Tékozló Homár

Kirakták a látogatókat az Élményterminálról

2011.03.21. 15:18 | jackyll | 113 komment

Poroszos fegyelemmel rotálták a látogatókat a hétvégén szórakoztató programokkal bemutatkozó Skycourt-terminálon. Naiv család kilátogatott Ferihegyre, ahol félóra sorbanállás után egész 45 percet sikerült bent tartózkodniuk, mire bemondták, hogy húzzanak haza, jön a következő turnus. Merthogy papíron 2 órát lehet bent mindenki. De ez csak a helyszínen derül ki. Reméljük, a külföldieknek is kitalálnak valami tréfát majd. Welcome to Hungary:

Tegnap (2011.03.20) férjemmel és a 3,5 éves kislányommal ellátogattunk az „élményterminálra”, azzal a nem titkolt céllal, hogy megnézzük az Alma együttes koncertje mellett a repülőket és persze a terminált is. Az egyszerűség kedvéért úgy készültünk, hogy a koncert után a poronttyal megebédelünk valamelyik étteremben. Az első meglepetés a bejárattól úgy 50 méterre várt, az igen hosszú sor, amely alig haladt, tömve kisgyerekekkel, akik szintén hasonló célzattal jöttek ide.

Félórányi sorbaállás után végre bejutottunk, kaptunk szép piros, vonalkódos karszalagot, épp elkezdődött a koncert, tehát 11 óra körül lehetett (ennek még később lesz jelentősége). A koncertnek olyan 11.45 körül vége lett, és ekkor bemondták, hogy mindenki, akin piros karszalag van (ilyenek voltunk mi is), azonnal hagyja el a terminált, mert mások is be akarnak jutni! Mivel kiírva sehol nem volt, még a weboldalukon sem, (de bent egy erre az alkalomra készült újságból véletlenül megtudtam), hogy 2 órát lehet benntartózkodni, ez elég fura volt, nem beszélve arról, hogy mi ekkor még csak 45 percet töltöttünk el a 2 órából!

Persze én megértem, hogy sokan akarnak bejutni, így fontos az időkorlát, bajom nem ezzel van. Hanem az a felháborító, hogy erről sehol sem tájékoztatnak. Például ha kiírják a weboldalukra, ahol promózzák a rendezvényt, hogy mindenki csak 2 órát maradhat (ami igazándiból 1 óra sem volt!), akkor még otthon meggondoljuk, hogy érdemes-e elbumlizni a tömött buszon kisgyerekkel a reptérre, vagy befizetni az 1500 Ft-os parkolási díjat a háromnegyed óráért a parkolóban. Mindezért nyomorogtunk a tömegben, sorban álltunk fél órát, láttunk, de inkább hallottunk egy klassz koncertet, semmit nem láttunk a terminálból, még egy árva repülőt sem, és éhesen maradva mehettünk át a szerencsére nem túl messze lévő bevásárlóközpontba -  sok más piros karszalagos, kisgyermekes szóülővel egyetemben - hogy a koncert után elfogyasszuk ebédünket, és játszhassanak a játszótéren a gyermekeink. Hiszen ezekért mentünk volna…

Köszönjük BUD! Egy élmény volt!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nick-probieren 2011.03.21. 15:22:09

Ezt megoldja vajon az átnevezés?

nemb arna 2011.03.21. 15:26:23

Most igy jártatok.Ez cumi.Mi ebből a tanulság?

Rosszindulatú Vászka 2011.03.21. 15:33:05

Ez hatalmagos. Nem ismerek senkit senem, aki deirekt a repülőtéren akar programjelleggel ebédelni :)))

EBL 2011.03.21. 15:33:48

Éppen ilyen megfontolásból én a gyerekekkel inkább egy nap fizetett szabadság felhasználásával hétköznap megyek állatkertbe/vidámparkba/normafára/reptérre/vasúttörténeti parkba. Sokkal nagyobb élmény sokkal kisebb tömeg. Különösen kerülöm ezeket a helyeket gyereknapkor vagy egyéb olyan napokon, amikor ingyenes koncertet is adnak mellé. Kész kínlódás a szülőnek is meg a gyereknek is.

mohopasi 2011.03.21. 15:39:00

Bocs, de szerintem kisgyerekkel tömegrendezvényszerű bármire menni azzal az elképzeléssel, hogy majd jól jólérzik magukat, egyetemes botorság...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.21. 15:43:04

@Sün‼: mikor dugod a sztyuvit a repteri klotyoban

Leadfoot 2011.03.21. 15:43:33

Gondolom, sokkal többen voltak, mint várták, ezért csökkentették az időkorlátot.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2011.03.21. 15:45:03

Igaz magyar shit. Ez Ferihegy. Bocsánat, Magyarul Nem Beszélek Liszt Ferenc Nemzetközi Élményterminál Repülőtér. Vagy vmi ilyesmi...

