Tékozló Homár

Még mávos szinten is példátlan hazugságcunami

2010.10.27. 10:08 | szily | 551 komment

Igazán nem várunk sokat a MÁV-tól, de Gergő története a mi praxisunkban is kivételesen kegyetlen. Olvasónk online vett jegyet Nyíregyházára, de Budapest-Zugló vasútállomáson ugyanis a jegykiadó automata szét volt törve, a pénztáros pedig azt állította, ő nem tud online foglalt jegyet kiadni, de nyugodtan szálljon fel, a kalauz el fogja fogadni a kódot is. Hát nemhogy nem így történt, de utólag kiderült, ez csak egy haqzugságsorozat kezdete volt. Az állás egy év után: 20 ezre tartozás és végrehajtással való fenyegetés. Sztori alant.


Az alábbi kis történettel szeretnék tisztelegni azon nagy tudású szakemberek előtt, akik az Elvira nevű informatikai rendszerrel tették könnyebbé és utasbaráttá a MÁV jegyvásárlási rendszerét.

Ez történik, ha gyökerek kezébe technikát adunk, avagy a MÁV esete az Elvirá-val.

2010.06.12-én terveztem utazni Budapestről Nyíregyházára. A vonatjegyemet a MÁV Elvira szolgáltatásán keresztül vettem meg. Értesítő e-mailt, valamint a banki átutalást igazoló sms-t rendben megkaptam . A bonyodalmak a jegy átvételekor kezdődtek. Budapest-Zugló vasútállomáson ugyanis a jegykiadó automata szét volt törve. Ezt jeleztem a pénztárosnak, majd megkérdeztem, hogy ki tudja e adni nekem így is a kifizetett vonatjegyemet. Ő közölte, hogy nem, mert ők nem látnak rá az Elvira rendszerére (még jó, hogy van...), de szálljak fel nyugodtan a vonatra, ha megmutatom a kódomat a kalauznak, akkor nem lesz semmi gond. Én naivan, bízva a jegykiadó hozzáértésében, valamint abban, hogy legrosszabb esetben notebookomon megmutatom a kallernak az átutalást igazoló e-mailt, meg az Elvira oldalt amin rajta van a vásárlás visszaigazolása,  így is tettem.

A vonaton aztán meglepődve tapasztaltam, hogy a kalauz szerint a jegypénztáros által elmondottak nem felelnek meg a valóságnak (az első igazmondó juhász...). Hiába mutattam meg neki a jegy kifizetését igazoló bizonylatot, neki mindenképpen meg kellett büntetni 9330 Ft-ra, de közölte, hogy ne aggódjak, mert Nyíregyházára érkezve az ottani ügyfélszolgálaton az igazolásaimat bemutatva a büntetést majd semmisnek tekintik.
Ekkor már kissé ingerültebben, utalva a jegykiadó hazugságára, de beleegyeztem a kalauz által javasolt ügymenetbe.

Nyíregyházára érve, kezemben a büntetéssel első utam az ügyfélszolgálatra vezetett, ahol legnagyobb megdöbbenésemre közölték velem, hogy ők ezzel nem foglalkoznak, intézzem el a dolgot ott ahol akarom (tehát a kalauz is hazudott, szerencséje, hogy nem Pinoccchio-nak hívták).

Még ekkor is teljes jó szándékkal próbáltam az eset végére pontot tenni és panasszal éltem a központi ügyfélszolgálatnál, ahol is közölték, hogy az igazolásaimmal bemehetek de kizárólag csak személyesen és akkor semmisnek tekintik a büntetést, de az utazási és egyéb költségeimet akkor sem térítik meg. Magyarán azért fizessek egy Nyíregyháza-Budapest-Nyíregyháza utat, mert a saját informatikai rendszerükbe képtelenek megnézni, hogy rendelkeztem e az adott vonatra jeggyel!

Ekkor felmerült bennem néhány kérdés az Elvira rendszerrel kapcsolatban:

    * Hogy lehet az, hogy nem tudják a MÁV-osok megnézni, hogy tényleg kifizettem a jegyet, vagy sem?
    * Ha erre képtelen a rendszer, hogy tudták átvenni, és mennyi közpénzt fizettek érte?
    * Hogy lehet az, hogy jobb esetben a MÁV munkatársainak alapvető kérdésekről fogalmuk nincs,  rosszabb esetben össze-vissza hazudnak, hogy minél nagyobb büntetést kelljen az utasoknak fizetni?


Panaszomat követően sokáig semmi nem történt, gondoltam vették a MÁV-os szakemberek a fáradtságot és leellenőrizték, hogy tényleg kifizettem a jegyemet. Aztán több mint egy évvel az eset után érkezett kedvenc társaságom újabb meglepetése, mely szerint ha nem fizetem be a büntetést a jegy nélküli utazásért (amire persze meg volt a jegyem), kamatokkal együtt immár 20 000 ft-ot, akkor végrehajtást kezdeményeznek ellenem.

WTF?!?!?!?!?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.27. 10:13:05

Be kell küldeni a bizonyítékok fénymásolatát ajánlott levélben, esetleírással, focizzák le maguknak. Vagy belenyugszanak, vagy mennek a bíróságra. De nem sok értelme lenne, simán nyerhető.

A panaszkönyvbe azért be kell írni.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.27. 10:14:43

A blogmoci megjegyzi, hogy van "1 komment", és kiír alá két kommentet. Akkor ki hazudik?

Eric_Cartman 2010.10.27. 10:16:37

@atpijkamo: Orbán Viktor nem, az biztos.

cicmen (törölt) 2010.10.27. 10:17:13

@atpijkamo: B.szogasd csak a blogmotort! Majd jól megszivat!

Bizonyítéknak a laptopot kell beküldeni!

Szarazkoro 2010.10.27. 10:17:49

Kezdemenyezzek csak az eljarast, te bizonyitani tudod, h nem utaztal jegy nelkul. Ez nekik cumi.

...Ahoj... 2010.10.27. 10:19:31

te még mindig MÁV-val utazol?
Javaslom a kocsit (olcsóbb, kényelmesebb) avagy ha nagyon menned kell akkor a Volánbuszt. Ott online megveszed a jegyet, kinyomtatod otthon és bemutatod a sofőrnek, és nincs ez a szarrágás a MÁV részéről (akit ugye adónkkal évente személyenként 30 ezer Ft-al segítünk ki)

szmissz.dzson (törölt) 2010.10.27. 10:19:59

nem hiszem, hogy hazudott a pénztáros meg a kaller, szerintem egyszerűen alulinformáltak és nincsenek ez ilyen esetekre felkészítve. nem tudják, mi az ügymenet.

szerintem is küldj be minden dokumentumot, mert kurvára nincs igazuk.

Magam_a_Mondomét! 2010.10.27. 10:20:39

Vonatjegyet csakis őstermelőtől vagy az Aldiból !

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.27. 10:21:46

@cicmen: "B.szogasd csak a blogmotort! Majd jól megszivat!"

Mit veszthetek? Akkor is megszivat, ha nem baszogatom.

Szarazkoro 2010.10.27. 10:24:48

@atpijkamo: lose-lose szitu. Nem tudsz tenni ellene. Engem is szivat allandoan.

Hang Ember 2010.10.27. 10:27:15

A posztban az utazási dátum 2010. 06. 12. Aszongyátok hogy egy év után az állás ez meg az. Akkor most a jövőből posztoltok. Öcsém, tiszta sci-fi! :)))

Komolyabbra fordítva: jó lenne, ha a MÁV végre szinkronizálná az információáramlást a az egyes területei között. Legalább a zavartalan működéshez szükséges mértékben. Akkor talán elkerülhetőek lennének az ilyen fiaskók.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.27. 10:28:18

@Szarazkoro: Na de neked volt már olyan, hogy mikor beküldöd, rögtön megjelenik egy másik bejegyzés is negyven másodperccel későbbről?

Sokorai_Atala 2010.10.27. 10:32:46

szerintem sem hazudtak, mert még ők sem tudták elképzelni a következő fokozatról, hogy az nem tudja ellenőrizni a vásárlás érvényességét.
(Pénztáros - kalauz - állomási információ).

tewwe 2010.10.27. 10:33:23

"2010.06.12-én terveztem utazni Budapestről Nyíregyházára."

"Aztán több mint egy évvel az eset után érkezett kedvenc társaságom újabb meglepetése"

Tegnap kicsit többet ittam a kelleténél - Aludtam vagy félévet -

igazságos 2010.10.27. 10:34:01

Ez már csak természetes MÁVosoknál. Pedig egy-két kalauzbácsi azért még rendesek közé tartozik.

Igen, és ha nem teszed el a papírt, hogy te megvetted, évek múltán is baszogatni fognak a büntetéssel. Csak figyeld meg egy év múlva már harmincat fognak rajtad követelni, hiába van lerendezve az ügy. Ilyenkor csak a pesti irodájukban tudsz intézkedni, de a későbbi felszólító levél meg persze Debrecenből jött. Gondoljatok bele, hányan ijednek meg két év múlva, hogy úristen, merre van a csekk, meg a papír, hogy már le van rendezve az ügy. Aki egyszer bekerül a rendszerükbe, hogy meg van büntetve, annak vége. Úgyhogy én együttérzek a posztolóval, mert kifizette a jegyet. De soha nem szabad interneten jegyet venni, mert megszívhatjuk, mint a torkos borz.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.27. 10:35:38

Vonatjegyen interneten venni elég mondén szokás.
Rurálisabb helyeken a szalonnaszagú pénztárostól veszik.

Hang Ember 2010.10.27. 10:38:50

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Hogy is szoktátok mondani errefelé?
Vonatjegyet csak az Aldiból...

nettizmo 2010.10.27. 10:44:12

A Máv oldalán egyébként nagyon sokáig fel volt tüntetve, hogy a Zuglói állomáson lévő jegykiadó automatát megrongálták, így jegykiadásra nem alkalmas. Sajnos én is majdnem megszívtam vele! Még szerencse, hogy előtte megnéztem az átvevőhelyek listáját...
Ne hagyd annyiban az ügyet! Az egyik ismerősöm egy hasonló folytán minden dokumentumot továbbított a központ felé, és vissza is kapta a pénzét azóta. Szóval hajrá!

igazságos 2010.10.27. 10:45:50

@nettizmo: Igen, de csak fénymásolva tegye! Mert később keresni fogják rajta.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.27. 10:49:55

@szmissz.dzson:
Szüksög van az új szavak használatára, hogy az utókor már ennek szellemében tudjon tékozolni, meg szevedni.
A herdálásról nem is beszélve.

Sokorai_Atala 2010.10.27. 10:51:56

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): a rusztikus konyabajszosoknak mit ajánlasz?:)

Ibigoo · http://indafoto.hu/ibigoo 2010.10.27. 10:58:27

"Az állás egy év után: 20 ezre tartozás és végrehajtással való fenyegetés."
(...)
"2010.06.12-én terveztem utazni Budapestről Nyíregyházára. "

Itt valamit nem teljesen értek.

igazságos 2010.10.27. 11:06:41

@Ibigoo: Igazad van.

"2010.06.12-én terveztem utazni Budapestről Nyíregyházára. "

Aztán több mint egy évvel az eset után érkezett kedvenc társaságom újabb meglepetése, mely szerint ha nem fizetem be a büntetést a jegy nélküli utazásért (amire persze meg volt a jegyem), kamatokkal együtt immár 20 000 ft-ot, akkor végrehajtást kezdeményeznek ellenem.

Nem értem, már 2011 július van?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.27. 11:06:49

@Ibigoo:
Pedig a Napnál is világosabb a szitu.
A poszt toló 2010.06.12. után időutazáson vett részt.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.10.27. 11:07:40

M(egint)Á(llunk)V(azze) -al utazni ősi román szokás.

sütöde 2010.10.27. 11:11:31

Miért veszi interneten, ha úgy is a pénztárba megy ?? Rejtély ?????

igazságos 2010.10.27. 11:12:35

Ja, és jogosan büntették meg, hiába fogja a rossz automatára. Mivel az internetes jegyrendelés csak ELŐVÉTEL, jelzés arra, hogy le akarja foglalni a helyet a vonaton.
Idézem a Máv Start internetes jegyeladás szabályzatából:

"Jegyátvétel: Felhasználó felelőssége, hogy vásárlás során ellenőrizze a jegykiadó kioszkok elhelyezkedését, valamint, hogy a vonat indulása előtt megfelelő idővel megjelenjen valamelyik jegykiadó kioszknál a jegy átvétele céljából.
A jegykiadó kioszkok elhelyezkedése a vásárlás folyamán kijelzésre kerül az utas számára.
Felhasználó a kifizetett jegyet az érvényességi időtől függetlenül bármikor átveheti (legfeljebb az érvényességi idő végét követő egy évig), de csak az érvényességi időben használhatja fel utazásra. "

Az nem kifogás, hogy az automata rossz. Ha átvetted a jegyet az automatából, akkor felszállhat a vonatra, ha nem, akkor meg úgy szállt fel, hogy nem volt jegye. Kalauz jogosan büntette meg, de az első helyen hazudtak, valóban.

Ja, és a második lúzerség, hogy a posztoló OTP-s kártyát használ, mivel csak azzal lehet igénybe venni. :D

Szarazkoro 2010.10.27. 11:15:18

@atpijkamo: nem. X-aktak!! Add elo az idogeped! :)

igazságos 2010.10.27. 11:16:25

Én is akarok időben utazni! Az űrutazás már idejétmúlt dolog, nem menő, haladni kell a korral!

nettizmo 2010.10.27. 11:17:46

@igazságos: igaz, ami igaz! Úgy lenne "igazságos" :-P

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.27. 11:26:48

Ez a tagmondat, hogy "de Budapest-Zugló vasútállomáson ugyanis a jegykiadó automata szét volt törve", vajon mit jelenthet??
Percek óta ezen töröm a buksi fejem.

Xezs 2010.10.27. 11:27:07

Ez tényleg köcsögség a MÁV részéről. Van egyébként vészforgatókönyv arra az esetre, ha lerohadnak ezek a jegykiadó automaták? Mert ha van, akkor el kell mondani a pénztárosnak is, ha meg nincs akkor baromi gyorsan kidolgozni.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.27. 11:29:22

@...Ahoj...: A kocsi nem kényelmesebb és nem olcsóbb.
A többi stimmel.

igazságos 2010.10.27. 11:30:30

@mityu: Biztos valamelyik hajléktalan, vagy részeg randalírozó azt gondolta, hogy az egy ember, akibe akárhogy akar belekötni, csak rendíthetetlen nyugalomban áll, és nevet rajta. Így levezették rajta a dühüket, szerencsétlen automatán, remélem, most már érted. Amit milliárdokért vett a MÁV, de még az ötödét sem érné, ha piaci áron vették volna.

Szoktam utazni Máv-val, a Nyugatiba, gyakran látok hangoskodó, randalírozó embereket, a kalauzok, meg a személyzet persze nem csinál semmit, de még az ott álló rendőrök sem. Merthogy egyeseknek minden megengedett.

igazságos 2010.10.27. 11:32:03

@...Ahoj...: Ja, és kocsiban utazni, elég rizikós. Állandóan a dugóban kell üldögélni, Pestre feljutni is beletelhet háromszoros időbe, mint vonattal, meg villamossal. Mindig van két vadbarom, aki találkozik egymással, előzni próbálnak, aztán miattuk szív a többi autós.

Tribeca · http://erthetojog.blog.hu 2010.10.27. 11:44:25

Néha én is igénybe veszem a MÁV-ot, mert sajnos egyedül utazva még mindig olcsóbb, mint az autó, plusz a Budapest-Győr viszonylatban még tiszta és gyors is.
Egyszer én is megnéztem ezt az online jegyvásárlást, de mivel ennél is sorba kell állni az adott napon a pályaudvaron (csak nem a pénztárnál, hanem az automatánál) semmi értelmét nem láttam.
Egyébként tényleg nevetséges a rendszer, ha meghal az automata, hiába fizetted ki a jegyet, vagy veszel még egyet vagy büntetnek. LOL
A pénztáros már engem is tájékoztatott félre, csak kicsit tájékozottabbak, mint a mindig a pályaudvaron üldögélő hajléktalan. De tényleg csak kicsit...

5kzs 2010.10.27. 11:47:12

Velem már többször előfordult, hogy az automata nem adta ki a jegyet. Ilyenkor mindig felszálltam a kalauz megbüntetett utasleadási lapot kell kérni, arra ráírni, hogy van jegyed de az automata nem adta ki. A jegy kódjával és az utasleadási lappal bementem az ügyfélszolgálatra (Amúgy pont Nyíregyházán mert én is ott lakom) Megnézték valóban megvettem a jegyet és elengedték a büntetést, eddig 3 év alatt kétszer fordult elő velem, de sose volt ezzel gondom.

.lll. 2010.10.27. 11:48:24

a psotolónak jutalomfalatok járnak a rusztikus tiszafüredi mondén pepitában

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.27. 11:49:10

@igazságos: Kedves vagy, de így sem értem. Mit csinál a 'de' meg az 'ugyanis' ugyanabban a mondatban?

Professzor Käosz 2010.10.27. 11:49:44

Hol az egy év? 2010.06.12-én utazott.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.27. 11:50:18

@Josephine B.: Miért sajnos? Én örülök neki, hogy olcsóbb.

norbi2k 2010.10.27. 11:53:04

@igazságos: tényleg csak OTP-s kértyával jó??? váá, mekkora luzerség, 21.század magyarország :DD

Cinkes 2010.10.27. 11:54:09

Na ezért nem kell elsimerni semmilyen büntetést. Bizonyítsák ők, hogy jogos...

movhu 2010.10.27. 11:55:21

Autó a megoldás. Sokan választották már ezt, a problémák végtelen változatossága miatt.

Xezs 2010.10.27. 11:55:26

@Josephine B.: Tévedsz, met az online jegykiadó automatánál nem kell sorban állni. Miért?

1. Az átlagember segghülye az internethez, az internetes vásárláshoz, és az automata működéséhez, ezért nem meri igénybevenni.

2. Az automata nem válaszol hülye kérdésekre (tessen' mondani, a 18:20-as vonat az megáll Kelenföldön is?) amiket nem a jegypénztárnál, hanem az információs ablaknál kellene felteni. Ezáltal akinek kérdése van, nem az automatához fog fordulni.

3. Aki mégis igénybe veszi, annak egy emlékeim szerint kb. 10 jegyű kódot kell csak beírnia és a gép már nyomtat is.

Én többször használtam ezeket, szerintem a MÁV eddigi legnagyobb dobása, nekem tetszik. De ha nincs vészforgatókönyv arra az esetre, ha lerohad az automata, az elég nagy baj. Nekem eddig mindig működött.

Malachi 2010.10.27. 11:56:51

@igazságos: "Ja, és a második lúzerség, hogy a posztoló OTP-s kártyát használ, mivel csak azzal lehet igénybe venni. :D "

ez mondjuk nem igaz, én ERSTE kártyával vettem már többször is. kényelmes és jó rendszernek tartom, persze csak ha működik az jegykiadó szerkezet.

Xezs 2010.10.27. 11:59:29

@norbi2k: Ne legyél már hülye, igazságos te meg ne terjesszél már hülyeségeket. Mindenféle olyan kártyával igénybe lehet venni, ami alkalmas internetes vásárlásra.

Az elszámolás emlékeim szerint valóban az OTP hálózatán keresztül történik, de ne keverjük már össze a kártya kibocsátóját a tranzakciót lebonyolító bankkal, mert a kettő mint Makó és Jeruzsálem...

Karnamantra 2010.10.27. 11:59:35

Mi az, hogy több, mint 1 év után? Nem jártál a végére, időt nem sajnálva?

Igazolások megvannak még? Akkor magadra vess... Egy sokadik alkalmazott tenni fog róla amagasról, hogy a kollégái mit mondtak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.27. 11:59:45

"de nyugodtan szálljon fel, a kalauz el fogja fogadni a kódot is."

Egy kalauzról én alapból nem feltételeztem volna ilyet.
Már it gyanús kellett volna, hogy legyen...

"de közölte, hogy ne aggódjak, mert Nyíregyházára érkezve az ottani ügyfélszolgálaton az igazolásaimat bemutatva a büntetést majd semmisnek tekintik. "

Kis naív :D

"Magyarán azért fizessek egy Nyíregyháza-Budapest-Nyíregyháza utat, mert a saját informatikai rendszerükbe képtelenek megnézni, hogy rendelkeztem e az adott vonatra jeggyel!"
Valamiből élni kell...
...szerintem menj el személyesen, de csak azért, hogy lelőhesd a megfelelő MÁV-osokat.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.10.27. 11:59:49

mávos szinten ez egy pédátlan poszt.

mondén!

Werus 2010.10.27. 12:00:37

Nálunk is volt hasonló eset (két éve kb.). Bp. Nyugatiban jegyet vettünk Bp-Szeged-Oh viszonylatra IC pótjeggyel. Nem tudtam, hogy Szegedről akkor InterPici közlekedik, de mivel az IC-re már vettünk pótjegyet, elvileg 0 Ft-os jegy kellett volna rá - amit a pénztáros elfelejtett (nekem pedig nem jutott eszembe). Így mindkettőnket megbüntettek szintén 10 e Ft/fő körüli összegre... Nem kicsit ment fel az agyvizem... Mondta a kaller, hogy befáradhatok a "panaszirodára", de szerinte semmi remény, hogy értelmes fülekre találok...

