Tékozló Homár

Vége az automatikus internecsomagnak a T-Mobile-nál

2011.06.24. 19:37 | jackyll | 73 komment

Még csak évek óta gyűjti a Homár a történeteket, amelyekben naiv ügyfelek első okostelefonos internetszámlájukon megdöbbenve veszik észre a kilobájtonként fizetett súlyos ezreket. Az NMHH elsőként a T-Mobile-ra csapott le, de várható, hogy a Telenor és a Vodafone hasonló megoldásait is elkaszálják.

2011-ben egyre több panasz érkezett a hatósághoz amiatt, hogy az okos telefont vásárló T- Mobile előfizetőknek több tízezer forintos számlájuk keletkezett, jóllehet mobilinternetre nem fizettek elő a cégnél. A szolgáltató azzal magyarázta a sokkoló számlákat, hogy minden előfizetője részére Net Start néven külön megrendelés nélkül is biztosítja a mobilinternet szolgáltatást, amelynek ugyan havi díja nincsen, ugyanakkor a forgalmazott adatmennyiség után fizetni kell. Mivel ez a szolgáltatás az előfizetői szerződésekben nem megfelelően volt feltüntetve, ezért létezéséről az előfizetők csak akkor értesültek, amikor kézhez kapták több tízezres, egyes esetekben akár százezres számláikat.

Az előfizetők védelme érdekében az NMHH határozatban kötelezte Magyar Telekomot, hogy a Net Start szolgáltatását automatikusan ne aktiválja, illetve a havidíjas mobilinternet csomagok lemondásakor automatikusan ne állítsa vissza a szolgáltatást. A hatóság a Magyar Telekomot arra is felhívta, hogy előfizetői szolgáltatásokat a jövőben csak az általános szerződési feltételeivel összhangban, előfizetői szerződés alapján nyújtson, azaz külön írásos megrendelés nélkül ne aktiváljon szolgáltatást, melyért az előfizetőnek számláz. Az NMHH hivatalból vizsgálja a Telenor és a Vodafone hasonló szolgáltatásait is.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NorbArt 2011.06.24. 20:00:07

Aki ettől a nyomorult T csoporttól bármit is vesz az egy igazi b@lfasz. Miért nem viszik észre hogy a következő üzletpolitikát folytaták: kitalálunk valami hatalmas átb@szást és és utánna kitalálják hogy hogyan adják el új dolognak álcázva... OTP dettó, a két igazi gettószökevény banda.

Teccikérteni? 2011.06.24. 20:06:31

A teleorr meg a vodka ugye különb... ;) Azért aki okostelót vesz, annak jó tudnia, hogy a sok kis program használja a netet bőszen. Aki nem fizet elő netre, annak érdemes letiltania az adatforgalmat okos kis progikkal.

SALE Kálmán 2011.06.24. 20:06:40

@NorbArt: A nyomorult t-csoport még mindig toronymagasan a legjobb szintű szolgáltatást nyújtja.
Az internetezős sztorik nagy része meg konkrétan hazugság, elég sűrűn netezek telefonnal külön netelőfizetés nélkül. Ritkán van 15 felett a számla, pedig nem spórolok vele. Igazán nem is csevizünk órikig a semmiről.

Rival · http://www.rivalcomp.hu 2011.06.24. 20:17:03

@NorbArt: Az Apple nem ezt csinálja? Csak nem átb@szást talál ki, hanem a lyukat a csőben, és eladja, mint világmegváltó feature, ráadásul jóval drágábban, mint amit ér...

Messzire kerülni!

SALE Kálmán 2011.06.24. 20:19:02

@Rival: Mert ő az apple. És azért lett az, mert kurvaprofin reklámoz.

Főúr1127 (törölt) 2011.06.24. 20:24:43

Az NMHH esetleg kötelezhetné a szolgáltatókat arra is, hogy frissítsék a szolgáltatási feltételeik erre vonatkozó szekcióját, és ne minden 10kb után fizettessenek túlforgalmazási díjat.

Nem az a baj, hogy havidíj nélkül adnak egyfajta szolgáltatást, hanem hogy a "nem fizetett elő/rendelte meg, de mégis használta" kiskapun átbújva túlforgalmazásnak minősítenek mindennemű adatforgalmat, melynek díjai ugyan folyamatosan változnak, de az elszámolási alapegységek a GPRS bevezetése óta ugyanazok. És az mikor is volt? 1999-ben? Vagy 2000-ben? Ott körül...

Emiatt tudnak egy-egy index honlapból 20-30.000 forintos számlát kihozni a szerencsétlenebbek, és nem azért mert a T-sek nem szólnak arról ami egyértelmű (azaz, hogy egy nem igényelt, de alapból is fizetős szolgáltatás attól nem lesz ingyen, hogy valaki igénylés hiányában használja azt).

És az NMHH megint félig oldott meg valamit, ráadásul pont nem a hasznosabbik felét...

Rival · http://www.rivalcomp.hu 2011.06.24. 20:29:01

@SALE Kálmán: az biztos... marketingben ott van... de a marketingköltség java részét nyugodtan fordíthatná pl. tesztelésre...

Főúr1127 (törölt) 2011.06.24. 20:30:05

@SALE Kálmán: De attól, hogy jól reklámoz a fehér szín még nem lesz feature, ahogy az sem, hogy lehet tartalmat másolni.

