Tékozló Homár

Fociznak a csomagokkal a DPD-nél

2011.02.07. 14:12 | jackyll | 68 komment

Zoltánnak 10-ből 2 alkalommal enyhén megrugdosva és némileg hiányosan hozta a csomagot a DPD. Nem kell rögtön lopásra gyanakodni, lehet, hogy csak túl nehéz volt a csomag a léghajóban, vagy elvitte a cica:

A mai napon a DPD Hungária Kft. volt oly kedves és az alábbi képeken látható formában szállította ki a csomagomat. Biztos szerették volna levenni a vállamról a kicsomagolás terhét, ezért néhány rúgással jól megdolgozták a csomagot. Végül arra gondoltak, hogy úgyis sok mindent rendeltem, biztos nem fog feltűnni, ha kilopnak belőle néhány dolgot. A néhány dolog értéke 15 ezer forint.

Az ügyfélszolgálat szerint a csomag már eleve így érkezett Magyarországra. Igen, hogy is merülhetne fel az emberben a gondolat, hogy itthon ilyen aljas dolgot művelnek. Valószínűleg az Angol vagy Németországi lerakat volt az elkövető, úgyis sokkal jobbak fociban... No komment!

A dolog pikantériája az, hogy az utóbbi időben 8 vagy 10 alkalommal szállított nekem csomagot a DPD. Ez a második alkalom, hogy rongyossá szaggatva, hiányosan érkezett meg a csomag. A többi alkalommal, amikor sértetlenül, tehát a legkisebb szakadás nélkül érkezett meg, akkor az egyik ismerősöm volt a futár. A többit szerintem mindenki ki tudja találni...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cicmen (törölt) 2011.02.07. 14:15:48

Első! Gondolatom, hogy Ész Ventúra kézbesítette!

Kicknick 2011.02.07. 14:16:53

Akkor minek vetted át?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.07. 14:17:03

Ezért nem szeretnek Magyarországra szállítani külföldi cégek.

Azt hittem, csak a posta. Mi az a DPD?

Be kéne fóliázni vastagon, mint a repülőtéren a bőröndöket.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.02.07. 14:19:50

"Valószínűleg az Angol vagy Németországi lerakat volt az elkövető, úgyis sokkal jobbak fociban..."
Meg jobban ismerik a jó édes anyanyelvük szabályait is...

Rendelni kell néha bombát is.

szelidorzo 2011.02.07. 14:30:31

Párszor szállított már nekem is a DPD.

Nekem akkor nézett így ki a csomagolás, mikor egy üzletből többféle cikket rendeltem, és az üzlet pakolta be egy ép talált kartondobozba. Akkor már a külső kartondoboz eleve viseltes volt.
Ha csak egy termék érkezett gyári dobozában, akkor nem volt ilyen parajelenség.

Szóval ez attól is függ, hogy a feladó hogyan, mibe csomagol. Ha egy nyúzott kartondobozba teszi a vásárolt árukat, akkor az nem lesz olyan mint egy sértetlen doboz.
Nekem még nem volt gondom a DPD-vel, jelzett időben korrektül szállították az árukat.
(a mellékelt képeken látszik, hogy a dobozok, már eleve kókány módon voltak csomagolva, vagyis lehet a feladót kéne baszogatni)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.02.07. 14:37:54

@szelidorzo: De mi az a DPD? Van benne bimetál? Meg van-e csippelve?

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2011.02.07. 14:46:04

Le kell tépni a DPD ajtaját!

nyomi 2011.02.07. 14:51:27

Nekem telefonos ertesitest igertek, mert tippuk sem volt, mikor hozzak, ez abbol alt, hogy az jatobol felhivott szerencsetlen cuccolo, hogy akkor itt lenne, es atadna. Ja, en meg ott vagyok, es nem veszem at. Felhivom diszpecsert, hogy kicsit hamarabb gondoltam a telefonos ertesites, mire az volt a reakcio, hogy ok nem telefonos szolgalat. Azota, ha ok szallitjak ki, onnan nem rendelek.

