Tékozló Homár

Ropogós zsemle Spar-módra

2011.02.25. 12:09 | jackyll | komment

Kecskusz szörnyű összeesküvés áldozata lett. Jóhiszeműen elhitte, hogy a frissen érkezett zsemlék legalább az első néhány órában fogyaszthatók lesznek. Tévedett. Az első sokk után okulásunkra videóra rögzítette a ropogást. Zsemlepornó a levél után:

Ismételten meggyűlt a bajom a Sparral, igaz, most nem álltam le balhézni, de gondoltam megosztom veled. Történt ugyanis, hogy tegnap betértem hozzájuk a napi bevásárlásom miatt. Vettem 4 zsömlét, és épp akkor érkezett az egyik ottani dolgozó feltölteni a boxot és megemlítette, h most jött a friss szállítmány. Gondoltam milyen jó, megvárom míg feltöltik és utána jó ropogós lesz a másik 4 zsömlém. Így is lett.

Otthon meg akartam őket enni, egy volt ehető állapotban a "friss" szállítmányból. Megmutatom, hogy a másik 3 milyen volt. Azóta is ott virítanak a konyhapulton és várják, hogy lereszeljem őket. Tehát a Sparnak ennyit jelent a frissesség. Az tény, ropogott a zsömle. Talán kicsit túlságosan is.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

abdulesmia 2011.02.25. 12:18:27

Ez sem rossz. Nálunk a zsemléről lepattanő szilánkok rendesen összekaszabolják a szájpadlásod evés közben. És szöget lehet verni velük a falba, hiába sütik nekünk, helyben, minden anp "frissen".

nemb arna 2011.02.25. 12:18:51

Első.Zsemlét a sütőből.

Klubos 2011.02.25. 12:19:08

Miért, mi a baj? Ropog, nem? Első!!! :D

dr. Aullah 2011.02.25. 12:19:59

"Gondoltam milyen jó, megvárom míg feltöltik és utána jó ropogós lesz a másik 4 zsömlém. Így is lett."

Jó ropogós lett nem? NEM? Hát akkor meg miről beszél a poszttoló?

Mellesleg ha nem tetszik, akkor meg is lehet pirítani, nagyon finom.

Nem a zsömle kicsi 2011.02.25. 12:20:33

Nekem ilyenkor a Terry Pratchett-féle "harcászati jellegű pékművészet" jut eszembe :D

Ezt a fajta zsömlét amúgy mindig is kerültem a Sparban, aki ilyet vesz, naiv ügyfél.

Klubos 2011.02.25. 12:24:01

A blogmocit csókoltassuk... :(

Koholmány 2011.02.25. 12:26:22

Lehetne akár kamu is. Ilyen videót és is csinálhatok.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.25. 12:30:27

Ezen ropogtatás nélkül is látszik, hogy nem friss. Kamuposzt. Kecskusz meg megérdemli, ha nincs annyi esze, hogy megfogja azt a zsemlét, mielőtt megveszi.

Rozsomak86 2011.02.25. 12:35:05

Vett 4 darabot a régiből és 4 darabot a frissből. Otthon 8 egyforma zsemle közül honnan tudta kiválasztani, hogy melyik volt a friss és melyik a régi? Mert a "régi", ami hajnalban kerül a boltba, valóban nem lesz ropogós délután fél 3-kor. Nem a Spar hibája. Mellesleg ha a kezébe vette a zsemlét, mielőtt a zacskóba tette, éreznie kellett volna, hogy az már ehetetlen.

Secnir 2011.02.25. 12:42:06

NAAAAAAGY TAPSOT!

az első olyan poszt hosszú idők óta, amely alaposan dokumentálva van, jó minőségű fényképpel/videóval! Öröm hozzászólni az ilyenhez, ráadásul nem érheti a poszt tolót sem az a vád, hogy "biztosan rosszul látta" stb.
Ez igen!

nem mellesleg tetszett, ahogy két szemet csinált a zsemlefiúnak :D

más:
ne baxtassátok a poszt tolót.
vásárlás dátuma: 22.
videókészítés/feltöltés dátuma: 22.
levél írása T. Omárnak: 23.
Homár átfutási ideje 2 nap
poszt kirakása: 25.
ezért lehet zavaró, hogy a levélben tegnapról ír, míg a nyugtán a dátum 22.-e

pinkfloyd 2011.02.25. 12:47:37

A baxtatás már a harmadik kommentnél kezdődött. Szánalmas társaság!

Sokorai_Atala 2011.02.25. 12:49:16

Én nem bántom a posztírót, de én tényleg már a boltban megszoktam gondosan nyomkodni a zsemlét, kenyeret.
Fogok egy másik nylont és azzal.
És azt veszem meg, amelyik a friss, vagy frissebb:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.02.25. 12:56:43

Tudvalevő, hogy a multináci hipermarkecekben "helyben sütött" kenyér és péksütemény Vietnamtól Dél-Afrikáig elég sok helyen készülhet, azaz bárhol, ahol elég olcsó a munkaerő. Bekeverik, telerakják állományjavítókkal, puffasztókkal, tartósítókkal, antioxidánsként kínai (nehézfémekkel szennyezett) aszkorbinsavval, összegyúrják, lefagyasztják, és széthordják a világba.
A boltok kamupékségében kiolvasztják, hagyják megkelni, közben sós+cukros vízzel permetezik, és kisütik. Mindaddig tkp. ehetők, amíg hőmérsékletük érezhetően meghaladja a szobahőmérsékletet. Ha egyszer is 20°C alá hűlnek, csak újramelegítéssel (meleg szendvics, pirítós) tűnnek élelmiszernek.

Nem a zsömle kicsi 2011.02.25. 12:57:17

@pinkfloyd: Szerintem én sem bántottam a posztolót, szívás ez úgy ahogy van.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.25. 13:07:28

Én meg bántottam, és jól tettem. Három lehetőség van; 1. a Posztoló hülye. 2. Kurvaszánalmas, hogy a spar így relámoz. 3. A hülye spar egy hülye posztolóval reklámoz, és 1+n hülye szánalmasan szánalmasozik.

ancsika 2011.02.25. 13:16:02

kamu, ilyet nem hozol el a boltból...

Secnir 2011.02.25. 13:23:26

@enamel:
" A hülye spar egy hülye posztolóval reklámoz, és 1+n hülye szánalmasan szánalmasozik."

már ne haragudj, de szánalmas, ahogy a szánalmas szánalmasozást leszánalmasozod.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.25. 13:25:52

@Secnir: Igen, ebben igazad van. Viszont az is szánalmas, hogy te meg ezt szóvá teszed. :)

Bunkooo 2011.02.25. 13:41:33

Mit válogatsz b..meg!!

Secnir 2011.02.25. 13:46:11

@enamel:
ez igaz, de egy leszánalmasozott szánalmasozó szánalmasozása jobb, mint egy szánalmas leszánalmasozás számos szánalmasozása.

Dr. Kix 2011.02.25. 13:46:35

Kecskusz!

Kosz van a körmöd alatt! :)

Secnir 2011.02.25. 13:48:16

@Secnir:
@enamel:
már magamat is alig tudom követni, ez a legszánalmasabb.
látod, egy önszánalmasozás a legszánalmasabb minden szánalmasozás között, mondhatni számos szánalmasozás közepette lettem szánalmas elsőszánalmasozó...

akos147 2011.02.25. 13:48:31

ez már a hétvégi posztcunami előszele, vagy csak el vagyunk kényeztetve?

akos147 2011.02.25. 13:50:08

Aldiban nem ilyet lehet kapni

Secnir 2011.02.25. 14:11:43

@enamel:
uh.
ne alázz meg. ez olyan megalázó, mikor egy megalázottat alázatra tanítak gyalázatos alázo...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.25. 14:13:54

@Sokorai_Atala: "én tényleg már a boltban megszoktam gondosan nyomkodni a zsemlét, kenyeret."

Akkor ezért kell másoknak nyomorgatott pékárut enniük!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.25. 14:24:37

@Secnir: Bocsi. Akkor megiszom én.

@atpijkamo: Őket fogja elsőnek a falhoz stb?

bagoly3 2011.02.25. 14:48:16

Hát ez tényleg jó.

NewWay 2011.02.25. 14:56:20

Nem értem a posztolót.

Olcsó volt, nem? Akkor meg pofa be. Ez jár a magyarnak, aki csak az árat nézi...

Sajnos.

Ide hozzák a szart, itt gyártják a szart, kirakják a boltban a polcra, és egyed, paraszt!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.25. 15:00:18

@NewWay: ez császárzsemle volt, sparban most nem tudom mennyi. Máshol 24 és 36 ft között láttam.

cicmen (törölt) 2011.02.25. 15:21:43

@enamel: Jó a sasod! Ez látom frissen sült! Szép piros!

Énbagoly 2011.02.25. 15:22:33

mávidejónyomozásisfolyik?

cicmen (törölt) 2011.02.25. 15:22:50

Rohadt blogmotor! Bocs xenir!

Énbagoly 2011.02.25. 15:26:36

@cicmen: szerintem a lap tetején látható homárra hajaz a színe. :)

cicmen (törölt) 2011.02.25. 15:43:46

@Secnir: már ne haragudj, de szánalmas, ahogy a szánalmas szánalmasozást leszánalmasozod.

Vazze! Lettem volna a helyetekben! Ugyanis régen jelentkeztem statisztának a nyomorultakba, de elutasítottak mert nem voltam elég szánalmas!

Géza, kék az ég! 2011.02.25. 15:45:31

Hát ez gáz, ez a zsemle...ilyen rossz minőséget utoljára a komenizmusban tapasztaltam: nagyapám a reggeli kiflijét tejbe mártogatta, úgy ette.
Egyik reggel a kifliben maradt 2 foga... nevettünk mindketten.

Úgy látszik, visszatértek a régi, szép idők, magukkal hozták az új, ugyanolyan sz..r minőséget is :D

Hogyhogy nincs még itt az Aldis gyerek? Aki ideírja: kiflit csak az Aldi-ból!

Ezért tart itt az ország...

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2011.02.25. 15:50:49

Alap, hogy a nagyüzemi pékárut fogyasztás előtt legalább fél napig légmentesen lezárt zacskóban kell tárolni.

cicmen (törölt) 2011.02.25. 15:51:57

@Géza, kék az ég!: Ezért tart itt az ország...
És zsemlét csak őstermelőtől! :))))

Énbagoly 2011.02.25. 15:52:17

@enamel: dehogy művelődök. Még a végén többet tudnék, mint ami egészséges. :)

Harlequin 2011.02.25. 15:55:25

"Ismételten meggyűlt a bajom a Sparral..."
-Vadász-vadász, te sz*pni jársz ide.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.25. 15:56:07

@Géza, kék az ég!:
a kommunizmusban/szocializmus/ igenis remek kiflik es zsomlek voltak
/az mas, hgoy nagyanyad sporolt es a 2 hetes kiflit adta nagyapadnak/

kiflit csak az aldibol vagy ostermelotol

cicmen (törölt) 2011.02.25. 15:58:45

@Géza, kék az ég!: Egyik reggel a kifliben maradt 2 foga... nevettünk mindketten.

Egyik reggel a kifliben maradt 2 foga... nevettünk mindketten.

A haverom is megjelent egyszer megjelent metszőfog nélkül. Kérdeztük hol a foga?
Mondta, hogy a meccsen maradt.

Géza, kék az ég! 2011.02.25. 16:04:30

@cicmen: Na, ez az! De nem te szoktad ezt írni, hanem valaki más...hopp! megvan! a Hülye hajó.

Meg a "zsemlét a zsemleboltból" vagy mi...

Ja, pozitív offos sztori: megyek a Tuskó gazdaságos áruda pékosztályára, vennék sajtos bizgentyűt. Látom, pont pakolja ki az ifjonc hölgyike, elhúzom a mancsom felettük, még meleg! huhú!

Csaje rámszól: Tudod, hogy ennek az ára 105 ft? Aham, tudom, köszi, látom az árcédulát (a régi árcédula a pultban, 75/db, az új a friss, meleg sajtosokon már tényleg 105-öt mutat)

Zsákmánnyal el, pénztáros beüti: 2x75! höhö, a gép még nem ébredt öntudatra, a régi árat ismerte csak, én meg kummantottam szépen. Nem vagyok köteles ismerni ugye, az új árat... nna, ezért tart itt az ország! hehe

Frisset olcsón! :D

Géza, kék az ég! 2011.02.25. 16:05:47

@hagyma: Nemis, mama szerette papit és viszont, ez a görény Kádár bosszúja volt a MUK-ért!

cicmen (törölt) 2011.02.25. 16:06:42

@Géza, kék az ég!: Na, ez az! De nem te szoktad ezt írni, hanem valaki más...hopp! megvan! a Hülye hajó.

Mi van? A sünt nem akarod belekeverni? :)

Géza, kék az ég! 2011.02.25. 16:07:01

@cicmen: Uhh, ez durva... de dulván a padlóla dobta az ellenfelét? Málmint cselébe a két metszőélt...

Géza, kék az ég! 2011.02.25. 16:08:25

@cicmen: Dél elmúlt régen, a SÜN! elsőzni szeret meg delel, mint a Nap...

