Tékozló Homár

Így fizetjük a bankadót

2011.02.11. 15:13 | jackyll | 46 komment

Tényleg nem értem, hogyan gondolták ezt kormányzati szinten, hogy ez nem lesz feltűnő. Szerencsére az egyoldalú szerződésmódosítás joga megmaradt a bankoknak, úgyhogy vidám hetek-hónapok jönnek a hiteleseknek. Torr3ador szerint minden alap nélkül emeltek kamatot hitelén, és bizonyára lesznek még így ezzel páran:

 

A mai napon a mellékelt levelet kaptam a Budapest Banktól a hitelemmel kapcsolatban. 2 pontban magyarázza meg a kamatemelést, azaz az egyoldalú szerződésmódosítást. Az első pontban leírt okra nemigen lehet mit mondani, homár legyen az ízelt lábán aki ezt ellenőrizni tudja. Bízunk a bankban, hogy a "javunkat" akarja és tényleg így van. A második pont viszont kerekre nyitotta a szememet. Azt állítja a bank, hogy 30 nap késedelmet is tapasztaltak az elmúlt 6 hónapban és ezért is módosították a szerződésemet.

Ez viszont nem más mint hazugság! Nem hogy az elmúlt 6 hónapban, de soha nem késtem még a hitel befizetésével 30 napot. Pár nap késés előfordult, mert volt olyan hogy néhány nappal később érkezett meg a pénz a számlámra és csak egy részét tudta időben levonni. De 30 nap!? Ilyen sosem volt. A Budapest Bank HAZUDIK és ezen hazugságra és az első pontban leírt "tapasztalatra" hivatkozva megoldotta az egyoldalú szerződésmódosítást "törvényes" kereteken belül. Ugyanis ez az a két ok, ami esetén ez a nagyszerű kormányrendelet lehetőséget biztosít a bankok számára, hogy megtehessék ezt.
 

UPDATE 02/15: Lehet, hogy naiv ügyfélre mégsem vonatkozik a második pont?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bpo478 2011.02.11. 15:14:47

Ez nem az első komment.

2011.02.11. 15:28:02

dobogóról lecsúszva nem fizetünk bankadót

Fiona_kedvence 2011.02.11. 15:28:02

még így sem sokkal több a kamatod, mint amit én fizetek a Raiffeisen-nek
pedig soha egy napot sem késtem a fizetéssel

Lesminha 2011.02.11. 15:30:04

Nekem is ugyanilyen szövegű levelet küldött tegnap a BB. És soha egy napot nem késtem a fizetéssel.

Pécsi bölcsész 2011.02.11. 15:31:16

csak én olvasom úgy hogy a t.üf. 30 napon túli késedelmet produkált és ezért is emelnek???

Sicc 2011.02.11. 15:47:43

Egyébként az meg milyen dolog, hogy a bank tulajdonosait nem érdekli a válság, ők pénzt akarnak, és minden terhet annak a nyakába varrnak, akikből valójában élnek. Hol van itt a terhek megosztása?
Egyébként a kormány komolyan gondolta, hogy az extra adókat a bankok, biztosítók, energia szolgáltatók, egyéb közmű cégek nem rajtunk fognak bevasalni?
Ha igen, akkor ott milyen közgazdászok, és jogászok vannak?

Hiába csökkentik az SZJA-t (megjegyzem az enyém nőtt), ha más oldalon ugyanúgy lehúznak! Itt van például a TB. Többet fizetünk egy gyalázatosan SZAR, ÉS EGYRE SZARABB SZOLGÁLTATÁSÉRT! Ma egy kórházba halni megy az ember, nem gyógyulni. ÉS a kormány szerint ez így rendben van.

