Tékozló Homár

Agresszív és molesztálós BKV ellenőrök (frissítve)

2011.08.09. 11:44 | juszka | komment

Mariann éves pesti bérletet váltott, mégis áldozatául esett a jegykezelők agresszivitásának. Ribancozás és tapizás BKV-módra. Panaszlevelét az illetékeseknek küldte, mi pedig kiváncsian várjuk a folytatást - már ha lesz egyáltalán.

Tisztelt BKV Zrt! A következő panasszal fordulok Önökhöz és kérem az ügy mielőbbi kivizsgálását: Előzetesen szeretném jelezni, hogy érvényes, éves bérlettel (ami havi bontásos) rendelkező utas vagyok. 2011.augusztus 2-án, délután fél hatkor kolléganőmmel, Ágnessel felszálltunk az Oktogon felé tartó kisföldalattira, a Bajza utcánál. A szerelvényen a 940-es számot viselő jegyellenőr hölgy bérletünk felmutatását kérte. Ennek mi eleget is tettünk. A hölgy a bérletemmel kapcsolatban azonban kifogásolta, hogy az elsején lejárt, ezért már az augusztusit kellene felmutatnom. Elnézést kértem tőle és jeleztem felé, hogy mivel tavaly még nem éves bérlettel utaztam, hanem havival, ami harmadikáig (vagy ötödikéig?) érvényes, ezért nem tudtam, hogy az éves bérletnél elseje a fordulónap, ezért ismét elnézését kértem és mondtam, hogy mivel úgyis itt dolgozom a Bajza utcánál, az éves bérlet augusztusi része pedig bent van az irodában, leszállok a következő megállónál és kérésére bemutatom az érvényes augusztusi bérletet. Ezt ő elutasította, mondván, hogy neki most kell a bérlet és büntetéssel fenyegetőzött.

Ekkor még próbáltam őt jobb belátásra bírni: Láthatja, hogy éves bérletem van, tehát nem hazudhatok (bemutattam neki az előző havi példányokat is). Továbbra is kértem, hogy szálljunk le és két perc séta után lehozom neki a bérletet. Ezt ő ismételten elutasította (miközben a bérletet ki akarta tépni a kezemből), majd a kolléganőm és az utasok füle hallatára tolvajnak, senkiházinak nevezett, aki hazudik "mert az utasok mindig ezt mondják" válasszal rendre utasított, hogy vele ne vitatkozzak, adjam meg neki az adataimat és kész.
Ekkor én mondtam neki, hogy egyrészt ezt a minősíthetetlen stílust elfogadhatatlannak tartom és tudtommal lehetőségem van elhagyni a szerelvényt, amit meg is tennék, ugyanis visszamennék a bérletemért mindenképpen.

Felálltam, ekkor ő erőszakkal visszalökött "nem mész innen sehová, te szemét" kiáltással, amit a többi utas is hallott. Kérdeztem tőle, hogy miért engem zaklat, hiszen látja, hogy éves a bérletem, tehát nem csalok, miért nem az olyanokat zaklatja, akiknek nincs jegyük/bérletük. Mivel továbbra is erőszakkal fogta a karomat és hátrafelé lökdösött, az Oktogonnál letéptem magamról a karját és elindultam a kijárat felé, még mindig mondva, hogy visszafelé majd meglátja az augusztusi bérletemet, ha még kíváncsi rá. Ekkor ő "persze, hazudsz, te szemét tolvaj, nem mész innen sehová" kiáltással hívta a többi, Oktogonon tartózkodó ellenőrt, akik a segítségére siettek, körbevettek, lökdöstek, fogdostak (!!!!) és közölték velem, hogy nem megyek innen sehová, meg fognak büntetni és ők majd megmutatják nekem, mert szemét tolvaj vagyok, aki a BKV szolgáltatásait veszi igénybe, fizetés nélkül és meg akar lógni.

A 613-as számú férfi kolléga minősíthetetlen, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetett (büdös kurva, ribanc), és fogdosott, miközben próbáltam magam a karjaik közül kitépni. Kértem az urat, hogy engedjen el, ne fogdosson, ő erre lekezelő stílusban, röhögve mondta, hogy csak a munkáját végzi és én (!!!) alkalmazok erőszakot vele szemben. Megjegyezte továbbá, hogy neki a BKV területén mindenhez (!) joga van velem szemben.

A fentieket tanúval tudom igazolni, hisz kolléganőm velem volt.

Itt szeretném megjegyezni, hogy a fentieket az utasok előtt kiabálták.

Ekkor a kolléganőm visszaszaladt a bérletemért a Bajza utcai irodába, hogy be tudjuk bizonyítani az igazunkat.
Eközben az ellenőrök az oktogoni aluljáróban jobb oldalon, egy kordonnal (!!!!) körbevont, fallal körülvett részhez tereltek (!!!), hárman körbevettek, nem engedtek ki onnan, annak ellenére sem, hogy erre többször kértem őket és a másik két, ott álló kollégától is segítséget kértem, ők a vállukat vonogatva elfordultak.
Míg a kolléganőm vissza nem ért a bérletemmel, a 940-es, 613-as és 240-es számú jegyellenőr nyomdafestéket nem tűrő hangon üvöltött velem az utasok füle hallatára, továbbá egy, önmagát igazolni nem hajlandó fiatal (talán 18 éves?) hölgy is jelen volt (mint utólag kiderült, a 940-es számú ellenőr lánya), aki üvöltve közölte velem és a közben odaérkező Ágnessel, hogy "szemét tolvajok, büdös kurvák" vagyunk és biztosan most rohant el a kolléganő megvenni nekem a bérletet. Hiába próbáltuk nekik megmagyarázni, hogy ha ÉVES bérletem van, megvan az egész tömb, TEHÁT, nem tudott az Ágnes csak úgy beugrani egy havi adagért az első boltba, ezt teljesen elengedték a fülük mellett.

Ekkor Ágnes felszólította a fiatal hölgyet, hogy igazolja magát mint ellenőr, ő erre nem volt hajlandó és nagyképűen közölte, hogy "interpreter-ként", azaz tolmácsként dolgozik a BKV alkalmazásában. Jeleztük felé, hogy lökdösni, fogdosni és kiabálni velünk akkor sincs joga és angolul, ill. németül kezdtünk hozzá beszélni, amiből ő szemmel láthatólag egy szót sem értett, válaszolni nem volt képes.

Sajnos, a zaklatásunk nem ért véget, felmutattam az augusztusi, érvényes bérletemet, azonban az ellenőrök továbbra sem voltak hajlandóak elengedni, hárman körülálltak, lökdöstek, fogdostak, minősíthetetlen stílusban üvöltöttek és mondták, hogy nem engednek, nem hagyhatom el a helyszínt, mert rendőrt hívtak.

Kérdeztük tőlük, hogy ha érvényes bérlettel rendelkezem, miért nem hagyhatom el a BKV területét? Ők azonban továbbra is körülvettek, erőszakkal megakadályoztak abban, hogy bármit is csináljak. Ekkor már én kértem, hogy hívjunk rendőrt, továbbá, mivel a kolléganőm is látta, hogy már-már tettlegességig fajul az ellenőröknél az ügy, és semmilyen kompromisszumra, emberi hangra nem képesek, hívta a rendőrséget ő is.

Így tehát, nagyjából hét órakor tudtam elhagyni a helyszínt (fél hatkor indultam az irodából!!!!).


A fentiek tükrében a következő panasszal szeretnék élni a következő, Önöknél dolgozó jegyellenőrök ellen:

940-es számú jegyellenőr: becsületsértés, zaklatás, trágár kifejezések használata, személyi szabadság korlátozása
613-as számú jegyellenőr: becsületsértés, szexuális zaklatás, trágár kifejezések használata, személyi szabadság korlátozása
240-es számú jegyellenőr: becsületsértés, zaklatás, trágár kifejezések használata., személyi szabadság korlátozása
Továbbá a 940-es számú jegyellenőr lánya: aki önmagát "interpreter"-ként jelölte meg: becsületsértés, zaklatás, személyi szabadság korlátozása,trágár kifejezések használata. Ezen kívül: tolmácsként dolgozik és SEMMILYEN idegen nyelvet nem beszél(!?!)

Szeretném még megjegyezni, hogy ha a fentiek tükrében Önök mégis úgy látják, hogy büntetést érdemlek: az X ezer forint "büntetést" hajlandó vagyok megfizetni. Ez a tegnapi nap folyamán sem volt kérdés, hiszen abban igazat adtam a jelen lévő ellenőröknek, hogy az adott pillanatban a szabályok szerint nem rendelkeztem érvényes bérlettel. Amit azonban mielőbb orvosolni próbáltam. Ezt ők nem engedték.

Ami mélységesen felháborít, az az embertelenség, a kompromisszumokra képtelenség, továbbá a minősíthetetlen stílus, zaklatás, fogdosás (kiváltképp a 613-as számú, FÉRFI kollégájuktól, aki munkavégzés címén feljogosítva érezte magát, hogy egy nála gyengébb, fiatalabb lány ellen erőszakot alkalmazzon és lökdösés közben fogdossa).

Jelen levelemhez mellékelten csatolom az éves bérletemet februártól-augusztusig, kérésükre akár decemberig is be tudom mutatni.

Kérem, hogy az Oktogonnál történt esetet mielőbb kivizsgálni szíveskedjenek (amennyiben videofelvétel is készült, járjanak utána), továbbá az öt jelen lévő jegyellenőrt (legfőképpen a 940-es, 613-as, 240-es jegyellenőrt és az "interpreter"-ként funkcionáló kollégát) felelősségre vonni szíveskedjenek. Továbbá javasolnám, hogy az "interpreter"-ként dolgozó fiatal hölgy nyelvvizsgáját igazoló bizonyítványát ellenőrizzék le.


Amennyiben jogos panaszomra, illetve kolléganőm, Ágnes jogos panaszára számunkra megnyugtató módon nem érkezik válasz, kénytelen leszek jogi útra terelni az ügyet.

Végezetül szeretném megjegyezni, hogy úgy gondolom, munkatársaik minősíthetetlen viselkedése mind a BKV mind pedig Budapest és Magyarország hírnevét negatívan befolyásolja.
(Gondolom azzal sem mutatnak jó példát, hogy miközben az ellenőrök egyik csapata szidott és fogva tartott, a többiek felváltva dohányozgattak a lépcsőn).


Jelen levelemet Önökön kívül elküldöm még a BKV figyelő honlapjára, továbbá az Index Homár blogjára, szíves tájékoztatásul a többi utasnak, és panaszom más, magas napilapszámú sajtóban való megjelentetésén is dolgozom.

Tisztelettel:

 

Mariann, Ágnes

Válaszolt a BKV. Szerintük szó se volt agresszív, vagy molesztálós ellenőrről.

Tisztelt Tékozló Homár!

A Tékozló Homár blogon is megjelent, ellenőrökről szóló írással kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a BKV Zrt. kivizsgálta a bejegyzésben említett utaspanaszt.

Előre is megjegyezzük, hogy az éremnek két oldala van, így amennyiben a blognak is célja az esemény minél pontosabb bemutatása, kérjük, jelentessék meg Társaságunk hivatalos álláspontját is.

Az esemény tisztázása érdekében az érintett jegyellenőröket is meghallgattuk, továbbá azt is megvizsgáltuk, hogy ki kezdeményezett rendőri intézkedést.

A főellenőrünk szerint jegyellenőrzéskor a panaszos hölgy közölte, hogy az augusztusi szelvénye a Bajza utcai megállónál lévő munkahelyén van. Ezért ugyan nem rendelkezett érvényes jeggyel vagy bérlettel, mégis vissza kívánt menni a munkahelyére, hogy később bemutassa. Jegyellenőrünk közölte, hogy ilyen módon már nem tudja elfogadni a bérletet és ismertette a pótdíjazással kapcsolatos tudnivalókat. A fenti kérésére igazolványát nem adta át, távozni akart utastársával együtt. Jegyellenőrünk a hölgy elé állva ismételten kérte, hogy a pótdíjazáshoz adja át iratait, de az utas kiabálva közölte, hogy visszamegy a bérletéért a munkahelyére és megmutatja az érvényes szelvényt.

A jegyzőkönyvvel alátámasztott vizsgálatunk arra is kitért, hogy történt-e feljelentés, az ugyanis mindkét fél számára a jogszabály alapján rendelkezésre álló lehetőség. Az ellenőrzés során a panaszos részéről előbb sértegetésre, majd végül tettlegességre is sor került, ezért a BKV jegyellenőre telefonon rendőri segítséget kért. Közben a panaszos barátnője már az előzőkben távozott, hogy a szóban forgó bérletett a helyszínre hozza. A történtek közben a hölgy visszajött a helyszínre, megmutatták az értékszelvényt és a rendőrök kiérkezése előtt távozni akartak. Megítélésünk szerint amennyiben a panaszukban foglaltak megállnák a helyüket, akkor érdekük lett volna, hogy megvárják a kiérkező rendőröket.

Végül a jegyellenőrökkel közösen mégis megvárták a rendőrség kiérkezését, majd a jegyellenőr és a panaszos igazoltatását követően a rendőr figyelmeztette a hölgyet, hogy fejezze be bántó viselkedését.

Az igazoltatásban részt vett ellenőrök és az ott tartózkodó diáktolmács szerint az intézkedés megkezdésétől az intézkedés végéig az utassal szemben fizikai erőszakot egyikük sem alkalmazott. A hölggyel senki nem beszélt meg nem engedhető módon. Ezzel szemben mégis a rendőrnek kellett felhívni a panaszos figyelmét bántó viselkedésére.

A rendőrségi adatkikérés után a munkatársnőnk által a júliusi időben érvénytelen értékszelvény miatt indított pótdíjazási eljárást a továbbiakban is fenntartjuk.

Jegyellenőreinket a társasági jogos bevételek megszerzése érdekében alkalmazzuk. Munkatársaink az utasok jó- rosszhiszeműségét nem mérlegelhetik, jegy nélkül vagy érvénytelen jeggyel, érvénytelen bérlettel vagy érvényes értékszelvény nélkül történő utazás, illetve az Utazási Feltételekben rögzítettek megszegése esetén pótdíjazást kell kezdeményezniük.

Álláspontunk szerint a jegyellenőreink minden utassal szemben azonosan kell intézkedniük az előírások, és adott lehetőségeik szerint. Sajnos a fizető utasok érdekében történő ellenőrzés konfliktusokkal járó feladat, munkatársainktól éppen ezért elvárás az udvarias, kulturált munkavégzés –az utazóközönség elégedettségének növelése érdekében. Ezen felül rendszeresen ellenőrizzük a biztonsági őrök tevékenységét, és amennyiben nem a Társaság elvárásainak megfelelő munkavégzést tapasztalunk, úgy szankcionáljuk a mulasztást elkövető munkavállalót.

Üdvözlettel:

BKV Zrt.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.08.09. 11:45:42

az úgy nem ér. előbb olvasni, aztán elsőzni.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.08.09. 11:49:45

nos. kedves posztoló. én ezek után a rendőrségre mentem volna igen gyorsan az ügyvéddemmel valamint a kolléganő által készített videóval, amely bizonyítja az igazamat.

Papundekli 2011.08.09. 11:53:25

Ezt beszoptad. A véleményem annyi, hogy kék telefonfülke méretű kopasszal megvárni legközelebb és kicsit "megfogdosni". Ha velem csinálta volna meg, már a heréit borogatná dunsztkötésben és pont leszarom, hogy ellenőr.

.lll. 2011.08.09. 11:54:55

beperelni a szarházi orkbandát

jó látni,hogy ezek a szarházi majmok milyen lojálisak a cégükhöz,ha háború lesz mindenképpen az első vonalban van a helyük

az interepreterért külön LOL

Harcitehen 2011.08.09. 11:55:16

ezt 3 sorban össze lehet foglalni.
utaztál, NEM volt nálad érvényes bérlet/jegy, mégis neked állt feljebb.

