A Homár jóhiszeműen nem gondolja, hogy a Morgan Consulting takarítócég munkatársai minden alkalommal pucéran menekülnek és elégetik összes felszerelésüket, ha rettentő szakértelemmel poloskákat detektálnak, amikről később kiderül, hogy nem az. Viszont ilyen esetben azzal fenyegették naiv ügyfelet, hogy ÁNTSZ-szel lezáratják a lakását, amire nem igazán lett volna lehetőségük
Egy megdöbbentő tapasztalatot szeretnék veletek megosztani. Panellakásunkban falat vágattunk, ami sajnos olyan sok porral járt, hogy párommal úgy döntöttünk, profikra bízzuk a takarítást. Körbenéztem az interneten, ahol több cégtől kértünk egy előzetes árajánlatot. Végül a szimpatikusnak látszó Morgan Consulting Kft. cégét választottuk. A kollégájuk előzetesen ki is jött, felmérte a lakást, végső árajánlatot adva. Végül megbeszéltünk egy időpontot. Párom reggel 9-kor átadta a kulcsokat a takarítóknak, majd nagyjából egy óra múlva hívott a takarítást felügyelő hölgy telefonon, hogy hemzsegnek a bogarak a lakásban, amik az egyik takarítónő szerint – akit szakértőként állított be – ágyi poloskák. Az ágyi poloskák fertőznek, ezért kivonulnak a lakásból, és minden eszközt és takarításhoz használt textileket, - beleértve a ruháikat is – ki kell dobni, és a kárt nekünk kell megfizetni. Azt is elmondták, hogy ők nem élnek olyan fizetésből, hogy a ruháikat csak úgy kidobják, úgyhogy mindenképpen meg kell téríteni a kárukat, amennyiben ezt nem tesszük meg, kihívják az ÁNTSZ-t, és egy hónapra lezáratják a lakást.
Természetesen nem kérdezték, hogy vannak-e esetleg rajtunk tályogos sérülések, amit az ágyi poloska okoz, állították, hogy ez biztosan poloska. Amikor a sérülésekről kérdeztük őket, azt a választ adták, hogy biztosan a kutyánk „szívta be” őket (az interneten is megtalálható az információ az ágyi poloskáról: hogy kizárólag emberre támad, csak akkor támadna kutyára, ha emberrel nem találkozik).
Párom azonnal hazament, ahol a lakásban megmutatták neki az egyik képkeret mögött az állítólagos poloskákat, ennél többet azonban nem tudtak felmutatni, mert azt kidobták.
Kérdésünkre, hogy az előzeteses felméréskor miért nem kerestek hasonló bogaras dolgokat, elmondta a hölgy, hogy ilyen veszély csak a VIII. vagy IX. kerületi lakások takarításakor merülhet fel.
Még aznap egyeztettünk egy egészségügyi gázmesterrel, hogy másnap felmérje a lakást. A korábban megmutatott bogarakat begyűjtötte, valamint egy 2 éve nem használt szőnyegből pár lárvát. Bevitettük az ÁNTSZ-hez vizsgálatra, ahol megállapították, hogy gyapjúbogarak lárvái és kifejlett bogarai, amik régen használt textilekben fordulhatnak elő (természetesen a régi szőnyegből kerültek elő).
Az ÁNTSZ jelentést az egészségügyi gázmester jelentésével együtt elküldtük a Morgan Consulting Kft-nek, akik csak annyit ajánlottak fel cserébe, hogy 20% kedvezménnyel kitakarítják a lakásunkat.
Az egész történetben több minden az, ami végül is párommal arra késztetett minket, hogy megosszuk veletek a történteket. Az egyik, hogy zsarolással próbáltak minket rávenni arra, hogy fizessünk, mert ha nem tesszük, az ÁNTSZ-t kihívják és lezáratják a lakást. Mint közben kiderült, ezt nem tehetik meg, mivel nem közintézmény vagyunk, valamint a „bizonyítékokat” is eltakarították. A másik oka, hogy nem szeretnénk, hogy mások is hasonló helyzetbe kerülnének. Az is előfordulhat, hogy történtek már hasonló helyzetek, de nem mertek beszélni róla.
