Tékozló Homár

Szent István is elpirult volna a Béke téri Lidlben

2010.08.25. 00:03 | szily | 252 komment

Cseles akcióval próbált megszabadulni a nyakán maradt magyar zászlóktól augusztus 19-én a Lidl. Remek árleszállítást hajtottak végre, András és felesége legnagyobb mulatságára. Íme a beszámoló, melynek végén olvasónk szeme felnyílik:


Augusztus 19-én délutánján betértünk a közeli Béke téri Lidl áruházba (XIII. ker), hogy az ünnep előtti ösznépi tolongásból kivegyük jól megérdemelt részünket. Amikor a vegyescikkes pultnál megálltam, kitört belőlem a röhögés. Feleségem ekkor még nem látta meg azt a feliratot, ami kiváltotta belőlem a fentebb említett reakciót, de pillanatokkal később (ugye, kötötte a házastársi hűség, mindhaláligjóbanrosszban stb.) már ő is csatlakozott hozzám. Így a tüzijáték előestéjén, a zárás előtti pillanatokban, ravasz húzással élve próbáltak megszabadulni nyakukon maradt portékájuktól a bolt eladói. Nem gondoltak bele, hogy 2006-tól kezdve már mindenki beszerezte maga számára a szükséges mennyiségű zászlóját. A "jelentős" engedmény dacára mi sem vettünk.

Más. Eddig azt hittem, hogy a Homáron megjelenő képek mind a photoshop-os, multiellenes anarchista maffia öszkeesküvők művei. Köszönöm, hogy kihoztatok a mátrixból!

András

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cicmen (törölt) 2010.08.25. 00:07:48

Madzsar Lidl zászló made in china!

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.08.25. 00:14:01

Az Aldiban ilyen nem fordulhatna elő.

cicmen (törölt) 2010.08.25. 00:16:10

3123-ft négyzetmétere! Ezt nem írták ki, pedig kötelező!
És hogy nem vették meg!3000-ft 1 négyzetméter hazaszeretet. Megérte volna! Na megyek a Rotschildba, megnézem tartanak e árpádsávos zászlót!

cicmen (törölt) 2010.08.25. 00:31:56

Ez az időzítő kapcsoló is jó! A Lidlben van terrorista csináld magad felszerelés is? A dinamitnak mennyi kilója?

Megdobbent 2010.08.25. 00:35:29

Nekem nincs zaszlom 2006-bol, de tudok szoveget ertelmezni es epeszuen szavazni is. Ugyhogy a posztolo az csak zaszlozzon, szarok ra.

cicmen (törölt) 2010.08.25. 00:58:10

Szent István királyunk nem pironkodott volna! Im Anonymus feljegyzése bölcs királyunk tettéről.
Mikoron István a Lidlös ebekhez betért, könnyek között látá mit tevének azok vala. Pudvás kezukkeul léárazoák édes hazánk zászlaját. Éktelen haragra gerjedt akkor a király és szattyáncsizmája talpával kegyetlenűl seggberugá a szatócsok vezérét (boltvezető). És kérdezé hatalmas haraggal. Ki cselekedte eme galádságot? Az árukészlet sámánja (területi képviselő) tanácsára cselekedtünk kegyes királyom! Rajta függ megélhetésünk (kiskereskedelmi árrés). Nyöszörögte a sajgó tomporú szatócsvezér. A király nyomban 40 szittya vitézt küldött a bűnöslelkű pogány kereskedővezér felkutatására, és 3 nap kalodára itélte az eblelkű üzletvezető kurafit.
Igy járjon minden rókalelkű gazember, ki leárazópisztolyt mer emelni szent hazánk dicső lobogójára!

kugel2 2010.08.25. 01:56:16

Hogy lehetsz olyan paraszt, hogy mas vasarlok fenykepet blogoknak kuldozgeted, Homar meg olyan, hogy ki is teszi?

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.08.25. 02:08:26

@cicmen: navégre. oly' sokat vártam egy normális homárkompatibilis első kommentre, hogy lassan kezdtem kétségbevonni, hogy ez a homár még mindig az a homár e.

a poszt toló pedig tévedésben leledzik. Még mindig a mátrixban van :P
Valamint szégyelheti is magát, amiért nem vett zászlót. Hát milyen idegenszívű, ál-magyar ember a zilyen?
ezérttartittazország

ps.: a kép márpedig fotósopp. ezt bárki tudhassa, láthassa

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2010.08.25. 02:16:03

Végülis lehet, hogy olcsóbb, csak azt nem írták ki, minél...
Amúgy meg magyar zászlót csak ősmagyaroktól :D

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2010.08.25. 02:17:09

@hüjehalyó: Oda csak őstermelők viszik a zászlót.

ArmandoBertolucci · http://nincsszabaly.blog.hu 2010.08.25. 04:25:17

Le sem merem írni, hogy majdnem Batz papucsban mentem be minap a Tacskó Xpressbe. Általában 449 kemény Magyar Forintért árulják az ananászt, de én csak akkor veszek, amikor 299-ért akcijóban (sic!) van.

Na a minap látom ám, hogy nagy akció van az ananászra, gondoltam ezt már megnézem magamnak. Kérem szépen 15% kedvezményt adtak!!! Így az jött ki nekik, hogy 699!!! helyett most "csak" 599 HUF/db. Namármost a 699 - 15% az eleve 595, jobb lelkű boltokban 594, de azért ez mégiscsak durva. Szerintem.

Tudom, ne vásároljak Tacskóban...

ArmandoBertolucci · http://nincsszabaly.blog.hu 2010.08.25. 04:28:02

Ja, a szuper akciós árról van fotóm is. És nem tom, mijaza fotosop.

Rosszindulatú Vászka 2010.08.25. 06:42:14

Gyáva népnek nincs hazája. Latrok vagytok mind. Lassan már mindent a múltiknál soppoltok. Még a fasírtos zsömjét meg a prézlit is. Szarházi cenkek.

Na akkor utojjára elmagyarázom (nagyon figyejjetek, csak eccer mondom el), hogy kell magyar zászlót (gárdistáknak Zászló Anyácska, turbómagyaroknak Szent Lobogó, polgári kirekesztősöknek Nemzeti Zászló) csinálni otthon (trendy plázapöcsöknek homméd peccsvörk kreatívhobbistuff).

Fogsz egy leepdőt (de tisztát, mer felnégyeltetlek). Osztán ráfested először a pirosat, aztán kihagyod, és végül a zöld.

Értem?

esef 2010.08.25. 07:06:58

Szent Istvánnak nem ilyen zászlója volt. De ezt a kék-fehér zászlós indexesek honnan is tudhatnák...

Énbagoly 2010.08.25. 07:12:50

Kell még az a maradék magyar zászló az őszi választásokhoz mutogatni. Bár a sportmeccsekre lassan majd nem lehet kivinni, hála valakinek, de egyenlőre oda is jó még.
Kell az ijjen ócsóért a magyarnak!

Rosszindulatú Vászka 2010.08.25. 07:16:09

Homméd lobogó ápdét!

Ha van még otthon elfekvőbe vörös zászló, még az igasságosabb kettőhatvanas kenyér idejéből (volt komcsik és partizánok előnybe) akkor csak ki köll cakkozni az elejét és kész is a Vajk modell No. 1.

