Tékozló Homár

Mit tolhatott a sparos pultosnéni?

2010.10.25. 00:49 | szily | 275 komment



Élelmiszer-kiskereskedelem Zombifalván: Gergő csirkemellet - az eredeti helyesírás sokkal jobb: csirkemellett - kért a szupermarketben. A szakember félrenyomta a gombot a mérlegen, így a mellizomból majonézes burgonyasaláta lett egy szempillantás alatt. Gergő ennek örül. Mi következtetést nem vontunk le a dologból, szintetizálni sem támadt kedvünk, de az élőhalottas hangulatú beszámoló kifejezetten tetszett. Íme:


A mellékelt kép a tegnapi "bevásárlás" eredménye. Sok kommentárt nem fűznék az esethez, csak címszavakban:

- Wesselényi útcai SPAR (a régi PLUS helyén)
- a bejáratnál van külön húspult (amit mellékesen szeretek)
- csütörtökön hazafelé beugrottam, és kértem 2 darab csirkemellett a szétcsúszott pultos-nénitől
- gyorsan ki is kapott kettőt, be a zacsiba, mérleg, gombnyomás, címke... (közben persze trécselt a kolleginájával..)
- lassan elballgatam a kasszához. SEMMIT, hangsúlyozom SEMMIT nem vettem, még kosaram sem volt, csak az újjamon fityegő csirkemelles zacsi.
- kasszánál nem áll senki - én is fáradt vagyok - JEEE.
- kódleolvasóval leolvas, kiírja 30-as betűmérettel a képernyőre: Majonézas burgonyasaláta, 0,98 kg = 677 forint..
- kasszás hölgy rámnéz "677 lesz".
- fizetés: bankkártyával, supershop kártya odaad, aláír, stb. (kb 2-3 perc) mialatt az áru neve továbbra is kiírva a képernyőn...

Nem vagyok eredendően geci, és nem is a kb 1000 forintos árkülönbségért nem szóltam, de kíváncsi voltam, hogy tényleg benézik-e ennyire. Benézték.. :) Ennél csak az lett volna szebb, ha kifele menet a biztonsági őr is csekkolja a számlámat és szép hétvégét kívánva udvariasan kinyitja nekem a kijárati ajtót.. :)
 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Körömlakk ® 2010.10.25. 15:40:16

@atpijkamo: fenti Neked ment, sorry hagyma!
@horex: ez így ölég necces...

igazságos 2010.10.25. 15:53:59

@atpijkamo: Nem talált, az enyém kék, és fürdőrucis. :D Mellesleg mondtam, hogy egészalakos is van.

OFF:

A büdös húst meg kell reklamálni a beszállítónál, nem szabad eladni. Ha visszaviszi valaki, szó nélkül kicserélik. Volt már rá példa, hogy az a cég volt a ludas, ahol elkészítették a húst.

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.10.25. 16:00:43

Na látod, ezért veszteséges a Spar. Tavaly 33.000 t majonézes burgonyasalátát adhattak el.

Pizsi16 2010.10.25. 16:07:55

@Dr Jozef Vengloš: nem is gondoltam rá :) ,de igen-igen.....:)))

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.25. 16:20:25

@igazságos: "az enyém kék"

Egy na'vi vagy a Pandoráról?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.25. 16:22:03

@horex: >>Ki akartak zsarolni tőlem 172,000Ft-ot
Aztán mégsem "rendszerhiba" volt :)
Megposztoljam-e a homárnak?<<

Lécci, lécci, lécci, lécci!

orient 2010.10.25. 16:27:12

szégyellem magam hogy ebben az országban élek és hogy magyar vagyok. Ennyi lopós, tisztességtelen embert aki ide kommentelt és jópofiságból, poénból, vagy mert a bolt a hülye mentalitásból nem adja vissza azt ami nem az övé.

És van képetek a politikusokat, cigányokat és multikat szapulni? Mindenki ott lop ahol az alkalom igaz? Csak mert nem előre kitervelt, ez még LOPÁS! Ha a társadalom magja, TI így viselkedtek mikor lesz változás? A ti gyerekeitek ebben a mentalitásban felnőve gyönyörű jövőt fognak építeni, gratulálok.

TISZTELET A KIVÉTELNEK!

Pizsi16 2010.10.25. 16:45:45

@hagyma: Soroksári Brendon :(innen a nagy faluból...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.25. 16:59:37

@Pizsi16:
tenyleg van itt egy Brendon par merfoldre es tenyleg nem tudom mi az a soroksari Brendon:)

igazságos 2010.10.25. 17:01:10

@orient: Mindig hallom ezt a süket dumát, hogy én szégyellem magam, mert magyar vagyok.