Természetesen azt sem hagyhatom szó nélkül, hogy a cég a www.cleanup.hu oldalon 14 éves szakmai tapasztalatról beszél, de a Morgan Consulting Kft. két éve működik, a cégvezető hölgy előtte az ingatlanszakmában dolgozott. Valamint az is érdekes, hogy egy 14 éve takarítással foglalkozó cég nem tudja, hogy bárhova mennek takarítani, ott előfordulhatnak bogarak, esetleg csótányok is…
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.07.25. 11:57:42
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.07.25. 11:58:28
cicmen (törölt) 2011.07.25. 11:59:47
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.07.25. 12:02:22
ehh nekiállok porszivózni,nehogy lezárják a lakást :)
a cégnek meg sünpoloska a seggébe:))
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.07.25. 12:02:38
Akarod mondani: Harmadik!
genyó kapitány 2011.07.25. 12:03:09
.lll. 2011.07.25. 12:04:30
.lll. 2011.07.25. 12:05:35
cicmen (törölt) 2011.07.25. 12:08:29
Mi van? Ez egy takarítócég neve?
bunndda 2011.07.25. 12:11:38
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.07.25. 12:17:26
Én se dolgoztatNÁK velük! Inkább elő a porszíjjót, oszt aggyad neki geci! :D
Leadfoot 2011.07.25. 12:24:47
:-DDDDDDD
Javaslom, legközelebb hívjátok ki a Lloyd and Charlesworth Enterprises-től a szippantósautót. :-DD
zsiráffff (törölt) 2011.07.25. 12:25:18
bogarat irtani csakis házilag, wd40-el, illetve egyenkénti vízbe fojtással.
Kupon Károly 2011.07.25. 12:26:42
"Sebaj, jövünk!" ????
mildi 2011.07.25. 12:31:39
döglött az ágyban, és odaszólt a takarítónőnek, hogy húzzon, mert még korán van?
aha, persze 2011.07.25. 12:33:02
Mert szóltak előre, hogy meg KELL tenniük a felszerelés kidobását, és ezt a megrendelőnek kell állnia?
Vagy mert előre szóltak, hogy ha ezzel nem ért egyet a kedves posztoló, akkor ÁNTSZ fog eljárni, és ahogy ők látták, le fogja záratni az ÁNTSZ a lakást?
Neked ez a zsarolás, kedves posztoló?
Hogy később neked lett igazad, az nem jogosít fel rá, hogy a sztorit elferdítsd. Vagy zsarolást hallucinálj, és azzal lejárass másokat.
Ha igazuk lett volna, és nem szólnak, csak hívják az ÁNTSZ-t, ami lezárja a lakást, és még a felszerelést is fizethetitek, mindezt váratlanul, akkor írsz a homárblogra, hogy nem szólt előre az a szemét cég?
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.25. 12:34:03
É2I 2011.07.25. 12:35:52
gftamas 2011.07.25. 12:36:01
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.25. 12:36:02
Ha takarítócéget hívok, előtte ki kell takarítanom? Bogarászt előtte hívjak, mert feljelent?
Sok-sok kérdésem van még...
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.25. 12:37:20
A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.07.25. 12:37:54
É2I 2011.07.25. 12:38:55
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.25. 12:39:49
aha, persze 2011.07.25. 12:41:00
A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.07.25. 12:41:45
MAGÁNlakást lezárat az ÁNTSZ poloskák miatt? Maga nooormáális?
Nanemá 2011.07.25. 12:42:07
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.25. 12:42:14
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.25. 12:43:23
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.25. 12:44:53
aha, persze 2011.07.25. 12:45:21
Az egész nem érdekel, csak gáznak tartom a "zsarolás" szó hazsnálatát.
Nanemá 2011.07.25. 12:47:01
É2I 2011.07.25. 12:47:29
Nem beszélve a szépszámú putriról, tanyáról, ahol még a szaros gumicsizma is felkerülhet az asztalra....
zooDoo 2011.07.25. 12:50:04
zsiráffff (törölt) 2011.07.25. 12:53:16
Nanemá 2011.07.25. 12:54:57
1. Elkezdtük a munkát, de az első nehézség után meghátrálunk - vagyis büdös a munka.
2. A pénzünket viszont ennek ellenére szeretnénk megkapni, sőt, ha van olyan hülye a megrendelő, akkor vegyen nekünk még új szerszámokat, sőt ruhát is.
3. Arra az esetre, ha erre nem lenne hajlandó, kilátásba helyezünk némi kellemetlenkedést. Az, hogy küldjük az ukránokat, nem lenne elsőre szalonképes, ezért most még csak az ANTSZ-t emlegetjük.
