Sitti a Kunság Volánnál találkozott régebben egy olyan söfőrrel, aki egyáltalán nem volt hajlandó felengedni a buszra.
Az "Agresszív sofőr a Pannon Volánnál" című cikkről eszembe jutott egy néhány évvel ezelőtti történetem: Egy vidéki kisvárosban dolgozom egy üzletben. Minden nap busszal közlekedtem a körülbelül 10km-re lévő lakóhelyemről. Egy igencsak hűvös novemberi napon egyedül álltam a buszmegállóban. Időre meg is érkezett a kecskeméti Kunság Volán szép kék-fehér busza. Felszálltam, köszöntem a sofőrnek ahogy illik, és mutattam neki a bérletemet. A sofőr köszönés nélkül nekemesett,hogy ő engem biztosan nem fog elvinni,mert a múltkor is "csak a baj volt velem".
Ezen igencsak meglepődtem,mert egyrészt előtte SOHA nem láttam ezt a sofőrt, másrészt én igencsak nyugodt és csendes természetű vagyok, így soha nem szoktam hangoskodni sem a buszon, sem sehol máshol. Annak ellenére,hogy a sofőr bunkó és lekezelő módon beszélt velem én normális hangnemben válaszoltam neki, hogy biztosan összetéveszt valakivel, hiszen én még soha nem utaztam vele. Erre csak azt válaszolta,hogy ő biztosan jól tudja és addig nem fog elindulni amíg le nem szállok.
Még néhány észérvvel megpróbáltam észhez téríteni, de ilyesmivel nem lehetett rá hatni. Hogy mi volt a "baj" velem azt nem volt hajlandó elmondani.
Mint ahogy írtam nem vagyok egy hangoskodó fajta nem álltam le ordibálni vele. Leszálltam, hazasiettem a bringámért és a mínusz fokokban tekertem be a melóba. (A következő busszal már elkéstem volna.)
Első dolgom az volt,hogy írtam egy panaszlevelet a Kunság Volánnak.Ők néhány nappal később válaszoltak,hogy kivizsgálták az ügyet, és a sofőrt szóbeli megrovásban részesítették. Ennyivel le volt rendezve. Szerencséjére többet nem találkoztam vele.
England win The Ashes! 2011.07.26. 00:38:17Szűrés
RoopeHUN 2011.07.26. 00:43:13Szűrés
Orditson ha akar a hülye farok, ha nekem bérletem van, én elmegyek a busszal.. nyilván ő se késhet órákat azzal, hogy arra vár, hogy leszálljak, szóval előbb-utóbb kénytelen lett volna elmenni..
dr. Aullah 2011.07.26. 01:02:02Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.26. 01:04:11Szűrés
"Szerencséjére többet nem találkoztam vele."
Mert ha találkoztál volna vele, úgy leszállsz, hogy attól kódul.
dr. Aullah 2011.07.26. 01:07:41Szűrés
vs.
"Első dolgom az volt,hogy írtam egy panaszlevelet a Kunság Volánnak."
A poszt toló egy igen sunyi állatfajta. Szemébe senkinek nem mondja, csak a háta mögött...
Manci néni, a szomszéd 2011.07.26. 01:36:33Szűrés
27 éve, mióta megvan, engem nem dobálnak le a buszról, nem akarnak suttyó ellenőrök se kirabolni, se megverni.
27 éve nem kellet esőben, sárban, hóban arra várnom, hogy ilyen attrocitás érjen.
De tudjátok mit? Leszarom. Nekem jó így az életem.
England win The Ashes! 2011.07.26. 02:37:42Szűrés
Őstermelő, Aldi, ukránok, tágulási tartály, pirolízis, védénegyven, mongol, rusztikus, ezérttartittazország, kis faszenes, sün. ;-)
Megdobbent 2011.07.26. 04:36:27Szűrés
Maskor elo a mobillal, es kozolni vele, hogy innentol rogzited, amit elmond es/vagy feltarcsazod a diszpecseruket es elmondod, hogy mi a helyzet, ha kell adod a sofort.
