Tékozló Homár

Panasonic 3D plazmahorror

2010.12.17. 13:52 | jackyll | 93 komment

Naiv ügyfél 600 ezer forintért igyekezett korát megelőzve csatlakozni a 3D-s forradalomhoz (vannak már egyáltalán 3d-s tévéműsorok? tuttifrutti?), de novemberi Panasonic plazmatévéje egy hét után kapcsolóproblémával elhunyt, amit azóta is "javítanak":

Novemberben vásároltunk egy Panasonic TX-P50VT20 3D plazma televíziót. Azon keveseknek szeretnék üzenni figyelemfelhívás jelleggel, akik szintén ilyen típus vásárlását tervezik. Csak abban az esetben tegyék, ha fel vannak készülve arra, hogy a Panasonic kritikán aluli módon kezeli a garanciális problémát és 2x-3x több időt lesz a TV a szervizben, mint otthon.

Az első üzembe helyezéstől számított 7. napon a TV elromlott. Bekapcsoláskor csak egy kattanás, se kép se hang. 3 nap múlva küldték a futárt, aki elvitte a szervízbe. Azt mondták, hogy tönkrement (kiégett) a bekapcsolásvezérlő modul, Hamburgból kell rendelniük a cserealkatrészt. Ez 3 napot fog igénybe venni.

3 nap múlva már 1 hetet mondtak. 1 hét múlva közölték, hogy még mindig nem érkezett meg, de már "megsürgették" az ügyet és különben is legyek türelemmel, mert 15 napon belül kell megjavítaniuk. Most, a 15 nap leteltével pedig ismét türelemre intenek, merthogy "a 15 nap nem kötelező jellegű". Jelenleg 21 napot mondanak az alkatrész érkezésére.

Az ígérgetésen kívül semmit nem tesznek, ahányszor visszahívást ígértek soha nem tartották be, a totális tehetetlenség látszatát keltik minden egyes alkalommal.

Felvettem a kapcsolatot a fogyasztóvédelemmel. Ott sem tudtak segíteni: "esetleg a boltnál reklamáljak, a vásárló megtartása érdekében meg szoktak egyezni." Majd a 21 nap leteltével hívjam fel őket ismét.

Eddigi mérleg: a TV 7 napig működött és 17 napja van szervizben.

Több, mint nevetséges, hogy egy ideje azzal a "különleges ajánlattal" hirdeti a Panasonic ezt a típust, hogy 5 év garanciát vállalnak rá.

U.i.: Aki esetleg UPC Direct HD csomaggal szeretné használni: a HDMI csatlakozón keresztül nem megy át a hang, csak analóg kábellel.  Kompabilitási probléma van a TV és a Philips DSR-8111 (Made in Ukraine) beltéri egység között. Más beltérit nem tudott adni a UPC, állítólag csak ez az 1 HD típus van a kínálatukban.

Panasonic központi ügyfélszolgálat: tudnak a hibáról, de még nem találták meg a megoldást, dolgoznak rajta, majd értesítenek...

A történtek egy 5.000 Ft-os készülék esetén is méltatlanok lennének, de egy közel 600.000 Ft-os TV esetén felháborítóak. Miután ennyi pénzt otthagytam, az lett volna a minimum a Panasonictól, hogy nem a jogszabályokat, hanem a vásárlói elégedettséget helyezik előtérbe és amennyiben a csúcskategóriásnak nevezett készülékük 1 hét alatt tönkremegy, azonnal cserélik és mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne alakuljon ki a vásárlóban az az érzés, hogy más gyártó ötöd ennyibe kerülő termékével is jobban járt volna, mint ezzel a fél milliós rakás szarral.

Panasonic, Magyarország, 2010.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AlexWolf 2010.12.17. 13:54:53

"fél milliós rakás szarral." tetszik ez a konklúzió!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 13:56:52

Biztos beázott, berozsdált a panel, mikor szervízbe vitték.

gyafi 2010.12.17. 13:57:09

Menjél vissza a boltba balhézni, verd az asztalt. Meg mindenféle panasonikos címre küldjél levelet.

xaba99 · http://landf.blog.hu 2010.12.17. 13:58:00

adtad volna inkább nekem az árát

van 600000 Ft-od TV-re, de 50-et sajnálsz ügyvédre?

Koholmány 2010.12.17. 14:01:25

"hogy más gyártó ötöd ennyibe kerülő termékével is jobban járt volna".
Akkor miért azt vetted?
500 ezerből veszek 4 szobába 4 darab 82 centist 125 ezerért. Lehet jobbat.

ugyan_pityu! 2010.12.17. 14:04:14

finoman ívelt történetvezetés, végén diszkrét csúcsponttal.
"félmilliós rakás szarral"
ez bájos volt.

Leadfoot 2010.12.17. 14:06:28

Szerintem kiégett a képcső.

