Tékozló Homár

A rendőrség a maga részéről felmentette a PPO-csalókat

2010.09.10. 09:55 | szily | 346 komment

Most, ma reggel, a rendőrség nyomozást megszüntető határozatát olvasva rendült meg végleg bármiféle hitem és bizalmam a magyar rendőrségben. Ugye mindenki emlékszik a magyar internetes kereskedelem az átvertek számát tekintve legnagyobb csalására? (Itt olvasható mind a tizenegy darab korábbi PPO-s posztunk.) Ha valaki kimaradt volna: a cég weboldalán keresztül lehetett például autópályamatricát venni, a csalás az volt, hogy - miközben megszerezték a júzerek bankkártyaadatait - meghirdették az ingyenes szolgáltatást, amit később sunyiban fizetőssé változtattak, majd önkényesen le is emelték a pénzt több tízezer számláról. Az ingyenes csomag fizetőssé tételéről csak a ppo weboldalán tettek közzé egy kis posztot, még egy mailt sem küldtek az érintetteknek, nyilvánvalóan nem véletlenül. Az alant eredetiben olvasható rendőrségi határozatból kiderül, hogy harmincezer palimadarat vertek át. A hitem pedig azért rendült meg, mert a dokumentumból kiderül, hogy a rendőrök egész pontosan fel tudták deríteni az eset körülményeit, majd a végén mégis azt mondták, hogy ez nem csalás, legföljebb polgári jogi, fogyasztóvédelmi ügy. Az illetékesek közben eltették a 30 ezer ember pénzét, majd most nyáron bezárták a weboldalt.

Szégyenteljes dokumentum alant:

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eszteranyu 2010.09.10. 09:57:21

1.
Egyébként asztakqrva...

elwood 2010.09.10. 09:57:54

"Most, ma reggel,... rendült meg végleg bármiféle hitem és bizalmam a magyar rendőrségben."

Pont most amikor már közbiztonság van ?

eszteranyu 2010.09.10. 09:58:49

Engem anno egy rendőr akart megerőszakolni...14 éves voltam...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.10. 09:59:06

Miért nem lepődöm meg?

Jöhet a per, de szerintem ebből pénz nem lesz.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.10. 10:00:08

Gagyi blogmotor elmehet a jófenébe.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.10. 10:01:09

Most például csak az első komment van kinn.

Dr. Kix 2010.09.10. 10:05:27

"Basszák meg a kurv@ zsernyákok" asszem így nyomta annak idején Gansxta Zolee (vagy hogy írják a nevét)

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.09.10. 10:10:03

Megerősítést nyert amit már eddig is tudtunk.
Lopni csak sokat ... qrva sokat szabad. Azt meg lehet úszni bűntetlenül.
Ha netán élelmiszer, bizsu (lásd a napokban tizenéves csitrik) lopására vetemedne valaki, az másnap a fogdában ébred.

MAGYARORSZÁG! ÉN ÍGY SZERETLEK!!!!!!

sanyisanyi 2010.09.10. 10:10:20

Volt még bárkinek is bizalma a magyar rendőrségben??
Ezek maximum a traffipaxot meg a viperát tudják használni, másra nem jók.
Szánalmas, ingyenélő bagázs.

Kiváncsi Fáncsi 2010.09.10. 10:12:46

Arra lennék kíváncsi, hogy kinek a kije ült a PPO tagjai között, és hány csontváz fog majd kihullani kis idő múlva ebből a sztoriból... :D

Alikam 2010.09.10. 10:13:40

Továbbra is azt mondom, hogy nem adjuk ki felelőtlenül a bankkártyaadatainkat.

A változásról való hír kint volt tehát a tájékoztatás meg volt.

Aki ilyen hülye volt az meg is érdemli.

Sunyi a magyar rendőrség, de ebben az esetben szerintem igazuk van. Mivel fogják meg az ipséket? Talán ha tájékoztatás nem lett volna kitn akkor még lehet csalással vádolni őket de így...

ziza133 2010.09.10. 10:14:11

Hello-bello, en ugy tudom visszaadtak a penzt mindekinek! En visszakptam a PPO-tol a hitelkartyamra!
Akkor most hogy is van ez?

Csigorin 2010.09.10. 10:14:58

Értem, szóval nem lettünk elzárva a visszaköveteléstől, tehát ha én elveszek vkitől valamit, de bármikor visszaadom ha kéri, akkor nem loptam el, csak "önkényesen kölcsönvettem", és ez a rendőrség szerint rendben van!!!
Mi a helyzet a bizsulopó lánykákkal? El lett zárva az áruház a visszaköveteléstől? Nem, nemcsak hogy nem lett elzárva, sőt egyből vissza is kapták. Ott mégis úgy kezelik -megjegyzem helyesen- hogy megtörtént a lopás.
Itt akkor miért is nem?

Amúgy regisztráltam PPO-nál mobilfeltöltésre, rendesen bereggelt kártyával. Az, hogy lett egy 2200as évi díja, nem zavart annyira, végülis havonta alig több mint 100 ftról van szó, nekem ennyit megér, hogy neten bármikor tölthetem a telefonom, mert más lehetőségem sokszor nincs külföldről.
Az viszont, hogy önkényesen felmondták a szolgáltatást év eleje-közepén, ÉS a pénzt meg szépen zsebrevágták, na AZ idegesít, és innentől szarjanak sünt tényleg.

Alikam 2010.09.10. 10:16:18

@Kiváncsi Fáncsi: Hagyjad már, ha durván számolunk akkor mondjuk hatvan millió forintról van szó, amiből szerintem kapásból lejön 20 milla, úgyhogy marad egy negyven milla, mondjuk 3-4 embernek, az jóindulattal is 10.000.000 forint.

Na most ha valaki olyan szinten van államigazgatásban, az egy sima kis áruházépítésnél kap ennyi kenőpénzt, egyszeri alkalmommal, egy aláírásért.

Csigorin 2010.09.10. 10:16:20

@Alikam: Odáig lenne igazad, ha nem szüntették volna meg önkényesen a szolgáltatást, amiért előre beszedték a pénzt, amit utána b*sztak visszaadni.

Konyak_ 2010.09.10. 10:17:10

Állítólag (nem tudom igaz-e) itt nyomul majd a PPO-brigád tovább: yaya.hu

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2010.09.10. 10:18:02

azért az meglepő, hogy a biróságig se jutott el az ügy. Ott mondjuk vártam az elutasitást, de úgy látszik egy fokkal hamarabb léptek...
Még szerencse, hogy nálunk előtte lett bankkártya cserélve, igy csak próbálkoztak a lenyúlással.

Médiasas (törölt) 2010.09.10. 10:18:16

Volt, aki visszakapta a pénzt? Hát az ezerből egy, vagy számviteli hiba volt a pépéónál.
Le is léptek külföldre, vagy rosszul emlékszem?

Gyagyás Tóni (törölt) 2010.09.10. 10:19:54

Nem kell ilyen sznob úri huncutság mint sms-es előfizetés és akkor nem húzzák le az embert. Úgy kell nekik!

udvari bolond 2010.09.10. 10:22:46

e-mailben küldték, látszik minden címzett mailcíme, helló, "bcc", adatvédelem rulez, faszgeci rendőrők, szopjatokle.
ja bocs, ez így csúnya lett.

ziza133 2010.09.10. 10:24:25

.
.
Megegyszer mondom, mindeki visszakapta a penzet! En is! Nezzetek meg a hitelakartya egyelneg ertesitnel, ott a debit!
Vakegerek!
.
.

tiborc2008 2010.09.10. 10:25:32

Szenny MáFia országa.

Csigorin 2010.09.10. 10:25:46

@ziza133: Direkt végignéztem idén januártól mostanáig az összes hitelkártyatranzakciót. NEM jött vissza az a bizonyos PPO-s pénz.

Red Fox 2010.09.10. 10:27:02

Ezt a levelet én is megkaptam és ezt válaszoltam rá:

"Tisztelt Heiter Zoltán r. őrgy.!

Gratulálok a sikeres nyomozáshoz és ahhoz a tényhez, hogy ebben az országban ez nem számít csalásnak.
Nem mellesleg az oldal 2010.07.31-el bezárt.
Tehát ha 30 084 ügyfelük volt akiktől beszedték tagságonként a 2490 forintot akkor hozzájutottak nagyságrendileg 70 millió forinthoz (nem mindenkinél tudták leemelni az összeget) éves díjként.
Ezért az összegért sikerült is 7 hónapig "szolgáltatniuk". Persze a maradék 5 hónapra járó díjat nem fogja visszafizetni a cég senkinek.
Ez a része szerintem csalás, nem nagyon van mit szépíteni ezen. Gyakorlatilag jogosulatlanul jutottak hozzá több mint 35 millió forinthoz.

De gyanítom, hogy ez a 2490 Ft remek kis tanulópénz volt elég sok magyar internetező társamnak. Nekem legalábbis az volt."

Ezt a választ kaptam:
"Tájékoztatom, hogy amennyiben a nyomozást megszüntető határozattal nem
ért egyet akkor panaszt tehet, amelyet az ügyészséghez fogunk
továbbítani a panasz elbírálása végett.

Tisztelettel
Heiter Zoltán r. őrgy."

bodigabi 2010.09.10. 10:27:15

Ez olyan király üzleti modell volt, hogy kár, hogy nem nekem jutott eszembe.
Csak azt nem értem, hogy az a rengeteg "károsult" mi a fasznak regisztrál egy olyan oldalon ahol ennyire kiszolgáltatja a bankszámla adatait.
a szolgáltatás amúgy is fölösleges volt, a sok gyökér elküldte az sms-t a matricáért, aztán meg az első kútnál megállt tankolni. Nehéz lett volna akkor megvenni?

Csigorin 2010.09.10. 10:28:32

És mégegyszer mondom, nem az fáj hogy a pénzt levonták, hanem hogy utána önkényesen felmondták a szerződést és basztak szolgáltatni, és úgy tekintették hogy ez így korrekt megoldás. Még ha vissza is adták volna a pénzt amit én nem kaptam meg, akkor sem lenne elfogadható, hogy ha én elállok egy vállalt szerződéstől, akkor a másik kárára szarok rá, egyszerűen visszaadom a pénzt és szevasz. Tegyük fel te pl veszel egy vonatjegyet hogy elvigyen Bécsbe ahonnan repülsz egy konferenciára, mindent befizettél előre, ami nem visszatéríthető.
Utolsó pillanatban a vasút közli hogy baszik vonatot indítani, de nesze itt a vonatjegyed ára. A többit meg bebuktad. Korrekt?

tiborc2008 2010.09.10. 10:28:43

Maffiacsicska sündörségtől ennyi telik.

flamer 2010.09.10. 10:29:01

@ziza133: A PPO-tól senki sem kapott vissza pénzt, aki visszakapta, az a bankjának köszönheti. Ebben a tekintetben viszont annyira nem alakult ki egységes álláspont, hogy nem hogy a bankok között van különbség, de még az egyes bankokon belül is.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.10. 10:29:24

@tiborc2008: Mit vársz egy olyan kultúrától, ahol egy férjnél lévő nőről elhiszi, hogy szűz volt, amikor gyereket szült?

udvari bolond 2010.09.10. 10:30:06

btw miért kell kisatírozni az eljáró rendőrök nevét?

Csigorin 2010.09.10. 10:30:20

Vagy hogy a 7-5 hónap is benne legyen a hasonlatban: elvisz mondjuk Bruck ad Leitháig, aztán kirúg a vonatból, és nem ad vissza semmi pénzt, te meg menj ahogy akarsz.

nagybela2 2010.09.10. 10:30:45

hogy nem bírt elmenni valaki a kútra matricáért...

mrzigi 2010.09.10. 10:31:38

"rendült meg végleg bármiféle hitem és bizalmam a magyar rendőrségben"

Sokaknak ehhez az kell, hogy rendőrök szeme láttára lincseljék meg az utcán ... szóval te még a szerencsésebb homárok közé tartozol (vagy intelligensebb)

LOL

udvari bolond 2010.09.10. 10:31:41

@flamer: hát ha a bankok az ügyfeleikkel foglalkoztak volna, sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből.
Magyarul, ha a bankok védik az ügyfeleiket, és ők is követelnek. vagy vmi ilyesmi.
De itt bankok is szarládák.

flamer 2010.09.10. 10:32:07

@Alikam: Üdvözöljük a PPO képviselőjét.
Érdmes felidézni, hogy nem adták ki felelőtlenül a bankkártya-adatokat, a szolgáltatás az OTP-n keresztül ment és arról volt szó, hogy a kapott adatokat nem tárolják el, csak arra az egyszeri alkalomra érvényesek. Aztán mégsem.
Az ÁSZF módosítását meg elég érdekesen hirdették ki (gy.k.: igyekeztek minél jobban elrejteni).

De akit érdekel, nyugodtan olvasson bele az előző posztok anyagában, elég jól körüljárták ott az ügyet, hogy mennyit sunnyogott a PPO.

Paparaszt 2010.09.10. 10:32:22

Ismét előjött a zsigeri gyűlölet a rendőrök ellen, csak most az okot nem értem, hogy miért. Nem ők hozzák a törvényeket, márpedig a határozatban szépen le van írva, hogy miért is nem csalás az egész sztori. Egyébként az indokoló rész felett dőlt betűvel ott szerepel, hogy a határozat ellen lehet panasszal élni.
Szerintem korrekt az egész. Leírták, mit derítettek ki, és leírták, hogy ez nem valósítja meg a csalás törvényi tényállását. Hol itt a hiba?

ziza133 2010.09.10. 10:34:49

@flamer: Nekem kulfoldi bankom / kartyam van (holland)...es az ugy utan par hettel vissza is jott a lovetta

min 2010.09.10. 10:35:30

Heiter Zoltán örnagy szarjon sünt az osztályvezető alezredessel együtt.
Lenézem és lesajnálom a magyar rendőröket.Egy utolsó senkiházi banda egytől egyik.

Iridium 2010.09.10. 10:36:36

Nem tudom mi ebben az egészben a különleges. Ez normális eljárás Magyarországon, mi a vita tárgya?

min 2010.09.10. 10:36:52

@Paparaszt: De egy áruházi tolvajlásért persze már fogda jár. Pedig csak "véletlenűl" maradt nála a cucc.

egy atlag 2010.09.10. 10:37:12

szerintem kb. 2 millióért tusolták el sünök. szóval megéri lopni.
az nkh-nál egy vizsgahely 1 guriga úgy hallottam.
ez a lehetőségek országa

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2010.09.10. 10:37:26

akkor a PPO jelentése mától nem is lehet más minthogy Pipogya Pöcsöknek Odabasztak..

ren dőreség.. biztosítják a bűnelkövetési jogot a bűnözőknek; ahelyett, hogy format C-vel foglalkoznának vidéken..

Iridium 2010.09.10. 10:38:13

@ziza133: gondolom a magyarok több mint 95%-ának nem holland vagy egyéb külföldi kártyája van?! Te valószínű a szerencsésebbek közé tartozol.

forexfelix 2010.09.10. 10:39:31

Nekem sem jött vissza a pénz. Azért mertem megadni nekik az adataim, mert az AUTOPÁLYA.HU oldalról irányitottak oda, igazából elbambultam és azt hittem az Állami Autópálya Rt valami leányvállalata intézi a fizetőkét.

Persze azok rögtön elhatárolódtak tőlük, de hát szerződés nélkül , puszira adták oda nekik ezt a zsíros melót? Ha volt szerződés akkor hogy úszhatták ezt meg a bezárást anyagi veszteség nélkül?
Na mindegy, nem volt olcsó ,de megint tanultam valamit :(

T-akonypunpa 2010.09.10. 10:40:36

Balkanisztánban csalóké a világ...

cicmen (törölt) 2010.09.10. 10:40:42

@Le vagy szarva: Próbáld meggyujtani!
(mondjuk ha most a melóhelyról kommentelsz akkor inkább ne!)

Alikam 2010.09.10. 10:40:48

@Csigorin: majd részleteiben is elolvasom az összes kapcsolódó posztot, de azt akkor sem fogom megérteni,h ogy egy ingyenes szolgáltatást reklámozó cégnek mi a fasznak kell megadni a bankkártyaadatokat??

Sok idióta, nem tűnt fel nekik, hogy hát ha ingyens akkor minek a bankszámlaszám?

ziza133 2010.09.10. 10:40:49

@Iridium: Hmm...ez uj info nekem, azt hittem nem merik megtenni h nem adjak vissza a penzt, es -akarcsak en- midnenki automatikuasn visszakapja! :O
Bakker!

alex58 2010.09.10. 10:41:50

Ha nem tudnátok: a rendőrség hozza a határozatot, de a nyomozás törvényességi felügyeletét az ügyészség látja el. Ez azt jelenti, hogy az ügyészség végig látja,ismeri az ügyet, sőt az ilyen bonyolultabb megítélésű ügyekben tulajdonképpen irányítja is, ha mást nem, azzal, hogy a végén megmondja a rendőrségnek, hogy vádemelési javaslatot tegyenek, vagy szüntessék meg a nyomozást.

