Tékozló Homár

Fantomizálta a Posta az Erste kártyáját

2010.09.20. 13:47 | jackyll | 131 komment

moTa kicsit elszontyolodott, hogy a postán sima levélként feladott Erste-kártyája 1,5 hónap alatt nem érkezett meg. Szerencsére egyelőre nem költötték el a pénzét:

Az Erstebanknál van folyószámlám gyakorlatilag mióta az eszemet tudom. Az aktuális bankkártyám lejárt 2010 augusztusában (tehát e hónap 31-ig tudom használni...). Mivel az új kártya szeptember 6-ig sem jött meg, ezért bementem a legközelebbi fiókba, hogy érdeklődjek a kártyám holléte felől. Az ügyintéző hölgy nagyon kedves volt és közölte, hogy a bank postázta a kártyát augusztus 9-én (!) sima levélként (!) és hogy ilyen probléma (késés) fordult már elő többször is, várjak még egy hetet (köszi), mert volt, hogy az ügyfél igényelt egy új kártyát és közben megjött a másik.

Tudni kell róla, hogy az a fajta Mastercard, amihez csak az aláírás kell vásárláskor, nem kell PIN... Azonnal rárakattam a kártyaőrt, szerencsére eddig nem volt baj. Ma szeptember 20-a van, még mindig semmi, most bemegyek a bankba és kérek egy új kártyát. Aminek a díja 4000 HUF, amit a bank természetesen nem fog állni helyettem, a Postát meg hiába hívogatnám, mert hát sima levelet nekem nem fognak megtalálni... Most ott vagyok, hogy ha kell pénz, akkor be kell mennem egy fiókba és levenni, 2010-ben...


Csak pár kérdés:
1. Miért kell sima levélként elküldeni egy bankkártyát? (tértivevény, elsőbbségi?)
2. Ha a bankfiókba kérem a kártyát, akkor miért kell 2000 HUF-ot fizetni csak azért, hogy egy polcon tárolják, amíg érte nem megyek?
3. Ha tudnak róla az Ersténél, hogy mással is előfordult már ilyen, akkor miért nem küldik ki még egy hónappal hamarabb?
4. Miért tart a Magyar Postának több mint egy hónapig kikézbesíteni egy levelet? (Németországból hazaküldött sima levél megjött 4 nap alatt...)

Röviden ennyit, update várható...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szarazkoro 2010.09.20. 15:03:35

@igazságos: melyik csatornad nezed??
Meg meg sem kapta nemhogy nem vigyazott ra...Szovegertes?
Kotozkodunk, kotozkodunk??????????

P75 2010.09.20. 15:20:46

Mi egy másik bankkal jártunk így, ők egy 3 éve megszűnt címre küldték ki.Érdekes módon a havi számlaegyenleget mindig a jó címre küldik...

Frucsasz 2010.09.20. 15:23:25

@csakbetti: miből gondolod, hogy dombornyomott? Van olyan electron is, ami nem kér pin-t vásárlásnál (terminálja is válogatja, az enyém néha kér, néha nem, a bánat tudja, mikor hogy dönt).

A dombornyomott kártyák tiltási és újragyártási díja több 10 ezer magyar forint (és nem a bank gonoszsága miatt, hanem mert ezeknél a tiltásért igen nagy összeget számol fel a kártyacég, vagyis a visa ill. mastercard), úgyhogy ha csak 4 ropi a kártya, akkor az sztem electron.

Szerintem.

Egyéves Önkéntes 2010.09.20. 15:24:09

Miért kéne ajánlottam főleg tértivel küldeni?
Az csak egy szar műanyag lap, amíg nem aktiválod.

Ettől persze még szarjon sünt az erste, én már a Rablóbank idejében szegődtem hozzájuk tizensok éve, de már kezdem unni a hülyeségeiket.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.09.20. 15:27:03

Az volt már, hogy először aktiválni kell?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.09.20. 15:30:55

Én a minap elhagytam az Aldi-kártyámat.
Betelefonáltam, ingyért nyomtattak újat.
Tehát a megoldás: Aldi!

igazságos 2010.09.20. 15:37:50

@Szarazkoro: Azt csak a posztoló állítja.

Szerintem pedig a posta kikézbesítette a levelet, akkor szoktak eltűnni a dolgok. Ha az előző kártyáját is kiküldték, ugyanarra a címre, meg rendben megérkezett, akkor nem a postánál van a hiba.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.20. 15:47:31

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Tegnap hallottam a négyeshatoson, hogy az Aldi plázába mennek éppen.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.20. 15:53:05

@EÖ: "Az csak egy szar műanyag lap, amíg nem aktiválod."

