Tékozló Homár

Mérlegszemű pultos a Szigeten

2010.08.19. 13:59 | jackyll | 189 komment

Tomi from Space történetének tanulsága, hogy mindig észnél kell lenni, mert most már aztán mehet a fogyasztóvédelemhez, hogy szerinte nem is volt annyi az a tarja meg csirke, amiért szemre 4000 forintot fizetett a Szigeten.

Történt, hogy sajnos megéheztünk Barátnőmmel a Sziget fesztiválon (utólag megbántuk...). Kinéztünk egy helyet, ami a Csónakház környékén volt, egy kereszteződés sarkán, ahol igazán kemény, magyaros ételeket lehetett kapni. Gondolkodtunk, hogy mit együnk, aztán a végén arra jutottunk, hogy én tarját eszek, Barátnőm meg csirkemellet. Kikértünk egy kb. 15 dekás tarjaszeletet meg egy kb. 8 dekás csirkemellet, hozzá egy közepes steak burgonya köretet meg egy minimális hasábburgonyát, mert az Asszony nem túl nagyétkű. Gondoltuk dőzsölés van, úgyhogy kértünk még kettő darab almapaprikát is. A 40-es fickó készségesen válogatta a szeleteket, pakolgatta a tányérra a dolgokat, majd átsuhant a kasszához és az ott trónoló mérleghez. Itt jött a science fiction rész, mikor is a két tányért, amin 4 féle, 4 árú összetevő volt, szépen rárakta a mérlegre egy másodpercre, majd kijelentette, hogy egy négyezer forint lesz.

(Mindennek 10 dekára szabott ára volt egyébként, szóval ha Ő így érzi, hogy minek mekkora a súlya és így számol fejben, nem pultosnak kellene lennie, hanem genetikusnak). Mi nagyon néztük, mert egyrészt iszonyatosan sokalltuk az árat, másrészt, nem értettük ezt a mérési technikát. Szerencsére volt nálunk kajajegy, úgyhogy azzal tudtunk fizetni, de így is borzalmasan fájt anyagilag ez. (Igen, a kommentelők hülyézzenek le nyugodtan, hogy minek eszünk a Szigeten :)) ) Sajnos akkor nem tettem szóvá ezt a dolgot, de talán jobb is, mert elég hamar átszoktam üvöltözősbe csapni, de így utólag jó lenne, ha panasszal tudnék élni a Fogyasztóvédelemnél és a Sziget fesztiválnál illetve személyes tiszteletem tudnám tenni abban az étteremben, ami ezt az egységet üzemeltette kint, mert jönnek nekem egy legalább 2000 forintos vacsorával, amit szeretnék ott elfogyasztani. Aki tudja, kérem írja meg pontosan, hogy mi volt ennek a helynek a neve és esetleg melyik cég üzemelteti. Ha meg esetleg az a szó szerint drága pultos olvassa ezt a postot és magára ismer, kezdje el szégyellni magát, de nagyon, főleg, hogy szerintem nem mi voltunk egyetlen szerencsétlenek, akik ilyen durva és aljas módon lehúzott.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Klubos 2010.08.19. 14:00:49

Életem elsőzése. Első elsőzés!

yippyupp 2010.08.19. 14:00:49

elsőként elolvasva

yippyupp 2010.08.19. 14:01:53

@Klubos: a nyavalyába, kellett elolvasnom... gratula első harmadikként.. már ha a blogmotor nem csesz ki velem, mert akkor feljelentem a fogyasztóvédelemnél, és kérek egy első harmadik komment lehetőséget

Klubos 2010.08.19. 14:04:00

@yippyupp: :))) Köszönöm! Nyugi, lesz még poszt! Ez Magyarország! :D

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.19. 14:06:38

A Czeizel Endre az orvos-genetikus, de nem arról híres, hogy fejben mérlegel.

Ha sokalltad, miért fizetted ki?

Ha nem panaszkodtál, most így utólag hogy?

Egyébként szarjanak sünt az ilyen lehúzósak!

É2I 2010.08.19. 14:07:37

Bazzeg, posztcunami délután? Na elolvasom őket.
(Bezzeg délelőtt semmi)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.19. 14:07:38

Höogy lehet 2 komment, ha csak egy elsőzés van előttem?
Na szóval ilyenkor kellett volna kijelenteni, hogy "Meeennyiii? Annyiért nem kérem, különben sem rendesen mérték meg!"
Így utólag, miután szigetelés megvót, barátnő előtti csekonicsbáróskodás megvót, zabálás megvót, szerintem nincs sok értelme a panaszkodásnak, mivel a magy többség úgysem megy oda annyiért berúgni és megsüketülni és úgysem derül ki, hogy melyik cég albérlője adta valójában szemre az élelmiszernek látszó tetemcafatokat...

szita szita péntek 2010.08.19. 14:10:24

"durva és aljas módon lehúzott" - khm, khm... Nem, nem akarom elvitatni a postoló (vélt) igazát. Lehet, tényleg át lett b*szva. Ugyanakkor ekkora legyen a legdurvább és legaljasabb lehúzás, amivel engem fognak szívatni! 2 eFt egy kajáért ma egyáltalán nem sok (sajnos).

dr. _mmm_ 2010.08.19. 14:11:26

Még jó, hogy rájöttél reklamálni akarsz.. eddig tartott kijózanodni???

Legközelebb ott, és akkor tessék reklamálni.. így utólag azt sem tudod bizonyítani, hogy ott ettél.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.08.19. 14:12:47

úgy tűnik, a Homár kiúszott a Szigetről, és hazament posztokat közölni. bizony jól megtelt az a postaláda, amíg fesztiválozott!
a sok türelmetlenkedőnek fogalma sincs arról, milyen nehéz egy ráknak keresztülmászni ezen a nagy városon. kerülnie kell az összes éttermet, mert a pincérek lecsapnának rá hogy bedobják a konyhai akváriumba...

Rosszindulatú Vászka 2010.08.19. 14:15:27

Rinyapicsogás.

Jöhet a következő.

dr. _mmm_ 2010.08.19. 14:17:37

Sejtem én mi történt itten...
új csajt elvitte szigetelni.. estére remélt egy nagy kufircolást... nem jött össze.. most próbálja menteni a menthetőt..

Megics 2010.08.19. 14:17:44

Tavaly valahol bivajbasznádon beültünk, a csajommal egy kocsmába, kértünk két sört meg egy puszta vodkát. Az egyik sörből hiányzott vagy két lábújnyi, akkor nem szóltam de nagyon bassza a csőrömet. Tisztelettel kérdem mit lehet ilyenkor tenni...????

Secnir 2010.08.19. 14:19:33

"Aki tudja, kérem írja meg pontosan, hogy mi volt ennek a helynek a neve és esetleg melyik cég üzemelteti."

ma budán ebédeltem valahol valamit valakinél. meg tudná valaki mondani nekem az adószámukat?