Talán korrektebb lett volna, ha - amennyiben valóban voltak poloskák - úgy megmutatják azokat a megrendelőnek, majd kiegyeznek esetleg némi felárban. De nem hiszem, hogy ne lenne vegyszer, ami kiöli a poloskát úgy a textiliákból, mint ahogyan a lakásból is.
É2I 2011.07.25. 12:56:13
Na náluk szokott intézkedni az ÁNTSZ. (Jogosan.) Persze ez több évi hercehurcába is kerülhet, mert ilyen helyre ők se szeretnek kimenni.
Ismerek kronkrét esetet, ahonnan több tonna(!) szemetet vitettek el. A lakásban közlekedni egy harminc cm széles csapáson lehetett. A többi helyen a padlótól a plafonig szemét :O
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.25. 12:57:32
Nanemá 2011.07.25. 12:58:34
aha, persze 2011.07.25. 12:59:23
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.25. 13:00:11
Miért kell takarítócéget úgy hívni, mintha pénzügyekkel foglalkozna?
Amúgy meg ha a takarítónő bogarat talál, tüntesse el, az a dolga... Ekkora egy idióta bandát, röhöök :D
lomposfarkas 2011.07.25. 13:01:15
De ez valami extra úri huncutság lehet, hogy vadidegenek turkálnak a cuccaimban és otthon se vagyok. Nem csodálkoznék, ha magas lenne a fluktuáció a takarítószakmában :)
Nanemá 2011.07.25. 13:02:01
É2I 2011.07.25. 13:02:14
Bár volt amelyik 100-s szöggel volt rögzítve, mert a gombostű beletört volna. :D
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.25. 13:02:48
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.25. 13:04:07
cicmen (törölt) 2011.07.25. 13:06:42
Két éve prosperáló cégem van. 14 éve élek együtt poloskákkal.
Így gondolod? :)
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.25. 13:10:18
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.25. 13:11:19
Nekem sokkal több!!beeeeeeeeee
É2I 2011.07.25. 13:19:14
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.25. 13:27:24
varvizib 2011.07.25. 13:29:29
Miközben végignézzük a lakást, nem árt kitisztítani, kitakarítani minden zugot, nehogy a rossz higiéniai körülmények miatt ránk hívhassák a takarítók az ÁNTSZ-t.
Rakjunk rendet, akadálymentesítsük a lakást, és dobjuk ki a szemetet. Ellenőrizzük a tűzvédelmi berendezéseket, hogy azok működőképes állapotban vannak-e.
Vegyünk tartalékot mindenféle tisztítószerekből, illetve olyan textileket, amiket takarításhoz lehet majd használni. Készítsünk ki néhány ruha összeállítást váltásnak, többféle méretben.
Ha végeztünk, és minden teljesen tiszta, akkor immár nyugodtan hívhatjuk a takarító brigádot!!!
:-))
2011.07.25. 13:37:53
Vazze iylen cégnevet, hogy morgankonzulting és szarpucolók... hát vazz tényleg egy nagy pénzügyi válság előszelét érezzük mér...
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.25. 13:42:08
É2I 2011.07.25. 13:59:36
Ugyanakkor én preparálásról beszéltem, ami a belső szervek, lágy szövetek eltávolítását is magában hordozza, hordozhatja. Valamint valamilyen szerrel történő átitatást, ami önmagában elpusztítja az alanyt.
(Nem vagyok a témában túl jártas, majd egy preparátor kijavít, ha valami nagy baromságot írtam : )
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.25. 14:02:19
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.25. 14:04:33
És a belezés utáni életet is:)
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.25. 14:05:43
zsiráffff (törölt) 2011.07.25. 14:21:18
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.25. 14:39:16
14 év tapasztlat ügyfél megzsarolásában, ÁNTSZ-szel való fenyegetésben.
Egyébként miért nem Nemzeti... az ÁNTSZ? Vagy már NÁNTSZ?
KecskeDotyi 2011.07.25. 14:58:28
@estrella negra: Én a Morgan-t nem értem :P
Nekem kb 18 év takarítási tapasztalatom van. Menő-e vagyok?
BTW átéltem már pár építkezést és társait. Minek kell takarító szolgálat? Falvágásnál vagy mindent kiviszek az adott helyiségből vagy letakarom fóliával. Tudom-tudom, ha megteheti miért ne csináltassa így meg bla-bla-bla.
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.25. 15:05:18
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.25. 15:08:27
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.25. 15:16:19
Batgirl, rendes svédnév, a batman nőnemű megfelelője, azt jelenti, hogy poloska rakó.