De ha "elveszik", akkor meg 2000 fotintért gyártják le újra.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.20. 15:54:30

Gagyi blogmotor MÚKOGGY!!! Azanyád!

Egyéves Önkéntes 2010.09.20. 15:55:23

@atpijkamo: jó, de ha nem veszed át, akkor nem veszhet el
mármint nem a te hibádból

2010.09.20. 15:55:49

az volt már, hogy 10 ből 8 bank nem számol fel költséget azért, ha a posta elveszti a kártyád?
Posztolót lehet -e ekézni már?

Zöldegér 2010.09.20. 15:56:23

Nekem ellopták a tárcámmal együtt a K&H-s bankkártyámat és hitelkártyámat, 10-10 rugóba fájt mindkét kártya letiltása és újragyártása. Ráadásul az eredeti lejárattal kaptam meg őket, (tehát nem az újragyártás időpontjától). Később tudtam meg, ha nem tiltom le, csak újat kérek, a régiek érvényessége ugyanúgy megszűnik, és csak 4000 lett volna kártyánként, ráadásul természetesen az érvényesség is újraindul. Sem a bankfiókban nem mondta az ügyintéző, sem a telebankos. Ja, mert a bankfiókban nem tudták előadni a letiltást, hívjam fel a telebankot...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.09.20. 15:56:34

@enamel:
Hát mert tudták a megfejtést!
Azmelyikaz amúgy?

2010.09.20. 15:59:17

@enamel: az ügyfél rinyálása az volt, hogy ha a postán valaki ellopja a friss kártyáját, akkor használhatja.
Pedig nem.
Ezt látom sok kommentelő se tudja itt és okoskodik. Pedig kár.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.20. 16:01:53

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Gondolom az Allee :)

@Kulics: Minden banknak olyan ügyfelei vannak, amilyeneket megérdemel.:)

Egyéves Önkéntes 2010.09.20. 16:02:34

@Kulics: lehet használni, az amerikai filmekben azzal nyitják a zárakat
még ha a pentagonba törnek be, akkor is
:)

2010.09.20. 16:05:48

@EÖ: ez igaz !
Egy sima pendrive-val meg az idegen civilizáció vezer űrhajójára lehet vírust telepíteni. az is mekkora májerság !

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.09.20. 16:15:59

@enamel:
Ott régen ingyen adták a CO2-t!
Meg lájkolták a gyatyabóttyát is valamiért.

@Kulics:
Az haggyán, de minden telefonszámm 555-tel kezdődik!
És összetörni kizárólag európai (svéd) autókat lehet!
És ne felejtsük el csaknorriszt sem!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.20. 16:17:01

@EÖ: "ha nem veszed át, akkor nem veszhet el mármint nem a te hibádból"

És?

Ha akarom, újragyártják 2000 forintért.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.20. 16:27:53

@EÖ: Gugliörthsszel be lehet menni a pentagonba bankkártya nélkül is.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.09.20. 16:31:13

a zödön bankjából én még azt is kinézem, hogy segítőkész módon a plasztik-kártya mellé tesznek egy cetlit a pinkóddal, hogy a zügyfél tudhassa aktiválni az plasztik lapot :P

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.20. 16:34:08

@EÖ: Azzal még nem próbáltam. Szerintem te se próbáld meg, biztos bedurciznának utána rád.

Egyéves Önkéntes 2010.09.20. 16:37:56

@enamel: nem próbálom, várj egy kicsit, kopogt..

elwood 2010.09.20. 16:47:36

"4. Miért tart a Magyar Postának több mint egy hónapig kikézbesíteni egy levelet? (Németországból hazaküldött sima levél megjött 4 nap alatt...)"

poszter hol él ? ja németben ...

elwood 2010.09.20. 16:49:40

poszter mióta az eszét tudja nem aktivált bankkártyát

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.20. 17:26:32

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Azon gondolkodom, hogy Tejfeles Domolykóra magyarosítom a nevemet.. mit gondolsz?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.09.20. 17:59:04

@enamel:
Az nem menő.
Kolompár Domolykó, na az odab@sz!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.09.20. 18:19:03

@enamel:
Éppen azért.
Hivatkozhatnál a jogaidra.