Ha meg nincs otthon zöld festék, akkor piros-kihagyom-piros-kihagyom-piros-kihagyom-piros és lesz egy patent sejmünk haazfias összejövetelekre is.

Októberbe meg a trikolórnak ki köll vágni a közepit. Az élelmes és hosszútávra gondolkodó polgár ezt a kivágott darabot viszavarhassa, avagy tépőzárral esetleg cipzárral felturbózva minden eseményre használhatóvá teheti.

Mylady 2010.08.25. 07:18:43

@kugel2: most mér? lehet, hogy az a felesége, nem?

Énbagoly 2010.08.25. 07:20:30

@Rosszindulatú Vászka: varrási tanácsadó rovatunkat hallották.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.08.25. 07:25:58

@Rosszindulatú Vászka: ezzel a teknikával csak egy gond van. Feltételezed, hogy mindenki akinek az üzeneted címezted, olyan maradi mint TE, és fehér lepedőt használ. Namost, mivel a fehér szín festését nemes egyszerűséggel átlépted, így (én legalábbis) simán el tudom képzelni, hogy a trendi plázapötschök szó szerint fogják követni a teknológiai leírásodat, és kihagyják a fehéret. Így aztán majd ne csodálkozz, ha mindenféle tarkabarka zászlókkal fogsz találkozni. Szóval, légyszíves kiegészíteni, hogy amennyiben a lepedő színe nem fehér úgy annak festése is szükséges. Sőt, továbbmennék. Az adott szineket addig kell mázolni a lepedőre, amíg a szinek esetleges keveredése (pl, kék lepedő esetén a + zöld előidézhet sárgát) meg nem szűnik.
Azt se felejtsük el, hogy mintás lepedőt használata nem ajánlott. Nagyon bután mutatna a 'Szent Lobogó' teszemazt micimacsóval a közepén.
Tehát : zászló alapanyagnak csak egyszinü, lehetőleg fehér lepedőt használjanak, ha az nem megoldható, továbbiakat lsd. fentebb.
ÉrtED-E ? :)

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.08.25. 07:29:11

@Rosszindulatú Vászka: *rva blogmotor monnyon le. beírtam a háború és békét a zászlókészítéssel kapcsolatban, ez a mocsok meg lenyelte a kommentemen.
SÜN! hamár visszatértél, légyszives vizsgáld meg a blogmotort ... behatóan :@

Rosszindulatú Vászka 2010.08.25. 07:30:10

@Énbagoly: igazi magyar ember nem identít multis zászlóval.

Énbagoly 2010.08.25. 07:31:22

@hagyma: Biztos volt az valamikor 2,60 is. :) Csak utazz visszább az időgépeden. :)

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.08.25. 07:31:31

össze - vissza jelennek meg a kommentek.
ez vmi új fícsőr ? O.o

Rosszindulatú Vászka 2010.08.25. 07:32:18

@donfuligjimmy: jóü meglátás, igazad van, monynakle. Úgy tűnik magyarabb vagy, mint én :)

@hagyma: héla, én már ejróba számolok, nem dollárba :P

Énbagoly 2010.08.25. 07:32:23

@Rosszindulatú Vászka: igazi magyar embert már pelenkás korában magyar zászlóval takargatták, és azóta is féltve őrzi azt a darabot...

juhaszvik 2010.08.25. 07:34:27

csak engem zavar, hogy a fenti ártáblán nincs áthúzva az ár? ugyanis így az egész poszt okafogyott, mivel a lidl nem csinált mást, mint kétszer írta fel a termék árát. komoly balfékség, de ettől ebben még semmi kivetnivaló nincs. az "olcsóbb" felirat pedig vonatkozhat egy korábbi árra is. ennek vajon utánanézett a posztoló, vagy rögtön rohant a számítógéphez, hogy feltöltse a friss, ropogós fényképeket?

Énbagoly 2010.08.25. 07:36:42

@juhaszvik: igen.
Ja, és miért kellene komoly agymunkával kikövetkeztetni a posztolónak, hogy mire gondoltak a áruházban? Netán náluk csak mentalisták vásárolhatnak? :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.25. 07:37:55

@Énbagoly:
nem volt
az mindig 3,60 volt es igenis jo
4 korul jott a meleh a kenyergyarbol
a 2 kilos 7,20, de azt csak hetvegen vettunk
@Rosszindulatú Vászka:
ma reggelre bevezettetek az ejrot?

Énbagoly 2010.08.25. 07:39:17

@hagyma: nem tudom megnézni, mert elromlott az időgépem. De ha megjavul, akkor megnézzük. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.25. 07:44:01

@juhaszvik:
ezt talan egy plakattal is meg lehetett volna oldani
a rozsaszinen nem is latom mi a termek
de benne van hogy eloszor csak a sargat tettek ki es ugysem fogyott
es akkor kerestek ilyen olcsobb feliratost is
nade szamit ez
ne ertekeljek le hazank lobogojat
ez a lenyeg

juhaszvik 2010.08.25. 08:23:21

@Énbagoly: mi igen?
"miért kellene komoly agymunkával kikövetkeztetni a posztolónak, hogy mire gondoltak a áruházban?" - hibázott a lidl, de a vásárlót nem éri kár, mivel ha annak ellenére, hogy nincs ott az eredeti ár (vagy ott van, de az egy forinttal sem több), megveszi a terméket, azt az embert sokkal korábban érte kár, még valamikor kiskorában, amikor olyan ütés érte a fejét (valószínűleg leejtés következtében), aminek hatására az "idősebbkori" intelligenciája nem a megszokott módon fejlődött.

@hagyma: "ne ertekeljek le hazank lobogojat
ez a lenyeg "
bárcsak az emberek akkor lennének ilyen nagy magyarok, amikor adót kell fizetni. de ez nem személy szerint neked szól, főleg mivel ha jól sejtem, akkor egy egészen más nemzet költségvetését finanszírozod :)
egyébként meg most az a baj, hogy olcsóbb lett vagy az hogy nem?

Egyéves Önkéntes 2010.08.25. 08:37:30

A szegedi LIDL-melleti mekiben a hepimílhez most székelykapu jár.

Énbagoly 2010.08.25. 08:41:17

@juhaszvik: ja, végülis csak jót röhögött a posztoló, tehát nem érte kár.
Csak az emberek egy részének a keze megindul, ha ott az "olcsóbb", vagy az "akció" szó. És nem feltétlenül nézik, hogy honnan indult el az ár. De ezt az üzletek nagyon is jól tudják, és élnek, mitöbb visszaélnek vele.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.25. 08:44:12

@juhaszvik: itt minden baj, nem kell am komolyan venni
foleg hogy mingya 3 ora es aludni kene
jol sejted, mivel itt fizetnek, itt adozom
amugy szerintem kicsit gaz nemzeti unnep elott learazni, mint az ananaszt
bar lehet itt is van ilyen,/bar nem jiszem, valoszinu csak a tuzijatekot arazzak le esetleg a hurkapalcas papirzaszlot/ majd julius3-an figyelek

juhaszvik 2010.08.25. 09:01:01

@Énbagoly: nagyon sok kereskedelmi gyakorlat épül az emberi butaságra (spamek, emelt díjas telefonok, félreárazások, garanciális szolgáltatások sajátos kezelése stb.), az ezekre vonatkozó megoldási lehetőségeket az alkotmány tiltja (23. paragrafus: Ne verd a hülyéket!)

