett volna " fizetnie " ezért-azért ,mert köcsögök a HŐSeink !! Tűzoltóink !!! A "katonák" csak ZSAROLNAK egy picit.....

Túrós Rudi 2010.08.10. 10:17:25

@Turbék: Van nyilvános wc éjjel Siófokon, épp a Jókai parkban, a Petőfi sétány mellett! Ha visszaolvastál volna, legalább húsz hsz-t találsz erre vonatkozólag, csak az a baj, hogy te is többet írsz, mint amennyit olvasol!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.10. 10:18:19

@varvizib: Igazad van, a sok baszatlan picsa és tunkolt seggű köcsög egész Budipesten szanaszét szaratja a kutyáját, mindenütt húgycsurgások és szarcsomók éktelenkednek, a járdákban, a parkokban. Még jó, hogy az autók a járdák egy részét megvédik!
Szegény csöveseknek meg még mindig nincs biztosítva a kulturált illemhelyhasználat lehetősége sem, pedig már lassan két hónapja Orbán a miniszterelnök...

trinidadi tini Dani 2010.08.10. 10:19:28

@venszivar: ebből egy szót se értek, kifejtenéd bővebben?

Csigorin 2010.08.10. 10:21:34

Csöves szarik a híd alatt... Rendőr odamegy: Ember!!! Na jó, még megvárom amíg befejezi, de utána rögtön elviszem!!!
Csöves feltápászkodik: Rendben, befejeztem, viheti.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.10. 10:25:11

@hihihi: Nincs olyan büdös parkfa, mint egy vasúti budi, ugyanis ott valami foszforsavas kémiai hadviselési anyaggal is felerősítik a szar- és húgyszagot.

Mitévő Légy 2010.08.10. 10:26:04

volt már itt ez a paraszt?

agyla 2010.08.10. 10:26:07

Aki a fenti "bátor" rendőröket intézkedni látja az alábbi videón, egy hangszórót nyerhet.

www.youtube.com/watch?v=jprLvrlV-40

akikaztmondjákni 2010.08.10. 10:26:14

...Akkor ez biztos, h nem mifelénk volt.
A horgászok rendszeresen a fa tövébe hugyoznak itt...

Mitévő Légy 2010.08.10. 10:27:55

a rendőrök a lehető legjobban jártak el...üdv McBright kapitány.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.10. 10:28:50

@Turbék: Nem szopatásrol szól a rovat!

Igaz is, ha sirnak hogy az asztalnál,hogy szoptatná a kismama a csimótát éshát..
Miért nem hugyozhatok az asztalnál vödörbe/bilibe diszkréten??

akikaztmondjákni 2010.08.10. 10:30:26

Egyébként meg csimótának lehet vizelni parkban, Balatonparton...Kutyának nem.Csimótákon szépen elmosolyognak...Néha aknavetőzném a szülőket a teraszról...
A Jókai parkotmeg ugye eléggé rendben tartják, mert 20%-nak a parkosítás a mániája, de a Víztorony felujitásával persze nem végeztek szezonra...éljen a dugó!
Tudjuk, milyenek a bulizó fiatalok Siófokon!Legalja, ami van a Petőfin és környékén ilyenkor...

samcro 2010.08.10. 10:31:50

Fára hugyozót leszarom, szükség törvényt bont.
A csikket (és persze egyéb szemetet) eldobót, valamint rágót földre köpőt inkább büntetném. Egyszerűen undorító, hogy mennyi szemetet képesek eldobálni az emberek, és nem érdekli őket. Kedvencem az autó hamutartóját az út szélére ürítő büdös bagós, meg amikor a hülyegyerek eldobja a csokipapírt, és a szülei nem szólnak rá.

2010.08.10. 10:33:45

@Dick Kock: olyan kis kerekes békát kell a kocsi alá és akkor ki lehet tolni.

akikaztmondjákni 2010.08.10. 10:35:35

@samcro: Ha látnád, egy-egy hétvége után mit hagynak maguk után a parton!És a kutyáktól féltik a partot!A kutya nem fog a vízbe üríteni, ellenben az emberekkel, kacsákkal, hattyúkkal...Látom egész évben mi folyik ott...A saját szememmel látom, h odapisilteti a gyereket a fűbe, sőt múltkor az egyik kábelt is fektetett!Ez nem probléma.

2010.08.10. 10:35:43

@mokas_gizi: mi az a roma bűnözés? magyar bűnözés nincs ? az a gyökér drogos pasi aki a béemwéjével elgázolta a rendőrt például nem roma volt. azzal nem is kéne foglalkozni ugye ?
Rasszista vagy, de jól áll neked, ne változtass ezen.

venszivar 2010.08.10. 10:36:27

@trinidadi tini Dani: Trinidadon lelassultál ! ??? Hívj meg,hogy átbeszéljük,ne légy olyan,annyira szűk látókörű.

mmcr 2010.08.10. 10:39:17

A rendőrnek igaza van, ha valaki szabályt sért, az ne pampogjon, nem verték meg, vitték be, etc. Németországban ezért akár a fogdát is megnézheted, és akkor a reggeli vonatnak is lőttek..... Mindenki csinálta már, én is. De ha elkapnak akkor viseld el és ne hisztizz mert "sokáig tartott", meg "sokan voltak". Menjetek az szigetre, a szekusok mág jól nyakon is b....nak.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.10. 10:40:45

@Mitévő Légy: Ettél ma már? Ha igen, akkor már szart is. Tudod: "Ha a paraszt nem szarik, az úr nem eszik!"

2010.08.10. 10:41:25

@Kivlov: nem lehetsz boldog ember, ha ennyi gyűlölet tud szertefröcsögni belőled. broáf.

belvárosi jampi 2010.08.10. 10:41:53

Miért van ennyi suttyó paraszt geci rendőr ebben az országban? Egy csomó megérdemelne egy fejlövést. Pfejj.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.10. 10:46:32

@kyanzes: Nem ismerem a rendőrök szolgálati szabályzatát, de nem gondolnám, hogy igazoltatás és bírságolás közben engedélyezett lenne számukra a dohányzás. Ha a kultúremberek sem dohányoznak, ők akkor miért?

venszivar 2010.08.10. 10:53:34

@Kulics: Ha egy Kínai legyilkol valakit,akkor egy niggerre NEM lehet "terhelni" ! Ha egy kopasz lopott NEM lehet azt mondani,hogy seggig érő hajú volt !!!No ez a LEG EGYSZERŰBB "példa magyarázat" !!! Ha 1 millió cigány van 9 millió magyarral "szembe",akkor miért van az,hogy az a 10% okozza a Bűnök 80%-át !!????????? No ezért van közszájon roma BŰNÖZÉS !!!!!A Köcsög rendőrök meg vagy velük vannak vagy fosnak.

lámalány 2010.08.10. 10:54:06

Jesszus, mennyire utálom azokat a tapló barmokat, akik mindent össze-vissza hugyoznak a városban, mert egyszerűen nem bírják tovább!
Őket nyilván nem zavarja a hugyszag, amiben esetleg ők maguk is élnek és örömmel bele is lépnek a végtermékbe, ha úgy alakul. pfff
És akik azzal védekeznek, hogy szétdurranó hólyag, meg alhasi fájdalom, azok meséljék már el, hogy a nők vajon hogy bírják ki ezeket a dolgokat köztéri vizelés nélkül, holott ha jól tudom, a nők mindig többet járnak WC-re, mint a férfiak?!! Csak nem lehet, hogy mivel nekik nehezebb a dolog, szoktak találni kulturált megoldást?? Fura, nem?
Szerintetek hogy lehet megpróbálni megértetni az ilyenre hajló (egyébként akár értelmesnek is nevezhető) férfiakkal, hogy ez nem helyes és az esetek többségében van egyéb megoldás is, mint hogy a saját/mások életterét nyilvános WC-vé tegyék?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.10. 10:55:15

@Kulics: Azé' van abban a Zoliban is ránézésre néhány hegedűvonó meg cimbalomütő, de nem azért kellett volna azonnal a tetthelyen szitává lőni és az égő kocsiját a hullájával (meg a rányijával) együtt betolni a Dunába...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.10. 11:00:24

@Énbagoly: Tévedni méltóztatsz: nagy (több ezer V)feszültség és szinte mérhetetlenül kicsi áramerősség kell...

pioker1933 2010.08.10. 11:00:37

Az ilyen sünökön meg sem lepődök. Én a múltkor elmentem kocogni, egy gyalogos átkelőhöz érve láttam, hogy jön egy rendőrautó. Még bőven meg tudott állni, elég messze volt még, ezért én kellemes kocogó tempóban átmentem előtte. Az egyenruhás majom, azonban biztos, ami biztos utánam kiabált, hogy: Nézzél már szét, hülye gyerek!

