Tékozló Homár

Hazaköltözik a Tesco?

2010.12.14. 13:13 | jackyll | 171 komment

Zsolt egy érdekes matricát vett észre a Tesco kuponfüzetén. A Royal Mail feliratból arra következtetett, hogy ezt Nagy-Britanniában adták fel, és logikus, hogy akkor már ott is nyomtatták. Azt persze nem tudjuk, mióta és milyen mértékben intézi ügyeit a Tesco otthonról, de gyanús, hogy amit lehet, nem Magyarországon fognak elkölteni:

Köztudott, hogy multinacionális vállalatokat a magyar állam extra nyereségadóval sújtotta, ezt szerintem nem kell részleteznem. A napokban kaptam meg a Tesco Clubcard kuponfüzetét (ezt csatoltam is). A kapott levélen első ránézésre a Royal Mail illetve az Air Mail feliratokon akadt meg a szemem.

A Tesco a Magyar Posta helyett a brit postán (Royal Mailen) keresztül adta fel a küldeményét (ergo a feladási költség nem a Magyar Postához jutott)… Ha valaki azt mondaná, hogy biztos a Magyar Postában nem bízott a cég, annak elárulom,  hogy az országba éréstől a Magyar Posta szolgáltatásán keresztül zajlik a kézbesítés. Egyértelmű, hogy a levél nyomtatását sem itthon, hanem brit felségterületen végezték.

Hogy ez kinek jó? A Tesco nem is olyan rég azt nyilatkozta, hogy az állam „szerintük valójában a munkahelyteremtést és a beruházásokat adóztatná meg”. (Forrás). A tesco.hu oldalról idézve: „A Tesco hosszú távú, elkötelezett támogatója Magyarországnak”.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.14. 13:17:17

„A Tesco hosszú távú, elkötelezett támogatója Magyarországnak”

Ez jó. Kérdés, mit értenek rajta.

Az extra nyereségadóval meg nincs bajom. Az a problémám, hogy el fog fogyni, és a szükséges reformok sehol.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.12.14. 13:27:46

Ma amúgy fejtetőre állították a homá4r levelesládáját?

RaveAcE 2010.12.14. 13:31:18

Megfogadták fletó tanácsát. Most már okuk is van rá. Majd Angliában adóznak.

bélakirály 2010.12.14. 14:00:08

És ezzel mit spórolnak meg? Adózni a nyereség vagy a forgalom után szoktak, azzal hogy nem itthon költi el a pénzét a Tesco nem jár jobban.

brand_boy 2010.12.14. 14:03:06

Ezmiez a poszt ?

1.Ez mennyiben fogyasztóvédelmi probléma ?

2. Egy cég költséggazdálkodása milyen összefüggésben van esetleges társasági adó fizetési kötelezettségével

3. Zsótikám, miért nem az fáj neked,hogy a UPC Luxemburgban fizet ÁFÁ-t ??? ( Mert az legalább értelmes felvetés lenne !)

4. Akkó ne vásárolj a Tescóban !

Úgy látszik Matolcsy üzemmódba kapcsolódott a teljes pógárság, és minden bokor mögött meglátnak egy adócsalót.

Egyébként ez a történet arról szól,hogy az K csillió db levelet az Angol Királyi Posta Y-ért kézbesíti, a magyar meg 100*Y-ért.
(A Tesco-t nyilván nem érdekli,hogy a magyar, és az Angol Királyi Posta hogy számol el egymással, mert valószínűleg ezt kölcsönösségi szerződések szabályozzák egymás közt)

Eljön majd az a történelmi pillanat,hogy a Tesco-nak nem csak a beszállítóit fogja a magyar nép meghatározni, hanem a marketingjét, és egyéb gazdasági tevékenységét is.
pl.: Rovásírást minden élelmiszerre ! :O

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.12.14. 14:15:15

Most ez vagy csak annyi, hogy a Tuskó a központ címét írja a kártyára, vagy pedig tényleg kiviszik a cégeiket, az viszont már kevésbé jó hír :(

De hát ugye ez az Unijóó, minden cég onnan működik, ahonnan akar...

Pittykapitány 2010.12.14. 14:17:47

@Sün‼:
Ez szép találat vót,bár ennyi poszt között minden kommentelőre jut egy elsőzés szinte.

Asse tudom melyik posztban vagyok,így csak óvatosan annyit jelentenék ki, hogy szerintem a posztoló a hülye.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.12.14. 14:23:21

@Pittykapitány:
Tankesün.
Nekem is gondom van ezzel a postcunamival.
Valószínűleg befagytak a domolykózóhelyek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.12.14. 14:44:13

@Sün‼: Vagy a blogmotor már nem csak kommenteket nyel, hanem postokat is.

