Tékozló Homár

Smsezett a moziban, kidobták

2011.06.08. 00:40 | jackyll | 325 komment

Egyre nehezebb olyan filmet találni, amit érdemes moziban megnézni, és egyre nehezebb elviselni a parasztokat, akik a telefonálástól sem riadnak vissza film közben. Bár a jelenség 10 évvel ezelőtt tetőzött igazán, az okostelefonos twitterezés sem sokat segít a helyzeten. Austinban ezt már 1997-ben felismerték, és szigorú házszabályt hoztak a Drafthouse moziban. A filmek elején lévő figyelmeztetést a késve érkező sutyerákok nyilván nem is láthatják, úgyhogy kétszer is szóltak a film közben üzeneteket író nőnek a texasi Alamo Drafthouse Theater munkatársai, mielőtt kitették volna a moziból. A csaj persze kiakadt, merthogy a pénzét sem kapta vissza, és hazafelé kurvaanyázva felhívta a vezetőséget a panaszával. Ebből született az új figyelmeztetés, ami egyben a létező legjobb reklám mozinak:

(via Filmdrunk)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

McLucas 2011.06.08. 01:07:33

pár évvel ezelőtt a mammut moziban az egyik teremben egy fickó a telójával vette fel a filmet.. a mozisok kivitték a srácot és hívták a rendőröket. Másnap megejelent a cikk az indexen (ha jól emlékszem) és kábé minden második hozzászólás a mozisokat anyázta... ezekután mégis mi a francot várhatunk el egy mozitól, ha csinálja a dolgát, de mégis a fél netes társadalom elküldi anyjába...

Rigor_mortis 2011.06.08. 01:10:57

3-dik :)
Egyébként mit várhatnánk, ha még a komolyzenei hangversenyeken is még mindig megcsörren egy-egy mobil

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.08. 01:12:28

:D kafa!
ez kellene idehaza is...

Rigor_mortis 2011.06.08. 01:16:26

Azt ugyan nem tudom, miért zavarja a mozisokat meg a nézőket, ha valaki csendben sms-ezik a film közben... Engem sokkal jobban zavar pl. a pattogatott kukoricás zacskók zörgése meg a kólaszürcsölés.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.08. 01:18:36

ha valakinek sérti a piciny fülecskéjét a sok basszameg, akkor itt van cenzurázva:

www.youtube.com/watch?v=JVz-fO7kxcQ&feature=related

az eredeti jobban hangzik! :D

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.08. 01:19:52

@Rigor_mortis: mert a küldés még rendben, ha nem kér visszaigazolást... de akár annak, akár a válasznak a le nem némított fogadása?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.08. 01:28:15

@Rigor_mortis: mert a pofádba villog a kijelző és ez a sötétben baromira zavaró ám, persze a parasztnak fel se merül az agyacskájában, hogy mögötte is ülnek
majd menj el egyszer moziba és megtudod
szerencsére eddig mindenki észbekapott, akinek szóltam
de az egyetlen (fél)megoldás jól megválogatni a filmet, mozit és időpontot, lehetőleg ezáltal szűrve a legbunkóbb közönséget.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.06.08. 01:41:54

a hulye amerikaiak
amugy az en oreg begyepesedett agyammal kb 30 eve ket helyre tuti nem megyek
- strand-furdo-vizi izek, mert nem szeretek idegenekkel furdeni, ez olyan mintha athivnam a kadamba szomszedot
/ sportuszodak kiivetelt kepeznek/
- mozik
idegesit a sok ember, koztuk sok idiota, es mar 3-4 is eleg, akik elvezik hogy sotetben meg a megszokottnal is bunkobbak lehetnek
minden mas normalis kozossegi rendezvenyen szivesen reszt veszunk, ezeken nem

Megdobbent 2011.06.08. 03:04:59

@hagyma: Ehe, nagyjabol ez a ket maceram alakult ki nekem is, legutobb az baszott be, hogy a Balatonon _fizetos_ strand, es ott kicsi helyen tomeg. Mashol meg fos partszakasz, nyilvan "veletlenul" itt-ott felasva, foldmunkazva. Pfij.

Egyebkent lasd be, hogy milyen boldog orszag vagyunk: megjelenik egy vicces video, es maris itt targyaljuk, mert nalunk mindig minden rendben van, mindenki gazdag es elegedett :)

posthoz: szerintem bunkosag kivezetni es nem fizetni, azt meg, hogy zavaroan nyomta-e a textezest ki tudja.

Megdobbent 2011.06.08. 03:08:36

Yep, na most vegigneztem a videot is. Hat ha tenyleg a helyet kereste a mobillal, akkor proszto nagy bunkosag volt kivezetni, es erre buszkenek is lenni: lelkuk rajta.

svanu 2011.06.08. 03:16:43

@Réka ‎:
Na ne vicceljünk már. Az előtted ülő mobilját nem látod, a mögötted ülőét még annyira sem. Ha nem egyedül mész moziba akkor az egyik oldaladon ül egy ismerős tehát maximum egyetlen helyről kaphatod a fényt (ne akard nekem bemesélni hogy kiszúrod a másik sarokban ülőnek a telefonját). Ha mondjuk egy 100+2 fős teremben egy előadáson 5 ember smsezik, akkor 5/100 (az egyszerűség kedvéért) az esély arra hogy az egyik melléd ül. Ez a nagy számok törvénye alapjan olyasmit jelent hogy 20 előadás alatt 1x smsezik melletted valaki. Nost nemtudom te hányszor jársz moziba de ez nekem azt jelentené hogy 2 évente egyszer mobiloznak mellettem. Ez az egyik.
A másik meg az hogy aki a filmre figyel normálisan az rohadtul nem veszi észre a telefonnak az amúgy nem túl erős fényét, ami eléggé koncentrált. Az nem egy lámpa.
Úgyhogy szerintem csak azokat idegesíti az smsezés akik direkt bosszankodni akarnak valamin. De azok meg bekaphatják.

Zabkása 2011.06.08. 03:22:19

aki telefonál: bassza meg
aki nem némítja le 1-szer megcsörren: gyökér
aki nem némítja le és többször megcsörren: bassza meg
de aki a helyét keresi vagy épp hívják/üzentet kap némán, hát nézze meg!
Én mindig némán vagyok és beszélni még annyit se beszélek, hogy "majd hívlak moziban ülök", mert kinyomom és megírom 2mp alatt inkább..... max még előzetesnél ok a telefonálás. Ha meg üzenetet kapok/írok, akkor egyik kezemmel takarom a képernyőt, hogy ne világítson..... ennyi még soha senki nem zavartam..... bezzeg a mögöttem lévő faszparasztok akik rugdossák a széket... azokat nem dobják ki?

Zabkása 2011.06.08. 03:23:53

@svanu: szívemből szóltál! :D uccsó két sorod awesome!

Csigafattyú 2011.06.08. 03:28:38

Szerintem aki nem kapcsolja ki a telefonját a moziban, annak a fejéhez kell baszni egy tévét, amin éppen a Joshi Bharat show vagy ilyesmi megy. Az a neki való színvonal, a megfelelő módon szolgáltatva.

Embervad 2011.06.08. 03:46:41

van aki még jár moziba?

BKV reszelő 2011.06.08. 04:21:17

@svanu: De látod kedves rokka. ...no és igen, piszok zavaró, amikor a szemedbe villog...dugd fel a szaros telódat, ha nem bírod ki azt a két órát nélküle vagy ne járj moziba. SMS-ezni a buta barátnőiddel az utcán is tudsz.

pruntyike 2011.06.08. 04:47:27

Mondjuk nem a falusi paraszt bácsika jellemzője az sms-ezés a moziban, inkább olyan naplopó senkiházi városi vigéc nímandoké, mint a poszt szerzője... De félretéve a dolgot, a városi lumpenek nagy előszeretettel vették át a cigányoktól a "parasztozást", ugyanis a paraszt szálka a cigányok szemében, mert nem hagyja magát meglopni...

kugel2 2011.06.08. 05:04:51

Az Alamo Drafthouse Theater nem konvencionalis mozi, hanem kisse alternativ. Inkabb egy egyetemi eloadora hasonlit, kis asztalt lehet lehet fabrikalni a szek ele, pincerek jarnak-kelnek, sort, hamburgert, veggie burgert lehet rendelni.

De mit keres az egesz a Homaron?

Rosszindulatú Vászka 2011.06.08. 05:19:21

@pruntyike: ej be dönörű eklektikusos komment :P

Esetleg netalántán barátozhatnák Kegyeddel?

Attila64 · www.sagaontour.ca 2011.06.08. 05:47:01

Dumálni, trécselni, szürcsölni, pattókukizni, zacskózörgetni, csámcsogni, smárolni-cuppogni, csuklani, köhögni, krákogni, hangosan kommentelni, későn jönni stb, szabad, csak derengve világítani nem? Ez Ámerika, a "szabadság" hazája?

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2011.06.08. 06:14:33

milyen kibaszott idegesítő hangja volt a luvnyának... én felrúgtam volna

porquenotecallas · http://antiblog.blog.hu 2011.06.08. 07:26:27

@McLucas:
az egy nagyon jó hozzászólás - de vigyázz, rögtön megtámadnak téged is a takony kis trollok.

úgyiselfelejtem 2011.06.08. 07:28:50

@svanu:
Rég lehettél sötét moziban, ha ez számodra vicc. A mai telafonok fénye cseppet sem olyan gyenge, mint ahogyan te beállítod, a legtöbb esetben bevilágítja a fél fejét az illetônek. Viszont az sms-ek mellett ma már a FB üzenetek, de az idônézés is a telefonon történik.

Majd egyszer próbáld ki, ha tök sötét szobában valaki felvillant egy aprócska fényt (pl. világítós kulcstartó), azt észreveszed-e.

Szeretsz számolni, ezért nagyon elnagyoltan: az apró fényforrás legyen 0.25cm2 felületû, a szoba szemben lévô fala meg mondjuk 4m*2.5m=10m2=100000cm2
Tehát pontosan 1:400000 az esélyed, hogy pont a fénybe nézel.
És oda nézel? Igen, oda fogsz.

Neked meg kapja be a fogaskerék...

MetálFater (törölt) 2011.06.08. 07:32:41

Még az a szerencse, hogy fingani bezzeg nem tilos!

dansun 2011.06.08. 07:33:12

@www.Bisex.hu:
...nem a hangjával van a baj, hanem az affektáló hanghordozásával. Az amerikai, fiatal fehér lányok 50%-a így beszél, és roppant idegesítő. Szerintem nem fel, hanem arcon kéne őket rúgni, hátha attól meggyógyulnak. :D

Banonym 2011.06.08. 07:35:39

Ha ez magyarországon történt volna, másnap fönt lenne a felháborodott csaj írása a Homáron és mindenki azon fröcsögne, hogy bezzeg a személyiségi jogok! :)

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2011.06.08. 07:37:02

Gyerekkoromban a körzeti megbízott rendszeresen beült a neki kijelölt helyre, hogy ingyen belenézzen a filmbe. Eközben végig a kulcscsomóját rázogatta ütemesen. És nem lehetett szólni neki, mert akkor haragra gerjedt, felkapcsoltatta a villanyt és nekilátott igazoltatni a moziban.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.06.08. 07:37:39

@Megdobbent:
Akkor nézd meg még egypárszor, mert ha tényleg csak a helyet kereste volna, akkor nem kezdte volna el elemezi az SMS-ezés kérdését!!!!

Még hazudni sem tud a szerencsétlen barma!

orient 2011.06.08. 08:01:23

Hát ha mellettem, vagy körülöttem valaki sms-t ír silent módban, akkor abszolut nem érdekel. Szerintem kár ekkora hisztit csinálni ebből. Ha nem silent és pityeg, csörög és hasonlók, arra én is bepipulnék de csöndben akit ez zavar annak valami üldözési mániája van és kezeltesse magát. Sokkal nagyobb bunkóságok történnek ennél amit persze mindenki csinál (hangos kajálás, dumálás...)

mireina 2011.06.08. 08:05:02

Te jó ég, bár nálunk is ez lenne!
Nekem legutóbb az Aréna Plaza mozijában verte ki a biztosítékot egy társaság. Este negyed kilences, 16-os filmre mentünk, gyerek a nagyszülőkkel, végre kimozdulunk, vacsi, mozi, akinek van pici gyereke, érti, hogy mekkora élmény ez.
Elkezdődik a film, hallom, hogy valaki előttem sms-eket kap vagy hívják, ami gyerekhangon jelez. Oké, majd kikapcsolja. Eltelt vagy 15 perc, mire rájöttem, hogy nem sms, hanem egy egy-másfél közötti GYEREK ül bent a nézőtéren.
Tök aranyos volt egyébként, pont azt csinálta, mint bármelyik hasonló gyerek: nevetett, sírt, csacsogott, játszott, de hát a moziban nem pont erre vágytam...
Pakolgatták ölből-ölbe, szórakoztatta a négy felnőtt, akivel volt. Mellettem is lilult már a feje mindenkinek, úgyhogy fél óra őrlődés után rákérdeztem halkan az előttem ülő anyukájától, hogy mit gondol, tényleg jó ötlet volt behozni ide az egyévest? (folyt. köv.)

mutant · http://universal.blog.hu 2011.06.08. 08:07:42

Azért vannak jó filmek,nem nehéz találni:) És igen,itt is be kellene vezetni!

mireina 2011.06.08. 08:20:52

A válasz: vettem neki jegyet, joga van itt lenni. (bónusz vállrángatással és flegma arckifejezéssel)
Kérdeztem, hogy és jogod van a körülötted ülő 8-12 ember szórakozását is elrontani? Újabb vállrángatás.
Na, itt mentem ki a biztonságiakhoz. Jegyszedő srácok már a fejem láttán tudták, mi a pálya, ugye ők engedték be őket. Mondtam a hamarosan megjelenő huszonéves manager srácnak, hogy mi a pálya, én tényleg bírom a gyerekeket, van nekem is, csak ilyenkor otthon tartom (ill. volt velem is egy, csak még odabent, a 7. hónapban jártam). Srác visszaküldött, mondta, hogy pár perc és intézkednek.
Jött is a jegyszedő srác, és szólt NEKÜNK, hogy üljünk el (meglehetősen telt terem, hátul a jó helyek dugig), vagy menjünk mi el, mert ők nem tehetik ki őket.
Ekkor már őrjöngve mentem a managerhez, aki kifejtette, hogy nincsen olyan szabály, ami alapján kirakhatná őket, mert 16 éven aluli ugye szülői felügyelettel megtekintheti a filmet. :-o Alsó korhatár meg nincs.
Mondtam, hogy talán nem erre kéne hivatkozni, tuti van szabályuk a többiek zavarására (részegek, huligánok, stb.). Ja, hát olyan van, de ő nem akar szólni, mert az egyik a négyből kerekesszékes, és ő nem akar ebből balhét.
A sztori vége egy egy hónapig beváltható ingyenjegy volt (persze végül nem tudtuk felhasználni...), meg pár elhalt idegsejtem. Felmerült kérdésemre, hogy ha a saját gyerekem fizetős szitterrel lenne, és nem nagyszülőknél, akkor erre is kártérítenének, a srác mondta, hogy tul.képpen az is jogos lenne.
Egyszerűen nem és nem vagyok képes belátni az összefüggést a kerekesszékesség és aközött, hogy négy felnőtt ember egy apró gyerekkel megy felnőtteknek szánt filmre és időben moziba. Én még gyerekfilmre is csak 4+ gyereket viszek, mert kb. akkor tud megülni egy helyben egy gyerekfilmnyi időre.
Na, azóta is bennem van egy hatalmas k.va anyád a "szimpatikus" illetők felé, amit ezúton adnék át szeretettel. Ilyen undorító módon kihasználni, hogy valaki kerekesszékes... Kismillió helyen előnyben részesítem és segítem azt, aki mozgásában korlátozott, de amit ők csináltak, arra csak az lehet magyarázat, hogy mind a négyen agyilag is súlyosan sérültek voltak, de az intelligenciaszintjük az biztosan nem verte az egeket.
A férjem szerint ezek szándékosan szívatják az embereket, mert élvezik az érinthetetlenségüket.

Take-it-Easy 2011.06.08. 08:26:38

@mireina: igazából itt nem a kerekesszékes a hibás, ő maga nem hivatkozott arra, hogy őt nem rakhatják ki, mert az. Igazából a négyből egy felnőtt (persze csak ha feléri ésszel, de közben nem) kimegy a gyerekkel, kerekesszékes+két felnőtt marad. De hát inkább szívjon tizenkét ember, mint egy-kettő...

Anatómus 2011.06.08. 08:28:16

Az a legviccesebb, hogy itt mindenki a szubjektív érzésein kattog, hogy kit mi zavar, de a baromi unalmas szabálykövető viselkedés fel sem merül. HA egyszer a mozi kiírta, hogy milyen viselkedést nem fogad el, akkor nincs kérdés, rinyálás, hazudozás a flashlightról, itt nem az a kérdés, hogy zavarta-e a mellette ülőket, hanem, hogy ott ezt nem szabad csinálni, és akkor a mozi be is tartathatja a szabályait. Én, aki mellette ülök és azt számolgatom, hogy mennyire az egy főre eső megvilágítás (luxban, candelában, kwh-ban :-)stb) nem engedhetem meg neki puszta empátiából! Csak a mai ember lett olyan, hogy ha a szabályokat nem lehet megkerülni, akkor kicsit hajlítgassuk már azokat, hogy mégse legyenek olyan szigorúak. Aztán a sok szegény kiskölök meg kapkodja a fejét, mert óvodáskorban még a szabálykövetés van bedrótozva...