A nép fia 2010.10.27. 12:01:21

Oké, a dátum elírása nem csak nekem tűnt fel. 2010 júniusa, és 1 év után... mondja ezt októberben. Oké, semmi gáz.

Továbbá a Bp-Nyíregyháza vonalon ajánlom a Trans-Tour busz igénybevételét, ugyanis sokkal gyorsabb, kényelmesebb, és nincs ilyen sz*rakodás. 3 óra alatt a Stadionoktól elhoz a nyíregyi buszpályaudvarra, semmi cécó, jegykezelés, kaller, valami. A sofőr kiadja a jegyet, oszt' csókolom.

Egy hátránya, hogy csak 1x van naponta.

norbi2k 2010.10.27. 12:02:40

Nem működik a kioszk, ezért sem a jegyet, sem a számlát nem tudtam átvenni. Mi a teendő?

Először is kérjük, hogy jelezze a hibát a MÁVDIREKT 06 (40) 49 49 49-es telefonszámán. A 10 jegyű azonosító kódot ne adja meg senkinek, még a jegyvizsgálónak se! A vonatra ettől függetlenül felszállhat. A jegyvizsgálatnál kérjük, tájékoztassa a jegyvizsgálót a helyzetről, aki az esetről egy bizonylatot (utasleadási lapot) állít ki. Ezt a bizonylatot, valamint a vásárlás azonosító adatait (vevő neve, regisztráció során megadott e-mail címe, vásárlás pontos időpontja), valamint elérhetőségeit (cím, telefonszám) 15 napon belül juttassa el a a MÁV-START Zrt. Ügyfélszolgálatára (1426 Budapest, Pf. 56.). A bejelentéseket természetesen e-mailen (eszrevetel@mav-start.hu) és faxon (06-1-511-2093) is fogadja Ügyfélszolgálatunk, de az adatokat és az utasleadási lapot leadhatja személyesen bármelyik Ügyfélszolgálati Ponton is. Az adatok alapján munkatársaink az esetet kivizsgálják, és döntésüket ez alapján hozzák meg.
A számla átvételének módjáról munkatársaink értesítést küldenek.

Xezs 2010.10.27. 12:02:50

@A nép fia: Te, én szoktam látni hogy arra a buszra kik szállnak fel. A legjobb sunákat látom mindig felkászálódni, már gondolkoztam hogy megyek egy kört azzal a járattal :)

Xezs 2010.10.27. 12:04:05

@norbi2k: Talán a posztolónak is ezt kellett volna elolvasnia legelőször. Ügyes fogás!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.27. 12:05:31

@norbi2k: Valószínű ez működne is, ismerve a MÁV-ot :D

Egyébként sztem várja meg a postoló, amíg perre mennek. Vagy pereljen.
Érdekes lenne, kinek adna igazat a bíróság, ha neki volt jegyrendelése.

gemby 2010.10.27. 12:06:41

velem egy hasonló eset történt meg kb. egy éve.

nyíregyről utaztam haza, miskolcra, neten lefoglaltam a jegyet, a pályaudvaron nem működött a kiadó, az ügyfélszolgálatos viszont mondta, hogy nyugodtan szálljak fel, a kaller ad majd egy utasleadási lapot, amit a miskolci ügyfélszolgálaton adjak le, ők pedig elintézik.

így is történt, kaller a vonaton kitöltötte az utasleadásit, miskolcon leadtam, kellett írnom hozzá egy rövid indoklást (hogy ti. elromlott a gép, azért nem volt jegyem). pár hétre rá kaptam egy értesítést, hogy a büntetésemet törölték.

szóval a posztbeli esetben egyszerűen csak bunkók voltak, és/vagy ki akartak baszni emberünkkel.

norbi2k 2010.10.27. 12:06:46

@ColT: mint olvastuk, nem müködik... a jegykezelőnek lövése sem volt hogy mit kell tennie ilyen esetben...

mr.guargumi 2010.10.27. 12:11:27

@norbi2k:
Mr.Gekko stílusában -szóval ne vedd magadra- csak annyit mondhatok, hogy: Ócskaság kis pajtás, a sok 100 milliós online rendszer miért nem képes a rendelési folyamat során jelezni, hogy mely automaták nem működnek éppen? Az, hogy kiírjuk a honlap vmely eldugott részébe az eléggé kőkorszaki módszer. Az meg, hogy a pénztáros nem tud betekinteni (majd mosolyogva kinyomtatni a megrendelt jegyet) a saját rendszerükbe a hab a tortán. web0.5 rendszer, jó pénzért..

Hompi 2010.10.27. 12:12:10

@igazságos: Nem látom az összefüggést az írásodban. Egyik helyen pl internetes rendelést írsz. Itt pedig nem erről van szó. Rendelés esetén valóban csak foglalást kérsz a vonatjegyre, amit ha a megfelelő időkorláton belül átveszel, akkor utazhatsz vele.
A máv-start rendszerében VÁSÁROLOD a jegyet, un. e-ticket jön létre, amit bankkártyás művelettel ki is fizetsz, ami után az a TIÉD. Ezért is van benne az általad idézett szabályzatban, hogy még akkor is átveheted a jegyet, ha az érvényesség már rég lejárt. Kifizetted, és kész.
Az überciki szerintem, hogy egyrészt a pénztári rendszert nem készítik fel e-ticket kiadásra szükség esetére, legalább azokon az állomásokon, ahol amúgy lenne jegykiadó automata.
Szintén überciki, hogy az utas a megvásárolt jegyét alternatív módon nem tudja igazolni. Merthogy nem tudja. a Visszaigazoló levél semmit nem tartalmaz az utazás részleteiről, sem a jegyek darabszámáról, semmiről. Vásárlás dátuma van benne, végösszeg, valamint átvételi kód, ennyi.
Az is nagyon gáz, hogy a MÁV alkalmazottak totálisan tájékozatlanok nem csak az ügymenetről vagy a kollégák munkaköréről, de még a sajátjukról is.

De azt nem tudom, hogyan gondolhatta a posztoló, hogy Magyarisztánban minden simán megy majd, ha úgy száll fel a vonatra, hogy nincs a kezében jegy. Naív...

Továbbá nem tudom, honnan vetted az OTP-s véleményedet, a posztban sehol sem szerepel, hogy olyan kártyája van. Az egy dolog, hogy a fizetéshez az online felületet és a kártyás tranzakciót az OTP biztosítja, de ettől még más bank kártyájával is lehet fizetni. Én is ezt teszem.

Hompi 2010.10.27. 12:13:51

@igazságos: Nem látom az összefüggést az írásodban. Egyik helyen pl internetes rendelést írsz. Itt pedig nem erről van szó. Rendelés esetén valóban csak foglalást kérsz a vonatjegyre, amit ha a megfelelő időkorláton belül átveszel, akkor utazhatsz vele.
A máv-start rendszerében VÁSÁROLOD a jegyet, un. e-ticket jön létre, amit bankkártyás művelettel ki is fizetsz, ami után az a TIÉD. Ezért is van benne az általad idézett szabályzatban, hogy még akkor is átveheted a jegyet, ha az érvényesség már rég lejárt. Kifizetted, és kész.
Az überciki szerintem, hogy egyrészt a pénztári rendszert nem készítik fel e-ticket kiadásra szükség esetére, legalább azokon az állomásokon, ahol amúgy lenne jegykiadó automata.
Szintén überciki, hogy az utas a megvásárolt jegyét alternatív módon nem tudja igazolni. Merthogy nem tudja. a Visszaigazoló levél semmit nem tartalmaz az utazás részleteiről, sem a jegyek darabszámáról, semmiről. Vásárlás dátuma van benne, végösszeg, valamint átvételi kód, ennyi.
Az is nagyon gáz, hogy a MÁV alkalmazottak totálisan tájékozatlanok nem csak az ügymenetről vagy a kollégák munkaköréről, de még a sajátjukról is.

De azt nem tudom, hogyan gondolhatta a posztoló, hogy Magyarisztánban minden simán megy majd, ha úgy száll fel a vonatra, hogy nincs a kezében jegy. Naív...

Továbbá nem tudom, honnan vetted az OTP-s véleményedet, a posztban sehol sem szerepel, hogy olyan kártyája van. Az egy dolog, hogy a fizetéshez az online felületet és a kártyás tranzakciót az OTP biztosítja, de ettől még más bank kártyájával is lehet fizetni. Én is ezt teszem.

Hompi 2010.10.27. 12:15:21

bocs a duplázásért

norbi2k 2010.10.27. 12:15:49

@mr.guargumi: nem veszem magamra, nem is értem miért nekem írod :)
ja igen... mert bemásoltam az idevonatkozó részt a máv oldaláról?
nem állítottam semmit, nem bíráltam senkit, csak bemásoltam :)

ha a posztoló helyében lettem volna, én se ültem volna le keresgélni a máv honlapján hogy mi a megoldás, megkérdeztem volna a pénztárnál, aztán felszálltam volna a vonatra :)

1116001 2010.10.27. 12:19:19

A start honlapján a FAQ-ban is benne van:
Hibás gép esetén fel lehet szállni a vonatra. Kallernak jelezni aki formálisan megbírságol, de azt nem kell figyelembe venni. Az utasleadási lapot ügyfélszolgálatra visszajuttatni. Ügy elintézve.

Nick the dick (törölt) 2010.10.27. 12:26:12

Keves postoló,
Magyarországon mindent el kell kerülni, ami állami tulajdonú. Egészségügy, hivatalok, MÁV, BKV stb.
Legközelebb javaslom autóval utazz Nyíregyházára, a kölcsönzés és egyéb költségekkel is olcsóbb, mint a 20,000 Ftos bűntetés.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.27. 12:27:20

Az volt már, hogy jegy nélkül is fel lehet szállni a vonatra?

igazságos 2010.10.27. 12:33:49

@Hompi: Már bocsánat, de kimásoltam, hogy az online jegyvásárlás még nem jogosít fel utazásra! Most másoljam be még egyszer, hogy felfogd a kis agyaddal, hogy NEM VOLT JEGYE? Akkor lenne jegye, ha az automata kiadta volna, és úgy szállt fel a vonatra.

Jegyátvétel: Felhasználó felelőssége, hogy vásárlás során ellenőrizze a jegykiadó kioszkok elhelyezkedését, valamint, hogy a vonat indulása előtt megfelelő idővel megjelenjen valamelyik jegykiadó kioszknál a jegy átvétele céljából.
A jegykiadó kioszkok elhelyezkedése a vásárlás folyamán kijelzésre kerül az utas számára.
Felhasználó a kifizetett jegyet az érvényességi időtől függetlenül bármikor átveheti (legfeljebb az érvényességi idő végét követő egy évig), de csak az érvényességi időben használhatja fel utazásra. "

Szóval, ne okoskodj itt nekem, ha nem érted, miről van szó. Ha nem vette fel az automatából a jegyet, úgy szállt fel a vonatra, AKKOR BLICCELT! Vágod? A pénztáros meg kamuzott, nem kellett volna hinni neki.

De az OTP-s dologban igazad van, azt bevallom, hogy abban tévedtem.

Dr. Körömlakk ® 2010.10.27. 12:34:28

@Hompi: ez így mind rendben van, egy kivétellel.
nyilván nem véletlenül akart épp akkor utazni, és épp onnan, amikor, és ahová. amikor várja a vonatot, és kiderül, hogy működésképtelen az a nyavaja, plusz az ott lévő pénztáros is dísznek van ott, segíteni nem tud, nem szervezi át a programját, hanem egy választása van; felszáll a vonatra, főleg, hogy a kisasszonyka is erre buzdította, főleghogy a jegyet KIFIZETTE ÉS MÁR MEGVETTE...
én is felszálltam volna, mi mást tehetett volna... ez nem naívság. a máv részéről egy kazal szar az egész, és
A POSTTOLÓNAK IGAZA VAN.
tetszik vagy sem.
@Nick the dick: bűntetés szó nem létezik a magyar nyelvben, és láthatóan nem poénból írtad így, de ez most lényegtelen.
a büntetése nem jogos, tehát azért más utazási formát választani, hogy majd a bénázás miatti jogtalan büntetést elkerült JÖVŐBELÁTÓAN, már megbocsáss, de marhaság a javából.
arról nem is szólva, hogy a legtöbb mávval utazó nyilván azért megy azzal, mert nincs más megoldása A pontból B pontba eljutni...

mohopasi 2010.10.27. 12:35:37

MÁV és online...? Már az ötlet is bizarr. :D Afganisztánban mobilnetet keresni.

phaszfej 2010.10.27. 12:53:45

Ez a vonat dolog alig 150 éves, és szerintem nem vált be. Nagy, büdös és nehézkes.

immobull 2010.10.27. 12:55:25

mióta új kormányunk van tudjuk, hogy az állam jó gazda, és ez az eset egy állami vasúton meg sem történhet, ott minden renben és az utasok legnagyobb megelégedésére történik, ha mégsem akkor az a képzelet szüleménye, és fellebezésnek helye nincs...

elmeboy (törölt) 2010.10.27. 13:02:53

Postás, rendőr, vasutas..ugye. :)
Nekem is volt hasonló esetem, akkor bankkártyával szerettem volna fizetni a jegyért a pénztárnál, de mint kiderült, adott dunántúli város pályaudvarán nincs POS-terminál, s a közelben még bankautomata sem (kp. nálam meg pár száz forint)..
Pénztáros szerint szálljak fel bátran, írassak(!) a kalauzzal egy utasleadási lapot, s a Keletiben majd utólag kifizethetem a menetjegyet,büntetés nélkül.
Kalauz hölgy nagyon kedves volt, még azt is megvárta hogy menet közben mobilneten megpróbálhassak én is az online-jegybevásárlással, de mivel a dolog nem akart menni (konkrétan a rendszer nem akart beengedni a helyes jelszavammal..), végül megírta a papírt.
Keletiben mogorva néni elhajtott a búsba hogy ezt én hogy képzeltem, meg ismeri a bliccelési szokásokat, tehát csak fizessem ki szépen a büntetést - ott is hagytam mint kutya a szarát.
Visszafelé haragból 90%-os jegyet kértem (nincs rá jogosultságom), lesz ami lesz alapon.
A hazafelé tartó IC-n ugyanaz a kalauz hölgy dolgozott mint délelőtt: elmeséltem neki a történteket, odaadtam a kedvezményes jegyet, mire ő aláírta, és azt mondta jól tettem..

KecskeDotyi 2010.10.27. 13:03:41

@atpijkamo: Fénymásolatokkal nem foglalkozik a cég. Eredeti példányt kell küldeni és a fénymásolatot megtartani. A fénymásolt anyagok elhelyezése a kukában történik.

igazságos 2010.10.27. 13:05:05

@elmeboy: Én 90%-kossal utazom, de jogosan, igazolvánnyal. Vannak még rendes kalauzok is. De jaj annak, aki a szuperellenőrökkel találkozik a Zónázó vonatokon, mert azok mindig elkapnak valami balekot, és viszik a hűvösre.

elmeboy (törölt) 2010.10.27. 13:06:00

Egyébként magam is számtalan (bevált!) bliccelési módot tudok - azt meg hogy használom-e őket, maradjon az én titkom. :)

Hümüzhümümüz 2010.10.27. 13:06:04

Ez szopás! Nagyon nagy szopás!
Buzi vasutat úgy, ahogy van el kellene adni a picsába. Ami állami az rendre ilyen fosh.

De picit bántanám az utast is, mert itt dívik. :) Szóval Arc! Mi az, hogy 1 éve szenvedsz velük? Szorítsd meg a heréid, ülj a laptopod elé, írj egy NAGYON levelet, amihez csatolsz minden dokumentumot és annyi. Ha belemész a játékba, amit ők diktálnak, akkor sokat fogsz szenvedni. Nincs jogalapjuk téged buzerálni, szóval legrosszabb esetben hagyd, hogy bíróságra menjenek és ott bizonyítsd az igazad!!!

igazságos 2010.10.27. 13:07:04

@KecskeDotyi: De foglalkoznak, én fénymásoltat küldtem el nekik. Szóval te se mondj hülyeségeket. Ha az eredetit küldöd, úgy eltüntetik, hogy az életbe nem látod, plusz évek múltán hogy bizonyítod, hogy nem csaltál?

@elmeboy: Ja, ezt a dumát is hallottam már. A leggyakoribb, hogy nyomtatok magamnak matricát, vagy szerzek. De hidd el, előbb-utóbb rád kerül a sor, és lebuksz. Kérdés, hogy mikor.

Szarazkoro 2010.10.27. 13:09:45

@igazságos: atpijkamonak van, kerjuk el tole! :))

elmeboy (törölt) 2010.10.27. 13:12:00

Igazságos, anno árvasági ellátásom után magam is kaptam nyugdíjas utazási-igazolványt, aztán Fonyódnál miattam állt a szerelvény, mert a hülye kalauz azt állította hogy hamis a papír és rendőrt akart hívatni.. (Miért fura ha egy huszonéves nyugdíjas papírral utazik!?)
A palacsintasütős figura jött oda, aztán arra jutottak hogy a fene sem tudja eldönteni hogy hamis-e vagy sem (nem volt az), végül menesztette a vonatot.

.lll. 2010.10.27. 13:12:19

@igazságos:

a szuperellenőr az olyan mint szuperman?

KecskeDotyi 2010.10.27. 13:14:17

@igazságos: Én meg ültem egy jó ideig a 40-es szám másik oldalán, és hivatalosan nem lehet foglalkozni fénymásolt cuccokkal. Szerencséd volt.

igazságos 2010.10.27. 13:14:34

@elmeboy: Akkor csak a nem sikeres embereket kapják el? Egyszer szerencséd volt, de sokszor elég már a gyanú is, és hívják a rendőrt.
Én már többször láttam a szuperellenőröket, külsős emberkéket, akik a sima kalauz után is ellenőriztek, nézik a diákot, meg nézik az igazolást is. Jaj annak, aki nem a lakóhely és iskola között utazik vele. Mindig látom, hogy elkapnak valakit. Ilyenkor a sima kalauz is szív, kapja ő is a büntetést, mert nem végezte rendesen a munkáját.

mortalwombat 2010.10.27. 13:15:06

Vörösiszap katasztrófa tönkretette a síneket kb 2 km hosszan. Ma bejelentették, hogy juhé, helyreállították. Kétszer olvastam el, mert elsőre nem hittem el. 500 azaz ötszáz millió forintból.
He?

elmeboy (törölt) 2010.10.27. 13:15:24

@lófő:
a szuperellenőr az olyan mint szuperman?

Nem, csak fokozottabban hiszi azt magáról hogy ő szarta a világot..

50-es anyuka 2010.10.27. 13:16:43

Nekem az összes ilyen esetből ugyanaz a tanulság, mint ami 10 éve is volt: az összes ilyen e-baromkodás, online ügyeskedés olyannyira a jövő még nekünk, hogy el is kell felejteni, mert a kallerek, pénztárosok, stb nem ismerik, nem szeretik, nem gyakorolják... és csak pórul járunk vele.

elmeboy (törölt) 2010.10.27. 13:17:56

@igazságos:
És ahhoz mit szólsz bizonyos esetek után hogy:
"Na viszlát', jó utazást,
Mi soha nem láttuk egymást.." :)

igazságos 2010.10.27. 13:18:41

@elmeboy: Igen. De szupermannak is képzeli magát, aki majd jól seggberúgja a bliccelőket, meg kárörvendően kiröhögi mindenki füle hallatára, hogy még jobban égjen a szerencsétlen egyén feje. :D

@KecskeDotyi: Ez nem szerencse, máig őrzöm a papírokat, két év után is zaklatnak az üggyel. Ajánlott levélben kell hozzájuk fordulni, arra kötelesek válaszolni, meg kivizsgálni az esetet. Most gondolj bele, ha elküldtem volna, nem tudnám bizonyítani az ártatlanságomat. Sokan megijednek ilyenkor, és befizetik a húszezresnél nagyobb büntetést, mert nem találják a papírt.

igazságos 2010.10.27. 13:20:06

@elmeboy: Hát, mivel Zónázó vonatnál hiába mondod ezt, mert mikor leszállsz, már várnak rád a SÜNÖK. Szóval, ez nem megoldás. Mondjuk sima vonatnál lehetséges. De mindig a bliccelőknek van a legnagyobb arcuk, néha nem ártana visszavenni a pofazacskóból.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.27. 13:21:17

@lófő:
A szuperellenőr képes ellenőrizni olyan embereket is, akik nem a vonaton utaznak.

KecskeDotyi 2010.10.27. 13:22:24

Hogyne tudnád. Ott lenne a fénymásolatod.
M1, nekem sose volt ilyen bajom a MÁV-val. Nem gyakran utazok vele, de akkor is problémamentes volt minden. Még mosolyt is kaptam a jegyvizsgálóktól, ami kifejezetten meglepett. A telefon másik oldalán ülő, panaszkodó emberek ezt sose említik.

