Tékozló Homár

Lopás az egerszalóki Saliris hotelben

2010.11.08. 14:55 | jackyll | 102 komment

Gáboréknak sikerült betesztelniük az idén nyáron végre megnyílt egerszalóki Saliris szálloda- és wellnesskomplexumot, de többet egy ideig nem mennek. Földszinti szobájukban hagyott pénztárcájából 25 ezer forint tűnt el. Misztikus, hogy a szálloda annak ellenére nem tett rendőrségi feljelentést, hogy az igazgatója állítólag maga 3 hasonló esetről tud:

Október elején egy éjszakát töltöttünk az Egerszalóki Saliris wellness hotelben, egy céges rendezvényen. Egy földszinti szobát kaptunk, mely össze volt nyitva a mellette lévővel. Megérkezésünkkor a két szobát összekötő tolóajtót becsuktuk, mivel nem tudtuk ki fog mellettünk lakni. Így utólag azt gondolom, nem véletlenül volt nyitva hagyva ez az ajtó.

Ebéd közben egy kollegám jelezte, hogy a felesége nem tud bejutni a szintén földszinti szobájába, s az ajtón lévő kémlelőnyíláson benézve látta, hogy valaki elhúzza az erkélyajtó előtt lévő függönyt, s az erkély korlátján átugorva távozik a szobából. Jelezve a recepción az esetet, kinyitották neki az ajtót, s bezárták a két szoba közötti átjárót.

Az esetet hallva mi is rohantunk a szobánkba (mivel ugye ez is földszinti), hogy ellenőrizzük az értékeinket. Oda érve tapasztaltuk, hogy a mellettünk lévő szobában a kollegánk lakik, akihez betörtek. Gyorsan ellenőriztük értékeinket, de első ránézésre nem hiányzott semmi.

Később vettem észre, hogy a pénztárcám ugyan megvan, van is benne pénz, de 25.000 forinttal kevesebb, mint érkezéskor. Szerintem azért nem volt bezárva a két szoba közötti átjáró, mert így egy behatolással egyszerre két szobát tudtak átkutatni. Jelezve a problémát az ajtó beléptető rendszeréből lementették az adatokat, majd türelmet kértek. Másnapi távozásunkkor jelezték, hogy csak vezető tudja megnézni az adatokat, kértek elérhetőséget, hogy amint van valami fejlemény értesítenek.

Pár nap múlva érdeklődtem, mikor azt mondták csak szobaasszonyi kártyával jártak a szobában, s belső vizsgálatot indítottak. Kérdeztem, hogy a rendőrségi feljelentést megtették-e, mire a válaszuk az volt, természetesen. A következő három hétben többször érdeklődtem, mindig visszahívást ígértek, de ez egyszer sem történt meg.

Egy hónap után már meguntam a hitegetést, és a szálloda igazgatóját kértem, aki nem is igazán tudott a konkrét esetről, csak arról, hogy mostanában 3 hasonló eset történt a szálloda földszinti szobáiban. Mint kiderült a rendőrségi feljelentésről is hazudtak, nem fordultak hozzájuk (egy hónap után már én se nagyon tudok mit tenni ez ügyben).

Az igazgató felajánlotta, hogy az ellopott összeggel megegyező kedvezményt adnak a következő ott tartózkodásomkor, de azt hiszem, ebbe a szállodában nem nagyon tudnék nyugodtan pihenni, miközben azon kell gondolkodnom, vajon mikor turkál egy szobaasszony a pénztárcámban. Azzal próbáltak még védekezni, hogy biztos külső behatoló volt, de kérdem én akkor miért nem vitte a komplett pénztárcát, miért hagyott benne 18.000 forintot.

Javaslom, hogy aki a négycsillagos Egerszalóki Saliris hotelben szeretne megszállni, vésse az eszébe, hogy az alkalmazottak között tolvaj van. Vagy keressen másik szállodát, vagy minden értékét tartsa magánál folyamatosan, s ha ezt mégse teszi, készüljön fel arra, hogy a pénztárcájából kisebb nagyobb összegek eltűnhetnek.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pittykapitány 2010.11.08. 14:58:55

Second Lady...
Mivanittma??

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.08. 15:03:36

Szegény szobaasszonyok támogatási egyletébe gyűjtött, és a posztoló olyan drágajóembernek látszott, aki úgyis adott volna ennyit.
Különben meg sünt az igazgató seggébe, minimum az lett volna, hogy sűrű bocsánatkérések közepette ott helyben visszaadni.

