Tékozló Homár

A Duna Pláza török éttermében nem lopnak

2011.03.08. 11:48 | jackyll | komment

Mai pozitív történetünkben Csigafattyú barátnőjének Macbookja menekült meg csodával határos módon a Duna Pláza török éttermében a személyzet által vagy kezei közül:

Nagyon kedves és egészen emberi gesztust tett ma felénk a Duna Plaza második emeletén található török étterem személyzete. A sok panaszkodós, átverős sztori után most hadd meséljem el ezt az igazán pozitív esetet!

Egészen későn, nyolc után tévedtünk oda a barátnőmmel, már záróra volt. Senki sem volt már az éttermek körül, az egész nagy asztalos tér üres volt, s ugyanígy a törökben sem volt senki. Már csak a kínai és a török volt nyitva. Barátnőm bement a törökhöz, és amíg rendelt, a kezembe nyomta a laptoptáskáját. De mivel én kínait ettem volna, letettem a laptopot az egyik asztalra, szóltam neki, hogy figyeljen rá, majd átmentem a kínai pultjához. Megkaptam, visszatértem, leültünk, megettük. A török étterem beülős részének bejáratánál levő asztalnál ültünk. Még mindig egy lélek sem volt ott, kihalt volt az egész emelet.

Amint befejeztük a vacsorát, barátnőm rémülten pattant fel, és felkiáltott: jézusom, hol a laptop? Mondtam, hogy odatettem neki az asztalra. Na, persze, hogy már nem volt ott. Ki is verte a hisztit, hogy hogy lehetek ekkora barom, biztos ellopták, hogy fog ezután az egyetemre járni, rajta volt az összes jegyzete, satöbbi. Én viszont nem estem kétségbe, hanem odafordultam a pult mögött ácsorgó archoz, aki az egész keresgélést, veszekedést, siránkozást, kétségbeesést faarccal hallgatta, és megkérdeztem, nincs-e náluk a laptop.

Hát csodák csodája, előkerült rögtön a pult alól!

Milyen kedvesek, hogy visszaadták, csak meg kellett kérdezni, nincs-e náluk. Ilyen rendesek, egy szó nélkül elteszik a kedves vendég félmilliós MacBook Pro-ját, és vigyáznak rá. Ugyan, fel sem tételezem, hogy ha nem kérdezek rá, nem szóltak volna, hogy náluk van. Hiszen már fél órája vigyáztak rá. Ráadásul olyan diszkréten jöttek ki érte és vitték be, hogy mit sem vettünk észre ebből két asztallal odébb ülve. Komolyan nagyon hálás vagyok a Duna Plaza második emeletén működő török étterem személyzetének. Nagy dolog ez manapság.

Csupán ennyit szerettem volna elmondani. Egyébként vigyázzunk a plázákban a laptoptáskánkra, mert könnyen lába kélhet.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.08. 11:53:38

Mi a pozitív a történetben? Hogy hisztire visszaadták?

Jóságos Lenin bácsi se lőtte le e gyerekeket, pedig megtehette volna.

Nimfas 2011.03.08. 11:58:09

elég szarkasztikus volt az írás vége.... de attól még pozitív :-D

3.-e?

cicmen (törölt) 2011.03.08. 12:02:02

@Nimfas: Nekem is ez tűnt fel!
Én is visszaadtam volna, csak közben elejtem.

cicmen (törölt) 2011.03.08. 12:06:06

Szeretem a törököket különben. Régen havonta jártam ki. Szerintem nagyon jó fejek.

Leadfoot 2011.03.08. 12:06:17

Ha én félmilliós cuccal a kezemben mászkálnék, kicsit jobban vigyáznék rá. Ezzel az erővel bárki megbugázhatta volna.

Rival · http://www.rivalcomp.hu 2011.03.08. 12:09:23

Ha a kedves ügyfélnek fontos adatai vannak a gépen, miért nem készít róluk biztonsági mentést?

Pendrive, külső merevlemez, CD/DVD, hálózati adattároló, Google Docs, Windows Live Mesh, DropBox, és még kismillió lehetőség van erre. Így nem lenne gond, hogy megvannak-e a jegyzetek.