Egyéves Önkéntes 2011.07.25. 15:22:34
@aha, persze: márpedig ez zsarolás
mert ha gebasz van, akkor ki kell hívni az ÁNTSZ-t, függetlenül attól, hogy kifizeti-e a seprűnyelet vagy sem
ha meg nincs gebasz, akkor mit hisztériázik a cég
ilana 2011.07.25. 15:44:19
Pontosan azért zsarolás, mert el akarták hitetni, hogy ugyan rögtön jelenteniük kell az ÁNTSZ-nek, de....értsd: ha fizetsz, megúszod a hatóságot és a botrányt.
telkoe 2011.07.25. 15:56:07
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.25. 16:06:19
Egy cigány hajótörést szenved. Körülnéz.
- Hűha, ez egy lakatlan sziget??? ... Nem! Most már Lakatos!
tocibacsi 2011.07.25. 16:21:38
Netuddki. 2011.07.25. 16:24:45
Anti Anyag (törölt) 2011.07.25. 16:27:12
Rosszindulatú Vászka 2011.07.25. 16:28:51
labi 2011.07.25. 16:33:09
Ha tényleg 14 év tapasztalatuk lenne zsarolásban, akkor vittek volna magukkal poloskákat dobozban...
ilana 2011.07.25. 16:36:03
cleanup.hu
csak hogy ki lehessen őket kerülni..
Rosszindulatú Vászka 2011.07.25. 16:38:29
Alf (törölt) 2011.07.25. 16:48:08
hirokin 2011.07.25. 16:48:10
F173 2011.07.25. 16:49:12
De a "Morgan Consulting takarítócég" név elég durva :-D Sugárzik a takarítási szakértelem :-D
Rock me Amadeus 2011.07.25. 16:51:19
indapass90210 2011.07.25. 16:54:19
Géza, kék az ég! 2011.07.25. 16:54:53
Az ő alkalmazottjaik a
"tisztaságügyi menedzser" - takarító
"hulladékmanagelési szakreferens" - kukás
"anyagcsere-manager" - WC-s néni
was ist 2011.07.25. 17:04:37
Itt nézzetek azért utána egy kicsit a dolgoknak és talán másképp látjátok a dolgot ennek tükrében:
poloska.rovarirtaslap.hu/
Szóval szerintem a többi megrendelő érdekében a lehető legjobban tették, hogy inkább nem vállalták ezt a kockázatot.
Gondoljatok bele: ha a Ti lakásotokba pont egy takarítócég hozna bármilyen lárvát vagy kártevőt, akkor is így vélekednétek?
kpityu2 2011.07.25. 17:05:22
különvélemény 2011.07.25. 17:09:10
Sőt, 10km-es körzetben ki kellett telepíteni az összes lakót, majd vissza.
Átutalandó összeg 1 csillió márka.
ilana 2011.07.25. 17:09:39
hogy félelmükben pár zsaroló emailt is írnak? Na ne. Ha annyira félnek az ilyen esetektől, akkor az a minimum, hogy kicsit utánanéznek, milyen is egy ilyen állat és mit okoz, és akkor szép kulturáltan meg lehet ezt beszélni a tulajjal..Nem rögtön fenyegetni és pénzt kérni (persze mindezt a saját és a nemzet fennmaradó része érdekében, értem én)...
mendson 2011.07.25. 17:12:31
Kérem szépen -igy a drogériás- kell két fogpiszkáló.Mikor elkapja a poloskát akkor az gyik fogpiszkálóval csiklandozni kezdi.Amikor elkezd a rusnya,büzös bogár röhögni akkor a másik fogpiszkálóval belapátol egy kis mérget a szájába.
Kovács erösen gondolkodni kezd (amit enyhe füst jelez a feje körül) aztán megszólal--ha megfogom akkor szét is nyomhatom Erre az eladó kezdi a gondolkást (a hozzátartozó füsttel) aztán megszólal-az sem rossz.
was ist 2011.07.25. 17:12:57
Szerintem, jó a humorod, de ha a TE lakásodba vinné valaki a posztoló kártevőit, nem lenne kedved nevetni.
A takarító cég valószínűleg ugyanazokkal az eszközökkel takarít az egyik, majd a másik lakásban is. Ezáltal a takarító eszközökkel behordja Neked szépen a rovarokat....Te meg majd alsó hangon 30 ezertől felfelé induló összegben fizeted a kártevő irtást.
Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.07.25. 17:13:44
különvélemény 2011.07.25. 17:16:59
VESZÉJJJ EZ FONTOSCH!!!
Lexarom, hogy egy takarítócég mit rinyál, nekik egy feladatuk van, kijönni, felmérni, ajánlatot adni, annyiért megcsinálni.
Ha 100 napos aids-es hullákat kell eltakarítani, akkor is meg kell csinálni, adjon olyan árat, amiért neki megéri. Lehet kapni felszerelést, kezeslábast, stb. Ja, hogy nem csak portörlésből áll a világ?
Rohadtul utálom ezt a magyar rinyát a szolgáltatóiparban, az ilyenek 2 hetet sem bírnának ki nyugaton, vagy keleten, csak itt a balkánon működőképesek.
lal 2011.07.25. 17:18:58
Olvasgatom néha a homárt, nem lepődnék meg ha a sztorik nagy része kitalált, vagy erősen ferdített lenne...
Morgan Consulting Kft. elérhetősége.
info@cleanup.hu Telefon: 06 20 555 44 11
Járjon már vki utána hogy a másik fél hogyan vélekedik :)
was ist 2011.07.25. 17:19:20
"Bevitettük az ÁNTSZ-hez vizsgálatra, ahol megállapították, hogy gyapjúbogarak lárvái és kifejlett bogarai"....hát köszi ezeket sem szeretném ha valaki a lakásomba hozná. Lehet, hogy nem csíp, de környezeti kártevő - már ha érted mire gondolok...undorító!
gpt32 2011.07.25. 17:20:13
Nem merek belegondolni mit lépnek, ha szegény gyerek telepakolja a pelust.
öregmogyi 2011.07.25. 17:21:35
Dr Kangörény 2011.07.25. 17:23:12
A hasonló hangzású házmester elhasználódott sok év alatt, de a gázmester valami nagyon komoly, tiszteletben álló személyként jelenik meg a lelki szemeim előtt.
was ist 2011.07.25. 17:26:23
Szerintem tévedsz...vannak olyan cégek akik pl. kifejezetten gyilkosságok utáni helyszínek takarítását vállalják. Ezt azért nem mindenki vállalja be és nem is kötelessége egyetlen szolgáltatónak sem. Gondolj csak bele...mi lenne ha szerinted minden szolgáltató cég előírhatná a dolgozóinak, hogy darabolt hullákat kötelessége összeszedni. Erre vannak aki specializálódnak. A Te munkahelyeden is van olyan meló biztosan, amit semmi pénzért nem csinálnál. Letörölnéd csupasz kézzel a kollégád által összefosott falat?? Esetleg ha kötelező lenne? Akkor sem?
öregmogyi 2011.07.25. 17:26:25
egyszer láttam egy 5000Ft-os csótányirtást. Csali letesz... méreggel befúj. Gondolom más rovarnál sem lehet nagyobb ördöngösség. Aki ezért fizet az... Na az mondjuk tipikusan olyan marha, aki takarítócéget hív egy 70nm-es lakásba.(abba meg ne menjünk bele, hogy falvágás előtt kellett volna gondolkodni, és pár darab 200Ft-os fóliával megfékezni a lakásban terjedő port)
lal 2011.07.25. 17:26:35
ben2 2011.07.25. 17:32:34
Az egy dolog, ha a cég beparázik néhány bogáron és nem vállalja a munkát. A ruháik és a felszerelés költségét számonkérni viszont nonszensz.
Egyébként az is édekelne, hogy így ruhaégetés után pucéran mentek vissza megmutatni a bogártetemet a kép mögött? Mert ha nem, akkor miből gondolták, hogy elmúlt a veszély és nem kell még több ruhát elégetni? Vagy azt is a tulajokkal akarták megfizettetni?
Szvsz itt annyi történt, hogy a takarítók bepróbálkoztak egy trükkös csalással, arra játszva, hogy az emberek 1. félnek a bogaraktól és inkább elhiszik a rémtörténeteket, 2. szégyenlik, hogy az ő lakásukban bogarak vannak és inkább fizetnek, mint hogy nyilvánosságra kerüljön.
Bogárinvázió ellen amúgy nem nagyon lehet tenni semmit, a legtöbb ilyen kártevő vándorol és egy TV vagy bútor vásárlással is hazavihetsz csótányt vagy akármit, mert nem lehet a többezer négyzetméteres raktárakat 100%-ig kártevőmentesíteni.