É2I 2010.08.19. 14:19:37

Négyezerért ettetek a szigeten ketten, oszt' savallod? A huszonnégyezres napi jegy meg ajándék, ugye? Gügye.
Hány éves vagy betmen? Mer hogy inkább nyeretlen tizenkettő, mint negyven vagy hetvenkettő.
Látod a nagyeszeddel egy negyvennek kinéző nagybajusszos átvert a palánkon, otthonról meg már mersz is levelet írni. Ehhe ehhe :P

Secnir 2010.08.19. 14:22:32

"Történt, hogy sajnos megéheztünk Barátnőmmel [...] meg egy minimális hasábburgonyát, mert az Asszony nem túl nagyétkű."

végülis kivel voltál a szigeten? vagy annyit késett a pincér, hogy közben feleségül vetted?

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.08.19. 14:23:04

ez mekkora hulyeseg mar bocs posztiro, ha sokkalod, meg aszondod ez igy nem jo, akkor nem veszed at az etelt nem fizeted ki. Jaj man ha azert tart ott az orszag, mer haggya, ma mar 2. -ra irom le a birka magyar kifejezest:(

hessrudi 2010.08.19. 14:24:20

nekem is sikerült egy 'jót' enni Szigeten :) 3 db kisujj vékony debreceni szerűség 1200 Ft, és nem volt gond a mérleggel mert darabja 400 Ft, közölte az eladó.... a boltban meg mondjuk kilója vagy a nagykernél, de nem érdekes....
én inkább a Dreher árán borultam nagyon, 640Ft egy fél literes dobozos, a tecskóba meg mondjuk 200 Ft, a nagykerben talán 150 Ft.... nem elég hogy nem tud mást inni a nyomorult, így elfogy nemtom hány millió doboz a Sziget ideje alatt, de még b@sszuk fel jól az árát is hogy meglegyen 3-4-szeres haszon....
eleinte Diák- meg Pepsi- szigetnek hívták ha jól tudom, most már nyugodtan hívhatnák Rabló- vagy Jew- szigetnek is.....

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.19. 14:24:23

@Don Bandi: "kerülnie kell az összes éttermet, mert a pincérek lecsapnának rá hogy bedobják a konyhai akváriumba..."

:))))

Ezért érdemes idejárni. (Meg a trollokért. Meg az acsarkodó vadmagyarokért.)

Szarazkoro 2010.08.19. 14:29:12

Posztolot mar lehet? Lehet! Te mekkora dinnye vagy baratom, ott kell reklamalni nem utolag! Es ki tudja h hol ettel ha nem te???
Megmarhulok menten.....
Kerek 1 jobb postot!!!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.19. 14:29:25

@É2I: "Négyezerért ettetek a szigeten ketten, oszt' savallod?"

Azt savallja (milyen szómár ez?), hogy átbaszták. Megnézte az étlapot, kitalálta hogy mit rendel, aztán annyit fizettettek vele, amennyi eszükbe jutott. Az árakat vállalta, az átbaszást nem. (Hogy miért nem szólamlott fel, az rejtély.)

Szarazkoro 2010.08.19. 14:35:16

Ejj eltunt a kommentem!
Akko' meg1x:

Posztolot mar lehet? Lehet!!
Mekkora dinnye vagy te baratom, utolag reklamalni ott meg meg sem mertel szolalni he? Csak nem megilyedtel a bajszos, csalefogu kajaosztotol?
Honnan a rakbol tudna mas h te hol voltal kajalni????
Eszem megall...........

Félre Beszélő 2010.08.19. 14:35:51

Szerintem a tihanyi Ördögtanya kihelyezett tagozata sütötte neked azokat a csirkéket.

Csak azt kérdezném: jó volt? Mert ha igen, akkor egészségedre Öcsém és legközelebb gondolkodj hamarabb!

Egyébként meg szerintem kifejezetten jól jártál, mert leírás alapján ti egy 38.555 Ft-os grill-tálat ettetek, akciósan 4000 Ft-ért. Úgyhogy fület-farkat behúzni!!!!

Félre Beszélő 2010.08.19. 14:37:04

illetve a csirkét meg a tarját

nagyonhulyevagyok 2010.08.19. 14:37:11

Mondhattad volna: köszi, akkor nem kérem.
A belvárosban is 800-1100 a hús-krumpli kombó, úgyhogy a kinti 2000/fő teljesen reálisnak hangzik.

Secnir 2010.08.19. 14:38:19

"aztán a végén arra jutottunk, hogy én tarját eszek, Barátnőm meg csirkemellet."

evett volna a Barátnőd tarját, de meg a csirkéd melléből :-)

Szarazkoro 2010.08.19. 14:39:15

jaaajjj hat nem ly-nal irtam? Helyesbitek: megijedtel akart az lenni...

Rosszindulatú Vászka 2010.08.19. 14:40:19

Még az lehet, hogy le voltak mérve előre a cuccok, a pultos csak csekkolta az összes sújt.

Félre Beszélő 2010.08.19. 14:45:01

Ju eszembe, tegnap huggyantanom kellet, de nagyon, amikor épp egy fizetős WC-be botlottam. 100 Ft-ot kértek, de legalább nem a fa tövénél kellett kieregetnem a sárga melegvízű csobogóst.

Na, ma reggel, miután felkeltem, elgondolkodtam, hogy engem mennyire, de hűha-nagyon átb...sztak, mer' szerintem 40 Ft-nál több az már rablás. Megyek is rögvest a fogyasztóvédelemhez, meg az APEH-hez, meg az atyaúristenhez is, mert ez mán aztán tűrhetetlen és különben is mindennek a teteje. Szemetek!

Gastroger 2010.08.19. 14:45:25

A posztoló laikusként is mérlegszemű volt:
"Kikértünk egy kb. 15 dekás tarjaszeletet meg egy kb. 8 dekás csirkemellet", hát akkor hogyan ne lenne elvárható ez egy szép nagydarab negyvenes zsírosbajszú, készségesen suhanó, kemény magyaros hentesbácsitól?
:)
Még azt nem értem, miért a genetikusi pálya javasolt a bácsinak?

Amúgy ha tételesen méri le, lehet, hogy többre jön ki. :)

Amúgy abban igaza van a posztolónak, hogy ez egy csúnya lehúzás volt.

Bár szerintem nem dupla áron ettek, hanem csak pár száz Ft. diffivel, de mindegy..

Kész. Ennyi volt a posztban.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.19. 14:48:05

@sanyiiiiiiiiiiii: Ennyi pénzért 3-4 kurvára is befizethetett volna, persze akkor még éhesebb maradt volna...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.19. 14:49:21

@Gastroger: Azért, mert a genetikus az, akiről nem tudja, hogy mit csinál, de azt igen, hogy qrwa sokat tanul hozzá...

Montezuma 2010.08.19. 14:50:33

Tomi from Space most tudta meg, hogy mennyi egy szelet ratja. MEEENNYYIIIII???

labi 2010.08.19. 14:51:44

Mennyire voltál részeg?
Fogyasztás előtt közlik az árat, kifizeted, megeszed és aztán reklamáció?