Azt hittem nem hallok jól, de inkább meg sem álltam, pedig vissza kellett volna kérdeznem, hogy akkor ezt most hogy gondolja.

Anarchia van ebben az országban, a rendőrség pedig csak dísz!

Mogyoró007 2010.08.10. 11:05:24

mi ebben a posztban a szokatlan? Közterületen tilos emberi ürüléket (folyékony, vagy darabos) kihelyezni a szabadba. Ennyi. Hugyoztak, megbüntették őket és kész.

Énbagoly 2010.08.10. 11:06:43

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: biztos neked van igazad, mert nem vagyok egy műszaki ember. :)
De lényeg a hatás. :)

Miss Marple 2010.08.10. 11:07:25

Naszóval tavaly a 17 éves unokaöcsémet pont Siófokon, pont nyilvános vizelésért (amit megkezdeni sem volt alkalma, csak az egyértelmű ráutaló magatartás tényállása forgott fenn:) ) közel 20.000 Ft-os bírsággal sújtották, följelentés, tanúskodás, szülők beidézése(!) és néhány hónap eltelte után. Siófokon valahogy másképp számol az idő múlása és a munkaerő.

DE: pl. az Erzsébet-híd alatti fizetős(!!!) parkolóban hasra lehet esni a húgyszagban, a Nyugati aluljáróban és még sokszáz egyéb helyen Bp.-en dettó. Assejó ám.

agyla 2010.08.10. 11:11:43

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Igazad van! Talán nem is a felvonulók vizeltek(be) hanem a "bátrak" ők is inkáb a nadrágjukba.

venszivar 2010.08.10. 11:11:55

@pioker1933: Ugyan már !!! Ezt híresztelni,hogy RENDŐR volt !!!!Biztos ???Csak köcsögök lehettek,legalább is a viselkedésük alapján.Ugye nem csapsz be minket ??? Így volt !???Hihetetlen !!!

2010.08.10. 11:15:44

@venszivar: te Ede vagy megismerlek !!!! Ő használ nyolc felkiáltójelet !!!! Lebuktál !!!!!! Ez fontos !!!!!!!!

2010.08.10. 11:18:35

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: ez nagyon durva, hogy ezt a csókát már elkapták egyszer és rommá törte a rendőrség épületét még bilincsben is. És ezt egy ismeretlen nevű bíró szabadlábra helyezte. Nevet, címet kérnénk és azt, hogyan vonták felelősségre ezért a bírói tévedésért.

Kár hogy a bíróság mindent megtehet, a függetlensége mögé bújva bűnözőket szabadlábra helyez, és meg sem lehet kérdőjelezni a sorozatos bírói tévedéseket... mert ők függetlenek... igen, a szakmaiságtól is függetlenek sajnos.

venszivar 2010.08.10. 11:30:22

@Kulics: Lebuktam . Emese vagyok.Jó nyomozó vagy . Csak a cigány bűnözésről kussolsz nagyon...Értetlenkedsz,közbe Á,mindent tudsz ,mindenhez értesz. Jelentkezz rendőrnek CSAK 25 évet kell ott lenni. Dolgozni NEM,mert az nem munka s nagyon kevés a fizú,pedig ők mit össze dolgoznak. Lakást is kaphatsz s akár 45 évessen már megfáradt nyugger lehetsz, megérdemelnéd .Szociálissan érzékeny lelkedet utána a cigányok istápolására fordíthatnád. Búcsúzom:Evelin.

sanyisanyi 2010.08.10. 11:33:03

Rendőrt dolgozni még senki se látott!
Mondjon valaki egy esetet, amikor a rendőrök tényleg elfogtak egy bűnözőt.

Persze politikai utasításra, meg idiótábbnál-idiótább indokokkal bírságot kiszabni van idejük.

Ez a Pintér által ígért óriási közbiztonság...

helianthus 2010.08.10. 11:37:20

Nem tudom ki találta ki azt, hogy az emberi pisa őőőő azaz pisike trágya, meg hasznosítja a növény, de hülyeség.
Az emberi vizelet ugyanúgy kiégeti és tönkreteszi a növényzetet, mint pl. a kutyáé. Akinek volt már kertje meg fiúkutyája, az tudja miről beszélek, egy nem is kicsi bokrot egy kutya egy nyár alatt tönkretett, mindig jelölgette, azaz nem is pisilt rá sokat.
Arról ne is beszéljünk, hogy valaki esetleg le akar a parkban ülni egy pokrócra piknikezni, biztos örülni fog a pisi szagnak.

venszivar 2010.08.10. 11:44:18

@sanyisanyi: Ha valaki föl adja,beköpi....de ők maguktól ? Ugyan !Ha meg kimennek 20-25 en ! Aztán kitüntetést osztogatnak egymásnak,közben a munkájukat "végzik", RETTENTŐEN DOLGOZNAK. Ők a hőseink.........FIZETÜNK érte.Külömben meg döglene meg az összes bűnöző,még a halálbüntit is rég vissza "hoztam" volna. De liberalizmus van !!!

total eclipse (törölt) 2010.08.10. 11:45:17

hát nem tudom, nő létemre még sosem pisiltem parkban, pedig tudvalevő, hogy a nők húgycsöve jóval rövidebb, mint a férfiaké, ergo rövidebb ideig bírják ki.
van meki siófokon, van kocsma, van étterem. ha a sört ki tudtad fizetni, akkor a 200 forintot is ki kéne bírni érte.
faszkalap minden pasi aki nyilvános helyes pisil.

venszivar 2010.08.10. 11:48:38

@helianthus: Én elméletben NAGYON kutyapárti vagyok,de gondolni kéne rá,hogy az a rentgeteg kutyás ,kutyája,napi háromszor pisál s minimum egyszer szarik,aminek a felét,ha összeszedik.....De a pisálásukkal mi van ??NA MI VAN ........?

venszivar 2010.08.10. 11:51:08

@total eclipse: A húgycsőnek semmi köze a pisilhetnékhez !Te kis butuska ,Sárika.

Haaat1 2010.08.10. 11:52:43

Te Barom!
Ha Siófok minden turistája jópofán telehugyozza a parkokat, akkor a pöceszag Bécsig lesz érezhető.
Anyád nem tanított meg, hogy otthon sem a fal tövébe vizelsz, hanem a bilibe????????

Luie Lepke 2010.08.10. 11:55:17

Nem értem mi a problémád! Fára vizelni a parkban a társadalomra nagyon veszélyes cselekedet. Véleményem szerint a pénzbírság nem is megfelelő büntetés. Minimum a kiherélés, kerékbetörés, és a nyilvános kivégzés a megfelelő. A 6 rendőr meg igenis kevés. A járőr helyében én hívtam volna erősítést, a készenléti rendőröket goylóálló mellényben, és tarkóra kulcsolt kézzel térdepelsz órákat mint Jack Bauer minden évadban legalább kétszer.
A telefonhasználat pedig erősen súlyosbítja a helyzetet. Amikor a rendőr igazoltat, akkor nem foglalkozol mással. Tudomásul veszed, hogy a keresztneveden szólít és tegez, míg neked a lehető legalázatosabban kell válaszolnod.

Mégis mi a f*szt képzeltek, hol éltek? Jogállamban? Megérdemlitek a tarkónlövést.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.10. 11:57:45

@Miss Marple: Nem baj, de legalább tilos dohányozni...
Egyébként ilyen ügyesen rasszista rendeletet még nem hoztak az országban, mint Demszky báróék. A cigányokra ugyanis kulturálisan jellemző, hogy negyedórától többet nem bírnak ki dohányzás nélkül, tehát ezzel a módszerrel a "hesszelők" és a zsebtolvajok "munkáját" nagyon megnehezítették...