ámbátor 2010.12.17. 14:19:57

600.000-ért normális műsor jön a tévéből, vagy ugyanaz a szar, mint egy Junosztyon?
Amíg ennyire fos a műsor, tök fölösleges pénzkidobás a drága tévé. Addig jársz jól, amíg szervízben van. Addig olvass valamit.

Secnir 2010.12.17. 14:22:15

Naiv ügyfélnek üzenném:
1. nézzen utána a fogyvédtörvényben, hogy beszállítás után mennyi idővel kell cserekészüléket kapnia - illetve mikor kell visszakapnia a pénzét. meg mikor vásárolhatja le. gugli a barátod, wiki a barátnéd.
2. mielőtt guglizik, adjon nekem 50-et, és elintézem. kis címletű tízezresekben kérem, a szerviz előtt állok majd fekete napszemüvegben és ballonkabátban, bal kezemben kék rózsa, jobb kezemben egy csőre töltött sportfogadás lesz. Cselből (hogy a szervizeseket megtévesszem) először villamosra szállok, de ne kövessen...

Bakter 2010.12.17. 14:23:05

1, mutasson a kedves beíró egy olyan műszaki terméket, ami nem romlik el, akár az első napon. Akinek nem romlik el, az elégedett, akinek meg igen, elégedetlen és anyázik (az utóbbiak vannak jóval kevesebben). Ez a dolog természete.
2, a törvényben nincs meghatározva kötelező jellegű javítási idő, de a gyártó a saját hatáskörében meghatározhat ilyet.
3, az a félmilliós rakás szar meg az egyik legjobb tévé a piacon. A többit lásd az 1. pontban.
Ja, semmi közöm a Panasonichoz.

ArnoldBácsi 2010.12.17. 14:26:05

600 ezret tvért?
dobtad volna inkább ki valamelyik kukába :D

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 14:27:30

@Bakter: Ha a javítás várhatóan 14 napnál tovább tart, cserekészüléket keell biztosítaniuk.

É2I 2010.12.17. 14:28:37

Ha 5 év rá a garancia, 5 év múlva meg is kapod. :O
Mondjuk egy ilyen árú tv-nél már én is elvárnám, hogy ne egy heti működés után adja be a kulcsot. Nem beszélve a hajbókolós, qrva gyors javításról, sűrű bocsánat kérések közepette.

Ja és bár nincs 3D-s tv adás, a legtöbbjük a rendes adást is képes 3D-síteni. Ami persze nem olyan mint egy eleve megfelelő kamerákkal felvett műsor, de több a semminél. Illetve vannak már garmadával kiadványok nem beszélve az internet rejtettebb zugairól.

Bakter 2010.12.17. 14:29:25

@atpijkamo:
Az kölcsönkészülék, amire te gondolsz. Csak hogy a fogalmakkal legyél tisztában.

Bakter 2010.12.17. 14:34:17

@atpijkamo:
Qrvára nem mindegy, - és nem is jár minden helyett automatikusan.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 14:36:36

@Bakter: "nem is jár minden helyett"

Vicces lenne. Úgy én is vállalok 5 év garanciát, hogy 259 hétig a szervizben áll a készülék.

hawkeye 2010.12.17. 14:38:53

Minek vesz valaki 3D-s tévét, ha nincsen hozzá műsorforrás?

A konvertált filmek minőségben, térhatásban meg sem közelítik az "eredeti" 3d-seket.

Ha a szerviz alatt a Pana Kalotaszegi úti "márkaszervizét" érted, akkor már nem is csodálkozom.
Az a Panasonic szégyene.
Javítás nincs, csak komplett modulcsere, az ott dolgozók stílusa pedig fennhéjázó, és lekezelő, esetenként paraszt.

Még jó, hogy a Pana termékek ritkán romlanak el... :)

É2I 2010.12.17. 14:41:41

@Bakter: "az a félmilliós rakás szar meg az egyik legjobb tévé a piacon"

Fűteni biztos :P

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 14:42:21

@hawkeye: "Minek vesz valaki 3D-s tévét, ha nincsen hozzá műsorforrás?"

Azé, hogy legyen valaki, aki fizeti a fejlesztés költésgeit, és pár év múlva mi csórók is megvehessük az akkor már tizedannyiba kerülő készülékeket. Meg villogni se rossz.

Ügyfélnél volt a falon egy akkora tévé, hogy aszittem, az a fal.

plony 2010.12.17. 14:45:30

Tanuljátok már meg végre, hogy a szervizt rövid i-vel kell írni!

Bakter 2010.12.17. 14:48:01

@atpijkamo:
A nonszensz elméletedet nem kell kommentálnom.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.12.17. 14:56:42

Most hogy egy hete megvan a 3d tv megneztuk otszor a srekket, hatszor az avatart, negyszer az aliz csodaorszagbant. Ugy izgulok holnap mint nezunk? A srekket, vagy az avatart, vagy az alizt?

nagymis 2010.12.17. 15:00:14

Én már megjártam a panasonic-al és azota kerülöm... szerintem már csak a neve van meg ás semmi más!