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2011.03.21. 15:46:22

@EBL: igen, de ez zárt terület. Ide nem léphetsz be, csak ha utas vagy. Most nyílt nap volt, de ugye ilyen, értelemszerűen nem lesz több...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.21. 15:47:00

A vidámpark meg kong az ürességtől...

@Sün‼: "Mi az, hogy élményterminál?"

Magyarul élményvég.

Dr Gregory House 2011.03.21. 15:50:14

Tudósítonk, Hardy Mihály jelenti Moszkvából.

vape 2011.03.21. 15:53:08

budskycourt.hu/oldal/eleres
Én megtaláltam a lap alján az időkorlátról szóló figyelmeztetést. Már múlt hét pénteken is ott volt.

acel 2011.03.21. 15:57:08

@mohopasi:
Remélem sok Alma koncerten részt vezsel ezentúl gyerek nélkül.

A kommunikáció a facebookon zajlott, vasárnapra már elég sok vélemény kint volt.

karosszékely 2011.03.21. 15:59:11

@vape: Talán ha a programokhoz teszik ki, több emberhez eljut. Persze lehet, hogy ez nem volt cél, mert akkor esetleg sokan otthon maradnak.

phylloceras 2011.03.21. 16:03:30

Azért szép becsületes mélymagyar neve van: "szkájkurt"
Valaki megmondaná mit jelent ez "újmagyarul"?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.03.21. 16:05:59

@hagyma:
Hát az is egy élmény lehet!

@atpijkamo:
Szentül meg voltam győződve, hogy wellnesszreptér.
Már el is akartam indulni oda döfönyézni egyet.

Dr Gregory House 2011.03.21. 16:06:48

@phylloceras: Rosszul írtad, nem szkájkurt, hanem szkájkórt és azt jelenti, hogy ha a köztársasági elnök nem tud magyarul és a repülőteret egy olyan muzsikusról nevezik el, aki nem tudott magyarul, akkor ez itt már nem a Magyar Köztársaság!

borso 2011.03.21. 16:10:47

na majd jön hardy komcsi elvtárs és jól megmagyarázza, hogy a kvasz szarodjon a tüdejébe....

vape 2011.03.21. 16:13:16

@karosszékely:
A levélíró azt nehezményezte, hogy nem volt kint a weboldalon a figyelmezetés. Kint volt, méghozzá nem is eldugott helyen.
Hogy ő csak egyet olvasott el a max. 6 aloldalból (mert ennyire volt bonyolult ez a weboldal), az ne a szervezők hibája legyen.

phylloceras 2011.03.21. 16:16:08

@Dr Gregory House: Igazad van: ez itt a banán köztársaság...

bl4ze 2011.03.21. 16:16:48

skycourt-ban ebédelni a családdal egy program keretében ... hát nem is tudom..... öhhh... hühhh... érdekes egy család.... sry

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.03.21. 16:19:15

A hétvégén zárva volt az állatkert és a vidámpark, hogy a gyerekeket reptérre kellett vinni?

Grgabácsi 2011.03.21. 16:22:47

Hehh, egy hétig lehetne jókat enni abból a pénzből, amennyiért ott meg lehet ebédelni.
Amúgy nem volt csúnya, glanc-flanc a köbön, de amúgy meg egy pláza az egész. A programok pedig pont azoknak nem mondtak semmit, akiket egy kicsit jobban érdekel az egész annál, mint hogy hány szárnya van egy repülőnek.

McLaurin 2011.03.21. 16:27:26

A szervezés el volt cseszve de nagyon, a terminál meg valóban tud élményt nyújtani amikor elhagyja az ember jó messzire.

phylloceras 2011.03.21. 16:28:10

@Dr Gregory House: de mégis mi a fran(z)c az a szkájkórt????

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.03.21. 16:34:04

@phylloceras:
Olyasmi lehet, mint a szkájnet.
Aztán majd önállósítja magát ez is...

McLaurin 2011.03.21. 16:34:22

@phylloceras: @phylloceras: Egy szarul megtervezett, viszonylag normálisan megépített, teljesen bénán berendezett, kidobott 20milliárd.

phylloceras 2011.03.21. 16:36:16

@McLaurin: Akkor tudom hol vagyok: ez Magyarisztán.

a tiéd! 2011.03.21. 16:37:02

Azért mégis érdekes, hogy egyik helyen zseniális szervezésről lehet olvasni, másik helyen meg felháborodott anyázásról. Melyik véleménnyel lehet azonosítani akkor ezt a rendezvényt? Nem lennék a szervezők helyében. Akik nem jutnak be, azok is balhéznak, aki bejut, az is.

Dr Gregory House 2011.03.21. 16:38:10

@phylloceras: @McLaurin: Megmutatjuk a hazánkba érkező külföldieknek, hogy milyen NEM az ország, amibe megérkeztek.
Amúgy: „Ünnepélyes keretek között, több mint ezer vendég jelenlétében felavatták a magyar főváros repülőterének új 2-es terminál épületét, a SkyCourtot azaz az Égi Udvart."

phylloceras 2011.03.21. 16:38:58

A reptér teljesen új neve pedig:

Franz BL-55 Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér imenyí Ferihegy

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.03.21. 16:39:27

Az viszont nem derül ki a posztból, hogy a punkokat beengedték-e?
Vagy hogy van-e ott külön helyiség a diszkrét szoptatáshoz?

