Tékozló Homár

Kileste, hogyan csalnak a parkolóőrök a Csarnok téren

2011.03.09. 11:32 | szily | komment

Ha valaki azt hitte volna, hogy a hirhedt Centrum Kft emberei bűnözők, a többi, önkormányzati parkolócég viszont korrekt káderállománnyal dolgozik, az döbbenten fogja elolvasni Névtelen Fogyasztónk levelét. Mi egész higgadtak maradtunk. Olvasónk szemtanúja volt annak, hogyan nyitogatják az automatát, hogyan nyúlják le belőle még az aprót is, utána pedig hogyan teszik zsebre a Mikulás-csomagot. Kalandok alant.



Észrevételt és panaszt szeretnék tenni az Önök társaságának területén működő 1093 Csarnok téri parkolással kapcsolatban.

2011. március 7.-én (hétfőn) 16:55-kor parkoltam a Csarnok téren. A térre való behajtáskor figyelmes lettem két férfire, akik a parkoló automata mellett beszélgettek. Elsétáltam az automatáig és bedobtam egy 200 Ft-os érmét. A gép képernyője jelezte a pontos időt, de nem világított zölden, ahogy azt tenné, ha érzékelné a bedobott pénzt, továbbá ugye számolni szokta, hogy meddig lenne érvényes a jegy, ha most kiadná - nem számolt. Gondoltam sebaj, felhívom a +36 1 700 1449 –es kiragasztott számot bejelenteni a hibát. Mivel ügyintézőjükkel több perc várakozás után sem tudtam felvenni a kapcsolatot letettem és visszamentem az autómig.

Mikor visszanéztem láttam, hogy a beszélgető férfiak egyike kulccsal nyitja ki az automatát és valamit piszkál benne (nem láttam mit mert a fedele eltakarta). Azon nyomban visszamentem hozzá, majd elpanaszoltam neki, hogy most nyelt el 200 Ft-ot a gép és nincs jegyem. Ő azt válaszolta, hogy ő nem lát ilyen érmét (!) a gépben, tehát nem is tudja visszaadni. Ekkor közöltem vele, hogy ez a szóbeli helyzet nem mentene meg engem egy bírságtól, mert az ellenőr ugyanúgy meg fog büntetni ha nincs jegyem. Megkérdezte, hogy meddig maradok. Mondom 15 percet maximum. Azt mondta az 100 Ft lesz és elővett egy kártyát amit az automata előlapján lévő nyílásba helyezett és kinyomtatott egy jegyet 15 percre. Ezt boldogan elfogadtam és elmentem a dolgomra. Visszafelé nézem egy hölgy bedob valamit az automatába és kézmozdulataiból ítélve nem adott jegyet a gép, elsétált. Eközben a két férfi az automatánál figyelték és ugyanaz a személy, aki az én jegyemet kiadta, megint elsétált a gépig és kinyitotta, majd valamit kotorászott benne. Nekem már majdnem lejárt a jegyem, de átálltam egy pár kocsival odébb és a visszapillantóból figyeltem tovább a fejleményeket.

A parkból egyszer csak megjelent egy másik férfi, akin piros tréning felső és alsó volt, valamint futócipő, és a felsője alól kihúzott egy fényképező gépet majd több szögből lefotózta azt a kocsit, amivel a fent leírt hölgy jött. Ezután elővett egy terminált (nem tudom a pontos nevét, az eszköznek, amivel a parkoló őrök dolgoznak), amibe betáplálta az adatokat, kinyomtatta (!) és az én elvárásommal ellentétben zsebre rakta a papírt, majd távozott a parkon át. Más autókat meg sem nézett.