Pittykapitány 2010.11.08. 15:03:44

Igy elolvasva eleg misztikus, de altalaban minden szallodaban van szef a szobakban tessek ott tartani a brifkot, ha mar menozni akart a poszter es kivette az egesz havi fizujat, hogy legyen mit viritani a ceges rendezvenyen a hoszteszsunaknak.
Amugy meg tessek 54ezer forintosokat tartani a penztarcaban,azt nehez felvaltani.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.08. 15:05:09

@Pittykapitány: Cuna. Mi. Ti. Ők.

Valaki szerezzen már nekem egy 54ezer forintost bemutatás céljára. Ha nem megy, kárpótlásul elfogadok 54 db magányos ezreset is.

Unbiased 2010.11.08. 15:07:49

Penztarcat nem hagyunk szallodai szobaban.
Egybenyilo ajtot azonnal kulcsra zaratunk a a recepcioval, vagy masik szobat kerunk.
Mivel ezeket a trivialis onvedelmi szabalyokat megszegtek, sok panaszkodasnak igazabol nincs helye.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.08. 15:11:29

Bánki Péter nem így intézte volna, az szent.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2010.11.08. 15:14:30

mondjuk nem tom miért a szállodának kellett volna feljelentést tennie, sztem a posztolót lopták meg

Pittykapitány 2010.11.08. 15:17:28

@Unbiased:
Hatazertaz nem ilyen egyszeru, teny hogy belfekek voltak, de akkoris megloptak oket,csak amikor egy ilyen dumaval probalkoznanak: "...csak vezető tudja megnézni az adatokat, kértek elérhetőséget, hogy amint van valami fejlemény értesítenek."
Na ekkor kertem volna udvariasan hogy akkor a vezeto ketto percen belul legyen itt, ezzel parhuzamosan tarcsaznam a szazhetet.

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.11.08. 15:26:42

Ilyenkor illene a szállodának valamit felajánlani "kárpótlásul"

bojl 2010.11.08. 15:36:30

@Myta: utolsó előtti bekezdés

dr. _mmm_ 2010.11.08. 15:36:31

ilyen balféket...

1. minden értéket berakunk a széfbe.. azért van
2. Ha meglopnak jegyzőkönyvet vetetünk fel (akár le is tagadhatják, hogy Te szóltál)
3. a jegyzőkönyvvel, elballagunk a rendőrségre feljelentést tenni.. függetlenül mit hazudnak a dolgozók

Lehet az egész brancs összejátszik és osztoznak a végén.

(mellesleg 4*-os szállodában nem ritka a kültéri megfigyelő kamera.. tehát azt visszanézve is meg lehet tippelni ki járt a szobában)

Egyéves Önkéntes 2010.11.08. 15:39:29

Elég fura hozzáállás a szálló részéről.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.08. 15:39:35

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Ezt 2,3 másodpercig csodálhattam, aztán a pofámba nyomott valami agresszív reklámot.:(

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.08. 15:47:50

@enamel:
Na ha a reklámot bezárod, akkor időtlen időkig csodálhatod.

Szarazkoro 2010.11.08. 15:50:21

szallodasnak az anyukajat, azonnal kartalanitani kellett volna.

Sokorai_Atala 2010.11.08. 16:10:04

Ha kiírják, hogy nem vállalnak felelősséget a szobában hagyott tárgyakért, nem az ő hibájuk,és általában ki szokták... valóban a széfbe kellett volna mindent tenni és a köztes ajtót beköltözéskor lezáratni.

Sir Zet 2010.11.08. 16:20:34

A Saliris honlapján azt írják, minden szobában van széf, úgyhogy onnantól, hogy nem a széfben voltak az értékeik, nincs joguk pofázni.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.08. 16:30:19

@Sokorai_Atala: Azért ha én tudom, hogy nálam tolvaj hajlamú valaki dolgozik, ne intézzem már el annyival, hogy miért nem rakta széfbe a cuccát:)

Hörcsög 2010.11.08. 16:47:34

Mikor ez megtörtént, akkor azonnal felhívni a rendőrséget, és feljelentést kell tenni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.08. 16:49:41