Ezért ha valakinek nem tetszik a határozat tartalma , az ne a rendőröket szidja. Szidja akkor, ha nem tudják felderíteni a tényállást, vagy ha nem találják meg a tettest, de ne akkor, amikor abban kell dönteni, hogy egy adott cselekmény bűncselekmény-e.

regent123 2010.09.10. 10:42:17

@Csigorin: Vonatos hasonlathoz:
Rendszeresen utazol a Budapest-Bécs vonalon a BBP Kft.-vel, mindeddig ingyen volt, mindössze arra kértek, hogy olvass el egy szerzöödést, írd alá, és add meg a bankkártyaszámod. Minden további tájékoztatást, az állomáson kifüggesztett hirdetöötáblán fogsz a jövööben megtalálni. Te ezt tudomásulvetted, használtad a szolgáltatást egy évig, és tényleg ingyen volt. Aztán egyszer csak észreveszed, hogy leemeltek a számládról egy kisebb összeget, egy éves elööre fizetendöö utazási díj címén, ráadásul nem a BBP Kft, hanem a GGT Kft. MI EZ? Felhördülsz, feljelented a céget, vissuaköveteled a pénzt. Aztán a rendöörség megállapítja, hogy ahogyan az eredeti szerzöödésedben is állt, a cég minden változtatást kifüggesztett az állomáson a hirdetöötáblára, csak te nem olvastad el. Ha elolvastad volna, akkor láttad volna, hogy a szolgáltatás már nem ingyenes, elööre átalánydíjban kell fizetni az utazásért.
Nem látom itt a csalást, ha nem vagy megelégedve a tájékoztatással, akkor ez tisztán fogyasztóvédelmi ügy, vagy polgári peres eljárás. Pont olyan, mint hogy az egyik szomszéd szerint átlóg a körtefa ága, a másik szerint meg nem.

Aztán fél év múlva a GGT Kft. bezár, és persze nem fizeti vissza az átalánydíj fennmaradó részét. Na itt már kétesélyes a dolog, de ismerve, hogy pl. az építööiparban hány cég csinálja ugyanezt, nem sok jóval biztatlak.

Malachi 2010.09.10. 10:42:23

évente kb. 10-szer használtam mobilfeltöltésre. kényelmes volt. aznap, amikor értesítés nélkül levették a pénzt, megjött a banktól az sms. felhívtam az ügyf. szolgálatot, hogy mialóf, miféle pénzt vettek le. az ügyintéző már az összegből tudta, hogy a PPO az, ő TUDTA. pedig nem a PPO szerepelt az sms-ben, hanem valami külföldre bejegyzett cég. egyébként többen is hívták addigra ezzel kapcsolatban, ezt is elmondta.

utólag nem érdekelt, ugye az volt a mese, hogy a 2010-es díjat előre kellett fizetni. így viszont azt mondom, kapják be tövig.

Cinkes 2010.09.10. 10:43:45

Ezt előre sejteni lehetett, balfasz töketlen rendőrség, nem is értem mi a fasznak vannak. Lófaszt nem csinálnak, bírságolás nélkül meg meglenne mindenki. Csak bíróság elé kellett volna tolni az ügyet. A magyar jogrend is olyan amilyen, a fogyasztót nem védi. Azt is tudtam előre, hogy pár hónapon belül lehúzza a rólót a PPO azt meg is oldotta ezzel a problémáját.

Alikam 2010.09.10. 10:45:07

@flamer: hagyjad már ezt a PPO képviselőjét:)

Egyszerűen most 30.000 idióta azon hőbörög, hogy ráültették őket a faszra, méghozzá nem is túl megerőltető módon, csakis a saját hülyeségüket felhasználva.
Érdekes, tőlem nem nyúlt le a PPO pedig én is neten veszek autópályamatricát, ja igen, sorry én netbankon keresztül amiért hatalmas 150 forintos havi díjat fizetek.

Nem tűnt fel, hogy egy ingyenes szolgáltatásra minek bankszámlaszám?

ERzzel a PPO üggyel már korábban is az volt a problémám, hogy ugyan maga a cég valóban erkölcstelen, de ez az erkölcstelenség eltörpül azon hatalmas hülyeség mellett amit a bepalizott emberkék csináltak.

Alikam 2010.09.10. 10:46:39

Ez kb olyan mint ha az itt a piros hol a piros-ban vesztesz és akkor kiderül, hogy hát csaltak:)

Most akkor kit hülyézzek le, a csalót vagy a palimadarat?

Staki 2010.09.10. 10:47:29

Kedves Rendőrség!

A ku*va anyádat!:)))

porosut 2010.09.10. 10:47:33

Nincs a károsultak között egy ügyvéd aki csak-azért-is végére jár a dolognak?
Én - sajnos - nem igazodom el ilyen ügyekben.
Sajnálom a 2000 ft-om de ezért nem fogok ügyvédet fogadni.
A 2000 forintomat felajánlom az "ügyvédnek", ha visszanyeri!!

Secnir 2010.09.10. 10:48:03

nem értelek benneteket
70 milláról van szó.
most, amikor Csontváztáró Varga Mihály milliárdokat keresgél a szekrényeiben, ennyi pénzér a rendőrök meg sem mozdulnak.
Várnak a nagy halakra...

Cinkes 2010.09.10. 10:48:50

@regent123: azért ez így nem teljesen igaz. Ingyenesnek hírdették és működött éveken keresztül, majd a bankkártyaregisztrációt azzal az indokkal vezették fel, hogy megkönnyítik vele a fizetést. Egyértelműen a félrevezetés volt a cél. Amit te itt előadsz annak úgy kellene szólnia, hogy a wc-ben akasztották ki a táblát, hogy jövőre fizetős lesz amíg az ajtó előtti reklám ingyenességet hírdetett. Remélem világos a különbség.

Alikam 2010.09.10. 10:48:55

Ha engem szivatott volna be így a PPO, akkor fülemet farkamat behúzva suznnyognák el, nemhogy még világgá is kürtölöm, hogy micsoda egy balfasz voltam.

Secnir 2010.09.10. 10:49:13

@Alikam:
te nem vagy tisztában az előzményekkel. hülyeségeket írogatsz.

Malachi 2010.09.10. 10:50:05

@Alikam: tudod, amikor MINDEN netes oldalról a PPO-hoz irányítanak a linkek, ha mobilt töltenél, azt meg úgy lehet ugye, hogy megadod a bsz számodat, akkor nem értem miért vagyok idióta és hülye, mert használtam egy szolgáltatást.

nem tartottam törvényszerűnek, hogy végül megvágnak 2500 pénzzel. te igen? gratulálok, igazán. esetleg a jövő heti lottószámokat nem írnád meg nekem?

Iridium 2010.09.10. 10:51:08

@ziza133: nem egészen, mintegy 30 ezren beszopták, pár tíz (száz?) millió eltűnt, és -amint most kiderült- felelős nincs. De mint említettem, ez a normális, nincs ebben semmi meglepő.

Musachi 2010.09.10. 10:53:05

Tőlem is le akarták vonni a zsozsót az év elején, de nem sikerült nekik! MUHHHAHA :D

Alikam 2010.09.10. 10:54:20

@Malachi: Egy ingyenes szolgáltatásnál minek adsz meg bsz számot???

Ha csak úgy lehet, akkor sem gyanús, hogy mi a fasznak????

Figyelj, ha valaki nekem azt mondja, nála ingyen és bérmentve vásárolhatok pályamatricát, de azért adjam már meg a bankszámlaszámomat, hát akkor pofán röhögöm.

election sc.monitor (törölt) · http://www.valasztas.eoldal.hu 2010.09.10. 10:56:54

Miért takartad ki az alezredes nevét?
Szerintem közügy,hogy megismerjük éppúgy mint a 2006-os "vérbírókét"

Ger6ő 2010.09.10. 10:58:03

Háááát nekem ezen felül a rendőrséget két dolog jellemzi igazán!!!!!!!!!!!!
a Hős utcában NAPONTA rabolják ki a sorba álló autósokat az utcában élő megélhetési bűnözők (erre már falfirka is figyelmeztet évek óta, több cikk foglalkozott vele..) és hogy ez miért érdekes??
csak azért mert a hős utcát határoló kerítés túloldalán a készenléti rendőrség laktanyája van, ahol naponta több száz egyenruhás ücsörög unottan szolgálatban.....
ez milyen szép nem?? még egy kapu is van hátra, ahol ilyen esetben ki lehetne rohanni 50-en kicsi a rakást játszani a rohadékokkal, de neem!
a legnagyobb rendőrségi laktanya mögötti utcában fényes nappal félni kell!

a másik egy Klapka György álnevű csaló több száz áldozattal, aki naponta 2-3-szor a Teve utcába viteti magát az áldozataival.. a szervnek megvan a személyleírása (100szorosan), csak ki kéne kuksizni az blakon és meglenne!

mit várjunk ott, ahol nincs több ezer rendőr egy helyen???????

flamer 2010.09.10. 10:58:29

@Alikam: "Egy ingyenes szolgáltatásnál minek adsz meg bsz számot???"

Látom, gyengeelméjű vagy, ezért lassan magyarázom el: ki kellett fizetni magát az autópályamatricát meg némi felárat is.
Nem arról volt szó, hogy ingyen adják az autópályamatricát meg a mobilfeltöltést, hanem pénzért.
Érted eddig?
Arról viszont nem volt szó egyáltalán, hogy egyszercsak majd úgy minden különösebb értesítés nélkül - felhasználva ezeket az adatokat - minden különösebb ok nélkül nekiállnak pénzt beszedni. Sőt, annak alapján, amit itt többen leírtak, ezt az ÁFSZ-ben is csak azután tüntették fel, hogy már beszedték a pénzt.
Világos?

Iridium 2010.09.10. 11:03:39

@Alikam: "ERzzel a PPO üggyel már korábban is az volt a problémám, hogy ugyan maga a cég valóban erkölcstelen, de ez az erkölcstelenség eltörpül azon hatalmas hülyeség mellett amit a ___bepalizott___ emberkék csináltak."

Te magad is leírtad, hogy valaki bepalizott valaki(ke)t. Ez pedig törvényt sért a világ 194 országában, csak a 195.-ben van rendben. Szerinted.

Bizony előfordul, hogy átvernek embereket, valószínűleg jópár jogász vagy orvos is van közöttük, szóval nem feltétlenül a tanulatlanokat károsították csak meg. Szóval ilyen előfordul, ezért is van kitalálva reá olyan törvény, hogy aki ilyet tesz a másikkal, annak vétessék le a keze. Namost, úgy tűnik, hogy a rendőrségnek nevezett intézmény nem gőzerővel dolgozik, csak 2/3-os hévvel, így pontot tettek az ügy végére ahelyett, hogy elkalapálnák a bűnösök buciját. Ez a gond, nem kéne szerencsétleneket még lehülyézni is. Az lenne a legigazságosabb, ha a 30k emberrel szemben kiállnál egy térre, és hangosbemondóval mondanád szép lassan, hogy mindenki megértse: "Hülyék vagytok, én meg nem!"
Csak ne felejts el jó futócipőt magaddal vinni!

RókaRudi (törölt) 2010.09.10. 11:04:47

Miért nem jelenik meg az Avatarom?

alex58 2010.09.10. 11:05:40

@Cinkes:

Csak, hogy tudd, nem a rendőrség dönti el, hogy mit "tol a bíróság elé ", hanem az ügyészség.

Malachi 2010.09.10. 11:05:50

@Alikam: azért regisztráltatták a bsz. számot, mert utána ha beléptél, vásárláskor csak a hozzá tartozó jelszavadat kellett beírni és indult is a tranzakció. tehát létrehoztál egy saját accountot és az adataidat csak az elején adtad meg. így gyorsult a vásárlási folyamat és nem is hibázhattál elvileg. ha jól emlékszem ezzel magyarázták.

tehát pl. ha most a netpincér kitalálná, hogy a regisztrációmhoz adjam meg a bsz adataimat is, mert kártyával ezek után csak úgy fizethetek, akkor gondolom megadnám mert gyakran fizetek kártyával és nem számítok rá, hogy azért csinálják, hogy meglopjanak.

ha egy jóhiszemű embert átver egy csaló, attól nem feltétlenül az áldozatot kell hülyének nézni.

Uzi 2010.09.10. 11:07:15

Én elolvastam a feltételeket és tudtam hogy éves díj 2xxx Ft lesz, nekem meg is ért volna ennyit, hogy tetszőleges bankkártyával töltsek fel egyenleget/vegyek matricát. A probléma, mint más is írta, az volt, hogy megszünt a szolgáltatás.

DArchAngel 2010.09.10. 11:08:48

Szégyenteljes. Nyílván a rendőrségnek egyszerűbb volt 8(!) hónap után megszülni ezt a papírfecnit, mint értelmes nyomozást folytatni. Több millió Forintról beszélünk, emberek! Tisztességtelen üzleti magatartásról. Ha a vállalkozásommal szerződést kötök a szomszéd Józsi bácsival arra, hogy évi 1000 Forintért az ő háza előtt is lekaszálom a füvet, majd egy év múlva beállítok hozzá egy 5 milliós számlával, akkor az oké? Merthogy közben megváltoztattam az ÁFSZ-t, mondván, hogy minden kaszacsapás egy ezres, mert punktum. Ja, hogy Józsi bácsinak nem szóltam? Hát ott volt a weblapomon, hogy változott az ÁFSZ! Miért nem tetszett hetente egyszer megnézni?
Undorító egy tetves ország ez az ilyen ganajtúró férgek miatt. A törvények szart se érnek, ez a sommás véleményem.
Pintér Úr keménykedés helyett meg kicsit ösztönözhetné már az állományt arra, hogy dolgozzanak is (tisztelet a kivételnek!).

Malachi 2010.09.10. 11:09:00

@flamer: amennyire emlékszem, a mobilfeltöltésért nem kértek pénzt. de felőlem kérhettek is volna, más netes lehetőség nem volt.

AutosVilli 2010.09.10. 11:10:02

@Csigorin: Nálam 2200Ft-os éves dij az 200ft havonta, nem száz!!!!EMBER NOORMÁLIS VAGY?

Secnir 2010.09.10. 11:10:59

komolyan annyi hülye ember van itt, mint a seggem. fingja sincs a témáról de beírogatnak ide, mert nincs jobb dolguk.
akkor röviden leírom, hogy mi volt ez az egész:

volt egy weboldal, ahová INGYEN beregisztrálhatott az ember, és tudott vásárolni autópályamatricát BANKKÁRTYÁVAL.
tehát megadta az adatait (muszáj volt).
a gond az volt, hogy az internetes vásárlásnál a PPO rögzítette a bankkártyaszámot és a hozzátartozó kódokat. nem törölte, pedig kötelessége lett volna.
egy év elteltével pedig kitalálta, hogy a regisztráció fenntartása NEM INGYENES, és értesítés nélkül MINDENKINEK fizetőssé tette. Ezekután a rögzített bakkártyaadatokkal leemelte a tagdíjat a felhasználók bankszámlájáról.

naszóval
ha itt a rendőrség nem tapasztal csalást, akkor ez alapján BÁRMELYIK cég, amelyiktől valaki interneten vásárol - még akár ABC-ben is - bármikor megterhelheti a user számláját, mert nem törli a bankkártya adatait, és mert ő úgy látja jónak.

na
bazmeg.

Advanced Flight 2010.09.10. 11:11:56

Sokszor nagyon kicsi a különbség egy vagyon elleni vagy gazdasági bcs és egy szimpla polgári jogvita között.
Hogy egy életszerű példát hozzak, nyilván sok emberrel előfordul, hogy késve vagy egyáltalán nem fizet ki egy számlát, pedig előtte egy hónapig igénybe vette a szolgáltatást. De ez ettől még nem lopás.
Természetesen, ha valakinek netbankolás közben adathalászok megszerzik a kódját és kiürítik a bankszámláját, AZ bűncselekmény.
De itt arról volt szó, hogy szerződéses viszony volt a felek között, amit az egyik fél módosított.
Mem mondom, hogy teljesen egyértelmű a bcs hiánya, de elég necces..Ilyen eseteknél nincs könnyű dolga a nyomozó hatóságnak és nem feltétlenül csupa idióta dolgozik ott.

Ludas Manyi 2010.09.10. 11:13:00

Volt egy cég, aki éveken át hirdette magát az Amerikai úton (a cég neve is valami "amerikás" volt), hogy hét végi soförködésre keres jogosítvánnyal rendelkező szerencsétleneket magas juttatásért. Egy alagsori irodában lehetett regisztrálni az állásra 4-5 ezer Ft közötti összegért. (Aki befizette, természetesen soha nem lett kiközvetítve!) Egyértelmű volt a szélhámosság, mégis csőbehúztak vele jópár kiszolgáltatott embert!
Nem a rendőrség tehet arról, hogy a törvényekben (meggyőződésem, hogy szándékosan hagyott) lyukakat a fehérgalléros bűnözők ("kiművelt" ügyvédurak) kihasználják.
Egyre többször jutnak eszembe a régi nagy mondások, most például a: "mindig a fejétől bűzlik a hal"!

Tök 2010.09.10. 11:13:24

Az a baj hogy ebben az országban bárki, bármit úszhat meg büntetlenül , és legtöbbször meg is ússza. A fogyasztóvédelmi kultúra nincs, mindenki kiszolgáltatott, mindenki más még leszarja, mert nem vele történt meg (egyenlőre).

juci18 2010.09.10. 11:14:04

1.Hányan olvasták el az ÁSZF-et (gyengébbek kedvéért: általános szerződési feltételek)?
2.Miért van az, hogy még mindig lazán odaadják a bankkártya adatait, gondolkodás nélkül, aztán meg jön a panaszáradat?
3.Mikor tanuljuk már meg, hogy aláírás, elfogadás előtt el kell olvasni a legkisebb betűvel írt, leghosszabb iratokat is? Attól félek, soha.
4.A vonatos hasonlat nagyon jó, egyszerűen elmondja a lényeget, tessék figyelni, olvasni, tájékozódni, adatokat nem odaadni a legkecsegtetőbb ajánlat esetében sem (pláne akkor nem).

pellegrina (törölt) 2010.09.10. 11:14:15

A magyar rendorseg egy nagy nulla, tehetetlen nepseg: anyamat a parkoloban megtamadtak es 7 evre ra iteltek el erte valakit, csak epp nem a tettest, hanem az ikertestveret.
Az eltunt, majd a Dunaban megtalalt francia lany Ophelie ugyeben is az apa francia rendorsegen tett feljelentese utan kezdtek csak dolgozni. Addig a magyarok szerint nem volt buncselekmeny: a lany beleugrott onszantabol vagy belepottynat. Az, hogy masnap a lany olasz pasi sietosen tavozott az orszagbol es elerhetetlen, nem tunt fel.
Szegyelljek magukat, idiotak tarsasaga.