Csak mert nem verem a mellem, meg hirdetem fennhangon, attól még nem szégyellem. Voltam már többször külföldön is, ott is lopnak, csalnak, meg tisztességtelenek. Nem vettem magamra, amit írtál, de azért nem kéne általánosítani. Most mondanám, hogy akkor húzzál el innen, de az meg rosszindulatú megjegyzés lenne.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.25. 17:04:13

@orient:
na en mar amerikai vagyok , igy nem rombolom a nimbuszt
leszarom, ha veletlenul jol jarok egy nagyonn boltban
/talan, ha 5-6-szor elofordult velem, hogy a javamr tevedtek, 2 pack sor helyett csk egyet huztak le, az emlitett csirke ugy/
szarok bele
azt nem tudhatom, hanyszor az en karomra tevednek, mert ugye ha tudnam akkor reklamaltam volna
egy "SPAR" nekem nem szemely, igy jartunk, neki semmi, nekem meg 10 dolcsi is 10 dolcsi
szolnek ha tudnam , hogy a penztaros baszik ra, rosszul ad vissza , ilyesmi, de ennek az eselye szinte nulla, mert kartyaval fizetek, de ha megis kp. itt mindig beutik az odaadott osszeget es a gep mutatja a visszajarot, nehez tevedni.
DE
ilyen esetben szolnek
vessetek a vernyulak ele, egyeb esetben nem erdekel teszem azt egy WAl Mart tul fogja elni

es lehet nyugodtan hivni innentol tolvajnak meg ciganynak
lecet

igazságos 2010.10.25. 17:07:14

@hagyma: Amerikában nagyon kell figyelni a visszajárónál, mert ha nem tudod, akkor átvernek. Ez volt az első, amit mondtak nekem a kinti rokonok. :D Velem 13 dolláros farmert akartak kétszer fizettetni, de már ismeritek a sztorit.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.25. 17:12:13

@igazságos:
kosz 15 eve itt elek
de mint mondtam evente egyszer fizetek kp.
amikor meg huzzak le a cuccot csak ott allok nem mashol es hallom ha valami ketszer csipog, ha mar a monitort nem figyelem
nem hiszem, hogy valaha is atqrtak volna, az is csak veletlen lett volna
raadasul magyar a verem, 2-300 dollaros vasarlasnal a cassa elott mondom Marynek kb mennyi es nem tevedek 2-3 dollarnal tobbet. O meg csak les
hiaba magyarnak szuletni kell:)

Szarazkoro 2010.10.25. 17:25:00

@horex: sok szerencset! Amugy nemcsak Abszurdisztanban divik a burokracia, jonnel erre a szigetre, menten megvadulnal az ugyintezes sebessegetol/modjatol! De itt eleg fenyegetozni 1 kis perrel es mashogy allnak hozza 1 ido utan...

igazságos 2010.10.25. 17:42:00

@hagyma: Hát igen, de mivel én csak turista voltam, fizethettem volna kártyával, de nem érné meg úgy. Előbb átváltják a forintot euróba, majd az eurót dollárra, meg a bank is lehúzza a maga részét. Így maradt a készpénz.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.10.25. 17:45:35

@igazságos: EC/MC-t használsz? Mert a VISA-t azt utolsó információim szerint közvetlenül váltják USD-re.

orient 2010.10.25. 17:49:29

@igazságos: @hagyma: A lopás az lopás. Lehet fényezni, hogy nem személy, meg tévedett...stb. Valamit nem visszaadni szándékosan ami nem a te tulajdonod lopásnak minősül. Tök mindegy kinek, minek, mennyi.

Lopni mindenhol lopnak igaz, csak itthon ha megkérdeznél 10 embert 9 nem vinné vissza. Máshol nem ez lenne az arány. És ez nem a szegénység miatt van...

Na pont ezért ilyen szar az adófizetési morál, a politikusaink...stb. Ezt mind a társadalom termeli ki magából. Akármit mondtok a magyar egy tisztességtelen, lenyúlós zsivány nép.Ilyen a hírünk is, joggal. Ezt sok minden mutatja nem csak ez a poszt.

Neked semmi jogod innen elküldeni engem mint kurcsány elvtárs, attól még lehet véleményem arról a népről aminek része vagyok.

igazságos 2010.10.25. 17:55:52

@orient: Még mindig nem adod fel?
Szánalmas az erőlködésed.

Húzzál el innen, de most már tényleg, ha ennyire nem tetszik itt, meg vedd be az antidepresszánsaidat.

