Tékozló Homár

Szent István is elpirult volna a Béke téri Lidlben

2010.08.25. 00:03 | szily | 252 komment

Cseles akcióval próbált megszabadulni a nyakán maradt magyar zászlóktól augusztus 19-én a Lidl. Remek árleszállítást hajtottak végre, András és felesége legnagyobb mulatságára. Íme a beszámoló, melynek végén olvasónk szeme felnyílik:


Augusztus 19-én délutánján betértünk a közeli Béke téri Lidl áruházba (XIII. ker), hogy az ünnep előtti ösznépi tolongásból kivegyük jól megérdemelt részünket. Amikor a vegyescikkes pultnál megálltam, kitört belőlem a röhögés. Feleségem ekkor még nem látta meg azt a feliratot, ami kiváltotta belőlem a fentebb említett reakciót, de pillanatokkal később (ugye, kötötte a házastársi hűség, mindhaláligjóbanrosszban stb.) már ő is csatlakozott hozzám. Így a tüzijáték előestéjén, a zárás előtti pillanatokban, ravasz húzással élve próbáltak megszabadulni nyakukon maradt portékájuktól a bolt eladói. Nem gondoltak bele, hogy 2006-tól kezdve már mindenki beszerezte maga számára a szükséges mennyiségű zászlóját. A "jelentős" engedmény dacára mi sem vettünk.

Más. Eddig azt hittem, hogy a Homáron megjelenő képek mind a photoshop-os, multiellenes anarchista maffia öszkeesküvők művei. Köszönöm, hogy kihoztatok a mátrixból!

András

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lüke 2010.08.25. 16:23:42

kínai, Börni küldte
az Ecclestone

.lll. 2010.08.25. 16:48:26

háromnegyedötmúltkétperccel

vajon a svájcifrankot is kínába gyártják?

drowmage 2010.08.25. 16:52:30

@lófő: Nem. Mert akkor óccó lenne.

drowmage 2010.08.25. 16:54:43

Ablogmotorhaljonmeg!!!

Hátha hat...

drowmage 2010.08.25. 17:01:57

Hőőőőő. Megjeleníti, néhány percig otthagyja, majd eltünteti a hsz-t.
Eeezzz milyen fícsör!!!!

drowmage 2010.08.25. 17:07:57

@Rosszindulatú Vászka: Esküszöm, nem volt abban semmi olyasmi...

.lll. 2010.08.25. 17:14:43

ez a lidl olyan az aldinak,mint a match a smatchnak,vagy hogy?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.25. 17:30:11

@cicmen: Pfuuuuj, jobb heyeken ezért kimoderálnak root-ra
Használd inkább a SzabadEuropa.info elnevezést

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.25. 17:32:57

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő):
Aszond meg nekem hogy irod oda
a 12:00:00-t, de rögvest!
Merhogy csalsz azt tuti

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.25. 17:34:53

@atpijkamo:
Kompországba lehet komp, mennyen oda

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.25. 17:41:40

@horex: Megtörtént. Még utaznia sem kellett.

A rája szarik rája 2010.08.25. 17:53:25

Szánkódombot adnak a zászló mellé?

drowmage 2010.08.25. 18:01:29

@A rája szarik rája: Nem, de a kívánt alkalommal az asztal alá hánynak.

.lll. 2010.08.25. 18:23:41

@drowmage:
sőt,még szoptatnak is ha kell

drowmage 2010.08.25. 18:25:36

@lófő: Legalábbis megpróbálják...

Karipapa01 2010.08.25. 18:46:18

Ennyi aberrált idegbeteget, mint ez a sok kommentelő! Ha valamire nem tudtok, vagy nem akartok válaszolni, mi a fenének erőlködtök minden hülyeséggel? Úgy látom, hogy ezen a blogon kialakult sajátos egy beltenyészet, akik csak a saját nyűgjeikkel akarnak foglalkozni, más téma érdektelen. A pszichológushallgatóknak tudnám ajánlani ezt a blogot a vizsgaanyagukhoz, garantált a siker! Tudom, hogy most a mindenttudóktól és mindenhez értőktől nagy támadások következnek, de hadd jöjjön! Úgyis ragaszkodni fogtok a nagyképű hozzászólásaikhoz, hiszen csak itt élhetitek ki a "MENŐ VAGYOK" érzést! További kellemes nagyképűsködést kívánok főként munkaidőben! Tisztelettel mindenkinek.