@Sokorai_Atala:
jo akkor legkozelevbb az armanimat is szefbe teszem meg 2 rolexet, mert felvaltva hordok 3-at
meg van egy 100 dolcsis boxeralsom

szoval komolyra forditva a biztonsag a szalloda feladata es dolga
kamerak a folyoson
megfelelo kulcsok, azok ellenorzese
ha csak a takarito jart bent akkor meg nincs mit sokat tokolni
ki kell rugni
vendeget kartalanitani

komoly ertekeknel, ekszerek pl, haszalni kell a szefet nem vitas, ha nics a szobaban van valahl a hotelben

ehja 2010.11.08. 16:54:03

Az, hogy nem vállalnak felelősséget azért amit nem a széfbe tettek az egy dolog. A másik, hogy ettől még kötelességük lenne az ilyen esetek felderítésében segítéget nyújtani. Ha nem
az bűnpártolás amiért ugyanúgy fel lehetne őket jelenteni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.11.08. 17:00:09

Én elmennék, kitenném a pénztárcát - amelyben feljegyzett sorszámú, uv-fluoreszcens, de egyébként színtelen festékkel átitatott bankjegyeket hagynék, aztán amikor eltűnik, értesíteném a rendőrséget. Nem lennék meglepődve akkor sem, ha magának a dirinek vagy a drágalátos drogos lányának világítana zölden a keze...
(Nálunk a gimiben a '70-es évek végén így bukott le egy csajszi, no meg magyarázkodhattak azok a fiúk is, akiknek a nadrágja fluoreszkált a slicc környékén...)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.11.08. 17:04:45

@Myta: >>Ilyenkor illene a szállodának valamit felajánlani "kárpótlásul"<<

Megtörtént.

Phrascarica 2010.11.08. 17:06:14

Na nehogymá' a vendég legyen a hibás, agyatlan, idióta, stb.
A szálloda egy igazi köcsög, főleg hogy ez nem az első eset, és hagyja meglopni a vendégeit -és ráadásként még asszisztál is hozzá.
Jó ez a homár, tutti hogy Eger közelébe sem megyek szállodába. A szállodának minimum kötelessége lenne megtéríteni a kárt, ha már megesett, de ha nekik egy homár cikk az jó reklám akkor, HAJRÁ!

Phrascarica 2010.11.08. 17:07:22

@atpijkamo: azért ez eléggé kevés, én sem szeretnék ott még 1-2 éjszakát sem kockáztatni ahol lopnak és hazudnak a vendégnek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.08. 17:09:56

@atpijkamo:
nem eleg
ki kell fizetni az eltunt osszeget
en sem mennek oda vissza kedvezmennyel ahol megloptak
amugy ha az ajtokon nem volt kulserelmi nyoom, akkor csak kulccsal mehettek be
azt meg lehetett latni ki ment be
tehat, mi a rejltely?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.11.08. 17:11:14

@phrascarica: "eléggé kevés"

De kielégíti a >>valamit felajánlani "kárpótlásul"<< tényállását, amit Myta hiányolt.

(Én se fogadtam volna el.)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.08. 17:15:38

Jó, akkor innentől elkönyvelhetjük, hogy a Saliris ezennel csődbe van taszajtva. :)

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ejnyemár, pont te kifogásoltad a múltkor, hogy mindenki csak feljelentgetne. :P

lordjim 2010.11.08. 17:20:00

@Szarazkoro: mért a szállodás anyukáját kártalaniccsák,...ezt nem értem...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.08. 17:31:58

@lordjim: Mert a vendég diszkréten megszoptatta a 25 lepedő fejében, viszont nem takarta le a fejit kendővel.

Kalmár 2010.11.08. 17:42:50

Voltam nemrég én is pár napot ott.
Attól eltekintve, hogy ezek szerint lopnak, átvernek, hülyének néznek, egész jó kis hely....

sish 2010.11.08. 17:43:14

nekem a kollégád nagyon gyanús

Paulybird 2010.11.08. 17:45:56

hogy a faszba lehet valaki ilyen kibaszott fogalmatlan?

Ha a villamoson zsebelnek ki, akkor megkéred a kalaúzt, hogy szóljon a bkv vezérigazgatójának, hogy tegyen feljelentést, vagy mégis mi picsát csinálsz?