Stupido_Girl 2011.08.09. 11:56:48

"A fentiek tükrében a következő panasszal szeretnék élni a következő, Önöknél dolgozó jegyellenőrök ellen:"
"Jelen levelemet Önökön kívül elküldöm még a BKV figyelő honlapjára, továbbá az Index Homár blogjára"

Nem SZERETNÉK élni, és nem levelezgetni kell, hanem rendőrségi feljelentést tenni, és a kolleganőnek nem a bérletért kellett volna rohanni, hanem rendőrt hívni, azonnal.

Widár 2011.08.09. 11:57:16

engem a "magas napilapszámú sajtó" kifejezés picit megzavart :D
ettől függetlenül nem lettem volna szegénynek a helyében...
és igen, rendőrségi feljelentés.
kíváncsi lennék a fejleményekre

Stupido_Girl 2011.08.09. 11:58:01

@Harcitehen: Nem a büntetés a fő gond itt, utólag is be lehet mutatni asszem 2000 Ft terhe mellett, hanem a minősíthetetlen procedúra.

.lll. 2011.08.09. 12:00:25

@Harcitehen:

remélhetőleg egyszer majd jól megmogyoróz egy ötfős orkbanda

Teccikérteni? 2011.08.09. 12:02:56

"Szeretném még megjegyezni, hogy ha a fentiek tükrében Önök mégis úgy látják, hogy büntetést érdemlek: az X ezer forint "büntetést" hajlandó vagyok megfizetni. Ez a tegnapi nap folyamán sem volt kérdés, "

persze, mi? akkor miért nem kérted el a csekkedet, és mentél a dolgodra?

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.08.09. 12:04:52

KEDVEZMÉNYES ÉVES BUDAPEST-BÉRLET
A tárgyhavi értékszelvény érvényes az adott hónap elsı napján 0 órától a hónap
utolsó napján 24 óráig, kivéve a decemberi hónapot, amikor az érvényesség a
következı év január 5-én 24 óráig tart.

ennyi:( el kellett volna fogadni a büntetést,majd másnap bemutatni a szelvényt a központban
az ellenőröknek meg sün a seggükbe :))

Leonine 2011.08.09. 12:05:10

Nocsak, nocsak, Mariann és Ágnes itt is felbukkant? A BKV-figyelőn már jól kivesézték a múlt héten.
bkvfigyelo.postr.hu/megalaztak-az-ellenorok-az-eves-berlettel-rendelkezo-utast

Harcitehen 2011.08.09. 12:10:19

@Stupido_Girl:
Igen be lehet mutatni később is.
A kedves postolónak csak annyit kellett volna h elismeri h hibázott, a kis személyi igazolványát előveszi, adatokat leírja az ellenőr és mindenki megy tovább a dolgára. Másnap bemutatja a bérletet, kifizeti a büntit és ennyi.
Miért kellene egy ellenőrnek bárhová is elmennie, hogy megnézze a "nekemvanotthon" bérletedet?

Stupido_Girl 2011.08.09. 12:14:46

@Harcitehen:
Teljesen mindegy, hogy hibázott-e vagy sem, az ellenőrök viselkedése elfogadhatatlan.

.lll. 2011.08.09. 12:15:06

@Harcitehen:

te debilis tehén vagy???

a poszt lényege,hogy ezek a szarok semmi szín alatt sem viselkedhettek volna úgy,ahogy tették

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.08.09. 12:18:29

Jó memóriája van a csajnak, hogy így megjegyzi az ellenőrök számát.

manes 2011.08.09. 12:20:20

Cseszheted ha a BKV-nak irsz.Majd küldenek egy levelet (ha küldenek),hogy az ellenörök ott se voltak vagy te támadtad meg őket.:) Az egész BKV-t úgy ahogy van ledózerolni és a helyét besózni.A főnökséget is.

Trackback 2011.08.09. 12:29:43

én már itt abba hagytam az olvasást: "érvényes, éves bérlettel rendelkező utas vagyok"

tehát vannak érvénytelen utasok is?
:)

másrészt meg elképzelem, ahogy minden utast, aki csak "öt percre felejtette az állomástól a bérletét, a frakkos ellenőrök bekísérnek egy erre a célra épített szalonba, leültetnek egy bőrfotelba, ahol koktélokkal, masszázzsal és tánccal szórakoztatják őket, amíg a barátnő elszalad azért a fránya bérletért...

ha lejárt műszakival megállít a rendőr, majd én is azt mondom, hogy csak öt percre van a szerviz, gyorsan elintézem
:)

(egyébként csak halkan kérdezem, hogy miért van az, hogy az elmúlt 20 évben budapesten élve nekem nem volt gondom az ellenőrökkel, és ha mondjuk otthon felejtettem a bérletemet, és elkaptak, akkor nem nekem állt még feljebb, hanem beláttam azt az egyszerű tényt, hogy érvényes bérlet nélkül utaztam?)

Sokorai_Atala 2011.08.09. 12:32:10

Hibázott a hölgy, de minősíthetetlenül viselkedtek vele. Ha a fele igaz is ultragáz.
Javaslom még a főpolgármesteri hivatalba is elküldeni a levelet, az ezeknek a főnökségük.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.08.09. 12:34:05

OFF
valahogy engem ma jobban aggaszt az, hogy a MOL árfolyam már 16450- re zuhant. mennyiért is vásároltunk be belőle?:)))

valami azt súgja ez a krach nagyobb lesz mint a 2008-as

OFF vége

Leone_510 2011.08.09. 12:38:22

egyre melegebb a bkv-val utazni...persze a fejétől bűzlik a hal

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.08.09. 12:38:33

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?:
Homáron ilyen komoly témát előhozni? Ezt csak 10 elsőzéssel tudod helyrehozni. Esetleg a reálhozamod felajánlásával...

pimpusek 2011.08.09. 12:39:55

"Az egész BKV-t úgy ahogy van ledózerolni és a helyét besózni."

Írod te, manes, aki nyilván egy métert sem teszel gyalog.

Widár 2011.08.09. 12:40:16

"kérésére bemutatom az érvényes augusztusi bérletet. Ezt ő elutasította, mondván, hogy neki most kell a bérlet és büntetéssel fenyegetőzött."

Nem azt mondta, hogy rendben hölgyem, be tudja mutatni utólag az Akácfa utcában X-forint befizetése mellett, de ehhez fel kell vegyem az adatait. (nem hiszem, hogy ellenállt volna a csaj, mert elismerte, hogy adott pillanatban valóban nem volt nála a bérlet)

Ehelyett emelt hangon paraszt stílusban szidalmazta és büntetést helyezett kilátásba. Ebből fejlődött tovább a helyzet lökdösés, megalázás, taperolás... stb

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.08.09. 12:40:30

@Horváth Lajos: az összes 0-ás reálhozamomat beteszem a közösbe :)))

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.08.09. 12:43:02

Mióta Sün a hasát sütteti a patak partján,s enyeleg a róka kisasszonnyal azóta már a Dél sem az igazi:)))

Trackback 2011.08.09. 12:43:07

valamelyik nap bementem egy budai étterembe, végig ettem a főbb ételeket, ittam 30 éves bort meg bourbont, ittam kávét, ettem hozzá túrós pitét, aztán rendeltem egy pezsgőt, szivarral

fizetéskor aztán mondtam a pincérnek, hogy a pénztárcámat otthon van, nincs nálam pénz, mire minősíthetetlenül viselkedett, mert nem akart kiengedni, amíg a személyimet ott nem hagyom

hol lehet ezeket feljelenteni?

pimpusek 2011.08.09. 12:43:30

@Widár: Te mindent elhiszel, amit a neten olvasol?

Zöldegér 2011.08.09. 12:43:32

Oké, hibázott. De én se szoktam A-tól Z-ig kiolvasni a bérletem. A bérletszelvényen magán látszik, hogy éves bérlet része, tehát valószínűleg megvan az egész. Mibe került volna a troll ellenőröknek engedni, hogy visszamenjen a bérletéért?? Tényleg nem talának valódi bliccelőt?? Csak tegnap láttam vagy 10 embert, akik visszafordultak a metrókijárat irányából, mikor bemondták, h ellenőrzés van. A csőszöknek a munkájukat kellene végezni, és nem a kisebbrendűségi komplexusuk kezelésére használni az állásukat.

Widár 2011.08.09. 12:51:52

@pimpusek: nem, de játszásiból először úgy gondolom végig a leírtakat, hogy feltételezem tényleg úgy is történt.
Ha nem, azt úgyse tudjuk meg :D
Mindenféléket feltételezni meg bármikor lehet, ahhoz most nincs kedvem, időm :)

pimpusek 2011.08.09. 12:54:08

@Widár: Én meg biztos vagyok benne, hogy a poszt toló is beszólt valamit. S igaz: sosem tudjuk meg.

mandarinkisasszony 2011.08.09. 13:01:32

HAJRÁ MARIANN, KAPÁLD EL A MOCSKOS BKV-T!!!!! HULLJON A FÉRGESE!
Ügyvéd, felszólítás, rendőrségi feljelentés azonnal, ha még nem tetted meg. Nehogy holnapra már ne legyen meg a videófelvétel azzal a szöveggel, hogy 24 órát tároljuk, majd töröljük...

karesz74 2011.08.09. 13:03:07

Ha a régi szelvényeket tudta hordani, miért nem az egész tömböt rakta be.

Tavaly úgy jártam én is(előre beírva végig az igazolvány szám),
volt hogy elfelejtettem fordítani.
Szóltak is érte,
de,
kivesz-fordít-bemutat-viszontlátásra.
Semmi probléma és kiabálás.

gergo1000 2011.08.09. 13:08:06

A sztori vége lemaradt. A lényeg.
Mit tettek a rendőrök, tett-e a posztoló rendörségi feljelentést?
A nélkül ez megint semmmit nem ér, és nem is fog történni semmi.
Lenne egy kérdésem a posztolóhoz:
Hogy kezelné a következő helyzetet:
Van egy hölgy, akinek nincs érvényes bérlete az utazásra. Nem hajlandó átadni iratait, így pótdíj kiszabására nincs lehetőség. Mit tenne vele szemben?

1.
Ha hagyja elmenni, akkor bárki elmehet, ergó felesleges ellenőröket alkalmazni. Így lehetne ingyenes is az utazás.
2. Nem hagyja elmenni, akkro másnap poszt lesz a homáron és esetleg kirugják.
Persze lehet más megoldás is, kiváncsian várom.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.08.09. 13:08:21

azér ez így jól meg van ez variálva. éves bérlet? akkor mér nem az van ráírva,hogy 2010. szeptember tizenhattól 2011 szeptember tizenhatig jó?

túl bonyolult lenne, gondolom.

Sokorai_Atala 2011.08.09. 13:08:58

@A Galaxis Elnöke: van igazságod, csak az ellenőrtől a válasznak így kellett volna hangoznia: rendben hölgyem, elhiszem, sajnos én nem tudom Önt megvárni, a kitöltött csekkel szíveskedjen befáradni az Akácfa utcába és rendezni a mulasztást. vagy efféle:)

tejfogubandi 2011.08.09. 13:10:45

Nos:
Elöször is : Szakítós blogra azért ne küld el;)
II. Sajnos ezt lehet tudni, h a 8általánossal rendelkező kallerek kapnak egy kis hatalmat akkor nagyon Janinak érzik magukat a gáton.
III. Azt is lehet tudni, h hiába magyarázod neki, h éves bérleted van lefogja szarni.
Fentebb írták: Azt kellet volna mondani, hogy akkor holnap bemutatom és bemondasz neki valami falsch nevet és címet és kívánsz nekik egy 4est az 5ös lottón aztán csá.

manes 2011.08.09. 13:10:47

@pimpusek: Miböl gondolod,hogy nem járok gyalog? A nickneved mindent megmagyaráz....

karosszékely 2011.08.09. 13:16:48

Nekem is pont ilyen éves bérletem van, viszont az enyémen az Á alatt van egy K betű is. Most akkor az enyém nem stimmel, vagy az övé?

pimpusek 2011.08.09. 13:17:43

@manes: De gondolom jársz BKV-val is, vagy ha nem, akkor meg ne írj ide hülyeséget, mert sok ezer ember kénytelen nap mint nap busszal, villamos járni.
A nicknevemnek meg ehhez aztán végképp semmi köze, de hát te biztos mindent kiolvasol nyolc betűből.

Gyűjtőjegyes 2011.08.09. 13:23:27

@karosszékely:
Nem lehet, hogy a tiéd kedvezményes éves bérlet, az övé meg sima? Te X idő előtt vetted, ő X határidő után.

tejfogubandi 2011.08.09. 13:23:52

ja még egy megoldás : 28.ára telefon emlékeztető, h BÉRLET (nálam működik)

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2011.08.09. 13:28:50

@karesz74: "Ha a régi szelvényeket tudta hordani, miért nem az egész tömböt rakta be." a külön szelvényezés direkt azért van kitalálva h ha elveszíted akkor nem az egész évet veszíted el, hanem csak 1 hónapot.

Vörös Szonja, a tetovált lány 2011.08.09. 13:31:53

Mondjuk én nem hordanám magamnál előre a havi szelvényeket, mert elég tré, ha véletlenül elhagyom, ellopják. Tényleg csak a telefonos emlékeztető működik.
Az ellenőrök meg annak ellenére is orkként szoktak néha viselkedni, hogy van érvényes bérletem - egyszerűen azért, mert azt hiszik, a gyengébbel mindent lehet. És többnyire tényleg.

infy 2011.08.09. 13:40:49

Azért ha a kedves posztoló régóta jár BKV-val és esetleg láta már többször is hogyan büntetnek azt tudni lehet, hogy ha a közelben dolgozol/laksz és be tudnád fél percel belül mutatni az érvényes bérleted ezt nem fogja megengedni egyik ellenőre se. Ő érvényes bérlet/jegy ellenében engedhet ki a BKV területéről. Én abban maradtam volna, hogy írjon csekket aztán majd beviszed bemutatni a bérletet, ami már sajnos jóval többe kerül, mint anno.

Ennek ellenére ez az eljárás teljességgel gusztustalan és elfogadhatatlan. Valamint ha sehol sem volt feltüntetve, hogy elseje a forduló, akkor meg végképp szopjon le a BKV. Nem panaszt kell tenni hanem feljelentést. Kb. lesz vagy 1 hónap mire valamit nyög erre a BKV, hogy továbbították az illetékesek felé, utána még 1 hónap mire jön a válasz, hogy hülye vagy mert nem volt érvényes bérleted, után meg már a rendőrség is ki fog röhögni. Ha jött rendőr ott nála kellett volna panaszt és feljelentést tenni.

Úgyhogy szépen nyeld le a dolgot, mert ebből nem lesz semmi.

infy 2011.08.09. 13:44:45

@karosszékely: több ismerősömnek van ilyen éves bérlete és mindegyik így néz ki.