A fentiek alapján erős gyanúm van, hogy talán az Önök cégének egyik munkatársa (de mindenesetre valaki, aki rendelkezik kulccsal az automatákhoz) zsebre teszi a gyanútlanul pénzt dobáló ügyfeleitől. Továbbá nem értem, hogy lehet csak pont azt az egy autót megbüntetni, ez engem arra enged következtetni, hogy a kulcsos férfi jelez a „kollégájának” társának, aki persze jogosan megbünteti a jegy nélkül parkolt jármű tulajdonosát, de ott sem hagyja a felszólítást, ezzel persze egyértelműen azt éri el, hogy a pótdíjat a megadott 15 napon túl a 16 400 Ft-os összeget fizetteti meg, hiszen csak ekkor jön az első felszólítás! 400 Ft-os óradíj x 15 = 6000 Ft-os pótdíj, ami 15 napon túl 16 400 Ft-ra rúg, de ezt Önök is tudják.

Az ügyfélszolgálatuktól tudom, hogy a büntetésnél szerepel az ellenőr száma is, így egyértelműen azonosítható.

A büntetés adatai:

Dátum: 2011.03.07 17:10

Helyszín: Csarnok tér (ir.szám.: 1093)

A saját esetemet bizonyítandóan természetesen megőriztem a parkoló jegyet, amit kártyával fizettek, tehát az is azonosítható.

Kérem tegyék meg a szükséges lépéseket, hogy a következőekben ne történhessen meg és az eredményről írásban tájékoztassanak!

Levelemet továbbítom a következő szerveknek:

- Budapest Főváros Kormányhivatalának Fogyasztóvédelmi Felügyelősége

- BRFK IX. Kerületi Rendőrkapitánysága

- továbbá az index.hu szerkesztőségébe

Nevemet a Ferencvárosi Parkolási Kft. ügyfélszolgálati telefonján a 2011.03.09 09:45-kor rögzített beszélgetésben már közöltem.

Tisztelettel,

A fogyasztó

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.09. 11:37:02

Aztán meg ugyanitt a parkolóőr órája és az automata órája öt perccel eltér. Van öt percem pénzt váltani, és jegyet venni, de akkor már tíz perc lesz az eltérés, és jól megbüntetnek.

Dr. Kix 2011.03.09. 11:37:46

Vajon el lesz tusolva ez is? Index rákaphatna.

nyomi 2011.03.09. 12:03:57

Miert ne lenne eltusolva? Szokvanyos tortenet, bar itt mindent sikerult bevetniuk, kar, hogy nem bizonyithato.

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2011.03.09. 12:04:12

Ha fideszes a cégvezér, akkor ez képtelenség.
Ha szoci, már mozdul is rá Budai Gyula orbánbiztos.

cicmen (törölt) 2011.03.09. 12:07:16

Na most a jogrendszer jelenlegi állása alapján a posztoló elkövette a személyiségi jog megsértése tényállást.

Sceurpien 2011.03.09. 12:14:05

Ebből kéne balhét csinálni...

OkoskaTo:rp 2011.03.09. 12:15:20

@cicmen: 1. Arcméretből visszavesz. 2. Pontosan utánanéz a személyiségi jogoknak, és azok megsértésének.

Komponista 2011.03.09. 12:16:45

@cicmen: ...csak abban az esetben, ha a posztoló rendőr, vagy bíró: ezeknek az embereknek a szava ugyanis tegnap óta semmit sem ér Magyarországon, hanem egyszerű hazudozó mindkét foglalkozás űzője. De boldog lehet most az a sok fogatlan sípoló, hugyozó, kereplő szerencsétlen, akiket a Fidesz évekig vezényelgetett ide-oda! Őszintén kíváncsi vagyok, holnap mivel lep majd meg bennünket a pszichopata Orbán által vezérelt bagázs? Amúgy pedig minden országnak olyan parkolóőrei vannak, amilyenek a politikusai!!

vackor1 2011.03.09. 12:21:00

Korrekt leírása egy elképesztő esetnek, remélem nem marad ennyiben, szívesen olvasnám a következményeket..
Köszönjük a posztolónak.
Mindenkinek további szép napot!