Luie Lepke 2010.08.10. 12:00:05

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Fasiszta állam, fasiszta fővárosának, fasiszta rendelete. Majd jön Tarlós és még szigorúbb lesz.
@venszivar: Milyen liberalizmus? Hol élsz te?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.10. 12:02:06

@Haaat1: Hát, engem nem a húgyszag tart távol a Balatontól, hanem az a szép emlék, ahogy a lellei szabadstrandon szembe úszott velem egy Vimes doboz-méretű szardarab...
A helybeli vinnyogók meg pláne akkor vinnyogtak, amikor legalább részben hatásos szennyvízkezelésre kényszerítették őket, és nem folyathatták tovább a pöcegödrei tartalmát a tóba. Habár szeretnék én most annyi forintot, ahány kiló szar, húgy, szemét bekerül egy évben a Balatonba...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.10. 12:06:15

@Luie Lepke: Állítólag Jeruzsálemből vették át a szövegét...

Luie Lepke 2010.08.10. 12:07:06

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: A Balaton jelen pillanatban tok tiszta. Tudnad ha lemennel.
A vizben uszo szardarab nem a helyiek gyartmanya, hanem a turistake.
Ez mikor volt? 1950-ben mikor levitted az iskolat taboroztatni?

Luie Lepke 2010.08.10. 12:10:10

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Azért örülök, hogy sikerült egy finom zsidózásig eljutni a Jókai park fáinak a lehugyozásától. Most jó lenne kicsit cigányozni, buzizni is, aztán majd lehet románozni és szlovákozni is.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.10. 12:10:20

@Luie Lepke: Ja, csak egy picivel nyesettebb a vesszőnyaláb...
Mondd, kérlek: te antifaszista vagy?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.10. 12:12:15

@Luie Lepke: Vagy 10 éve. Azóta nem volt gusztusom hozzá, pedig ingyen is mehettem volna.

Luie Lepke 2010.08.10. 12:14:27

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Elhiszem, nekem sem lenne a helyedben. Azért azt hidd el, hogy azóta sok minden megváltozott. Ottani barátaim mesélték, hogy mennyi mindent tettek a környékért. Be kellett látniuk, hogy vége a jó időknek, nincs annyi turista, és oda kell valahogy csalogatni az embereket. Szóval másmilyen már mint 10 éve.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.10. 12:17:36

@total eclipse:
a nők húgycsöve jóval rövidebb, mint a férfiaké, ergo rövidebb ideig bírják ki. "
Ugye nem urulogus vagy?
A női hugycső hossza forditottan arányos a szájukkal.
Amit egy férfi elfelejt perc alatt a nő másnap is arroll tud még kárálni
:)

Aeren 2010.08.10. 12:18:24

Amig bűntettek a rendőrök, elment a vonat. És a gyereknek nagyon kellett, de a rendőrök előtt nem folytatta. Ezek szerint kibirta volna a vonat indulásáig... A vonaton pedig van budi, ha viz is van csak jó, ha nincs még mindig ugyanott vannak, mint itt a fánál.

Mr.Brooks 2010.08.10. 12:55:39

na, bezzeg amikor vonulnak a kancigok tobb szazan, akkor hol vannak...

Ártatlan Méz Előd 2010.08.10. 13:19:11

@Mr.Brooks: Ez a demagóg duma már baromi unalmas. Ez a mentség a köztéren vizelésre, az adócsalásra, lopásra, tilosban parkolásra, gyoshajtásra, mindenre ebben az országban. Mert a cigóknak, meg a fehérgallérosoknak bezzeg lehet! Észre kellene már térni, visszaadni a szlovák rendszámokat, és kicsiben, magunkon kezdeni a rendrakást.

2010.08.10. 13:25:14

@venszivar: Evelin cica: nem kussolok a cigány bűnözésről, de én azt szeretném ha MINDEN bűnözőt üldöznének, nem csak a cigányt. Persze ők létszám arányukhoz képest többet bűnöznek. De ezen mit is kéne megbeszélnünk ?
A rendőrökről írt furcsa hadovázásodat nem értem. Próbálj értelmes alany, állítmánnyal ellátott és ponttal lezárt magyar mondatokat írni. Ha akarsz. De inkább pihenj le, fárasztó napod volt, sok embert kellett megleckéztetned itt a neten.

2010.08.10. 13:27:41

@total eclipse: gondolod, hogy a visszatartás mértéke a húgycső hosszától függ? Nem a húgyhólyagban tartja az ember vissza ? Ha már a csőben van akkor az ki is jön :-) bár a negyvencentis négereknek sokkal később mint a kisfarkú pasiknak :)))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.10. 13:29:29

@Kulics: A legkisebb néger is legalább 70 centi magas volt, legalábbis akit én láttam.

heldentor 2010.08.10. 13:34:05

@Ártatlan Méz Előd: Mr.Brooks valszeg az emlékezetes 2008-as siófoki bodzagyüjtő felvonulásra utalt, mikor többek közt Cozma gyilkosai is a késekkel, kardokkal felfegyverkezett tömeggel vonultak, persze 0 rendőri ellenőrzés mellett. Valszeg bátor rendőreink akkor is épp hatos csoportokban a parkban rejtőztek és orvul vizelőkre vadásztak, ami jóval veszélytelenebb, mint az utcán szamurájkardot lóbáló kisebbségtől megérdeklődni, h mi a rákot is keresnek ott felfegyverkezve.

Ártatlan Méz Előd 2010.08.10. 13:39:25

@heldentor: Erre magamtól is rájöttem. Csak nem látom az ok-okozati összefüggést a maffia kivonulása, és a (képletesen szólva) magunk alá vizelés között..

heldentor 2010.08.10. 13:46:07

@Ártatlan Méz Előd: lehet, h volt összefüggés, mikor az orkfelvonulás volt, dicső rendőreink vélhetően maguk alá vizeltek és az utcára sem mertek lépni.
Félre ne érts, nem helyes dolog a közpark fáit levizelni, csak azt vélem kicsit furának, h ebben az esetben n+1 rendőr előront a bozótból a köztéri orvpisilőt egreciroztatni, mig a a bodzagyüjtő-karneválnál egy darab se merészkedett elő.

staropramen 2010.08.10. 13:46:14

heldentor 2010.08.10. 13:34:05
Ha elmondanád kérlek, hogy hol látsz összefüggést egy félelemkeltő demonstráció és egy kisdolog szabadtéri előadás keretében történő elintézése között?(elnézést Rejtő Jenő!)

2010.08.10. 13:50:16

@Mr.Brooks: jóreggelt, fel tetszett ébredni? már többen benyögték ezt a demagóg dumát, de köszönjük, hogy te is megtetted. hiányzott. és kérlek maradj soká még körünkben és értékes hozzászólásaiddal emeld az ünnep fényét.

2010.08.10. 13:52:41

@heldentor: elmondom, hogy a rendőrség egy hierarchikus, katonai szervezet. A beosztott azt teszi amit a főnökei parancsolnak. A 2008as demonstráció nyilván a rendőri fejesek tudtával történt. Senki sem lehet olyan naiv, hogy ha több milliós/milliárdos fekete üzletről van szó, akkor ott nincs korrupció.

heldentor 2010.08.10. 14:03:17

@Kulics: nem kétlem, teljesen igazad van, de , mint egyszerű állampolgárban felmerült a kérdés, h lehet, h rosszul sáfárkodnak az adófilléreinkkel,ha a siófoki rendőrség ekkora erőket mozgósit egy olyan borzalmas- és a társadalom számára veszélyes büncselekményre, mint az éjszakai brunyálás a parkban, akkor igazán küldhetett volna egy járört a felvonulásra is. Ha másért nem, legalább, h integessenek a felvonulóknak, mivel a helyi lakosok közül elég kevesen tették.

Másrészt elég nehéz lehet olyan férfit találni, aki még nem vizelt egy buli után a közterületen...az más kérdés, h ilyenkor azért körbe is kellene nézni, h van -e közönség

pelikán* 2010.08.10. 14:05:10

Pintér Sándor korszakában én inkább elmenNÁk egy rohadt nyilvános vécéig.

staropramen 2010.08.10. 14:56:35

horex 2010.08.10. 14:04:31
Ez nem idézet, nincs is idézőjelben.A 14 karátos autó című örökbecsű műben hangzik el ez a szófordulat, miután Gorcsev némi verekedés után reggeli nélkül hagyja el az éttermet Nizzában, majd ujdonsült titkárával kihozata parkba a padjához egy válogatott ételsort.A rendőr érdeklődik imígyen:

"- Alázatosan érdeklődöm, hogy miért méltóztatik jóízű villásreggelijét szabadtéri előadás keretében elfogyasztani?

