Tékozló Homár

Dinópark és boszorkányüldözés óvodásoknak

2011.06.21. 11:42 | jackyll | 57 komment

Ildikó csoportos dinoszaurusz-szafarira fizetett be gyermekével a KalandoZoo-nál, és talált néhány olyan rejtélyt, amit azóta sem sikerült megfejtenie. A Homár nem lepődött meg, hogy a beígért dinoszaurusz-simogató nem létezik, de a dinofogyasztó korosztálynak ajánlott alternatív boszorkányüldözés-viaszmúzeumon igen:

Már régóta nézegettem a KalandoZoo utazási iroda ajánlatait, mivel én is, és ötéves fiam is nagyon szeretjük az állatokat. Mikor megláttam, hogy van egy osztrák dinópark, ahová szerveznek utat, gondoltam ez tuti jó lesz az ovisomnak, aki kívülről fújja melyik sauros élt a krétakorban. Szerencsére az alábbiakban leírt bakikból kisfiam nem érzékelte mindegyiket, ő alapvetően jól érezte magát. Nekem azonban muszáj ezeket megosztanom, mert szétfeszít a düh, és hogy ilyeneket meg lehet tenni egy gyerekeket megcélzó úton.

1. A parkban körbevezető szakvezető többször elrontotta a dinoszauruszok nevét, annak ellenére, hogy a kezében volt a leírás, és a táblákon olvasható volt a pontos név. Az ötéves gyerekek javították ki. Talán nekik kellett volna tartani a vezetést.


2. Ez az úr említette, hogy a kisállat simogató két éve megszűnt. Az utat kísérő idegenvezető azt állította még a leszállásnál is a buszban, hogy a vezetés után megnézhetjük a kisállat simogatót. Félévente visznek ide utat, tehát négy alkalmuk lett volna észrevenni, hogy a kecskék haraptak, már nincsenek is a parkban.

3. A park után egy várban folytattuk a túrát, ahol boszorkányüldözéssel kapcsolatos viaszbáb kiállítás volt. Alternatív lehetőség volt a ragadozómadár bemutató 16 órától. Ovisokkal inkább ezt választottuk. Az idegenvezető azt kérte, hogy engedjük előre a kiállítást látogatókat, hogy több idejük legyen. Megtettük. De a bemutató szombatonként 15 órakor kezdődik, vasárnap 16 órakor. Ez egy szombati nap volt. El lehet képzelni, hogy reagált a kialvatlan ötéves, (az út reggel 5.30kor indult Budapestről)  amikor megtudta, hogy pont a madár bemutató végére értünk oda? És a várba sem tudtunk bemenni, mert a csoportot ugye előre engedtük? Bemehettünk volna persze, de nem csoportos áron.

4. És végül a majd 50 perces pihenő... Mert muszáj volt megállni egy csárdánál, ahol odafelé is megálltunk, ami 3 óra út után normális. De  másfél óra út után? Talán kisgyerekekkel nem mindegy, hogy este f11-re vagy f10-re érünk haza... Értem én, hogy anyagilag nagyon megéri együttműködni egy csárdával, de azt gondolom az utasok elégedettsége fontosabb, mint a Gulyás csárda forgalmának növelése. Busz bezárva, kint 10 fok és eső, fáradtak voltunk...Más lehetőségünk nem volt, ittunk egy italt a melegben mi is.

Ja, és amikor jeleztem az utazásszervezőnek e-mailben a kifogásaimat, nem kaptam semmi választ. Lehet, hogy egy elnézést kérő levél megakadályozta volna, hogy a Homárra elküldjem. Mielőtt tehát ezt az irodát választjátok, gondoljátok meg kétszer!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

earny 2011.06.21. 11:45:09

A dínókat nem a pirolízis nyírta ki?

elwood 2011.06.21. 11:48:44

nem tudtam teljesen követni de sztem az iroda szar

Teccikérteni? 2011.06.21. 11:54:57

A dinók nem haltak már ki? Mit akarsz rajtuk simogatni? A wd40 sem támasztja fel már azokat...

zsiráffff (törölt) 2011.06.21. 11:57:23

"A várban egy nagyon érdekes viaszszobor kiállítás látható, a középkorban boszorkányként számon tartott és koncepciós perekben máglyahalálra ítélt nõkrõl."