Itt van az iPad (már a második). Szép, nagyon jó reprezentatív célokra, gyönyörű képet ad, eleve egy "elit" dologként tálalt korrekt tablet, stb; de próbálj meg rajta mappát vagy albumot létrehozni - mert nem lehet. Majd az iPad 3-nak az lesz az új feature-je, hogy tudsz rajta mappát, meg fotóalbumot csinálni. Az iPad2 asztali gép nélkül ugyanolyan szárnyaszegett madár, mint az iPhone...

Walaki01 2011.06.24. 20:34:22

@SALE Kálmán!
Sajna,bár a szolgáltatásokkal kapcsolatban, valóban kis hazánkban a legjobb, ez mégis aljasság volt. Ugyanis, pl nekem anno az új okos telóm Nokia 5800 csinált 2 nap alatt tudtomon kívül több ezres számlát, mert járkált a netre progi frissítéseket keresni.

Főúr1127 (törölt) 2011.06.24. 20:35:02

@SALE Kálmán: Emellett persze egyetértek veled abban, hogy itthon még a T a legoptimálisabb megoldás.

A voda folyamatosan a pre-paid kártyákkal manipulál, elvégre ellenőrizni és bizonyítani nem lehet, hogy az 5000 forintos egyenleg tényleg ötezer forintnyi hívásra/sms-re/adatforgalmazásra volt-e elég, vagy sem...

A telenor ezen a téren jobb, de a szolgáltatásuk minősége sehol sincs a másik kettőhöz képest (persze most majd építik az LTE-t, miközben a Balaton környékén van ahol telefonálni sem lehet a hálózatukon, mert hanghívásra sincs lefedettség).

NorbArt 2011.06.24. 20:37:35

@SALE Kálmán:
Lehet nem fejtettem ki eléggé miért de a követkézzék:
Sosem kommentelek olvasottak alapján. Ld: mert valakiről, valamiről olvastam valamit nem fogom ezért fikázni. Saját tapasztalat szerint csak. Volt náluk mobil előfizetésem amint lemondani is alig lehetett, rendszeresen egyoldalú szerz. mód. miatt túlszámláztak, persze előtte nem szóltak. Még a hívószám kijelzésért is fizetni kellett... Másrészről meg volt náluk egy internet előfizetésem is amit költözés miatt kellett felfüggesztenem/lemondanom stb. Volt még másfél hónap. Írtam, kértem faxoltam, személyesen stb... Leírtam, hogy elköltöztem, ne küldjenek oda semmit. Mondtam másik címet ahol elérnek. Szerinted? Csak oda küldték a felszólításokat. Najd 1 év után érdekes módon a behajtó cég megtalált. Addigra legalább 10 mail, faxot stb küldtem nekik sose válaszoltak. Star banda. Meg sem őróbálja felfogni, egyből átnyomja a követelés kezőlenek. Alig 46 gurigába került... Soha többé T. Ha náluk lenne csak kenyér én rászoknék a virágföldre.

SALE Kálmán 2011.06.24. 20:40:41

@NorbArt: Nem tudom, ha nem írod oda a cég nevét, azt hittem, a UPCr-ől van szó, mert náluk nekem is így ment.
Téékkel egyszer volt komoly bajom, amikor vezetékes telefont költöztettem, na akkor rekedtre ordítottam magam velük. Arra gyanakszom hogy mindenütt van pár balfasz ügyintéző, és ha pont azokat fogod ki, akkor onnantól kanosszajárás lesz bármilyen módosításból.

SALE Kálmán 2011.06.24. 20:44:06

@SALE Kálmán: *hiszem

@Főúr1127: Vodásból volt prepaidem, tényleg gyanúsan gyorsan fogyott le róla néha a pénz, de annyira nem figyeltem. Nekem a minőségével voltak gondjaim elsősorban, volt egy csomó olyan probléma, ami a ténél nem.

SALE Kálmán 2011.06.24. 20:45:22

@Rival: Nem biztos, hogy megérné neki. Akkor kevesebben vennék meg. egy cégnek csak annyiban fontos a minőség, amennyiben a jobb minőségtől többet vásárol a droid. Ha valakinek az almalogótól máris erekciója lesz, ott nincs értelme túlspirázni:)

NorbArt 2011.06.24. 21:03:31

"Arra gyanakszom hogy mindenütt van pár balfasz ügyintéző,"
Na egy másik sztori, ez most OTP...
A pár ügyintézőről jutott eszembe.
Engem úgy hívnak hogy T. Norbert. Namost Alsópálpusztaszecsőszentandráson is van egy ugyanilyen nevű Isten báránya. Erre nekem küldték az Ő számlalevelét. Jeleztem egy bankban hogy nekem biza nem van Ojtépénél számla hála a mindenhatónak. Csak jött továbbra is. És ez így ment 4 hónapig. 6 bankban voltam hatszor kértem, hogy ha nekem akkor a másnak meg nem, lehet az igazi tulajnak hiányzik. MAjd hetedjére bementem s mondtam készítsenek nekem eg pecsétes borítékot és ime ezen számla alapján kérem a zsét. 600.000 forint volt. NAhh majdnem ki is adták, már elkezdte kiszámolni az asztalra. Majd a vége felé mikor zárta volna rájött hogy hoppá, nekem nem adhatja ki mert én a gép szerint kiskoró vagyok és gyámom van. Na ja 30 évesen... Kérdeztem honnan van a számla ki nyitotta? nem mondhatja meg, Akkor hol nyitották? Azt se. Na azóta nem kaptam. Akkor ott 7 bankban 6.5 hülye?