Dr. Kix 2011.02.07. 14:54:49

A DPD-nél nekem egy csomagomat nemes egyszerűséggel simán ellopták. Az úgy 25 ropi volt. Homárra való küzdelem volt, mire kártérítettek a kis g*cik.

Pécsi bölcsész 2011.02.07. 15:07:09

szerintem ez egy GLS reklám.

isti77 2011.02.07. 15:19:39

@Kix: ezért nem szoktam még rá az előre utalásra, ha valamit neten rendelek, csakis utánvét.
Sajnos van pár cég, ahol szívesen vásároltam volna, de pont emiatt nem tudtam, mert csak átutalással lehet fizetni. Nekem nem áll módomban megkockáztatni azt, hogy kifizessek valamit, aztán nem kapom meg/nem azt kapom/így kapom meg, ahogy a fenti képeken látható.

vértintanyúl 2011.02.07. 15:36:51

DPD=Deutsche PaketDienst

elwood 2011.02.07. 15:38:59

A DPD megvédi a csomagok tartalmát, nem ellopja. Régen hívták így.

Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.02.07. 15:39:48

elsőkérdésem arról syól hogz többi alkalommal egz ismerősöd volta futár: AZ EGÉSZ ÚTVONALON ő volt? Naugye.

második, az nem kérdés, inkább megjegyzés: nemrég megismertem egy VOLT rakodómunkást, itt Ferihegyen dolgozott. Kigyúrt kopasz bőrkabátos srác. Büszkén újságolta, hogy anno miket loptak össze, hogy bármilyen bőröndöt kinyit, én meg majdnem megvertem, csakhát, nagyobb nálam jóval. Azt is büszkén újságolta, hogy semmi lelkifurdalása az üggyel kapcsolatban nincsen, mert leülte három év alatt. Igaz, hogy az összelopott pénzből saját biztonsági céget csinált és jelenleg milliomos. Elismeri hogy az alaptőkét összelopta, rengeteg csomagkárt okozva (és büszke rá). Szerinte mindenki lop a saját szakmájában.

Megkérdeztem egy agysebész ismerősömet, hogy hány agy van neki otthon a sublótban, de nem értette a kérdést.
Gondoltam hátha hazalopott párat. Ha politikust operál, a páciens valszeg észre se venné a hiányt.

Szóval ennyit a csomagokról. aki a kárt okozza: direkt teszi és még büszke is rá.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.02.07. 15:41:17

Mondjuk én láttam már DPD-s csomagkirakodást, elég érdekes (ívben repülnek a csomagok), de akkor egyiknek sem lett baja.
Meg már egy ideje küldözgetek velük csomagokat, és még semmi nem sérült meg.

Ettől függetlenül persze simán elhiszem, hogy a DPD egyik kedves alkalmazottja valami folyán kárt okozott benne, és a cég meg leszarja... nem idegen a magyar vállalkozóktól (mert ugye hiába német cég, mégiscsak magyarok a helyi vezetők...)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.02.07. 15:42:39

@Laci Today Magazin: Azért ne lepődj meg, ha az ismerősödnél szalonnázáshoz szikéket szervíroznak...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.02.07. 15:49:15

@Laci Today Magazin: "Gondoltam hátha hazalopott párat. Ha politikust operál, a páciens valszeg észre se venné a hiányt. "

Nem, abból nincs mit kivenni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.02.07. 15:54:04

@ColT: Azt tudom, de csak azért, mert láttam valami minimálbér-térinformatikai eloszlást, és aszerint a török majd háromszor annyi, mint a magyar...

Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.02.07. 15:55:26

@ColT: próbáltad már? :)

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Szasz Kitalátor, rég taláxtunk! :)
Meg a szalonna is emberzsír lesz...