Árpi a 4-ből 2011.03.09. 12:21:09

A történet igaz! Én pár nappal korábban jártam hasonlóan. Akkor még az automata nem nyelte el a 200-ast, hanem kidobta. Persze emberünk ott állt mellette és osztogatta a jegyeket.
Én miután csak 200as érmém volt, bosszúsan megkérdeztem, hogy hol egy másik automata és elmentem ahhoz. Az is rossz volt, de a zsebemből kirántottam egy korábbi jegyet ás azzal visszamentem az autóhoz és betettem a szélvédő alá.
Mivel olyan helyen voltam, hogy ráláttam az autóra, láttam, hogy oda sem mentek megnézni.

Azóta gondolom megoldották, hogy elnyelje a 200ast...

Nevem Earl 2011.03.09. 12:25:20

Szerintem van esély, hogy komolyan veszik és kirúgják a három csókát, különben jobban megnézik a céget és rájönnek, hogy bizony felülről van kiadva az ukáz a büntetésre (bár ez pont egyéni akciónak tűnik). Nagyon pontos leírás van az esetről, bár a bizonyíthatóság kérdéses.

Kíváncsi vagyok, a TV2 ráharap-e a témára, a híreik felét az Indexről szedik. Videóval persze eladhatóbb lenne a sztori.

Laceeka82 2011.03.09. 12:28:40

még jó, hogy eladtam a verdámat, a mocimmal meg ott állok meg, ahol csak akarok XD XD

cicmen (törölt) 2011.03.09. 12:31:09

@OkoskaTo:rp: Te! Világosíts már fel, úgy tünik te nagyon vágod ezt.

room_101 2011.03.09. 12:34:27

www.mobilparkolas.hu

és nem kell automatát keresgélni, aprót tartani, dühöngeni, és főleg előre több órát feleslegesen befizetni, mert nem tudod, mikor végzel. Igaz, van némi tranzakciós díj, de ezzel együtt is jobban megéri.

cicmen (törölt) 2011.03.09. 12:35:26

@Komponista: Amúgy pedig minden országnak olyan parkolóőrei vannak, amilyenek a politikusai!!

Aha! Akkor 6 éve azért voltak nagy orrú szemüveges hazudós buzik a parkolóőrök akik bénán, bohóckodva táncoltak!
A libatolvaj parkolóőrök sem voltak kutyák! De jó, hogy felidézted! Már kezdett kimenni a fejemből! :)

Xezs 2011.03.09. 12:36:34

Az ilyen sunyi alakokat, mint ezek a parkolóőrök jólpofán kellene vágni, majd örökre eltiltani mindenféle foglalkozástól, persze úgy, hogy segélyt se kapjanak.

Rohadjon meg az ilyen.

ampelmann 2011.03.09. 12:36:40

vaskalapács elővesz és parkolóautómata szétbasz vele. aztán pisloghat az ellenőr.

Secnir 2011.03.09. 12:37:00

hát én amondó vagyok, ezek tuskók.
régimódi lévén aszondom: tuskóhoz csákány és balta kő'

endre2714 2011.03.09. 12:46:22

Le a kalappal a posztoló előtt, hogy várt és lejegyezte a dolgot.
Lakossági igazságosztásból jeles - ha már a hivatalos szervek csesznek az egészre. Csak így tovább!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.09. 12:47:12

@Komponista: A parkolóőrök egyrészt korábban részben rendőrök voltak, legnagyobb részben meg a mocskos szemkilövő-népnyúzó rabló lierálbolsi ország- és főváros-vezetés hagyatékai. Nem kevés közöttük a muszkahagyás-unoka sem.
De hogy jön ez ide? Ez nem a maoista/anarchista- titkosügynök- provokátor - ál-rendszerváltó Báró (fedőnevű) Isztriay (Való Villa tulajdonos) Dr. -ról szól, és nem a kerékpártolvaj milliárdokat összeházasodó-csaló fattyáról, sőt még nem is egy ügyes pénzügyi húzással a szerencsétlen állattartók tömegeit nyomorba, sokukat öngyilkosságba kergető utódjáról van szó, hanem a rendszerfüggetlen, értéktagadó idegenszívű parkolóőrökről.