De ha nem tetszik, akkor legyél Simon Domolykó!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.20. 18:26:15

Hasonló nekem is volt, csak egészségpénztári kártyámmal (egykor arra kaptuk a jutalmat egy másik Állami Faszverdében, ma meg vállveregetés formájában). Vagy egy fél évvel a lejárta előtt akartam használni, volt is rajta pénz. Hívom a bankot, hogy hol a kártya. Aszonták, hogy kiküldték. "Az nem lehet, mert én nem tudok róla!"
Aztán mondták, hogy eléggé színes boríték, egyéb prospektusokkal, lehet, hogy reklámnak néztem.
Hát nem igazuk volt!
Ott volt az, szépen a téli gyújtósnak elrakott akciókatalógusok és postaláda-matricák között...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.20. 18:33:20

@enamel: A blogmotor meg faszista. vagy antifaszista. Egykutya...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.20. 18:35:00

@igazságos:
ha nem ajanlottan miert kellett masnak atvenni?
ha tobb hetet kellett varni, miert kaptad meg idoben?
sok sok erdekes kerdes

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.20. 18:37:42

nalunk se kuldik ajanlva, de megjon
szinte csak ertekkuldemenyt kuldenek ajanlva, talan meg birosagi papirt
semmi mast
kartyat nem
debit kartyat aktivalni kell
creditnel meg rogton feltunik ha mas az alairas es hivnak telefonon iziben
ha megis kar er a bank lenyeli, de nem jellemzo

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.20. 18:39:53

@Kulics:
a credit kartyamnak nincs pin kodja

kartyadij nincs, vagyis ingyen, videken ingyert , van

kpityu2 2010.09.20. 19:01:25

Ezzel a Posta-Erste kettősséggel már évek óta szívok. Az első adódó alkalommal megszabadulok mindkettőtől.

Vállfás Gyuszi 2010.09.20. 19:04:37

Ersténél nem kell aktiválni (neten vagy telefonon) a postán kapott kártyát? Ez pl. jó módszer az ellen, hogy Postás Józsi a te pénzeden igyon kollégái egészségére.

kirby a parancsnok 2010.09.20. 19:07:51

Nekem pont ez a bajom csak épp MKB. Mivel pár dm-es hülyepicsa (mert itt fontos vagyok) úgy húzta le, hogy van rajta egy centis repedés, így kértem egy hónappal lejárat előtt újat. A feleségemé is most jár le, ő nem kért külön, így neki már megjött, szintén sima levélként. Ha bankfiókba kérem az plusz x ezer forint.
2010 Magyarország, patkány bankok lehúznak, sírnak és EZEN spórolnak!

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.09.20. 19:09:56

Válts bankot és nem kell többet az ostoba Erste reklámokkal se azonosulnod!

Laliath 2010.09.20. 19:26:32

@É2I:
ezek szerint Mastercardod van.
Ha nincs különösebb okod rá, hogy ezt tartsd, akkor válts a következő fordulónál Visa Classicra, az kér PIN-t.

:osbourne. (törölt) 2010.09.20. 19:32:47

CIB bank rulez. Nem kell az erstével bajlódni.

:osbourne. (törölt) 2010.09.20. 19:35:19

A cib külön küldi ki a pint majd pár nap mulva a kártyát és cib online rendszeren keresztül aktiválni kell csak akkor lesz hasznalható.

Vasárláskor aláiros.

Shinjuku 2010.09.20. 19:35:58

Poszter balfasz... (volt mar?) bankkal semmi baj (legalabbis ha van, akkor nem ez a baj)... inkabb a postat kellene ekelni a leirtak alapjan... miert kellene ajanlva kuldeni?... dragabb es semmi kulonbseg nincs, igy is konyvelt a kuldemeny...

Jozsó_ 2010.09.20. 19:39:12

Több mint 10 éve van City-nél kártyám. Mindig sima levélként jött. Most Axa-nál is csináltattam, az is sima levélként jött. Netes kártyám is jött már sima levélként, egyikkel sem volt soha semmi probléma. Szerencse is, hogy nem ajánlott levél, mert azt a postás alapból ki sem hozza, mehetek be érte a központba. Annál meg még a bank is közelebb lenne.

Shinjuku 2010.09.20. 19:40:58

Miert kellene bankot valtania amikor semmi baj nem volt a bank eljarasaval?

igazságos 2010.09.20. 19:41:30

@kirby a parancsnok: Neked van egy egyszerű tanácsom: Ne menj a dm-be vásárolni, úgyis drága ott minden. :D

@hagyma: Ha nem ajánlottan küldik,
például egyik családtag is átveheti, csak nem szól róla.