230e 2011.06.08. 08:29:09

USA?
Ahol én voltam moziban, ott kamerával nézték a nézőteret már 2003-ban.
Az elején levetítettek egy filmet, hogy ne dobáld a kaját, ne rakd fel a lábad, ne mobilozz stb.

Aztán amikor az előttem ülő mégis felrakta a lábát az előtte álló székre, kb. 2 percen belül jött a biztonsági ember.

Úgy tűnik lassan ide is ez kell.

Ugyanúgy fizetek azért hogy ott legyek, miért kell, hogy mások elrontsák az élményt.

gftamas 2011.06.08. 08:29:16

Pár hete az egyik pesti Multiplexben egy dagadt disznónak elkezdett csörögni a telefonja mozi közben. De valami irdatlan hangosan. Paraszt elővette, nézegette a kijelzőjét, aztán jó hangosan odaszólt a mellette ülő nőnek: "Nézd má, Jenő hív! Aztán felvette és beleszólt, de olyan hangosan, hogy a terem bármelyik sarkában tökéletesen lehetett hallani: "Szia Jenőkém, te most nem tudunk beszélni, moziban vagyunk. Mit nézünk meg? Nem is tudom, mindjárt megkérdezem Ancikámat, mi is a film címe. Anci, mi a címe a filmnek?" Ekkor már többen beszóltak neki, hogy "tedd már le te bunkó paraszt". Na erre kiakadt és elkezdett jó hangosan kurva anyázni. A hiszti jó 10 percig tartott, már bejöttek a jegyszedők is. Komolyan mondom, egy hajszál választott el attól, hogy odamenjek és földhöz b...sszam a k...rva telefonját..... Pedig egyébként elég béketűrő ember vagyok. :)

Marco Soprano 2011.06.08. 08:38:38

Az senkinek nem esett le, hogy tenyleg sms-ezett a csaj? Eloszor azt mondja, hogy csak a helyet kereste a telefon fenyevel, par ,mondattal kesobb meg kozli, hogy mar mashol is sms-ezett film kozben es nem zavart senkit es ki sem dobtak. Kovetkezetes, okos lany.En is kidobtam volna ezt az affektalos hulye picsat.

mireina 2011.06.08. 08:40:11

@Take-it-Easy: lehet, hogy igazad van, de hajlamos vagyok azt gondolni, hogy aki ilyesmit csinál, az többre is képes, és hogy szimplán kihasználják, hogy őket nehezebben szólják meg az emberek.
De ezeket a helyzeteket valóban nem kellene az emberek egyéni belátására bízni, hanem normális szabályrendszert csinálni, és azt valóban mindenkire egyformán alkalmazni. Tök egyszerű lenne beleírni a szabályokba, hogy nem gyerekfilmre x év alatti nem mehet be.
A managernek volt egy olyan beszólása, hogy ezt az emberek morális érzékére bízzák. Mondtam neki, hogy talán nem véletlen, hogy az állam egy csomó dolgot nem bíz az emberek morális érzékére, lásd jogszabályalkotás!!!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.08. 08:40:43

@svanu: neked is csak azt tudom mondani: menj el egyszer egy moziba, aztán meglátod, hogy nem csak a (srégen) előtted ülőknek, hanem több sorral odébb is tisztán látod a vaku fényerőre felcsűrt kijelzőket. Aki nem bírja ki két órát fészbuk meg sms nélkül, az maradjon otthon, de a más szórakozását ne csessze szét. Ez a számolgatás meg LOL.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.06.08. 08:41:18

le kell nyisszantani egy ujját és akkor megtanulja. Az ujjat pedig formaldehidben a mozi pénztáránál kiállítani: Így jár az aki smsezik. Aki beszél annak a nyelvét kell kivágni.

cemeteryman 2011.06.08. 08:46:54

@Réka : Szerintem abszolút nem kell vele foglalkozni, teljesen világos, hogy a legnagyobb mellényű véleményalkotó általában az a fajta, akinek fingja nincs, miről beszél, de azért jólesik okosnak lenni, viszont jól látszik, hogy legalább három éve nem volt moziban.

Legutóbb a Sikoly 4. alatt tűrtem egy ideig a kettővel mögöttem ülő, amúgy késve érkező tinilánybanda vihorászását és privátcsevejét, és amikor meguntam, hirtelen hátraszóltam, röviden és lényegretörően. Egy pisszenés sem volt onnantól kezdve.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.08. 08:47:51

@mireina: "Nekem legutóbb az Aréna Plaza mozijában verte ki"
Jól esett? Az szexmozi?

A dugáson kívül nem igazán tudok olyan, a prünytőre nem veszélyes élethelyzetet kitalálni, amiben egy egészséges kisgyerek zavarna. Kőtörés, fadöntés és hegesztés közben én sem szeretem, ha láb alatt vannak.

EasyFriend 2011.06.08. 08:48:29

Zseniális, és ahogy leírták a szöveget, ahogy az összes ostobaságot benne hagyták, sőt itt-ott kiemelték, az pláne odabasz.

Makumba4 2011.06.08. 08:48:37

Moziban sms-esezni? Ezen kibuknak emberek? Hát az milyen volt, amikor a Tosca első felvonását sms-esezte végig a hölgy az Operaházban? Mondjuk, őt nem hajították ki, de elment magától.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.08. 08:54:13

@Makumba4: És amikor temetési gyászbeszéd alatt szólal meg Bódi Guszti? Aranyeső...

mhxmqz 2011.06.08. 08:55:34

Ez a "reklám" egyszerűen zseniális!

blah 2011.06.08. 08:58:59

nem értem mi a gond azzal ha valaki lehalkított telefonnal sms-ezik...? jó hülyék vagytok...

ggaborx 2011.06.08. 08:59:44

Az a szép, hogy a mozik elemi érdeke lenne az ilyen problémák megoldása. Mikor ma már szinte mindenkinek van "házimozi" rendszere otthon és egyre kevesebben járnak moziba. Nekem is volt hasonló élményem és soha többé nem megyek abba moziba. És nem a büdös paraszt miatt, hanem azért mert a mozi nem tudta kezelni a problémát.

Jokkura 2011.06.08. 09:01:24

@mireina: Az utoló mondatoddal 100% -as egyetértek. (tisztelet a nagyon kevés kivételnek)

Áltálános felvetés, és nem kérek ilyen -olyan egyedi kivételeket...
Most akkor ,ha egy kerekes, mobiljával fel vesz egy premier filmet ,akkor az nem gördíthető ki ?
Ha elcsapta a vonat a lábát ,akkor már mindent szabad neki(k) ?

cm121 2011.06.08. 09:02:15

Civilizált megoldás: magától nem telefonozni.
Szükséges műszaki megoldás: árnyékolás/jelzavaró (ti. amikor műszakilag sem lehet a helységben telekommunikációt folytatni)

mortalwombat 2011.06.08. 09:03:00

Színház, telefon csörög, gazdája 1 perc táskában kotorászás után kiveszi, és vígan elkezd beszélgetni. Nem suttogva, normál hangerővel. Még ő volt megsértődve, mikor beszóltak neki páran.

Minden ilyen termet egy szép nagy ólomszigeteléssel körbevennék, oszt keresheti a térerőt a kuncsaft.

Nem mellesleg atomtámadás esetén is jól szigetelné a radioaktivitást :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.08. 09:06:34

@blah: többen is megmagyaráztuk, ha te ezután sem érted, talán nem más a hülye, hm? mindent ilyen nehezen fogsz fel? nem szégyen az, csak ne másokat hülyézz :)

para_noir 2011.06.08. 09:15:03

Nagyon helyes, ha kidobták. Fel nem foghatom, hogy miért nem lehet a telefont kiba 100 percre kikapcsolni? Mindenki olyan rohadt fontos ember, hogy 100 percre nem tudja nélkülözni a telefont. Akinek ennyire fontos, hogy bekapcsolva/online legyen, az ne menjen moziba. És igenis zavaró már csak a fénye is a telefonnak, főleg, hogy manapság mindenki ilyen tenyérnyi képernyőjű készülékekkel szaladgál.
Legutóbb mellém ült a moziban valami wannabe kertvárosi família, kipuculkodtak istenesen, aztán apu kb egy órán keresztül netezett egy bazi nagy okostelefonon, a drága fiuk meg folyamatosan kommentálta, magyarázta a filmet a félkegyelmű anyunak. Maradjon otthon az ilyen tuskó.

A szerelő 2011.06.08. 09:26:51

Szerintem meg az a bunkóság a homártól, hogy nem magyarul rakta ki. Médiahatóság hol van ilyenkor? :)
Most akkor nagy magyar-e vagyok? :)

blah 2011.06.08. 09:27:27

@Réka ‎: egy billentyűzet kattogása kb 20dB, egy mozi hangereje kb 100dB. A pattogatott kukoricát hangosabban rágod bakker.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.08. 09:29:07

@blah: húha... ha mostanig nem esett le neked, hogy nem a hang zavar, hanem a féltégla méretű kijelző villogása, akkor tapintatosan elállok a hülyézéstől, hiszen fogyatékost nem illik bántani... üljél szépen, kell egy fakocka?

Démonmac1 2011.06.08. 09:29:23

"svanu 2011.06.08. 03:16:43
@Réka ‎:
Na ne vicceljünk már. Az előtted ülő mobilját nem látod, a mögötted ülőét még annyira sem."

Sajnos lehet látni, mert világít a sötétben, és amikor az ember a vászonra mered, nincs is annál jobb, ha éles fény villan a szemébe.

Egyébként, még az arena Vip mozijában is megcsinálják ugyanezt. Ami nem kicsit idegesítö

Démonmac1 2011.06.08. 09:33:55

Az ember belefárad, hogy minden idiótának szóljon, a telefonja, és egyéb villogó szarja miatt. Inkább nem idegesítem magam, és nem megyek moziba.

Cr 2011.06.08. 09:36:51

Eleve milyen hely az, ahol ropogtatja minden második ember a kajáját, amikor én koncentrálnék egy filmre, amire fizettem több, mint egy ezrest? Szürcsölnek meg csámcsognak. Tisztességes helyen (pl Uránia) egyértelműen kizárják a kaját, piát. A telefon ilyen helyen már nem is téma.

Tahóéknál meg sajnos igen :(

FDToth 2011.06.08. 09:38:12

Vhol jó az, hogy sok hülye inkább letölti illegálisan filmeket és így nem jön be a moziba, zavarni a filmet nézőket.
Azt utálom a legjobban, mikor egy 4-6 fős csoport leül egymás mellé és végigdumálja a filmet. Ha szól nekik az ember, akkor még ők vannak felháborodva és jó hogy le nem köpnek...

blah 2011.06.08. 09:38:23

@Réka ‎: húha ez a felsőbbrendűségi komplexus segített neked valaha? Most írjak ide neked fényerő adatokat is? Ha téged ilyenek zavarnak szerintem nem kéne emberek közé menned...

Montezuma 2011.06.08. 09:39:14

Kezét kéne törni annak aki moziban sms ezik. Akár néma akár hangos üzemmódban teszi azt.
Egyszer egy gyökér bekapcsolt egy zsebrádiót a film alatt a moziban. Repült felé papír zacskótól a colás flakonig minden egy két kurvaanyád kíséretében.
1 perc múlva szépen kiment (sietve) magától mert rájött, hogy csúnya verésben lett volna része.

Démonmac1 2011.06.08. 09:41:35

Egyébként, ha rajtam állna, a vip moziban fülhallgatós székek lennének, úgy mint a repülőkön. A csámcsogás, papírral zörgés is nagyon idegesítő (és akkor ugye ott van a telefon villogtatás)

yerico1 2011.06.08. 09:42:16

@svanu:
Az gáz, ha itt tart a matematika oktatás. Szerintem nem 1 szomszédod van a moziban, hanem minimum 6, az első és hátsó székek ugyanis átfedéssel vannak előtted és mögötted. De végül is mindegy. Egy bunkó embernek hiába mondod szépen, hogy fogja már vissza magát, azért bunkó, hogy ne fogja fel.
Sokkal egyszerűbb zavarni a telefonokat helyileg, nem is drága, de roppant hatásos módszer.
Csak a sok 12 éves "felnőtt" gyereket az ilyenek zavarják, mert nincs kinek villogni a 24 havi részletre vett iPhone-nal, vagy rosszabb esetben egy alap érintőképernyős telefonnal.

Pernahajder Viktor 2011.06.08. 09:45:00

Én pár éve szoktam le a moziról. Drága és csak az idegesség van az egyre infantilisabb és idiótább populáció miatt. Nem tudom magam beleélni a filmbe a tahó viselkedés, vagyis a viselkedés hiánya miatt.

zati 2011.06.08. 09:50:04

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Hát, én a kommentelővel értek egyet. Én filmet nézni megyek moziba nem hülyéék családi életét nézni. Másfél éves gyerek nem élvezi a mozit. Oda bevinni csak, mert "nincs kire hagyni" egy tahó önzőség a szülőktől - nagyszülőktől.

Én akkor szoktam le a moziról, amikor eegem lett a sok telefonálós, SMS-ezős baromból, meg a felmosóvödörnyi kukoricát befaló disznókból. Egy felnőtt ember nem bír ki másfél órát telefon nélkül? Zabálás vagy ivás nélkül? A csúcs nekem az előttem ülő suttyó volt, a fülében bekapcsolt (!) bluetooth headset, hátrafelé (a képembe) villogó kék leddel. Először kértem, csak a vállát vonogatta. Másodszor felajánlottam, hogy a fejével együtt teszem be a szatyrába. Na akkor kikapcsolta.
Amúgy nem államtitkárnak nézett ki, inkább egy beckham-frizurás divatmajomnak.

Szóval otthon, a nappaliban, a házimozin... És nem a jegyár miatt, hanem a parasztok-városi tahók miatt.

Montezuma 2011.06.08. 09:50:38

"blah 2011.06.08. 09:38:23"

Vedd már észre magad. De várj segítek. Te vagy a bunkó aki a moziban smsezik, telefonál, rádiót bekapcsol, beszélget, fingik, böfög stb és még ő van megsértődve ha leugatják. Így viszont nem érted, hogy mi többiek (normális emberek) miről is beszélgetünk itt. Sajnálom de ez van.

LMicu 2011.06.08. 09:51:05

Egyébként én nemrégen egy templomban, istentisztelet közben láttam, hogy valaki nyomogatja a mobilját.Furcsa ez is.

zati 2011.06.08. 09:54:17

@Montezuma: Gyönyörű.

Kísérletképpen bevezethetnének a mozikban naponta egy-két szigorúan zabálásmentes vetítést. Ezt így is hirdetném meg, a bejáratnál is kommunikálnám, és aki beviszi a kukit-üdcsit, azt azonnal kivezetném.
Kíváncsi vagyok, lenne-e pozitív fogadtatása.
Akkor pl. a 6-os és 10-es előadásra bemehetne bárki, de a 8-asra csak aki vállalja, hogy nem zavarja a többieket.

cicmen (törölt) 2011.06.08. 09:55:30

@Démonmac1: Egyébként, ha rajtam állna, a vip moziban fülhallgatós székek lennének

Ez sem rossz ötlet, de ahhoz mit szólsz hogy smsben kéne elküldeni a film szövegét a nézőknek?

blah 2011.06.08. 09:55:33

@Montezuma: oh ezt írtam volna? Mégis hol? Ha valaki némított telefonnal sms-t ír akkor már telefonál is meg böfög és rádiót hallgat? Na most akkor ki a hülye?

Azt sem ártana észrevenni, hogy milyen szép tábort erősítessz. Levágom az ujját, eltöröm a karját, megverjük. Ez aztán a kultúrember ismérve, meg a tolerancia hiánya.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.08. 09:59:00

@blah: kis helyesbítéssel igazad van. Az olyan prosztók közé, akik a más szemébe villognak a sötétben, valóban nem szívesen megyek. De tudod, vannak másfajta emberek is.

s.lac 2011.06.08. 10:00:18

akkor legyenek szivesek kidobni minden gyereket, ropogos kajat, budos es magas embert mert engem zavarnak. es telleg zavaro a telozas, tegnapelott voltam moziban, csavo elottem okostelefonozott, de par perc utan abbahagyta. de attol meg teny h egy olyan vilagban elunk hha nem veszem fel a telom 2 oraig akkor lesz 82 nem fogadott hivasom, 37 hangposta es 40 szoveges uzenetem. ezert inkabb rezgesre allitom, es ha vki hiv lenyomom, hatha veszi a lapot. es bizony volt mar h meg KELLET irnom egy smst a moziban, mentsegemre legyen mondva, kis kepernyo es alacsony brightness. plusz meg takartam is h veletlenul se latszodjon. az embereknek kene erezniuk mi a megengedett es akkor nem lenne szukseg ilyen hercehurcara

Egyéves Önkéntes 2011.06.08. 10:01:08

Én most voltam moziban kábé 10 év után először és azon lepődtem meg, hogy amikor vége volt, ott voltak nyolcan takarítani és durván 6 vagonnyi mocskot söpörtek össze. mintha bazmeg disznóknak lett volna vetítés.