Ugyanez a forrása egy másik veretes mondásnak is:
tanulja meg kérem, hogy épelméjű vendégekre nem lehet világfürdőhelyet blazírozni

Szívesen segítettem.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.10. 14:56:38

@Pelikán József *: Akkor inkább éljen és virágozzék Pintér Sándor, minthogy még te is körbeszard az életteredet!

Én meg Nynfus vagyok. 2010.08.10. 15:33:53

@venszivar:te egy igazi fasz vagy. nem vagyok meleg, nem is csipem oket az az igazsag, de senkinek (neked sem ) sincs semmi koze egy masik ember nemi beallitottsagahoz. Ha esetleg egyszer eletveszelyes helyzetbe kerulnel es egy meleg rendor jarna arra, akkor vissza utasitanad a segitseget? te, te gyoker, okos, megmondo ember.

Én meg Nynfus vagyok. 2010.08.10. 15:41:24

@venszivar: te tenyleg nem tudsz egy ertelmes magyar mondatot osszerakni, alannyal, allitmannyal es targgyal. De akkor minek irsz? Csak magadat jaratod le.

venszivar 2010.08.10. 15:55:14

@Kulics: Pihentem !!Látom,hogy a tetves büdös gumi csizmás barommal tele a sor.
Osztod az észt ? Te állat,én már 11:51:08 -kor leírtam azt mit te 13:27:41-kor.Csak te belevetted a buziságodat is.Én nem pofázom feleslegesen,engem fél szavakból is megértenek, @ossuser1: Had írjak !! Engedd meg . Még csak nem is hallottam rólad te barom.Ki szólt hozzád,te unatkozó köcsög, Dadogsz is.Büdösbogár.

pakesz (törölt) 2010.08.10. 16:18:28

amugy a diszes rendorseg a Kssuth teri vizeldenel is ott volt?
hiszen az mar az ujsagokban is megjelent, vagy az meg plitikai indittatasu lett volna?

Ártatlan Méz Előd 2010.08.10. 16:29:08

@venszivar: Gratulálok! Ilyen bőlcsességet sugárzó, megfontolt, jövőbe mutató gondolatok viszik előre az emberiséget. Igaz, rossz irányba, de az ilyen véglényeknek mindegy is..

venszivar 2010.08.10. 16:39:16

@Kulics: @ossuser1: @Ártatlan Méz Előd: Mi van köcsög buzik, letettétek a szolgálatot ??? Mert munkáról nem beszélhettek.Szolt a szolgálat vezető,hogy roham !? Csak nehogy sérvet kapjatok,szarjankók.Ott sem lehettek a hősötök temetésén,mivel a család zártkörűvé tette.Félnek,hogy több lenne a léhűtő s a buzi,mint a "rendes" ember.

Ártatlan Méz Előd 2010.08.10. 16:43:38

@venszivar: Nem tudsz felbosszantani, te szerencsétlen hülye.. Már csak egy óra van hátra a munkámból, és mehetek a családomhoz, nem hagyom, hogy egy ilyen iq-zero csődtömeg elrontsa a kedvem.. Fortyogj csak a gyűlöletedben, az lesz a veszted.. :)

Ártatlan Méz Előd 2010.08.10. 16:48:06

Csak azt tudnám, hogy jutottunk a parkban vizeléstől a melegekig.. Tán csak nem valami huncut álmod volt, s attól lettél ilyen feszült, homofób? Az ilyen hangoskodók nekem mindig gyanúsak.. :)

2010.08.10. 16:52:18

@Ártatlan Méz Előd: mennyire jó már az Amerikai Szépségben is, hogy pont a buzi katonatiszt ócsárolta a buzikat. Nyilván venszivar is közéjük tartozik. Szegény ! mennyi energia állandóan bizonygatni, hogy ő nem is az.

Ártatlan Méz Előd 2010.08.10. 16:54:26

@Kulics: Nekem is épp ez a film jutott eszembe..

Ártatlan Méz Előd 2010.08.10. 16:55:35

@Kulics: Nekem is épp az Amerikai Szépség jutott eszembe..

venszivar 2010.08.10. 17:02:32

@Ártatlan Méz Előd: Nagyon feszült vagy,pedig a"munkád",helyett itt játszol,te rohadék.Még guta ütést kapsz !!Legalább egy nem dolgozó féreggel kevesebb lenne.Menj haza s köpj le otthon mindenkit.

Ártatlan Méz Előd 2010.08.10. 17:21:46

@venszivar: Hát téged tényleg csak szánni lehet..

venszivar 2010.08.10. 17:27:13

@Ártatlan Méz Előd: Le telt már az "örző" szolgálatod ? Degenerált nyugger.

Ártatlan Méz Előd 2010.08.10. 17:28:32

@venszivar: Egyébként szinte ez a munkám, belefér, hogy néha egy-egy retardálttal csevegjek, ettől még nem esek ki a lendületből. Téged talán a társadalom tart segélyen, hogy ezt irigyled tőlem? :)

venszivar 2010.08.10. 17:39:03

@Ártatlan Méz Előd: Csak ki bújt a szar a zsákodból,büdös naplopó,milyen lendületben vagy? Segg nyalásban !?Tudsz levegőt venni te nagypofájú szopó gép.NE légy dühös ! mosolyogj,én mára elértem amit szerettem volna,na csá ,ti baromi nagy köcsög semmittevő,rohadt buzik.Egymásra leltetek,könnyítsetek egymáson,mielőtt guta ütést kaptok.Na csá !! Nekem tényleg lejárt a szolim.....

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.10. 17:48:40

Már nagyon egyedül érzem magam itt, a sok buzi rendőr között...

Xezs 2010.08.10. 19:14:04

Cigányozás, buzizás megvolt, most én jövök, én románozni fogok. A mi környékünkön van egy busztelep ahova román buszok érkeznek, ott meg a románok hugyozzák szét a környéket, olyan pöceszag van hogy megzavarodsz.

És még csodálkoznak hogy szőröstalpú balkáni faszkalapnak nézzük őket (tisztelet a kivételnek ami nem sok van).

Xezs 2010.08.10. 19:19:10

Nem azért hogy venszivart védjem mert azt se tudom ki ő, de felejtsük már el ezt a faszságot, hogy az szidja a legjobban a buzikat aki ő maga is az csak nem meri bevallani. Volt az Amerikai Szépségben? Ó, hogy oda ne rohanjak, a Harry Potterben meg varázsvonattal utaznak abba az elbaszott varázslóiskolába, agyalágyultak.

A társadalom egészséges része mindig is kinézte maga közül a buzikat és ez ellen lehet kézzel-lábbal tiltakozni, ez így is marad örökre. Vajon miért célpontjai egy csomó viccnek vagy vígjátéknak a buzik? Talán mert nem teljesen normális amit művelnek?

A Tyne folyó déli partja 2010.08.10. 19:31:03

@hagyma: én elég sokszor jártam olyan helyen, ahol a vécé szeparált részben volt, és el se kellett menni a pultig (értsd, nem veszik észre, h. csak pisilni mentél be).
másrészt, egy tömött kocsmában fel se tűnik,h. nem fogyasztasz, csak pisilsz.

A Tyne folyó déli partja 2010.08.10. 19:34:18

@hagyma: hova kiírni, amúgy? elvileg ez a törvény, vagy rendelet, vay hogy hívják hivatalosan, h. nyilvános helyen nem lehet pisilni.

A Tyne folyó déli partja 2010.08.10. 19:45:05

@Luie Lepke: bizony. én pl. kb. egész életemben rendszeresen jártam, májustól szeptemberig, (kivéve, mióta külföldönlakom) és az életben nem jött szembe szardarab.

ja, egy hullát egyszer találtak, szerencsére nem találkoztam vele, épp akkor értem oda, mikor mindenkit kiküldtek a vízből.

viszont jut eszembe, az uszodában már jártam úgy, h. mindenkit kitessékeltek, mert valami marha belekakilt.