Sicc 2011.02.25. 16:10:37

De legalább ennek az árát nem fogják emelni, mert hogy ebben egy szem liszt sincs, az is biztos!!!!

cicmen (törölt) 2011.02.25. 16:10:42

@Géza, kék az ég!: Csaje rámszól: Tudod, hogy ennek az ára 105 ft? Aham, tudom, köszi, látom az árcédulát (a régi árcédula a pultban, 75/db, az új a friss, meleg sajtosokon már tényleg 105-öt mutat)

Zsákmánnyal el, pénztáros beüti: 2x75! höhö, a gép még nem ébredt öntudatra, a régi árat ismerte csak, én meg kummantottam szépen. Nem vagyok köteles ismerni ugye, az új árat... nna, ezért tart itt az ország! hehe

Te meg ezért tartasz csak itt! Nem tudod, hogy a tuskóban az elbaszott árak miatt a vevőszolgálatnál reklamálni kell? Kaptál volna egy 250- forintos utalványt!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.25. 16:11:06

@Géza, kék az ég!:
Kadar nem volt goreny ,de foleg nem volt pek/MUK se volt, csak a falra felirva/
es a kifli akkoris jo volt
a kiskifli is meg a nagy sos is
mama ettol meg szerethette a papit, de sporolos volt
az en nagyapam amugy sosem evett kiflit, ha mar aztatni akart akkor kenyeret tett a cikoria kv-jaba es akkor ugy kanalazta
/en is szerettem, de en kiflivel/

cicmen (törölt) 2011.02.25. 16:11:55

@Géza, kék az ég!: Aha! A Blájen mi? Nekem is a kedvencem!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.25. 16:13:06

@Géza, kék az ég!: Csajéra rá kell ilyenkor szólni, hogy nem kértél külön termékbemutatót, szóval fogja be. Majd ha igényled, jelzed.

Persze csak ha a tolós csaje volt, és nem a sajátod.

cicmen (törölt) 2011.02.25. 16:14:50

@hagyma: Kadar nem volt goreny ,de foleg nem volt pek/

Bezony! Kádár egy kedves öreg bácsi volt gyűrött ballonkabátban, amit még az ámerikai rendőrök is megirigyeltek!

Géza, kék az ég! 2011.02.25. 16:15:04

@cicmen: Francba! Tényleg, s miután rendben kifizetem a 2x105 Ft-ot, marad még az utalványból 40 HUF-om...

100 aznapi vásárlás esetén kemény négy lepedő tiszta haszon! Egész évre számolva már egy 15 éves kocsi ára - ehh, élhetetlen vagyok!

Géza, kék az ég! 2011.02.25. 16:18:48

@hagyma: De, egy igazi görény volt, aztán most elcsórták a fejét - fejetlenség a múltban és a jelenben is :D

Van még jó kifli ma is, papi ugyanúgy eszi, mint akkor, mami pedig rétest szokott sütni, s együtt nevetünk, mert az élet szép.

Géza, kék az ég! 2011.02.25. 16:22:22

@enamel: Ó, Géza nem olyan... Géza köszönettel fogadja minden jómunkásember hasznos tanácsát, hátha egyszer neki is ezt vagy amazt kell végeznie?

Udvarias mosoly mindegyiknek, hogy lássák: nem hiába fáradoztak, Géza értékeli munkájukat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.25. 16:24:25

@Géza, kék az ég!:
szerintem az is rosszabb aki elotte volt, meg azok is akik utana
de ne politizajjunk
papi hogy eszi ugyanugy fog nelkul?
martogat meg mindig?

Géza, kék az ég! 2011.02.25. 16:27:48

@hagyma: A fogorvosok manapság csodákra képesek...

Egyszer pedig megkapta a világ leghosszabb evőeszközét is: az infúziót...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.25. 16:29:53

@Géza, kék az ég!: A jómunkásemberek pedig olyanok ám, hogy szépen lassan elszemtelenednek ha hagyod nekik...

Géza, kék az ég! 2011.02.25. 16:34:30

@enamel: De legalább dolgoznak...kivonják a vízbül a zoxigént.

vauvauvau 2011.02.25. 16:43:13

Be kell áztatni vízbe, akkor nem ropog.
A magyar pékek 95%-át kirugnám a picsába!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.25. 16:47:47

@vauvauvau: szerinted a sparnak magyar pekek dolgoznak?
egyaltalan van meg magyar pek?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.25. 16:49:58

@hagyma: Szerinted mégis mi a fenék dolgoznának nekik, ha nem magyar pékek?

Géza, kék az ég! 2011.02.25. 16:53:05

@enamel: Jáj, ez most jólesett, köszi. Hamarosan megint lesznek, várom már nagyon

comes 2011.02.25. 17:03:47

Kedves Fórumozók!

A kenyérrel, a pékárúval semmi különös nem történt. Csak mohó, pénzéhes kapitalista kitalálta, hogy nem kell követni az évszazadok alatt kialakult technológiát. Gyorsabban készülnek a pékáruk, gyorsan ehetetlenné válnak, s így a vevő kénytelen ismét vásárolni. Másképpen mondva: globalizációs pazarlás, de mindekéépen a kapitalista érdekében!

Vastag Gyapjúpulóver 2011.02.25. 17:04:31

Még 2008 nyarán meghívtak egy kerty-party-ra, ahol az egyik meghívott élelmiszeripari mérnök skac volt. Pár sör elfogyasztása után elkezdte elemezni, hogy abban a kenyérben, tartóskenyérben amit épp eszünk mi található (nem liszt van benne a legkevesebb).
Ez még nem is volt olyan durva, de amikor elkezdte ecsetelni, hogy milyen adalékanyagot honnan szereznek be, és az elmúlt években azokban milyen szennyezőanyagokat találtak a permetszermaradéktól kezdve a nehézfémeken át különböző rákkeltő mittoménmilyen bróm meg dioxin meg kiskutyatöke akkor páran kezdtünk megrökönyödni.
Pár héttel utána összefutottunk -akkor épp józan állapotban-, és megkérdeztem, hogy aznap este ennyit ivott, vagy tényleg ilyen mennyiségű ipari hulladékot eszünk. A válasz annyi volt: "Ááhh a legdurvább sztorikat el se meséltem..."
Na másnap vettem egy kenyérsütőt és azóta nem vagyok hajlandó pékárut venni boltban. Mellesleg k. finom kenyereket sütök :-D

theveryguest 2011.02.25. 17:07:45

Egyébként évek óta olyan érzésem van, hogy a boltok 1.5 nap késéssel rakják ki a frissen kapott pékárut. Vagy valami nagy aszalógépben szárítják, nem tudom. Friss pékárut Budapesten kizárólag reggel lehet venni. Délután szinte csak száraz cuccot lehet kapni, vagy semmit. Mármint szimpla ABCben. Kenyeret meg alig lehet rendeset szerezni. Nagy nehezen találtam viszonylag jó állagú kenyeret, a Bükki kovászosat, de azt meg csak pár boltban lehet kapni, és azokban sem mindig.

Sir Zet 2011.02.25. 17:07:51

Én mindig ilyen szendvicszsömit veszek a Sparban (mivel kevesebbért adják, mint a "sima" zsömit), de sose volt vele bajom. Húzok egy zacsit a kezemre, végigtaperolok párat, és ami nem tetszik, azt ott hagyom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.25. 17:12:42

@enamel:
hat gondoltam, a tudod kik atvettek a pekipart

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.25. 17:16:30

@enamel:
amugy meg ugy kepzelem, hogy van egy nagy gyar es az csinal ilyen felkesz szarokat
lefagyasztjak vagy nem, az mindegy
kikuldik a botba
ott meg egy erre kitalalt gepben felmelegitik,, vagy sutik 10-15 tovabbi percet
es aztan ugy kirakjak
na ehhez nem kell pek, se magyar se semmilyen
szerintem nalunk igy megy, sot kifejezetten arulnak felkeszet, amit itthon be kell tenni 10 percre a sutobe
de van nem messze egy jo pekseg, ott igazi pekarut sutnek helyben

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2011.02.25. 17:21:59

csak annyit szeretnék hozzátenni az elhangzottakhoz, hogy ilyen az Aldiban nem fordulhatna elő

csíra 2011.02.25. 17:22:58

Aki ilyen undorító, gyűrűnek nevezett ocsmányságot aggat minden ujjára, az meg is érdemli, hogy ilyen undorító, zsemlének nevezett ocsmányságot kapjon.
Cseppet sem sajnálom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.25. 17:23:05

@Sir Zet: ahol en vasarlok, ott a pekarut, az elorecsomagolt kenyeren es zsomlen kivul, a pult mogul adjak
igy nincs tapi

KecskeDotyi 2011.02.25. 17:28:22

@enamel: Anyád a hülye. Ennyit tudok hozzáfűzni.

KecskeDotyi 2011.02.25. 17:30:28

@Secnir: Vásárlás dátuma:22.
Video készítés: 22., kb 15 perccel a vásárlás után.
Feltöltés: 23.
Homáros e-mail: 23.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2011.02.25. 17:30:36

Hónap végén még 20 ezressel tudsz fizetni? Hát neked még megy valahogy, bejött az élet! 8-)

Ne panaszkodj! 8-)

konrada 2011.02.25. 17:34:48

Ennyi zöld gyereket!;))

Egy újszülöttnek minden vicc új, de annyit kell erről a "ropogós friss" pékárúról tudni, hogy anyámat is úgy okították ki az öreg szakik az ötvenes években a közértben, hogy az árút el kell adni.

Zsemlét például úgy, hogy ha már szikkadt, valamilyen módon fel kell melegíteni és úgy kitenni. Amíg meleg, addig olyan, mint a friss, de utána...

..no akkor olyan mint a linken.;))

KecskeDotyi 2011.02.25. 17:36:39

@Kix: Reméltem, h nem fog feltűnni :D :D :D :D :D Nem volt kedvem "újraforgatni" a zsömlék lázadása című vidijót :D

Sir Zet 2011.02.25. 17:37:17

@hagyma: hagyma, ennek nem értem, mi volt az infótartalma. Speciel abszolút hidegen hagy, mi van Ámerikában, most itt a Spar a téma. Én is csak zacsival a kezemen fogdosom a zsömiket, így is írtam az előbb is.

FDToth 2011.02.25. 17:37:29

nem azért, de miért vesz vki fehér zsemlét? köztudott, hogy a minősége a nullával egyenlő. tessék kicsivel többet rászánni és venni normális pékárut!

KecskeDotyi 2011.02.25. 17:37:46

@csíra: A mutató ujjamon fehérarany van a nagyimtól, utána ékköves arany a keresztanyámtól és a gyűrűsön egy ezüst a középsuliból.
Mi is a baj ezekkel?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.25. 17:39:22

@KecskeDotyi: Ide figyelj nácibébi, vegyél vissza a pofádból, mert megkereslek és beverem. Hát kinek a pöcsén képzeled te magad pattanásnak, te szerencsétlen?

A következő ősbarmot aki bevédi a prolikat, én tökönrúgom. :D

KecskeDotyi 2011.02.25. 17:40:50

@enamel: Hűű, a végén megijedek. Írj még ilyeneket, olyan jút nevettem az előzőn is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.25. 17:41:56

@Sir Zet: az infotartalma az volt, hogy szerintem a nem elorecsomagolt pekarut a pultbol kellene adni
/amerikahoz semmi koze, itt is van bolt ahol nem onnan adjak/

KecskeDotyi 2011.02.25. 17:43:32

A sztorihoz hozzátéve, lereszeltem őket. :)

igazságos 2011.02.25. 17:43:57

NEM TETSZIK? CSINÁLJ MAGADNAK, HA MEG LUSTA VAGY, KUSS ÉS FIZESS!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.25. 17:44:11

@KecskeDotyi: Jú!

Egyébként amekkora segged van, nem is értem minek neked négy zsemle. A magadfajtáknak ez jön be?

KecskeDotyi 2011.02.25. 17:46:04

@Harlequin: Ez van a legközelebb, kb 200 méter. Innen két km-re van mégegy spar, attól 500 méterre ismét spar, majd 1 km-re egy Coop.

pikula · http://ilovebp.blog.hu 2011.02.25. 17:46:13

es miert vasarolsz meg mindig spárban?

csíra 2011.02.25. 17:46:15

@KecskeDotyi: a kommentből kiderülhetne, de úgy látszik, nem sikerült megértened.
Nem is erőltetem a dolgot.

igazságos 2011.02.25. 17:46:21

@enamel: Látom, már megint kifogtál valami szemetet, szívem. Ne törődjél vele, lesüllyedsz a szintjére.

Aki anyázik bárkinek, azt kérdés nélkül felkötném.

KecskeDotyi 2011.02.25. 17:47:37

@enamel: 4 zsömi + 8 szelet felvágott = ideális ebéd.
Amúgy meg gagyi vagy, pofázol itt arc nélkül. Kis görény.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.25. 17:49:36

@igazságos: Úgy tűnik. Az ő szintje... nem is tudom, van ennek olyan?

Hogy vagy egyébként? És mellesleg? :)

KecskeDotyi 2011.02.25. 17:49:49

@csíra: Elnézést, h nem felelek meg az esztétikai ízlésednek. C'est la vie.

igazságos 2011.02.25. 17:51:18

@enamel: kihagytad: én hülye, meg elolvastam, és kommentelek. :P

@KecskeDotyi: hűha.

Kicsikém, itt mindenki arc nélkül pofázik. Nem tűnt fel?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.25. 17:51:54

@KecskeDotyi: Kicsi csillagom, te már egyszer itt bemutatkoztál. Az, hogy azóta nem kapsz léptennyomon a pofádra, ne tévesszen meg. Emlékszik rá mindenki, csak leszarja.
Egy proletár idiótával több vagy kevesebb, teljesen mindegy.

Amúgy jah, ideális ebéd egy nehéz fizikai munkát végző férfinak. Neked nem.

KecskeDotyi 2011.02.25. 17:52:06

De amúgy nem értelek titeket. Rendszerint a sztori vége mindig az, h basztatjátok a poszt-tolót. Emiatt messze nem küld annyi ember sztorit, mint régebben.
De mikor meg nincs új poszt, akkor meg sír a szátok.

igazságos 2011.02.25. 17:52:42

@enamel: most fogyókúrázok, nem eszem kenyeret, zsemlét. Eddig -5 kg, még ugyanennyit akarok.