Táskás Tóni 2010.12.14. 14:46:39

Orbán viszont jó hazafiként sok munkát ad a postának , valószínüleg a fidesz által ki nem fizetett 2 milliárd ft-ért kárpótolja most a levéldömpinggel.

rAzOr 2010.12.14. 14:46:54

Én is kaptam, és első pillantásra nekem is megakadt a szemem ezen, de hát ők döntik el, hogy miért jó, ha kurvára nem éri meg nem? :D

Táskás Tóni 2010.12.14. 14:50:28

A TESCO hosszútávú elkötelezett támogatója Magyarországnak-TESCO
a FIDES megvédi a mnyp-akat az emberek tulajdonát.-FIDESZ Nincs különbség.

Secnir 2010.12.14. 15:05:46

"„A Tesco hosszú távú, elkötelezett támogatója Magyarországnak”."

pontosan.
ezért kint adták fel, és majd az angolok adójából támogatják Magyarországot.

különben tök mindegy, szerintem angliában ingyen levelezik a tesco, mindössze ennyi történt.

elwood 2010.12.14. 15:06:20

vajon mi visz arra egy embert, hogy Tesco kuponfüzete legyen

elwood 2010.12.14. 15:08:55

user reklamálja a magyar munkahelyek védelmét a Tescon aztán Tesco kuponfüzetet kér a rendszeres vásárlásokért,

igazi szittya CBA kuponfüzetet tart a tarsolylemeze mögött

helianthus 2010.12.14. 15:11:49

@elwood: nem fogod elhinni, nekem is van. Konkrétan egy családtagom révén. Merthogy adnak társkártyát is vagy mit és több lett, egyet kaptam én, de a cím, név, stb. nem az enyém. Kaptam én is kuponfüzetet családtag címére, viszont vásárlási utalványt nem mert annyi pont nem gyűlt rajta. :) Hát ez van. Hiába akarsz kimaradni belőle, nem hagyják.

Csopak · http://jagkommefranungern.wordpress.com 2010.12.14. 15:26:49

A nyereségadóval két gond van, az egyik, hogy a cégek kijátszák, amennyire lehet, de teljesen nem tudják, mert valamennyi nyereséget itthon is realizálniuk kell, hogy megérje itt lenniük, azt a nyereség kiesést, meg az árak emelésével fogják pótolni, amely árakat, ugye mi fizetünk. Valamint, ha jól számolom, mellesleg a 100 Ft-os termék adóval terhelve 125 forint, akkor, ha 110 Ft-ra emelik a termék árát, akkor az adó összege is 10%-kal fog emelkedni. Tehát ezzel egyedül az kormány jár jól, a fogyasztók nem, a cégeknek meg semmi többlet költséget nem jelent, mert kijátszák. Ennyi.
Lehet éljenezni az igazságos multiadóztatónak.:)

elwood 2010.12.14. 15:32:52

a multiadó forgalom utáni adó.
technikailag és gyakorlatilag is áfaemelés

csak amikor valaki áfát emelt akkor gonosz népnyúzó volt,
amikor valaki más multiadót vezetett be (ami szintén áfamemelés) akkor megvédte a zemberek érdekeit.

Táskás Tóni 2010.12.14. 15:38:59

@elwood: A magyar termelőtől vásárolt mérgezett uborkát áruló,adót és különadót nem fizető CBA az oké-s?

Secnir 2010.12.14. 15:39:36

@elwood:
"vajon mi visz arra egy embert, hogy Tesco kuponfüzete legyen "

a válság bazmeg. a kilátástalanság egy kuponfüzetnélküli életről. ennyi.

elwood 2010.12.14. 16:16:30

@Secnir: olvastam is erről egy novellát: "A kuponfüzet nélküli élet kilátástalansága" címmel

a főhősnek elvész a kuponfüzete, és nem akarnak neki újat adni, mindent megpróbál de elvész a bürokrácia útvesztőiben, lejár a smart kártyája, az üdülési csekkjét nem váltják be a gyógyfürdőben,
végül megiszik 3 liter szlovák Sissy tejet és leveti magát egy nem működő 3G adótorony tetejéről panelgázmaszkban

phylloceras 2010.12.14. 16:19:26

Nem teljesen ide tartozik: Már leírtam, hogy Fertődön a CBA-ban minden dolgozótól kb. 400 k-t követel a tulajdonos leltárhiány címen.
Jó magyar vállalkozói szokás szerint fenyegetik őket ezerrel (felakasztás, vagyonelkobzás, stb.).
Ők árut nem vesznek át (a főnök dolga), nincs biztonsági őr (a lopáskárt is ők fizetik). A lejárt szavatosságú termékeket is ki kell fizetniük!!! Ez ám a szopatás. Lejárt a szav. idő, meg kell venni a dolgozónak. Ez az echte magyar bolthálózat. Ezek után ki meri cikizni a tesót???