Dr Gregory House 2011.03.21. 16:45:10

@Sün‼: A diszkrét szoptatás csak a szkájkórtból kilépve, a hekk és lángos elfogyasztása után kezdődik, amikor beszáll a lehúzós taxishoz, vagy érdeklődni próbál a csak magyarul beszélő BKV sofőrtől.

phylloceras 2011.03.21. 16:51:25

@Dr Gregory House:
Azért ne túlozz a bkv sofőrökről: kb 25 szót ismernek és ezzel már vígan megélnek - tudjuk ezt mióta Ilf és Petrov megírta a halhatatlan 12 sztúlev című nagysikerű alapművét -.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.03.21. 16:51:44

Ez aztán a konzumálás csimborasszója!

Elmegyek-e egy reptérre repülőt nézni-e kisgyerekkel-e ?

Oké: kisdead szereti a repcsit, hajót, tütűt, sihuhut de hogy ezért utazás helyett csak a pályaudvart nézni.. olyan, mint ebédelés helyett csak megtekintenénk a kaját.

Oké: legtöbben azért nem vagyunk burzsuj polgárok, de a Sikló, kisvonat, szárnyashajó, nosztalgiavonat meg volt-e már? Nem olyan drága...

nocommento 2011.03.21. 16:55:18

sky court=ég a bíróság (gugli fordító :)

Conny28 2011.03.21. 16:56:18

Az ötlet maga nem lenne rossz ha magas színvonalú lenne a tervezés és a kivitelezés.De majd akkor fognak rádöbbeni ha ezer ember tombol egyszerre mert beszarik a szép új terminál szarul megtervezett szallagrendszere és feleslegesen túlbiztosított osztályzó technikája.

jobbcsapott 2011.03.21. 16:58:02

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: hoppácska hoppácska! lényegretapintottunk!

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2011.03.21. 17:00:26

Ha rosszat írok a Liszt Ferenc Élményterminálról, akkor kirúgnak a munkahelyemről?

Dr. Béla 2011.03.21. 17:00:32

Azért annyit tegyünk hozzá, hogy ki kellett volna menni a bejáratig és újra "érvényesíteni" a karaszalagot, így akár egész nap bent lehetett lenni, mint ahogy ezt a bejáratnál el is mondták....

jobbcsapott 2011.03.21. 17:02:54

"és játszhassanak a játszótéren a gyermekeink. Hiszen ezekért mentünk volna…" de hol van játszótér a reptéren???

Amugy erre miért ugrik a homár? Hétfő lévén valami csámcsogósabb zsírosabb falat nem akadt?

Conny28 2011.03.21. 17:03:05

egy biztos,a tervező csak ahhoz értett hogy kell plázát tervezni,repülőtéri terminált belülről még nem látott, fingja sem volt az egészről.

Fuxika 2011.03.21. 17:03:51

Nagy félreértés az egész. Valójában azt akarták egy nem túl reprezentatív mintán lemérni, hogy:
Mennyire birka ma a magyar.
Mennyire lesz a köv generáció birka
Hogyan alakul a nyugdíjkasza várható helyzete (jövőbeli keresők és potenciális nyugdíjasok egymáshoz mért aránya).
Azért az alma együttes lépett fel, mert így akarták azt is tudatni, hogy nyugdíj? Alma!

Eric_Cartman 2011.03.21. 17:06:25

@Sün‼: Beengedik őket, ez is ott van a honlapon.
Kivéve a dagadtakat, ami érthető.

elwood 2011.03.21. 17:17:41

@hüjehalyó: abban a pillanatban.

ezúton jegyezném meg, hogy egyetértek pártunk és kormányunk minden jelenlegi és jövőbeli javaslatával, csak ne rúgjanak ki

indapass90210 2011.03.21. 17:19:18

Szerintem azért mentek oda, mert hallották, hogy a reptéren először levetkőztetik az embert, aztán egy kesztyűs fiatalember megmogyoróz mindenkit. De azt nem tudták az idióták, hogy ez a szolgáltatás csak a repülőjegyhez jár.

elwood 2011.03.21. 17:20:32

a fenti képen a fehérnadrágos úr egyértelműen lebeg.

vagy repül, amennyiben Ferihegynek hívta véletlenül a helyet

elwood 2011.03.21. 17:22:05

a farmernadrágos bőröndhuzogatós is, egyértelműen nem érinti az árnyékát

indapass90210 2011.03.21. 17:23:19

@elwood: az ott Májkül Dzsekszon, baszod. Senki más nem tud így bedőlni!

marikpe · http://www.facebook.com/marikpeter 2011.03.21. 17:27:56

Pelenkázó egészen biztosan van, és minden, (Hugo Boss, Burberry, parfüm, whiskey és cigarettahegyek, stb.) ami általában egy hasonló nemzetközi tranzitban megszokott. Aki látott már repteret, az semmi újat és semmilyen hiányosságot nem tapasztalhatott. Jó ez így, nem nekünk szól hanem a vendégeinknek, és szerintem (végre) büszkék is lehetünk rá. A repcsiket innen nem nagyon látni, de a világ más repülőterein sem feltétlenül ez a fő tervezési szempont.