Igazán nem akarom a posztolót mizélgetni, de ezt ötéves gyereknek nem mutogatnám. igaz, a dinókat se.

Ha jól értem, fáradt volt a gyerek, ezért nem volt jó a kirándulás. Ez egy ötévessel azért eléggé benne van a pakliban.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.06.21. 12:02:46

Legközelebb vidd el egy ingyenes Miele sütőbemutatóra a gyereket!

Gyűjtőjegyes 2011.06.21. 12:06:35

lol a kép nagyon találó :D Van rajta minden... dínó, boszorkány, és annak elítélése is (dínó általi megcsócsálás).

A történet... meh... nem tudok rá mit mondani...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.06.21. 12:08:15

Nem a Gulyás csárdában tekinthető meg az áLamfő műalkotása?

", de azt gondolom az utasok elégedettsége fontosabb"
A francot. egyszer kifizetted, le vagy szarva. Még nem szoktad meg? :D

P75 2011.06.21. 12:12:33

Ebben a parkban mi is voltunk, magánúton, 7 éve is és azóta mégegyszer. Kisállatsimogató már 7 éve sem volt (vagy lehet, hogy akkor még nem volt?), viszont a környék valami csodaszép. Mi egyébként magánúton oldottuk meg, néhánytíz km-es körzeten belül van élményfürdő, csokimanufaktúra, tőszomszédságában az említett várral, a dinóparktól gyalogos távolságra pedig egy postaláda-alakú posta és egy tűzoltóautó-alakú tűzoltóállomás.
A csokimanufaktúrába azóta már háromszor látogattunk el, megunhatatlan! :-)

zsiráffff (törölt) 2011.06.21. 12:15:10

ja, áááálatsimogatóról szó sincs seholse. Ellenben az alábbiakon részt lehetett volna venni:

"A nyár folyamán minden nap 9-17 h között nyitva tartunk

színes programokkal mindenkit szeretettel várunk :

Műsorkezdési időpontok

*

10:00 óra Dinómozi / légkondicionált /
*

11:00 Élő T Rex show / földrengés / vulkánkitörés szimulátor
* 11:30 Őrült történetek a dinók erdejében
* 11:30 Dinómozi -ismeretterjesztő film az őslényekről
* 12:15 Dinómozi -ismeretterjesztő film az őslényekről
* 13:00 dinófog öntése gipszből és pólófestés / külön a helyszínen fizetendő mindkettő /
*

13:00 Dinómozi 3 D –s mozifilm vetítése
*

15:0 Élő T Rex show/ földrengés / vulkánkitörés szimulátor
* 15:30 Őrült történetek a dinók erdejében

* 15:30 Aktuális mozifilm , megtekintése 5,50 Euro"

zsiráffff (törölt) 2011.06.21. 12:28:16

@Horváth Lajos: felesleges, úgyis csak a jurassic park lesz az.

Decens Vizualista (törölt) 2011.06.21. 12:49:51

Gusztustalan az egész. És még szar is. Legmélyebb együttérzésemet a posztolónak felajánlom. Mi Práhában voltunk, ott is átitatta az egészet ugyanez. Például a fél fővárost át kellett gyalogolni városnézés címén, ez a fejezet számomra annyira volt elég, hogy áteljek egy totális Budapest-feelinget, ami eleve befordít, szóval nem volt semmi látnivaló. Hanem volt kocsma, mellyel anyagilag együtt működni megéri ugye. Sajgott mindenkinek a lába, egyesek metróra szálltak már, végül megérkeztünk. Bemegy, leül, itallap-nézegetés, hümmög, zúgolód. Nem épp kedvező árak. Egy élelmesebb felhasználó meg bemondta, hogy nem muszáj ám nekünk itt sörözni, ha drágálljuk. Épp ennyi kellett. 50 ember egyszerre állt fel és kezdett el kifelé hömpölyögni. Korcsmáros pár beazonosíthatatlan, bajusz alatt elengedett puffogás után szavakba formálta tehetetlenségét: "Ungarische kulture!". Há há.:D Imádtam a jelenetet.