A LOPÁS AZ, AMIKOR SZÁNTSZÁNDÉKKAL ELEMELSZ EGY ÁRUT, ÉS NEM AKAROD FIZETNI. Érted, mi a különbség? Önhibádon kívül, ha nem számolnak valamit, akkor az nem lopás. AZ AZ ELADÓ HIBÁS MUNKAVÉGZÉSE. Ilyenkor jegyzőkönyv elővétel, és az eladó szív egy nagyot. Ezt Amerikában például úgy kerülik el, hogy kijáratnál ellenőrzik, mi van a kosaradba, meg a blokkon, és csak azután mehetsz ki.

nemezisazis 2010.10.25. 18:00:00

már nemazért, de egy ekkora gépezetbe már belekalkulálják az ilyen félrecimkézős félreszámolós hibákat, ez a szarhúgy kategória.

amit a raktárakban csinálnak az a veszteség forrása.. és nem két raklap sör lenyúlására gondolok..

orient 2010.10.25. 18:03:38

@igazságos: ez nem erőlködés hanem egy szabad ország, szabad blogjában, szabad véleménynyilvánítás. Milyen jogon küldesz te engem akárhova csak mert nem értesz velem egyet? Elgurultak a gyógyszereid? Ha valaki itt szánalmas az te vagy, nem is válaszolok az érvelésidre, mert nem akarok a te szintedre ereszkedni.

Igen most kezdhetsz elküldeni az anyámba meg hasonlók, a magadfajták ilyenkor azt szokták, utcán már ütnél is mi?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.25. 18:12:24

@igazságos:
nagyon keves heluyen ellenorzik a blokkot meg az arut
ketszer ha elofordult. akkoris csak ranezesre, hogy nem fizetes nelkul akarok-e kitolni egy fullos kocsit
tetelesen meg sosem neztek meg
@orient:
ahogy Te el vagt tevedve
a vilagon mindenhol szeretik a potyat
egy ilyen kereskedelmi lancnak benne van a kalojaba, az arkepzesnel meg a tenyleges lopast is figyelembe veszik
en dolgoztam Targetbe es Home Depoba, ejjel mint feltolto, ne tudd meg hany ures csomagolocuccot talaltunk
/gyk. kicsimagoljak es ami benne van zsebre teszik/
es ez tenyleg lopas, amit sosem tennek
a tobbi csak...
rohogtunk, inkabb csak kacagtunk egy jot, hogy van egy ingyen sorunk a WAL-Marttol
ezuton is koszonom nekik, egyben felhivnam a figyelmuket, hogy 100 pack sor utan egy ingyenes teljesen jogos:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.25. 18:14:15

@Szarazkoro:

Hohó!!
Az ugyfelessel beszéltem, de azért onlány is megirtam a gondom a biztositónak
Üzembentartói bejegyzésröl van szó, amit az okmányiroda nem jegyzett be
Ezt jeleztem a biztositónak

Mit válaszol emilben???
Na mit?
Küldjem meg neki az üzembentartói szerződés másolatát, hogy törölni tudja a százezres dijat

Ilyen helyeken hülyék ülnek a pc másik oldalán??
Csak lesz ebböl poszt a homáron , úgy látom
:)

igazságos 2010.10.25. 18:19:22

@hagyma: Costo-ban jártam, ott ellenőrizték. :D De mondjuk oda nem is akárki mehet.

igazságos 2010.10.25. 18:20:32

@orient: Már mondtam, vedd be az antidepresszánsaidat. Vegyél mély levegőt, hogy megnyugodj, Kilégzés, belégzés.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.25. 18:26:57

@igazságos:
Kilégzés, belégzés"

Mi ez , valami svédtorna?
És ha gyorsul a lélegzetvétel, egészen a zihálásig, majd hirtelen alábbhagy?
:)

Shinjuku 2010.10.25. 18:29:16

@hagyma: Szerintem hangulat meg szitu kerdese... Biztos tudsz mondani olyan helyzetet amikor megemlitened hogy tevedtek... Sot, ha eszreveszed a penztarnal akkor valoszinuleg ott is szolsz... nem rejtesz el meg egy rekesz bud light-ot a kocsi also racsara... Az ilyet legtobbszor ugyit csak otthon veszed eszre... aztan ha a te javadra tevedtek vigyorogsz, ha meg a karodra akkor nem vigyorogsz...

Shinjuku 2010.10.25. 18:31:04

En csak akkor nezem vegig a blokkot ha valami nagyon brutal osszeg jon ki a vegere...
De hogy ON is legyek: azert ha a poszter altal emlitett dolog tortenik, en legkesobb a penztarnal egy halvany mosollyal megkerdeztem volna a penztarostol hogy nem tunik-e fel semmi furcsa...

igazságos 2010.10.25. 18:35:15

@hagyma: Oda csak vállalkozók mehetnek, nem? Mint nálunk a Metróba. De javíts ki, ha tévednék, biztos jobban vágod.

