István egy könyvesboltban meg akart venni egy sokszorosított grafikát, ami eladásra volt kitéve, rá is volt írva a 690 forintos ára, de az eladó mégsem volt hajlandó eladni, mondván, ez az utolsó darab. Még magyar füllel is furának hangzik, igaz? Pedig ha végigolvassák István történetét, minden rettentő ismerős lesz. Fantasztikus dialógus következik, amiben az "eladó" nevű fél a testi erőszakon kívül minden lehetségeset megtesz, hogy ne kelljen értékesítenie.
Adott egy könyvesbolt a Kossuth téren - még a metró területén, rögtön egy "R" betűs újságos stand mellett, ahol a párom kinézett egy Reich Károly grafikát a minap. Megvennie nem sikerült, merthogy az eladó szerint csak egy példány van belőle, az pedig ki van téve a kirakatba. Gondoltam emelendő a Mikulás ajándék fényét - és érdekérvényesítési képességeim fényét megcsillantva - meglepem páromat a kiállítási példánnyal.
Az üzletbe belépve az eladó köszönésemet jókapitalista módon még fogadta, de egyben rá is döbbent, hogy a vásárlóval munka van.
1. Eladni most pont nem ér rá, mert zárna.
A nyitvatartási idő még 30 perc, de nyilván mindenki akkor zár amikor akar. Még nyitva volt az ajtó, nincsen lelkiismeret furdalásom.
2. Válogatni úgy általában nincsen idő, mondjam mit szeretnék, azt még ideadja, nézelődni jöjjek vissza holnap.
Mondom semmi gond, és az ajtó belső oldalára egy átlátszó iratborítóra mutatok, amelybe a kinézett rajz látható. Fizetek és már megyek is.
3. Az nem eladó.
Ez egy bolt, mondom. Én vagyok a vevő, neki alapvető érdeke eladni valamit. Nem, ez nem így van, a kép nem eladó.
4. Kiállítási darab, nem adja el.
Továbbra sincsen semmi gond, mondtam, nem zavar hogy nem fényes papírra nyomott, teljesen megfelelő lesz a mellé kiírt 690 Ft-os áron.
5. Különben sem ő tette oda ki, hanem a Hölgy (?), akinek árulja.
Nem probléma, nem érdekelne kevésbé ha más ki tette ki, oda azt, megveszem, megköszönöm, távozom. Ez egy bolt: ami a kínálat része, az eladó.
6. Ezen neki csak 200 Ft. haszna van, nem éri meg a bajlódást.
A kép 690 Ft. Az ÁFA 140 Ft, a kép 550 Ft. Ha ebből 200 Ft a haszon, a kép maga 350 Ft. Egy képen mint kiskereskedő 60%-os haszna van. Akkor mi nem éri meg neki?
7. A kép azért nem eladó, mert akkor másikat kellene a helyére ragasztania.
Nosza. Holnap reggel bejön, megmelegszik, elolvassa a sajtót, megissza a kávét. Aztán beletesz egy képet a nejlonba, és celluxszal visszaragasztja.
8. Ez csak olyan vevőcsalogató kép.
Azért, hogy bejöjjenek az emberek, és rájöjjenek arra, hogy amiért bejönnek az nincsen? Választanak mást ha már ott vannak? Ez a taktika része?
9. Most már tényleg mennie kell, de lesz majd. Idén karácsonyig már nem, majd januárban vagy februárban talán.
És mit gondol, akkor majd engem érdeklni fog. Hetente idejárok érdeklődni van -e már.
10. A Hölgy nevét, aki ezeket hozza nem árulja el. Mi közöm hozzá, és különben is üzleti titok.
Közhelyes lenne azt írni, hogy valószínűleg ez a kereskedő valószínűleg a leghangosabb kiabálója a válság van, és a forgalom visszaesés, meg hogy nem olvasnak ma már az emberek, jaj. Személy szerint azokat a kiadókat, valamint a Reich Károly hagyaték felhasználási jogával rendelkező személyt sajnálom, akik kénytelenek ebbe a könyvesboltba szállítani.
Ők vajon miben reménykednek? És vajon mit gondolnak, miért nem tudják eladni a termékeket?
Válság van a fejekben.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.07. 00:26:15
Retúr?
Rail? (vonatos)
Redves?