London2010 2010.09.20. 19:45:46

Nem egeszen ertem a kartya letiltasa es ujragyartasa az 10 ezer Ft
Ez mas orszagban ugy van,hogy amennyiben elveszted es letiltod kuldenek ingyen egy masikat...igy van ez tuti Angliaban
mivel az enyemet elloptak es letiltottam....szoval maszlag az egesz
@:osbourne.: A CIB-rol annyit,hogy akartam csinalni egy web boltot ahol ugye kartyaval is lehet fizetni ez Magyarorszagon a CIB-nel ugy mukodik ,hogy fel eves web boltodnak kell ahhoz lenni hogy ezt a szolgaltatast igenybe tudd venni
na ezt kapd ki..akkor abban a fel evben mi a fenet csinalsz,kinek adsz el ,ki fizet.....es hogyan
ja persze elore utalassal,EUROPA

ennyit a CIB-rol
ott vagyok ugyfel,de nagyon rossz velemennyel vagyok rola
egyoldalu szerzodes modositas, hozza nem ertes az ugyintezesben....

London2010 2010.09.20. 19:48:13

@Frucsasz, az őzikelány: ez nem igaz...legalabbis kulfoldon
a kartyacsere ilyen esteben ingyenes
tehat nem a VISA-tol fugg hanem a bankodtol

Nevem van. Vanek 2010.09.20. 19:53:27

moTa, én is pont ugyan így jártam, mint Te. Írtam panaszlevelet is, több mint egy hónapja. Persze ez valahogy elkerülte a figyelmüket, mert nem válaszoltak. Úgyhogy irány a PSZAF.

666E 2010.09.20. 19:58:00

erste bank ha kell sszámoltassa el az ügyféllel is akár azt a 200 ft-ot, hogy ajánlottan kiküldje még az is jobb. pitiánerség, de egye-fene.

ön kinél bankol? hát valaki az erstének hála sehol..

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2010.09.20. 20:08:27

Nekem unicredit van, dombornyomott VISA, simán bedopta a postás a postaládámba, sima küldemény volt az is :) . De legalább megkaptam :)

fischer10 2010.09.20. 20:19:39

Ausztriaban is ez a normalis, ugyhogy nem magyar jelenseg.
Postan kuldik a bankkartyat.

En is igy szoktam kapni.

magyar bucó 2010.09.20. 20:20:33

@666E:
Ajánlott levélért menj te a postára, nekem nincs se időm, se kedvem ilyesmivel foglalkozni.

A sima levél a legbiztonságosabb, annyi levelet küldenek, hogy fel sem tűnik közötte a kártya. Ami persze alapból nem használható, tehát értelme sincs lopni.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.20. 20:43:22

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Kóbor kutyát veszek, 300 Ft/db áron. Ugyanitt házikolbász, 500 Ft/kg áron eladó.

McLaurin 2010.09.20. 20:45:29

Nekem sem hozta ki a posta, visszavitte át nem vettként pedig minden mást a ládába dob. Egy hónap múlva mikor észrevettem, hogy lejárt az előző be a bankba ott ismét elindították a kiküldést és megkaptam egy hét múlva, benn volt a postaládában.
Nem erste volt de a bank mindegy is a posta szokott bénázni.

Mylady 2010.09.20. 20:50:24

@Zizzzencs: Ez hülyeség. Ha a bank elcseszi, ő viseli az újragyártás költségeit.
Hívd fel a telebankot (hogy rögzítve legyen) és tájékoztasd őket, hogy várva várt kártyád helyett valaki más kártyáját kaptad (nem anyukád nevét írták rá, hanem más kártyáját küldték - ez valóban így van, honnan tudod, hogy nincs egy ugyanolyan nevű ügyfelük???).
És kérdezz rá, hogy hol a francban van a te kártyád.

Aztán azt is érdeklődd meg, hogy szerintük a személyes adatok védelméről, a banktitokról és hasonlókról szóló jogszabályi előírásokkal mennyiben áll összhangban az, ha neked kiküldik egy másik ügyfelük bankkártyáját?
Esetleg kérdezz rá, szerintük mi lehet erről a PSZÁF álláspontja?

Csak hogy érezzék a törődést.

Mylady 2010.09.20. 20:54:28

@Zöldegér: Nem tudsz olyat csinálni, hogy ellopott kártyát nem tiltasz le, csak újat igényelsz.
Ha aktív a kártya, akkor az ügyintéző csak abban az esetben rendel neked új kártyát, ha bemutatod a régit. Mert mondjuk nem elhagytad, hanem csak eltörted vagy megsérült a kártya vagy a mágnescsík, vagy nevet váltottál stb. Ilyenkor az ügyintéző átveszi a kártyádat, a jelenlétedben megsemmisíti és ad egy átvételi és egy megsemmisítési papírt.
Ha nem tudod bemutatni a régi kártyát, akkor letiltják. Mert különben visszaélésre adna lehetőséget. Valaki használná, te meg mennél a bankhoz, hogy adják vissza a pénzedet.

