Gio egy érdekes tarifapárhuzamot talált a Vodafone-nál. Most 60 ezer forint laptopvásárlási kedvezményt kaphatnak azok a szerencsések, akiket nem zavar, hogy eközben a mobilnetért 2 évig összesen 72, sőt, igazából 81 ezer forinttal többet fizetnek, mint ha online rendeltek volna egy mezei csomagot:
Van nekik ez a laptop.hu akciójuk, amelyben 40 illetve 60 ezer forint kedvezményt adnak bármilyen, laptop.hu-nál vásárolt számítógép árából, ha cserébe 2 évre elkötelezed magad 6 illetve 9 ezer forintos (2 illetve 8 gb-os adatforgalmat magában foglaló) csomagra. A történet egyetlen hibája az, hogy ezek a csomagok pont 3-3 ezer forinttal drágábbak ebben az akcióban, mint az akción kívül (ahol már Internet Easy és Internet Nonstop néven futnak a "Netbook" megnevezés helyett), adatforgalmat egy kilobájttal sem tartalmaznak többet.
Ahelyett tehát, hogy megvennéd 100.000-ért a laptopot, és fizetnéd rá a 6000 forintos mobilnetet, megveheted 40 ezerért, és fizetheted a 9000 forintosat. Könnyű kiszámolni, hogy két év alatt így többet hagysz a pénztárban: 24 hónapig fizeted a 3000 forint felárat, tehát 72 ezer forintért vásárolsz meg 60 ezer forintnyi kedvezményt...
Rosszindulatú Vászka 2011.04.05. 16:34:52
SÜN 2011.04.05. 16:35:20
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.04.05. 16:35:35
SÜN 2011.04.05. 16:36:21
Rosszindulatú Vászka 2011.04.05. 16:36:42
Jöhet a következő.
napok óta nem volt a posztkoba kreesztényezés, még a bankosokba se. Valami baj van?
Rosszindulatú Vászka 2011.04.05. 16:37:59
borso 2011.04.05. 16:40:52
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.04.05. 16:45:01
S1lver 2011.04.05. 17:42:21
kugel2 2011.04.05. 17:48:27
SÜN 2011.04.05. 17:59:59
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.04.05. 18:05:37
Idézem az eredeti cikket: "24 hónapig fizeted a 3000 forint felárat"
É2I 2011.04.05. 18:27:41
De hát Darwin is valami evol lúsióról mesélt. Lehet nem mindenkinek hatott ez a ketamin löket?
Elárulom; már a dínókat is átbaszták ezek, csak nekik iciri-piciri volt az agyuk: Neked -ha nem is sokkal- nagyobb használd és hagyd lógva őket.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.05. 18:28:00
meg lehet oldalni, hogy valamilyen szemelyi kolcsonbol veszel laptopot es aztan az olcsobb csomagot rendeled meg
akinek meg van kp.ja azt nem erinti
lecet
shmonsta 2011.04.05. 18:28:35
shmonsta 2011.04.05. 18:34:46
S1lver 2011.04.05. 18:37:16
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.05. 18:54:25
sorry
fidesz = házmesterek pártja 2011.04.05. 19:04:44
(forum.index.hu/Article/showArticle?t=9208014)
Tájgermájszter 2011.04.05. 19:05:24
Amibe bele lehetne mégis kötni, az a "trükkök nélkül" szlogen... :/
Rosszindulatú Vászka 2011.04.05. 19:15:46
poseidon 2011.04.05. 19:47:42
+ havi 5GB forgalom (azután lassítás)
+ fix 3600 Ft / hó (bruttó)
+ nincs hűség (akár 2 hónap múlva is visszaadhatod)
- kell hozzá akármilyen DIGI előfizetés
- ??? most nem jut több negatívum az eszembe
kpityu2 2011.04.05. 19:51:27
chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.04.05. 19:51:44
fda 2011.04.05. 20:06:38
Erre kellett ám cikket írni!
EG0 2011.04.05. 20:07:50
Tanuljon már a posztoló egy kis matematikát. Ha nem megy, akkor adjon már nekem 60.000 Ft-ot, én pedig visszaadok neki 72.000-et (mondjuk 5-10 év múlva, nyilván ez részletkérdés számára). Elvégre ez jó üzlet a posztolónak, nem?
Éppen ezért ennek a 100x-ára vagy 1000x-esére is garantálom arányosan a 20%-al több visszafizetését a futamidő legvégén, egy összegben.
(Advanced agyi szinten lévőknek: természetesen lehet szó folyamatos visszafizetésről is, amíg az éves kamatláb a banki kamatok alatt marad.)