Legutóbb valami motorostalálkozón kértem reggelire frissen sült csirkemelles szendvicset, mondták mennyibe kerül így (mert kiírt ár csak körettel volt) mondtam hogy köszönöm de akkor meggondoltam magam, annyira nem vagyok éhes. Senki nem haragudott senkire. :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.08.19. 14:53:43

@Gastroger: Ez a melyik nehezebb, egy kiló vas, vagy egy kiló toll esete.
Jövőre kiviszek egy hátizsák szendvicset, és kiárulom 2000 Ft/darab áron.

elwood 2010.08.19. 14:59:07

"(Igen, a kommentelők hülyézzenek le nyugodtan, hogy minek eszünk a Szigeten :)) )"

ezért nem hülyézünk le, sőt irígykedünk

"Sajnos akkor nem tettem szóvá ezt a dolgot, "

na ezért hülyézünk le

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.19. 15:16:10

@elwood: A számból vetted ki. Bár én nem irigykedem, de 30 éve qrwa jól éreztem volna én is egy ilyenen magam, bár akkor még "2 Ft" volt a dal...

MosoMasa 2010.08.19. 15:23:51

Ki is volt a mérlegszemű??? A kedves vevő/posztoló, aki kapcsiból megmondja hogy 15 meg 8 deka valami....? He?
Vagy ha ez így rendben van, akkor miért kételkedünk a pecsenyés bácsi képességeiben? He?

Rosszindulatú Vászka 2010.08.19. 15:34:08

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: most is 2 forint az a dal, de már annyit sem ér, tavaj nyáron hallottam, nagyon szarul szólt.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.08.19. 15:56:15

Azért szerintem ha szóvá lehet tenni valamit akkor, kell, ha utólag, akkor is. Most jön a kedvenc mondatotok: "Ezért, meg az ilyenek miatt tart ott ez az ország ahol".

derrik 2010.08.19. 15:57:35

:D

én kijártam az auchanba kajálni , volt ott sültkrumpli grillcsirke minden mi szem szájnak ingere kiszabott olcsóért...
na utolsó nap hajnaltájt mondom veszek egy pizzakrémes kiflit 350ftért, úgy nézett ki mint ami rendesen be van kenve,beleharaptam és 1mm nem sok annyi cucc nem volt rajta,visszaállok a sorba, könyöklök,odajön egy csajszi hogy légy szíves ne könyökölj, mondom te meg légy oly kedves és adj erről a szarról egy számlát... egyből odapattantak ketten,hogy mi a gond. mondom most csak szórakozni jöttem de fogy.védelmis vagyok és vásárláskor nem kaptam blokkot a termékük meg szar úgyhogy szükségem lenne a cégadatokat tartalmazó blokkra :D (hozzá kell tenni jól fésült buckalakó vagyok nem voltam sem koszos, sem ittas)a kiscsaj egyból adott blokkot addig meg a főnöke vagy nem tudom ki a kezembe adta a 350et :D
és a megrágott kiflire sem tartottak igényt bár az tényleg fos volt :D
megpróbálnak ezek mindenkit átb*szni,nem szabad hagyni...

Vonatos Flash játék · http://trainhelp.i-host.hu 2010.08.19. 16:04:56

A posztoló i sz*pni jár a szigetre :D mint a vadász a medvéhez :D

SpencerBarnes 2010.08.19. 16:07:28

"jönnek nekem egy legalább 2000 forintos vacsorával" Te se gyakran eszel étteremben az biztos...2000 Ft-os vacsora? 20 éve??? Talán.Most már a moziban 2 nachos meg egy nagy üdítő is 3000.- EL kell fogadni, hogy aki ilyen helyeken akar enni, az fizet, nem is keveset.Ennyi.Ha nem tetszik ne ilyen sziget szarokra menj, hanem mondjuk franciába nyaralni, ott divat a svédasztal, annyit tömsz magadba amit nem szégyelsz

É2I 2010.08.19. 16:13:00

@atpijkamo: Magyar. Egyébként meg, ha nekem nem tetszik valami helyben teszem szóvá. Nem önégető posztot írok a homárra. De még mindig tartom azt is, hogy 2ezer jó magyar forintért egy ilyen-olyan vacsora nem sok ott, ahol 12ezer forint a napi belépő. Mit várt, hogy svéd fűszoknyás lányok ingyen hoznak neki cápauszony levest majd beluga kaviáros, királyrák salátás kékbálna szeleteket. Minek elfogyasztása közben diszkréten kényeztetik?
Egyébként azt is el tudom képzelni, hogy a sült krumpli egység szedővel ~10dkg+-1dkg a savanyú közel így, a mérlegre téve 5%-nyi pontossággal meg van mérve a hús. Persze nem tök fasza így, de ha nem akarsz egy redves gyors kajáért uszkve egy/másfél órát sorba állni, akár meg is érheti. :)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.08.19. 16:13:10

@SpencerBarnes: Látom, nem érted miről van szó. Egyrészt tudok Neked mutatni olyan éttermeket, ahol meg tudsz kajálni 2000 forintból, másrészt itt ebben a postban az emberi problémákra szerettem volna felhívni a figyelmet. Igaz, előtte kellene egy poszt, hogy az emberek alapvetően jobban szeretnek ítélkezni meg bántani, mint megérteni. És ez a Homár kommentezőkre iszonyatosan igaz. Azt is odaírtam, hogy nem én voltam az egyetlen, ha a 362 ezer emberből ott ettek 1000-en és mindet így átbaszták, már egy 2 millió forintos csalásról beszélünk. Jómi?

Frucsasz 2010.08.19. 16:21:21

Szigeten enni nem ciki. Kimegy az ember legkésőbb dél körül (mondjuk jóllakottan), kint marad hajnali 4-ig, az bő 16 óra. Közben mozog (tánc, ugrabugra, séta), megéhezik. Bevinni nem szabad (ez persze nem azt jelenti, hogy nem lehetetlen), hát ott kell enni. De lehetett volna hotdogot, hamburgert, miegyebet. Aki étterembe megy, az fejenként 1500-2000 pénz alatt nem ússza meg.

Persze a mérlegelési technikát leírva nyilván átbaszás szaga van, de nem most kell felébredni, ott kell kinyitni a szádat, hogy akkor kérem szépen az összes tételt egyenként lemérni. Ja, hogy nem akartál a nőd előtt égni? Hidd el, hogy egy nő értékeli, ha a férfi (a potenciális családfő, ugye, ösztönszint) ki tud állni magáért és a 'családért'. Ez neked nem sikerült. Ha szerencséd van, hoz még az élet lehetőséget a bizonyításra.

yippyupp 2010.08.19. 16:26:45

@Tomi from Space: tomitomi, de blogot reklámozni jársz ide szerintem. megbecsülendő.