Nindu 2011.06.24. 21:04:09

Kollégám pontosan így járt, DE nem a T-vel hanem a Vodkafonnal! 3 éve vette a HTC telefonját ami abban az időben ritka volt mint a fehér holló. Azt mondták nem csomagolják ki megmutatni, mert akkor meg kell vennie :). A lényeg a lényeg többször megkérdezte, ugye nincs semmilyen internet szolgáltatás bekapcsolva? Nincs nincs volt a válasz. Használta is a netet mert talált ingyen wifit, egy kicsit furcsállotta, hogy majd mindenhol talál netet, de mivel a készülékben és a szolgáltatónál is kikapcsolt minden mobilnet hozzáférést nyugodt volt. Másnap jött a hideg zuhany egy SMS formájában, hogy a számlája 75000 Ft-ot mutat fizesse be vagy kikapcsolják. Mondanom se kell nem fizettek egy fillért sem, és egy idő után a vodafon is elismerte, hogy hibázott. Azaz nem csak a T-nél volt ez, de a T szopatta a legtovább az ügyfeleit!

NorbArt 2011.06.24. 21:05:51

Nekem van egy angol telívérem, és egy félvérem. Többet ér bármely almás dolog. Nem romlanak el, többet érnek, még meg is értenek, nem érnek fele annyit másnap mikor kihoztam a bótból. És legalább addig is a szbad levegőn vagyok, ne a fotelból nyomkodom az ájfonom.

SALE Kálmán 2011.06.24. 21:16:12

@NorbArt: Viszont ájfony után kevesebbet kell trágyázni, és elfér a zsebedben. Mindennek megvan a maga előnye.

230e 2011.06.24. 21:28:21

Telenornál az előfizetett, és a nem előfizetett netforgalom közti különbség 10-20X nagyobb, és automatikusan aktiválják, nem figyelmeztetnek.
(számszerűsítve:
előfizetve 100 mega: 2000,- Ft
nem előfizetve 70 mega: 30.000,- Ft körül).
több ismerősöm belefutott már ebbe. Elég gusztustalan húzásnak tartom, hogy erről nem adnak részletes tájékoztatást.

Secnir 2011.06.24. 22:35:52

áháhá
kezdőknek:
telefonálni akarsz? : mobil
internetezni akarsz? : ADSL
olcsón telefon? : skype (ma már bukó sajna)
inni akarsz? : tokaji rakamazból vagy házipálinka helyből
nőt akarsz? : keress magadnak, ha fel kell fújni, régen rossz
autót akarsz? : F betűset ne (ford, fiat, francia)
olcsón jót? : aldi (tótwé ajánlásával)
olajozni kell? : WD40
kajálni akarsz? : kis faszenes
nyaralni: edééknél

és folytathatnám...
...asszem ezt elkezdem gyűjteni a fiamnak, és ha elkezd beszélni, bemagoltatom vele, mint a litániát...

asdf 2011.06.24. 22:43:44

@Főúr1127: "Az NMHH esetleg kötelezhetné a szolgáltatókat arra is, hogy frissítsék a szolgáltatási feltételeik erre vonatkozó szekcióját, és ne minden 10kb után fizettessenek túlforgalmazási díjat."

Nyitott kapukat dongetsz, koteleztek ra oket, hogy magat a net start automatikus szerzodeskoteskor valo aktivalast, valamint a egyeb netcsomag lemondasa utani automatikus net start aktivalasat toroljek az aszf-bol. Ebbol adodoan net startja es 10 kb alapu forgalmi dija csak annak lesz, aki megrendeli (viszont sajnalatos modon, aki mar rendelkezik aktivalt net starttal, azet nem kapcsoltatjak ki).

(btw nem tulforgalom volt ez a net start eseteben, hanem siman forgalmi dij)

Anti Anyag (törölt) 2011.06.24. 23:09:42

Olyan telcsim van, amin nem is lehet netezni.

És még élek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.06.25. 00:05:38

@Anti Anyag: nekem meg nincs is mobilom 6 honapja:)
es remekul vagyok

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.06.25. 01:58:59

Nem értem. Ha nem fizetett elő internetre, akkor miért használja? És ha használja, akkor miért csodálkozik, hogy kifizettetik vele?

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.06.25. 06:51:29

"A szolgáltató azzal magyarázta a sokkoló számlákat, hogy minden előfizetője részére Net Start néven külön megrendelés nélkül is biztosítja a mobilinternet szolgáltatást"

Igen, érdekes módon amikor annak idején wap-ról volt szó, én el bírtam olvasni, hogy mi merre, és tisztában is voltam vele, hogy az alapból akitivált wap szolgáltatás mennyibe kerül.

Ugyanígy a szerződésben, percdíjakban valahol benne volt, az tuti, a mobilnet is... Sok hülye meg nem volt képs elolvasni.

Mondjuk ha maga a szolgáltatás megmarad, csak kézzel kell aktiválni, az nem gáz, mert akinek esze van, annak ez nem gond.

znv 2011.06.25. 10:34:45

@ColT: Egyetértek. Az emberek 95%-a el sem olvassa, mit ír alá, mit rendel meg.