@horex: Meg kell tanulni helyesen lélegezni, mert sokan azt képzelik, hogy tudnak, pedig nem. Pláne, ha felidegesítik egyes homár kommentelők. Aki komolyan vesz itt bármit is, annak kijár egy jó nagy SÜN a seggébe. Orient még nem tudja, hogyan kell kezelni itt a helyzeteket.

orient 2010.10.25. 18:35:58

@igazságos: vicces fiú vagy... :)))

Szeretnél te olyan boldog és kiegyensúlyozott életet mint amilyen az enyém. :))

További jó lopkodást :)))

Shinjuku 2010.10.25. 18:40:27

@igazságos: Costcoba barki mehet, csak tagsagi kartya kell hozza, ami 50 dolcsi evente... Regen az is olyan volt mint a Metro csak rajottek hogy jo a pelbejus kozonseget is beengedni mert ok is generalnak forgalmat...

Shinjuku 2010.10.25. 18:42:57

@orient: Azert eleg hiperventillalosra sikeredett az elso nehany hozzaszolasod... Egy kicsit aggodtam is a vernyomsaod miatt.. de latom most mar elmult...

Shinjuku 2010.10.25. 18:46:22

Termeszetesen plebejus es vernyomas... nekem is meg kellene nezetnem magam, lehet hogy diszlxeias vagyok? :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.25. 18:52:53

@Shinjuku:
persze, hogy volt mar, hogy szoltam
itt is
ha pl tobb karton sort veszek es a kocsi aljara kerul kifejezetten szolok, hogy teszem azt 4 karton van osszesen
ez a sor ugy amugyis mar az utcan tunt fel Marynek aki allandoan a blokkot bogarassza
hat onnan mar nem mentem vissz fizetni meg 15 dolcsit
es a Wal Mart meg nem ment tonkre
@igazságos:
eletemben nem voltam Costoban
azt sem tudtam letezik ilyen
ashevillbe tuti nincs is

orient 2010.10.25. 18:54:19

@Shinjuku: nem volt hiper...csak leírtam a véleményem. Ez nem változott semmit azóta sem. Sajnos engem zavar Magyarország morálja, ennek semmi köze a vérnyomásomhoz, és depresszióhoz. Nem tudom mi a 2 között a párhuzam. Éltem én is elég sokat külföldön és érdekes mindig csak a magyarokról, meg 1-2 más nemzetről volt ilyen előítélet. És valóban csak a magyar ismerőseim lógtak a járműveken, meg mondtak be kevesebb kaját az irodai étkezőben, hogy pár eurót spóroljanak. Ezek nekem mind hasonló esetek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.25. 18:56:34

Mall, target, home depot, wal mart ingles
oszt ennyi doszt eleg
nekme meg sok is, dehat asszony is van a haznal
tenyleg, beszart a telefonom, holnap venni kell egyet, ergo menni kell a Mallba
ez 3-4 ora lesz.....
csak nem tudom milyet kene

orient 2010.10.25. 19:09:06

@hagyma: "ahogy Te el vagt tevedve
a vilagon mindenhol szeretik a potyat"

És te ott a nagy Amerikában mikor étterembe mész ahol refill van vödörrel viszed haza a kólát??

Az is potya, nem is lopás, bele is van kalkulálva csak kicsit embarrassing???

Vérnyomásom még mindig ok, csak kérdezem :)))

igazságos 2010.10.25. 19:11:42

@orient: Hát, én elégedett vagyok az életemmel, de te nem, úgy látom. Azért panaszkodsz ennyit, meg látod sötéten a helyzetet. Pedig nem is biztos, hogy olyan rossz itthon.

Ja, és éltem már külföldön, Angliában például szeretik a magyarokat. Jobban, mint a lengyeleket, ők helyezkednek mindenhol, meg ölik egymást a jobb állásért. Szóval nem mondanám azt, hogy mindenhol csak a magyarok tülekednek, meg nem tudnak viselkedni, ha fogalmam sincs a helyzetről. Én például szépen kivárom mindig a soromat, mert tolakodni semmi értelme. Nem kell mindenkit egy kalap alá venni.

orient 2010.10.25. 19:18:16

@igazságos: akkor te vagy a 10ből az 1. Láttál már wizzair boardingot? Ahol a pár külföldi meredt arccal nézi a magyarokat amint tapossák egymást beszálláskor? Én csak mosolygok általában.