2010.12.17. 15:03:24

Nos, részemről együtt érzek a vásárlóval. Nem kell azért fikázni őt, mert futja neki drága TV-re.
Jómagam csak álmodhatom ilyen technikáról, de remélem, hogy míg jók a szemeim, addig megfizethetővé válnak ezek a 3D-s dolgok - és akkor veszek egy jóárúsított sokdés lapostv-t. Meg még egyet, mert olcsó.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2010.12.17. 15:04:15

A panasonic egy fos. A UPC szintén. Javasloma T-t. Igen, lehet anyázni, hogy T, de egy Cisco IP box azért csak Cisco, és nem kínai dzsinka.

Bakter 2010.12.17. 15:05:25

@atpijkamo:
No, ennek örülök;)
Egyébként gyártótól függ: vannak olyanok, akik automatikusan cserélnek pl 30 nap után, ha valamiért nem sikerül a javítás, és vannak olyanok, akik nem. A törvény (már) nem kötelezi őket.
Nálunk múltkor egy félmillás noti állt vagy két hónapig egy pitiáner, de idegesítő hiba miatt, amíg a "gyártó" és a valós gyártó megtalálta a firmware-ben lévő bugot. Ez a műfaj manapság már ilyen. Az egymást hajszoló gyártók kiforratlan, funkciókkal telerakott, agyonbonyolított készülékeket dobnak piacra. Aztán majd a felhasználói és szerviztapasztalatok alapján javítják a hibákat a széria következő sorozatában.

Sokorai_Atala 2010.12.17. 15:05:33

Az én kis hálószobai tv-m 20ezerre le volt értékelve, mert utolsó db volt. De én még 2ezer Ft-ot lealkudtam, mert volt egy karcolás rajta. Működik is 3 éve:)

Bakter 2010.12.17. 15:07:28

@nagymis:
Ezt a szöveget mások más gyártónévvel elmondhatják. Gyakorlatilag az összes márka neve behelyettesíthető.

Sanyi 2010.12.17. 15:09:47

Vasarlastol elallas hibas teljesites miatt (nem megy at a hang)?

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2010.12.17. 15:09:53

Ez igen kérem! 6gurigát egy tévéért!

Fogyasztói társadalom tökéletes birkája vagy e?

Esetleg VVDzsörzi izzadó herezacskóját szeretnéd látni 3D-ben ennyiért?

***************!!!

Kimoderáltam magamat.

tocibacsi 2010.12.17. 15:13:49

Szerintem teljesen jogos a felháborodás, sanszos, hogy ha azt mondják a szervizben, hogy T. Posztoló, a magyar jog ad nekünk n. napot a javításra, ha azon belül nincs kész, azonnal szállítjuk az új kütyüt, kérjük türelmét satöbbi, plussz tartják a szavukat, visszíhávják stb., akkor nem rohanna egyből a homárhoz...

Amit nem értek: UPC-s rész - mai magyar viszonylatban hozzáférhető TV adáshoz egyáltalán bármilyen TV-t venni?!

tocibacsi 2010.12.17. 15:20:25

@Bakter: szerintem Te nem érted a lényeget: az ember általában a töketlenkedéstől, ígérgetéstől, azok be nem tartásától lesz ideges... és igenis, b*meg bárki bármit mond, amikor az ember valmiért relative sokat fizet, jogosan várja el, hogy az esetlegesen amúgy kőbunkó alkalmazottak is legalább képmutatsból helyén kezeljék a dolgokat... És nem azért, mert a gazdagnak több jár. Nem. Hanem azért, mert a 600ezeres TV nem azé 600, mert 5x anniy műanyag meg elektr.alkatrész van benne... 10 év múlva a 20000p-s 8Ds TV 73.1-es hangrendszerrel lesz 600 ezer, ezt meg utánad basszák majd 5 forintért, amin még szintén lesz bőséges hasznuk... Az árkülönbséggel igenis elvárható az az extra figyelem, amivel pl. halál természetesen szembesülsz egy prémiumkategóriás autókat forgalmazó szalonban

Tomtomnemtom 2010.12.17. 15:23:48

Egyszer én is vittem Panát garanciálisra. A válsz: ennek japán a sorozatszáma, így csak fizetés ellenében javítják, vagy vigyem vissza külföldre, ahol vettem...