Ami a szervezést illeti, volt ez a bizonyos januári eset, amikor több ember volt bent a kelleténél egy bizonyos helyen, mint kellett (lehetett) volna, szerintem erre még az is emlékszik, aki itt fent szidja a rendszert. Számokat mondok, ezeket a facebook is megírta és ott is elhangzott.
Vasárnap az első 3 óra alatt (10-től 13 óráig) 6 ezer embert léptettek be az épületbe úgy, hogy csak 2-3 percre kellett menet közben leállítani a beléptetést, egyébként az 4 kapun át folyamatosan, megállás nélkül zajlott. A tűzoltóhatóság által meghatározott (engedélyezett) létszámkorlát 2000 fő volt. (menekülési útvonalak, kiürítési számítás, stb., ezekről mostanában sokat lehetett hallani, OFF>> igaz a kormányunk által mostantól megkövetelt, rendezvényszervezői diploma és a főiskolai képzés erre speciel egyáltalán nem terjed ki) ON>> Ha mind a 6000 ember bent maradhatott volna egyszerre, az kaotikus és -amint január óta tudjuk- életveszélyes helyzetet teremtett volna. (kíváncsi vagyok, ha hatezer kisgyermekes család taposta volna egymást odabent, azt hogyan kommentelnék a kedves szülők.)
Az Alma együttes és a szervezők pedigleg voltak olyan rugalmasak, hogy az újonan érkező és korábban 20-30 percet sorban álló családok részére megismételték a koncertet.
Mindent összevetve nem a szervezők és nem az épület befogadóképessége, hanem az a több mint 10 000 ember a "felelős" (hibás???) a nap eseményeinek (ki)alakulásáért, akik ellátogattak tegnap Ferihegyre. Mondhatjuk úgy is, hogy az épület méreteihez képest túl nagy volt az érdeklődés. Az ebédelésről annyit, hogy a KFC és a Burger King előtt csúcsidőben minimum 20-30 percet kellett sorban állni (az a sok rohadt kölök meg a papírkorona ugye), de a sajtburger a belvárosban látott 250 helyett 360, egy csomag Orbit rágó 190 helyett 330, a Leroy pedig a szokásos árainál 20-50%-kal többet kér.

draftpinkie 2011.03.21. 17:45:52

Látom a kommentekbe is bekúszott a politika és a fikázás... A hozzászólások jelentős részének semmi köze a felvázolt problémához. Szerintem a cikkíró egyszerűen azt sérelmezte, hogy a beígért 2 óra helyett 45 perc múlva, minden figyelmeztetés nélkül kidobták, sok más kisgyerekes családdal egyetemben. Mivel az Alma együttes tudtommal gyerekzenét játszik, nem meglepő, hogy gyerekeket vártak a reptérre, és volt olyan hülye aki el is ment és nem az állatkertbe vitte a gyermekét. És télleg nagyon hülye dolog az ott lévő gyorséttermek valamelyikében ebédelni, ha már nem várnak otthon szakácsok és inasok kész ebéddel, te meg nem tudod elkészíteni, mivel épp nem vagy otthon. És igen, biztos voltak olyan pofátlanok is akik nem mentek ki, vagy olyan lúzerek akik a semmiért gyerekekkel újra sorba álltak. Az Ő kommentjeiket is megtaláljátok, de úgy tűnik naiv család a kivételesen tisztességes lúzerek táborát gyarapítja.

tryclops 2011.03.21. 17:52:40

@marikpe: Tehát az új, az utasforgalom bővülése miatt átadott csillivilli terminálban a tűzoltóság véleménye szerint egyszerre max 2000 fő tartózkodhat? Mi lesz ha jön egy nagyobb delegáció az EU-ból? Építünk mégegy terminált?

Priceless :DD

marikpe · http://www.facebook.com/marikpeter 2011.03.21. 17:54:58

Tény, hogy néha elég pofátlan nép vagyunk. Akadt itt is bőven, aki hencegett a bunkóságával mások előtt, büszkén és peckesen állva kijelentette, hogy márpedig ő leszarja ki akar még bejönni, ő innen ki nem megy ha már bent van. És ugyanekkor volt olyan is odakint, aki azt mondta, hogy ő márpedig leszarja hogy áll a sor, ő gyerekkel jött, és ha kell erőszakkal (másképp fogalmazott), most azonnal soron kívül be fog menni. Az sem zavarta, hogy hozzá hasonlóan mindenki gyerekkel jött.