BlahBlah 2011.04.05. 20:25:30
hanem kapcsolt szolgáltatásról, amit máshogy áraz be a Voda, ha veszel hozzá "akciós" notebook-ot.
kb. Kő noti hozzá köcsög? Igen! Akkor 3 pénzel drágább a neted havonta!
de úgylátom, nagyon nagy gondok vannak a szövegértelemmel....
Annó ezt a UPC is megcsinálta, ill. nem így, hanem az új előfizetőknek olcsóbban adta ugyan azt a netet, és hogy ne tudják megszívatni (fogyasztó védelem), mindig változtatta a csomag nevét (lehet ez most is bevett szokása)
Lacusru 2011.04.05. 20:32:38
Arról ne is beszéljünk, hogy a laptopos akció már nagyon régi, a hozzá viszonyított mobilnet tarifák jóval újabbak.
A következő rinyálás majd az lesz, hogy 24hónap a hűség, bezzeg majd egy év múlva az új előfizetők már 3gigával több adatforgalmat kapnak.
Akinek van pénze, nem rágódik ilyen apróságokon, azt fizeti, amire szüksége van. Akinek meg ilyesmire van ideje, hogy spóroljon ötszáz forintot havonta, hát hajrá! Nem vagyunk egyformák :-)
Lacusru 2011.04.05. 20:35:16
A CHF alapú hitel is csak egy ehhez hasonló lehetőség volt, csak a sok agyatlan ráharapott, mint csalira a halacska, most meg rinyálnak.
Csak tudnám más butaságát miért nekünk, adófizetőknek kötelességünk megfizetni!
Pinabajusz 2011.04.05. 20:50:08
Plumper_ 2011.04.05. 21:12:58
S1lver 2011.04.05. 21:27:57
BlahBlah 2011.04.05. 21:28:58
Megdobbent 2011.04.05. 21:38:50
Igyaztan a leanyzo fekvese pont farfekves, es kurvaannya a voda.
Egyebkent ki ez a tusko SUN, aki csak igy elobukkant a semmibol a lyukaival? :(
Tíz:59 2011.04.05. 21:42:33
is 2011.04.05. 21:49:20
és két évvel korábban jutottál laptophoz, hiszen lehet, hogy most egy összegben nincs 100 rugód, de negyven akad. vedd úgy, hogy 12 000 t-ért (majdnem) két évvel előbb jutottál géphez. az havi 500 ft. teljesen megéri.
is 2011.04.05. 21:53:09
is 2011.04.05. 21:54:52
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.04.05. 21:59:27
M. Péter 2011.04.05. 22:00:57
BlahBlah 2011.04.05. 22:10:00
tehát az nem kamat, hanem lehúzás, gigaextra profit...
EG0 2011.04.05. 22:27:06
vagy használt,
vagy lopott,
vagy hitelezik neked a fennmaradó részt.
Az téveszt meg, hogy nincs odaírva hitel szó? Pedig az igazi olvasnitudó a sorok között is olvas...
Ha már telefon: azon miért nem háborodtok fel, hogy miközben tetszőleges szolgáltató olcsóbban ad neked (alsó-középkat.) mobiltelefont, mint ugyanazt megkapod elektronikai boltban, közben aláírat veled 24 hónapra egy kötelezettségvállalást meg kötbért?
Ott sem szerepel a hitel szó sehol...
vagy komolyan sima "akciós" (fúj, de utálom ezt a szót) ajánlat szerinted 1 Forintért egy telefon?
Vettél már 10e Ft alatt nyomtatót, később bele eredeti (chippel is "védik") patront?
Folytathatnám a sort.
EG0 2011.04.05. 22:34:50
Én kedvelem az "aki hülye, haljon meg" elvet: 2011-ben Európában termék túlkínálat van. Lehet notebookot minden sarkon kapni, van 3 mobilszolgáltató az országban; aki ilyen kínálat mellett képes ilyen kamatfeltételekkel (azért is kamat!) vásárolni, az megérdemli. Ennyi, kár ezt ragozni.
S.A. 2011.04.05. 22:49:18
Eleve tiszta ciki vodásnak lenni.
Meglátom valaki telefonszámát, hogy 70-es rögtön gondolom na ez is "alsó néposztályos" lúzer.
Nem hallotatok még elég sztorit a voda átveréseiről?
A GVH által legtöbbször elmarasztalt telefonos cég.
Lacusru 2011.04.05. 22:49:26
Mi van, a narancssárga köd ennyire elborítja a kis borsónyi agyatokat? Vagy csak a voda színét nem bírjátok???