Kenderice 2010.12.17. 15:24:01

1. Cserekészüléket nem kötelező adniuk, a törvényben ilyesmi nincs benne. Ha adnak, az ő gesztusuk.
2. 30 nap elteltével (szervizbe adástól számítva) be kell ballagni a boltba és írásban (vásárlók könyve) el kell állni a szerződéstől jelentős kényelmetlenségre hivatkozva.
Ha elfogadják, akkor a vételárat vissza kell fizetniük, ha nem, akkor békéltető testület majd bíróság.
3. Lehet várni akármeddig a javításra.

isti77 2010.12.17. 15:24:31

És a 3D-szemüveg még jó, amit hozzá kaptál?

A Kalóz 2010.12.17. 15:29:54

Akkor már inkább vászon + 2 jó projektor... Csak ugye lehetetlen szerezni hozzá filmet. Amíg ennyire drágák a 3D-s tévék szerintem nem érik meg venni őket, mert néhány év alatt óriási értékvesztésen mennek át + el is avulnak rendesen és ott találod magad, hogy basszus most harmadáron sokkal jobb tv-t lehet venni + most már több a 3D-s film is hozzá.

Secnir 2010.12.17. 15:32:15

@isti77:
a 3D szemüveget már ezer éve feltalálták.
az enyém (most néztem meg) mind a 3 dimenzióban létezik. sőt!
ha megyek vele, akkor már 4
ha meg időben mozgok vele, akkor már 5D-s a szemövegem. s vele én is.

Secnir 2010.12.17. 15:33:45

sőt!
továbbmegyek: ha ugyanabban az időkiterjedésben mondjuk a T. Omárra kommentelek, ami ugye 2D (mert sík), az már 7D.
b+ ti meg még csak a 3D-nél tartotok...

Secnir 2010.12.17. 15:37:00

sőt!
ha mondjuk nézek egy izgalmas pornófilmet, és közben törpeharcsát pucolok, akkor az nem hangalámondás, hanem a film orrbeli megjelenítése, tehát halszag a tévépunci harmadik dimenziója, hiszen nemcsak látom, hanem szagolom is.
na az is 3 vetület (3D), mégsem kell hozzá szemüveg.

Secnir 2010.12.17. 15:43:50

tehát tisztázzunk valamit: ez a TV csak 2D.
az igazi 3D TV úgy néz ki, mint egy kocka, amibe minden oldaláról belelát az ember. ha akarom elölről nézem az autós üldözést, ha akarom akkor oldalról.
vagy a család körbeüli, és elmeséli mindenki, hoyg a saját oldalán mit lát.

Bakter 2010.12.17. 15:48:14

@tocibacsi:
Én az objektív, műszaki és törvényi oldalról beszéltem, ha nem tűnt volna fel.
A szubjektívitás más kérdés, és igen, elvárható lenne ez meg az. Csakhogy nem mindig ilyen egyszerű.
Mivel szervizes vagyok - de más vonalon - nagyon jól ismerem az érem másik oldalát is. Például, amikor a szerviz azt látja az alkatrész rendelésben, hogy holnap szállítják a cuccot, jelzi az ügyefelének, aztán másnap az alkatrész helyett a "bizonytalan szállítási határidő" státusz jelenik meg. Vagyis az ügyfél és gyártó között a szerviz magyarázkodhat. Mert ugyebár alkatrész nélkül nem lehet javítani. Valaki azt is írta, hogy modul szinten cserélnek. Igen, mert az egyes gyártók nem engedik az alkatrész szintű javítást, hanem visszakérik a kiszerelt panelt. És a csere sem úgy megy, hogy a szerviz eldönti: cserél. Arra a gyártó ad vagy nem ad engedélyt.
Szóval lehet itt okoskodni, attól a dolgok még úgy mennek, ahogy. És nem kell nyugat-európai példákat hozni, mert ott sokkal több mindent megengednek a gyártók egy szerviznek vagy kereskedőnek. Ja, és 2*-3* annyit is fizetnek nekik, mint itt keleten.

papamix 2010.12.17. 16:11:52

Szivatnak anyám,Stop.
Engem is fiam,de nekem jobb.
Sajnos igy van mindennel az ember,ha vesz valamit.
Én a kávéfözőgéppel jártam igy 130 rugó volt, már 3x cserélték.

isti77 2010.12.17. 16:16:38

@Secnir: nem egészen ez volt a kérdés. Do you gavaritye ungarisch?