A másik része, meg ha használok valamit, az pénzbe kerül. Ha netezek a mobilomon, az nincs ingyen. Ahogy a víz, az áram, a tömegközlekedés és egy kiló kenyér a boltban szintén nincs.
Az más kérdés, hogy ezeket az embereket nem érdekli, hogy mennyibe kerül. Elkezd netezni anélkül, hogy tájékozódna előtte az árakról.

Cseber Lajos 2011.06.25. 10:42:09

Ha az NMHH megállapította, hogy ez így átverés, akkor miért nem fizettetik vissza a T-vel az így lekaszált pénzt? Mert arról szó sincs, hogy a megvezetett ügyfél egy forintot is visszakapna.

Az is nyilván véletlen, hogy a T-s mobilok szoftvere úgy van beállítva, hogy ha a hívó előbb leteszi, mint te, akkor az eddigi "Vége" gomb hirtelen átváltozik valamilyen internetre kapcsolódó gombbá, hogy minél többször nyomd meg véletlenül.

cicmen (törölt) 2011.06.25. 11:37:07

@znv: Egyetértek. Az emberek 95%-a el sem olvassa, mit ír alá, mit rendel meg.

Ez miért baj? Így juthatsz poliuretán bőrkabáthoz, mindent vevő beltéri parabola antennához és netezhetsz órákig úgy, hogy a telefon a zsebedben van.

kissandor 2011.06.25. 14:11:03

@cicmen: De neked anyukád megtanította, hogy mindig el kell olvasni a szerződést, büszke lehetsz magadra.

SALE Kálmán 2011.06.25. 14:20:51

Szerintem ez arra lett kitalálva egyébként, hogy ha valahol tényleg vészhelyzet van (mittudomén eltévedsz a beduin sivatagban) meg tudd nézni, merre van a következő város, vagy a halálod előtt a süllyedő hajóról tudj emailben végrendelkezni, vagy hasonló. Egyszóval olyan esetben, amikor amúgy szarsz rá, mennyi lesz a számla, mert kell és kész.

Nem arra, hogy az istenállattya használja éjjelnappal, ha kell, ha nem.

SALE Kálmán 2011.06.25. 14:23:45

@cicmen: Én sem olvasom. Minek? Ha kell valami, akkor kell, a szerződésbe meg úgyis azt írnak, amit akarnak. Mobiltelefonnál nincs alternatíva gyakorlatilag, úgyis a tével szerződök, mert az ad normális minőséget.
Ismerős hetek óta cseszeget, hogy vegyek normális telefont (normális egyébként), de ő nem akarja meghallani, hogy szerződjön normális szolgáltatóval a vodaszar helyett, vagy ne lepődjön meg, milyen a vonal minősége. De nem fogja fel.

Sancee 2011.06.25. 18:38:13

Csak egy rövid hozzászólás - már csak a cím kapcsán is. Tudom, hogy vannak tetű dolgai T barátunknak, felesleges azon vitázni, melyik a jobb idehaza, mindenkinek vannak saját tapasztalati, nekem a Westel idők óta náluk van a számom, volt hogy le akartak nyúlni, figyelni kell rájuk, elismerem.
De azt senki ne mondja nekem, hogy vesz egy kib*szott okostelefont, mert az milyen zsír lesz, de nem akar kötni hozzá rendes internet csomagot (tökmindegy hogy azért mert az nem tetszik amire az ügyintéző beszéli rá vagy mert spórolni akar), aztán netezik rajta (tudatosan, olyan NINCS hogy valaki NEM TUDATOSAN NETEZIK A SZAROS TELEFONJÁRÓL), és utána felháborodik hogy magas lesz a számlája. Ha köt díjcsomagot akkor nem lesz magas és van elég ismerősöm T-nél, az eladónak ÉRDEKE HOGY A DRÁGÁBB DÍJCSOMAGRA KÖTTESSEN HŰSÉGNYILATKOZATOT. Az hogy XY vevő a menő-király telefonjához havidíjat már nem akar, az azért már hadd ne a szolgáltató hülyesége legyen.

cicmen (törölt) 2011.06.25. 20:43:21

@kissandor: De neked anyukád megtanította, hogy mindig el kell olvasni a szerződést, büszke lehetsz magadra.

Anyám miről jutott "eszedbe" vazze?
Na mindegy! Most én is gondoltam a tiédre!

kissandor 2011.06.26. 06:35:23

@cicmen: Hogy honnan jutott eszembe, tegnap fent volt nálam egy kicsit kézimunkázni meg fuvolázni, mesélt rólad a nagy szerződéselolvasóról.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.06.26. 07:55:07

@Sancee: De ha valaki vesz egy okosteefont, köt egy szerződést, és megy a net, annak nem fordul meg a fejében, hogy az nem lesz ingyen?

OK, a T átbaszós, meg ez az alapból aktivált csomag nem volt jól tájékoztatva, de ha hirtelen működik a net, és nem fizettem elő, akkor csak utánanézek, hogy mennyi is lenne?
Ellenkező esetben hülye vagyok, vagy hülye vagyok?

Én akkor lepődtem meg, amikor egy mobilnetes modemet javítottam, és teszteltem. Beletettem a kártyám, mondom net úgy sincs rá aktiválva, nézzük meg, tud-e telefonálni, a gép mikrofonjával, poén lesz.
...és lazán felment a netre...!