Csak sajnos tapasztalat, hogy az emberek lusták a legalapvetőbb műveleteket is elvégezni, mint pl. a mentés vagy a frissítés.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.03.08. 12:28:24

Biztonsági mentéshez a Mozzy-t is ajánlom.

Amúgy hasonlóan jártam egy étkezdében (csak negatív példa is legyen) csak nem laptop, hanem ebédjegy. A tálcán felejtettem, de az ajtóhoz érve eszembe jutott és fordultam vissza. A mosogató személyzete készségesen áttúrta a papírhulladékot, megnéztük az összes tálcát de már nem volt meg. Kb. 1500-2000Ft volt benne.

A kedves megtalálónak szeretném küldeni a drogos-gyorshajtó-ittas-rendőrgyilkos császárelőd "Megtalállak még" című számát...

Layosh 2011.03.08. 12:32:16

Bakker, fél millás poró mek akármit nem hagyok szanaszét...

2011.03.08. 12:45:06

búcsúszex volt ?

2011.03.08. 12:46:08

@Koholmány: nini,
egyszerre léptünk,
káposzta a fejünk :)

tatabike 2011.03.08. 13:00:55

Hát, én ezt nem értem. Szerintem meg simán azon drukkolt a személyzet, hogy ottfelejtsék a lapost, aztán egyből ment volna egy orgazdának. Tényleg nagy dolog ez manapság. Mármint egy fél millás laptop...:)

drDankó · http://sportization.blogspot.com/ 2011.03.08. 13:03:57

fasság fél millát kifizetni egy macbookért, amikor 4 év múlva úgyis tönkremegy.

SÜN 2011.03.08. 13:04:11

hamár ilyen mérföldes idióta vagy bazmeg hogy egy szaros mekbukot elhagysz (hol fél mila az bazmeg) akko legalább kussoljál a sarokban te IDIÓTA

tatabike 2011.03.08. 13:04:14

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: Ezt sem értem. Miért arra haragszol, aki megtalálta? Vagy rá volt írva a neved, lakcímed? Valószínűleg nem. Nem ellopták, hanem elhagytad, ez azért nem ugyanaz...

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.03.08. 13:05:19

Összefoglalom : két szőke elmegy vacsorázni :)
szőke1: kérek egy laptopot
török: tessék
szőke1: mennyi lesz?
török: holnap nőnap ma ingyen adjuk
szőke1: látod milyen rendes pasi
szőke2: én nem kérek,fogyózom :))

theveryguest 2011.03.08. 13:09:40

Újabb bizonyíték, hogy Mac-et csak kőgazdagok és/vagy síkhülyék vesznek.

Első gondolatom egy 500k-s laptop eltűnése esetén az lenne, hogy "500k?!?!" nem pedig az, hogy "Jaj, a jegyzetek!"

Javaslom, legközelebb kettőt vegyetek, vagy hármat, hogy legyen mit elhagyni. Csak remélem, hogy az Apple árul olyan kütyüt is, amivel automatikusan szinkronizálható az otthoni laptopfarm.

camelot 2011.03.08. 13:10:57

Összegezve:nem lopnak törökéknél,pedig akár lophatnának is - főleg idiótáktól!!!

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.03.08. 13:15:50

"Barátnőm bement a törökhöz, és amíg rendelt, a kezembe nyomta a laptoptáskáját. De mivel én kínait ettem volna, letettem a laptopot az egyik asztalra, szóltam neki, hogy figyeljen rá, "

Magyarul : bekiabáltam a töröknek, öreg ha kell egy laptop,csak vedd el :))

Fotókártya · http://fotokartya.blog.hu/ 2011.03.08. 13:19:43

A Duna Plázában egyszer nekem is visszaadták (6-7 évvel ezelőtt) a telefonomat, ami akkoriban jónak számított.
Asztalon felejtettem és amikor visszamentünk a pult alól kaptuk meg. rendesek voltak nagyon!
Ez a mozi melletti kis italozóban történt.

papucsbojt 2011.03.08. 13:21:39

Az nem jutott eszebe a posztolonak, hogy megvarja a baratnojet, es aztan egyutt menjenek at a kinaihoz rendelni neki is?