Géza, kék az ég! 2011.02.07. 15:58:09

Szerintem a becsomagolást kell alaposan megcsinálni - pár hete kaptam csomagot, Magyar Posta legegyszerűbb tarifájával.
Hiánytalanul, sértetlenül megérkezett minden, mert vastagon be volt tekerve csomagrögzítő szalaggal.

2011.02.07. 15:59:15

na ezért tart itt a zország !

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.02.07. 16:02:06

@Laci Today Magazin: Az Úr keményítse meg neked is!
Azt nem hinném, hogy emberszalonna lenne, mert az a sok E - adaléktól olyan rágós lesz, hogy egyes hírek szerint a pondrók sem bírják szétrágni. (Pár éve vágott a szomszédom szívességből egy ismerősének olyan disznót, amit szinte kizárólag egy gyermekotthon moslékjával etettek. Olyan ruganyos volt, hogy nem ment át még a szalonna sem a húsdarálón, nem a hús...)

Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.02.07. 16:07:02

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: de egyébként, a suliban papírgyűjtés van. A kocsiba beraktam egy a képen látható méretű dobozt, és állandóan beledobáltam, ha találtam papírt, pl szórólap a postaládánkban stb. Mire megtelt, pont vége volt a papírgzűjtésnek, tehát a kocsiban celluxszal lezártam a dobozt, hogy majd legközelebb beviszem, addig elfér ott.
Hát én nem vezetek vadul (10éves 1.4-es Renault Megane budapesti városi közlekedésben 6.4l/100mk az nem vad vezetés) és a doboz szanaszét szakadt

hiába az óvatoskodás.

Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.02.07. 16:08:01

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: tesskémosmá a én blogomba' is kommentelni.. "háttetisztahülyevagy" komment mára már foglalt!

akos147 2011.02.07. 16:23:11

ez nem egy betiltott rovarirtó inkább? sünökre veszélyes-e?

akos147 2011.02.07. 16:25:52

aztat hiszem, a következő országértékelésben ki lesz térve a belhon áldatlan állapotainak említésekor a csomagszállítás tarthatatlan mivoltának felemlegetése is, hovatovább fondorlatosan indokolatlanul horribilison nochmal dazu standepityere elvágólag.

akos147 2011.02.07. 16:31:48

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
konkrétan a ****ra, de ez most hogy jön ide?

tabukajano 2011.02.07. 16:31:59

HÁT A ÉN CSOMAGOMMAL SOHA SEMMI BAJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJ

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.02.07. 16:32:54

@akos147: Ja, jól van! Leesett! Az nem lehet, mert azt egy nácifaszista találta ki. Ez inkább olyan, mint a T-csoport. Ami náluk eladhatatlan, azt ide küldik...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.07. 16:51:40

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ez ilyen ingyenmumifikálósdi. Hogy az utolsó ítéletig ne rohadjon széjjel a tested. Tehát egy rakás félig rothadt műanyag zombi fog hallelujzázni, amikor eljő az Idő.

earny 2011.02.07. 16:58:28

Lehet hagyma tormajat is a dpd szallitotta?

Leadfoot 2011.02.07. 17:20:31

Az angol meg a németországi kisbetűvel kezdődik, a nókommentezést meg nem kéne erőltetni ennyire.

leadfoot@nyelvtannáci.hu

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.07. 17:40:27

@Leadfoot: Úgy is van, teljesen felesleges megtanulni írni. A lényeg, hogy sehonnan ne késsünk el segghülyén sem. Ugye?

Géza, kék az ég! 2011.02.07. 17:57:49

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Nem éppen. Meg sem említettem a márkaneveket :DDD

De az alaposan lezárt csomag azért jobb, mint a postban említett...

Róka-Rudi 2011.02.07. 19:11:05

Az volt már, hogy a csavarhoz kerestek anyát?

asdf 2011.02.07. 20:27:21

Nem ertem, az ilyet miert veszi at barki is?!?
Ha igy nez ki, akkor a futar szepen megall, elotte felbontom a csomagot (ezt neki kotelezo megvarnia!), a szallitolevel/szamla alapjan ellenorzom mi van benne es mi nincs, ha valami hibadzik jegyzokonyvet irunk. Ha elment a futar, utolag a hajara kenheti mindenki a reklamalast.
De mondjuk a csomag is eleg balfasz modon volt becsomagolva.