Mellesleg T-nek is a múlthéten változtak a netcsomagjai... arról is trollkodhatnátok egy posztot :-)
Lacusru 2011.04.05. 23:00:43
Adót az fizessen, akinek legalább két anyja van! Tartsuk el a sok lézer jancsit, meg tolvaj politikust? Ők is lopnak-csalnak... vegyetek róluk példát!
Így is fizetek eleget... benzin, cigi, rezsi, az alkalmazottak közterhei, stb. bőven sok! Majd ha mindenki annyit fizet, akkor nem zavar!
igloii 2011.04.05. 23:09:47
- ezért tart itt ez az ország :(
EG0 2011.04.05. 23:10:30
- benzin: luxus. Ha a munkádhoz kell, akkor pedig nyilván megtérülő befektetés
- cigi: luxus. Duplán is, mert meg is kell venni, meg kezelni is kell drágán a végén a rákot
- ha nem fizetsz adót, akkor semmivel nem vagy jobb, mint azok a bizonyos korrupt és tehetetlen politikusok (csak lúzerebb, de azt meg kár kikiabálni)
- a politikus nem példakép, hogy bárki is példát vegyen róluk. Alkalmazottak. A nép bízta meg őket. Ha hülyéket választanak, akkor a szavazópolgárok többsége a hülye. És tényleg.
Lacusru 2011.04.05. 23:14:46
Én kérek elnézést!
DeadBodiesEverywhere 2011.04.06. 01:06:52
A trend tényleg az, 6 éve még 13000 volt a net és 6MBit volt, most nekem 5.000 és 60MBit.
De ahogy lejár a hűség ez is megy felfelé.
De nem a szolgáltató lesz a barom, hanem aki megadóztatta, ahelyett hogy a saját udvarát söpörné ki :-D
Tíz:59 2011.04.06. 01:11:28
BlahBlah 2011.04.06. 06:53:50
aranypenz.blog.hu · http://aranypenz.blog.hu 2011.04.06. 07:26:46
Volt (Telenor), nem torrenteztem, de állandóan túlléptem. Pár YouTube video, meg Skype konferencia és több 10 000-t számláztak ki.
igazságos 2011.04.06. 07:37:20
Laptopra sose költenék 150 ezer forintnál többet, hacsak nem valami speciális munkára kéne, akkor persze áldozni kell rá. Mobilnetet se vennék, ha városba vagyok, minek, persze, ha üzleti előfizető lennék, akkor kellene. De egy átlagembernek felesleges, korlátlan net havi 3-4000 forintért, otthonra és kész. Ha meg interneteznék telefonon, akkor a 150 forintos díjat igénybe veszem egyszer-kétszer, amikor tényleg fontos, és kész. Ilyesmi van a T-nél is.
@Sün‼: Itt az alteregód, úgy látom, még szerencse, hogy az igazinak avatarja is van, mert elkavarodnék. :D
Mikrobi 2011.04.06. 07:42:09
poseidon 2011.04.06. 08:32:08
A kis kolléganőm (akinek intéztem) falun lakik -ahol nincs kábel tv és ADSL sem, csak 5 eFt-os mikrohullámú NET-, nagyon elégedett ezzel is. Csak böngészésre és levelezésre használja, úgyhogy a ő szemszögéből 100%. :-)
Lacusru 2011.04.06. 08:36:49
Nekem a T 8GB csomagja sosem fogyott el, pedig még torrenteztem is ezt-azt, ha pl. vidéken voltam, és este meg akartam nézni egy filmet a szállodában.
Mikor lejárt a hűség, ők szóltak, hogy van előnyösebb csomag, bla-bla... lett belőle 5GB korlátlan csomag. Még sosem vettem észre, hogy lassítanák a kapcsolatot, pedig a gépen lévő adatszámláló szerint néha sikerül túllépni pár GB-vel a korlátot!
Vodát meg nem akarom védeni, mert nem véletlen hoztuk el tőlük a céges előfizukat!
EG0 2011.04.06. 08:43:45
Nem lassítanak, nem figyelmeztetnek, nem kapcsolnak le, nem tesznek át nagyobb csomagba, csak kapod a több tízezer Forintos túlszámlázási díjat, akár pár száz MB túllépésért is (ami nekik hálózati adatátviteli szempontból kb. 0 pluszköltség).
Na, EZ gáz.
gergo1000 2011.04.06. 09:06:59
"A CHF alapú hitel is csak egy ehhez hasonló lehetőség volt, csak a sok agyatlan ráharapott, mint csalira a halacska, most meg rinyálnak.