Jah, étteremben meg nem általlott az idegenvezető elkérni mindenkitől - aki úst evett - a csontot, a kutyájának. Többi fényében pofátlanságnak éreztem valahogy.

Szép utópia is az, mikor az embernek van egy kis pénze, energiája, helyismerete viszont nincs, lovettával megváltaná a gondtalan kikapcsolódást, világlátást, csakhát nem megy.:/ Önálló szervezés-tervezés, informálódás, egyedi menetel. Jobb nem jut eszembe. Egyedül a csoportosság szól(hatna) az ilyen ganék mellett. S hogy a keretes szerkezet is meglegyen: szar az egész.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.21. 12:54:49

Szerintem ha egy öt éves pesti aszfaltgilisztát elvisznek Karancslapujtőre mangalicát meg kakast nézni, sokkal jobban élvezi, persze akkor nem tudna anyuka a többi szülő előtt felvágni, hogy hová is hordja a /eputtyát...

Secnir 2011.06.21. 13:03:54

"2. Ez az úr említette, hogy a kisállat simogató két éve megszűnt."

hrrr. mecsoda galádság, már nem lehet élő kis dinókat simogatni? b+

erről eszembe jut, amikor Jacko halála után fél évvel a koncerten fel voltak háborodva, hogy nem azt kapták, amit vártak.
most szólok előre (Queen koncert lesz), hogy Higany Frici (Freddie Mercury) meghalt...

__tom_ 2011.06.21. 13:07:09

A bécsi 1,5 órás útban nekem is benne volt egy 40 perces pisikakicigi szünet az egyik benzinkútnál.
Volt olyan utastárs, aki odáig sem bírta ki, már a nullásnál lehúzódtunk egy benzinkútra 5 percre, minek köszönhetően leözönlött az összes láncdohányos, és úgy 20 percig nem lehetett őket visszaterelni a buszba.
Azóta is, mindig busszal... :)

earny 2011.06.21. 13:10:15

@P75: "A csokimanufaktúrába azóta már háromszor látogattunk el, megunhatatlan! :-) "

Én most jöttem onnan... tényleg jó volt így ebéd után :DDD

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.06.21. 14:10:54

A cég konkrétan egyet vállalt: 6000 Ft/fő áron odavisz és visszahoz busszal. Semmi többet. Se belépő, se egy üdítő, se egy termékbemutató, ahol biomatracot vehetsz fél millióért. Sosem értettem, hogy miből élnek az ilyen cégek, de most megvilágosodtam: az emberi butaságra építeni tuti megélhetés.

VilMarci 2011.06.21. 14:44:44

"Utasaink véleménye a kirándulásról

Önnek mi tetszett legjobban ezen a kiránduláson?

Az egész dino park nagyon szép a megyar nyelvű idegenvezetés nahyon jó és praktikus, sok dolgot tudtunk meg. Érdekes nagyon jó kirándulás volt.

Hajnalka, Budapest"

Hm... rákérdezek: Schmitt Hajni?

mohopasi 2011.06.21. 17:04:05

Olcsó útnak híg a leve. Több száz éves mondás. Ráadásul ha jól értelmezem, az utat nem ovisoknak szervezik. Hogy a panaszos ilyen korú csemetét vitt, ő baja.

Viktória6 2011.06.21. 18:53:14

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ha tudsz Magyarországon olyan helyet mutatni, ahol élethű nagyságú brachioszauruszt láthatok, kérlek szólj. Legközelebb odamegyek. Nem vagyok felvágós típus

Viktória6 2011.06.21. 18:56:36

@Teccikérteni?: Én sem értem, miért kell egy dinóparkba kisállat simogató. (kecskék, bárányok, nyuszik). De ha benne van egy programban egy olyan lehetőség, ami valójában már két éve megszűnt, akkor az nem profi. Ez volt a gond.

Viktória6 2011.06.21. 18:58:11

@mohopasi: Látszik, hogy nincs ovis korú fiad. És nem kell reggelente a stegosaurusok és a diplodocusok tulajdonságairól beszélgetned.