@Frucsasz, az őzikelány: szia, ezeréve nem. krumpliposztok megvoltak?

derrik 2010.08.19. 16:28:28

nem akarok tapló lenni de én vittem be egész grillcsirkét egy egész kenyérrel meg savanyúval és még a nagy üveges ásványvizemet sem vették el... sőt meg sem szagolták,mert olyat viszont láttam...
szóval a kaját nem tudsz bevinni az legenda,ha hihetek a szememnek :D

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.08.19. 16:30:30

@yippyupp: A blogomnak már jó ideje nincs szüksége reklámra...

yippyupp 2010.08.19. 16:34:44

@Tomi from Space: nos, van, különben én hogy tudtam volna meg, hogy van, ha a poszt meg nincs? megyek is kultúrálódni, majd dobok egy lájkot, ha bejön

yippyupp 2010.08.19. 16:35:44

a blogmotornak nincs szüksége reklámra, róla tudjuk, hogy milyen anélkül is

É2I 2010.08.19. 16:44:52

@derrik: Oszt' vót-e a grill csirkébe dódva egy kis pemetefű cukorka-e?
Na jó nem pemete, de a fű stimmel.
Egyébként vicceltem, de hogy be tudtad vinni Obama biztos rosszallná, sőt lehet kűdené az elit kommandót meg a robot repülőt...

dr. _mmm_ 2010.08.19. 16:53:53

@Tomi from Space: Úgylátszik Te idejösz a pofonért....
Írsz egy szar posztot, hogy majd 1 hete "esetelg" átbasztak valahol... erre megkapod, hogy akkor és ott kellet volna reklamálni nem pedig 1 hét távlatából..

Erre elkezded védeni a nemlétező igazadat..
hát tényleg egy barom vagy.. megérdemelted hogy átbaszanak..

derrik 2010.08.19. 16:55:11

:D

nem volt benne semmi de a secusnak is az járhatott a fejében mint neked mert jól megnyomkodta... kétségbe is estem hogy fog utána repülni.
:D

laptop_betyárnő 2010.08.19. 16:55:52

Tomi a zűrbőlke, az egyetemi menza nem egyenlő az étteremmel, a szigeten meg nem feltétlenül azért drágábbak az árak, mert szemét, kizsákmányoló kapitalista mind, hanem mert göci drága a helybérlet, valamiből vissza kell hozni. Kiből? Belőled. Például. Meg a kisétkű hölgyből, akit egy embrióöltőnyi óta ismersz.

Ráadásul még kajajeggyel is fizettél. Szóval tényleg, azt kívánom neked, hogy ennél nagyobb sérelem az életbe ne érjen téged, hogy egy ultra drága fesztiválon (majdnem) teljesen normális áron megkajáltatok.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.19. 16:58:14

Naa, lesz mit a sok trollnak szétoffolni a hosszu 7végén
Nem is kommentezem

dr. _mmm_ 2010.08.19. 17:00:22

@laptop_betyárnő: Sőt.. ha jól tudom a vendéglátósok CSAK a gerendai féle "nagykereskedésben" vásárolhatnak... persze aranyporért..

Szarazkoro 2010.08.19. 17:02:54

Tomi gyerek 1 mazohista....

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.19. 17:05:49

Ha lehet ha nem és a posztolo ekezeset +kkezdem

Hogy lehet valaki ejjora lúúúzer?
Az hagyján hogy tányérral együt mérik le, vab ilyen a piacokon is, de ott a tányér sulyával van 0ázva a mérleg

A lenyeg, ha nem tetszik valami a helyszinen, mifaszért nem mersz szólni??
A "Barátnőmmel" mér nagy B?
Ha barátnő mér "Asszony"?

Megannyi kérdés
Zárásképpen
Tomi mi a fassst gondolsz,hogy fogsz most reklamálni?
Leméred a kiszart mennyiséget és visszaextrapolálod az elfogyasztott
tarjára?
Aztán gondolod olvassa ezt a hulyeséged a pultos és kuld neked még pár adagot?

laptop_betyárnő 2010.08.19. 17:07:30

@sanyiiiiiiiiiiii: akkor igazából itt kéne panaszkodnia az ismeretlen ételárusnak arra genya tomcsi gyerekre, akinek direkt olcsóbban adta az ételt, mert látta, hogy nincs jól eleresztve, erre kajajegyet ad - gondolom a sörrevalót mellőzve.

mondjuk, ha jól sejtem leszarja, mert jövőre diplomás genetikus lesz.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.19. 17:08:25

@sanyiiiiiiiiiiii:

eddig tartott kijózanodni???

Mos mit izélsz, kissé lassú észjárású Tomi

yippyupp 2010.08.19. 17:10:27

@horex: trollkombájn beindítva. nájsz.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.19. 17:13:09

@enamel: Futásban jo vagy? Mer mekkergetnek majd rendesen akiknek bérelt helye van

Voltam EFOTT-on Debrecenben,főttkukoricáztam, rá is fizettünk.
Valaki ott is probált kukoricázni, el is hajtottuk rendesen

Haver kajáldát nyitott, érdekes módon ő is vesztett
Viszont mivel kizárolagosságot hirdettek az ő kajájában is,nem fizetett ki semmi bérleti dijat
A pia az ment

laptop_betyárnő 2010.08.19. 17:15:53

@horex: az kellett volna még, hogy tomi igyon a szigeten, most olvashatnánk a litániát, a centiméterszemű emberről, aki csak úgy szemre kimért neki egy fél liter sört meg egy négy centes vodkát 1200-ért. holott a kecskeméti tescoban 150 forintért egy liter sárkányt kap.

yippyupp 2010.08.19. 17:19:48

@horex: jövőre próbálj meg sört árulni kukorica helyett. 10%-ot meg utalj légyszi a garantált profitodból nokiás dobozban. szívesen.

ez már a hétvégi volt már?

laptop_betyárnő 2010.08.19. 17:28:57

@Rosszindulatú Vászka: kérem? én arra gondoltam, hogy a pohárban meddig ér az ital.

Rosszindulatú Vászka 2010.08.19. 17:30:40

@laptop_betyárnő: egy enyire jószemű júzer, mint ez a Tomi gyerek, simán térfogatot lát, nem csak szintet. Persze azt nem tudni, hogy jövedéki termékre el tuggya-e sütni a kajajegyeket. Megannyi kínzó kérdés...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.19. 17:45:11

@laptop_betyárnő:
nalunk /mar ugy orszagosan/ az a szabaly, ha ontod a rovidet, hogy 4-ig kell szamolni

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.19. 17:56:58

@yippyupp:
Tudod mikor volt az már?
10-12éve kb

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.19. 18:07:54

@horex:
azok fejben is dadognak?
tenyleg nem csinalunk belole nagy faksznit
nincs meropohar meg egyebb hulyeseg
szemre megy

yippyupp 2010.08.19. 18:22:15

@horex: ja, akkor azt a 10-12 év elmaradást az ötletért most kivételesen kamat nélkül számolom fel. legyen két nokiásdoboz : )

Der Beste 2010.08.19. 19:00:29

Hülyébbek a posztolók, mint 4 éve.

Kedves posztoló! Vidd el barátnő/asszony/szerető kombódat Füredre, a Tagore sétányra. Van egy kurva jó büfé, mindent külön mérnek le, s nem bajszos negyvenesek, hanem csecses huszonévesek.