Éhesló 2010.09.10. 11:14:42

A sünök szarjanak sünt!

Alikam 2010.09.10. 11:14:52

@flamer: :D

Na jó, te biztos a bepalizottak közt voltál.
Szerinted az egyetlen módja egy internetes tranzakcióna a bankszámlaszámod megadása? Most komolyan!

Van Paypal, Bankkártya, stb.

Tudod egyáltalán mi az a bankszámlaszám? Nem hinném, mert akkor nema dogatnád meg felelőtlenül össze vissza.

De még önmagában ez is kevés lenne, ugyanis szerződés hiányában nem emelhetsz le pénzt senki számlájáról, úgyhogy hiába csűröd csavarod, itt bizony ti belementetek egy olyan meccsbe, amit esélyetek sem volt megnyerni.

"Arról viszont nem volt szó egyáltalán, hogy egyszercsak majd úgy minden különösebb értesítés nélkül - felhasználva ezeket az adatokat -"

Hát már régen nem a naivitás korát éljük,csak úgy tűnik ez egyeseknek még nem tűnt fel. Pontosan erről beszéltem. "Nem hittem", hát ezentúl csak nem bízol majd vakon minden noname szolgáltatásba.

Iridium 2010.09.10. 11:15:19

@Secnir: "ha itt a rendőrség nem tapasztal csalást, akkor ez alapján BÁRMELYIK cég, amelyiktől valaki interneten vásárol - még akár ABC-ben is - bármikor megterhelheti a user számláját, mert nem törli a bankkártya adatait, és mert ő úgy látja jónak."

Tudod, mi ezzel a gond? Hogy Magyarországon nincs precedens, mert ilyen fasza jogrendszerünk van. Azaz, ha Te vagy én ugyanezt eljátszanánk, valószínűleg nem olvasnánk homárt pár évig... Egy nagy újraindító gombot kéne megnyomni, mert ez már tényleg nevetséges, ami otthon folyik.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.09.10. 11:15:53

Azért nagy lúzerség volt egy ilyen szolgáltatásra előfizetni.

Autópálya díj fizetéséhez ott az sms.

Mobilfeltöltést pedig netbankról is el lehet intézni.

De 30 ezer okoskának nyilván nem volt elég jó ez a két meglévő, ősi román szolgáltatás.

Alikam 2010.09.10. 11:16:04

@Malachi: én meg nem, mert a fizetéshez nem kell a bankszámlaszám, elég ha a kártyaszámot megadod.

Secnir 2010.09.10. 11:18:44

tehát a bűncselekmény jelen pillanatban
-személyes adatokkal való visszaélés
-lopás
másrészt az internetes banki kereskedelem szabályainak megsértése asszem PSZÁF. meg GVH.

Viner Spicli 2010.09.10. 11:19:12

IJ...
1. Nem adjuk meg felelőtlenül minden oldalon a bankkártya adatokat...
2. Le kell ellenőrizni a céget a cégjegyzékben
3. Lehet a hivatalos oldalon is venni
4. Még az apró betűs részt is el kell olvasni.
5. A rendőrség egy rakás szerencsétlenség, vagy jött az a bizonyos telefon, mint a Brokernet esetében (ott is elkezdtek vizsgálódni, majd jött a telefon. Tutti a forrás, mielőtt nekem estek)
6. A per teljesen felesleges, mert az Investech Kft. "átkerült" Heves megyébe egy helyrajzi számra és már felszámolás alatt van. Gondolom az ügyvezető nem is létezik, a cégnek nincs vagyona, ergo nem lehet semmit behajtani
7. Ha végignézed, akkor a cég tulajok csak cégek, mindenki ellen végrehajtás van. (www.e-cegjegyzek.hu)

AlexWolf 2010.09.10. 11:19:26

Nem tudom mit sírtok, most lett nekünk Tenorelhárító magánhadseregünk. Na majd azok jól megkeresik a gazfickókat!

Secnir 2010.09.10. 11:19:37

tehát a bűncselekmény jelen pillanatban
-személyes adatokkal való visszaélés
-lopás
másrészt az internetes banki kereskedelem szabályainak megsértése asszem PSZÁF. meg GVH.

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2010.09.10. 11:20:06

Az én "hitem" a magyar "rendőrségben" évtizedekkel elöbb rendült meg...
Arra jók, h lezárják az utakak ha vmi idióta rendre a belvárosba szervez futóversenyt, meg Autósokat bűntetni. Kb. itt és ennyiben ki is merült ennek az iszonyú pénzekért fenntartott szervezetnek a munkája!!!!!!!!!!!!!!!
Korrupt idióták gyülevész csapata!!!!!!!
P.S. ennél az esetnél valszeg azt se értették meg, h mi történt...

Malachi 2010.09.10. 11:20:30

@Alikam: izé bankkártya számot akartam írni.

Alikam 2010.09.10. 11:20:30

@Malachi: mai világba nem lehet jhóhiszeműnek lenni, mert ha az vagy, akkor úton útfélen ilyen PPO-k fognak szopatni.

Magam_a_Mondomét! 2010.09.10. 11:22:03

Az volt már, hogy ezért tart itt az ország?

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 11:22:22

Na akkor csak azok kedvéért, aki amolyan "na ehhez is hozzászólok" módban postolnak.

Tények:

1. A változásról értesítő üzenetet a cég utólag(!!!) januárban tette az ügyfelek belső fiókjába, visszadátumozva 2009 novemberére. Ezt az is bizonyítja, hogy olyan ügyfél fiókjában is ott a levél, aki csak decemberben regisztrált. :-))

2. A határozatban is leírtak szerint az Investech a befolyt összeget azonnal tovább is utalta "beérkező számla" alapján. Mivel a svájci offshore cég megbízottja is az Investech igazgatója ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy a fiókból elővette a svájci cég számlatömbjét és írt két számlát. Másnap a pénz már Svájcban volt..

3. A szerződésre NEM HIVATKOZHATNAK, mivel a magyar jog szerint, abban az esetben, ha egy szerződésben lényeges változás van (márpedig a szerződő fél 2010.01.01-től megváltozott, ami igen csak jelentős változás) akkor nem elég a ráutaló magatartás,azt ÚJR EL KELL FOGADNIA MINDKÉT FÉLNEK!!

4. Nem csak az ügyfelek pénzéről beszélünk, hanem az ÁAK pénzéről is, hiszen: "..A cég (PPO) tartozása április elején meghaladta a 65 millió forintot, ezért az ÁAK Zrt. feljelentést tett". Azaz az ügyfelek pénzéhez hozzá lehet még adni újabb 65 millió forintocskát...

Konklúzió:

Az eset pénzügyi és jogi kiskapukat mutatott meg a magyar jogrendszerben. A vicces az, hogy ezen felbuzdulva gyakorlatilag bárki megismételheti a dolgot jogkövetkezmények nélkül.
Polgári perben lehetne még gondolkodni, de jelentkezzen nyugodtan az, aki úgy gondolja lesz kit perelni, agy lesz kin behajtani ezeket az összegeket.

Üdv:
Schaf
atvertek.info

cicmen (törölt) 2010.09.10. 11:22:35

@RókaRudi: Avatarod? Van a blogmotor rovásán egy s más.

Iridium 2010.09.10. 11:23:01

@Alikam: "De még önmagában ez is kevés lenne, ugyanis ___szerződés hiányában nem emelhetsz le pénzt senki számlájáról___, úgyhogy hiába csűröd csavarod..."

Most komolyan, Te nem érted, amit Te magad írsz le? Pont erről van szó, hogy
1. A szerződés NEM tartalmazott havidíjat.
2. A havidíjat kitalálják és beszedik.
3. Utólag, néhány napos késéssel már beleírják az új ÁSZF-be a havidíjat.

Azaz, elmondom mégegyszer, a szerződés megkötésének pillanatában NEM volt szó havidíjról, a banki adatokat pedig a tranzakció miatt (elvégre internetes vásárlás, nem?) adták meg, amivel a cég visszaélt. Azaz a rendőrség szerint nem, csak 30 ezer ember hülye, és nem érti, hogy ez teljesen rendben van.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.10. 11:24:49

@juci18: "1.Hányan olvasták el az ÁSZF-et (gyengébbek kedvéért: általános szerződési feltételek)?"

Senki, ha valamit használni akarsz, leszarod mi van benne. Az is lehet benne, hogy a lelkedet meg a májadat elviszik a jövő héten, neked a szolgáltatás kell.

ETTŐL FÜGGETLENÜL ha olyasmit írnak bele, ami jogtalan, aránytalan, számodra indokolatlanul hátrányos, káros, akármi, ők még köcsögök, és nem biztos, hogy te vagy a hülye.

"2.Miért van az, hogy még mindig lazán odaadják a bankkártya adatait, gondolkodás nélkül, aztán meg jön a panaszáradat?"

Mer' nem gondolod, hogy visszaélnek vele. Ez a normális magatartás.

"3.Mikor tanuljuk már meg, hogy aláírás, elfogadás előtt el kell olvasni a legkisebb betűvel írt, leghosszabb iratokat is? Attól félek, soha."

Helyes. Azt kell megtanulni, hogy nem csinálunk apróbetűs részeket.

"4.A vonatos hasonlat nagyon jó, egyszerűen elmondja a lényeget, tessék figyelni, olvasni, tájékozódni, adatokat nem odaadni a legkecsegtetőbb ajánlat esetében sem (pláne akkor nem). "

Imádom amikor egy takonypóc hihetetlenül okosan osztja másoknak az észt, pedig neki sincs.

Uzi 2010.09.10. 11:24:51

@hüjehalyó: Külföldről jössz haza egyedül, ha átléped a határt nem akarsz feltéten a telefonoddal sms-eket küldözgetni (várni hogy átálljon a hazai szolgáltatóra), arra nagyon jó volt a PPO. Persze lehetett egy idő után netbankon keresztül is, de nem mindegyik banknál.

Viner Spicli 2010.09.10. 11:25:17

Tökéletesen kitalált és levezényelt lehúzás, amit sokan jól beszoptak...

bunndda 2010.09.10. 11:25:46

@juci18:
1. Én nem voltam a ppo ügyfele, meg tudnád mondani hogy benne volt-e az ÁSZF-ben hogy elegendő a saját webes rendszerükben "értesíteni" a korábban ingyenesen regisztrált de már hónapok óta inaktív ügyfeleket?! Korrekt eljárás ez?!

2. Azért adjuk meg, mert az internetes vásárlás a XXI. században teljesen természetes. (Én mondjuk külön WEBkártyát használok, így nem tudnak meglopni).
Ha bemész egy élelmiszerüzletbe és a pénztárnál előveszed a pénzt hogy fizess, akkor sem számítasz arra hogy a pénztáros kikapja a kezedből az összeset és elrohan vele. Igaz?!

3. Igen, meg kell tanulni figyelmesebbnek lenni, de nem lehet az összes erre utazó csalóra mindig odafigyelni. Sajnos kisebb-nagyobb kockázat mindig van. Ezért (is) kell a megfelelő igazságszolgáltatás, és nem a felhasználó lehülyézése.

4. A vonatos hasonlatot végigolvastad? Valaki a ppo eljárását ahhoz hasonlította, mintha a vonattársaság a WC-ajtóra függesztette volna ki az értesítést, ráadásul előre fizettetve a díjat azokkal is, akik már hónapok óta nem is használták a vonatot. Remélem érthető volt.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.10. 11:28:20

@bunndda: Szard le, ez egy hülye kis kurva. Én meg úgy látszik, fáradok, mert egyre türelmetlenebb leszek.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 11:28:34

Elolvastátok az INdex ÁSZF-et? Sok okos postoló.. és ha benne van, hogy holnap visszamenőleg te is fizetsz minden beírt postért? :-))

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2010.09.10. 11:29:24

@hüjehalyó:
Erre gondoltam én is: előveszem mobilt és még csak ki sem kell találni, hogy mit és hogyan mert a "T" menüpont alatt ott van, hogy
-Autópályadíj
-Mobillottó
-Parkolás
stb...
Aki meg úgy lazán kidobálja a kártyaadatiat biztos nem nézte a "SVINDLEREK"-et a SPEKTRUMON...

Mindezek ellenére a rendőrség egy nagy nulla.

Alikam 2010.09.10. 11:29:40

@Iridium: Add már meg légyszi a bankszámlaszámodat és én meg megpróbálok leemelni róla pénzt:)

Menni fog?
NEM

Miért?
Mert kurvára nincs szerződés a kezemben amivel hozzá tudok jutni a pénzedhez.

Nekik volt?
IGEN

Akkor ki a hülye?
Aki MEGADTA NEKIK

Ennyi.

Nekem magyarázhatod, hogy egy sima bankkártyatranzakcióhoz, kell a számlaszám, ha elég kitartó vagy akkor előbb utóbb talán beleunok a magyarázásba, és el is fogadom.

Azt is magyarázhatod, hogy nem volt itt meg ott ilyen havidíjról szó, de a lényeg akkor is a lényeg marad, TE adtál nekik engedélyt, hogy hozzá jussanak a pénzedhez...
És ezt ők erkölcstelen módon kihasználták.

Ennyi.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.10. 11:30:12

@Schaf: Szerintem az van benne, hogy minden hozzászóló az ivarszerveibe tölti az agyát, és képlékenyítve kihúzza a végbelén át.

Újlaki 2010.09.10. 11:30:36

Kétmillió forint. Ennyi a tarifa. Hivatalosan. Mindent elintéznek.

Dr Gregory House 2010.09.10. 11:31:32

Hát igen: aki tizenévesen ellop pár bizsut, azt beviszik, aki több tízezer embert átver és több tízmilliót kaszál, az megússza. Szép!

alex58 2010.09.10. 11:32:38

@Ludas Manyi:

Teljesen egyetértek. A magyar törvények nagy részéről már sokszor a hatályba lépésük idején tudni lehet, hogy itt-ott hibásak, de mégis megszavazzák őket, amelyikről meg csak később derül ki, évek múlva javítják csak ki.

Egyébkébt szerintem nem is a rendőrségnek kellene döntéseket hozni a kiemelt ügyekben, hanem az ügyészségeknek ( lásd USA államügyészei ) de még nyomozni sem nekik kellene ( lásd a francia vizsgálóbírók ).

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 11:35:10

@Alikam:

Hogy a te szinteden is megvilágítsam a problémát...

Holnap bemész a TESCO-ba, ahogy szoktál... vásárolsz és bankkártyával fizetsz.. ahogy szoktál...

Hányszor nézted meg a TESCO ügyfélszolgálaton megtalálható, vagy kifüggesztett közleményeket? Vagy a blokkot amit kinyomtattak neked, hogy mi van ráírva?

Nos holnap a TESCO kitalálja a "TESCO Club"-ot amihez minden bankkártyával vásárló vásárló automatikusan csatlakozik. Kap vásárlásonként pontot, meg 1% kedvezményt. Erről kifüggeszt az ügyfélszolgáltaon két hétre egy közleményt, majd beteszi a fiókba, ahonnan bármikor előveszik, ha kéred.

Ezek után 2012 januárjában megterhelik a bankkártyádat 50.000 Ft-tal, mivel időközben változtattak és ennyi az éves díj.

Jahh, hogy te nem tudtál erről és nem olvastad el a novemberben a fiókba rakott új ÁSZF-et az ügyfélszolgálaton?

HÁT SAJNÁLJUK! HÜLYE VOLTÁL...

is 2010.09.10. 11:35:52

ti keveritek a rendorseget a birosaggal, meg a jogalkalmazot a jogalkotoval.

ha ez ma Magyarorszagon nem csalas, akkor az a jogszabaly hibaja, nem a rendorsege. tovabba ha ez fogyasztovedelmi ugy lehet, es ezt a rendorseg meg szadba is ragja, akkor meg segit is. menj a fogyasztovedelemre, es ott fingasd meg oket. a fogyasztovedelem siman kiszabhat eleg birsagot. ha a rendorseg megmondta, hogy lehet polgari per, akkor menj el, es pereld be (pertarsasagban). vlsz. meg lehet nyerni, es lehet kapni karteritest.

ket utat is mondtak, te pedig rinyalsz, hogy de 'a piros autot bazdmeg, nem kell a repulo, nem kell a Disneypark, csak a piros auto, es hulye vagy, es nem szeretlek' mint egy haromeves gyerek. es a posztiro egy felvilagosult, modern, tajekozott fiatalnak kepzeli magat, es osztja az eszt.

zeee 2010.09.10. 11:36:59

No, - én már az Index hisztije után elmondtam, hogy vihar van a biliben. Nem kell egyetérteni, de a magam részéről - mint felhasználó -, a PPO mellett tanúskodtam. Amennyien a történteket tárgyilagosan akarjuk kezelni, akkor azt mondhatjuk el, hogy a szolgáltatás hiánypótló és színvonalas volt. A szolgáltató azonban több esetben figyelmetlen volt, illetve etikátlan volt a regisztrált felhasználókkal szemben. Ptk. szerinti tájékoztatási kötelezettségének is csak részben tett eleget. Mindez azonban nem meríti ki minden elemében a Btk.-ban meghatározott CSALÁS tényállási elemeit, - amely egyik lényeges megalapozó eleme lenne, hogy már az ügyfél regisztrációjakor a szolgáltató tudta, hogy megtéveszti és kárt okoz a felhasználóknak. ilyenről pedig szó nincsen. Az Index helyében inkább próbálkoztam volna számla -és nyugtaadási kötelezettség megszegése, számviteli fegyelem megsértése, stb. alapján eljárást indítani.
A helyzet most az, hogy mivel a PPO működése a felesleges hisztériakeltés következményeként bekövetkezett szerződésbontások miatt lehetetlenült el, - és több felhasználó kára ennek eredményeként következett be -, ezért az "ügy" "kirobbantóival" szemben akár kártérítési pert is lehetne indítani.