Hm, mondom, OK, akkor megnézzük, mibe is fáj ez, mert egyik telóm sem alkalmas netezésre, nem rendeltem netet...

...szerintem ez alapból így működik az emberben, hogy ha nem kötöttem szerződést netre, és mégis van, akkor utánanézünk, hogy WTF.

cicmen (törölt) 2011.06.26. 08:56:59

@kissandor:Úgy tűnik, te egy hatalmas paraszt vagy!

Sancee 2011.06.26. 09:22:40

@ColT: Szerintem elmentünk egymás gondolatmenete mellet mert nagyjából én is erre céloztam - hogy egy olyan díjcsomag van bekapcsolva alapból, ha a vevő nem köt rendes szolgáltatást, ami a leg-leg-legolcsóbb, és persze, a legszarabb, nos van egy készülékem, ami alkalmas internetre, szolgáltató részről úgy is hirdetem, kötelezve vagyok rá hogy 100 százalékig használhatóan adjam ki, és ebben a net is benne van. Ha nem kértem, nem használom, ha meg igen, nem lepődök meg az árán. Én sem akarok mms-t küldözgetni, azt mégis lehet a telefonnal. Az más téma hogy első dolgom volt az ilyen baromságok (net,, mms)letiltása. Pont hogy nem a szolgáltatót szidtam ez esetben...

System failure. :) 2011.06.26. 09:37:44

Részben az én hülyeségem volt, de úgy gondolom RÉSZBEN...
Vettem egy okostelót, bekapcsolom van az aksijában kis kakó. Nézegetem mit tud:
Látom felül valami hírek vannak???
Frissülnek is??? Rányomok bejön az origó. Pfff van net??? Nem is kértem. Sebaj, a konkurensnél kértem netet 50 mega 1000 FT, nem lehet itt sem több. Sokkal... Fészbúk beállít, email beállít, tesztel, megy. Jutub is van, überkirály. Nézzük mit tud a Hsdpa. Wow játszik szaggatás nélkül. Hát a Hd megy rajta? Átvált megnézek 3 mp-t. (Tudom mekkora adatforgalommal jár, ezért csak a 3 mp) Folyamatos. Nagyon zsír. Na kapcsoljuk ki, töltsük fel teljesen. Bekapcsolom : A kimenő hívásaimat letiltották. Mi a szent szar??? Ügyfélszolgálat: A forgalomfigyelő csoport 13 megabájt után letiltott. 20.000 Ft-ot fizessek be. Nézem: valóban kaptam sms-t az ügyfélszolgálattól: Forgalma elérte a 11 Mb-ot, váltson kedvezőbb csomagra: Gonet s-re vagy mi a szöszre. Bemegyek az ügyfélszolgálatra: Generált forgalom KI KELL FIZETNEM. Ha nem, letiltják a simet, asszem 6250-ért feloldják később.
Persze jön majd a végrehajtó is, ha nem fizetek. Új teló 2 naposan, hívni nem tudok. Szívom a fogam, befizetem. Startnet megy a csába, kérek egy 30Mb-os kb 500Ft-s netcsomagot. Hamar leneteztem, de csak lassítanak, így is használható. A 13Mb-ot 1/2 óra alatt értem el. 11Mb-nél küldtek sms-t, ekkor még kb 17 Eft-nél jártam. Nem kértem a netet, részben én használtam, részben a telón beállított okos kis programok frissítettek. Pl: hírek, amit utólag letiltottam, mikor átláttam az teló működését. Amit sérelmezek: Máshol sms-ben kellett KÉRELMEZNEM a netet. Itt alapból adtak persze ARANYÁRBAN. A telefon a T kínálatban volt, PONTOSAN TUDNIUK KELLETT hogy a háttérben futó okos kis progik adatforgalmat fognak generálni! Ha nem indítok külön semmit, akkor is! Nem figyelmeztettek rá. Nem azért írtam, hogy bárki fikázzon, hanem hogy okuljon belőle. Most használok egy alap netet, a 30Mb-ot 5 nap alatt elértem, lassítottak, de sebaj. Egy google minitérkép 80 MB 3 nap alatt így is lejött. Ráér letölteni a háttérben, nem zavar... Töltök ami belefér, ha egy hónapban 300 Mb-t töltök le, akkor annyit. 5 percenként lekérdeznek a kliensek. Így 1 év alatt "leverem" rajtuk az alap 30Mb és az 50Mb közötti különbözetet. Elmehetnek a csába...

napalm 2011.06.26. 09:43:29

@Secnir:
a skype miért bukó?

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.06.26. 09:49:32

@Sancee: Nem mentünk el :)
Mind a ketten az emberi hülyeségre lyukadtunk ki.

@System failure. :): Na igen, ez meg a másik, amikor a teló netezik helyetted...

Egyéves Önkéntes 2011.06.26. 14:31:41

Én annyira szeretlek benneteket kedves homárosok, hogy simán kifizetek ezért a kommentért 456.000 forintot a T-mobil Seycelle Ltd-nek.