Egy ilyen huzas mint egy macbook elvesztese siman valook.

csillagház 2011.03.08. 13:27:43

A Duna Pláza török éttermében nagyon jól főznek, kedvesek, udvariasak, ezt eddig is tudtam, mert régóta ismerem őket. Sőt, egyszer azt is láttam, hogyan kapta vissza a külföldi turista a digitális gépét, amelyet az asztalon felejtett. Úgy látszik, ebben az országban a becsületesség a kivételes. Más kérdés az, hogy minek olyannak drága laptop, aki nem tud rá vigyázni? Ráadásul fütyül az adatok lementésre.

SBSB 2011.03.08. 13:56:35

"szóltam neki, hogy figyeljen rá."

EPIC FAIL.

Vállad csapott-e? Gondolom azért nem oda akasztottad...

bekbórd! 2011.03.08. 14:08:31

Áhh, sztem csak meg akart leckéztetni titeket. Mielőtt elmentetek volna, biztos odaszaladt volna vele, és mondta volna, hogy máskor jobban vigyázzatok. :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.03.08. 14:16:15

Üdv
Kamu!!
1/ mi az hogy "Macbook"?
helyesen mecsboksz, az meg nem nagy érték, max. egy kisgyereknek

2/ poszttoló elment a kinaiba, barátnő melöl hogy vihették el a loptopot amikor egyedül volt a töröknél?
Mi van ha még tömeg is lett volna?

3/ Ülnek, esznek és addig nem tünt fel hogy nincs ott a gép, csak amkor szalvétáztak már?

+annyi feltoluló kérdés!

u.i. hogy kell pc-n nagy + jelet irni?

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.03.08. 14:23:02

@horex: nem olvasol pontosan :))
1. barátnő törökbe be
2. mögötte lévő asztalra laptop odabac
3. szólás töröknek,ha a szőkén itt hagyná ezt a vackot,tied lehet
4. kinai és török kaja a török étterem ELŐTTI asztalnál találkozik
5. bent a törökmjó gazda módjára őrzi a rábizott laptopot
stb...
a nagy + ugy kell irni,hogy nagy+ :))

elwood 2011.03.08. 14:23:32

török pincér lát egy laptopot két asztalnyira a bent étkezőktől mit tegyen ?

1) megkérdezi: tiétek ?
mi ?
a laptop
drága laptop? hát persze

2) beteszi pult alá hátha jönnek érte

ember legyen a talpán aki eldönti, hogy lopási kísérlet volt-e ...

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2011.03.08. 14:25:30

Aki ennyi pénzt ad egy 3 év alatt lenullázódó értékű szarért, az legalább ne hagyja széjjel. És menjen rendes étterembe, ne gyorskaját zabáljon.

papucsbojt 2011.03.08. 14:32:08

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker: de hogy menjen rendes etterembe, amikor minden penzet laptopra koltotte?

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.03.08. 14:33:05

@elwood: nem volt, mert lehet a töröknek szólt,a mondatból hiányzik az alanya :)
"De mivel én kínait ettem volna, letettem a laptopot az egyik asztalra, szóltam neki,hogy figyeljen rá, "
egy jó török pedig figyel, remélem jattot kapott :))

elwood 2011.03.08. 14:38:49

egyébként a török étteremben megvédik a laptopokat

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.03.08. 14:38:49

Az volt már hogy
"török gyerek elvágta
magyar gyerek gyógyítja" ?

Lett volna csak a közelben egy kisebbségi, volt-nincs laptop

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.03.08. 15:10:36

@tatabike:
De igen: a munkáltatóm ráíratja minden egyes darabra a nevét és az enyémet is.

Persze nem arcképes, és a személyit sem kéri a kajálda :)

Tudom, hogy nem kellett volna elhagynom, de morogni jó :)

movhu 2011.03.08. 15:54:41

Két gazdag hülye szőke csaj elment plázázni este, és mivel életükben nem jártak még munka közelében(és amúgy is fizetősre jár a csaj), hanem apuci pénzét szórják, ezért nem rögződött még az idegrendszerükben, hogy félmilliós cuccra vigyázni kell. Nekem ennyi jött le a történetből.

(Viszont ott nagyon finom a gyrostál :) )

carl badog 2011.03.08. 15:58:35

A lényeg, hogy elmondhassa, hogy fél millás laptopja van. A történet csak körítés. :)

Géza, kék az ég! 2011.03.08. 17:43:51

Vannak emberek, akiknek telik drágább kütyükre.