Bérgyilkos Bohóc 2010.08.19. 19:14:38

Tipikus. Aki nem mer szólni("nem akartam balhét", "nem volt kedvem veszekedni", "éppen siettem" stb.), az egyből jön a Homárra panaszkodni. Ott és akkor kellett volna az asztalt csapkodni és nem utólag bizonygatni, hogy üvöltözni is tudsz.

alphabravocharlie 2010.08.19. 19:23:02

feljebb leírták a lényeget:
Miért fizetted ki? :)
köszönöm, jöhet a következő poszt

yippyupp 2010.08.19. 19:33:08

@Der Beste: de a kommentelők fejlődenk, hehe. se baccpapucs, se fűszoknyás lány...

yippyupp 2010.08.19. 20:14:55

@Der Beste: biztos van valami a tv-ben, hogy ilyen árván maradtunk. vagy olcsó a ser az aldiban...

Rosszindulatú Vászka 2010.08.19. 20:33:40

@hagyma: én hadarok. Nyissunk egy kricsmit és megazdagszunk!

Der Beste 2010.08.19. 20:59:43

@yippyupp: Vagy mindenki azon agyal, a posztoló melyik kricsmibe falatozott nyakra-főre.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.08.19. 21:13:24

@Rosszindulatú Vászka: Nevezzétek el Homárbárnak. :)
Teli lesz buzival, meg indexessel. Meg indexes buzival. Tutibiznic.

yippyupp 2010.08.19. 21:30:06

@Rosszindulatú Vászka: én ezt mondom már évtizedek óta. legyen HEAT club

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.19. 22:26:00

lovoldoztek a Tescoban
na ez a hir!!

kriszur 2010.08.19. 22:35:02

Az egész Sziget elzsidósodott, volt egy rövid beetetés, aztán jött a lehúzás. Igazi zsidó móka.:)
Az első vagy második Szigeten 1900 forintért vettem a hetijegyet (!!!!), 50-60 forint volt egy kaja, minden ital olcsó volt, sőt, nyugodtan hozhattál be.
Egyébként hosszú évekig jártunk a Szigetre, az első páron egész héten kint voltunk. Aztán egyre szarabb és szarabb lett, a szigetlakók egyre silányabbak lettek, a hangulat egyre ócskább, az árak pedig egyre borsosabbak. Úgyhogy pár éve be nem teszem a lábam oda. Igazán hülye az, aki ennyit kiad ilyen szarokért. A olcsó fapados repülőjegyek és az olcsó magánszállások korában simán megúszhat ennyiért egy olaszországi, angliai, írországi stb. túrát az ember. De akinek a koszhadt, lehúzós, mocskos Sziget kell, az járjon oda!:) Én be nem teszem a lábam többet oda, az ár/értékarány siralmas. Most jöhetnek a Sziget-védők a "de hány együttes blabla" szöveggel.....:)
Egyébként egyre jobb rendezvények vannak a lengyeleknél, a szerbeknél, a szlovénoknál is. A Szigetre csak a "divatmajmok" mennek jobbára Európából. Aki igazán jó és színvonalas fesztivált keres, az messzire kerüli a Szigetet.

(---Flúgos Buszos---) 2010.08.19. 23:08:29

@hagyma: És kit lőttek le???

CSak nem az árcédulákat.

MosoMasa 2010.08.19. 23:18:38

@Tomi from Space: Csalásról beszélsz, de mire alapozod? A te szemmértékedre? Nem lehet hogy eladott a kom a már vagy százezer adagot és van egy kis rálátása a dologra?
Nekem ismerősom kinn árult a szigeten. Iszonyat módon ellenőriztek minden kereskedelmi tevékenységet és folyamatosan! Még az is baj volt, ha a számlát ( blokkot) a fizetés után tépte le!

Utólag replikázni és ilyen sunyi módon... hát nem is tudom. Ott kell kinyitni a szádat. A kaját megvetted, kifizetted, megetted. Mi a gond?
Jaaa! Hogy drága volt? Kéremszépen szóvá lehet tenni. Vagy egyszerűen így jártál.

De csalásról beszélni így!? És még te fikázod az itteni kommentelőket! Hahh!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.19. 23:51:40

@hagyma:
Amik meg lövik a szegény irakiakat
www.pixter.hu/video?id=19433

Ki is huzták a csikot, mint Vietnambol

Megdobbent 2010.08.20. 01:43:36

Kilencvenkilenc, tovabba telleg keso mar hisztizni, az asszony meg kisbetus, mert olyan sokaknak van, megsem ugyanaz, mint tied te szigetes, te. :>

Jah, ez akkor hetfoig marad, ugyhogy bealgasodik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.20. 01:48:10

@Megdobbent:
ma van a 2-ok hazassagi evfordiulonk
paprikaskrumpli lesz lecsokolbasszal
/OK holnap megyunk kintre is/

(---Flúgos Buszos---) 2010.08.20. 02:01:43

101.!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Juhúúúúúúúú

101 kiskuty!

Megdobbent 2010.08.20. 02:50:18

@hagyma: Mar a 20.? :) Ejha, sok boldogat nektek, nyissatok valami gyengebb pezsgot, vagy ilyesmi :) Gratula!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.20. 08:38:23

Hát a postoló ha 4000Ft fáj, akkor ne menjen a Szigetre, csőd lesz a vége!

A vendéglős meg, ha ekkora f*sz, akkor ne menjen sehova vendéglátni, mert ezért más pofánvágta volna.

Vszont ha a postoló azon a helyn aka enni, ahonnan a vendéglátós kitelepült, na ott valszeg sovány lesz a 2000Ft...

.lll. 2010.08.20. 08:41:30

miselin csillagot!
a posztolónak is!

.lll. 2010.08.20. 08:43:08

éjjen agusztus húsz!

cyberius 2010.08.20. 08:49:25

Túl jól voltatok öltözve.Pincér bácsinak biztos volt már ilyen köre aznap,de neki is van családja értsétek meg :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.20. 08:57:05

Éjjen a 107. kommentező!!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.20. 09:04:24

@Tomi from Space:
Óóó, nem is láttam hogy itt a poszttoló

hogyan is lehet reklamálni "legalább" utólag?
Hány nappal utólag és milyen reális reklamálásra gondoltál?

Előre boritékolom a válaszom :)

Rosszindulatú Vászka 2010.08.20. 09:32:32

@hagyma: hat gratula itthonnrol otthonra :P
Tovabba egyutterzesem, hogy nelkuloznotok kell az igazi paprikat nomeg az echte originalisch lecsokolbaszt, mer hiaba is feszitesz, ojat ottan nem lelsz, azt a hulladek szoszidzset csak itten gyarcsak :)))

U.i.: telleg erdekel, hogy csinalod a kaposzutas paszujt, csereljunk recipet. Thx. En levesnek, fustolt sonkaval vagy szalonnaval, vagy csulokkel, rantas nelkul, savanyura, baberral, borssal.

U.i.2. Telleg gratula, minden elc nelkul. Joszerencset!

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.08.20. 10:52:47

A Sziget ma: apuci-anyuci pénzén kicsámpázó hülyepöcsök/hülyepicsák játsszák az eszüket, miközben fingjuk nincs a világról, a "gondolkodás" mint fogalom pedig hiányzik a kis szótárukból. Otthon szkájpolnak-lájkolnak-emeseneznek, este meg vérdrága szarokat isznak vérdrága helyeken, miközben egymást lesegetik, hogy vajon ki a nagyobb "egyéniség". Sziget idejére az ilyen nyomoroncok száma megsokszorozódik.
Csak úgy mondom.