És volt olyan is, aki a kérésnek engedve átadta a helyét mások számára. Szerencsére ők voltak többségben.

bellissima 2011.03.21. 18:01:18

Kedves Jackyll, hasonló helyzetben én meg szoktam kockáztatni, h. 1szerűen nem engedelmeskedem. Mert, mi történhet? Max. észreveszik, akkor majd valaki odapofátlankodik, na és, majd akkor megismerkedünk, de ha mások is vannak, más színű karpereccel, akkor ez sem valószínű, az exitnél meg már cumi, szóval legyetek 1 kicsit lázadóbbak, amikor a jóérzés ezt diktálja... ez nem egoizmus, csak a bunkóság és az ésszerűtlenség korrekciója.

papucsbojt 2011.03.21. 18:04:03

Nekem eleve abszurd repterre szorakozni menni, gyerekkel vagy anelkul.

a tiéd! 2011.03.21. 18:16:28

@tryclops: Mivel a nyílt hétvége alatt az épület még a folyamatosan üzemelő 2A és 2B termináloktól elszeparálva fogadta a tömeget, így pl. arra nem lehetett volna menekülni, ezért gondolom kevesebb embert engedtek be a tényleges kapacitásnál.

Anti Anyag (törölt) 2011.03.21. 18:19:48

Ez a tipikus, gyertek el minél többen, aztán a helyszínen derül ki, hogy annyi emberrel nem is tudnak mit kezdeni.

Amit nagyon reklámoznak, arra soha nem szabad elmenni.

T2006 2011.03.21. 18:21:22

Jól értem, hogy ez egy bazi drága bevásárlóközpont a reptéren?! És mitől élmény?! Én marhán rühellek vásárolni!

maestro1 2011.03.21. 18:22:44

Idéznék a www.budskycourt.hu honlapról: Limitált létszám:
A biztonság garantálása érdekében a SkyCourtban egyidejűleg 2000 ember tartózkodhat, ezért nagyszámú érdeklődés esetén lehetséges, hogy várakozni kell. A várakozási idő csökkentésén folyamatosan dolgozunk. Ennek érdekében előfordulhat, hogy bizonyos időszakokban 2 órában korlátozzuk a SkyCourtban eltölthető maximális időt. Ezt a bejutásra váró látogatókért tesszük, hogy mindenki részese lehessen az Élményterminál nyílt hétvégéjének.

Idézet vége. És ezt nem utólag írták ki, hetekkel ezelőtt is kint volt.
Közvetlen link: budskycourt.hu/oldal/eleres

maestro1 2011.03.21. 18:26:52

@maestro1: Lehet hurrogni, látom, megelőztek :)

Xezs 2011.03.21. 18:47:24

Ki a faszom megy ki ilyen baromságra, ráadásul akkor, amikor tudható, hogy rohadt sokan lesznek?

Ez emlékeztet engem az Aréna Plázás hisztériára, mikor az emberek képesek voltak a sárban dagonyázva, tülekedve sorbanállni, csak hogy bejuthassanak egy szaros plázába.

Ez az élményterminál-látogatás nem várhatott volna még 2 hetet, netán egy hónapot?

kamushamus 2011.03.21. 19:01:36

Kedves poszt-toló anyuka mit szólt volna ha két órát kellett volna sorba állnia,amíg a bent lévők két órát nézelődnek/koncertet hallgatnak/vásárolnak/ebédelnek?

nagycsalados 2011.03.21. 19:20:34

Ugyan úgy jártam mint Jackyl. Annyi különbséggel, hogy a tetejében ott dolgozom. Tudtam, hogy biztonsági okokból 2000 embert engednek be, ezért meg is kérdeztem be férünk-e. Nehogy hosszas sorban állás után az orrunk elött zárják be a kapukat. Még ekkor sem tettek említést a két órás benttartózkodásról.A bosszantó az az egészben, hogy leolvasták a karszalagon található vonalkódot, de még akkor sem szóltak semmit. Miért nem tudták a be-és kimenet idejét is regisztrálni????
Egyébként délután már lanyhult az érdeklödés és nem volt takarodó. Az Alma koncertet is megismételték. ( Öket is "lezavarták" a szinpadról)....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.21. 19:39:15

Az élményterminálon jött az élményterminátor?

Vajon vannak-e ott élményhosztesszek?

sorica123 (törölt) 2011.03.21. 20:46:50

@bl4ze: ugye..... decikkímá........ na... lolmá.... (uh vázze, nem tok több pontot legyártani). Közlekedési Múzeum amúgy képbe van, njúszifül?
@T2006: tehát akkor háromra mindenki más is rühelljen. Amúgy mielőtt riposztolsz, én se vagyok egy nagy plázabubus, csak kicsit ovisnak találom a logikád.