.lll. 2010.08.25. 19:03:05

@Karipapa01:

én is legalább ennyire frusztrált vagyok a frankhitelem miatt,hadd el valahogy lesz

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.08.25. 19:07:15

@Karipapa01: valami ilyesmire gondoltam én is, teljsen egyetértek

Gastroger 2010.08.25. 20:36:08

@Karipapa01: @lófő: @Bukowszky:

"Ha valamire nem tudtok, vagy nem akartok válaszolni, mi a fenének erőlködtök minden hülyeséggel? "

Mi a lófasz komolyat lehet válaszolni erre a posztra??? Igazad van András, simizem a buksid, tényleg hűű de nagy átbaszás, fordulj fogyasztóvédelemhez? (semmi átbaszás).

"kialakult sajátos egy beltenyészet, "
- mivel hozzászóltál - Üdv a klubban. Amúgy én is outsider, read only vagyok általában.

"További kellemes nagyképűsködést kívánok főként munkaidőben!"
egy, ez most nem munkaidő, kettő az se amikor te írtad, három, ha munkaidőben megtehetem, akkor mérne, hálisten, négy, csipkebokor vessző. Ez mondjuk a háromhoz tartozott volna.. Vagy a kettőhöz. Mindegy.

Egy TROLL.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.08.25. 21:52:18

@Karipapa01: Tisztelettel jelzem, hogy a pszichológus nem feltétlenül hibbantakkal foglalkozik, csak a perverzebbje.
Ide inkább belezőkarmoló őstermelő kellene, vagy egy csapat mosolygó aldis.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.08.25. 21:54:37

@horex: Engedd el, ő úgyis tovább kapaszkodik majd beléd.

Karipapa01 2010.08.25. 22:04:40

@Gastroger: Három idézetet írtál tőlem, tehát három pontban válaszolok:
1. Soha senki nem kötelezett senkit, hogy egy poszthoz kommenteljen. Ha nincs kapcsolatos hozzáfűznivaló nem kell beleszólni, főként olyasmit, ami nem a poszthoz tartozik (pl.: évezredekkel ezelőtt milyen messze volt a hold). Főként azért, mert ez cikizés, és ezt azért nem kellene!
2. Sajnos tényleg kialakult a "beltenyészet" , mert ha utánnanézel az utóbbi idők kommenjeinek, azt tapasztalod, hogy mindenkit lehurrognak, aki a Homáron nem rendszeresen kommentel. A Homár jelmondata a "fogyassz, herdálj, szenvedj" nem azt jelenti, hogy bármely NAGYMENŐ itt ossza az észt, hanem azt, hogy mulassunk a kereskedelmi visszásságokon, esetleg adjunk valami tanácsot HA TUDUNK! Egyébként ne üdvözölj a klubban, mert ilyen szar klubnak nem leszek a tagja. De nem is lehetnék, mert nem vagyok frusztrált.
3. Munkaidőben? Ha megnézed a kommentek legalább 2/3-a munkaidőben jön be. Ilyenkor, amikor csak mi beszélgetünk kb. óránként egy komment. Lehet,hogy írigy vagyok, mert más teheti, én pedig nem?

Karipapa01 2010.08.25. 22:09:11

@enamel: Ezek az emberek nem hibbantak, csak frusztráltak. A gond az lehet, hogy nincs pénzük pszichológusra. Lehet, hogy bele kellene venni a cafetéria rendszerbe?

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.08.25. 22:29:47

ez komolyan szánalmas. döbbenet, hogy ennyire hülyének nézik a csóró magyart a multik

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.08.25. 22:55:11

Felháborító. Hát mennyi magyarságtudat lehet abban, aki multiban vesz zászlót, ráadásul leértékeltet? Hát milyen százalékban tükrözi szent eleink fényét hitvány 2999 Ft? Hát micsoda proli magatartás ez kérem... Ráadásul mi az, hogy csak háromszínű van, árpádsávos meg nincs?