Mert ha az én cuccomat búrják el, akkor én a rendőrséget hívom, azt meg hol nem szarom le, hogy a szállodaigazgató milyen belső vizsgálatosat játszik

macska69 2010.11.08. 17:56:31

A szállodai széfeket nem túl okos vendégek el szokták búrni, akkor jön egy szaki és kinyitja. Namármost ez a szaki máskor is ki tudja nyitni, mondjuk akkor, amikor ő szeretné... Amúgy milyen dolog az, hogy medencébe, szaunába, masszázsra menetben magamhoz kell szorítani a pénztárcát, bármi értéket, mert különben lába kél... Ez egy minusz 4 csillagos ócska motel szintje!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.08. 18:00:16

@Paulybird:
hat normalis helyen ilyen tetelnel rogotn visszaadjak a penzt, meghijak egy ingyen vacsorara es ha rendort akarna hivni megprobalnak kedvesen lebeszelni, es fentiek szerint eljarni ugye
aztan lehet belso vizsgalat
ha az az mutatja ki, hogy valoszinuleg kulsos az elkoveto, akkor mar a fonok donese tesz-e feljelentest vagy esetleg megerositi a bizonsagot stb.

Hurri Kán 2010.11.08. 18:21:02

Egy átlagos magyar wellness-szállodában az mégsem várható el, hogy valaki besurranjon a bezárt szobába, és az ott lévő pénzhez hozzátegyen 25.000 forintot...

elwood 2010.11.08. 18:22:32

én is be szoktam rakni széfbe a cuccost, hátha a szobaasszony éppen nyugdíjkasszája hiányára gyűjt a mai módi szerint

tuono 2010.11.08. 18:23:56

Ezek szerint 43 ropi volt a pénztárcájában. Szállodai széfszolgáltatásról hallott-e a posztoló, mert bankkártyáról ezek szerint nem!?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.08. 18:27:49

@tuono:
ha 2 napra, ami ugye 1 ejszaka elmegyek egy ismeretlen helyre, ne legyen mar sok 40 ezer fornt kp

tuono 2010.11.08. 18:33:11

@hagyma: Ha szerinted indokolt, akkor széfet kell használni. Nekem mindegy, csak fura, hogy engem még soha nem loptak meg. Mindenki annyira körültekintő, amennyire akar. C'est la vie! :)

mokas_gizi 2010.11.08. 18:40:44

Lehet hogy velem van a gond, de én úgy gondolom hogy ha van egy szállodai szobám akkor miért ne hagyhatnám bent az értékeimet...most mindent tegyek a széfbe...?
Alaphelyzetben én úgy gondolom hogy a szállodai szobámba alaphelyzetben egy értelmesebb szállodába azért nem rabolnak ki...

Rendőrségi feljelentést meg kelet volna hogy tegyen a sértett...
de ha őszinte lehetek akkor mi van ha tesz egy feljelentést...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.08. 18:48:53

@mokas_gizi:
hat ezt mondom
ket par sportcipo 40 ezer manapsag, ugy hallom
hat mindent nem zarhatok el
mas lenne ha 2 milliotert sapitozna
annyit tuti nem hagyok az asztalon
de 100-200 dollart nem teszek szefbe

serpentin (törölt) · http://www.bridzs.hu/ 2010.11.08. 19:01:47

egy karbantartó lopott, már ki is rúgták azóta

serpentin (törölt) · http://www.bridzs.hu/ 2010.11.08. 19:03:26

@serpentin: persze bizonyítani nem tudták, de azóta nem történt hasonló dolog

nyílméregbéka 2010.11.08. 19:29:51

Ez október elején történt, vagyis egy hónapja. Még bőségesen van idő, hogy feljelentést tegyél TE ("akinek jogát vagy jogos érdekét a cselekmény sérti"). Most rögtön, pontosan leírva a körülményeket, tanúként megnevezve az igazgatót (névvel), és mindenkit a személyzetből, akinek tudod a nevét.
Majd ha odamennek a zsernyákok szagolgatni, akkor lehet, hogy hirtelen nem lesz ott több lopás.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.08. 19:51:28

@nyílméregbéka: hat nem tuti hogy kimennek 25-ert, de hogy a penzet nem latja viszont az tuti
ezert feljelentgetni.....
en meggondolnam
/ iegen, esetleg a tolvajt megijeszthetne, nem tudm/
de ugy tunik ugye meg lett a karbantarto

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.08. 19:58:12

@hagyma: Azt a sportcipőt, amiből 2 párat negyvenért megkapsz, a kutya se lopja el, ne aggódj. :)
Az maximum a cigánysoron lesz érték.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.08. 20:04:16