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.09.10. 11:37:31

Nem voltam PPO-s. ; o)) Engem a Picipénz Kft. húz le nap, mint nap, mint nap picinek nem mondható összegekkel. : o(

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 11:38:25

@is:

Ha megmondod kit pereljek be és ki fogja a megítélt kártérítést megfizetni, már megyek is az ügyvédhez.

..jahh és tedd még hozzá azt is, hogy a svájci cég egy olyan kantonban van, amire nemhogy az EU-s, de még a svájci pénzügyi törvények SEM VONATKOZNAK. :-))

Viszont ha nem lesz kin leverni a dolgot, akkor te átvállalod a büntit?

Iridium 2010.09.10. 11:39:15

@Alikam: "És ezt ők erkölcstelen módon kihasználták."
Ismét leírtad, hogy erkölcstelenül, vagy mondjuk ki, törvénytelenül jártak el. A poszt pedig arról szól, hogy a rendőrök le se tojják ezt.
Mégis, még mindig hülyének nézed az embereket...

Gondolom, ha Téged esetleg meglopna valaki, kifosztaná a lakásod, megerőszakolná a feleséged vagy egyéb szarság, és a rendőrség megszüntetné az eljárást, mivel nem is történt semmi, Te se lennél boldog, nem?

Azért vásároltak az emberek az interneten, megadva a szükséges adataikat, mert úgy gondolták, hogy manapság az internetes vásárlás egy jó dolog. Jóhiszeműek voltak, mert a normális menet az, hogy a fizetés után (akármilyen módon is történjék) szolgáltatást kap az ember. A rendőrség szerint viszont az a normális, hogy valaki nyugodtan visszaélhet ezekkel az adatokkal (ami már önmagában bűncselekmény lenne), majd elteszi a pénzt az emberek tudta nélkül (ami újabb bűncselekmény). A legkevésbé sem számít már ilyenkor, hogy mi van a feltételekben, mert ez csalás.
És egyébként is, már vagy huszadjára leírva: nem is volt benne amúgy sem az ÁSZF-ben, hiába mondod, nem volt benne.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 11:39:57

@zeee:

Zee.. gondolom az ÁAK-nak is emiatt nem fizették tovább a beszedett matricadíjakat (65 millió forint!!)...

Te ezt komolyan gondolod, vagy PPO bérenc vagy? :-))

Újlaki 2010.09.10. 11:40:16

Azt írod: "TE adtál nekik engedélyt, hogy hozzá jussanak a pénzedhez...
És ezt ők erkölcstelen módon kihasználták."

Ez nem igaz. A felhasználók egyetlen alkalomra adtak engedélyt egy bizonyos összeg leemelésére. Soha senki nem engedte meg, hogy aza datok alapján újabb összeget leemeljenek. Ez nem erkölcstelenségm, hanem bűncselekmény. Körülbelül annyi, mintha az újságos nem adna vissza a húszezresből. Te vagy a hülye, te adtad oda a pénzt. Vagy mégsem?

Az OTP pedig bűntárs, nem vehette volna le a pénzt az ügyfelek kártyájáról, csak az ő saját kérésükre.

mikrovp 2010.09.10. 11:41:06

Aki az ilyen esetek után adatokat ad meg magáról a neten, magára vessen. Nekik szép álmokat a cukormázas boldog jövőről, ahol a Nagy Testvér figyeli őket.

zeee 2010.09.10. 11:41:15

@Red Fox:

Jogos. Ha nem értesz egyet a határozattal, akkor fellebbezz. Közben pedig menj el az IQ tesztre. :)

EMU 2010.09.10. 11:43:54

Nem értem a felháborodást, mégis hol képzelte magát ez a sok elégedetlenkedő? Ez itt magyarország, ennyit tud az univerzum szerte irigyelt magyar elme és gerinc.

zeee 2010.09.10. 11:44:54

@Schaf:

Nyugi, "bérenc" vagyok :))
Az ÁAK-val elszámolási vita akadt, amiben az ÁAK mulasztása is bizonyítható. Az ügyfeleknek azonban ahhoz az ügyhöz semmi köze.
(Egyebekben olvassad el figyelmesen azt, amit írtam. Nem éppen a PPO-t védtem, - csak utálom a feleslegesen, átgondolatlanul és alapvető jogismeret nélkül hisztizőket).

zeee 2010.09.10. 11:47:41

@Újlaki:

Figyel: olyan nincsen, hogy bűntárs, - olyan van, hogy bűnsegéd, vagy társ-tettes.

Az OTP egyik sem, ugyanolyan megbízást teljesített, mint pl. bármelyik ATM tranzakciónál.

Iridium 2010.09.10. 11:47:57

@zeee: az a baj, hogy csak etikai kérdést csinálsz 65+70 millió forintból...

"Mindez azonban nem meríti ki minden elemében a Btk.-ban meghatározott CSALÁS tényállási elemeit.."
Na igen, akkor hogyan képzeljük el, hogy ezután bárki is megbízzon az internetes tranzakciókban?

Ha Magyarországon meg lehet csinálni, hogy 'etikátlanul, de jogosan' elveszünk 135 misit, mert az nem bűncselekmény, akkor mi az? A két milliárd? A százmilliárd? Mikor emelkedik az etikus szint és meddig? Mikor lesz etikus gyilkolni?

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 11:50:44

@zeee:

Hát ha elszámolási vita az, hogy nem fizetek tovább valamit... akkor tényleg.

Viszont nem értem, hogy milyen működési költségekre ment el ez a sok pénz, ami miatt szegény vállalat csődeljárást kellett kezdeményezzen maga ellen. Hiszen egy elszámolási vita esetén a 65 milla ott van a számlámon. Plusz ha számolunk az ügyfelektől "éves díj" címén beszedett összegekkel is, bőven évekre elég lett volna egy szerver és egy dubai iroda fenntartására is.

DArchAngel 2010.09.10. 11:51:09

@Alikam: Te, és a többi emberke, aki ezt feszegeti: a tranzakció az OTP internetes fizetésre kialakított felületén keresztül történt. Ez egy biztonságos kapcsolat, csak a PPO megjegyezte a belépési adatokat, és ezekkel az adatokkal egy sima vásárlást imitált, és már emelődött is lefele a pénz a számlákról.

zeee 2010.09.10. 11:52:13

@Schaf:

Figyelj haver, - a büntető eljárásból nem lesz pénz. A büntetőt ezen a szálon el sem kellett volna kezdeni, mert minden óvodás tudta, hogy nem az. A sok birka nem szúrta ki sem azt, hogy mivel "trükközik" a PPO, sem azt, hogy az Index bulvár hülyít.
A polgári keresetet tovább lehetne vinni, de nyilván nem egy-egy magánszemély 1-2 ezer forintjáért.

bunndda 2010.09.10. 11:53:22

@zeee: Ha annyira otthon vagy a témában, akkor megmondanád kérlek hogy a ppo ÁSZF-ben benne volt-e az hogy a regisztrációkor még ingyenes szolgáltatás a jövőben fizetőssé válhat, illetve hogy az ÁSZF a PPO általi egyoldalú módosítását a felhasználó automatikusan elfogadja? Ha ez benne volt, akkor jogosan véded a PPO-t. Ha nem volt benne, akkor nincs igazad.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 11:53:40

@zeee:

..és kit pereljünk polgári úton? A megszűnt, vagy a nem elérhető céget?

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 11:55:15

@bunndda:

Nem igaz, mert a Ptk kifejezetten kiköti, hogy ilyen nem lehet benne, ha jelentős változás van a szerződésben.
Tehát a magyar PTK szerint NEM érvényes az ÁSZF.

A kérdés az, hogy ezt tudták-e a PPO-sok... szerinted? :-))

mohopasi 2010.09.10. 11:55:40

Számomra az ügyből csak egy tanulság van. Ki kell találnom valami ütős átbaszást, amivel kőgazdag leszek, és nem foghatnak meg. Asszem csinálok egy ingyenes oldalt...

zeee 2010.09.10. 11:56:05

@Schaf:

A ÁAK nem nyújtott szolgáltatást már a felmondási időt megelőzően sem. A PPO-n részben a meg nem valósult szolgáltatás után nem járó összeget követelik, de ez bonyolult.

A másik felvetésedre: meg kell vizsgálni, hogy a szolgáltató, illetve a szolgáltató tulajdonosi kör valamelyike elkövetett-e esetleg csődbűntett bűncselekményt?!

movhu 2010.09.10. 11:56:33

Ez itten kérem Magyarország :(

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 11:57:59

@mohopasi:

Nem kell csinálnod, eladom neked az enyémet. 20.000 regisztrált ügyfél van... érdekel?

bunndda 2010.09.10. 11:59:05

@Schaf: Pontosan erre voltam kíváncsi. És még zeee válaszára. Kíváncsi vagyok hogyan bírkózik meg a kérdéssel.

Módosítható-e egyoldalúan az ÁSZF a másik fél azt megerősítő hozzájárulása, azt elfogadó nyilatkozata nélkül?

Nem vagyok szakértő a témában, ezért szeretném tudni hogy mire készüljek a jövőben. Lesznek-e gomba mód szaporodó PPO-jellegű átverések?! (Amiket ráadásul zeee-módon gondolkodó emberek jogosnak és törvényesnek tartanak)

pruntyike 2010.09.10. 11:59:08

"megrendül a bizalma a magyar rendőrségben"... Azért szemkilövésben még nagyon ott vannak az élbolyban...

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 12:00:19

@zeee:

Na csak közel lehetsz a tűzhöz, ha ilyen részleteket tudsz. :-))

De akkor megint csalás, hiszen a PPO a felmondási idő után is tovább hirdette az ÁAK szolgáltatását, amit jelen postod alapján nem tudott, vagy nem tudhatott teljesíteni. Azaz a pénzt beszedte, de nem szolgáltatott érte? (ezt nem is értem) :-))

Az ÁAK a saját oldalán olvasható közlemény szerint a beszedett autópálya díjakat hiányolja, nem mindenféle szolgáltatási díjat.

pruntyike 2010.09.10. 12:01:13

@udvari bolond: ezért a Velvetről kibasznának... Bocs, oly csúnya lett..

zeee 2010.09.10. 12:01:32

@Schaf:

Adott esetben az ügyvezető és a tulajdonosi kör - mint természetes személyek - is felelősséggel tartoznak az okozott kárért.
De elvileg nem lenne lehetetlen az információkat nagy nyilvánosság elé táró Index perbehívása sem. Összességében nagyon nehéz megállapítani, hogy az eseménylánc milyen hatások után vezetett a jelenlegi eredményhez, - és ebben a folyamatban kit és milyen mértékű felelősség terhel.

Dirty 2010.09.10. 12:01:36

@Alikam: Miért okoskodsz, ha azt sem tudod miről van szó? Azért adták meg a bankkártya adatait, mert azzal fizettek a pályamatricáért, feltöltésért.

pruntyike 2010.09.10. 12:02:24

szépen szól a polgári védelmi sziréna így délben..

alien 2010.09.10. 12:02:44

A mirigyek mindig a mirigyek, ugye az hozza az indulatot ezt tudjuk mind a korongvilágon.
Szóval Btk. 318. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz, csalást követ el.
Aki a tettes a más a sértett tévedésbe ejtés van, de határeset, mert ad érte valamit, ezzel az erővel egy tisztességtelen szerződési feltétel is csalás. Szóval lehet hogy nagyobb távlatból védhető az álláspont, de van másodfok is, úgyhogy győzhet az igazság vagy egazság?

Rókakígyó 2010.09.10. 12:02:57

A tényálladék alapján ez valóban nem volt csalás. Csak felháborító. A többi bűncselekmény gyanúja meg külön vizsgálat tárgyát képezi.

zeee 2010.09.10. 12:09:12

@Schaf:

A pénzt nem tudta beszedni, hiszen az ÁAK nem szolgáltatott. (Ti. érvénytelen /jogosulatlan pályahasználat miatt senki nem kapott büntetést). A felhasználók kára az un. csomagdíjak bevezetéséből származik. A szolgáltató ugyanis nem tájékoztatta megfelelő módon a regisztrált felhasználókat - az eredetileg ingyenesnek hirdetett - szolgáltatások fizetőssé válásáról. A felhasználói felület belső, felhasználói oldalán az ÁFSZ módosítás hozzáférhető volt. A "meglepetés" azokat érte, akik korábban megadták adataikat, így a bankkártya adatait is, de nem használták a szolgáltatást, nem léptek be a belső felületre, így nem tudhattak arról, hogy az alapszolgáltatás is díjköteles lesz. Aki az elállási szándékát nem jelezte időben, azt a szolgáltató úgy tekintette, hogy elfogadta az új feltételeket.

hááááát 2010.09.10. 12:09:24

Szóval most 300000 ember ennyire balfasz Magyarországon.Komolyan az emberi hülyeségből meg lehet élni.Megérdemlitek.Ráadásul ez tényleg nem ütközik törvénybe.Hahahaaha

sajto@ - sajtokukac.blog.hu 2010.09.10. 12:15:43

PPO - BRFK: 1-0

A rangadónak indult mérközés a barátságos találkozók hangulatával ért véget a Teve utcai objektumban. A közönség soraiból morgolódások hangzanak.
Az eredmény bebiztosította a hazai csapat továbbjutását, így a mérkőzés visszavágó nélkül marad.

zeee 2010.09.10. 12:16:14

@alien:

Na, erről egy kicsit bővebben:
A bűncselekmény tárgya vagyoni jog, amely azonban nemcsak tulajdonjogból, hanem kötelmi jogviszonyból is keletkezhet.
A csalás törvényi tényállási elemei a jogtalan haszonszerzés végett másnak tévedésbe ejtésével, vagy tévedésben tartásával kár okozása.
A csalás elkövetési tevékenysége a megtévesztés, ezen belül a tévedésbe ejtés, vagy tévedésben tartás.
A tévedés valakinek helytelen elképzelése a valóságról, annak tényleges folyamatairól.

Ennek megfelelően a tévedésbe ejtés az elkövető azon magatartása, amikor a valótlanságot valódiként tünteti fel, valódi tényt elferdít, megmásít. Ezen elkövetői aktív tevékenység az, amely kialakítja a megtévesztett személyben a valóságtól eltérő képzetet.

A bűncselekmény megvalósulása szempontjából nem bír jelentőséggel, hogy a tévedést a tettes mely magatartással idézte elő. Ez lehet szóban, írásban, esetlegesen mulasztással megvalósuló is. Ez utóbbi eset, amikor az elkövető valamilyen kötelező felvilágosítást elmulaszt és a sértetti oldalon ez okozza a tévedésbe esést.

A bűncselekmény megállapításához elengedhetetlenül szükséges, hogy a tévedés a károkozással okozati összefüggésben álljon.

A törvény nem követeli meg, hogy a tévedésbe ejtés kifejezetten fondorlatos, elháríthatatlan legyen. A károsult hiszékenysége, könnyelműsége sem zárja ki a csalás megállapíthatóságát.

A tévedésbe ejtés feltétele, hogy alkalmas legyen a sértett személyéhez kapcsolódóan a károkozás előidézésére. Éppen ezért minden egyes esetben az elkövetői magatartással összefüggésben konkrétan vizsgálni kell a sértett tudattartalmát.

A csalás akkor is megállapítható, amennyiben az elkövető a sértettet jogilag tilalmazott, vagy erkölcsileg helytelenített ellenszolgáltatás ígéretével téveszti meg.

Volkov 2010.09.10. 12:16:38

ÉS most komolyan kérdezem, senki nem vágta pofán még azt a PPO-s ürgét. Tudjuk ki az, még az elején nyilatkozgatott is, a régebbi blogkommentekben benne van. Meg lehet találni mindenkit. Ebből a 30 ezer emberből nem hiszem el hogy nem volt egysem aki utána tud nézni és kiszivárogtatni az adatait.
Attól hogy ilyen a jogrendünk (jogalkalmazásunk) attól még nem feltétlenül kell balekoknak lennünk.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 12:18:18

@zeee:

Wááá.. tudom ki zeee. :-)) (vagy legalább is sejtem)

Mi az, hogy nem tudta beszedni?? Az ügyfelek kifizették az autópálya matricát az Investechnek. Az meg nem utalta tovább.

Nem értem ebben az esetben milyen szolgáltatást nem adott az ÁAK. Hiszen az ügyfelek matricahasználatát a rendszer tárolta és ezért nem is büntetett. Mivel a szerződéses partnernek (mint pl. benzinkút) kifizette az ügyfél és ez automatikusan be is került az elektronikus rendszerbe.
Félreértés ne essék, az ÁAK rendszerébe bekerültek a vásárlások és el is fogadta azokat, csak éppen az azokért járó díjnak nem sikerült utólag beérkeznie...

Sőt.. az ÁAK ezek után a díjak után tovább is fizette (megelőlegezte) a különböző egyéb költségeket és fizetendő díjakat állam bácsi felé is.