Anti Anyag (törölt) 2010.12.14. 16:32:39

@phylloceras: Ebben csak az a gusztustalan, hogy a leltártöbbletből viszont szerintem nem részesülnek, csak a vezetők.

Egyébként szívügyem a magyar termék, de CBA-ba csak végszükségben megyek be. Az összes közértjükön meglátszik ez a szarrágás, ami a környékemen van azon is.
Igénytelen az egész, pld. még mindig nem fedezték fel, hogy kenyeret, péksüteményt igazi péktől veszünk, még ha a nyereségünk kisebb is azon.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.12.14. 16:43:21

ha ezek utan sem minosit le a Standard & Poor's, akkor sose
az en cskkonyvemet meg Texasban nyomtatjak pedig Carolinaban elek

elwood 2010.12.14. 16:50:27

@hagyma: nem fog. uniós tagok vagyunk, hivatalból nem dőlhetünk be (lásd írek), ezért nem leszünk bóvli egyiknél sem, ennél lejjebb nincs. (mármint SP beosztásban, valójában még egy év sem telt el)

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2010.12.14. 16:55:04

Nekünk meg az IKEA küldött családi kártyát. Svédországból.
Egyébként mi ebben a szörnyű? Egy informatikai rendszer kezeli az adatokat, nyilván egyszerűbb is egy helyen kinyomtatni és postára adni őket.

Táskás Tóni 2010.12.14. 16:55:42

@phylloceras: Pontosan ide tartozik, a magyar bolthálózat, mint cba. Ne ekézze senki a tescót, amíg így működnek a magyar vállalkozások.Adófizetés nincs, szlovák rendszámú kocsi. II. ker. lakás vagy ház. Ez a magyar vállalkozó, ezeknek kell kiosztani a mnyp-i vagyont 3000 milliárd ft egy részét 13 év megtakarítását, a Széchenyi terv keretében.Ja ,és akinek nem inge...

elwood 2010.12.14. 17:02:50

@hagyma: ja értem
na mindegy
én meg leszoktam a mosolygásról egy kis időre

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.12.14. 17:11:36

@elwood:
ah csak azt akartam mondani, hogy a problema nem problema:)
mar ez a Tescos, nem hiszem hogy elhuznanak, de akkor sem tortenne semmi, jonne mas
mindenki ott nyomtat ahol jobban megeri

NewWay 2010.12.14. 17:17:43

@elwood:
"a multiadó forgalom utáni adó.
technikailag és gyakorlatilag is áfaemelés"

Kivéve az ÁFA csalókat, mert ezt az adót ők is megfizetik, hiába költségelik el a plazmatévét a Káeftére...

Legalább ezt az ÁFA emelést mindenki fizeti :)

elwood 2010.12.14. 17:20:22

@NewWay: tényleg, egy előnyös oldala

Dr Gregory House 2010.12.14. 17:27:16

Mi az a TECSÓ? Van olyan jó, mint a Vicodin?

ZéBé 2010.12.14. 18:06:39

Mert Angilából olcsóbb feladni egy levelet Budapestre, mint Budapestről.

Tigro82 2010.12.14. 19:29:32

ANLIÁBA dolgozom egy NYOMDÁBA és a Tesco minden országba itt nyomtatja a kártyákat, a borítékot és a levelet is és innen postázzuk!!SŐT, küldünk a Shell-től Németbe, Olaszországa leveleket! Az IKEA (ami Svéd) szintén tőlünk küldi a kártyákat!! Zsoltika mi ebben annyira meglepő???

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2010.12.14. 20:47:11

ANgLIÁBAn dolgozol egy NYOMDÁBAn és a Tesco minden országba ott nyomtatja a kártyákat, a borítékokat és a leveleket is, valamint onnan postázzátok. SŐT, küldötök a Shelltől Németországba és Olaszországba leveleket! Az IKEA (ami svéd) szintén tőletek küldi a kártyákat. Zsoltika, mi ebben annyira meglepő?

Kniight 2010.12.14. 20:49:11

@helianthus: Dehogy nem. Fogod és kib*szod a kukába :)

ArmandoBertolucci · http://nincsszabaly.blog.hu 2010.12.14. 21:00:59

Arról már volt-e szó, hogy a Teskóban ha klubkártya használata mellett elköltesz 80.000.- azaz nyolcvanezer forintot, akkor kapsz egy kupont (a fentiek szerint a Királyi Postától, amit hamarosan Nemzeti porbán viktor postának fognak hívni), amivel 400.- azaz négyszáz forint kedvezményt kapsz.