McZozo 2011.08.09. 13:55:29

Egesz onnan indul, hogy minek is kell ez az egesz orkhadsereg. Igy mindig is lesznek ilyen problemak, arrol nemis beszelve, hogy nem vagyokmeggyozve hogy ez a mennyisegu ellenor mar penzugyileg is jobban megerne mint egy egyszeri nagyobb raforditassal kiepitett beleptetorendszer. arrol nemis beszelve, hogy amugy is vanvagy 20 metroallomasunk, szoval nem hiszem, hogy olyan horror lenne (persze ha nem valami allami rablos tenderrel szereznek be az infrastrukturat.) Ezt egyeb varosokban mar kitalatak miert nem lehet egy jol mukodo modeltt atvenni nem is kell feltalalni a spanyol viaszt. legegyszerubb megnezni londont ott van a belepteto kapu. be se tudsz menni ha nincs ervenyes jegyed es meg van oldva. Es az ottani orkokat barmikor be lehetne allitani barmilyen udvariassagi versenyre annyira segitokeszek elozekenyek pedigg sokaknak itt sincs tobb latszatra 8 altalanosnal. Ez az egesz biztonsagi or kultura mas. Napokba igyekeztem bemenni a history museumba ahol a csomaggal erkezo embereket egyenkent atvizsgaljak. de annyira udvariasan kertek hogy atnezhessek a taskamat hogy semminemu ellenallas fel sem merult. Elkerte a taskam kirakta az asztalra kesztyus kezzel kinyitotta kipakolta a nagyobb targyakat, hogy ala lasson, tobbszor elnezest kert a zaklatasert. majd mindent visszapakolt ugy ahogy volt, vissza cipzarazta es tovabbi kellemes delutant kivanva mosolyogva tovabb engedett. Ezt miert nem lehet otthon is bevezetni.

manes 2011.08.09. 13:55:37

@pimpusek: Lengyelül pinácskát jelent a nickneved.. A ledózerolást nem szó szerint értettem hanem átvitt értelemben.Új vezetés,szemlélet váltás,utasbarát szolgáltatás stb. Ez kellene.Persze járok BKV-val és az ellenörökkel se volt még bajom de a fenti véleményem fenntartom.

bunndda 2011.08.09. 13:56:10

@gergo1000:
"Nem hajlandó átadni iratait, így pótdíj kiszabására nincs lehetőség. Mit tenne vele szemben?"

Természetesen fogdosni, káromkodni, szidalmazni, fenyegetni, lökdösni és lefogni kell ilyenkor.

effective 2011.08.09. 14:01:07

@Harcitehen: Na azért megnézném, hogyan reagálnál, ha téged fogdosna, lökdösne 3-4 ogre...

Nekem igenis feljebb állna, ha erőszakoskodnának velem...

Nanemá 2011.08.09. 14:08:04

Úgy látszik, kirugták a "fogvatartós" bizt. őröket az aquincumi Ósanból, és figyelemre méltó szakmai múltjukra tekintettel a BKV gyorsan alkalmazta is őket.
Üzenem az összes baromnak, aki a posztolót fikázza, hogy gyorsan kérjenek menedékjogot Észak-Koreától, mert valószínüleg az ottani miliő jobban a kedvükre való lenne.
Ez a stílus ugyanis, amit a BKV orkjai előadtak, Európában, illetve egy civilizált, demokratikus országban nem elfogadott.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.08.09. 14:08:27

na most megint népszerűtlen leszek, de b**ssza meg, ez az igasság:

szal nekem is éves bérletem van, de nem hordom magamnál , mert sóher vagyok és nem akarok admin díjat fizetni ha elveszíteném. így amikor a kaller le akar csekkolni, akkor mondom neki hogy van bérletem, csak nincs itt. ekkor a kaller elkéri a személyimet, megnézi hogy én vagyok-e az-e, elővesz egy ilyen technikai mütyürös gombos kijelzős biszbaszt, beírja a nevemet, a születési dátumomat és ....... láttya a dobozban, távirányítva, hogy nekem, zsiráf zsiráffusnak igenis van éves bérletem és ki is van fizetve.....oszt megyek tovább.

áááááááhhhhh. bökdössetek meg a puha párnákkal, de budapestre csak akkor teszem be a lábamat, ha pisztollyal kényszerítenek, vagy inkább meghalok talán mégis.

bunndda 2011.08.09. 14:12:13

Miért az utazásért rendesen fizető utasok szívnak a tapló ellenőrök miatt?

A bliccelőket sosem kapják el. Egy kollégám sosem fizet, és mindig megússza. Mert nem mernek vele szemben fellépni az ellenőrök. Ezért inkább a fizető utasokon vezetik le a frusztrációjukat.
Sokszor láttam már hogy nem mernek semmit csinálni, vagy még kedélyesen el is beszélgetnek a bliccelővel, mintha direkt engednék el, mert olyan rendesek. Aztán mennek tovább, és keményen ellenőriznek. Mindegyiknek egyenként a kur*a anyja!

Nanemá 2011.08.09. 14:15:15

Egyszer pénteken megvettem előre a vonatjegyemet, majd szombaton felszáltam a Nyugatiban a nógrádi vonatra. Majd, mikor félúton a kalauz a jegyemet kérte, akkor hasított belém a felismerés, hogy otthon hagytam az íróasztalon.
Körülöttem mindenki átadta a jegyét, én meg csak ültem rémülten.
Kalauz:
- Az ön jegye?
Én:
- Otthon hagytam.
- Hogy tetszett mondani?
- Otthon felejtettem.
- Ja, akkor jó. - És ezzel tovább ment.
Ha nem velem esik meg, én se hinném el, hogy ennyiben maradtunk.

Alikam 2011.08.09. 14:15:29

Hát azért sokkal árnyaltabb ez a sztori mint elsőre látszik.

A 10 iq-s bkv ellenőrök hozzáállásán nem lehet árnyalni, az olyan furkó amilyen, amúgy is ki megy bkv ellenőrnek? Nagyon el kell basznod az életedet, hogy oda juss.

Az viszont tény, hogy nem volt érvényes bérlet a posztolónál. Én sem szálltam le volna ott külön procedúrát tartani.

Meg kellett volna adnod az adataidat és aztán bemutatni a bérletet a hivatalban.

Nanemá 2011.08.09. 14:20:01

@Alikam: Szerintem tévedsz, amikor általánosítasz. Én ifjabb koromban együtt béreltem lakást egy fiatal házaspárral, akik mindketten a BKV-nál dolgoztak kalauzként, illetve főellenőrként. Azelött pedig vidéki pedagógusok voltak. Igen rendes, normális emberek voltak.

McZozo 2011.08.09. 14:20:01

@bunndda:
Arrol nem is beszelve hogy manapsag mar minden megalloban Orkhad all hogy bemenni se tudjal jegy nelkul. S ez alol egy kivetel van egesz veletlenul a Kossuth teri metroallomas. Ott egesz veletlenul sosincs ork. CSak nem fel a Tisztelt BKV egesz veletlenul a kepviseloktol, vagy nekik mar ez is egy juttatas mint a szamla nelkuli koltsegelszamolas hogy bkv ert fizetni se kell.

Gaben88 2011.08.09. 14:26:00

Rendben, hogy hibázott a hölgy, de akkor sem viselkedhetnek így vele. Erre nincs felhatalmazásuk. Sőt ha jobban belegondolok szinte semmire sincs felhatalmazásuk. A probléma csak az, hogy ha egy ilyen mocskos alpári paraszt ellenőrt önvédelemből jól megversz, akkor még téged vesznek elő. Erre mondják, hogy Magyarországon nem igazságszolgáltatás, hanem jogszolgáltatás van. Véleményem szerint egyetlen megoldás van, mégpedig az, hogy el kell hagyni ezt az országot. Maradjanak itt a 8 általánost végzett parasztok, hátrányos helyzetű "kisebbségek", bűnözők és a politikusaink. Hátha kivégzik egymást!

kicsizolika 2011.08.09. 14:28:24

@Harcitehen: gondolom, amikor ezt leírtad kommentként 3 sorban, be voltál szívva, vagy rúgva, vagy tépve, mert ha nem, akkor kívánom Neked, hogy ugyanezt éld át, mint a posztoló - csak hosszabb ideig, több gyökér gyűrűjében.

gergo1000 2011.08.09. 14:30:03

@bunndda:
nem azt kérdeztem, hogy mit tegyen, hanem mit tegyen.

salv 2011.08.09. 14:30:17

A ciganyok bezzeg alanyi jogon ingyen utaznak. Nagyon sokszor voltam szemtanuja ilyen esetnek, a maximum az volt, hogy mondtak neki, hogy szalljon le. Kerdeztem is az ellenort, hogy ennyi a buntetes, mondta, hogy nem tehet mast. Az 1-es villamosra kulon felhivnam a BKV figyelmet, gyakorlatilag barmikor talalhatok rajta ingyen utazo ciganyok. Lattam olyat is, hogy meg a kigyurt cigany fenyegette a ket ferfi ellenort, mondvan, hogy o a bortonben az ilyeneket megbaszta.

gergo1000 2011.08.09. 14:31:24

@gergo1000:
na ez értelmes lett. Szóval nem azt kérdeztem, hogy mit ne csináljon, hanem hoyg mit csinaljon

dan72 2011.08.09. 14:37:04

Egy dolgot nem értem: a BKV-nek miért nem ad EGY darab éves bérletet, amire rá van írva mondjuk az évszám? Miért adnak 12 darab havi bérlet amit havonta kell cserélgetni?

Kerti Fóka 2011.08.09. 14:40:06

Az ellenőr orkok színvonalát mindenki ismeri, szerintem ez a sztori sem változtat nagyot a megítélésükön.

VISZONT!

Nekem is éves bérletem van és rendszeresen figyelmeztetni is szoktak általában elsején hogy cseréljek szelvényt.

Pláne mivel metróval járok minden nap így meg is nézik... Szóval nem is tudom hogy a hölgynél - aki metró közelben dolgozik - hogy maradhatott ez el harmadikáig...hmmm...

Szerintem a sztori valósan:
Posztoló elkérte a valós tulajtól az előző havi bérletszelvényt hogy majd ő azért ötödikéig pillázva és minden nap tízszer sűrűn elnézést kérve használni fogja. De pofára esett, mert belefutott az orkok orkjába, az igazi tajparasztokba, akik móresre tanították.

Az meg hogy egy sóher riherongy akinek lövése sincs az egész éves bérletesdiről mi sem tanusítja jobban, mint hogy nem volt hajlandó - ha már nem volt nála érvényes bérlet - még a bérletbemutatást sem kifizetni, ami éves bérlet esetén kemény egy darab ezres!!! (ezt azért minden éves bérletes tudja)
Úgyhogy szerény véleményem szerint menjen a poszttoló a jó q* a**jába, csak azt kapta amit megérdemelt...

Silent Bob 2011.08.09. 14:40:27

@gergo1000: Rendőrt hívhat és udvariasan kérhet, hogy várjam meg. Pont.
Lehet, hogy szar a törvény, de ez van.

Alikam 2011.08.09. 14:41:16

@Nanemá: cigányok voltak azok is. Spicli szarok.

Kerti Fóka 2011.08.09. 14:42:44

dan72: Mert ha elhagyod vagy ellopják akkor csak azt az egy hónapot bukod... míg ha éves lenne mehetnél sírni BKV-hoz, hogy adjanak másik szelvényt, amit ők nyilván nem szívesen adnának, mert ki tudja nem-e eladtad,stb. Így viszont nincs semmi ilyen probléma

Silent Bob 2011.08.09. 14:44:07

@Kerti Fóka: Ja nyilván. Aztán a barátnője meg gyorsan szerzett egy érvényest, mikor para volt.

bunndda 2011.08.09. 14:44:41

@gergo1000:
Jó, hát ez egyértelmű: Udvariasan és határozottan tájékoztatni kell, hogy a magyarázatot nem fogadhatja el, mutassa be másnap az érvényes bérletét.
Vajon ebben az esetben ez megtörtént?! A stílusuk alapján erősen kétséges.
Tényleg az a baj hogy a bliccelőkkel szemben nem mernek intézkedni, ezért az "otthon hagytam a bérletem" utasokat cseszegetik - mert velük meg merik csinálni. Ezért is adok igazat a posztolónak.

Kerti Fóka 2011.08.09. 14:46:55

@Silent Bob: Amikor bemutatsz egy bérletet akkor rá kell írni mindenképpen az igazolványszámot, míg a hétköznapokban erre tojnak az ellenőrök... szerintem a poszttoló ezt is el akarta kerülni. Mármint hogy a valós tulaj augusztusi bérletére az ő száma legyen ráírva.

borso 2011.08.09. 14:48:05

egyet nem értek, itt sivalkodik meg panaszkodik. Mikor értitek már meg, hogy ilyen esetben a 2. perc után tárcsázni kell a 107 vagy 112-es segélyhívó számot. Ott el lehet magyarázni, hogy becsületsértés, személyi szabadság korlátozása, hivatalos személy által elkövetett bűncselekmény. Basszátok meg nem sipákolni kell, hanem azonnal rendőrt hívni, ha jogsértés ér.
Az hogy volt e érvényes bérleted vagy sem meg majd eldöntik.

GatyaPityu 2011.08.09. 14:49:38

Csak futólag olvastam bele a kommentekbe, és sokan kifogásolják, hogy a nő miért nem képes belátni, hogy hibázott, amikor nem cserélte ki a szelvényt, és érvénytelenül utazott, nem tartotta be a szabályokat, bla-bla-bla,,,
Ez még rendben is volna, HA
1. az ellenőrök tisztességes, kulturált, civilizált ember módjára bántak volna az utassal
2. ami az előbbinél is fontosabb, miért van az, hogy ezek a derék, jómunkásember ellenőrök mindig csak az ilyen "könnyű préda" kategóriába tartozó nők, gyermekek, vékony testalkatú egyetemista srácokkal képesek izmozni? A kigyúrt, tetovált erősen hiperpigmentált bőrű utasokra még csak rá sem mernek nézni, pedig azoknak még jegyük sem szokott lenni, nemhogy előző havi lejárt éves bérletszelvényük!! Hogy a saját piszkukban fetrengő, bűzölgő, kéregető hajléktalanokról már ne is beszéljek, akik valami átmeneti szállónak használják a járműveket.
Na, ez itt a fő probléma, kérem. Szarházi banda, én személy szerint a jegyellenőröket még csak emberszámba sem tudom venni.

Silent Bob 2011.08.09. 14:50:57

@Kerti Fóka: hát akkor ez egy jól kitervelt bűncselekmény volt. Év eleje óta valaki folyamatosan szám nélkül utazik, hogy a kislány havonta pár napot használhassa a bérletét.
Plusz volt "valakinél" elfekvőben egy érvényes, kitöltetlen szelvény, amit a barátnő 5 perc alatt meg tudott szerezni. Hihető.
(nem lehet, hogy esetleg igazat mond a posztoló?)

Silent Bob 2011.08.09. 14:52:35

@borso: Ez azért van, mert a legtöbb embernek olyan rendkívül jó a tapasztalata a rendőrséggel. Te hívtad már őket valaha?

GGG77 2011.08.09. 14:54:02

Azért ez "jöjjön el velem a munkahelyemre, közel van", meg "a kolléganőm elszalad érte", meg a "nem tudtam, hogy 1.-je a fordulónap" duma nagyon gáz.

Ettől még a pics@jat kéne szétrúgni az összes ilyen BKV-s parasztnak. Így nem lehet viselkedni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.08.09. 14:56:38

@McZozo: És nem csak "nyugaton" van logikus rend. Tiranában pl. kb. 100 Ft-nak megfelelő összegű a buszjegy. Ezt felszálláskor a kalauznak fizeted. Nincs bérlet, nincs kedvezmény, nincs bliccelés!!! Vagy kifizeted, és felszállsz, vagy nem fizeted ki, és nem szállsz fel! Ilyen egyszerű a dolog. És egészen véletlenül átlagban mégis sokkal korszerűbb buszok közlekednek Tiranában, mint Budapesten, ahol a BKV jegy ára ennek az összegnek majdnem a négyszerese. Hogy is van ez???

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2011.08.09. 14:57:33

Egyértelműen rendőrségi feljelentés csoportos garázdaság miatt!!!!!!!!!!!

keptelenseg 2011.08.09. 14:58:48

Miért nem kezdeményezte az író a hatóság bevonását, amikor vélelmezte, hogy szabálytalanul járnak el vele szemben?

Miért nem kezdeményezte azóta sem? Elmondása alapján neki is van tanúja.

Helyette a közvéleménynek leírja - nem teljeskörűen - a saját verzióját.

Az igazságot ebből nem lehet megállapítani.

Talán ez is a cél.

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2011.08.09. 14:58:54

@Horváth Lajos:
Tudod nem mindenki született ellenőrnek.
Van akinek agya is nőtt.