Ja, nekem mindig meg volt a jegyem és nem balfaszoskodtam. Lehet, hogy ez egy fontos része a sztorinak. SOHA nem vettem indulás előtt jegyet, mindig megveszem legalább 2 nappal előtte.

elmeboy (törölt) 2010.10.27. 13:23:05

Láttam már esetet hogy egy ipsére az IP-n rendőrt hívtak, mert nem volt hajlandó felmutatni a személyiét (jegye volt), és a dolgot kellőképpen hangosan tárgyalták meg a kalauzzal. (Értsd: a figura ordítozott.)
Tizedik állomáson bütykös taxi áll a sín mellett, rendőr felszáll, nézi az ürge iratait, majd a kallernek: "És én most mit csináljak vele!?"

koksika 2010.10.27. 13:25:01

Szerintem, nem árt legalább egyszer végig elolvasni a jegyrendelésről írtakat:

"...Ha azt tapasztalja, hogy nem működik az automata, vagy bizonytalan a használatában kérjük, hívja a MÁVDIREKT-et a 06 (40) 49 49 49-es telefonszámon!
Amennyiben a megrendelt és kifizetett jegyeket az automata működésképtelensége miatt nem tudta átvenni kérjük, a vonaton tájékoztassa erről a jegyvizsgálót. (A vásárláskor kapott 10 jegyű kódot kérjük, ne adja meg senkinek, még a jegyvizsgálónak se!) Az esetről a jegyvizsgáló egy bizonylatot állít ki. Önnek ezt, és a vásárlás azonosító adatait (vevő neve, a regisztrációkor megadott e-mail címe és a vásárlás pontos időpontja), valamint elérhetőségeit (cím, telefonszám) a MÁV-START Zrt. Ügyfélszolgálatánál (1426 Budapest, Pf. 56.) kell benyújtani 15 napon belül. A bejelentéseket természetesen e-mailen (eszrevetel@mav-start.hu) és faxon (06-1-511-2093) is fogadja Ügyfélszolgálatunk. A benyújtott adatok alapján munkatársaink a vizsgálatot elvégzik, és a döntésüket annak eredménye alapján hozzák meg. "

Ettől függetlenül a MÁV persze egy fos.

elmeboy (törölt) 2010.10.27. 13:25:59

Ha már bliccel az ember, tegye azt kellő alázattal - a kalauzok jelentős része ilyenkor belemegy ilyen-olyan kompenzációkba.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.27. 13:26:29

Megint máv. De legalább nem mondén.

@elmeboy: Az utastól kellett volna megkérdezni, mit csináljon a kallerrel. Biztos lettek volna ötletei.
A karóba húzást javasolnám elsőre.

England win The Ashes! 2010.10.27. 13:27:05

@guLi: Velem is történt egy hasonló eset a Zátonyon, igaz nem vasúton, hanem távolsági buszon. Megvettem a jegyet a neten, viszont mikor át akartam venni az irodában, kiderült, hogy áramszünet miatt ez nem fog menni. Másnap lehetetlen, mert a busz pont abban a percben indul, amikor az iroda nyit.
Telefonáltam az ügyfélszolgálatra, mondom, mi a kotta, kérdem, hogy nem lehetne-e mégis mailben küldeni a jegyet vagy hivatalos sms-ben a kódot. Azt mondta, nem, de don't fos, itt van a két kód, írd le, mutasd meg a sofőrnek, tudni fog rólad.
Igaza volt, mindkét buszra felengedtek probléma nélkül.

igazságos 2010.10.27. 13:27:46

@elmeboy: Igen. A másik kedvencem az, mikor megveszed a retúr jegyet, majd nem érvényesíted oda útra, mert mondjuk nem jön a kalauz. Arra is volt már példa. De emiatt is az utas szív jó nagyot, ha összetalálkozik ezekkel, mert oda-vissza kell érvényesíteni a jegyet. Milyen jó, hogy itt minden veszélyre felhívjuk a figyelmet, hogy tanuljanak belőle az okosabbak. És igen, kiemelném azt is, mikor rendesek a pénztárnál, mosolyognak az emberre.

@enamel: hanem ruális. Így már minden világos.

jobbos 2010.10.27. 13:34:32

@mityu: Méghogy nem olcsóbb a kocsi. Próbáltad már a telekocsi szolgáltatást?
www.oszkar.com
Lesd meg, aztán mondd hogy nem olcsóbb.

Tribeca · http://erthetojog.blog.hu 2010.10.27. 13:35:48

@Xezs: Akkor egyszer kipróbálom majd ezt az online módszert is, ha addigra nem verik szét a jegykiadó automatát! :)
És mint fentebb megtudtam, még erre az esetre is van megoldás.

@mityu: Azért sajnos, mert azt a világon senki nem fogja tudni soha megmagyarázni nekem, hogy kényelmesebb tömegközlekedni, mint a saját fűtött/hűtött autómban ülni, zenét hallgatni és a reggeli kávémat kortyolgatni, miközben odaérek a célomhoz.
A tömegközlekedés lehet olcsóbb, kevésbé környezetszennyező, a dugókat figyelembe véve, még talán gyorsabb is bizonyos helyzetekben, de kényelmesebb soha.

Dr. Körömlakk ® 2010.10.27. 13:42:13

@50-es anyuka: na ez így korrekt. én sem vesződök vele. de aki vesződik, annak jár a korrekt kiszolgálás/ügyintézés, szal jogos a panasz.

nyúvadj meg 2010.10.27. 13:43:14

Én leugattam volna a kallert és ha büntetni akar elküldömakurvanyjába. Ossza be.

Borzasztó Károly 2010.10.27. 13:47:27

a pénztárosok verik szét mindig a jegykiadó automatákat, hiszen komoly konkurencia - már így is sokszor több automata van, mint nyitott pénztárablak :)

Lófasz a seggedbe 2010.10.27. 13:48:02

"Hiába mutattam meg neki a jegy kifizetését igazoló bizonylatot, neki mindenképpen meg kellett büntetni 9330 Ft-ra"

Itt snitt. A lófaszt fizetek, ha van jegyem. Oldja meg a máv, ha nem tudja kiadni.

igazságos 2010.10.27. 13:49:14

@nyúvadj meg: ja, ne tedd már a fejed. Pont a magadfajták vannak a legnagyobb kussbban, ha valamiért reklamálni kell. Süket duma, mellesleg te menjél el oda, ahová mondtad. Biztos gyakran jársz az említett helyre.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.27. 13:53:40

@Dr. Körömlakk ®: Tulajdonképpen sokan a számítógéppel is csak vesződnek. Szerintem azokat is ki kéne dobni mind, és mindenki végezhetne valami becsületes kétkezi munkát.

Egyéves Önkéntes 2010.10.27. 13:56:10

A rusztikus hangzású mondén volt már?

igazságos 2010.10.27. 14:02:34

@Dr. Körömlakk ®: attól még, hogy te azt szoktál, más nem biztos, hogy azt csinálja. Pláne, nem felváltva. :)

Dr. Körömlakk ® 2010.10.27. 14:08:41

@igazságos: neked nem osztottam, cicikirálynő.

tundrazuzmo (törölt) 2010.10.27. 14:11:28

Rohadt korrupt MÁV!
Miért is tart itt?
- Mert nem merik összekötni a pénztárat a rendszerrel, mert a pénztárosok még ellopnak valamit
- Mert nem intézkedhet saját hatáskörben a kaller, mert az is lop, saját zsebre dolgozik
- Mert nem intézkedhet az ügyfélszolgálat, mert ők is lopnak, ha lenne keretük jegyvisszafizetésre, akkor egyből visszaélnének vele.

A történet szempontjából lényegtelen, hogy tényleg lopnak-e vagy csak a főnökeik hiszik ezt róluk...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.27. 14:14:24

@Dr. Körömlakk ®: Csak arra céloztam, hogy kétkezi munkánál az optimálisnál eggyel több kezed van lefoglalva... és hogy az mennyire nem jó. Néha. Ha úgy alakul. Esetleg.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.27. 14:17:28

Gyerekek, én komolyan mondom, azért néha megsajnálom hőn szeretett új királyunkat. Titeket vezetni... inkább vasutasnak ment volna, ott nem beszél folyton hülyéket a sín.

igazságos 2010.10.27. 14:20:29

@Dr. Körömlakk ®: Hát igen, sokan lennének a helyemben, meg szeretnének nagyobbakat. Tudom én, hogy irigykedsz, van is mire.
De akkor meg már te is legyél elnevezve felváltvamenstruáló királynőnek. :)

Dr. Körömlakk ® 2010.10.27. 14:22:41

@igazságos: montammá, hogy én nem :)
@enamel: pl vakarózásnál? hát ja...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.27. 14:27:28

Ti nem szoktatok a tejben muslincát találni? én vagy tizedszer...

may/be 2010.10.27. 14:29:01

@mr.guargumi:

Azzal az infóval nem sokra mész, hogy rendeléskor melyik automata üzemképes.A jegyvásárlók többsége nem a rendelés pillanatában veszi ki a jegyet, akár hetek is eltelhetnek az utazásig.
Hogyan képzeled el azt az online rendszert, amelyik a jegyrendelés pillanatában előre tájékoztatni tud arról, melyik jegykiadó automata nem fog működni akkor, amikor napok múlva ki akarod venni a jegyet - hacsak nem egy tervszerű, előre bejelentett rongálásról van szó.

igazságos 2010.10.27. 14:30:43

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Hát igen, mi vagyunk a három muskétásnő, Lewyke-vel közösen. Csak a csajok tudják egymást kicsinálni, meg marni, ha valamelyik netán okosabb, meg előnyösebb kinézetű náluk. Ezt egy nő nem bírja elviselni, és frusztrálja, mondván, ha ő sem néz ki jól, akkor más is rohadjon meg. :)

Dr. Körömlakk ® 2010.10.27. 14:32:57

@igazságos: rájöttem, téged valami feszültséggenerátor küldött ide, tesztelni, hogy a nőnemű kommenterek meddig bírják ezeket a feltűnően idegesítő ostobaságokat, amiket hadoválsz hol erről hol meg arról...

Tribeca · http://erthetojog.blog.hu 2010.10.27. 14:35:03

@may/be: Ez egy optimális rendszerben valóban feloldhatatlan ellentétnek tűnik, vagyis, hogy már a rendelés pillanatában tudjuk, hogy az átvételkor rossz lesz az automata, na de Magyarországon??
Szerinted hány hétig volt rossz a zuglói automata? Segítek, nem egy. :D

Ez olyan, mint táblát gyártani arra, hogy szar az út és embert tartani rá, hogy ezt ki is tegye ahelyett, hogy arra tartanánk embert, hogy az utat normálisan megjavítsa.

igazságos 2010.10.27. 14:38:33

@Dr. Körömlakk ®: Hát igen, tegnap is jól beégtél, mert fogalmad sem volt a dolgokról. Ahhoz ugyanis ész kellene, hogy megértsd, mit írok. Csak a hülyéket lehet összezavarni, az okosak tudják, miről van szó. :)
De mint mondtam, nincs harag ám.

Jasperek 2010.10.27. 14:38:55

1, A posztoló a hülye:)
2, Az ügyfélszolgálatos a hülye:)
3, A pénztárosnak igaza volt.
4, A kalauznak is igaza volt.
5, A sok lökött kommentelő a hülye mert gőze sincs az egészről csak látott már olyat aki hallott róla....
6,Pár kommentelő elolvasta a jegyvásárlás menetét és a FAQ-ot ezért tisztában van jegyvásárlással(ritka)
7,A büntetés csak akkor jogos ha az utas a saját hibájából nem vette át a jegyét(elaludt,késve ért a vonathoz,elfelejtette a kódot stb..) ha nem működik az automata bármilyen más okból akkor nem bliccelés és nincs bünti nyugodtan felszállhat a vonatra.Ilyen esetben a 2, pont lép érvénybe.Kivéve ha van másik működő automata a közelben)itt nem volt, de pl. a nyugati-ban -keletiben-déli-ben 3 is van:)
8, Én is hülye vagyok:)

Trackback 2010.10.27. 14:41:50

üdv,

mindenben igaza van a posztírónak, emellett gondolom ő is ahhoz a nagyon trendi kaszthoz tartozik, aminek a tagjai a reggeli csúcsforgalomban, 35 fős sorral a hátuk mögött állva is bankkártyával fizetik ki a szupermarketben a két kiflijüket meg a kefirjüket

zaphod

Dr. Körömlakk ® 2010.10.27. 14:42:57

@enamel: én? miért kérnék? mégcsak feszült sem vagyok.

igazságos 2010.10.27. 14:43:08

@Dr. Körömlakk ®: Az okos ráhagyja, hadd örüljön magának, hogy beszólhat. Mellesleg legyen neked igazad ám. :)

Tribeca · http://erthetojog.blog.hu 2010.10.27. 14:43:10

@igazságos: Te most tényleg napok óta a melleidet népszerűsíted???
Biztos fantasztikusak, csinálj egy oldalt, ahova járhatnak a pasik nyálat csorgatni, a nők meg irigykedni, de talán itt elég lesz.

igazságos 2010.10.27. 14:44:27

@Josephine B.: Kopjál le. Te is csaj vagy, mi? Akkor értem.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.27. 14:45:29

@igazságos:
Lewyke?
Muskétásnő?
Hasztamannyana!
Múzsa volt ő is?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.27. 14:46:38

@Dr. Körömlakk ®: Ma volt egy furcsa élményem. Annyira tahó módon viselkedett valaki, hogy egyszerűen nem voltam neki hajlandó elmagyarázni, hogy ő most nem jópofa, hanem tahó.
Érdekes volt. :)

Dr. Körömlakk ® 2010.10.27. 14:46:39

@Josephine B.: persze, ez az egy témája van, a csöcse. és szent meggyőződése, hogy mindenki otthon gyűrögeti az ágy sarkán a lepedőt sírva, hogy miért nem lehet neki olyanja, mint ennen az igazságosnak. még a férfiak is. hagyd rá, valami gebasz van nála nyilvánvalóan...

may/be 2010.10.27. 14:48:25

@Josephine B.:
pontosítok: 2 hétig.
A rendelés pillanatában kinn volt a honlapon a tájékoztató a zuglói megrongált automatáról.

Egyébként léteznek olyan táblák, amelyek a rossz út minőségére, útfelbontásra, útjavításra figyelmeztetnek!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.27. 14:50:41

@Dr. Körömlakk ®: Nem, egy máik blogon. Ríltájmban nagyon ritkán állok szóba tahókkal. Ha én vagyok az, az sokkal szórakoztatóbb. :)

Dr. Körömlakk ® 2010.10.27. 14:51:42

@enamel: :)))
ügyes vagy, gratulálok :)

csacse · http://csacsee.blog.hu/ 2010.10.27. 14:57:44

ne fizesd ki, e-mailt megtartani, sms-t megtartani, jönnek reklamálni személyesen, bemutani a bizonyítékokat, majd a jobb kéz középső ujját, és elköszönni egy laza b@sszátok meggel...
ez a korrekt eljárás itt a XXI. százaban

nagybela2 2010.10.27. 14:58:32

hívtatok volna rendőrt, oda sem érsz nyíregyházára, plusz a 20000 forint

Ez talán JOBB lett volna???

gatsy 2010.10.27. 15:01:52

@igazságos: Az gáz, ha én nemOTPs kártyával is tudtam jegyet rendelni? ;)

Szarazkoro 2010.10.27. 15:03:44

@Dr. Körömlakk ®: @igazságos: No de Lanyok! Nyugalom, nyomjatok le felkorbalcsolt hormonjaitokat! Hisztisek vagytok nempicit? Tudok ra 1 jo dolgot: meleg kakao! :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.27. 15:04:52

@Szarazkoro: Adok bele ajándék muslicát. Most halásztam ki az enyémből.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.27. 15:08:11

@enamel:
Hát róla eddig én se tudtam.
Ezért vagyok meglepődve.
Rurálisabban mondva: nimáhe!

vezereger 2010.10.27. 15:08:59

hmmm szép kis poszt, és igazán szépen példázza, hogy mi a fenétől is megy tönkre ez a valaha szebb napokat megért cég.
Vagy kifejezetten arra gyúrnak, hogy ne legyen utasuk, és tönkremenjenek,
Vagy... (ez már kimeríti a becsületsértés és rágalmazás fogalmát, de mindenkire magára kell bízzam, mit is gondol éppen)

Aki teheti, kerülje a tömegközlekedést, úgy tűnik senkinek sem érdeke, hogy tiszta és üzembiztos járműveken, betartott menetrenddel, udvarias és segítőkész alkalmazottakkal álljanak az utazóközönség rendelkezésére.

Hang Ember 2010.10.27. 15:10:27

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő):

Rurálisabban mondva: nimáhe!

Ez jó, röhincse van tőle!

Szarazkoro 2010.10.27. 15:11:06

@enamel: Hehehe... Attol megjobban felkorbacsolodna a hormonhaztartas, es ismerjuk a nyugos(hisztis) noket, az Isten mentsen meg toluk! Plane ha vezeto beosztasban dolgoznak....

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.27. 15:11:21

@Dr. Körömlakk ®: "szét leszünk ültetve, mi?"

Hát ha nem hagyjátok abba, kénytelen leszek. De reménykedem, hogy már abba is hagytátok. Meg félek, hogy kikapok azoktól, akik rajtatok röhögnek, hogy elrontom a mulatságot.

Dr. Körömlakk ® 2010.10.27. 15:12:15

@Szarazkoro:
namámost: van hogy hisztis vagyok, de ez itten mostan nem az.

may/be 2010.10.27. 15:13:33

@csacse: Minden korábbi vásárlást meg lehet nézni, csak be kell jelentkezni a jegyvásárlásba és az utolsó 50 jegy adatai ott vannak.

Dr. Körömlakk ® 2010.10.27. 15:14:39

@atpijkamo: olyan sok vicceset nem írtam ma asszem.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.27. 15:15:05

@enamel: Dehogy vágom! Éppen hogy csak kapkodom a fejem.

Hang Ember 2010.10.27. 15:17:07

@Dr. Körömlakk ®: Volt is egy időben, (még a régi subbás korszakban) a neved, hogy Hisztitlen. Ugye, jól emlékszem?

tutti 2010.10.27. 15:17:45

Én azt nem értem miért nem vonalkódot nyomtathatok ki otthon, amit a kalauz egy vonalkódolvasóval ellenőriz? Ez így működik repjegyeknél, külföldön buszjegyeknél, múzeumoknál, itthon is...
Meg hogy verik szét az automatát Zuglóban? Az a pénztáros felelőssége akkor, mert ott ül vele szemben. Ha meg nincs pénztár éjszaka, akkor zárják be a várót.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.27. 15:17:56

@Szarazkoro: "Tudok ra 1 jo dolgot: meleg kakao!"

Hát olyat még nem hallottam, hogy valaki kakónak hívja. Így bővül homár olvasással a szókincsem.

Bikicsunáj Bój 2010.10.27. 15:18:10

@igazságos:

Leeht ohgy olcsóbbnak nem olcsóbb, de kényelmesebb, és gyorsabb az tuti. De várj, kiszámolom.

Budapest-Baja vonattal 3500 körül, koszos büdös kocsiban, 3:40 perc időben, átszállás minimum egy, és onnan még busszal ahová menni szoktam fél óra, és 500 pénz. Ezt kettővel szorozva, azért már szép összeg jön ki.
Míg kocsival pályán megjárom max 2 óra alatt, de inkább rövidebb, benzin kb 5.000+matrica. Illetve akkor megyek és jövök mikor akarok, és azt hozok-viszek amit kedvem tartja.
Na akkor melyiket is válasszam?
Nem beszélve arról, ha már 2 vagy több fő utazik.

igazságos 2010.10.27. 15:19:19

@atpijkamo: Még meg is korbácsoltatsz minket, ha tovább rosszalkodunk, ugye?

Dr. Körömlakk ® 2010.10.27. 15:19:39

@enamel: azt ne akard megtudni.
@atpijkamo: ja, elsőre is vágtam. rajtam nem röhög senki, esetleg te.
@Hang(talan) Ember: úgyvan.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.27. 15:21:23

@tutti: "a kalauz egy vonalkódolvasóval ellenőriz"

Van a kaller lyukasztójában síp is. Majd a japánok beleapplikálnak egy vonalkódolvasót műholdvevővel.

Próbáltak tíz éve a mávosok a vonatra internetet rakni. De a szerencsétlenek nem tudták technikailag megoldani, hogy folyamatos legyen a száguldó(?) vonaton a kapcsolat.

igazságos 2010.10.27. 15:21:39

@atpijkamo: Örülök, hogy jól szórakozol. Mindjárt megérte. :)

Nincs annál szánalmasabb, mikor egy nő hisztizik, meg ájulásig issza magát, úgy áztatja el magát. De nem akarom megtudni a kettőt, még életemben nem rúgtam be eddig.

Szarazkoro 2010.10.27. 15:23:31

@atpijkamo: ugye-ugye! XD Orulok ha segithettem XD

Peetee 2010.10.27. 15:23:31

2010. 06. 12én utazott.
Most október van.

Hol az az eltelt 1 év, ami után jött a levél, hogy fizess!
A kaluznak is kifizette a 9330ft büntetést, nem?
akkor már 2x van jegye, mi alapján büntették meg?

Nemértem...

igazságos 2010.10.27. 15:23:36

@Bikicsunáj Bój: Ez igaz. Pláne, ha mondjuk elkérsz egy-egy ezrest, személyenként. Szerintem ők is örülnek, hogy nem kell vonattal menniük, meg nem sajnálnák azt az ezrest, csak hogy ne kelljen zötykölődni, meg órákat várni, ha lekésel egy vonatot.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.27. 15:23:56

@igazságos: Amikor egy férfi hisztizik, az sokkal rosszabb. :) Persze sosem valljuk be, hogy az hiszti, olyankor a nő nem tudja felfogni a mikronnyi agyával a korszakalkotó gondjainkat. :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.27. 15:24:05

@Dr. Körömlakk ®: "rajtam nem röhög senki"

A bunkó férfiaknak nem sokminden jelent nagyobb örömöt, mint nézni két csaj iszapbírkózását. Erre valóban igaz, hogy nem a győzelem, hanem a részvétel a fontosh.