Éltem Helsinkiben 2 évet, és szeretik a magyarokat, de sajnos előítélet is megvan. Simán mentek a pár eurós ügyeskedések, lógások, pedig a kollégáim sem minimálbéren dolgoztak. És büszkén vigyorogva mesélték mindenkinek, finn és lengyel kollégáim meg furcsán összenéztek...én meg égtem. Marha jó volt, nem akarok én általánosítani...de nincsenek jó tapasztalataim.

igazságos 2010.10.25. 19:22:34

@orient: A fapadosnál igazad lehet, ott aztán vagy egymás agyontaposása. :D

Mondjuk nem ragaszkodom már az ablak mellett üléshez, de első utamnál bevallom, én is tülekedtem. Harmadiknak szálltam fel a gépre. De elég nevetséges, hogy itt Pesten, aki kifizeti a három - négyezer forintot, hogy előre vegyék, az nem garantálja, hogy elsőként szállsz is fel a gépre.

Shinjuku 2010.10.25. 19:25:31

@orient: Ebben van igazsag... de te szemelyesen nem tudsz semmit sem tenni azert hogy jobb legyen... Csak annyit hogy te nem ilyen vagy. Magadat felhuzni rajta meg folosleges, az illeto magarol allit ki szegenysegi bizonyitvanyt... mint ez a szerencsetlen posztolo is... meg buszke is volt ra.

Shinjuku 2010.10.25. 19:27:47

De szerintem itt majdnem mindenkinek van olyan kulfoldi utazos elmenye amikor egy hangosabb honi "turistacsoport" lattan elszegyellte magat es inkabb nem szolalt meg magyarul... Vagy nem igy van?

Shinjuku 2010.10.25. 19:29:25

@igazságos: Ezzzausztral link wazzeg...

orient 2010.10.25. 19:38:57

@Shinjuku: de annyit tudok hogy elmondom a véleményem és reménykedek benne, hogy páran megváltoznak. Remélem. Mert szeretek itthon élni, és szeretném, ha jutna ez az ország egyről a kettőre. Ezért jöttem haza, de sajnos sok embernek alapvetően kéne változni, és a magyar mentalitásnak gyökeresen. pl. nem azért jegyet venni mert ott az ellenőr hanem mert a szolgáltatásért fizetni kell. Legtöbb kollégám lóg itthon ha tud, pedig sokkal jobban keres mint az átlag. Mondjuk úgy sokan, nem mindenki.

Utazásban nem vagyunk olyan rosszak. Tülekedés megy, de már sokszor látok intelligens magyar turista csoportokat, családokat. Én az ügyeskedésben látom a gondot.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.25. 19:42:38

@orient: dehogy viszem eszemben sincs, majdnem mindent megtudok venni magamnak ami kell
/ a majdnem az mondjuk egy 100 ezer dollaros kocsi vagy egy farm, ilyesmi/
es lopni sem szoktam
elofordult mar, hogy eszleltem, hogy a javamra tevedtek, piti osszegben es nem szoltam, lehet meg elo is fog fordulni
/visszamenni, megint sorba aalni, megint lehuzni a kartyat/
macera
az viszont vicc hogy otthon nem refill a ola, az meg kabare, hogy a kechupot penzert adjak:)

orient 2010.10.25. 19:53:56

@hagyma: Nem is gondoltam hogy rosszul élsz, azértíirtam, kontrasztként.

Már refill a cola a kfc-ben és subwayben itthon is.Bár én ritkán járok, mert nem szeretem a gyorskaját, vagy narancslét kérek.

A ketchup az nevetséges valóban :))

Shinjuku 2010.10.25. 19:59:31

@orient: Ez is igaz... de a valtozas sohasem kivulrol fog jonni, hanem mindig belulrol. Te kivulrol senkit sem fogsz tudni megvaltoztatni, csak akkor fog valtozni, ha igenye van ra...

Shinjuku 2010.10.25. 20:01:44

@hagyma: No azert a martasert mar a Dominosban is elkernek 50 centet... sot, ha szeretnel meg hozza egy mini csomag parmezant, vagy daralt paprikat, az 5 cent...

igazságos 2010.10.25. 20:02:41

@Shinjuku: lehet, de van Amerikában is. :D

Csak hogy hagyma tudja, mire gondolok. Mi olyanban vásároltunk, ott ettem amerikai hot dogot is, finom volt.

Shinjuku 2010.10.25. 20:04:42

@orient: Az ugyeskedes meg regi maradvany... 1989 elott ugy lehetett egy kicsivel tobbet vagy egy kicsivel mast szerezni mint a tomeg... Aztan az ilyen aparol-fiura... akikrol meg peldat kellene vennunk azok sem erositik az osszekepet.