@hagyma: az árat a kereslet/kínálat határozza meg, a nemzeti érzés hatással lehet az ár megállapításában, mint ahogy a nemzeti ünnep közelsége is, de az alapvető gazdasági törvényszerűségeket nem befolyásolja. az USA-ban meg pláne nem.

Kicsi Kacsa 2010.08.25. 09:05:24

@cicmen: Köszönöm ezt a történelmi visszatekintést! Sejtettem én, hogy a töri könyvek eltitkolják a lényeget.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.25. 09:06:14

Üdv, igy hajnali robotkezdés elött.

"hogy kihoztatok a mátrixból!"

Nem hoztunk ki
Tudtodon kivul , te fotosópoltad a képet

Secnir 2010.08.25. 09:10:21

"Más. Eddig azt hittem, hogy a Homáron megjelenő képek mind a photoshop-os, multiellenes anarchista maffia öszkeesküvők művei. Köszönöm, hogy kihoztatok a mátrixból!"

Nem.
Ez a mátrix hibája, amit azonnal javíttatok a megfelelő alkalmazásokkal.
Holnap, amikor már frissül a rendszer, nem lesz ott a felirat.

Üdvözlettel

G2145α
Központi Felhomályosító Kommunikációért Felelős Processzor

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.25. 09:14:13

Én arra is emlékszem még, azon korból, amikor a szocializmus alapjait erősítgettük ("Szopjatok még egy kicsit, már nemsokára nektek is jó lesz!"), hogy a Ludas Matyi nevű akkor egyetlen vicclap augusztus 20-ra úgy jött ki, hogy a címlapon egy boltos kislány átárazza a kirakatot, és a nagy lendületben az "Éljen augusztus 20!" felirat számát áthúzta, és fölé írta, hogy 26,50... (Akinek megvan, föltehetné!)

juhaszvik 2010.08.25. 09:21:14

@Secnir: ha már filmes helyzetképekről van szó, akkor én inkább attól félek, hogy amikor vége a 8 órás melónak, akkor kiderül, hogy csak álmodtam, és csak 12 percet aludtam, minek következtében csinálhatok meg mindent újból, és mire azzal végzek, újból kiderül, hogy csak álmodtam, jájj...

cicmen (törölt) 2010.08.25. 09:23:25

@Kicsi Kacsa: A töri könyvek manipulative (de szép szó, de tudok) közelítik meg a témát! Ezt az Anonymus feljegyzéseiben találhatod!

juhaszvik 2010.08.25. 09:24:41

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): se Svédországban. Ott speciel egyszer fordult elő, hogy a kék-sárga lobogót nem az előre megállapított áron árulták, mire fűszoknyás lányok az árust berángatták egy sötét furgonba, és ott elbántak vele. sokszor.
nem lennék zászlóárus a svédeknél...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.25. 09:29:33

@Énbagoly: "Csak az emberek egy részének a keze megindul, ha ott az "olcsóbb", vagy az "akció" szó. És nem feltétlenül nézik, hogy honnan indult el az ár."

Nem mindegy? Neki megéri, megveszi. Ez csak egy figyelemfelhívás.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.25. 09:34:38

@donfuligjimmy: "össze - vissza jelennek meg a kommentek. ez vmi új fícsőr?"

A gagyi blogmotor így működik, mióta működik. Elsőként fogja falhoz állítani a forradalom.

cicmen (törölt) 2010.08.25. 09:40:06

Közgazdaságilag logikus is lehet, amennyiben esett a forint árfolyama. Akkor a 3 nappal azelőtti 2999 több, mint az akciós 2999. Árfolyamesésre spekuláltak. Ne nézzük le a multikat, ravasz népség az!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.25. 09:43:42

@cicmen: "Blogmotor! Anyád!"

Csatlakozom.

"Mégsem lopta el!"

Pusztán a véletlen műve. Vagy ellopja, vagy nem, vagy csak egy időre lopja el, előre nem tudhatod.

Rosszindulatú Vászka 2010.08.25. 09:48:53

@hagyma: ejró témába

kutyopressz.blog.hu/2010/08/18/latvanytervek_1

Amúgy meg persze, hogy leárazták, most már itten egész évre vége a magyar zászlószezonak. Október 23-án likas zászló köll, meg csíkos, november 7-én semmijen, karácsonykor meg majd menórázunk meg jászolozunk, majd februárba köll megint a csíkos meg a likas a Kitörés napjára, szal március 15-ig, hacsak nem lesz megint alkotmányozós nemzetgyűléses bandázás a monnyonle téren akkor nem konzumálható több maygarzászló.

Teccikérteni?

cicmen (törölt) 2010.08.25. 09:50:58

@atpijkamo: Kezdem kiismerni, de még néha felb.ssza az idegrendszerem!

cicmen (törölt) 2010.08.25. 09:57:38

Szent István napja nem egyértelműen zászlós ünnep. Inkább vallási. Volt az új kenyér ünnepe is, csak akkor még nem volt Lidl. Akkor 2 napos cipót akcióztak volna le ünneoileg.

Rosszindulatú Vászka 2010.08.25. 10:10:37

Segítek kis barátaimnak.

Megfigyeltem, ha nem jelenik meg a komment és bekommentezitek, hogy:

"A MOTOR MONNYONLE!"

akkor megjelenek az elveszett kommentek. Többnyire.

cicmen (törölt) 2010.08.25. 10:11:11

@esef: Szent Istvánnak nem ilyen zászlója volt.
Dehogyisnem! A válogatott meccsén is ezzel volt kint!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.25. 10:13:41

@cicmen: "Szent Istvánnak nem ilyen zászlója volt.
Dehogyisnem! A válogatott meccsén is ezzel volt kint!"

Két szőke nő utazik egy vonatfülkében.
Velük szemben ül egy őszes szakállas férfi.
Egyik szőke - Te, ez nem István a király?
Másik szőke - Hülye vagy, az ezer éve meghalt!
Kis idő múlva belép egy férfi a fülkébe.
- Helló István! Hogy vagy? Ezer éve nem láttalak.
Erre az egyik szőke -Na, ki a hülye?

cicmen (törölt) 2010.08.25. 10:14:16

@Rosszindulatú Vászka: Hasonlóak a benyomásaim! Készakarva csinálja, hogy szidják! Mazo beállítottságu lehet, de kitolok vele, mert ha eltünik a kommentem beírom hogy nem baj, köszi, úgyis nagy baromság volt!

Rosszindulatú Vászka 2010.08.25. 10:14:25

@cicmen: mit nem értesz? Az elejin írtam, hogy kell a komcsi vörös zázlóból egy olló segíccségével Szent István lobogót szabni. Olvass vissza.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.25. 10:18:14

@cicmen: Az előbb beküldtem a kommentem (...ezer éve...), két másodperc múlva megjelent a tieddel és Rosszindulatú Vászka kommentjével együtt, 44 másodperccel korábbi időpecséttel. Nem egy nagy időutazás, de kezdetnek megteszi.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.25. 10:20:12

Most meg az enyém veszett el. Vagy időlegesen, vagy örökre. De újra nem írom be, az fix. Lehet, hogy így lemaradtok az időutazás bizonyításáról.

cicmen (törölt) 2010.08.25. 10:22:01

@atpijkamo: Ugyan már! Én ezeket a pinahamburgerre küldtem, csak most ért ide!

