Makákó általános érvényű okostelefoncserés kálváriájának alapvető tanulsága, hogy az azonnal elromló telefonokat mindig a vásárlás helyén kell cseréltetni:
Megosztanám veletek, hogyan jártam nemrégiben okostelefon-vásárlás ügyében. Előre kell bocsátanom, hogy szándékosan nem említek cég- illetve márkaneveket írásomban, mert véleményem szerint - sajnos - bármelyik szolgáltatónál, illetve bármelyik telefongyártó termékével kapcsolatban járhat úgy a júzer, ahogyan mi jártunk.
Kitaláltuk, hogy lecseréljük a feleségem halódó félben lévő, régi (2 éves) telefonját. Ő már minimum fél éve nézeget telefonokat, de soha semmi nem tetszett neki igazán. Aztán megtetszett neki ez a bizonyos középkategóriás okostelefon, én meg azt mondtam, hogy egyszer az életben hajlandó vagyok ennyit (soktízezret) kiadni egy telefonért, ha már egyszer születésnapja van. El is küldtem édesanyámat - családi vállalkozásunk vezetőjét, aki egyben az aláírónk is - egy üzletbe megvenni ezt a készüléket céges keretek között. Ez ment is gyorsan. Még szombat kora délután a birtokunkba került a készülék, úgyhogy a szülinapi bulin át is tudtam nyújtani a nejemnek. Hanem már ekkor kellemetlen meglepetés ért minket: kiderült, hogy a készülék - bár a harmadennyibe kerülő, más márkájú okostelefonoknak ez általában nem okoz gondot - nem tud magyarul. Ez már csak azért is bosszantó volt, mert ezt sehol nem jelzik. A feleségem meg nem igazán beszél angolul, szóval volt - teljesen jogos - szájhúzás emiatt. De végül nem is ez lett a nagy baj, mert kb. egy nap leforgása alatt - látva, hogy milyen szuper, okos a készülék - ebbe belenyugodott a drágám, viszont másnap (már hétfőről beszélünk), amikor elkezdte "élesben" használni, többször hülyeséget csinált a készülék: percekig gondolkodott, meg bekapcsolt a képernyőzár, amit sehogyan nem lehetett feloldani, meg nem tudta felvenni a telefont, amikor hívták, amiken egyedül az akksi ki-be kombó segített. Ezek után közölte, hogy vigyem vissza a készüléket, és cseréltessem ki. (Én mondtam neki ugyanis korábban, hogy törvény szerint 3 napon belül a hibás műszaki cikkeket bevizsgálás és minden akadékoskodás nélkül cserélni köteles az eladó.) Innen lett cifra a történet.
Kedd reggel be kellett mennem a feleségem munkahelyére a fülhallgatóért, amit bent felejtett, mert ugyebár csak hiánytalan tartozékokkal veszik vissza a cuccot. Aztán be kellett mennem édesanyámhoz a munkahelyére (szerencsére az is abban a kerületben van, ahol a nejem dolgozik) meghatalmazásért, mert amúgy nem járhatok el céges ügyekben. A kézhez kapott jótállási jegyen a szemembe ötlött azonban, hogy nem a vásárlás helyére - vagy akármelyik ehhez a szolgáltatói hálózathoz tartozó boltba - kell vinni a hibás készülékeket, hanem rögtön valamelyik szervizbe. (Ezt amúgy teljesen törvényellenesen kötik ki, de mindegy.) Úgyhogy - elővigyázatosságból - felhívtam az ügyfélszolgálatot, mielőtt a nyakamba vettem volna a várost. Innen kezdődött a "kálvária":
1. felvonás, telefonos ügyfélszolgálat
Felhívtam őket, hogy megkérdezzem, ugye jól értelmeztem a jótállási jegyen olvashatókat, miszerint - akármennyi időn belül a vásárlást követően - szervizben kell bemutatnom a készüléket, ha gondom van vele. A válasz: igen. És ugye nem muszáj oda vinnem, ahol vásároltam? (Megjegyzés: ugyebár nem törvényszerű, hogy a vásárlás helyén szerviz is működik.) A válasz: nem, akármelyik szerződött szervizbe vihetem.
2. felvonás, egyik szerződött partner üzlet (telefonon)
Érdeklődök a hölgynél, hogy jól tudom-e (a szolgáltató honlapján olvastam), hogy ők szerződött szerviz, mert bevinnék egy készüléket. A válasz: ők valóban szerviz, de "csak átvevő szerviz", azaz átveszik tőlem a készüléket szívesen, de ők csak tovább küldeni hivatottak, és 15 napon belül lesz valami a dologból. Mondom, az nem jó, mert én a 3 napon belüli csere lehetőségével szeretnék élni. A válasz: ha nem náluk vásároltam a készüléket, akkor ők bizony ki nem cserélik. (Megjegyzés: pedig kötelesek lennének.) A hölgy javaslata: másik üzletben próbálkozzak, ahol "rendes" szerviz működik.
3. felvonás, másik szerződött partner üzlet (telefonon)
Vázolom az úrnak, hogy eddig eltérő információkat kaptam, hogy mi a teendő a 3 napos cseregarancia ügyében. Ő már segítőkészebb, közli, hogy tudomása szerint a 3 napos cserét bármelyik üzletben - legyen az "eredeti" üzlet vagy szerződött partner üzlet - megejthetem, már amennyiben a konkrét típusú készülék van raktáron. Nekik pedig éppen nincsen, így sajnos nem tud segíteni. Kérdezem, hogy olyat nem tudunk-e csinálni, hogy leadom a hibás készüléket, mire ő ad egy papírt cserébe, és amikor lesz majd nekik ilyen készülékük, akkor bemegyek érte, de azt mondja, ilyet nem lehet csinálni, mert azonnal cserélni kell.
4. felvonás, telefonos ügyfélszolgálat újra
Az első hölgy, akivel beszélek, a rövid beköszönő monológom után megkérdezi, hogy lakossági vagy vállalati ügyfél vagyok-e. Mikor mondom, hogy vállalati, sietve elköszön, és átkapcsol másnak. (Megjegyzés: mintha vállalati ügyfélként már elbírálás alá esnék a 3 napos csere ügyében, pedig nem.) A második hölgy türelmesen meghallgatja a panaszomat, majd - rövid szünet után, amikor utána olvas a tudnivalóknak - elmondja azt, amit már az 1. felvonás előtt is tudtam: szervizbe kell vinni a készüléket. Mondom neki, hogy két ilyen helyről is elküldtek. A reakció: nem tehették volna. Mondom, hogy én is így gondolom, de akkor most mit tegyek. A válasz: elméletileg bármelyik üzletben cserélniük kell a készüléket, hiszen 3 napon belül vagyok. (Megjegyzés: ez, mondjuk, pont ellentmond annak, hogy szervizbe kell vinni.) Kérdezem, hogy egyáltalán megteheti-e egy üzlet, hogy elutasít arra való hivatkozással, hogy nem náluk vásároltam a készüléket. A válasz: nem. Kérdezem, hogy elutasíthatja-e a készülék csere végetti átvételét egy üzlet arra való hivatkozással, hogy nincs nekik ugyanolyanjuk raktáron. A válasz: nem. Akkor tehát most kihez forduljak? A válasz: menjek valamelyik "nagy" üzletükbe, mert "onnan kis eséllyel küldik el az ügyfelet".