Miféle ország lett Magyarországból 2011-re? Ez még rosszabb, mint a kommunizmus.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.11. 16:12:17

Hát akkor nem késett 30 napot. Nagy ügy. Akkor azért emelneki, mert ... csak.

zünüke 2011.02.11. 16:17:27

Evvel a kormánnyal sem megyünk messzire,ugyanott tartunk mint régen.A nyomor,a gondok,a kilátástalanság.És főleg az emberek hülyének nézése állami engedéllyel.Gondolok itt a bankok,tejhatalmára az adósaival szemben.Viktorunk nem igazán mordul rájuk,pedig igazán megtehetné.Ez ami itt folyik az emberek legális kirablása,mindenféle szempontok alapján.

newnt55 2011.02.11. 16:24:13

ezt az országot fel kellene szántani, vagy nem tudom beszórni sóval
Vagy aki vallásos, a teremtőnek visszaadni országunkat, hogy köszönjük, ez nekünk nem megy, nem tudunk mit kezdeni ezzel a rántotthúsalakú valamivel. Életképtelen.

icus52 2011.02.11. 16:25:54

szégyelje el magát a kormány! és a köcsög binder a bankokat pártolja! ezek mind rajtunk élősködnek!

newnt55 2011.02.11. 16:38:27

az a baj, hogy van még mivel takaróznia a kormánynak, egy ideig lehet durrogtatni a: "merazelőző8év" dumát, csak egyre inkább hiteltelenné válik
Olyan érzésem van, hogy bárki is van hatalmon, fogalma sincs mi a redvás f.szt kellene csinálni ezzel az országgal, hogy jó legyen.

Spenc 2011.02.11. 16:43:32

nem baj, majd a hamburger adó jobb lesz.majd egészségesebbek leszünk, aki meg kólát, cukorkát, csokit fal, vagy a makiben zabál, fizessen.Rohadjon meg a lova is minden szemét politikusnak aki annyira jót akar nekünk...

VOGL 2011.02.11. 16:56:30

Hisz pénzt adni jó, és dicső erény

phylloceras 2011.02.11. 17:23:11

Szerintem fel kellene osztani az országot 4-5 részre és hozzácsatolni a darabokat a mellette levő országhoz. Beteljesülne trianon, és minden bajunk megoldódna!!!

vike74 2011.02.11. 18:14:11

Ma én is megkaptam ezt a szépséget. 3 CHF-el emelik havonta. Soha nem késtünk mi sem a törlesztéssel.Költsék koszorúra!

Píter 2011.02.11. 18:22:07

Még hogy nem hagyja a drágalátos kormány, hogy áthárítsák a bankok a bankadót az ügyfelekre! Pontosan ez történik és nem akarnak/tudnak ellene tenni semmit! A CIB már 1-1,5éve készült többlépcsős emelésre a bankadó kezdetén-hallatán már nyomatták ki az új ÁSZF-eket, hogy november 1-től ez változik, január 1-től az változik stb. És mik változtak benne természetesen, a szolgáltatások díjai! Pl.: készpénzfelvét idegen ATM-ből 250->300Ft, CIB ATM-ből 100->150Ft, számlavezeték +50Ft, sms díjak és alapdíjak stb. stb. Kb. minden! Gondolom minden banknál hasonlóan cselekedtek/cselekednek, ahogy a fenti példa is mutatja. Csak gratulálni tudok!

Manci néni, a szomszéd 2011.02.11. 18:39:14

Nos drágáim, ez abban az esetben fordulhatott elő, ha a posztoló nem fizetett időben. Mégpedig nem fizetett. Csak pár napot késett ugyan, de azt többször is. És a bank mit csinált?

Összeadta a napokat és már meg is van a 30 nap!

Kérdezzétek csak Manci nénéteket, ha nem tudtok valamit.

feridarazs 2011.02.11. 19:20:29

Már a legelején tudta a kormány is, és mindenki,hogy az emberek fizetik meg.
Csak a nagy kamu tiltakozás, meg porhintés volt mellé....