Továbbra sem értem, hogy ha én eladok neked árut, amit hozomra kaptam és ezt utána nem fizetem ki annak, akitől elhoztam, az miért is nem az én hibám?

zeee 2010.09.10. 12:18:48

@hááááát:

Nem szeretném terelni a dolgot, de a sok "balfaszt" bizonyos népszavazások, vagy választások esetén is palira lehetett venni.

Ez nyilván tudatosság, jogtudatosság, hiszékenység, stb, stb. kérdése is.

Robinzon Kurzor 2010.09.10. 12:18:52

Annyira gyönyörű ez az egész, benne van minden.

Hülye "újságíró" meg felhevült kommentelők jogállamot kérnek számon, de észre sem veszik, hogy pont az megy szembe jogállammal, ami ők képviselnek: bár fingjuk nincs jogról, véleményük (hogy mi "csalás" és mi nem), az persze van róla. És a csalás márpedig az, amit a nép annak gondol, oszt' jónapot.

A másik oldalról pedig az ügyészség körmére kéne verni már, de nagyon: ki kellene verni a fejükből, hogy az ügyészség akkor működik jól, ha a "váderedményesség" aránya magas, vagyis a vádemelésekből minél nagyobb számban lesznek jogerős elmarasztaló ítéletek.

Mert emiatt van az, hogy a kicsit is nem egyértelmű ügyekben inkább nem emelnek vádat, mert akkor romlik a statisztika.
Vagyis az ügyek nem a bíróságon, hanem az ügyészségen dőlnek el és csomó olyan ügy, ahol bíró elítélné a delikvenst, el sem jut a bíróságra.

És ez a fő baj, nem is az, hogy idiótáknak, csak mert alapfokon kezelni tudnak egy szerkesztőségi rendszert, már rendkívül autentikus véleményük van bármiről, ami csak a kezük ügyébe kerül.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 12:20:38

@Volkov:

Na látod ezért a pofonért a magyar rendőrségtől megkapnád a büntidet. :-))

Iridium 2010.09.10. 12:23:28

Ismét elmondanám, nem történt itt semmi, a helyzetet uraljuk, minden a legnagyobb rendben.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 12:24:38

@zeee:

"...Ennek megfelelően a tévedésbe ejtés az elkövető azon magatartása, amikor a valótlanságot valódiként tünteti fel, valódi tényt elferdít, megmásít..."

..tehát az a tény, hogy az ÁSZ változásáról szóló értesítést utólag a vizsgálat és a botrány kirobbanása után 2010-ben helyezték el a felhasználó fiókokban, nem meríti ki ezt az esetet.

DArchAngel 2010.09.10. 12:26:47

@hááááát: 30000...300000, te meg a vízből vedd ki a zoxigént, ha megy.

Alikam 2010.09.10. 12:30:48

@Dirty: gratula, bár előbb még bankszámlaszámról volt szó.

Én eddig 2 helyen adtam meg a bankkártyaszámomat, PayPal. és T-Online (itt már erősen húztam a számat, de muszáj volt)

Ennyi.

Biztos ha én is úton útfélen meg fogom adni, akkor valszeg úgy járok mint ti...

luxxie 2010.09.10. 12:30:57

Na akkor leírom én is a tutit.
Mobiltelefon-feltöltésre használtam a ppo.hu-t. A mobilszolgáltató weboldaláról indultam, az ottani "internetes egyenlegfeltöltés"-menüpont irányított át oda, tehát úgymond hivatalosnak volt tekinthető. Regisztráltam, a számlázási adatokon (név, cím, stb.) kívül csak felhasználói nevet és jelszót adtam meg. A vásárláskor, bankkártyás fizetéskor ÁTIRÁNYÍTOTT az OTP bank https-es weboldalára CSAK OTT adtam meg a bankkártya-adataimat, a ppo-nak SOHA! Mégis leemelték a pénzt. Ja, és elfogadás előtt elolvastam az ÁSzF-et, és ingyenes volt a szolgáltatás.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 12:32:20

@Alikam:

Gondolom olvastad a Paypal októbertől életbe lépő új ÁSZF-ét. ,-)

...és gondolom semmi problémád nem lesz, ha a Paypal hamarosan 50.000-rel lehúz éves üzemeltetési díj címén? :-)

zeee 2010.09.10. 12:37:32

@Schaf:

Figyelj: Investech azt állítja, hogy az ÁAK előbb megszüntette a szolgáltatást, mint a szerződés felmondásra került volna. Tehát az Investech nem tudott szolgáltatni. Az ügyfeleket nem érte kár, mert nem fordult elő jogosulatlan pályahasználat.

Ugyanakkor az ÁAK álláspontja - valóban az (ebben igazad van) -, hogy az Investech nem számolt el velük teljeskörűen, mert ők quasi az autópályát használóknak "előre meghitelezték" a használati jogosultságot abban a hiszemben, hogy a számlát később az Investech rendezi. A két cég egymással szembeni követelését egészen más jogalap támaszthatja alá. Valószínűleg az Investech tartozik az ÁAK-nak, de biztosan nem annyival, amennyit az ÁAK követel. (Azért az ÁAK sem első áldozó szűzlányok gyülekezete).

Malachi 2010.09.10. 12:38:38

@luxxie: lényegtelen, ugyanezt leírtam én is - ugyan hülye fejjel végig bsz számpot emlegettem bankkártyaszám helyett - de ez most nem fontos.

a lényeg, hogy aki neten akar ügyintézni, vásárolni, az ökör/barom/hülye/ostoba aki meg nem, az okos és előrelátó - "mer' hát látod hogy megszopatta a csaló a hülyéket, höhöhö".

balkán.

Pipas 2010.09.10. 12:39:51

Ez annyira jellemzően magyar gondolkodásmód! Egy cég scinál egy csalást, beszopat vele sok ezer embert, bekaszál sok tízmillió forintot, erre mindjárt megjelennek az okosok, akiknek gőzük nincs arról, hogy mi is történt és elkezdik pocskondiázni a károsultakat.

És ráadásul a rendőrség is így gondolkodik, a károsultak a hibásak, mert engedték magukat átverni. Fasza!

Alikam 2010.09.10. 12:40:49

@Schaf: jó próbálkozás, de nem jött össze:)

A PayPalnak nem érdeke az ügyfél megkopasztása. Azért ne hasonlíts már valami noname magyar céget egy PayPal-hoz:)

Alikam 2010.09.10. 12:41:57

@Schaf: amúgy a PayPal egy bank.

zeee 2010.09.10. 12:42:17

@luxxie:

Rosszul emlékszel... Egészen addig inaktív volt a szolgáltatás, amíg nem adtad meg a bankkártyád adatait. (A korábbi verzióban valóban csak az OTP felületén kellett begépelni a kártyaadatokat).
Egyébként azok "úszták meg" a dolgot, akik idő közben kártyát cseréltek, vagy a kártyájuk érvényességi ideje lejárt.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 12:43:06

Nahh.. most beszéltem absolute illetékessel...

A rendőrség MEGGYANÚSÍTOTTA a PPO illetékeseit!!!!

..csakhogy az ügyészség lesöpörte a dolgot az asztalról.

No comment...

luxxie 2010.09.10. 12:43:11

@Malachi: Jaja, felfoghatatlan, hogy néhány barom a felhasználókat akarja okolni azért, ami történt, amikor egyértelműen bűncselekmény volt, ráadásul ebben benne kellett legyen az OTP is keményen. Valószínűleg ezért is szűnt meg a nyomozás.

Iridium 2010.09.10. 12:44:08

@Alikam: "Én eddig 2 helyen adtam meg a bankkártyaszámomat, PayPal. és T-Online (itt már erősen húztam a számat, de muszáj volt)"

Én eddig legalább 100 helyen adtam meg, de inkább még több helyen, mégsem húztak le még egyszer sem. Az életem meg vagy ötször kényelmesebb, nincs sehol sorbanállás, azt se tudom hol van az önkormányzatom, mert mindent telefonon intéztem vagy interneten. Hasonlóan, fogalmam sincs hol van a víz, villany, gáz, internet, telefon, iskolai hitel stb stb szolgáltatóknak a székhelye, mert még sosem kellett őket személyesen felkeresnem. Gondom sem volt sosem, a legnagyobb bizalommal adtam meg olyan adatokat is, hogy pl. milyen a bőrszínem. Sosem éltek vissza semmivel. Igaz nem is Magyarországon élek.

luxxie 2010.09.10. 12:44:32

@zeee: Igen, és én csak a korábbi verziót használtam. A lehúzás előtt legalább egy évvel.

Malachi 2010.09.10. 12:45:45

@Alikam: csomó időm van, de jó - kérdezek.

mennyiben tekintenél noname cégnek egy oldalt, ahonnan mondjuk anno a T-mobile oldaláról közvetlen link vezetett, mint EGYETLEN netes feltöltési lehetőség?

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 12:45:47

@Alikam:

Nem érted... mi akadályozza meg ezt a jelek szerint? Semmi.

Megadtad az adataidat és nem olvastad el az ÁSZF-et ezek szerint. Semmi jogalapod nem lenne reklamálni az 50.000-ért.

Ebben egyetértünk?

soseleszekelső 2010.09.10. 12:46:18

@zeee:
Én csak a sajtóból tájékozódtam, de azok alapján ez úgy volt, hogy amikor kirobbant a botrány, az AÁK 90-napos felmondással felmondta a szerződést.

Viszont az Investech elkezdte nem tovább utalni az autópályadíjakat, így halmozódott fel a 65MFt.
Hogy ezt az AÁK megállítsa, a 90 nap lejárta előtt felfüggesztette a szolgáltatást és feljelentést tett.

Most az Investech abba kapaszkodik, hogy az AÁK nem a szerződött felmondási idővel, hanem előbb zárta le a szerződést és ezért őket kár érte.

Polos 2010.09.10. 12:47:34

BK fizetés és BK fizetés között is van különbség. Magyarországon, muszáj ismételnem, tehát Magyarországon nem adnám meg senkinek se a bankkártya számomat. Azonban azok a fizetési megoldások amiket az OTP, CIB, vagy K&H nyújt, tehát amikor a bank saját weboldalán fizetek, teljesen biztonságos, mert a kereskedő soha nem fogja látni a bankkártya adataimat, csak azt, hogy fizettem-e neki, vagy nem. A bank semmilyen más adatot nem küld el neki.

Baszkurátor 2010.09.10. 12:47:50

Kurvaországban (sic!) kurvarendőrség. Mégis mit vártatok ?

drowmage 2010.09.10. 12:47:53

Engem egy dolog érdekel igazán.
Ez az összeg (vmivel több, mint 100 milla) bár Mo.-n rengeteg embernek több életnyi jövedelme (köztük nekem is), de valójában a csalással begyűjthető pénzek kategóriájában nem jelentős, mondhatnók bakfitty. Emlékeztetőül: 4-s metró, Megyeri híd, stb. Mer'hogy Mo.-n több ezerre tehető a milliárdos vagyonnal rendelkező családok száma. S azt hiszem, azzal mindenki egyetért, hogy közölük csak nagyon kevesen tettek böcsületes módon szert arra pénzre. Ezek után jön valami csip-csup ügy néhány millióval, s valahogy csak megússza.
Tehát a kérdésem (egy Hofi klasszikussal):
"Csak tudnám, hogy ez kinek a f*rkavége???"

Alikam 2010.09.10. 12:48:18

@Iridium: annak ellenére lelkesen irogatsz egy magyar fórumba.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.10. 12:51:49

Összefoglalnám a kommenteket: a homár a tömeghisztéria-keltés egyik eszköze lett. Ez nem jó.

zeee 2010.09.10. 12:51:58

@Pipas:

Azt gondolom, hogy óriási különbség van a köznapi értelemben vett csalás, és a CSALÁS, mint bűncselekmény között.

Egyébként több LB. állásfoglalás is van arra vonatkozóan, hogy nem minden esetben és nem teljes körűen zárható ki a felhasználó /fogyasztó /sértett felelőssége.

Én nem is szeretnék az erkölcstelenség, Vs. illegális, Vs. hanyagság (sz.rok bele az egészbe) határvonalainak tekintetében állást foglalni. Az etika, vagy az erkölcstelenség közmegítélésével nem feltétlenül párhuzamosak az anyagi jogszabályok.

soseleszekelső 2010.09.10. 12:52:14

@Polos:
No, ha jól tudom ez itt is pont így volt. OTP oldalon kellett megadni a kártyaadatokat.
Csak valahogy egy idő után úgy alakult az ÁSZF, hogy az volt benne, a felhasználó hozzájárul, hogy a PPO leemelje az éves díjat. Ez alapján az OTP végrehajtotta a tranzakciót.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 12:52:21

@Polos:

Na ebben tévedsz barátom! De nagyot.. ugyanis az ügyfelek az OTP saját https(!!) oldalán adták meg az adataikat, nem a PPO oldalán.

Sőt.. ez a HTTPS oldal úgy volt méretezve, hogy a felugró popup ablakba véletlenül ne férjen bele az, hogy az ügyfél "recurring" megbízást ad.

...megint egy okoskodó hozzáértő, akinek fingja nincs a dolgokról. :-))

Kage 2010.09.10. 12:52:50

Szevasztok!

Én is egy vagyok azok közül akik besz*pták ezt a dolgot.
Akik itt okoskodnak h megérdemeltük és egyebek, üzenem, hogy egy ránézésre teljesen korrekt oldalról beszélünk, a fizetés meg az OTP secure site-ján keresztül történt, ki a f*sz gondolta volna h ez átverés?! A bankkártya adatokat csak az OTP oldalán kellett megadni, szó nem volt eltárolásról, én pedig álmomban sem gondoltam volna, hogy létezik ilyen h egyszer csak a tudtom nélkül megterhelik a kártyámat. Ehhez az OTP is kellett!!!!
A rendőrséghez pedig no comment, és az egész magyar jogrendszerhez.. 2500 Ft-ról beszélünk, pont egy olyan összeg, ami miatt nem éri meg pöcsölni és perelgetni, de pont egy olyan összeg ami bosszantja is az embert, és pont egy olyan összeg amit ha több 10.000-el felszorzunk, elég szép kis summa jön ki.. Ennyit erről, itt tartunk ma. És ahogy többen írták, lehet nekik gratulálni, mert én a büdös életbe többet nem vásárolok semmit az Interneten..
(kártyaletiltással, megszüntetéssel, telefonálgatásokkal kb. 10kHUF-ba fájt a dolog, szép kis tanulópénz, így még a bankok is jól jártak)

Iridium 2010.09.10. 12:53:43

@Alikam: "A PayPalnak nem érdeke az ügyfél megkopasztása. Azért ne hasonlíts már valami noname magyar céget egy PayPal-hoz:)"

Tehát magyar cégnek lehet megkopasztani bárkit is?! Érdekes gondolat, főleg azok után, hogy szerinted nem is történt megkopasztás. Vagy mégis? Vagy Te sem tudod miről beszélsz?

Arról nem is beszélve, hogy az a "noname" cég volt az egyetlen akkor, ahol ilyen, 21. századinak tűnő szolgáltatást lehetett igénybevenni, nagyobb, ismert, elismert cégek tucatjai közvetlen linkkel mutattak a honlapjára.
Igaz is, minek a magyarnak ilyen szolgáltatás? Bontsuk el az autópályát is, Te pedig járj szekéren!

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 12:54:11

Megismételném:

A rendőrség MEGGYANÚSÍTOTTA a PPO illetékeseit!!!!

..csakhogy az ügyészség lesöpörte a dolgot az asztalról.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.10. 12:54:16

@zeee: Mondjatok amit akartok, csalás egyféle van. A csalás az, amit valamelyik érintett fél csalásnak érez. Ennyit jelent.
Egy torz emberi viselkedéshez alkalmazkodó jogrendszert meg ki kell dobni a picsába, az összes éltetőjével együtt.

Shmoo 2010.09.10. 12:55:02

S milyen meglepő, hogy a ppo.hu oldalon reklámozott onlinefax.hu oldalt ugyanaz regisztrálta, aki a ppo.hu oldalt.
Valamint miért regisztrálnának egy autopályamatrica feltöltő oldalt Nyugat Szomáliában... tetvek.

Polos 2010.09.10. 12:55:10

@luxxie: De a PPO nem ezt a felületet használta. Pont ez a lényeg. Hogy ŐK kérték be a BK adatokat Tőled és eltárolták! Nem pedig a Bank. Utóbbi úgy nézett volna ki, hogy minden egyes fizetésnél, átküldenek a bank weboldalára, és ott minden egyes alkalommal meg kellett volna adnod a BK adatokat. Ilyet használ például a netpincer is: www.netpincer.hu/bankkartya Ilyen megoldásnál a kereskedő (jelen esetben netpincer) soha nem fogja a bk adatokat megkapni. Neki nem is adod meg. Nem is tudnak automatikusan levonni a számládról, viszont minden egyes rendelésnél meg kell adnod. Kényelmetlenebb, de biztonságos.

zeee 2010.09.10. 12:57:09

@Polos:

A helyzet már sokkal érdekesebb, amikor dombor-nyomott kártyával POS terminálnál fizetsz, ahol leolvassák a kártya biztonsági kódját is fizetéskor.

Malachi 2010.09.10. 12:57:18

@enamel: á nem, csak a szokásos. ostoba cím, ostoba poszt. ilyen felvezetéssel eleve nehéz elindulni. a kommentek között néhány józan hang, a többi a megszokott zaj.

luxxie 2010.09.10. 12:57:44

@Polos: értsd már meg, hogy pont ilyen oldal volt!

Iridium 2010.09.10. 12:57:58

@Alikam: "annak ellenére lelkesen irogatsz egy magyar fórumba."

Cenzúra van, hogy nem írhatok? Baj, ha felemelem a hangom az igazságtalansággal szemben, akár fél vagy nem-magyarként is? Baj, ha segíteni akarok? Mert akkor én kérek bocsánatot, többet nem teszem.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 12:58:24

Még valamit, mivel én a lehető legmélyebben benne voltam az ügyben a hatóságoknál és talán a médiánál is...