Hű, ez marhára megéri...

Ja, bocs: - Klubkártyája van?

rezsöatya 2010.12.14. 23:14:29

@Sün‼: "Ma amúgy fejtetőre állították a homár levelesládáját?"
Jól mondod Sün koma! Még decemberben ki kell homároznunk magunkat, mert januárban jön a médiatörvény, oszt lehet, homár se lesz...!

Megdobbent 2010.12.15. 00:31:07

Zsolt egy darab szar, ne vasaroljon a cba-n kivul sehol.

pruntyike 2010.12.15. 05:22:06

Ez marhaság, az én bankkártyáimat (van több is), hitelkártyámat mindig Ausztriából küldik, pedig nem ott élek.

pruntyike 2010.12.15. 05:23:27

@Megdobbent: Hallottátok, hogy a dunaharaszti CBA be fog zárni?

Egyéves Önkéntes 2010.12.15. 08:12:22

Most vagy a teszkó költözik haza vagy pedig megvették az angolok a magyar postát.
Mind a kettő örvendetes hír.

.lll. 2010.12.15. 08:38:54

teszkógazdaságos gyémántgyűrüt a népnek!

helianthus 2010.12.15. 09:02:08

@Kniight: nem tehetem, a családi béke érdekében. Pont azért kaptam, mert nekem nem volt (=nem akartam magamnak), és ne maradjak ki ebből a tök jó dologból. Még ellenőrizni is szokták, hogy mennyi pont gyűlt rajta. Nem mondhatom azt, hogy szerintem ez hülyeség, és nem érdekel, mert ezzel őket is minősíteném, azt meg minek. Van enélkül is elég feszültség az életben. Szóval ez egy aféle kegyes hazugság.

tejfogubandi 2010.12.15. 09:12:28

tényleg ez legyen a magyar gdp legnagyobb baja :)
Ikea is svédhonbol küldi a kártyát . Ott csinálják , svéd postával adják fel. Ezen mit kell balhézni ? Nem értem.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.12.15. 09:39:56

@rezsöatya:
Jéééézusmááárija!
Mi lesz velünk akkor?

Campione 2010.12.15. 09:44:26

@ArmandoBertolucci: Errő volt szó. De erre csak annyit mondok, hogy figyelj. VEttem Tesco színes vécépapírt, + 104 pontért. (nem pedig 20.000 Ft-ot elkültve)

Csak valamiért ezt nem nagyon hirdetik.

Campione 2010.12.15. 10:25:55

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Azt is tettem. :)
Meg kaptam érte még 100 Ft-ot is :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.12.15. 10:33:15

Szerintem ez a tegnapi posztcunami azért volt, mert idén már nem lesz több poszt.

cicmen (törölt) 2010.12.15. 10:38:40

Hazaköltözik a Tesco
Igen?
Jó utat!

cicmen (törölt) 2010.12.15. 10:45:41

@Sün‼: A tegnapi posztcunami mérföldkő lesz unalmas életemben! Két elsőzésem volt és szily bácsi reagált az egyik kommentemre!
Sikeres vagyok e????

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.12.15. 10:50:04

@cicmen:
Simán!
A pénztárnál át is veheted a nyereményed!

Kifordított kacagány 2010.12.15. 11:03:12

@elwood: meg azért az áfát tuti, hogy kifizeted, ebből meg csak annyit, amennyit a tesco realizálni tud áremelésekkel. ha szerencsének van, akkor nem tudja mindent. mondjuk egyszerűbb lenne nem elherdálni az adóbevételeket és akkor nem kellene ilyenen elmélkednünk.

@phylloceras: munkaügyi perről hallottak már? egyébként meg jobban járnak, ha egyvalaki bevállalja, hogy ő a hibás, így sokkal kevesebbel megúszhatják.

ilyen kuponfüzetet meg a drága mama is kap, az egész család az ő kártyájára vásárol, így elvileg időnként egész jó áron jut hozzá néhány dologhoz, ami neki nem mindegy, tekintve az óriási nyögdíját. a tesco meg nem sokra megy vele, ha a vásárlási szokásaira kíváncsi:)
az mondjuk érdekes, hogy az első füzetet megkapta egy hónapon belül, a másodikra meg már negyed éve hiába vár.

.lll. 2010.12.15. 11:09:05

odaszart a lendület

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.12.15. 11:40:29

@Secnir: Pontgyűjtő kártya nélkül nem élet az élet!

De egyszer tuti beleverem a pénztáros fejét a kasszába, amiért minden kib*tt alkalommal megkérdezik mindenhol, hogy
-Ilyenolyankártya?
- Nincs
- Nem akar?
- NEM!