Egyéves Önkéntes 2011.06.08. 10:02:36

@LMicu: na a másik ami felidegesít, amikor a misén esemesezik az ökör és nem tudom enni nyugodtan a popcornomat

Cr 2011.06.08. 10:03:04

@LMicu: Sok helyen pont az egyházak kezdték el a mobilzavaró használatát. Idehaza ez nem jellemző, mert a nyugger katolikus néniknek, akik misére járnak, nagyrészt vagy nincs telefonja, vagy nem használják.

A mozikban is mehetne a mobilzavaró, a többség védelmében. De amíg csámcsogás van meg szürcsölés, addig fölösleges is ezekről beszélni is. Aki tahó, az tahó, telefon nélkül is zavaró...

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2011.06.08. 10:04:46

Ennyi debillel hogy lehetnek a világ (1ik) vezető 6alma...???

Bellagio 2011.06.08. 10:05:12

@blah:

Egy sotetebb jelenetnel a telefon kijelzoje akkor is baromi eros es nagyon zavaro, johetsz akarmilyen szamolassal.

Montezuma 2011.06.08. 10:07:49

@blah:

"Ha valaki némított telefonnal sms-t ír akkor már telefonál is meg böfög és rádiót hallgat?"

Ha valaki némított telefonnal sms-t ír vagyis más arcába villog a telefon kijelzőjével miközben az a filmet nézné, tehát nincs tekintettel másra, arra nyugodtan mondhatjuk, hogy egy bunkó. Az ilyen "emberek" bunkók nem riadnak vissza a telefonálástól, böfögéstől, rádióhallgatástól sem.

De előre megmondtam, hogy nem fogod érteni, hogy miről beszélünk itt. Idézem: "Így viszont nem érted, hogy mi többiek (normális emberek) miről is beszélgetünk itt. Sajnálom de ez van. "

"Azt sem ártana észrevenni, hogy milyen szép tábort erősítessz. Levágom az ujját, eltöröm a karját, megverjük. Ez aztán a kultúrember ismérve, meg a tolerancia hiánya."

Igazad van a kultúrember ismérve, hogy sms-t ír a moziban meg telefonál...

No, és mért kéne egy bunkóval szemben toleránsnak lennem?

Pihe a lepkelány 2011.06.08. 10:08:23

Egyszer mikor újra elmentem hosszú idő után moziba, leült mellém Mr. Fokhagyma.

s.lac 2011.06.08. 10:10:45

ja es megjegyeznem h meg kell valogatni a filmet. szombat este karib tenger magyarul hat meg is erdemled a nagycsalados meg bunkoinvaziot. thor eredeti nyelven keso este (mivel 3d ezert nincs felirat) teljesen kulturalt volt, nem is voltak sokan, es ugye mindenki figyel h ertse, kevesebb a ragcsalas-telozas

cicmen (törölt) 2011.06.08. 10:11:51

@EÖ: A miséről jut eszembe. Értekezleten megcsörgettem a főnökömet rejtett számmal, amikor a beszámolót tartotta. Kellemesen vörös lett a búrája.

LMicu 2011.06.08. 10:16:48

@EÖ: Tájékoztatlak, hogy a templomban általában nem popcornt szoktak enni.

labi 2011.06.08. 10:19:24

@zati: "Kísérletképpen bevezethetnének a mozikban naponta egy-két szigorúan zabálásmentes vetítést."

Ha lesz ilyen akkor azonnal szólj, mert akkor újra elmegyek moziba.
Jelenleg sokévente egyszer sikerül elrángatnia valakinek ilyen helyekre és akkor mindig csak megerősödik, hogy nem kell nekem a zacskózörgető-kukoricazabáló-szürcsölő-telefonáló népség. (mert uge aki másfél-két órán át nem zabál az éhenhal, aki nem iszik az szomjan hal, és aki nem telefonál annak leépül az agya vagy mittudomén. :)

cicmen (törölt) 2011.06.08. 10:21:22

@LMicu: Tájékoztatlak, hogy a templomban általában nem popcornt szoktak enni.

Az attól függ! A zsinagógában libakolbászos hotdogot, a görög katolikusban gyrost és a baptistában nyomják a popcornt! :))))

Mikrobi 2011.06.08. 10:21:40

Hogy vették egyáltalán észre? Ennyire feltűnő, ha valakinek világít a telefonja? Elég érzékeny vagyok a hangos beszédre, nem megfelelő helyen felnyerítésre, pattogatott kukorica-zörgésre, telefoncsörgésre, de sose venném észre, ha valaki csak egy sorral előttem SMS-t írna.

blah 2011.06.08. 10:22:32

@Montezuma: oh hát ilyen szabályszerűséget még nem hallottam. Ha valaki teszem azt szereti a sárgarépát abból le tudod vezetni, hogy buzi?
Neked tényleg azt tudom tanácsolni, hogy költözz az erdőbe, ott nem lesznek ilyen megrázó élményeid.

@Bellagio: szoktál sötét filmekre is járni vagy csak alacsony az ingerküszöböd mint a "normális" emberek nagyrészének?

zsoltix 2011.06.08. 10:22:38

Ha meg valaki nem hallotta: V.F.J.-Aradi: Moziban felejtett mikrofon users.atw.hu/vargafj/mp3/34Mozi.mp3

Hegyirablo 2011.06.08. 10:24:12

@mireina: Teljesen igazad van, annyit hozzá téve, hogy véleményem szerint nem egy hónapig felhasználható ingyenjegy járt volna nektek, hanem egy hónapon keresztül ingyen nézni meg, bármit.

Ha nincs időd felhasználni ingyenjegyet, akkor meg legközelebb keress meg! :)

Bubu80 2011.06.08. 10:26:11

Sziasztok!

Sajnos ma már nem tanitják az iskolákban a helyes viselkedési formákat, pedig nem ártana! Ime itt van néhány alap etikai szabály, hogyan nem illik viselkedni:

1. Étterembe, vendéglátóegységbe nem lépünk be égő cigarettával a kezünkben! ( a legnagyobb parasztság ami létezik, megbocsájthatatlan)

2. Étterembe vagy bármilyen üzletbe nem lépünk be mobiltelefonnal a fülünkön(értsd: fejezd be a beszélgetést mielőtt belépsz a helyiségbe!)

3. Szinházban, moziban az előadás ideje alatt a mobiltelefont és hasonló társait kéretik KIKAPCSOLNI!

Igazából az első két pont nem is ehhez a témához vonatkozik, de nem árt ezt is tudni, szakmámból kifolyólag sűrűn találkozom ilyen esetekkel, és elég vérlázitó tud lenni, sajnos az emberek etikai ismerete ma a 0 körül forog(tisztelet a kivételnek), és ez csak egyre rosszabb lesz, köszönhetően a ValóVilág és társainak, sajnos ezen nevelkedik az új generáció, szomorú jövőkép!

cicmen (törölt) 2011.06.08. 10:27:18

@blah: Ha valaki teszem azt szereti a sárgarépát abból le tudod vezetni, hogy buzi?

Ha pénisz alakúra faragja akkor az gyanús!

2011.06.08. 10:33:07

@svanu: Tévedsz ! a sötétben zavaró a máshonnan jövő erős fény amit a mobilozással csinálnak.
Ha filmet nézni megy, akkor miért nem filmet néz? Miért smsezget, meg twitteretik közben ?
Ostoba barmai istenállatkertjének az ilyenek.

Cobs 2011.06.08. 10:35:33

én meg akkor mennék ujra moziba ha a sok sajt zabáló meg cola szürcsölgető eltakarodna onnan a f.szba, már elnézést...undoríto és élveszhetetlen ugy filmet nézni hogy zacsko ropogást meg szürcsölést köll hallgatnod, esélyed nincs ráhangolodni hangulatilag a filmre és beleélni magad a történetbe....

undorító egy bagázs aki ilyen modon élvezi a filmnézést...és lehet hogy egyébként tökr nomrális emberek, lehet hogy van 3 diplomájuk de kikészülök tőle...

v2peti 2011.06.08. 10:38:27

"pár évvel ezelőtt a mammut moziban az egyik teremben egy fickó a telójával vette fel a filmet.. a mozisok kivitték a srácot és hívták a rendőröket. Másnap megejelent a cikk az indexen (ha jól emlékszem) és kábé minden második hozzászólás a mozisokat anyázta... ezekután mégis mi a francot várhatunk el egy mozitól, ha csinálja a dolgát, de mégis a fél netes társadalom elküldi anyjába... "
Egy telóval felvett filmmel nem érdemes kalózkodni! Kb. akkora hülyeség mint most másolt VHS-en árulni a piacon az Avatart!
Más kérdés, hogy a mobil használata zavaró! Tehát, a kidobás jogos volt!

Hegyirablo 2011.06.08. 10:39:33

@blah: Cimborkám, vedd már észre, hogy egyedül maradtál a véleményeddel (illetve van még egy-két retardált, de azok nem számítanak, mert 6-an értek fel egy normális ember értelmi szintjére)!

Montezuma 2011.06.08. 10:41:23

"@blah: oh hát ilyen szabályszerűséget még nem hallottam."

Ezt nem is kétlem. Mivel te vagy a bunkó aki moziban smsezik így kétségtelen, hogy nem hallottál semmiféle szabályról, szabályszerűségről.

PerDüll 2011.06.08. 10:42:36

Úgy hallottam, ezután kissebb lesz a mozitermek befogadóképessége, hogy a széksorok között nagyobb legyen a hely. Ugyanis a pattogtatott kukorica és a cukros lónyál már nem elég. Ezután mindenki viheti a saját grillsütő felszerelését is, hogy komoly gasztronómiai tartalommal szolgálhasson magának az igényes szórakozás mellé...

Hegyirablo 2011.06.08. 10:43:58

Egyébként én pont az ilyen prosztó, magyar, mozibajáró közönséges közönség miatt szoktam úgy venni a jegyet, hogy leghátsó sor, lépcső mellett. Így mögöttünk biztosan nem ül senki, aki rugdoshatná az ülésem, meg ugathatna, és legalább egyikünk mellett nem ül senki idegen.

Bellagio 2011.06.08. 10:46:25

@blah:

Ugy latszik itt rajtad kivul mindenkit zavar a mobiltelefon fenye a moziban, de csak hajtogasd az igazadat ha jol esik, ne torodj semmivel.

Csak emberek koze ne menj, hanem maradj otthon, kodolj, zabald a pizzadat, idd a koladat es bofogj joizuen.

SALE Kálmán 2011.06.08. 10:49:09

@Bubu80: Konkrétan mégis kit kellene tisztelni? Az eladót, aki lusta visszaköszönni, és ha kérdezek valamit, néz bambán, ha meg akarok valamit, úgy mozdul, mint a betegtetű?

Ha éppen hívnak, hát hívnak, valószínűleg olyasmi miatt hívnak, amiből előteremtem az éttermi számla fedezését.

Színházban jogos, de van ahol direkt szólnak előtte.

Akvyr 2011.06.08. 10:52:14

Hát, én elég gyakran járok moziba, és két kezemen nem tudnám megszámolni hány dolog tud alkalomadtán zavarni, de az sms-ezés nem lenne a listán, mert úgy tűnik szerencsém volt, és ilyennel még nem találkoztam. Bár ha valaki a mobilján nézi mennyi az idő arra odakapja a fejét az ember olyan fényes, szóval meg tudom érteni a problémát, csak nem mondanám jellemzőnek.

GatyaPityu 2011.06.08. 10:56:03

Nem értem, mi a gond egy LENÉMÍTOTT (!) telefonnal a moziban. Ez nem színház, itt nem élőben megy a produkció, és ha valaki halkan, csendben sms-ezni akar, akkor hadd tegye, ő dolga. Nem kell mindent túlszabályozni.

Viszont ami ennél sokkal irritálóbb, idegesítőbb, hogy most már a mozikban is teljesen bevett szokás, hogy film előtt legalább tíz percet reklámoznak minden sz*rt! Nem elég, hogy a szerdát kivéve már lassan kétezer forint lesz egy mozijegy, de ennek tetejébe még sz*ros reklámokat is kell nézni, amit elkapcsolni, lenémítani sem lehet szemben az otthoni TV készülékkel. Menjenek a jó büdös francba a mozik! Én kifizettem a mozijegyet, akkor nem vagyok kíváncsi a rohadt reklámokra. (Reklám alatt természetesen nem a film előzeteseket értem).

Hegyirablo 2011.06.08. 10:57:02

@Bubu80:

Amúgy a tahókat már messziről észre lehet venni a moziban. Például:

- felfelé előre megy a lépcsőn, a nő meg mögötte, lefelé meg fordítva
- a nőt küldi előre, a sorban
- a nő jobb oldalára ül le

A másik kedvencem, leül a helyemre. Mikor szólok neki, hogy a helyemen ül a válasz: "Üres a terem, méé' nem űssz le máshovááá???"

Azért, te paraszt, mert az meg valaki másnak a helye, aki 1,2,5,10 perc múlva érkezik majd, és az illető meg engem fog elzavarni, teljes joggal, miattad!

GatyaPityu 2011.06.08. 10:58:19

@Bubu80:
A kettes ponttal vitatkoznék. Miért kellene egy üzletbe belépve letenni a telefont? Főleg az önkiszolgáló éttermek, és üzletek esetén?

SALE Kálmán 2011.06.08. 11:00:06

@Atro: Én örülök neki, legalább nem gond, ha kések. Viszont a zabálást kitiltanám, a zacskócsörgés idegesítő. Az üdítőkkel szörcsögés is. Ha a paraszt rúgdossa a székemet hátulról, az is.

blah 2011.06.08. 11:01:27

@Hegyirablo: @Montezuma: akkor tőletek is megkérdezem, hogy mentetek e már valamire azzal, hogy eljátszátok a felsőbbrendűt?
Az, hogy egy dologból vízionálsz mindenféle baromságot az kit minősít?
Aztán ilyen érvvel jönni, hogy mert a többség... csak nézd már meg mondjuk ezt a birka országot. Hol tartunk? Beeee

Carlos> · http://banana-daiquiri.blog.hu 2011.06.08. 11:01:31

Ha már itt összegyűlt ennyi mozilátogató - mindenkihez szólok!!!

A mozi nem étkező és nem is a kibaszott nappalitok! Az összes csámcsogó, szürcsölő, zacskócsörgető véglény, aki nem képes alkalmazkodni az adott szocio-kulturális helyzethez, ne jöjjön moziba. Legalábbis olyan moziba, ahol nem a hollywood-i kasszasikereket nyomják. Menjen pláza mozikba, ott már úgyis csak az ő fajtái vannak, ott együtt csámcsoghatnak, böföghetnek, társaloghatnak.

Azoknak a parasztoknak az egyenesági leszármazottjai vagytok, akik a vonaton, felszállás után azonnal előkotorják a rántotthúst, mert 2 óra alatt biztosan éhen halnának.
Az, hogy ti úgy szerettek bámulni ki bambán az üres fejetekből, hogy közben megállás nélkül tömköditek a képetekbe az élelmiszert, orális örömökkel kényeztetve magatokat, az legyen az otthoni magánügyetek, ne a többiek műélvezetét csesszétek el folyton.

Egyéves Önkéntes 2011.06.08. 11:01:50

@Hegyirablo: én olyan udvarias vagyok, hogy ha nő vezet, akkor én állok az anyósülésen, mert nő mellé jobbra nem ülünk!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.08. 11:02:06

@Atro: ügyes, elvégre eddig csak vagy huszonöten írtuk le, hogy nem a hang zavar, hanem a villogás
aki nem jár moziba, miért is pattog itt, mint a kukorica, hiszen láthatólag fogalma sincs róla, miről is van szó?

Hegyirablo 2011.06.08. 11:02:27

@Monsanto: Aki az órát nézi a moziban, főleg a telefonján, az sem való oda, mert valószínűleg túlságosan magas kultúra neki ahhoz, hogy élvezni tudja. Az ilyennek az Amerikai pite való, de az is csak kockakettő tévé vetítésében, mert legalább a hírdetések alatt van rá kis ideje, hogy próbálja értelmezni az eddig látottakat.

pizsama 2011.06.08. 11:03:17

Ahogy Chili Palmer mondta a Be Cool-ban: "If you're important, people will wait."
Tehát ha olyan kurva fontos valaki, akkor igazán megengedheti magának, hogy zavartalanul élvezhessen egy filmet, és 2 óráig ne legyen elérhető telefonon. Csak a csicskákat zargatják a moziban is...

Hegyirablo 2011.06.08. 11:04:14

@blah: Öreg, én nem játszom a felsőbbrendűt, hanem TUDOM, hogy néhány ember felett vagyok kultúrális, erkölcsi, mentális, tudás, műveltég, jómodor, jóízlés, stb. értelmében. Például feletted is!

Bellagio 2011.06.08. 11:04:50

@Hegyirablo:

Speciel a lepcson felfele a protokoll szerint a ferfi megy elore. Ez onnan ered, hogy a holgyek szoknyaja ala ne tudjon az illeto benezni.