A melleim nem fogytak, megnyugtatlak. De látom, új avatarod van, bár a piros bántja a szemem. :)

daveszka 2011.02.25. 17:52:52

Érdekes.Körübelül olyan mint a tescós zsömle.Ott is pont ilyen minőségit veszel csak olcsóbban.

KecskeDotyi 2011.02.25. 17:53:47

@enamel: Nehéz fizika munkát végő férfinak ez lófax. Amúgy honnan tudod mit csinálok? Ha épp betonozom a járdát akkor mivan?
Azt, h nekem mi az ideális, azt majd én tudom.
A véleményedre meg teszek.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.25. 17:53:50

@igazságos: Én napok óta masszívan kommentelek, itt élek társadalmi életet. Ideiglenesen. :)

igazságos 2011.02.25. 17:55:38

@enamel: eltűntél egy időre. Találtál már magadnak valami emberfélét?

Én még lógok a Lewyke beszámolóval, tudom.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.25. 17:59:00

@igazságos: Az asszony egy időre eltávozott kűfődre, a baráti köröm nagy része meg más okokból nem érhető el. Úgy hogy most lett egy rakás időm, amit önkéntes népneveléssel ütök el. Meg sorozatokat nézek. Meg ilyenek.

igazságos 2011.02.25. 17:59:53

@KecskeDotyi: Nem mindig szopatjuk a posztolót. CSAK AMIKOR JOGOS.

Amúgy van ám boldogügyfél poszt, olyankor én is boldog vagyok, főleg ha a köcsög bank szívja meg a dolgot. :P

SÜN 2011.02.25. 18:02:33

nahátbazmeg! az egész spart bezáratni! a feltalálónak busás jutalmat ünnepélyes keretek között vityának átnyújtani!

KecskeDotyi 2011.02.25. 18:07:10

@igazságos: Nana, attól h nem ugatok bele, minden posztot olvasok, és mindig van valaki, aki nekiáll baszakodni.
Szerencsétlen CIB-es embert is lebaszták, h miért marad el a befizetéssel. Nem hiszem el, h itt mindig mindenki mindent pontosan fizet.
De ez csak egy pl.

Rókakígyó 2011.02.25. 18:08:33

ez nem zsemlepornó, hanem zsemlehorror. Télleg nem szoktunk ilyen száraz vackot megvenni.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.25. 18:09:16

@KecskeDotyi: Akkor marad az a megoldás, hogy egy ellenszenves tahó picsa vagy, és mindenki rühelli a pofádat. És ehhez semmi köze nincs még a hazafimajmolós életmódodhoz (amit egyébként nem hinném, hogy felfogsz, szerintem csaj ez az a közeg, ahol megtűrnek), egyszerűen csak ezt váltod ki az emberekből.

Ugye milyen gonosz a világ?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.25. 18:10:51

@enamel: +sem , + csaK

A múltkor is a miskolci sparral nyekeregtél valamit, fasznak jász oda ha nem tetszik.

KecskeDotyi 2011.02.25. 18:15:39

@enamel: Tévedés. Az a mentalitású ember vagyok, akit vagy gyűlölni lehet, vagy imádni. Kiből mit váltok ki. Hidd el, nem gyűlölnek többen, mint ahányan szeretnek.
Gondolom téged se imád mindenki. Szar is lenne úgy élni, h nem lehet senkire se haragudni...

Az életstílusomra tett megjegyzésre meg nem is reagálok, mert értelmetlen. Nem ismersz és csak jár a szád.

cicmen (törölt) 2011.02.25. 18:17:20

@enamel: A múltkor is a miskolci sparral nyekeregtél valamit, fasznak jász oda ha nem tetszik.
Én sem járok oda! Messze van! A helyi Sparba járok szívatni magam! Ez a multi előnye! Ha olvasod a homáron, hogy szar a zsömi az újpesti sparban, nem kell felvonatoznod bivajbasznádról, csak betérsz az ottani sarki szarba!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.25. 18:18:01

@KecskeDotyi: "Tévedés. Az a mentalitású ember vagyok, akit vagy gyűlölni lehet, vagy imádni. Kiből mit váltok ki."

Nem, ez nem így van. :) Abszolút felejthető vagy, de amikor megszólalsz, azt olyan ótvar tahó módon teszed, hogy magadra vonod a figyelmet. Pár percre.

És legalább arra próbálj meg emlékezni, amit te mesélsz el magadról. Érdemes, hidd el.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.25. 18:18:51

amugy en tok komolyan mondom, ha csak 200 meter, siman visszavittem volna
mar csak elvbol is
meg mert enni azert nem lehet zsemlemorzsat magaban

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.25. 18:20:54

@cicmen: :)))
Én teszkóba járok, mert az jó. Múltkor olyan pofavágást kaptam a húsospultnál, hogy majdnem homár lett belőle. De aztán nem.

Viszont valahol láttam olyat (nem ott), hogy kistöbbségi család vonul, vásárol, közben a vezérállat szedi le a yoghurtot a pultról, és issza megfele. Mindezt 3 biztonsági őr díszkoszorújában, akik tanácstalanul nézik, és nem mernek szólni. Szórakoztató volt. :)

mréveiller 2011.02.25. 18:21:55

általában friss a spáros pékárú, biztos teszkós ügynök a poszt toló

KecskeDotyi 2011.02.25. 18:25:20

@enamel: Ahhoz képest h felejthető vagyok, pont te írtad h mindenki emlékszik rám.
FAIL

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.25. 18:28:41

@KecskeDotyi: A te fejedben ott benne ez a két dolog nem tud egyszerre működni? :) Akkor amerikanisztika helyett talán magyar órára kéne beülni, nem?

KecskeDotyi 2011.02.25. 18:33:37

@enamel:
Ha nekem valaki elsőre felejthető, akkor arra pár nap múlva már nem is emlékszek. Mint amikor kezet fogsz valakivel egy bulibam, bemutatkozik, de 5 perc múlva se az arca, se a neve nem ugrik be.
Akkor meg hogy a picsbe emlékezél rá, ha felejthető?

De még mindig job helyezésem van ahhoz képest, akinek a nevét se ismerik. A negatív reklám a LEGJOBB reklám.

Mákony Béla 2011.02.25. 18:49:14

A spar zsömlék tényleg híresen szarok.

Az a baj ráadásul, hogy kétféle zsömléjük van: a drágábbik "normál" zsömi, és az olcsóbb "szendvics" zsömle, ami kisebb tömegű. Viszont mind a kettő ugyanolyan szar.

Karipapa01 2011.02.25. 18:51:50

Hmmm.. Spar, Aldi, Lidl, stb. A piacra lépésük óta vásárolok ezekben az üzletekben, de nekem még hasonló problémáim sem voltak. Bizonyára azért, mert mindig megnézem, hogy mit veszek. Mégegyszer: nyafogás helyett megnézem, hogy mit vásárolok.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.25. 18:54:07

"se az arca, se a neve nem ugrik be."

Apropó felejtés. Elfelejtettem, hogy hol van a jutúbon, csak most találtam meg megint: www.youtube.com/watch?v=HRB6GspBIXk
ELP/Fanfare

Kellemes zenehallgatást és hétvégét mindenkinek!

igazságos 2011.02.25. 18:59:24

@KecskeDotyi: én mindig pontosan fizetek, és nem szeretek tartozni. Sem könyörögni, sem kunyerálni, mert akkor csórónak érzem magam. (ezt lekopogom)

De attól még nem ítélem el, azt utálom, mikor lopnak, inkább kérjenek, akkor adok.

Amúgy Lidl-be és Aldiba járok vásárolni, Tescó drága, szlovákok járnak oda, azoknak óccsó. Igyekszek mindent magam csinálni, tésztákat, kenyeret magam sütöm, kiflit, zsemlét, nyáron az idénygyümölcsöket, feltéve, ha nem lopták el a cigányok. Lisztet a malomból veszem, nem szeretem rozskenyeret, amit fű, de egészségesnek mondanak, pedig abban van a legtöbb barna színezék. Éppen most olvastam, mik vannak a Tescóban, és egyéb áruházban gyártott helyi kenyerekben, mitől lesz nagy, de főleg a tartós kenyérben vannak durva összetevők. Tanulságos.

KecskeDotyi 2011.02.25. 19:11:27

@igazságos: Én is gyakran sütök, pont zsömit, mert kurta jó receptem van rá. Csak majd' 1 kiló lisztből 8 megtermett zsömi lesz, és nem számoltam a ráfordított időt, az egyéb alapanyagokat és a villanyt a sütőhöz. Sajnos nem éri meg, és nem vagyok abba na helyzetben, h csak úgy herdáljam a pénzt. Viszont nem véletlenül nem éri meg, nagyon frankón ki van találva az egész.

Kenyérben vagy a hófehéret szeretem (a Bükki kovászos a legjobb, de 400 Ft kilója, ami nálunk jó esetben 3 napig tart), vagy a szinte feketét, amibúl viszont 25 dkg 400 felett van.
A zöldséget idén már én is magamnak fogm termeszteni, tavaly kicsit elkéstünk vele. De így is volt rengeteg alma és szőlő.
A tejet is szeretném majd a szomszédtól venni. Igaz, szinte egyezik az ára a boltival, de az íze, a zsírszázaléka és a termékek mennyisége, amit elő lehet belőle állítani, messze felülmúlja.

KecskeDotyi 2011.02.25. 19:14:37

@igazságos: Ja, én önkínzó vagyok, oda megyek, ahol épp akcijjó van.
De vannak bizonyos termékek, amiket mindig ugyanott veszek. Pl a sós chips a Lidlben a legjobb, a pepperóni és a savanyú ubi a Metroban, néha beugrok a teccsóba is, de az ritka.
Az Aldi meg nekem valamiért nem jön be.
A legtöbbet azért mégis a Sparban vásárolok, a közelsége miatt.

Anti Anyag (törölt) 2011.02.25. 19:30:21

Talán fedezd fel a péket, ott jó a zsemlye. Ilyenért panaszkodni, nem semmi.

joos 2011.02.25. 19:45:25

Baszki, ez a posztoló igazi lúzer!
Péksüteményt, kenyeret, kiflit, stb. szigorúan pékségből! Az tényleg friss, ez a kecskusz meg szánalmas...

atila68 (törölt) 2011.02.25. 20:01:14

Bírom mikor emberek megszívatják saját maguk, aztán dühöngenek rajta.

elwood 2011.02.25. 20:05:08

itt minden lúzer pékség mellett lakik ?
mert itt 5 km-es körben nincsen

spar meg van minden sarkon

cicmen (törölt) 2011.02.25. 20:06:23

@vauvauvau: A magyar pékek 95%-át kirugnám a picsába!

Azok sütik a pászkát is! Éhen döglenél!

cicmen (törölt) 2011.02.25. 20:16:24

@KecskeDotyi: Mint amikor kezet fogsz valakivel egy bulibam, bemutatkozik, de 5 perc múlva se az arca, se a neve nem ugrik be.
A történetet jó! Elképzelhető úgy is, hogy összeismerkedsz egy nővel egy buliban. Bementek a fürdőbe ezt azt csinálni. Kijöttök és mert jó volt, szeretnéd máskor is csinálni. De nem emlékszel a nevére. Már kínos lenne megkérdezni. Viszont eszedbe jut, hogy a sárga pólós fazonnal láttad beszélgetni. Odamész a faszihoz és megkérdezed, hogy ismeri e a csajszit. Persze, mondja. A feleségem!

cicmen (törölt) 2011.02.25. 20:20:31

A blogmotor egy kicsit most kib.szott velem.

atila68 (törölt) 2011.02.25. 20:22:38

@cicmen: Néha egy komment jobb mint a poszt.

cicmen (törölt) 2011.02.25. 20:26:16

@atila68: Köcce! Mellik tetszett? Az a helyzet, hogy filmet töltök, de elakadt! Úgyhogy most itt garázdálkodok.

tris 2011.02.25. 20:35:50

kommentekből is látható, megint mi vagyunk a hülyék. Mert nem megyünk száz helyre bevásárolni, mert mondjuk nincs annyi idő rá.

mondhatnám úgy is "ha nincs időd bevásárolni, egyél szart" reméljük mindeközben keményen dolgozol, mert egyre kevesebben tartják el az országot - te paraszt.

cicmen (törölt) 2011.02.25. 20:48:34

@tris: kommentekből is látható, megint mi vagyunk a hülyék.

Kéhlek a nevembe ne nyilatkozz!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.02.25. 20:59:37

@hagyma: Persze, hogy nem volt Kádár sem pék, sem görény. Kenyeret nem adott, belügyminiszterként inkább a manikűr vonlon mozgott, aztán modell lett. A görény egyébként igényes, tiszta és elegáns ragadozó állat, a pék meg Marosán György volt...

Sóstói 2011.02.25. 21:24:53

Azért a Spar elég megbízható. Kivéve, amikor nem, de átlagban jobb, mint a többiek.

cicmen (törölt) 2011.02.25. 21:33:55

@hagyma: Wow! Láttam egy fotshopot, amin a kabrióban Kennedy helyett a Jacklynkét lövik halántékon! Hattalmas volt! Na ott is dolgoztak a szemetek a 60-as években, nem csak itt!