.lll. 2010.12.15. 11:55:37

@ColT:

már megjelent a pontgyűjtő kártya pontgyűjtő kártyája

cicmen (törölt) 2010.12.15. 11:59:47

@Sün‼:Nem tom! Nem szaglászok! Dél volt!

Kicsi Kacsa 2010.12.15. 12:11:48

Valaki segitsen...
Ujratelepitette a parom a windowst, csak angol es nemet betuim vannak.
Hol tudom atallitani magyarra?

Alul csak ez a ket opcio van, raadasul meg a y es z is helyetcserelt, angolon van jelenleg a billentyuzet.

cicmen (törölt) 2010.12.15. 12:15:47

@Kicsi Kacsa: Kocogtasd meg 25 dekás kalapáccsal a monitor jobb felső sarkát!
Vagy az elkövetkezendő időkben minden ékezetes helyett ezt használd: Ä

cicmen (törölt) 2010.12.15. 12:17:12

@Kicsi Kacsa: Ha nem jó, jöhet a varázsszó! Billentyuzet! Mukodj!

Kicsi Kacsa 2010.12.15. 12:24:31

@cicmen: Käszänäm!

Vazz, vegigzongoraztam, melyik billentyu helyen van az ä!

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.12.15. 12:37:18

"szerintük valójában a munkahelyteremtést és a beruházásokat adóztatná meg"
Az állam a nyereségből kíván részesedni, ezért adóztatja meg a TESCOT, de ők ezt nem szeretnék, fontos a fix nyereség, ezért a munkaerőkön és a beruházásain keresztül akarja leverni.
Tehát ez egy fraudi elszolas a tecso reszerol.

Kicsi Kacsa 2010.12.15. 12:37:27

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: jo kerdes, ezt a parom tudna megmondani.
Az lehet, hogy elfelejtette beallitani a nyelvet telepiteskor?

lopicigaspar 2010.12.15. 12:40:03

sajátgép-> jobb egérgomb, tulajdonságok.
Kiírja, milyen win

Bicikliző medve 2010.12.15. 12:40:05

@Kicsi Kacsa: alt+F4, es meg van oldva a problema.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.12.15. 12:41:47

@vazsmegyeigerdezsház: Sok kisvállalkozó több nyereségadót fizetett be, mint a TESCO. Én a helyükben nem vágnék föl arra a megtelepülésük óta befizetett 11 millió forintra...

lopicigaspar 2010.12.15. 12:46:14

@Kicsi Kacsa:
nyelvi eszköztáron jobb egérgomb-> beállítások.
Itt látod a telepített nyelveket. Ha nincs magyar, új hozzáadása és feldobod

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.12.15. 12:49:00

@lófő: Meg hideg, de az nagyon :(

Az is milyen rohadt érdekes, hogy nyolcig rohadt hideg volt it a csarnokban, mire meg beérnek a fehérgallérosok, hirtelen beindul a fűtés...

Kicsi Kacsa 2010.12.15. 12:49:06

@ċsirke72: nekem azt mondtak kiskoromban, hogy az alt+F4-et ne nyomkodjam, mert a kezemre csapnak.

Kifordított kacagány 2010.12.15. 12:50:01

@Kicsi Kacsa: lendítsd fel a gazdaságot és bízz meg valaki olyant vele aki jó pénzért megcsinálja, mert ért hozzá. nyereségadót is fog fizetni.

lopicigaspar 2010.12.15. 12:51:48

@Kifordított kacagány:
de olyan céget bízz meg, aki nem az angliai NYOMDÁRA bízza a levelezését

Kicsi Kacsa 2010.12.15. 12:52:56

@lopicigaspar: nyelvi eszkoztar... na az hol van... ja, es nemetul, mert ott legalabb jo helyen van az y es a z.

helianthus 2010.12.15. 12:54:22

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: újraindítod a Népet, ez jó, tetszik, megvan a megoldás. Állítsuk le az országot és indítsuk újra. :D

lopicigaspar 2010.12.15. 12:55:39

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

jobb oldalon az óra mellett írja, hogy "De"
Oda vidd az egeret

Kicsi Kacsa 2010.12.15. 12:56:09

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: XP. De mindent nemetül ir ki, ugyhogy asszem elvesztem. Majd este megszereli a pärom.