Rosszindulatú Vászka 2010.08.25. 10:25:20

@atpijkamo: az mókás, mikor a kommentek időrendiségbe keverednek.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.08.25. 10:27:03

Én nem küldtem kommentet, cserébe meg sem jelent.
Nem értem.

cicmen (törölt) 2010.08.25. 10:28:57

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Majd eltünteti a pontos időjelzésedet és sopánkodhatsz!

Kicsi Kacsa 2010.08.25. 10:31:46

@Rosszindulatú Vászka: Az idei Kitörés-túra igen emlékezetes volt nekem. Hajnali 4-ig bírtam tartani a frontot.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.25. 10:31:57

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Majd akkor csodálkozol, ha a déli kommented egy másodperccel előbb, vagy utóbb jelenik meg. Bár egy másodperc lehet a Föld forgása lassulásának vagy gyorsulásának következénye is. (Lásd: szökőmásodperc.)

cicmen (törölt) 2010.08.25. 10:34:43

@atpijkamo: (Lásd: szökőmásodperc.)
Erről ugrik be! Volt egy hörcsögöm, de egy másodperc alat megszökött! Ez nem ugyanaz?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.25. 10:35:13

Apropó Föld forgás lassulása. Azt tudjátok, hogy a Föld-Hold távolság jelenleg 384000 km, és ez évente 4,517647 méterrel nő? Ebből visszaszámolható, hogy 85 millió évvel ezelőtt a Hold távolsága a föld felszínétől 5 méterre volt. Ez magyarázza a dinoszauruszok kipusztulását... legalábbis az 5 méternél nagyobbakét.
4,517647*85000000=383999995

cicmen (törölt) 2010.08.25. 10:36:57

@atpijkamo: Miket tudok meg! Akkor 85 millió évvel késtem le a csatlakozást a holdutazáshoz.

cicmen (törölt) 2010.08.25. 10:37:56

@atpijkamo: Miket tudok meg! Akkor 85 millió évvel késtem le a csatlakozást a holdutazáshoz.

Kicsi Kacsa 2010.08.25. 10:38:13

Mit kell írni ilyenkor?

BLOGMOTOR, ANYÁD!!!

Mégis mennyit várjak?
(Két komment elküldése között várnod kell néhány percet! )
Vagy felpakolássza mind az öt anyázó kommentemet....

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.25. 10:39:46

@Kicsi Kacsa: Nem kis agymunka eredménye! Most a Naprendszer keletkezésének magyarázatán dolgozom. Két tizedesjegy pontosságra már megvan.

cicmen (törölt) 2010.08.25. 10:40:44

@atpijkamo: Akkor egy nyurgább barackfáról át lehettet mászni?

Kicsi Kacsa 2010.08.25. 10:42:02

@atpijkamo: Így viszont már érthető, hogy Asterixék miért féltek attól, hogy az ég a fejükre szakad. Meg a sok Hold Istennő, holdnaptár, hold-imádók. Közelebb álltak hozzá, mint a naphoz.
Brit tudósok mit szólnak hozzá?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.25. 10:42:19

Ma a gagyi blogmotor különösen nagyon össze van zavarodva. Mégiscsak lehetséges, hogy - valamilyen irányba - fejlődik.

cicmen (törölt) 2010.08.25. 10:42:59

@atpijkamo: Két tizedes elég lesz! Fél kettőkor még fent kuruttyoltam és baromságokat írogattam a homárra!

Kicsi Kacsa 2010.08.25. 10:43:34

...és újra csak BM, A!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.25. 10:46:06

@cicmen: "Akkor egy nyurgább barackfáról át lehettet mászni?"

A számolás szerint igen. Ha kellő erővel és pont jó irányban nekifutottál. A pontos értékeknek Verne Gyula könyvelésében lehet utánanézni.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.25. 10:47:58

@cicmen: "Két tizedes elég lesz!"

0,43. Ne mondd el senkinek, mert még ellopják. Benned megbízom.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.25. 10:51:49

@cicmen: "Volt egy hörcsögöm, de egy másodperc alat megszökött!"

:)))))))

Rosszindulatú Vászka 2010.08.25. 10:54:06

@atpijkamo: jó meglátás. Persze a hüje jenkik mijen nagyra voltak a holdutazással.

cicmen (törölt) 2010.08.25. 11:02:49

@Rosszindulatú Vászka: Lehet hogy akkor átmásztak? Aztán kicsit vártak és előugrottak, most meg arcoskodnak.

Rosszindulatú Vászka 2010.08.25. 11:12:23

@cicmen: kizárt, annyi esze csak egy indiánnak, vagy négernek lett volna. Ojan űrhajós meg nem volt. És hát ami azt illeti, hun rosszhiszemű idénybetakarító szinesfémérdekelt sem volt ottan, mert tuti lebontották volna a holdkompot seperc alatt.

elwood 2010.08.25. 11:21:35

sztem a sárga az ár, a rózsaszín maga a zászló

nemzetünk jelképe kb. az ami rá van írva "olcsóbb 2999 Ft"

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.25. 11:26:27

@Rosszindulatú Vászka:
Pedig tuti volt vasazó ott

Nézzd csak meg a filmeken mekkora volt a rakéta amikor elinditották, oszt csak egy karosszék jött vissza
Hol a többi, hacsal nem valahol Kelet-Mo-gon

cicmen (törölt) 2010.08.25. 12:02:34

A sün komálósa a blogmotornak! A dele sose tünik el! Kezdek gyanakodni!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.08.25. 12:14:17

@cicmen:
Pedig felesleges.
Csupán jatt kérdése az egész.

Ringlósztár 2010.08.25. 12:19:22

Höhö. A 2006-ban beszerzett zászló azt jelenti, hogy a posztoló fideszes demonstrátor?
A Lidl-ben? Hátakkoreztígyhogy?
Mi van azokkal, akik már 1994-ben beszerezték a szükséges mennyiségű magyar (népnemzetieknek: Magyar) zászlót? A mocskoskomenisták.

radiris 2010.08.25. 12:23:21

Most akkor az a poén, hogy 2999 volt és az "olcsóbb" címkén is 2999 forint szerepel?

Mert akkor menten összeszarom magam a röhögéstől. Ez tényleg az évszázad poénja, szerintem hetente be kéne tenni, hogy nagyokat derüljünk.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.25. 12:24:53

@cicmen: "A dele sose tünik el"

Haha. A nyáron hetekig hiába prábálkozott, egy se ment át.

Rottem Longley · http://rottem.blog.hu 2010.08.25. 12:25:42

Nagyon egyszerű a megfejtés. Az alsó táblán át van húzva a "db" felirat, tehát 2999 Ft-ért szerintem bárki megvehette az összes még megmaradt zászlót, vagy annyit, amennyi neki éppen kell...

radiris 2010.08.25. 12:26:54

@Ringlósztár: IGAZMAGYAREMBER kizárólag CBA-ban vásárol, ahol a termékek felének címkéje pirosfehérzöld.

A tegnap láttam dobozos tejet ott, amelyiken egy féltenyérnyi magyar címer volt. Remélem, hamarosan a szalonnára és a fogvájóra is felteszik.