Shinjuku 2010.10.25. 20:06:28

@igazságos: Valoszinuleg a kozelukben nincs ilyen... azt is el tudom kepzelni hogy az Ausztraloknal tenyleg csak nagykerkent mukodik, ezert mondtam hogy a link becsapos lehet... Itt elvileg barki lehet tag, ha lecsengeti a belepti dijat.

igazságos 2010.10.25. 20:07:16

@Shinjuku: Külön kérdésedre, itt egy lista, amerikai Costo üzletekről:

www.nctsinc.com/customers.html

Ja, és voltam 99 centes boltban is, de az nagyon piszkos volt. Minden a földre volt dobálva, gagyi rubik kocka is volt, szóval, a mi 100 forintos boltunk ahhoz képest tiszta.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.25. 20:08:30

@Shinjuku:
pizzat kizarolag a Papa Johns'tol es csakis spenotosat:) szerintem abba benne van a ranch ha csirkeszarnyat is rendelek
amugy termeszetesen a mekire gondoltam, fiam meselte, mikor otthon volt fizetni kellett erte
@igazságos:
en tudom mire gondolsz mert megneztem, es hallottam is rola , de sosem voltam benne

Shinjuku 2010.10.25. 20:08:43

@igazságos: Hehe... aszittem az egyszerubb megoldast valasztod... mondjuk www.costco.com :)

igazságos 2010.10.25. 20:10:25

@Shinjuku: Nem mindig a könnyebb utat választom, az unalmas lenne. Mi abban a poén, néha kell szenvedni. :D Akkor jobban értékelem azt, amit kapok a munkáért.

Shinjuku 2010.10.25. 20:11:18

@hagyma: Nem nezel reklamot? :) :) :) Megmutatta a kozvelemenykutatas is hogy a Dominos finomabb... :) :) :) Mi is volt a kulcsszo?... Megvan: puffery

thinker_ 2010.10.25. 20:11:30

ennyire jönnek levelek, hogy egy ilyen gagyiból is cikk lesz?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.25. 20:15:48

@hagyma: Hm, USA-ban ez még működne is :) Hagyma, gazdagodj meg :)

A plazmatv-t meg humorizálásból írtam :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.25. 20:17:33

@orient: Amikor a multik lopnak tőled, az meg legális, szóval szarom le, hogy mi káruk lesz abból, ha az alkalmazottjuk szarul dolgozik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.25. 20:19:34

@orient: BKV mint szolgáltatás?
Kurvára nem a szolgáltatást fizeted meg a jeggyel, hanem a Hagyó nyaralását.
Érted, normális szolgáltatásért szerintem többen fizetnének.
Mondom ezt így, hogy (PKRT-n ugyan) de mindig veszek jegyet. Vagy inkább járok autóval.

Shinjuku 2010.10.25. 20:27:25

@ColT: Ez erdekes megjegyzes... Szerintem peldaul az altalad nevezett "normalis" szolgaltatasert sem fizetnenek tobben... Egyszeruen mert ez a megszokott... Gondolom neked is van jopar ismerosod akik jartak olyan helyen mint turistak ahol hasonloan hozzank, "becsuletkasszaval" megy a tomegkozlekedes... es nem fizettek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.25. 20:28:30

@Shinjuku:
a dominot azt ismerem
nyomaba sem johet a Papa Jhonsnak:)
@ColT:
erre rajottem magamtol is:)
igyekszem, Mary rendszeres lottovasarlo
heti 10 dolcsi

orient 2010.10.25. 20:29:09

@ColT: igen a Hagyot fizeted, valoban, de nem a mi jogunk ezt eldonteni. Remeljuk hogy most tisztessegen fogjak vezetni es a szolgaltatas is javulni fog. De nem akarom en itelni oket,itelje oket a birosag. Ennyi erovel minek fizetsz adot? Annak is jelentos reszet ellopjak a politikusok, onkormanyzatokon keresztul lapatoljak ki a penzt, es kozbeszerzeseken...stb. De sajnos attol meg kell, mert van rendorseg, es mas szolgaltatasok. Remeljuk a politukusok valtoznak es nem lesz ennyi lopas.

Shinjuku 2010.10.25. 20:29:19

@hagyma: Tudom... szerintem is sokkal jobb a PJ... vicc volt...

yippyupp 2010.10.25. 20:31:20

ez már a hétvégi. pont

igazságos 2010.10.25. 20:33:06

@ColT: Ne is húzz fel BKV-val, mert Londonba olcsóbb a jegy, mint itt Budapesten közlekedni.

orient 2010.10.25. 20:35:20

@igazságos: mindenhol es akarhol olcsobb szinte...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.25. 21:14:59

@orient: Figyuzz. Jó szolgáltatásért szerintem többen fizetnének.
De nem azt védem én, aki nem fizet. Kapják el őket, vegzálják az ellenőrök. Azért vannak. Csak a BKV és egyéb sírás akkor lenne érthető, ha amúgy korrekt lenne a színvonal.