Ártatlan Méz Előd 2010.08.10. 20:54:22

@Xezs: Persze, hogy hülyeség, nem is gondoltam komolyan. Csak nem fér a fejembe, hogy mitől lettünk egycsapásra homokosok, aztán "nyuggerek" nem is értem, milyen elme az, amiben bűn nyugdíjasnak lenni.. Én sem csípem a melegeket, ha rajtam múlna, nem lennének felvonulásaik. De nem értem, miért kell minden témába - mint ebbe is - belekeverni ezeket a baromságokat. Ennyi. Abban viszont viszont biztos vagyok -bár nem szakmám, csak egy informatikus vagyok- hogy bárki aki veszi a - felesleges - fáradtságot, hogy visszaolvassa venszivar hozzászólásait, arra a következtetésre kell jusson, valami defekt húzódik a háttérben, normális ember nem így kezeli a konfliktusait.

2010.08.10. 23:06:03

@Ártatlan Méz Előd: persze, a kommentjeiben csak trágárul tud üvöltözni. Beteg ember szegény.

Xezs 2010.08.11. 00:59:05

@Ártatlan Méz Előd: Persze, nem normális a srác, ebben egyetértünk. Nem is lehet normális ennyi felkiáltójellel a mondatai végén.

De a cigányokkal kapcsolatban igaza van, csak túl hülye ahhoz hogy rendesen kifejtse a gondolatait.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.11. 11:40:27

A másik helyen már említett saját gyűjtésemmel szeretném lezárni a vitát:

Bál volt a faluban, a tanácselnök kissé kapatosan felmászott a színpadra, elráncigálta a mikrofont és beleszólt:
"Nóta állj! Csak azt akarom mondani, hogy ne hugyozzanak a falra, a fene a faszát! Szerenád!"

kory.famoso 2010.08.11. 13:11:20

aláírást kellene gyűjteni és népszavazásra bocsátani, hogy az utcán pisálni igenis alapvető emberi jog, tisztességes magyar embernek joga van egy tisztességes adagot hugyoznia a utcán

GatyaPityu 2010.08.11. 16:48:30

Itt a fővárosban mennyi retkes csövest meg lehetne bírságolni, amiért össze-vissza hugyozzák, szarják a közterületeket... Nem is olyan régen a saját szememmel láttam, ahogy egy hajléktalan külsejű erősen ittas állapotban lévő fazon halál nyugodtan hugyozza oldalba az Örs vezér téren a 45-ös buszmegálló utasváró pavilonját.

GatyaPityu 2010.08.11. 16:50:45

Ja, egyébként azt kár hogy nem írta le, mennyibe került neki ez a fára brunyálás.

Amúgy kíváncsi leszek, hogyan fogják betartatni a budapesti aluljárókban való dohányzási tilalmat.

Coyote82 2010.08.11. 19:21:07

Siófoki vagyok, és ma kimegyek, és odaszarok a park közepére.

Kasya 2010.08.12. 05:07:42

@Coyote82:

Nem kívánok olyan rosszat, csak vigyenek kutyát az ajtód elé szaratni! Meglátjuk, hogy javul a kedély állapotod...

Mint Siófoki, nehezen tudom elhinni, hogy a rendőrök a leírtak alapján cselekedtek, de legyen. Ahogy látom itt az a nagyobb gond, hogy megbüntettek pisilésért...megérdemled. Szeretem a Jókai parkot és ki nem állhatom, mikor mögöttem is hugyoznak, miközben párommal ücsörgönk.

Amugy illik e az egyik legforgalmasabb ponton vizelni?

Brácsa 2010.08.12. 10:20:52

Oda pisikéltél a parkba, vállald a következményeit és pont. Ne siránkozz!
Miért, mit kellett volna tennie rendőrnek szerinted? Meg kellett volna köszönnie, hogy Te meg a hozzád hasonló faszok minden éjjel tele hugyozzák a parkot, amikor ott van a nyilvános Wc. Sok a 200 Ft?! Hát aki a Petőfi sétányra megy bulizni annak nem hiszem, hogy gondot jelent 200 Ft.

Láttam már olyant is, hogy a hülyegyerek pont pislantja le a Wc falát!

Gratula!!!

Senior Zozo 2010.08.12. 13:25:03

Szerintem ezzel semmi gond nincs, külföldön is büntetik.

rexter 2010.08.12. 17:42:32

az osszes rendor hulye.

Caprica99 2010.08.13. 11:32:23

Ezt a faszkalapot!
Közterületen hugyozik és felháborodik a büntin!
Homár, homár - te meg kutyához hasonlítod?
Póráz volt-e ezen a szerencsétlenen?

Dolly87 2010.08.13. 13:31:05

1: Gratulálok ehhez az elmés,irónikus kissé groteszk alkotáshoz, professzionális a sztiliztikailag gondosan megszerkesztett történet. A gond ott van, hogy én jelen voltam az incidensnél, és biztosan állíthatom, nem így történt. A kedves Úriemberek, akik ugyebár szabálysértést követtek el és nincs okuk felháborodásra, nem azért vártak ott olyan borzasztóan sok időt, mert a böszme rendőrök, meg a szorgos íródeák rendőrnő, nem tud írni, pláne helyesen írni, hanem mert az ügyelet amin keresztül priorálnak leterhelt és csak hosszú percek múltán tudnak válszt adni arra, hogy a delikvens körözött-e vagy sem.
2: Az, hogy a végén ennek a szösszenetnek, mint egy fináléként, adavágja a kedves fiatalember, hogy aznap este történt, hogy egy rendőrt kivégeztek Alsóörsön, nagyon találékony volt, hiszen a történteket elbagatelizálhatta ezzel. Csak éppen azt felejti el, hogy ő nem rendőr, fogalma nincs arról, hogy aznap este mi ment végbe azokban, akik viszont azok. Fogalma nincs arról, milyen az amikor az ember csak a társára számíthat, az életét bízza rá. Fogalma nincs arról, milyen az amikor többet vannak a társaikkal,mint a családjukkal. Egyetlen nyomorult firkász sem tudhatja ezt...hisz a laptop mögül nem kell emberéletet megmenteni, gyerekeket a tíz körmükkel kivakarni a löszfalból, vagy a saját testi épségét veszélyeztetve kisgyereket kimenteni az örjöngő, alkoholista apja kezei közül.
Talán ezzel arra is válaszoltam, amit egy nagyon magasan kvalififált kommentár író pötyögött, mi szerint: ,,Láttatok már rendőrt dolgozni?"! Neki is gratulálok!Oda meg vissza van iskolázva!
3: Nah meg a pisilésnek ugyebár nincs köze sem a cigányokhoz, sem az arabokhoz, sem akármilyen nációhoz, aki Magyarországon él.

Egy szó mint száz, mindenkinek gratulálok aki aszisztált a rendőrlejáratáshoz, hiszen ez a lényeg, mindig a másikban keresni a hibát...Ez a magyar mentalitás!

Xezs 2010.08.13. 18:36:58

@Dolly87: Én még mindig hajlamos vagyok tisztelni némelyikőtöket, de egyre kevésbé megy.

Miért? Mert minden nap ezt látom:

- saját hugyában fetrengő csöves
- randalírozó cigány
- zsebtolvajok, kurvák
- lopott zöldséget áruló cigány

Igaz, ez Budapest, de ott a Balatonnál is megvannak azok a bűnöző (maffiózó) körök akik rettegésben tartanak egyeseket (nem is olyan rég még fel is vonultak, hol voltatok akkor?).

Azt értsétek meg, hogy azért van mindenki ellenetek, mert a komoly problémákat magasról szarjátok le. Persze a hugyozás is probléma de messze nem a legnagyobb.

Champ 2010.08.15. 10:38:27

rendőrállam, mi?

majd ha egy coke club buli után te is térdig jársz a húgyban mikor véletlenül lelépsz a járdáról akkor majd megérted miért is nem általánosan elfogadott dolog ez a mindenhovapisálás...

Zsaruka 2010.08.15. 12:57:56

Nem korrekt dolog, hogy TE név nélkül publikálod nyári élményeid, míg a kollegina nevét meg közzéteszed ország-világ előtt!

Mit szólnál hozzá, hogy a Te nevedet is közzétenném a neten, egy-két közösségi oldalon, esetleg blogon?!