5. felvonás, gyakorlati lépések
Ezek után felhívtam édesanyámat, hogy akkor esetleg vigye vissza oda, ahol ő vette (egy nagy bevásárlóközpontban a város túlsó végén), mert ott "nagy" üzlet működik. Nem örült neki, hogy emiatt el kell jönnie hozzám, majd be kell mennie a boltba, de rábólintott. Jött is munka után, elvitte a készüléket. Legközelebb már csak a boltból hívott, hogy akkor pontosan mi is a hibajelenség, ha kérdeznék. Majd csönd. Aztán felhívtam, hogy mi van. Nos, - a fentiek után talán nem meglepő módon - első körben elutasította a cserét az ügyintéző, mondván, hogy 1) ilyen lehetőség nincs is, amúgy meg 2) a szerviz addigra már bezárt, így megnézetni sem lehet már szakemberrel. Édesanyámat persze nem abból a fából faragták, hogy csak úgy hagyja magát lekoptatni, úgyhogy - egy kis bemelegítő veszekedés után az (amúgy láthatóan új munkatárs) ügyintézővel - elkérte a panaszkönyvet, majd "hangosan" új sorszámot húzott, és közölte, hogy valaki rangidőssel szeretne beszélni. Elő is került egy nyilvánvalóan tapasztalt kollegina, aki már teljesen máshogyan állt a kérdéshez. Tudott például a 3 napon belüli csere lehetőségéről, és nem is zárkózott el előle, bár megjegyezte, hogy elméletileg vissza sem vehetnék a telefont a képernyő védőfóliájának megléte nélkül (megjegyzés: ezen ábra meg feliratok vannak, tehát fel sem merül az emberben, hogy NE vegye le), de ettől - kedvesen - eltekintett végül, és hozott egy másik készüléket. (Ja, a döbbenetes indoklása annak, hogy miért kell a fóliának a telefonon lennie: mert különben nem tudják újra értékesíteni a készüléket. Hogy mi? Visszaviszem, hogy HIBÁS, de ők újra akarják értékesíteni?) Itt megemlítendő, hogy bár a plombát édesanyám orra előtt vágta fel (utólag úgy rémlik anyámnak, hogy az első készülék vásárlásakor már felbontott dobozt kaptunk), ehhez képest másnap hozzám úgy jutott el a cucc, hogy a tartozékok (kábel, töltő és fülhallgató) egyike sem volt a gyári csomagolásában. (Láthatóan az első készülék kibontott tartozékait rakták át az új dobozba.)
Az új készülék jól működik. Egyelőre. A(z újabb) három nap eltelt már, úgyhogy innentől csere már nem lesz akkor sem, ha ez a készülék is bemondja az unalmast. Amúgy az a sejtésünk, hogy az előző egy olyan készülék volt, amit valaki már visszavitt, hogy hibás, de újra eladták, és pont hozzánk került.
Konklúzió: nem érdemes drága készüléket venni, mert a (relatíve) magas vételár sajnos nem garancia arra, hogy az ember annyival jobb készülékhez jut, mint amennyivel az többe kerül az olcsóbb változatoknál. Megbízhatóság tekintetében legalábbis. Továbbá nem szabad hagyni, hogy lerázzák az embert, mert sokat lehet bukni rajta.
Üdvözlettel: Makákó
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.07.29. 14:37:57Szűrés
Mentolos szalonna 2011.07.29. 14:39:38Szűrés
É2I 2011.07.29. 14:40:35Szűrés
Mentolos szalonna 2011.07.29. 14:41:38Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.29. 14:42:38Szűrés
.lll. 2011.07.29. 14:44:57Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.29. 14:45:46Szűrés
Az ájfónt és az összes androidost kizárhatjuk.
É2I 2011.07.29. 14:52:36Szűrés
Egyébként meg simán odaadhattátok volna az új készülékről a fóliát, hadd cseszhessenek át mást is a rossz készülékkel. :P
Ja, ha okos telefon, bizonyára tudjátok neten frissíteni. Amivel akár a magyar nyelv is elérhetővé válik.
Ja frissítésnél odafigyelni milyen netes tarifátok van! :D
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.07.29. 14:52:40Szűrés
Először is: aki telefont azért vesz,mert jól néz ki,hát lássuk be sikeres ember már nem lehet.
"...El is küldtem édesanyámat..." mutter írt vón' egy meghatalmazást, szépen elbattyogsz,oszt megnézed te a telót.
"...kiderült, hogy a készülék - bár a harmadennyibe kerülő, más márkájú okostelefonoknak ez általában nem okoz gondot - nem tud magyarul. " Írtam már,hogy mielőtt megveszünk valamit, előtte megkérdezzük,hogy mit tud,mit nem,és később nem lesz meglepetés.
"...És ugye nem muszáj oda vinnem, ahol vásároltam? ...A válasz: nem, akármelyik szerződött szervizbe vihetem...."
Kiemelném, VIHETED. Tehát nem kötelező,de erősen ajánlott.
"...A válasz: ha nem náluk vásároltam a készüléket, akkor ők bizony ki nem cserélik. (Megjegyzés: pedig kötelesek lennének.) ..."
Nem kötelesek.
Eddig olvastam, elég volt...
Fikk a Nick 2011.07.29. 14:55:34Szűrés
Egyébként is kihozod a boltból bekapcsolás nélkül? Meg is érdemled...
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.07.29. 14:56:48Szűrés
Mutte hozta ki :D
Chewwbacca 2011.07.29. 14:57:00Szűrés
É2I 2011.07.29. 14:57:17Szűrés
Na ezért tart itt a (fogyasztói) társadalom!
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.07.29. 14:57:53Szűrés
akarom mondani MutteR
Fikk a Nick 2011.07.29. 14:59:09Szűrés
Részletkérdés. Kibontás nélkül maximum a tejet veszem meg, nem többezres holmikat.
Gondolom anya otthon kevésbé lett volna ideges miatta...
Sokorai_Atala 2011.07.29. 14:59:11Szűrés
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.07.29. 15:02:01Szűrés
Koky_ 2011.07.29. 15:02:12Szűrés
Kicknick 2011.07.29. 15:12:02Szűrés
Most azért van poszt mert kicserélték a telót? Mi lett volna ha nem cserélik ki?
szepi79 2011.07.29. 15:31:31Szűrés
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.07.29. 15:32:18Szűrés
valaki összegezze már egy mondatban ::) ÓSÜN :))
Sasfióka 2011.07.29. 15:33:42Szűrés
Valamint a Defy-n sincs magyar nyelv gyárilag - de már arra is van cyanogenmod rom, ami tud magyarul.
cicmen (törölt) 2011.07.29. 15:39:36Szűrés
cicmen (törölt) 2011.07.29. 15:42:54Szűrés
Az már retro! Az enyém 4éves. Egy zokniban tartom, hogy ne lássák. Ráadásul büdösben, hogy ne akarják megnézni.
Kelpo 2011.07.29. 15:44:09Szűrés
Ez érdekelne, valamint a poszt toló megelőzhette volna ezt az egész balfaszkodást ha nem telefonál, hanem szépen visszaballag a vásárlás helyére és rájukborítja az aszTalT, és nem az anyukáját küldi, hány éves a posztoló h még mindig anyuci intézi az ügyeket?? EZ FONTOSCH!!!
Amúgy meg defy volt valószínűleg, abból is az újracsomagolt fajta, de van még egy kérdés, kis izgága levéltetvek voltak e hozzá, és visszaszolgáltatták e a védőfóliával együtt????