Kerti Fóka 2011.08.09. 15:02:58

@Silent Bob: Nos őszintén megmondom neked hogy senki sem szokta ráírni a számot - én sem és sok éves bérletes ismerősöm se - és egyik ellenőr sem szól érte. Ráíratni csak bemutatáskor szokták... Viszont aki folyton csak 30 napos bérleteket vesz, azok örülnek mindig ha pár nappal később vehetnek bérletet (mert tudnak kölcsön kérni), nekik számít hogy kibekkeljenek pár napot mondjuk a nyaralásig (pl.augusztusban), fizuig (pl.hónap elején),stb. Én majdnem teljesen kizártnak tartom a csaj kifogásainak valódiságát, mivel az ezres bemutatási díj miatt tényleg nem szokott egyik éves bérletes sem kekeckedni az ellenőrrel... Ha valaki kekeckedik, akkor viszont már egyből gyanús lesz az ellenőrnek hogy ott valamilyen szinten sáros az illető (gondolom emiatt is kezdték el annyian ócsárolni az Oktogonon)

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2011.08.09. 15:03:37

@Leonine:
Te is ellenőr vagy?

Hányan vagytok még akiket a lajosellenőr, a bélaellenőr, meg a manyiellenőr rémülten felhívott hogy: "...hej te manyi ínnyál má kommentuköt a zinternyetre mer a csaj (a geci akit nem tuttam lenyúlnnyi) az mááá moszerul a főnyöknyééé, oszt lehet hotty kibasznyak és nem tellik a pörkűűűtre hö, szal innyá má kommnytetet, hoty a csaj hüjjje.

Jóóó?!?!
Prosztó banda!!!!!!!!!!!!!!!

keptelenseg 2011.08.09. 15:04:16

@Silent Bob: "@borso: Ez azért van, mert a legtöbb embernek olyan rendkívül jó a tapasztalata a rendőrséggel. Te hívtad már őket valaha?"

Amikor, nagy ritkán, egy gazdasági szervezet képviselője (biztonsági őr, BKV ellenőr) kekeckedni próbál velem és - nem utolsósorban - igazam van, a rendőrség bevonásának lebegtetése vagy kihívása után mindig az történt, amit én tartottam jogosnak.

Démonmac1 2011.08.09. 15:05:20

Történetesen tegnap láttam, hogy a 2 es villamos vonalán, fehérpólós nagydarab kopasz fehérember! egy vékony csajszival együtt utazott, ellenőr felszállt, a muki egy darab igen gyűrött jegyet beleeröltetett a készülékbe, majd amikor odaért az ellenőr, közölte, hogy neki nincs jegye:))
Az sóhajtva továbbment:D Jó értem drága az ő élete is:)

Démonmac1 2011.08.09. 15:12:22

(a jegyet a csajnak adta, ez kimaradt:)

Silent Bob 2011.08.09. 15:18:11

@Kerti Fóka: Szerintem a bemutatás szóba se került, egyből meg akarták húzni a helyszíni bírságra.
Hozzáteszem, ez tök lényegtelen, még ha egyáltalán nem lett volna nála jegy, akkor sem jogosítja fel őket semmi erre a bánásmódra.

McZozo 2011.08.09. 15:22:21

@Kerti Fóka:
Erre annyit tudnek mondani, hogy ez se egy ordongosseg. londonban olyster kartyat hasznalok mostmar berletes vagyok de leinte csak prpaidet hasznaltam. Eppen aznap toltottem ra 10 fontot. TEscoba fizetesnel otthagytam a penztarnal es mire rajottem es visszafutottam mar valaki vigan hasznalta es eltette. Erre allomason szolok a sunoknek hogy mi a helyzet erre odavezettek egy ingyenes telefonhoz megmondtak milyen melleket hivjak es ott a helyszinen letiltottak a kartyamat. majd a helyi suntol kertem egy uj kartyat amiert ki kelett pengetnem az ujabb 5 font letetet. Ez a buntim azert hogy hulye voltam elvesztettem, de utana hivtam ujra telefonon a kozpontot ahol beolvastam az uj kartyam szamat miutan megadtam az adataim es az elozo kartyamon levo ballance -ot ratettek az uj kartyamra. Igy nincs dubla kartya hasznalat mert a regit az elejen tiltottak.
Valamint csak hogya hozzaallas stilusat is erzekeltessem, mikor eloszor voltam kint vettem egy oystert es lelkesen hasznaltam, de a szallasom kintebbi reszen volt ahova csak ez az uj automata metro ment aminek nem minden allomasan van komplett ki belepteto kapurendszer. En mint hulye turista annak rendje es modja szerint leszaltam a metrorol es nyugodtan hazasetaltam. majd kerdezem kollegat hogy ilyen esetben hogy szamoljak ki menyit mentem a metroval es hogy vonjak le az osszeget. erre mondja hogy basszus ki kellett volna csekkolni mert volt ott egy kis oyster lehuzo. Igy viszont teljes napos jegyet vontak le. En mint csoro magyar bosszankodtam es nem hagyott az osszeg nyugodni ezert masnap belvarosban odamegyek a sunokhoz hogy elnezes hulye turista vagyok es ez meg ez tortent velem. erre mondja semmi gond adjam a karttyam megnezi rendszerbe hogy telleg ott szaltam reggel fel amit mondok hogy ott leptem ki este es erre fogja es visszatolti a kulonbozetet a kartyamra es tovabbi jo utat kivan. Szoval ez a szolgaltatas szerintem es ezert nem faj ha fizetek mig otthon a szimpla jegyre is sajnalok fizetni az ottani szolgaltatasokert cserebe

Ugyandehogy (törölt) 2011.08.09. 15:23:25

a rendőrségre miért is nem???

CHEETA (törölt) 2011.08.09. 15:25:18

A bkv ellenőrökkel csak egyféleképpen lehet beszélni, hogy meg is értsék: alázni kell őket. Sajnos ez van

Ugyandehogy (törölt) 2011.08.09. 15:26:18

mondjuk azt nem értem, miért van havi szelvénye egy éves bérletnek. vagy ha már igen, miért van ráírva, hogy éves bérlet.
vagy ha már rá van írva, miért nem fogadják el.
csupa kérdés az élet.

Avenar 2011.08.09. 15:28:13

Mindenkinek tudom javasolni a bkv üzletszabályzatának tanulmányozását:

www.bkv.hu/upload/M_166/rek4/1099.pdf

Ezen belül a V.4.1. pont szól a pótdíjak izgalmas témájáról:

"A pótdíj megfizetését megtagadó vagy személyi azonosságát
hivatalos okmányból igazolni, illetve a rendőr kiérkezését megvárni nem szándékozó utasokat, a jegyellenőrnek az utazásból ki kell zárni."

Azért izgalmas, mert lehet jogi és erkölcsi szempontból is ítélkezni mind az utas, mind az ellenőrök felett.

bunndda 2011.08.09. 15:30:56

@Avenar:
"jegyellenőrnek az utazásból ki kell zárni"

Szerintem a posztoló ezt nem is bánta volna. A bántalmazást már inkább.

bunndda 2011.08.09. 15:33:21

@CHEETA: Azt nem ajánlom. Sajnos ők többet megtehetnek mint az utas. Ha rendőrt hívsz, akkor is alapból az ellenőr oldalán áll. A közfeladatot ellátó személyek összetartanak.

Leonine 2011.08.09. 15:34:55

@adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe: Miért lennék ellenőr? Csak meglepődtem, hogy ide is elküldte ugyanazt a történetet a posztoló. Azt meg írd már meg légy szíves, hogy melyik szavammal hülyéztem le a posztolót, mert én nem találom!

dan72 2011.08.09. 15:35:00

@Kerti Fóka: Már értem, köszi. Nem valami 21. századi módszer, de mindegy. Mondjuk én olyan feledékeny vagyok, hogy magammal cipelném az összeset, a biztonság kedveért...

Rókakígyó 2011.08.09. 15:38:02

videjó készült? Kérjük csatolni. A valóságot próbáltátok bizonyítani?

nemezisazis 2011.08.09. 15:39:17

tkp válrándítással kérni kellett volna a bérletbemutatós büntetést.

aztán az első túlkapásnál (karonragadás) vagy irdatlanul orrbaverni vagy rendőrt hívni. de bőven elegendő kikérni magadnak és üvöltözni és főnököt mostazonnal meg ilyesmi.

egy ellenőrnek tudtommal továbbra sincs semmilyen joga.

hogy nem akart kikísérni azt mondjuk megértem, mert fent már azt is mondhatod, hogy soha nem voltál lent, és otthagyod. vagy csak megvered, úgyse érdekelt volna senkit.

egyébként meg hó utolsó napján tedd be az új bérletet..

Mazlee 2011.08.09. 15:39:56

gázspray-t illik használni?

Perillustris 2011.08.09. 15:40:22

Büntetésből másik tömegközlekedési vállalattal utazom ezentúl!

Ja, hogy nem tudok.

Ja, hogy ezzel él vissza a BKV évtizedek óta?

Ja, ez észak-nyugat Balkán?

koituszi transzvesztator 2011.08.09. 15:42:29

Nem kell irogatni a bkv-nak,úgysem kapsz érdemi választ tőlük. Keress egy ügyvédet,aztán adjál nekik!

Martian (törölt) 2011.08.09. 15:45:46

@CHEETA: nem értik. Ha harcművészeti bemutató keretében törött végtagokkal földre kerülnek és te utána sikeresen fölszívódsz, azt megértik.

Silent Bob 2011.08.09. 15:47:47

@Mazlee: Nem, mert "ők öten vannak, te meg eggyen. köccsög"
Szóval simán rád húzzák, hogy te támadtál rájuk és az sokba kerül, mert közfeladatot ellátó személyek.

Mazlee 2011.08.09. 15:48:46

@Silent Bob:

de ha molesztálnak és feltartanak és személyi szabadság jogaimat semmibe veszik akkor önvédelmezhetem magam.

Enok mester 2011.08.09. 15:49:24

"nyomdafestéket nem tűrő hangon üvöltött"

Ez képzavar. Vagy nyomdafestéket nem tűrő szavakat üvöltött, vagy nagy hangon. A kettő nem ugyanaz és nem összevonható.

2011.08.09. 15:51:22

@Widár: "Ehelyett emelt hangon paraszt stílusban szidalmazta és büntetést helyezett kilátásba"
Nem voltál ott, ezt a sértett mondta. Vagy így volt, vagy sem.
Nehezen tudom elképzelni, hogy ha az utas együttmőködik akkor erre került volna sor. Izmozott de rábaszott. Ennyi.

Silent Bob 2011.08.09. 15:52:33

@Mazlee:
Papíron igen. Gyakorlatban nem annyira. Ne felejtsd el milyen országban vagy. :)

Mazlee 2011.08.09. 15:54:21

@Silent Bob:

én azért ha úgy alakulna megtenném :)
úgy is ott a kamera, csak látszik hogy nem engedik el az embert.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.08.09. 15:56:38

cöh ... ez már volt a békávé figyelőn. ott is sz@r volt

2011.08.09. 15:57:23

@effective: azért erőszakoskodtak, mert el akart menni a posztoló, anélkül, hogy büntetést leadminisztrálták volna. Az nem opció, hogy menjen vele az ellenőr a munkahelyére.
A bliccelő utasokat fogja először a forradalom fűszoknyában kényeztetni WD40-nel az aldiban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.09. 15:59:03

@Enok mester: Hogy kell a kákán csomót keresni?

Hát olcsón veszed, és drágán eladod.

2011.08.09. 16:00:52

@A Galaxis Elnöke: en 10 honapig eltem pesten, es velem pl megesett olyan hogy vmi elmebajnal fogva bkv-val utaztam. Fogtam szepen a jegyemet, bedugtam a nyugatinal az automataba, az ranyomta a ranyomni valot, majd mentem utamra. Leszalltam a deakon azt hiszem, majd kertek a jegyemet. Odaadtam majd kozoltek h ez ervenytelen, mert h tegnapi. Mondom WTF?! most ervenyesitettem 5perce ne csesszen fel. A lenyeg h jo fej volt a no elengedett. Rogton felhivtam a BKV-t hogy ez igy megis hogy?! Es hogy ellenorizzek mar az automatat... Visszafele visszasetaltam mivel mar nem voltam rohanasban. majd poenbol bementem ujra a nyugatihoz. Gondoltam letesztelem ujra a jegyervenyesito automatat, sikerult -e 2ora alatt megoldani a problemat.

Bedugtam a jegyet forditva, nyilvan hogy ne egymasra nyomtasson, majd odamentem az elso ellenorhoz hogy nezze mar meg a jegyet ervenyes -e. Azt mondja nem mert rossz vegen van lyukasztva... Mondom jo ettol tekintsunk el, nezze meg a datumot ami rajta van. Hat az se jo mert tegnapi, mondom az remek ;) Akkor talan ha odajonne vele a kis muszerhez es kiproblna maga is, az jo lenne mert 10mp-el ezelott nyomta ra a szar datumot.... Eloszor ertetlenkedett, aztan kiprobalta es... HOPPA EZ TEGNAPI DATUM!

Tanulsag? BKV szart a bejelentesre, az ellenor a nyugatinal visszafele azon volt fennakadva hogy a deakon miert nem buntettek meg? (LOL) Szoval, BKV, Budapest en igy szeretlek, hala Istennek 1000km tavolsagbol... Es ez igy pont jo is...

Trackback 2011.08.09. 16:02:20

nekem csak abból van már elegem, hogy egy hárommilliós nagyvárosban mindenki csak a jogait fújja, de azt kívülről, oda-vissza, a kötelességek meg valahogy elfelejtődnek...

az ilyen hisztiző, öntudatos, kivagyi utasokat/vendégeket/vevőket/megrendelőket/ügyfeleket sosem tudtam sajnálni: mindig ők a leghangosabbak, alapból gondolkodásképtelen feljelentőgépek, habzó szájjal reklamáló parasztok, de az első ok, ami miatt a balhé kipattan, általában véletlenül náluk keresendő, miattuk robban ki, és mellesleg az általuk előadott sztori fele mindig elosztandó kettővel

nem volt bérlete, nem adta meg az adatait: kultúrországokban az ilyenekre rendőrt szokás hívni, aztán 24 óra dutyi közben gondolkozhat a fene nagy arcosságán...

komolyan megáll az ember esze...

a félig üres ásványvizes palackok között szotyizó, egymással fecsegő ellenőrök is parasztok, de ezen ki lepődik meg, de most komolyan, ilyen utasközönség mellett :)

Silent Bob 2011.08.09. 16:03:41

@Kulics:
"A pótdíj megfizetését megtagadó vagy személyi azonosságát
hivatalos okmányból igazolni, illetve a rendőr kiérkezését megvárni nem szándékozó utasokat, a jegyellenőrnek az utazásból ki kell zárni."

Itt nem olvasok olyat, hogy cibálni kell, kurvázni, vagy fogva tartani.

Silent Bob 2011.08.09. 16:06:36

@A Galaxis Elnöke: Az utasközönségnek jogában áll suttyónak lenni, a szolgáltatónak nem.

Kivlov 2011.08.09. 16:06:54

Az orkokat el kéne zavarni a vérbe, jópár bkv-s aktatologatóval együtt. A jegyárakat lecsökkenteni. Amennyi járatot csak lehet, kiszervezni.
Metróba kapukat szerelni. Villamost legálisan ingyenessé tenni.

Trackback 2011.08.09. 16:07:00

a kedvencem ebben a témakörben az volt, amikor az obiban végignéztem egy ilyen trollt, ahogy önkívületi állapotban üvöltözik egy eladóval, egy infópultossal, egy osztályvezetővel, egy biztonsági őrrel és egy áruházvezetővel, hogy mi az hogy nem cserélik ki a termékét, amit visszahozott blokk vagy számla nélkül, és hogy őt az nem érdekli, hogy azon egyébként praktikeres címke van , kéri a panaszkönyvet, ebből holnapra újságcikk lesz, atyaúristen...

dr.kevorkian 2011.08.09. 16:10:25

@CHEETA: talán emiatt a hozzáállás miatt olyanok egyes ellenőrök, amilyenek. nem feltétlenül mentség számukra, ámbár talán egy kicsit érthető.