Ez kell a magyarembereknek, nem Lidl meg Spar meg Kaiser!

Hümüzhümümüz 2010.08.25. 12:28:04

Nem komám, nem hoztunk ki a mátrixból... Maradj is ott, nejeddel együtt. :S

Hümüzhümümüz 2010.08.25. 12:30:12

@radiris:

IGAZMAGYAREMBER nem engedheti meg magának a CBA árait, mert nincs annyi fizetése!

cicmen (törölt) 2010.08.25. 12:30:48

@radiris: Ha tényleg beszarsz, arra az esetre a Lidlben van akciós mosópor 999 helyett 999-ért!

cicmen (törölt) 2010.08.25. 12:30:48

@radiris: Ha tényleg beszarsz, arra az esetre a Lidlben van akciós mosópor 999 helyett 999-ért!

cpandacsoki · http://isis.blog.hu 2010.08.25. 12:31:59

Apropó, erről eszembe jut egy nagy érzés, ami ritkán adatik meg az embernek: Olyan országban él a foci vb. alatt, amely válogatottja egy a favoritok közül, de nem szereti. Az utca tele van zászlóárusokkal, mindenki a fociról beszél, jókedvű, a meccsek alatt elnéptelenednek az utcák. Egyszer csak kiesik a válogatott váratlanul és rögtön eltűnnek a zászlóárusok és mindenki kussol, egyedül ő járkálsz széles mosollyal az utcán, harsány köszönéssel üdvözli a környékbeli boltosokat, ismerősöket.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.25. 12:33:33

Ugye ez a szar nem a hétvégi! Lécci, lécci, lécci!

Nem akarok átmenni a székely-magyarra! Ott hölgyek és urak ekézik egymást. Itt meg megjelennek mindjárt a trollok, hogy gyengéd ordítozással visszatereljenek az eredeti témához.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.25. 12:35:32

Azt hittem, a blogmotor ma már minden trükkjét bemutatta. Tévedtem. Az Internal Server Error még csak most kezdődik.

Rosszindulatú Vászka 2010.08.25. 12:42:16

@radiris: lófaszt! Hanem pedig bizony itt:

turulbolt.hu/

hígmagyaroknak, meg idegenduívüeknek van latinbetűs változat is!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.25. 12:42:32

@cicmen: Ezzel vágsz fel? Én az időben mentem vissza, azt csináld utánam!

cicmen (törölt) 2010.08.25. 12:48:18

@atpijkamo: Várjál, utánnad csinálom csak most jött be a Mussolini térre egy német tank!

Rosszindulatú Vászka 2010.08.25. 12:51:50

Mivan lúzerek, akciós volt a tecsóba a fluxuskondenzátor?

cicmen (törölt) 2010.08.25. 12:53:34

@Rosszindulatú Vászka: Időkapcsoló apám! Ott van a képen 999 ! Nem látsz? Abból vettünk!

kubatov_kommunista 2010.08.25. 13:00:41

Szent Jobbot is árulnak? hogyé kilója?

(---Flúgos Buszos---) 2010.08.25. 13:09:51

@cicmen: Én a háttérben lévő uborkákra jobban izgulok. :))

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.25. 13:13:00

@1 Fószer: Én nem szeretem az uborkát. És milyen jó, hogy nem szeretem, mert különben megenném. Pedig utálom.

Gastroger 2010.08.25. 13:32:21

Hát ilyeeet! PPS-be vele, és körbeküldözgetni, emailbe "FW: hatalmas poénok!!!" tárggyal.

Ami kivetnivalót találok csak homárügyileg: A kép alapján ugye két termék kapható a fagyasztópultban. (Amúgy nem a felett lóg ez az izé?? "Befagyasztottuk árainkat?").

Vesz a naív egy ügyfél egy Időzítő Kapcsolót. Meg egy akciós magyar zászlót 2999 Ft.-ért. Otthon bekapcsolja az időzítőt, és egy hamarosan kapcsol, hogy "ház bazmeg, hiszen ez nem is volt akciós!".

Így vernek át kérem szépen ezek a burzsuj multinacionális karvalytőkések, még a magyar zászló szentségét sem kímélve!

Tisztelettel: egy olvasó.

Gastroger 2010.08.25. 13:35:15

kimaradt: "..es egy kis idő múlva hamarosan kapcsol.."
elnézést.

ági anyu 2010.08.25. 13:58:16

Ez valószínűleg a feliratot készítő hibája volt, mert nálunk ugyanez a zászló, 19-én délután 1990Ft-ra volt leakciózva ... de így sem vettünk

uni1002 2010.08.25. 14:02:51

Az a Lidi trükkje, hogy az eredeti árat sárga, az akcióst piros papírra írja. Vagy egy éve tűnt fel, miután mindenki a piros címkéket keresi, hogy egy néhány árunál ahol nincs akció, csak egyszerűen lecserélik a sárga papírt a pirosra.
Első ránézésre marha jól mutat a pirosba borult áruház.
Figyelmesebb szemlélő rájöhet, hogy itt bizony hűjére veszik a nagyérdeműt, mert csak egy része olcsóbb a cuccnak.
Védelmükben azért elmondom, hogy ez nem konkrét becsapás, csak optikai tuning.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.08.25. 14:03:57

Kici kínai a piacon öccáé odadja ugyanaztat.
Accijóba.

kubatov_kommunista 2010.08.25. 14:04:29

@Circus: a macskának lesz, jó lesz egybe is.

Mogyoró007 2010.08.25. 14:15:23

Az látom mindenkinek elkerülte a figyelmét, hogy az alsó táblán piciben ott van, hogy egységár: 1499 (?) Ft, 2999 2 darab ára. Azaz a korábbi 299/db helyett 2999/2 db lett.
Ennyi. Hülye poszt.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.08.25. 14:18:10

@atpijkamo: örömmel konstatálom, hogy már Ön is komplett. Komplett idijóta :D

staropramen 2010.08.25. 14:28:02

Sztrovacsekek!
Ez már lejárt lemez,idejétmúlt dolog.Az okos üzletember most a hólapát akciókat figyeli és abba fekteti a szabad tőkét.A nyereségből aztán tavasszal vesz zászlót!
Csak szólok, ingyen tipp!

Rosszindulatú Vászka 2010.08.25. 14:31:06

@staropramen: csak szólnák a szegedi lidlibe elembe még a jóárasított akciós ródli sem fogy.

staropramen 2010.08.25. 14:31:23

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő):
Szevasz Sün!
Kiheverted a múltkori éjszakai kalandot a kutyáimmal?
Bocs de csak a lapát volt kéznél, muszáj volt azzal kihajítani a kerítésen.
Mégegyszer elnézést!

nozee 2010.08.25. 14:41:37

óóó, ilyet minden nap látni :D tegnap pl. pont a béke téri lidl-lel szemben lévő rossmannban találkoztam hasonlóval: 479ft helyett 479ft-ért.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.08.25. 14:50:28

@staropramen:
Szeva!
Null problémó, a legeslegjobb családban is előfordul egy-egy szívlapát.

admin1221 2010.08.25. 14:53:15

itt nem arról van szó, hogy csak az akciós ár van kirakva, az viszont 2x?
Egyszer normálisan, plusz még ki is van emelve alatta porossal, jól láthatóan. Az lenne az érdekes, ha látnánk, pár nappal ezelőtt mennyiért árulták.

staropramen 2010.08.25. 14:53:41

@Rosszindulatú Vászka:
Persze ott most két dolog megy nagyon
-a székely kapukulcs meg a székelykapu kulcs. Van díszdobozos kapukulcs is székely gyártmány de abból csak a névreszólót viszik.
Idióta önkormányzati képviselőkből meg túlkínálat van.