kutyek 2011.03.09. 12:52:04

A Moszkva tér mögötti (Ignotus utca) parkolóban velem többször is megesett hasonló az elmúlt hónapban. A 200Ft-os érmét a gép elnyeli, de nem ad jegyet. Csak a piros gomb (megszakítás) sokadszori megnyomására adja vissza a gép az érmét. Egyszer mondtam a parkolóőrnek, aki valamit babrált a gépen, és utána már elfogadta a 200-ast a gép. Persze le akart beszélni a jegyről, mondván, aznapra már végzett (17:37-kor). A kisebb címletű érmékkel nem tapasztaltam ilyesmit.

namaste2 2011.03.09. 12:52:10

fidesz tv-n volt egy riport a 9. keri parkolási rendszert üzemeltető cégről, volt szdsz-es cégvezetővel, ahogy kell a régi haverokról gondoskodva nyomtak neki egy businest

ember azzal vakított, hogy az új rendszerben egy központból nyomonkövethető, egyszerűen képtelenség sikkasztani, lenyúlni, mivel a parkoló órákba telepített mobiltelefon mindent jelent a központnak, sőt a parkolóőrök kezében lévő adatrögzítő is jelent a parkoló őrről mindent, mikor merre van mit csinál, stb.

...és egészen természetesen ezt is csak egy offshore cég közbeiktatásával sikerült megalkotni (természetesen már akkor lett létrehozva az offshore, amikor a cég elnyerte a megbízást a kerülettől...

Szabiapu 2011.03.09. 12:53:44

A fentebb olvasható történet ékes példája annak, hogy ebben az országban a "mutyizás" mindig is virágozni fog, és mindig azok az emberek lesznek hatalmon. És éppen ez a gátja a fejlődésnek.

staropramen 2011.03.09. 12:55:07

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Ez már -már torgyáni magasságokban szálló komment!

fuakjs11 (törölt) 2011.03.09. 12:57:00

Évek óta mobillal parkolok, így nem érhetnek ilyen kellemetlenségek.
Igaz, hogy van kb 70 forint tranzakciós költsége, de ilyen parkolási díjak mellett ez kb tíz perc. Cserébe sosem kell visszarohanni ha lejár a jegy, és az sem fordul elő hogy feleslegesen dobtam be egy rakat pénzt, ha hamarabb végeztem a tervezettnél. Nem kell szöszölni az apróval, és elég hó végén fizetni.
Kérdem én, mi a faszé nem parkol mindenki mobillal?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.03.09. 13:01:43

A parkolóőrt fejre kell állítani!
Akkor kiderül, hogy eltette-e a pénzt.

brand_boy 2011.03.09. 13:02:40

A IX. kerületben nagyon keményen nyomják.
Tavaly óta saját kézbe vették a parkolást.
Hát náluk is ilyen fogyasztóbarát a rendszer. Arról nem beszélve,hogy a kerékbilincset napi szinten alkalmazzák, és a tavaly fizetőssé tett szakaszokon nagyon gyér a parkolóóra ellátottság,és a kitáblázás.(biztos ami biztos) Aki nem járatos a környéken az könnyen belefut a késbe.

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2011.03.09. 13:05:53

rohadt sunyi népség. ahelyett, hogy európai bért adnának a parkolóőrnek, aki egész nap kint van az időjárásban, csak 70.000-ret fizetnek napi 10 óráért. nem csodálkozok, hogy trükköznek

vir63 2011.03.09. 13:09:52

Az ilyen parkoló őröket kikötném egy oszlophoz,hogy mindenki gyalázhassa őket!!!Szégyentelenek!!!!