A no jobb oldalara leules viszont nagyon gaz :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.06.08. 11:06:44

@EÖ:
És olyankor a kedves mama is az ülésen tartózkodik?

SALE Kálmán 2011.06.08. 11:07:11

@Hegyirablo: Hát persze, senki nem való sehova, te vagy a világegyetem csúcsa. Én meg egy ufó a Tamapura X7-es csillagködből. Leülhetsz, egyes.

@Réka ‎: A villogást hogy látod? A többség nyilván nem a magasra emelve nézegeti. Zárt tér, nagyon kell akarnod, hogy észrevedd egyáltalán.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.08. 11:08:53

@Mentholos Manó: ugyan ma pont semmi dolgom nincs, de még egyszer nincs erőm leírni, talán olvass vissza... ne haragudj! a semmibe bámulás is jobb a szajkózásnál :)

Jofiu 2011.06.08. 11:09:57

Voltam moziban.
1998-ban.
Majdnem jó volt, a rágógumit a székemen kihagytam volna.
Azóta házhoz hozza hállivúd a filmeket.
Pár év késéssel, de az nálam belefér.

Egyéves Önkéntes 2011.06.08. 11:12:00

@Sün‼: udvarias ember a mamának külön autót vesz

SALE Kálmán 2011.06.08. 11:13:36

@Réka ‎:Elolvastam, de még mindig érthetetlen. Majd legközelebb megkérek valakit előttem, hogy próbálja ki. :)

Démonmac1 2011.06.08. 11:18:03

@cicmen: Az smsben elkuldott szöveg szamárság.
A repülőkön (turistaosztály) tokéletesen mukodik a füles, és hogy milyen nyelven kéred. Ez kivédené a zacsizörgető, csámcsogva zabáló disznókat.

A telefon ellen, nincs ötletem.

Most már úgy állok hozzá, hogy inkább letöltöm, de nem fogok veszekedni az emberekkel ha tirpák parasztként viselkednek. Ha a mozi nem tudja betartatni a szabályokat dögöljenek meg.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.06.08. 11:19:15

@EÖ:
Oppárdón, ezt nem tudtam.
Mondjuk a tengeralattjáróban nincs anyósülés, valószínűleg ez az oka.

Bubu80 2011.06.08. 11:19:15

@Bellagio: Hát ezt nagyon rosszul tudod! Pont forditva van. Lépcsőn felfelé mindig a nő van elöl, hogy ha netántán egy rossz lépés következtében hátraesne a férfi meg tudja fogni. Lefelé pedig a férfi van elől, ugyanúgy a nő védelmében.

Akvyr 2011.06.08. 11:19:51

@Mentholos Manó: Hiszed vagy nem, rohadt zavaró a mobil fénye a szemed sarkában. Akinek látószögbe esik az mind odakapja a fejét ha valaki akár csak két másodpercre aktiválja a mobilját.

Bubu80 2011.06.08. 11:22:08

@Bubu80: Ja és ha már sorrendnél tartunk, étterembe pedig mindig a férfi lép be elsőként, kifelé menet pedig a nő az első!

kaosz 2011.06.08. 11:23:40

@McLucas: Itt tenném fel a kérdést mi végre való az, hogy valaki egy mobillal vagy egy nyomorult kamerával felveszi a moziban vetített filmet?
Az ilyen felvétel nélkülözi a színek telítettségét, a kontrasztokat, az élességet, fókuszálást egy nagy halom sötétszürke-fekete pixelvarázs lengi körbe az egész amúgy is homályos felvételt és akkor a hangról meg a böfögésekről nem is beszélve. A mobil meg ehhez képest még trágyább lehet.

Egyéves Önkéntes 2011.06.08. 11:24:20

@Bubu80: sőt, tüsszentéskor sem parasztosan egészségére, hanem "tüsszentését észrevettem" amire a válasz "figyelmességét köszönöm"

az udvariassági formulák nagy része manapság már baromság

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.08. 11:24:25

@Monsanto: majd világítsunk be @Mentholos Manó: ablakán, amikor tévézne :)

SALE Kálmán 2011.06.08. 11:24:37

@Monsanto: Najólvan, ha ennyien mondjátok, elhiszem.

SALE Kálmán 2011.06.08. 11:26:10

@Réka ‎: Nem tévézek. És van redőnyöm is. :)

Bubu80 2011.06.08. 11:27:14

@Atro: Önkiszolgáló étterem rendben van, ok, de étterembe és akkor igy fogalmazok, kisebb üzletbe nem illik.
Gondolj bele, ha eleve telefonálva mész be egy üzletbe vagy étterembe, hogy köszönjön neked szerencsétlen eladó, vagy pincér, na most megvárjam amig befejezi, vagy vágjak a szavába?!

Bubu80 2011.06.08. 11:29:42

Mellesleg manapság már a köszönés is luxus egyes embereknél, sajnos!

cicmen (törölt) 2011.06.08. 11:32:56

@Sün‼: Mondjuk a tengeralattjáróban nincs anyósülés

De van! A torpedónyílás előtt!

장현승 사랑해요 2011.06.08. 11:33:53

@Rigor_mortis: azért zavar, mert világít a kibaszott telefon, és elvonja a tekintetemet, bármennyire koncentrálok.

egyébként én tűrni szoktam, mert ha az ilyenek nagyon idegesítenének, nem járnék moziba. hozzá tartozik. pl. a nevetést, 1-1 vicces beszólást kifejezetten bírom. de a mobil fénye, vagy ha kinyitják az ajtót, nem jó.
de egy kicsit azért zavarnak.

DanZi 2011.06.08. 11:33:56

ja, amúgy Faraday kalitkát a nézőtér köré, ozt heló...

Kurt S. Earp 2011.06.08. 11:35:13

A demokratikus körülmények között megalkotott szabályok és törvények betartása és betartatása a civilizáció alapja.
Mint a kommentekből is látható, sajnos vannak civilizálatlan országok, ahol ezt az egyszerű igazodási pontot sem lehet átpréselni a pattogatott kukoricát csörgető, zacskót ledobó, folyamatosan csacsogó, mobilvillogtató polgártársak szürkeállományán. Nos ezekben az országokban is létezik a problémára megoldás. A vetítés kezdete előtt, a következő feliratot kell lefuttatni a vásznon:

Tisztelt nézőink! Egy nemzetközi kutatócsoport, felmérést végzett azon látogatóink között, akik a vetítések alatt is használják mobiltelefonjaikat. Az anonim, de kényes adatokra is rákérdező kérdőív eredményét az alábbiakban foglalták össze:
a vetítések alatt mobilozók
27% -a zsidó
31 %-a roma
23%-a muszlim
19%-a homoszexuális.
Nyilvánvalóan akadtak átfedések, a statisztika készítői ilyenkor azt a tulajdonságot jelölték meg, amelyet az alany önmagára nézve dominánsabbnak érzett pl. Inkább vagyok zsidó, mint cigány ill. Inkább vagyok buzi, mint muszlim.
Filmszínházunk vezetősége határozottan elutasít minden faji, nemzeti, etnikai, vallási vagy szexuális kisebbséggel szembeni intoleranciát és a multikulturalizmus elkötelezett híveként, arra kérjük a kérdésben nem érintett látogatóinkat, hogy e sajátos viselkedési jelleget produkáló polgártársaink irányában fokozott türelmet és megértést tanúsítsanak.
Jó szórakozást kívánunk!

A jogvédők majd örjöngenek e durva viccen, és hiába tudja majd mindenki, hogy a felmérés kamu, a siker mégis garantált, ami a bunkók számának radikális csökkenésében lesz mérhető.
Mert olykor a valóságnál is fontosabb a látszat, és a kimondatlanul is jelen lévő ítélet alóli kibújás vágya.

Hegyirablo 2011.06.08. 11:36:00

@Bellagio: Tévedés. Az etikett (és nem a protokoll, mert az teljesen más) szerint a lépcsőn felfelé a nő megy előre, mert ha megbotlik, és hátraesik, akkor a férfi el tudja kapni. Ugyan ezen oknál megy a férfi lefelé előre.

장현승 사랑해요 2011.06.08. 11:36:11

@Mentholos Manó: te vagy régen jártál moziban, vagy jó helyekre jársz. vagy te vagy az az egyetlen idióta, aki csakazértis nyomogatja a mobilját, és ettől nem tűnik fel neked.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.06.08. 11:36:25

@cicmen:
Pff, akkor az valami újabb kiadás lehet.

Hegyirablo 2011.06.08. 11:37:03

@Mentholos Manó: Fáj az igazság, tudom, de viseld ember módjára, már ha megy a dolog.

장현승 사랑해요 2011.06.08. 11:37:57

@Atro: egy lenémított és lesötétített és lerezgéstelenített mobillal semmi gond.

zavaró a legkisebb fény is a vásznon kívül, ennyi.

Hegyirablo 2011.06.08. 11:39:55

@Bubu80: Ja, látom be is írtad neki.

Egyéves Önkéntes 2011.06.08. 11:40:08

@Hegyirablo: @Bubu80: Régi könyvből dolgoztok, az még nem rendezi a transzvesztitákra vonatkozó szabályokat.
Ő hová üljön? Jobbra vagy balra?
Lépcsőn hol menjen? elől vagy hátul?

장현승 사랑해요 2011.06.08. 11:41:49

@PerDüll: az arénában van vmi vip terem svédasztallal, mindennel.

Hegyirablo 2011.06.08. 11:41:53

@EÖ: "az udvariassági formulák nagy része manapság már baromság"

Ezek szerint akkor te egy kurvával jársz mindenhová, leülteted bal kéz felől, előre küldöd az étteremben, stb. Hát van ilyen, bizonyos szint alatt a rendes nők nem állnak szóba, azoknak marad a kurva, azt meg nem zavarja, ha bal kéz felől ültetik le...

cicmen (törölt) 2011.06.08. 11:42:34

@Démonmac1: Az smsben elkuldott szöveg szamárság.

Jajjjjj! Akkor hiába törtem a fejem!

Bellagio 2011.06.08. 11:43:27

@Hegyirablo:

Egyetemi Protokoll tankonyvben ez van, hiszek neki.

장현승 사랑해요 2011.06.08. 11:43:30

@kaosz: ennek ellenére szokták tölteni az idióták az ilyen torrenteket, amíg nem jön ki jobb minőségben.

SALE Kálmán 2011.06.08. 11:43:42

@장현승 사랑해요: Elég régen, de ma tervezem. Multiplexekbe járok, ott vannak olyan időpontok, amik nekem is megfelelőek. Nem szoktam nyomogatni. :) Mondjuk az időt megnézem rajta, de nem veszem ki a táskából, és elképzelni sem tudom, hogy az valakinek feltűnjön.

Továbbá, az a tapasztalatom, hogy aki folyamatosan bunkókat lát maga körül, annak a két füle között lesz a probléma. Érdekes módon én kimondottan kedves, udvarias, mosolygó, tisztelettudó embereket látok szinte mindenütt. Pedig ez is magyarország.

SALE Kálmán 2011.06.08. 11:47:41

@Bellagio: Hát igen, van aki észosztás helyett inkább hallgatna, és kiganyézná az ólat. :)

escaper215 2011.06.08. 11:49:15

Azon, hogy valaki képes abból ügyet csinálni, hogy popcornt eszik valaki a moziban, eléggé meglepődtem. Az a baj, hogy legközelebb már az is baj lesz, ha egy vígjátékon röhögök egy jóízűt vagy a barátnőm sikolt a horrorfilmen. Itt jópáran úgy beszélnek a moziról, minth tényleg valami szakrális hely lenne, ahol némán, vigyázzban kell ülni, s csak előre lehet nézni. Régen a moziban még cigizni is lehetett, manapság meg már a seggemet sem vakarhatom meg anélkül, hogy valami sznob idióta rám ne morduljon.

Szóval akik a "csámcsogók" ellen vannak, ugyanúgy tudom javasolni nekik az Art mozikat meg egyéb művészmozikat, mert bizony napjainkban nem az a bunkó, aki popcornt, üdítőt, nachost, m&m's-et, túrórudit stb. vesz és fogyaszt abban a moziban, ahol eleve ilyesmiket árulnak. Hanem az a bunkó, aki ebbe beleköt, lázad ellene és képes mást alacsonyabb rendűnek titulálni emiatt.

j311 2011.06.08. 11:49:47

óóó de jó is lenne ha itthon is kivezetnék az ilyen bunkókat...

Hegyirablo 2011.06.08. 11:49:48

@Bellagio: Akkor még egyszer leírom, hát ha megérted. Protokoll, etikett nem ugyanaz. Belát a szoknya alá? Ugyan már, ne nevettesd ki magad! Az etikettet nem a '60-as években vagy az után írták, mikor megjelent a miniszoknya, ami alá a lépcsőn esetleg be lehetett látni. Áruld már el nekem, hogyan látsz be egy bukáig, vagy földig érő szoknya alá a lépcsőn? Még lehajlással sem.

Meg azt áruld el még kérlek, melyik ez az egyetemi Protokoll könyv, úgy is megyek ma FSZEK-be, majd belenézek!

flimo13 2011.06.08. 11:51:43

Találós kérdés: mi zavarta jobban a vetítést: az sms-ező nő, vagy a neki többször is szóló, majd kivezető biztonságiak műsora?

SALE Kálmán 2011.06.08. 11:53:38

@escaper215: Manapság az a tendencia, hogy a bunkók (amikor felhívják az ő figyelmüket rá, mennyire nagyon bunkók is ők) illendő szégyenkezés és magukba szállás helyett megsértődnek, és kikérik maguknak.
Ez nem baj, egy bunkótól nem is lehet mást várni. De a lényegen nem változtat. :)

kispestipeti 2011.06.08. 11:57:10

Nagy valószínűséggel a csilivilin 2lehengerlő képvilágú, hangos, erőszakos, a valóságtól minél jobban elrugaszkodó de nagyon silány tartalmú szuperprodukciók nem kötik le a nézők egy részét. Ezért megpróbálják elfoglalni magunkat, amivel tudják. Azt pedig már régen felesleges elvárni bárhol, bármikor, hogy a feltörekvő, öntudatos, trendi, fogyasztói életet élők egymásra tekintettel legyenek. Szívatják (szívatjuk) egymást úton-útfélen. Nem kell ehhez moziba menni.
A suttyósodás megállíthatatlan.

Bubu80 2011.06.08. 11:59:37

@Bellagio: Rendben, de ne keverd össze a protokollt az etikettel! Úgy tűnik ma már a tankönyveknek se lehet hinni.

Nekem van egy II.világháború előtti kis füzetecském, az a cime: "Egy kis illemtan" kicsit kopott, meg barna már, túlélt háborút, árvizet miegymást de benne van minden. Ha csak a felét betartanák az emberek, virágzó társadalomban élnénk!

Kurt S. Earp 2011.06.08. 12:00:57

@escaper215: A mozielőadások végén, kifelé menet szinte rendszeresen bocsánatot szoktam kérni a takarító srácoktól-lányoktól amiatt az iszonyat miatt ,amit az egyáltalán nem bunkó nézőközönség a moziteremben hagy. Ezer tomboló disznó nem képes ilyen szeméttelepet hagyni maga után. Én szégyellem magam és szó szerint én kérek elnézést. A popcorn beengedése a moziterembe a sutymerák amerikai-konzumidióta tahóság és seggnyalás netovábbja.
Mellesleg- úgy gondolom- ha van olyan, akinek nem kell bemutatni ennek az eredményét , az éppen az a gyerek, aki a széttaposott rágók ás kiömlött chipsek, kukoricák között ganajozik.
A filmélményhez kapcsolódó érzelmi reakcióknak ehhez semmi köze.

biohazard 2011.06.08. 12:01:35

Ennyi csicska van, aki nem nem képes két órára kikapcsolni a mobilját?

Bubu80 2011.06.08. 12:02:59

@Hegyirablo: Látom már irtad te is :)

Zabkása 2011.06.08. 12:03:52

annyira vicces, amikor a sok Dredd bíró mondogatja, hogy miért nem lehet kikapcsolni meg aki smsezik is kapja be stb meg csak a csicskákat lehet zavarni. Aki hangosan csörög, csipog stb az kapja be, de hogy ha rezeg a teló a zsebemben és jön egy sms, akkor válaszolok. Evidens nem ott kezdek én társalgást nagy unalmamban.....
meg legyen egy SZÉLSŐSÉGES eset:
Évekkel ezelőtt barátommal elmentünk moziba, mert a hugának szülinapi zsúrja volt, mi nem akartunk zavarogni a sok kis kozmetikustanonc között, elmentünk moziba..... fél közepén REZGETT barátom telefonja, felvette suttogva (én sem hallottam mellette), viszont az arcáról leolvastam h baj van: épp a bulin meghalt a nagymamája. Tényleg az ú kurva anyját, hogy nem nyomta ki a saját szüleit amikor hívta.......

