Tékozló Homár

Nem tájékoztat a Volán az áthelyezett megállókról

2011.08.03. 12:58 | juszka | 31 komment

Úgy tűnik, elszaporodtak a bunkó buszsofőrök a Volánnál -vagy csak a Homár olvasók lettek érzékenyebbek? A bajai építkezések miatt a városban buszmegállókat ideiglenesen áthelyezték, azonban az utasokat erről nem tájékoztatja senki, Peti is majdnem emiatt bukta a csatlakozást.

Tegnap délelőtt 10:00 órakor indultam el Szegedről Kaposvárra busszal. Ahogy előzőleg megnéztem az interneten; a járatról Baján, az autóbusz állomáson kell átszállni, erre 10 perc van 11:40 és 11:50 között. Kicsit már tűkön ültem, mire Bajára értünk, mert az én karórám szerint ugyan időben voltunk, de a buszon lévő óra szerint már 6 perc késést halmoztunk fel. Szerencsére egyik utastársamtól megtudtam, hogy az én órám pontos, a buszon lévő siet. Egy kicsit megnyugodtam, de addigra már persze a hátsó ajtónál toporogtam. Végre megálltunk a bajai T-mobil előtt.

A megállónak semmi autóbusz állomás jellege nem volt; egy buszmegálló öböl, két táblával. De azért elindultam lefelé. Egy idős néni - akivel már korábban megbeszéltük, hogy mindketten Kaposvárra tartunk, és aki régebben évekig élt Baján - figyelmeztetett, hogy ez még nem az autóbusz állomás, ne ott szálljak le. Visszaszálltam hát a buszra, de egy idő után nekem is és a néninek is feltűnt, hogy a többi utas leszáll sétálni, cigizni, és nagyon sokan szállnak fel a buszra. A néni végül megkérdezte a buszsofőrt, hogy tovább megy-e a város autóbusz állomásáig, vagy mi módon szállhatunk át a kaposvári járatra. Elmondása alapján valami olyan választ kapott (a hozzá képest feleannyi idős vezetőtől), hogy "Persze, hogy itt kell leszállni. Baján vagyunk, ha nem tudná!"
Szegény olyan felháborodottan szállt le a buszról, hogy a 10 perces várakozási idő alatt is ismételgette a kapott választ. Ezt hallották meg a buszmegállóban várakozó bajaiak, akik elmondták, hogy a busz építkezés miatt nem tud elmenni a bajai buszállomásig, ezért ideiglenesen a T-mobil előtti helyi járat megállóba tették át az "állomást".

Rajtatok keresztül, ezúttal szeretném megköszönni a fent emlegetett buszsofőrnek, hogy vette a fáradtságot, és a megváltozott helyzetről tájékoztatta az utasokat... no comment.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zöldegér 2011.08.03. 13:06:02

A buszsofőrök lettek bunkóbbak, sajnos. Ha például kérjük a légkondi bekapcsolását - ez nem szeszély, a légkondis buszokon nincs nyitható ablak - egy haldokló szúnyog utolsó leheletének intenzitásával működik, és simán a pofámba hazudja, hogy ez a maximum.

Dr. Kix 2011.08.03. 13:13:00

A kérdés az, hogy melyik volán társaságról van szó? Mert nem mindegy, ugye.

Skodakék Fábia 2011.08.03. 13:16:16

Mennyi a benzin? 385Ft? Ezer alatt marad a kocsi. Szeretem az ilyen posztokat, megerősítik bennem hogy megéri autóval járni.

Gastroger 2011.08.03. 13:21:15

most végülis sikerült átszállni, vagy nem? Vagy ki a gyilkos? A poén elmaradt, vagy csak én nem veszem észre?

.lll. 2011.08.03. 13:26:28

miért nem ment szárnyashajóval?

Unbiased 2011.08.03. 13:29:59

@Gastroger: Juszka leírta a felvezetőben, hogy majdnem lekéste, vagyis elérte. Persze hogy ő honnan tudja ezt, az más kérdés.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.08.03. 13:37:05

"Végre megálltunk a bajai T-mobil előtt."
Már megint ez a kurv@ T

Gastroger 2011.08.03. 13:40:36

Biztos az átépítés miatt csak egy konténert kaptak hipós vízzel, azért olyan frusztráltak a sofőrök.

wifi volt a buszon? Márhogy véletlenül az okostelefon közben nem töltött-e le 30e Ft.-nyi alkalmazást?

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.08.03. 13:49:40

ez nem hogy posztot de még kommentet sem érdemel:)))

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.08.03. 13:53:38

édes gyermekem ha te szétnéztél a NETEN hogy a fenébe nem verte ki a szemed ez:

www.bacsvolan.hu/main.html

elég régi: Baja, 2011. április 07.

Zöldegér 2011.08.03. 14:06:25

@Gastroger: Wifi nincs a buszon, csak plakát, hogy van wifi.....

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.03. 14:22:05

@Zöldegér: "kérjük a légkondi bekapcsolását ... a pofámba hazudja, hogy ez a maximum."