Vannak emberek, akik figyelmetlenek, hibáznak, néha elhagynak ezt-azt.

Vannak emberek, akik szerint az a természetes, hogy a tolvajok ellopják előbbiek dolgait és hangosan bizonygatják a hülyeségeik helytállóságát...

Szmájli / Trollrühellő 2011.03.08. 19:05:27

@Rival:

ez a legfontosabb, hogy nem írta ki a fél terrás vinyóját 974 db cd-re, az, hogy lenyúlta a személyzet a laptopot meg már nem is annyira érdekes... furcsa lények élnek e kis hazában...

Tomasz_a_gozmozdony 2011.03.08. 20:52:38

Akinek mekkbukja van, raadasul pro, az buzi. De ez nem helytallo mert ket egyetemista csajrol van szo. Kit szoptatok le erte?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2011.03.08. 21:11:31

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?:
"De mivel én kínait ettem volna, letettem a laptopot az egyik asztalra, szóltam neki,hogy figyeljen rá, "
Ott van világosan bammeg, hogy a kínainak szólt, hogy figyeljen rá...

Amúgy mit képzel ez a retard, simán mondhatta volna a török, hogy nincs náluk a laptop. Kénytelen lett volna elhinni, mert fogalma sem volt, hol a laptop. Mongoloid.

Mylady 2011.03.08. 21:49:17

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: én egyszer visszaadtam egy ilyen tömböt, bár abban nem 1500 ft volt, hanem 5500.
A kollégák már fenték a fogukat, hogy milyen jót zabálnak majd belőle, de pechjük volt, mert simán kiderítettük, kihez tartozik az a sorozatszám. Igaz, ez a céges belső kajáldában történt.

Xezs 2011.03.08. 22:07:56

1. Drága cuccot nem bízunk rá ismerősökre sem, mert nekik nem drága.

2. Fontos adatokról mindig készítünk biztonsági mentést (ja, tudom, most jön a kérdés, hogy mi az).

3. Törökök és egyéb ilyen fura szerzetek környékén a megszokottnál is jobban figyelünk, mert ezek ilyenek.

Egyébként nem értem: ha már egyszer ellopták (mert ellopták) akkor minek adták vissza?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.03.08. 22:10:51

@Mylady:
Ez is belsős, de több cég van és új az üzemeltető. Mindegy, tanulópénz inkább összehajtom és megy pénztárcába. Még mondjuk jobb, mint a kártya, állítólag sehol sem fogadják el szinte...

Manci néni, a szomszéd 2011.03.08. 23:19:55

Oszt miből telik egy egyemistának félmilliós laptopra? Heeee? A tandíját meg én fizetem, mi?

Rival · http://www.rivalcomp.hu 2011.03.09. 00:04:23

@Vigyorka / Mázsóm a ketjecben / Göbszikéé:

A következő hangzott el: "Ki is verte a hisztit, hogy hogy lehetek ekkora barom, biztos ellopták, hogy fog ezután az egyetemre járni, rajta volt az összes jegyzete, satöbbi."

Kommentemben ehhez a mondathoz szóltam hozzá. Megtehetem? Meg. A többihez pedig szólj hozzá Te... :) Tiszteletem!

j311 2011.03.09. 01:10:53

A MacBook Projával verném szét a fejét annak aki ilyen hülye.
Egy vasgolyót sem bíznék rá, nemhogy laptopot.

earny 2011.03.09. 06:33:59

Bakke ekkora ökröket! Félmillás lapost csak úgy letenni valahova!! ÁÁÁ
Nekem csak egy 270 ropis sonym van, de úgy vigyázok rá mint a szemem fényére. Ha fél méretnél messzebb vagyok tőle már rosszul érzem magam :DDD
Az ilyen tuti nem úgy van mint én... ha elhagyom biztos hogy évekig nem tudok másikat venni. :S
Ja ée ezért kell hátitáskát venni. Nem érdekes, hogy nem megy a blézerhez meg a f.tuggyamihez, de legalább nem hagyja el az ember fialánya.
Ja és ezérttatittezazország!