Amikor ma felhívtam kb 20 perce a rendőrnyomozót az ügyben az első mondata olyan volt, ami számomra egyértelművé tette, hogy nem a rendőrségen múlt a dolog.

Mivel kellemetlen helyzetbe hoznám az őrnagyot, nem részletezhetem a beszélgetést, de ha valaki elolvassa a rendőrségi határozatot, azt úgy fogalmazták meg, hogy egy egyszerű felhasználó is képes legyen belőle kiragadva fellebbezést írni az ügyészségnek!!

Bizton állítom, hogy nem véletlen....

Tehát ne a rendőrséget tessék okolni, hanem az eggyel feljebb lévő a szó szoros értelmében vett szervet.

igazságos 2010.09.10. 12:59:17

Az már volt, hogy milyen jó annak, aki zsebbe kapja a lóvét?

De a csalók meg úgyis megtalálják azt, akinek van pénze. Mert az ilyet könnyű lehúzni. Nem is az okosakból élnek.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.10. 13:00:08

@Schaf: Te itt most bemószeroltad az ügyészséget? Hát nem lennék a helyedben, b+.
:D

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.10. 13:01:57

@igazságos: Édes drága Ludmillám, ezt úgy érted, hogy mivel neked nincs pénzed, mindenki akinek van, az hülye?

zeee 2010.09.10. 13:02:59

@enamel: Azért nem minden emberölés = gyilkosság. Ez erős szillogizmus. A fogyasztóvédelem tárgykörébe tartozó "csalások", (Pl. ÁSZF nem megfelelő ismertetése, árengedmények, értéknövelt szolgáltatások, kedvezmények, stb. stb.) nem Btk. kategóriák. Pedig távközlési, hírközlési társaságok, biztosítók, bankok stb. naponta követnek el ilyen fogyasztókat megkárosító dolgokat.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 13:03:01

@zeee:

Fogalmad nincs miről beszélsz. :-))

Az un. recurring megbízást is az OTP POS terminálján adod le. Azaz elmész egy https bank oldalra és megadod az adataidat és fizetsz...

...más kérdés, hogy miután ezt megtetted a bankkártyád bármikor terhelhető, tökmindegy, hogy te mit gondolsz és mit tartasz jogosnak. Kicsit olvasgatni kéne mielőtt hülyeségeket állítasz.

Jahh.. és mielőtt valakit meglepetés ér, a Paypal-nak is van recurring fizetés a rendszerében, tehát paypalon keresztül is simán működhet ez a lehúzás. A különbség csak az, hogy a paypal-nál (szemben a PPO-val) ezt a recurring megbízást LEMONDHATOD!

A PPO esetében a megbízás lemondását lehetővé tévő oldal SZÁNDÉKOSAN el volt rejtve a felhasználók elől.

Ez bizonyítható TÉNY kérdés...

....innentől csalás, vagy nem csalás? :-)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.10. 13:03:03

No valaki szedje elő a Sünt, meg aptit, és offoljuk szét ezt a szart itt..

@Iridium: Ne tedd. Azt itt nem szabad. Meg amúgy is. kicsit büdös, kicsit savanyú, kicsit igazságtalan, de a miénk.

Polos 2010.09.10. 13:04:47

Ebben az esetben az OTP-t miért nem jelentette fel senki?

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 13:04:48

@Schaf:

bocs zeee Polosnak akartam címezni. :-)

luxxie 2010.09.10. 13:04:59

@zeee: Igen, mind naponta követnek el fogyasztót megkárosító dolgokat, de nem ILYET! Ez bűncselekmény, csalás, Btk. kategória, ahogy tetszik.

Malachi 2010.09.10. 13:06:20

@luxxie: akkor még nem is volt baj, de amikor te már nem használtad, kitalálták, hogy a regisztrációd mellé meg kell adnod a bankkártya számodat is. anélkül nem használhattad az oldalt. így mikor beléptél, már csak azt kellett kiválasztanod, mit vennél, majd megadnod egy jelszót és indult a fizetés.

na az itt megadott bankkártya számról emeltek le egyszer csak hipphopp egy kisebb összeget. kb., mint a külföldi, kifejezetten erre szakosodott tolvaj weboldalak, tudod - vásárolj valami tőlünk nagyon olcsón, (általában zenét, filmet, valamit) majd miután vásároltál, azt veszed észre, hogy valaki a bankszámládat csapolja a bankkártyádon keresztül. nem nagy összegekkel 15-30 dollár, változó.

na ezt csinálta a PPO. csak egy külföldi kamu oldalnál ez könnyen kiszúrható - míg az ország hangsúlyozom egyetlen és legnagyobb online mobil feltöltő portálján kevesen gyanakodnának ilyesmire.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.10. 13:07:21

@Schaf: Ügyvéd akarok lenni. Kár hogy buta vagyok hozzá. Meg öreg. Meg ilyenek.
:(

Pipas 2010.09.10. 13:08:33

@zeee: nem hiszem, szerintem a csalás az éppen olyan, amit a jog is nagyjából úgy definiál ahogyan azt a köznapi életben használjuk. Aki mást anyagi haszonszerzés céljából tévedésbe ejt vagy tévedésben tart csalást követ el. Vagy valami ilyesmi...

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 13:08:49

@Malachi: OTP oldalnál, Mobil szolgáltatóknál és ÁAK-nál meg még kevesebben.

Iridium 2010.09.10. 13:09:17

@enamel: xD rendben, inkább végzek a bolognai spagettivel és megyek dolgozni kicsit. Pont az ebayesek mellett van az épület, majd megkérdezem a srácokat, hogy mikor teszik havidíjassá a pépalit, hogy tudjak időben szólni Alikamnak.

luxxie 2010.09.10. 13:09:51

@Polos: Ezt én sem tudom, részemről azért, mert 2500 Ft-ért nem tartottam érdemesnek. De benne kellett lenniük.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 13:10:46

És még egy kérdés...

Ha jogos a terhelés, akkor azok az ügyfelek, akiktől nem tudták leemelni az összeget tartoznak a PPO-nak???
Akkor ezek szerint még a végrehajtót is várhatják majd évek múlva?

Na ne...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.10. 13:11:03

@zeee: Emberölés pont nem a legjobb példa, mert ott ugye a károsult, helyzetéből adódóan egyrészt nem érzi magát sehogy, másrészt valószínűleg panasszal sem fog élni, hogy őt megkárosították. És ugye ha a végereményt tekintjük, van egy idő előtt keletkezett hullád, meg valaki, aki miatt keletkezett.
Érdemi fogyasztóvédelem meg tudtommal nincs most az országban.

zeee 2010.09.10. 13:11:29

@Schaf:

Én nem az internetes fizetésről beszéltem, - most ne beszéljünk az internet használatának biztonsági kockázatairól...

A PPO esetében írásban lehetett lemondani a szolgáltatást, - amire a szolgáltató ("ügyesen") fel is hívta a figyelmet. Semmi nem volt elrejtve, csak "macerás" volt a lemondás, vagy a szerződés felmondása.
Ha az Index és a Homár nagy szájjal nem a csalás lufit fújja fel, akkor esetleg más Btk. tényállás megállapítható lett volna. Tessék már észrevenni, hogy a királyon nincsen gatya! Beszélünk valamiről, ami sehova nem vezet.

igazságos 2010.09.10. 13:12:08

@enamel: szívem, nekem van ám pénzem, hiszen dolgozok. :D

Csak felvetettem a kérdést, mivel a csalók abból élnek, hogy fűnek-fának megadják az emberek az adataikat.

Amerikában is voltam már, Kaliforniában, Hollywoodban, úgyhogy nem panaszkodhatok. De megválogatom, hogy mire költök.

Ludmilla jelentése: a nép körében kedvelt, közkedvelt, népszerű.

luxxie 2010.09.10. 13:12:15

@Malachi: Ez rendben van, de akkor mégis tőlem hogyan emelték le? Én nem adtam meg nekik.

Polos 2010.09.10. 13:12:20

@luxxie: De ha az OTP saját oldala volt úgy megalkotva, hogy átlag ember monitorjáról kilógjon az, hogy folyamatos megbízást ad. Akkor benne kellett lenniük. Illetve még azért is, mert ha banknak adott egy ilyen megbízást, akkor a banknak is a felhasználó számára elérhetővé kellett volna tenni a lehetőséget a lemondásra nem?

drowmage 2010.09.10. 13:12:24

@enamel: Tényleg a tüskés merre tipeghet ippeg? Délben még bejelentkezett.

bervas · http://mt10.blog.hu 2010.09.10. 13:13:35

Véletlenül 2009. dec. 31-én léptem be a rendszerbe, telefont tölteni. Még sehol nem láttam a rendszerben belső mailt, hogy napokon belül levesznek a számlámról plusz összeget. Lehet, hogy a főoldalon volt, oda nem néztem el.

Az index cikk napján már ott volt a belső rendszerben a levél. Visszadátumozva, ha jól emlékszem.

Hogy az illetékes hivatalos hatóság végül úgy dönt, ahogy, azon nem csodálkozom. Belekeveredett egy nagybank neve, és azt nem lenne jó túl nagy dobra verni. A nagybank nagy barátja a sportnak, szemrebbenés nélkül befizeti a bankadó rá eső részét, de ezért elvárja, hogy piszlicsáré ügyekkel hagyják már békén. 130 milla? Aprópénz.

luxxie 2010.09.10. 13:14:11

@Polos: Így van. Én is ezt mondtam.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 13:15:00

@zeee: Bankártya csalásra gondolsz? :-) Szerintem az is csalás az ügyészség pedig a rendelkezésre álló tények alapján elrendelhetett volna feljelentás kiegészítést, sőt át is minősíthette volna a dolgot.

Mint azt már leírtam a RENDŐRSÉG SZERINT bűncselekmény történt. Más kérdés, hogy az ügyészség szerint nem.

Na más most, tényleg nem történt az ügyészség szerint bűncselekmény, vagy csak valakinek messze ér a keze, esetleg tényleg olyasmi van az ügy mögött, aminek eddig még nem ismert szálai sokkal messzebbre vezetnének?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.10. 13:15:17

@igazságos: Igen? Nem baj, akkor is Ludmilla maradsz.

És a szépséges nagyvilágban kóricálás közben ennyi ragadt rád? Próbálok mentségeket keresni...

Polos 2010.09.10. 13:16:30

@bervas: botránynak nem örülnek a részvényesek.

Dr. Fotos 2010.09.10. 13:17:13

Magyarorszagon mindent meg lehet venni. Meg a jogot is. Csak fizesd meg az arat. Ennyi. Ha lopsz akkor nagyban csinald es akkor ki tudod fizetni azokat is akik a sittol megmentenek.

Itt csesztek el a tinilanyok is, hogy mindossze 15k-ny cuccot loptak el es persze ott is, hogy nem barnaborrel szulettek.

Malachi 2010.09.10. 13:17:35

@luxxie: látod ez jó kérdés

igazságos 2010.09.10. 13:17:37

@drowmage: szerintem bemenekült az eső elől a vackába

@enamel: hívhatsz Ludmillának, megengedem.

Aki nem érti mások mondandóját, meg a nevek jelentését, az magára vessen. Rám még mindig több ragadt, mint rád. :D

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 13:17:56

@Polos:

Látod, hogy nem érted? a VPOS terminál egy https script. Amit a portál tulajdonosa rak be az oldalába.

Tehát amikor te "átmész" a bank oldalára, (vagy csak azt hiszed) az technikailag egyáltalán nem így működik.
Azt, hogy az adott https oldalon te mit látsz és mit nem a weboldal tulajdonosa adja meg és az ő felelőssége is. Az OTP csak a banki rendszert biztosítja hozzá.

Hogy értsd, az hogy valaki kapott eghy POS terminált, amin OTP logo van, még nem biztosítja az ügyfelet arról, hoyg nem fogják lehúzni.

drowmage 2010.09.10. 13:19:18

@enamel: S bekeveredett a helyi 29-s körzetbe. Ahol, mint tudjuk, széles sávú internet nyema, s olykor internet egyáltalán nyema.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.10. 13:20:02

@igazságos: Drága, aranyos egyetlen Ludmillám... te olyan nagyon szépséges vagy. Legalábbis remélem.
Valamivel érvényesülnöd kellett, más meg lassan nem jut az eszembe.

Pipas 2010.09.10. 13:20:16

"Látod, hogy nem érted? a VPOS terminál egy https script.": Aha! és mi az a https script? ;)

zeee 2010.09.10. 13:20:26

@enamel:

:(( Pl. a jogos önvédelem is végződhet emberöléssel, mégsem gyilkosság. Károsult pedig nem kizárólag az áldozat, hanem pl. a hozzátartozók, üzlettársak, ügyfelek, stb. is lehetnek. (Ők élhetnek is panasszal).

A fogyasztóvédelemről annyit, hogy én elolvasnám a helyedben - a véleménynyilvánítás előtt - a vonatkozó jogszabályokat, törvényeket és rendeleteket egyaránt. - A jogi feltételek többé-kevésbé adottak, ezeket kellene betartani és betartatni.
Azzal értek egyet, hogy nagyon enyhék a fogyasztóvédelmi bírságok.

Más oldalról nézve viszont, - ebben a postban nem beszélünk arról, hogy éppen a jogszabályokat kihasználva, hány fogyasztó próbálkozik - alaptalanul - kártérítés, kártalanítás, stb. érvényesítésével.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 13:20:51

@luxxie: Megpróbálnád felvenni velem a kapcsolatot?

Hónapokig kerestünk ilyen ügyfelet.. és a rendőrség is!!

drowmage 2010.09.10. 13:21:16

@igazságos: Az tény, hogy ez az időjárás nem kedvez az oljan kis testű állatoknak mint Ő. :)))))

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 13:22:42

@zeee: Jogász vagy, vagy ügyvéd? :-)

Polos 2010.09.10. 13:23:47

@Schaf: Nem kötekedésképp de készítettél már BK fizetést?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.10. 13:24:09

@drowmage: Igen, ez a legvalószínűbb. Mit is tegyünk, mit is tegyünk....

igazságos 2010.09.10. 13:24:46

@enamel: Oks. Értem én. :D

Aki át akar verni másokat, hogy meggazdagodjon, az átver. Aki be akar törni valahová, az betör, legyen bármilyen biztonsági rendszer. Aki lopni akar, autót, vagy bármit, az lop.

Ez ellen nincs mit tenni, de az emberek nagymértékben segítik a csalókat, mikor ennyire kiadják az adataikat magukról.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 13:25:00

@Polos: Igen... és nálam van a PPO-é is. Sőt a PPO-s bankkártya lemondó oldal eredeti scriptje is, ami egy kikommentezés miatt nem működött.

Van még kérdés?

zeee 2010.09.10. 13:25:19

@Schaf:

Milyen szerencse, hogy a rendőrség feladata a rendfenntartás és a nyomozási cselekmények elvégzése. A végső vélemény alkotás szerencsére nem feladatuk.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.10. 13:25:58

@zeee: "A jogi feltételek többé-kevésbé adottak, ezeket kellene betartani és betartatni."

Mindaddig, amíg ezt eszedbe jut feltételes módban leírni, addig az nem törvény, hanem felhasználási javaslat. :)

drowmage 2010.09.10. 13:26:51

@enamel: Ingyenes mobil-internet? WAP-pal? Occóé???

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 13:26:58

@zeee: és mint látjuk egyiket sem képesek megfelelően végezni. :-))

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.10. 13:27:25

@igazságos: Szóval érted? Jó, akkor nem fordítom le, hogy mit mondtam most rólad.
:)

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 13:28:50

@Polos:

Sőt.. az atvertek.info oldalon közzé is tettük hogyan lehet lemondani egy kis trükkel a bankkártya megbízást. Pár kattintásal...

....tudod mi volt a válasz lépés a PPO részéről? Kitalálod?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.10. 13:29:13

@drowmage: Én a gerincoszlop aljába integrált usb porton gondolkodtam, hogy az arra hajlamos kommentelők közvetlenül vegetatíve kapcsolódhassanak a zinternetre. És az úgyis közel van a Sün célterületéhez is.

igazságos 2010.09.10. 13:29:57

@enamel: Okos enged, szamár meg szenved.

Kár erőlködni.

Amúgy szeretlek nagyon, a szívemhez nőttél. :D

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.10. 13:30:56

@igazságos: Én is. Te vagy a múzsám. Amennyit udvarlok, lassan te is odanőhetnél valahova. Mondjuk a fogaidat ki kéne előtte verni.

Polos 2010.09.10. 13:31:04

Beleolvastam az OTP internetes fizetési felület rendszerdokumentációjába.
"Az Internetes Fizetőfelület

Az Internetes bankkártyás Fizetőfelület célja WebShop-ok vagy WebShop-szerűen működő, más szolgáltatások számára a banki tranzakció-végrehajtáshoz szükséges kommunikációs, tranzakció-vezérlő, visszajelző felület biztosítása.

Az Internetes vásárlás során kétfajta fizetési mód lehetséges: a háromszereplős (shop-, bank- és vevő oldal) és a kétszereplős (shop- és bank oldal) módot. A kettő között az a különbség, hogy a kétszereplősnél a shop-vevő interakció a shop saját (nem feltétlenül Internetes) felületén történik, így a Bank már kész tranzakciót kap. A háromszereplős esetnél a vevő-interakció a bank által biztosított Internetes (böngészős) felületen megy végbe, azaz a shop és a vevő által megadott adatokból együttesen állnak elő a tranzakció adatai. A kétszereplős fizetési mód esetén a vevők kártya-adatai fizikailag a shop-nál tárolódnak (illetve rajta jutnak keresztül), ezért az OTP Bank biztonsági okokból nem támogatja!
"

Tehát amikor a legelső bejegyzést írtam, akkor a három szereplős rendszerre gondoltam, ami teljesen biztonságos. Fogalmam sem volt, és nem is tudtam, hogy az OTP nyújt olyan szolgáltatást, ahol kétszereplős a tranzakció.