BBG76 2011.02.11. 19:32:36

Van egy kényelmes rés a bankárréteg és a dolgozó ember között és amíg az emberek hiteleket vesznek fel, addig ez nem fog változni.

BBG76 2011.02.11. 19:37:36

Ja és tegnap kedvezőtlen irányú forrásköltség elmozdulást tapasztaltam a benzinkúton.

ArnoldBácsi 2011.02.11. 20:48:25

nesze nektek hitel :DDDD

Géza, kék az ég! 2011.02.11. 21:15:31

Tudsz tenni ellene?

Tegyél.

Nem tudsz tenni ellene? hiába minden, itt a vég.

Amúgy szerintem (saját tapasztalat)ez az egyik legócskább bank kies hazánkban, sürgősen meg is szakítottam velük minden kapcsolatot, azóta vígabban élem világom.

Megdobbent 2011.02.11. 21:26:02

Ehehe, hanem a kapcsolattarto e-mail cim, na az a beszedes :>>>

Szeretett kormanyunkmeg majd megved ettol is!

Btw, latta valaki rtl hiradoban a dobbent kiflikedvelo selmeci csajszit? Hogyaszonya, nem hittem volna, hogy ha egy hatosag hibazik, azert is az allampolgar kapja a buntetest (apeh-rol beszelt, 5 eve nem fizeti ki az adojat)... Melyik orszagban lakik ez a genetikai csoda?

efi 2011.02.11. 21:31:11

Aki úgy gondolja, hogy nem késett és mégis kapott ilyen levelet az miért is nem reklamál a banknál?

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.11. 23:03:16

@Pécsi bölcsész: nem, ezt jól olvastad.
az viszont elkerülte okos szemecskéidet, amit maga a t.üf. ír, miszerint:
"...Ez viszont nem más mint hazugság! Nem hogy az elmúlt 6 hónapban, de soha nem késtem még a hitel befizetésével 30 napot. Pár nap késés előfordult, mert volt olyan hogy néhány nappal később érkezett meg a pénz a számlámra és csak egy részét tudta időben levonni. De 30 nap!? Ilyen sosem volt..."

figyelmetlen, slendrián, precizitásra képtelen lény vagy. az ilyenek miatt tart itt az ország!

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.11. 23:05:33

@Sicc: nem. ezt nagyon jól tudta a fidesz. csak hát ugye szebb ha a bankokkal, szolgáltatókkal vicsorog az állampolgár, mintha a kormány a lakosságra vezetne be extra sarcokat.
ahhoz gyáva férgek.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.11. 23:13:55

@atpijkamo: mibe fogadsz, hogy nem volt rajta sapka?

@newnt55: az ország olyan, amilyenné a lakói teszik.
apróság: ha te, a kis ember a multiknál vásárolsz miközben TUDOD hogy az a pénz abban a pillanatban már ki is illant kis hazánkból, akkor tudatosan teszed magad is tönkre.
most gondolkodj nagyobban...

@WalkingH: a hitel nem ajándék. üzlet neked is, a banknak is.
nem én vagyok ilyen okos hogy e-mondatot kitaláltam, hanem a BB-nél olvastam. 8-)

@atomjani: hol? mikor?

@Manci néni, a szomszéd: B+, az igen! :DDD

@efi: talán mert már kész a egyenválasz:
"elnézést, hibáztunk. renccerhiba volt és Ön is belekerült a..."
és aki nem reklamál, az szépen becopja, fizet.

Főúr1127 (törölt) 2011.02.12. 00:12:41

Ugyan min csodálkozik a jónép? Minden épeszű ember tudta, hogy ez lesz. Megkülönadóztahatnak bármit, azt a kereskedő/szolgáltató úgy is a fogyasztóra fogja terhelni.

Ha hitelről, ha gázról/vízről/villanyról/szemétről, ha cigiről, ha tojásról, ha tégláról van szó. Rákúrhatnak a bankokra a Tesco-ra bármire, úgyis azok fizetik meg akikből ezek a cégek élnek. Miért? Mert itthon is szabad az árképzés.