Rosszindulatú Vászka 2010.08.25. 14:54:59

@staropramen: meg úgy hallottam a gyújtós, gyufa meg öngyújtó is fogy.

Commandante Jayasuriya 2010.08.25. 14:55:53

Ilyenek ezek a bitang multik...
Nemzeti ereklyéinket úgy árusítják, mint a falusi kofák a naposcsibét.

halszájú 2010.08.25. 15:05:41

amíg nem büntetendő, addig teljeen normálisnak tartom, hogy azokat akik ezt megérdemlik, jól megszivassák.
nem tartom balhésnak tehát ha példul kiírják, hogy akcióóóó, és volt 1999 ft, most 3999 ft, azaz ténylegesen 2000 ft-al drágább.
biztos vagyok benne sokan meg fogják venni.
ezek a klinikai konzumidióták.

nestrot10 2010.08.25. 15:13:50

A HÜLYE MÉLYMAGYAROKNAK INGYEN KELLETT VOLNA KIOSZTANI....TAKARÓNAK A ZÁSZLÓKAT:)

Rosszindulatú Vászka 2010.08.25. 15:15:53

@nestrot10: minden rendben? Mér kajabálsz? Kérsz akciós xanaxot?

drowmage 2010.08.25. 15:38:21

@halszájú: Csakhogy büntetendő. Viszont jó magyar szokásként azok az emberek, akiknek ezt ellenőrizni s jutalmazni kellene, tesznek rá.

Commandante Jayasuriya 2010.08.25. 15:40:32

@staropramen:

Az majd csak a jövő héten lesz akciós.

drowmage 2010.08.25. 15:40:34

Ez a blogmotor egyre rosszabb állapotban van. Valakinek megvan Dr. House telefonszáma? Esetleg Cuddy-é?

AlulírottFentemlített 2010.08.25. 15:42:40

Milyen tré egy akció!
Legalább egy székelykaput adnának hozzá grátisz.

drowmage 2010.08.25. 15:43:01

Blogmotor, blogmotor...
Felrémlik előttem szomorú jövőd.
Főbe fognak lőni mérgezett kötéllel. Ha eljön a forradalom.

drowmage 2010.08.25. 15:46:51

Amúgy érdekes, hogy feljött az időgép téma. Ma fényképeztem le egy DeLorean-t.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.08.25. 15:46:55

@AlulírottFentemlített:
A székelykapuk elfogytak.
Szegedre vitték az összeset akcijósan.

Rosszindulatú Vászka 2010.08.25. 15:49:17

@staropramen: a jövő héten volt, de mind elfogyott.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.25. 16:14:29

@donfuligjimmy: Az öcsém komp akart lenni. De nem komplett.

lüke 2010.08.25. 16:23:42

kínai, Börni küldte
az Ecclestone

.lll. 2010.08.25. 16:48:26

háromnegyedötmúltkétperccel

vajon a svájcifrankot is kínába gyártják?

drowmage 2010.08.25. 16:52:30

@lófő: Nem. Mert akkor óccó lenne.

drowmage 2010.08.25. 16:54:43

Ablogmotorhaljonmeg!!!

Hátha hat...

drowmage 2010.08.25. 17:01:57

Hőőőőő. Megjeleníti, néhány percig otthagyja, majd eltünteti a hsz-t.
Eeezzz milyen fícsör!!!!

drowmage 2010.08.25. 17:07:57

@Rosszindulatú Vászka: Esküszöm, nem volt abban semmi olyasmi...

.lll. 2010.08.25. 17:14:43

ez a lidl olyan az aldinak,mint a match a smatchnak,vagy hogy?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.25. 17:30:11

@cicmen: Pfuuuuj, jobb heyeken ezért kimoderálnak root-ra
Használd inkább a SzabadEuropa.info elnevezést

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.25. 17:32:57

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő):
Aszond meg nekem hogy irod oda
a 12:00:00-t, de rögvest!
Merhogy csalsz azt tuti

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.25. 17:34:53

@atpijkamo:
Kompországba lehet komp, mennyen oda

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.25. 17:41:40

@horex: Megtörtént. Még utaznia sem kellett.

A rája szarik rája 2010.08.25. 17:53:25

Szánkódombot adnak a zászló mellé?

drowmage 2010.08.25. 18:01:29

@A rája szarik rája: Nem, de a kívánt alkalommal az asztal alá hánynak.

.lll. 2010.08.25. 18:23:41

@drowmage:
sőt,még szoptatnak is ha kell

drowmage 2010.08.25. 18:25:36

@lófő: Legalábbis megpróbálják...

Karipapa01 2010.08.25. 18:46:18

Ennyi aberrált idegbeteget, mint ez a sok kommentelő! Ha valamire nem tudtok, vagy nem akartok válaszolni, mi a fenének erőlködtök minden hülyeséggel? Úgy látom, hogy ezen a blogon kialakult sajátos egy beltenyészet, akik csak a saját nyűgjeikkel akarnak foglalkozni, más téma érdektelen. A pszichológushallgatóknak tudnám ajánlani ezt a blogot a vizsgaanyagukhoz, garantált a siker! Tudom, hogy most a mindenttudóktól és mindenhez értőktől nagy támadások következnek, de hadd jöjjön! Úgyis ragaszkodni fogtok a nagyképű hozzászólásaikhoz, hiszen csak itt élhetitek ki a "MENŐ VAGYOK" érzést! További kellemes nagyképűsködést kívánok főként munkaidőben! Tisztelettel mindenkinek.

.lll. 2010.08.25. 19:03:05

@Karipapa01:

én is legalább ennyire frusztrált vagyok a frankhitelem miatt,hadd el valahogy lesz

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.08.25. 19:07:15

@Karipapa01: valami ilyesmire gondoltam én is, teljsen egyetértek

Gastroger 2010.08.25. 20:36:08

@Karipapa01: @lófő: @Bukowszky:

"Ha valamire nem tudtok, vagy nem akartok válaszolni, mi a fenének erőlködtök minden hülyeséggel? "

Mi a lófasz komolyat lehet válaszolni erre a posztra??? Igazad van András, simizem a buksid, tényleg hűű de nagy átbaszás, fordulj fogyasztóvédelemhez? (semmi átbaszás).

"kialakult sajátos egy beltenyészet, "
- mivel hozzászóltál - Üdv a klubban. Amúgy én is outsider, read only vagyok általában.

"További kellemes nagyképűsködést kívánok főként munkaidőben!"
egy, ez most nem munkaidő, kettő az se amikor te írtad, három, ha munkaidőben megtehetem, akkor mérne, hálisten, négy, csipkebokor vessző. Ez mondjuk a háromhoz tartozott volna.. Vagy a kettőhöz. Mindegy.