Dr. Körömlakk ® 2010.10.27. 15:24:17

@enamel: nemnemnem :) kis kíváncsi :) de tudod mit? amott kérdezősködj egy picit, biztos megosszák Veled ezt a titkot :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.27. 15:27:17

@igazságos: Örülnél neki, amilyen perverz vagy. Csakazértse!

A szülők szado-mazo újságot találnak az tíz éves Pistike szobájában. Tanakodnak, majd apuka megszólal:
- Szerintem ne verjük meg!

igazságos 2010.10.27. 15:28:54

@atpijkamo: Így van. És bárki, bármit mond, a nagy mellek is fontosh egy nőnél. Az iszapbirkózással főleg.
De ígérem, befejezem a témát, s nem fogok reagálni többet, ha valaki ezzel próbál menőzni, meg engem eláztatni. :)

igazságos 2010.10.27. 15:30:31

@atpijkamo: Ez már ismerős, hallottam itt. :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.27. 15:35:59

@igazságos: "a nagy mellek is fontosh egy nőnél"

Aszittem a férfiaknak fontosak.

Ja, az önbecsülés miatt fontos hogy egy nő jól nézzen ki. Aztán megsértődik, a a férfiak nem hozzá, hanem a melleihez beszélnek. Meg a munkások utánafüttyögnek az utcán.

Ezt is hallhattad már itt tőlem:
Bombázó jön ki a tatarozandó házból, a munkások jól megfüttyögik, az meg sértődötten odébbáll. Aztán egy csúnyácska nő jön ki, de ő is kap egy kis füttyöt.
- Ezt a randa nőt meg mér füttyögték meg? - kérdezi egy járókelő.
- Tiszleletből, a főnök felesége.

hexan 2010.10.27. 15:36:04

A MÁV nem 21. századi szervezet, ne akarja senki belőle kikényszeríteni. Én fél órás útvonalon jártam rendszeresen vonattal, ahol a menetidő szórása ezt meghaladó volt...sokszor azt nem tudták megmondani, hogy a vonat amire várunk hol jár...Ezek után azt várjuk tőlük szerencsétlenektől, hogy azt tudják ellenőrizni kinek van rá jegye? :)

Bikicsunáj Bój 2010.10.27. 15:48:32

@igazságos:
Hát akkor ezennel meghirdetek egy utat dec.4-én késő esti indulással Bp-Baja vonalon, az M6-os pályán haladva.

orient 2010.10.27. 15:54:50

Hát ez szopás....jót röhögtem. Nem rajtad, csak megint a eszembe jutott: "a szokásos..."

Már meg sem lepődök az ilyen történeteken. Ha rendesen menne akkor küldjetek posztot megint, ezek már unalmasak és megszokottak. Az ettől eltérő lesz majd a hír! :))

igazságos 2010.10.27. 15:55:58

Legyen már boldogügyfél poszt!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.27. 16:02:03

@igazságos:
Én egy BÜ posztot kérek és egy szoptatósat.
Köcce!

Jasperek 2010.10.27. 16:02:36

@tutti:

Ha nincs 24-órás pénztár akkor is át tudod venni a jegyed kivéve ha bezárják a várót:) Ezért (is) van az automta. Tudod mint a BKV jegyautomaták.Nem azért vannak mert kevés a pénztáros ......

Jasperek 2010.10.27. 16:06:00

@hexan:
Ha nem tudják megmondani hol a vonat,nézd meg az interneten:) Az ELVIRA-ban benne van ,hogy hol jár éppen,tudod mióta a mozdonyokon van GPS sok mindent lehet tudni:)Ha nem is méterre pontosan ,de azért használható....

Skin 2010.10.27. 16:06:51

Én is kerültem ilyen helyzetbe. Az ügy megoldása a MÁV 30 napra nőtt ügyintézési ideje miatt több mint másfél hónapra nyúlt. Én Füzesabony - Budapest között utaztam így, a jegykiadó automata nem adta ki a jegyemet. A kaller kitöltötte az utasleadási lapot, amellyel egyenesen a keleti ügyfélszolgálatára mentem, ahol elkészül a feljegyzés minden adattal (vásárlási kód, banki tranzakció, e-mailcím, stb). Másfél hónap múlva kaptam egy mailt, hogy megoldódott az ügy. Büntetést természetesen nem kellett fizetni, mivel volt érvényes jegyem.

Bikicsunáj Bój 2010.10.27. 16:08:07

BÜP:
A múltkor sok-sok dolog történt velem, és most ettől nagyon boldog vagyok!

- voltam tudodkinél
- kaptam laptopot P-nétől
- jártam az ALDI-ban is.
- láttam fűszoknyás lányokat
- nem volt köcsög az eladó/pénztáros/biztiboy/ellenőr/buszsöfőr
- ...

total eclipse (törölt) 2010.10.27. 16:11:14

szerintem: hagyni őket a francba, fizetési meghagyás, bíróság, nyertél. és még a perköltséget is ők viszik.
dögöljenek meg, az egész csűrhe banda, ahol egyben sincs annyi segítőkészség, hogy utána nézzen a dolgoknak, inkább a szemedbe hazudik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.27. 16:26:44

@Bikicsunáj Bój: "nem volt köcsög az eladó/pénztáros/biztiboy/ellenőr/buszsöfőr"
Ez fotosop!!!!!!!!

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.27. 16:27:53

Tényleg csak a MÁV-al lenne a baj?
Engem nem a MÁV büntetett meg, hanem egy kaller. aug.20. után haza Pestről, Hely az lófing, 3 pici gyerekkel próbáltunk leülni valahová.Persze a 3 kicsinek nem adott volna senki helyet. 5 kocsin át sétáltunk, majd az 1 osztályon találtunk egy majdnem üres fülkét. Egy utas volt bent. Mondtam nem érdekel mi ide beülünk. Elindul a vonat jön a kaller, kéri a jegyet, meg akar bírságolni, én meg megkérdeztem, hogy ugye látta, hogy nincs máshol hely? Kicsit még próbálkozott, aztán elment. Köv. megálló, egy tucat más szált fel a vonatra. Az első osztályig sétáltak fel. jön a kaller, jegy lófing, bírság lófing, úgy fosott, mint állat. Kimentem a folyosóra mikor jött vissza,szépen néztem rejá:)))

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.27. 16:29:22

@Lewyke: szal csak emberiség kellene legyen az emberekben:(

Jofiu 2010.10.27. 16:30:37

Egyszer kiprobaltam, mukodott, de nem tartom egy megbizhato modszernek. Pont a miatt, mert ha a gep rossz, akkor cseszhetem. Es meg csak nem is segit a szemelyzet, szetteszik a kezuket es kesz.
Ezt nem igy kell elintezni, mas orszagokban mar utaztam netes jeggyel, es az tenyleg netes volt. A kalauznak megvoltak az eszkozei az ellenorzesre (ami egy esetben egy az indulas elott kinyomtatott lista volt, nem kell ide mindenaron hi-tech).
Persze ez legalabb arra jo, hogy a MAV demonstralhatja, mennyire modern is o, van internetes jegyvasarlas is! Ez mar a jovo itt kerem szepen! Hurra!
Igaz kicsit sarga, kicsit savanyu, de a mienk.

Reszemrol maradok a szalonnaszagu kasszasoknal, az a biztosabb egyelore. Ott a sor hossza ketes, itt meg az, hogy megkapom e az ellenerteket az altalam mar kiadott penzert. A sorbanallas bizonytalansagara szavazok. Ha elore akarok helyjegyet, akkor is inkabb elore gondolkodok, pont mint korabban is. Az tuti mukodik. Nem ezem megbizhatonak ezt a 'modern' megoldast.
Mellesleg ahogy egy automatat ra lehet kotni a rendszerre ugy meg egy plusz kijelzot a jegykiadoknal szinten lehetne, akar csak egynel is, tartaleknak, arra az esetre ha elromlik az automata, nem lehet ugy. Legalabb ennyit ha mar ilyen bena megoldast talaltak. Persze a legszebb ha minden kasszanal lehet netes jegyet is nyomtatni pluszban, nem csak az egy szal automatan kizarolag.
Persze almodon. Amig egyes un. varosokban (nagykozseg az, csak titulust kapott) a bakter betelefonal a nagyobb allomasra es sajtpapiron adja ki a helyjegyem kezzel irva, pontosan ugy mint 25 eve, addig nem lehet sokat varni.

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.27. 16:34:58

@Jofiu: az a legjobb amikor még akár van ilyen sajtpapiros, pénztáros:))))

Nyár főszezon, Tisza melett nagyváros, nappal, pénztáros nincs, jegykiadó automata nincs, a kaller a vonaton meg nem akarja mindezt elhinni:)))

kirby a parancsnok 2010.10.27. 16:57:26

Naivitás azt hinni, hogy a vonatra így meg lehet ma itthon venni a jegyet. Inkább legyen plusz fél óra kolbászolás a pályaudvarra, minthogy így megszopassanak. Majd talán 50 év múlva, ki tudja...?

hegyilany 2010.10.27. 17:02:51

@Josephine B.: "Azért sajnos, mert azt a világon senki nem fogja tudni soha megmagyarázni nekem, hogy kényelmesebb tömegközlekedni, mint a saját fűtött/hűtött autómban ülni, zenét hallgatni és a reggeli kávémat kortyolgatni, miközben odaérek a célomhoz."

Mesélj csak, hogy tudsz olvasni vezetés közben? Mert én pl. azért tömegközlekedek, hogyne a barom autósoktól felidegesítve, hanem egy jó könyvbe temetkezve tegyem meg az utat. :)))

igazságos 2010.10.27. 17:06:00

@Lewyke: Hát igen, ez a tipikus kiscsaládos mentalitás, hogy MERT EZ NEKÜNK JÁR, MERT KISGYEREKKEL VAGYUNK. Az, hogy mi van a többi emberrel, magasból le*juk. Nem fizettük ki az első osztályból, sebaj, MI AKKOR IS LEÜLÜNK, MERT EZ JÁR. Én kisgyerekkel vagyok, nyalják tisztára a seggem. MIÉRT? CSAK. :)

De látom, megtaláltad ezt posztot, csak kissé lassabban. :D

Itt nem EMBERSÉGRŐL VAN SZÓ, HANEM TI VOLTATOK BUNKÓ, TAPLÓ UTASOK. MELLESLEG, HA KÉRTÉTEK VOLNA, BIZTOS ÁTADTÁK VOLNA A HELYET. Csak arra már kár koptatni a szátokat, mi?

Dr. Körömlakk ® 2010.10.27. 17:16:37

@igazságos: elgurult a gyóccer? elfogyott a nyugugumi? nahát.... mi történt?

igazságos 2010.10.27. 17:23:21

@Dr. Körömlakk ®: Látom, te már bevetted a magadét, majd visszajöttél, hogy beszólhass megint.
De unalmas vagy már a mensturálós, meg gyógyszeres piruláiddal való dumával. Mondtam már, hogy ne magadból indulj ki, arra csak a szánalmas, lelkileg fogyatékos egyedeknek van szüksége, mint neked és Lewykének. :)

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.27. 17:25:16

@igazságos: Mondd szokták neked, mondani, hogy:jaj szegény?

igazságos 2010.10.27. 17:27:07

@Lewyke: neked meg mondták már azt, hogy milyen jól szórakozok rajtatok?

Lehúzhatod magad a lefolyón, jó mélyre, a pereputtyoddal együtt. Remélem, még jó sokszor megbüntet a kaller.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.27. 17:27:21

@hegyilany: "hogy tudsz olvasni vezetés közben?"

Hangoskönyv?

Jofiu 2010.10.27. 17:28:15

@Lewyke:
Szep.
Tavolrol ismeros. A kis'varos'unkban az allomasepulet koszos ablakain sorakoznak az - altalaban mar nyomtatott es nem kezzel irt - A4-esek az epp aktualis valtozasokkal, melyek kozott volt olyan amelyik szerint X es Y napok kozott nem lesz jegykiadas es ekkor a vonaton lehet valtani jegyet.
Kivancsi lettem volna, a kalauznak szolt e valaki. Nem kellett kiprobalnom, a peldad alapjan nagyon is szerencsere.

Mellesleg tovabbi erdekessegkent a kis'varos'unk vasutallomasarol, allitolag a vasuti biztositoberendezesek azok meg ugyanazok amik akkor voltak, mikor kiskoromban apukammal bementunk az iranyito helyisegbe. Nagyon tetszett a nagy iranyitoasztal, valtokkal, atkelok visszajelzeseivel, pirosan vilagito szakaszokkal, ahol epp vonat haladt. Tisztara csucstechnikanak ereztem, pedig akkor mar joideje letezett.
Mindez 30 eve volt mar. Az iranyitoberendezes azota is ugyanaz. Fizikailag ugyanaz, nem lett cserelve, karbantartas jelleggel sem. Csak az a kis dolog ami tonkrement. Ezt hallottam.
Meg azt is, az ismeros baktertol, hogy olyan bonyolult a beszerzes, annyi adminisztracio ide-oda, hogy jobban megeri neki sajat penzbol venni villanykortet ha egy kieg, mint vegigjarni a burokraciat. Mellesleg mig vegigmegy a rendszeren, allitolag jo sok koltseg rakodik ra, egy villanykorte ara eleg magasra felmegy mire kijon a karbantarto alvallalkozo kicsavarni es becsavarni az ujat. Plusz az egesz ido. Ha kozben pedig valami neni eltori a labat a sotetben akkor ot veszik elo, mert nem vegezte el a munkajat, tartotta rendben az allomast.

De hetkoznapi ember is lathatja mennyire megallt ott az ido. A peron aszfaltjat miota az eszemet tudom - ott szulettem es nottem fel - nem ujitottak fel. Van rajta egy ca. 300 meteres szakasz ahol a repedesekbol kiirtjak a gaz nagyjat. Igazabol ez sem tunne fel, van eleg gyom igy is bennuk, csak a 300m-es szakaszon tul derekig ero gaz no az aszfalton. Mellesleg az aszfalt surun fel van puposodva. Aki latott mar elhagyatott aszfaltos iskolapalyat az tudja mirol beszelek. Az egyeduli karbantartas amit lattam az az elek es a biztonsagi sav festesenek felujitasa volt.
Mindez ket eve, azota nem jartam ott. Akkor tortent, hogy a kiteroben 5km/h-val kihuzo tehervonat mozdonya kisiklott mert elengedett a sin rogzitese. A nagy tomeg szetszedte az egesz valtot, eltort a sin is. Csodalkoztam, hogy miert nem az epp arra jaro InterCity korjarat (Nyugati - Debrecen - Miskolc - Keleti) alatt tortent mindez. Valoszinu azert, mint kesobb megtudtam, mert azon a szakaszon sok a lassujel, a palya allapota miatt. Nem szaguldozik ott az InterCity.

Ezeket figyelembe veve, vegul is a jegykiado automata elkepzelhetetlenul modern tachnika a MAV-nal, valami jovojaro ember intezhette el a letezeset.

tutti 2010.10.27. 17:28:21

@Jasperek: akkor minimum kamerázzák be a várót

@atpijkamo: érdekes, én meg tudom oldani az internetet magamnak a vonaton, néha picit akadozik, de egy jegyellenőrzési adatforgalomhoz, ami nem lenne minden utasnál azért úgy gondolom van Magyarországon elegendő mobilnet infrastruktúra

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.27. 17:29:50

@Dr. Körömlakk ®: Annyira primitív, hogy még olyan beszólást sem tud kreálni amivel felidegesíthetne:)Legalább egy kicsit jobban álcázná a szándékát:)))

Jofiu 2010.10.27. 17:33:10

@atpijkamo:
Te olvasod a hangoskonyvet? ; )))
: DD
A radiot pedig biztos nezni szoktad. : ))

(elnezest a froclizasert, de nem tudtam kihangyni : )

igazságos 2010.10.27. 17:36:17

@Lewyke: Hát igen, kettő egy ellen, de nem én húzom a rövidebbet. Hogy még az ilyen idióták szaporodnak. Ezért tart itt az ország.

Jofiu 2010.10.27. 17:40:38

@igazságos: Ha kerik, akkor is lett volna ra rossz szavad valoszinuleg. Hogy minek kepzelik magukat, masolat felallitanak, azt mondva "EZ NEKÜNK JÁR, MERT KISGYEREKKEL VAGYUNK".

Egyebkent hadd segitsek: nem is ez volt a mondanivaloja....

Xezs 2010.10.27. 17:48:24

@igazságos: Állj le egy picit. Tudomásom szerint van olyan a MÁV szabályzatában, hogy amennyiben másodosztályú jegyed van, de nincsen hely másodosztályon, akkor utazhatsz elsőosztályon. Én többször mentem már így és még soha egy rossz szót nem szólt az ellenőr.

Azt már nem tudom, hogy mi van akkor, ha elsőosztályú jegyes jön és ő nem tud leülni mert én ott ülök a másodosztályúval. Ott már esélyes hogy szabályzat szerint át kéne adni a helyet.

na mindegy, cáfoljon vagy támogasson olyan aki ismeri is a szabályzatot. Én így tudom, ahogy fentebb írom.

Legendás Faszharcos 2010.10.27. 17:55:30

@igazságos:
van pasid?
randiznák veled:-)
te vagy itten a legértelmesebb ebben a fos bbrigádban

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.27. 17:56:03

@Jofiu: egyre szebb a Te történeteddel:(
Szerinted lehet ez másképp, majd egyszer?
Eszembejutott a reklám:))) Vonaton tuti beleharapna a nyelvébe párszor a srác amikor kimondja, hogy: Magyarország én így szeretlek!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.27. 17:58:49

@Jofiu: Igen. A froclizókat meg meg szoktam .......ni. :)

Nincs harag.

Különben én tudok vezetés közben olvasni, de nagon macerás és nagon veszélyes, nem ajánlom senkinek.

De nem szoktam olvasni. Néha viszont énekelek, ha egyedül vagyok a kocsiban. Nem ajánlom senkinek ... hallgatni.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.27. 18:02:51

@igazságos: "Hát igen, kettő egy ellen, de nem én húzom a rövidebbet."

Ma nagyon ottvagy. Az élő fába is beleköcc, aztán rinyálsz. Szurkolok, hogy hamar megtaláld a gyógyszered.

De szegényebb lenne a homár nélküled.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.27. 18:04:40

A homár által összehozott első házassági ceremónián ott akarok lenni!!!

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.27. 18:09:24

@atpijkamo: te is még fütyülni tudsz hamisan?:)))én olyan hangal, mint a tied elmentem énekkarba:) rövid pályafutás volt:)
Viszont a kölköket éneklésemmel rá tudom venni bármire:))

Ne piszkáljátok Igazságost, csak erőlködik még egy kicsit, hogy hátha...:)

igazságos 2010.10.27. 18:10:09

@Lewyke: Tudod, hogy a pasid velem csal meg? Csak szólok, nehogy elbízd magad.

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.27. 18:11:53

@Lewyke: bakker elfelejteni magyar nyelv:(
szal, te is, olyan vagy, mint én:) Fütyüllni is csak hamisan:)

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.27. 18:13:43

@igazságos: csak tudd poénból válaszolok, nehogy félreértsd piciny agyaddal:)))

Csak szeretnéd, hogy ilyen kis mellekkel, és ilyen értelmi képességekkel, foglalkozzon veled a Pasim:)

igazságos 2010.10.27. 18:14:28

@Lewyke: hát látszik. Aki magával beszélget, az már tényleg nem komplett. Jó helyen keresgélsz.

@atpijkamo: Igen, nem bírják elviselni, hogy én itt népszerű vagyok, meg ráadásul a melleim is nagyok. De mégis ők hozzák fel a témát elsőként, soha nem szabadulok meg tőlük. :)

zozo6296 2010.10.27. 18:23:38

Posztoló! Írjék a mávnak egy levelet* miszerint nem hajlandó ezért meg ezért befizetni az összeget. Ha elutasítják tessék menni a területi Békéltető Testülethez. És akkr ők kivizsgálják és meghívják magát meg a máv egy emberét beszélgetni soxemközt. Én is oda megyek holnap és én is mávos ügy miatt amúgy(mm nem beszélgetni).
Sok szerencsét.
*legjobb ha föladja postán tértivevényesen mert mint a fogyasztóvédelmiseknél megtudtam, az e-mail nem számít hivatalos panaszlevélnek és nem kötelesek válaszolni, elolvasni viszont el kell olvasniuk.(....igen adj ki ezért mittudoményhány forntot. abszurd az egész...... .)