Démonmac1 2011.03.09. 13:12:59

Nemcsak kirúgni kéne őket, hanem... 1hónap sitt is.

lutria 2011.03.09. 13:18:38

Kár hogy a levélíró nem izzította be a kamerás mobilját,annak nagyobb lenne a bizonyító ereje,mert a piros tréningruhás "munkatársukat" tuti hogy le fogják tagadni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.03.09. 13:39:38

A piros tréningruhás lehetett a mikulás.
Volt rajta sapka?

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2011.03.09. 13:51:56

@brand_boy: Ez UL, de Budapesten a Városligetben megtörtént. Éveken át szedtek parkolási díjat saját zsebre az egyébként ingyenes parkolóban.

MrBobcall 2011.03.09. 14:01:47

Kar a parkolooroket szidni, bar az is aljanepseg, de hogy az ukaz felulrol jon, azt mi sem bizonyitja jobban, mint hogy a mikulascsomag hianya rendszeres, es a Centrum Parkolo Kft. telefonszaman mar automata mondja be, hogy ezt a problemat nem tudjak figyelembe venni, a penzt akkor is be kell fizetni. Mi is igy jartunk, de en kivartam a munkatarsat, aki kozolte, hogy a csomagot (csekket) talan elfujhatta a szel, vagy valaki levette es ratette a sajat autojara (mi sem logikusabb). Majd szemelyesen befaradtam csekkert, de kozoltek, hogy nem tudnak csekket adni, ott kell befizetni. Aztan vegul utalas lett belole, de mint utolag kiderult, az irodaban ulo holgy nagyobb osszegrol tajekoztatott, mint a valos birsag dija, tehat tobb penzt utaltam a kelletenel. En csak azt tudom mondani, keszenletbe kell helyezni a mobilokat es videozni videozni videoni!!!

MrBobcall 2011.03.09. 14:03:42

Valaki esetleg pontosan le tudna irni, mi az ami alapjan feljelentest lehet tenni ezek ellen, hogy vegre valami veget vessen ennek, hogy ebben az orszagban allandoan az atlagpolgar belet tapossak ki?

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.03.09. 14:05:32

@Sün‼: Minden jókisgyerek tudja mikulás hozza a mikuláscsomagot,mi ebben a meglepő:)))

feltalálták a videós mobiltelefont,van róla videó? ez perdöntő lett volna

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2011.03.09. 14:08:19

no és most majd mi történik? mi változott az elmúlt egy évben? semmi. ez alapján még hivatalból sem fognak nyomozást indítani. különben is: 3 (vagy még több) tanúskodik 1 ellen

Török István 2011.03.09. 14:09:20

Szép Napot!
Adná a Mindenható, hogy én lennék szem tanúja egy ilyen történésnek,mert akkor a piros ruhásnak és a parkoló öröknek is 8-8 foga bánná a gyanútlan emberek kifosztását.

rodeo 2011.03.09. 14:22:59

Kamerás telefon ? Még írni sem kell csak feltölteni a megfelelő helyre

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.03.09. 14:28:18

@rodeo: vagy térfigyelő kamera,az csak volt a közelben :))

venszivar 2011.03.09. 14:37:41

@www.Bisex.hu: És 42-43,DE MAXIMUM 45 évesen NYUGDÍJBA MEHESSENEK,majd MÁR a KÖVETKEZŐ HÉTTŐL ÚJA DOLGOZHASSANAK !Hisz szinte ők is rendőrök!!Sőt Semmivel NEM jobbak,de NEM is rosszabbak!

hawkeye 2011.03.09. 14:45:55

@Komponista: Doktor bácsi? Minél hamarabb!!!!