Amúgy nem tudom, miért kell itt többeknek kiakadni azon, hogy 600 ezerért vesz valaki TV-t. Régebben egy 32 collos képcsöves került ennyibe, és akkor még valamivel többet is ért az a 600 ezer Ft.
Sőt, a '80-as években a fadobozos, 63 centis Jácint TV volt 25-30 ezer Ft, az az akkori átlagfizetésekhez képest ugyanannyiba került, mint most ez a szemfényvesztő hulladék. Mi a probléma? Ez se nagyobb hülyeség, mint egy telefon 200 ezerért, hitelre. Igaz, nem is sokkal kisebb. Kinek mi a fontos.

tibszi 2010.12.17. 16:35:10

de édes jó Istenem, mennyi hülye van ebben az országban sok pénzzel...
Ha gondolkodtál volna, vagy esetleg utanánéztél volna mit veszel akkor most nem lennél ilyen helyzetben (amúgy itt most nem arra gondolok, hogy a Panasonic szar márka lenne, hanem magára a 3D technológiára). Tudni illik:
1) A 3D technológia előfeltétele a digitális jel küldés a kábeltv szolgáltatók felől. Jelen esetben Magyarország digitális lefedettsége nem éri el a 25%ot. Persze léteznek átalakítók meg különböző megoldások, de általában ezek kompatibilitási zavarokhoz vezetnek mivel nincs egy egységes platform, minden gyártó más hardware-eket használ a TVihez.
2) A második fontos felvétel hogy a TV adók full HD (1080i) felbontásban legyenek, így élvezhető csak teljes egészében a 3D. De mivel Magyarországon az első feltétel sem teljesül ezért a másodikat már az kizárja...
3) Jelenleg a 3D technológia kb 15-20%ban különbözik az előző platformtól, azaz a LED tvtől. Ebben is ugynaúgy led panel van, csak egy turbózott változat több MHz-val. Magyarul semmi értelme 2szeres áron megvenni csak mert 3D felirat van rajta.

Az hogy elromlott, sajna így jártál, a garancia problémáért pedig teljes egészében neked adok igazat, ilyen értékű tévénél elvárható az azonnali csere. De azt ajánlom máskor előbb érdeklődd meg mit tud és mennyivel jobb elődjénél az a technógia amit te használni akarsz egy ilyen készülékkel. Naivság ha azt hitted hogy te majd 3Dbe nézheted a Barátok közt-öt... Ezek a technológiák 10-15 évvel előrébb járnak mint amit a magyar tv piac elbír.

Bakter 2010.12.17. 16:44:46

@tibszi:
2, a full hd 1080p
3, mi van? Ez egy plazma tévé,ember. Hogy lenne már benne ugyan az a panel, ami egy "led tévében"? Ami szintén hülyeség, mert valódi led tévé legfeljebb kísérleti stádiumban, laboratóriumban létezik. Amit "led tévé" fantázia neveken eladnak, azok lcd tévék, ledes háttérvilágítással, ráadásul abból is a rosszabb variációból, azaz edge dimmeresek.
3d forrás pedig BD egyre több van-lesz.

imittto 2010.12.17. 17:03:46

Menj be a szervízbe és mondd hogy látni szeretnéd a készüléket...egy barátom dolgozott ilyen helyen, nála voltak mozidélutánok azokon a plazmákon amik "szervizben voltak"...

Ártatlan Méz Előd 2010.12.17. 17:13:14

@tibszi: Igazán nem értem az oltást a sok csóringertől. Ha történetesen lócitromra vágyik fél milláért akkor vegyen azt, az ő dolga. Ettől még jogos az elvárás, hogy azt kapja a pénzéért, amit ígértek neki.

Gábor a Jobbszélső 2010.12.17. 17:31:08

Eloszor is gratulalok a TV-hez! (ironia nelkul)

Kitartas a porul jartnak! Remelhetoleg -biztos- meg lesz javitva, es elvezheti az 50" meretu legjobb TV-t ami ma kapni lehet. Ha lenne lehetosegem, en is ilyent vennek, illetve talan lemondanek a 3D-rol egy merettel nagyobb kedveert. V20 a kovetkezo meretbol.

Gábor a Jobbszélső 2010.12.17. 17:34:08

@Secnir: kivanok neked sok halszagu puncit! Szerencsere nekem meg nem volt ilyenhez szerencsetlensegem :-)

alphabravocharlie 2010.12.17. 17:43:22

"...a HDMI csatlakozón keresztül nem megy át a hang, csak analóg kábellel."
Azért vettél 600ezres tv-t, hogy azon a fos kereskedelmi adásokat nézd? Fail.
(Kötözködők kedvéért: gondoltam esetleg van blu-ray film gyűjtemény, és az 1milkós projektor alternatívája lett volna tv)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 17:50:09

@alphabravocharlie: Miért, egész jó ismeretterjesztő csatornák vannak. Meg talán sport is.

Ha a VV4 dugásokat akarta 3D-ben nézni, az valóban szánalmas lenne.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 17:51:45

@Secnir: "amibe minden oldaláról belelát az ember"

A 3D "kijön".

alphabravocharlie 2010.12.17. 17:55:24

@atpijkamo: Mondjuk a Natgeo+Discovery valóban jó lehet hdben. Nadehátakkoris...

pazola 2010.12.17. 18:55:02

A posztolo feltetelezte, hogy sajnalni fogjak azert, mert vett egy hatszazezres tevet ugy, hogy nem tudja hasznalni arra, amire valo?

dr. Aullah 2010.12.17. 19:23:36

@vazsmegyeigerdezsház: :DDDDDDDDDDDDDD

600ezres TV nagyobb vicc, mint a 200ezres telefon. De hát a sok hülye snobnak ez kell... sajnálni nem tudom őket.