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.07.29. 15:46:43Szűrés
bekiabálod 72 -es,senkitöbbet,nyertem :)
Fényrajongó 2011.07.29. 15:51:25Szűrés
Egyébként meg nekem 23 éves mobilom, és még csak tinédzser, minek kétévente cserélni!
igazságos 2011.07.29. 15:57:06Szűrés
A posztolónak elismerésem, meg annak is, aki végigolvassa ezt. :)
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.07.29. 15:58:10Szűrés
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.07.29. 16:00:07Szűrés
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.07.29. 16:03:18Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.29. 16:18:20Szűrés
Csillivilli cuccot venni általában halál felesleges, és drága.
Amúgy miért a cég nevére veszed, ha már saját lesz?
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.07.29. 16:26:54Szűrés
Ami szíven ütött: szép telefon soktízezerért?? A konzumálás gyöngyszeme !
Bár ha jobban belegondolok az én feleségemnek is kellett vennie gy telcsit, mert tetszett neki. Egyetlen mp3-at nem hallgatott rajta végig, nem rádiózott fényképből meg SMSből készített talán 10-et mióta meg van.
Nekem 7 éves telcsim van :) (korábban jelent meg, csak itthon később lehetett kapni) en.wikipedia.org/wiki/Nokia_6230
Minden héten hallgatok zenét/rádiót vele és még mindig nem szándékozom lecserélni
.lll. 2011.07.29. 16:30:27Szűrés
feleségnek anyóson+cégen keresztülvenni ajándékot---bazeeeg
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.07.29. 16:35:38Szűrés
Gondolom a cégnek járt valami kedvezmény a készülékvásárlásra (meg forgalom alapján)
Elég durva kedvezményeket adnak: egy 110ezres telefont meg lehetett venni 2 év tarifahűséggel 17ezerért...
Gastroger 2011.07.29. 16:47:29Szűrés
Úgy érzem sem a magyar felhasználók, de talán maguk a szolgáltatók sincsenek még erre felkészülve. Komolyan.
Okostelefont nem azért kell, venni, hogy a BKV-n nézegessem a méljeim (amit a munkahelyemen, vagy otthon is tudok), hogy trendi maradjak (mert már az összes ismerősnek ilyen van), hogy fényképezni tudjak vele (arra egyrészt ott a fényképezőgép, meg olcsótelefon is tudja), netezni sem jó (jön a homár poszt az 50e számláról).
Nekem egy Nokia 6-van valahányas van. Na az okostelefon.
-Nem akar kapcsolódni a nethez, waphoz, és nincs "gyorsgomb" ezekhez...
- bal felső gomb : kedvencek: ébresztő, és bluetotth, amit használok.
- Üzemmód. néma, vagy tárgyalás a kikapcsolóval, egy gomb.
Amúgy felvenni is egy gomb. Meg hívni.
Nem ellene vagyok, bnőnek vettem occsú kínait, magyarosítva tizenezerért. Még tévé is van rajta. :)
Nem értem ezt a nagy okosteló mizériát na. Nem vagyunk mi még ehhez felnőve kéremszépen. Vagy nem is kell, csak egy reklám generálta fogyasztási cikk..
Gastroger 2011.07.29. 16:52:50Szűrés
Ha valmi nem jó, és 3 napos izére akarok hivatkozni, akkor nem telefonálgatok, meg harmadrendű kirendelt-szerződött márkaszervizbe viszem.
Hanem ahol vettem. Ott lerakom az asztalra, hogy nemjó, kérek másikat.
A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.07.29. 16:58:00Szűrés
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.07.29. 16:58:05Szűrés
A tegnap éjjeli karbantartás utózöngéjeként ma éjjel ismét le kell állítanunk a blog.hu-t kiszolgáló szervereket, ezért éjfél és hajnali három között nem lesz elérhető a szolgáltatás.
Várhatóan nem lesz szükség több leállásra és sikerül minden módosítást végrehajtani.
Megértéseteket köszönjük!
kell még olaj a blogmotorba :)))
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.07.29. 17:00:55Szűrés
Azért ezzel vitatkoznék. Ha valakinek az a heppje, hogy a zíméljét olvassa (mert munka, vagy szórakozás) meg kell a net, hogy megtudja hol, mikor van nyitva egy szórakozóhely és kell a GPS is bele, hogy hogy a rákba jut oda, akkor vegye, lelke rajta.
Vagy használja WLAN-on könyvekkel megtöltve és ha szükségét érzi olvassa őket a BKVn.
De:
-nem szebb a hangjuk, mint a tizedannyi árú (kínai) telcsinek
-nem szebb a fényképezője mint a tizedannyiba kerülő (kínai) fényképezőknek
-nem szebb a burkolata mint a tizedannyi (kínai) árú telcsinek pláne ha táskában hordják
-nem bír többet az aksi mint egy új és tizedannyi árú (kínai) telcsi
-ha a fentebb említett funkciókat nem használja nem tud többet mint egy tizedannyi árú (kínai) telcsi
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.07.29. 17:02:08Szűrés
kell bizony, előbb ette meg a posztomat, pedig sokat és a témában írtam
Brrrrrrü !!!!
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.07.29. 17:04:59Szűrés
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.07.29. 17:06:48Szűrés
Ilyen okostelefonja van, belépett a weben a számlaleolvasó oldalra, ellenőrizte a mérőóra számát és az előfizetői adatokat, beírta az állást, lefényképezte, feltöltötte. Kb 2 perc volt.
Azt mondta ő vette meg, mert van aki cetlire írja és otthon viszi be, van aki formanyomtatványra írja és a gázos adatrögzítők viszik be, de így egyszerűbb neki.
Kár, hogy a weblap nem írta ki mennyit kell ráfizetnem.. gondolom nem kerülne sokba, 10 évvel ezelőtt a gázleolvasó tudta.
Mennyit keres egy gázóra leolvasó? Sztem nem sokat...
pengusz 2011.07.29. 17:07:40Szűrés
Gastroger 2011.07.29. 17:10:07Szűrés
Visszamenni az üzletbe, oszt ott adni néhány kokit, leesik néhány saller, meg pár baráti tarkón legyintés.
Überelhetetlen.
Gastroger 2011.07.29. 17:14:48Szűrés
De. Ahogy írtam is, annak nem látom értelmét, hogy akinek van otthon, munkahelyen net, (amúgy munkahelyen magán célra ne is netezzen), annak feltétlenül reggel a BKV-n, vagy a pár óra utazás közben "nélkülözhetetlen" legyen a net, mert adjuramisten a farmvillen le köll aratni a tököt, vagymi. Na erre felesleges.
A kínai telcsók ahogy írtad, sokkal többet tudnak, 2simesek, kártyafüggetlenek, egy baj van velük:
- Telefonálásra gyengék...
(persze itt is van kivétel, de általában szarabb).
Gastroger 2011.07.29. 17:17:50Szűrés
(Végfelhasználói szinten)
Gastroger 2011.07.29. 17:20:16Szűrés
Amúgy nem rosszak.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.29. 17:21:39Szűrés
visszakuldom Maryvel
Harlequin 2011.07.29. 17:23:17Szűrés
"egyszer az életben hajlandó vagyok ennyit (soktízezret) kiadni egy telefonért, ha már egyszer születésnapja van. El is küldtem édesanyámat - családi vállalkozásunk vezetőjét, aki egyben az aláírónk is - egy üzletbe megvenni ezt a készüléket céges keretek között."