én 20 éve utazom bérlettel, érdekes módon sosem volt bajom velük. vajon miért? jobb napokon rámosolygok, mit tesz? hát visszamosolyog! nagyot köszön. nem mindegyikük, nem. nagy részük igen.
hozzáállás kérdése. ez van.

2011.08.09. 16:11:23

@Silent Bob: akció - reakció.
Én nem tudok ennyire egyértelműen ítélkezni az egyik fél egyoldalú történet mesélése alapján.
Nyilván a te felfogásod egyszerűbb: posztoló=jó, ellenőr=rossz.

Trackback 2011.08.09. 16:12:25

@Silent Bob: két dologról beszélünk

viszonylag sokszor vagyok megrendelő, de nem gondolom, hogy ettől még jogomban áll suttyónak lenni: az, hogy a megrendelő bármit megtehet, a szolgáltató meg tűrje el azt is, ha a szájába vizelnek, valójában valami skanzenkapitalista tévhit, ami miatt képtelen ez az ország egyről a kettőre jutni

hangsúlyozom, nem az ellenőröket védem, de nem túl életszerű ez az egész (21 éve élek budapesten, napi szinten használom a bkv-t, egyszer nem láttam ilyet)

Silent Bob 2011.08.09. 16:16:06

@Kulics:
Nincs akció - reakció. Az ellenőr szabályzat szerint járhat el. Ez a fogva tartás max. akkor szabályos, ha rájuk támadt.

@A Galaxis Elnöke:

Én még autófeltörést sem láttam, mégis elhiszem hogy van. (Vagy hogy Bohust idézzem: Én se láttam a maga picsáját, azt' mégis elhiszem, hogy van.)

Asztalos Gábor 2 2011.08.09. 16:16:36

A bkv ellenőrök mindig is mocskos senkiházi férgek voltak.

A bérlet helyett ilyenkor azonnal hívni kell a rendőröket, akik garázdaság, esetleg emberrablás miatt lesittelhetik ezeket a bűnöző férgeket.

Dayvan Cowboy 2011.08.09. 16:16:44

Emberek elfelejtenek tájékozódni.
Az érintett pedig örüljön, hogy ennyivel megúszta a tájékozatlansággal. Tőlünk nyugatra a nagy liberális Európában az első visszaszólásnál letepernek a földre, és vágják ki rád a párszáz eurós bírságot, belgáknál meg az ellenőröknek rendőri jogaik vannak. Ott mit csinálna az érintett? Erőszakos visszatartás meg feljelentés? stb..

Ezek a történetek meg mindig jó fényben derítik fel a schwarzfahrert, csak az embernek néha be kéne ismernie, hogy hibázott, figyelmetlen volt.. nem nehéz, majd tanul belőle. Vannak munkahelyek, ahol egy apró figyelmetlenségért azonnali elbocsátás jár.

GrG 2011.08.09. 16:18:50

Mentem a metrón, zsebemben a havi bérlet. Ellenőr jött, kedves elkérte, majd szólt, hogy nincs benne a fotó (naja azt hittem nem kell bele). Mondtam sorry, de nem tudtam, mondta ok de pótoljam. Másnap ugyan ott ugyan az az ellenőr, amikor nem volt benne a fotó visszakérdezett, hogy nem én vagyok-e az aki tegnap. Mondtam, de, szólt, hogy holnap már nem fogja elnézni. Én meg csináltattam 5€ért fotót és beraktam. Azóta már nem is ellenőrzi, előre köszönünk és kedvesen mosolygunk egymásra (ha összefutunk)

Trackback 2011.08.09. 16:21:58

@Silent Bob: biztos láttál már videón :)

ehhez mit szólsz?
www.youtube.com/watch?v=zhDQkSqii-E

Silent Bob 2011.08.09. 16:24:44

@A Galaxis Elnöke:
Ennek ismerem az előzményét, nem ugrok be. :)
Egyébként az utasveréseket se hitte el sokáig senki, aztán egyszer csak volt egy civil rendőr a közelben és el is ítélték az ellenőröket.

Gaborszeged 2011.08.09. 16:26:02

Már tudom,miért van annyi dagadt, pökhendi ellenőr Pesten.
Ezek így csajoznak,mert más módjuk nincs rá.

Pszichoanyu 2011.08.09. 16:28:52

@Gaben88: Hasonlóan gondolom.. Ez az ország rohad. És minden további engem támadó is ezt támasztja majd alá. Biztos nem túl hazafias elhagyni egy országot, viszont ittmaradni meg szimpla ostobaság. Itt nem fog semmi sem változni. Úgyhogy menni kell. Aki meg ittmarad, az jobb is, hogy itt marad (tisztelet a kivételnek, aki menne de nem tud..). Talán így külföldre nem kerül olyan, aki tovább ronatá tovább a magyarok hírét, már így is köpnek ránk... Bár országon kívül én inkább nem hangoztatom honnan jöttem, vagy ki vagyok, jobb nem egyből hátránnyal indulni..

Kaelon 2011.08.09. 16:29:33

Csak azt nem értem, hogy ezek után miért a BKV-nak írkál, és miért nem feljelentést tesz? Nem vagyok az a feljelentős, de ha jogos, akkor dögöljön meg!

2011.08.09. 16:30:58

@Silent Bob: Tévedsz.
Az utasnak perpill NEM volt érvényes bérlete, ilyenkor a személyi adatait kell átadni, nem lelépni. Itt durvult el a szituáció. Ettől kezdve jött a reakció, ami sajnos kulturálatlan és ocsmány volt.
A konfliktust az utas okozta.

babhun 2011.08.09. 16:32:19

Mariann az európai nagyvárosok többségében fel se tudott volna szállni a járműre érvényes bérlet nélkül, és egyetlen ellenőr sem kellett volna ahhoz, hogy szépen visszaslattyogjon belvárosi irodájába. Ezeket az ellenőrizetlen BKV-s sztorikat és pillanatok alatt eszkalálódó konfliktusokat, amelyek kapcsán ezen a fórumon névtelenül és moderálatlanul lehet másokat mocskolni, könnyedén ki lehetne kerülni, ha az ifjonc Vitézy úr végre komolyan venné a munkáját.

2011.08.09. 16:34:52

@Silent Bob: Svájcban a kekeckedő utast az ellenőr műanyag bilinccsel odaköti a kapaszkodóhoz amíg ki nem jön a rendőr.
És nincs vita anyázás, eléállás, lökdösődés, tapizás.
Ezt kéne itthon is, jojcakát.

Silent Bob 2011.08.09. 16:37:24

@Kulics: Gondolom ott erre jogosítja fel a törvény. Itthon meg arra, hogy udvariasan elbúcsúzzon.
Nem tévedek, a BKV üzletszabályzatából van az idézet. Nem értem, mit nem lehet ezen érteni.

Trackback 2011.08.09. 16:40:57

@Silent Bob:

pedig a videón látható dologból is nagy botrány lett, miközben csak szimplán provokálták a rendőröket az öntudatos kis diákok...

egyébként én utaspárti vagyok, de látok is dolgokat...

de mondok mást is: azért nem történt még atrocitás köztem és az ellenőrök között az elmúlt 21 évben, mert nem adtam rá esélyt, és azért nem adtam (és adok most sem) esélyt, mert nem süllyednék le arra a szintre, ahol ők vannak, hogy nekik magyarázkodjak, hogy hozzám érjenek, feltartsanak, megalázzanak, hogy hozzájuk kelljen beszélnem, magyarázkodnom, mint egy gyári munkás prolinak a vezérigazgatónál

a posztírónak sikerül zuhanórepülésben lerángatnia magát az ő szintjükre, ahogy elkezdte játszani az eszét, és ostoba módon pont éppen ezzel sétált be a csapdájukba... megérte?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.09. 16:41:08

@babhun: "Mariann az európai nagyvárosok többségében fel se tudott volna szállni a járműre érvényes bérlet nélkül"

Boldog lett volna. Gondolod, hogy aljas indokkal nem vitte magával a jó előre megvásárolt bérletszelvényt?

Asztalos Gábor 2 2011.08.09. 16:42:17

@Kulics:
Mit okozott az utas?

A konfliktust a féreg bűnöző ellenőrhorda, és az őket alkalmazó bkv okozta.
A bkv vezetői meg bűnpártolást követnek el azáltal, hogy az ilyeneket nam rúgják ki azonnal.

2011.08.09. 16:46:36

@Silent Bob: itt a kolléga tökéletesen megírta: "a posztírónak sikerül zuhanórepülésben lerángatnia magát az ő szintjükre, ahogy elkezdte játszani az eszét, és ostoba módon pont éppen ezzel sétált be a csapdájukba... megérte? "

Nincs más hozzáfűznivalóm.

2011.08.09. 16:47:41

@Asztalos Gábor 2: az utasnak nem volt érvényes bérlete. Nincs tovább, ez A konfliktus.
Sajnállak ha nem tudod ezt felfogni.

McZozo 2011.08.09. 16:47:41

@Kulics:
nem azon vitazunk, hogy a jogosan bliccelokkel, hogy kene erelyesen eljarni, hanem hogy evtizedek ota megoldatlanul ugyanezzel a helyzettel milyen emberek hogy tevekenykednek. Pusztan azert mert munkahelyet akarunk adni 10-20000 trollnak (tisztelet a kivetelnek) minden normalisabb helyen ez meg van olldva zaklatas nelkul. es ha aztan egyes ugyeskedok megis megkerulik ezeket a rendszereket akkor mar tenyleg kerekbetores felnegyeles es egyebek de az is kultur kereteken belul nem ugy hogy par bunko rangat k anyazik es fenyeget vagy egyes esetekben meg is ut. Lattam en amerikai rendort is intezkedni spanyolt is ott nem volt ilyen felszolitottka szepen ha nem teljesitette kijott ket riadoauto 1 percen belul lenyomtak bilincs elvisz. kesz meg van oldva. ha jogos senki nem reklamalna. itt az a baj hogy minden teren ilyen zavaros helyzet van hagyva amibeen okis tudnak halaszni meg az ugyfelek is es a hatarok elmosodasa miatt sokszor ugymond artatlanok is belekerulnek az ilyen esetekbe. Persze hiba mindenutt van emberek vagyunk csak az anem mindegy milyen szazalekba kell lehet hibazni. ha a fent emlitett belepteto kapu lenne normalis szakaszjegyekkel meg arazasokkal toredeke nem lenne ezeknek az eseteknek nezd meg. es nem lenne ahomaron min csamcsogni hetente

tviola 2011.08.09. 16:47:43

Ezt a posztot már múlt héten olvastam itt a homáron, hozzászólásokkal együtt!!!!

Asztalos Gábor 2 2011.08.09. 16:49:12

JAvaslom, hogy a bankok is vegyék át a bkv módszereit, és ne hagyják addig távozni a bankfiókba betérő hátralékost, amíg nem fizeti vissza a hitelét!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.08.09. 16:50:45

Hát frankón 5 perccel a "közelharc" kirobbanása után tárcsáztam volna a rendőrséget mobilon a szemük láttára, hogy engem megtámadtak. Nem lett volna belőle másfél órás balhé, az hétszentség!

Asztalos Gábor 2 2011.08.09. 16:51:05

@Kulics:
Te nem vagy képes felfogni.
Az ellenőrök a vélt vagy valós polgári jogi igényük miatt sorozatosan bűncselekményeket követtek el.
A konfliktust az okozta, hogy ilyen férgeket alkalmaz a bkv, sőt még bátorítja őket azzal, hogy nem rúgja ki ezeket a bűnöző senkiházi férgeket.

mi nem foglalt még 2011.08.09. 16:52:36

Kedves posztoló.
Amint kegyedhez ért valamelyik szépen benyúlni a táskába és képen fújni gázzal vagy sokkolóval bénítani.
Vagy azonnal rendőrt hívni.

Silent Bob 2011.08.09. 16:53:40

@Kulics:
Értem, tehát ha nincs jegyed, le is vizelhetnek.

@McZozo:
Így van.

gnme 2011.08.09. 16:54:45

elektromos roller

kattint

Silent Bob 2011.08.09. 16:55:01

@Asztalos Gábor 2: "Az ellenőrök a vélt vagy valós polgári jogi igényük miatt sorozatosan bűncselekményeket követtek el."
Ennél jobban nem lehet összefoglalni a sztorit.

ZBR 2011.08.09. 16:55:18

Drága Mariann és Ágnes!

A képecskéiteken csodásan látszik néhány felirat, amire felhívnám a szíves figyelmeteket. JÚLIUS: ez azt a hónap jelenti, ami a június és augusztus között van.
Magyarán, augusztus másodikán már a következő, AUGUSZTUS feliratú bérlet kell. Ha nincs, akkor helyszíni pótdíjat kell fizetni, vagy személyazonosításra alkalmas igazolvány átadásával később rendezni a dolgot (bérletbemutatás 1000 Ft-ért vagy 12 000 Ft-os pótdíj).
Felhívom figyelmeteket, hogy az "elrohanok két percre az irodába" nem szerepel a lehetőségek között.

Jussunk már el oda, hogy a jogaitok helyett a tetteitek következményeit is tudjátok és vállaljátok. Állítom, hogy ezesetben sokkal gyorsabban és sokkal kevesebb trágársággal meg lehetett volna úszni.

Csak Norris 2011.08.09. 16:56:14

@Dayvan Cowboy:
Mo.-tól északnyugatra az IC-n mellettem fogtak megy egy kínait jegy nélkül.
Megkérdezték hogy van-e jegye, miután nem volt, 3 percen bellül ott volt két rendőr aki beszedte az adatokat.

Szóval itt nem volt joga még az adatokhoz sem egy ellenőrnek, nem hogy feltartóztatásra. A rendrőröket meg itt nem bunkóság alapján válogatják.
Mindenesetre otthon is azért a rendőr magasabban van mint egy szaros bkv-s.

josef josefa 2011.08.09. 16:57:17

@Kulics: Első körben a csoveseket meg a cigányokat bilincselnem össze,ezeket az elemeket meg sem merik szólítani ,nőkkel meg a diákokkal gizdaskodnak!

Silent Bob 2011.08.09. 16:58:43

@ZBR: Jussunk már el oda, hogy a (szerintetek) bliccelőket törvényes módszerekkel próbáljátok elfogni/megbüntetni!

Gyugyo 2011.08.09. 16:59:07

@Kerti Fóka:

Te valóban ennyire hülyeparaszt vagy vagy bkv ellenőr? mi az h így viselkednek bárkivel is, semmi joguk hozzá, megnézheti a bérletemet ha van, ha nincs megkérhet, hogy várjam meg a rendőrt vagy DIKTÁLJAM be az adataimat. pont, ennyi, amúgy mész te a b... nyádba

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.09. 17:10:31

Ez bezzeg Prágában úgy működik, ha találkozol ellenőrrel és nincs érvényes jegyed, bérleted, akkor nem kezdesz el ostoba kifogásokat mondani, hanem csekk kiállít és másnap xy címen bemutatod az otthon/irodában/stb hagyott bérleted.

Bár itt nem bérlet van, hanem Opencard, amelyre a netre töltesz fel havonta az interneten akkora összeget, amennyiért szeretnél utazni a kívánt idő-, és tarifasávban. Az ellenőr itt nem "ork", hanem a munkáját végző állampolgár, általában a városi rendőrség kíséretében. Ha megszólít, belátom, h a munkáját végzi és az iratlan társadalmi szokásoknak és a helyi tömegközlekedéssel kötött szerződésem értelmében (ti. ők szolgáltatást nyújtanak, én használom a szolgáltatást és fizetek érte) megfelelően bemutatom érvényes jegyem, bérletem. Ha van. Ha nincs, lásd az első bekezdésem.