ON: én se mentem volna oda, se családdal se a nélkül, bár elméletben még akár jó is lehet például megnézni a repülőket. De pont e miatt a tömegrendezvény-fíling miatt inkább kell a fenének.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.03.21. 21:07:58

El tudok képzelni olyat, hogy egy reptér látogatás élmény egy családnak, elvégre nem mindenki utazik évente többször repülővel. Én magam is meg szoktam tenni a gyerekeimmel. De hogy ezt birkatömegben tegyem, azt inkább még elképzelni sem szeretném. Egy óvodai szünnap szép, napos időben pont erre jó. Kinézi az ember a bud.hu-n, hogy aznap mikor megy sok gép az 1-es terminálról. Azért megyek pont oda, mert az ugyan nem élmény terminál, de szépen van felújítva, minden faxni nélkül kivisz a vonat a Nyugatiból, és az ingyenes teraszról elnézegethetjük a fel- és leszálló gépeket. Utána vesz a pógár egy kb. 2500 Ft-os, háromfogásos menüt, ami egy felnőttnek és két óvodásnak elég ebédre, a teraszon megeszi, közben tovább nézegetheti a repülőket, a gyerekek meg rohangászhatnak, utána keres egy vonatot hazafelé, felül, és hazajön. Ennyi, tök jó, csak nem kell túlspilázni.

lapointe 2011.03.21. 21:22:54

Teljesen kész lettem ettől a panaszlevéltől. Hétvégén pont hasonló korú ikerpárra vigyáztam, eszembe se jutott volna ilyen tömegrendezvényre meg bevásárlóközpontba hurcolni őket!! Ha sáros unalomban egy határszéli zsákfaluban laknánk, még lehet hogy bevállalnék ilyesmit egy ingyen koncertért, meg az ott lévő gyorsbüfék gagyi ételkínálata is felizgatna, de Budapesten!!! Könyörgöm:művelődési házak rengeteg gyerekprogrammal (ezek között sok ingyenes), múzeumok, vadaspark, gyerekvasút, vár (ott különösen a Ht-i múzeum előtti ágyuk és egyebek), budai hegyek, vasutpark, tucatnyi játszótér, legrosszabb esetben játszóházak. Repülőtérre meg ki lehet menni, ha családtag-barát érkezik, lehetőleg hétköznap.Ja, már két Alma kocerten is voltam a kicsikkel, az egyik ingyenes volt(ha ez a fontos), nem volt tömeg se.Javaslom (ingyenes) műsorújságok beszerzését, ill. szerintem a hétvégi plázázás se gyereknek való!

gabest1 2011.03.21. 21:29:31

Múltkor az Aldiban akartunk megvacsorázni. Bontjuk ki a grillsütőt, a csirkét, grillhez a fűszereket, hát nem kidobtak?!

flippant 2011.03.21. 22:20:55

oszt késelés nem vót?

cherrypie 2011.03.21. 22:30:26

Kisgyerekes szülőként jelentem ki, hogy aki szerint az Alma zenekar klassz, az meg is érdemli, hogy elhajtsák messzire... :) Repcsiket nézni meg simán elég kimenni Ferihegy 1-re.

váltólválig 2011.03.21. 22:39:52

Mi is kinn voltunk, de mi nem mentünk ki a helyszínről sőt 10.35-16.00-ig ott voltunk és jól szórakotzunk. Ha valaki bemondja, hogy időkorlát-karszalag-bla.bla.bla azt miért kellene betartani, aki betartotta az megérdemli

marikpe · http://www.facebook.com/marikpeter 2011.03.21. 23:08:52

@Anti Anyag: Látom marketinges vagy, adok egy képletet, biztosan meg tudod hamar fejteni, én ehhez hülye vagyok. Adott egy helyszín, a befogadóképessége 2000 fő. A cél, hogy megmutassuk az új épületet azoknak az érdeklődőknek is, akik előtt a későbbiekben mondhatni "zárva" lesz. Mivel a vendéglátó szeretné, ha az oda látogató és őt érdeklődésükkel megtisztelő emberek kedvébe tudna járni, ezért az egyik napon egy -mostanában sokak által kedvelt- X-Faktor koncerttel, míg másnap a családosok részére egy -szintén kedvelt- Alma zenekar koncerttel kedveskedik. A kérdés: hol (pontosan milyen médiumokban), mekkora felületen, milyen szöveges és grafikai tartalommal, hány alkalommal és mennyi időn keresztül kell ahhoz reklámozni, hogy időjárástól, földrajzi elhelyezkedéstől, közlekedési adottságoktól és más, párhuzamos programlehetőségektől függetlenül, óránkénti váltásban kereken 2000, vagy esetleg 3 óránkénti váltásban kereken 666,6 fő látogasson el az adott rendezvényre?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.22. 02:25:55

@gabest1: az teljesen ki van zarva
ott meg is sutik es megteritenek ezusstel

szelidorzo 2011.03.22. 06:24:49

Eszem faszom megáll!
6000 ember nem talál jobb elfoglaltságot, mint elmenni egy kibaszott drága plázába nézelődni? (plusz parkolódíj)

Silány egy ország.