Kitalálod melyiket használta a PPO?

Polos 2010.09.10. 13:33:20

@Polos: K&H megoldással volt eddig dolgom, az szintén háromszereplős volt (ebben az értelmezésben). Emiatt a szolgáltató nem kapott és nem is tudott tárolni semmilyen BK adatot.

drowmage 2010.09.10. 13:33:29

@igazságos: @enamel: Fiúk-lányok béke!!!! Itt nem az egymás ekézése a cél. Nagyon elszabadultak az indulatok...

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 13:34:22

@Polos:

Ezt bebuktad, mert a 3 szereplőst használta a PPO. A kutya a "recurring" fizetési módozatban volt elásva.

Keresgélj még egy kicsit abban a leírásban.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 13:36:19

@Polos:

Az alap oldalt, amely a script futtatásátát a háttérben lehetővé tette, törölték a webszerverről. Két nappal később már nem működött a lemondás.

Hmm?

Megjegyzem a PPO január hónapban annyit módosítgatta a scriptjeit és az oldalát, hogy a rendőrségnek SEM tudtak megmutatni bizonyos dokumentumokat, mert "törlődtek".. pff...

Polos 2010.09.10. 13:36:44

@Schaf: Érdekes modorod van :) Minden esetre ha a 3 szereplőset használta akkor benne kell legyen az OTP is, és miért nem lett feljelente?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.10. 13:37:14

@drowmage: Nem ekézem én, csak egy bődületesen sötét, buta, közönséges, ráadásul nagypofájú libának tartom.

luxxie 2010.09.10. 13:38:19

@Schaf: Hát, nem hiszem, hogy jól járnátok velem. Most elbizonytalanítottál, ha én vagyok az egyetlen ilyen, akkor lehet, hogy én emlékszem rosszul, de mintha itt többen is ugyanezt írták volna, nem? Igazából akkor hagytam abba a ppo használatát, amikor bejött ez az új rendszer, megpróbáltam regisztrálni, de kifagyott az egész a 'csába. Lehet, hogy ekkor megadtam a kártyám adatait, bár furcsa lenne, soha nem szoktam ilyen hülye lenni. Nem mintha akkoriban nem tartottam volna megbízhatónak a céget.

igazságos 2010.09.10. 13:40:03

@enamel: Én nem mondok erre semmit, ez téged jellemez. Még beégeted magad itt párszor. Nálam nincs harag, én nem veszem magamra, amit írsz. :D

drowmage 2010.09.10. 13:43:56

@enamel: A gond az, hogy itt rajtatok kívül sok százan olvassák a hsz-ket. s nem biztos, hogy vevők arra, hogy két ember már túllépve "azon" a határon, virtuálisan véresre marja egymást. Ha vitáztok is, lehet azt kevésbé agresszív vagy sértő módon tenni. S sztem megéri. Ha lecsendesednek az indulatok, akkor valszeg mindketten rájöttök, hogy esetleg bizonyos dolgokat nem úgy írtatok volna hideg fejjel.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.10. 13:44:48

@igazságos: Nem kicsim, ez téged jellemez. Mint ahogy minden egyes bírásod is. De ne aggódj, most sem lett nyilvánvalóbb mint eddig volt, rajtad kívül kb mindenkinek. Neked meg ezután sem lesz.

Na mindegy, gondolom a legrövidebb út a kozmikus boldogsághoz.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 13:45:22

@Polos:

Bocs a modorért, de a sok okos néha felb... az agyamat. :)

Nem kellett benne legyen. Az OTP miért ne bízott volna meg a szerződött partnerben? Más kérdés, hogy a botrány kirobbanása után milyen alapon küldte szét a meghamisított ÁSZF-et a többi bank részére, a tranzakciót védendő? (értsd a bankoknak kiküldött PPO ÁSZ bizonyíthatóan nem egyezett meg az oldalon olvasható ÁSZF-fel)

Azt meg neked talán nem kell elmagyarázni meddig tart megoldani, hogy úgy méretezz egy ablakot, hogy egy abban megnyíló https oldalnak csak az alján az "elküld" gomb alatt centikkel olvasható eleve kipipált apró betűs rész ne látszódjon?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.10. 13:50:00

@drowmage: Tényleg? Marjam inkább a PPO-t vagy a rendőrséget? Minek? Egyik sem ártott nekem. Vagy az MLSZ-t? Arra sincs okom.

Jéghideg fejem van, de ha elkezded nekem magyarázni, hogy ez itt egy rózsadombi teadélután csupa jólnevelt, illedelmesen szórakozó tinivel, Te meg benne a franciakisasszony, akkor 1. nagyon fogok röhögni, 2. pároztatlak Ludmillával, és megnézem, mi lesz belőletek, ha kombinálom.

drowmage 2010.09.10. 13:50:39

Sün, merre vagy??? Gyere csatlakozz a béke-missziómhoz.

drowmage 2010.09.10. 13:55:09

@enamel: Nem magyarázok én ilyesmit, viszont vannak fokozatok. Nem kell a finom úri szalonok affektálós stílusában kommunikálni, de arra sem kellene törekedni, hogy mindenáron megsértsd azt, akivel vitázol.

keptelenseg 2010.09.10. 13:56:30

A rendőrség a következőképp csalta el az egyértelmű helyzetet:

Szerződést módosítani, ahogy, mondjuk a kreszben, úgy lehet, hogy a másik fél tudomására hozom a változtatási szándékot.

A 21. században, az internet korában, - ráadásul az egész történet az interneten zajlott -, létezik olyan megoldás, amely nem igényel aránytalan erőfeszítést a szerződésmódosítótól.

Ajánlott levélben (100-200 ft? - ennyivel több pénzt kellet volna akkor beszedni, vagy ha így nincs igény, akkor nem kell ilyet üzletet csinálni) vagy email címre el lehet és kell küldeni a tájékoztatást.

Ez életszerű és pofonegyszerű. És a közerkölcsnek is megfelel.

Valaki azt írta, hogy a rendőrség csak végrehajtja a törvényeket.

Hát nem.

A rendőrség információt gyűjt, értékel, és az értékelés eredményét veti össze a meglévő törvényekkel.

Igen nagy felelőssége van az ügyben azoknak a rendőrségi alkalmazottaknak, akik az értékelés során nem a józan paraszti ész szerinti eredményt hozták ki, hanem egy olyan álláspontot próbálnak elfogadtatni a közvéleménnyel, amely szerint Magyarországom az a normális, hogy ilyen eseményekről nem közvetlenül tájékoztatják az elérhető érintetteket, hanem, mondjuk, 3 millió magyar, mondjuk napi egy órában állandóan böngészi az összes, vele jogviszonyban álló egyed (cég, személy, államigazgatás stb...) fizikailag 300 eltérő földrajzi, fizikai helyen elhelyezett jogviszonyv-változtatási egyoldalú bejelentéseit és ezeknek folyamatos monitorozása esetén tudják csak a saját érdekeiket megfelelően képviselni.

Mert ez nem igaz, ez nem így van, ez a rendőrség hazugsága.

Az emberek nem futkosnak keresztbe-kasul, ezzel szemben a hátrányos jogviszony-változásról kell a kezdeményezőnek értesíteni életszerű erőfeszítéssel és életszerű megoldással a hátrányba esetleg kerülőket.

Ez az alapelv. Vannak olyan helyzetek, megoldások, amelyeknél a gyakorlati megvalósítás során ettől a jogszabály alkotók eltértek, az esetek többségében megfelelő indokkal.

Itt azonban nincs semmiféle racionális indoka annak, hogy a támadott, csaló cég eltért az egyszerűen végrehajtható tájékoztatás valamennyi formájától és egy olyan megoldást alkalmazott, amelynek csak egyetlen haszonélvezője lehetett: saját maga, azzal, hogy lenyúlta az emberek pénzét.

Egyszerű, mint a nap.

Ez a döntés már a forradalom eredményét bizonyítja? Ez már az új seprő működését szimbolizálja?

Polos 2010.09.10. 13:58:08

@Schaf: persze hogy nem. Átfutottam egyébként az a doksit amit előbb említettem. Nem csináltam még OTP-s BK fizetést, de első nekifutásra is aggasztó amit kitaláltak. Amikor a bank oldalán regel a user, ebben az esetben is ez volt, akkor a PPO ugyan nem látja a BK adatokat, csak kap egy egyedi azonosítót, amire hivatkozva ugyanúgy kezdeményezhet fizetést, mintha tudná azokat. Szóval tök mind1. Nem is tudom ki hibás igazán.

Nem volt OTP részéről megfelelő tájékoztatás. Ráadásul a ez a tranzakciófajta még a csoportos beszedési megbízástól is rosszabb. Itt a limit a BK napi limit, ha van. Ilyen szolgáltatást csak akkor szabadna az OTP-nek nyújtania (szerintem), ha könnyen chargeback-elhető az összeg. De persze erre nincs lehetőség :)

Ez a fizetési megoldás külföldön teljesen jól működik, nem is élnek vissza vele, mert ott a chargeback.

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2010.09.10. 13:58:58

Én viszont azt momndanám, ez nem csalás, hanem egyszerű lopás.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 14:00:50

@Polos:

Na ez a poén.. azonnal javasoltuk az ügyfeleknek a chargeback eljárás kezdeményezését.

Nem találod ki mi volt a bankok válasza (mindegyiké!!!)

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 14:01:59

@keptelenseg:

Na még egyszer mondom:

A RENDŐRSÉG MEGGYANÚSÍTOTTA ŐKET!! ERGO SZERINTÜK BŰNCSELEKMÉNY TÖRTÉNT!!

...más kérdés, hogy az ügyészség szerint nem.

drowmage 2010.09.10. 14:01:59

Tényleg működik. Ha beírom, "Hülye blogmotor!" akkor megjelenik a lenyúlt hsz is. Naccerű.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.10. 14:03:13

@drowmage: Őt nem tudom megsérteni. Alkalmatlan a megsértődésre, abból az egyszerű okból hogy nem fogja fel, ha valami sértőt írok neki.

drowmage 2010.09.10. 14:03:22

Aha. Szóval akkor,
Hülye blogmotor!!!
Na,lássuk.

drowmage 2010.09.10. 14:05:06

@drowmage: És egen. Tudja és tudja és tudja...

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 14:08:32

@Schaf:

Szóval a magyar bankok válasza az volt, hogy nem tudják mi az a "chargeback" eljárás!!!

...érted??? NEM TUDJÁK és NÁLUK ILYEN NINCS!!!

Sok-sok száz, ezer ügyfél bizonyíthatja ezt. Ebben csak az a poén, hogy a chargback-et, mint minden más a bankkártyákhoz kapcsolódó szabályt NEM a bank hozza, hanem a bankkártya cég!!!

Azaz a bank nem döntheti el, hogy alkalmazza-e a chargeback-et (már eleve érdekes, hogy nem is ismerik??), hanem ha az ügyfél kéri a kártyatársaságok szabályzata az irányadó.
Ellenkező esetben mind a VISA, mind a MasterCard (a példa kedvéért) úgy kúrja seggbe a bankot, hogy az belenyekken!

Egy szakportálon olvastam, hogy volt bank, amelyiknek egy ilyen buliért 500USD/tranzakció díjat kellett megfizetnie a kártyatársaság felé!! (nyugodtan fel lehet szorozni ezt az OTP esetében).

Csakhoyg amellett, hogy a PPO csalt, hogy kihasználta a hozzá nem értést mind az ügyfelek, mind a hatóságok részéről, emellett az OTP-nek is igen-igen erősen szerepe van a kialakult helyzetben. Nem csak annak kialakulásában játszott szerepe miatt, hanem a botrány kirobbanása után tanúsított magatartása miatt is.

Már minimum ez megérne egy ÁSZF vizsgálatot és büntetést!

keptelenseg 2010.09.10. 14:08:45

Magyarországon - ezt el kell ismerni - számos olyan jogi megoldás él, amelyek az egyik felet indokolatlanul és az alkotmánnyal ellentétesen hátrányos helyzetbe hozzák a jogalkotók.

Pl.: postai ajánlott küldemények kezelése, ahol a küldő, a posta nem kizárható hibás teljesítése ellenére, jogi igazolást kap arról, hogy egy ajánlott levél postára adása azt jelenti, hogy a címzett 100%-ban megkapta a küldeményét. Itt a címzettnek kell, kellene utólag, miután, akár bírósági eljárást kezdeményeztek ellene, bizonyítani, hogy a posta hibázott. Erre pedig nincs megfelelő mód, eljárás. Ha a postás hibázott, mondjuk odaadta a szomszédnak, aki nem adta tovább, és ez igencsak életszerű történet, vagy csak rossz postaládába lett a küldemény bedobva, akkor nincs lehetőség jogilag bizonyíthatóan védekezni.

Tutanhamon 2010.09.10. 14:11:31

Botorság. A rendőrség nem ítélhette el a csalókat, és fel sem menthette őket.

preston 2010.09.10. 14:13:21

gondolom ,hogy a sértettek vagy sértett ügyvédhez fordul mert másnak kárt okozni nem csak köztörvényesen (BTK)hanem polgari módon is lehet (PTK), amit a rendőrség (ügyészség) nem üldöz. az ügyvéd értékeli az ügy összes általunk nem ismert részletét és beperli a jogsértőt, mindazokat, akik kárt okoztak. itt a ptk alatt konnyebb érveket talalni, ha viszont ezt nem lépi meg a sértett, akor mit höbörög...
mi együttérzünk, de nem ismerjük sem az ügy részleteit sem a jogi aspektusokat.
megpróbálok hasonlattal érvelni: ha a vita hevében valaki fellök egy csésze kávét, azt lehet tettlegességnek vélelmezni és rendőri segitséget kérni, de mindenképpen lehet biróság elött követelni a kavéfolt tisztitásának költségeit...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.10. 14:15:03

ez tul sk hogy elolvassam, de a ceg nem kovetett el buncselekmenyt
ez tenykerdes

keptelenseg 2010.09.10. 14:17:00

@Schaf: "Na még egyszer mondom:

A RENDŐRSÉG MEGGYANÚSÍTOTTA ŐKET!! ERGO SZERINTÜK BŰNCSELEKMÉNY TÖRTÉNT!!

...más kérdés, hogy az ügyészség szerint nem."

Ki adta ki, hiteles aláírással az ominózus álláspontot?

Utálom, amikor egy szolgáltató alkalmazottja a cége nevében szemétkedik, majd amikor az ember az eljárást kritizálja, akkor átvált személyesbe és előadja. hogy nem bántsam őt és nyavalyog tovább, miközben a napnál is világosabb, hogy a cégének képviseletében jár el, tehát nem csak az a dolga, hogy a cégét képviselje akkor, amikor velem ki akar szúrni, hanem az is, hogy a szemben álló fél álláspontját a képviselet cég nevében megismerje - és esetleg ennek megfelelően eljárjon.

Úgyhogy vissza a nagybetűs agyarakkal, mert ez a blog egy igazságügyi eljárásról szól, amelynek mellesleg tagja a rendőrség, és nem arról vajon a rendőrség által kiadott dokumentumok mekkora hányadát "írja" az ügyészség.

Ezt intézzék el egymás között.

drowmage 2010.09.10. 14:18:06

@hagyma: Szia! Tegnap megtaláltam az egyik hsz-d a bash.hu-n. Tucc róla?

bash.hu/79414

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.10. 14:19:34

@Schaf: Jóval elemibb dolgokat sem ismernek, ma láttam egy ilyen hirdetést, hogy "Halott már a Raiffeisen új hiteleiről?".

Fospunpa Bizottság 2010.09.10. 14:26:44

ugyammá, én miért tudtam töröltetni magam a ppo-ról, amikor megláttam, hogy a kártyám adatait (!!!) akarja regisztrálni (!!!) a csalógeci? (egyébként nem volt törlési opció, ezért 10-20 e-mailt küldtem nekik.)

na miért? azért mert itt éltem már akkor is, és tudom, hogy mindenhol átbaszás megy. tetszőleges időpontban hozzá akar férni a számlámhoz? :D persze. vajon miért nincs csoportos beszedési megbízásom? közületek hányan várják, hogy egyszer pár ezerrel lenyúlják őt "véletlenül", "félreértésből" a szolgáltatók? nyitva tartod a pénztárcád? fel leszel háborodva, ha odamegyek, és kiszolgálom magam?

a legfőbb ellenségem egyébként állam, és az állam erre nap mint nap emlékeztet is. mit teszek? nem bízom benne, és én is átbaszom, ahol lehet. a ppo óta matricát sem veszek online, mert most már ezt is tudom.

magyarországon a következőképpen lehet meggazdagodni:
1. minél több
2. olcsó szart kell
3. drágán eladni
4. sok hülyének

hogy is mondta itt a homáron előttem az egyik hozzászóló?

- az a pénz jobb helyen van a ppo-nál, mint nálad, mivel te hülye vagy.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 14:27:24

@keptelenseg:

Felhívod a BRFK sajtóosztályát (ahogyan én is) és el fogják mondani, hogy bár ők vádemelési javaslattal éltek, az ügyészség visszadobta az ügyet.