Az egy dolog, hogy nem szimpatizálsz a hatósággal, de a személyeskedés egy kicsit erős, szerintem.

GatyaPityu 2010.08.15. 18:59:23

@Dolly87:

Az pisálós esettől teljesen függetlenül elmondható, hogy a rendőrség lejáratásához nagymértékben az elmúlt nyolc évig regnáló ballib politika, és nem utolsósorban maguk a zsernyákok is erősen hozzájárultak. Az eset is jól bizonyítja, hogy csip-csup piti ügyekkel piszmognak a zsaruk, jellemzően olyanokkal, amelyekből könnyen lehet bevételt szedni - ide tartozik a trafipaxozás, meg az ilyen természetesen elítélendő, de valahogy a társadalomra mégis elhanyagolhatóan veszélyes emberek üldözése, mint néhány bulizós suhanc, akik könnyíteni próbáltak magukon a parkban. Vajon amíg ezek a "derék, szorgos" rendőrök mialatt a bulizós fiatalokkal foglalkoztak, ez idő alatt mennyi komolyabb, társadalomra veszélyesebb bűncselekmény történt Siófokon, a körzetükben (nyilván az alsóörsi példa rossz volt, mert az nem az ő körzetük).
A rendőrök ráadásul korruptak, romlottak, a részletek taglalása nélkül elmondhatom, hogy a munkahelyemen a munkagép kezelő kollégámat úgy akarták megbüntetni tilosban parkolásért (járdára állt a munkagéppel mert előbb ért oda mint a többi kolléga a tehergépkocsival), miközben érvényes burkolat bontási engedélyünk volt azon a címen a munka elvégzéséhez. A szemétláda felajánlotta a kollégámnak, hogy "másképp is el lehet intézni a dolgot, ő nem ragaszkodik a feljelentéshez". Igen, ezt a rendőr mondta. Persze a kolléga az érvényes bontási engedély birtokában ezt visszautasította. És vajon még mennyi ilyen és ehhez hasonló eset történik naponta? Nem tudom sajnálni a rendőröket, ők sem éppen ártatatlan bárányok. És ahogy előttem is írták, az igazán komoly dolgokkal nem foglalkoznak, le sem szarják. Persze, mert a bűnözök üldözésével nem lehet bírságot szedni, saját zsebre dolgozni.

A végére egy szakállas, de ide vágó vicc:
" Minden ember rendőrnek születik, de a többség továbbtanul ". :-)

GatyaPityu 2010.08.15. 19:06:42

@Dolly87: " Fogalma nincs arról, milyen az amikor többet vannak a társaikkal,mint a családjukkal "
Erre csak annyit reagálnék még zárszóként, hogy ez a jelenség (az ember több időt tölt a munkahelyén a munkatársaival, mint a családjával otthon) nem egyedülálló jelenségként pusztán csak a rendőrségnél létezik. Megsúgom neked a nagy titkot, hogy ez általában minden, a munkahelyek 99%-nál így van, hogy a dolgozó sajnos több időt tölt a munkahelyén a családjától távol. Sőt, nálatok legalább a túlórákat rendesen kifizetik. Ez a privát szférában (ahol nincs semmiféle szakszervezet, pusztán csak az erősebb kutya b*szik alapon diktálnak erőből a munkaadók, a munkavállaló neve pedig a legtöbb esetben kuss!) sok esetben nem jellemző, megy a simliskedés, kettős nyilvántartásik, ilyesmi. Lásd: tesco, aminek ügyében már a rendőrség is nyomoz - elvileg. (Kíváncsi leszek, jutnak-e valamire...)

CID 2010.08.15. 19:42:07

Imádom ezt az oldalt olvasgatni, s nem az egyre idiótább "cikkekért", hanem a kommentekért.
Na, de hogy jogosan megbüntetik a sutyerákot, amikor közterületen pisál, mi köze van a fogyasztói társadalomhoz ? A Rendőrség nem szolgáltató, megbüntetik( ha tudják ) aki a hatályos törvények, jogszabályok ellen vét, ennyi.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.16. 11:30:25

@Dolly87: "2: Az, hogy a végén ennek a szösszenetnek, mint egy fináléként, adavágja a kedves fiatalember, hogy aznap este történt, hogy egy rendőrt kivégeztek Alsóörsön, nagyon találékony volt, hiszen a történteket elbagatelizálhatta ezzel. Csak éppen azt felejti el, hogy ő nem rendőr, fogalma nincs arról, hogy aznap este mi ment végbe azokban, akik viszont azok. "

Kedves Dolly87!
És neked van valami fogalmad arról, hogy mi megy végbe a letartóztatottakban ezek után? Eddig "csak" attól kellett félnünk, hogy elhangzik az ominózus "Térdelj le és szopj!" felszólítás, de mostantól attól is kell rettegnie mindenkinek, hogy az igazoltató rendőr szextársa is odapörköl, irigységből, haragból, bosszúból, féltékenységből stb., és semmi garancia nincs arra, hogy pontosan céloz, a golyónak meg nincs szeme...
Persze más lenne a helyzet, ha a szemkilövőket, a szadistákat, a kurvákat "bliccelve" megerőszakolókat, a bűnözőkkel közeli kapcsolatot fenntartókat, hím- és nőivarú prostituáltakat, a drogozókat, a vámorgazdákat, a fegyverbuzikat, a tárgyi bizonyítékok elrejtőit és meghamisítóit, a járőrtársak nadrágját összegecizőket is kivetné magából a testület.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.16. 11:45:29

Nem csak a posztok haltak le, hanem a blogmotor is?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.16. 11:53:45

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Pontosítás: nem csak a letartóztatottakban, hanem az igazoltatottakban is.

CID 2010.08.16. 12:28:20

"És neked van valami fogalmad arról, hogy mi megy végbe a letartóztatottakban ezek után? Eddig "csak" attól kellett félnünk, hogy elhangzik az ominózus "Térdelj le és szopj!"

És, térdeltél és szoptál ? :)))))

CID 2010.08.16. 17:01:10

"de de Dollyt sem lőtték le... "
Már hogyan lőtték volna le, hisz nem kicsi pénzért klónozott birka volt.

Zsaruka 2010.08.16. 19:46:10

"Vajon amíg ezek a "derék, szorgos" rendőrök mialatt a bulizós fiatalokkal foglalkoztak, ez idő alatt mennyi komolyabb, társadalomra veszélyesebb bűncselekmény történt Siófokon, a körzetükben"

Ezt szeretem! A "becsületes" állampolgárok csak ezt tudják felhozni mentségükre, hogy miért nem inkább a betörőkkel foglakozunk! Főleg mikor egy közlekedési rendőrnek mondják aki éppen a nem használt biztonságiöv miatt figyelmezteti a delikvenst! Igen a közlekedési kollégának pont az a feladata, hogy mondjuk civilben betörőket figyeljen. Majd ha a háromszor megpördült autódból kirepülve, kitöröd a nyakad - pedig az a fránya öv, de jó lett volna - na akkor lehet siránkozni.
Vissza térve a Jókai parkhoz, az a 2 fős gyalogos járőr aki mondjuk a nevezett park és körzetébe van beoszztva (pl 12 órát) hatalmas és rengeteg bűnügyet fog felgöngyölíteni.

Említetted hogy a munkahelyeden a munkagép kezelő kollégáddal szemben hogyan intézkedtek. Tegyük fel, hogy Te is ilyen munkagép kezelő vagy ( bár ezt nem tudom). Te mit szólnál hozzá, ha én is beleszólnék a munkádba, hogy ezt a burkolatot nem így kell feltörni, inkább azt a másik kart húzd meg a munkagépeden?!

Ez nem egyszerű!!!!

De legkönnyebb a rendőrt fikázni!

Pedig szerintem a sok fárahugyozó közül sokan meguszták volna egy figyelmeztetéssel, ha nem arrogánsan, flegmán állnak a dolgokhoz.