Viktória6 2011.06.21. 19:07:13

@Aki a zsiráfotszereti: Nos én sem akartam a bosziüldözést mutogatni, azért mentünk VOLNA a ragadozómadarakat megnézni. És benne volt a pakliban, hogy fáradt lesz, ja. De mint a kommentekből kiderült buta vagyok, naiv, felvágós... Hát érdemes volt írni. Pedig csak meg akartam óvni másokat ettől a cégtől. Bízom benne, hogy legalább néhány emberhez eljutott a posztom lényege. Az iroda nem profi, kihasználja az utasokat, hamis dolgokat tesz fel a honlapjára. Ennyi.

Teccikérteni? 2011.06.21. 19:20:13

@Viktória6: Nem hogy nem profi, egyenesen sz.r.

SALE Kálmán 2011.06.21. 19:23:50

A csárda gondolom jattol. A boszorkányokat meg nem szabad üldözni, biztos ezért nem megy jól a bolt.

"Az iroda nem profi, kihasználja az utasokat, hamis dolgokat tesz fel a honlapjára. Ennyi. " M

Mindegyik iroda ezt csinálja. Azért tudnak megélni.

SALE Kálmán 2011.06.21. 19:27:10

@Viktória6: A diplodocusok cukik, nekem volt egy rózsaszín plüssből. De kígyósimogató tényleg jobban illene, ha már hüllő.

@Csokis: Én mostanában kezdek arra ráébredni, hogy a magyar gazdaságban működni akaró vállalkozás első tétele: Célozd meg a hülyéket, mert abból van a legtöbb.
A második hogy húzd le őket, mert egyáltalán nem olyan szegények, amilyennek látszanak. :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.21. 21:07:02

@Viktória6: Fürge gyíkot, nagy zöld gyíkot, vízisiklót, menyétet, sünt, mezei nyulat, vaddisznót, rókát, borzot, őzet, dámvadat, muflont, gímszarvast látott-e, a háziállatfajok közül erdélyi kopasznyakú tyúkot, hortobágyi fodros tollú ludat, postagalambot, gyöngytúkot, bronzpulykát, racka- és cigájajuhot, magyar szürke és magyar tarka marhát, gidránt, nóniuszt, lipicait simogatott már? Vett már ki kiscsikó a szájából kockacukrot?

SALE Kálmán 2011.06.21. 22:07:58

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Valószínűnek tartom, hogy nem is érdekli. A dinók gyönyörűek és egzotikusak. Főleg így, hogy meg vannak dögölve, és olyanok, amilyennek elképzeljük.
Miért foglalkozzon akkor egy rakás hamburgeralapanyaggal?

Messidor 2011.06.22. 08:26:01

Nekem ez a mondat tetszett:"...a vezetés után megnézhetjük a kisállat simogatót" Csak a megnézés volt beígérve?

cisztein 2011.06.22. 09:01:05

Bár első körben megjegyezném, hogy a posztoló egy picit alacsonyabb ingerküszöbbel rendelkezik, mint kellene, így neki nem érdemes szervezett útra mennie, mert örökre csak rossz élmény marad.

DE: a mondanivalóját ahogy látom semennyire nem értette meg senki. Ezzel még nem lenne baj, a nagyobb baj, hogy olyanok kommentelnek ide, akik 1: gyereket csak távolról láttak még, 2: soha nem jártak a dinópark közelében sem, vagyis az ő véleményük fikarcnyit sem mérvadó, csak a posztoló bosszantására jók.

Egy 5 éves gyerek kiválóan alkalmas egy ausztriai úton való (akár buszos) részt vételre, és a dínók és ehhez hasonló dolgok iránti érdeklődése határtalan tud lenni. A park az ő számukra készült, ezt lényegében ők élvezik, nem a felnőttek. Van egy játszótér 2 klassz ugrálóvárral, egy krokodilos bújócskás alagút, körhinta, különböző kisebb játékok, a gyerekek nagyon tudják élvezni. Mi a 3,5 évessel 1 hónapja voltunk ott, ki sem lehetett robbantani onnan, a dínók meg egyenesen lenyűgözték.