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.07.29. 17:24:29Szűrés
Szarazkoro 2011.07.29. 17:27:36Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.29. 17:27:59Szűrés
ja jut eszembe, a legegyszerubb az lett volna, ha rogton visszamennek a mutterral egyutt a boltba, ahol vettek
en tuti ezt tettemm volna
de vegulis happy end:)
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.29. 17:28:44Szűrés
Ilyen biankó cucc (vettem valamit, valahol, oszt ráfaragtam)?
Nemá'!
serfecs (törölt) 2011.07.29. 17:29:20Szűrés
Volt otthon nagy örömködés, kibontottuk, férjem bekapcsolta, arab nyelvű volt a telefon menüje, szerencsénkre volt benne Szaúdi Angol. Android Market ikonja ugye elvileg ott van a telefon menüjében, namost ebben nem volt semmi. Egyszerűen nem lehetett elérni az Android Marketet. Ennél már csak az volt jobb, amikor hajnali 4-kor a telefonból felbégetett a Müezzin, imádságra szólítva fel minket. Ez valami eltávolíthatatlan fícsör volt a telefonon, nem sikerült kikapcsolni, pedig értünk a mobiltelefonokhoz.
A szervizben cseppet sem voltak készségesek, hajszál-pontosan 1 hétig tartott, míg magyar nyelvű szoftvert tettek rá, ahányszor betelefonáltam, hogy érdeklődjek, ordenáré bunkó stílusban hajtottak el.
Azóta működik a telefon, de azért egy ilyen élmény eléggé el tudja rontani a szülinapi hangulatot és az örömöt.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.29. 17:30:16Szűrés
/ha mar lehet a posztolot:)/
de a lenyeg, hogy kicsereltek
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.07.29. 17:31:35Szűrés
cicmen (törölt) 2011.07.29. 17:31:57Szűrés
Persze papucskám! Kitaláltuk! Fél éve szólt, hogy kezdhetsz gyűjteni! :))
Azt nem találtátok ki, hogy vesztek neked egy új pecabotot?
Szarazkoro 2011.07.29. 17:32:23Szűrés
Szarazkoro 2011.07.29. 17:33:53Szűrés
Gastroger 2011.07.29. 17:33:57Szűrés
(az már volt, hogy ezért tart itt az ország?)
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.29. 17:34:51Szűrés
(Bár a háromnapos csere nálam is befigyelt anno.)
A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.07.29. 17:37:34Szűrés
Azt meg hol vettétek, valami halal boltban?
cicmen (törölt) 2011.07.29. 17:38:57Szűrés
:)
okostelefon.
Különben meg te tudsz telefonul?
PuppZ 2011.07.29. 17:39:04Szűrés
Szarazkoro 2011.07.29. 17:40:18Szűrés
Ezen hangosan rohogok mar 1 par perce XD
cicmen (törölt) 2011.07.29. 17:42:47Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.29. 17:42:52Szűrés
moris 2011.07.29. 17:43:20Szűrés
Ez engem is levert a lábamról :-)
Amúgy nem tudja valaki, hogy létezik-e ilyen alkalmazás Symbianra?
Tudnék vele "örömet" okozni :-)
serfecs (törölt) 2011.07.29. 17:43:47Szűrés
@Szarazkoro: igen, mostmár én is, de akkor hajnalban, arra ébredni, hogy valaki fájdalmasan felbőg az éjjeliszekrényen, hááát :-DD
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.07.29. 17:43:51Szűrés
cicmen (törölt) 2011.07.29. 17:45:41Szűrés
Mondom hogy papucs!
serfecs (törölt) 2011.07.29. 17:47:00Szűrés
É2I 2011.07.29. 17:47:16Szűrés
Ez már nagyon szürreális! :D
Persze részvétem. De én az első imádságnál kikaptam volna belőle az aksit.
@Van_mikrohullámú_sütőtök?: Annyit, hogy itt nálunk gps-el ellátott, fényképezős, mobilostelós gépekkel olvasnak gyárilag.
Harlequin 2011.07.29. 17:47:25Szűrés
moris 2011.07.29. 17:48:00Szűrés
Rákerestem. Létezik :-)
A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.07.29. 17:51:26Szűrés
Fogadjunk, hogy este mindig eldugtátok a telefont a fiókba, a zoknik alá.
serfecs (törölt) 2011.07.29. 17:53:07Szűrés
moris 2011.07.29. 17:56:06Szűrés
Mondjuk még mindig jobb az ilyen teló, mint ha mondjuk péntek napnyugtától szombat estig nem lenne hajlandó működni :-)
Ezt legalább le lehet halkítani.
A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.07.29. 17:59:14Szűrés
moris 2011.07.29. 18:01:47Szűrés
Lehet, hogy nem vesz fel töltést :-)
cicmen (törölt) 2011.07.29. 18:03:05Szűrés
Ez már csak azért is bosszantó volt, mert ezt sehol nem jelzik.
Szerintem mondta, csak nem értetted!
serfecs (törölt) 2011.07.29. 18:04:32Szűrés
Egyébként tényleg nagyon szürreális volt, az én első gondolatom az volt, hogy a kisfiunk rosszul van, de ő két szobával odébb alszik. Aztán csak azt kérdeztük egymástól, hogy ez mi a f@sz. Eltartott egy ideig, míg felébredtünk és rájöttünk, hogy ez a hang a telefonból jön.
É2I 2011.07.29. 18:05:43Szűrés
Na szerintem: Asszony kitalálta, hogy kéne telefon. Fél éve nézegeti, megtalálja, apának adagolja.
Jön szülinap, apa rászánja magát. Megbízza a mutert, hogy vegye meg (nincs rizikó a lebukásra.) Teló meglesz, átad -> rossz.
(Na persze némi papucs effekt benne van, de ha majd felnősz rájössz, kell némi mamusz, mert nem lesz p...)
cicmen (törölt) 2011.07.29. 18:08:09Szűrés
Miért robbanna? A Ramadan vallási ünnep. Elmegy Mekkába!
igazságos 2011.07.29. 18:09:39Szűrés
elwood 2011.07.29. 18:10:13Szűrés
az ilyen "ócsóér megveszem cégesre áfa nélkül, meg majd elköltségelem a mama locsogását is" telefonokra nem,
ennyi hátránya van
Gastroger 2011.07.29. 18:10:15Szűrés
És még azt szeretném kérdezni, hogy nagymellű csajjal járó Skoda Octavia PdTdi-it hol lehet venni, és menniyért, és próbakörért kell-e fizetni.
ON
Az okostelefonnal az a baj, hogy gyakran okosabb mint aki megveszi. Vagy aki eladja.
cicmen (törölt) 2011.07.29. 18:10:54Szűrés
Gastroger 2011.07.29. 18:11:23Szűrés
Vagyis sajnálom, de ... valld be.. ez tényleg vicces.. :)))
A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.07.29. 18:13:02Szűrés
A gyereket csak nem fertozte meg a vallással, tudod milyen fanatikusak ezek az iszlám(telefon)ok. Csak nehogy arra ébredj kovetkezo este, hogy a gyermeked mekka fele bólogat...XD
igazságos 2011.07.29. 18:13:31Szűrés
É2I 2011.07.29. 18:13:44Szűrés
serfecs (törölt) 2011.07.29. 18:14:02Szűrés
@A country full of aliens: :-DD
Gastroger 2011.07.29. 18:21:35Szűrés
Esetleg, ha át tetszenének térni az iszlám hitre, van egy akciós androidos Korán letöltés..