A legtöbb utas pedig itt olyan, ahogyan egy működő polgári demokráciában gondolkodnak: tömegközlekedést akkor használom, ha érvényes jeggyel/bérlettel rendelkezem, ha fizettem érte. Félelmetes, hogy Magyarországon erről posztok születnek, arc az van, csipogás van, felháborodás van, csak arról feledkeztek meg, hogy nincs igaza a posztolónak. A stílusról meg annyit, hogy mindenki azt érdemli, amit "kiharcolt" magának. Ha 85-90%-ban megvenné az utazóközönség jegyét bérletét akkor az "orkokra" sem lenne szükség. Magatoknak köszönhetitek.

Magyarország már csak ilyen: itt is az "ork" a hibás és nem az a szemlélet, h érvényes jegy nélkül használom a tömegközlekedést. Erről szól az egész magyar történelem, magyar mentalitás is, mindig más kezdte, mindig más a hibás és "mi" mekkora áldozatok vagyunk és persze az "áldozatnak" mindig csak jogai vannak, de semmi kötelessége. Lófasz a picsájába az ilyennek, az már volt, h ezért tart itt ez az ország?

Asztalos Gábor 2 2011.08.09. 17:11:04

@ZBR:
"Magyarán, augusztus másodikán már a következő, AUGUSZTUS feliratú bérlet kell."

A normál havi bérlet a következő hónap 5-ig érvényes.

Mégis miért azokkal keménykedik a bkv-s ellenőr csürhe, akik 100 e ft-ért megveszik a éves bérletet? És miért nem a cigányhordákkal? Valahogy velük szemben nem olyan kemények?

Pont annyi joga van az ellenőrnek az utashoz hozzáérnie, mint nekem elrabolni Orbánt, ha éppen késik az adóvisszaigénylésem.

A bejárati ellenőrzéshez sem szükséges több ellenőr. Miért nem ezt teszik?
Ez olyan mintha a szigeten nem lenne ellenőrzés a belépéskor csak a kilépéskor.

ZBR 2011.08.09. 17:14:04

@Silent Bob:
Én fizető utasként elvárom, hogy a bliccelőkkel szemben fellépjenek. Tkp. nem is érdekel, ha menet közben lekurvázzák. Ha nem tetszik, majd legközelebb lesz szíves szabályosan létezni.
Ez ilyen egyszerű. Egyébként eléggé egybites lehetsz, ha képtelen vagy felfogni, hogy a JÚLIUS felirat augusztusban már nem igazán elfogadható.

guerillero 2011.08.09. 17:14:29

bár mocskos bkv, meg minden, de azért itt a csaj volt aki első körben nem volt hajlandó a szabályokat betartani. a kallernak télleg nem kell hazakísérni senkit a bérletért, onnantól pedig hogy az érvényes szelvény nincs nálam, használhatja más, így ha elenged a kaller, akkor gyakrolatilag ketten utazhatnak egy bérlettel. szóval akcióra nagyon durva reakció következett, ez tény. viszont ez a mondat itt megalol, és annyira nem illik a képbe meg a szituhoz, hogy kicsit meg is inogtam, hogy mennyire lehet hinni a sztorinak: "angolul, ill. németül kezdtünk hozzá beszélni, amiből ő szemmel láthatólag egy szót sem értett, válaszolni nem volt képes." ha meg igaz, akkor kérdés, hogy vajon milyen módon provokálták még az amúgy sem szelíd orkokat. :)

ZBR 2011.08.09. 17:16:34

@Asztalos Gábor 2:
"A normál havi bérlet a következő hónap 5-ig érvényes."

FAIL. Talán így:
"Érvényes a jelölt kezdőnapon 0 órától a következő hónap kezdőnappal megegyező napot megelőző napon 24 óráig"

Csak nem értem, hogy miért az okoskodik, aki évek óta még csak fényképen se látott havibérletet.

Metál -e a bimetál? 2011.08.09. 17:17:44

én a bkv-sokat (söfőrökkel együtt) nem veszem emberszámba.

Asztalos Gábor 2 2011.08.09. 17:18:38

@Csehszlovák Kém:
Csak annyi a gond, hogy nálunk a csövesek, cigányok és Fradi B közép nyugodtan utazhat jegy nélkül, csak azokat csesztetik aki az éves bérletnél elfelejti betenni a legújabb szelvényt.

ZBR 2011.08.09. 17:18:57

@Csehszlovák Kém:
@guerillero:
Ajánlanálak titeket Silent Bobnak, csak félek, hogy nem sikerül értelmeznie...

Asztalos Gábor 2 2011.08.09. 17:20:23

@ZBR: Mivel már évek óta elegem lett a bűnöző ellenőrökből és a csövesekből, ezért valóban nem veszek bérletet, csak gyűjtőjegyet használok amikor hetente 1-2x a bkv-ra kényszerülök.

megamenn 2011.08.09. 17:26:30

Ez van , ha a végletek találkoznak.
A posztoló nem érti, hogy miért nem az van amit ő diktál, az ellenőr meg csak hozza formáját: paraszt, de nagyon.
Mindenesetre érdekes, hogy az ellenőrök nem gondolnak bele, mi történhet akkor, ha az érintett (figyelsz, mi? ) hozzátartozója szimplán szétüti vagy szétütteti a díszes banda büdös pofáját.
A történet szinte hihetetlen, de ijesztő.
BKV? Elvele!

tuono 2011.08.09. 17:31:26

Gáz-spray kell a táskába, vagy ezeknek inkább egy vaddisznó riasztó. Taszigálás esetén hatékonyan működik szembe, illetve fülbe fújva...

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.09. 17:33:55

@Asztalos Gábor 2: Ha ez még így is lenne, szted ez feljogosít bárkit is arra, hogy ne vegyen jegyet? Ezen a logika mentén akkor azért se vegyél jegyet (most nem rád célzok), mert máshol olcsóbb a havi bérlet, vagy csendesebben jár a metrószerelvény. Egyébként is: mi az, h "cigányok", "csövesek", "Fradi B-közép"? Általánosítás, az megy.
Láttam már "magyart" is nem jeggyel utazni, akkor most most a magyarok utazhatnak jegy nélkül? Nem. Mint ahogy mindenkinek jegyet kell venni, érvényesíteni ha tömgközlekedik, ez egy ilyen sport.

ZBR 2011.08.09. 17:38:24

@Asztalos Gábor 2:
De, remélem, hogy felszállás után mindig lyukasztasz és nem azt skubizod, hogy hogyan néznek ki azok, akik a megállóban vannak... Mert van ám rengeteg ilyen "bűnöző" utas is.

Cogito.t 2011.08.09. 17:38:28

@ZBR:
Először is: "jussunk már el oda", hogy ezek az orkok tudjanak kulturált ember módjára megjelenni/fellépni/kommunikálni!
Mert mi az, hogy "Állítom, hogy ezesetben sokkal gyorsabban és sokkal kevesebb trágársággal meg lehetett volna úszni."
"Sokkal kevesebb"??? Eszednél vagy??
Soha, semmilyen körülmények között, egyetlen trágárság/gorombaság nem hagyhatná el a szájukat!!

Tudod én is éves bérletet használok, és velem is előfordult már, hogy elfelejtettem 30/31-én este, vagy 1-én reggel betenni a bérletigazolványba az aktuális havi szelvényt!
Viszont "érdekes" módon ezek a férgek engem soha nem állítottak/akadályoztak a továbbhaladásban, nemhogy körbe vegyenek, tettleg inzultáljanak!!
Ja, hogy én 2 méter magas, 120 kg-os jó kiállású férfi vagyok, kellően határozott fellépéssel??
Ezek csak a gyengébbekkel szemben mernek fellépni és csak falkában!! Melyik másik állatfajtára is jellemző az ilyen viselkedés??
Tudod, azok a kis szőrös rágcsálók ...!! Nézd má' nem ugrik be a nevük!!!
Tudod, akiket India egyes területein szent állatként tartanak és a bolháik terjesztik a pestis kórokozóját, ...!!
Ja, tudom már!! Patkányok!! ;o)

És úgy általában a poszt írót fikázó, nagyon észt osztani akaró, "tévedhetetlen" kommentelőknek:
Ti biztos soha nem hibáztok!!
De, ha mégis - véletlenül!! ;o) - hibáznátok kívánom, hogy ugyanilyen elbánásban legyen részetek!! Utána majd okoskodhattok!!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.08.09. 17:39:36

Vezesség be végre az elektromos bérletet, amit mondjuk SMS-ben lehetne venni (mint az ótópálya matricát) és akkor adatbázisból le lehetne kérni, vagy RF id szerűen lecsipogni. Nem kellene hülye papírokat szorongatni... XXI. század!!!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.09. 17:41:50

@Metál -e a bimetál?: "bkv-sokat (söfőrökkel együtt) nem veszem emberszámba."

Hülye vagy. Sok belevaló sofőr van a BKV-nál.

Minerva12 2011.08.09. 17:43:44

Svájcban lehet, hogy bilincselnek, akkor az egy lúzer ország. Angliában viszont ha nincs jegyed és elcsíp az ellenőr, akkor nem büntet, hanem jegyet kell venned és ennyi. Melyik emberbarátabb?
Az emberek ott szúrják el, hogy nem tisztelik a szabályokat, egyre szigorúbb szabályozás lesz így valójában a saját életük, saját társadalmuk lesz egyre szarabb.
Más: nekem is maradt otthon bérletem, hiába fizettem már ki hó elején a 10 ezer ft-ot, nem volt időm hazamenni már érte, amikor beugrott , hogy nem raktam át a másik táskámba, hanem vettem egy jegyet. Ami újabb pár száz forint, de ennyi.
Szerintem ezeket az orkokat az emberek "szülték", kimagasló volt a bliccelők száma,meg voltak a kis praktikák, hogy hogyan mit kell csinálni, így elkezdték alkalmazni őket. Ha több lenne a szabálytisztelő ember, rájönne a vezetőség, hogy kevesebb bevételt termlenek ezek az orkok, mint amennyi a bérükre megy, előbb -utóbb nem lennének, ahogy sokáig nem is voltak, ilyen létszámban és ilyen módon.
Szal: mindenki csak önmágba nézzen, ne másra mutogasson.

pimpusek 2011.08.09. 17:46:43

@Metál -e a bimetál?: Igazad is van. Aztán holnaptól ne vedd emberszámba az eladókat, a pincéreket és még sorolhatnám.
(Otromba, faragatlan emberek mindenhol vannak, még itt, ezen az oldalon is.)
Aztán ne lepődj meg, hogy majd téged sem vesznek emberszámba.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.09. 17:46:44

@ZBR: Az a helyzet kedves ZBR, Silent Bob, hogy a történet ott kezdődik: ingyen nem használom a tömegközlekedést. Jó néhányan feljebb leírták már: mosolyognak az ellenőrre, érvényes jeggyel, bérlettel közlekednek és nem tudnak hasonló esetről beszámolni. Hm.
Ostoba, idióta kifogásokra egy "orktól" ne várjatok ötdiplomás válaszokat, akiket csak magatoknak köszönhettek. Ha a szépszó nem segít, akkor jön a pofon, mert csak (?)ebből ért a kemény egybites fejetek. Kár, h eljutottatok idáig, ez azért nyilván senkinek nem jó.

pimpusek 2011.08.09. 17:49:31

@TrueY: Előbb talán buszokat kellene venni, amelyek nem robbannak le hetente háromszor.

Asztalos Gábor 2 2011.08.09. 17:51:12

@Minerva12: Lószart.
Ha a bliccelés zavarná a bkv-t, akkor a belépéskor ellenőriznének.
A bkv-nak ÉRDEKE a blicelés, mert így hamis felmérésekre hivatkozva tudnak még több állami támogatást lejmolni.

@ZBR:
1. lyukasztok (ha éppen elérem a lyukasztót mert akkora a tömeg).
2. bliccelés nem bűncselekmény. Garázdaság, személyi szabadság megsértése már az.

@Csehszlovák Kém:

"Egyébként is: mi az, h "cigányok", "csövesek", "Fradi B-közép"? Általánosítás, az megy.
Láttam már "magyart" is nem jeggyel utazni, akkor most most a magyarok utazhatnak jegy nélkül? Nem. "
Nem általánosítás, hanem tapasztalat. A bkv ellenőrök csak a gyengébbekkel szemben ilyen kemények, aki kicsit is erősebb vagy csoportban vannak, ahhoz már nem is szólnak.

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2011.08.09. 17:51:19

Hasonló eset történt velem kb.két hónapja. Éves bérletem van, ráadásul az aktuális nálam is volt, Nyugatinál jövök felfelé (kicsit elsodródtam a férjemtől, mert ő még kereste a bérletét).Felmutatom, hátulról löktek már, hogy menjek eléggé feltorlódtak az emberek, erre elkapta a vállam az ellenőr és vissza is rántott.Váratlanul ért és majdnem elvágódtam, erre kikapta a kezemből a bérletem, amit meglepetésére én is kitéptem a kezéből.Kérdeztem, hogy mi a probléma mire ő," hogy az ilyen mocskos kurvák miatt megy tönkre a bkv mint én, de legalább nem kell kezet mosnia wc után mert belém törölte" és sorolhatnám, hogy milyen ribancnak el nem hordott, de a mondtat felénél ért oda a férjem akinek láttam, hogy ennyi elég volt amit hallott és hamarosan ütni fog.Megfogtam és húztam magam után.Persze ahogy meglátta, hogy van velem egy nagy darab férfi azonnal elhallgatott és el is ment gyorsan a közelünkből.Akkor már nem voltam se kurva se ribanc aki az érvényes éves!bérletével teszi tönkre a bkv-t.Másnap feljelntettem, de szerintem semmi sem történik ilyenkor, mert értesítést nem kap az ember, hogy miként jártak el.

Asztalos Gábor 2 2011.08.09. 17:54:22

@Csehszlovák Kém:
Azért mert nem veled történik ilyen, azt jelenti hogy nem is törthet ilyen? Szögi tanár úr is azt hihette hogy ha nem hiányzik nem lehet baja, mégis agyonverte a féreg csőcselék, mint amivel a bkv is tele van.

Normális országban az ilyen ellenőrök már előzetesben ülnének.

ZBR 2011.08.09. 17:54:47

@Minerva12:
"Angliában viszont ha nincs jegyed és elcsíp az ellenőr, akkor nem büntet, hanem jegyet kell venned és ennyi."

Súlyos tévedés kisbarátom. Ajánlott irodalom csak most, csak neked: www.grayhooperholt.co.uk/legal-articles/railway-fare-evasion.html

Leglényegesebb rész:
"What's more, a conviction for travelling without a valid train travel ticket is a criminal offence. Not only will a successful prosecution lead to a genuine criminal conviction, as it is a crime of dishonesty."

Asztalos Gábor 2 2011.08.09. 17:56:07

Egyedüli lehetőség az, ha ilyen esetben az utasok összefognak és helyben szétütik a szarházi bűnöző ellenőrférgeket!

ZBR 2011.08.09. 17:57:50

@Asztalos Gábor 2:
"1. lyukasztok (ha éppen elérem a lyukasztót mert akkora a tömeg).
2. bliccelés nem bűncselekmény. Garázdaság, személyi szabadság megsértése már az."

1. Baromság, a lyukasztó az ajtónál van.
2. Nem bűncselekmény sajnos. Még. Ezért tettem idézőjelbe.

pimpusek 2011.08.09. 17:58:01

@Asztalos Gábor 2: Normális országban, ha valaki hibát követ el, elismeri és nem magyarázkodik. Én sem mondom a T-ban a pénztárosnak, hogy elvinném az árut, csak a fizetésemet otthon hagytam.

Asztalos Gábor 2 2011.08.09. 18:02:21

@ZBR:
Ha ilyen ügyes vagy, olvasgasd egy kicsit a magyar btk-t is, aminek számtalan részét elkövették az ellenőrnek nevezett szervezett bűnözői hordák.

Ha az belvárosi túlszámlázó éttermek ellen emberrablás miatt nyomoznak, ha visszatartják a vendéget, akkor a bkv-s férgek ellen miért nem lép fel a rendőrség?
Ha a közterületfelügyeletnek nevezett korrupt banda pénztért védi az ellenőröket, akkor én is felbérelhetek pár rendőrt hogy kísérjen el míg a bkv-n utazom?