Más oldalrul viszont, minden házba kell négy kerék, meg legalább egy magyar zászló. Úgyhogy innentől tőlem lehet megrendelni echte magor csomagolásban, 25999 Ft-ért, és azt majd hiteles lesz.
65900-ért lesz olyan is, amit táltos áldott meg.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.08.25. 22:59:03

@enamel: Jah és 169900-ért lesz olyan is, amin nem csak mezei áldás van, hanem sztártáltosé.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.08.25. 23:01:36

Ez hagyján,a torinói Lidlben ugyanezt a zászlót ugyanilyen akciósan árulják olaszoknak nemzeti lobónak.
Persze 90°-al elforgatva. :))

cicmen (törölt) 2010.08.25. 23:13:57

@Karipapa01: 18:46:18 ma ennyi idő kellett hogy előkerüljön egy faszfej.
Ne utasíts rendre te itt senkit, te kis okostojás!

cicmen (törölt) 2010.08.25. 23:16:20

@Karipapa01: Otthagyott a nőd? Vagy nem is volt mi? Te vagy még egy lelkibeteg ahogy elnézem!

horex0 2010.08.26. 00:24:26

@enamel: Én soha nem fídelem a trollt
:)

horex0 2010.08.26. 00:25:30

@cicmen:
Vénszivar visszatért

horex0 2010.08.26. 00:26:55

@horex0: Hogy jött ez a 0 nikkem után?????
Ez a blogmotor tényleg.......troll

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.26. 06:27:57

@horex0:
ez az uj rendszer minden offolo 0-at kap
harom 0-a 11-es
egy fel baccal kell elvegezni
frusztracioert ket 0-a jar
jo lesz ha figyelsz

A rája szarik rája 2010.08.26. 07:08:00

1. Ez a poszt nem a tegnapi?
2. András itt van?
3. És Sün?
4. Dél lesz?

Rosszindulatú Vászka 2010.08.26. 07:34:37

@hagyma: hüjeség, külömben a mi nikkjeink már rég lennének nullázva :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.26. 07:52:29

@Rosszindulatú Vászka: nade kerlekszepen
en mindig erdemlegeset irok
arrol nem tehetek, hogy neha a kozvelemeny nyomasara, mondhatnam sulya alatt el kell arulnom, hogy holnap Mary hamburgert sut
igazi jo marhabol sok sok korettel, grillen

.lll. 2010.08.26. 08:25:25

@hagyma:

én pedig bevallom,hogy szeretem a vupper szendvicset

cicmen (törölt) 2010.08.26. 08:59:05

Tényleg jól látom? Ez a tenapi?

cicmen (törölt) 2010.08.26. 09:03:31

Aberrált, idegbeteg beltenyészet!
Alszatok?

cicmen (törölt) 2010.08.26. 09:05:30

@Rosszindulatú Vászka: Szeva Vaszilij!
Cigányok a holdon bejött?

Rosszindulatú Vászka 2010.08.26. 09:17:10

@cicmen: szeressem az ijesmit, mint a Malacok az űrbent. Monnyuk a kurucos humor nekem túlcizellált, én az ojan bölcsészélcet nem mindég értem.

cicmen (törölt) 2010.08.26. 09:26:21

@Rosszindulatú Vászka: Nem hiszem, hogy ők csinálták a képet, csak ott találtam.
A tegnapi vasazóshoz meg pont passzolt.
Meg én nem is vagyok bölcsész, erőszakon végeztem.

cicmen (törölt) 2010.08.26. 09:30:50

@atpijkamo: Volt! Az is volt, hogy volt a volt. Valamint, hogy volt a volt már.
Az nem volt, hogy jé ez még mindig a tegnapi szar! De mostmár ez is volt!
Írj gyorsan valamit ami nem volt! (és nem amper). Ha valami sokszor volt az lehetne kilovolt!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.26. 09:31:18

@cicmen: Hogy csinálsz amper mérőből volt mérőt?
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Leejted.