Legendás Faszharcos 2010.10.27. 18:23:49

@igazságos:
nagyok a melleid?

na, akkor randizunk?
átmehetnénk privibe, oszt lesz ami lesz:-)

Teszt11 2010.10.27. 18:29:27

Ha veszek egy repjegyet a neten, azonnal ki tudom nyomtatni, és viszem magammal. Ezt miért nem lehet a MÁVnál? Mi a fenéért nem küldi el a jegyet PDF-ben, vagy egy jegyszámot sms-ben ami az utazásra jogosít?
Szánalmas baromság, hogy miután neten kifizettem a jegyet, még egy automatánál ki is kell nyomtatnom az állomáson, már ha van, mert sok állomáson nincs is...

zozo6296 2010.10.27. 18:34:42

@Xezs: Ha konkrétan már állóhely sincs a 2.o-n akkor mehetsz csak elsőosztályba. Egyébként most olvastam, hogy elsőosztályon a fenti eseten kívül még állni sem lehet. Ellenkező esetben még meg is lehet büntetni a júzert. Itt tartunk........... .

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.27. 18:39:59

@zozo6296: akárhogyis szabályok, 2-3 éves kölköknek vonaton ülni kötelező, persze buszon is. Ez persze gondolom nincs a MÁV szabályzatában:(
Meg az se, hogy Anyuka viszi le az ikres babakocsit apucival, és ilyenkor azért csak nem kellene elindítani a vonatot:)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.27. 18:41:07

@Legendás Faszharcos: "oszt lesz ami lesz"

Aztán homárposzt legyen belőle!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.27. 18:42:10

@igazságos: "nem bírják elviselni, hogy én itt népszerű vagyok"

:)))

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.27. 18:43:09

Enamel, holnapra megvan a Wellcome posztod:)

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.27. 18:44:58

@atpijkamo: homárposztot nem csak akkor írnak, ha nem elégedettek az embörök?:))

Jasperek 2010.10.27. 18:51:03

@kirby a parancsnok: és
jofiu 2010.10.27. 16:30:37

Annyira rossz azért nem lehet...1.000.000 netes jegy vásárlás
vagy ennyi hiszékeny ember van?
Ajánlanám szíves figyelmelmetekbe:)
www.mav.hu/hirek/hir.php?mid=14cb84e4f437e2

Én meg 15 évvel ezelőtt egy világvége kis olasz faluban az állomáson vettem automatából jegyet ahol papírpénzzel,pénzérmével,bakkártyával tudtam jegyet venni a vonatra,de itthon ez van.
Álljál sorba pénteken másfél órát a keletiben ha nem jó a netes vásárlás... én nem fogok..
Kicsit savanyű,kicsit sárga ,de a mienk:)

fővizsgáló 2010.10.27. 18:53:36

@Peetee: a vonaton utasleadási lap lett kiállítva...nem fizet semmit, csak adatfelvétel van.Ezután 15 napon belül lehet panaszolni az intézkedést,ha az nem,30 napon belül ki kell fizetni. a kollega szabályosan járt el,neki adnia kell jegyet. Utána lehet tisztázni, miért nem tudta az utas jegyét felmutatni.Sajnálatos, hogy ilyen kellemetlen hercehurcát kell átélnie az utasnak, önhibáján kívül.Jogilag a következőt kell tenni: levelekre válaszolni, leírni a tényeket.Később lesz-remélem nem jut oda ez az eset- fizetési meghagyásnál ellenvetést tenni, bíróságon bemutatni a bizonyítékokat.

GhostBusters 2010.10.27. 18:56:43

@igazságos: Népszerű, itt? Persze...
Nálad undorítóbb kommentelő még nem járt itt a Homáron! Te tetves undorító nagymellű (ami bizonyára lóg is, ezért sokkal rondább, mint a kicsi!) b*szatlan agyatlan k*rva vagy. Takarodj innen!
(A Szily úgyis kitakarít innen egy időre...)

Vkat118 2010.10.27. 18:59:26

Ezek szerint nem érdemes bohóckodni az online jegyekkel. Hiába alapvető, hogy máshol ez 15 éve működik. A máv az máv marad. Kurva anyjukat.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.27. 19:03:14

@GhostBusters: Vedd be a győgyszered, és pihenj le! Másképp fogod látni a világot, ha kijózanodsz.

GhostBusters 2010.10.27. 19:05:59

@atpijkamo: Semmi bajom, csak ezek az undorító férgek néha felidegesítenek kicsit.

Jofiu 2010.10.27. 19:07:06

@Jasperek:
Mivaan? 1M?!
Bazeg, mennyi utasbol?
Hat nem is tudom, de eddig meg nem mentem el ugy automata mellett, hogy barki is hasznalta volna eppen. Igaz gyors, de azert csak lattam volna mar legalabb egyet mikor epp az allomason ogyelgek, sorban allok, varom a vonatot.

Mindegy, a sor biztosabb. : )

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.27. 19:08:23

@GhostBusters: Csak neked: www.youtube.com/watch?v=u-rJ-6hBfSo

Hogyan fejlődnek a férfiak? - Kezdetben rszényes emlős, aztán gyűrűsféreg, végül papucsállatka.

záporjózsi 2010.10.27. 19:11:13

"* Hogy lehet az, hogy nem tudják a MÁV-osok megnézni, hogy tényleg kifizettem a jegyet, vagy sem?"
A jegykiadó rendszer nem internetes, azaz a netes rendszer és a gépi jegykiadás egymástól független életet él. (+ még az űrjegyek, bárcajegyek és egyebek kiadása pl. a kis állomásokon...)

"* Ha erre képtelen a rendszer, hogy tudták átvenni, és mennyi közpénzt fizettek érte?"
Úgy, hogy ha nem ilyen lenne, akkor semmilyen nem lenne. Sok ember őszült bele abba, amíg a MÁV szellemi gyepállományán átverte.

"* Hogy lehet az, hogy jobb esetben a MÁV munkatársainak alapvető kérdésekről fogalmuk nincs, rosszabb esetben össze-vissza hazudnak, hogy minél nagyobb büntetést kelljen az utasoknak fizetni?"
Egy fizetési felszólítás még nem a világ vége, érdemes panasszal élni.

buvarpocok 2010.10.27. 19:13:17

Igazságosra ráesett a vándám póószter azé ilyen vagány ^^
Amúgy tuti egy puhos faszi valójában :D

01010101 2010.10.27. 19:18:15

@fővizsgáló:
Nem kellene bonyolítani a dolgot.
Az automata rongálás miatt volt rossz.Az utas tudta.A pénztáros is tudta.A MÁV-START is tudta hiszen kint volt a honlapukon már pár napja.Az ügyfélszolgálatnak is tudnia kellett a rongálásról.Egyszerűen csak kellene egy levél,hogy bocsi mi tévedtünk,elnézést a zaklatásért! Vagy ez ciki lenne? Igaz én sem láttam rá példát az elmúlt 20 évben ,hogy bármely hivatalos szerv belátta volna ,hogy hibázott:(
Az utas meg elolvashatná a jegyvásárlási tudnivalókat és akkor észrevehette volna ha egy kicsit is figyel ,hogy nem tudja átvenni a jegyét az állomáson (feltéve ha nem 2 héttel előtte vette a jegyét amikor még feltehetően jó volt az automata)
Ennyire egyszerű lenne a dolog......

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.27. 19:19:10

Jó estét embörek.
Na ti meg mit műveltek itt?

@atpijkamo: Kezdjünk el szétültetni szerintem. Válassz, a bal, vagy a jobb oldali ágyásba ásnád el inkább őket?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.27. 19:20:05

@Lewyke: Köszönöm csillagom, nagyon örülök neki. De micsoda az?

megmondomdom 2010.10.27. 19:20:59

Ez az ország egy működésképtelen szemétdomb. Azon kell csodálkozni, ha néha-néha az Európában elvárt módon történik meg valami.
Az a vicc az egészben, hogy érdekes módon Nyugaton tudják működtetni az ilyen terminálokat. A hónapokkal előre interneten lefoglalt járatokkal se volt soha semmi gond. Nem is értem, hogy ez az ország még minek van. Megszállhatna minket Ausztria!:)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.27. 19:23:16

@megmondomdom: Minek szállna? A seggüket kinyaljuk+fizetünk nekik, csak hogy idejöjjenek. Akkor meg minek költsenek rá?

megmondomdom 2010.10.27. 19:23:49

Magyarország olyan életképtelen képződmény, mint az apartheidtől "megszabadult" Dél-Afrika. Van szabadság, meg 5-ször akkora bűnözés, hatalmas gazdasági visszaesés, anarchia, mocsok.

Dr. Körömlakk ® 2010.10.27. 19:24:00

igazságos
nem népszerű vagy bazmeg, hanem egy olcsó ribanc, aki azt hiszi az intelligencia egyenlő a közönségességgel...
kurva anyád

Dr. Körömlakk ® 2010.10.27. 19:26:47

@enamel: de köszi. jó meleget, átfagytam, ölég hideg kezd kint lenni...

megmondomdom 2010.10.27. 19:27:15

@enamel: Való igaz!:P Így csak messziről sírhatjuk vissza azt az időszakot, amikor ország ténylegesen, jelentősen fejlődött:) Sőt, működött! Még a Horthy-korszakban - a Monarchia hagyománya - is európai szintű szolgáltatásnyújtás, gyártás volt, de most.... BALKÁN!

megmondomdom 2010.10.27. 19:29:01

Sőt, van egy új balkáni vezérünk.:) Vörös populistára narancsos populista. Che Guevara elsírná magát az irigységtől, ha még élne. :D

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.27. 19:30:20

@enamel: Szerintem élvezik.

Nem elásni! Kitömni!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.27. 19:30:53

@Dr. Körömlakk ®: Jah, mint állat... Mi történt itt, amíg kimentem kaját vételezni?

igazságos 2010.10.27. 19:31:30

@megmondomdom: ORBÁN VIKTORT KIRÁLYNAK!

@Dr. Körömlakk ®: Na, ugye, hogy bepipultál. Ekkor a csajok már magukon kívül vannak az idegtől. :D

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.27. 19:32:04

@igazságos: Ludmilla, ne legyél hülye, most már én is azt mondom.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.27. 19:32:47

@Dr. Körömlakk ®: "kurva anyád"

Most ezt miért?

Kéretik választélosabbnak lenni!

igazságos 2010.10.27. 19:33:03

@enamel: Kikészítettem a gyenge idegzetűeket, mint látható. Körömlakk már kurvaanyádozik.

igazságos 2010.10.27. 19:34:15

@enamel: Okés, kívánok Körömlakknak, meg Lewykének Sok Boldogságot! Puszilom őket. Aranyosak.

buvarpocok 2010.10.27. 19:38:28

@igazságos: LOL
miattad fogok ide járni újra :D

igazságos 2010.10.27. 19:39:41

@buvarpocok: Okés, én mindig itt leszek, és kikészítem a népet. Nagyon jó szórakozás.

Istyum 2010.10.27. 19:39:51

én azt a szegény automatát sajnálom, minek kellett tönkretenni...:( :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.27. 19:44:47

@Istyum: Ugye hogy neki volt a legtöbb esze az egész sztoriban?

igazságos 2010.10.27. 19:45:36

@enamel: blogolnom kéne, na ott mindenki megmondhatná rólam a véleményét. :)

igazságos 2010.10.27. 19:46:38

@enamel: De nem rám értetted, tudom ám. Csak egy ötlet jutott az eszembe!

buvarpocok 2010.10.27. 19:48:01

@igazságos: hogy mit csinálsz?:D ne röhögtess kérlek :D más már úgyis megtette helyettem

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.27. 19:48:55

@igazságos: Tényleg rád. De ha így folytatod, félni fogok tőled.

Hát kell ez neked?

énsemértekhozzá 2010.10.27. 19:50:11

Velem egyszer az történt, hogy az összes Nyugati pályaudvari jegykiadó automata offline volt.
A kóddal végigjártam a pénztárt, az információt és az ügyeletes tisztet is.Senki nem tudott semmit. És szemmel láthatóan nem is szándékoztak segíteni. A peronon a saját vonatom kallerét megkérdeztem, mi lesz. Azt mondta, ki fog tölteni egy büntetési cetlit, amivel majd vissza kell jöjjek az ügyfélszolgálatra, hogy semmissé tegyék.
Mondtam, hogy rendben, de ha vissza kell jöjjek, az ügyvédemmel jövök.
Végül Máv-os viszonylatban egy heppiend történt: az utazás után egy emilt írtam az összes adattal, beleértve a jegyvásárláskor kapott kódot, és a büntetési cetli adatait is (kicsit meglengetve a kártérítési igényemet és az ügyvédet, ha rosszul döntenének), és pár nap alatt egy válaszemilben törölték a büntetést.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.27. 19:50:29

@enamel: izé, tényleg NEM rád. Összezavarsz itt már teljesen.

Bejelentem mindenkinek akit érdekel, hogy fázom, éhes vagyok, és szeretethiányos. Sztem elmegyek bebaszni.

igazságos 2010.10.27. 19:51:04

@enamel: hát, valakinek kell lennie mumusnak, na. Ne félj tőlem, a pasik szeretnek.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.27. 19:54:06

@igazságos: És miért akarsz te pont itt pont mumus lenne, kicsi Ludmilla?

igazságos 2010.10.27. 19:55:54

@enamel: Valakinek el kell vinnie a balhét, na. Hát ki más vinné el, mint egy igazságos nevű egyén? Már alapból csípja az ember szemét ez a szó, egyszerűen irritálja őket.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.27. 19:58:37

@enamel: "szeretethiányos. Sztem elmegyek bebaszni."

Be-???

A többit értem.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.27. 19:58:58

@igazságos: Hmm. Szerintem te ezt direkt csinálod. Kizárt hogy nem, mert amikor elfelejtesz hülye lenni, akkor egész normális vagy.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.27. 20:00:39

@atpijkamo: Be. De nem megyek mégsem, találtam piát. Ropit és Ludmillát fogok fogyasztani mellé. És hajnalra boldog leszek, meg seggrészeg.

igazságos 2010.10.27. 20:01:08

@enamel: nem árulom ám el. Egy nőnek legyenek titkai mindig. :D

k-zoltan 2010.10.27. 20:03:51

Érdekes. Én már jártam ugyanígy, hogy a gép nem működött.
Mondtam a kalauznak, hogy ez meg ez van, ő megírta a büntetés papírt. Én bementem az út után az ügyfélszolgálatra (Nyugatiban nem volt ezért a Keletibe), mondtam a problémám adtak egy bejelentő lapot. Leírtam nevem email címem azonositot ahol rendeltem kodot, mikor hol nem mukodott az automata. Leadtam, 3 hét mulva jött az e-mail, hogy minden oké és köszönik, hogy őket választottam az utazáshoz.

buvarpocok 2010.10.27. 20:05:14

@igazságos:
csípja? ehune
*fetreng*
Mi okból kifolyólag gondolod, hogy amolyan fő-savazó vagy itt? Mert, hogy kábé a homár 90%-a pusztul rajtad az biztos :D Mikor sűrűn fórumoztam, a tizenévesek voltak ilyen vagányak...de lehet, hogy csak fejletlenebb vagy az átlagnál. Téged egy igazi savazó brigád úgy kicsinálna, hogy nyüszítenél a megalázottságtól. Szerintem most hagyd ezt a stílust, míg nem késő ;)

igazságos 2010.10.27. 20:08:19

@buvarpocok: ne udvarolj nekem már na.

Tudod, van, aki tudja kezelni a magánéletét, meg az internetet. Két külön világ, így akármit mondhatnak rólam, csak nevetek rajtuk, főleg, ha sikerül egy-kettőt felidegesítenem. :)

Ja, ne találgass ki mindenfélét, mikor fogalmad sincs róla, hány éves vagyok, meg hogy nézek ki, honnan jöttem. NE ÍTÉLJ ELSŐRE! Én is mondhatom, hogy te meg egy szánalmas kis seggudgasz vagy, aki a tanítónénit fel akarja robbantani, mert az a menő. Na ugye, hogy nem igaz.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.27. 20:08:20

@kics1: énsemértekhozzá jobban csinálta. Ugyanezt, csak e-mail-ben.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.27. 20:10:18

Le vagyok maradva
Micsoda, hányat irunk ma???

Aszongya:
2010.06.12-én terveztem utazni
aztán
Az állás egy év után: 20 ezre tartozás

Valaki hulye !

Xezs 2010.10.27. 20:10:47

népszerűségi flamewar? aztakurva, ilyen még nem volt!

Dr. Körömlakk ® 2010.10.27. 20:13:23

te igazságos!
csak szólok mielőtt elélveznél magadtól, hogy baromi messze vagyok attól, hogy kihozz a sordomból, azon még melózz egy picit, időd van, nosza. de lehet, hogy csak később olvasom el, van egy kis dógom.

igazságos 2010.10.27. 20:14:48

@Dr. Körömlakk ®: tudom, jó munkát, de nem várok olyat attól, aki bazdmegezik, meg kurvaanyázik. :D megnyugodtál már, remélem.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.27. 20:16:54

gondoltam"

Hiba! Nem gondolni kell hanem emilezni levelezni és irásbei válaszra kényszeriteni a f*szszopó bürokratákat

Fizetési meghagyásnak ellentmondani, bizonyiték HITELES másolatát elküldeni

Tarlós már nemcsak a spájzban van, majd eligazittya a MÁV-ot Kocsis úron keresztül
Emilek iratok másolatát érdemes elküldeni Kocsis úrnak is
Nem hulyulésböl mondom!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.27. 20:18:55

@horex: Üdvözljük a Genetechnél. Ön átaludta az elmúlt 39 évet. Közben az emberiség kipusztult, kizárólag a csótányok, és az axolothok képesek a felszínen élni.

Azért fagyasztottuk le, hogy megőrizzük a génkészletét, hátha a reprodukálni tudjuk belőle az emberi fajt. Ennek most jött el az ideje. Kérjük lazítson, és várja meg tudósainkat, akik kivájják a szemeit, a szívét, a heréit és a máját. Meditáljon azon, mekkora szolgálatot tesz az emberiségnek, és milyen szupcsi lesz majd az új ősatyának lenni.
Ne aggódjon, a hétszázhuszonötezredik próbálkozásra már tényleg sikerülnie kell!

Köszönjük, hogy a mi cégünket választotta. Legközelebb olvassa el az apróbetűs részt is.

Dr. Körömlakk ® 2010.10.27. 20:19:14

@igazságos: mér, te nem szoktál? neviccejjmá... höhö... oszt milyet nem vársz el? rakjámá össze egy mondatot úgy, hogy rajtad kívül más is értse, aki nagy valószínűséggel átlépte a 6 elemi bűvös határát...
na jó, értem, csak fel szerettem volna hívni a figyelmed a hülyeségedre.
szerintem amúgy te egy kisfarkú skizofrén faszi vagy, vagy sorozatgyilkos. kb ennyit lehet kihozni a jellemedből. sokat nem tévedhetek :D

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.27. 20:20:47

@Dr. Körömlakk ®: Nocsak, ez érdekel... Az enyémből mit tudnál kihozni?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.27. 20:21:46

@Xezs: Látod? Mindig van új a nap alatt.
Ludmilla meg egy jelenség.

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.27. 20:22:04

@enamel: csinálok lángost küldjek vagy jössz? :)) holnapra csinálok egy üdvözlő posztot Neked:)

@igazságos: én meg elárulok egy titkot:)
Olyan vagyok, ha egyszer valaki hazudott, legközelebb már csak fenntarásokkal tudom kezelni a mondandóját. Ez most rádvonatkoztatva úgy néz ki, hogy: látszott a mai ebbéli posztban, hozzám intézett mondandódban, csak arra akarsz rámenni, hogy felidegelj:) Ezért a 2. már sokkal jobban sikerült idegelésed, miszerint húzzam le magam a gyerkőceimmel együtt a lefolyóba, már sajnos hatástalan volt, és mint látod visszafelé sült el:)
Szal máskor egy kicsit talán már rutinosabb leszel a baszogatásban:)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.27. 20:23:58

@Lewyke: Ne hülyéskedj, kaja hívószóra elmegyek én akárhová. :DDD

igazságos 2010.10.27. 20:23:59

@Lewyke: Legyen neked igazad, hidd azt. :) De mint mondtam, Sok Boldogságot, még több gyereket, akik remélem, nem fogják a szülei tulajdonságait örökölni. :D

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.27. 20:25:25

@igazságos: Erről csisztunak az a baszólása jutott eszembe, hogy "ez a sportoló nem a szülőföldjén látta meg a napvilágot..."

igazságos 2010.10.27. 20:26:01

@Lewyke: látom, a lényeg azért leesett, hogy felidegesítselek. De Körömlakk nem vette a lapot, nála eredményes volt a taktikám. :D De javaslom, áss mélyebbre, vannak ott még dolgok, amiket meg kell értened.

igazságos 2010.10.27. 20:27:03

@enamel: az is pornózott, tudtad? nem ám az eszével meg a diplomájával érte el a sikereit.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.27. 20:30:35

@zozo6296:
ez igaz, engem ott allasert akartak megqfircolni
ettol fuggetlenul normalis kaller nem balhezik ha csak ott van ulo, esetleg kiallithat potjegyet
csak O is fosik az ellenortol

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.27. 20:32:09

@igazságos: no mégegy:)) áruld már el miatökömmel szivattál meg tegnap minket!_ Aszittem csak én nmem látom át a dolgokat, de mint kiderült mások se:) vagy ez olyan poén amit csak te értesz?