Szerintem azért voltak bunkók a szervízben veled, mert nem aludták ki magukat rendesen. (Hívta őket is hajnali 4 kor a müezzin). :))
Nagyonnagy...:)))
moris 2011.07.29. 18:24:52Szűrés
Gondolhatod hány ilyen HTC-t vittek hozzájuk...
Egész nap ezt hallgatták a szervízben :-)
Mert ugye nem csak reggel van ima :-)
cicmen (törölt) 2011.07.29. 18:26:18Szűrés
Jaj! Ez a pali nem semmi!:)
igazságos 2011.07.29. 18:28:23Szűrés
cicmen (törölt) 2011.07.29. 18:29:47Szűrés
Fingatok a paplan alatt és a telefonra fogjátok?
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.07.29. 18:31:05Szűrés
De szoftveresen van annyi amit ráírnak (tudja 4x nagyítani) így már üti a megapixelt.
Amúgy sok kistelepülésen van ingyen wifi. nem sokba kerülne olyan mérőórákat gyártani amik akár napi olvasással küldenék a fogyasztást.
Vácott a volt cégemnél olyan volt, sőt az a KÖVETKEZŐ hónapi fogyasztást is tudta 10% eltéréssel (szokások, felhasználói kozmetikázás után) így fele annyiért vették a gázt/áramot.
É2I 2011.07.29. 18:39:50Szűrés
igazságos 2011.07.29. 18:40:39Szűrés
É2I 2011.07.29. 18:43:17Szűrés
cicmen (törölt) 2011.07.29. 18:51:06Szűrés
Ma éjjel is alvást javaslunk blog írás és olvasás helyett.
neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.07.29. 19:30:49Szűrés
Van egy viharvert -jó, újkorában pattogott néhányat parkettán, kövön ergo néhol vékonyabb rajta a festés- telóm, nuku érintőképernyő, olyat tud, hogy csúszkás, meg extrém színe van. De netezni, mélezni perfektül tudok rajta, ZENE -mert utazok-, kamera -néha jó-, ébresztő, naptár, jegyzet, anyámtyúkja, plusz a standard üzenet-képküldő és hívó funkciók. Ja, memókártya benne, hogy elférjen szépen a zene meg képhalom. Már a 3. szülinapját bekkelte ki mellettem.
Mit tud ezektől többet egy okoska telefon?
Komolyan nem vágom. Segítsetek, plííz!
RoopeHUN 2011.07.29. 20:00:32Szűrés
neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.07.29. 20:27:04Szűrés
Kiindultam a magam fiatal felnőtt békávézó otthon netező, nomeg a vicc, nálam még fiatalabb kamaszok rétegéből. Mert azért aztán tényleg piszkosul megéri, hogy Pillangó utcánál a metrón 20xorra csekkolja a facebook profilját.
Megdobbent 2011.07.29. 20:38:55Szűrés
serfecs (törölt) 2011.07.29. 20:39:35Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.29. 20:50:47Szűrés
vazze azt hittem viccelsz mert pentek ejjel 3 ora vol kiirva szombat 3 helyett
hat este hatig tuti nem vegzek, meg minek is:), ha ujra feleld akkor rogton elesitem:)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.29. 20:52:19Szűrés
É2I 2011.07.29. 20:58:21Szűrés
esef 2011.07.29. 21:04:46Szűrés
nejem nokiájára ebookként rá lehetne tölteni ha nagyon akarnánk. de vallási okból inkább kihagynánk :)
England win The Ashes! 2011.07.29. 21:05:39Szűrés
England win The Ashes! 2011.07.29. 21:08:09Szűrés
cicmen (törölt) 2011.07.29. 21:09:10Szűrés
Pizdec 2011.07.29. 21:30:46Szűrés
elwood 2011.07.29. 21:46:20Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.29. 22:02:45Szűrés
miert ne?
lehet hinni, nem hinni de a kereszteny vilaghoz tartozunk
az ujtestamanetum meg kifejezetten erdekes olvasmany
az O-ban nem nagyon tudtam kovetni a csaladokat
sosem leszek gyakorlo, de ahogy oregszem, ugy vagyok egyre kevesbe meggyozodeses ateista
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.29. 22:39:41Szűrés
igazságos 2011.07.29. 22:43:17Szűrés
Teljesen ledöbbentem, rokonom se jár templomba, mindenhol perkálni kell rengeteget. Az egyházaknál divat, hogy gazdag sztárokat nyernek meg maguknak, gazdag embereket igyekeznek szerezni, a csórók ne járjanak templomba.
Aki templomot üzemeltet Amcsiban, az nagyon jól jár, aki templomba jár, keményen fizet. Nálunk tök üres lenne a templom, ha még ott is lenyúlnának. Nem véletlen üldözik nálatok a pedofil papokat sem, a többi vallás erősen támadja a keresztényeket, akiknek ez a legfájóbb pontja, a papság.
Egyébként én is az Újtestamentumért rajongok, valahogy a teremtéstörténet nem jön be nekem, de hát ez egyéni szociális probléma.
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.29. 22:46:40Szűrés
RoopeHUN 2011.07.29. 23:09:40Szűrés
Élhetnél ghánai módra is, egész nap nem csinálva semmit, időnként kővel csirkét áldozni, hogy hozzon szerencsét.. de akkor nem európai lennél. Márpedig, ha európai akarsz lenni abban, hogy elvárod, hogy legyenek jogaid, legyenek lehetőségeid, igényeid, akkor Te miért nem teszed meg az alap lépéseket, hogy tényleg európai légy? Csak elvárások vannak, kötelességek meg letojva?
cicmen (törölt) 2011.07.29. 23:10:02Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.29. 23:25:20Szűrés
nem kell hinned semmiben, de ha szet nezel a vilagban a kereszteny euroapi stb ertekrend kulonbozik a tobbitol pl. az iszlamtol is, de sok del amerikai torzsetol is
es mi ide szulettunk, es itt maximalisan toleraljak az ateizmust, sok mas videkkel ellentetben
@igazságos:
ez butasag, a " nagy " egyhazak templomai nem uzemek, rengeteg enger jar es rengeteg emberen segitenek
az a bizonyos uzlet az, a szektaknal lelheto fel, ne keverjuk
rengeteg a vallasos ember, mint Mary aki nem gyakorlo es nem jar templomba, de hisz
en meg nem tudom es senki nem tudja, hogy is lett ez az egesz itten
jelen pillanatban szamomra az evolucio eppen annyira hihetetlen mint Isten..
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.29. 23:37:18Szűrés
sokkal nagyobb szazaleka mint pl otthon
ezen nem kellene rohogni, mert ez teny
ettol Ok sem tobbek sem kevesebbek, de ez tenyallas....
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.29. 23:59:23Szűrés
errol meg lesz idonk beszlgetni egesz 7vegen
Megdobbent 2011.07.30. 02:24:20Szűrés
Manci néni, a szomszéd 2011.07.30. 05:47:56Szűrés
Megveszitek a telefont a cég nevére, szépen leírjátok az adóból, a telefonszámlát szépen leírjátok az adóból, az áfát visszaigénylitek, közben meg az asszony pofázik rajta a kozmetikusával.