Zsaruka 2010.08.16. 19:49:00

"Vajon amíg ezek a "derék, szorgos" rendőrök mialatt a bulizós fiatalokkal foglalkoztak, ez idő alatt mennyi komolyabb, társadalomra veszélyesebb bűncselekmény történt Siófokon, a körzetükben"

Ezt szeretem! A "becsületes" állampolgárok csak ezt tudják felhozni mentségükre, hogy miért nem inkább a betörőkkel foglakozunk! Főleg mikor egy közlekedési rendőrnek mondják aki éppen a nem használt biztonsági öv miatt figyelmezteti a delikvenst! Igen a közlekedési kollégának pont az a feladata, hogy mondjuk civilben betörőket figyeljen. Majd ha a háromszor megpördült autódból kirepülve, kitöröd a nyakad - pedig az a fránya öv, de jó lett volna - na akkor lehet siránkozni.
Vissza térve a Jókai parkhoz, az a 2 fős gyalogos járőr aki mondjuk a nevezett park és körzetébe van beosztva (pl 12 órát) hatalmas és rengeteg bűnügyet fog felgöngyölíteni.

Említetted, hogy a munkahelyeden a munkagép kezelő kollégáddal szemben hogyan intézkedtek. Tegyük fel, hogy Te is ilyen munkagép kezelő vagy ( bár ezt nem tudom). Te mit szólnál hozzá, ha én is beleszólnék a munkádba, hogy ezt a burkolatot nem így kell feltörni, inkább azt a másik kart húzd meg a munkagépeden?!

Ez nem egyszerű!!!!

De legkönnyebb a rendőrt fikázni!

Pedig szerintem a sok fárahugyozó közül sokan megúszták volna egy figyelmeztetéssel, ha nem arrogánsan, flegmán állnak a dolgokhoz.

Zsaruka 2010.08.16. 19:50:01

Sikerült 2x....ez van

venszivar 2010.08.16. 20:05:51

@Zsaruka: Bizony EZ !Meg az,hogy egy részeget üldözve a józan rendőrök egymásnak,meg a negyed utcának mennek neki.A piás gazember meg Niki Laudaként tud vezetni.A kárt,mi közösen KIFIZETJÜK.Inkább a hugyálókkal foglalkozzanak,mivel azok meg is érdemlik s akkor talán kárt sem tesznek egymásba s a közösen "összedobott" javakban.

Zsaruka 2010.08.17. 16:05:45

@venszivar: Most akkor melyik lenne jobb?
Mert ha nem üldöznek akkor az a baj, ha meg igen hát abból is baj lesz!

venszivar 2010.08.17. 19:06:15

@Zsaruka: Jó értelmesen válaszoltál,de azért a katyvasz mondandód végében megírod,hogy tudod te a választ !Akkor,ha ők belekezdenek Ötvös Csöpit játszani,abból baj lesz.Üljenek s várják a nyugdíjazásukat ( 40-42-45 évesen )!Mi meg majd dolgozunk 65 éves korunkig.Miért gondoltam azt,hogy tovább kel tanulni !? HAAAAAA újra kezdhetném...Akkor SEM mennék rendőrnek !

Dolly87 2010.08.17. 19:15:36

Kedves Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger · http://kitalator.blog.hu!
Tudod az alpári mocskos szöveggel még nem szoktak az emberek vitát nyerni, ahhoz érvek kellenek,cccc persze , de én honnan is tudnám a retorika alapvető szabályait, hisz én csak egy ostoba rendőr vagyok, felsőfokú végzettséggel, de természetesen (" Minden ember rendőrnek születik, de a többség továbbtanul ".)
Ennyit rólatok, én megpróbáltam kultúráltan,de sajnos mivel túl alulkvalifikált vagyok a magasröptű "szopásos" jellegű, mély gondolatokat tartalmazó reakcióitokhoz, így inkább nem veszem fel a kesztyűt, ehhez a szuperintelligenciához én kevés vagyok.:)

Dolly87 2010.08.17. 19:18:25

Kedves @venszivar!
Még jó, hogy nincs is Rád szüksége a Magyar Királyi rendőrségnek:)
Egyébként, meg annak az ügyeskezű blogírónak,pedig üzenem, hogy lehet a nevekkel csínnyán kellett volna bánni...

venszivar 2010.08.17. 20:52:54

@Dolly87: Bizony nagyon ostoba vagy ,akárhány felsőfokúd is van.NINCS olyan,hogy Magyar királyi rendőrség.NINCS !Igaz,ti azt hiszitek s úgy tesztek mintha lenne.Valamint azért örültök a zűrzavarnak,mert akkor könnyebben lavíroztok a zavarosba s elhitetitek,hogy mekkora nagy szükség van rátok,sírjatok csak ! Mi majd fizetünk........ U.I.: Én alig értek a blogoláshoz vagy fórumozáshoz,még azt sem tudom pontosan,hogy most fórumba írok be vagy blogba.Ez komoly !Viszont gondolom,hogy ez nem oszt nem szoroz....Viszont azt nem tudni,hogy úgy szólunk a másiknak,hogy a Válasz erre felszólításra kattintok,mert akkor az illető nevét kijelöli s akkor az megtalálja a neki írt kommentet.FELSŐFOKÚ RENDŐRKÉNT tudhatnád..!?Vagy azt hiszed,hogy minden hozzászólást elolvasok ? Ha én is rendőr lennék,szoli alatt ráérnék !Te a Magyar királyi rendőrségnél vagy ? NINCS olyan ! Vagy nektek már AZT MONDTÁK,ÚGY TANÍTOTTÁK ? A te felsőfokúd OKJ-s ???Na,ha királyi lesz,akkor beállok én is,már növesztem a Hosimint megszégyenítő szőrzetet. No pá....

Zsaruka 2010.08.17. 20:58:53

@venszivar:
Hogy ki hogy ír szerintem ne menjünk bele! ;Đ
Tudod, én csak egy ostoba rendőr vagyok!

Viszont az utolsó mondatoddal teljes mértékben egyetértek! Szerintem sokáig nem is bírnád!!!

Irigykedsz a korai nyugdíj miatt? Mindeninek adva vagyon a lehetőség. Bár szerintem Te már lecsúsztál a korhatár miatt!!! :)

Szívesen cserélnék veled munkahelyet egy napra.

venszivar 2010.08.17. 21:24:09

@Zsaruka: Nagyon jól nyomod.........Csak egy napra?Fosol, mi ?? Mi van akkor,ha egy nap alatt én is tudnék csinálni,úgy uszkve 1-2-3 Millás kárt vagy sebesre tudnám vakarni a puncimat (MEGLEPŐDTÉL?).Látod ezek a "melók",mindenkinek mennének,nem kéne ezekért rendőrt fizetni ....A másik,meg ha te dolgoznál az én helyemen,nos te tudsz valamit.Sejtésed lehet !!!,hogy bárkinek a helyére mennél DOLGOZNI ! te már előre CSAK egy napot mersz bevállalni! Mindig,mindenbe,rendőrként is ilyen bevállalós nagy menő voltál !?Akkor te is megérdemelnéd a HŐS plecsnit .......... EGY NAPRA ,ÍGY VAKON BE MERNÉD VÁLLALNI?HOGY ÉLETEDBE ELŐSZÖR S NYUGDÍJASKÉNT ? DOLGOZZ !Ezt még gondold át,ugye csak vicceltél. Igaz 25-évig rápihentél. Nagyon bevállalós vagy.......

Zsaruka 2010.08.17. 22:37:29

Már az előző hozzászólásokból sejtettem, hogy nálad komoly problémák vannak, de ez most be is igazolódott. Beteg az agyad egy kicsit! :)
Neked 1 nap sem kellene, mert Te vagy a nagy a "kár" a társadalom részére!!!

Az ilyen vén nyugdíjas buzikkal van tele faxom!!!

Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy különben már találkoztunk! Juli 10-én, azon a MELEG nyári napon, csak én a kordonon kívül voltam, TE meg belül a szivárványos tangáddal a szőrös valagadban!

Cuuppp!!!!

Zsaruka 2010.08.17. 22:42:02

Már az előző hozzászólásokból sejtettem, hogy nálad komoly problémák vannak, de ez most be is igazolódott. Beteg az agyad egy kicsit! :)
Neked 1 nap sem kellene, mert Te vagy a nagy a "kár" a társadalom részére!!!

Az ilyen vén nyugdíjas buzikkal van tele faxom!!!

Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy különben már találkoztunk! Juli 10-én, azon a MELEG nyári napon, csak én a kordonon kívül voltam, TE meg belül a szivárványos tangáddal a szőrös valagadban!

Cuuppp!!