Rosszindulatú Vászka 2010.08.26. 09:43:46

@cicmen: sejtettem, hogy egy ojan igasságos csapat csak használ ojan képmanipuláló programot, aminek az elkészítésénél mindenféle gyanús nevű kétes etnikumok dolgoztak :)

Manci néni, a szomszéd 2010.08.26. 09:53:24

Kalóz zászlót hol lehet kapni?

yippyupp 2010.08.26. 09:54:21

@Rosszindulatú Vászka: képmanipuláló program? 90 fok centrifuga?

Rosszindulatú Vászka 2010.08.26. 09:56:04

@Manci néni, a szomszéd: eseleg a Tomicicával biznicejjél, neki fantipompi textílárui vannak a sopjába. Persze, csak, ha fajmagyar vagy (esetleg székej) külömbe nincs bolt.

elwood 2010.08.26. 10:01:12

@Karipapa01: "A pszichológushallgatóknak tudnám ajánlani ezt a blogot a vizsgaanyagukhoz, garantált a siker!"

asszem ezzel már elkésett. már volt valami aberált pszichopata vagy pszichológus aki az ilyen kommentekből írt

azért nem szeretném, ha a jövő pszi-jei anyag nélkül maradnának, ezért tolom ezt a pár sort ide.

Rosszindulatú Vászka 2010.08.26. 10:02:19

@cicmen: hát a Gyuri most még a kálcium pezsgőtablettákkal meg szimfóniával sem tud biznicelni, még a többi bentlakó sem szólhat hozzá.

www.tomcatpolo.hu/index.php

cicmen (törölt) 2010.08.26. 10:13:20

@elwood: Különös tekintettel karipapi kommentjére! Nem vagyok szakmabeli, de egy hisztérikus, akaratos, nagyképű, egoista személyiségjegyekkel rendelkező, enyhén pszichopata alkatnak tünik.

Rosszindulatú Vászka 2010.08.26. 10:19:36

@cicmen: sztem igaza van. Pattanásos kis buzik vagytok és mennyetek a picsába. Én megyek legelöl, vagyishogy első!

cicmen (törölt) 2010.08.26. 10:23:12

@Rosszindulatú Vászka: Pattanásos kis buzik vagytok és mennyetek a picsába.
Vazze! Bőröm mint a hó, nemi identitásom hetero, mondjuk a picsa jó uticélnak tünik.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.26. 10:44:49

Hol van a Homár panaszkönyve? Szeretném beírni, hogy már több mint egy napja nincs új poszt.

Rosszindulatú Vászka 2010.08.26. 10:47:51

@atpijkamo: jamár te kis te. Írni köll egy levélt a Homárnak, meg az ombucmannak, meg a fogyivédőknek. Ez fontosch. És a haza fényre derül.

Bubu99 2010.08.26. 10:49:03

Egyébként a törvény úgy szól,(vagy az ide vonatkozó jogszabály), hogy akkor kiírható, hogy akció, ha valaha ez a termék volt drágább az üzletben. Tehát ha egyszer volt mondjuk 5000 HUF akkor ez alatt bármikor lehet írni az akciót, függetlenül attól, hogy az előző nem akciós árnál drágább.

Pl: Döglött kutyát, macskát veszek 200 FT/Kg áron....ugyanitt kolbász eladó 600FT/Kg áron. Akció :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.08.26. 10:51:41

Szólni kéne a tótavének, hogy kanyarítson már valami Aldis posztot a Lidliről is, mert a szilyék nem győzik tintával.

.lll. 2010.08.26. 10:57:46

szili épp harcsafogó versenyen van

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.26. 11:18:44

@Karipapa01: "2. Sajnos tényleg kialakult a "beltenyészet" , mert ha utánnanézel az utóbbi idők kommenjeinek, azt tapasztalod, hogy mindenkit lehurrognak, aki a Homáron nem rendszeresen kommentel. " Légy erős! Egymást, a rendszeresen kommentelőket is lehurrogjuk. "Mi az hogy?! Nagyon is!"