Harlequin 2010.08.20. 11:07:05

"Történt, hogy sajnos megéheztünk Barátnőmmel a Sziget fesztiválon (utólag megbántuk...)."
Én még sose bántam meg, hogy megéheztem, ez a természet rendje.

cicmen (törölt) 2010.08.20. 11:12:17

Csónakház környékén volt, egy kereszteződés sarkán, ahol igazán kemény, magyaros ételeket lehetett kapni.
A steak burgonya nem magyaros étel. Viszont betyáros átbaszással kaptad kézhez, bár ez sem tipikus hungarikum.4000 ruppót nem ért, de hát egyszer élünk és egyfolytában okulunk. Te is megtanultál saccolni: 40-es eladó + azt is tudtad, hogy nem jó a mérés pedig te sem mérted le!
Na jó! Nem szemétkedek tovább mert igazad van, csak az a bibi, hogy eféle helyeken borítékolva van az átvereés. Szerencse kérdése, hogy mennyire basznak át. Téged még nem is nagyon vezettek most meg.
Képzeld el, úgy is történhetett volna, hogy a szigeten 10 rugót kérnek a kajáért, ex helyett kalmopirint sóznak rád, veszel egy korsó vizezett borsodit, koncerten ellopják a telódat, a csajod elmegy egy punkkal, mert megtetszik neki a taraja, és hazafelé lehúz egy taxis hiéna! Így még a szerencse fiának érezheted madad!

cicmen (törölt) 2010.08.20. 11:24:19

Mérlegszemű pultos. Ez találó! Tudok én is hasonlókat!
Sípszájú= futballbíró
Vákumfejű barbi= szopóskurva
Radarszemű = rendőr, aki megállít gyorshajtásért.
Tutajos szemű = lány tengerkék szemekkel és ha rádnéz, erekciód lesz.(faszállító... fasz állító)

Xezs 2010.08.20. 11:32:02

Ez már veszett fejsze nyele, ott kellett volna asztalt verni. Mindenesetre tanulságos.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.08.20. 12:03:07

@cicmen: Mostanában láttam ájfonos punkokat. Most vagy kiment a divatból, hogy azért punkok, mert csórók, vagy lopták..

Én lennék terrorista! 2010.08.20. 12:15:04

Annyira szánalmas hogy már megint így: hagyod hogy lehúzzanak aztán meg idejössz sírni mint egy fürdőskurva. Megérdemelted, legközelebb harmincezret fizetsz egy fagyiért amit köbcentiméterre adnak és még anyagsűrűségi szorzó is van rajta?
Elqrtad, ne ríjjál!

Gastroman · http://etteremteszt.lapunk.hu 2010.08.20. 12:23:38

Már megint egy hatalmas lehúzás! Gondolom ez volt a legsúlyosabb eset a szigeten.

yippyupp 2010.08.20. 13:38:40

@cicmen: vuvuzellatüdejű = hangos szurkoló miért maradt ki?

Xezs 2010.08.20. 16:01:32

@enamel: A punk már az én tizenéveimben is az újgazdag hülyegyerekek divatja volt, eljátszották hogy milyen csórók, fetrengtek kicsit a sárban fesztiválokon aztán húztak vissza a kacsalábon forgó palotába.

Van köztük amelyik tényleg csóró de legtöbbje csak rájátszik.

Mylady 2010.08.20. 16:31:09

Kicsit off: a vendéglátósok közül rengetegen "trükköznek"

Én mindig a céges menzán lepődöm meg nagyon: eleinte rendben volt, csak lehhheletnyit drágább, mint szerettük volna, de finom és normális adagok.
Aztán elkezdte az ürge csökkenteni az adagot, egyre kisebb volt a feltét a főzeléken, hígult a leves, megszüntette a féladagot, egyre egysíkúbb lett az étlap, megjelentek a két-háromnapos ételek az étlapon, a szendvics száraz kenyérből készült, az alapanyagok egyre silányabbak voltak stb stb stb
És közben szépen csendben emelte az árakat.

És nem értette, hogy miért járnak hozzá egyre kevesebben.
Hozzáteszem, ez egy zártkörű menza, a cégcsoportban dolgozókon kívül senki más nem mehet be.
És ahelyett, hogy csinált volna egy normális kajáldát, ahol nem nagy a haszon, de ahova örömmel megy mindenki enni (sok kicsi sokra megy, hosszútávon pláne), pár év alatt kinyírta magát.
Csak gratulálni tudok neki.

elwood 2010.08.20. 19:54:33

@Mylady: ezt én is láttam már párszor.

jól használható üzemi étkezde, vagy kifőzde, nem megy jól éppen, erre elkezdik kicsit tovább tartogatni az alapanyagot kicsit olcsóbbat venni ...

ez mindig odavezet, hogy még kevesebben járnak oda, aztán becsuknak.

de nem jönnek rá miért

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.20. 20:20:21

@Mylady:
en is elhiszem a storyt
de az un. uzemi etkezdeknek bizony van egy nagy hatulutojuk
eleinte jo, de aztan megunjak az emberek az ugyanolyan kajakat es izeket
nagyon nehez tartosan valtozatosan fozni ugyanannak a csapatnak

Mylady 2010.08.20. 21:22:33

Ja, és azt nem is említettem: minden lehetséges módon megpróbált átverni minket. pl a pénztárban állva el-elszámolta a tételeket, egy-egy ételre picit többet ütött be, a féladagnál (amíg volt) rosszul felezte az árat, egy százassal kevesebbet adott vissza stb.

Az olyan turpisságokat nem is említve, hogy vett olcsó, silány mustárt, kecsapot stb, és átöntötte a minőségi termékek flakonjába, hogy úgy nézzen ki, mintha...

Mylady 2010.08.20. 21:24:30

@hagyma: a változatosság valóban nehéz dolog, de amikor pl főzelék vonalon a sóska, kelkáposzta, lencse, zöldbab megy hónapokig (háromnaponta cserélve), akkor azért elgondolkodik az ember.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.20. 22:22:07

Nincs uj poszt?
Lsőznék egyet!

yippyupp 2010.08.20. 22:23:40

ma túlszámlázták a pizzarendelésemet. először le sem esett. csak amikor eszegettem, jött meg az eszem. nézem a számlát, piff plusz öccázas tétel. felhívtam, a kiscsaj bocsánatot kért, és vissza is kaptam a mánit. és a kislány is csinos, innentől elsétálok inkább, nem rendelek.

yippyupp 2010.08.20. 22:24:49

@horex: szia, már aszittem kihalt minden, zeneseszól

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.21. 01:53:09

@Mylady:
nonononno
en nem vedtem, csak altalanos tapasztalatom, a "menza" mindket fel reszerolelobb-utobb szakitasba hajlik
es mindig ugy startol, hogy egeszjo stb.
en nem mondtam, ez az etkezok hibaja, de kicsit 20%/ igen
megunjak
meg a shefis
neki is kene egy hajtoero , ha jobban dolgozom tobbet keresek, standard kozonsegnel ez nincs meg
en allok/allytam/ mindket oldalon
ja ettol meg kutya kotelessege normalis kajat adni
csak hianyzik a motivacio, ami elore viszi a vilagot
eleg sok tapasztalatom van de sosem vallalnek el uzemi etkezdet
es nem is szivesen ennek ott permanensen:)

Megdobbent 2010.08.21. 06:47:59

Na tovabbra is szereti a tik a meggyet!
Legalabb is ezt rebesgetik meg mindig.
Asszem.
Nekem is csak ugy mondtak.
"Azok".
Hajaj, nem tudom mit kezdjek az infoval.
Eltitkolom.

toyotaska 2010.08.21. 12:45:19

Hát barátom szigetes árakon nem fizettél sokat. 4 rugóból ez a kaja nem sok.( sok de nem a szigetes árakkal összevetve)2 adag kaja körettel savanyúval,2000/fő.Mekis kajáért is majdnem ennyit fizetsz 2 embernek.