England win The Ashes! 2011.02.25. 21:35:53

Hétfőn az első poszt az lesz, hogy Nemzetközi Görényszövetség elhatárolódik Kádártól...

xido 2011.02.25. 21:36:19

Na sokakkal ellentétben én pont ezért csak a puha,nem törős morzsálódós pékárut veszem,nem restellem kiválogatni..a többi szikkadt darab maradjon annak,aki hisz a csodákban és elhisz mindent a boltosnak:))

igazságos 2011.02.25. 21:40:03

@xido: remélem, azért kesztyűt húzol, vagy legalábbis megfogod a zsemlekivevőt. Undorító dolog a mocskos kezed után másnak nyúlni. Amúgy van egy fajta bizonyos népcsoport, akire ez a viselkedés jellemző. Gusztustalan.

tris 2011.02.25. 21:53:16

semmi baj, válogassatok csak, de húzzatok zacsit a kezetekre :)

Géza, kék az ég! 2011.02.25. 22:05:27

@cicmen: Ehhehh, Géza jól tud nevet választani magának... látom, tetszik a nevem :D

ave 2011.02.25. 22:20:41

MOst nem ertem, olcsoert pocsek pekaru. Mi ezen a meglepo?

longlife · http://testepitescsakitt.blog.hu 2011.02.25. 22:21:50

Igazából az a vicces, hogy ennek a postnak/videónak a hatására vajon hány ember NEM fog ott vásárolni?
Inkább a kasszásokat kéne felpörgetni, mert amilyen tempóban ezek dolgoznak, az valami kibaszott vicc!

Géza, kék az ég! 2011.02.25. 22:28:32

Te pék, láttál képet?

Barbara arab rab.

Réti pipitér.

Csá kék ács.

Évák eledele kávé.

Sokáig él Légi Ákos.

Kelemen nem Elek.

S más, remek szösszenetek es szóba jöhettenek volna, de nekem ez tetszett legesleg :D

cicmen (törölt) 2011.02.25. 22:44:57

@igazságos: Undorító dolog a mocskos kezed után másnak nyúlni. Amúgy van egy fajta bizonyos népcsoport, akire ez a viselkedés jellemző.

És ezek a nőgyógyászok! Aztán meg pinaszagú lesz a zsemle! Brrrrr.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.25. 22:54:27

@cicmen: "És ezek a nőgyógyászok!"

Gyönyörű temetést rendeznek a szívsebésznek. A kollégái meghatottan nézik, ahogy a mozgó koporsó eltűnik egy stilizált szívben. Ekkor az egyik elkezd éktelenül röhögni. Megbotránkozva néznek rá.
- Bocsi, csak elképzeltem a saját temetésemet... nőgyógyász vagyok.

cicmen (törölt) 2011.02.25. 23:06:12

Most néztem meg a videót!
1. Kecskusz egy nő!
2. Amit tett a zsemlékkel, az alapján nem szeretném, hogy megmogyorózzon!
3. Nem mutatta meg, hogy mit csinált a kígyóuborkával. (vagy az jó volt?)

igazságos 2011.02.25. 23:09:49

@cicmen: ugye? brrr....
Beindult a fantáziád?

Sok nőgyógyász sztorit hallottam már, azokról is lehetne posztolni, milyen obszcén szövegeket nyomnak le, nem csak kisebbségi tagoknak. :)

Én nem vásárolok a Sparban, a legdrágább. Még a Tescónál is.

a-kis-herceg 2011.02.25. 23:15:50

megérdemled. az ilyen spekuláns kapitalista sz*r helyett, miért nem vettél CBA s nemzeti zsemlét...

egyáltalán minek mész náci boltba... nem vagy te magyar?

cicmen (törölt) 2011.02.25. 23:33:55

@atpijkamo:
-Pincér! Ez a kávé pinaszagú!
-Vegye a másik kezébe uram!

Fenevad23 2011.02.25. 23:49:26

Szép napot mindenkinek!
Tudjuk kik megvették Magyarország nagy részét és etetik a nemtörödöm, hiszékeny Magyarokkal az ilyen, s efféle hulladékot. :(
Sajnos, sokan ezt nem látják át, azért is tehetik mindenzt meg ezzel a néppel. Aki itt, ebben a történetben nem a lényeget látja, s nem háborodik fel azon, az
vagy alacsony inteligenciával rendelkezik, vagy spar részvényes, vagy tudjuk ki-(k), vagy tudjuk kik seggnyaló cinkosai, de az 100%-ig biztos, hogy nem józan, értelmes, becsületes Magyar emberek.
Ez a termék egy 0! Bűncselekmény ilyet árulni, s gyártani! Megvenni meg hiba.
Fogadni mernék, hogy tudjuk kik nem ilyenen élnek. Persze keresni rajta nem ártalmas... Talán nem. Talán még nem. Ezek az emberek nem nyugszanak, nem tanúlnak. Húzgálják a világ bajszát. Meglátjuk meddig.
Ha megengedtek egy tanácsot.
Figyeljetek oda, mit esztek meg, mit akarank rátok sózni. Fontos dolog!
Sok gyártó pénzimádó, kapzsi, önző.
Tegyük fel a kérdést!
Mi várható egy pénzimádó, önző, kapzsi embertől? Ugye, hogy nyilvánvaló.
ui:Abból leszel, amit eszel.
Én nem szeretnék ebből a zsömléből lenni!
Tudjuk kiknek meg gyógyulást kívánok! Aranylázban szenvednek régóta. :(
Az igazi szeretetet, az igazi egészséget (Értsd:Ép test ép lélek) és az igazi boldogságot nem lehet pénzért megvenni.
Boldogabb jövőt, MINDENKINEK!

baliquez 2011.02.25. 23:59:23

Aki 76 forintért vesz zsemlét az nem sikeres ember, a körme pedig piszkos. Jótanács: pékárut vegyünk pékségből. Több pékség van mint hiper, és a friss, minőségi pékáru megér némi sétát vagy különkanyart.

Cs@tLós 2011.02.26. 00:05:18

@enamel: nabakker, mindenre számítottam egy homáros spáros cikknél, csak arra nem, hogy szembejön velem egy warhammer okosító wikicikk-link (aztadurva, új szót szültem :D). Bár én inkább a fantasy verziót szeretem. Tudom, nem vagyok sikeres.

gitáros 2011.02.26. 00:50:45

@Vastag Gyapjúpulóver:
Hetvenes években a pékségben tök átlag volt a padlóról felsöpört lisztet is felhasználni. Meg például benne az egérszart.

@Fenevad23:
Elmész te a picsába, te nagyon Magyar fasz...

ne most 2011.02.26. 01:21:44

Hálátlan, pedig még fel is melegítették neked.

Fenevad23 2011.02.26. 02:17:59

Kedves Gitáros!
Ha nem haragszol, bátorkodtam nagybetűvel írni a nevedet.
Sajnálom, hogy így reagálsz.
Az üzeneted tömör és velős.
Ez tetszik! Viszont mégjobban tetszene az, ha megértenéd, hogy ez Magyarország. Úgyhogy leköteleznél vele, ha nem bántódnál meg attól, hogy Magyar vagyok. Te az vagy, kedves Gitáros? Nem hinném. Az érvekben rendkívül gazdag kommenteddel magadat minősítetted! Nekem főleg az a rész tetszett, amikor a szóban forgó silány minőségű zsömle mellett álltál ki, s világosítottad fel a tömegeket arról, miért is jó azt fogyasztaniuk. Egyenesen lenyűgöztek a tartalmas soraid... Engedelmeddel nem gratulálnék a hozzászólásodhoz. Amikor te elküldtél engem a f...ba, úgyéreztem, ez lehet egy barátság kezdete is... Csak vicceltem! Az azért talán nem lehet!
Tehát-- úgyéreztem, nem becsülsz engem sokra. Nos, ez kölcsönös.
Ezekután
kívánhatnám én neked azt, hogy egyél sok sok ilyen fini zsömit,de nem teszem, nem kívánok neked ilyet. Mások vagyunk! Én ép testet, s ép lelket kívánok neked! Hidd el, jobban járnál vele mint a sparos zsömikkel.

kileninezero 2011.02.26. 02:42:42

üdv! ropogott,kopogott már nekem is a friss zsemléjük, de egyik ilyen alkalommal órákkal (vagy fél nappal?)rá kellemesre puhult mind. pedig nem melegítettem:)

2011.02.26. 04:01:35

A posztoló egy barom. Zsemlét mindig csekkolni kell friss-e. Papír/nylonzacsi a kézre (nem szaros ujjakkal!) megtapogat. Ha megfelelő akkor megveszed. Ha nem akkor nem veszed meg. Ha mégis megvetted, akkor nem csinálsz róla videót.

pancel 2011.02.26. 05:29:28

B@sznék olyat a kezedre, hogy letérdelnél mint a tárkányi marha, amiért játszol a kajával!

Árpi a 4-ből 2011.02.26. 09:22:37

Mondjuk a Hiperbe megy zsemlét venni 6-9-13 Forintért, az meg is érdemli ezt a minőséget.....
Mellesleg még így is az Interspárok a legkulturáltabb nagybevásárlóhelyek mostanában.... :(

Persze ott az Aldi meg a Lidl, de ott nincs is választék....

Dr. Kix 2011.02.26. 09:30:39

@KecskeDotyi: Pedig ha jól látom, szép női kezed van. Így viszont nem hívhatlak el randira. :)

Aron M 2011.02.26. 10:05:44

A megoldás erre: nájlonzacskó kézre felhúz, péksütik közé benyúl, ellenőriz, szárazat otthagy.

A Spar egyébként egy fokkal jobb mint a többi, de attól még ugyanaz a szemét banda.

Paradicsomkonzervből van 5 féle, ebből egy a magyar, és az a legdrágább. Legalábbis fura, hogy az olasz munkaerő meg a szállítás olcsóbbra jőjjön ki mint a Kecskemét-Bp viszonylat.

Lehet hogy ezzel is kéne foglalkozni.

Motyóbábi 2011.02.26. 10:06:17

azt a tárolót, ahol ezeket a szörnyeket árulják, messze el kell kerülni! a fent említett áruházba ritkán járok, mert nincs közel. viszont a 3 percre lévő cba polcain is feltűnik ez a rettenet. akárhova mész, találkozol vele. persze igazatok van, szemétség ilyet egyáltalán gyártani, de tudjátok nem az a hülye, aki csinálja... ha nem venné senki, akkor nem érné meg nekik sütni. mellesleg ajánlom a lidlben a "búzakenyér" nevű gyönyörűséget! én eddig valószínűleg mindig jókor mentem, mert friss volt, langyos és finom! amúgy majd' 20 éve sütök itthon mindenféle péksütit, és mondhatom, hogy okos alapanyag-választással egyáltalán nem drága, és tudom, hogy mi van benne!!! ez a mai világ luxusa, nem a drága autó és hatalmas villa! ha megengedheted magadnak, hogy ne gyorséttermi és zacskós szemetet egyél, akkor már előre léptél néhány szintet, és még gyógyszerre se nagyon kell költened! csak okosan kell válogatni, és nem bedőlni az előre bekevert liszteknek, meg reklámoknak. a magokat én is bele tudom tenni, és úgy negyedannyiba kerül ugyanaz. :)

Antonio Coimbra De La Coronilla y Azevedo 2011.02.26. 10:30:08

Hú, de szeretnék ráérni ennyire..illetve csak annyira, hogy friss(nek tűnő) zsemléket vásároljak naponta :-)
Egyébként én mindig a kezemre húzott zacsival ellenőrzöm a frissességet, ha azt tapasztalom, ami a videón látható, akkor nem veszem meg, that's all.

igazságos 2011.02.26. 10:33:08

@Motyóbábi: neked is mondom, a mai kenyereknek köze sincs a 30-40 évvel korábbiakhoz.

Az igazi kenyér olyasmi lehet, mint amit otthon a kenyérsütővel csinálsz, tömör, és nem hullik a morzsa, mikor vágod. Régen a két kilós kenyér volt olyan, mint most az egy kilós.

Bármelyik kenyér, amit ma kapni lehet, az felhigított változat.

Hát igen, ha nem vinnék, akkor nem csinálnák, de a kisembernek muszáj valamit enni. Rendesen meg nem lehetne zsemlét sütni, mert akkor ráfizetéses lenne, s nem érné meg.

igazságos 2011.02.26. 10:37:31

@Pörög a lufi: te meg mit tapogatsz, mikor kb. az összes zsemle ilyen? Mi ebben a logika? Más meg vegye azt a szart, amit te összenyomsz, még ha zacskóban is teszed. Mert papíron mindenki úgy csinálja, csak sajnos látom mindig, hogyan fogdossák össze a kenyeret.

Ezért is veszem pékségbe, ahol az eladó is csak kesztyűben nyúlhat hozzá, a kirakott pultról nem.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.26. 10:42:18

@igazságos: Én egy időben vettem 160 Ft-os zsemlét, aztán abbahagytam, mert ugyanolyan szar volt. Az sem érte meg. :)

@Fenevad23: Az miért van, hogy egy "Magyar" sem tud helyesen írni? Az általános iskola a kisbetűs magyarok kiváltsága, és titeket meg elzavarnak a negyedik első után, vagy hogy? :)

belekotyogok 2011.02.26. 10:44:55

itt istenítitek a pékségeket, holott ők is pont olyan szar cuccokat csinálnak, mint a hiperpékek. tök egyforma, csak az egyiknél kétszer akkorára van fújva, mint a másiknál, ezért kétszer annyiba kerül...

ez pont olyan, mint azt ekézni, aki teszkóban vásárol zöldséget és nem megy a piacra...vazz, ugyanabból a nagykerből van mindkét helyen.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.26. 10:45:24

@hagyma: Ez inkább látványpékségeknél van, de azokban van valami szar is, amitől rájuk szoksz. Ha három napig nem veszel, elvonási tüneteid lesznek. Ha meg két hétig nem, akkor utána ehetetlenül szar az íze. :)

Fenevad23 2011.02.26. 11:18:15

@enamel: Ennyi? Ez aztán a valami. Látod, itt kivillant a te egyik komolyabb problémád, amiről vagy tudsz, vagy nem.
Élvezettel kinevetsz valakit, aki nem ártott neked semmit. Ráadásul nem is a lényegről írsz. Rossz úton jársz! Nem is várok el tőled többet, mivel te jelenleg ezen a szinten vagy (pl:egy igazi hülye se feltétlen tudja magáról, hogy hülye. Pedig az!)
Azt csak remélem, hogy egyszer megérted majd, többet érnél az embertársaid számára, ha igazságosabb, pozitívabb és építőbb lennél. A kommentjeidet olvasva, a te jelenlegi szinted, finoman szólva is sajnálatos. Gondolom nehezen viseled még az építő kritikákat is, többnyire azonnali támadás a reakciód, ugye?! Örömömre szolgálna, ha komolyabb feljlődésnek indulnál a közvetlen környezetedben. Van jó út a közeledben, csak rá kéne fordulnod.

tris 2011.02.26. 11:18:46

@longlife: mondjuk, ha nem éhbéréért kéne dolgozniuk úgy, hogy napi egy pisiszünet van.

múltkor pont hallottam, hogy az új pénztároslány nem mert szólni, hogy pisilnie kell, mert félt, hogy kirúgják. De gondolom erre is mondasz majd valami parasztosat.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.26. 11:21:56

@Fenevad23: Na idefigyelj, takonyjancsi. Először is visszamászol az iskolapadba, és megtanulsz írni. Aztán eltakarodsz innen a picsába a lázító marhaságaiddal, és mesélgeted őket a hozzád hasonló véglényeknek. Te magadat építsed, ne mást, mert egyelőre egy rakás szarban vagy a szarkukac.
Végeztem.

tris 2011.02.26. 11:23:17

igaz néha én is morgok, hogy nem lehet kijutni a spárból, de én inkább a húspultnál tapasztalom azt, hogy nem akar odajönni az eladó.