Asztalos Gábor 2 2011.08.09. 18:04:33

@ZBR: Nem minegyik járművön. és gyakran örülök ha a lépcsőn jut hely. Amikor tudok akkor lyukasztok. Szerencsére ritkán kényszerülök a bkv-ra, szinte mindig jobb a kerékpár és az autó.

Etniez 2011.08.09. 18:05:27

@A Galaxis Elnöke: Mert nem nézel eléggé. Én szerencsére már nem bkvzom, de időnként lemegyek az aluljárókba.
Ott megtudtam figyelni rendesen, hogy a a bkv ellenőrök nagyon kemények tudnak lenni a nőkkel és a gyerekekkel. Múltkor is vártam a csajomat és figyeltem őket a Blahán. Férfiakra szartak, de ha feltűnt egy ötven kilós nőnemű, egyből nagyon szigorúan átnézték mindenét.
Gyáva senkiháziak ezek, most is két nővel izmoskodtak. Ha ezek norvég fiatalok lettek volna, máshogy alakult volna a sztori.

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2011.08.09. 18:05:29

@ZBR: Persze igazad van mindenki vegyen jegyet, bérletet, de aki érvényes bérlettel jár azt miért rángatják és kurvázzák folyton csak azért, mert egyedül száll fel a járműre és nő.Illetve mikor karambolózott a busz, a sofőr leszállt rágyújtott, mi pedig egymást szedegettük össze a földről és a kutya nem kérdezte meg pl. a terhes kismamát, hogy hívjon-e mentőt....Ez is a BKV.

ZBR 2011.08.09. 18:06:31

@Cogito.t:
Itt nem az elbánásról van szó kedves benga állat kommentelőtársam. Arról kéne mesélned, hogy miért nem képes a hölgy elfogadni, hogy a bérletszelvények cseréjének elmulasztásával neki bizony
- helyszíni bírságot
- vagy pótdíjat
- vagy bérletbemutatást
kell eszközölnie és nem az iordában levő szelvényről picsogni.

Tudtam, hogy ugrani fogsz a "sokkal kevesebbre". Direkt írtam így, hogy provokatív legyen. Valójában egyáltalán nem. Én még olyan bliccelővel nem láttam hangosabban megszólalni ellenőrt, aki elismerte a hibáját és alávetette magát a szabályos intézkedésnek.

Az meg, hogy rád nem mennek, elég baj. De ettől még nem kéne patkányozni azt hiszem.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.09. 18:09:22

@Asztalos Gábor 2: Ma már nem az az alapkérdés, hogyan ellenőrznek, hanem, hogy megvettem-e a jegyem vagy sem. Persze, csak a "csöves" a "cigány" a hibás. Mutogatsz már megint. Meg a "B-közép". Mintha egy átlag magyar mindenhol becsületesen lyukasztana, ahogy kérik. Lófaszt.

Volt idő, amikor még moralizálhattál az ellenőr viselkedésén. Jelenleg ott tartunk, hogy ez másodlagos, mert 1990 óta, húsz évvel a rendszerváltás után sem jutott el az emberek tudatáig, hogy ha igénybe veszek egy szolgáltatást, akkor fizetek érte. Amíg ilyen alapdolgot nem tesz magáévá a magyar társadalom, addig Magyarországon különösebb gazdasági fellendülésre, magasabb életszínvonalra, barátságosabb ellenőrökre ne nagyon számítsatok.

ZBR 2011.08.09. 18:09:44

@anitám83:
Nem egyedül szállt fel, nem azért kurvázták le mert felszállt, hanem mert nem volt hajlandó szabályosan eljárni.

Utaztam már úgy, hogy karambolozott a buszom, nekem ilyen tapasztaltom sosem volt. Inkább az ellenkezője. A sofőr annyit foglalkozott az utasokkal, hogy a vétkes autós meg is lépett közben. De, az, hogy van egy-egy féreg sofőr sem jogosít fel senkit semmilyen szabályszegésre, vagy bármi másra. Akkor azt a sofőr ki kell rugatni. Nagyon könnyen, rendszám, időpont, helyszín alapján azonosítható. Hidd el, a BKV-nál fel is lépnek az ilyenek ellen.

ZBR 2011.08.09. 18:11:05

@Csehszlovák Kém:
Én ezt teljesen értem és egyetértek. Aki nem érti, az Silent Bob. Jól, világosan fogalmazol, remélem, hogy ha téged olvas, megérti. De nem fűzök hozzá nagy reményeket.

ZBR 2011.08.09. 18:13:05

@Asztalos Gábor 2:
Megint csak a magyarázkodás...

pimpusek 2011.08.09. 18:13:39

@Csehszlovák Kém: Minden szavaddal egyet értek. Egyet tennék hozzá: a bliccelő alapvetően nem a BKV-val tol ki, hanem a fizető utastársaival. Na, ezt sem fogják nálunk megérteni az emberek.

J. László egy bolsevik (törölt) 2011.08.09. 18:16:50

@ZBR: "az iordában levő szelvényről picsogni"

Mi az a kifejezés, hogy "picsogni"? Nem találom a magyar szótárban. Várjunk csak... há nem lovári nyelven van ez, drága tesvírem?

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2011.08.09. 18:17:31

@ZBR: Saját tapasztalatot írtam, meg sem tudom mondani hányszor ért oktalanul támadás a részükről.Elég sokat utazom, napi 4 járművel a munkahelyemre és vissza.
Természetesen nem lehet általánosítani, de sajnos sokszor minősíthetelen a viselkedésük, és ahol tényleg fel kellene lépniük határozottan ott nem tesznek semmit.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.09. 18:20:45

@Asztalos Gábor 2: Véget ért a "magyar" sziget? Vagy a másik Szigetre már nem engedtek be? Sajnálom Magyarországot, hogy 2011-ben a társadalom egy része még mindig úgy gondolkodik, ahogy te.

Normális országban az emberek fizetnek a tömegközlekedésért, nem rasszisták és nem etnikai nacionalisták. Normális országban nem jelennek meg vérprimitív "ork" ellenőrök, hogy megtanulják: ha tömgközlekedsz, fiztsz érte.

J. László egy bolsevik (törölt) 2011.08.09. 18:20:56

@Asztalos Gábor 2: "Egyedüli lehetőség az, ha ilyen esetben az utasok összefognak és helyben szétütik a szarházi bűnöző ellenőrférgeket!"

Remélem, hogy amikor eladsz majd valamit és pénzt kérsz érte, a vevők jól megvernek. A logikád szerint meg is érdemelnéd.

besz@rtam bronz 2011.08.09. 18:22:37

Simán feljelentés, miért van szükség itt bármilyen BKV-bénázásra? Ez egyszen egyszerűen köztörvényes bűncselekmény, ráadásul csoportosan elkövetve.
Mi volna az a "megnyugtató válasz", ami után már nem ér meg a dolog egy feljelentést? Mert akasztani nem fogják őket, kevesebbel meg ilyen helyzetben nem érném be...
Minden esetre remélem, hogy a dolognak lesz visszhangja, és elgurul egy-két fej!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.09. 18:23:25

@ZBR: bocs, nem neked ment :)
Véleményed én is respektálom.

megamenn 2011.08.09. 18:24:27

@sixx a bolsevik: Ha már a szótárat böngészed, nézd meg benne azt is, hogy baszfasz :)

babhun 2011.08.09. 18:24:32

@atpijkamo: "Boldog lett volna. Gondolod, hogy aljas indokkal nem vitte magával a jó előre megvásárolt bérletszelvényt?"

Ezt Marianntól kell megkérdezni, ahogy azt is, hogy mit ért kompromisszumkészség alatt egy ilyen szituációban. A párizsi vagy a londoni metróhálózat önműködő beléptetőrendszere vajon mennyire "kompromisszumkész" Mariann és Ágnes szerint (különösen ha angolul és franciául beszélnek hozzá)?

Egy megfelelően kialakított infrastruktúra megelőzné ezen konfliktusok legnagyobb részét, következésképpen azt is, hogy a BKV beosztott alkalmazottait általában és egy ellenőrizetlen bejegyzés alapján itt névtelenül mocskolják. Ezt az általános, ostoba, embertelen és trágár mocskolódást én akkor sem tartom tisztességesnek, ha igaz, amit Mariann leírt és leginkább pontosan ahhoz a viselkedéshez tudom hasonlítani, amit Mariann joggal kifogásol.

A BKV beosztott alkalmazottai és az utasok egyaránt áldozatai annak a korszerűtlen rendszernek, amelyet a korábban az Index által annyira favorizált, vezetőként immáron impotens Vitézy és csapata működtet.

pimpusek 2011.08.09. 18:25:04

@besz@rtam bronz: Hát, azért csak meghallgatnám a másik felet is. Úgy illik. Vagy már nem?

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.08.09. 18:30:06

Ebben az esetben hiszek a lánynak, mert azok akik hőbörögnek a büntetés miatt nem képesek ilyen összeszedett értelmes levelet írni.

És tudjuk, hogy van paraszt ellenőr (sok) és van paraszt utas (sok).

De érdekes módon mondjuk a 4-6-os villamoson az éjszakás ellenőrök többnyire tök jó fejek.

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2011.08.09. 18:31:53

@babhun:Én névvel tettem feljelentést, és mégsem értesítettek egyik esetben sem, hogy mi lett az ügy kimenetele.Alig várom, hogy végre itt is önműködő beléptetőrendszer legyen, emberségesebb lenne az biztos.

Cogito.t 2011.08.09. 18:35:39

@ZBR: kedeves "méretben kihívással küszködő/visszamaradt" barátom, az ellenőr ilyet akkor sem tesz/tehet!!
Ehhez akkor sincs joga, ha teszem azt a poszt írója belerúg egy hatalmasat (ami egyébként jár volna mindegyiknek)!!

A leírt esetben rendőrt hívhat és a rendőri intézkedést kérhet!
DE! Nem inzultálhat sem verbálisan, sem tettleg, nem használhat trágár kifejezéseket, nem lökdösődhet, nem alkalmazhat fizikai kényszert stb.!!
Sajnálom, hogy nem volt a környéken, az utasok között egyetlen férfi sem, aki közbelépett volna és/vagy rendőrt hív!!
Nekem már volt szerencsém rendre utasítani ilyen patkányokat, amikor mellettem - szintén egy hölggyel - játszották a "falkásdit", meg az "hatalmuktól begőzölt" agyhelyüket! Mindjárt kisebb lett a pofájuk, amikor jeleztem nekik, hogy én fogom kihívni a rendőröket, ha nem vesznek vissza a stílusból!!
Miként általában a patkányokkal, ebben az esetben is elég volt a határozott fellépés (na jó a "méret is lényeg"!! ;o))!!

Egyébként lehet, hogy igazad van!? Az így viselkedő biológiai képződményeket nem kellene "lepatkányoznom"!?
Valóban!! Ez sértő a patkányokra nézve!! ;o)

Asztalos Gábor 2 2011.08.09. 18:37:05

@sixx a bolsevik: Elfelejtetted, hogy az utas jelen esetben kifizette ELŐRE az éves bérletet.
Ez naygjából olyan, mintha a teszkó parkolóban kérné a szekus a nyugtádat, és ha már kidobtad akkor tolvajnak minősítene.

@Csehszlovák Kém: Normális országban nem a csőcseléket alkalmazzák bkv ellenőrnek.

pimpusek 2011.08.09. 18:37:47

@Benyeszke:
És tudjuk, hogy van paraszt ellenőr (sok) és van paraszt utas (sok).
Ezt inkább így írnám:
"Hogy van bunkó ellenőr (sok) és van bunkó utas (sok)".
S még rengeteg bunkó ember van szegény kis hazánkban. Sajnos.

nyílméregbéka 2011.08.09. 18:40:37

Ez a rész: "hívta a többi, Oktogonon tartózkodó ellenőrt, akik a segítségére siettek, körbevettek, lökdöstek, fogdostak (!!!!) és közölték velem, hogy nem megyek innen sehová, meg fognak büntetni és ők majd megmutatják nekem,"
különösen érdekes, mert most olvastam a BKV-figyelőn azt a posztot, ahol egy srácot a Moszkván megvertek hárman, miközben a BKV-s őrök csak szotyiztak ott.
Ebből is látszik, hogy a biztonsági őr / kaller / többi tapló is mindig a könnyebb ellenállás irányába mozdul.

Megjegyzem, amikor az 1-es villamoson két cigányhoz odament HÁROM ellenőr, azok pedig elküldték őket a kurva anyjukba, az ellőrök kurva bátran azonnal ... LESZÁLLTAK! Saját szememmel láttam.

Posztoló, legközelebb ezért rögtön küldd a kurva anyjába a kallert, hisz akkor rögtön békén hagynak.
Jelen esetben pedig a rendőrségen tegyél feljelentést, ismeretlen személy ellen, pontosan ezzel a szöveggel, amit a posztban írtál!

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2011.08.09. 18:43:31

@Cogito.t:Sajnos én is általában egy méretesebb fiatalember mellé szoktam leülni, vagy állni.(ráadásul a férjem tanácsára). Sajnálatra méltó dolog, hogy a nőknek így kell gondolkodniuk a söpredékek miatt.

aha, persze 2011.08.09. 18:46:00

ENNEK

AZ

ESETNEK

SEM

LESZ

KÖVETKEZMÉNYE.

(Vagy maximum megdicsérik a csipetcsapatot, hogy milyen vehemensen akarnak pénzt beszedni. Esetleg kapnak majd fejenként 5000 Ft-ért kajautalványt.)

pimpusek 2011.08.09. 18:49:09

@anitám83: Ezt nem igazán értem. Ha van érvényes jegyed, bérleted, miért kötnek beléd? S rajtad kívül még hány nővel bánnak így?

nyílméregbéka 2011.08.09. 18:54:42

@pimpusek: biztos nem kevéssel, én is 50 kg vagyok, éves bérlettel; de már tanultam a jelen poszthoz hasonló esetekből, és egy pillanatra sem állok meg, ahogy átvágok az ellenőrök között, a bérletemet pedig pláne nem adom át nekik.
A Kálvin térieknek pl. hobbijuk az, hogy minduntalan ki akarják venni az ember kezéből a kifizetett bérletet. Az Örsön is. Úgy látszik, a taplókat ide csoportosítják, mert a többi helyen - amerre én járok - kb. normálisak.

pimpusek 2011.08.09. 19:00:05

@nyílméregbéka: Na, ez nekem új. Ha lesz rá alkalmam, megfigyelem.

Koala 2011.08.09. 19:00:20

Egy apró részlet úgy látom elkerülte az előttem szólók figyelmét: miután Ágnes visszaérkezett a hiányzó bérlettel, a zaklatás tovább folytatódott. Erre mi szükség volt ? Még ha alapesetben bérlet nélkül is utazott az illető, a bérlet bemutatásával egyértélművé vált, hogy nem bliccelő. A csatolt képek letakart részén gondolom az utas azonosítására alkalmas rész található, így könnyen ellenőrizhető, hogy saját bérletét mutatta be. Egy normális cégnél ez azonnal hatállyal történő kirúgás + a cég általi feljelentés a munkahely lejáratása/hitelrontás miatt ...