A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.07.30. 07:19:55Szűrés
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.30. 08:38:49Szűrés
Nem mondtam, hogy nem érdekel a keresztény (iszlám, hindu, zsidó...) kultúra (természetesen olvastam a Bibliát), csupán azt nem értem, hogy körülöttem, aki vallásos, az keresztény (jó eséllyel), tehát a zsidó/keresztény egyistenben hisz (a divatból/törtetésből templomba járókat hanyagoljuk most), míg ha 300/400/500... kilométerrel arréb születik (Bosznia, Törökország etc.) ugyanígy Allahhoz imádkozna.
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.30. 08:43:47Szűrés
Tehát hinni kezdesz (mindegy miért) Istenben. De melyikben? Miért pont abban? Miért nem Zeuszban pl?
cicmen (törölt) 2011.07.30. 09:15:50Szűrés
ÁÁÁ! A fele csak a humor miatt volt. Ha szereti az ember a feleségét és van zsozsó, akkor miért ne venné meg a telefont, amire vágyik. Ez még nem papucsság. Viszont ha beküld a munkahelyére, mert ő bent felejtette a fülhallgatót, az már gáz.
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.07.30. 09:58:59Szűrés
Régen a cocializmusba 5 évet kellett várni telefonra,autóra,de túléltük,most meg belehalnak egyesek ha a szomszédnak jobb kocsija vagy telefonja,laptopja stb. kütyüje van, oda a nyugalom a csendes hétvégék,ja akkor még csak Tv is csak hétfőn volt vagy akkor nem volt:)))
igazságos 2011.07.30. 10:00:48Szűrés
Az embereknek hozzá kell járulniuk az egyházakhoz, van az adó X %-a, úgy tudom, meg ezen felül is.
Jó dolog a vallás, én is úgy gondolom, kell hinni valamiben, akár Istenben, akár Zeuszban, akár Allah-ban, aki csak közömbös, nem is értem, minek kapálózik annyira a hit ellen. Miért fáj az az ateistának, hogy ha a másik hisz? Ugyanez fordítva is igaz, mindenki eldönti egyénileg, aztán majd a halála után úgyis megtudja, kinek lesz igaza.
A templomba járásból nálatok üzletet csinálnak, nálunk ez nem jellemző. Most az más kérdés, hogy vannak emberek, akik hisznek, imádkoznak, de nem járnak templomba. Ez két külön dolog.
kpityu2 2011.07.30. 10:23:40Szűrés
2. Nem kő annyit okoskodni, vissza kell vinni az eladónak.
idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.07.30. 10:31:02Szűrés
2) a kétéves telefon nem régi, csak a konzumidióták gondolják így.
3) telefonálni egy egyszerű telefonnal is lehet. sajnálom, hogy egyeseknek ez lúzerségnek tűnhet, de mivel benne van a nevében a "telefon" szó, én arra használom a készülékemet.
4) Köszönjük a Nemzeti AVH (korábban APEH) nevében, hogy önként bevallotta, hogy a magáncélú telefont a vállalkozásuk üzleti költségeként számolta el.
Ceterum censeo: nálunk én vagyok az okos, nem a telefon.
csibu 2011.07.30. 10:32:08Szűrés
-...
-FŐNÖKÖD, PANASZKÖNYV, TOLL.
-......
-FŐNÖKÖD, PANASZKÖNYV, TOLL!!!!
Vásárlás helyén ennyi mindig elég.
Dancso 2011.07.30. 10:34:28Szűrés
Roy 2011.07.30. 10:35:32Szűrés
Olyan telefont meg pláne nem amiben nincs magyar nyelv.
Milyen telefon lehetett ez? A Magyarországon forgalmazott telefonokban benne kellene lennie a magyarnak is, Magyar nyelvű használati utasítással együtt. Akár magyar szolgáltató, akár márkakereskedő.
Természetesen ez nem vonatkozik az arab, és kínai kereskedőkre. Kamionról leesett árukra.
Papundekli 2011.07.30. 10:43:58Szűrés
lolperec 2011.07.30. 11:02:37Szűrés
LoOL! XD
hát aki annyit nem tud valamelyik idegen nyelven amennyi egy telefon menüben van, akkor az meg is érdemli.
Roy 2011.07.30. 11:03:03Szűrés
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.30. 11:07:18Szűrés
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.30. 11:10:02Szűrés
nyelv-ész 2011.07.30. 11:12:41Szűrés
fuakjs11 (törölt) 2011.07.30. 11:15:00Szűrés
Aki a következő alapszabályokat nem tartja be, az ne csodálkozzon ha a fasz rossz végén találja magát:
1. Nem írunk alá hűségnyilatkozatot
2. Szolgáltatótól nem veszünk telefont
3. Kártyafüggetlen telefont veszünk
4. Hivatalos forgalmazótól, nem zuggsm boltból, lehetőleg 2 év gyári garanciával
5. Aki ajándékba vesz készüléket és nem tartja be az első 4 pontot, az román
6. Aki még mindig az anyja csecsén csüng, az kussoljon
7. Ha az előbbiekre nem futja, akkor takarodj dolgozni.
nyelv-ész 2011.07.30. 11:16:38Szűrés
No persze. Például a Motorola androidos okostelóiban nincs magyar nyelv (Defy, Milestone), pedig a Defy hazai szolgáltatóknál is kapható, nemcsak a szürkeimportőrös lajcsigéesemeknél.
Az "Okos telefon? Minek?" kérdésedre pedig nyilvánvaló a válasz: okostelefon okosaknak való.
DJ Etus 2011.07.30. 11:22:40Szűrés
deliriumos 2011.07.30. 11:26:46Szűrés
Oda viszem vissza, ahol vettem a telefont, nem tudom mit kellett ezen komplikálni, mindent bejárt a világon és oda ment el legutoljára... Három napos csere esetén kit érdekel a szerviz, ott javítanak...
Egyébként biztos a Vodánál vette, mert ők reklámozzák nagyon a telefont mostanság.
Amúgy tetszik a telefon és az angol sem okozna gondot, de nem vettem meg, mert nem bírom elviselni, nekem 100% magyar legyen, majd ha olyanom van átváltom angolra, de tudjam visszaváltani magyarra! Így is zavar, hogy a Galaxy-n még mindig van egy-két alkalmazás amit nem magyarosítottak, inkább ne tennék rá, úgyis haszontalanok. Bár a Market új verziója már tud magyarul, a Google Térkép is magyar lett, úgyhogy már alakul a dolog.
Mocsár 2011.07.30. 11:30:46Szűrés
1. 72 órás csere csak és kizárólag a vásárlás helyszínén érvényesíthető! Ha futárral vetted, online, akkor a szolgáltató legközelebbi MÁRKAKÉPVISELETE. Nem dealer bolt!
2. Tanuld meg a különbséget a 72 órás csere és a szerviz fogalmak között! Ha felhívod az ügyfélszolgálatot, hogy "szervizbe" akarod vinni a készüléked, akkor azt fogják mondani, hogy igen, viheted bármelyik üzletbe. Mert akkor átveszik javításra, kapsz a javítás idejére cseretelót, és ha kész, mehetsz érte! De a 72 órás csere az nem szerviz! Az CSERE, te majom!
Az asszonyod meg tanuljon meg angolul.