Itt mindenkiből csak a rosszindulatú megjegyzést érzem, pedig ezt kifejezett gyerekprogramnak gondolom a saját tapasztalatom alapján.
A lényeg az lett volna, hogy ezt a szervező cég kellőképpen elcseszte, de hajrá, fikázzátok csak tovább nyugodtan a posztolót....
De ne lepődjetek meg azon, ha ezt később visszakapjátok, amikor nektek is családotok lesz, és próbáltok különböző programokat szervezni a gyereknek...

cisztein 2011.06.22. 09:05:47

@Aki a zsiráfotszereti:

A honlapot én is végigböngésztem, mielőtt kimentünk, és valóban ez van feltüntetve:

10:00 óra Dinómozi / légkondicionált /
*
11:00 Élő T Rex show / földrengés / vulkánkitörés szimulátor
* 11:30 Őrült történetek a dinók erdejében
* 11:30 Dinómozi -ismeretterjesztő film az őslényekről
* 12:15 Dinómozi -ismeretterjesztő film az őslényekről
* 13:00 dinófog öntése gipszből és pólófestés / külön a helyszínen fizetendő mindkettő /
*
13:00 Dinómozi 3 D –s mozifilm vetítése
*
15:0 Élő T Rex show/ földrengés / vulkánkitörés szimulátor
* 15:30 Őrült történetek a dinók erdejében
* 15:30 Aktuális mozifilm , megtekintése 5,50 Euro"

A valóság ezzel szemben az, hogy előszezonban az igen csekély forgalom miatt ezek a programok NINCSENEK megtartva. Lehet, hogy a posztolónál nem így volt (a busznyi gyerek és látogató miatt), de amikor mi voltunk, semmilyen program nem volt + még a vicik-vacakot árusító bolt is zárva volt (szerencsére, mert a lányom egyből lecsapott volna rá).

Ha ez a posztolónál is így volt (az előszezon miatt), akkor semmi ok a fikázására. Így talán előbb kérdezni kellene tőle, mielőtt nekiugrik mindenki, nem?

zsiráffff (törölt) 2011.06.22. 09:25:07

@cisztein: képzeld, nekem már van gyerekem, nem is egy , bibibiííí. Az akkor egyévesemmel megjártam amerikát és képzeld, nem csodálkoztam, ha néha elfáradtunk. Úgy szerveztem a dolgainkat, hogy emberi időben induljunk mindenhová és emberi időben kerüljünk ágyba is. Ugyanis nem mindig a látnivaló volt a lényeg, hanem az, hogy jól érezzük magunkat. Befizetni valamire, aztán minden apróságon fennakadni, sőt, sírni azon hogy fáradt a gyerek.... WTF? Hát persze hogy fáradt. Ez nem volt egyértelmű indulás előtt? Szal, én a posztoló helyében a fáradt gyereket nem kunérozom tovább minden hülye programmal, hanem keresek egy árnyas fát, leülünk alá és elnyalunk egy fagyit.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.22. 09:37:04

@SALE Kálmán: Pedig még az sem baj, ha egy majdnem-iskolás megtanulja, hogy bizonyos dolgok összekapcsolódnak, ok-okozati láncolatban, tehát a húsevéshez ölni kell, anya bundáját sokkal kisebb, apa irhakabátját meg majdnem akkora állatok hordták. Akkor talán azon sem lepődik meg, ha alig tizenévesen pizsamaparti után többen teherbe esnek és mindenki hazavisz valami nemi betegséget. Sajnos a divatos nevelési gyakorlat annyira "óvja" a gyerekeket (pontosabban annyira kóros szülő- (főleg anya-)függő gyerekeket akar, hogy egyre több évjárat gyermekei nőnek fel következmények nélküli álomvilágban. Aztán amikor már nagykorúak, sőt diplomások, akkor derül ki, hogy rengeteg ismeretük és készségük ellenére önálló életvitelre és közvetlen emberi kapcsolatok fenntartására alkalmatlanok.

cisztein 2011.06.22. 09:43:29

@Aki a zsiráfotszereti:

Ő is keresett volna ha jól értem, ha mást nem, egy buszt, de az sajnos zárva volt, így kötelezve az utasokat a csárdába való betérésre.