.lll. 2011.06.08. 12:03:57

@Sün‼:

következik a ki nyel ma?aki kérdez: Mejkmer Mihály

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.06.08. 12:07:02

@lófő:
Ma a "kit pipukáltatnak meg" című vetélkedő lesz.

escaper215 2011.06.08. 12:08:04

@Kurt S. Earp: a szemetelés, undorító disznóól kreálása természetesen nekem is szúrja a szemem (és nem csak moziban). Puccos éttermekben is jártam már úgy, hogy öltönyös fickók tele szájjal röhögcséltek és borítgatták a vörösbort az asztalukra. Aki egy vödör popcornnal és egy liter kólával megy be (mint néha én is), az is tud kulturáltan viselkedni, nem jelenti azt, hogy attól már egy undorító disznó, ahogy itt többen írták már. Én pl. sosem szürcsölöm ki az üdítő utolsó pár kortyát, mindig marad az alján annyi, amit már némán nem lehetne felszippantani. Azt vagy a végén iszom meg, vagy kidobom, ahogy van. Volt, hogy a földön tapogatózva kerestem meg egy leesett szem popcornt, amit gondosan elcsomagoltam, hogy végül a kuka kajálja be helyettem.
Lényeg a lényeg: aki kulturált ember, az a moziban is az marad. Bekapcsolt mobillal, popcornnal, chips-szel, mindennel. Aki meg nem az, feltalálná magát a büfé nélküli, jelzavarókkal ellátott termekben is.

átlátó 2011.06.08. 12:08:38

Sok suttyó mozit öl.

SALE Kálmán 2011.06.08. 12:13:28

@escaper215: Remélem akkor képes vagy a büfizést is elfojtani, továbbá a film végéig visszatartani a szellentést, és csámcsogás nélkül tömöd a fejed. A zörgő zacskóval nem tudom mit csinálsz.
És továbbra sem értem, miért nem lehet zabálás nélkül kibírni két órát.

biododírium 2011.06.08. 12:16:19

Amikor nagy ritkán moziba megyek, alap, hogy teló kikapcs. Se engem, se mást ne zavarjon. Véletlenül sem akarok, még egy sms-t sem elolvasni film közben.

Ha meg vki milliós üzlet miatt vár fontos hívást, vagy asszony szülhet bármikor, vagy szülő haldoklik a kórházban, akkor ne moziban töltse az idejét. Mást el nem tudok képzelni, hogy amiatt ne kapcsolhatnám ki 2 órára a telót.

Szóval alap kulturáltsági kérdés is egyben és emiatt a "világítós" mellett ülőknek is joggal van meg a véleménye, max nem mondják a szemébe. Ha a haverom csinálná mellettem, neki is megmondanám, hogy fejezze be.

biohazard 2011.06.08. 12:17:33

@Zabkása: Ha a közelemben pötyögtetsz sms-t, akkor szólok kétszer, harmadszor nyakonváglak. Előfordult már.

escaper215 2011.06.08. 12:17:39

@Mentholos Manó: én elég sok mindent nem értek, mégis elfogadom.

cicmen (törölt) 2011.06.08. 12:17:58

@Zabkása: Tényleg az ú kurva anyját, hogy nem nyomta ki a saját szüleit amikor hívta.......

Na itt a mindent megmagyarázó!
Ne kapcsold ki hagy csörögjön a moziba is!
Hátha jönnek az ufók és te nem tudod meg időben, ugyanis a nagyanyád nem tud felhívni! Ha beteg a nagyanyád ne menj moziba!

SALE Kálmán 2011.06.08. 12:18:58

@escaper215: Akkor mozibajárkálás helyett tanulj inkább. Az élet elég egyszerű, ha nem maradsz meg a szabvány trágyatermelőautomata szintjén.

Zabkása 2011.06.08. 12:19:25

@biohazard: ha üzenetet kapok, egyik kezemmel kitakarom a telefonom, hogy ne zavarjon mást (én szememnek se jó).
hangot nem ad a gomb mert iphone, azt meg h te nyakon vágsz.... hát meg lehet próbálni, itt mindenki kurvabátor neten :D 150 kommentből minden 3. verőlegény, mellesleg az is a kultúr ember ismérve, hogy pofánbasz valakit..... bár nem én vagyok a te embered hidd el ;-D

Démonmac1 2011.06.08. 12:20:15

"장현승 사랑해요 2011.06.08. 11:41:49
@PerDüll: az arénában van vmi vip terem svédasztallal, mindennel. "

A "svédasztal" az ólcsókategóriás, akármelyik holtelben lepipálják. Egy kis olcsó sonka egy kis olcsó sajt..tipikus szűkmarkú nulla semmi.
Tény hogy össze tudod szedni magadnak és bevinni, de a az előtted lévő fotelben valami paraszt előszedi a mobilt, akkor a szemedsarkából, látod a fényt.

SALE Kálmán 2011.06.08. 12:20:21

Melyiket nézzem, a Riot vagy a Kungfu panda kettőt? Annyi itt a moziba járó, biztos láttátok mindet.

Zabkása 2011.06.08. 12:20:41

@cicmen: ki írta h csörgött? ülj le egyes...... rezgett mert le volt némítva.... ennyi. Hogy értetted meg a postot ha egy komment is nehézséget okoz?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.08. 12:21:21

@Zabkása: 'ha rezeg a teló a zsebemben és jön egy sms, akkor válaszolok. '
ez mitől törvényszerű? ha egy órával később válaszolsz, akkor mi van?
a halálhírről pedig - sajnos a szomorú híren az égvilágon semmit nem változtat, hogy egy órával később tudja meg.

SALE Kálmán 2011.06.08. 12:21:29

@Zabkása: A kultúrember ismérve, hogy úgy kommunikál veled, ahogy várhatóan megérted. Ha pofánbaszást igényelsz, akkor azzal. :)

escaper215 2011.06.08. 12:23:31

@Mentholos Manó: Rendben, úgy lesz. De ha majd az utcára vonultok a jogaitokért, mindenképp szólj, mert akkor nyugodtan elmehetek moziba.

SALE Kálmán 2011.06.08. 12:24:49

@escaper215: Nem is vártam tőled, hogy a könyvtárba mennél. :D

Zabkása 2011.06.08. 12:25:20

@Réka ‎: és ha én válaszolni akarok akkor mi van? és mondom eddig senkit nem zavart mert még nem szóltak, plusz tekintettel vagyok másokra....

@Mentholos Manó: erős tévhitben élsz, kultúrember nem megy el odáig.... de nem haragszom, hogy nem tudod mert nem vagy az :D na de nem akarok trollkodni, felőlem nekemeshetsz..... de utána ne írj a homárnak h szétkaptak a moziban :D najó nem trollkodom csak elmondtam a véleméynem, mint oly sokan mások. van pro és kontra, ahány ember, annyi telefonos szokás. Van aki nem lérhető napokra, van aki ha nem fogadott hívás van nem hívja vissza stb, legyen szó akár munkáról, akár randiól akármiről..... én meg az vagyok, akit mindig el lehet érni stb. Ez van

escaper215 2011.06.08. 12:26:25

@Mentholos Manó: akkor végülis hazabeszéltél.

cicmen (törölt) 2011.06.08. 12:26:40

@Zabkása: A szülei is elrezegték hogy mi történt?

Különben miért mentetek el a zsúrról? Sok kis kozmetikuslány jó társaság! Te meg a haveroddal mozizol? Ejnye Zabkása barátom!

SALE Kálmán 2011.06.08. 12:26:59

@Zabkása: "erős tévhitben élsz, kultúrember nem megy el odáig.... de nem haragszom, hogy nem tudod mert nem vagy az :D"

Tényleg nem. Sosem melóztam kultúrházban. Egy Verő nevű embernek már igen. :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.08. 12:27:06

@Zabkása: és ha nyakonöntelek a kólámmal, akkor mi van?

Démonmac1 2011.06.08. 12:27:07

@Zabkása: ha látom a telefonod kijelzőjét akkor és véletlenül mögötted ülok akkor megkérlek:"légyszives tedd el, idevilágít zavar"

SALE Kálmán 2011.06.08. 12:29:21

@escaper215: Oké kölyök, legyen tiéd az utolsó szó. De ha rámöntöd a mobilvájúdból a kólát, azért ott helyben eltöröm a kiskezed.

Zabkása 2011.06.08. 12:30:58

@Mentholos Manó: ja valóban, kultúr ember csak kultúrházban fellelhető......

@Réka ‎: hát akkor csak gratulálni tudok :D

úgy estek nekem, hogy eddig egyikőtöket se zavartam :D még ha egy moziban is voltunk, akkor se ugattatok be, mert diszkréten csináltam ;)

de ha mindenki erős meg mindenki bátran öntöget, akkor nyugodt lehet bárki, hogy én visszakézből viszonzom... Réka nicked alapján nő vagy, vagy valami 50 éves szőröd dagadt kamionsofőr.... de talán az mégse ... ha leöntesz.... tudod mit önts le és meglátjuk :D

escaper215 2011.06.08. 12:32:15

@Mentholos Manó: olyat nem csinálhatsz, mert azzal zavarnád a többi nézőt. Amit te ugyebár egyáltalán nem akarsz.

Zabkása 2011.06.08. 12:33:29

@escaper215: ja mert a kólaöntés nem zavar mást? :D szerintem a környéken ülők is kapnának belüle...... meg lehet fel kell állnod, hogy leöntsd a másikat, ami határozottan zavaró....

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.08. 12:34:00

@Zabkása: a válaszommal reméltem, hogy elgondolkozol azon, hova vezethet a 'megteszem, mert megtehetem' mentalitás, amit te is felmutattál.
1. nem válaszolhatsz az SMS-re, mert eleve tilos a moziban bekapcsolt telefonnal ülni, megkérnek minden film elején, hogy kéremkapcsojjaki
2. ha mégis megteszed, készülj fel rá, hogy nem mindenki fogja neked elnézni. ha eddig megúsztad, szerencséd volt, de ez nem jelenti azt, hogy nem vagy ordas, másokat zavaró bunkó.

1bambi 2011.06.08. 12:34:40

Egyszer a MÜPÁ-ban egy koncerten az előttünk ülő pasi használta folyamatosan a ketyeréjét a levelezései lebonyolítására. Olyan magasra tartotta és annyira erős fénye volt, hogy ha akartuk volna, el tudtuk volna olvasni a leveleit.
Nagyon zavaró volt, mert nem azért ültünk be egy koncertre, hogy a sötét teremben az orrom előtt a kivilágított képernyőt bámuljam, ráadásul a férfi percenként mutogatta azt a mellette ülő nőnek is.

Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy több ezer forintba került a jegy, és nekem az az év koncertje volt. Nincsen joga valakinek így elrontani mások szórakozását.

SALE Kálmán 2011.06.08. 12:34:52

@escaper215: Perszehogy, hiszen téged akarlak vele zavarni. :) Biztos engem is kivezetnek majd (veled együtt), de te pár hétig emlékszel majd az esetre.
Aztán legfeljebb beperelsz, és megbírságolnak. Na de ennyit áldozhatok a tandíjadra az élet iskolájában.

escaper215 2011.06.08. 12:35:13

@Zabkása: Igaz. Akkor mégis inkább megiszom az összeset. :)

Zabkása 2011.06.08. 12:36:06

@escaper215: naugye! nekem a legnagyobb bajom a moziban, hogy már a film felénél elfogy a kóla.... nemhogy öntögetni másra :D

escaper215 2011.06.08. 12:37:41

@Mentholos Manó: Itt a lényeg. Te és a magadfajták ölre mennének amiatt, mert valakinek egy kicsit is (mert alapvetően ugyanazon az oldalon állunk) más a véleménye. Látszik, hogy az élet iskolája mellett neked másféle nemigen jutott.

Zabkása 2011.06.08. 12:39:46

@Réka ‎: jó Réka akkor egy mozis randi ma este (ha nem pasi vagy :D ) és akkor meglátjuk, hogy mennyire zavarlak..... ;) :D
megkérik hogy kapcsold ki, hogy ne CSIPOGJON! és az én kezemet kötve hiszem h bárki is megfogja h kivezessen. Mert akkor a fél mozit is kivinnék, mellesleg így is a premier másnaposokon 2 kivételével nincs teltházas vetítés..... azaz csak módjával.
És ha 10es skálán kell osztályozni a zavaró tényezőket, akkor a kólával köcsögdudázó gyökereket teszem a 10esre, akik plusz még röhögnek is ezen bónusz 5 pontért...... akkor az az sms amit elolvasok kitakart telóval, max 2es.... mert engem zavar egyedül

SALE Kálmán 2011.06.08. 12:40:58

@Zabkása: Annak a vacaknak csináltak második részt? Már az első is borzalmasan rossz volt.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.08. 12:46:04

@Zabkása: jó, gyere :D
a kitakart mobil sajnos nem sokat segít egy brutál fényerejű, nagy kijelzős telefon esetén és még mindig nem értem, mi lehet olyan fontos, hogy nem várhat a film végéig.
A szürcsölés nem zavar túlzottan, de mint mondtam, meg szoktam válogatni a filmet, a mozit és az időpontot is, hogy minél kevesebb 'kultúrember' legyen a teremben.

Sasyyy 2011.06.08. 12:46:18

hülye picsa,a torkán nyomtam volna le a telót ha mozizás közben zavar!

Zabkása 2011.06.08. 12:48:46

@Réka ‎: hozzáteszem, hogy az iphonomon automata a fényerő, ezért sötétben kikúrt halvány..... a másik meg h magamtól is van h arra állítom, mert az akksija nagyon szar :D
mit nézzünk? remélem nincs pasid nehogy féltékeny legyen :D

Egyéves Önkéntes 2011.06.08. 12:49:01

kizárólag izlandi művészfilmeket nézek meg eredetiben, így legalább nem gyökerekkel ülök a nézőtéren. Igaz, kicsit halszag van, de ennyit elviselek.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.08. 12:50:11

@Zabkása: eléggé féltékeny, de ha eljössz stockholmba egy mozira, eskü kimagyarázom előtte valahogy :D

SALE Kálmán 2011.06.08. 12:50:54

@Réka ‎: Bármi. Ha elég fontos, felállsz, és otthagyod a filmet. Csak egy film.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.08. 12:53:42

@Réka ‎: mondjuk ha nem várok életbevágóan fontos üzenetet, a film végéig nem is nézem meg a lenémított telefont. Bizonyára én vagyok népszerűtlen remete, és csak velem fordul elő, hogy egy film alatt senki nem keres se telefonon, se mailben, se sms-ben! Tudom, hallatlan!

Zabkása 2011.06.08. 12:53:53

@Réka ‎: félúton tali! :D kólát ott vedd meg hidegen ne hozzad, mert ha rámöntöd, leglaább hűs legyen.... mert kurvameleg van!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.08. 12:55:01

@Zabkása: oké, a kedvedért zérót veszek, hogy ne ragadj majd :D

Teszt.Elek 2011.06.08. 12:56:56

@Zabkása:

Ami a fontos telefont illeti, a HELYES megközelítés az, hogy
1) kinyomja
2) kimegy a teremből
3) visszahívja, hogy mit szeretett volna

Nem állsz neki tehát a moziban sutyorogni és nem.. az, hogy meghalt valaki, nem menti a bunkóságot. Mert az esetek 99.9%-ban szerencsére nem haláleset vagy más probléma miatt hívnak, hanem azért, hogy mész-e szombaton este bulizni a gézáékhoz.

Ettől függetlenül 1-2 ember nevetségesen túllihegi ezt a témát. Egy teljesen elnémított telefonnal semmi gond nincs, amíg azt úgy tartja az illető, hogy ne legyen túl feltünő, pl az ölében használja. Ha jó a film, akkor úgysem arra fogsz figyelni, hogy mit csinálnak körülötted, ha pedig nem jó a film, akkor a frusztrációt ne a körülötted ülőkön éld ki.

A zacskócsörgés és szürcsögés szerintem zavaróbb jóval és azt valahogy mindenki a mozizás velejárójának tartja.

don brada · http://www.sajatwebsite.hu/ 2011.06.08. 12:57:17

Moziba sösmösölni?
Ezér kidobni?
Mivaaan??

biohazard 2011.06.08. 12:57:20

@Zabkása: Tudom, Te is hat nyelvet beszélő 100+ kilós többszörös harcmester vagy, aki modellkedésből él, mint a kommentelők 75 százaléka. Maradjunk annyiban, hogy ha arra kerül a sor, megpróbálhatsz visszaütni, bár ez pityergés közben nehezebben megy majd.

Zabkása 2011.06.08. 12:59:11

@Teszt.Elek: mondom a srác nem is beszélt, csak hallgatta aztán kimentünk.

A néma telefonnal szerintem sincs semmi baj. A másik meg h mindenki jön a fényerővel, ha leköt a film soha nem veszem észre h mit csinál a másik.... de még a szörcsögést se hallom.

De valóban túl van lihegve, az én torkom is majdnem elvágták :D

SALE Kálmán 2011.06.08. 13:01:38

@Teszt.Elek: Mert amíg átmászol a sötét teremben 65 emberen, majd vissza, mert neked abból a filmből még jár, az lényegesen kevésbé zavaró, mint 2 sec tompított kijelzőjű világítás.

A zacskócsörgetés a tahók velejárója, és tényleg idegesítő. A vedelés, böfögés, fingás is. Nem velejáró, de egyes tahók harcolnak a jogaikért, rájuk kell hagyni, vagy a tudtukra adni, hogy ez nem helyes (lásd fentebb, kézeltöréses javaslat).

