Ilkamilla a jelek szerint még nem találkozott a Tíz étel, amit soha ne rendelj magyar étteremben dolgozattal, amiből az első helyen derül ki, hogy a hortobágyi palacsinta mindig is a konyhai hulladékot volt hivatott feldolgozni. Ehhez mérten kaphatott csirkés helyett halas palacsintát a Calvin Caféban:

Június elsején, szerdán, megünnepelendő az aznapi sikeres vizsgáinkat, beültünk a húgommal a Calvin Bistro (hivatalosan Calvin Cafe) nevű étterembe egy gyors ebédre. Hogy a helynek vannak hiányosságai (pl. csúcsidőben is csak egy pincért alkalmaznak), az már korábban is feltűnt, komoly panaszunk azonban ezidáig nem volt, sőt, kifejezetten kedveltük a helyet! Testvérem rántott sajtot rendelt zöldborsóval, én pedig hortobágyi húsos palacsintát. Nemsokára meg is érkeztek a fogások, nem néztek ki rosszul. Az első falatnál azonban furcsa érzés fogott el. Nem a megszokott íz volt... Beletelt egy percbe, mire tudatosult bennem: ez a hortobágyi bizony hallal van töltve!

Nem akartam elhinni. Megkóstoltattam a húgommal is, aki szintén eléggé meglepődött, de nem hagyott kétséget afelől, hogy helytálló a diagnózis: ez a palacsinta nem látott húst. (Egyébként már a szagán is elég jól érződött) Ez így elég bizarr kombinációnak tűnt és nem ébresztett bennem jó érzéseket az a tény sem, hogy olyan helyen vagyunk, amelynek specialitási közé tartoznak a halas fogások...

Odahívtuk a pincért. Megkérdeztük: milyen töltelékkel készül itt a hortobágyi palacsinta? Kicsit értetlenkedett, de aztán azt mondta, hogy természetesen csirkehús van benne. Mondtuk neki, hogy amit kihozott, abban ugyan nem az van. Kértük, hogy kóstolja meg, vagy legalább szagolja meg, ha nem hiszi el. Az utóbbit megtette, és már nem bizonygatta, hogy az csirkehús lenne (igaz, el sem ismerte az igazunk). Azt felelte, hogy jó, megkérdezi a konyhán, hogy mivel készítik.

Nemsokára visszajött üres kézzel és azt mondta: "Szerintünk minden rendben volt a palacsintával, de ha gondolja, kérjen mást". Kértem. Egy rántott sajtot zöldborsóval, mint a testvérem. Meg sem lepődtem, hogy a szervírozás igazi panaszos vendégnek szóló stílusban történt meg. Nemhogy ezúttal már nem járt a lekvárhoz kis csésze, de egyenesen rá volt trutyizva az egész  a borsóra.  De én abban a pillanatban már azt is értékeltem, hogy a bunda alatt legalább sajt volt és nem más...

Azóta sem tudom felfogni, hogy hogy volt merszük ilyen nyilvánvaló és ostoba módszerhez folyamodni - feltételezem - maradék-újrahasznosítási célzattal? Komolyan gondolták, hogy az embereknek nem tűnik fel, hogy halat, vagy csirkét esznek-e?