Hiperlajhár 2011.03.09. 14:46:26

Az én kocsimon van álcázó erőtér. Ha beállok, akkor rendőrautónak látszik és nem büntetnek meg. Különben is, nehéz megélni abból a kis hivatalos pénzbű. Itt még zsebbe pénz sincs, tehát csinálnak. Csak azt teszik, amit a Parlamentben is - csak ők kicsiben, odabent pedig - már évtizedek óta - nagyban. Tehát az vesse rájuk az első követ...... Különben is, ha nem volna csalás, zsebbe pénz, ügyeskedés, már régen forradalomnak kellett volna lennie.

venszivar 2011.03.09. 14:46:44

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Kint ülök a teraszon s megvolt az első "esti" konyakom.De hetero vagyok!

Sokorai_Atala 2011.03.09. 14:50:39

JÓTANÁCS!!
Én azt is megfigyeltem, hogy a parkolósok megnyomják valamelyik két gombot az automatán és utána nem veszi be a pénzt.
Tehát azt javasolom (többször bejött), hogy mielőtt bedobjátok a pénzt nyomkodjátok "üresben" a gombokat meg, ad is ki valami sípoló hangot és akkor be is veszi, meg be is kaphatják:)

BAR0KKER 2011.03.09. 15:21:09

Hát persze, majd pont az index fog ennek utánajárni, az az index, amelyik simán hagyja, hogy az egészségügyi fórumtopicokban idióták hirdessenek iszonyatos dolgokat bajban levő embereknek.

A pénz meg a haverok számítanak az indexnél, akinek ez még nem tűnt volna föl...

Novi bácsi 2011.03.09. 15:27:24

Azt az "apróságot" valahogy elfelejtette mindenki megemlíteni, hogy 2011. január 1-től KERÉKBILINCS is van a környéken... Na, most akkor kössétek össze a két bizniszt...

AlulírottFentemlített 2011.03.09. 15:31:45

Ez az eset is azt indokolja, hogy legyen videóbíró.

Mikrobi 2011.03.09. 16:13:22

@Komponista: még mindig 2006. októbere van? Ez egy tüntetés közben elkövetett garázdaság/hatósági személy elleni erőszak? Úgy tudom, az általad pocskondiázott törvény csak erre az időre és ezekre az ügyekre vonatkozik. De, persze, jól esik hazudni és gyalázni a kormányt, kis gyurcsány-bérenc!

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2011.03.09. 16:18:04

@Hiperlajhár: Hát de volt is, mindig valami fülkeforradalmat emlegetnek... ámbátor én szőke volnék :D

ave 2011.03.09. 16:56:13

Igy kellene minden embernek eljarni.
Venni a faradsagot a nyomorultak lebuktatasara.

THUMBS UP!!

Sátán meg a Jocó 2011.03.09. 17:00:10

@franc0: pontosan...

"olyan hülyék az emberek, a homokban fekszenek..."

lionking 2011.03.09. 17:14:41

@franc0: mert ellenőrizhető..
céges mobil, álldogálsz a XX utcában 2-3 órát, aztán mikor ellenőrzés van akkor a NAV-i ellenőr rákéredzkedik: Mit tetszett csinálni az XX utcában 2-3 6 óra hosszan? Te mondád,
1. dolgoztam Ő hol a számla róla? Ha nincs akkor már szoptál is egy óriásit adócsalásért
2. Magánügyben voltam. és már szoptál is egy óriásit adócsalás ügyben mert magán célra cégből fizettél
Mi a facért nem használja mindenki? mert van akinek van esze ...

AttaBa 2011.03.09. 17:59:24

Hasonló történt az Államkincstár (XIII. ker.) mögötti parkolóban is, ellenőr érkezett, mikuláscsomag kirak, fotózás több szögből, majd mikuláscsomag zsebrerak, unott arccal távozás. Legközelebb látom, lefilmezem, szerintem rendszeres megoldás a kedves "úriembernél".