0rdas 2011.07.30. 11:34:38Szűrés
radioenekes 2011.07.30. 11:35:15Szűrés
lujo22 2011.07.30. 11:36:19Szűrés
isti77 2011.07.30. 11:46:39Szűrés
De akkor is csak céges számlával, hogy az ÁFÁ-t vissza tudd csaklizni. Még a feleségének vett ajándékot is leírja (sőt, az anyjával íratja le), ez az igazi magyar sutyerák.
isti77 2011.07.30. 11:46:40Szűrés
De akkor is csak céges számlával, hogy az ÁFÁ-t vissza tudd csaklizni. Még a feleségének vett ajándékot is leírja (sőt, az anyjával íratja le), ez az igazi magyar sutyerák.
isti77 2011.07.30. 11:48:02Szűrés
De akkor is csak céges számlával, hogy az ÁFÁ-t vissza tudd csaklizni. Még a feleségének vett ajándékot is leírja (sőt, az anyjával íratja le), ez az igazi magyar sutyerák.
2011.07.30. 11:48:28Szűrés
szép
Ha meg szervízbe kell vinni a készüléket (nem a cseregari miatt), akkor meg tényleg érdemesebb a márkaszervízbe menni, mert ugyan nem feltétlen kapsz cseretelefont, viszont jóval hamarabb megjavítják
2011.07.30. 11:54:02Szűrés
Ettől függetlenül nagyon jó, hogy sikerült a levélírónak jól kijönnie a dologból.
Ajtony 2011.07.30. 11:55:54Szűrés
Kár, hogy a videofelvevő nem indult a müezzinel egyszerre :-)
zseni 2011.07.30. 12:03:22Szűrés
Elvből, ha már szülinap, akkor olyant választ, amilyent akar. Ha ajándék, legalább próbálom a legjobbat vásárolni és amilyent legalább szeretne. (ha titokban az ember fia kicsit rákérdez)
A második okostelefonom van. Az első egy MIO A702 volt, a második egy HTC DESIRE HD.
A lányomnak egy olcsó Samsung Androidos van, mivel még 12 éves. Egy biztos, olcsó, okostelefon is legyen, hát ez nem az a piac. Jó okostelefonért bizony ki kell pergetni pár tízezer forintot és jól meg kell gondolni.
Szerviz tapasztalat:
A MIO kétszer adta meg magát, mivel lakóhelyemen nincs szerviz, ezért írtam a MIO ügyfélszolgálatra, így másnap a futár a lakáson, elvisz, majd egy hét múlva meghoz javítva. Ingyen! 3 év garancia. Ez nekem pozitív hozzáállás volt részükről.
HTC: külföldről rendeltem, tök angol nyelv volt telepítve. Aki ismeri az Adroidot, az tudja ez nem lehet akadály. 5 perc és már magyarul kommunikált velem és azóta is kifogástalan.
Nagy pirosbetűs szerviz és ügyfélszolgálat: Lakóhelyemen több üzletük van szerencsére és értékesítik a készülékeket, de az biztos, hogy ebből csak egy üzletbe vihetem vissza a telefonokat, mert a többi mind oda viszi, majd futár viszi Budapestre javításra. Ez kb. 2 nap előny, ha az ember egyből a központi helyre adja be.
Információáramlás pedig érdekes. Amennyi üzlet, annyi különböző információval látnak el néha ugyan arról a termékről. A Samsung telefont pár hete vettem, de érdekes volt, hogy az üzletekben mindenhol mást mondtak a készülékkel kapcsolatban és az előfizetésekkel kapcsolatban is. Persze, 80% megegyezett, de a 20% elgondolkodtató.
Figyelmébe ajánlom viszont a vezérüknek, hogy az eladóknak fogalmuk sem volt a készülék paramétereiről vagy kezeléséről, de legalább látszott rajtuk, hogy próbálnak igyekezni!
Az utolsó gondolatom pedig az, hogy telefonvásárlás előtt a fórumok olvasása szinte kötelező.
infy 2011.07.30. 12:20:36Szűrés
Van internet, vannak tesztek, tudsz olvasni. Problem? Mielőtt veszel valami kütyüt nézz utána milyen problémák merülhetnek fel. Ha nagyon problémás a kütyü, akkor nem veszed meg.
Én a mostani telefonomról 2-3 napig olvasgattam véleményeket mielőtt döntöttem.
Legközelebb alaposabban utána kell járni megéri-e megvenni.
billy reed 2011.07.30. 12:22:29Szűrés
Attól, hogy a menü nem magyar, még vannak benne magyar /és egyéb nyelvű ékezetes/ karakterek.
Úgyhogy lehet vele "normális" sms-t, e-mailt stb. írni.
Egyébként ma már -amikor pl.a tegnapi nyelvoktatásos témájú blogon mindenki verte a nyálát a nyelvtudására- minimum el kell tudni boldogulni nem magyar nyelvű telefonnal.
Nem megy?
Akkor mit csinálsz külföldön? Mutogatsz?
Van ismerősöm, aki hangot nem beszélt angolul, de a telefont simán kezeli.
Ja, és így közben tanulgatja a nyelvet is.
@franc0: Azt hiszed, hogy minden -nem a három nagyhoz tartozó - mobiltelefon szaküzlet "szürkeimportőr zug gsm"?
Ez azt jelentené, hogy minden ilyen ilyen bolt max. fél-legális?
Akkor elárulom: sokkal nagyobb választékkal, sokkal emberibb kiszolgálással, több akcióval találkozhatsz. Csak utána kell nézni.
Én 2004, az első telefonom óta soha nem szolgáltatótól vettem a telefonjaimat. És még soha semmi gond nem volt velük!
És olyan telefonok, amik a "nagyoknál" nem fordulnak meg!
Karácsonykor vettem egy telót, tavasszal ugyanott vettünk a páromnak is egyet. És még emlékeztek ránk. Kedélyesen elbeszélgettünk, megtárgyaltuk, hogy milyen a teló /szuperjó/.
Zug gsm? Ez egy kicsit sértő.
Ez nem sznobizmus, hanem egyszerű utánajárás: melyik az igazán jó telefon.
A legtöbben azt hiszik, hogy a Nokia-LG-Samsung világon túl semmi sincs, és csak a szolgáltatónál lehet készüléket venni.
Hahaha!
A posztíró meg megtanulta a leckét. Mielőtt telefont /vagy bármi mást/ veszel, tájékozódj!
"meg bekapcsolt a képernyőzár, amit sehogyan nem lehetett feloldani, meg nem tudta felvenni a telefont, amikor hívták,"
Az érintőképernyősön, ha be van kapcsolva a képernyőzár, nem lehet csak úgy egy gomb megnyomásával felvenni...
Pl. van egy kis csúszka, ami híváskor megjelenik, azt ujjal el kell húzni. Hiába nyomkodja, nem reagál, az ujjával húzni kell. Lehet, ez volt a nagy gond???
Moan 2011.07.30. 12:27:06Szűrés
"6. Aki még mindig az anyja csecsén csüng, az kussoljon"
:))))))))))))))
Leonard Zelig 2011.07.30. 12:30:26Szűrés
De szopni, azt rendesen, úgy nézem...
Alapvető Emberi Jog 2011.07.30. 12:41:01Szűrés
Nos, az angol nekem sem gond, de a speedshop.hu -n írják, hogy
HTC Desire HD + magyar nyelv.
Kézhezvétel után (csomagküldővel, előre fizetve) derül ki, hogy akkor magyar, ha egy nagyjából magyarított programot beüzemelés után, letöltök, telepítem.
Vagyis, ha elbaszom, akkor enyém a felelősség.