Buendiák 2010.09.20. 21:14:03

Csak pár válasz:
1. Sokkal olcsóbb. Az ilyen esetek ritkák, bőven megéri és neked is jobb, hogy nem kell a postára menned a kártyádért. Konkrétan én lennék aki ezt bevezette anno tizenöt éve, kiszámoltam :)
2. Hogy ne oda kérd bizalmatlanságból. Nevelés. nem tilthatják meg, de senkinek sem jó.
3. Ha elvész, akkor egy hónappal hamarabb is elveszne. Meg egy csomó ideig két érvényes kártyád lenne, ami megint nem cél.
4. Mert szarok a posta folyamatai.

+1 Lúzer voltál a kártyaőrrel, minden postán kiküldött kártyát aktiválni kell, amíg nem aktiválod, addig a banké minden kockázat.
+2 Ne hagyd magad átverni, ha nincs aktiválva a kártya és bejelentetted, hogy nem kaptad meg, ingyen kell csináljanak egyet és oda kérheted, ahova akarod, ráadásul sürgősséget is követelhetsz. Ha ezt az ügyintéző nem tudja elintézni, írj egy e-mailt közvetlenül a kártyaosztály vezetőjének. De ezen a ponton már a Bank egy Letzte Lúzer lenne...

(x-kártyás)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.20. 21:15:06

@igazságos:
nalunk kitalaltak a postaladat
na oda bedobja a nem ajanlottat
igy senki nem veszi at ha nem ajanlott
maximum
ki
a ladabol
persza ha a nagyid egesz nap a kispadon ul a kerites elott akkor valoszinuleg a kezebe adjak

T2006 2010.09.20. 21:19:12

Ha már posta és bankkártya: Szerintem élég gáz, hogy ha a postán kártyával fizetsz az KP felvétel, az ahhoz kapcsolódó díjjakkal együtt, nem pedig vásárlás! Legalább is nálunk kb egy hónapja még így volt. A kedves és igen-igen megfontoltan (értsd: kurva lassan) dolgozó hölgy erre elfelejtette felhívni a figyelmem.

piritytamas 2010.09.20. 21:24:35

@Mylady: Ez nem ellopott kártya. Csak
egy ellopott levél. Ami mellesleg biztosan nem a bank hibája, esetleg még a postá(s)é se.

Akkor lesz _kártya_, ha aktiválod.

Addig nem fizetsz se az újért, se a
letiltásért. Volt már olyan, hogy
elköltöztem és a régi címre küldték ki
a kártyát. Szóltam, hogy nem jött meg,
kiderült miért, küldtek másikat, no költség, se letiltási,
se legyártási. Erste volt mellesleg, de
nyilván minden banknál így megy, mert
ha ezért az ügyféllel fizettetnének,
akkor abból lincselés akarom mondani rengeteg reklamáció lenne.

Mylady 2010.09.20. 21:45:54

@piritytamas:
Nem a posztra reagáltam, hanem Zöldegér írására, ami így indul: "Nekem ellopták a tárcámmal együtt a K&H-s bankkártyámat és hitelkártyámat..."

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.09.20. 22:08:34

Palackposta a legtutibb! Olcsó és biztonságos,mióta PET palackok is vannak (nem törik gyors hegyipatak esetén sem).

pause 2010.09.20. 22:10:49

jajj jajj meieket meseljem,az erstes vagy a magy kir postas sztorit..jojooo,a postas lesz:
tavaly kulfoldi shopbol rendeltunk ruhat.tobbet.ket csomagban kuldtek.egy csomag megjott.a masik,amiben kabat volt nem...iden rendeltem kulfoldi shopbol ruhat.egyet.nem erkezett meg.na mi volt benne,gyerekek?na?kabaaaat!
remelem rarohad a szemet paraszt postasra vagy a rokonara akinek odaadta

Jokkura 2010.09.20. 22:12:01

@Dr. Jármy Tibor:
Kösz:)
Csak tanítottak németre/oroszra ,de ... a tanár megbukott nálam,
kevésre emlékszem.
Lusta voltam utána nézni

:osbourne. (törölt) 2010.09.20. 22:28:54

@London2010:

Én gyakorlatilag nem beszélek velük mert mindent igy intézek. CIB online és kész.

Nekem nincs hitelem ott (sem) igy nagyon egy oldalú dolgok nem érintenek.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.20. 22:48:07

@Cuppanj a végére!: vagy sünposta. Megfogod Sünt, feltűzöd a tüskéire, és elviszi akárhova.

yippyupp 2010.09.20. 23:03:13

@hagyma: az a pijóbox? sose értettem...