Egyébként néha az a gubanc, hogy frissen sütik neked a húst , de sütés ELŐTT mérik. Etikátlan vagy nem mindegy.Tulajdonképp a hentesnél is így veszed:DDD De ez szokott félreértést okozni.

és egy jó tanács a végére: ha kapsz egy 2000 forintos vacsorát ne edd le. Tele lesz köpve szarva hugyozva.

Ofélia . 2010.08.21. 13:57:46

@hagyma:
Itt vagy?? te elvetemült:D

Csak nem te is fizettél valami kaját a szigeten??:DD

Ofélia . 2010.08.21. 14:02:36

@toyotaska:
Ez nekem úújj szóval a szigeten sütés előtt mérték le a húst?? és kisütötték!

Akkor gondolom már a sütés előtt belekalkulálták az energiát , a sütési veszteséget és a helypénzt:D

Ofélia . 2010.08.21. 14:05:55

@Megdobbent:
Mivel vidékre költözöm ez egy jó infó, hogy szereti a tik a meggyet!

Ha azzal etetem akkor meggymagos lessz a kendermagosbol??D

Ofélia . 2010.08.21. 14:07:31

@Mylady:
Kihagytad a krumplifőzeléket sok babérlevéllel:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.21. 15:19:19

@Ofélia .:
csak idejarok meg kicsit a malackarajra,es nagyon kicsit a zugugyvedre
meg ha meguti a szememet valami

sult csirkecombok lesznek sult burgonyakkal
vacsorara
most meg a reggelimte varok, de meg alszik

Ofélia . 2010.08.21. 15:36:00

@hagyma:
Hát ha reggilere is kapsz valamit az nem semmi..

Ágyba is viszi??:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.21. 17:18:42

@Ofélia .:
azt nem kell
ide a computerdeszkre:)
most kezdett bele
nem tudom hany deka lesz es hogy meri le
de bannya kanya

Mylady 2010.08.21. 17:48:19

@Ofélia .: azér hagytam ki, mer olyat nem főznek
sajnos

Ofélia . 2010.08.21. 17:52:23

@Mylady:
Pedig a szigeten az is kicsike lett volna és a babért is kolápták volna viszont olcsó lisszttel mindent lehet pótolni:D

Tényleg mennyire lehet kicsiny egy tarja??:D

Ofélia . 2010.08.21. 17:58:43

@hagyma:
Én a helyében 15 dolcsit kérnék te lustapista:D

deputy sheriff 2010.08.21. 18:14:35

Ha egy kulfoldi a Szigeten ~15 Euroert enne ket szemelyre vacsorat, szerintem lesz*pna magat oromeben. Emmeg reklamal.

Ofélia . 2010.08.21. 18:18:03

@deputy sheriff:
Nem volt még az oktoberfesten ahol egy kicsike szendvics 3,5 eur:D

És a bécsi szelet köret nélkül 13 igaz, hogy nagynak tünik de vesszek meg ha van 15 deka:(((

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.21. 18:25:03

@deputy sheriff:
azert 8dkg csirke meg 15 deka tarja nem nagy etvesz
nem draga, csak semmire sem eleg
egy jo darab T-Bone 30 dekea
es meg ahhoz is kell krumpli meg elotte salata
8 deka csirkemell:))))
de. nem ismerve az otthoni arakat. ilyen rendezvenyen nem tunik draganak
es nem lattam a meresi technolgiat, lehet egymas utan pakolta fel es szamolt fejben
@Ofélia .:
15 dollar????????
adok neki 2-ot vegyen lottot utkozben mikor megy melozni hala egnek 2,30-kor

deputy sheriff 2010.08.21. 18:28:30

Volt itt most a Hullaballou fesztival egy honapja, kiemtunk, felleptek jo retro zenekarok, /Kansas, Bon Jovi, Steve Miller Band, Dave Matthews Band/ es egy szakdt BBQ szendvices /igen, ket puszta kenyer, meg ratolva egy kanas cafatolt hus BBQ szoszba martva/ 10 dollar volt. Kollegam vett egy rantott halas szendvicset /azaz ket szelet puszta kenyer es egy rantott hal kozerakva/ 12 dollarert. Ehhez kepest ha tarjat kaphattam volna meg csirket masfelszer ennyiert...
Ja es mi az utca emberetol vettunk "Staff Only" nyakbaakasztos belepot :D

Ofélia . 2010.08.21. 18:47:05

@hagyma:
Na az a T-bone az argentin steakhause nevezetü étteremben 12.000 jó magyar huf:D

Azért ettem egyet(a te átkos hatásod miatt) és még le sem hányt 12 részeg a sárban fetrengve:DD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.21. 18:47:24

@deputy sheriff:
jovan a vilagon mindenhola fesztival es egyebb rendezveny tripla arakrol szol
egy koncert vagy egy focimeccs 6-7 dollaros soroket eredmenyez a megszokott 3 helyett
mivel ott vagy
szomjas is vagy
bevinni nem lehet semmit
hat miert ne adnak annyiert?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.21. 18:49:51

@Ofélia .:
legalabb izlett?
itt 25 dolcsi korul van korettel
max 30

Ofélia . 2010.08.21. 19:18:22

@hagyma:
Tényleg ízlett de rohadt nagy volt azért 35 deka az 35 deka én meg nem vagyok egy texasi marhapásztor:DD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.21. 19:50:40

@Ofélia .:
hat a T-Bone marcsak ekkora
meres nelkul is
en sem vagyok marhapasztor de siman betolom
ha megsem akkoir becsomagoltatom a maradekot

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.21. 19:59:24

Sték az egyik legszarabb kaja
Nagydarab csont, kis darab alig átsült hús
Az USA hulyeség majmolása.