Megdobbent 2011.02.07. 22:13:46

De akkor ezt igy most hogy? :(

batmann 2011.02.07. 23:09:48

Ekkora "böhöm" csomagot rendesen kellett volna átkötni.

Ajánlom tanulmányozni:

posta.hu/object.1361a0de-ab0f-40f0-92de-08da1173ee52.ivy

Felhívjuk a figyelmét, hogy a törékeny jelzés és az ennek megfelelő gondos kezelés nem helyettesíti a megfelelő csomagolást! A nem megfelelően, azaz nem a csomagolási szabályok szerint burkolt küldeményeket ugyan kézbesíti a Posta, de azok esetleges sérülése esetén felelősséget nem vállal!

Általános tudnivalók a küldemény csomagolásáról, lezárásáról, címzéséről:
· Használjon merev falú, sértetlen dobozt.
· Távolítsa el a címkéket és más, korábbi szállítás jelöléseit.
· Csomagolja be a több darabból álló tartalmakat külön-külön is.
· Használjon megfelelő párnázó, kitöltő anyagot.
· A lezáráshoz használjon erős ragasztó szalagot.
· Tegyen a címirat másolatából egy példányt a csomag belsejébe.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.08. 04:52:08

hatb fos egy csomagolas
eleve az eleket es a sarkokat le kell ragasztoszalagozni
atan meg csomagolopapir, es azt is leszalagozni
ezen korbehuztak hosszaban megkeresztben valami szar szeles tixot, oszt jonapot
szoval nem lennek benne biztos hogy a futar lop, bar kizarva sincs, hamar egyszer kiesik a dobozbol a cucc

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.08. 07:45:27

vagy-e olyan sikeres, hogy hagyod magadat harmaccor is mexívatni?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.02.08. 09:18:59

...még olyan áru is van, amit csak marhabőrben szabad szállítani...

j311 2011.02.08. 11:20:38

DPD
Dead Package Delivery
vagy esetleg
Dropped Package Delivery

DHL sem jobb:
Drop it.
Hide it.
Lose it.

herkentyű 2011.02.08. 11:44:33

Talán normálisan kellett volna becsomagolni, és nem kellett volna spórolni a ragasztószalaggal sem. Csodákat tud művelni!

Harlequin 2011.02.08. 12:33:13

"Ez a második alkalom, hogy rongyossá szaggatva, hiányosan érkezett meg a csomag."
Vadász-vadász...

mohopasi 2011.02.08. 13:00:48

Sok ilyen futárcégnél dolgoznak postáról kiebrudalt szakemberek, ott miért lennének mások, mint amiért a postáról röptették őket?

CID 2011.02.08. 14:14:43

@mohopasi:
Na, megdaszhatják ezek a cégek ( ami jól esik nekik ), ha felvesznek a postától kiebrudalt embert.............

Szalacsi_Dezső 2011.02.09. 09:26:40

remélem parkettacsiszoló meg lakk volt benne, mert ráférne. :-)

igazságos 2011.02.09. 14:32:15

@Kicknick: Ja. A másik, akkor meg mondja meg az ügyfélszolgálaton, hogy xy futárral kéretik kiszállítani a cuccot. Szerintem nem adott elég borravalót a futárnak, ezért bepöccent a palira.

mohopasi 2011.02.09. 17:31:45

@CID: +hát... Nem a futárok a volt postások általában, hanem akik bent vannak a raktárban. Van pár futár haverom, szoktak mesélni.