HÚÚ 2011.03.09. 19:11:46

Nagyon hasonlóan jártam ugyanott. Dühös voltam, és vártam, miután nem kaptam meg a jegyet. Aztán jött valaki, aki kinyitotta az automata ajtaját. Gondoltam szerelő, ezért odamentem. Durván elküldött, mondván, hogy az automata hibátlan. Odaadtam neki egy két százast, hogy dobja be és kérjen nekem jegyet. Bedobta, de az automata nem adott jegyet. Akkor a "szerelő" valamit tekergetett, és a gép kiadta jegyet. Újra rám förmedt: ugye, hogy kiadja! Én akkor elmentem onnan, nem folytatódott a dolog - legalábbis a számomra. Most azonban már gyanítom, hogy miféle folytatása volt az esetnek.

a-kis-herceg 2011.03.09. 20:12:20

mi a gond srácok? már jól olajozottan műxik minden...

...1011 éves feudalizmus

Xezs 2011.03.09. 20:17:49

De most tényleg srácok, olyan nagy dolog lenne végre elindítani az SMS-ben történő fizetést?

Könyörgöm, a XXI. századot tapossuk, már el is telt belőle több, mint 10 év és szarakodunk az aprópénzzel meg izgulunk hogy visszaad-e az automata?

Elmennek a parkolótársaságok is a faszba.

Bankkártyás fizetést csak azért nem említem, mert tuti hogy azt is megbugáztatnák valami olasz maffiával aztán csak néznénk, mikor a bank hív, hogy mit keresünk Olaszországban és miért vettünk drága dolgokat.

American History X 2011.03.09. 20:26:14

Külföldi rendszám..külföldi rendszám..egyenlőre még b..hatják...

a-kis-herceg 2011.03.09. 20:27:56

@American History X: miért arra nem lehet feltenni a kerékbilincset? vagy flexed is van a csomagtartóban?

American History X 2011.03.09. 20:31:21

kerékbilincset a tilosban lévő autókra rakják..a többire megy a mikulás csomag!? Legalábbis eddig így volt..én már külföldön élek, így lehet azóta sokat változtak a dolgok.

American History X 2011.03.09. 20:33:42

Én már láttam olyat, hogy egy szép nagy A nyócas áudi állt a tilosban, a közterületes éppen próbálta megbírságolni, mire a szolis gazdája kijött és rászólt, hogy én ezt nem tenném...és nem is tette...

a-kis-herceg 2011.03.09. 21:00:54

@American History X: a soroksárin (de már máshol is) rendszeresen bilincselik a lejárt jegyes autokat... sokat láttam (szabályos helyen áll, de x időn tul...)

Rock me Amadeus 2011.03.09. 21:12:15

Nem fideszes a cégvezér, hanem a volt szadeszes alpolgármester.
Ennyit az elszámoltatásról.

acsa77 2011.03.09. 21:27:01

@American History X: hát én inkább parkolójegyre költeném a pénzt, nem szolira és ányócra. Úgy látszik, nem volt túl sok pénze a fickónak.

Egyébként a Vámház körül már réges-rég megy ez a buli.

lifelike 2011.03.09. 21:40:08

ilyesmit már én is láttam, de olyan is volt hogy a benczúr utcába 17:55-kor érkeztem, értelemszerűen nem vettem jegyet de 17:59-kor megkaptam büntetést

tisztelettel kérem, hogy az összes parkolós lehúzós kapja be
köszönöm

hauvarju 2011.03.09. 23:03:05

@American History X:
erre azert ne tegyel fel sok penzt mivel ezek a ganajok szerzodest kotottek valami angliai szekhelyu rablobandaval akik lekerik a kulfoldi rendszamokat es a birsag osszeget minimum 10-15 szoros szorzoval a lakasodra kapod ha te vagy a kocsi tulaja (vagy a kocsi tulajdonosanak a lakhelyere kuldik). Sajnos en megtapasztaltam es mivel nem is volt rajta csomag (mert "lefujta a szel" vagy a bortontoltelek ra sem tette igy mehettem a sohivatalba hiaba irtam a troger banda barlangjaba......