Lehet, hogy ha a busz nyitva lett volna az 1 órás várakozás alatt, és a gyerek ott tudott volna pihenni, ez a poszt sem születik meg, ki tudja...

De persze itt megint a posztoló a hibás, jó magyar szempont szerint. Szar a szervezési készsége, mert nem tudta kinyittatni a buszt, mi?

SALE Kálmán 2011.06.22. 09:53:48

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Hát ha alkalmatlanok, majd megtanulják. Úgy, ahogy az ő életükhöz kell és szükséges. Nem a tiédhez, nem az enyémhez, nem a szomszéd mariska néniéhez, hanem a sajátjukhoz.

Amelyik gyerek megteheti, hogy megközelítőleg úgy éljen és nőjjön fel, mintha valami értelmes lény lenne (vér, szarban tapicskolás, gyilkolás, egymás testilelki megnyomorítása, és hasonló emberiségre jellemző finomságok nélkül) az örüljön neki, és tegye azt nyugodtan.
Hátha úgy marad.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.22. 10:09:08

@SALE Kálmán: Csak túl drága a tanulópénz, és még néhány nemzedék életét elbasszák ezzel divatos, polkorrekt, embertelen "non frustration" neveléssel. Ők nemhogy engedélyezni akarják majd az időskori eutanáziát, de kötelezővé is tehetik, persze kórházi látszatnak megfelelően. Aki nem akar állatot ölni, sőt látni sem ilyet, az legyen nyugodtan vegetáriánus, de undorodom azoktól az álszent förmedvényektől, akik húst hússal esznek, és közben horrort kiáltanak, ha vágóhidat látnak. Azoktól még jobban, akik a piaci törvényszerűségere és pénzügyi racionalitásra hivatkozva kisemmizik embertársaikat, aztán rettegnek az éhséglázadásoktól és szabadságharcoktól. Szinte mindig azok a jól fésült kisköcsögök válnak ámokfutó tömeggyilkossá (persze szinte sterilen, lőfegyverrel, néha távcsövessel), akik soha nem mertek megküzdeni a csoporthierarchiában egy magasabb helyért. Aztán teljesen meglepődnek, amikor a hasba lőtt emberből kiloccsanó béltartalom és vér bűzét megérzik.

Docihobbit 2011.06.22. 10:59:57

A KalandoZoo-val már többször is utaztam, voltam egynapos kiránduláson és több naposon is. Én teljesen elégedett vagyok velük. Tudom, hogy most megköveztek, de ebben az országban a szülők többsége úgy viselkedik, mintha az állam sorsa függne tőlük, mert szült egy gyereket. A szervezett utaknál mindig van baki, nem könnyű 50 ember igényeinek megfelelni.

zsiráffff (törölt) 2011.06.22. 11:05:15

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ezt de szépen megmondtad, szinte láttam a cseppeket repülni :) Amúgy igazad van. Manapság a gyereknevelés túl van ideologizálva. Valami nagyon el van rontva, mert a gyereket ma már nem szabad hagyni, hogy a rossz dolgokat is megtapasztalja. Nem. Csak jó, szép, izgalmas, érdekes és boldogító dolgokat szabad nekik mutatni. Így aztán amikor húszévesen életében először rossz zuhanytálcát vesz, teljesen kiborul, idegyógyászhoz kerül és elkezd a homárra írni, azt megoldásként értelmezve....

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.22. 11:14:09

@Aki a zsiráfotszereti: Ide gyógyász, oda gyógyász, mind a hülyékből keres jól...
A hülyész az az elmegyógyász, városon pszichiáter, tanyán pcikiártány.

cisztein 2011.06.22. 11:14:30

@Docihobbit:

Én nem kövezlek meg, alapvetően igazad van, ezért is kezdtem az első kommentemet ezzel:
"Bár első körben megjegyezném, hogy a posztoló egy picit alacsonyabb ingerküszöbbel rendelkezik, mint kellene, így neki nem érdemes szervezett útra mennie, mert örökre csak rossz élmény marad."