Eric_Cartman 2011.03.22. 08:02:37

Ja, hogy ingyen volt. Az más. 20 forintos belépőt kellett volna szedni, máris lett volna hely.

bekbórd! 2011.03.22. 08:23:01

én nem mentem ki, mert nem volt az Emberek együttes meg az Aradszky

zanzibear 2011.03.22. 08:47:35

Nem értem a fanyalgást.
Ez egy új létesítmény a reptéren, miért ne néznék meg sokan, akik egyébként nem repülnének, esetleg egyáltalán nem "szoktak" röpködni?
Azon túl, hogy meg lehessen nézni, az üzemeltetők szerveztek programokat, hogy ne két perc körbejárásból és hazamenésből álljon, mert annak tényleg nem lenne értelme.
Színvonalas programok voltak, és láthatóan a két nap alatt elég sokan voltak kíváncsiak.
Ráadásul a reptér melletti repülőgép emlékparkban is olcsóbb volt a belépő,mint máskor. Egy kisgyerekes családnál egy-egy repülőtéri repülőnézés amúgy is el szokott férni programként (persze a nem sűrűn repülőkről szólván, akkor egy ilyen programnap egyáltalán nem lehet hülyeség.
Azt nyilván fel lehet mérni,hogy tényleg ott akar-e ebédelni a család, vagy sem, a reptéri árak mindenütt közmondásosak.
Az egy szervezési hiba (főleg szombatra, amikor sokan voltak) az volt, hogy a kétórás karszalagot tényleg meg lehetett kapni az utolsó percben is akár, és aki betartotta a karszalag szín szerinti kiküldési időt, és utána nem ment vissza, az rosszul járt.
Szombaton ez egyébként nem is nagyon lett volna megvalósítható a hatalmas tömeg miatt.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2011.03.22. 08:57:28

akkor is röhejes hogyha megnyílik valami, többezer ember Azonnal odamegy megnézni. ami ma megnyílt, az holnapután is ott lesz, vagy mégsem? alma együttes koncert, hűűű és akkor mi van

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.22. 09:22:17

Még bombariadó sem volt? Szart sem ér az egész. Remélem, hogy némi friss import jap(p)án csicseriborsót osztogattak INGYEN!

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.03.22. 09:59:40

@Sün‼:
A kurt /SkyCourt/ magyar neve
Persze pontositani kéne, hogy kúrt vagy kurta

Az is hulye aki ilyen helyre, pláne az első napon, képes kimenni

Az ilyen megy az 5Ft-os zsömléért a 10km-re levő teszkóba a reggeli cikóriakávé mellé, vagy ólcsó trappistáért tapossa össze a szomszédját

Shagrath 2011.03.22. 10:02:16

alma koncert?

menjetek inkább dimmu borgirra:

www.youtube.com/watch?v=6dA2sIebKCw

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.03.22. 10:46:37

@horex:
Akkor az olyasmi, mint amit az öreg Hans csinált régen.

Nivea 2011.03.22. 10:55:36

Legközelebb inkább kérdezetek meg valaki mást, hátha tud ajánlani ennél jobb és tartalmasabb hétvégi programot is egy kisgyerekkel...

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.03.22. 10:59:06

@AlulírottFentemlített:
úgy lett volna teljes ha a 3.5éves lánykát is odaviszik
:)
@Sün‼:
Ha kúrtt-ott irtam volna akkor jö a képbe Hans, mert igy mult idő
Kúrtt, a helyes?

Egyéves Önkéntes 2011.03.22. 11:00:31

@AlulírottFentemlített: ez nekem is nagy kedvenc! a kifinomult darwinizmus! :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.03.22. 11:14:09

@horex:
Valószínűleg.
Bár ezt az álamfőtől kellene megkérdezni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.22. 11:47:14

@Sün‼: Nem értem, miért kell bántani. A "legnagyobb magyar" valamikor kamaszkorában tanult rendesen meg magyarul, ő meg még most sem...

dpalmer 2011.03.22. 13:42:02

Knezić Károly Magyar Aeroplánum Leszállópálya-rendszer

Egyéves Önkéntes 2011.03.22. 13:44:56

Šándor Petőfi Élmény és Terminál

dpalmer 2011.03.22. 13:45:57

A sok lábszagú papucs-apu és csoffadt, főzelékszagú strapa-mama egykoron nagy ALTER volt, ezért most, hogy már kénytelenek "kispolgári" életet élni (mivel szaporodtak időközben), úgy érzik, az Alma együttes igen "jópofa, vállalható" dolog az ő elvont múltjukkal, ámde pállott jelenükkel.
Ahogy látom, ez általános jelenség.
Ha leperzselnék a hajat a fejemről, akkor se küldeném senkinek a jajde cuki kis nótát a "szülinapomról", HIHIHI!
Szánalmasnak tartom a dolgot, ha esetleg még nem derült volna ki. :)