Zabkása 2011.06.08. 13:12:13

@biohazard: 100 kilós, 2 idegen nyelven beszélő egyetemista vagyok. nem harcművész, de a konditerem miatt mondjuk nem épp nyámnyila. de miért is esel nekem? én senkinek nem mondtam h majd így meg úgy szájbaverem...... csak minden második kommentelő az, amit leírtál. de ahogy látom te is :D

escaper215 2011.06.08. 13:17:09

@Zabkása: szerintem hagyd rájuk. A testi erőszak gondolata valamilyen megmagyarázhatatlan élvezethez juttatja őket ágyéktájon. Szerintem ne legyünk semmi jónak az elrontói. Meghívhatlak egy sörre?

Zabkása 2011.06.08. 13:21:02

@escaper215: mehetünk köszi! ;) :D következő kör az enyém

Kuruttya 2011.06.08. 13:25:17

Jó nagy parasztok a mozi üzemeltetői.

Páneurópai Harci Kos 2011.06.08. 13:28:39

@Álmos: "Jó nagy parasztok a mozi üzemeltetői. "

ugyan miért?
Ki van írva hogy tilos? ki van írva.
Megszegte? megszegte.
egyes, leülhetsz

Kuruttya 2011.06.08. 13:29:27

@Páneurópai Harci Kos: értelmetlen fasz szabályokat hozni is parasztság.

666E 2011.06.08. 13:36:37

@Zabkása:
zabkása bakker..
és utána milyen jó lehetett tovább nézni a filmet ami már gondolom totál el lett rontva a hír miatt. megérte?
ha a film után tudod meg a hírt sokkal jobban jársz magyarul történeted is azt bizonyítja, hogy pont nem éri meg film közben bármi kizökkentőt hallani/olvasni, ennyi.

Zabkása 2011.06.08. 13:38:24

@666E: hát ez nem egy választható dolog...... nem néztük végig a filmet, egyből ki és kocsiba be. Nem az én rokonom halt meg, de mondjuk nála szerinted mennyire számított h most a filmnek nem láttuk a végét? Még én is leszartam hát még ő.

Páneurópai Harci Kos 2011.06.08. 13:40:51

@Álmos: Nem értelmetlen, sokunkat zavar, ha valami őstulok mobilozik a moziban.

AnasztáziaTas 2011.06.08. 13:41:36

Én azzal értek egyet, hogy a film eleji reklámokat le kellene tiltani.
Telefont nem elnémítani, pláne felvenni, beszélgetni bunkóság. Amúgy meg ha moziba mész, akkor számítani kell arra, hogy nem lesz olyan kényelmes, mintha otthon néznéd a nappaliban (viszont sokkal nagyobb a képernyő), emberek közé mész és sajnos nem mindenki tolerálja a másikat. Szerintem lehet enni, inni, csak meg kell próbálni lehetőség szerint ezt úgy csinálni, hogy a másikat ne zavarja. Ennyi.
Ja és lépcsőn fölfelé a férfi megy elöl.

Kuruttya 2011.06.08. 13:41:47

@Páneurópai Harci Kos: kurva szar lehet neked ha már az is zavar, ha valaki SMSEZIK melletted

Páneurópai Harci Kos 2011.06.08. 13:47:08

Alapesetben az ember azért fizeti a mozit, hogy azt zavartalanul meg tudjon nézni x filmet. Ha mobillal arconvilágítanak az nem mondható zavartalanságnak.

Aztán csodálkozik a mozi, hogy az ember inkább dvdn, vagy letöltve nézi meg, mert nem akar konfliktust.

Teszt.Elek 2011.06.08. 13:47:22

@Mentholos Manó: Itt nem SMSezésről beszélünk, hanem telefonálásról.

Azt pedig, ha fontos, akkor igenis menj ki és intézd el ott. Ha rádjön a hasmars, gondolom azt se a moziteremben intézed el.

Az SMS-ről már kifejtettem, hogy szerintem közel sem olyan zavaró, mint azt sokan írják.

Ami pedig a visszamenetelt illeti: nos ezen vitázhatunk.. el lehet fogadni, hogy nem engednek vissza előadás közben, mert valóban rontod a többiek élményét a mászkálással. Tehát eldöntheted, hogy fontos-e annyira a telefon (vagy egyéb dolgod), hogy ezért lemondj a filmről. Ha igen, akkor lelépsz. Ha nem, akkor visszahívod film után, csomót kötsz rá, stb.

Kevés olyan vészhelyzet van egy ember életében szerencsére, ami ne tudna várni egy órát, vagy kettőt.

Páneurópai Harci Kos 2011.06.08. 13:49:48

@Álmos: Ha belevilágít a szemembe zavar. Általában szólok is.

Bunkóföldén divat a telefon bekapcsolva hagyása színházban meg moziban.

GatyaPityu 2011.06.08. 13:50:52

@Réka ‎:
Áruld már el nekem, hogy mi villog egy lenémított telefonon üzenetírás közben. Te összekeverted a karácsonyfa izzósort vagy a disco-ban a stroboszkópot a mobiltelefonnal. :P
Ja, és lehet, hogy huszonöten írták le előttem, de felőlem akár száznegyvenhatezer-ötszázhuszonöten is leírhatták, ugyanis általában csak a legutoljára érkezett 5 - 10 (maximum húsz) db hozzászólásnál többet úgysem olvasok el, ugyanis időmilliomos sem vagyok, hogy több száz hsz.-t olvasgassak végig. Ha minden hsz.-t elolvasnék, akkor egész nap csak a gép előtt ülhetnék... (Mellesleg hsz.-ek kb. fele úgyis OFF szokott lenni)

Mamzel · http://mamzel.blog.hu 2011.06.08. 13:51:38

Sziasztok.

Kábé 3 hónapja esett meg velem a következő történet.

Megnéztem a moziban A következő három nap című filmet. A történet az, hogy egy férj annyira szerelmes a sitten ülő feleségébe, hogy megszökteti onnan.

Két 35 körüli nő ült mögöttem, akik megállás nélkül kommentálták az eseményeket, ráadásul butaságokkal. A film negyedénél már egyre idegesebben hallgattam a feltűnősködésüket. Ekkor a partnerem rámnézett, és azt mondtam neki:
- Percek kérdése.
Tudta ezek után mi következik.

Egy perc múlva hátrafordultam, és nagyon-nagyon-nagyon kedvesen megkértem a lányokat, hogy úgy beszélgessenek, hogy azt ne halljam. Szerintem ez egy kifogástalan kérés. Az egyik nem nézett a szemembe, a másik fölényesen közölte, hogy megpróbálják.

A műsor sajnos folytatódott. Hosszú percekig gondolkodtam azon, mit tegyek. Ezalatt a film jelentősen vesztett az élvezeti értékéből. Nem mondom, felejthető darab, de azt már soha nem tudom meg, milyen lett volna, ha nem zavarnak a mögöttem ülők.

És csak pofáznak.
És csak rötyögnek.
És csak rúgdossák a széktámlámat.

Felnőtt, 35 év körüli nők. Eszembe jutott egy Churchill parafrázis: Lányok, én lehet, hogy köcsög vagyok. De én még lehetek kevésbé köcsög, ti viszont már soha nem lesztek 24 évesek.

De ezt nem tartottam elegánsnak.

Úgyhogy inkább megint hátrafordultam, és megkérdeztem, hogy ez már a próbálás-e. Grimaszolást kaptam válaszul. Ekkor fogtam a téli kabátomat, felálltam, és kinyitottam előttük, hogy mások még pont lássák a filmet, de ők már ne. Így tartottam egy darabig, majd azt mondtam:
- Hát így érzem magam.

Ezután egy kicsit lenyughattak, de azért a film végéig kitartott a szolíd alapzaj. Pont az, amiért még nem hívod a biztonságiakat, de már baromira idegesít. Azon morfondíroztam, mi lenne célravezető. Volt nálam egy félig teli vizes palack. De akkor mit iszom. Aztán eljátszottam a gondolattal, hogy mi az, amiért a mozinak érdekében állna eltűntetni őket. Megvan. Növekvő tónusban elkezdem mondogatni, hogy "Kamera! Nálatok kamera van? HÉ, EZEK FILMEZNEK!"

Amire képzeletben idáig jutottam, vége lett a filmnek. Feloltották a villanyokat. Hátra néztem, és miközben cihelődtem, a szemükbe néztem.

És tudod, mit láttam?

Két nőt láttam, akik annyira nem hisznek abban, hogy egy férfi képes egy nőért mindent megtenni, hogy muszáj volt mások filmélményét is elrontaniuk. Hogy ők már soha nem lesznek szerelmesek, és a legtöbb, amit várhatnak egy faszitól az az, hogy lehajtja a wc-ülőkét.

És ez annyira szomorú.

Magyaráztak még valamit arról, hogy ők nem rontották el az audioélményemet, de én 1,5 percre elvettem tőlük a vizuális világot, kicsit mosolyogtunk, aztán a lépcsőnél előre engedtem őket.

biohazard 2011.06.08. 13:51:46

@Zabkása: Jóvanna, túlreagáltam, és? :)

666E 2011.06.08. 13:51:56

@Álmos:
engem konkrétan a rezgés is zavar, mert azt is hallom, sőt, néha még a széken keresztül érzem is.
TOTÁL ki kell kapcsolni a telefont.
képzeld ahogy egy film közben véletlenszerű időnként te is értesülsz róla, hogy a melletted ülő újabb üzenetet kapott. fényerő is van ami még ha nem is látod a képernyőt, homályosan bevilágítja a környezetet.
ez már önmagában BŐVEN elég ahhoz, hogy felszóljunk az ügy érdekében, de adott esetben bár nem csörög a telefon, a gombok nyomásának hangját van, hogy nem kapcsolják le az emberek és akkor még azt is hallod, hogy bíbí bí bí bí bíbíbí bí bí... bí. bíbí bíbíbí bíbí bí bí bí bí bíbíbí bí bíbí... bí.
SENKI nem várja meg míg kialakul a párbeszéd.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.08. 13:52:17

@Atro: sajnálom, ha még nem láttál sötétben világító kijelzőjű telefont, akkor nincs miről beszélnünk.
Mondanám, hogy szándékosan játszod a hülyét, de attól tartok, hogy remekül megy neked megjátszás nélkül is.

Zabkása 2011.06.08. 13:52:54

@biohazard: hát csak egy csöppet :D internetországban ezt következmények nélkül megteheti az ember :)

Kuruttya 2011.06.08. 13:53:14

@Páneurópai Harci Kos: @666E: hiszti. Aki a filmre figyel az ezeket észre sem veszi.

GatyaPityu 2011.06.08. 13:56:37

@Bubu80:
Jó, ezt részben el tudom fogadni (főleg étterem esetén, mert ott már valóban személyesebb fogadás, főleg a nívósabb helyeken). Viszont ilyen alapon mindenhol be lehetne tiltani a mobilozást. A főiskolán volt egy tanárom, aki anno hosszasan okfejtette, hogy ő bizony a tömegközlekedési eszközökön is betiltaná a mobiltelefonálást, mert őt az zavarja, ha mellette valaki telefonál. Persze nem álltam le vele vitatkozni, de szerintem jó nagy f*szság volt, amit mondott. Szóval, amit csak ki akartam hozni ebből, mindig vannak olyan antiszociális emberek, akik teljes mértékben képtelenek a közös egymás mellett élésre, és mindig zavarja őket valami. És ha éppen nem lenne semmi zavaró körülmény, akkor is keresne valamit, mert a lényeg, hogy kötözködhessen, okoskodhasson.

Teszt.Elek 2011.06.08. 13:58:17

@AnasztáziaTas:
Nem akarlak elszomorítani, de lépcsőn fölfelé a nőt illik előreengedni.

Ennek az eredete, mint azt már többen kifejtették az elv, miszerint a férfinak segítenie kell a nőt. Tehát a a hölgy megy előre és ha esetleg megbotlik, akkor a lentebb haladó férfi "elkaphatja". Ez az elv akkor is érvényes, ha amúgy a nő 120 kiló, a férfi meg csak 50, bár az eredmény lehet kevéssbé lesz lovagias :)

A fenti megfontolás alapján lefelé a férfi megy előre és a nő követi.

Páneurópai Harci Kos 2011.06.08. 13:59:10

@Álmos: Egy csómó ember észrevezi. Szabályok vannak, ha betartod oké, ha nem tartod be repülsz.
Neten mindenkinek nagy a szája, aztán a valóságban...:)

Kuruttya 2011.06.08. 14:00:34

@Páneurópai Harci Kos: egy csomó ember intoleráns, embergyűlölő fasz. Mint ahogy ez a szabály is.

Páneurópai Harci Kos 2011.06.08. 14:04:56

@Atro: "A főiskolán volt egy tanárom, aki anno hosszasan okfejtette, hogy ő bizony a tömegközlekedési eszközökön is betiltaná a mobiltelefonálást, mert őt az zavarja, ha mellette valaki telefonál. Persze nem álltam le vele vitatkozni, de szerintem jó nagy f*szság volt, amit mondott"

Pedig igaza van:) A telefonálás a magánügyed, az nem tartozik senkire.
(kb ugyanaz, mint a tömeg közl. eszkozon, a hangos zenehallgatás)

Normális helyeken ezt nem kell magyarázni az embereknek, de van aki ezt fel sem fogja.

ha lesz hordozható mobilzavaró, én begyűjtök egy ilyen kütyüt az tuti:)

GatyaPityu 2011.06.08. 14:06:52

@Réka ‎:
Világít, nem egyenlő villog - csak ha már a részleteknél vagyunk. :)
És ha már ilyen kedvesen elmondtad, hogy szerinted én mi vagyok, akkor én is hadd viszonozzam: te pedig tipikusan az a fajta ember vagy, akit az előző hsz.-omban körülírtam: lételeme, hogy belepofázhasson más életébe, helytől és alkalomtól függetlenül bele tud kötni akár az élő fába is, ha éppen úgy tartja kedve. Persze az ilyen jellemű emberek leginkább magukat nem szokták észrevenni, és ha véletlenül ők vannak mások terhére, és esetleg ezt szóvá is teszi nekik valaki, akkor teljesen fel vannak háborodva. Fogalmazhattam volna ennél durvábban is, de volt gyerekszobám:) És részemről ezzel vége, le van zárva a további kommunikáció, nem vagyok kíváncsi a további személyeskedő megjegyzésedre, úgyhogy ne fáradj. További szép, mobiltelefon kijelző mentes napokat kívánok neked. :P

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.08. 14:06:54

'nem értek egyet vele'
vs
'jó nagy faszság amit mond'

most tényleg meglepő, hogy az ilyennek magyarázni kell, miért zavar a villogó kijelző?

Zabkása 2011.06.08. 14:06:57

@Páneurópai Harci Kos: hát akkor gratulálok neked is, még szerencse, hogy nem vagy antiszociális.
Ennyi erővel csak otthon telefonálj, mert magánügy, akkor meg minek mobil, otthon van a vezetékes. A világ nem efelé tendál, szóval beszoptad.

666E 2011.06.08. 14:07:37

@Álmos:
a magadfajtád klasszikus hibáját fogalmaztad meg az imént.
ugyanis egy pontig mindenki toleráns. egy rezgés, fél perces telefonfény még belefér, azért szinte senki se szól. de ez nem jelenti azt, hogy vissza lehet élni ezzel a toleranciával.
egy ponttól már TE nem vagy tekintettel a TÖBBEIKRE és EZ az intolerancia az ami sok embert arra késztet, hogy lépjen az ügyben.
szóval a toleranciába inkább ne menj bele, hidd el.. ne éri meg.

Tribeca · http://erthetojog.blog.hu 2011.06.08. 14:08:42

A moziba a következő típusú emberek járnak:

1. Bunkóék: zacsival zörgés, egymással hangosan dumálás, telefonálás, gyereknevelés.

2. Akik bunkóékat nézik a film helyett és röhögnek rajtuk.

3. Az a kihaló emberfaj, aki a film kedvéért megy moziba, és idegesíti magát a többin.

Én meg nem járok moziba. :)

GatyaPityu 2011.06.08. 14:10:54

@Páneurópai Harci Kos:
akkor javaslom, költözz az őserdőbe, ott nincs se mobiltelefon, se térerő, se semmi. :) A logikád pedig hülyeség, mert ilyen alapon ha két vagy több egymást ismerő ember utazik együtt és ne adj' Isten még halkan, kulturáltan (!) beszélgetni merészelnek egymással, akkor az elméleted szerint őket is el kellene hallgattatni(az is magánügy a te nézőpontodból tekintve), mert te éppen nem vagy kíváncsi rájuk. Csak azt nem értem, hogy az miért nem jut eszedbe, hogy esetleg te veszel magadnak egy füldugót és bedugaszolod vele a füledet, miért te várod, hogy alkalmazkodjon a hóbortjaidhoz mindenki más?

Páneurópai Harci Kos 2011.06.08. 14:12:38

@Álmos: O, te szereted ha valamire koncentrálsz akkor megzavarnak (mondjuk szembevilágítással?:)
Mondjuk nem vagy egyedül, akad pár ilyen ember, de a nagy többséget zavarja.