Ettől függetlenül a hozzászólások többségét puszta szurkálódásnak és fikázásnak érzem így kívülállóként.

Úgy gondolom, hogy gyerekes anyaként néha nehéz úgy gondolkodni, hogy ne az jöjjön le belőle, amit te is írsz (ebben az országban a szülők többsége úgy viselkedik, mintha az állam sorsa függne tőlük, mert szült egy gyereket), de persze erre a szülőknek - jelen esetben a posztolónak - kell egy kicsit jobban figyelni, mert valóban egy kicsit alacsonyabb az ingerküszöbe, mint kellene.
DE ettől függetlenül a hajam tépem a sok okos megjegyzéstől, a beírók nagy többsége inkább csak élvezkedik azon, hogy a posztolónak ez most nem jött össze. Dögöljön meg a szomszéd tehene is szindróma, le se tagadhatnánk, hogy magyarok vagyunk...

Kevés a normális hozzászólás, (a tied az, mielőtt magadra vennéd), és ettől borult el most az agyam, hogy muszáj volt beírnom...

cisztein 2011.06.22. 11:16:14

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Ezzel én is egyetértek az utolsó szóig...

mohopasi 2011.06.22. 11:24:10

@Viktória6: Valóban nincs ilyen korú gyermekem, ettől még amit írtam megáll.

zsiráffff (törölt) 2011.06.22. 11:26:02

@cisztein: huhhh, képzeld mi lett volna, ha a dinókat még be is olajozták volna???? Titokban megsúgom, hogy ez a blog nem igazán azért van ám, hogy a fogyasztókat megvédje.... Mégis ki védje őket? Rozigéza a homárról?? Mi csak szórakozni járunk ide, munka helyett, aztán néha a posztolót izélgetjük, néha a szolgáltatót. Ki-ki a saját belátása szerint. Te most a szolgáltatót izélgeted, mi meg a posztolót. Na. :)

Viktória6 2011.06.22. 14:14:37

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: A felsoroltak közül az alábbiakat nem látta: hortobágyi fodros tollú ludat, bronzpulykát, gidránt. Kockacukorral meg nem jó etetni a lovat, ezért füvet adott neki. Ez most komoly, hogy ezzel vágsz fel? Ugyanúgy elmentünk Szentmártonkátára, és Szilvásváradra is. Mikroszkóp alatt nézzük a pókhálót. Baromira nem értem, miért baj az, hogy hogy kielégítem a gyerek érdeklődését. Igazából köszönöm mindenkinek, hogy munka helyett az én anyaságomat fikázza. És köszi annak, aki megmondta, hogy kinyittathattam volna a buszt. Ez tényleg nem merült fel bennem, mivel a sofőr éppen marhapörit evett. De valóban a saját érdekemet kellett volna nézni. Nos sokat tanultam. És igazatok van, alacsony a hülyeség ingerküszöböm.

Viktória6 2011.06.22. 14:16:56

@Aki a zsiráfotszereti: köszi, nem tudtam, hogy ez a blog a posztolokat cikizi. Ismét tanultam. Az ember holtáig...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.22. 14:27:38

@Viktória6: "És igazatok van, alacsony a hülyeség ingerküszöböm." Nemcsak az: "marhapörit". Sic! Így már értem, miért vonszolod hiteltelen, hamis műanyag szörnyeket simogatni szegény gyereket (számára) a világ másik végére...

"Nos sokat tanultam." Az jó. A következő lecke az írásjelek helyes használata, mielőtt még iskolába megy a gyermek...

szubjektiv 2011.06.22. 14:41:31

Hát ha nem volt benne a programban, hogy visszafelé vacsora a mittomén milyen csárdában, akkor fura a dolog.
Azt viszont nem értem, hogy miért nem mehetett egyszerre be mindenki a várba boszorkányozni meg ragadózózni.
Hogy az e-mailre nem reagáltak az durva.