Ha én holnap nekiállok krumplit árulni semmi sem gátolna meg abban hogy kilóját 8000 forintért adjam, ahogy abban sem ha ugyanezt a mennyiséget 80 forintért kínálom. A vezetés így döntött és kész.

Hiteleknél meg régóta használják ki azt a kiskaput, hogy a legtöbb munkahely fizetés átutalásánál pár nappal hamarabb terhelnek. Így mindig lesz pár késés, aminek végeredménye egy "nem kellőképp stabil fizetési morál" lesz (és lehet árat emelni).

IP gyűjtögető 2011.02.12. 01:58:14

@newnt55: a témában szereplő 2 pont miatt semmiképpen sem mentegetném Viktorékat, de annak 8 évnek, amely így leamortizálta az országot, még nagyon sokáig fogjuk nyögni az árát.

The Amazing Racoon 2011.02.12. 08:41:30

Nekem autóra van náluk hitelem, nem sok, automata csoportos átutalásban megy minden hónap 19-én. 2008-ban felhív egy csaj, hogy nem fizettem be. Hirtelen nem tudtam mi van, felhívtam a bankomat, mondták rendben megy a fizetés, nincs gond. Aztán rájöttem, hogy ünnepi munkanapáthelyezés miatt az nem volt banki nap, így persze az utalás sem ment, így hát ugye csúsztam vagy 4 napot :D Kíváncsi vagyok, mikor számláznak miatta.
Egy hatalmas sünt a BB-nek, amiért ilyen jól odafigyelnek :)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.12. 11:39:32

@iZ, a patkány 1 szoci állat: nem csak 8 év az a nyócév...
ha nem egymás seggbeqrogatásával foglalkoznának hanem segítve egymást vezetnék az országot bármelyik van is hatalmon csak jó lenne!
de fontosabb a baszogatás és ez bizony a mi seggünket érinti leginkább.

mondj még egy olyan országot, ahol így, ilyes stílusban beszélnek az országfőről!
olyat tudok, ahol akár le is fejezik. olyan is van, ahol bizonyos keretek közt poénkodnak. de ez ami itt megy......

BaLee 2011.02.12. 18:07:15

Komolyan elhitte valaki azt a dumát a kormánynak, hogy ellenőrizni fogják a bankokat, hogy ne háríthassák át a bankadót az ügyfelekre?
Ez csak a duma része volt, hogy megnyugodjon a nép és örüljön, hogy végre nem őt húzzák le, hanem tényleg azokat is megadóztatják, akiknek van miből fizetni.
Aztán valahogy mégis az ügyfél fizeti meg.

Ez olyan, mint amikor a benzinárról kérdezték a kormányt, hogy ha a 300ft-os árnál ellenzékben lázadtak, hogy csökkenteni kell az adót akkor most így 370 felé miért nincs erre gondjuk? A válasz erre is az volt, hogy "A kormány figyelemmel kíséri a benzinár alakulását.." azt nem tették hozzá, hogy: ...és örül, mert minél drágább a benzin annál több pénz folyik be hozzájuk...

Lenne egy normális bank ahol nem az ügyfelet akarnák lehúzni mindenki átmenne oda. De nincs.

ssjoci · http://www.vegzetur.hu/?kar=593 2011.02.12. 21:56:03

A politikusok (és a bankok) a javadat akarják. Ne add oda nekik!
:D

Pécsi bölcsész 2011.02.14. 09:01:32

@salapapa: szerintem meg anyád miatt.
hazudik a postoló!, de te is.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.14. 09:28:10

@Pécsi bölcsész: nemnemnme... ez így nem qltúrált. Anyámat a szádra max akkor vedd, amikor ráül és fingik! :P
szépen gyarapítod a "bölcsészekről" kialakult pozitívnak épp nem mondható képet... :) hazug, tudálékos élősködők.