Csak tudnám más butaságát miért nekünk, adófizetőknek kötelességünk megfizetni!
"
Már elegem van ezekből a korlátolt megjegyzésekből. Nekem forint hitelem volt. Egyrészt egyáltalán nem rinyál mindenki, akinek svájci frank hitele van. másrészt, ha ezeknek az embereknek forint hitele lett volna, akkor is rinyálnának, mert többnyire nem csak a kiadásnövekedés a gond, hanem a bevételcsökkenés is. negyedrészt ezen emberek nagyrészét átvágták, állami támogatással. ötödrészt a forint hitel folyamatos költség az államnak(kamattámogatás+adójóváirás) ugyanúgy a te pénzedből.
gergo1000 2011.04.06. 09:11:15
A magyar fogyasztóvédelem, pedig azért tart ott, ahol tart, mert a kommentelők jelentős része szerint ez a korrekt üzleti magatartás része lehet.
gergo1000 2011.04.06. 09:12:59
Harmadrészt kimaradt: de mondjuk legyen az, hogy még mindig nem biztos, hogy üzletileg jobb döntés volt a forint hitel.
fepe 2011.04.06. 10:12:53
Pénzügyi analfabétákkal van tele az ország. Nem volt hülye aki ezt mondta...
Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.04.06. 10:15:21
Victoorius · http://www.konzolcenter.hu 2011.04.06. 10:36:16
Xezs 2011.04.06. 10:40:02
MIndenki döntse el, hogy melyik a neki kedvezőbb. Én nem látok átverést itt. Az üzlet az üzlet.
mohopasi 2011.04.06. 11:05:11
Lacusru 2011.04.06. 11:15:51
Senki nem kötelez semmire, szabad akaratod szerint dönthetsz.
Az más kérdés, hogy az emberek 95%-a egy boci agykapacitásával rendelkezik, jó esetben! Talán nem is baj...
fepe 2011.04.06. 12:15:30
Már miért basznák át?! Minden le van írva fehéren-feketén. Aki nem tud olvasni, számolni, az inkább ne vegyen semmit.
Az meg hogy elhiszi valaki hogy fillérekért odaadnak egy laptopot... No comment...
Ld még 2%-os THM, ingyen hitel... Ott sem árt egy kicsit gondolkodni. Ettől függetlenül ha én igénybeveszem nem érzem magam átbaszva, mert pontosan tudom hogy mi miért annyi amennyi.
Xezs 2011.04.06. 12:18:24
Ha nem fizetnénk adót, sötét lenne éjszaka a városban, ami nem lenne jó dolog.
Adót fizetni kell, és kész, mert így működik egy társadalom. Az, hogy lopnak belőle, nem mentesít senkit sem az adófizetés alól.
Cigit meg nem is értem minek veszel, gusztustalanul büdös és ráadásul kurva drága is.
Lacusru 2011.04.06. 12:22:02
A dohánytermékeket meg nem kell leszólni és leminősíteni. Ha olyan rossz lenne, miért szivaroznának és pipáznának az emberek évszázadok óta???
Az alkoholt már tiltották be itt-ott nem egyszer, a drogokat is... a dohányt még tudtommal soha sehol!
Xezs 2011.04.06. 22:14:33
Adót annyit fizess, amennyit a törvény előír. Ha nem tetszik, akkor menj olyan országba, ahol szerinted kevesebb az adó.
Az ilyen felfogást mint a tied élősködésnek hívják, és semmivel sem vagy különb, mint azok a politikusok, akik ellopják az állami pénzeket.
pjotr007 2011.04.07. 19:55:02
Innen kezdve meg a nem a vodafone a hibás és a hülye (ez is ritka eset) hanem az aki eszetlenül megveszi a cuccot.
Egyébként meg senkinek nem tart a voda a fejéhez pisztolyt, hogy vegyél netbookot drágán...
DW73 2011.04.08. 13:19:13
Mocsár 2011.04.10. 23:55:28
A tarifacsomagok nevei és havidíjai a gyengébbek kedvéért:
STICKHEZ/ZSEBWIFIHEZ:
- Internet Easy - 2GB - 2890 Ft
- Internet Comfort - 4GB - 4500 Ft
- Internet Nonstop - 8GB - 5990 Ft
NETBOOKHOZ/LAPTOPHOZ:
- Netbook Easy - 2GB - 6000 Ft
- Netbook Comfort - 4GB - 7500 Ft
- Netbook Nonstop - 8 GB - 9000 Ft
A posztot toló meg mehet vissza általános iskolába.