@enamel: na akkor tápláld be az adatokat az koordinátákat és hajrá:)Mire ideérsz készen is lesz:) mármint a második adag:))) vettem french creamet is és mindenfélét lehet kérni:)

Dr. Körömlakk ® 2010.10.27. 20:32:33

@igazságos: mucus. akkor lassan mondom, hogy megértsd
nem igedesítettél fel, de a tény, hogy téged az inspirál, hogy másokat felidegesíts, és ettől leszel eufórikus állapotban, arra a megállapításra kell hogy juttasson engem, hogy orbitális kretén vagy, tehát ennyi. ezt nem idegből mondom, hanem majdhogynem szánalomból. de lehet, hogy ez neked bonyolult. mindegy, talán lesz aki megérti. no nem te...

igazságos 2010.10.27. 20:33:43

@Lewyke: majd talán egyszer rájössz magadtól is. olvass vissza.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.27. 20:33:43

@Lewyke: Szerintem fagyaszd le. Majd valamikor értemegyek. Most nem fog működni sajnos.

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.27. 20:34:40

@igazságos: KL meg kiidegelni? Haggyuk már ezt a butaságot:) Átlép fölötted, hidd el:)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.27. 20:39:50

Összefoglalnám.. a három lánnyal közös gruppen már biztos nem lesz... Kár!

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.27. 20:40:25

@igazságos: annyira nem fontos:)))

@enamel: minyá rívok!Majd frisset, nem fagyasztózunk:)

Jasperek 2010.10.27. 21:18:50

@énsemértekhozzá:
Nos a neved valóban találó:)
Ha elolvastad volna vásárlás előtt akkor nem kellett volna végigjárnod a pályaudvart és faggatni szegény vasutasokat(akiknek mellesleg semmi közük az automata működéséhez) ,hogy mit kellene csinálnod ilyen esetben és ügyvéddel fenyegetni szegény kallert:) (vagy lúzer az akinek nincs ügyvédje,fogorvosa,mosógépszerelője,gyógyszerésze stb..:

norbi2k 2010.10.27. 12:02:40
Nem működik a kioszk, ezért sem a jegyet, sem a számlát nem tudtam átvenni. Mi a teendő?

Először is kérjük, hogy jelezze a hibát a MÁVDIREKT 06 (40) 49 49 49-es telefonszámán. A 10 jegyű azonosító kódot ne adja meg senkinek, még a jegyvizsgálónak se! A vonatra ettől függetlenül felszállhat. A jegyvizsgálatnál kérjük, tájékoztassa a jegyvizsgálót a helyzetről, aki az esetről egy bizonylatot (utasleadási lapot) állít ki. Ezt a bizonylatot, valamint a vásárlás azonosító adatait (vevő neve, regisztráció során megadott e-mail címe, vásárlás pontos időpontja), valamint elérhetőségeit (cím, telefonszám) 15 napon belül juttassa el a a MÁV-START Zrt. Ügyfélszolgálatára (1426 Budapest, Pf. 56.). A bejelentéseket természetesen e-mailen (eszrevetel@mav-start.hu) és faxon (06-1-511-2093) is fogadja Ügyfélszolgálatunk, de az adatokat és az utasleadási lapot leadhatja személyesen bármelyik Ügyfélszolgálati Ponton is. Az adatok alapján munkatársaink az esetet kivizsgálják, és döntésüket ez alapján hozzák meg.
A számla átvételének módjáról munkatársaink értesítést küldenek.

szabopal85 2010.10.27. 21:25:43

Én a rendszer beindítása óta használom az internetes jegyvásárlást. Havonta 1-2 alkalommal vásárolok így jegyet. Eddig összesen 3 alkalom volt, amikor nem tudtam átvenni a jegyeket a kioszkon. Ja és mielőtt megvettem az első jegyet, megnéztem, mi a teendő ilyen esetben: jegyvasarlas.mav-start.hu/eTicketM/M/gyik.html

Örülök neki, hogy bevezették ezt a rendszert, mert így bármikor bárhol (már mobilon is) meg tudom venni a jegyet, nem kell sorba állni, külön állomásra menni olyankor, amikor nem is járnék arra egyébként, stb stb.

Először is kérjük, hogy jelezze a hibát a MÁVDIREKT 06 (40) 49 49 49-es telefonszámán. A 10 jegyű azonosító kódot ne adja meg senkinek, még a jegyvizsgálónak se! A vonatra ettől függetlenül felszállhat. A jegyvizsgálatnál kérjük, tájékoztassa a jegyvizsgálót a helyzetről, aki az esetről egy bizonylatot (utasleadási lapot) állít ki. Ezt a bizonylatot, valamint a vásárlás azonosító adatait (vevő neve, regisztráció során megadott e-mail címe, vásárlás pontos időpontja), valamint elérhetőségeit (cím, telefonszám) 15 napon belül juttassa el a a MÁV-START Zrt. Ügyfélszolgálatára (1426 Budapest, Pf. 56.). A bejelentéseket természetesen e-mailen (eszrevetel@mav-start.hu) és faxon (06-1-511-2093) is fogadja Ügyfélszolgálatunk, de az adatokat és az utasleadási lapot leadhatja személyesen bármelyik Ügyfélszolgálati Ponton is. Az adatok alapján munkatársaink az esetet kivizsgálják, és döntésüket ez alapján hozzák meg.

A Tyne folyó déli partja 2010.10.27. 21:28:41

@igazságos: na de volt jegykiadó kioszk, csak össze volt törve,nem? ezt viszont nem láthatta előre. vagy oda kellett volna menni előző nap, leellenőrizni, hogy minden ok-e? még akkor is beverheti egy vandál...de akkor meg azt nem értem, hogy a pénztáros miért nem tudta kiadni a jegyet.

igazságos 2010.10.27. 21:44:45

@Jasperek: na, de ha közben valami úton-módon kicserélték az automatát? Akkor lehet szívni megint. Ez az eshetőség nem valószínű, de játsszunk el a gondolattal.

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): értem, amit mondani akarsz. De mindig annak kell bizonyítania ártatlanságát, akit valami attrocitás ért. A posztolónak kell bizonyítani, hogy össze van törve az automata? A kalauz is mondhatja azt, hogy a posztoló kamuzott, nem is volt összetörve az automata.

@Lewyke: Majd egyszer fel foglak világosítani, hogy miért csinálom, amit csinálok. :D

zozo6296 2010.10.27. 21:46:16

@atpijkamo: folyjon, kérlek. folyik ugye és hasonul vagy micsi a rag.
@énsemértekhozzá: Ezaz. Tevagyakirály Jól csináltad (Y)
@kics1: Te is.
@Animacs (a Tyne folyó déli partja): ha a pénztáros jegyet ad, akkor azt ki kell fizetni, de posztoló már kifizette egyszer.

Jasperek 2010.10.27. 21:50:36

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):
Már elmondták.Olvass kicsit vissza:)
Független egymástól a 2 rendszer.Az egyik internetes a másik nem.Azt ,hogy miért ilyen, ne tőlem kérdezd nem értek hozzá...

igazságos 2010.10.27. 21:52:24

@zozo6296: igen, de ha nem kapta meg a jegyet a pénztárostól, akkor csak jelezte az elővételi szándékát, meg hogy kifizette. Míg nincs a kezedben a jegy, addig nem számít, hogy online fizettél.

A MÁV informatikai rendszerének hibája, hogy nem kötötték össze a pénztárosok számítógépeivel. Ha megvettél egy jegyet, kinyomtattad, akkor más ne ülhessen le a helyedre, meg ne kelljen már megint elmenni az automatához, ezt pedig lássa minden számítógépes pénztáros.

Nem értem ezt a rendszert, ha ígyis-úgyis el kell menni, akkor minek az egész hercehurca. A mai világban már az összehangolást is meg lehet oldani.

A Tyne folyó déli partja 2010.10.27. 21:52:30

@zozo6296: úgy értem, nincs valami kód? ami bizonyítja, és akkor az alapján kiállíthatná a jegyet.
sose vettem az elvirán jegyet, szerintem mire bevezették, már nem laktam otthon.

A Tyne folyó déli partja 2010.10.27. 21:53:44

@Jasperek: attól még lehetne egy kód, ami bizonyítja. és akkor tiszta lenne.

Jasperek 2010.10.27. 21:54:19

@igazságos: Ez is le volt már írva:)
Ki volt írva a máv-start oldalán a főoldalon mielőtt még belekötnél:)
az elvira-oldalán és a jegyvásárlás oldalon is ,hogy a kioszk nem működik rongálás miatt.Jelzem nem tudom mikor vette a posztoló a jegyét,de ha kevesebb mint 5 nappal utazása előtt akkor már ki volt írva a weboldalakon,szóval az ő sara.Persze ez nem menti az ügyfélszolgálat viselkedését.....

igazságos 2010.10.27. 21:55:44

@Jasperek: igen ám, de mi a garancia, hogy valóban nem működött? Ezt nem tudhatod te sem. Érted már?

Én is mondhatom azt, hogy de igen, működött, csak bliccelni akart, hogy van nála egy kinyomtatott papír, senkit sem érdekel.

Jasperek 2010.10.27. 22:01:47

@igazságos:

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): értem, amit mondani akarsz. De mindig annak kell bizonyítania ártatlanságát, akit valami attrocitás ért. A posztolónak kell bizonyítani, hogy össze van törve az automata? A kalauz is mondhatja azt, hogy a posztoló kamuzott, nem is volt összetörve az automata.

A posztolónak nem kell bizonyítani ,hogy rossz volt az automata.Azt majd a máv-start bebizonyítja ,hogy valóban rossz volt-e vagy sem kb.99%-os biztonsággal.
A posztolónak azt kell bizonyítania ,hogy ő megtett minden tőle elvárhatót ,hogy átvegye a jegyét.pl időben kiment,jól ütötte be a kódot,másik automatát is megpróbált stb...
Ebben a konkrét esetben nem kell bizonyítania semmit.Mindenki tudta(tudnia kellett ),hogy az automata miért nem működött.A posztoló megvette a jegyét erről van banki átutalási igazolás a bankjánál,megvannak a kódok,értesítő email-ok.Szóval elméletileg semmi problémának nem kellett volna ,hogy legyen...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.27. 22:03:52

@igazságos: De muszáj pont itt? Legyél inkább jó fej. ;)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.27. 22:03:57

Szétoffoljátok a posztot
:)

2010.10.27. 22:07:37

Én se vettem még. Ezek után nem is fogok. A máv (is) megbízhatatlan.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.27. 22:08:08

azert maradjunk annyiban
hogy a jegy kifizetese megtortent
a penz atszallt a MAV-hoz
ezt le lehet kovetni
yehat nem logott
mia faszrol beszelunk?
KIOSZK, meg automata meg loszar
a vasutat kar nem erte a poszter fizetett
csak a vasut tokol, mert toketlen

igazságos 2010.10.27. 22:10:50

@hagyma: így van. De ezek után nem fogok online jegyrendelni, az biztos. Inkább elcapplatok a pénztárba, és kedvesen mosolygok a nyúzott pénztárosnénire.

@enamel: Oks. Csak a csajok nem hagyják. :P

zozo6296 2010.10.27. 22:12:57

@igazságos: Az valami überelhetetlen az egész világon, hogy ha budapest-sárbogárd között mégy, helyjeggyel, akkor ugyanarra a helyre nem fog már kiadni se sárbogárdtól se tolna-mözstől(vagy fene tudja hol áll meg ott a ic) kiadni egy másik jegyet(helyet) a gép, mert már az egyszer ell lett adva. Értitek-e? Nem ÚGY, mert ÚGY senki sem érti.
@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Azt a kódot meg se szabad másnak adni, de mint írták nincs összekötve a két rendszer. Meg ha elővételben veszed, mert nem akarsz sorba állni, akkor az ilyen szituban mégis sorba kéne, tehát ütközik az előnye a rendelt jegynek.

zozo6296 2010.10.27. 22:15:22

@hagyma: ...vagy inkább pénzt akar magának mert a csőd szélén áll. Nem is értem miért......
Karácsonyra kapsz egy ékezetes billentyűzetet.

Jasperek 2010.10.27. 22:21:55

@igazságos:
Kicsit kezdelek unni:)
Figyi ! Gőzöd sincs a rendszer működéséről ,de csak hajtogatod a magadét.
Olvasd el a jegyásárlás menetét,leírását mielőtt kötözködsz:)
Ha egyszer megvetted a jegyet,lefoglaltad a helyjegyet és kifizetted online,akkor megvetted a jegyet.A tied.Senki nem ül le a helyedre.A kinyomtatott papír valóban senkit nem érdekel.Benne van a rendszerben minden elektronikusan.Te is vissza tudod nézni a jegyvásárlásaid(előző10 talán) és hidd el a máv-startos is látja:)Az automatában másodpercre pontosan meg lehet mondani ,hogy mi történik,működött-e vagy sem ,megpróbáltad-e kivenni a jegyet vagy sem ,ki vehetted-e a jegyet,volt-e benne elég papír ,minden jegyet megkaptál-e stb.Szóval mindent meg lehet nézni és bizonyítani hitelesen.AZt nem lehet megnézni,hogy Te akartad-e kivenni vagy másvalaki illetve csak azt,hogy az adott kóddal megpróbálta-e valaki kivenni a jegyet.
Bliccelni nem tud ha már egyszer megvette a jegyet online.Büntetést akkor kaphat ha megvette a jegyet,de nem tett meg minden tőle elvárhatót ,hogy átvegye a jegyet és önhibáján kívül nem tudta átvenni.Ha a szolgáltató hibájából történt a dolog nem büntetik meg.Ez olyasmi mint a city szerda ha hallottál esetleg róla.Pótjegy nélkül utazhatsz ,de csak akkor ha a pénztárban kérsz egy ingyenes pótjegyet.Ha csak felszállsz a vonatra megbüntetnek.Sok oka van miért van így ,de ezek a feltételek.Remélem ennyi mára elég.Komolyan mondom olvass utána mert látszólag semmi közöd a jegyvásárláshoz:(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.27. 22:24:46

@igazságos:
az meghatralas lenne
amit a ceg kinal legyen az barmi es kenyelmes, tessek hasznalni
@zozo6296:
karácsonyra veszünk egy uj tv-t de ha be akarsz szállni én nem bánom
többet irok ékezet nélkül és nekem sok idő egy ilyen mondat, mert 8-1ö - anullát nem is találom- eltérés van
maradok a megszokottnál

de thx
lecet

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.27. 22:25:20

@zozo6296: Ebben, ahol a posztoló a "hópehely jelet" emlegeti a máv levelében? Biztos az is akadémikus lehet.

Hülye, hülyébb, leghülyébb, rendőr, postás, vasutas, bloghura posztoló.....

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.27. 22:26:39

@enamel:
Mit hova?
Az off-ol van szó
Én már nem is offolhatok mer későn lépek be?
Na, megyek ágyba, fáradt vagyok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.27. 22:26:44

@Jasperek:
hat felenk is ugz van ey mindenfele jegzekkel, hogz maximum kinzomtatni kell, de egzre inkabb ayt sem

ja valtok

zozo6296 2010.10.27. 22:55:36

@hagyma: Csak humorizáltam nem veszek én semmit neked=)
@enamel: nem értem amit mondasz.

Messidor 2010.10.28. 03:11:19

En augusztus elejen igenyeltem vissza a MAV-tol kb 2000 Ft-ot nemzetkozi vonat kesese miatt,azota sem valaszoltak az ajanlott lavelemre...

Megdobbent 2010.10.28. 07:36:16

@Messidor: Nyugi azota mar kint van a folyosojuk faliujsagjan, mindig mosolyognak, ha arra jarnak, aztan lefutnak a foldszintre, megnezik a nyenyit, akkor elkomorodnak, es megy tovabb a melo :>>>

igazságos 2010.10.28. 10:08:30

@Jasperek: Hát igen, neked üzenem, hogy volt már olyan poszt a MÁV blogon, hogy hiába vette meg automatában a jegyet, elővételben, a pénztárban már újra eladták a jegyét, így állhatott az IC-n a jóember. Úgyhogy okoskodhatsz te is, de nem érsz el vele semmit. :D Szóval, aki azt mondja, hogy nem adhatják el a jegyet, az kamuzik, meg fogalma sincs a dolgokról. Neked is ideje lenne már megértened, HOGY NEM VOLT A KEZÉBEN A JEGYE, MERT AZ AUTOMATA NEM MŰKÖDÖTT. HIÁBA FIZETTE KI INTERNETEN. Komolyan, ez már nagyon vicces, mintha a falnak beszélnék.

_nyuszi_ 2010.10.28. 10:21:33

vajh' ma mi lesz?
a lúzer júzert átverte a
BKV,
UPC,
T,
Digi,
Spar,
Aldi,
az anyósa...

igazságos 2010.10.28. 10:24:08

Na ugye, hogy már megint nekem van igazam, Jasperek meg zozok-féle hülyékkel szemben.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.28. 10:47:53

@zozo6296: Biztos voltam benne, hogy nem fogod. írjak bele pár létrát vagy hópelyhecskét, hogy könnyebb legyen dekódolni?

_nyuszi_ 2010.10.28. 10:50:32

mindjárt lesz poszt, csak Szily elaludt, oszt rohannia kellett a gyerekkel a suliba...

igazságos 2010.10.28. 10:54:55

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): De ez ne zavarjon titeket, amíg én itt vagyok, addig bőven lesz érdeklődés a poszt iránt!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.28. 11:00:23

@igazságos: Ludmillám édesem, ma próbálj meg nem hülye lenni. Ingerülten ébredtem.

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.28. 11:12:24

@igazságos: Most szóltak, hogy invitáljalak meg a kigondoltam.blog.hu/ -ra, Nem tudom, miért de teccel nekik. Majd kukucskálj be ha van időd.

@enamel:
Jó reggelt:)))) Napsugarasat:)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.28. 11:24:55

@Lewyke: Szia szívem. Mi ez a kigondoltam? Vászkának valami új projektye?

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.28. 11:27:43

@enamel: többször volt már címlapos az az oldal:) Tejcsi talán a góré, Vászka rögtön az első ottani posztjával meg címlapra:)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.28. 11:33:12

@Lewyke: Ahogy elnézem őket, egy rakás hibbant entellektüel. Cukik. De Ludmilla minek oda?

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.28. 11:41:01

@enamel: én dühöngeni járok oda:) Meg röhögni:)
Nem tom az ottani csajszi szólt, hogy szóljak Neki. Szerintem egy perc alatt bedarálják:)
Smilézni tilos ott!!! Legközelebbi smilézős nap dec, 6-a.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.28. 11:50:48

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Az is igaz. Ludmilla ha így folytatja, univerzális bloghus múzsa lesz. Ebből még akármi is lehet. Még haknizás is valami celebbel.

@Lewyke: Aha, jó, majd megpróbálom szem előtt tartani.

AlulírottFentemlített 2010.10.28. 11:51:56

És mi van akkor, ha jegypénztárban vagy a buszon veszek jegyet és öt forintosokkal fizetek 3080 forintot.
Kötelesch vagyok berollnizni, avagy elég, ha bevágom a pénztárosnak, buszsoförnek "tartsd meg az aprót te mocskos állat!" szöveg kíséretében.

Mást most nem szeretnék mondani.

igazságos 2010.10.28. 11:52:18

@Lewyke: Okés, okvetlen benézek. :D

igazságos 2010.10.28. 11:53:48

@enamel: Nehéz lesz, de megpróbálom.

igazságos 2010.10.28. 11:59:38

@AlulírottFentemlített: Csak aztán ne lepődj meg, ha legközelebb nem áll meg a sofőr neked, vagy nem enged fel a buszra. Arra is volt már példa! :D

igazságos 2010.10.28. 12:03:06

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): még mindig nincs új poszt, hiába van dél.

szekertabor · provo.blog.hu 2010.10.28. 12:03:25

Sajnos a MÁV esetében csak a következő módon lehet eljárni: bármelyik alkalmazott bármit is mond, csak akkor fogadjuk el, ha írásba adja és alá is írja. Minden egyéb esetben botrányt csinálni, és addig cirkuszolni, amíg meg nem oldják a cég által generált problémát.
Ebben az esetben a pénztárosnak kellett volna igazolni, hogy a jegykiadó automata nem működik, és ő utasította az utast, hogy szálljon vonatra a kinyomtatott jegy nélkül. Ennek a papírnak a birtokában az utas nem köteles hagyni, hogy megbüntessék, még rendőrrel történő fenyegetésre sem. Ugyanis a rendőr mindenképpen köteles írásos jegyzőkönyvet kiállítani az intézkedéséről, ami további utólagos kártérítés alapjául szolgálhat.
Persze ne legyenek illúzióink: a MÁV-nál senki nem hajlandó aláírni semmit. De ilyenkor mi sem kell, hogy engedjünk. Legrosszabb esetben elővesszük a mobilunkat, és felhívjuk az alkalmazott figyelmét arra, hogy felvételt készítünk az eljárásáról, majd újra felszólítjuk, hogy adja írásba, amit mondott.

Dr. Körömlakk ® 2010.10.28. 12:06:35

na mi van hurkák
máma ki kinek harapja ketté a derekát?
MÁV

igazságos 2010.10.28. 12:07:22

Látom, most már ismét teljes a csapat! Hurrá!

Sanyi 2010.10.28. 12:07:39

Regen tok jo volt a homar, napi 5-6 poen cikk. Most mar hetek ota napi 1-2 es siralmas. Mi tortent, ennyivel jobbak lettek a magyarorszagi termekek es szolgaltatsok?

igazságos 2010.10.28. 12:11:54

Nem hallom, mintha valami ciripelni próbálna. Vagy netán valami szúnyog zizeg a fülemnél?