Amúgy fateromék vettek 91ben egy 63cm képátlójú Orion TVt. Igaz abban nincs 3d, csak kettő darab D. Igaz, hogy nincs rajta 356353 csatlakozó csak 2. Igaz, hogy 4 szer már elromlott, de mindig meg tudtuk javítani. Mai napig használjuk.
Vajon a poszt toló TVje meddig bírja?

Xezs 2010.12.17. 20:21:11

Ez olyan tévé hogy fel kell hozzá venni egy polárszűrős szemüveget, vagy mitől 3D?

Vagy csak parasztvakítás?

juhaszcs 2010.12.17. 20:35:37

600 ezerért tv vazze?
Mi az anyáddal foglalkozol te vagy az Orbán vezér?
Hol laksz palotában?
Megérdemled!:-))
Remélem sokáig szivatnak még!

Oli Garha 2010.12.17. 23:52:50

@Jack/rendetteremt/: nyihááááááá ez jóóóóó volt :-)))))

thinker_ 2010.12.18. 01:28:46

@ámbátor: a tévén nem csak "műsort" lehet nézni. vagy ez újdonság számodra? :)

Megdobbent 2010.12.18. 02:09:48

Najovan, hat legyen mar egy kis emberseg a josvajdaju posztolban na! A szervizesek majd pont rohannak ot felhivni, hogy viheti a tv-jet, amikor vegre 3d-ben nezhetik a valovilagot meg az eneklos vetelkedoket. Megaztan nyilvan vittek be hazulrol ikszbokszot vagy valamit. Es az 5. panaszonik gariev vegen telleg visszakapja majd :>

Jah, ize, 3d-siteni barmit meg egy rovid programocskaval lehet (jep, tv-t is), sima szines szemuvegre de minden masra is. Kalap szart er, pedig en allithatom be, hogy milyen mely legyen a kep. Gondolom ezt urgyik-csippel sem lehet hatekonyabban :)

Szoval na vegre a kemenysajtos mikroblogger es a budai affektalo szimpi anyuka mellett vegre van egy falnyi TV-s panaszosunk is :)))

3D az isten, nem vitas :)

Najo, persze veleerzek szivem minden dobbanasaval, es hajra!

Megdobbent 2010.12.18. 02:13:58

Mas: vagy 8 eve volt az egyik MM-ban egy ilyen "jovo" kiallitas, ott lattam egy siman, szemuveg nelkul nezheto 3d tv-t. Hatakkor most mi ez a hiszti, hogy na meg 4-5 ev es kitalaljak? Az, amit lattam, az ott volt, mukodott, fasza kepet adott, igaz oldalrol hujen nezett ki, de akkoris...

Nem ertem en mar ezt a modern vilagot.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2010.12.18. 09:11:58

@Megdobbent: Igen, de kereskedelmi forgalomban még nincs, de már dolgoznak rajta gőzerővel.
www.nol.hu/lap/infovilag/20101120-felre_a_szemuveggel

rainman35 2010.12.18. 11:10:11

HDMI csatlakozón is megy rajta a hang, csak tudni kell melyik HDMI bemenet támogatja. Ennél a tévénél a hátsó 2-es számú HDMI bemenet. És a beltéri egységen lévő HDMI csatlakozónak is nativnak kell lennie, hogy a hang is átmenjen rajta.

legpestibb 2010.12.18. 15:00:30

Nem olvastam el minden kommentet de szánalmas ami itt megy. A levélíró nem arra volt szerintem kíváncsi, hogy bárki is kioktassa meg a "tök fölösleges a 3d TV" hozzászólásokra. Baromi irigyek vagytok, tisztelet a kivételnek. Szomorú...

Pukkandúr 2010.12.18. 15:41:13

sajnos fél millióért valóban csak egy rakás szart tudsz venni, de legalább meg lett fizetve a tanulópénz:)
következő alkalommal valóban csúcskategóriásat vegyél, és nem lesz gond :)

Xezs 2010.12.18. 16:42:39

@legpestibb: Ó, ezt már rég meg kellett volna szokni itt a Homáron.

Ha valaki a Homáron bevallja hogy drága cuccot vesz akkor azért van leosztva hogy mit kulákoskodik, ha meg olcsót akkor meg büdös proli aki sajnálja a pénzt.

Itt nincs igazság :)

kulup 2010.12.18. 17:06:05

@Bakter: Milyen hülyeség már, hogy a full HD az 1080p. A HD-ban sugárzó TV-k jelenleg mind 1080i-ben (esetleg 720i-ben) adnak, egyszerűen ez a szabvány. Az 1080p (progresszív) a blu-ray-en van. Egyik se rosszabb a másiknál.