:-))

drowmage 2010.09.10. 14:28:01

@enamel: Há' egen. Érdekes, én is nagyon sokszor elsőre a "hejesírási" hibákat szúrom ki a szövegből.
Ennek egyik szélsőséges megnyilvánulása volt, amikor az egyik munkahelyemen a nagyon-nagy főnök levelét kezdtem ott előtte javítani. Majdnem le is osztályoztam.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.10. 14:30:22

@drowmage: Ez jó.

#93085 -> + (104) - [X]
G.: ez miez már:
G.: növény angol neve: Amaranth
G.: gyönyörű név
G.: szinte megnyugtat a csengése
G.: elhallgatnád egész nap
G.: amaranth.. amaranth...
G.: erre magyarul mi az:
G.: DISZNÓPARÉJ
S.: xDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDd
G.: azt hittem beszarok :D:D:D
S.: xDDD:D
S.: hát ez epic

drowmage 2010.09.10. 14:33:43

@enamel: Egen. Egyre vigyázz. Ha bash.hu-t olvasol, ne egyél/igyál. Mert ott fogsz megfulladni a monitor előtt. :))
Tapasztalat.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2010.09.10. 14:36:54

Azt miért nem vizsgálták, hogy a cég miért tárolta a bankkártyaadatokat egyáltalán? Amikor én ott regisztráltam, csak az OTP oldalára írtam be a bankkártyaszámot, és világosan oda volt írva PPO-éknál, hogy az adatokat ők nem tárolják, és ehhez képest mégis.

Gratulálok azoknak az ébrer júzereknek, akik mindig minden ÁSZF-et betűre elolvasnak, soha nem adják meg az adataikat sehol, és mindig minden nyomot eltüntetnek maguk után. Javaslom, vándoroljanak ki Ghánába, ekkora körültekintéssel ott is megállnák a helyüket.

Lord_M_ 2010.09.10. 14:41:12

Emlékeim szerint egy kezdeteben kényelmi szolgáltatást vezettek át kötelezővé, ti. az volt a "kényelmi" plusz, hogy "beregisztrálhattad" a kártyád adatait az oldalon, és a további vásárlásoknál ezt kiválaszthattad, tehát nem kellett mindannyiszor beírni a 16 karakternyi számsort, a 3 karakter cvv-t, a 4 karakter lejárati időt. Ehelyett egyetlen kattintással kiválasztottad a kártyát és "tádááám" fizetés volt.

Azután a regisztrációhoz ez később feltétel lett emlékeim szerint.

Amiért pedig sokan megadták: mert egy portálon ahol rendszeresen vásárolsz, és évek óta nincs probléma, egy idő után megnő a bizalom, különösen, hogy tmobile, aák meg ilyenek hivatkoztak rá. Nem tekinthető NoName cégnek...

Így a kb 30084 ügyfél nem ostoba volt, hanem használója egy oldalnak, azon belül pedig a szolgáltatásainak. Ahogyan a nyomozati anyag is megállapítja, utólag lett az aszf elérhető, és a változásra felhívó tájékoztatás is igencsak apró megjelenést kapott.

Az a különbség az ostobaság és e között, hogy ha holnap indítok egy weboldalt és mindenféle szolgáltatást reklámozok ÉS elkérem a kártya adataidat ÉS te megadod... akkor ostoba vagy. Nincs információ rólam, nincsenek nagy cégek akik rám hivatkozzanak. Te mégis megadtad, tehát ostoba vagy. A PPO magyarországon az egyetlen és jó ideje jól működő online feltöltő / matrica vásárló oldal volt.

Harmadrészt pedig, a vásárlásokért (pláne matrica) "Kényelmi díj"-at számoltak fel, ami bőven benne volt abban, hogy ne kelljen még fizetni a szolgáltatásért. Ez így olyan, hogy nem elég hogy a boltban kifizeted az árut (benne a haszonnal, miegymás) de a boltba belépődíjat szednek... és előre, mert hátha idén még jössz vásárolni...
A gusztustalan ebben az, hogy a belépődíjról a bolt irodájában (a boltban) tájékoztatnak, max kérésre, és a vásárláskor használt bankkártyádról (a mögötte álló számláról) a megkérdezésed nélkül leveszik, pedig lehet hogy csak egyszer ugrottál be egy mirelit pizzáért... és soha többet nem mész a közelükbe sem.

tehát mégegyszer az ostobázóknak: a PPO.HU kiépítette a bizalmat maga körül, azzal hogy huzamosabb ideig megbízhatóan szolgáltatott, a megvett matrica, feltöltés mindig rendben volt.
A bevezetett kényelmi szolgáltatással együtt is (regisztráld a kártyádat a gyorsabb, könnyebb vásárlásért), jól működött minden. És így az ember nem gondolhatott arra, hogy hátha holnaptól átvernek.

Az is igaz, hogy az emberek NEM olvassák el minden nap az ÁSZF-et. Mert még ha regisztrációkor el is olvasod, vagy egyszer utána... akkor is bármikor változtathat rajta a cég...

igazán kíváncsi vagyok a sok "mindig el kell olvasni az ászfet" emberkére, hogy miből élnek. Mert mindennap áttanulmányozni a Bank, a UPC, a T-Com, a Gáz, Villamos, Vodafon, Telenor, Microsoft Ászf-jeit, HÁTHA változott felkiáltással, reggeltől estig elvannak... és úgy nem igen marad idő mondjuk tanulásra, pénzkeresésre...

drowmage 2010.09.10. 14:45:18

@enamel: Szándékosan írtam úgy.

drowmage 2010.09.10. 14:48:05

@drowmage: Csak nem jeleztem a szokásos zárójelezésemmel. Mégiscsak hibáztam. :)

Polos 2010.09.10. 15:00:57

@Schaf: új post: homar.blog.hu/2010/09/10/visszaszerezheto_a_ppo_s_penz csak kár hogy nem említik hogy milyen kártya, melyik bank.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.09.10. 15:02:40

Hát én ide csak azt írom, amit egy forgatókönyv író is.

Kérem, lehet tippelni a PPO ügyvezetője hol van:

A,[] Rács mögött
B,[] Rács mögött, de Svájcban
C,[] Lehúzlak.hu weboldalt fejleszteti, ahol ingyen* vehetsz oxigént a Lélegzet - Free csomag keretében
D,[] Nyaral valahol a Karib-szigeteken
e,[] C,D, együtt

* most még...

Kedélyes Paraszt 2010.09.10. 15:03:59

Elvtársak!

Az elvtársak elloptak 70 milliót, és még csak vissza sem adták? De hiszen a Cuslag is ennyit lopott, visszaadta, mégis halálos ítéletre vár. Elvtársak, jól van ez így?

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 15:10:30

@Zigomer Trubahin:

Nem érted... mint ahogy többen sem értik.

A PPO nem tárolt semmiféle kártya adatot!!

Az ügyfél vett egy matricát (pl.) és fizetett bankkártyával. A megnyíló VPOS terminál oldal ami az OTP-é, olyan ablakméretben volt elérhető, amelyben az ügyfél nem látta, hogy tulajdonképpen egyben egy recurring megbízást is ad a PPO részére.
Amikor fizettél a bank adott egy azonosítót a számodra a tranzakció után--> 0001 -es pl.
Ezt az azonosítót tárolta el a PPO.

2010 januárjában pedig a PPO kérte az OTP-t, hogy az ÁSZF szerint neki járó összeget a 0001-30084 azonosítókkal ellátott kártyákról vonja le.

Ennyi történt. Neked ott se kellett lenni...

Malachi 2010.09.10. 15:14:10

@Fospunpa Bizottság: nem bántani akarlak, meg gondolom szarsz is a véleményemre, de először is az tenné a legjobbat ezzel a keserű kis országgal, ha kihalna az ilyen "lopunk/csalunk/hazudunk és ezt el is várjuk mástól mert magunkból indulunk ki és ezért bizalmatlanok vagyunk mindennel és mindenkivel szemben" mentalitás amit olyan büszkén képviselsz.

csak általánosságban mondom, nem azért, hogy te most kezdj el megjavulni, végül is te csak következménye vagy a szar rendszernek - viszont egyben a fenntartója is.

drowmage 2010.09.10. 15:16:08

@Kedélyes Paraszt: Húúú, a hozzászólásodról egy régi vicc jutott eszembe...

juci18 2010.09.10. 15:34:50

@enamel: Aha, tehát senkinek nem lehet más véleménye mert te meg a másik balfék fórumtársad azt mondod. Meg is érdemlitek az átverést, azt kapjátok ami jár nektek!

juci18 2010.09.10. 15:41:15

@bunndda: Szerintem te nem olvastad el rendesen a vonatos hasonlatot. Inkább tanmese:ne szállj fel olyan vonatra ahol ingyen utaztatnak mert előbb vagy utóbb behajtják rajtad az ingyen élést. Mert ti még mindig el vagytok varázsolva a hülye korszak "ingyen kapsz mindent" ígéretével.Elhitted, megszívtad, magadra vess.

Unter Bahn (törölt) 2010.09.10. 15:45:07

Gondolom, hogy egyedi eset, amikor a rendőr (ügyész, bíró) többet tesz a vádlott érdekében, mintha az egy igen jó ügyvédet fogadott volna:-(((

Egyik ismerős még kora tavasszal tett feljelentés, hogy a pesti kecóját az albérlő kirámolta. Az eltelt hónapok alatt egyetlen érdemi cselekmény történt: az ismerőst beinvitálta az APEH egy kis eszmecserére, a nyomozó egyik (ha nem egyetlen) ténykedése ugyanis ennyi volt, hogy az célellenőrzést kért a sértettre...

Az hogy azóta egyetlen határozat sem érkezett, se a megszüntetésről, se vádemelésről, de még nyomozati határidő meghosszabbításáról sem, nyilván egyedi és véletlen:-(((

Poén: ismerős rátalált a neten a cuccaira... igen, a volt albérlő árulja őket. Kérdezi, hogy akkor most szóljon a nyomozónak??? Kérdem miért, újabb APEH-razziát akar:-(((

Ááá, biztos vagyok benne, hogy ez nem egy bevett gyakorlat...

juci18 2010.09.10. 15:45:27

@enamel: Tudod kiről beszélj így? Édes jó anyukádról ha van neked.

soseleszekelső 2010.09.10. 15:50:25

@juci18:
Nem ingyen volt, minden tranzakciónak volt eseti díja.
Mellesleg nem példa nélküli, hogy a kereskedő nem a vevőtől kapja a pénzét, hanem a gyártótól, forgalmazótól.
Mondjuk nem fizetsz a biztosítási brókernek / hitelközvetítőnek, mert ő a biztosítótól, banktól kapja a jutalékát.

soseleszekelső 2010.09.10. 15:52:41

Az mondjuk nem merült most fel, de nem lehetett véletlen, hogy pont 2010-re emelték 900-ról 2500-ra a csomag díját.
Nyílván tudták, hogy egyszer húzhatják meg ezt a trükköt. Jóhiszeműség kizárva.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 15:58:26

@soseleszekelső:

...és az is tök véletlen, hogy a lehúzás előtt egy utolérhetetlen offshore cégnek játszották át az egészet. :-))

mi ikokonk 2010.09.10. 16:05:41

Mocskos állatok! Mást nem tudok mondani! Rabló banda!!!!!

zotyo1986 2010.09.10. 16:24:35

így van basszuk le a rendőrséget, mert nincs jogkörük rá, hogy eljárjanak.

Rohadjanak meg. sün sün sün

igazságos 2010.09.10. 16:32:45

@juci18: ne is foglalkozz vele, előbb-utóbb magára marad.

anal intruder 2010.09.10. 16:34:44

A Maunika só és Józsi barát országában miért kell csodálkozni azon, hogy ennyi barom beszopta ezt a "szolgáltatást"?
A cég előtt meg le a kalappal, beszedtek egy kis extra profitot az agyhalottaktól, akik azóta epilepsziás rohamot kapnak a pár ezer forintjuk miatt, lúzer bagázs.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 16:51:48

@anal intruder:

Na a hozzád hasonlók miatt támogatom a hazai törvénykezés olyantén módosítását, hogy "névtelenül" ne lehessen csak úgy írkálgatni. :-))

Vajon pontos címmel telefonszámmal is megtetted-e volna ezt a hozzászólást barátom? :-)))

CharlieBrown 2010.09.10. 17:15:08

azért azt valaki megmondhatná, ilyen esetben mi a helyzet az ELŐRE kifizetett adminisztrációs díjakkal!
merthogy a ppo mint olyan, már nem szolgáltat, nem adminisztrál nekem semmit! legrosszabb esetben is időarányosan járna vissza a lóvé!!!
a másik ellentmondásos dolog: akitől tudták levonták. akitől nem, azt hagyták a picsába. hogyisvanez????

hogy szakadt volna a jó édes anyjába a feje az összes köcsögnek!

átlátó 2010.09.10. 17:57:33

Mert bankkártyám akkor sem lesz, ha összeszarják magukat, csak annyit mondok, hogy a Homár jobb, mint a tévéügyvéggye.

anal intruder 2010.09.10. 18:27:10

@Schaf:
A véleményem névvel is ugyanaz lenne és sajnos pont ez hiszékeny, Maunikán szocializálódott sokaság hinne abban ,hogy majd az erőszak révén csökkenteni tudná az őt ért sérelmet, ezáltal is növelve az irányukban érzett szánalmamat.

Polos 2010.09.10. 19:02:52

@Schaf: azt figyelted hogy a mostani Virpay Kft, ami úgymond a ppo helyébe lépett is 100% offshore tulajdonban van?

puszilgatógép 2010.09.10. 20:21:52

FIGYELEM!!!!

Ezt érdemes meglépni, semmibe nem kerül:
www.obh.hu/allam/tajekoz.htm

Aki megkapta a fent beillesztett rendőrségi határozatot, az írjon a fenti linken található címre és tegyen panaszt a határozat ellen, mert ez nem más, mint közönséges bűnözők védelme...

MIT VESZTHETSZ HA MEGLÉPED?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.10. 20:34:28

@Schaf:
És az ÁAK Zrt. feljelentését is elutasitották vajon?

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.09.10. 21:34:57

@horex:

jó kérdés... mert mint többször leírtam nem a rendőrség nem talált kivetni valót a dolgokban, hanem az ügyészség.

Most elgondolkoztam azon, hogy vajon nem lehetséges-e ebben az országban, hogy az eltűnt 135 millióból jutott ide is, oda is?

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.09.11. 00:12:42

Ez a jucilány a zokoska igasssságos barátnője? Alteregója?

luxxie 2010.09.11. 02:01:27

@anal intruder: Az általad említett műsorokat csak hallomásból ismerem, internetet régebb óta használok napi szinten, mint amióta lakossági szolgáltatás létezik az országban, számítógépet meg még sokkal régebben, rengeteg féle csalást, átverési kísérletet láttam már, soha nem dőltem be egynek sem, mindig a létező legkörültekintőbben járok el internetes pénzügyi tranzakciókkal kapcsolatban. Mégis lehúztak. A bűnöm mindössze annyi volt, hogy a mobilszolgáltató által felajánlott kb. ötféle kártyafeltöltési mód közül a legkényelmesebbet, az internetest választottam. Mindezt számos más, a mobilcégeknél sokkal kisebb cégek esetében is megtettem már ugyanígy, továbbá rengeteg esetben fizettem bankkártyával különböző üzletekben, ami gyakorlatilag ugyanezt a fajta tranzakciót jelenti. De ezzel szerintem te is így kell legyél, ha van bankkártyád és azt ATM-es pénzfelvételen kívül bármi másra használtad valaha. Csak ebben az egy esetben húztak le a sok száz, talán sok ezer egyforma eset közül. Ez pedig úgy történhetett meg, hogy a cég az OTP-vel összejátszva bűncselekményt követett el. Természetesen ettől mindig lehet tartani, de az a helyzet, hogy az ember a bankokban a pénzügyi tranzakciókat illetően kénytelen megbízni, hisz eleve ott tárolja a pénzét, itt pedig a bank tevőleges közreműködésével történt meg a csalás. Tehát az, hogy veled nem történt meg ez az eset, csakis annak a fatális véletlennek köszönhető, hogy történetesen soha nem próbáltál az interneten mobiltelefont feltölteni vagy autópálya-matricát vásárolni. De ha történetesen nem a ppo csinálja ezt, hanem bármelyik másik cég, ahol valaha fizettél bankkártyával, akkor most magadat illethetnéd a "Maunikán szocializálódott sokaság tagja"-címmel és szánakozhatnál az ostobaságodon.

Sracz · http://dbworld.blog.hu/ 2010.09.13. 09:59:54

Sziasztok!
Azt hiszem, azzal, hogy a PPO oldal bezárt, el is dőlt a kérdés. Hiszen a pénzt egy évre ELŐRE beszedték és csak fél évig szolgáltattak, ha szolgáltattak. Innentől már áll a csalás mindenféle kacifánt nélkül. Azzalé, hogy ők közölték az oldalon, hogy bezárnak, nem mentesülnek, hiszen a pénzt senkinek nem fizették vissza ezzel párhuzamosan automatikusan, holtt a bankszámnlaadatok birtokában ezt ugyanúgy megtehették volna, ahogyan le tudták nyúlni!

Sracz · http://dbworld.blog.hu/ 2010.09.13. 10:04:45

@horex:
Én is feljelentő vagyok (a Homár áldásos tevékenységének köszönhetően). Kb 25 emilt kaptam, hogy honnan hová küldözgették tovább a feljelentésem azon a jópár helyen kívül, ahová én magam juttattam el... Ám azóta ezzel kapcsolatban más infot nem kaptam egyik helyről sem. A legutolsó kb nyár közepén egy ajánlott levél volt, amiben a BRFK közli, hogy a Gazdaságvédelmi főosztálynak továbbította az ügyet "illetékességből".
Az ügy lezárásáról még sehonnan nem kaptam határozatot.