Egyéves Önkéntes 2011.03.09. 07:34:19

Én hasonlóan jártam ugyanitt, otthagytam az örök garis mekbookpróultra szuperszámítógépemet, a török elrakta a pult alá. Távozáskor rákérdeztem, vissza is adta. Otthon vettem csak észre, hogy a goffrisütőt adta oda helyette. Kicsit szaggat rajta az Angry Birds, de máskülönben jó vas.

Egyéves Önkéntes 2011.03.09. 07:37:53

Aki félmilliós laptopot nem Starbucksban hagy el, az nem lehet sikeres ember.

Főúr1127 (törölt) 2011.03.09. 09:04:55

A hölgyemény egy igazi Apple-felhasználó közhely. Az egyik ugyebár a profi felhasználó, a másik meg a konzumidióta (lássuk be a hölgy ez utóbbi).

Félmillás laptopot nem teszünk le üres étteremben sem. Sehol sem. Persze aki nem magának veszi és csak a hülye jegyzetei miatt aggódik az meg is érdemli. Én az Astoriánál található BugerKing-ben látok néha ilyet. Múlt heti sztorim:

Ülök, mellettem egy ilyen göndörített hajú szőke csaj ül, MacBook air, gépel kuncog, telefonál, stb. Egyszer csak:

- "Persze szívem, kimegyek pisikélni és már indulok is."

Csaj feláll, kimegy a mellékhelyiségbe, retikül nála, gép az asztalon. Visszatér, benéz az asztal mögé, meg a székre (vagy fotel vagy mi az - a gép még az asztalon van), sarkon fordul és indul kifelé.

Mondom:
- "A géped nem viszed?"
- "Ja, jajj de cuki vagy! A pasim biztos kiakadt volna ha MEGINT elhagytam volna a gépem..."

Ezek után beszállt az ELTE sarkánál leparkolt hófehér BMW-be és miután sikeresen lepadkázta elhajtott...

Visszagondolva most lehetne egy MacBook Air-em, és valószínűleg a hölgyemény sem az egyetemi jegyzetek miatt aggódott volna a gép eltűnésével kapcsolatban, de lehet nem örültem volna, amikor a csaj pasija kikéri a Burger King biztonsági felvételeit.

Xezs 2011.03.09. 10:05:52

@Főúr1127: Ilyeneket ne írj, mert még az a kicsi bizalmam is elvész az emberiség jövője felé, mint amennyi megmaradt.

Szmájli / Trollrühellő 2011.03.09. 10:30:07

@Rival:

semmi baj ezzel, de amibe belekötöttél, az csupán a sallang... nem a lényeg..

egyébként nekem is herótom van attól, ha valaki nem figyel a cuccára, legyen az akár egy 500 Ft-os sapka... de ettől függetlenül a lopás az nem tolerálható SEMMI esetben sem. tehát a lekvár éttermesnek illett volna megkérdezni, hogy "ti agyatlanok, itt volt egy laptop az asztalon, nem ti hagytátok el?"..

no mindegy, ezen nem veszünk össze :)

Xezs 2011.03.09. 11:49:48

@Vigyorka / Mázsóm a ketjecben / Göbszikéé: Ebben a formában nem szabad megkérdezni, mert ki az a hülye, aki erre nem igennel felel, még akkor is, ha nem az övé?

Na jó, lehet én vagyok az a hülye.

De megfelelő keresztkérdésekkel pillanatok alatt kideríthető, hogy ők hagyták-e el.

aagifekete 2011.03.09. 12:53:22

Most akkor a laptopnak szólt, hogy vigyázzon a csajára, nehogy lenyúlja a török?

kovácspéterke 2011.03.09. 14:56:21

Gondolom záráskor összeszedik, amit a különböző idióták letesznek az asztalokra, honnan kellett volna tudni, h az a tiétek? Örüljetek neki, h visszakaptátok, sztem semmi becstelenség nem történt.

Rival · http://www.rivalcomp.hu 2011.03.09. 14:56:56

@Vigyorka / Mázsóm a ketjecben / Göbszikéé: te a lopásról beszélsz, én pedig a lopás utáni állapotról. Természetesen nem tolerálható a lopás. De ha delikvensnek az a legfontosabb, hogy hová lesznek a jegyzetei, és nem maga a gép, vagy nem maga a lopás esetleges ténye, akkor előbb gondolkodni, aztán ellopatni. Attól függetlenül, hogy aki lop, sikeres ember nem lehet (amúgy sajnos de), nekem ez az apróság is szemet szúrt.