Egy TROLL.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.08.25. 21:52:18

@Karipapa01: Tisztelettel jelzem, hogy a pszichológus nem feltétlenül hibbantakkal foglalkozik, csak a perverzebbje.
Ide inkább belezőkarmoló őstermelő kellene, vagy egy csapat mosolygó aldis.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.08.25. 21:54:37

@horex: Engedd el, ő úgyis tovább kapaszkodik majd beléd.

Karipapa01 2010.08.25. 22:04:40

@Gastroger: Három idézetet írtál tőlem, tehát három pontban válaszolok:
1. Soha senki nem kötelezett senkit, hogy egy poszthoz kommenteljen. Ha nincs kapcsolatos hozzáfűznivaló nem kell beleszólni, főként olyasmit, ami nem a poszthoz tartozik (pl.: évezredekkel ezelőtt milyen messze volt a hold). Főként azért, mert ez cikizés, és ezt azért nem kellene!
2. Sajnos tényleg kialakult a "beltenyészet" , mert ha utánnanézel az utóbbi idők kommenjeinek, azt tapasztalod, hogy mindenkit lehurrognak, aki a Homáron nem rendszeresen kommentel. A Homár jelmondata a "fogyassz, herdálj, szenvedj" nem azt jelenti, hogy bármely NAGYMENŐ itt ossza az észt, hanem azt, hogy mulassunk a kereskedelmi visszásságokon, esetleg adjunk valami tanácsot HA TUDUNK! Egyébként ne üdvözölj a klubban, mert ilyen szar klubnak nem leszek a tagja. De nem is lehetnék, mert nem vagyok frusztrált.
3. Munkaidőben? Ha megnézed a kommentek legalább 2/3-a munkaidőben jön be. Ilyenkor, amikor csak mi beszélgetünk kb. óránként egy komment. Lehet,hogy írigy vagyok, mert más teheti, én pedig nem?

Karipapa01 2010.08.25. 22:09:11

@enamel: Ezek az emberek nem hibbantak, csak frusztráltak. A gond az lehet, hogy nincs pénzük pszichológusra. Lehet, hogy bele kellene venni a cafetéria rendszerbe?

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.08.25. 22:29:47

ez komolyan szánalmas. döbbenet, hogy ennyire hülyének nézik a csóró magyart a multik

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.08.25. 22:55:11

Felháborító. Hát mennyi magyarságtudat lehet abban, aki multiban vesz zászlót, ráadásul leértékeltet? Hát milyen százalékban tükrözi szent eleink fényét hitvány 2999 Ft? Hát micsoda proli magatartás ez kérem... Ráadásul mi az, hogy csak háromszínű van, árpádsávos meg nincs?

Más oldalrul viszont, minden házba kell négy kerék, meg legalább egy magyar zászló. Úgyhogy innentől tőlem lehet megrendelni echte magor csomagolásban, 25999 Ft-ért, és azt majd hiteles lesz.
65900-ért lesz olyan is, amit táltos áldott meg.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.08.25. 22:59:03

@enamel: Jah és 169900-ért lesz olyan is, amin nem csak mezei áldás van, hanem sztártáltosé.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.08.25. 23:01:36

Ez hagyján,a torinói Lidlben ugyanezt a zászlót ugyanilyen akciósan árulják olaszoknak nemzeti lobónak.
Persze 90°-al elforgatva. :))

cicmen (törölt) 2010.08.25. 23:13:57

@Karipapa01: 18:46:18 ma ennyi idő kellett hogy előkerüljön egy faszfej.
Ne utasíts rendre te itt senkit, te kis okostojás!

cicmen (törölt) 2010.08.25. 23:16:20

@Karipapa01: Otthagyott a nőd? Vagy nem is volt mi? Te vagy még egy lelkibeteg ahogy elnézem!

horex0 2010.08.26. 00:24:26

@enamel: Én soha nem fídelem a trollt
:)

horex0 2010.08.26. 00:25:30

@cicmen:
Vénszivar visszatért

horex0 2010.08.26. 00:26:55

@horex0: Hogy jött ez a 0 nikkem után?????
Ez a blogmotor tényleg.......troll

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.26. 06:27:57

@horex0:
ez az uj rendszer minden offolo 0-at kap
harom 0-a 11-es
egy fel baccal kell elvegezni
frusztracioert ket 0-a jar
jo lesz ha figyelsz

A rája szarik rája 2010.08.26. 07:08:00

1. Ez a poszt nem a tegnapi?
2. András itt van?
3. És Sün?
4. Dél lesz?

Rosszindulatú Vászka 2010.08.26. 07:34:37

@hagyma: hüjeség, külömben a mi nikkjeink már rég lennének nullázva :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.26. 07:52:29

@Rosszindulatú Vászka: nade kerlekszepen
en mindig erdemlegeset irok
arrol nem tehetek, hogy neha a kozvelemeny nyomasara, mondhatnam sulya alatt el kell arulnom, hogy holnap Mary hamburgert sut
igazi jo marhabol sok sok korettel, grillen

.lll. 2010.08.26. 08:25:25

@hagyma:

én pedig bevallom,hogy szeretem a vupper szendvicset

cicmen (törölt) 2010.08.26. 08:59:05

Tényleg jól látom? Ez a tenapi?

cicmen (törölt) 2010.08.26. 09:03:31

Aberrált, idegbeteg beltenyészet!
Alszatok?

cicmen (törölt) 2010.08.26. 09:05:30

@Rosszindulatú Vászka: Szeva Vaszilij!
Cigányok a holdon bejött?

Rosszindulatú Vászka 2010.08.26. 09:17:10

@cicmen: szeressem az ijesmit, mint a Malacok az űrbent. Monnyuk a kurucos humor nekem túlcizellált, én az ojan bölcsészélcet nem mindég értem.

cicmen (törölt) 2010.08.26. 09:26:21

@Rosszindulatú Vászka: Nem hiszem, hogy ők csinálták a képet, csak ott találtam.
A tegnapi vasazóshoz meg pont passzolt.
Meg én nem is vagyok bölcsész, erőszakon végeztem.

cicmen (törölt) 2010.08.26. 09:30:50

@atpijkamo: Volt! Az is volt, hogy volt a volt. Valamint, hogy volt a volt már.
Az nem volt, hogy jé ez még mindig a tegnapi szar! De mostmár ez is volt!
Írj gyorsan valamit ami nem volt! (és nem amper). Ha valami sokszor volt az lehetne kilovolt!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.26. 09:31:18

@cicmen: Hogy csinálsz amper mérőből volt mérőt?
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Leejted.

Rosszindulatú Vászka 2010.08.26. 09:43:46

@cicmen: sejtettem, hogy egy ojan igasságos csapat csak használ ojan képmanipuláló programot, aminek az elkészítésénél mindenféle gyanús nevű kétes etnikumok dolgoztak :)

Manci néni, a szomszéd 2010.08.26. 09:53:24

Kalóz zászlót hol lehet kapni?

yippyupp 2010.08.26. 09:54:21

@Rosszindulatú Vászka: képmanipuláló program? 90 fok centrifuga?

Rosszindulatú Vászka 2010.08.26. 09:56:04

@Manci néni, a szomszéd: eseleg a Tomicicával biznicejjél, neki fantipompi textílárui vannak a sopjába. Persze, csak, ha fajmagyar vagy (esetleg székej) külömbe nincs bolt.

elwood 2010.08.26. 10:01:12

@Karipapa01: "A pszichológushallgatóknak tudnám ajánlani ezt a blogot a vizsgaanyagukhoz, garantált a siker!"

asszem ezzel már elkésett. már volt valami aberált pszichopata vagy pszichológus aki az ilyen kommentekből írt

azért nem szeretném, ha a jövő pszi-jei anyag nélkül maradnának, ezért tolom ezt a pár sort ide.