@enamel:
nem ismerem a sportcipo arakat
/itt $100 korul mar van jo, sot alatta/
amugy meg ha a ciganysoron ertek lesz, akkor miert ne lophatnak el, kerdezem en

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.08. 20:09:31

@hagyma: Cigánysor közelében nem húzod le a sportcipőt. Abban lehet a legjobban szaladni.

feketehun 2010.11.08. 20:37:24

Nem is értem, minek kellene bárkit is feljelenteni. Itt nem erről van szó, hanem arról, hogy a szálloda a Ptk. alapján felelősséggel tartozik azért a kárért, ami a vendéget a dolgainak megsérülése, elpusztulása vagy ELVESZÉSE miatt érte, alapból a napi szobaár * 50 forintig. A pénz akkor kényesebb, ha nagyobb összeg, úgy csak akkor felel a szálloda, ha kifejezetten átvett (berakta a széfbe), vagy ha kifejezetten nem vette át (nincs széf).

De egy ilyen 25e ft nagyságrendű összeg más dolog, mert nem várható el a vendégtől, hogy a nyaralás alatt minden fillérjét állandóan széfben tartsa. Ezt kéne elmondani az igazgatónak, tán még fizetne is. Aztán már az ő dolga, hogy megtalálják-e a tolvajt, akin le lehet verni a dolgot.

Megdobbent 2010.11.08. 20:47:43

Sohaj, Szobaasszony, Farosz.

Énbagoly 2010.11.08. 20:53:47

Basszus, egy napig nem nézek ide, és ennyi poszt?

A szálloda nem egészen úgy járt el, hogy öregbítse a hírnevét. De azt el tudom képzelni, hogy mivel újonnan nyílt, a személyzet még nagyon kezdetleges állapotban van, és még gyomlálni kell. De mondjuk ez legyen a szálloda problémája, és ne a vendégé.

Anti Anyag (törölt) 2010.11.08. 22:09:08

Pénzt az értékmegőrzőbe kell tenni, azért van. Ja, hogy fizetni kell érte?

MrAir 2010.11.08. 22:13:26

Kedves Posztoló!

Én óvatosabban fogalmaztam volna a konklúzióval, mivel állításodat ("az alkalmazottak között tolvaj van") nem tudod bizonyítani, így erősen hitelrontás szaga van. A Homár is számíthat válaszra és/vagy helyreigazítás kérésére.
Arról nem is beszélve, hogy a többi tisztességes, becsületes alkalmazottat ilyen kijelentéssel illetni nem túl etikus, és intelligens dolog.
Szerintem te sem tettél meg mindent, sem az eset megelőzésére, sem az utólagos rendezésére. És még te vádaskodsz?? Nevetséges. Saját magad járatod le. Bár ez lassan már a posztolók szokásává válik itt a Homáron.

ui. Nem vagyok alkalmazott, sőt még soha az életben nem is hallottam az emlitett szállodáról, csupán a rosszindulatúság és az ostobaság dühít fel.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.08. 22:28:26

@MrAir: Te nem alkalmazott vagy, hanem hülye. Ha valaki elmegy egy szállodába, nem, ismétlem NEM az a normális magatartás, hogy arra számít, hogy meglopják.
Ezt rendellenes történésnek kell, és illik is venni, még ha általában véve mindenki tudja is, hogy a szállodai alkalmazottak között sok a tolvaj. Utólagosan rendezni ezt a szálloda dolga lett volna, akik ezt basztak megtenni. A posztoló kártalanítása szintén a szálloda dolga lett volna, amit szintén basztak. A következő számlából kedvezmény, az nem kártalanítás, hanem "ezek után hagyj még több pénzt nálunk, hogy nullán legyél". És röhejes, ha a szállodaigazgató agya eddig terjed, akkor az is hülye, és menjen vissza suszternek.

Én a te helyedben nem ostobáznék másokat.

euAgWzgmmtq7K 2010.11.08. 22:34:07

@MrAir: ja, tényleg, teljesen véletlenül keveredjettél ide felháborodni, nagyon hihető :D

Megdobbent 2010.11.08. 23:31:49

@d.hardman: "MrAir 0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban."

Na most miert gyanakszol? ;)))

MrAir koma: nagyon gyengen toljatok egyreszt, masreszt a posztolonak ratok kellett volna rendort hivni, nem arra szamitani, hogy majd pont azok hivnak rendort, akik furcsan viselkednek...