T mint T 2011.02.26. 11:24:17

Ez voltaképpen tényleg friss zsemle volt, csak az összetevők és a gyártási technológia (ugye, hogy ócsó legyen) ezzel jár: 1 óra alatt kiszárad. Mert ebben nem liszt, élesztő meg normális összetevők vannak, hanem adalékanyagok, E-k, sütésgyorsító enzimek, stb...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.26. 11:25:24

@tris: És mit csinált, maga alá pisilt, vagy katéterrel járt dolgozni? :)

tris 2011.02.26. 11:29:17

@enamel: vásárló voltam, azt is hallottam, hogy a többi pénztáros mentette meg - a régiek.
A zöldségest is kérdezte egyszer egy vásárló, hogy van-e most felvétel, az meg azt mondta, van de "picsapénzért" először hallottam ezt így.

De itt szinte mindenki picsapénzért dolgozik az a baj.

KecskeDotyi 2011.02.26. 11:30:49

@Kix: Nincs is szép női kezem :D
Nézd meg, koszos a körmöm, szar gyűrűnek nem nevezhető bigyókat hordok, és ennek tetejébe még tahó is vagyok XD
Amúgy kéne egy manikűr, de a lustaság fél egészség, a másik fele meg a kosz :D

A randiról meg ha meggondolnád magad, előbb az illetékesnél kérdezősködj, azaz a vőlegényemnél. Hátha kölcsönad :P

Puhi 2011.02.26. 11:31:21

@KecskeDotyi:
Azt elárulod, hogy melyik városban, vagy esetleg még pontosabban, hogy melyik üzletben vásároltad?

Köszi!

KecskeDotyi 2011.02.26. 11:31:57

@cicmen: Gyakran járok budiba lányokkal. Általában pisilni szoktunk, ritkább esetben trécselni. De jó, h rájöttél a bakira :) Jobb később, mint soha.

KecskeDotyi 2011.02.26. 11:34:16

@Puhi: Miskolc. Mert itt minden sz@rt el lehet adni.

KecskeDotyi 2011.02.26. 11:37:41

@Árpi a 4-ből: Miért, hova menjek, ahol nem 25-35 Ft között van egy zsemle? Hidd el, ha megengedhetném magamnak, h annyiért vegyem, akkor annyiért is venném, sőt, lenne egy saját személyi pékem is vazze!

Mikrobi 2011.02.26. 11:39:00

Hányszor mondtuk el, hogy pékárut nem szabad fillérekért venni a hiperben? Nem véletlenül olcsó, a levegőért ui. (egyelőre) nem kell fizetni.

Fenevad23 2011.02.26. 11:39:55

@enamel: Ne legyél feszült! Árt a vonalaidnak.
-------
Hmmmm, egy újabb eltékozolt élet.
Milyen kár.

cicmen (törölt) 2011.02.26. 11:42:16

@Antonio Coimbra De La Coronilla y Azevedo: Egyébként én mindig a kezemre húzott zacsival ellenőrzöm a frissességet,

Én is! Vagy ha nincs, akkor a zoknimat húzom fel. De csupasz kézzel soha!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.26. 11:44:28

@cicmen: Te a zacsid után nyúlkálsz a zsemléhez? Fúúúúúúúúúúúúúúúúj. :D

KecskeDotyi 2011.02.26. 11:44:37

@Fenevad23: Hagyd, ő csak egy pattanásos hülyegyerek, akiben tombolnak a hormonok és nem tudja levezetni a feszültséget, mert az apja Plyaboy gyűjteményének már az összes lapja összeragadt. Ezért itt próbálja meg bebizonyítani, h ő a Jani. Csak közben mindenki körberöhögi.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.26. 11:46:25

@KecskeDotyi: Na ez az, megtaláltad a neked való társaságot. :)

cicmen (törölt) 2011.02.26. 11:47:17

Kemény a zsemle? Az pont jó befőttnek! A puhákból meg lekvárt lehet főzni.

Árpi a 4-ből 2011.02.26. 11:48:18

Szomorú.... hogy a megvásárolt 6 zsemle 25Ft-ért azaz 125Ft a pékséhben ill. 78Ft ért a hyperbe.... ezen gondolkozik valaki.... Gratulálok!!!

HÚÚ 2011.02.26. 11:49:41

Egy rég Kádár-sztori jut eszembe.
Kádárnak bizalmasai jelentették, hogy valami ellenforradalmár zsíros kenyeret rakott a Lenin-szobor kezébe. "Mire Kádár: nem baj, kiveszik azt még onnan."//

"Gondoljátok meg proletárok!"

igazságos 2011.02.26. 11:51:53

@enamel: ja. De érted, tapogat, tapogat, de tök feleslegesen, mindegyik ugyanolyan felfújt, morzsolódott szar.

KecskeDotyi 2011.02.26. 11:54:21

@Árpi a 4-ből: 8 volt az a 6.
Egy hónapra számítva, 8 zsömlével naponta:
8*19*30= 4560
8*25*30= 6000

Spórolás: 1440, amiből esetleg vami hústerméket is veszel az említett zsömlékbe.

tris 2011.02.26. 11:54:31

nem tudom - itt van egy pékség, de nem vagyok elájulva. Itt a spáros zsemlével viszont sok baj nincs- szóval ehető - hogy miből van nem érdekel - ha úgy tetszik veszélyesen élek! Keresem az izgalmakat :)

de szeretek egy helyen bevásárolni így is baromira lefáraszt.

Árpi a 4-ből 2011.02.26. 11:54:35

@Árpi a 4-ből: Mellesleg ha napi egy szál cigivel kevesebbet szívnál vagy kétnaponta egy kávéval kevesebbet fogyasztanál meglenne az ára! De gondolom ezek nélkülözhetetlenek....

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.26. 11:55:00

@igazságos: Nem mind. Ha meg az ötödik is összeroppan semmivé, akkor okosértelmes állatpolgár módjára levonod a tanulságot, hogy itt nem veszünk zsemlét, mert szar.

De hát aki homárra akar kerülni... inkább vetkőzött volna. Mondjuk lehúzgálhatta volna a kis gyűrűit, és visszadugdoshatta volna valami kevésbé cigányos divat szerint. :)

cicmen (törölt) 2011.02.26. 11:55:24

@enamel: Nem! A zacsimhoz nyomkodom a zsömléket és ha dörzsöl akkor nem friss!
:(

Fenevad23 2011.02.26. 11:56:27

@KecskeDotyi: HI!
Ne aggódj, hagyom, csak volt egy pillanat, amíg azt hittem menthető a srác.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.26. 11:57:16

@cicmen: Ehhez fűszoknyás lányok segítségét is igénybe veszed? Vagy esetleg sünökét, vagy gyűrűsférgekét? Szoptatóskendőt használsz-e? És színesceruzákat? :)

KecskeDotyi 2011.02.26. 11:57:43

@Árpi a 4-ből: Gondolom ezt nekem szántad. Nem dohányzom, még életemben nem gyújtottam rá, és nem kávézom. Akkor?

tris 2011.02.26. 11:59:33

@KecskeDotyi: de jó, hogy valaki gondolkozik - eddig nem is tudtam, hogy spórolok :-)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.26. 12:04:32

@cicmen: Ne mondd, hogy neked bejön a csaj.. hülye is, közönséges is, úgy néz ki, mint egy pitbulldebella, és valószínűleg kéthavonta ki kell vakarni a fogdából.

KecskeDotyi 2011.02.26. 12:07:12

@enamel: Még csak életem első igazoltatásán se vagyok túl...
Az alkat meg a súlyemelésből lett megalapozva, a többit pedig a hirtelen leállás a sporttal okozta.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.26. 12:08:15

@KecskeDotyi: A lelkivilágod mag a barátaid okozták, meg hogy szar környékre költöztetek, mi? Nem kell a púder. Előttem leszerepeltél egy életre.

KecskeDotyi 2011.02.26. 12:11:10

@enamel: Miskolc belvárosát nem nevezném szar környéknek. Itt születtem, a hibáival is együtt szeretem. Itt a Bükk egy köpésre, Pestre menjen az, akinek megzápult az agya.
De szerinted érdekel, h mit gondolsz rólam? Már rég nem adok ismeretlen, arctalan emberek véleményére. Aki elém áll és a szemembe mondja, na azt normálisnak tekintem és esetleg még el is gondolkozok azon, amit mondott.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.26. 12:12:59

@KecskeDotyi: Szerintem érdekel, mert a hatodik vagy hetedik alkalommal ugatsz vissza. Egyébként aki anyázással indít, nem tudom, mire számít. :)
Ha én egyszer eléd állok, azt megemlegeted. Még kerülhet rá sor.

igazságos 2011.02.26. 12:13:46

@enamel: nem tudom, te hogy vagy vele, de még nem igazán láttam áruházban jó zsemlét. Vagy csak nem vagyok sikeres ember?

Amúgy a kiflik sokkal durvábbak.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.26. 12:15:20

@igazságos: Én péknél nem láttam még. :) A kenyerük jobb, a péksüteményeik ugyanolyanok. De a zsemléknél az áruházak vezetnek. Különben némelyik a kenyérnél, a péknél van 2-3 féle, és a többségük úgy gondolja, hogy az már kínálat.

igazságos 2011.02.26. 12:17:03

Egyébként csúnya dolog az anyázás. Ha már szidni akar mindenáron, akkor szidjanak engem, legalább tanulok én is egy-két kreatív jelzőt.

De mások anyjával jönni szánalmas dolog, meg kicsinyes is.

KecskeDotyi 2011.02.26. 12:17:15

@enamel: Gyere, állok elébe. Szeretnék egy jót röhögni.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.26. 12:19:45

@igazságos: Hát mit vársz tőle. Lehet hogy inkább sajnálni kéne szerencsétlent, mint utálni. :(
Csak ennyire irritáló ne lenne.

cicmen (törölt) 2011.02.26. 12:30:18

@igazságos: Egyébként csúnya dolog az anyázás.

Egy ismerősöm jutott erről eszembe. Ezt bírta egyszer mondani:Mindenkinek a kurva anyját! Még nekem is!

tris 2011.02.26. 12:46:50

@cicmen: hát ez olyan mikor a srác azt mondta, "minden nő kurva"
kérdezem tőle- anyád is?
úgy gondolta jobban jön ki belőle, ha igent mond.
:)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.26. 12:55:33

@KecskeDotyi: Na és minek menjek? Megverni nem foglak, azt sem hagyom, hogy te verekedj, beszélgetni nem tudunk miről, nőként meg nem kellesz.. nem gondolod, hogy unatkoznánk?

Nézd kiscsillag, én egy esetben fogok veled találkozni, ha majd a magadfajta csőcseléktársulat kivonul törnizúznigyújtogatni, ahogy szoktátok, és te meg véletlenül nekiszaladsz fejjel a falnak abban a nagy kavarodásban. Aztán még ötször. Én meg majd felsegítelek. :) Mármint ha pont arra járok.

Anyám mellesleg üzeni, hogy csókoltat, és lehülyézett engem, merthogy mióta állok szóba minden trógerrel. :(

A végén még családi problémát csinálsz itt nekem. :((

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.26. 12:56:52

@cicmen: Aha. Remélem nem veszi udvarlásnak, félnék ha belém szeretne..

@tris: Erre létezik jó válasz, de azt én most nem írom ide le. :D

igazságos 2011.02.26. 12:57:01

@cicmen: tudod, mi a különbség? MINDENKINEK, tehát nem csak az én anyámat szidja. Úgy elviselhetőbb a szitu. :D

KecskeDotyi 2011.02.26. 13:01:32

@enamel: Az előbb még azt mondtad, h megemlegetm, most meg felsegítenél. Minden oké a fejedben?
2006-ot minek kell idekeverni? Nem voltam ott, mert értelmetlen volt. Majd akkor megyek, mikor értelme is van. Kukaborogtással meg rongálással nem oldódik meg a nemzet problémája. Példát kéne venni Egyiptomról. Amíg fenntartják azt a látszatot, h meg lehet élni, addig a sok birka otthon ül és jártatja a száját. Ügyes taktika. Egyiptomban meg egyik napról a másikra rájöttek az emberek, h éhenhalnak. Akkor bezzeg megmozdult mindenki.