Nem veszünk össze, csak ne merészejjé' míg egyszer belím kötni, mer' a csákány fog szikrázzani a mejjeden, teee! :D

Szmájli / Trollrühellő 2011.03.09. 15:44:27

@Rival:

jóvan essze :) mostantól vigyázkodok:))

Szmájli / Trollrühellő 2011.03.09. 15:47:46

@Xezs:

ebben igazad van.. biztos van olyan faszfej, aki behazudja, hogy az övé.. bár elvileg elmondás alapján a pultos csóka látta a hisztit, és nem reagált semmit... ha nem kérdezik meg, lehet, hogy tényleg marad a pult alatt, jó lesz az ágy alá címszóval :)

no mindegy, ebben az esetben tény, hogy hülye volt a gazdája, de sanszos, hogy a kis török is levette volna a cuccot, ha a gazdi nem érdeklődik...

Rival · http://www.rivalcomp.hu 2011.03.09. 16:29:43

Annak idején, amikor még szórólap osztogatásból próbáltam összeszedni a zsebpénzt, akkor egyszer az Oktogonon ellopták tőlem a hátizsákomat. Két pillanatra nem figyeltem a letett zsákomra, máris elvitték. Jó kis hátizsák volt, volt benne egy töltőtoll is, amit sajnáltam. Szar érzés volt, hogy ellopták valamimet, viszont a tollon kívül szerencsére csak az aznapi szétosztandó szórólap volt benne, úgyhogy megoldódott a munka is... :)

2011.03.09. 17:41:19

felmillios MacBook Pro jegyzeteleshez. ennek is annyi esze van, hogy meg sem lepodok, hogy felora utan jon ra, hogy elvesztette.

banpepe 2011.03.09. 20:06:53

Azt feltétlenül le kellett írni, hogy félmilliós macbookja van a csajának? Villogni akart, vagy villogni? Nem szarom össze magam egy macbook-tól.

kispestipeti 2011.03.10. 10:20:45

Először szerettem volna egy nyugtató hozzászólást írni, hogy nézzük a jó oldalát a történetnek; Elvégre önként átadta egy szerencsétlen, többnyire lenézett (a Balkánon túli illetőségűnek feltételezett illetőségű) személy(zet) a komoly értéket képező tárgyat gondatlan európéer, trendi életvitelt folytató tulajdonosának.
De azután továbbgondoltam a történetet, hogy vajon mennyire lehet ez a sztori életszerű, mindennapos?
Egy egyetemre járó ifjúnak 500K értékű laptopja van, este nemzetközi konyhák kínálata között válogat a csili-vili pláza világban. Szép az élet, no! Ki mer még panaszkodni, hogy nem élünk jól?

Ettől függetlenül ravasz az írás, mert nehéz egyértelműen eldönteni, hogy őszinte örömből, vagy vélelmezett gondlatok indíttatásából szarkasztikus. De hát egy Mac stílust (is) teremt.

lomposfarkas 2011.03.10. 10:24:12

Találgatni se merek, milyen szakra jár a mekbúkos pitsa. De biztos valami komoly mérnöki irány lehet.

Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.03.10. 15:45:52

@Rival: azt akkor Te ellopattad mert aznap hamarabb akartál végezni!! :))))

Tomasz_a_gozmozdony 2011.03.10. 16:46:10

@Dorie: egy ferfi nem hagy sort, cigit, meg muszaki cuccot orizetlenul. :P

Xezs 2011.03.10. 20:56:21

@lomposfarkas: Láttam én már hülye szőke picsát matematika szakon. Persze 1 év után kibukott, de addig az egy évig nagyon büszke volt rá, hogy ő matematika szakos.

Dorie 2011.03.10. 21:14:09

@lomposfarkas: mérnököket még poénból sem oltogatunk, mert a legtöbb igenis nehéz:P ha mindenképpen szakot akarsz leszólni ott a bölcsész vagy az adragógus:P

@Tomasz_a_gozmozdony: ne magadból indulj ki, ismertem én már olyan pasit aki fényképezőgépet, telefont, mp4 lejátszót és egyebeket hagyott el;)

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2011.03.12. 10:02:44

1etemista mi az anyámból vesz fmillás lptpot?