Megdobbent 2010.12.18. 21:21:02

@MolnarErik: Na ez oke, csak erted, nekem ott a bibi, hogy mar ott volt vagy sok eve mukodoen az egesz miskulancia. Szal akkoriban azt hittem, hogy meg max 1 ev, es bejon piszokdragan, na most ebbol mara annyi lett volna, mint egy CRT :) De megakadtak, javitgatnak, varialnak, mikozben a szemuvegesek legjobb mukodesukben lehetnek olyanok, amit en ugy sok eve szemuveg nelkul lattam, tehat sok szegyelnivalojuk nem lehet :)

legpestibb 2010.12.18. 21:30:05

@Xezs: Régóta olvasom a blogot de a kommenteket általában nem szoktam. Na most mégis... Én pl. tökre nem sajnálom senkitől a 600 ezres tv-t és nem is vagyok rá irigy.

Manci néni, a szomszéd 2010.12.18. 22:32:52

Szerintem csak a sorkimenő trafó húz át, az lehet a baja. Lekapod a hátulját, leszigszalagozod és kész is van.

Hurri Kán 2010.12.18. 23:32:53

Legmegbízhatóbb a szovjet színestévé

Xezs 2010.12.19. 01:11:04

@legpestibb: Én sem sajnálom tőle. Mindenki arra költi a pénzét, amire akarja.

@Manci néni, a szomszéd: Biztos hogy az lesz a hiba. Nem is értem, mi a fasznak szervizeket fenntartani, ha egy blogon ilyen fantasztikus tanácsok segítségével minden probléma megoldható. Valahogy Gyurcsoknál is így működik a távgyógyászat.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.12.19. 03:34:16

Aki plazmatévét vesz, sikeres ember nem lehet. Az LCD a legmegbízhatóbb, és a legjobb, főleg a LED-es világítású. És LCD-ből is van 3D-s.

Megdobbent 2010.12.19. 06:41:31

Gomboc Arturnak is lcd teveje van. (tobbek kozt, eh-eh-eh)

MeeCee 2010.12.19. 14:08:42

Nálunk Pana plazma, garanciában alaplap csere, 1 hét alatt jött meg az alkatrész külföldről, szerelő házhoz jött, csere, aláírás, viszlát.

lomposfarkas 2010.12.19. 19:42:59

Ezek a legjobb történetek a Homáron! A vadász, aki szeret szopni, haha! Rögtön tisztáznám, hogy 2002 óta nincs tv-m, nem írigy vagyok. Szerintem a szervízben is röhögnek az ilyen marhákon :))
Viszont az esettől függetlenül sok márkaszervíz személyzetét (Canon, Nikon, ezekkel volt tapasztalatom) összezárnám pár huncutkodó mandinka négerrel.

Xezs 2010.12.19. 23:56:52

@lomposfarkas: Miért marha? Nem biztos, hogy az überfasza tévéjén gagyi megasztárt meg ikszfaktórt néz. Lehet hogy ütős filmeket tol blu-rayről. Ahhoz meg már illik egy faszányos tévét venni.

Nem védeni akarom de nem arra költi a pénzét, amire akarja?

mohopasi 2010.12.21. 12:20:09

A szervizelési problémára nem térnék ki, de aki 1 db készülék többszöri meghibásodása miatt hosszútávú következtetéseket von le egy adott készülék minden darabjáról, esetleg az egész márkáról, az.... öööö.... hülye.

poseidon 2010.12.21. 15:38:49

Gratulálok! Szerintem is jól választottál! (az összes tv-eladó ismerősömnek plazmája van) Én is ilyesmit veszek majd, ha megmakkan a 100Hz-es LG-m.

Az más ügy, hogy ez épp besz@rt... :-(

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2010.12.22. 02:54:19

@Gábor a Jobbszélső:

Mert kezdő vagy! Én még olyant is láttam, hogy a szőr vége teljesen kifakult a lecsorgó vizelettől! :D

Gábor a Jobbszélső 2010.12.22. 19:02:10

@Megszívtuk-Waze: Istennek legyen hála, vagy 10 éve nem láttam közelről szőrös puncit. Annál gyakrabban finom csupaszt :)

mokas_gizi 2010.12.23. 02:49:58

Feltételezhetően ezt így csak a Panasonic Magyarország csinálja, külföldön tőlünk nyugatabbra nem így mennek a dolgok...

Itt sajnos bármit meglehet tenni a vásárlóval, túl sok mindent úgy sem tehetsz és ezt tudják a boltok is...

rexter 2010.12.24. 14:30:19

szerintem ez olyan tv lehet mint sef bacsie a szosz parkban ha rosszul nyomkodod eletre kel es kinyiffant mindenkit.