Sent from my very trendy white iPhone.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.06.26. 17:20:39

@EÖ: ?
Talán fizessenek ők ennyit, hogy az ő szarjukról kommentelsz :D

protoplanetáris korong 2011.06.26. 20:37:17

lehet, hogy szemét áron számol a t-mobile, de az nem tűnik fel a parasztnak, aki a készüléket/előfizetést megveszi, hogy bár nincs netes előfizetése, de valahogy mégis tud netezni az "okos"telefonján?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.06.26. 21:36:45

@protoplanetáris korong: Nem biztos, hogy netezett. Az okoseló kérés nélkül beloggol, szinkronizálja magát. Nem gondolná az ember, hogy vannak olyan idióta fejlesztők, akik a térképprogit úgy írják meg, hogy állandóan a netről ránhgatja a térképeket...

megamenn 2011.06.26. 21:37:39

Nem az a baj, hogy utólag ki kell fizetni, hanem az, hogy mennyit kell fizetni. Jóérzésű ember nem gondolná, ha már havi 1-2 ezresért lehet netezni, akkor az előfizetés nélküli adatforgalommal percek alatt elúszik egy fél minimálbér. Ez pofátlan szemétség!!! Ha egy mezei állampolgár csinál ilyet, egyből karperecet kap.
A sok okostóni szájberkommentelőnek meg csak annyit, hogy nem mindenki a net miatt vesz okostelefont.

System failure. :) 2011.06.26. 22:23:34

30Mb = 560Ft ha kéred a startnet csomagot. 13 Mb= 20.000 Ft ha nem kérted. Olvastam a startnet csomagot: 10Kb-onként 13 Ft. DE ha elérted az 50.000 Ft-ot akkor már CSAK 10kb = 0.13 ft. Dejó... 50 Eft felett már tök olcsó.

Olyan ez, mint mikor kérsz az étteremben egy pohár vizet és felszámolnak x összeget.
DE HA NEM KÉRED, hoznak akkor is 100X összegért és pofa be ha beleittál és előtte nem tudtad kívülről a szabályzatukat...

Használtam én, használták az ELŐRE TELEPÍTETT programok a telefonon.
Fizettem is érte százszorosan. SZÓ SZERINT.

System failure. :) 2011.06.26. 22:24:50

Okulásképp írtam. Kéretik nem fikázni.

zellerlevél 2011.06.27. 00:25:00

@znv: "Ha netezek a mobilomon, az nincs ingyen."

Igen. Csakhogy ez a szolgáltatás nem csak valódi netezés esetén fizetős, hanem akkor is ha a telefon automatikusan frissíti a szoftverét a netről.
Amikor meglévő előfizetéshez vásárol valaki egy oktondi telefont, akkor nem köt új szerződést, csak készüléket vásárol, senki sem tájékoztatja sem szóban, sem írásban arról, hogy a telefonnal a netstart automatikus, és csak a telefonszámla megérkeztekor szembesül az oktondi telefonok hátrányaival.

Ideje lenne már megregulázni a szolgáltatókat, pl. azzal, hogy törvényileg tilos lenne olyan fizetős szolgáltatást nyújtani, amit az ügyfél nem rendelt meg. (Agyrém, hogy ez nem magától értetődő.)

Egyéves Önkéntes 2011.06.27. 07:50:13

Most lesz olyan csomag a t-nél, hogy befizetsz előre valamennyit (10000 talán) és akkor netezhetsz 500 Mb-nyit. Érdekes, hogy ki lehet hozni ennyiből is, ami eddig félmillió volt.

znv 2011.06.27. 11:13:57

@zellerlevél: Az miért nem valódi netezés, ha veszek egy okostelefont, ami szinkronizálja a leveleimet, lekéri az időjárást stb?

Amikor legutóbb mobilt vettem, szemtanúja voltam, amint egy 35 körüli fickó egyenesen leordította az ügyintéző fejét, mert az mobilnet csomagot akart aktiválni a frissen vásárolt Samsung Galaxy Spica mellé.

A legtisztább helyzet az lenne, ha okostelefonokat nem adnának el internet csomag nélkül. Persze itthon ezt a legtöbben úgy értelmezik, hogy rájuk akar valamit tukmálni a szolgáltató.

Giraffa 2011.06.27. 12:24:57

Amikor a családnak vettem (buta)telefonokat, az első dolgom volt, hogy "elrontottam" a gyárilag beállított APN-eket a mobilnetnél. Nem is tudnak forgalmazni egy bit adatot se. :)

Ennek az az előnye, hogy telefonok használói meg nem tudják véletlenül aktiválni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.27. 14:08:02

És akkor az szabálytalan, hogy én csak a wifit engedélyeztem?

ciccmicc 2011.06.27. 14:39:13

Miért előírás, hogy mobiltelefonnal muszáj netezni? És miért ne lehetne erre max. csak a wifit használni? Annyi itt a megmondóember.

Jólfelhúztammagam 2011.06.27. 18:13:31

A buzi NMHH is inkább azzal foglalkozna, hogy miért kerül 2011-ben 10kb adatforgalom 13 forintba, amikor ugyanazon a hálózaton, ugyanaz az adatforgalom 25 fillér áron is adható (és ez még nem a korlátlan csomag)! Igen, több mint 500-szoros áron adják. Hol van itt a szolgáltatás-ellenszolgáltatás aránya?
Közönséges rablás fényes nappal.