"Mikor a kenyér fele oda, te a másik felét véded,
Ebből látszik testvér, hogy az egészet nem érted.
A felét is majd felezik, fogd fel ez a logika,
És ezt beadja a tévébe valami aranyos pofika."

cicmen (törölt) 2011.02.26. 13:08:42

@tris: Az még semmi! De amikor a nővérem mesélte, hogy a drágalátos unoka öcsikéim összeverekedtek és ezerrel kurvaanyázták egymást. Én meg a történetet hallva elkezdtem röhögni, úgyhogy én is jól le lettem b.szva!

feketeerdő7 2011.02.26. 13:10:23

Hogy neked mennyi, hülyeség bassza a csőröd. :)))
Hol élsz te???

:)))))

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.26. 13:15:38

@cicmen: No de nem mindegy, hogy sima kurva, vagy rohadt kurva? Lényegi különbségek vannak ugye;)

@KecskeDotyi: Ha a fajtáddal csevizünk, folyton ráébredek, mivel lehet a hozzád hasonlókat bevadítani... nem értitek mi van leírva, csak ismételgetitek. Utána el is felejtem, mert úgy vagyok vele, hogy élőállat ilyen szinten hülye nem lehet. De kösz, hogy megint emlékeztettél rá.

Dr. Kix 2011.02.26. 13:19:51

@KecskeDotyi: Csak az a nő foglalt, amelyiken fexenek. De előbb egy manikűr rendel! :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.26. 13:24:16

@KecskeDotyi: Mellesleg a megélhetési gondjaidat sem értem... interneten pattogsz, az a videó is elég jó minőségűnek látszott, egyetemre jársz.. (hogy minek azt nem tudom, legfeljebb kosz ragad rád, de hátha majd egyszer)
Akkor most miben is merül ki a nyomorgásod? Miskolcon egy helyen van spar, a Szinvaparkban, ami helyi viszonylatban a legdrágább pláza. Hogy is van ez akkor? Miért is nem tudsz te megélni?
Mert hülye vagy, és száraz zsemlét veszel? :D

KecskeDotyi 2011.02.26. 13:28:17

@Kix: Hűséges típus vagyok :)
Ha megengeded a körömlakkot most mellőzném, mert letört az egyik körmöm és akkor nagyon idiótán nézne ki. Rövid körömre meg nem teszünk élénk színű lakkot, max színtelent vagy esetleg egy menyasszony-ezüstöt.
Most nézem a kezem, ilyenkor szokta mondani anyám, h tagadd le h az anyukád manikűrös (is) :D

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.26. 13:29:13

@KecskeDotyi: Egyiptomot meg idekeverni, ahol olyan nyomor van, amit a hülye agyonkényeztetett fejeddel elképzelni nem tudsz... hátbaszdmeg.
Javaslom, Sétálj befelé 50 métert a miskolci belváros sétálóutcájával párhuzamosan, olyan nyomornegyedet fogsz mögötte találni, mint annak a rendje.

No, egyiptom, az nem olyan volt.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.26. 13:30:13

@Kix: Gumit húzzatok. A helyedben valami tetűirtót is beszereznék utána. Hátha. :)

KecskeDotyi 2011.02.26. 13:35:54

@enamel: Sétálótól kb 100 méterrel bentebb lakom. Nincs nyomornegyed. Menj ki Lyukóba, tiszta Brooklin. Jobban mondva mocskos.

Épp ezt akarom mondani, h addig nem mozdul meg senki, míg elhitetik, h meg lehet élni. Majd ha az lesz, mint Egyiptomban h gyakorlatilag éhenhalnak az emberek, akkor megmozdul mindeki. De addig a sok majom inkább kimegy külföldre.
Mondom, TAKTIKA!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.26. 13:40:10

@KecskeDotyi: Ki. Ti meg itt maradtok, egymásnak. Magyarországot jól lehúzták a klotyón veletek. :-/

Nincs? Nohát, 5 éve még volt. Tudod, volt az a szentéletű drágajó polgármester, aki szociális alapon beköltöztette a cigányokat a belvárosba. :)

Egyszer eltévedtem oda, normálisan felöltözve, odajött egy néni, hogy kit keresek erre, és ilyen ruhában inkább ne járkáljak itt, ha jót akarok. Vicces volt.

cicmen (törölt) 2011.02.26. 13:44:53

@enamel: Akartak már odatévedni mások is normálisan felöltözve. Gárdamellény, surranó. De a sündőrség nem engedte, mert lelki törést okozott volna a cigóknak!

KecskeDotyi 2011.02.26. 13:46:41

@enamel: A belvásorban jó ideje nem élnek cigók. Azért el kell menni az Avasra, a 20 emeleteshez, ki Diósgyőr felé vagy le, a Tiszai felé. Arra legalább elkezdték lebontani a putrikat, de valamiért ez az értelmes lépés is abbamaradt.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.26. 13:49:00

@cicmen: Pedig benne lettetek volna a hírekben. Még talán a Maunika is meghívott volna.
"Mai műsoromban megpróbáljuk rendezni a helyi kisebbség és néhány a szélsőjobbos fiatal vitáját. Első vendégem raffael, aki elmondja, miért nyugtalanítja a surranó"

Árpi a 4-ből 2011.02.26. 13:52:25

@KecskeDotyi: Válts lassabb internetcsomagra és meg lesz a hiányzó 1440Ft, hogy ne sz@rt egyél.... ;)
És ne mond, hogy nem netezel..... :P

KecskeDotyi 2011.02.26. 14:02:04

@Árpi a 4-ből: Még van egy év hűség, és a többi szoltáltatóhoz képtes kétszer olyan gyors a net, viszont fele annyiba kerül.
A net sebességére viszon szükség van a párom melója miatt. Így is ketté van osztva a vonal.

Amúgy igen, persze, lenne hely ahonnan el tudnám venni, de nem teszem. Amíg nem én vagyok a fő kereső, addig nem én döntöm el h mire mennyit szánunk.

De ha végre jön a jó idő megépítjük a kemencét, és normális pékárut fogunk enni. Már alig várom.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.26. 14:29:01

@KecskeDotyi: Azért nem szabályos putrik voltak, hanem normális emeletes téglaházak, de mocskosak, málló vakolattal, összefirkálva, szóval undorító állapotban.

Kixszel meg nyugodtan állj össze, amíg te tartod el az embert, ne legyen véleménye. :DDD

KecskeDotyi 2011.02.26. 14:51:21

@enamel: Mostanság csak a házak külseje van összefirkálva, de az is elég ocsmány.
Szerencsére a rézbőrüek valahogy eltűntek innen - hogy maguktól vagy "segítséggel", azt nem tudom.
A belváros egész jó állapotban van, de néhány házra ráférne a felújítás. Emiatt hullanak is a stukkók dögivel.
Az a néhány, ami nagyon ramaty állapotban van, magánkézben van és sajnos nem lehet rá törvényileg kötelezni őket, h felújítsák. A boon-on is volt róla pár cikk.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.26. 15:17:25

nemérteménezt... kell hozzá némi petrus, gomba, fűszerek, tojás...
és kész a tőtike!
ha fincsát akarsz, akkor egy szééép dagadót felszúrni, megtőteni és voállá:

static.fotoalbum.hu/picturezoom/2011/02-26/salapapa/tlttt_dagad_005_150438.JPG

static.fotoalbum.hu/picturezoom/2011/02-26/salapapa/tlttt_dagad_009_150444.JPG

ha kevés, akkor készícc hozzá majommézes-hagymás krumplit:

static.fotoalbum.hu/picturezoom/2011/02-26/salapapa/majonzes_krumpli_tlttt_dagad_002_150450.JPG

kis egrischer kuhn blut mellé. végeztével kis siesta. :)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.26. 15:25:04

@enamel: szerintem nem fake.
bizonyára már te is találkoztál azzal az esettel, amikor benézel a hűtőbe és a krémespalacsinták még szépek.
pár perc mulva újra benézel és szomorúan konstatálod, hogy mind egy szálig megromlottak! :O
ezért van az, hogy azonnal meg kell enni, nem szabad várni míg megromlanak. ;)

Kecskusz is így járhatott... amikor megvette, még friss volt.
a másik megoldás a problémára, hogy lehet nem pár perc-óra alatt ért haza, hanem napokig kóválygott egy garázda BKV-s által lefoglalt busszal.
ha ez sem, akkor lövésem sincs.

KecskeDotyi 2011.02.26. 15:40:30

@salapapa: Úgy jártam, h a frissnek tituláltakat nem nyomogattam meg, mert elhittem h tényleg frissek. Az tuti, h ilyet mégegyszer nem teszek.
De, biztos h pár perc alatt hazaértem, és elég gáz lenne, ha Miskolcon elfoglalná a lábbuszt egy garázda BKV-s :D XD

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.26. 15:54:09

@KecskeDotyi: nnnavácsi!
ez azt jelenti, hogy vettél nem frisset is meg frisset is?
mert ugye:
"Vettem 4 zsömlét, és épp akkor érkezett az egyik ottani dolgozó feltölteni a boxot és megemlítette, h most jött a friss szállítmány. Gondoltam milyen jó, megvárom míg feltöltik és utána jó ropogós lesz a másik 4 zsömlém."
8-)

oszt készítettél-e jó kis tőtihusit a szárazakból? :)

netuddmeg, mire nem képesek a BKVsek... van, hogy már a nézésétől sem bírsz mozdulni, nem kell még buszra sem szállnod (ezt a szárnyak nélküli "szállást" úgy 40éve nem értem). :O

KecskeDotyi 2011.02.26. 16:00:38

@salapapa: Igen. A nemfrisseket megnyomorgattam, kiválogattam az puhákat. Aztán jött feltölteni a csaj a boxot, azokat nem nyomorgattam, monvdán frissek, biztos jók.

Nem jutott eszembe, h jó kis töltelék legyen belőlük - pedig imádom a tőtit. Jól lereszeltem őket, és cserébe a reszelő elmetélte az ujjamat :D
És nem, nem ment bele a morzsába az ujjmaradványom :D

Szerencsére BKV-n eddig csak jó tapasztalatom volt. Se ellenőr, se gonosz sofőr. Viszont itt aki fut az tuti h sportol, aki integet meg búcsúzkodik. Legalábbis ezt tanítják nekik az MVK-s tréningen.

2011.02.26. 16:18:05

@igazságos: ha az összes zsemle egy száraz vacak, akkor nem ott kell zsemlét venni. Továbbá nem 981N erővel kell összeroppantani mikor csekkolod.

Borzasztó mekkora ész kell egy pékárú vásárlásához.. nem is csoda, hogy itt tart az ország!

Géza, kék az ég! 2011.02.26. 19:21:00

Gyerekek, azt azért ne felejtsük már el, hogy az emlékezet sok dolgot megszépít.

A kenyér minőségét is.

"Gyerekkoromban bezzeg milyen jó kenyerek voltak" - ja, persze, és mindenki, aki ilyeneket mond, a II. háború előtt volt falusi parasztgyerek és anyukája fateknőben dagasztotta a saját termésű búzából őrölt lisztből a kenyeret kovásszal, adalékanyag nélkül...

Vajon miért nem hiszem el? :D

"Mer' azok a kenyerek egy hétig elálltak" cinikusan szólva: ezek is elállnak, csak aztán kalapács a nevük, mert a szöget is bevered vele a falba, oly kemény.

Nohát, miért is nem süt mindenki, aki megszállotja az egészségnek saját kenyeret? Mert:

-nincs a többségnek földje, amin termelhetne
-nincsenek már kisüzemi malmok, ahol tényleg tiszta lisztet kapsz (a modern üzemekben eleve belekeverik a sok adalékot, aki áltatni akarja magát, hogy nem is, tegye csak)
-nincs kemencéd, ahol megsüthetnéd az egy hétig jó szuper "bájo" kenyeredet, mert nem falun élsz hagyományos parasztgazdaságban, ahol minden az önellátásról szólt
-időd sincs, hogy egy napig süsd az egész hétre való kenyeret
-kedved az meg végképp nincs, hogy a napi robot után még otthon is a szopórolleren hasíts (inkább megveszed a pékek által sütött kenyeret, akármilyen is az)
-szakértelmed sincs, mert kb. 60 éve leszoktunk a házi kenyérsütésről, hiszen ott a Közért, a szép új világgal pedig eljöttek hozzánk a multik a látványra csodás, minőségileg gyakran gagyi kajáikkal
-esélyed sincs ezen változtatni, mert széllel szemben nem lehet, ha vagy annyira szerencsés és anyagilag stabil, hogy fentieket mégis megengedheted magadnak, akkor már prémuim terméket vásárolsz amúgy is, az pedig manapság is minőségi

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.26. 20:19:03

@Géza, kék az ég!:
a sima 3,60-as kenyergyari kenyer nem volt rossz, maximum egy 7 veget birt ki , de akkor jo volt
mentunk is minden nap boltba/ marmint anyam, fel 5 korul meg melegen jott es fini volt, reggel meg friss volt a zsemle kifli/
nem volt csucsminoseg, de most mit nem adnek erte, itt is ezek a becsomagolt szarok vannak mindenfele
majd egy orat kell autoznom normalis kenyerert
a szendvicszsomle az eheto, az ugy mukodik, be kell tenni 10 percre a sutobe
az tenyleg jo
nem veletlenul zabalnak az amik annyi piritost:)

Fenevad23 2011.02.26. 20:20:53

@Géza, kék az ég!: Tökéletesen átlátod a témát!
Teljes mértékben egyetértek veled.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.26. 20:38:00

@Géza, kék az ég!: Akkor mondj nekem légyszíves egy helyet, ahol ilyen minőségi prémium terméket árulnak, mert én még nem találtam meg. :)

Géza, kék az ég! 2011.02.26. 21:28:30

@hagyma: Akkor neked nagyon tetszene az óhaza: most is háromhatvan a kenyér - csak a tizedesvessző csúszott hátrébb kettőt

Amúgy mit nem adnál? :D Az ifjúságod elszállt a régi serclik illatával, azt siratod, nem a Népköztársaság hazafias dolgozói által sütött pékárut...