Rosszindulatú Vászka 2010.08.26. 11:33:52

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: a faszt. Kis buzi. Ne hazuggy, fordujj szagemberhez :)

elwood 2010.08.26. 11:34:26

"mindenkit lehurrognak, aki a Homáron nem rendszeresen kommentel."

egy fenét, megy a francba az ilyen kezdő

:-)

cicmen (törölt) 2010.08.26. 11:34:38

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: na mivanmár lidl istván király akció nem jut eszedbe semmi?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.26. 11:44:56

@cicmen: A Szent Istvántól a Gyurcsányig terjedő korszak, úgyis mint a Szent Jobbtól a balfaszig?
Lejárt lemez, és az is marad, hacsak Szent István, vagy méginkább Szent László törvényeit nem léptetik újra hatályba, de akkor még a kormánypárti képviselők közül is jópár az orrával lenne kénytelen szavazni...

cicmen (törölt) 2010.08.26. 11:45:01

Na ez a poszt teljesen szarni ment!
Süni úr melegíthetsz, azonnal dél van!Van egy érzésem, hogy a sün pontos idője lesz ma a legérdekesebb a homáron.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.26. 11:46:19

@Rosszindulatú Vászka: Releváns hozzászólást nem bírsz összehozni, te kis tüdőféreg?
;-)

cicmen (törölt) 2010.08.26. 11:49:15

A szent jobbtól a balfaszig?
Ha nem kopirájtolod, írnék ezzel a címmel egy áttekintést hazánk történelméről!
A szent jobbtól a balfaszig. Nállam most bekerültél a klasszikusok közé!

helianthus 2010.08.26. 11:49:47

nemt tudom tagja vagyok-e az idegbeteg beltenyészet klubbnak, de ha igen kérem sürgős kizárásomat, mivel én nem lennék tagja olyan klubbnak, ami engem is felvesz. :D

cicmen (törölt) 2010.08.26. 11:54:18

@helianthus: Jó! Ki vagy rúgva! Egyébként is elmaradtál a tagdijjal!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.26. 11:56:34

Az volt már, hogy ebben a posztban már volt dél?

Rosszindulatú Vászka 2010.08.26. 11:59:05

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: az ijen magadfajták miatt ijen szar ide kommentelni. De majd megmondlak az óvónéninek és baszhatod a nagy piros dömpert.

cicmen (törölt) 2010.08.26. 11:59:41

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ja tényleg! És már láttam is! Csodálom, hogy nem ragadt meg.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.08.26. 12:04:22

A blogmotor órája összeszarta magát.
Öntsék ki belőle az olajat, aztán lökjék a Dunába!

helianthus 2010.08.26. 12:47:11

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Tisztelt Sün!
Örömmel értesítjük, hogy mivel az alap szinten sikerült 20-szor délt jelentenie délben, feljebb lépett egy szinttel.
A jelenlegi szinten a blogmotor tetszőlegesen cserélgeti a kommenteket és tetszőleges időben jeleníti meg őket. Amennyiben ezen a szinten is sikerül 20-szor delet harangozni várja Önt a következő szint, melyről azonban egyelőre nem árulhatunk el többet Önnek, csak annyit, hogy ott már nem csak az időben, de a térben is ugrálhatnak majd a kommentek.
Jó próbálkozást kívánunk!

Delet Jelent KKT.

Quick_6 2010.08.26. 18:06:52

Mocskos LIDL! Mindet bezáratni és felégetni! Helyükre zöld parkot építtetni (az ő pénzükön persze).

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.08.27. 06:31:52

@QuickSixx: Azt olvastam, hogy mindet bezáratni, aztán feleségül venni.....

otirt 2010.08.30. 11:50:50

Tisztelt kommentelők, mielőtt minden marhaságot összehordanátok, illendő lenne tájékozódni.

A LIDL rendszerében az Olcsóbb tábla NEM Akciós terméket jelent, tehát nem feltétlenül leértékelésről beszélünk, hanem arról, hogy az adott termék olcsóbb mint más üzletekben. Gyakorlatilag figyelemfelhívás.

Ezt összekeverni az akcióval kb. olyan, mintha valaki nem tudná megkülönböztetni a repülőgépet a kamiontól.

DW73 2010.09.09. 13:17:50

Ennek az írásnak mi értelme? Ekkora barmot!
süti beállítások módosítása