Kicsi Kacsa 2010.12.15. 12:59:26

@lopicigaspar: igen es melyik a nyelvi eszkoztar nemetul ? Tudod te, hogy milyen tobbszorosen osszetett szavak vannak ott? Nem tudok nemetul, ez nekem igen nagy szivacs most.

lopicigaspar 2010.12.15. 13:06:51

@Kicsi Kacsa:
megvan a De felirat?
Ha igen, akkor rá a nyilacskát, jobb egérgomb és ott lesz a beállítás: die Einstellung

.lll. 2010.12.15. 13:06:54

az én gépen svájciul beszél,s luxemburgiul

helianthus 2010.12.15. 13:07:38

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: asse tudom melyik földrészen van. :) tudom, hogy freudi volt, de akkor is jó.

helianthus 2010.12.15. 13:08:49

Az én gépem urduul tud a legjobban, de töri egy kicsit a hottentottát, eszperantót és latint is.

lopicigaspar 2010.12.15. 13:11:12

ez egy tecsós téma, tessenek kérem gazdaságosangolt telepíteni

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.12.15. 13:12:00

@Kicsi Kacsa:
1. Systemsteuerung
2. Datum, Zeit, Sprache und Ländereinstellungen
3. Installieren zusätzlicher Sprachen
4. Advanced
5. Ungarisch

A Google a mi barátunk. Vagy barátnőnk?

Kifordított kacagány 2010.12.15. 13:12:34

ha az aldiban vette volna, akkor nem kellett volna újratelepíteni angolul meg németül.

Kicsi Kacsa 2010.12.15. 13:13:44

@lopicigaspar: köszönöm, megvan. Nemet es angol. Marad az esti szereles.

Köszönöm mindenkinek, aki segitett, tudtam, hogy a Homar közössegeben bizhatok. (ez most modoros volt?) :))

lopicigaspar 2010.12.15. 13:15:33

@Kicsi Kacsa:
fentebb is van segítség, ráadásul, ha megvan, akkor csak simán hozzáadod a magyart und schluss

lupetto 2010.12.15. 13:17:10

Erre laktam, nagyon fasza környék ;)
middlesex rulez

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.12.15. 13:30:21

@lopicigaspar: Aki legfentebb van, az egyszer már "összezavarta a nyelveket"...

lopicigaspar 2010.12.15. 13:35:11

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
valóban. De ez régen volt. Tán Babilonban? :)

lopicigaspar 2010.12.15. 13:54:03

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Oké, akkor stimmel a dolog. Benne volt a híradókban.
Ha jól emlékszem, túl magas lett az épület és kitakarta valami hatalmasság örök panorámáját.

Secnir 2010.12.15. 15:11:40

@Kicsi Kacsa:
"köszönöm, megvan. Nemet es angol. Marad az esti szereles.

Köszönöm mindenkinek, aki segitett, tudtam, hogy a Homar közössegeben bizhatok. "

azert az ekezetek hianaya meg most is szamottevo. bisztosan megvannak a betuid?

helianthus 2010.12.15. 15:41:06

@Secnir: nem értetted, szerintem, itt mindenki annyira segített, hogy a problémát mégse sikerült megoldani, ezért marad az esti szerelés, így maradnak az ékezethiányos betűk. Leírjam ékezet nélkül is? :D

helianthus 2010.12.15. 15:42:22

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: megkérdeztem, azt mondta törheti a jeget is, ha nem bánom, hogy lefagy.

ARK-9 (törölt) 2010.12.15. 18:17:51

Remélem (bár hiú ábránd!) hogy tényleg eltűnik minden idegen multi, akik éhbérért dolgoztatva a magyar munkaerőt ezer milliárdokat lopnak ki az országból!!! Magyarországon csak magyar cékek kereskedhessenek!!!!

Leléptem 2010.12.15. 20:01:53

Tényleg itt nyomtatják őket és a kártyákat is itt készítik. Hasonlóan az Air France vagy a Rolls Roys-hoz ezek a cégek egy nyomdában adják le megrendeléseiket egész Európára vonatkozóan. Érdekesség, hogy sok magyar dolgozik ennél a cégnél.

Leléptem 2010.12.15. 20:09:15

Egyébként nem csak a multikat kell szídni. Egy egyszerű érthető példa. Itt egy 250 ml-es Nivea tusfürdő krém 99 penny minimum azaz kb. 320 Ft. Ezen a cég 30-35% hasznot realizált és tartalmazta az itteni 17,5%-os áfá-t.
Ha nagyon unatkozol, számítsd ki mennyibe került a beszerzési nettó ár.