Az adófizetésen meg már párszor elgondolkoztam, amikor
- balesetet szenvedek, és nem akar kijönni a rendőr
- be kell íratni a forgalmiba lakcímet -> fizessek 5 rugót
- lejárt a személyim -> 1500Ft
- de ha jövedelemhez jutok, akkor lenyúl az állam
És érted, ha fizetek adót, akkor mi a fasznak kell mindenért külön fizetni?

@igazságos: LOL

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.25. 21:22:56

@Shinjuku: Még jobb helyeken meg mágneskártyával pl. Esetleg kicsit korrektebb módon.
Részemről elég sokszor inkább gyalogolok, mint a tömött buszért 330Ft-ot fizessek.
(Na jó, ha újságosnál veszem, akkor 220, és ennyiből általában ugyanezt a távot megjárom autóval is.)

Der Beste 2010.10.25. 21:26:48

A posztoló egy feltűnési viszketegségben szenvedő Gáz Géza.

ertekelem · http://www.ertekelem.hu 2010.10.25. 21:49:45

Tudom hogy nem ide illo kerdes. De vajon a Magannyugdijak ellopasa a homarhoz tartozik-e?
A szabad valasztas akkor lenne ha szabadon valaszthatok hova fizetem be a nyugdijamat es hogyan fektetem be. Nem a zsenialis allami szervek befektetik a haverok cegeibe. Pl muholdas fenygepekhez 5Millard forint....
Es ha meghalltam akkor a gyerekeim orokoljek a nyugdijam ne az ALLAM (aki "hatkonyabb a piacnal")
www.ertekelem.hu/kozosseg/polls.php

nem ertem miert ilyen laza a magyar 3 millio aktiv munkavallalo

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.25. 22:03:48

Világos a trükk: a posztoló vett egy majonézest, meg egy madarat, azt utólag, otthon a madarat jól beletette a majonézesnek a zacsijába, hogy írhassona homárra egy cikket.

Apropo homár: ugye mindenki olvasta, hogy a Vatikán szerint Homer Simpson katolikus?

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.25. 22:05:20

@ertekelem: rákattintottam a linkedre, és egy animal-pornó oldal nyílt meg. Az hogy lehet?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.25. 22:17:48

@ertekelem: A Homárhoz semmi nem tartozik, amiből a homárnak kellemetlensége lehet. Nem tűnt még fel?

Az eszébe jutott bárkinek, hogy jó, rosszul árazták be, de a pénztáros azért nem tette szóvá, mert lehet hogy több áruhoz tartozik ugyanolyan vonalkód?

Konklúzió: amikor a világon túl sok ember tűnik hülyének, olyankor általában te vagy az.

Shinjuku 2010.10.25. 22:32:27

@ColT: Igazabol csak arra gondoltam hogy a fejekben van a baj nem (csak) a buszok minosegeben...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.25. 22:36:03

@Shinjuku: a, azt nem mondtam, hogy a fejekben nincs.
Egy probléma nem zár ki másik húszat.

ertekelem · http://www.ertekelem.hu 2010.10.25. 22:42:59

@mityu: Csak ugy hogy virus van a gepeden.

igazságos 2010.10.25. 22:52:35

@ertekelem: Na, én ezért nem kattintok semmilyen linkre, és olvasatlanul törlöm az ilyen üzeneteket. Egy alattomos kis köcsög, aki ilyeneket berak. Pedig nem szoktam csúnyán beszélni, csak utálom a spammelőket.

@enamel: Igazad vagyon, már ami az utolsó mondatodat illeti.

Shinjuku 2010.10.25. 22:52:43

@enamel: Nem... a csirkemell ennel sokkal dragabb... Mondjuk ketszerannyi... Ez itt 699Ft/kg

ertekelem · http://www.ertekelem.hu 2010.10.25. 22:59:02

@igazságos: Ha mar igazsagos a neved akkor rajosz, hogy ki az "alattomos kis köcsög,"... A linken semilyen virus nincsen csak "mityu" okoskodik..

pazola 2010.10.25. 23:11:20

@hagyma 2010.10.25. 14:33:18

Tudod, hagyma, az, hogy nem irok, nem jelenti azt, hogy nem olvasok. Bar igazad lehet, mert lovesem sincs, mi lehet az a szlenek. Pontosabban olyat ismerek, hogy Slan, de az inkabb rpg.