A légkondi üzemanyagot fogyaszt. A sofőr érdekelt a minimális fogyasztásban. Jutalmat kap, ha megtakarítása van. Ha meg nem olyan a rendszer, akkor simán ellopja.

A MÁV mozdonyvezetők dízel BMW-vel járnak.

Zöldegér 2011.08.03. 14:27:07

@atpijkamo: Inkább ellopják. Tisztában vagyok vele. De a buszok belső tere olyan kicsi, hogy egészen egyszerűen nincs elég levegő. Nyitható ablak sincs, általában még a tetőablakot is csak a műszerfalról lehet nyitni. Heti szinten lesz rosszul valaki, és nem is csak hőségben.

karosszékely 2011.08.03. 14:28:34

@atpijkamo: Aki meg villanymozdonyt vezet, az meg elektromos autóval, ugye?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.03. 14:30:43

@karosszékely: Aha. Elképzelem, ahogy cipeli az éj sötétjében az akkumulátorokat.

T-5 2011.08.03. 15:12:18

@birka0000: Sajnos tényleg ez a lényeg már megint.... se a MÁV, se a sárgabusz nem embernek való :(

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.08.03. 16:07:55

A posztolónak Baján akadt baja a volánnal, meg a buszsofőrrel. Egyéb?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.03. 16:53:24

''Zakatol a vo... lán,
utazik az állomás.''

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.03. 16:55:45

''Gyere velem bébi,
úgyse jön már senki más.''

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.03. 17:00:00

Peti áll a busz előtt,
szíve hova húzza őt?
Hol van itt az állomás?
Ott a helye nem vitás.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.03. 17:06:46

De nehéz az utazótáska,
buszsofőrös affér után,
gyalog indult inkább útjára,
kinyalhatja már a Volán.

Anti Anyag (törölt) 2011.08.03. 19:42:47

A bajai buszsofőr hat nyelven tud és négy diplomája van, különben nem féltené a melóját.

Vagy a vezetői szarnak bele, én inkább erre tippelek.

Peti1982 2011.08.04. 09:23:04

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Szia! Én küldtem a posztot, mert mind a mai napig felháborítónak tartom, ahogy a sofőr viselkedett, főleg az idős nénivel.
Nem tudom, hogy az "édes gyermekem" kinek szól, gyanítom, nekem, hát reagálok. A 'szétnéztem a neten' kifejezést Te honnan vetted? Ami az én 'előtte megnéztem a neten' szövegemmel arra céloztam, hogy a volan.hu belföldi menetrendjében rákerestem a Szeged és Kaposvár közti járatokra. Ott a mai napig az áll, "Baja, autóbusz állomás" (posztolás közben ellenőriztem, ha a holnapi napra keresel, Te is láthatod).
A Bács Volán honlapját külön nem kerestem fel, ahogy nem néztem meg sem a Tisza-, sem a Gemenc-, sem a Kapos Volán honlapját sem külön-külön. Továbbá nem olvastam blogokat, posztokat, híreket, nem néztem meg a Bajai tévé híradóját sem, hátha valahol szóba kerül, hogy a megállót áthelyezték. Mivel a MENETRENDRE VOLT SZÜKSÉGEM, azt néztem meg. Amúgy a fent említett idős hölgy például még az online menetrendet sem tudta megnézni, úgyhogy mondjuk a hozzá hasonlók miatt is fel lehetett volna emelni azt a *******tt mikrofont, és beleböfögni, hogy itt szálljanak le, akik a csatlakozást várják (amúgy elértük).
Vagy aki nem olyan okos (utólag) az interneten, mint Te, az le van sz@rva, hadd menjen Pécsre tévedésből a szerencsétlen?!

Teccikérteni? 2011.08.04. 21:58:03

@Peti1982: Az idős hölgynek banyatankja volt-e?

Peti1982 2011.08.05. 08:15:57

@Teccikérteni?: Nem, nem volt, de illett volna hozzá. :)

blasiusii 2011.08.05. 12:40:05

Pár hónapja még nagyobb "poén" volt, amikor átrakták Fehérvár felé a távolsági busz egyik megállóhelyét, erre a buszsofőr megállt a régi, üres megállónál, és előttünk meg továbbhajtott :D ... Grat. (Akkor nem volt annyira vicces, mert konkrétan munkából késtem el emiatt :S)

homer7 2011.08.05. 20:42:19

Én 2 napja voltam Baján. Népligetből indultam, volt wifi a buszon, ami az út 90%-ában működött is. A busz a buszpályaudvaron tett engem le, amit tényleg felújítanak, így csak pár jármű áll meg ott. Amúgy az építés alatt álló megállókban ki van írva több táblára, hogy a buszállomás ideiglenesen átköltözött a Jelky térre.

svinjahond 2011.08.13. 22:22:57

Na, már megint egy nagytudású, kisebbségi komplexussal terhelt karrierista (buszfosőr) érezte maga mögött önnön hatalmát és tett szívességet az utasnak, aki fizetett egy szolgáltatásért, de ezek szerint úgy kellett volna meghúznia magát míg utazik, mint aki egy kegyelemből megtűrt személy a járaton.
süti beállítások módosítása