Etihad 2010.09.20. 23:29:34

Kedves Posztoló!

Sajnos a kártyagyártás során előfordul h nem gyártják le a kártyát illetve hogy a csodálatos Magyar Posta nem juttatja el a megfelelő címre, ennél már csak az gyakoribb h az ügyfél nem szól hogy változott a levelezési cime és kimegy egy rossz címre. Amennyiben jó a cím , díj nélkül fogják elkésziteni az új kártyát, ez biztos. A levél meg azért nem gond mert PIN kódos aktiválás nélkül senki és semmit nem tud kezdeni a kártyával.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.09.20. 23:33:06

@enamel: Persze legmegbízhatóbb Küldönc,a teknősbéka Dr.Bubó és Csőrmester jóvoltából.Lassú,viszont pontos.

yippyupp 2010.09.21. 00:22:13

első (éjfél után)

csizáj 2010.09.21. 00:29:16

Én elköltöztem, de még a régi lakásba küldték az új kártyámat, ahová már nem tudtam bejutni. Mondtam ezt a hölgynek a bankban, mondta semmi baj, egyből küldtek újat az új címemre, ingyen. Kb két nap múlva érkezett meg. Nem, nem Magyarországon történt mindez :) Anglia.

England win The Ashes! 2010.09.21. 01:25:08

Én szimplán elvesztettem a saját bankkártyámat (fizettem vele és én marha bennhagytam a gépben). Bementem a bankba, letiltattam és újat igényeltem. Öt nap múlva megjött a kártya. Postán, jelöletlen levélben, egy napra rá a PIN, hasonló módon. EGYETLEN FILLÉRT SEM fizettem a cseréért. Talán az lehet az oka, hogy NEM Magyarországon történt az eset.

magyar bucó 2010.09.21. 05:41:24

@Dr Jozef Vengloš: Nem ország, hanem bank és kártyafüggő a csere díja. Nálunk is vannak ingyenes kártyapótlást vállaló konstrukciók. Jellemzően nem a minimálbéres, havi két ingyenes készpénzfelvétellel számlájukat lenullázóknak.

kpityu2 2010.09.21. 05:54:51

@magyar bucó: Azért kíváncsi lennék, hogy mennyi bevétele van havonta a bankszektornak ezekből a minimálbéres számlájukat lenullázó lúzerekből.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2010.09.21. 06:17:07

fantom(sün)kocát a fantasztikus magyar postának és az erste fanknak..

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2010.09.21. 06:52:54

fantom(sün)kocát a fantasztikus magyar postának és az erste fanknak..

(és végítéleti fanfárt a blogmotornak..)

móqs 2010.09.21. 07:06:45

1. Miért kell sima levélként elküldeni egy bankkártyát? (tértivevény, elsőbbségi?)
VÁLASZ: térti nem kell ahhoz, hogy visszakereshető legyen. Elég a sima ajánlott. Amúgy, ha tértiként adja fel, azzal te is beszophatod, mert ha nem vagy otthon vagy nincs otthon helyettes átvevő, akkor mehetsz be a postára sorban állni és akkor arról szól a postod, hogy hogyan szopatott meg a bank a sorban állással.
2. Ha a bankfiókba kérem a kártyát, akkor miért kell 2000 HUF-ot fizetni csak azért, hogy egy polcon tárolják, amíg érte nem megyek?
Válasz: ez is egy extra profit a banktól, mint sok minden más. Örzési díjnak hívják.
3. Ha tudnak róla az Ersténél, hogy mással is előfordult már ilyen, akkor miért nem küldik ki még egy hónappal hamarabb?
VÁLASZ: ha igaz az, hogy aug 9-én elpostázták bőven meg kellett volna kapnod szept.1-ig. felesleges még egy hónappal előbb küldeni.
4. Miért tart a Magyar Postának több mint egy hónapig kikézbesíteni egy levelet? (Németországból hazaküldött sima levél megjött 4 nap alatt...)
VÁLASZ: Ez így egy baromság. Miért tartana? Az Erstes ügyintézőnek sokkal egyszerűbb azt mondani, hogy az a csúnya Posta a hibás. És nem csak egyszerűbb de lenyomozhatatlan is azáltal, hogy nem ajánlva lett elküldve.

Szerintem a plusz pénz, az, amiért nem ajánlott levélként küldik a bankok a kártyákat. Úgy tudom az otp is így küldi a kártyákat.

Artie 2010.09.21. 08:59:52

"Tudni kell róla, hogy az a fajta Mastercard, amihez csak az aláírás kell vásárláskor, nem kell PIN..."