Utána gondolkozz el azon, hogy az a sok tetü a kereskedelmi láncban mennyit tesz rá, mire hozzád eljut (hasamra ütök, mert 2 éve nem jártam otthon) de kb. 6-700 Ft-ért.
Hogy miért hagyják ezt az emberek? Passz. Itt ez nem megy. Itt valahogy működik az élni és élni hagyni elv.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.12.15. 20:17:15

@ARK-9: Velük együtt sajnos a még meglevő fizetés is eltűnne. :(

lordjim 2010.12.15. 21:25:13

@hagyma: itt oklahomában nincs is csekkönyv,tehénszarral fizetünk

lordjim 2010.12.15. 21:32:14

@ArmandoBertolucci: te ollan hüle vagy,hogy ezér sok kupont érdemelsz,és azokat meg váltsd be gyurcsányi lovasszoborra

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.12.15. 23:38:38

nekunk meg itt nem kuldenek kuponfuzetet igaz nem is jarunk oda, szal vegyetek megtiszteltetesnek, hogy ilyenre is gondol innen a tesco:)))

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.12.15. 23:43:54

valaki meg tudna nekem mondani hany fok van Spanyolban a tengerparton most, marmint ugy altalaban?
maceras megnezni igy mobillal koszi elore is:)

Mike36 2010.12.16. 00:42:32

Elmondom miért: a Royal Mail olcsóbb mint a Magyar Posta! Ennyi és nem több. Egyébként pl. az ausztrál posta is olcsóbb mint a magyar. nem az osztrák, az ausztrál. az easydvd-ről ugyanis olcsóbban hozza el a posta a dvd-met mint a szomszéd kerületből

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.12.16. 03:07:31

@lordjim: az praktikus, csak hiaba dugdosom, Mary mindig megtalalja
koveti a tehenet valszinu
a zsebemig

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.12.16. 03:10:22

@Lewyke: azt nem tudom, nalunk 28 F, akartam Neked cserelni az idojarasjelentest de nem tudom spanyol zip kodjat
sorry
de en ugy 22 C-re saccolok

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.12.16. 07:59:25

ez már a hétvégi? vagy tán az ünnepi poszt?

Róka-Rudi 2010.12.16. 08:10:03

szily is eköltözött, hogy nincs új poszt?

phylloceras 2010.12.16. 08:39:56

@ARK-9: Egyetértek egy feltétellel: akkor minden MAGYAR multi is takarodjon haza külföldről és ne talicskázza magyarországra a külföldön megkeresett milliárdokat. (Lásd: OTP, CBA, MOL, stb), vagy a magyar multi az talicskázhatja haza a pénzt? Valahonnan ismerős ez a kettős mérce...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.12.16. 09:07:51

@phylloceras: A magyar multi nem haza talicskázza a pénzt, hanem adóparadicsomokba, és persze támogatja belőle Izrael állam harcát a terrorizmus ellen (pl. új koncentrációs táborok létesítése az afrikai éhező menekülteknek)...

Az OTP és a MOL tulajdonosai között jelentős tulajdonhányaddal még magyar állampolgár sem sok van, nemhogy magyar...

A magyar állampolgárságú multi és a többi között egyetlen különbség van. Nem jobbak, nem szebbek, nem erkölcsösebbek és nem is törvényesebbek ők sem, mint a többiek, csak a "mieink" nem halmoztak fel családilag a gyarmataikról származó emberhús-készítményeket. Merthogy nekünk tartósan sohasem voltak gyarmataink, hanem legtöbbször minket gyarmatosítottak, hol fegyveres erőszakkal, hol államilag garantált extraprofitot biztosító tőkekihelyezéssel...

É2I 2010.12.16. 09:16:33

De sokáig költözik ez a tecsó...

elwood 2010.12.16. 09:26:06

a tesco költözzön haza,

én nem nyugati tőkések jacuzziban áztatott zsíros valagát akarom hizlalni a vásárlásaimmal,
hanem igaz magyar tőkések jacuzziban áztatott zsíros valagát

mégiscsak jobban esik a parizer az akciós zsömlén, ha tudom, hogy egy igaz magyar ember vesz belőle új aranyozott élményelemet a medencéjébe

.lll. 2010.12.16. 09:32:34

mondtam én,hogy odafosott

VilMarci 2010.12.16. 09:58:32

@ARK-9: Lehet utálni azokat a multikat, amik az általunk náluk elköltött pénzből származó haszon nagy részét kiviszik. Ellenben sok olyan cég van, ami a kint keresett pénz nem kis részét nálun költi el, egyenként több száz embernek adva munkát. Két ilyennél is dolgoztam, mindkettő messze jobban fizetett, mint a többi itthoni cég, ahol megfordultam, és természetesen a teljes munkabéremre bejelentettek.