Őszintén, nincs igazam?

@Fenevad23: Ez sem sűrűn fordul elő, hogy Gézával egyetértsenek...Géza örül, hogy jót mondott.

@enamel: Hja, kérem, engem oda be sem engednek, meg is vagyok sértve, úgyhogy nem csinálok nekik ingyenreklámot :D

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.26. 22:05:26

@Géza, kék az ég!: Nem engednek be? Hát posztold be a homárra!

@hagyma: Szerintem neked akkora pofáraesés lesz visszajönni ide, amilyet még ember nem látott.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.26. 23:33:00

@Géza, kék az ég!:
nincs
nem siratok en semmit kozel 50 vagyok, remekul erzem magam a boromben, van egy no aki szeret,, jo a melom, dehogy siratom en az ifjusagom
az is jo volt, ez is jo
itt most kenyerrol volt szo, amivel itt is gondok vannak - nekem
/de szerencses vagyok, mert a hotelben pl. kifejezetten jo a pekaru/
amugy mikor kijottem is mar 100 folott/korul/ volt esm maer voltak ezek a szeletelt zacskos szarok
@enamel: 2-3 hetet csak kibirok, amugy ha Mary nem akarna ennyire menni, nem is biztos, hogy mennek
de hat sose mond hogy sose, alakulhat ugy az eletem 15-20 ev mulva hogy hazamegyek de egyelore nem sok eselyet latom

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.27. 00:47:17

@Géza, kék az ég!: sajna nagyrészével egyet kell értsek.
DE!
hidd el, vannak még pékségek, ahol adalékanyagmentesen sütnek (csak az van beleadagolva ami kell a pékáruhoz) és mégsem prémium áron adják.
többször említettem már a békásmegyeri piac külső sarkán lévő péket.
nem tudom, mi mennyibe kerül de én minden pénteken ezt veszem:
1db rozscipó + 3db óriás sóskifli + 3db szezammagos rozskifli + 1db nagy formakalács + 1db nagy fonottkalács.
ezért kérnek el 1300Ftot a 2db (külön az édesnek, külön a sósnak) 30Ft-os zacsival együtt.
most pénteken vettem 6db férfitenyérnyi tepertőspogácsát is, így sem volt 2000Ft a fizetendő.
nem drága és minőségi. a kalács még mindig foszlik, az utolsó kifli és pogácsamaradékot ma este ettem meg.

persze... igaz, nem 5Ft a zsömle mint a madarastecsóba' az a szar amit annak adnak el de zsömlének csak csúfolni lehet, de ha a '80as évek 3,60as kenyérárához hasonlítom, kb megfelel az akkori 50fillérnek. :)
az állaga, az íze pedig ver mindent.
(kivétel Néném anno bökönyben -szabolcsi kis falu- sütötte kenyerét. :) )

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.27. 00:49:06

@enamel: nem jön. annál jobb neki kint.
nomeg a repjegyárak...... 8-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.27. 01:20:55

@salapapa: zacskot itt ingyen adjak
hat igen cakk pakk mindennel 1 honap kettonknek kozelit a 10 ezerhez, jo kis penz az itt is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.27. 01:22:01

de mar csak az a kerdes, szeptember, vagy marcius
telen nem akarok menni, tavasszal szebb az orszag, vagy osszel

Beaver100 2011.02.27. 04:54:10

Hagyma !!! meg jott mar a karacsonyi csomagod?? Torma meg egyebek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.27. 04:58:46

@Beaver100: el is fogyott, de ha akarok jon utanpotlas, fiam csutortokon repul hAza 2 hetre / mondjuk csak konyvet es unicumot hozatok vele/
visoznt nem tudjuk mi lett az ominozus boronddel?

cicmen (törölt) 2011.02.27. 09:24:10

@hagyma: visoznt nem tudjuk mi lett az ominozus boronddel?

Meglett! 4 zsemle volt benne!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.27. 12:29:11

@hagyma: Szép ez télen is. Mary haza sem akar majd menni, meglátod. Kicsit drágábban kapsz kicsit szarabb dolgokat mint mint amerikában, de amúgy nem lesz nagy különbség.

HomarFan (törölt) 2011.02.27. 12:49:39

Ezek a zsemlék láthatóan szárazak. de nem penészesek.
Be kell vágni kajálás előtt a mikróba és közepes fokozaton 4-5 mp.-ig mikrózni. Finom puha lesz. Ennyi.
Úgy irigylem azokat akiknek az a legnagyobb problémájuk, hogy száraz a megvett zsemle.

Mondjuk valahol igaza is van, de ebből homár történetet kreálni már túlzás. Ha amellett, hogy száraz, még penészes is lenne, na az már homár-képes történet lenne.

cicmen (törölt) 2011.02.27. 14:54:30

@HomarFan:Úgy irigylem azokat akiknek az a legnagyobb problémájuk, hogy száraz a megvett zsemle.

Ezzel egyetértek, nekem is csak nagyobb problémáim vannak!
Pont ekkora nincs, ugyanis megnézem a zsemlét amikor megveszem. Meg a párizsit is ott hagyom, ha zöld és nem otthon nyavalygok, hogy nem megy a színe a rohadt paradicsomhoz!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.27. 15:07:09

@HomarFan: mikroba barmi pekarut beleteszel megvizesedik
@cicmen: mi bajod van a kornyezetvedo parizsival?
@enamel:
legfeljebb nem veszunk semmit
csak zsomlet

Cheshire Cat 2011.02.27. 15:17:51

Sziasztok!
Nem a témához tartozik, de van egy éppen futó kutatásom a munka és a család vonatkozásában.
Kérlek titeket, amennyiben dolgoztok, vagy dolgoztatok már legalább egy évet, járuljatok hozzá a vizsgálatomhoz!
8 perc alatt lehet kitölteni az alábbi linken található kérdőívet.
Köszönöm!

www.kerdoivem.hu/kerdoiv/407147186/

cicmen (törölt) 2011.02.27. 15:38:00

@Cheshire Cat: Vigyorogtam a neveden!
Viszont rokon vagy! Segítek, bár kicsit tartok a pszichológusoktól! (a végzős hallgatókról nem is beszélve) 8 perc alatt lehet kitölteni? Én 3 alatt szoktam a 8 percest és az eredmény mindig jó, mert az értékelésnél azt mondják, köszönjük!
Érdekes eredmény fog kijönni! Imádkozzatok, hogy a sün, enamel, hagyma, colt, kulics nevezetű posztolók kihagyják, mert tele lesz anomáliákkal!

Cheshire Cat 2011.02.27. 15:54:44

@cicmen: Kösz a segítséget! Igen, átlagosan 8 perc a kitöltési idő.

"Én 3 alatt szoktam a 8 percest és az eredmény mindig jó, mert az értékelésnél azt mondják, köszönjük!" ezen jót nevettem :D :D

Az anomáliákra is nagy szükség van, hogy helyrebillenjen a mérleg a túl sok "normális" között ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.27. 15:55:39

@cicmen:
en egy-2 perc alatt kitoltottem, de nem kuldtem el, mert nem akarom, hgoy kulfoldrol jelentosen befolyasoljam egy fontos kutatas vegeredmenyet
meg felreviszem az orszagot
bennem van felelossgerzet

Géza, kék az ég! 2011.02.27. 16:45:27

@hagyma: Hát ez remek, igazán örülök neki, hogy rendben vagy. Biztos találni azért az álmok földjén is álomfinom kenyeret, nem? Hiszen Ámerikánál jobb nincs, nem volt és nem is lesz soha...

@salapapa: Jé, egyetértesz Gézával? Az jó, lehet, hogy másban is egyetértünk? :D

Tényleg vannak egész jó kis boltok, a sashalmi piacon találtam egyszer nagyon faja libát, garantáltan házit, őrületes finom vacsorát alkottam aznap.
Elnézek talán felétek is, ki tudja? Ha cangával megyek, akkor sportnak is elmegy.
Ha viszont van ismerős, aki vidékről hozza fel az áruját, az a tuti, szerintem. Bennük jobban bízom, spárban eddig, ha 3-szor vásároltam, de ez az én finnyásságom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.27. 16:57:28

@Géza, kék az ég!:
ezt a maszlagot, amit ismetelgetsz kitol vetted be, hogy amerikaban a legjobb elni?
meg hogy ez az almok foldje?
hany eves vagy?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.27. 17:21:09

@enamel: amugy az 7szentseg , hogy Marynek tetszeni fog
hogy velem mi lesz arrol sejtelmem sincs, mert jo hogy internet meg ize de 16 ev az 16 ev es hat csak testkozelbol lehet latni mi minden valtozott
nekem lesz viszonyitasi alapom a zsomlehez, Marynek nem

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.27. 17:39:38

@Cheshire Cat: Már itt is itt vagy?

@cicmen: Nem akarlak befolyásolni, de a csaj tökhülye. Magyarul nem tud (majd nézd meg a kérdéseket), közepesen funkcionálisan analfabéta, és/vagy leszarja az egész. Egyébként is valami korahuszonéves picsusz lehet, aki beleélte magát hogy ő most fontosat csinál. Amúgymeg kurvára idegesítő.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.27. 17:40:45

@hagyma: Lehet hogy megbánod, hogy elmentél. :)
Én is azt hallottam, hogy amerika az álmok földje. Nem az?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.27. 17:42:01

@enamel: egészet

Chesi, miért nem csinálsz valami testhezállóbbat? Nekem lennének ötleteim.

cicmen (törölt) 2011.02.27. 17:44:35

@hagyma: mikroba barmi pekarut beleteszel megvizesedik

Áruljatok el valamit!
Hogy van ez a mikrózás?
Én betettem a száraz zsömit és amikor kivettem tényleg tök puha volt, de kurva forró! Mire viszont lehűlt úgy, hogy a kis kezemmel meg bírtam fogni, ismét "elég" (az előbb a közismert örökítő folyadékot írtam, de aztán nem tartottam szalonképesnek) kemény lett!

Géza, kék az ég! 2011.02.27. 17:49:32

@hagyma: Ááá, csak úgy hallottam... lehet, nem is igaz? Tudod, az előítéletek, meg a sok öntudatos yankee, akik szentül hiszik, hogy amit nem ők találtak ki, az nem is létezik :D
Amúgy, ha az indiánokra gondolok, már nem is tűnik annyira az álmok országának.

Nem illik ilyet kérdezni, de neked elmondom: 12 éves leszek jövő ilyenkor.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.27. 17:53:39

@enamel: hat mindenkinek "szuvenir" joga arrol almodni amirol akar, megboldogult aposom a 2 hold foldjet akarta visszakapni
@cicmen:
nem tudok semmit a mikrozasrol, egyszer nagyon regen abban akartunk melegszendot csinalni es nagyon szar lett, azota mindenfele kenyertermeket csak sutoben
gondolopm, ha mar szaraz, az sem segit,, akkor be kell aztatni es mehet a fasirtba
reszeli a tokom, a zsemlemorzsa valami 1 dollar

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.27. 17:57:48

@Géza, kék az ég!:
\akkor megertem, hogy hiszel a mesekben
ontudat es hazaszeretet nem hiszem, hogy karos tulajdonsag
sajnos, vagy inkabb nem sajnos/ az tortent, hogy nem az indianok fedeztek fel europat, hanem forditva

cicmen (törölt) 2011.02.27. 17:58:06

@enamel: Szemmel láthatóan élvezi. Hagy dolgozzon! Különben is jó az avatarja és vevő a humoromra. Hajrá Emese!

cicmen (törölt) 2011.02.27. 18:01:19

@hagyma: a zsemlemorzsa valami 1 dollar

Tonnája? A tőzsdén? A francba! Mégis gyémántot kellett volna vennem! Na megyek és végzek magammal!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.27. 18:02:29

@cicmen: Akkor használd rendeltetésszerűen a kislányt:)

Géza, kék az ég! 2011.02.27. 18:02:42

@hagyma: Dehogy érted. Mindkettő hasznos jellemvonás, bár esetedben az utóbbit melyik hazára érted? A ó-vagy az új hazádra? Esetleg mindkettőre?

M.L. Kingnek is volt egy álma - nem tudod, megvalósult?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.27. 18:07:22

@cicmen: valami 40 dkg, de lehet tobb mint $1
@Géza, kék az ég!:
Magyarorszag az anyam, amerika a szerelmem
Te az anyukadat vagy a szerelmedet szereted jobban?
ez ilyen egyszeru

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.27. 18:08:59

@Géza, kék az ég!:
M.L King alma tulontul megvalosult, neha ugy tunik

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.27. 18:11:10

@hagyma: Azért fel ne csináld, mert lelő az apja...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.27. 18:15:33

@enamel: oregvagyok mar egesz/fel/ foldreszeket dugni

Géza, kék az ég! 2011.02.27. 18:17:12

@hagyma: Géza érti, mire gondolsz. Nagyon szépen fogalmaztál, most már világos ez a haza-dolog veled.