Ma megint sikerült délelőtt beégetni két embert, de jó. :D

Dr. Körömlakk ® 2010.10.28. 12:12:01

@Sanyi: nem, má minden meg lett panaszolva, eccerűen má nincs mire panaszkodni. vagy reload.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.28. 12:12:07

No megint le lettem trollozva. Kezdek elgondolkodni azon, hogy mi van, ha tényleg troll vagyok.

Gyerekek, hát troll vagyok én?

Dr. Körömlakk ® 2010.10.28. 12:14:07

@igazságos:

a hörri hörri a hurry hurry magyarított változata. azazhogy KL-esített.
máma nem lesz kvaanyád. a tegnapi is viccbő vót, de nem értetted... jól beégettelek hehhe.

és én nem vótam köztük? naoszt jó mán? vagy mennyi kell ahhoz, hogy viszonylag jól érezd magad?

igazságos 2010.10.28. 12:15:29

@Dr. Körömlakk ®: Nem, bizonyos zozo meg Jasperek akarta tenni itt a fejét, aztán belinkeltem egy áprilisi homár blogot, ami bizonyította az igazamat. Én már megbékéltem veled.

Dr. Körömlakk ® 2010.10.28. 12:15:32

@enamel: az a ronda amék a heripotterbe bement a vécébe? akkor nem teccő.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.28. 12:17:03

@Dr. Körömlakk ®: Nemtom, nem néztem heripottert. Nem is olvastam. De a trollok általában nemolyannagyonszépek, az igaz. És embert esznek. Asszem.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.28. 12:18:07

@Sanyi:
Szily nem ér rá, domolykózik a K. Tüncivel.
Gabriseszti szoptat, azért nem ér rá.
Jackyll-ről nem tudok, de vagy ő is domolykózik, vagy szoptat.
Dióhéjban ennyi.

Dr. Körömlakk ® 2010.10.28. 12:18:09

@igazságos: akkójóvanakkó.
kemény vagy vazzeg... mint a vídia.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.28. 12:19:25

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): A lényeg, hogy valami nedves dolog folyik valahonnan valahova.

igazságos 2010.10.28. 12:19:31

@Dr. Körömlakk ®: Ja, de csak annak látszom. Egyébként mondtam, hogy Doktor House bácsi csak kezdő hozzám képest? Ti vagytok a tesztalanyaim. Egyébként a való életben is azonnal leszűröm, ki honnan jött, mikor kamuzik, miben. Soha nem ítélek elsőre, nálam a kinézet keveset jelent.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.28. 12:20:58

@márnyuszi.: Hát fülem, az nincs ekkora. Meg a farkam sem ennyire bozontos. Úgy egyébként... de úgysenem.

Dr. Körömlakk ® 2010.10.28. 12:21:42

@igazságos: érdekes is lenne, ha az avatárokat méregetnéd...
nagy fész vagy bazmeg, felnézek rád.

igazságos 2010.10.28. 12:25:06

Ja, ahhoz hogy én lehessek a jóarc, először össze kell vesznem pár emberrel, meg hülyének tettetnem, meg beégetni magam párszor, hogy később jófejnek tartsanak, tekintélyt szerezzek. Ez csak a recept egyik fele, a másikat nem árulom el.

Dr. Körömlakk ® 2010.10.28. 12:27:48

@igazságos: csodálattal bámullak... egyszer majd szeretnék ilyen lenni mint te. őrület...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.28. 12:27:59

@enamel:
Pontosan.
Mindenesetre poszt nem lesz belőle.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.28. 12:30:19

@Dr. Körömlakk ®: Akkor elveszlek feleségül. És naponta megverlek.

Jó vidi, szegény ártatlan trollot az a három ronda, nagyszájú kölyök agyongyörti. Nem szép ez tőlük.

igazságos 2010.10.28. 12:32:47

Na, de ennyit rólam, most már beszéljünk a MÁV-ról. Nehogy a végén még elélvezzek magamtól itt. Van önkritikám is ám.

@enamel: szegény trollok, mindenki ki akarja őket nyírni. Pedig lehet, nem is rosszak, csak előítélettel vagyunk irántuk.

Dr. Körömlakk ® 2010.10.28. 12:32:53

@enamel: mi vaaan?

éés! van benne TROLLTAKONY!!!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.28. 12:35:06

@Dr. Körömlakk ®: Bóklottam. Nem volt egyértelmű? :)

@igazságos: A trollok azt jáccák, hogy az idiótákat önmagukkal szembesítik. Én olyat már régen nem csinálok. Amíg csináltam, addig azt hittem, hogy az illető hülyék fel fogják ismerni belőle hogy ők hülyék, és onnantól nem lesznek hülyék.
De kiderült, hogy nem teljesen így műxik.

igazságos 2010.10.28. 12:37:49

@enamel: ja, csavaros, mi? :D

hát igen, de az az igazi, mikor önmagadat szembesíted saját magaddal.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.28. 12:38:30

@igazságos: Ezzel most azt akarod mondani, hogy egy pöppet skizofrény vagy?

Dr. Körömlakk ® 2010.10.28. 12:38:32

@igazságos: de, de, ne szerénykedj! mesélj még!!!

igazságos 2010.10.28. 12:40:40

@enamel: nem, az önkritikára céloztam, enamel. Ma tényleg nem veszed a lapot.

igazságos 2010.10.28. 12:42:27

@Dr. Körömlakk ®: majd szép apránként. Nem szabad minden kis titkot elárulni, egy nőnek mindig legyen a tarsolyában valami. Jól bevált séma szerint haladok, de most már tényleg nem árulok el többet. Na, de most takarítanom, meg főznöm kell, sajna.

Dr. Körömlakk ® 2010.10.28. 12:43:24

@enamel: jaaaa, a megverlekkel? :)
vagy a feleségül veszellel? kihagynám... :S

Dr. Körömlakk ® 2010.10.28. 12:44:39

@igazságos: nemááá... olyan kíváncsi vagyok.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.28. 12:47:49

@Dr. Körömlakk ®: Jó, közben úgyis belém szeretsz majd. Én meg akkor nagylelkűen megbocsátok, hogy ezt nem ismerted fel azonnal.

Dr. Körömlakk ® 2010.10.28. 12:49:04

@enamel: ohh anyám :) férfi a javából :)

Legendás Faszharcos 2010.10.28. 13:09:10

@igazságos:
mosmár teljesen fel vagyok ajjzva:-)

nem válaszolsz, pedig egyértelműen jeleztem szimpátiámat feléd

szal a nikknevem ne ijesszen meg, nem kitaláció:-)))

na félre a tréfát, tegyél egy lépést felém, és kicsináljuk ezeket a ribancokat innen a homárról

-bobolysza- · http://globalicum.blog.hu 2010.10.28. 13:34:55

@enamel:
és ugye hogy jó volt?
mond már meg ennek a juszticiának, hogy naon naon bejön nálam

-bobolysza- · http://globalicum.blog.hu 2010.10.28. 13:43:08

nem bírtam tovább

zorro ledobta álarcát, és mosmá őszintén vall szerelemet

megpinázzam?
télleg jó csöcsei vannak?
valaki ide linkelhetné nekem, lemaradtam róla

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.28. 13:49:28

@Zweistein, akiből egy is sokk: Nekem megvannak, de nem lenne dzsemlemenés széjjelosztogatni, szóval nem kapod meg. Amúgy szerintem nem néznek ki túl nagynak.

Dr. Körömlakk ® 2010.10.28. 13:50:28

@enamel: nem az amit én linkeltem amott? tuuudod!
:D

igazságos 2010.10.28. 13:54:47

@Dr. Körömlakk ®: nem nyert, azok kisebbek voltak, és fehér melltartóban. Az enyém fürdőrucis, kék, már mondtam.

@Zweistein, akiből egy is sokk: Ja, te voltál? Már majdnem kitöröltem az e-mailedet, de szerencsédre még megvan a kukában. Nem a te hibád, csak bizalmatlan vagyok, meg az csak a különleges homározóknak jár.

De rajtag gondolkodok, lehet, hogy küldök neked, de csak egy képet. Nem vagyok én celeblotyó, meg blikk címlaplány, akik ingyen ledobják első füttyre a ruhát, hogy mindenki csámcsoghasson a plasztikázott, heges melleken.

enamel leszavazott, de Rosszindulatú Vászka elismert. Szóval 1:1. Sün nem foglalt állást. :)

Dr. Körömlakk ® 2010.10.28. 13:59:17

@enamel: jóvanhát vicceltem. az nem is lehetett... látom nem vágod mire gondoltam... arra a naccsöcsű asszonyra, aki féloldalvást fekvett eggy pamlagon.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.28. 14:03:20

@Dr. Körömlakk ®: Jaj.. nem. Elsőre a farkangyalra gondoltam, meg is állapítottam, hogy jajdekurvagonosz vagy. Aztán megnéztem, hogy az nema a Te posztdd volt.
De akkor mégiscsak. :D

igazságos 2010.10.28. 14:03:34

@Dr. Körömlakk ®: Á, nem, ezek diszkrét képek. Nem vagyok én ribanc. Sőt, ha tudnátok a dolgot, amire korábban céloztam, páran kidobnák itt a taccsot. De enamelnek sem sikerült még afelé gondolkodnia.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.28. 14:07:55

@igazságos: Ludmillám, beszélj világosan. Teneked farkad vagyon?

igazságos 2010.10.28. 14:10:39

@enamel: nem, neked tudnod kéne, mert láttad a képeket. :D úgyse találjátok el, soha az életbe. Na, ugye milyen idegesítő, ha úgy érzed, valamiről lemaradtál, meg nem tudod?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.28. 14:16:01

@igazságos: Szerintem túlbecsülöd annak a jelentőségét, amennyit egy melltartós cici látványa az én életemben jelent. Kicsit pattanásos, de semmi extra. A vállad mondjuk elég férfias, de ha csak nem voltál korábban buzi, akkor nincs ötletem.

igazságos 2010.10.28. 14:19:22

@Legendás Faszharcos: na, válaszoltam, csak az előbb elnéztem, mert másnak válaszoltam. 3 az igazság, plusz egy a ráadás, senki ne reméljen tovább. csak a különleges, vip-es kommentelőknek jár. ha berakod, kicsinállak.

igazságos 2010.10.28. 14:20:53

@enamel: jóvanna, celebeké is pattanásos, csak tudod, ők raknak magukra kilónyi sminket, még akkor is, ha boxolnak egyet.

én meg nem használok sminket, de nézd meg csak azt a videót, amikor a sztárok boxoltak.

igazságos 2010.10.28. 14:27:25

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): hogy nagyok, vagy kicsik -e.

@enamel: üzenem, hogy mostanra már olyan a jobb, mint a bal, csak akkor voltak piros pontok rajta, mivel nagyon fehér a bőröm. tényleg, most beégtem megint, mert azok nem pattanások. :D de most már tényleg elég a témából, egy nő nem csak a melleivel érvényesülhet. Férfias vállra nincs ötletem. ??? na mindegy, ezt még senki nem mondta nekem, csak te látod így. Egyébként meg küldjél te is magadról képet, akkor kritizálhatsz. Ez így nem ér. Ja, és a méretekről volt szó, nem az apró részletekről.

Legendás Faszharcos 2010.10.28. 14:27:58

@igazságos:
az a bajság, drágám (ugye szólithatlak így?) hogy nem küldtem még emilt, csak gondolkodtam rajta

szerintem van más hódolód is...

ütöm vágom (persze csak a lovagiasság szabályai szerint)

igazságos 2010.10.28. 14:30:19

@Legendás Faszharcos: hopp, akkor benéztem. :) de most már mindenki más lemaradt róla

igazságos 2010.10.28. 14:31:54

Na, úgy látom, vissza kell vonulnom, forró lett a talaj a lábam alatt. Ma én sem vagyok formában, úgy látszik.

Legendás Faszharcos 2010.10.28. 14:36:06

@igazságos:
de én voltam cukimuki, csak húzlak egy kicsit

kösz szépen, télleg impozáns a látvány:-)))

na, szal hogy mélyítsük el a kapcsit?

azt javaslom, néha állj szóba velem, és meglátod, kincset érek:-)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.28. 14:37:17

@Legendás Faszharcos: Most összezavartad. Kéretik nem elrontani a volt múzsámat.

Legendás Faszharcos 2010.10.28. 14:37:40

@igazságos:
ennél jobb formában nem is lehetsz:-)

maraggy méééég

lécci!

igazságos 2010.10.28. 14:38:20

@enamel: azért ez a pattanásos dolog kicsit rosszul esett, na. pedig nem vettem magamra, mára azok nincsenek ám ott. ha akarod, küldök friss képet! :D

aki ért hozzá, az meg úgyis tudja.

@Legendás Faszharcos: okés. ameddig nem küldöd tovább, és rakod ki, addig bírlak.

Legendás Faszharcos 2010.10.28. 14:40:22

@enamel:
ne szójjá be kukifej!
ez az én bulim!

igazságos 2010.10.28. 14:41:04

Ja, és én is szeretnék látni végre valami férfiasat is. De nem ér csalni, máshonnan kimásolni képet.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.28. 14:42:10

@Legendás Faszharcos: Jóvan, vigyed. Ha gyerek lesz, rólam nevezzétek el.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.28. 14:43:25

@igazságos: Milyen asszony az, aki ebédidő után kezd főzni?
Egyébként hogy jutottatok a MÁV Informatikusok és minden egyéb ügyfélszolgálatosok, kalauzok és pénztárosok kalapálni való pöcsétől a Te bizonyára impozáns csöcsödig?
A lábaidat óvatosan emelgesd, tudod, a levegőben kalimpáló női lábak terhességhez vezethetnek...

Legendás Faszharcos 2010.10.28. 14:44:39

@igazságos:
inkább beraknám, te kis sellő!

na, jó, ezzel még várjunk egy kicsit, hátha nem is vagy olyan széplelkű, ahogy gondolom:-)

(ez csak a kötelező kincstári pesszimizmus. párszor megégettem már magam ilyen forró ügyekkel, ha érted, hogy mondom)

igazságos 2010.10.28. 14:46:12

@enamel: szomorú vagyok, pedig te már korábban lepasszoltál. Hüpp. De okvetlen rólad fogom elnevezni a gyereket! :D

Különben is, természetesnek kell lenni, a kis mell sem hátrány, amíg nem plasztikáztatják nagyobbra. Nem photoshoppoltam, mert azt csak a sztárok csinálják, akik tökéletlenek, meg hibásak.

igazságos 2010.10.28. 14:47:21

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: valaki mindig felhozza a témát. Nem szabadulhatok meg tőle sohasem. Most se én kezdtem a dolgot, tegnap meg a csajok hozakodtak elő vele. De ígérem, ezután már bojkottálom a dolgot, bárki hozza fel a témát.

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.28. 14:48:27

@enamel: Te meg egy lovag:)

mar tobbedjere megfogalmazodott bennem a kerdes: Most Igazsagos nagyon hulye vagy en???? Kurvara nem ertem mi a tokomet akar azzal, hogy berokazunk az igazsagtol, meg majd megtudjuk, hogy o most kutat es kiserletezik velunk, meg mindig beeget valakit, ugy, hogy kozbe ezt csak ugy godolja ezt. Meg a mellei, ha en nem tudom milyen ebmer az olyan aki a real cicijeit kuldogeti vadidegeneknek (merthogy azok vagyunk egymasnak, hiaba az itt kommenteles, beszelgetes)Meg a 95 D az olyan nagy?
Ugye jol erzem, hogy valami funnyfarm szokeveny lehet???

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.28. 14:48:32

@igazságos: Most nincs kedvem az ítélőbíráskodáshoz (fotosppban meg minden kapható, inkább a kezemnek hinnék) csak azt szeretném jelezni, hogy volt egy freudi félreolvasásom, "első füttyre" helyett az agyamban "első fütyire" lett.
Tudja valaki, hogy miért?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.28. 14:52:34

@igazságos: Az élet, a mozgás egyik alaptörvénye, hogy gyenge inger vonz, erős inger taszít. Rakd fel az Indás adatlapodra a képeidet, nagy számban, nagy felbontással, pucsítós-könyöklősen is, és a kutya sem fog utána semmit se kérdezni.
Esetleg csak a címedet - hogy elkerüljön...
Ja!
Pontosvesszőkötöjelzárójelbezárva.

Legendás Faszharcos 2010.10.28. 14:53:36

@Lewyke:
vigyázkoggyál!

más ócsárolásán kívül megy egyáltalán valami?

ez itt az a homár, amit nem lehet megenni kaviárral az ollójában

ez az élet levente, vagy hogy a faszba hínak

és különben is ki az a majom, aki ipszilonnal irja a leventét?

igazságos 2010.10.28. 14:54:31

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: erre még nem sikerült rájönnöm. Ez a dolog szerintem már olyan, mint az, hogy a posztolót kell köcsögözni. Valaki mindig bedobja. Pedig én csak válaszoltam, magát a dolgot nem én kezdtem. Lehet, ez volt a hiba?

@Lewyke: igen. Furdal a kíváncsiság, mi? Ugye rossz, hogy valamiről fogalmad sincs.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.28. 14:55:18

@Lewyke:
Az úgy szok kezdődni hogy beszélgetünk egy idegennel, aztán mellmutogatással fejeződik be az utolsó lépés elött

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.28. 14:57:42

@igazságos: kikell mondanom bulvarlapon felnott hulye kis picsa vagy!

Pasaik mondjatok mar el neki, hogy nem erdekel benneteket a mumell!ergo bizonygatnia sem kell semmit. (kiveve mostmar egy kis agyat)

igazságos 2010.10.28. 14:57:58

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Látom, kezded kapizsgálni, hogy miért teszem mindezt. Az érdeklődést fent kell tartani, ez egy stratégia. Senki ne tegye fel a képeket, a többiek hadd főljenek az irigy, fröcsögős szövegeikben. Akik tudják, azok meg levonhatják a tanulságot.

igazságos 2010.10.28. 14:59:00

@Lewyke: szánalmas vagy, irigy, hisztis, ne magadból indulj ki. :) nagyon szórakoztató vagy, már kezdesz begurulni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.28. 14:59:34

@Legendás Faszharcos: Az őstermelő-nadrágok. De dupla w-vel ők sem...

"1829. február 26-án, 175 éve megszületett Levi Strauss, aki forradalmasította a ruhaipart elnyűhetetlen találmányával a farmerrel. Strauss Buttenheimben, Bajorországban látta meg a napvilágot – akkor még Loeb néven –, de Amerikába kivándorolva alapozta meg szerencséjét.

Édesapja, Hirsch Strauss és annak második felesége, Rebecca Haas Strauss fiuknak a Loeb nevet adták. Hirschnek ekkor már öt másik gyermeke volt előző feleségétől, aki pár évvel korábban meghalt. Loeböt még megelőzte nővére is, Fanny, aki már Rebeccától született.

Kivándorlás Amerikába

Loeb tizenhatéves korában, 1845-ben veszítette el édesapját, aki tuberkulózisban szenvedett. Anyjával és két nővérével így két év múlva nekivágtak a nagy utazásnak, és kivándoroltak Amerikába, New Yorkba.

Ott találták Loeb két féltestvérét, Jonast és Louis-t, akik méteráru-kereskedéssel foglalkoztak, akárcsak apjuk, Hirsch, Bajoroszágban. A cégüket ekkor “J. Strauss Brother & Co.”-nak nevezték. A fiatal Loeb már ekkor bekapcsolódott az üzleti életbe, majd hamarosan maga is kereskedni kezdett. 1850-ben már a “Levi”, illetve a „Levy” nevet viselte, családjában is így emlegették, de a kliensek is ekként ismerték."
( www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=1788 )

Dr. Körömlakk ® 2010.10.28. 14:59:50

@igazságos: nem tudhatod miről beszélek, mert az más ügy.
nem tudtam, hogy már írtad, milyen fürdőruhád van, ne haragudj. máskor jobban figyelek.

igazságos 2010.10.28. 15:00:43

@Dr. Körömlakk ®: okés. Egyébként, mielőtt a melles dolog beindult volna, akkor én voltam a műszaki - informatikus diplomás csaj. Akkor azért cikiztek, de nagyon.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.28. 15:02:55

@horex: Maga a mutogatás kevés. Az emberi hang színárnyalatai, az illatok és a tapintás sokkal mélyebb kommunikációs csatornát biztosítanak, mint elvizualizált korunk látványai.

"Kéz a kézben
Más a kézben
Kéz a másban
Más a másban"

Tribeca · http://erthetojog.blog.hu 2010.10.28. 15:03:29

@Lewyke: Ott a pont!

De most már tényleg kirakhatnád a képet, legalább tudjuk, hogy mire irigykedünk, mi szegény nők, akik nyilván csak ezért tetetjük, hogy unjuk a melledről áradozó saját kommentjeidet.

igazságos 2010.10.28. 15:04:19

@Josephine B.: Álmodik a nyomor, azt már nem, szánalmas lúzereknek nem jár.

Most nem is olyan durva a helyzet, mikor a diplomám miatt cikiztek, akkor kaptam keményen. Ez semmi ahhoz képest.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.28. 15:04:56

@igazságos: Látod-látod! Miért nem mentél bölcsészmérnöknek? Hogy táncolna most a McDöglesszes pólódon a "Segíthetek"-es névtábla...