Egyéves Önkéntes 2011.03.22. 13:46:00

Franz Liszt Álamfői Landolási Vertikum

dpalmer 2011.03.22. 13:50:45

Karl Leiningen-Westerburg Motorhajtású Légszálló Deszant-tér

dpalmer 2011.03.22. 13:52:01

Dessewffy Arisztid Légikikötő ÁLomás

Egyéves Önkéntes 2011.03.22. 14:03:48

Lakatos Nintendo Színesfémjármű Gyűjtőállomás

spulni 2011.03.22. 15:52:15

Ezek szerint egy gyereket csakis és kizárólag vidámparkba, vagy állatkertbe lehet vinni. Volt már ott ötszázszor, de néhány óriási fantáziával rendelkező, gyereknevelésben profi arc szerint kizárólag oda lehet menni. Szegény gyerek. Nehogy már lásson esetleg mást is, pl. koncertet egy reptéren. Nagyszerű. Bizony, van néhány elvetemült, aki szereti a repülést, a repülőket, a reptér hangulatát, vagy éppen a vasútét. Az ő dolga, addig amíg mást nem zavar vele, nem? Elég sokan vannak ilyenek. Más meg nem érti, mi a francot lehet szeretni a focin, vagy az ökörvíváson?! Muszáj mindig más szokásait bírálni? Uff.

kispestipeti 2011.03.22. 17:07:17

Egy repülőteret a repülővel UTAZÓ,innen induló és ide érkező, de mindenképpen kényszerűségből itt időt töltő embereknek célirányos funkciókkal építenek. Lehet érdeklődni a repülők iránt, akkor tessék venni egy rep.jegyet és repülni az érdeklődés tárgyával, így egyúttal megismerhető ez biztos nagyon fantasztikus európai kuriózum, Liszt szkájkórtja is. Az a tény, hogy tömeges igény mutatkozott egy új, európai összehasonlításban semmi különöset nem mutató, bádog+üveg építmény önkéntes, családos látogatására, az önmagában eléggé szánalmas és nem nevezhető a repülők iránti érdeklődésnek. Különösen akkor, ha valaki Ferihegyre bumlizik ki előre sejthetően zsúfolt, sorban állós tömegbe egy vasárnapi átlag koncertért és egy erősen túlárazott éttermi kajáért.

2011.03.22. 18:41:32

@Don Bandi: Eddig ez volt a legjobb amit ezzel kapcsolatban olvastam.

Szerintem is ez lenne a legjobb név, és szépen jellemezné az országot is.

theveryguest 2011.03.23. 10:23:46

Ha tömeg volt át kellett volna menni az emlékparkba:
www.repulogepemlekpark.hu

Kattja 2011.03.23. 15:49:38

Tesómmal mi is kilibbentünk szombaton, szerintem a szervezők nem készültek fel ekkora rohamra. Autóval mentünk, már a parkolónál mondták, hogy kb. másfél órát kell sorban állni, de ha fél órán belül meggondoljuk magunkat, nem kell kifizetni az 1500 forintos parkolódíjat. Gondoltuk, próba-szerencse. Már a parkoló kijáratánál sorakoztatták az embereket, a kijövők pedig mondták, hogy hagyján, hgy itt is sor, de a bejáratnál kétoldalról várakoztatják az embereket, mert aki busszal (a ferihegyivel, nem a különjárattal, az szintén a parkolóban tette le a népet) érkezett, ott áll tömött sorban. Esett az eső, így nem volt kedvünk szétázni, kihajtottunk a parkolóból (és valóban nem kellett fizetni), és bementünk az emlékparkba. Az is jópofa, persze nem az volt a fő célunk aznapra.

Magát a posztot annyiban nem tartom relevánsnak, hogy sajnos az ilyen tömegrendezvényeken nem ritka, hogy nem azt kapja az ember, amire számít, sőt. Sokkal nagyobb a csalódás.
Az anyukát elmarasztaló kommentelőknek annyit: midnenkinek más az érdekes. Ezen a hétvégén ez tűnt jó programnak, állatkertbe, vidámparkba máskor is el lehet menni.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.03.25. 00:23:17

@bellissima: Ha nem csekkolsz ki, akkor nem tudnak a helyedre mást beengedni. Nagyjából ennyi.

@nagycsalados: Brlépésnélés kilépésnél is leolvasták a szalagon levő vonalkódot, így pontos információjuk volt a bent tartózkodók számáról. Ha nem küldik ki a bent lévőket, akkor a kint lévő többezer várakozó nem jut be.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.03.25. 00:24:24

Én szombaton voltam. 11-kor pár perc várakozás után bejutottunk. Folyadékot és nagyméretű táskát nem lehetett bevinni (előbbit azért, hogy ott vegyük meg méregdrágán, utóbbit azért, hogy ne lopjunk)

Tróger Szilárd 2011.03.27. 18:13:57

Vincsi Leonárd Aerotórium

Rigómező 2011.03.27. 18:16:24

Marha jó, az ember lejmra megy és háborog. Üdv: Repülős Gizi
süti beállítások módosítása