Az igénytelen emberek otthonaiban azért fordul elő gyakrabban kártevő, mert nem foglalkoznak vele, csak amikor már tényleg eldurvul a helyzet, vagy még akkor sem, de ez nem jelenti azt, hogy akinek a lakásában megjelenik 1-2 csótány, az kapásból koszos proli. Az ilyen tévhiteket próbálták kihasználni a takarítók.
különvélemény 2011.07.25. 17:33:42
Ha takarító cégem lenne, akkor persze, hogy elvállalnám.
És az alkalmazottam is elvállalná azért a felárért, amit pótlékként kap az ilyen melókért.
Mint írtam, van erre megfelelő felszerelés, így semmi gondod nem lehet.
Amit írsz, az kb. olyan, mintha az orvos közölné, hogy ő nem lát el fertőző beteget.
ben2 2011.07.25. 17:35:28
A csótányírtás más, mint a poloska, mert a csótánynak kiteszik a mérget, az megeszi, majd valahol kimúlik és jó eséllyel a többiek szépen elfogyasztják a tetemét és azok is megmurdelnek. A poloskához viszont vegyszert kell szétpermetezni az egész lakásban, az tényleg rohadt macera.
algi 2011.07.25. 17:36:53
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.25. 17:38:53
WC-t pucolnak emitten, aztán a szaros eszközeikkel fertőtlenítenek amottan? Hozzáértő cég lenne az ilyen.
gsc 2011.07.25. 17:48:08
végülis consultingoltak is poloskaügyben...
StZ 2011.07.25. 17:50:18
Easyke (törölt) 2011.07.25. 17:59:18
Ez igenis egy ócska lehúzási trükk volt. Ha közegészségügyi veszély van = értesítik az ÁNTSZ-t. Ha nincs = nem értesítik. Vagy egy kis pénz ellenében az az irtózatos nagy veszély már nem is olyan nagy...? Eztígyhogy?
"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2011.07.25. 18:11:14
Aztán meg csodálkozik, hogy a cég megpróbálja hülyére venni...
nadiposzata 2011.07.25. 18:32:27
Ha legközelebb rossz takarító szereket öntenek össze és megfulladnak a keletkező gőzben, akkor is fenyegetnek?
nuszibaba 2011.07.25. 18:33:55
nadiposzata 2011.07.25. 18:36:33
"A Morgan Consulting Kft ügyvezetőjeként, közel 14 éve dolgozom a szolgáltatás területén."
nuszibaba 2011.07.25. 18:42:58
MPL firstlady 2011.07.25. 18:44:50
aha, persze 2011.07.25. 18:46:58
De igazából mind a nyolcatok véleményére tojok.
Viszont a neved aranyos, egyik volt barátnőmet hívtam úgy, hogy nufi :)
nuszibaba 2011.07.25. 18:47:37
nuszibaba 2011.07.25. 18:50:13
nuszibaba 2011.07.25. 18:52:30
MPL firstlady 2011.07.25. 18:56:45
láttam már olyan céget, akinek a munkatársai megfelelő védőfelszereléssel rendelkeznek az ilyesmihez.
továbbá az eszközeiket úgy kezelik, hogy elvileg nem viheted be más lakásába az előző takarításból odaragadt piszkot, mocskot, bogarat.
továbbá a kalkulált áraikban benne van az, hogy kopik a rongy...
szerintem ez a technikai minimum egy takarítócégnél.
reunalla 2011.07.25. 19:02:01
indapass90210 2011.07.25. 19:12:07
baliquez 2011.07.25. 20:13:59
Másfelől meg acskómentes porszívó kiváló a célra, ha nem akarunk előtte összesöpörni a faldarabkákat akkor az a jóféle Bosch porszívó (mit porszívó, cserépzabáló) megoldás amihez horonymarót is lehet kapcsolni - bérelhető.
Persze lehet panellakás-tulajdonosként megjátszani a fejünket és az Amerikai Pszicho-ból kihívni azt a film vége felé látható "ingatlanos" hölgyet, aki kipucolta a szétszodomizált pecót. Lehet hogy ez a consulting is "takarítócég" igaziból? Gyanús.
CleanUp 2011.07.25. 20:15:35
Akit érdekel az igazság annak szívesen elmondom, vagy leírom privát.(bár az igazság általában már senkit nem szokott érdekelni) A cég elérhetőségeit már föntebb megírta az egyik kommentező.