"És köszi annak, aki megmondta, hogy kinyittathattam volna a buszt. Ez tényleg nem merült fel bennem, mivel a sofőr éppen marhapörit evett." Jó gyors lehet ott a kiszolgálás, ha leszállás után máris pörköltet evett a sofőr. :)

SALE Kálmán 2011.06.22. 20:02:58

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Szép gondolatok. Valahol igazad is van, de van ahol nem. Bár ahogy elnézek itt (meg máshol) pár hülyét, a tömeggyilkosság gondolata az én fejemben is megfordult már.

Az emberiség szerencséje, hogy lusta vagyok hozzá.

Ami az euthanáziát illeti, én láttam már családban is máshol is, öregembert évekig vergődni nyomorultan a saját mocskában, és a halálért könyörögni. Akkor egész emberségesnek tűnt az euthanázia, hálistennek a sors megoldotta.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.24. 11:18:39

Van egy jó hírem: műanyagszörnyekért nem kell már Bad Gleichenbergbe utazni, elég Debrecenbe is: www.civishir.hu/hajdu-bihari-hirek/dinocsontvazat-talaltak-a-furedi-uton/0623140805

Én csak most néztem a park oldalára, és örömmel tapasztaltam meg, hogy már-már magyaros kreativitással nevezték el, egy olyan szóval, amely kifejezi a kiállított tárgyak anyagát, a gyors "szobrászok" kedvencét, a styroport (vidéken hungarocell / nikecell) és az elnyűhetetlennek látszó amerikai bábfilm címét (Jurassic Park ).

zsoci 2011.06.24. 23:28:36

Esetleg az a pihenő nem a sofőr kötlező pihenője volt épp?

Amúgy azt a szülőt sem értem aki azt írta, nem a gyereknek való a dinóbemutató? Hanem kinek a nagyanyámnak? Pont ezt a korosztályt köti le.

styrassicpark (törölt) · http://dinopark.blog.hu/ 2012.05.09. 18:21:58

Kedves hozzászólók!
Mint a park hazai képviselője, függetlenül az utat szervező irodától szeretnék pár dolgot hozzáfűzni a teljes tájékoztatás kedvéért.
A parkban a programok mindig,- ha 1 fő van nálunk, akkor is időben elkezdődnek.
A 2011-es évben is 3 mozifilm vetítésén kívül ( melyek ingyenesek voltak) a 4 .filmet lehetett külön összegért megnézni.
A parkban található szobrok nem műanyagból készültek, hanem fém vázra szerelt speciális anyagból, súlyuk szintén több tonna, és paleontológiai leletek alapján mérethűek.
A weboldalunkon (www.styrassicpark.hu ) minden program, adat frissítése napi szinten történik.
a park elnevezése a tartomány latin nevéből( Styria) illetőleg az ismert film alapján képzett mozaikszó.
A 2012-es évben dino robotok, 5 D-s mozi, profi idegenvezetés vár mindenkit.
Az áraink akár a magyar állatkerti belépőkhöz viszonyítva is olcsó, 10 éve nem emelkedett.Akik szállást foglalnak nálunk ingyenesen adunk hozzá egy Genuss Card elnevezésű kártyát, mellyel a tartomány 120 látványossága ingyenesen látogatható.
A fenti kommentekben emlegetett vár Riegersburgban található, a csokigyárat is nevesítsük Zotter Csokoládégyár.
a parktól 5 km-re található a szintén emlegetett világ legnagyobb tűzoltó autója, postaládája a falu neve pedig
Bairisch Kölldorf.
aki nálunk foglal szállást, minden beszélgetés alapján őszintén elmondjuk, hogy xy korú gyermekhez milyen típusú kiegészítő programot ajánlunk.
5 éveseknek semmiképpen nem a riegersburgi kiállítást.Sokkal inkább koruknak megfelelő programokat.
Amennyiben a negatív kritikák , kétkedések ellenére kedvet kaptak ahhoz, hogy eljöjjenek hozzánk, keressenek bátran (06203452616) avagy minden kérdésre, kérésre örömmel válaszolok.szallas@dino-park.info
A weboldalunk naprakész, érdemes belenézni: www.styrassicpark.hu
Köszönöm, hogy meghallgattak, üdvözlettel : Balogh Zsuzsa
süti beállítások módosítása