Rossz?
Olyan talányos ez az egész.
Píter 2010.12.07. 00:34:26
zoli bp 2010.12.07. 00:36:02
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.07. 00:54:17
Megdobbent 2010.12.07. 01:05:59
Apam, az ilyenek tenyleg nem ertik, hogy fulkeforradalom volt es mar mas szelek fujnak? Nem is ilyen oskommunista hozzaallas, hogy bemegyek, oszt' a penzemert majd megveszem.
Na jonapot.
Zenginee 2010.12.07. 02:26:58
1.) Nyilván Relay, csak nem akart a SEO-ra számítóknak reklámot vele xD.
2.) Teljesen igaza van, a könyvesboltos nyomorék volt, forduljon fel ott ahol van...
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.12.07. 03:15:16
oszt
lecet
grafika 690-ert?
eszem megall, de mi az a gra?
yeti-ufo hibrid 2010.12.07. 03:25:03
Minimum egy kalózkincses X.
Vagy?
Valami kurrrrvajó dolog lehet, hogy mindenkinek ennyire kell.
Kifordított kacagány 2010.12.07. 04:01:57
Kifordított kacagány 2010.12.07. 04:03:23
Megdobbent 2010.12.07. 04:05:56
Helyezzek valamit a sereny boltos pultjara, ha mar arra jarok? ;)
pingpong 2010.12.07. 05:49:15
ehh
fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2010.12.07. 07:22:18
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.12.07. 07:24:34
Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.12.07. 07:52:32
aki nem dolgozik, dögöljön éhen.
Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.12.07. 07:56:28
Der Beste 2010.12.07. 08:11:47
Amúgy nekem az egész történet sántít.
Rosszindulatú Vászka 2010.12.07. 08:22:08
Ijenek a Nők. Nekik nem ojan kell, hanem az :(
U.i.: hasonlóságot vélek észlelni az általános iskolás olvasókönyvemben lévő hun novelláról, a könyvesboltos kissrácról, ki az épp általa olvasott könyvre monta, hogy nem eladó.
tugezőőr uuuii uuillö 2010.12.07. 08:24:00
Rosszindulatú Vászka 2010.12.07. 08:42:51
Énbagoly 2010.12.07. 09:23:05
England win The Ashes! 2010.12.07. 09:51:26
2010.12.07. 10:34:46
Honeyy 2010.12.07. 10:37:51
Géza, kék az ég! 2010.12.07. 10:44:08
GregoriusMagnus 2010.12.07. 11:18:56
makaaly 2010.12.07. 11:51:59
2010.12.07. 13:03:57
Összefoglalom:
- [meg nem nevezett] KÖNYVESBOLT
- R betűs újságos MELLETT
Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2010.12.07. 15:43:56
Der Beste 2010.12.07. 16:21:54
nagydajab 2010.12.07. 18:05:23
gumby 2010.12.07. 18:40:12
-Sajnálom, nem árulunk legyet.
-Neeeeem? Hát ott van a kirakatban!
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.12.07. 21:21:59
Én meg olvasok. Könyveket.
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.12.07. 21:25:05
Miért ne írná le Reich Károly nevét??? Neves grafikus és illusztrátor. A könyvesbolt pedig hitelrontás, satöbbizés miatt beperelné. Nem látom, hol az összefüggés.
Tényleg, ez már a szellemi vaskor.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.12.07. 21:43:50
hat ezt akartam mondani
AFA-val
ingyen van
holex · http://fred-basset.blogspot.com 2010.12.08. 02:53:58
Der Beste 2010.12.08. 08:56:54
Ez más a szövegértési kőkor!
varvizib 2010.12.08. 10:36:37
Nem rég vettünk egy ágyat, 160x230 cm fekvőfelülettel. Amikor elkészült, már csak 156x225 volt, ugyanis a 230-as méretet már kerettel együtt értelmezték, noha nem így kértük. Számla a kiszállításról természetesen nincs. Határidőre nem teljesítettek. Értesítést nem kaptunk az 1 hetes késésről, nekünk kellett betelefonálni. A kiszállítás adott napon fél órával hamarabb történt meg, szintén előtte nem telefonon csörögtek ránk (ahogy az meg lett beszélve), hanem már az ajtónál. Valamint az eladók sem voltak a helyzet magaslatán, kárpitválasztásnál például olyan dolgok hangzottak el, miszerint (szerintük) a sárga alapszínhez nem passzol a zöld (persze, hisz csak kiegészítő színei egymásnak), illetve amikor 3-4 darabra leszűkítettem a választási lehetőséget, még 5.-et meg 6.-at akartak nekem ajánlani, azokat amiket már korábban kizártam, talán arra gondoltak, hogy ezzel megkönnyítik a választást. Idióták. (Csak a jó ár miatt vettük náluk a bútort.)