Hogyhogy túlontúl? Az új elnökötökre gondolsz netán? Képzeld, milyen büszke lehet most a gazdája! :D

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.27. 18:17:57

@hagyma: Tényleg, amerikában ismerik a "De hogy örülhet annak az embernek a gazdája!" poénú viccet?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.27. 18:19:05

@Géza, kék az ég!: Na, pont erre gondoltam. Telepatizálunk, telepatizálunk? Osztán van nekünk erre engedélyünk? :D

Géza, kék az ég! 2011.02.27. 18:25:27

@enamel: Géza jóllakott gyógyszerész: tele patikus :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.27. 18:42:22

@Géza, kék az ég!: nem , de remelem a kovetkezo elnok nem O lesz hanem republikanus
az afroamerikaiakkal kapcsolatos, altalam gondolt, belpolitikai kerdesekbe ebben a blogban nem mennek bele
@enamel:
a viccet nem biztos hogy ismerem, de termeszetesen ha verekedni akarok pl. egy afroamerikaival, akkor nagyon jo kiindulopont megkerdezni tole, ki a gazdad

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.27. 18:47:03

@hagyma: Látod, ha ez magyarországon lenne, elég lenne leafroamerikaiznod, máris megkéselne az illető jogvédője. :)

Géza, kék az ég! 2011.02.27. 19:02:07

@hagyma: Hát, engem sem érdekel az afroamerikaiak ügye... van elég bajunk a helyi réti niggerekkel is.

Szintén nem taglalnám itt a dolgokat.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.27. 19:12:21

@Géza, kék az ég!: Miért nem? Nincs is szebb egy kis vasárnap délutáni cigányozásnál. Még új poszt is lenne.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.27. 19:20:14

@Géza, kék az ég!: Vagy beszélgethetnénk a valóvilágról. Ezek a ribik miért gondolják, hogy helyes dolog mindenen visítani, mint a fába szorult féreg?

cicmen (törölt) 2011.02.27. 19:50:37

@Géza, kék az ég!: Szintén nem taglalnám itt a dolgokat.

Tudjátok, hogy hogy fog elmúlni ez a korszak, amiben ha elmondasz megtörtént eseményeket, megnevezel valós személyeket akkor rasszista vagy? Legalábbis más valós személyek szerint, akik szintén megtörtént eseményekkel hozhatók kapcsolatba és ilyenkor vitatható eseményeket vágnak a fejedhez.

Géza, kék az ég! 2011.02.27. 19:53:42

@enamel: Mert nem old meg semmit, csak tépnénk a szánkat hiába.

Csaló világ? Nem nézem, soha nem is néztem, prostik és stricik nyűglődése nem izgatott sosem.

Géza, kék az ég! 2011.02.27. 20:08:37

@cicmen: Hogyan? Érdekelne, mert tényleg ez van: megnevezed a probléma okát és neked esnek, mintha attól keletkezett volna maga a probléma, hogy te beszélsz róla.

cicmen (törölt) 2011.02.27. 20:14:09

@enamel:Semmi! A zsidó haverommal szoktunk erről beszélgetni cigányzene mellet, de mindig megfenyeget, hogy lelövet a moszaddal.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.27. 20:37:35

@enamel: Hát ezt a lövöldözős moszatot, ezt nem lelem... pedig mindig nagy barátja voltam az egzotikus háziállatoknak. Valami déltengeri fajta?

cicmen (törölt) 2011.02.27. 21:23:33

@enamel: Csak vicc volt! Csak ülök egy lesötétített szobában ahol csak egy szék van és egy asztal és kitalálok minden hülyeséget. Leírom és várom a reakciókat.

cicmen (törölt) 2011.02.27. 21:27:12

@enamel: Egyébként te nem tűnsz hülye gyereknek! Elgondolkodtál már azon, hogy hány pszichológus nézegeti a kommentjeinket?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.27. 21:33:10

@cicmen: Úgy érted, hivatalból? Vagy csak olyan hobbista?

cicmen (törölt) 2011.02.27. 21:38:12

@enamel: Hobbistára gondoltam. Viszont, ha már felvetetted a hírszerzések minden országban főleg mezei újságokból szerzik az értesülések nagyobbik részét. Ezek után nem zárható ki néhány hivatalos személy sem.

cicmen (törölt) 2011.02.27. 21:41:48

@enamel: Remélem! Bár néha már saját magamat is fárasztónak tartom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.27. 21:42:01

@enamel: volt itt egy nick
az egyenesen a CIA-nal akart feljelenteni
hehe
/namost leirtam CIA, bekerultem egy szukitett rendszerbe, de itt kozlom mindenkivel, en artatlan vagyok!/

cicmen (törölt) 2011.02.27. 21:46:11

@hagyma: Véged van!
Nem ismerlek! :))))

England win The Ashes! 2011.02.27. 21:49:18

@enamel: Leht, hogy nem futja neki moszógépre.

England win The Ashes! 2011.02.27. 21:51:13

@Dr Jozef Vengloš: Mondom lehEt.

@enamel: hagyma biztos csípte a szemét.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.27. 21:52:15

@Dr Jozef Vengloš: Lehet. Bár a szomszédnak sem lenne, faszért kell vasárnap este kilenckor nagymosást tartani.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.27. 21:58:38

@cicmen: vegem
@enamel: nem kedvelt
en is most keszulok mosni, de nekem legalabb 50 meterre van a mosoda es lusta vagyok

igazságos 2011.02.27. 22:04:29

@hagyma: szerintem csak irigy volt rád.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.27. 22:16:17

@Dr Jozef Vengloš: Őt percig gondolkodtam azon, miért emelhetted ki az e betűt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.27. 22:19:30

@igazságos: ram nincs mire
@enamel: ezek szerint
aszonta feljelent, hogy terrorcselekmenyre keszulok itt amerikaban
azota is varom Murder ugynokot legalabb vagy valami CIA-st
lehet bekerulnek a tv-be vagy ilyesmi
az ostoba
a fel csaladom afganisztanban van, volt lesz es majd tuti itt robbantgatok
raadasul neha mar amerikaibbnak erzem magam az amerikaiknal:)
Mary szokott csitigtani ha komplenolok
na csutortokon megy haza a fiam 2 hetre, beszamoltatok vele mi a szitu otthon

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.28. 00:43:48

@hagyma: ja papírt. itt műanyagot adnak,, rajta a saját reklámjukkal amit többszörösen én fizetek meg.
de ez engem nem érdekel. vihetnék akár fonott kosárkát is, keszkenővel bélelve.
csak egy 18x alacsony 103kilós kisember kissé hülyén nézne ki vele...

@Géza, kék az ég!: vannak dolgok, amiben. ne bízd el magad! ;)

szeretek olyan helyeken vásárolni, ahol vagy saját a termelés (hentesem és zőccségesem), vagy megbízható forrásból készítenek minőségi és elérhető áru dolgokat.
rövidebben: szeretem, ha a saját üzletpolitikámat látom viszont.
a multik politikája qrvamessze van tőlem, pedig hányszor kényelmesebb lenne mindent egy helyen, olcsóbban megvásárolni?

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.28. 00:45:36

@enamel: ilyenkor elég egyet (vagy többet) előzményezni. 8-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.28. 01:48:40

@salapapa: altalaban megkerdezik, papirt kerek, vagy muanyagot
es akkor abba rakjak utana, amit valasztok
engem sem erdekel, csak megjegyeztem, ez itt benne van az arban gondolom

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.28. 08:33:34

@salapapa: A saját termelésed ugyanúgy növesztőtápon meg műtrágyán nő fel. Nálunk már rég fizetős a zacskó, szóval boldog ember vagy.

Dr. Körömlakk ® 2011.02.28. 15:05:47

nekem büdi ez a sztori. amikor teszem a zsemléket a zacskóba, érzem, hogy kemény-e, vagy viszonylag friss. ő nem érezte?

mohopasi 2011.02.28. 15:47:54

Én a zsemlét a boltban szoktam lecsekkolni, hogy milyen állapotú, nem otthon... @Dr. Körömlakk ®: most látom, ezzel nem vagyok egyedül.

HomarFan (törölt) 2011.03.01. 13:03:39

@hagyma:

A mikróba tett zsemle egy kicsit "vizes" lehet, de legalább puha, és nem törik bele az ember foga.

Amúgy ezt már más is kérdezte, de tényleg muszály ráéicitálni mindenki hozzászólására onnan ámerikából?

Ez amolyan "én vagyok a faszagyerek aki mindenkinél okosabb" behatást kelt. És ez rendkivül ellenszenves tulajdonság.

Inkább a feleséggel kéne foglalkozni, és nem a gép előtt kéne rohadni egész nap azt várva, kinek lehet visszaszólni, vagy kioktatni.

HomarFan (törölt) 2011.03.01. 13:07:39

@cicmen:

Nem szabad sokáig bennthagyni a mikróban, és nem szabad nagyon magas fokozaton se hagyni.
Sajnos minden mikrónál kicsit más a trükk, ezt ki kell sajnos tapasztalni. Nálam közepes fokozatra állítva 3-4 mp-ig mikrózva finom puha lesz a zsömle, mintha most hozták volna ki a sütőből.

Viszont hamar meg kell enni, mert valóban hamar visszaszárad. Szóval étkezés előtt célszerű 1-1 példányt "újraéleszteni"

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.03.01. 14:22:40

@HomarFan: A mindenre rálicitálás a tökéletesen boldog és kiegyensúlyozott emberek sajátja, akiknek amúgy az égvilágon semmi gondjuk nincs.
Én csak tudom, csinálom én is. :))

2011.03.02. 08:31:38

Amióta paleolit diétán vagyok a zsemlék teljesen hidegen hagynak, ajánlom a poszt írónak is, biztos fogyás, és nincs gond a zsemlékkel, meg sem kell őket venni.

feketeöves chemtrail-figyelő 2011.03.02. 14:55:44

@Frengi: Viszont van gond a hússal. Amellett, hogy már a vágóhídon belenyomják a tartósítószert (EU-s előírás), azzal, hogy húst eszel, megeszed az állatok halálfélelmét is, mert nyilván nem akar meghalni az a szerencsétlen állat, amit éppen levágnak. Persze más lenne a helyzet, ha önként adá oda a testét, hogy nekünk táplálékul szolgáljon.

A bolti kenyér (zsemle, kifli, stb.) viszont tényleg hulladék, mi otthon sütjük a kenyeret tönkölybúzalisztből, mindenféle magokkal, adalékanyag-mentesen. De ha véletlenül ráfanyalodom valami bolti péksüteményre, biztos nem az izraeli tulajdonosi háttérrel rendelkező sparból veszem...

2011.03.02. 19:24:19

@feketeöves chemtrail-figyelő: lehet hogy így van, de nincs időm vadászni járni, a kenyértől meg fáj a gyomrom.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.03.03. 00:36:18

@enamel: ezzel az erővel bioszart se vegyen az ember (nem is veszek), mert ugyanaz a savas eső öntözi. :P

@HomarFan: így igaz. anno én is hassználtam ezt a játékot.
cak most a konyha és a kayálóhely közt van cca 10méter és elég gáz lenne darabonként szaladgálni. :D

@feketeöves chemtrail-figyelő: amikor rámutattam Nagyanyámnál hogy "azt kérem!" és bement a csirkefarmon az ólba elkapni, nem nagyon érdekelt a csirke halálfélelme.
viszont tűt nem láttam soha a Mamám kezében, csak a vékony de hosszú nagykést. mindig mondta Nagymamám, hogy "Ez is nekiszaladt a késnek!". tutti arra értette, hogy a pipi önként áldozta fel magát, hogy a melle kivételével jót ehessek belőle! :)
minden nap friss vágás volt... soxor visszasírom azokat az ídőket.
bízom benne, hogy akiknél vásárolok, azok ma is ilyen mentalitással nevelik-árulják portékájukat.
de mindenképpen jobb, mint bármelyik multinál kapható szar.

feketeöves chemtrail-figyelő 2011.03.04. 13:01:51

@salapapa: A mellén kívül én se enném meg más alkatrészét a csirkének. Az igazi tényleg a házi tenyésztésű baromfi lenne, mert a nagyüzemi tömegtermelésben "legyártott" állat már nagyon nem ugyanaz. Ebben a filmben nagyon jól bemutatják, milyen állapotok uralkodnak:
t1115felirat.neobase.hu/content/food-inc
Ez meg még durvább:
ujsag.allatvilag.net/2010/04/earthlings-foldlakok/

birssSs 2011.03.04. 19:09:10

Én se megyek többet az interspárba:
Múlt hétvégén vásárolni mentem az Árkádban levő interspárba. Fokhagymákat méregettem a mérlegen, hogy melyik jön ki olcsóbban. akkor vettem észre, hogy a 350 grammosnak hirdetett fokhagyma csak 200 grammos. szóltam a zöldséges eladónak. Mondta, hogy ez azért van, mert korábban 350 grammos fokhagymát árultak, de az már elfogyott. Megkérdeztem, hogy mennyibe kerül a 200 grammos fokhagyma, ugyanannyiba került, mint a 350 grammosnak hirdetett.
A táblát nem vette le. Én odavittem neki a táblát, mondtam, hogy ez már nem aktuális. Megköszönte. Tovább vásároltam a boltban, majd egy idő múlva megint a zöldségosztályon nézelődtem, akkor láttam, hogy a félrevezető táblát visszatették, és a téves súlyt nem javították ki.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.03.05. 02:19:33

@feketeöves chemtrail-figyelő: nemnemnem... "a melle kivételével" azt jelenti, hogy a mellén kívül mindenét megseszem de a melle mehet a kutyáknak! :)

tudod, engem hatnak meg az ilyenek. a felesleges brutalitást megvetem és ha tehetem üldözöm, de az állatokat jórészt ételként képzelem el. ha az ember résztvett több disznóölésen, ahogy fentebb írtam a Mamája előtte vágta le a csirkét, Papája a nyulat, némakacsát, vadászott őzre, fácánra, vadnyúlra, pecázott... kevés olyan állat van, amiről nem egy belőle elkészített kaya képe ugrana be elsőként. ;)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.03.05. 02:21:25

@salapapa: helyesen:
udod, engem nem hatnak meg az ilyenek.

kiegészítve: egy jó falusi késsel történő disznóölés sem városi szemnek való.
süti beállítások módosítása