Rosszindulatú Vászka 2010.08.26. 10:02:19

@cicmen: hát a Gyuri most még a kálcium pezsgőtablettákkal meg szimfóniával sem tud biznicelni, még a többi bentlakó sem szólhat hozzá.

www.tomcatpolo.hu/index.php

cicmen (törölt) 2010.08.26. 10:13:20

@elwood: Különös tekintettel karipapi kommentjére! Nem vagyok szakmabeli, de egy hisztérikus, akaratos, nagyképű, egoista személyiségjegyekkel rendelkező, enyhén pszichopata alkatnak tünik.

Rosszindulatú Vászka 2010.08.26. 10:19:36

@cicmen: sztem igaza van. Pattanásos kis buzik vagytok és mennyetek a picsába. Én megyek legelöl, vagyishogy első!

cicmen (törölt) 2010.08.26. 10:23:12

@Rosszindulatú Vászka: Pattanásos kis buzik vagytok és mennyetek a picsába.
Vazze! Bőröm mint a hó, nemi identitásom hetero, mondjuk a picsa jó uticélnak tünik.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.26. 10:44:49

Hol van a Homár panaszkönyve? Szeretném beírni, hogy már több mint egy napja nincs új poszt.

Rosszindulatú Vászka 2010.08.26. 10:47:51

@atpijkamo: jamár te kis te. Írni köll egy levélt a Homárnak, meg az ombucmannak, meg a fogyivédőknek. Ez fontosch. És a haza fényre derül.

Bubu99 2010.08.26. 10:49:03

Egyébként a törvény úgy szól,(vagy az ide vonatkozó jogszabály), hogy akkor kiírható, hogy akció, ha valaha ez a termék volt drágább az üzletben. Tehát ha egyszer volt mondjuk 5000 HUF akkor ez alatt bármikor lehet írni az akciót, függetlenül attól, hogy az előző nem akciós árnál drágább.

Pl: Döglött kutyát, macskát veszek 200 FT/Kg áron....ugyanitt kolbász eladó 600FT/Kg áron. Akció :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.08.26. 10:51:41

Szólni kéne a tótavének, hogy kanyarítson már valami Aldis posztot a Lidliről is, mert a szilyék nem győzik tintával.

.lll. 2010.08.26. 10:57:46

szili épp harcsafogó versenyen van

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.26. 11:18:44

@Karipapa01: "2. Sajnos tényleg kialakult a "beltenyészet" , mert ha utánnanézel az utóbbi idők kommenjeinek, azt tapasztalod, hogy mindenkit lehurrognak, aki a Homáron nem rendszeresen kommentel. " Légy erős! Egymást, a rendszeresen kommentelőket is lehurrogjuk. "Mi az hogy?! Nagyon is!"

Rosszindulatú Vászka 2010.08.26. 11:33:52

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: a faszt. Kis buzi. Ne hazuggy, fordujj szagemberhez :)

elwood 2010.08.26. 11:34:26

"mindenkit lehurrognak, aki a Homáron nem rendszeresen kommentel."

egy fenét, megy a francba az ilyen kezdő

:-)

cicmen (törölt) 2010.08.26. 11:34:38

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: na mivanmár lidl istván király akció nem jut eszedbe semmi?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.26. 11:44:56

@cicmen: A Szent Istvántól a Gyurcsányig terjedő korszak, úgyis mint a Szent Jobbtól a balfaszig?
Lejárt lemez, és az is marad, hacsak Szent István, vagy méginkább Szent László törvényeit nem léptetik újra hatályba, de akkor még a kormánypárti képviselők közül is jópár az orrával lenne kénytelen szavazni...

cicmen (törölt) 2010.08.26. 11:45:01

Na ez a poszt teljesen szarni ment!
Süni úr melegíthetsz, azonnal dél van!Van egy érzésem, hogy a sün pontos idője lesz ma a legérdekesebb a homáron.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.26. 11:46:19

@Rosszindulatú Vászka: Releváns hozzászólást nem bírsz összehozni, te kis tüdőféreg?
;-)

cicmen (törölt) 2010.08.26. 11:49:15

A szent jobbtól a balfaszig?
Ha nem kopirájtolod, írnék ezzel a címmel egy áttekintést hazánk történelméről!
A szent jobbtól a balfaszig. Nállam most bekerültél a klasszikusok közé!

helianthus 2010.08.26. 11:49:47

nemt tudom tagja vagyok-e az idegbeteg beltenyészet klubbnak, de ha igen kérem sürgős kizárásomat, mivel én nem lennék tagja olyan klubbnak, ami engem is felvesz. :D

cicmen (törölt) 2010.08.26. 11:54:18

@helianthus: Jó! Ki vagy rúgva! Egyébként is elmaradtál a tagdijjal!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.26. 11:56:34

Az volt már, hogy ebben a posztban már volt dél?

Rosszindulatú Vászka 2010.08.26. 11:59:05

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: az ijen magadfajták miatt ijen szar ide kommentelni. De majd megmondlak az óvónéninek és baszhatod a nagy piros dömpert.

cicmen (törölt) 2010.08.26. 11:59:41

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ja tényleg! És már láttam is! Csodálom, hogy nem ragadt meg.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.08.26. 12:04:22

A blogmotor órája összeszarta magát.
Öntsék ki belőle az olajat, aztán lökjék a Dunába!

helianthus 2010.08.26. 12:47:11

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Tisztelt Sün!
Örömmel értesítjük, hogy mivel az alap szinten sikerült 20-szor délt jelentenie délben, feljebb lépett egy szinttel.
A jelenlegi szinten a blogmotor tetszőlegesen cserélgeti a kommenteket és tetszőleges időben jeleníti meg őket. Amennyiben ezen a szinten is sikerül 20-szor delet harangozni várja Önt a következő szint, melyről azonban egyelőre nem árulhatunk el többet Önnek, csak annyit, hogy ott már nem csak az időben, de a térben is ugrálhatnak majd a kommentek.
Jó próbálkozást kívánunk!

Delet Jelent KKT.

Quick_6 2010.08.26. 18:06:52

Mocskos LIDL! Mindet bezáratni és felégetni! Helyükre zöld parkot építtetni (az ő pénzükön persze).

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.08.27. 06:31:52

@QuickSixx: Azt olvastam, hogy mindet bezáratni, aztán feleségül venni.....

otirt 2010.08.30. 11:50:50

Tisztelt kommentelők, mielőtt minden marhaságot összehordanátok, illendő lenne tájékozódni.

A LIDL rendszerében az Olcsóbb tábla NEM Akciós terméket jelent, tehát nem feltétlenül leértékelésről beszélünk, hanem arról, hogy az adott termék olcsóbb mint más üzletekben. Gyakorlatilag figyelemfelhívás.

Ezt összekeverni az akcióval kb. olyan, mintha valaki nem tudná megkülönböztetni a repülőgépet a kamiontól.

DW73 2010.09.09. 13:17:50

Ennek az írásnak mi értelme? Ekkora barmot!