PVideós 2013.03.20. 13:18:52

Én naponta 2-3000 csomagot mozgatok meg konkrétan a DPD-nél. Tiszta lelkiismetettel elmondhatom hogy ami normálisan be van csomagolva az normális állapotban fog megérkezni a címzetthez. Egy csomag álltalában kb 8-10 ember kezén is átmegy az autókról nem is beszélve. Bárki el tudja képzelni milyen gyűréspróbákat kell kiállnia egy csomagnak ez idő alatt. De elég sűrűn elöfordul az is hogy már eleve szakadt rongyos doboz érkezik közvezlenűl a feladótól. A képen látható csomag rendesen meg van tömve, és látszik hogy a puhábbik kartonból van. Ennek eredménye az, hogy egy kevésbé finom kűlső behatásra egyszerűen szétpukkadt. A belőle esetleg híányzó dolgok ezek után már bárhol kieshettek. Hozzáteszem hogy ha a raktárba pukkad szét akkor azt mi az erre rendszeresített szalaggal megpróbáljuk orvosolni úgy hogy az esetlegesen kihullott dolgok se hiányozzanak. Ha valaki ezt nem így csinálja, az állásával játszik. A képen látható csomag nem lett utólag ragasztva, így valószínűleg a szállítás utolsó szakaszában sérült meg, tehát még így is elég jól bírta...

userkak 2013.07.08. 22:08:52

Az elmúlt hónapban 3 csomag ment külföldre a DpD által, kettőt ismerősöm küldte, egy hangfalpárat (2db) pedig én. Az ő egyik csomagja, ami Németországba ment, erős sérülést szenvedett, a hangfalpár amit Olaszokhoz küldtem, szintén. Csomagolásról annyit, hogy sok-sok év tapasztalata áll mögöttünk, tehát maximális, pláne ilyen esetben, amikor az ember renomája is latba kerül, ha az E-bay-en ad el és sok múlik az értékelésen. Kezdem a hangfalpárral: átvétel másnapján Olasz ügyfél küldi a fotókat a sérülésekről, melyeket a hangfalpár szenvedett (értékes, 1976-os Tannoy-okról van szó), sarkak leverődve,

userkak 2013.07.08. 22:13:21

..egy helyen pedig be is repedt a fa. A hangszórót kivéve a vasmag hátuljáról leesve a felirat tábla, a központosításnak is annyi. Használhatatlan lett. Ilyen sérülések csak nagy behatástól keletkezhetnek, ami a csomagoláson nem kell, hogy látszódjon. Erre, és arra hivatkozva, hogy a futár előtt nem bontotta azonnal és nem készült jegyzőkönyv, a kárigényem nem jogos, holott felém a vevőnek kárigénye van, teszem hozzá, jogosan.

userkak 2013.07.08. 22:24:50

Pontosabban nem felém jogosan, hanem a keletkezett kár miatt, amit nem én okoztam, hanem a szállító cég. Másik esetben, mivel ott a vevő kb. 10 nap elteltével jelezte a sérülést (erősítő és rádiótuner szenvedett brutális behatást, fotók szintén jöttek), a panaszbejelentést követően szinte azonnal elállt a DpD bármilyen kárenyhítéstől, mert nem bizonyítható, hogy a szállítás alatt keletkezett a sérülés, DE! a csomagot nyitott állapotban vették át a feladóhelyen, ki kellett venni a dobozból, tehát meggyőződtek a rendes csomagolásról és állapotról! Tehát, kérdem én: minek van biztosítva a csomag 520-euróig minden csomag esetében, ha mégis úgy bánnak velük, mint a ronggyal, miért nincs külön "törékeny" opció sérülékeny(ebb) csomagra? Ezen kívül a vevőnek nem kötelessége egy kapott csomagot azonnal kibontani, átvizsgálni egy türelmetlen futár előtt, mi van akkor, ha nem is ő veszi át, mondjuk egy női családtag, gyerek, mert ő nincs is otthon, hozzátéve, hogy -mint olvastam-, nem értesítik a címzettet kiszállítás előtt....Mindenki jól gondolja meg, hogy szállíttat-e ezzel a céggel? Hozzáteszem, hogy talán a legolcsóbb nemzetközi szállítócég.
süti beállítások módosítása