Xezs 2010.08.18. 01:15:34

@Zsaruka: Mármint a kopasz rendbontókkal voltál kint van a sündőrséggel?

venszivar 2010.08.18. 04:08:12

@Zsaruka: Hé te RENDŐR !! Abból is látszik ,hogy idióta rendőr vagy,hogy már teljesen érthetetlen zagyvaságokat írsz s még nyomatékként MINDIG kétszer küldöd el.Hozod a tőletek várható maximumot.Kínodba már vagdalkozol,kimaradt a mocskos komcsi!Nagyon gyenge ellenfél vagy !Fa kardod volt szoli alatt ?SZERENCSÉTLEN....

Zsaruka 2010.08.18. 14:32:32

@Xezs: Igen, a sündőrsereggel!!!

Zsaruka 2010.08.18. 14:38:56

@venszivar:
Én írok zagyvaságokat?!
Olvasd csak vissza a kommentjeidet! :D
Ja, hogy Te már ellenfélnek tekintesz?!
Szerintem Te abszolút NEM vagy ellenfél!!!

Zsaruka 2010.08.18. 14:42:48

Egyébként jó elkanyarodtunk a témától.

Azt hiszem, hogy én itt be is fejeztem az értelmetlen "vagdalkozást"! :D

Mindenkinek szebb jövőt!

Müszijő Csirke 2010.08.18. 14:55:04

A témához szólnék hozzá.
Tavaly, kispest szurkolóként részt vettem a győri Magyar Kupa döntőjén. Vonulgatott a csorda,mindnek kezében természetesen szesz, üvegben,dobozban,stb...A sok sörtől persze rámjött a pisálhatnék, ezért a főhídról lejőve, egy eléggé ramaty állapotú "parkban", doboz sörrel a kezemben félrehúzódtam,és egy jó húgyszagú, összeszart bokorba húgyoztam. Az incidens felénél üvegcsörömpölés és ordibálás- a szurkolótáborok egymásnak és a rend őreinek estek. Mire éppen tettem el a brét, 3 rendőr körbeállt, igazoltatott, közölte a szabálysértés tényállását.Hiába kérdeztem, hogy kit zavarok, valamint, hogy az üveges dobálózás nem fontosabb-e, mint egy félreeső területen húgyozás, nem kaptam választ.
Azóta már persze küldték a 10000 Ft-os csekket,többször is.Konzekvensen nem fizetem be.Majd megyek közmunkára, természetesen festek egy egyedi pólót,csak,hogy mindenki megtudhassa,mit nem lehet.
(ui: a közelben sem wc,sem vendéglátó-hely nem volt, valamint a dobálózók közül senkit nem kaptak el).

Xezs 2010.08.19. 18:56:53

@Zsaruka: Csak tudnám minek véditek azt a sok buzit. Ha valaki provokál másokat, ne csodálkozzon ha beverik a képét.

@Müszijő Csirke: Attól még törvénybe ütköző amit csináltál. A csürhe haverjaidat is elkapták ne aggódj, sőt, jól meg is verték őket (helyesen).

A huliganizmus nem menő.

Dolly87 2010.08.21. 19:20:34

Annyira szánalmas ami itt megy, beteg emberek név és arc nélkül küzdenek a komplexusaikkal. vénszivar! Én lehet felkeresnék egy orvost a helyedben, mert az ilyenek szoktak családokat kiírtani és gyerekeket erőszakolni, jobb esetben önkezükkel véget vetni az életüknek. Ha gondolod segítek keresni egy jó szakembert:),tényleg önzetlenül, hisz tudod:Szolgálunk és védünk:)
A tanultság témakörét meg inkább ne feszegessük, mert ha visszaolvasod a reakcióidat, meg az enyémeket van némi különbség, én nem irogatok ordenáré és mocskos szöveget, szépen próbálom prezentálni a gondolataimat, egy intelligens emberhez mérten.
Zsarukának köszönöm a támogatást, de azt hiszem vannak olyan emberek, akik menthetetlenek, sajnos ezt be kell látnunk.
De azt hiszem rájöttem kivel állhatunk szemben, lehet, hogy magával Zsanettal folytatunk ilyen kultúrált eszmecserét:)
Szép napot!

Dolly87 2010.08.21. 19:33:09

Egyébként meg el tudom képzelni, ki ülhet a másik oldalon, egy 20 kilós, pattanásos, szemüveges, kicsit csúnyácska delikvens, aki abban éli ki magát, hogy nagyon combosan beolvasgat a rendőrbácsiknak, ezzel kompenzálja, hogy elbánt vele a természet. Persze itt ilyen formbában ez bárkinek megy, mert ehhez kell ám a puca, micsoda erős jellem...
De el kell, hogy keserítselek, az ilyenek sírnak a leghangosabban az előállítóban:)

Xezs 2010.08.21. 22:03:09

@Dolly87:
Már bocs hogy beleugatok, de ha te annyira intelligensnek tartod magad, akkor miért van az, hogy gúnyt űzöl a Zsanett-ügyből, illetve a vitapartneredet egy pattanásos-szemüveges hülyegyereknek állítod be? Természetesen vénszivar kommentjei közelébe se kerülnek az intelligens megnyilvánulásnak, viszont ne ringasd magad abban a hitben hogy a tieid különbek.

Na köszöntem, marjátok egymást tovább. Bár inkább a tolvaj cigányokat kapnád el ilyen vehemenciával mint ahogy válaszolgatsz a fórumon.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.23. 10:20:00

@Dolly87: "Persze más lenne a helyzet, ha a szemkilövőket, a szadistákat, a kurvákat "bliccelve" megerőszakolókat, a bűnözőkkel közeli kapcsolatot fenntartókat, hím- és nőivarú prostituáltakat, a drogozókat, a vámorgazdákat, a fegyverbuzikat, a tárgyi bizonyítékok elrejtőit és meghamisítóit, a járőrtársak nadrágját összegecizőket is kivetné magából a testület."

Te melyik vagy?

hatesz 2010.08.23. 11:30:54

Valaki azért elmondhatná, hogy mit keres ez a poszt egy fogyasztóvédelmi blogon...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.23. 13:37:38

@Xezs:
"Szolgálunk és védünk, szolgálunk és védünk
Tucatnyi cigánytól mégis nagyon félünk,
Bűnözőkkel szemben két fillért nem érünk,
Miért lennénk bátrak, hisz' kevés a bérünk!"

Abszurdiszáni induló, by Molnárgörény (C)

Xezs 2010.08.23. 21:10:47

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Hát ja. Én amúgy szívből kivánom a tisztelt egyenruhás testületnek hogy kapjanak több bért és edződjön meg a lelkük (meg a testük) annyira hogy oda merjenek menni bármilyen bűnözőhöz és ne a fárahugyozás büntetése legyen a napi hőstett.

Ha budapesti vagy, napi szinten láthatod, mi megy az aluljárókban vagy a parkokban. Röhej, hogy mindenki, még a civilek is tudják hogy kik a kurvák, kik a stricik, kik azok akik órát akarnak elsózni, kik azok akik bár elmondásuk szerint a szívbeteg gyerekeknek gyűjtenek, igazából tolvaj csalók. A saját szarukban fetrengő csövesekről még nem is beszéltem. Ezeket úgy kéne agyonverni gumibottal hogy soha többé ne akarjanak visszamenni oda. Ehelyett elnézik őket leszarják.

erdi 2010.08.30. 11:23:08

Ilyen rendőrok miért nincsenek Budapesten? A belváros totál húgyszagú, és nem igazán tesznek ellene...

Szerencsések a Siófokiak!

Bobby Newmark 2010.08.30. 13:29:52

@HideousGenius: "Amúgy ingyen sehol nem vécézel. Még otthon sem, mert vízdíjat fizetsz :D"

Dehogynem, a munkahelyen még fizetnek is érte. :P Évi szinten a napi tíz perc szarás az kb egy egyhetes fizetett szabadsággal egyenértékű! :D

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2010.10.18. 23:48:39

Bankban azért nincs wc mert rizikófaktor b+!!!
Ezt a nyugger őr mondta a Deák Ferenc u-i OTP-ben: mert mi van ha vki bevisz oda 1 bombát, mondta.
És ha az ügyféltérbe viszi be és otthagyja???????????????????
Hüjék orcága vogyvuk
süti beállítások módosítása