Ofélia . 2010.08.21. 20:03:13

@hagyma:
Természetesen én is azt tettem:))

Ofélia . 2010.08.21. 20:05:53

@horex:
Ha valaki én aztán nem majmolom áámerikát sőt az életmódjukat is úútálom de te nem ettél még jó sztéket(nem egyenlő a szomszéd által elkövetett szénné égetett leveshússal):((

deputy sheriff 2010.08.21. 20:21:21

@horex: Szerintem meg az a legszarabb kaja, ami a te kedvenced, mert ugyis bele tudok kotni valahol, csak azert mert te szereted.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.21. 20:49:18

@horex:
steak csont nelkul is letezxik
a T-Noneban meghaggyak mert egyutt van a mignon meg a belszin
es csonttal egyutt is igen kiados
a steaket meg lehet kesziteni veresen, kozepesen atsutve, total atsutve stb
/ a kis darab hus igen tetszik:)/
muhhaha
vazze lelog a nagytanyerrol:)_

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.21. 21:16:17

@Ofélia .:
akkor en is uuuutallak
minden Jaszberenyit
nahat
mor kveson?:)

Megdobbent 2010.08.21. 21:25:52

@Ofélia .: Remelem, mert a meggymagos nagyon jo aron kel a piacon, illetve a tojasaert is sokat adnak az inyencek. De am videken sem kolbasz a kerites, biztos mondtak mar... Nekem igen, de megintcsak "azok", igy aztan rettegve tartom magamban az infot :(

@hagyma: Why red the monkey's ass? :>

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.21. 23:09:48

@Megdobbent: hogy ne vedd eszre a cseresznyefan?

Megdobbent 2010.08.22. 03:21:06

@hagyma: Sajna nemtom, de asszem jol tippeltel :)

Mizujs Maclilacival amugy, rajar mar a piknikkosaratokra? ;>

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.22. 03:39:07

en egyszer veletlenul bedudtam a 120 koruli voltba az egeremet es rogton meghalt
pedih jo kis eger volt
a fiamtol kaptam
az volt a legkedvesebb egerem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.22. 04:46:43

@Megdobbent:
hidd el nekem a medve nem jatek

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.22. 12:50:51

@horex: "Sték az egyik legszarabb kaja
Nagydarab csont, kis darab alig átsült hús"

Téged valaki nagyon átbaszott.

--

- Tudod mi a különbség a zsiráf és a tojás közt?
- Nem.
- Akkor ne menj pacra, mert nagyon átbaszhatják a fejed.

Lajby 2010.08.22. 13:37:56

"Pénztártól való távozás után reklamáció nincs."
Aki ott nem mer szólni, az gyenge ember.
Mi is voltunk szigeten a barátnőmmel, vittünk 4 db fincsi, mindennel megpakolt csibefasírtos szendvicset, ki sem nyitották a táskánkat, mi meg baromi jót vacsiztunk és még sorba sem álltunk :P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.22. 17:45:19

@Lajby:
csirkebeol nem csinalunk fasirtot:)
pulykabol es szojabol sem

Megdobbent 2010.08.23. 01:47:02

168 ora homar post nelkul? ;)

Megdobbent 2010.08.23. 05:37:20

De mar kiraktak azt a porszivosat, le is elsoztem.

De mar nem talalom, pedig valami porszivo es a vivocsapat volt benne :/

deputy sheriff 2010.08.23. 05:42:28

Ilyen hulye uj posztokon rugoztok, inkabb beszeljunk fontos dolgokrol, peldaul Zambo Krisztian nyomoz az igazsag utan, vagy peldaulhogy Hajdu Peter rosszul lett a szuloszoban!

mqqq 2010.08.23. 07:38:18

Én egyedül ettem egy (nagy) szelet csirkemellet némi krumplival 2000-ért, szóval ennek alapján két embernek a 4000 teljesen okésnak tűnik.

Tisztában voltam vele, hogy nem lesz olcsó, a Sziget utoljára 10-12 éve volt megfizethető, most kb belvárosi árakkal operálnak. Akinek ez nem tetszik, vigyen magával kaját, azt (még) lehet.

Ha mégis úgy érzi az illető, hogy átbaszták, akkor a helyszínen kell okoskodni, nem a Homárnak írogatni, ez a blog másra való szvsz.

A rája szarik rája 2010.08.23. 08:36:24

Megalapítottam a "Csütörtök óta nincs poszt a homáron, avagy Sün nélkül dél sincs" oldalt. Lájkold te is!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.23. 09:15:38

Első lennék
ha ez a kötsög 174 nem lenne elöttem

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.23. 09:18:37

@deputy sheriff:
Naaa, Katka megszült??
Mér nem látom ezt sehol főcímben?
Na, majd az Aktiv-Blikk-Fókusz-Velvet és tsai bisztos hozzák
:)

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.08.23. 10:21:23

az volt e már, hogy ez lesz e a hóvégi ?

cicmen (törölt) 2010.08.23. 10:35:36

Úgy nézem a homár hajótörést szenvedett a mérlegszemű pultos szigetén!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.23. 11:29:46

@atpijkamo:
Nekem mondod
Van eg ykulföldi komálósom, mániája az étterem
LeRoy szték vagy T-bone, "well-well done"
Igen volt egy kis véres hus a csonton belül
Hulye amcsik
Nem véletlen, a rántotthust ki kell klopfolni

Kremyy 2010.08.23. 14:29:48

Miért nem szóltatok ott és akkor? Én meg 2 hete nem kaptam ketchupot a Burgerben pedig kértem,holnap megyek a fogyasztóvédelemhez.
Ne vicceljünk már. Legalább ki volt írva,hogy távozás után reklamációt nem fogadunk el?:)
És hogy emelnél panaszt? Visszakeresed a csirkemellet? Persze,elmehet a búsba az ilyen,de szólni kell neki ott. Utána már sírhatsz.
Amúgy a Sziget mellett szóljon,minden nap kajáltam kint és egyszer sem vágtak át,pedig egyszer angolul kértem a mellettem álló holland barátom miatt.:)

csubicsabi 2010.08.23. 16:16:19

Azt eddíg senki nem vette észre, hogy a posztoló felemeli a hangját azért, mert a pultos szerinte szemre mondta meg a rendelt kaja súlyát, de a posztoló még az elején eldöntötte, hogy 15 dekás tarja és 8 dekás csirkemell volt?!
Ha a posztoló így tudja szemre, akkor a pultos miért nem tudhatja? Vagy a szemén látszott, hogy csal a nézése? :)

nezavarjmasokat 2010.08.23. 18:14:38

Na, ilyet sem hallottam még, hogy valaki a szigeten nem drogozni, hanem enni akar! :-))))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.23. 19:01:28

@horex: rantotthus ritkan van marhabol
hat itt a hulye amerikaiak ritkan kapnak szulapatmertunel kisebb steaket
akar well done akar nem
amugyis egy well done, hogy a faxva lehetne veres
mar a medium sem az
hungarische wirtcsaff

2010.08.23. 22:00:31

@horex: basszus 5 éves hírt linkelsz be ???? nemá

kitfisto 2010.08.30. 02:24:45

emberek gondolkozzatok már egy kicsit nem egész kb 23 dekáért 4000 forint az igenislehúzás. a kilója kerül ennyibe

kitfisto 2010.08.30. 02:31:06

de hogy jó story is legyen a kommentemebn, én vettem koca kólát tegnap 50 forintért. hogy hogyan sikerült? ára 250 forint ahol veszem, 500 forintossal fizettem erre visszakaptam 450-et :)
süti beállítások módosítása