Egyébként nem hinném, hogy a Posta ingyen vinné a Royal Mail leveleit szerte az országba. Szerintem valami cseppen a kint kifizetett díjból itthonra is.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.12.16. 11:03:40

"Az idei harmadik negyedévben a legnagyobb számú bejelentés továbbra is a bankokkal volt kapcsolatos. Piaci részesedésüket meghaladó mértékben érkeztek beadványok a Budapest Bankra, a Credigen Bankra, valamint a CitiBank magyarországi fióktelepére. A biztosítóknál a Genertelt, a Gropama Garanciát, valamint az AIM Általános biztosítót érintette a legtöbb beadvány."
( penzcentrum.hu/cikk/1026321/1/a_legproblemasabb_magyar_bankok_itt_a_lista)

cicmen (törölt) 2010.12.16. 11:35:58

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: A tecsó nem elég hülye? Még felhozod a bankokat?
Van valakinek új vicce?

cicmen (törölt) 2010.12.16. 11:35:58

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: A tecsó nem elég hülye? Még felhozod a bankokat?
Van valakinek új vicce?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.12.16. 11:46:03

@cicmen: Ja!
Két Karinthy utazik a vonaton, és a dadogós kalauznak azt mondja:
"Mondja, maga megbolondult,
Mondja, maga megbolondult,
Hogy mindent kétszer mond
Hogy mindent kétszer mond?

Kifordított kacagány 2010.12.16. 12:07:56

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: most, hogy így mindezt elárultad nekik, megint gyártottál egy csomó szomorú embert, akik eddig hittek a haza igazában és a külső ellenség gaztetteiben. most kénytelenek lesznek majd minden bokor mögött az ellenséget keresni a tesco-ban vásárolt dugós puskával, amit a kuponfüzetből vettek.

@elwood: egyrészt tényleg jobb, mert majd ha medencetakarítóként éldegélsz, akkor nem lesz olyan éles a konkurenciaharc. másrészt meg nem annyira mert amikor a seggét kiemeli a élményekből, akkor beteszi valami drága autóval és kettészeli vele a suzukidat, amint épp hazafelé igyekszel a jól sikerül medencetakarításból. ehh, akárhogy is nézem ez mindenképp szívás, ha nem a te segged ázik az élménymedencében.

lopicigaspar 2010.12.16. 20:47:32

hát, a nyugtás-dvd-s-újságos poszt után nem lepődnék meg, ha jövőre ilyenkor jelennének meg a következő szösszenetek.

Időcsapda, avagy 1 évig csekkkolunk lesz a homár új neve

Mylady 2010.12.16. 20:59:45

Tessék mondani, ez már az évvégi?
Vagy ezt Pósalaky bácsi is kérdezte már?

Megdobbent 2010.12.17. 02:45:06

najovan, osszepakolok, es lehuzom a belem EDEhez, hogy bogracsozzak egyet az oreggel, kozben atbeszeljuk a kekszalagot, es megkapja a nyeremeny laptopjat tolem, Palkovicsne dedikalasaval. Lesz nagy boldogsag, a homar meg eljen a tenger feneken!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.12.17. 04:55:36

@hagyma: Mondj még valamit angolul, és bezár a Homár :D

Róka-Rudi 2010.12.17. 07:56:14

Két pápa utazik a vonaton!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.12.17. 10:49:12

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Vége-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

elwood 2010.12.17. 11:06:41

ezért tart itt ez az ország

Gam 2010.12.17. 11:41:21

anyátok picsáját frissítsétek már ezt a szart
lusta dög banda

cicmen (törölt) 2010.12.17. 11:59:26

@Gam: Ettől nem szoktak megijedni!
Tegyél lófejet az ágyukba!

.lll. 2010.12.17. 12:04:45

@cicmen:

lófaszt!:D

dél vót

Sokorai_Atala 2010.12.17. 12:31:20

Egyre jobban arra gyanakszom, hogy ez egy burkolt tecsó reklám itt.

Róka-Rudi 2010.12.17. 12:34:01

Boldog új évet kíván 2011-re a Pocsai család!

szkaccsotjeggel 2010.12.17. 12:53:45

palkovicsné bassza pofán egy leptopp készülékkel a homár szerkesztőségét.

elwood 2010.12.17. 13:27:15

a homár szarjon sünt

Róka-Rudi 2010.12.18. 08:34:44

@elwood: és akkor ki fog delelni?

brand_boy 2010.12.20. 12:01:50

@VilMarci: Már miért ne lehetne ingyen egy kölcsönösségi szerződés alapján ?
Szerintem a legtöbb ország között ilyen van:
Én kiviszem határon belül házhoz a nálad feladottat,te kiviszed a miénket házig Angliában, osztjónapot !

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2010.12.25. 13:33:07

nem olvastam végig a kommenteketn, nem tudom volt-e már... de a Royal Mail-lel tengerentúlra (vagyis nagy britannián kívülre) küldeni egyetlen(!) ilyen levelet minimális mértékben drágább csak, mint a magyar postával otthonról országon belül feladni (sic!).

...és akkor ehhez vegyük hozzá a tömeges küldemények kedvezményét is, amit még ezen felül a Royal Mail ad(hat).

olcsóbbra jöhet ki a RM külföldre, mint a MP belföldre...
süti beállítások módosítása