Annak azért örülök, hogy néhányan leírták annak veszélyeit, hogy mi történik akkor ha bármilyen típusú bogarat, kártevőt, egyéb esetleges kórokozót tovább viszünk egy másik lakásba...Bár szerintem ez a történet nem is erről szól igazán. Tekintettel arra, hogy számtalan elégedett és állandó ügyfélkörrel dolgozunk nem szeretném magamra venni a fenti vádaskodó írást. Az azonban elgondolkoztató, amit szintén már írt fent valaki. Elég egy vélt /vagy valós/ személyes sérelem és ezzel kellemetlen helyzetbe lehet hozni a homár segítségével bárkit? Hát Hölgyek, Urak, sajnos ilyen országban élünk....
Bogár mentes szép nyarat mindenkinek!
nuszibaba 2011.07.25. 20:24:52
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.25. 20:38:07
/amugy az agypoloska nagyon kemeny, szinte kiirthatatlan es siman at tud menni a szomszedbol is/
a teljes kiirtasahoz szinte mindent ki kell dobni
a ruhakat meg meg kell fozni
indapass90210 2011.07.25. 20:38:19
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.25. 20:39:31
vabn itt egy tortenet, ha mashogy volt tessek elmondani
ugyse tudja senki kirol van szo
indapass90210 2011.07.25. 20:39:32
penelope garcia 2011.07.25. 21:03:58
Tehát több.
És ez egy olyan hülye gyapjúbogár, hogy a képkeret mögött keresi a gyapjút.
De persze, ez tök normális.
Nahát, mik vannak? :O
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.25. 21:20:50
/floridaban volt azert neha/bar eleg eros az allat- es novenyvilag a kornyeszetunkben
Almandin 2011.07.25. 22:15:50
Almandin 2011.07.25. 22:20:37
poloska.rovarirtaslap.hu/
salapapa · http://salapapa.hu 2011.07.25. 23:50:40
el e fogadtátok e a felajánlott 20% kedveskedéses tisztítást?
ha igen, miért?
ha nem, miért nem?
megannyi fontosch kérdés........
baliquez 2011.07.26. 00:58:02
Megdobbent 2011.07.26. 04:48:15
Komolyan nem tudom mi lesz legkozelebb. Tan vermuslica, esetleg gyilkoshangya vagy alattomos fureszeslegy.
Eletveszely minden sarkon, minden butor es kepkeret mogott, ner ide vagy oda :(((
Orbanviktor most vedj meg minket!
Megdobbent 2011.07.26. 04:50:27
VIKTOR vagyok. A takarito.
2011.07.26. 10:33:05
Manyecska 2011.07.26. 14:32:38
Manyecska 2011.07.26. 14:36:14
Boszorkanita 2011.07.26. 15:00:41
Szerintem már az is elég gusztustalan, hogy valakinek a lakásában akármilyen bogár, rovar vagy akármilyen kártevő él...szörnyen higiénikus!!!
Amúgy meg én is eljöttem volna abból a lakásból...akármilyen rovarka is volt az nem kockáztatnám, hogy hazaviszem őket a családomnak.
Aki pedig annyira együtt érez a "károsult" személyekkel az menjen szépen, és ganézza ki a bogaras lakásukat!!!!!!!!!!!!
Almandin 2011.07.26. 15:39:05
Almandin 2011.07.26. 15:40:33
Almandin 2011.07.26. 15:43:28
ilana 2011.07.26. 18:18:09
bogárka2011 2011.07.26. 19:56:15
Kedves fórumozók! A cégvezető megjegyzését már én sem hagyhatom szó nélkül. Bár kérésetekre sem írta le a saját verzióját, hanem csak sejteti, hogy esetleg máshogy is történtek a dolgok. Mivel az eset velünk történt, íme pár dolog, ami eloszlathatja a kétségeket. A "történet" alátámasztására írásos szakvéleményünk van az ÁNTSZ-től és az egészségügyi gázmestertől. Egyik hivatal sem állítana valótlant, mert bármikor ellenőrizhető és számon kérhető rajtuk. Természetesen a cégvezető mindent tagad, de bemásolom nektek a kártérítési igényükre küldött levelemre adott első válaszát. Az idézet majdnem szó szerinti, csak a kolléganő nevét veszem ki belőle:
"sajnálattal olvastam sorait és maximálisan megértem Önt. Ellenkező esetben jómagam is hasonló képpen cselekednék. Elnézést szeretnék kérni kollégáim nevében is. Amit jobban sajnálok, hogy cégem jó hírnevén csorba esett, ami nekem személyesen egy nagy ostorcsapás.