Nem szokasom meregetni az e-peniszemet, de ha mar igy felmerult a dolog, lassan 15 eve netezek. Te mar akkor is a nagy Amerikabol osztottad az eszet haza, vagy akkor meg tudtad, hol a helyed?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.25. 23:29:42

@orient: "Remeljuk a politukusok valtoznak es nem lesz ennyi lopas."

Kisebb lesz. Fele akkora parlament, kisebb önkormányzat.

Shinjuku 2010.10.25. 23:42:36

@pazola: Ki bantott? Vagy csak atmeneti duhroham? Nyilvan "szleng'-et akart irni... ha mar regota olvasgatsz csak nem irsz akkor miert most sikerult csak hozzaszolnod? Valami rossz tortent ma? Azert kerdezte, hogy jarsz-e erre.. de minek is magyarazom?... Ironia volt amit te komolyan vettel. Aztan hirtelen kiborult a bili... Nem peniszmeregetesre, inkabb boxzsaknak hasznalod a netet.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.26. 00:46:25

@igazságos: Ugye? Akkor jöttem rá, amikor észrevettem, hogy kizárólag hülyék vesznek körül. Mondjuk ők utána sem lettek normálisabbak.

@orient: Szerintem meg nem lopják el. Abból a marha egyszerű okból, hogy ha szépen objektíven végignézed, hogy mi mennyibe kerül, főleg ahogy itt csinálják, nem nagyon marad, amit ellophatnának. Szerintem pár tízmilliós nagyságrendnél itt sosem volt komolyabb ellopott tétel. Nem volt miből.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.26. 00:49:27

@Shinjuku: De lehet hogy akciós. Vagy akármi. A pénztárosra nem tartozik, neki annyit kell blokkolni, ami rajta van.

England win The Ashes! 2010.10.26. 01:34:26

@horex: :)))

Nem vagyok boltos, valamelyik korábbi posztnál említettem, hogy jó pár éve egy nyáron diákmelóztam egy szupermarketben. (Azt is írtam ott, hogy ha többet adtam volna vissza, a hiányt nekem kellett volna állnom, ha kevesebbet, akkor pedig nem kaptam volna meg a lóvét, sőt extrém esetben még jegyzőkönyv is járt volna.)

@Szarazkoro: Mármint mivel?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.26. 06:23:36

@pazola:
szleng
igy egyszeruen
a peniszed nem tudom, hogy jon ide
eleg regen netezek, mar otthonrol is, de nem osztom az eszt mert nekem sincs tul sok

@Shinjuku:
igen
az a bejegyzes ironianak lett szanva
thx. hogy Te legalabb eszrevetted, szerntem nemcsak Te
/ ja amugy ertettem am, mit akar a penisszel:)/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.26. 06:36:08

@Dr Jozef Vengloš: ezert is mondtam, ha a penztaros lenne ahunyo, tehat trossz visszaadas akar otthonrol is visszamennek, megha oda vissza 1 orat is kene vezetni
a wal-mart stb. kedveert nem
nade olyan ritkan fordult elo, hogy hibahatron belul van

Szarazkoro 2010.10.27. 15:34:37

@horex: Ha megirod en megigerem h nem ekezlek-amugy sem szoktam, csak ha posztolo tenyleg kivivja a marhasagaival.

De az elsozes jogat fenntartom :))
Szazezres baki? Teglat es Sunt nekik!

Szarazkoro 2010.10.27. 15:40:11

@orient: akkor meg nem jartal Angliaban.

Szarazkoro 2010.10.27. 15:42:17

@orient: pont a lengyelek? Na ezt sem hiszem el!

Szarazkoro 2010.10.27. 15:58:15

@Dr Jozef Vengloš: ezzel:
- 1000 helyett 10 000-t, 2000 helyett 20 000-t ütöttem a gépbe (közel voltak a pénztárgépen a gyorsgombok), VISZONT jól adtam vissza.
Igy hiany jon ki!

Peace Soldiers Fighting Against War 2010.11.02. 13:14:55

Ezek után, hogy megspórolnak neked egy rongyot még feldörzsölöd őket? Hát te egy igazi köcsög vagy!

hajnal82 2010.11.15. 17:39:07

Te ugye tudod, hogy akikről te "tisztességes ember" beszéltél, nekik kell kifizetni azt a különbséget, amit te sunyin cigányul elhallgattál, azaz elloptál. Örülj neki bameg, hogy így jártál, és nem világgá kürtölni. Arról nem is beszélve, hogy alapos fejmosást kaptak a te "leleplező" leveled okán! Szánalmas kis kretén vagy! Szerencséd, hogy nem voltam a közelben, mert lehúztam volna a torkodon! Mindenki tévedhet, így a Sparban is mert emberek vannak ott! Be ne tedd a lábad mégegyszer mer páros lábbal rúglak ki!
süti beállítások módosítása