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2011.03.12. 10:04:41

1etemista mi az anyámból vesz fmillás lptpot?

Xezs 2011.03.12. 19:40:01

@Turbék: Kőgazdag szülők pénzéből?

Nem sok fantázia kell ahhoz, hogy rájöjj, de igazából van még kb. 20 másik lehetőség.

Star Kebab Duna Plaza 2011.03.17. 15:39:17

A Star Kebab tulajdonosa vagyok.
Te milyen ember vagy? Ember vagy te egyáltalán? Elmentetek, ott hagytátok a laptopot. Mi betettük a pultba, hogy ne maradjon kint az asztalon. Fél óra múlva visszajöttetek és kerestétek a laptopot és szó nélkül vissza is adtam... Köszönöm a fent írt hazugságokat! Máskor azt ajánlom, hogy vigyázz rá jobban, mert más nem lesz olyan rendes, hogy visszaadja! :)

Xezs 2011.03.18. 21:08:24

@Star Kebab Duna Plaza: Ha tényleg az vagy, akinek mondod magad, javaslom elolvasásra a UPC-sek itteni kommentjeit.

Még akkor sem emberkednek, ha az ügyfél kifejezetten bunkó. Tetszik vagy sem, egy szolgáltatónak ezt kell tennie.

Bár ha a kajáldád csak pénzmosoda, akkor igazából mindegy, hogy hogy beszélsz nagy nyilvánosság előtt.

ezraa 2011.09.04. 02:10:32

Nos, volt egy érdekes esetem nekem is az étteremben, ugyan abban. A minap a szüleimmel kajálni indultunk oda, szintén késő volt már. Tudni kell, hogy lisztérzékeny vagyok, így nem ehetek gabonanövényeket és az ebből készült akármilyen formában tartalmazó kajákat és ételeket sem. Búza rosz zab árpa kizárva az életemből, különben nagyon beteg leszek, későbbiekben pedig komoly probléma és problémák kerekedhetnek, szóval nagyon nem játék.
Szóval a sztori úgy esett, hogy gyros tálat kértem, mivel pitát sem ehetek, így nem marad más, mint hogy tálba kérem, egy nagyon kedves fiatal lány szolgált ki, mellette pedig egy török srác apámnak merte az ételt. A lány megkérdezte milyen körettel kérem,krumpli vagy rizzsel és vagy öt perce az előtt már nagyon szemeztem a török rizs nevezetű körettel, és örömmel konstatáltam magamban, hogy most akkor ehhez enni is fogok és azt kértem a tányéromra. Ez meg kell mondanom ennek teljesen olyan formája volt mint a rizsnek, csak egy kicsit zúzottabb formátumban, illetve hasonló színnel rendelkezik, mint amilyen színt kap a rizseshús a kis papírikától, olyan igazán egészségesen csábító. szerintem.
Elfordultam innivalóért mikor a lány éppen kezdte volna a gyros tetejére vágni a pitát, mikor anya szólt neki, h nem kérek pitát, nem kell rávágnia, ugyanis nem ehetem meg nem ehetek búzás dolgokat. A lány kerekedett szemekkel azonnal tájékoztatott, hogy a rizs amit kértem is búzás, ugyanis tört búza van rizzsel elkeverve. Ekkor már én is visszaértem és apu is odafordult és magyaráztuk neki, hogy mi a helyzet, és van e mód arra, hogy egy másik adagot kérjem, mivel nem tudom elfogyasztani! Erre már a srác is oda fordult, kicsit olyan stílusban, hogy mi történt, mint aki nagyon is vágja a szituációt és most majd orvosolni fogja a problémát. Ismét felvázoltuk a helyzetet, mire ő laza természetességgel közölte, hogy nincs igaza a kolléganőjének rosszul tudja és ez sima rizsből van mint a másik csak paradicsomos lében vagy mittudoménmiben volt áztatva azért a színe. Mindezt szintén olyan hanglejtéssel és fejgesztussal kísérve, hogy roppant kellemetlen helyzetbe került szegény lány és én hittem a srácnak, MERT AZT HITTEM JÓT AKAR, ÉS A VEVŐÉRT VAN AKI A PÉNZÉT HAGYJA OTT NEKI. Szerencsétlen csaj végig lehajtott fejjel járt és tökre szégyellte magát de kicsit furcsálltam, mert nem az a fajta volt ez az elszégyellés, mint aki ténylegesen szarul járt volna el. Tehát azonnal gyanús lett. Legközelebb mikor netközelbe kerültem az volt az első, hogy rákerestem a török rizs mibenlétére és igencsak meg lehetett állapítani, hogy tört búza rizzsel elkeverve. annyira dühös voltam és vagyok is, SOHA TÖBBET NEM MEGYEK ODA ÉTKEZNI és ha lett volna érvényes bérletem akkor visszamentem volna a panaszkönyve kicsit jegyzetelni, mert szerintem ez felháborító!
!!!Félreértés ne essék. most leszögezem, ha azt mondja a pasas, hogy ne haragudjak de ő ezt már nem tudja így eladni, a nyakán maradna, akkor megmondom, hogy tegye egy dobozba és kérek egy másik adag gyrostálat. Így mellesleg ő is jobban járt volna, mert még ezernégyet otthagyok a kasszájában. de nem, ő szándékosan és tudatosan félrevezetett, nehogymár szarul járjon! .. és ugye nem utolsó sorban a saját kolléganőjét is olyan heélyzetbe hozza, hogy igencsak bicskonyitogató volt. nem csak amit csinált, hanem a stílusa is.
Remélem a lányak lesz ennél jobb munkája és nem ilyen emberrel kell a továbbiakban dolgoznia, aki megalázza mások előtt!!!
És kedves starkebabdunaplaza , várom a reakciót a hozzászólásomra mielőtt, mert igazán kíváncsi vagyok ennek a magyarázatára is!
Köszönöm, hogy elmondhattam, így legalább a lelkemen könnyíthettem, ha már a gyomromon nem...khm..