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.28. 15:07:03

@Legendás Faszharcos: megy biza csak nem olvasol eleget Szivy:)))

ne basztassal mar a homarral, a hetvegen akkor is eszek, majd jol kiposztolom:)))

te vagy a majom, te nagyfarku himgorilla

@horex: jah tenyleg:) fene ezt a monogamiat, tisztara amnezias lettem tole:)

@igazságos: annyira nem csak osszefoglaltalak:) az idegesit, hgy ossze kell rakjak egy kis robotkutyat, legobol, na az ilyen kis izek degesitenek, de te...:)

staropramen 2010.10.28. 15:07:52

@vazsmegyeigerdezsház:
Ja Sztrovacsek ez már az.A jövő pénteki.

staropramen 2010.10.28. 15:07:59

@vazsmegyeigerdezsház:
Ja Sztrovacsek ez már az.A jövő pénteki.

Tribeca · http://erthetojog.blog.hu 2010.10.28. 15:13:56

A melleddel villogni még egy fokkal szánalmasabb, mint a diplomáddal, mert a diplomáért legalább (elvileg) megdolgoztál. Kivéve persze, ha a Gábor Dénesről vagy az Ecseri piacról van. :)

Pittykapitány 2010.10.28. 15:17:40

@igazságos:
En megertem, hogy nincs uj poszt, de azert ez a "szanalmas luzereknek nem jar..." Ez valami juttatas, hogy jar valakinek? Ne erts felre biztosan nagyon kellemes kulseju noiholgy vagy, de azt feltetelezni, hogy valaki az erei felvagasan gondolkodik, mert Te csak a "kivalasztottaknak" vagy hajlando az idomaidat mutogatni, azert ez egy kicsit sok igy csutortok delutan. De azert orommel olvasom a tovabbi eszmefuttatasokat a kebleidrol, ha ez Nalad csak gerillamarketing akkor jol nyomod.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.28. 15:29:50

@horex:
Erre csak egy helyes válasz létezik:
Ulti!

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.28. 15:34:28

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: nem dehogy ez az y-ozas, meg a subbarol jott ahol volt egy poszt valami ilyesmi cimmel: Ciki-e kajajeggyel kifizetni a kajafutart:) A hivatkozott blogoldal kegyetlen volt:DDD es real plazafijuk, kik mar-mar nemtelenek voltak, osztottak az eszet sexrol, meg divatrol, meg trendi kajarol, zenerol:) Na onnan jott az y-ozas:)toluk tanultuk, hogy ez trendy:)
szal ciki=cyky:))
meg szupcsy, nem folytatom:) Kar, hogy totoroltek azt az oldalt:)

igazságos 2010.10.28. 15:43:29

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nem, ő sokgyermekes anyuka, akit az olyan fiatalabbakért hagynak el, mint én.

igazságos 2010.10.28. 15:45:17

@Pittykapitány: Te nagyon élesen látod a helyzetet. Elismerésem. :) Ők egyébként a Fantasztikus Homár4-es csapat.

igazságos 2010.10.28. 15:51:43

Egyébként fent vagyok az indexen is: Igazságos kötelező biztosítás nincs! Ezt is tanuljátok meg.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.28. 16:06:17

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő):
Ulti-ulti, de milyen?
Narancs ulti lehet ilyen időkben csak

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.28. 16:21:32

@igazságos: nem, en ugy gondolom ha majd buntetni akarom a Pasimat akkor bizos ilyenhez kuldom, mint te...

igazságos 2010.10.28. 16:46:10

@Lewyke: hát, ahhoz is kell gyomor, hogy valaki veled összeálljon. Inkább meggondoltam, mégsem kell a pasid.

De legyen meg már az 500.

Pittykapitány 2010.10.28. 16:56:50

Valaki irjon meg valamit gyorsan! :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.28. 17:29:31

@igazságos:
Baszott unalmas ahogy csepülitek egymást
Ha néha előfordul egy kis villogás bárhol, elég egy oda-vissza csörte és vége
Ide jellemzően röhögni jár az ember nem fasságokat/sic!/ olvasni
Bocs hogy kiemeltem!

igazságos 2010.10.28. 17:33:30

@Lewyke: De büntetni nyugodtan küldheted a férjedet, bizton számíthatsz rá, hogy elkorbácsolom, ha rosszalkodik. :)

Dehogy irigykedek. Rád? Vicces vagy. Én még fiatal vagyok, nekem nem kell család. Előttem az élet. :D

@horex: csak nem értem, akkor miért nekem szólsz be? én csak az egyik fél vagyok.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.28. 18:01:57

@igazságos:
Nem neked, csak valahova kellett kattintanom.
Többesszámban irtam

Tényleg hulyeség ennyire vérre menni. Nem is olvastam vissza honnan indult az egész.
Mindegy ugorgyunk/ugorgyatok!

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.28. 18:13:16

@horex: en csak kommentszamot emeltem Pittynek:)))

Pittykapitány 2010.10.28. 18:26:30

@Lewyke:
Orokos halam uldozni fog! :)
Ahogy meg lett az 500. komment, jott is az uj poszt. Ezt meg nekem koszonhetitek. :)
Civakodas tenyleg uncsi, legyen peace, meg love, ha ennyire konkuralni akartok akkor villantsatok inkabb, az sokkal szorakoztatobb. :)

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.28. 18:29:10

@Pittykapitány: enis erre gondoltam:) 500 kommet es megjeent az uj poszt:)Koszonjuk:)))

buvarpocok 2010.10.28. 18:48:54

@igazságos: jó neked, hogy egész nap más dolgod sincs, mint hogy itt ülsz a gép előtt és életed egyetlen boldogsága, hogy marhaságokkal untatod az ittenieket. Én is szeretnék ilyen kényelmes életet... Bár, mivel van szociális életem, nekem ez nem okozna ekkora örömöt:D

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.28. 19:05:22

Ha valahová beírom, hogy nem alacsonyodom le hozzájuk, azt szerintetek pozitív kommunikációként fogják értelmezni, és magukba szállnak elmélkedni, valamint nekiállnak okosodni, avagy ez nem annyira bisztos?

Pittykapitány 2010.10.28. 19:15:37

@Lewyke:
Ugyan,az erdem fele a Tied. :)

Xezs 2010.10.28. 19:18:51

Igazságos csak hülyéskedik vagy tényleg ilyen?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.28. 19:24:34

@Xezs: Nem tudom. Az összes könyvem meg mindenfélém ellenére nem tudom eldönteni.
Hogy kamuzik, az biztos, hogy hogy hülye, és azt kamuzza, hogy még hülyébb, vagy okos, és azt, hogy úgy csinál, mintha amúgy csinálna, vagy zseni, és úgy csinál, mintha úgy csinálna, hogy nem csinál úgy, de közben mégis, arról gőzöm sincs.
Még az is lehet, hogy tényleg ilyen.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.28. 19:25:43

@Lewyke: Félig. Majdnem elkezdtem helyrepakolni őket, aztán úgy döntöttem a franc akar okosabb lenni egy rakás féldebil nyomoréknál, meg a helyi észosztó csürhénél.
Ha így folytatom, tökre jó fej leszek.

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.28. 19:55:22

@Xezs: lattunk mar ilyen tipust, csak o kicst szerenyebb volt:) tudod sokfajta ember letezik...

@Pittykapitány: majd elfelezzuk a kov posztot:)

@enamel: neha tombolni is kell, inkabb a neten, mint a realbe. Mas is ezt teszi. Csak ha lekapcsolod a gepet akkor felejtsd el a girnyokat, mer a vegen ez lesz:www.youtube.com/watch?v=qNuRQmvykwk

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.28. 19:59:30

@Lewyke: Szép. Egyre hülyébb reklámokat találnak ki... Nincs xboxom. Esetleg pár airsoftos vackot tudnék kölcsönkérni, de az ilyen közelről már nagyot üt.

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.28. 20:08:46

@enamel: nem az xbox a lenyeg:))
flancolsz itt, a sima soretes mar nem is jo?:)))

zoli bp 2010.10.28. 20:28:21

Valszeg tényleg arról lehet szó, h mindenki alulinformált. Ma vettem a kisboltba 15 Deka Orsi sajtos párizsit, meg láttam,h kb sajt sincs benne, mondom a gyereknek akkor sztornó, mégsem,Ő meg, de hát ne vele basszak már ki:)))
Kibasztam hát magammal :))

Magyarország, én így Szeretlek :)))

Arról meg,h milyen olcsó a benzin, lehet annak igen aki cégautóval nyomja, én valamelyik nap is 342-öt fizettem érte, mondok vmit, most még, lesz az még 400 is. De a tisztelt Mol vezetés, majd átvállalja a 15-20 Milliárd különadót, áthárítja, akartam mondani:)))))))))))))

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.28. 20:30:46

@zoli bp: És nemsokára eljutunk oda, hogy már csak 4000-ért lesz, azt is csak adott mennyiségig, aztán jegyre, aztán úgysem.

Hejj, vidám világ gyünik.

zoli bp 2010.10.28. 21:10:17

@Lewyke: Ez a video, üt de nagyon. :)) Kössz!!!

@enamel: Várom már ezt a világot, rühellem a környezetszennyezést, ha tehetem, nem autóval járok(tényleg).Ha nagyon muszáj, max akkor kocsizom, száguldozni sosem szerettem, csak azért h fél perc múlva megfogjon a piros, vagy,h 5 perccel hamarabb otthon legyek. Sztrádán meg még a 99 éves, félig vak, hót süket nagyanyám is tudna vezetni, főleg a mai automata váltok mellett. Akkor meg minek , így legalább megnézi minden "paraszt" a kocsim.

Ne dudálj, küzdj :)))

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.28. 21:18:11

@zoli bp: Felhívom szíves figyelmedet arra a tényre, hogy a busz is benzinnel közlekedik...

zoli bp 2010.10.28. 21:33:19

@enamel: Enamel, hidd el, meg van már az a technika ami az elektródautókhoz kéne, h mért nem álltunk még át? Miért csak a Toyota nyomta a Priust? Most meg jön ki mindenki az újabbnál újjabb modellekkel. Miért? Mert az senkinek sem érdeke, nincs benne annyi mozgó alkatrész, át kéne állni a gyáraknak, nem kéne annyi munkás sehol, ergo jönne egy második válság. (Aksi drága, és gyenge még,de én ezt sem veszem be). Plusz akkor mi lenne az olajmaffiából, miért lenne háború? Hogy szedne be az állam ennyi jövedéki adót? Miből élne meg az orosz Medve? Miből lenne pénz az olajkatasztrófák utáni vegyszerekre. Ez már rég nem arról szól, mint aminek látszik, a díjnyertes paraszt az volt, amelyik a pénzt kitalálta, Nobel- Béke Díjat neki, így utólag is :)) De zsinórban vagy 100szor. Amúgy meg nem csak a Mangoban elvásárolt pénz lebeg, hanem a dollár is (Forint), mert absz semmi nincs mögötte, majd megtanulja mindenki, h kb seggtörlésre való. Aranyat,de íziben, jól esne vagy 100 Tonna most :))) Vennék egy fasza országot, mondjuk ezt amiben élek:)))

zoli bp 2010.10.28. 22:00:00

Vennék egy jó autót belőle, h beálljak a sorba:)))

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.28. 23:28:56

@enamel: azzal szurne a co2-t:)
Most csinalom a posztod, egesz nap ezen ultek ahova mentettem:)

@zoli bp: :) van tobb is a blogunkon, tegnap egy strip pokeres volt:)

zoli bp 2010.10.28. 23:33:34

Hát ez macskás video ez oda b@sz, komolyan látjátok mekkora az isten állatkertje, Félelmetes :)))

Xezs 2010.10.29. 00:08:15

@zoli bp: A Forint mögött gazdasági teljesítmény van. Az meg már teljesen mindegy, hogy miben mérjük a javakat: sóban, tehénben, kagylóban vagy épp papírpénzben.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.29. 00:20:17

@Xezs: Én a tehénre szavazok. Az a legvidámabb.

Xezs 2010.10.29. 00:39:19

@enamel: Azoknak akik abban mértek, nem volt annyira vidám :) Nem nagyon volt ugyanis a tehénnek váltópézne, illetve a tehén nem osztható hatékonyan mivel osztás után elpusztul :)

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.29. 00:44:59

@Xezs: itt ahol vagyok soban merik. Ezert hianyzik mindenbol:(

zoli bp 2010.10.29. 01:19:31

XEZS, dehogy van, puszta spekuláció az egész, ezt tanulom már jó néhány éve (az élet által is), rengeteget olvasok a dologról, pénzt pont ezért sosem áldoznék az 100, bármelyik valutát vehetjük példaként, amíg azt az emberek befolyásolhatják nekem nem mérvadó az egész. :)) Akkor már legalább arany legyen mögötte, de nem a nagy büdös semmi. Ez van ezen a bolygón élünk, ki is befolyásolná? Nyilván nem az ufók, vagy a fentebb említett kis macska :))
Szándékosan nem írok részvényeket, az más tészta, egy cég megítélése, sokkal egyszerűbb, és logikusabb, még akkor is,ha milliárdos forgalma van.
Pont ezért sántít nekem az egész, olajos story is, az ember azért lett ilyen gyarló, mert megjelentek a javak, az irigység, és a többi. Válságról csak annyit: réz, acél, ón ára pontosan megegyezik a válság előtti szinttel. Olaj kezd közeledni. Ezek pedig alap indikátorok. Emellett beszélhetünk arról,h hamarosan milliós, milliárdos feltörekvő, fejlődő piacok emberei vesznek kocsit, házat, materiális javakat. Stb. Vezető gazdasági szaklapok, évekkel ezelőtt megírták, h baj lesz. Az, h a válság ide csak 2008 oktoberére jutott el, az csak a puszta szerencse. Mindenesetre amerikai bankoknak, lassan milliárdos követeléseket kell majd leírni, előre félek... Vegyetek aranyat, még akkor is, ha már drága, lesz az még drágább is, hiszen ez egy öngerjesztő folyamat. Persze kiszállni is tudni kell...

Xezs 2010.10.29. 09:55:12

@zoli bp: Na de érted, most az arany mitől különb a pénztől? Az arany árát is ugyanúgy lehet befolyásolni, igazából mindennek fel lehet verni az árát, ha egy adott érdekcsoport azt akarja.

Az arany csak azért lett értékmérő eszköz, mert nehezen hozzáférhető, korlátozott mennyiségben van jelen és úgy igazából semmire sem volt jó egészen a 20. századig, ahol az elektronikában nagy szerepe lett. Érdekes módon a vas nem lett soha értékmérő, mert az erős anyag és lehetett használni. Az arany meg csak úgy volt. Szép, fényes, de mire jó? Semmire.

Az, hogy a javak értékét mérjük, egy elvont, gondolati dolog. Igazából a Forint helyett lehetne petákot is mondani, teljesen mindegy. Az meg, hogy ennek a gondolati dolognak van egy fizikai kivetülése (papírpénz) az természetes. De ez a fizikai kivetülés bármi lehet, amennyiben nehezen hozzáférhető és korlátozott mennyiségben van jelen. Az arany is csak egy termék, miért lenne különb bármi másnál?

Szerintem sokaknak azért hihetetlen hogy nincs már aranytartalék, mert évszázadokig ez volt és nem tudnak váltani. Pedig már rég nincs szinte sehol, illetve ha van is, az össznemzeti vagyon elenyésző százaléka.

Xezs 2010.10.29. 09:57:08

Sőt továbbmegyek: sokaknak az is hihetetlen, hogy a pénzük elektronikai jelek (bitek) formájában van tárolva egy bank számítógépén. Ezt hívják fejlődésnek.

igazságos 2010.10.29. 10:08:18

@Xezs: Ugye, hogy nem tudod eldönteni? Egy igazi profi így csinálja.

igazságos 2010.10.29. 10:10:05

@buvarpocok: Nem úgy van az, én diplomás dolgozó nő vagyok, de nem minden nap dolgozok. Ez az igazi meló. Ja, és nem, nem megyek Dubaiba, mielőtt még valaki rosszra gondol.

zoli bp 2010.10.29. 12:47:25

@enamel: Hogyér adod? :)))

@Xezs: Akkor már legalább arany legyen mögötte, de nem a nagy büdös semmi.

Ha, nem jött át az irónia, akkor azt nagyon sajnálom, persze,hogy semmi lényegi funkciója nincsen. Azon kívül,hogy szép ékszerek gyártására jó. Mégis minden világégéskor, magaddal tudod cipelni, el tudod ásni. És ez alapján kereslet pedig lesz is rá. Pont ezért primitív nekem az ember, hiszen látjátok, még a XXI.edik században is az ősemberek szintjén vagyunk, egyes dolgokban. A többi lényegi dologra amit írtam egyikőtök sem reagált, dehogy akarok én igazságos lenni, mindent megmondani, az élet nélkülem is megy majd tovább, sőt mindenki nélkül, ezt be kell látnunk. Mindenesetre, a pénzt ami van, be kell fektetni, hiszen hatalmas infláció jöhet, főleg erre felénk a nyugatra. Ha nem aranyba másba, ami tartja, vagy növeli értékét. Pl: veterán autók, drága luxus fogyasztási cikkek stb stb.. Kiforratlan még ez a világ, de lesz ez még kiforrottabb is, csak valszeg mi ezt sosem érjük meg. Az meg,hogy te a bankszámlával példálózol, csak mutatja az ember primitívségét, mit fog a sok szerencsétlen hivatalnok csinálni 10 év múlva, ha már minden neten fog menni? Mi lesz a sok szerencsétlen romával? Amikor a magyar sem talál munkát? Köztük is vannak dolgos szorgos emberek. Csak sajnos, a mindenkori magyar kormányok a rövid távú megnyugvást támogatták, az pedig sosem jó. Ezt kéne már lassan itthon belátni.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.29. 15:46:19

@zoli bp: Azt ugye tudod, hogy az értelmesebb amerikaiak ezt komoly előrelépésnek tartották?

Az aranyat meg drágább, nem azért mert egy sárga fémdarab, amihez valószínűleg több mocsok tapad, mint amennyit akár én el bírok képzelni, hanem mert érzelmi értéke van. :)

zoli bp 2010.10.29. 16:53:48

Lépjünk túl az aranyon:)) szinte chat a vége már minden posztnak:)))

Géza, kék az ég! 2010.10.29. 18:33:46

Posztínség ütötte fel fejét

Minden poszt eleje elsőzés, unalmas poénok durrogtatása, minden poszt vége chat, a kettő közt van a posztoló és egymás savazása.

Van ezzel valami baj?

Xezs 2010.10.29. 18:36:15

@zoli bp: Csak pár dolog.

1. Pontosan melyik mondatod volt ironikus, melyet én nem értettem meg?

2. Már mondtam: nem a nagy büdös semmi van a Forint mögött, hanem gazdasági teljesítmény.

3. Ezt a "mi lesz az emberekkel és a romákkal ha minden interneten megy" típusú kirohanást ugye csak viccnek szántad?

reklamáló vevő 2010.10.29. 21:21:59

Javaslom a lakóhely szerint illetékes Megyei Kereskedelmi Kamara Békéltető testületét felkeresni.
Adnak egy tájékoztatót, hogy milyen adatokat tartalmazzon a beadvány.
Meg kell írni a tényeket és mellékelni a jegyek, büntetések, stb.fénymásolatait.
Hatósági jogkörük nincs, de tudnak eredményesen eljárni.
Nekem bejött egy reklamációs ügyben a segítségük - ezúton is köszönöm nekik és ajánlom másoknak is a segítségüket.

zozo6296 2010.10.30. 01:40:19

@reklamáló vevő: Ezt mondom én is!
Amúgy baxxátok meg a sok kommentet..... :@

zozo6296 2010.10.30. 01:52:49

@enamel: "@zozo6296: Biztos voltam benne, hogy nem fogod. írjak bele pár létrát vagy hópelyhecskét, hogy könnyebb legyen dekódolni?"
Izé.Hagyjuk. Vagy mondd el részletesen, mert nem vágom most se, főleg így kéjfél után.

flimo13 2010.10.31. 23:40:04

Ma sajnos megint rákényszerültem a mávra, de undorodok tőle. Volán sokkal jobb, csak az ülések lennének nagyobbak :) Ott neten megveszem a jegyet, kinyomtatom, és örülök. Még a pontos helyet is lefoglalhatom, mint a moziban.

Ilyen esetben én biztos nem adnám meg neki az adataim, ne én futkossak, mert ők bénák. Ha meg rendőrt hív, fel kell jelenteni, hogy rá akart venni, vesztegesd meg.

Miron 2010.11.06. 20:27:10

Sajnos a posztoló volt hülye.
Az internetes jegyeladó lapon részletesen megírják mi a teendő, ha nem működik a jegykiadó automata. Kódot kiadni tilos. Jegyzőkönyvet felvetetni. E-mailben (mazohistáknak személyesen) reklamációt jelezni a megadott címen.
Várni és minden rendben lesz.
Ez komolyan működik, már kétszer is eljátszottuk.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.11.10. 09:34:53

@igazságos: Ez nem igaz. Bármelyik ban által kibocsátott MC,Visa és Amex kártyával igénybevehető. Ja, hogy te csak a Maestrot ismered? Próbáld meg külföldi oldalon hasznáni, ott még az OTP-set se fogod tudni...

Xezs 2010.11.10. 10:28:52

@Peti817172M: A Maestrot nem, de a Mastercardot fogja tudni használni. Ugyanúgy a VISAnak is megvan a kistestvére, a VISA Electron.
süti beállítások módosítása