Egy 3,6-os HSDPA telefonnal akár 10-20 másodperc alatt elfogyasztható egy 5000 forintos egyenleg. Hol van ehhez képest egy közönséges emeltdíjas vagy műholdas telefonszámos lehúzás? Kismiska.

zellerlevél 2011.06.27. 18:36:11

@znv:

"Az miért nem valódi netezés, ha veszek egy okostelefont, ami szinkronizálja a leveleimet, lekéri az időjárást stb?"

Az valódi. De az, hogy a tulajdosnos tudtán kívül szoftvertfrissítést végzett a telefonja, az nem valódi netezés.

A legfelháborítóbb az egészben az, hogy nekünk csak másodszorra sikerült letiltatni a programfrissítést, mert először egyidejűleg garanciális javítást is végeztek, közben újratelepítették a szoftverét, ezzel együtt visszaállították a netes programfrissítést.

efi 2011.06.27. 20:58:33

Szerintem ne csak az adatszolgáltatást, hanem a hangszolgáltatást és az sms-szolgáltatást se aktiválják előre és automatikusan.Még a végén az a tökkelütött ügyfél telefonálni fog, ami pénzbe fog kerülni.
Sőt jó lenne, ha a kijelző világítást is külön aktiválni kéne, mert hamar lemerül tőle a teló és pénzbe kerül feltölteni.
Aki meg össze-vissza internetezik, anélkül, hogy tudná, mi mennyi, meg telepít mindent, ami utána használja a netet az így járt. Aki nem ért a saját telefonjához, az vegyen egyszerűbbet.

znv 2011.06.28. 10:13:48

@zellerlevél: A szoftverfrissítés is valódi, adatforgalmat generál. Ha nem akarod a friss, javított szoftvereket, kapcsold ki.

Az, hogy újratelepítés után nem kapcsolták ki, valószínűleg figyelmetlenség volt. Szerintem ha írsz nekik egy levelet, hogy mi történt, elengedik a számla ezen részét.

@efi: :D

Főúr1127 (törölt) 2011.06.28. 10:15:11

@asdf:
Bár ezt azóta hogy nem voltam már egyesek említették, de akkor tisztázom:

Nekem NEM az a bajom, hogy annak aki NEM fizet elő de MÉGIS HASZNÁL egy szolgáltatást, büntetés jár (magasabb tarifa), mert ez így korrekt.

Nekem AZ a bajom, hogy a büntetés elszámolási egysége 10 kb. Amikor a WAP bejött, akkor volt ez az elszámolási egység. Mert akkor az elérhető gif hátterek, meg letölthető midi hangok maximum 10-15 kB (azaz 80-120 kb) méretűek voltak.

Most azért nem hiszem hogy az a világ van...

mohopasi 2011.06.28. 15:02:29

Biztos én vagyok a kőkorszaki, meg a troll, meg ilyenek, de nem értem mifasznak telefonon netezni.... Ha netezni akarsz, netezz otthon/munkahelyen/iskolában/stb. Ha elmész otthonról emberek közé, akkor beszélj. Beszélgess. Legyé' ember, ne a telefonod operátora. Okostelefon. Az. Okosabb nálam, rá dolgozom, mi?

Mocsár 2011.06.28. 19:33:59

@Főúr1127: "A voda folyamatosan a pre-paid kártyákkal manipulál, elvégre ellenőrizni és bizonyítani nem lehet, hogy az 5000 forintos egyenleg tényleg ötezer forintnyi hívásra/sms-re/adatforgalmazásra volt-e elég, vagy sem..."

Miért is? Hívás- és adatforgalmi részletezőről nem hallottál még, ember? Prepaidnél is van (a vodánál legalábbis). Fizetni se kell érte.

Mocsár 2011.06.28. 19:43:07

@Cseber Lajos: "Az is nyilván véletlen, hogy a T-s mobilok szoftvere úgy van beállítva, hogy ha a hívó előbb leteszi, mint te, akkor az eddigi "Vége" gomb hirtelen átváltozik valamilyen internetre kapcsolódó gombbá, hogy minél többször nyomd meg véletlenül."

Faszául hazugság. Kíváncsiságból felhívtam magam a T-s számomon a céges telómról, előbb nyomtam ki, mint hogy a T-sen letettem volna, és a "Vége" gomb semmivé nem változott át, sőt, a hívás nyomban véget ért a T-s telón is, nem kellett nyomkodnom semmit, hogy letegyem. Úgyhogy ezt buktad, szivi.

Mocsár 2011.06.28. 19:50:34

@megamen: "A sok okostóni szájberkommentelőnek meg csak annyit, hogy nem mindenki a net miatt vesz okostelefont."

Akkor mi a faszomér'? Hívni meg SMS-ezni tudsz egy 2000 Ft-os szaron is. Ha okostelefont veszel, de nem használod ki annak "okosságát", akkor
- hülye vagy hozzá, vagy
- csak villogni akarsz vele.

asdf 2011.06.28. 19:51:48

@mohopasi: "Biztos én vagyok a kőkorszaki, meg a troll, meg ilyenek, de nem értem mifasznak telefonon netezni.... Ha netezni akarsz, netezz otthon/munkahelyen/iskolában/stb. Ha elmész otthonról emberek közé, akkor beszélj. Beszélgess."