Az elmúlt években elégedett ügyfelek köszönő levelei után, nagy csalódás számomra egy ilyen kellemetlen és tőlünk tejesen idegen esetet olvasni. Személyesen nem láttam az Önök ingatlanját, az esetről is utólag szereztem tudomást. Tény azonban, hogy kollégám nem járt el szakszerűen az ügyben és nem alaposan megalapozott döntést hozott. Azonban nagyon nehéz dolgunk is van ilyen esetben, mert bogárszakértők igaz nem vagyuk, de sajnos fertőzést kaptak már el kollégák hasonló esetben. Ha egyszer az emberrel ilyen előfordul, hajlamosabb minden bogárban a fertőzésveszélyt látni. Ettől persze az a tény, hogy kollégáim hibáztak és ezzel több szempontból kellemetlen helyzetbe hozták Önt, semmi sem változik. A bejelentési kötelezettség egyébként valós, de csak közintézmények esetében, magánlakásoknál nem." A fentiekből látszik, hogy a „vádaskodásunk” a cégvezető által is elismert, a történteket és a leírtakat egyetlen pontban sem tagadta le. Legalábbis nekünk, a Homáron már persze vádaskodásról, szándékos rossz hírük keltéséről van szó.
Az, hogy kellemetlen helyzetbe került a cég, teljeskörűen az ő hibájukból, őszintén szólva nem érdekel. Természetesen előfordulhatnak hibák, vagy rosszul megítélt helyzetek, de sem a cégvezetőnek, sem az alkalmazottainak a takarítás napján és az utána következő időszakban megtapasztalt hozzáállása nem üti meg azt a minimális mércét, amit elvárhatnánk egy szolgáltatást végző vállalkozástól. A szépen megszerkesztett honlap és az állítólagos elégedett ügyfelek nem garantálják az új megrendelő biztonságát egy ilyen bizalmi munka esetén.
Nem is tudom leírni a takarítás napját követő időszakot, amikor – bár első pillanattól tudtuk, hogy azok nem ágyi poloskák -, állandóan vakaróztunk, éjszakára arra riadtam fel, hogy mászik-e rajtam valami és egyebek. A saját lakásunkban nem tudtunk megmaradni, hiába tudtuk az eszünkkel, hogy minden rendben van.
Azért fordultunk végül is a Homárhoz, mert szeretnénk hasonló kellemetlen helyzettől megkímélni másokat, valamint kihasználva a nyilvánosság erejét, megmutatni a Morgan Consulting Kft-nek (Clean Up) és a hozzá hasonlóknak, hogy nem lehet mindig a kisemberekkel packázni, egyszer vállalni is kell a felelősséget a tetteikért, ha már „Hölgyek, Urak, sajnos ilyen országban élünk…”.
anony 2011.07.26. 20:59:05
Másik megoldás az lett volna, hogy a vállalt munkát elvégezte volna. De nem fenyegetőzni. Van egy olyan dolog is, ha nem akarok egy munkát akkor nem vállalom el, de ezt a megrendelővel időben közlöm./pl:felmérésnél/
Nem csak a régi épületek "bogarasak" van bőven a városban mindenhol. Szóval ebben az esetben is bebizonyosodott, minden területen vannak olyanok akik nem oda valók. Sajnos ennek a szakmának sem növelték a hírnevét. Megnyugtatásként közlöm, vannak Tiszta és korrekt cégek, akiknek a középszintű vezetői tényleg képzettek és OKJ-végzettséggel rendelkeznek.
Nagyon ráfér erre a szakmára is a tisztulás.
Sajnálom a történteket.
Almandin 2011.07.26. 23:10:29
basszusmáá 2011.07.27. 09:12:49
svinjahond 2011.08.02. 23:26:04
Ugyanis: aki mást ANYAGI haszonszerzés érdekében TÉVEDÉSBE EJT, vagy TÉVEDÉSBE TART, csalást követ el. Továbbá, aki fenyegetéssel - NEGATÍV KÖVETKEZMÉNY KILTÁSBA HELYEZÉSÉVEL (itt: lakáslezáratás, hatóság által!) - rábír mást, hogy tegyen/ne tegyen, vagy eltűrjön valamit az ZSAROLÁST követ el!
Valamelyik tényállás megáll a takarítócég által elkövetett "disznóságra"... Tippem szerint: a csalás.
nuszibaba 2011.12.21. 00:38:06
Csonka Gabi 2015.07.30. 06:21:36