Mi ez, ha nem a fogyasztó tudatos megtévesztése?
És még van pofájuk, vásárlás után, emailt küldeni, hogy jelezzem vissza, milyen fasza cég.
Hát anyád.
Kíváncsi lennék, ha mindenki a fogyasztóvédelemhez fordulna 100k -s telefonok ilyen terű félrevezetésével, mekkora, akár többmilliós bírságot kellene fizetniük.
Wainwright Központi Zöldségpiac 2011.07.30. 12:51:43Szűrés
A posztolóról.
2011.07.30. 13:07:07Szűrés
IP gyűjtögető 2011.07.30. 13:16:42Szűrés
attila7575 2011.07.30. 14:02:00Szűrés
England win The Ashes! 2011.07.30. 14:18:56Szűrés
:)
kpityu2 2011.07.30. 14:19:59Szűrés
Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.07.30. 14:33:20Szűrés
csahos 2011.07.30. 14:58:20Szűrés
Ő sem tud angolul, de legalább elég primitív.
Okos telefon. Mit is jelent ez?
fagzal 2011.07.30. 15:29:21Szűrés
max val birca man · http://maxval.co.nr 2011.07.30. 15:47:12Szűrés
Itt tévedsz. NEM kötelesek erre.
XCat 2011.07.30. 16:15:45Szűrés
"1. Nem írunk alá hűségnyilatkozatot"
Kivéve ha tudjuk hogy rendesen fizetjük a számlákat, és úgysem kapcsolják ki 2 hónap múlva. Ugyanis akkor megéri.
"2. Szolgáltatótól nem veszünk telefont"
Miért nem? Szolgáltató még sosem mondta semmire, hogy nem tartanak mert túl drága, csak úgy benne van a katalógusban, mert szép
"3. Kártyafüggetlen telefont veszünk"
Minek? Dugdosod bele a kártyákat, és lesed meddig tart a csúcsidő? A már a múlt század végén is suttyóságnak számított.
"4. Hivatalos forgalmazótól, nem zuggsm boltból, lehetőleg 2 év gyári garanciával"
Szolgáltatónál is van garancia.
"5. Aki ajándékba vesz készüléket és nem tartja be az első 4 pontot, az román"
Csak hülye.
"6. Aki még mindig az anyja csecsén csüng, az kussoljon"
Aki a blog.hu-n osztja az észt, pedig ő is rászorulna, az pláne
"7. Ha az előbbiekre nem futja, akkor takarodj dolgozni."
Neked ehhez mi közöd?
Konklúzió: a posztoló hülye.
Te is.
tede 2011.07.30. 17:48:03Szűrés
cicmen (törölt) 2011.07.30. 18:36:00Szűrés
Viszont az asszonynak ne vedd meg szülinapjára, mert nem kapsz punit!!!
Manci néni, a szomszéd 2011.07.30. 18:37:56Szűrés
Vagy: a szolcsiban a barcsinőjének a pasija vett egy új telcsit (meg egy új kocsit).
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2011.07.30. 18:45:19Szűrés
Egyébként meg ez a "a 2 éves teló már oly régi, hogy teljesen használatatlan, nem jelenhetek meg vele sehol, különben is mindig beszarik" egy igen nyakatekert módja az önigazoló önbecsapásnak, melyet mi más, mint a fogyasztó társadalom presszionálói (létrehozói), kiválóan működő pszichológiai módszereivel plántált bele az userbe. Miért kell mindent álszent, önámító módozatban előadni? Ráadásul önmaga felé is? Kicsit ébredjünk már fel. Be kell vallani, hogy vágyom rá, kell nekem, megtetszett a reklámból, ennyi. Nem gáz. Fentebb említett ferdítménytipusok viszont nemkicsit de.
cicmen (törölt) 2011.07.30. 19:05:59Szűrés
Te egy pszichopata pszichológus vagy!
...:).....:( ?
cicmen (törölt) 2011.07.30. 19:08:48Szűrés
Aztán kajcsiztak a mekibeee de csak egy szopcsiba került!
Könnyű a nőknek.
Mármint a selejtjének.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.30. 19:20:01Szűrés
de miert ne cserelnem 2 evente, mikor 2 eves kontrakttal kapok szinte uj telefont es ugyanazok a feltetelek...
raadasul 2 ev utan mar az akksi is baszakodik, de nemely telefon is
kb. 2 evig jol huzzak vehetnek okos telefont is de egyszeruen nincs ra szuksegem, utobbi fel evben egyaltalan mobilom sem volt es mindenki elrt aki akart...
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.30. 19:21:19Szűrés
XCat 2011.07.30. 20:04:42Szűrés
Nekj nektekse semmise.
XCat 2011.07.30. 20:22:05Szűrés
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.30. 20:41:35Szűrés
lordjim 2011.07.30. 21:02:39Szűrés
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.30. 21:04:53Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.30. 21:14:46Szűrés
@estrella negra: azon nem jelenik meg Krisztus
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.30. 22:04:10Szűrés
cicmen (törölt) 2011.07.30. 23:01:04Szűrés
attila7575 2011.07.31. 08:17:08Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.31. 15:14:49Szűrés
klarky · http://kreport.blog.hu/ 2011.07.31. 16:47:00Szűrés
Cégre vettél az asszonynak telefont?
Ahogy az egyik kollégám mondotta volt:
"Úr vagy gecó!"
Szerintem meg tisztán szégyen...
nezavarjmasokat 2011.07.31. 17:15:17Szűrés
Megveszitek a telefont a cég nevére, szépen leírjátok az adóból, a telefonszámlát szépen leírjátok az adóból, az áfát visszaigénylitek, közben meg az asszony pofázik rajta a kozmetikusával. "
TÖKÉLETESEN EGYETÉRTEK!!! Remélem az APEH megkeresi ezt a Tesco-gazdaságos tetvest!!!!
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.31. 17:50:06Szűrés
neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.07.31. 17:54:43Szűrés
venszivar 2011.07.31. 18:15:41Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.31. 20:40:57Szűrés
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.31. 20:48:19Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.31. 20:50:19Szűrés
keresek egy baseball meccset es alszom egy kortyot
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.31. 20:58:41Szűrés
England win The Ashes! 2011.07.31. 21:14:33Szűrés
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.07.31. 21:45:39Szűrés
venszivar 2011.07.31. 22:42:53Szűrés
Szar a lelkiismereted,te görény?mery vesz neked egy 17 éves japi autót......?
Jól megy ott ámerikába a retkes bevándorlóknak.Anyádéktól menekültél ki Venezuelába v. Argentínába?te gyökér büdös paraszt!Ámerikai okoskodó záp tojás.Pofázz ott,ha már itt hagytad,ezt az országot,te rohadék.Ne ugass ide !
Mylady 2011.07.31. 23:15:18Szűrés
venszivar 2011.07.31. 23:39:49Szűrés
Ki szólt hozzád.Unod magad?Száguldj el a pihába!A gyógyszert szépen kell szedni?!
Idióta.
XCat 2011.08.01. 10:06:38Szűrés
Ha már valahol lenni kell neki, inkább ott legyen, mint itt.
@cicmen: Kávét. Eddig hármat.
@estrella negra: A nickem alapján mire tippelsz? :)
XCat 2011.08.01. 10:08:32Szűrés
lordjim 2011.08.02. 07:43:35Szűrés
j311 2011.08.02. 15:37:56Szűrés
Deuce Bigalow 2011.08.04. 12:15:13Szűrés