ezraa 2011.09.04. 02:18:27

jah, a szituáció tegnap este volt, azaz 2011.09.03-án, hogy esetleg vissza lehessen keresni, ki szolgált ki ilyen odafigyeléssel!

Gott in Frankreich 2011.10.28. 08:49:47

@theveryguest: "Első gondolatom egy 500k-s laptop eltűnése esetén az lenne, hogy "500k?!?!" nem pedig az, hogy "Jaj, a jegyzetek!""

Ebbol is latszik, mennyire egyszeru vagy agyilag. Masik MacBook-ot akarmelyik boltban kapsz, de az adataidat az eletben nem szerzed be ujra, ha nem volt mentesed. Na, akkor melyik az ertekesebb?

Gott in Frankreich 2011.10.28. 08:54:35

@Xezs: Mindent azert nem koteles elturni. Pl. ha lopassal vadoljak, es a kedves ugyfel nem bontja ki az igazsag minden reszletet (megemliteni, hogy kozben elment), en bizony elkuldtem volna a kedves ugyfelet a kedves anyjaba. A kebabos amugy teljesen kulturaltan reagalt a paranoid ugyfel baromsagaira.

Gott in Frankreich 2011.10.28. 08:59:21

@Turbék: "1etemista mi az anyámból vesz fmillás lptpot?"

En meg tudom mondani neked, mibol volt csoro foiskolaskent (hasznalt) Texas Instruments laptopom: a varazsszot ugy hivjak, hogy munka. Nem kotelezo am a nyari szunetben faszt verni, el lehet menni dolgozni. Nalam bevalt.
(Abba mar ne menjunk bele, hogy a mezei MacBook messze nem felmillio, foleg nem hasznaltan. Gondolom arrol is meg vagy gyozodve, hogy marhahust csak a gazdagok esznek.)

Xezs 2011.10.28. 21:11:17

@Gott in Frankreich: Így látatlanban nem fogod tudni eldönteni, hogy az adat, vagy a hardware az értékesebb, úgyhogy ne is menjünk bele.

Van olyan ügyfél, aki 10KB-nyi adat megmentéséért fizetett százezreket, mert egyébként az adatok újragenerálása (magyarul a tesztek újra elvégzése) milliókba került volna.

Viszont a hülyepicsa kiscicás képei nem hiszem, hogy többet érnének egy szakadék 20 ezer Ft-os használt laptopnál is akár.

Szóval amíg nem ismered az adat természetét, addig ne jelentsük ki, hogy melyik ér többet.
süti beállítások módosítása