Tudni kell rólad, kedves posztíró, hogy fogalmad sincs a bankkártyák működéséről.

Csak és kizárólag akkor kell vásárláskor PIN, ha az elfogadóhely terminálját ugyanaz a bank adja, amely a bankkártyád kibocsátója. Ezért kell az OTP-seknek szinte mindig PIN-nel szórakozni.

Egyéves Önkéntes 2010.09.21. 09:13:30

@Artie: de úgy látom neked sincs fogalmad, mert nem csak akkor kell PIN,
(például ha külföldön ütök PIN-t, azt a terminált tuti nem az OTP vitte oda)

2010.09.21. 09:24:26

@pause: Figyeld meg amit írtál:
"tavaly kulfoldi shopbol rendeltunk"
...
"iden rendeltem kulfoldi shopbol"
...
Ilyen tapasztalatok alapján mit tudsz leszűrni ?
Ugye jövőre is rendelsz. Szép dolog a makacs eltökéltség. Ha ezt élvezed akkor legyen sokáig még örömöd benne :) XD

pat bateman 2010.09.21. 09:54:21

nincs időm végigolvasni a sok beírást, de majdnem úgy jártam agy a postban leírták. azzal a különbséggel, hogy én nyaralni mentem augusztus végén és a kedves nagy magyar bank - nem kívánom reklámozni őket - nem igazán volt rugalmas a témában:

- első telefonálásomra nem tudott semmi infót mondani a kedves hölgy, átkapcsolni az "illetékeshez" szintén nem tudott.
végül a számlavezető bankomhoz kapcsolt, ahol kézségesek voltak, de segíteni nem tudtak érdemben.

- következő telefonálásomkor a központi call-centeres hölgy először arra hivatkozott, hogyha már korábban a kolléganője nem tudott segíteni, akkor valszeg ő sem fog tudni... (NO COMNMENT.) aztán tudtomra adta, hogy a kártyákkal külön cég foglalkozik, az adataikhoz ők nem férnek hozzá...

végül a nap végén bementem a helyi - megyeszékhely - központi fiókba. ott azt mondta a hölgy, hogy a kártyakézbesítés címéhez az állandó lakhelyem van megadva, oda mehetett. (oda nem ment)
otthon a postaládámban ott figyelt a kártya egy borítékban. átfutott a fejemen - és mondtam is közben a telefonos ügyintézőknek - hogyha nem érkezik meg addig a kártya amíg elutazok, akkor azt nem fogják megköszönni: kilátásba helyeztem a bank elhagyását. tudom, hogy béna / gyerekes trükk, de ha mindenki következetesen elvárásokat támasztana a bankok felé és BÜNTETNÉ őket, akkor lenne talán egy kis motiváló erő, hogy hogy kell az ügyfelekkel bánni... én egyetlen ok miatt vagyok az országos tehénparkolónál: a sok atm-jük, bárhol tudok kp-t felvenni ha arra van szükségem.

2010.09.21. 10:07:50

@pat bateman: én NEM otp-s vagyok és MÉGIS BÁRMELYIK ATM-ből tudok pénzt kivenni, teljesen azonos költséggel.
Köszönöm, hogy elmondhattam.

pat bateman 2010.09.21. 12:27:24

@Kulics: köszönöm, hogy megtudhattam. tudok egyébként a különböző - nem ótépés - automatákról, és más bankokról is. a kérdés, hogy havi mennyi felvétel ingyenes, milyen atm-ekből, stb, stb... ember legyen a talpán aki korrekt módon össze tudja vetni a feltételeket!

Lhunara 2010.09.21. 15:11:10

1. Még 2 évvel ezelőtt 10 ezer forintig értékbiztosított levélben küldte az Erste a bankkártyámat. Mára maradt a sima posta. A kommentelőkkel egyetértek, aktiválásig csak egy műanyag lap.
2. Az Erste-Magyar Posta viszonylatban egy csomó kártya szívódik fel, ami miatt napi 2-3 ügyfélpanasz a bankfiókban. A két cég -annak ellenére, hogy nagy stratégiai partnerek- egymásra mutogat, tolja magától a felelősséget. Persze, ha mondjuk "csak" ajánlottan küldené az Erste a bankkártyákat, mindjárt lenne felelős, de mint tudjuk, az nem annyira olcsó, mint a sima. Az ügyfél meg így járt.
3. A sokat szidott üzletkötők azért vannak -elvileg-, hogy helyettünk ismerjék a kondíciókat. Tisztában vagyok a pro és contra érvekkel.