És ez nem egyedi eset, szinte minden nap belefutok olyan kereskedőbe, eladóba, aki totálisan alkalmatlan arra amit csinál.
Az ilyeneket miért nem rúgják ki a fenébe?!
para_noir 2010.12.09. 09:16:18
varvizib 2010.12.09. 10:21:49
Korábban egy másik cégnél egy függöny varratással jártam meg, ott meg arra nem emlékezett az alkalmazott, hogy két részben kértem a függönyt (mert az ablakunk középen nyílik), pedig eléggé ki volt hangsúlyozva és az ő dolga volt az hogy felírja a vevői igényeket.
A közjegyző az irataim hitelesítésénél a számlán elírta a nevemet, a dokumentumon amit kiadott pedig helyesírási hibák voltak. (Ezért már nem is szóltam, nem volt akkora jelentősége, de azért a pontatlanság eléggé idegesít, és egy közjegyzőtől abszolút nem ezt várnám.)
Volt már hogy banki tranzakciónál az általam leírt közlemény helyett mást írtak be (pl a nevet a kóddal felcserélték, gondolván így is jó lesz), és aztán még furcsán nézett az ügyintéző hogy miért nem fogadom el? - Ha rajtam múlna, páros lábbal rúgnám ki az ilyet, tudomásuk kellene venniük, hogy már nem a szocializmusban élünk, neki fizetett állása van, aminél elvárható (főleg egy bank esetén) hogy a pontosság alapvető legyen.
Olyan a legritkább esetben fordul elő, hogy PONTOSAN az történne, amit megbeszélek valakivel, pedig csak azt kérem számon, amiről szó volt. A tévedések szinte 100%-ban a vásárló terhére történnek. Aztán meg én érzem magam rosszul, ha be kell írnom a panaszkönyvbe, hivatnom kell a főnököt stb.
Kifordított kacagány 2010.12.09. 10:54:56
vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.12.09. 16:12:42
varvizib 2010.12.10. 10:38:08
kalapocska 2010.12.12. 05:19:36
Kell mikulasra a grafika? Kell.
Akkor a parbeszed:
Csak 200 ft hasznom van rajta..
ki kell tennem egy masikat...
Vevo:
Hmm Mi lenne ha 800at (1000est) hagynek itt?
Csak kompenzalni a faradsagat holnap..
Elado: Persze, ki tudaom cserelni a grafikat!
Nem tul szep dolog a korrupcio de nekem nagyon ugy tunik hogy csak egy kis plusz zsozsora ment ki a jatek.
Hatha karacsonyra meg meg lehet szerezni azt a grafikat!
bogarász 2010.12.12. 21:16:17
mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.12.14. 20:09:49
Mike36 2010.12.16. 01:02:21
Mike36 2010.12.16. 01:05:40
Mike36 2010.12.16. 01:10:42
nem az, hogy hát izé így is jó. nem! ha ekkorát rendeltél, akkor ekkorát szállítson a cég, ezt meg vigye vissza.
bebukta, legközelebb precizebben dolgozik
Mike36 2010.12.16. 01:14:40
mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.12.16. 14:57:57
régebben az egyik kisvállalkozó kommentelő nagyon jól leírta. ha egy ügyfélen látja, hogy több vesződség mint haszon, inkább hagyja menjen csak a konkurenciához, neki meg több ideje marad a komoly ügyfelekre. lehet nyomni az álszent dumát, hogy a vásárlóért mindent, csak felesleges. ha te rendelni akarsz tőlem 50 gémkapcsot, de két-két darabot 25 féléből, a másik meg 200-200at két fajtából, akkor valószínűleg én sem a te ajánlatoddal fogok vesződni, járd végig az üzleteket.
Mike36 2010.12.19. 17:00:39