2011.02.14. 16:06:42

@Sicc: ne légy kérlek demagóg, fogalmad sincs egy bank belső életéről, hogy mennyire megszívják ők is a válságot, a romló risk, növekvő CT képzés miatt. Ne higgyél mindent el amit a tévérádióban agymosnak.

2011.02.14. 16:15:39

@Főúr1127: ja igen, a bank DIREKT gonoszságból terhel a fizetésed napja előtt. Nem pedig azért mert ez van a szerződésedben.
Ha tudod mikor kapod a munkabéredet akkor egyetlen mozdulattal, egy levéllel elintézhetnéd hogy melyik nap vonja le a bank. De nem teszed. Inkább összeesküvéselméleteket gyártasz ostoba módon.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.14. 18:20:42

@Kulics: én 3 élve állok szívatás alatt a BB hitelemmel. anno amikor megkötöttük, jó volt a mindenhótizedike.
ma mindenhó huszadika lenne a jó, de 3 éve nem hajlandóak átírni a szerződést. így minden hónapban hívnak, hogy tartozolwazze.
én már fel sem veszem a telefont ha ők hívnak. spórolok nekik. 8-)
(igen, van már vagy 15 szám a BB alá elmentve és halk, diszkrét kopogás a csengőhangjuk hogy ne zarvarjanak. :D )

2011.02.14. 21:19:57

@salapapa: akkor az simán egy idióta cég. Mi mindenkinek megengedjük csak fizessenek.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.14. 22:54:59

@Kulics: egy szóval sem mondtam az ellenkezőjét. 8-)
szerintem senkinek sem fájna átírni azt a 10 napot és mindenki nyugodt lehetne.
mondjuk... nem nekem tartoznak, így én nyugodt vagyok. ők pedig tőlem izgulhatnak!

Főúr1127 (törölt) 2011.02.15. 10:55:23

@Kulics:
Megbízási szerződésekkel dolgozok, így a hónap minden időszakában szokott érkezni pénz a számlámra, és mivel nincs egy fillérnyi hitelem sem jelenleg nem sok problémám van a terheléseikkel, viszont a fizetés és a terhelés között van egy apró különbség.

Nem tudom te hogy vagy vele, de a banki terhelés nekem még mindig pontos volt. A fizetésem kevésbé, pedig nem is állami intézménynek dolgozok (na az elég cifra tud lenni - szüleim mindketten közalkalmazottak, van hogy a fizetésük 6-8 napot késik). Egyszer volt hitelem (hirtelen kellett, mert egy barom rommá törte a kocsimat, de a biztosító vs. biztosító harc hónapokig húzódott nekem meg kellett az autó (végül megtérítették, de akkor, ott és azonnal persze nem).

Akkor még egy fix munkahelyem volt, egy elméletileg fix időben érkező fizetés (minden hó 12-én jött VOLNA), 19-ére időzített terhelés. Persze a fizetések néha késtek, így kérvényeztem hogy írjuk át a terhelést 25-ére (így elkerülendő a telefonos zaklatást). Hát előbb jártak le a törlesztőim minthogy átírták volna (cca. 7 hónap volt még a kérvény megírásakor hátra). BBank itt is (azóta nem haverkodok velük)...

Az meg egy másik dolog, hogy milyen frappánsan vezetik át a bankok egymás között a pénzeket. OTP - Raiffaisen/CIB (és vica versa 2-3 munkanap), BB-re néha 4-5. Nem hiszem hogy aznap vagy legkésőbb másnapra ne menne.

2011.02.15. 11:16:26

@Főúr1127: a bankok között egy munkanap az átfutási idő, ennyi a giro rendszer ideje. A többi nap már az adott bankok csalása, vagy nem küldik vagy nem írják jóvá neked.
süti beállítások módosítása