hauvarju 2011.03.09. 23:13:38

@American History X:
ide tartozik meg az is hogy az osszeg behajthato mert az ottani adohivatalt is belekeverik ebbe a katyvaszba es lehet vitatkozni veluk de az alatt is az osszeg csak no es no es ott kint nem tudod elsumakolni a befizetest.......(skandinaviarol beszelek), raadasul itt ha mast nem de a p-buntetest nagyon gyorsan befizetik mert pillanatok alatt radkuldik a vegrehajtot...ez van csak a miheztartas vegett, vagyis a kulfoldi rendszam nem mindig ved...

nyomi 2011.03.10. 00:13:22

@hauvarju: Ott elfogadott profitorientalt magancegnek buntetest fizetni, mint itt? Asz'tem, ez hungaricum.

free1111 2011.03.10. 00:17:42

Budapesti, belvárosi kerületben - mint a parkolóőröktől megtudtam - a főnökük kiadta, hogy a megállni tilos és rokkant parkolókban is pótdjazzon a parkolóőr. Ezzel ugye túllépi a hatáskörét, hiszen itt csak a közterületes és a rendőr bírságolhat. Betelefonáltam, beszéltem az iroda vezetőjével, aki mindent tagadott. Aztán hivatalossá tettem: e-mail ment a parkolási cégnek és másolatban a polgármesternek, gy beindult a gépezet: törölték a bírságot, elnézést kértek és megírták, hogy kirúgták a szabálytalanul pótdíjazó ellenőrt. Hiszi a pisze :)

Leriel 2011.03.11. 11:09:03

Ha én valamelyik belvárosi kerület önkormányzatának tagja lennék, indítványoznám, hogy az addig fizetős részben legyen tilos a parkolás (mondjuk "legyen zöldebb a város" ürüggyel), és kint hagynám a parkolóautomatákat. Persze, vigyáznék, nehogy a dolgot megszellőztessék. A sok paraszt, aki évek óta ott parkol, venné a parkolójegyet, de minek, aztán meg kapná szépen a kerékbilincset, és fizethet, mint a katonatiszt. A "tévedésből" beszedett parkolódíjat meg szétdobjuk egymás között.

brand_boy 2011.03.11. 11:38:22

Helyzetjelentés:
Még mindig nem működik az egyik parkolóóra a csarnoknál.(előtte dobott b egy férfi 300 ft mindhiába) Megfejelve azzal,hogy a közteresek (is) éppen büntiznek.
Azt nem állítom,hogy szabálytalanul, de már egy egész oldalt végigbüntettek. A parkolás itt azért becsapós(Imre utca), mert ugyan csak 20 m kikarózott parkolni tilos rész van, de az utána lévő járdaszakaszon meg nincs meg a kellő járdatávolság. A rutinosak persze beállnak a járdával körülvett térrész közepére. Persze őket nem bántják. Persze joggal merül fel a kérdés, hogy miért nem ?
A másik egyirányú szakasz bal oldalán is
(Erkel utca ) megkezdték a bilincselést.

Árpi a 4-ből 2011.03.12. 06:18:55

Így van így van! Én is ott voltam tegnap délelőtt a Csarnok téren! Mindkét automata tünteti el a bedobott lét....
De most nem tudtak trükközni az őrök, mert ott voltak a közterületesek és bilincselték aki a járdán áll.... Nem is kerültek elő fél óra alatt a parkolóőrök.

Egyébként nem tudtam eldönteni, hogy miért azt az 5 járdánállót bilincselték meg, amikor másik 5 meg a zebrán, következő 5 a 2.sorban, a következő őt meg a kereszteződésben parkolt... Azt gondolom, hogy a járdások zavarták a legkevésbé a forgalmat....
süti beállítások módosítása