Shinjuku 2010.11.09. 02:35:56

@Megdobbent: Neeee... ezt akartam irni de megeloztel... :)

Taurusz 2010.11.09. 06:00:19

@MrAir: Hogy tolvaj van az alkalmazottak között, azt nem is kell bizonyítania. Azt már az igazgató elvégezte.
"te sem tettél meg mindent, sem az eset megelőzésére" - így van. Első körben odament. Többet nem fordul elő vele.
"Nem vagyok alkalmazott, sőt még soha az életben" ... khm... hogy is mondtad? Ja: "Én óvatosabban fogalmaztam volna" Egyrészt bizonyítsd be, másrészt hiszi a piszi. ;)

Dudálj, ha műkörmöd van! 2010.11.09. 06:06:54

@MrAir: Ez a hatóságot játszok és féljétek a nevemet hozzáállás a kommunizmusban dívott. Tetszettek volna tisztességesen szállodásat játszani, nem lenne ez a poszt sem.
És nem, nem életszerű, hogy egy szállodában azzal az alapvetéssel vagyok, hogy meglopnak, ergo a túlélésért nekem kell megküzdenem. Ilyen mentalitással nyiss Koszovóban szállodát.

pruntyike 2010.11.09. 06:36:08

Egyetlen megoldás, nem lelakni, leenni a 25e forintot, hanem ha szebb a faljáró szobaasszony, leszekszelni vele a 25e-t. Az felejthetetlen élmény, kedvezményes taxával, kényeztetéssel, hogy ne rúgják ki.

pruntyike 2010.11.09. 06:40:35

@Dudálj, ha műkörmöd van!: Koszovó nem jó példa, ha ott beleszalad a szállodás valakibe, aki esetleg fehéres porok kereskedelmében érdekelt, na az nem a homárnak fog beírni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.11.09. 06:43:22

"az ellopott összeggel megegyező kedvezményt adnak a következő ott tartózkodásomkor"
Ja, akkor majd 2x annyit nyúlnak le a tárcából :D

Amúgy az igazgató 3 ilyen esetről tud? Hm, ő rendelte meg a bevételkiegészítést :D

Mondjuk érteni, hogy miért nem tesznek feljelentést, mivel ugye a szálloda jó hírének ártana...
...így meg a vendégeknek árt.

Bár mondjuk a rendőröket elnézve, biztos el tudnák kapni a tolvajt.

Eric_Cartman 2010.11.09. 07:28:03

Mentetek volna Füredre céges bulizni.
Ott rend van legalább a recepción. Ja, hogy a kis faszenes nem olyan trendy ?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.11.09. 08:50:59

@enamel: Azér' a pár tízezer forintért még agyonverni nem kellene...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.11.09. 09:01:13

@Megdobbent:

"- Tudhattam, hogy a vendég bolond?

- Mikor jön rá végre, hogy épelméjű üdülővendégekre nem lehet világfürdőhelyeket bazírozni!

(...)

- Az ilyen vendégekre lehet világfürdőhelyet bazírozni, amíg a nagybácsi közbe nem lép. A legjobb fürdővendégeket a nagybácsik juttatják bolondházba."

A tizennégy karátos autó (Rejtő Jenő)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.11.09. 09:04:17

@MrAir: Annyiból igazad van, Igazgató Úr, hogy nem biztos, hogy a tolvaj alkalmazott. Lehet ugyanis alkalmazott rokona is, sőt, valamelyik tulajdonos is...

Dr. Kix 2010.11.09. 09:04:27

Szilyék hétfőn ellőtték a puskaport egész hétre?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.09. 09:06:33

Az volt már, hogy miért nem rakta a széfbe?