Mondjuk vagy 15 eve nem utaztam volanbuszon, de akkor a legdurvabb az volt, hogy korabban hagyta el a busz a megallot, mint amikor kellett volna neki, en meg mehettem a kovetkezovel. Irtam a tarsasagnak, szinten kapott a sofor valami ejnye-bejnyet.
Egyebirant pina.
A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.07.26. 05:05:08Szűrés
Udvozlettel és reménnyel a szívemben:
N. Erno
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.26. 07:06:23Szűrés
Tehát szartak rá.
"Tékozló Homár
Lezavarta a Kunság Volán buszvezetője"
Gyors menet lehetett... vagy gyorsjárat? :D
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.26. 07:07:57Szűrés
HA csak nincs nála pisztoly, ami életszerűtlen, valszeg nem lett volna megoldás.
PsychoCica Dö Ríl. 2011.07.26. 07:42:27Szűrés
Csigorin 2011.07.26. 08:08:36Szűrés
Meg ha torteneseten igaz is lenne hogy baj VOLT az utassal, hat tetszett VOLNA akkor rendort hivni/intezkedni.
MOST az utas felszall, csondbevan, utazasi felteteleket nem szegte meg.
Milyen jogon szallitotta le?
Kozoltem volna vele, hogy en pedig kifizettem a jegyet ugyhogy leulok. Ha leszallit a buszrol akkor pontosan nevezze meg hogy az utazasi feltetelek mely pontja alapjan, de tanukat is keressen hozza, mert egybol a rendorsegre megyek feljelentest tenni.
Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2011.07.26. 08:11:02Szűrés
megamenn 2011.07.26. 08:15:29Szűrés
Persze, elég hülyén vette volna ki magát, ha elmondja, hogy 6 éves korotokban nem adtad oda neki a homokozóvödröt és azt mondtad rá, hogy mócsing :)
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.26. 08:27:39Szűrés
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.26. 08:30:52Szűrés
bekbórd! 2011.07.26. 08:38:41Szűrés
elwood 2011.07.26. 08:38:53Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2011.07.26. 08:45:22Szűrés
zsiráffff (törölt) 2011.07.26. 08:51:26Szűrés
Megértelek, én is utálok kifordított agyú majmokkal vitatkozni, de le se sz**tam volna mit hadovál össze. Leültem volna hátul, aztán majd elindul, amikor ráun magára. Böööö.
Rosszindulatú Vászka 2011.07.26. 09:05:14Szűrés
cicmen (törölt) 2011.07.26. 09:40:51Szűrés
magua81 (törölt) 2011.07.26. 09:41:51Szűrés
Egy volt csoporttársam péntekenként ezzel írta tele az iwiwet: Jó utat kívánok a legfaszább busznak A GHY-256 Veszprém Pécs járatnak. MIndezt kb 25 évesen! Az ilyen seggnyalókat bezzeg nefélj sosem szállítják le!
cicmen (törölt) 2011.07.26. 09:42:37Szűrés
Csak az amatőrök!
Egy malac a világ végéig is követ, ha van nálad egy vödör moslék! :)
mortalwombat 2011.07.26. 09:55:20Szűrés
cicmen (törölt) 2011.07.26. 09:55:36Szűrés
cicmen (törölt) 2011.07.26. 09:57:51Szűrés
cicmen (törölt) 2011.07.26. 10:01:33Szűrés
Mrá gemint szeövisza pégelsz!:)
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.26. 10:26:19Szűrés
csikarcsi 2011.07.26. 12:39:31Szűrés
igazságos 2011.07.26. 12:47:11Szűrés
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.07.26. 13:53:44Szűrés
Anti Anyag (törölt) 2011.07.26. 14:06:56Szűrés
Hívja ki a rendőrt és a főnökét, annak magyarázza, hogy "nem visz el".
Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.07.26. 14:53:01Szűrés
A legtöbb levelet nem teszik ki. Én anno írtam egy volánosat, ami rengeteg embert érintett anno, és nem tették ki. Arról szólt, hogy bizonyos járatokon egyik napról a másikra kitalálták, hogy álló utast nem engednek fel, ezért egy csomóan a buszpályaudvarokon várhattak órákat a következőre, mert több buszt persze nem indítottak. De ez nem érte el a Homár ingerküszöbét...
Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.07.26. 14:55:30Szűrés
Nekem arról, hogy sunyi, nem az jut eszembe, hogy valaki gyáva kiállni szemtől szembe a jogaiért, de kerülő úton próbálkozik. Ez simán csak gyávaság. A sunyiság az én szememben nem létezik rosszindulat nélkül, az meg itt nem fellelhető, hiszen a reklamáció jogos volt a posztoló részéről.
Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.07.26. 14:59:21Szűrés
2011.07.26. 15:22:45Szűrés
Szópárbaj, nyanya nem száll le, sofőr buszt leállít és elkezd menikűrözni.
2 perc után utasok hangoskodnak, 3 perc után lincshangulat, nyanya leszáll, busz elindul.
salapapa · http://salapapa.hu 2011.07.26. 23:34:18Szűrés
dícséretes.
de!
épp az ilyenek miatta meri megtenni a köcsög sofőr, biztonságiőr, stb az ilyet mert nincs ki "helyrerakja"!
jjjjja! ezért tart itt ez az ország. 8)
salapapa · http://salapapa.hu 2011.07.26. 23:39:17Szűrés
szégyellhetitek magaokat4 biztosan több órá át lett fogalmazva és szarba sem veszitek?
ejnyenno! meg lesztek főzve!
Beaver100 2011.07.27. 03:55:35Szűrés
Pedig igazan puhara vertuk volna . Nem igen irtunk abban az idoszakban panaszos leveleket a volannak.
Zöldegér 2011.07.27. 11:03:37Szűrés
Iszonyú hideg volt a buszon reggel, fűtés semmi, utasok könyörgésére sem. Viszont jó hangosan szólt a Bumeráng. Ez adta az ötletet, írtam nekik smst, és be is olvasták. Az nem semmi pillanat volt: "Az utasok kérik a dabasi busz sofőrjét, hogy fűtsön, mert megfagyunk" :) Volt aki röhögött, volt aki csak a bajsza alatt somolygott, mindenesetre a rádió hirtelen lehalkult, ellenben a hőmérséklet emelkedni kezdett...
vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.07.27. 12:55:31Szűrés
találjatokkivalamit 2011.07.27. 21:44:41Szűrés
Minden kilométeren.
Volánbusz!
Valamikor a '80 évek végén ment ilyen reklám a TV-ben...
CBI 2011.07.29. 10:26:26Szűrés
Vágtató Huszár 2011.07.29. 22:31:41Szűrés
svinjahond 2011.08.03. 00:07:28Szűrés
Mondtam volna, neki, hogy ÉRVÉNYES BÉRLETTEL RENDELKEZEM, semmi olyat nem tettem, ami alapján kizárható lennék az utazásból, neki ilyen mérlegelési jogköre nincs, (főleg koholt vádakra!), úgyhogy pofáját alaphelyzetbe és induljon el, amíg szépen vagyunk...
Illetve persze úgy is lehet, hogy én nem szállok le, ő nem indul el, ezt meg úgy hívják: patthelyzet. Megnézzük, ki unja meg hamarabb. Ha pedig a bunkókám (a buszfosőr "úr") arra bazíroz, hogy majd a többi utas ledob a járatról arra megint csak ő szabhat rá, hiszen egy feljelentés esetén a hatóság feltárja a teljes tényállást, hogy tulajdonképpen ő provokálta a szituációt. Arról nem is beszélve, hogy azonnal indítanám a mobilomon a videofelvétel funkciót, hogy később csatolhassam a feljelentésem mellé. Mind a feljelentést, mind a felvételkészítés tényét fennhangon közölném a bunkóval, csak azért, hogy ne hivatozhasson arra, hogy titokban készült a felvétel. Ha pedig bárki, akár a sofőr, akár bármelyik utas tettlegességre ragadtatná magát, onnan az máris önvédelmi szituáció, amit most itt inkább nem ragoznék... (Legyen elég annyi, hogy egy felfokozott állapotban bármi megtörténhet.)
Még szerencse, hogy a posztoló ilyen fejlett gondolkodású, nagyfokú önuralommal rendelkező stabil személy!
Rosszabbul is végződhetett volna.