Alternatív 2010.09.21. 20:03:04

Annyit dumáltatok itt az aktiválásról... Ezeken a kártyákon már nincs mágnescsík?

Merthogy a mágnescsík leolvasásával percek alatt ki lehet találni a PIN-kódot, és így aktiválni lehet a kártyát...

shimizu 2010.09.22. 14:50:25

@pause: nekem ált azt nyúlják le, ami olyan márka, ami nem kapható nálunk, v különleges dolog (bár én nem ruhát veszek). ami a legfurább, h honnan tudják, hogy mi van a csomagban....ált csak az van ráírva, h gift, esetleg cosmetics....de ebből még nem (kellene hogy) tudja, mi van benne >.<

Dr.Kotász 2010.09.22. 15:08:22

Nekem soha semmi bajom nem volt az Erste termékekkel. Ezért jó, hogy sok ügyfelük van, mindig máson csattan az ostor. :-)
Na meg ismertek eléggé, így a sok flusztrált okostojás irogathat keményeket egy ilyen blogba...

Aki meg a banki ügyintézőket szidja, menjen el havi br. 220-ért a hozzá hasonló kedves és megértő ügyfeleket kezelni brutál értékesítési nyomás és igen széles és gyakran változótermékpaletta mellett.
Uff.

NICKTELEN 2010.09.22. 22:08:36

Amikor az én bakkártyám is eltűnt, az Ersténél szemrebbenés nélkül csináltak másikat. Aztán megtaláltam a fiókomban, borítékban bontatlanul, mert a bankkivonatos borítékokat nem minden esetben bontom fel.

De pszt!

sogo 2010.09.23. 14:02:53

06-40-222-222, a meg nem érkezett bankkártya zárolása díjmentes, három személyes adattal azonosíthatod magad. Remélhetőleg a levelezési címed is jó volt, akkor biztosan nincs semmi gond. Másnap fiók, pótkártya igénylés, szintén díjmentes. Ha nem jársz gyakran külföldre, vagy Alaszkába, hogy imprinterrel olvastasd a dombornyomott kártyád számait vásárláskor, vésett kártya tökéletes (1800,-). Virtuális kártya (600,-) ideális internetes vásárláshoz.

gzsolesz 2010.11.14. 14:14:22

Üdv,

1. Ha nem kapod meg a kártyát, akkor a tiltás díjmentes, ami minden kártyára vonatkozik.
2. Újat fiókban/postán tudsz igénylemi, díjmentesen.
3. Ha sikeres pin kód megadás történik a fiókban, kérheted a kártya kipostázását. Ha nem kéred, akkor 2000 Ft Kártya örzés díjat számítanak fel, Hírdetmény szerint (lásd Lakossági Bankszámla és Betéti Kamat Hírdetmény, 2. melléklet)
3. Ha a 2. pont ellenére terhelik a 2000 ropit, panaszt tehetsz a fiókban.
4. Ha augusztusban járt le a kártyád, akkor az már Chip-es lesz, vagyis vásárlásnál és kp felvétnél is PIN megadásra van szükség, alapesetben a kereskedo válogatja, hogy milyen azonosítást kér (csak aláírás, csak PIN, vagy mindketto)
5. Minden új kártya inaktív, PIN-es tranzakcióval vagy a telefonos ügyfélszolgálaton aktiválható.

Olvastam néhány bejegyzést. A kártya tiltása a nemzetközi tiltólista miatt ilyen drága, a lakossági dombornyomott kártyák 13500 Ft, a nem domornyomottak 1800 Ft-ba, a Hitelkártya 10.000 Ft-ba kerül. A vállalati kártyák...az elég húzós ha dombornyomott, de egy sima Maestro kártya pl. 1000 ft.

Ha hülye vagy a témához kérdezz, olvasd el a hírdetményt, nem rögtön blogolni kell és tudatni a világgal, mekkora egy egysejtű marha vagy.

Esetleg kérdés?

gzsolesz

George17 2010.11.25. 22:03:35

Magam is postán dolgozom következő történhetett:
Biztosan jól meg volt címezve a levél? Többlakásos épületben különösképpen újonnan épített társasházban nagy a címhelyek száma.
Gyakran nem írnak rá emelet ajtószámot vagy egyszerűen másik lépcsőházba épületbe címzik a leveleket.
Ha ez így van vagy esetleg ön elköltözött régi címre küldték akkor is biztosan visszament a feladónak levél.
Ezt kéne megérdeklődni nem szoktak 1.5 hónapot késni.
És miért nem küldték ajánlottan ezeket a leveleket ez a legjobb kérdés!