Secnir 2010.11.09. 09:10:40

nnnnnya
látom ezt a MrAir-t leoltottátok, nem kell hozzászólnom...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.11.09. 09:18:39

Úgy látszik, a lopás már kezd kimenni a divatból, és a fülkék forradalmát kiváltó lét-, köz-, jog- és vagyonbiztonság már a "trendi", hiszen "A Saliris Resort szándékosan nem követi a kor divatoskodó trendjeit..."
www.salirisresort.hu/

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.09. 09:22:57

Azt mindenképpen szeretném megjegyezni, hogy hétvéginek ez elég gyenge lesz.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.11.09. 09:31:19

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Höhö, jártam el majdnem igy
Eltünt a pénzemböl amit alig korábban vettem át egy melómért és pontosan tudtam mennyi volt
Feljárogatott egy kiscsaj hozzám
Mondom a havernak aki ot lakot nálam hogy mi van
Esküdözött kétségbeesetten hogy ő hozzá se nyulna a pénzemhez
Nem is őrá gondoltam, nyugtattam meg
És adta a tanácsot én meg felirtam pár darab ezres sorszámát a pc-be
és vártam
Egy alkalommal, kiscsajt direkt egyedül hagytam, gyorsan távozóra vette a formát, én meg csak belenyultam a zakóm szivarzsebébe ahol a csali pénzt hagytam
Persze nem volt ott
Két félrecsúszott pofon után meglett a pénz
Azóta nem láttam a csajt
:)

.lll. 2010.11.09. 09:31:53

ejsze odaszart a nagy posztolási igyekezet

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.11.09. 09:35:06

@enamel:
Cigánysor közelében nem húzod le a sportcipőt"

Majd lehuzza rólad más
:)
és a régi vicc szerint ,
felhuzott szoknyaban lehet szaladni,
de
letolt gatyával nem

telkoe 2010.11.09. 09:42:24

@Dudálj, ha műkörmöd van!: És nem, nem életszerű, hogy egy szállodában azzal az alapvetéssel vagyok, hogy meglopnak, ergo a túlélésért nekem kell megküzdenem. Ilyen mentalitással nyiss Koszovóban szállodát.

Tapasztalataim szerint Koszovoban sem divik hogy meglopnak a szalloban. Bar ott elofordulhat hogy a lopos szallokat gyorsan bezarjak, a szallovezetes peppe verodese okan :)

Beksan 2010.11.09. 10:09:09

Gyerekek, ki az az állat aki ezt beveszi?? Annak aki látja hogy mi zajlik egy szállodai szobában az ajtó kémlelőnyílásán keresztül, annak szarok én egy sünt!!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.11.09. 10:12:18

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
A sómágia miatt van az egész

www.salirisresort.hu/hu/somagia?sid=
A sómágia benne van Egerszalók lenyűgöző környezetében,
az atmoszférában, a Saliris igényes gasztronómiájában,
a szobaasszony mosolyában"

A sósmosolyú szobaasszony

Egyéves Önkéntes 2010.11.09. 10:17:21

@horex: eszemf.szom megáll, ekkora bullshitet régen láttam.

Fel is veszem gyorsan a borostyánnyakláncom, az megvéd minden babona ellen.

Szarazkoro 2010.11.09. 10:23:58

@lordjim: az sem rossz 5let, no de a vendeget kellene es kirugni a szemelyzetet aki lop. Posztolo cirkuszoljon nyugodtan. Igaza van.

Szarazkoro 2010.11.09. 10:26:19

@macska69: azt azert megneznem h a bukszaddal uszkalsz.... XD

Murderface 2010.11.09. 11:20:02

"Kérdeztem, hogy a rendőrségi feljelentést megtették-e, mire a válaszuk az volt, természetesen."

Nem értem... Ha nekem lopják el a cuccomat, akkor tuti, hogy én megyek feljelenteni személyesen, nem pedig valami ismeretlen harmadiknak hiszek bemondásra. Aki ráadásul ugyanott dolgozik, ahol a feltételezett elkövető, tehát minimum gyanús.

vape 2010.11.09. 12:46:14

@Szarazkoro:
Mér' ne? Hát az én gyerekkoromban még volt bukszával úszkálás a strandon!
Akkoriban az volt a divat, hogy mindenki nyakbanlógós műanyag hengerrel járkált a plázson. A henger vízálló volt (valamennyire...), a tetejét lecsavarva lehetett betenni-kivenni a fém 10-20 Ft-ost, vagy a papír 50-eseket. Annyi pénzből meg még simán jól lehetett lakni annakidején.

Ó, azok a csodálatos magyar '80-as évek... A kettőötvenes fagyi, ötvendolláros valutakeret, gmk-k és a balatoni riviéra kora.:)

mohopasi 2010.11.09. 12:50:27

Teli pénztárcát hagyni szállodai szobában hülyeség. Apukám meg mindig mondta, aki hülye haljon meg.