A nagy többség számára valaki létrehoz egy rendezvényt, ő alkotja meg a szabályokat, és elvárja hogy ezeket betartsák:)
Olyan, mint a benzinkúton a dohányzási tilalom:) és van olyan ember aki rágyújt, aztán csodálkozik.

SALE Kálmán 2011.06.08. 14:14:24

@Teszt.Elek: Igen, és a kocsmába belfelé is! Ennek praktikus okai is vannak, mert ha éppen verekedés van bent, akkor nehogymár téged verjenek először pofán. A nőt meg úgyis kidobják, mert kocsmázó nő, az milyenmár. Itten kérem erkőcsök vannak.

SALE Kálmán 2011.06.08. 14:15:44

@Páneurópai Harci Kos: A kisebbiket vedd majd, hogy ne fájjon annyira, amikor valaki felrakja majd neked hátulról.

Páneurópai Harci Kos 2011.06.08. 14:19:54

@Atro: "
akkor javaslom, költözz az őserdőbe, ott nincs se mobiltelefon, se térerő, se semmi. :)"

Meglepődnél, hogy mennyi helyen van térerő, vagy éppen lehet telefonálni.

"A logikád pedig hülyeség," inkább legyen valamennyi logikám, mint olyan ember legyek akinek nincs.

" mert ilyen alapon ha két vagy több egymást ismerő ember utazik együtt és ne adj' Isten még halkan, kulturáltan (!) beszélgetni merészelnek egymással"

Ha halkan duruzsol a telefonba az nem gond, de magyarisztánban ez az esetek 80% ban nagyon nem jellemzö.

"eszedbe, hogy esetleg te veszel magadnak egy füldugót és bedugaszolod vele a füledet" Ez történik, jó kis mp3 (az a fajta ami kifelé nem ad hangot csak befelé:)

De az alapszituáció még mindig az, ami kulfoldon is van a tömegközlekedési eszkozokon, és itthon is tilos, hogy az utastársakat nem zavarjuk. Ugyanez a kivánalom, moziban színházban. Van aki elsore megérti, a szellemi rokkantaknak magyarázni kell. Az egysejtűeket meg kiterelik.

Cr 2011.06.08. 14:24:12

@Teszt.Elek: Marhaság az egész. Pár éve megvolt a döntés: a nők egyenrangúak a férfiakkal. Nincs olyan, hogy néha meg ITT meg OTT egyenrangúak, amúgy meg igazából nem, meg kevésbé.... döntsük el.... TERHES vagy NEM TERHES.

No tehát, egyenrangúak vagyunk, nincs előreengedés meg egyéb hülyeség. Ha nem érezhetem magam férfinak ezer és egy helyzetben, mert egyenrangúság van, akkor tessék lenyelni, hogy nincs előreengedés meg jófejkedés. Ha nem lehetek férfi, akkor a nő se akarjon nő lenni. Maradjon ember, én is maradok ember és érkezési sorrendben megoldjuk, annyira nem is nagy vész az, úgy gondolom... kibírható állapot. Az USAban élők se ettől lesznek hülyék....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.06.08. 14:24:54

@EÖ: aen birom a humorodat, de az meg mindig sokkal jobb miko rparan komolyan vesznek:)
es vazze van aki elhiszi hogy popcornot zabalsz misen:)

Páneurópai Harci Kos 2011.06.08. 14:25:14

@Zabkása: A technika csodálatos dolog, mindenféle nem levédett hálózattal, aztán csodálkozol, hogy mi történt a géppel?:)
Másként is lehet zavarni azt a kommunikációt^^
node elkalandoztunk:)
továbbra is, szabály van betartod oké, nem tartod be következmények lesznek.
A világ ilyen.

Cr 2011.06.08. 14:26:53

@Mamzel: Még előreengedted őket? Mekkora egy köcsög vagy :D
A lámpát leOLTJUK és fölGYÚJTJUK.
A vizesflaskával meg eriggy öcsém a pusztába. Odavaló.

Kuruttya 2011.06.08. 14:27:02

@Páneurópai Harci Kos: engem egy szaros mobil kijelző nem tud megzavarni. Mint mondtam, ez csak hiszti. És a szabályhozó is lehet paraszt.

Benzinkúton meg azért nem szabad dohányozni, mert felrobbansz. Kicsit más.

@666E: tehát fél perces telefonfény még belefér, vagyis en bloc megtiltani az smsezést parasztság. Egyetértünk, köszönöm.

Zabkása 2011.06.08. 14:27:06

más már mondta h menj erdőbe..... igen van ott is térerő, de mondjuk nem jön szembe annyi ember aki zavar békés magányodban.
az nem szabály, hogy ne mobilozz sehol mert zavar téged

Egyéves Önkéntes 2011.06.08. 14:29:10

@hagyma: de én tényleg azt zabálok! :D

GatyaPityu 2011.06.08. 14:30:11

@Páneurópai Harci Kos:
Rendben, feladtam... Javaslom neked, meg Rékának, hogy alapítsátok meg a háromfarkú kutya pártot (azért nem kétfarkú, mert azt már ellőtték), és a párt fő programja legyen az, hogy "Tiltsuk be a közterületen, közösségekben történő mobiltelefon használatot!" :) És akkor ha megnyeritek a következő választásokat, megvalósíthatjátok a kilencvenes évek előtti időket idéző mobiltelefon mentes világ utópiáját! Mert ha nyilvános helyen nem lehet mobilozni, hanem csak otthon a négy fal között, lehúzott redőny mellet - (nehogymá' a nyitott ablakon keresztül kiszűrődjék valami mobiltelefonálással járó zaj és fény hatás, mert mi lesz szegény szomszéd néni kiscicájával, aki lehet, hogy éppen pihenni szeretne a pamlagon), - akkor gyakorlatilag már mobilra sincs szükség többé, elég lesz a vezetékes telefon is. Végül is, igazatok van, az emberiség több ezer évet képes volt már leélni a múltban mobiltelefon nélkül is... :)

(Ez természetesen irónia volt, a gyengébbek kedvéért...) :D

Mamzel · http://mamzel.blog.hu 2011.06.08. 14:30:20

@Cr: Látom, sikerült magadévá tenned a mondandóm lényegét. Puszi.

Mamzel · http://mamzel.blog.hu 2011.06.08. 14:32:58

@Atro: A gyakori szmájlihasználatodból arra következtetek, hogy viccelsz. Ennek azért örülök.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.08. 14:35:26

@Atro: semmit nem kell betiltani. civilizáltan, másokat nem zavaróan kell megtanulni használni - ezt viszont tiltásokkal nem lehet elérni, ehhez neveltetés, gyerekszoba kell. neked hiába magyarázzuk

SALE Kálmán 2011.06.08. 14:42:54

@Réka ‎: "semmit nem kell betiltani. civilizáltan, másokat nem zavaróan kell megtanulni használni"

Hidd el, a mobiltelefon normális használata az utolsók között lenne a fontossági listán.

Páneurópai Harci Kos 2011.06.08. 14:43:31

@Atro: Nem lehetséges a "betiltás" mert a társadalom megosztott a kérdésben:) Én inkább a megértés és a csökkentett használat mellett érvelnék, a "ne zavarjunk másokat hangoskodással" elvére építve. Agyarországban meg jól tudjuk mennyire kezelhetetlen a nép legyen szó bármiről. Nevelés kérdése.

666E 2011.06.08. 14:48:28

@Álmos:
innentől az a benyomásom, hogy érted végre a mondandóm, de szándékosan úgy teszel mintha nem. de egye-fene belemegyek, leírom akkor óvodás szinten, szájbarágósan:
tiltott egy sms is, egy mp-nyi fény is, és a többség ezt be is tartja, mert tiszteletben tartja a másik embert.
ettől függetlenül a nézőkben van azért egy türelmi szint mivel emberek. szóval szerencséd van, mert amikor észreveszi, hogy az nem kapcsoltad ki, sőt használod a készülékét, beugrik neki az erre vonatkozó (első sorban illemtani alapokon nyugvó) szabály és az a tény, hogy valaki ezt a szeme láttára szegi meg.
innentől általában még mérlegel, hogy szóljon-e, de optimista ember lévén bízik a másikban, hogy ő is tisztában van az illemmel és hamar befejezi. de persze mondanom sem kell, unszimpatikussá válik az illető azonnal.

szóval tahó, parasztság az a fél perc IS. mert idegenként alapból MÁSOK toleranciájára és idegei terhelésének árán alapul.
ez is olyan, hogy ha lopsz egy darab almát a zöldségestől és látja, nem feltétlenül vesz üldözőbe, de azért kivívod az ellenszenvét.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2011.06.08. 14:58:41

Már mindenki kiszájkaratézhatta magát. Nem fogják megérteni sosem, hogy:

- jogaid addig gyakorlod, míg más jogait nem korlátozza

- azért csinálnak sötétet a teremben, mert a máshonnan érkező fény zavaró (még ha a szemed sarkában is érzékeled) (a ződ kijárat logó is csak azért világít, mert előírás)

Tehát:
- aki szerint joga van a pénzéért sms-ezni, annak joga van az autópályán a pénzéért forgalommal szemben is közlekedni

- akit nem zavar a teló fénye, üljön ki a mezőre mozizni

btw évi 100eFt felett volt régen a mozizásom mérlegfőősszege, de elegem lett abból, hogy a mozisok arra rendezkedtek be, hogy a disznóetetésből éljenek meg és a szabályokat nem tartatják be a t. közönséggel
(pl. vetítés kezdete után nincs jövés-menés, max. távozás)

Várom a vállalkozó kedvű hozzászólókat, akiknek volna kedve egy olyan mozit létrehozni, mint a vitaindító posztban szereplő. (Ahol lelkiismeret-furdalás nélkül kikúrják az őrök a kényszerevő, ivó, pofázó, villogó csírákat.)

Kuruttya 2011.06.08. 15:00:07

@666E: majdnem egyetértünk, csak:

-Fél perc NEM tahóság, ennyinek bele kell férnie bárkinek a tűrőképességébe (bill.hang nélkül)

-Semmi szükség rá, hogy az ilyesmit bárki is szabályozni vagy tiltani próbálja

666E 2011.06.08. 15:03:08

@Álmos:
azthiszem most beérem ennyivel.
zárásként egy példás video:

www.youtube.com/watch?v=9UtRsGU6pVs&NR=1

svanu 2011.06.08. 15:12:33

Aki normálisan mered a hatalmas és világító mozivászonra és a filmre figyel, az nem veszi észre ha mobiloznak mellette. Bárhol ülsz egy moziban a vászon szinte az egész látóteredet kitölti. Nem? De. Ezenkívül ha tényleg érdekel egy film akkor eléggé arra fogsz koncentrálni és kizárod a külvilág nagyrészét. Nem? De. Az emberek nem tartják szemmagasságba a mobilukat mikor smst küldenek, hanem az ölükben tartva pötyögnek a mobil pedig kijelzővel maguk felé néz. Nem? De. Nos azt hiszem eléggé lecsökkent az esély arra hogy megzavarjon valaki egy bárhol levő mobil fénye.
Nagyon riitkán smseztem moziban, de mostantól minden előadás legsötétebb jelenetében küldök egy smst a nagyinak csakhogy az ilyen barmokat bosszantsam mint ti. Nem tagadom, ha mindenki elővett mobillal ülne a moziban az kurva zavaró lenne, de az hogy valakit is megzavar a film élvezetében hogy egy ember az előadáson ír egy 1 perces smst egyszerűen nem-i-gaz. Ha valakit mégis megzavar annak koncentrálási problémái vannak, vagy ami valószínűbb hogy mindenképpen bele akar kötni valakibe.

svanu 2011.06.08. 15:25:40

Továbbá a mozi egy közösségi hely, egyedül is megnézhetsz egy filmet otthon, úgy nem fog semmilyen seggfej idegesíteni akinek olyan istenkáromló dolgai vannak, minthogy kimegy pisilni.
Felfogjátok hogy egy ezresért csak egy rohadt széket béreltek ki, nem a mozitermet?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.08. 15:35:36

@svanu: pontosan. te is egy széket béreltél ki, ergo nem pofátlankodhatsz bele a gyökér kijelzővilágításoddal a másik terébe
most már talán megtetszikérteni

Páneurópai Harci Kos 2011.06.08. 15:50:00

@svanu: Voltál már az Aréna Vipjében?
Tájékoztatásul kozlöm, hogy az nem 1000 pénz, oda az ember javarészt azért megy mert lényegesen kevesebb tuskóval lehet találkozni, és eléggé kényelmes az a lábemelős fotel, sajna bunkók vannak ott is.

Az embernek van egy ugymond: perifériás látása tehát ha nem direktben a pofámba világítanak egy setét szobában, egy hirtelenjött éles fény zavaró lehet, vagyis kizokkent.

Kipróbálhatjuk másként is, nyugodtan mozizol én meg szembevilágítalak egy kis ledes zseblámpával... garantáltan picsogni fogsz:)

találjatokkivalamit 2011.06.08. 18:08:13

80 kilós 1 nyelven beszélő, boxeres öklű rohadt gyors vagyok.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.08. 18:51:32

@svanu: asszem nálad nagyobb sutyerákot keveset hord a föld. de van helyed.
még... :)

hozzáteszem, hogy én az "ezresemért" ugyanolyan joggal várom el hogy nyugodtan szórakozzak, ahogy te jogosnak érzed az SMS-ezést.
kívánom, hogy egy nagyon közeli szeretett rokonod műtétjénél a dokinak fontosabb lkegyen az új szöszivel SMSezni, mint a műtét.
hiszen neki is joga van SMSezni, azért fizet elő. mitöbb, még telik is rá... IGAZ?

@Álmos: nem. a fél perc valóban nem tahóság. tahóságnak nevezzük azt, amikor pár mp míg észreveszed és kikapcsolod a telódat. a fél perc már büdös köcsögség, üldözendő, moziból, színházból kitiltandó!

amikor hoznak egy szabályt, nem mindenki és pláne nem mindig fog azzal egyetérteni. ez így van az idők kezdete óta.
annyi különbséggel, hogy a sorból nagyon kilógókat ette meg a t-rex, később haltak lándzsa majd kardhalált, kökték az oroszlánok elé vagy gyújtottak alájuk tüzet...
ma már csak félve, a háta mögött leparasztozzák a nyunyók.
nem, én sem vagyok egy "sorbaállós" fajta. de az ilyen alapvető dolgokat, miszerint nem zargatok másokat, hátha ők sem zargatnak engem azért betartok.
senki az életben nem lehet olyan fontos ember, hogy egy mozi vagy színházelőadás alatt kelljen akár csak SMSeznie is!
minden hétvégén van egy valag nemfogadott hívásom. a telefon némán, csak a VIP-esek jönnek át a szűrőn és őkis csak halkan. ha épp ráérek és senkit nem zavarok, válogatva visszahívom a hívókat. a többiek ráérnek munkaidőben.
lehet nem vagyok elég fontos ember?

Kuruttya 2011.06.08. 18:59:11

@salapapa:

1. Ne keverjük a mozit a színházzal. Teljesen más szituáció a kettő, még ha mindkettőben ülni is kell a nézőknek.

2. A szabályok lehetnek jók. Ez a szabály speciel faszság, mert egy SMS elküldése NEM üti meg azt a szintet, ami másokat filmnézés közben számottevően zavarhat. Aki azt állítja, hogy őt ez annyira zavarja, hogy nem tudja élvezni tőle a filmet, az egészen egyszerűen hisztizik, mert szeret másokat baszogatni ha úgy érzi erkölcsi fölényben van (pedig dehogy).

Kuruttya 2011.06.08. 19:00:45

@666E: remélem kirúgták ezért. Ha az én telefonommal próbálná ezt megtenni egy tanár, nagyon-nagyon megbánná. (Vagy így, vagy úgy...)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.08. 19:27:07

@Álmos: tudod, ami másokat akárcsak egy kicsitis bánt, zavar, azt nem illik csinálni. persze, megteheted hisz van annyi akkora paraszt itt a földön, hogy azt hiszik nekik aztán mindent szabad és magasról leszarják a környezetüket. megteheted... de nem illik!
bizonyára nagyon boldog lennél, ha pl egy 120kilós kigyúrt kopasz 10mp-enként megszívná az orrát. vannak emberek ezzel a rossz szokással. nem beteg, csak egy rossz szokás. mit szólnál, ha egy ilyen ülne melléd vagy mögéd? hiszen neki is joga van ott nézni azt a filmet az "ezreséért", akárcsak neked SMsezni. őt a szipogása nem zavarja.

hidd el, senki nem hisztizik amikor szól, hogy közösségi helyen közösségnek megfelelően KELL viselkedni. odahaza akár ordíthatsz is a telefonodba, de egy mozi -és akárhogyis ellene vagy a színház is ilyen, hiába nem Spielberg rendezi!- arra való, hogy átadd magad a fény és hangeffekteknek.

mondhatnád, vegyen az ember egy jó minőségű B&O hangrendszert egy kivetítővel, rendezzen be magának egy stúdiót és nézze-hallgassa ott kényelmesen, minden zavartól mentesen.

erre mondom én, hogy irány a lakhandid és ott azt csinálsz amit akarsz. :)

az, hogy egyesek annyira igénytelenek hogy akármitis lehet mellette csinálni pl mozizás közben, az csak egyet jelent: nem érdekli a műsor. akkormeg sicc! :)
engem érdekel és minden idegszálammal oda akarok koncentrálni, hiszen azért vettem a jegyet.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.08. 19:33:08

@666E: nekem ez a videó nagyon tecc! azt hiszem, ha az első után még van olyan hülye aki használja, a másodiknál mindenki megtanulja:
senkisem olyan kibaszott fontos a világon, hogy másokat zavarjon.

pl ezen a videón annyit látok, hogy a srác nagy valószínüséggel a vizsgán erre a 2 percnyi előadásra emlékezni sem fog.