Mert az a nem igazan eletszerutlen helyzet, hogy valaki nem autoval jar munkaba, hanem tomegkozlekedessel, neadjisten mas varosbol (aka: ingazok), raadasul minden nap, akar orakon keresztul, sot, oda es vissza, az elo sem allhat, es igy pl. "holtidoben" netezik, az el sem kepzelheto, igaz? Pl. ezido alatt lehet aludni, olvasni, ujsagot, konyvet es tadaaaaam, weboldalakat is.

efi 2011.06.28. 22:11:16

Azt azért lássuk be, hogy:
1. A letöltési sebesség olyan, amilyen.
2. Az arany is olcsóbb, mint az éterből netezni
3. A navigálás az érintőképernyőkön elég kényelmetlen, sőt.
4. Olvasni szintúgy.

mohopasi 2011.06.29. 11:19:20

@asdf: De, elképzelhető. Könyvről hallottál-e már?

Julcsika72 2011.07.26. 06:59:27

Sajna mi is így jártunk ,és az ügy még mindig folyamatban van!Kihoztuk az új telót a t-mobiltól!A régi tönkre ment régi kártyát megtartottuk ,csak a teló volt új, ez pénteki nap történt!Már hétfőn zárolták 50 ezres net számlával!!!!Pedig mi direkt nem kértünk a régi számlához semmit!Ez az ECO csomag!!!

Julcsika72 2011.07.26. 07:02:01

@SALE Kálmán: Julcsika72 2011.07.26. 06:59:27
Sajna mi is így jártunk ,és az ügy még mindig folyamatban van!Kihoztuk az új telót a t-mobiltól!A régi tönkre ment régi kártyát megtartottuk ,csak a teló volt új, ez pénteki nap történt!Már hétfőn zárolták 50 ezres net számlával!!!!Pedig mi direkt nem kértünk a régi számlához semmit!Ez az ECO csomag!!!

Julcsika72 2011.07.26. 09:49:15

@SALE Kálmán: Szia!Nem tudom mennyire hazugságok vagy kamuk! Mi például ugy jártunk!!!!Folyamatban van az ügy!!!Férjem évek óta szeretett volna egy jó modern telefont!!Spóroltunk is rá!ECO csomag!
Elment megvette!Ez pénteki nap volt!Nézegette figyeltük mi mire való!!Hétfőn lekapcsolták a telefont írva TÚL LÉPTÜK A KERETET a net 50 ezer áfával együtt!!!
Pedig csak a teló volt új! Régi szám semmi + szolgáltatással!!!
És még mindig szenvedünk tőle! Magyarázat mért nem kért netes csomagot !Frissített stb ... ez van!! címmel!Sógorom hasonló képen járt az invitellel!Egy irányúsította mégis rakatot kértek rá egy évre havi díjnak!!Jé és ezen oldal segítségével sikerült tisztázni és nem is kell neki fizetni!!!

mrgeez 2011.07.26. 13:53:31

Ami még szerintem undorító az az, hogy amikor egy díjcsomag előnyösen változik, akkor a meglévő ügyfeleket szándékosan nem tájékoztatják, hogy ugyanannyiért jobb feltételeket kaphatna, és hagyják a megszűnt, előnytelen csomagban. Én éppen úgy jártam, hogy véletlenül tudtam meg, hogy a net 500 átalakult úgy (GoNet), hogy megszűnt túlforgalmazási díj. Ezt észrevettem, hónap közepén váltottam, és mi a jutalmam? A hónapnak az első felében többet neteztem, a másodikban már csak alig. Viszont mivel a hónap közepén váltottam, ezért az 500 Mb-os limitet levitték 250 körülire, és az azon felüli részt kiszámlázták valami elképesztő túlforgalmazási díjjal (még utoljára, hiszen a másikba már nincs túlforgalmazási díj). A végeredmény: a régi ügyfelek kel nemcsak, hogy nem törődnek, hanem még meg is büntetik őket, ha naívan váltanának arra a csomagra, ami az újaknak elérhető.

svinjahond 2011.08.03. 01:14:44

Hehe! Én annak idején (kb. 2006. ősze) úgy vettem a telefonom, hogy ott az ügyintézőnél letiltattam mindenféle emelt díjas szolgáltatást, MMS-t, WAP-ot, GPRS-t, EDGE-t, HSDPA-t, szóval mindent, ami normál beszédhíváson és SMS forgalmon túli "nyalánkság", pl. emelt díjas SMS fogadása nevű szopit is, amibe sokan belefutottak: Jamba és társai... Az ügyintéző persze okoskodott, hogy így a készülék sok-sok funkciója használhatatlan lesz, én pedig világossá tettem a számára, hogy nem fogom magamra nézve kötelező érvényünek tekinteni a hűségszerződést, ha a SIM-kártya aktiválásakor tett jognyilatkozatomban foglaltak figyelmen kívül hagyása végett - vagy a szolgáltatói tájékoztatás hiányosságai miatt - rejtett költségeim keletkeznek! Meg tudja-e nekem oldani? vagy közel 20 perc "szarakodás" után elállok a vásárlástól és távozok az üzletből. Érdekes, meg tudta oldani! Közben készüléket cseréltem, de azóta se jött olyan számla, amin adatforgalmazás szerepelt volna... (Mondjuk, 2009 óta WLAN használó készülékem van.)

Azért annak örülök, hogy végre a hatóság nem a szolgáltató seggét nyalja, hanem a fogyasztók érdekeit is nézi!
Aki pedig 2011-ben még mindig 10 kilobyte-os egységekben számláz, az sz*rjon farfekvéses tarajos sül ikreket!