Attee 2010.12.25. 21:00:55

Nem tudom, miért fanyalognak egyesek, ha egy-egy új technológia megjelenik a piacon, az először baromi drága, ez természetes dolog. Meg az is, hogy van, aki mégis megveszi, így lehet egyre olcsóbb és olcsóbb...Nem olyan régen még a Blu-ray volt megfizethetetlen, azelőtt a DVD, VHS, színes tv, stb...

Murphy már régen megmondta: "ami elromolhat, az el is romlik..." Ez nem azt jelenti, hogy a Pana roszabb lenne bármelyik márkás társánál.
Amúgy még a technológia alapja, maga a plazma TV sincs kiforrva teljesen, hiszen viszonylag új technológia a piacon, hiszen a '98-as naganoi téli olimpián mutatozott be, mégha az alapelv jóval régebbi is...
Alapvetően nincs baj a plazma technológiával, megvannak a korlátai, de bizonyos tekintetben jobbak az LCD-nél. (Bár...a LED háttérvilágítású (Ezen belül is a kijelző mögött közvetlenül elhelyezett fehér, illetve vörös-zöld-kék LED-ek) LCD-k már komoly ellenfelek, magas kontrasztarány, szebb színek...) de a plazma még így is veri pl. sebességben. Plazmát viszont kis méretben nem gyártanak az aránytalanul magas költség, illetve a technológia korlátai miatt. A villamosenergia-fogyasztásról: E tekintetben a LEDes LCD-k verhetetlenek, de a plazmákról elterjedt "atomerőmű igény" csak az első generációsokra vonatkozik, sokat fogyott az étvágyuk. Ráadásul ez is képtartalom-függő, a csúcsfogyasztás max beállításokkal, full fehér képpel értendő...
Na de egyébként is mindkét technológia átmeneti, szerintem nem marad annyi ideig, mint a jó öreg elektroncsöves technika, a CRT. Máris itt kopogtat az OLED, aztán esetleg a holotechnika...

A 3D-ről...Ma még elég kezdetleges megoldások vannak, az alapja mindegyiknek a két, egymástól kissé eltolt kép, az egyik kép csak az egyik szemünkkel, a másik csak a másik szemünkkel látható. (Aki látott már sztereo dianézőt, az sejti miről is van szó.) Szerencsére a kék-piros szemüveg borzalom lassan feledésbe merül, most az LCD szemüveg az aktuális. Ennek az a lényege, hogy szinkronizálva van a TV-vel, és amikor a TV képet vált, a szemüveg a megfelelő szemünket takarja le. Egyszerű technológia, semmi misztikum. Már anno a '90-es években az nvidia RIVA TNT kártyákhoz is volt ilyen szemüveg, de az akkori monitorok frissítési frekije miatt (a legjobban is csak 100-120Hz-ig kúsztak fel...) fejfájdító volt. A szemüveg nélküli 3D lényege egy különleges polarizátor, ami a kijelző elé van helyezve. Hátránya az alacsony felbontás, és csak bizonyos látószögből élvezhető. Előnye a "röghöz kötöttség" hiánya.

A valódi megoldás szerintem a holográfiában rejlik...majd.

varvizib 2011.01.08. 16:04:16

Az elvárható MINIMUM lett volna a cég részéről egy cserekészülék biztosítása a javítás időtartamára. (Vagy egész egyszerűen a fogyasztónál hagyva.)

yoh1 2011.04.30. 18:55:34

Üdv!

Én egy 42" -os Panasonic plazmát vettem pár hónapja.Bár ne tettem volna ! A képernyőbe beégett ez 1ik kereskedelmi csatorna lógó. Az ügyfélszolgálat kritikán aluli ! Soha többet Panasonic !

pumajoe 2012.10.03. 09:44:15

@yoh1: Te szerencsetlen. A beeges minden plazma technologian alapulo TV-nel fennallo lehetoseg. Semmi koze ahhoz, hogy Panasonic. Arrol ok nem tehetnek, hogy hulye vagy hozza es nem tudtad, hogyan lehet ezt elkerulni. (egyebkent is valoszinuleg csak ghost, ami idovel kimosodik, mert beegetni nagyon nehez es nem garancialis, mivel es user error) RTL klubot nezni meg minek a plazma ? Vettel volna LG LCD-t, aztan mehetne ejjel, nappal a fos musor fos minosegben. Ennyi.

yoh1 2012.11.03. 16:30:28

@pumajoe: látom nagyon okos vagy.
Elkerülni ? Muhaha sehogy , csak akkor ha nem használod. Egyébként nem ghost és nem mosódik ki okoska. Szervizben volt és nem tudták kiszedni. Viszont kicserélték , és azóta már ez is többször volt javítva más problémák miatt . =fos
süti beállítások módosítása