Kuruttya 2011.06.08. 19:34:50

@salapapa: "egy 120kilós kigyúrt kopasz 10mp-enként megszívná az orrát"

Ez jobban zavarna, mint egy SMS. De ha az SMS-re alkalmazott logikával akarok gondolkozni, akkor a helyzet megoldása az, hogy moziban betiltjuk az orron át történő lélegzést. Az SMS teljes tiltása is kb. ennyire arányos.

"hidd el, senki nem hisztizik amikor szól, hogy közösségi helyen közösségnek megfelelően KELL viselkedni"

Akkor most gondold végig ugyanezzel a logikával a helyzetet a másik oldalról. Az otthonodban megparancsolhatod minden vendégnek, hogy ne SMS-ezzen, mert ez téged zavar (bár fasznak fognak nézni), ellenben egy közösségben egy bizonyos szintig ezt tolerálnod kell. Egy SMS-t meg lehet írni 30 másodperc alatt, ez bőven bele kell, hogy férjen ebbe a tolerancia szintbe.

"az, hogy egyesek annyira igénytelenek hogy akármitis lehet mellette csinálni pl mozizás közben, az csak egyet jelent: nem érdekli a műsor."

Épp ellenkezőleg. Annyira leköti, hogy leszarja ha mellette hangosan ropogtatják a popcornt. (Ez olyan, mint aki a két szobával arrébb szóló tv miatt "nem tud aludni"... aki álmos, az alszik.)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.08. 19:40:56

@Álmos: pls ne fordítsd ki a mondandómat!

tudod...
visszatöröltem, felesleges.
te vagy az a személy, aki reménykedjen hogy nem mellém vagy a közelembe kerül egy mozinál vagy színháznál.

elhiheted vagyok akkora suttyó, hogy az ilyenek telefonját sziliciumtörmelékké morzsoljam és akkor sírhatsz majd a rendőrbának, hogy hová lett a mobilod! :)

varvizib 2011.06.08. 19:42:45

Igazuk van a mozisoknak, a parasztokat ki kell tiltani. Hogy 1-2 két ilyen idióta ne tegye tönkre a szórakozását az összes többi embernek!

666E 2011.06.08. 21:03:17

@Álmos:
mivel a tanár előtte is utána is belenéz a kamerába, felelősségteljesen teszi amit tesz. látszik, hogy a gyerek előtte jó ideig nem figyel. max a srácot rúgják ki (egy tanár többet ér a sulinak mint egy szem renitens diák). megaztán az iskolavezetőség is inkább egy olyan iskola hírét szereti ahol nem lehet sms-ezni óra alatt (teljesen jogosan) mint azt, hogy egy olyan iskola aki kirúgott egy megbecsült tanárját mert egy tapló renitens diáknak eltörte a telefonját.
szánalom ahogy a video végén a srác már fut is anyucihoz..

Kuruttya 2011.06.08. 21:04:15

@salapapa: tehát összefoglalva nincs meg benned egy közösségben elvárható minimális tolerancia sem más emberekkel, és a téged ért legkisebb vélt sérelem esetén már erőszakos önbíráskodáshoz fordulnál.

Jól mondod, jó nagy suttyó vagy.

Kuruttya 2011.06.08. 21:12:37

@666E: az a nagy helyzet, hogy amit a tanár itt tesz az bűncselekmény. Legalábbis Magyarországon, 10e Ft feletti szándékos rongálás már a bűncselekmény kategóriájába tartozik. Tehát a minimum ebben az esetben egy rendőrségi feljelentés, aminek a vége legnagyobb valószínűséggel pénzbüntetés, tanú akad bőven. Ezen kívül én mindenképpen fegyelmi eljárást kérvényeznék a tanár ellen az intézmény megfelelő szervénél, mivel egy magára valamit adó iskola/egyetem nem tűrhet meg bűnözőket a tanári karban, akikben ki tudja mikor szakadnak át más gátak is, és veri le egy diák veséjét.

Továbbá szeretném felhívni a figyelmedet, hogy lett volna egy jogszerű és arányos lehetősége is, ami a problémát tökéletesen orvosolta volna: hogy kizarvarja a gyereket az óráról. Ehelyett elszállt az agya, és nyilvánvalóan dühből cselekedett. Ezt pedig nem teheti meg büntetlenül egy jogot tisztelő társadalomban.

(Én mondjuk a srác helyében óra végén felajánlottam volna a tanárnak, hogyha hajlandó elfáradni vele egy ATM-hez, és kifizetni neki a telefon árát, akkor nem csinál belőle ügyet. Ez ha pl. velem történne 100e Ft lenne.)

lordjim 2011.06.08. 21:14:24

szerintem a jobbkézszabályt mindíg be kell tartani,és például a régi sós kiflik sokkal jobbak voltak szerintem...

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.08. 21:36:22

@Álmos: ugye nem haraxol ha ugyanezt elmondom rólad? :)

te vagy az, aki állandóan feszegeti a határokat. helyes, tedd csak! míg teheted...
mert mindenhol van ilyen, mint én: aki megmutatja a teféléknek korlátaikat. :)

egy bizonyos életszakaszban az ember eljut odáig, hogy leszáll a szopóágról. én megtettem és teszek ellene, ha szopatni próbálnak. :)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.08. 21:39:19

@666E: ugyanúgy fut, ahogy a picsa nyomja a reklámban sódert, hogy mekkora tahó a mozi.
nemkívánatos személy, pá.

Kuruttya 2011.06.08. 21:42:19

@salapapa: papa, egy szóval nem mondtam hogy én valaha egyetlen SMS-t is írtam moziban. Arról tépem a pofám, hogy bennem van annyi emberség, hogy nem érdekelne ha más tenné.

Másfelől örülnék ha befejeznéd a szájkaratét és a bújtatott fenyegetésemet. Nem vagyok egy kis darab ember, nem hiszem hogy karcolás nélkül megúsznád ha nekem jönnél. A telefonom bántalmazására meg kifejezetten allergiás vagyok.

SALE Kálmán 2011.06.08. 22:06:58

@Álmos: @salapapa: Azt javaslom, kölcsönösen nyomjátok ki egymás szemét. Ezzel megoldjátok az egymás fenyegetését, és a zavaró sms-ezők problémáját is.

Kuruttya 2011.06.08. 22:08:26

@Mentholos Manó: én itt nem fenyegettem senkit. Ez a primitív suttyó az, aki szerint az erőszak a problémák megoldása.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.09. 00:08:34

@Álmos: nem, valóban nem írtad. de a hozzáállásod, miszerint támogatod a dolgot egyenlővé tesz vele.
ezexerint te még toleránsabb vagy mint én. anno nekem is fát lehetett vágni a hátamon, ma már ennek az előkészülete is heveny lábrázást vált ki belőlem.

nem szokásom fenyegetni. tényeket közlök. ahogy írtamvolt, mindenfelé vannak olyanok mint te és olyanok is mint én...
a félelem pedig csak mint kettévágott energiahordozó ismeretes számomra. :)

@Mentholos Manó: ezzel két probléma van:
1) a szemet max befelé lehet nyomni, kifelé kazalazzuk.
2) akkor nem látnám a Homárt és ez végtelen szomorúsággal töltene el.
energiámat inkább a zavaró bunkók ellen fordítanám, mint egy végtelenül toleráns maci felé.

static.fotoalbum.hu/picturezoom/2011/05-14/salapapa/1_-_macik_036_200753.JPG

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.09. 00:11:59

@Álmos: primitív suttyókám, mutasd meg kérlek én hol fenyegettelek! ne keverd a szezont a faszommal... :D
különbenmeg a fenyegetés a gyengék fegyvere.

észrevetted, hogy csak kötözködsz egész délután? menj, nyalj egy kis mézet, hátha lenyuxol! :)

Kuruttya 2011.06.09. 00:12:19

@salapapa: ha az életnek annyira sikerült megtanítani téged, hogy aki nem tetszik, azt le kell verni, hát sajnálom. Nincs ezzel baj végülis, csak akkor ne hidd már azt, hogy te vagy itt az erkölcsös, közösségi ember, mert kissé kilóg a lóláb.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.09. 00:17:07

@Álmos: tévedés, megint csak kiforgatod a szavaimat.
kezdem belátni, hogy felesleges a kommunikáció veled. eddig bírtam. :P
ahogy Fable mondá:
"fegyvertelennel nem vívok szellemi párbajt!"

nem kívántam személyeskedni, nem akartalak sértegetni. de te ezt elkezdted... mégis mit vársz? meghunyászkodást? alázatot?
nanneeeeeeeeee... légy jó és ne vizelj magad alá! :)

Kuruttya 2011.06.09. 00:18:56

@salapapa: "agyok akkora suttyó, hogy az ilyenek telefonját sziliciumtörmelékké morzsoljam"

Ezen nincs mit szépíteni pofikám. Az önbíráskodó faszparaszt definíciója vagy.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.09. 00:34:17

@Álmos: gyerekkoromban az ilyen kisebbségi komplexusukban vagdalkozóknak csak ennyit válaszoltunk:

az mind te vagy, de én mi vagyok?

LOL!

Kuruttya 2011.06.09. 00:41:54

@salapapa: nem sokat fejlődtél gyerekkorod óta :)

England win The Ashes! 2011.06.09. 01:51:50

@EÖ: Fél éve mást emlegettél! :)))

"olyan filmet meg se nézek, amiben nem magyar dzsekicsen van... "

homar.blog.hu/2010/12/09/mar_a_sissy_tej_sem_magyar#c11834429

England win The Ashes! 2011.06.09. 01:58:49

@Álmos: Micsoda??? Feljelentés??? Nehogy már a fa tekeredjen a kígyóra!

Mellesleg ha tanár helyében lennék, szó nélkül vettem volna neki egy másik, ugyanolyan olcsó telót, amit év végén az F osztályzat (mivel gondolom, USA) mellé nyújtanék át díszcsomagolásban.

Montezuma 2011.06.09. 09:15:49

@Álmos: "Egy SMS-t meg lehet írni 30 másodperc alatt, ez bőven bele kell, hogy férjen ebbe a tolerancia szintbe."

Ahha, tehát ha a moziban ülők közül 40 en egyszerre írnak sms-t 30 másodperc alatt téged az sem zavarna igaz?

Kuruttya 2011.06.09. 10:52:50

@Dr Jozef Vengloš: "Micsoda??? Feljelentés???"

Lehet egyetérteni vele, meg elmaszatolni, de a tény az tény: a tanár a videón túllépett egy határon, amin nem szabadott volna, és ezt nem szabad annyiban hagyni.

@Montezuma: ne sarkíts.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.09. 11:18:24

@Álmos: ja hogy csak neked szabad, a többi 40 embernek nem? érthető :D

Kuruttya 2011.06.09. 11:19:11

@Réka: te miről beszélsz?

mohopasi 2011.06.09. 11:58:52

De most komolyan... Mennyivel boldogabb életünk volt, míg nem volt mobil?

papugaja 2011.06.09. 13:18:57

Szía mondjad! Mi? Moziba. Mondom moziba. Ja? Mi van? Nem hallom baze, mer kurvahangos. Mondom beszéjé má hangosabban! Ki? Ja nem. Mer? Engem? Nebassz! Figyejj ha meglátom, annyi neki. Hogyképzelimá takony senki? Ja! Mer? Komolyan, nem mondod! Akkurva!
Jóvan lerakom. Mi? De láttam már kétszer, de mingyá meghal. Nem, te fasz, hanem a csaja. Na csá. Majd ütközünk.
... anyádat.

Gyűjtőjegyes 2011.06.09. 14:24:59

@Álmos:
Nálunk a tanár úgy kezelte ezt, hogy a telefont simán elvette. A simkártyát kikapta belőle (azt az óra végén visszakérhette a diák az iskolaigazgatótól, ha volt hozzá gerince. Oda bejutni meg az epés titkárnőtől kész móka volt, már ott kiröhögték), a telefont meg év végén visszaadta. Ugyanis ez benne volt az iskola szabályzatában, amit minden évben kihírdettek és azzal, hogy valaki odajárt, autmatikusan el is fogadta azt.

Volt ott elkobozva ájfóntól kezdve minden :D A szabályt bevezetését követő évben a tanári kar egy NAGY doboz telefonnal ment az évzáróra, kb minden második diáktól elvették. Volt olyan, akitől évközben HÁRMAT is (nem tanult a hibájából a pöcs:D). Jóóó sokáig eltartott, mire kiosztották. Következő évben csak pár telefont zsákmányoltak...

Gyűjtőjegyes 2011.06.09. 14:30:21

@Álmos:
Nézzünk egy példát az alvásos felvetésedre.

Nyár van. 30 fok éjszaka. Jó a levegő, ezért kinyitod az ablakot és úgy akarsz aludni. Nehéz napod volt, 8 óra alatt elvégeztél 16 órányi melót, kivagy merülve, nem vágysz semmi másra, csak egy kiadós alvásra.
Éjjel kellős közepén pont az ablakod alá parkol egy kocsi. Kinyitják az ajtókat és a Szigetet is lekörőző hangerővel üvölt a rádióból valami győzikeféle "zene". Egyre hangosabban bömböl a minőségi mjúzik. A vitrinedben szépen táncot lejtenek a vázák, az egész ház remeg. Majd szépen dobálni kezdik a házad falát a sörösüvegekkel, jóóóókora csörömpölést csapva.

Mit teszel?
Meg se hallod, fel se rezdülsz, alszol tovább?
Felkelsz, hogy becsukd az ablakot?
Rendőrt hívsz, csendháborítás miatt?

Kuruttya 2011.06.09. 14:31:54

@Gyűjtőjegyes: ismerem az ilyen "év végén visszakapod" szabályokat, de természetesen ezt sem tehetik meg. Ha a szülő bemegy, olyan nincs, hogy neki ne adják vissza. Nem hozhatnak olyan szabályokat, amik ellentmondanak a BTK-nak. Pl. azt sem írhatják bele, hogy a tanár megerőszakolhatja a diáklányokat, ha nem tudják az anyagot.

Ha esetleg a szülőnek sem adnák vissza, akkor szintén mehet a feljelentés. Ez van, nem tehetnek meg bármit.

Kuruttya 2011.06.09. 14:33:25

@Gyűjtőjegyes: szerinted ez komolyan egy súlyban van a "két szobával arrébb szól a tv"-vel, meg a moziban sms írással?

England win The Ashes! 2011.06.10. 00:49:33

@Álmos: Nem! Aláírta a házirendet (nálunk legalábbis így működött, igaz, mobilról nem volt szó benne, az akkor még burzsuj dolog volt), onnantól nincs vita. Ha nem tetszik, váltson iskolát. Bétéká meg szülő, na hagyjál már! Ha tanár lennék, egy szülői látogatás után a csávó azt venné észre, hogy leromlottak a jegyei. Egy tanár ugyanis nem érdemes packázni, mert mindig (hangsúlyozom: MINDIG) tud egy olyan kérdést feltenni a vizsgán vagy feleltetéskor, amire az alany nem tud válaszolni, akármekkora pengeborisz.

Másik módszer, ráadásul nem hiszem, hogy törvényellenes. Év elején bejelenteném. hogy ha valakit mobilozáson kapok, akkor az egész osztály azonnal röpdogát ír. Egy idő után kellemetlen lenne a renitensnek, ha a szünetben a társai a vécékagylóba mártogatnák a fejét. (Ne gyere megint a rendőrséggel, mert lefáraszt.)

Kuruttya 2011.06.10. 00:54:21

@Dr Jozef Vengloš: "Aláírta a házirendet, onnantól nincs vita."

A házirend továbbra sem írja felül a BTK-t.

"Egy tanár ugyanis nem érdemes packázni"

Nem feltétlenül egyszerű dolog. De valakinek ki kell állnia a hatalmukkal visszaélő, magukat istennek képzelő faszkalapokkal szemben, akik nagy valószínűséggel csak azért mentek tanárnak, mert nem értettek eléggé a szakmájukhoz, hogy csinálják is. Az ilyenekkel fel kell venni a harcot. Részemről sosem voltam a meghunyászkodó típus, ha elnyomásról van szó.

England win The Ashes! 2011.06.10. 01:58:35

@Álmos: Oppardon, bocs, most látom, kivel van dolgom. Elnézésed kérem, vedd úgy, hogy minden, amit neked címeztem, meg sem íródott.

SALE Kálmán 2011.06.12. 00:33:37

Felülbírálom az eddigi álláspontomat, voltam moziban, és egy díszállatka mögöttem mobilozott. Nem sms, de valamit a padlón keresgélt. Tényleg zavaró.

@Dr Jozef Vengloš: Pedig igaza van.
süti beállítások módosítása