Megdobbent 2010.11.09. 20:13:47

@enamel: temetkezesi vallakozo? ;)

epeficam 2010.11.09. 23:34:23

Életszerű, hogy a tolvaj nem az egész pénzt viszi el.

GatyaPityu 2010.11.10. 08:43:43

@mohopasi:
És amikor az ember elmegy pld. egy élményfürdőbe? Akkor vigye magával a több tízezer ft-ot tartalmazó pénztárcáját, hátha majd a strandon lopják el a pénzét, vagy törik fel a pehely súlyú kabinzár-szerkezetét??

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.11.10. 09:00:08

az azért mekkora űbernaiv, már-már ostoba dolog, hogy azoktól várja, hogy feljelentést tegyenek, akik sárosak a dologban?? nem értem! én biztosan nem a betörőtől várnám, hogy feljelentse saját magát, miután betört hozzám...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.11.10. 12:54:13

@vape:
Nézmá' a fiatalkát, 10-20-as fémpénzével + a2.5-es fagylaltyával
:)
10-esen Petőfi, a 20-ason Dózsa "van"
50-esen Rákóczi, fémpénz csak a bélásig volt, lefelé a 2filléresig
:)

mohopasi 2010.11.10. 17:07:11

@Atro: Szobaszéf...? Pénztárcában lehető legkevesebb kp, mondjuk pl 0-5000 Ft, bankkártya meg mindig nálam? Ezek nem opciók ugye? Megfordultam már 1-2 szállodában, fürdőben, még soha nem veszett el semmim...
@enamel: személyeskedésed, stílusod téged minősít. Le.

ork1234 2010.11.10. 21:30:14

"betesztelte"?
levagyok az ilyen kijegyzésektől
menjetek "bankolni"

FalóNyúl 2010.11.11. 10:06:45

@atpijkamo: 25kHUF lopásra 25kHUF "lelakható" kedvezmény??? Mivan??? Minimum a kétszerese vagy egy 2 fős hétvége. Nekik "beszerzési áron" ez legfeljebb 10-15kHUF költség. Cserébe a "jó hírükért"

gergelyur 2010.11.15. 11:16:37

Most nemazér, de senkinek eszébe nem jutott, hogy kamu a poszt?

Szerintetek egy 4 csillagos szállodában közlik az emberrel, hogy "ja, tényleg sokszor lopnak, ez van..."

Ha lopnék én is kiszámolnám, hogy csak 25000-et vigyek el, az még nem gyanús, én sem szoktam azonnal észrevenni, ha ennyi tűnik el a pénztárcámból...

Barátom, a 4 éves lányom jobb mesét talál ki. Én a szálló helyében hitelrontásért azonnal perelnék, ha nem tudja ezt a sztorit jegyzőkönyvvel alátámasztani...

Van egy másik szálló is arrafelé, szintén 4 csillag (www.shiraz.hu/hu/), lehet a kedves posztoló ott dolgozik? ;)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.11.15. 17:16:30

Bocs, de azért az mekkora, hogy pont 25e-t vittek el, ráadásult kivették a pénztárcából?

Ha tolvaj lennék, tuti nem szöszmötölnék, vinném az egész pénztárcát, a fene áll meg számolgatni... Sztem a posztolónak volt egy flash a céges bulin a sok elfogyasztott piától és arra sem emlékszik, hogy a Bögyös Maca pincérnőnek helyezte fehérneműjébe némi simogatással... :)

Ez egy nem bizonyítható állítás, miért áll meg 25e-nél az illető, miért nem 100 vagy 500e Ft volt nála? Ki tudhatja...

Amúgy az összenyitható szoba nem jó hely.. még ha zárva is van az ajtó, lehet hallani ahogy a "kedves szomszéd" hajnal négykor megjön a dizsiből és csapkodja az ajtót/zenét hallgat max. hangerőn... Mondjuk egyszer nekünk is 3 szobásat (6ágyasat) adtak, mert nem volt double bed. Szép tágas volt legalább, ha külön aludtunk volna akkor sem töltjük meg, így minden nap másik szobában aludtunk (ágyneműből csak 2 garnitúra volt, mielőtt le*asztok a pocsékolás miatt) :)

drolt 2011.08.02. 14:26:44

Régi poszt, de nagyon nem értem:
kémlelőnyílás a szállodai szoba ajtón?
Látja, hogy valaki éppen kiugrik az ablakon?
És ezek után felelősségi kérdés?
süti beállítások módosítása