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2011.08.09. 19:06:21

@pimpusek: Mint írtam éves bérletem van. 9-es 1-es vonalán járok.Ott rendszeresen az egyedül utazó nőkre "vadásznak".Körbeálltak az ellenőrök felmutatom a bérletem erre a válasz"ma szerencséd van picsa".Következő:Felmutatom a bérletem, erre közli, hogy ez nem az enyém biztos kölcsönkaptam (az igazolvány szám is be volt írva) és ő most ezt bevonja és megbüntet,bizonygattam hogy az enyém, kié lenne.....Mondtam oké leszállok, de nem adom oda, erre a válasz ha majd megengedem.Na akkor elkezdtem ordibálni ahogy tudtam, és azonnal előkaptam a telefonom, hogy jó de akkor most én hívok rendőrt.Mindjárt arrébb kotródtak.Volt olyan eset is, hogy felszálltam a buszra az első ajtón, senki nem szállt fel rajtam kívül az utolsó ajtónál volt két leszálló, a vezető pedig "a hátsó ajtókat nem tudod használni büdös kurva". Mint írtam nem akarok általánosítani vannak normális ellenőrök és azok vannak szerencsére többségben, ezek az esetek is 2 év alatt történtek, de sajnos megtörténtek.

pimpusek 2011.08.09. 19:11:43

Érdekes és meglepő.

the sandwich maker 2011.08.09. 19:15:10

egy ilyen "interpreter" kiscsajt nekem is volt szerencsém hallani, amikor megkérdezte a kollégájától, hogy "te hogy van az, hogy 18 óra?" olyan jót röhögtem, ahogyan bkv ellenőrök közelében csak ritkán.

pimpusek 2011.08.09. 19:16:49

@the sandwich maker: Viccelsz? Mert ez "hót ciki". :-)

igazságos 2011.08.09. 19:17:33

@A Galaxis Elnöke: nekem csak abból van már elegem, hogy egy hárommilliós nagyvárosban mindenki csak a jogait fújja, de azt kívülről, oda-vissza, a kötelességek meg valahogy elfelejtődnek...

Ez nagyon igaz, ezért tart itt az ország. Nem értem a logikáját, hogy ha 1 - je van, akkor mi a fenének nem vitte magával a következő havi bérletet is. Hol itt a logika??? Nem szabad adni lehetőséget az ellenőröknek.

@anitám83: A nálad levő bérletet soha nem szabad odaadni az ellenőrnek, ezt a saját káromon tanultam meg én is. Az a baj, hogy mindig olyanokat találnak, már ránézésre tudják, kivel kekeckedhetnek, kivel nem. Kiszúrják, ki az, akivel mindent megtehetnek, mert hagyja.

A zaklatás tovább folytatását én se értem, miért kellett. A másik, az utazásnál OTT VOLT A BÉRLET, VAGY NEM VOLT OTT? Ha nem volt ott, hiába rohangál vissza a bérletével, ez olyan, mintha én bevásárolnék a Tescóban, elvinném az árut, és nem fizetnék, mert azt mondanám, otthon hagytam a kártyát, nincs nálam pénz. Megkérném őket, engedjenek el, később visszajövök a pénzzel.

A POSZTOLÓ TEHÁT BLICCELT, HISZEN NEM VOLT NÁLA ARRA A HÓNAPRA VONATKOZÓ BÉRLETE. Az ellenőr meg belőlük él, nem tiszte eldönteni, hogy éves bérlete van, nyilván van következő havi is, ha elmegy érte, bemutatja. Nem értem a gondolkodásmódot, a posztoló értelmi, szellemi szintjének mértékét.

Az viszont jogos, hogy miért zaklatták így őt, de valahogy nem hiszem el, hogy nem szólt vissza semmit. Valahogy ez kifelejtődött a történetből, hogy szó szerint miket mondott az ellenőröknek. Nem hiszem el, hogy ha olyanokat vágnak a magyar ember fejéhez, hogy büdös kurva, az nem válaszol valami megjegyzéssel. Itt nem kerek.

Szóval, a posztoló bliccelt, a zaklatás nem volt jogos, az ellenőrök kiélvezték a hatalmukat. Ha viszont jóindulatúak lennének, és elfogadták volna a bemutatott következő havit, akkor nem lenne büntetés, a BKV-nak nem lenne bevétele.

A csaj sumákolt először, akkor viselje a következményeket, egy életre megtanulta a leckét.

@Asztalos Gábor 2: IGEN, KIFIZETTE ELŐRE, DE NEM VOLT NÁLA. Látom, nem vágod.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.09. 19:18:10

@Asztalos Gábor 2: Normális országban fizetek a tömegközlekedésért. Olyanról még nem hallottam, hogy érvényes jeggyel felszállt vki és problémái lettek volna. Aki lógni próbál, azt igenis kapják el, büntessék meg. Mivel ezen emberek száma magas, indokolt a keményebb fellépés a bliccelőkkel szemben. Ezért nem értem a posztolót és azokat sem, akik itt csipognak, hogy akkor most mi a bajuk pontosan?
Szegény posztoló, érvénytelen bérlettel akar utazni és "báncssák". Aha. Talán érvényes bérlettel kellett volna utaznia. Vagy érvényes jeggyel (375 huf). Nem, ő volt az, aki a "kitalált" jogaira hivatkozva balhézni kezdett. Ebben a kontextusban az "ork" a kedves posztoló volt és nem a BKV-ellenőr.

Elmondom a sok fafejnek és a posztolónak is, mi lett volna ebben a helyzetben az egyetlen értelmes megoldás - ha már elkapták:

1. elfogadja a csekket és belátja, h ő volt a szabályszegő
2. visszamegy az irodába (ő mondta, csak 2 perc)
3. mivel nem balhézott, hanem normális állampolgárként állt az esethez, ezért visszamegy az ellenőrhöz (ha olyan közel dolgozik), aki belátva a posztoló igazát, érvényteleníti a büntit. Bé-verzó: nincs már ott az ellenőr, és ekkor a posztoló leblattyog az Akácfába. Ennyi.

Csak, h biztosan megérted: ha nem veszel jegyet, nincs érvényes bérleted és lógsz, akkor te nem jófej, ügyes, stb, hanem ingyenélő szaralak vagy, aki a fizető utasokkal baszik ki.

the sandwich maker 2011.08.09. 19:20:20

@pimpusek: komolyan, esküszöm elgondolkodtam, hogy elmegyek alkalmi munkás "interpreternek" a bkv-hoz... :D bár gondolom csak a rokon kölköket veszik fel.

pimpusek 2011.08.09. 19:23:54

@Csehszlovák Kém: "Csak, h biztosan megérted: ha nem veszel jegyet, nincs érvényes bérleted és lógsz, akkor te nem jófej, ügyes, stb, hanem ingyenélő szaralak vagy, aki a fizető utasokkal baszik ki."
Ehhez legalább húsz év kell, hogy ezt mindenki felfogja.

igazságos 2011.08.09. 19:29:59

@pimpusek: az biztos. Viszont az ellenőr meg nem tehet megjegyzéseket, durva sértegetéseket, pláne nem bökdöshet, tapogathat, hátbaverhet.

Akkor sem, ha a posztoló netán sértegeti őket, mert neki jogai vannak.

pimpusek 2011.08.09. 19:33:27

@igazságos: Jogai. Stimmel, ha van érvényes jegye, bérlete. Az adott esetben nem volt. (Nem volt nála, ua.)

Megdobbent 2011.08.09. 19:36:18

De hogy ilyenkor, a mai vilagban miert nem keszit a sok bator utas 200 videot, azt nem tudom. Nem vagyok egy igazsagoszto izomtibor, de ha azt latnam, hogy falkaban gyalaznak egy holgyet ezek a tajtparasztok, mar inditom is a videot, aztan odaslattyogok es megkerdezem mi a szitu. Ha elhajtanak, mar hivom is a zsarukat, addig is tolom a bizonyitekot egy szerverre. Egyszer egy angol part menekitettem ki ket bkv-s zseni ertetlenkedo lehuzasi akciojabol, maskor berletet vettem kulfoldinek. Nem olyan nehez ez, de a mi fajtank nagy resze mar elhagyta ezt a remek orszagot :>

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.09. 19:37:16

@pimpusek: Várjál, várjál, várjál, még 20 év év? :) Nálam 1990 óta 20 év letelt, a 21-ben járunk és egyre csak szarabb minden. Pedig 1990-ben arra gondoltam, hogy legalább jegyet megtanulunk lyukasztani :))) Vagy nem hugyozunk a házfalakra, vagy, h nem poén a graffiti a belvárosban. Vagy, h nem gyújtunk rá cigire stadionban, aluljáróban, tömegközlekedési megállóban. Nem köpünk az utcára. Vagy egy melegtüntetés vagy menóra állítás nulla pont nulla téma lesz Magyarországon. Vagy lesznek működő szakszervezetek és pártrendszer Magyarországon. Nyitott, pörgő gazdaságunk és a szociális érzékenységünk segíteni a szociálisan rászorultaknak. Na jó, ez most már messzire ment, gyorsan abbahagyom, bár már felbaszódtam... :)

Megdobbent 2011.08.09. 19:39:11

Jah a kokemeny kulfoldhoz. Olaszorszagban sumakoltam a jeggyel, jott az ellenor, mondtam nincs, se penz, se jegy. Es nem, nem bilincselt oda semmihez, mi tobb, a foldre sem tepert, hanem szepen, kulturaltan elkisert egy atm-hez, mondta mennyi az annyi, kapott annyit, es mentunk a dolgunkra. Meghogy foldreteper, agyonlo, felnegyel, felakaszt, meglincsel. Hagyjuk mar a bullshitet.

Píter 2011.08.09. 19:41:20

Persze az ismerősömet ráért elkísérni a legközelebbi ATM-ig egy ilyen mocskos féreg, hogy 3000-ért cserébe eltekintsen büntetéstől!

A hölgyeknek egyébként igaza van, de mivel ott azonnal nem hívtak rendőrt vagy nem mentek el a legközelebbi kapitányságra feljelentést tenni, szerintem bottal üthetik a retkek nyomát. (hány napig lehet egy ilyen eset után feljelentést tenni, vki nem tudja esetleg?)

+1 Innen csókoltatom azt a marhát aki kitalálta, hogy az éves bérlet 12 darabból álljon!? A világ összes nagyvárosában az éves bérlet 1 db jegyet, mágneskártyát, chipkártyát stb-t jelent, nem 12 dbot. Vicc kategória!

++1 Ja és vezessék be a RFID-s kártyákat, akkor nem lesz ilyen gond, mert a hölgy a metróba sem jutna be érvénytelen bérlettel.

+++1 Bkv-t felszántani, helyét sóval behinteni.

pimpusek 2011.08.09. 19:43:13

@Píter: +++1 Bkv-t felszántani, helyét sóval behinteni.
Kérünk javaslatot helyette.

igazságos 2011.08.09. 19:43:20

@Píter: akkor még olcsón megúszta, örüljön neki. Fizethetett volna 6000-et is. Ha diák, akkor meg 4000-et.

Píter 2011.08.09. 19:46:35

@pimpusek: Javaslatot is tettem: ,,++1 Ja és vezessék be a RFID-s kártyákat, akkor nem lesz ilyen gond, mert a hölgy a metróba sem jutna be érvénytelen bérlettel."

pimpusek 2011.08.09. 19:46:42

@Csehszlovák Kém: Régen azt mondták: az idő mindent megold. Nem igaz. Lehet, hogy a húsz év - amit mondtam -, több lesz. Amíg nincs rend a fejekben, nincs a társadalomban sem. S remény sincs nagyon...

asf123asd 2011.08.09. 19:49:23

az emberekkel egyenruhában nagyon sok dolgot meg lehet csinálni.lehet ez még az átkos egyik öröksége.

csak tanácsként(gondolom már ezren leírták): ellenőrrel nem állunk le beszélgetni.még ha van érvényes jegyünk akkor sem.

pimpusek 2011.08.09. 19:51:40

@Píter: Komolyan gondolod, hogy amíg a rengeteg roncs busszal küzd a BKV, majd bevezet valami csúcstechnikát?

Silent Bob 2011.08.09. 19:56:14

@ZBR:
Ne legyél már ennyire fogyatékos! Ha az utastól elvárod, hogy szabályosan viselkedjen, akkor az orkoktól miért nem? Lehet lobbizni, hogy legyen joguk elfogni, de amíg nincs, addig kuss. Jelenleg ahhoz van joguk, hogy kizárjanak az utazásból és udvariasan elköszönjenek.

besz@rtam bronz 2011.08.09. 19:58:54

@pimpusek: Oh boy...
Meghallgatni? De. És egy ilyen esetben azt úgy kéne, hogy hívják: kihalgatás. Lehet elmondani a másvéleményt a kihallgatóban, majd később a bíróságon.

A jogokról: Mi a f@sz??? Tehát szerinted akinek nincs jegye azt akár megis ölhetik? Nincsenek jogai? WTF?! Jogai mindenkinek vannak, még egy bűnözőnek is. Egy tanulatlan, IQ 90-es "trollenőr" pedig ezeket csak akkor próbálhatja csorbítani, ha vállalja a következményeket. Ezt nehéz felfogni? Ehhez több kell mint húsz év?
Az a "nem volt nála" pedig távolról sem "ua". Hogy a p!csába lenne "ua"? Ki a F@SZT érdekel, ha FIZETETT ÉRTE?! Tényleg ennyire kicsavarodott az igazságérzeted?

Anatómus 2011.08.09. 19:59:20

Nagy marhaság, hogy az ellenőrzés tekintetében is a franciákhoz, németekhez és szlovákokhoz (meg a többihez) képest még mindig el vagyunk maradva, de valószínűleg így jó nekünk. A dicső magyarok által még mindig mélyen lenézett oroszoknak is megmaradtak a kapuik, csak éppen digitális jegyekkel nyílnak, hiába, nem fogjuk belátni, hogy nagy marhaság volt a szabadság szimbólumaként leszerelni itt a "szovjet" kapukat.
Nagy marhaság, hogy az éves bérlet 12 részből áll, nem hihető, hogy oldalszámra fizetnének, mint a Sanomás női szakirodalom íróit... vagy talán a nyomdász kedvéért kell még itt tartani??
Mindazonáltal nem szép dolog a kiabálás, erőszak stb... DE ugyanennyire felelőtlen dolog a bliccelés, és nem lehet az ember feledékeny, és arra hivatkozni, hogy eddig (diákkorában)a következő hó 5-ig volt érvényes a havibérlet.
Egyébként ez jó régen volt, mert már legalább 4 éve csak 30 napos (havi)bérletet lehet váltani itt a link index.hu/belfold/budapest/telapo5460/ és a másik a jelen szabályozásról : www.bkv.hu/hu/ketheti_es_havi_berletek/havi_budapest_berlet

Mit csinált posztolónk eközben??

pimpusek 2011.08.09. 20:02:53

@Silent Bob: Remélem, hogy a te munkáltatód, ügyfeled, vevőd - tetszés szerint -, az általad nyújtott munkavégzés után is udvariasan elköszön. Mert, hogy joga van hozzá. Neked meg jogod van perelni.

Silent Bob 2011.08.09. 20:07:39

@pimpusek: Képzeld, előfordult már, hogy egy ügyfelünk nem fizetett. Az ügyvédünk bíróságra ment, elintézett egy inkasszót és behajtottuk.
Nem mentünk el hozzá, nem rúgtuk rá az ajtót, nem tartottuk fogva.
Sőt, olyan is volt már, hogy késve kaptam fizetést, de nem vertem meg a főnökömet.
Mondjuk nem a BKV-nál dolgozom.

pimpusek 2011.08.09. 20:09:58

@besz@rtam bronz: Persze, hogy vannak jogai. S kötelezettségei is. Lehet, hogy kicsavarodott az igazságérzetem, de veled meg nincs miről vitatkozni, mert fordítva ülsz a lovon. Még egyszer: hozd már ki a tizenkét doboz sörödet a CBA-ból, ha otthon van a pénzed, bankkártyád.

Silent Bob 2011.08.09. 20:10:37

@pimpusek: Ja és nem 300 forintról volt szó.

qrisz 2011.08.09. 20:10:44

Bezzeg Lákátos Kolompár 120 kilós 28 éves rokkantnyugdíjashoz és népes famíliájához nem mennek oda, úgy tesznek mintha nem vennék észre.
Ez a kettős mérce demszki és tarlósgrádbasn. Ők alanyi jogon ingyen utaznak.
Remérem az összes ilyen ellenőr áttétes rákos és ez már csak a gyógyíthatatlan stádiumban derül ki. tolvaj zsidrák nokia dobozos bkv, a böllérseggű jóváhagyót, meg a 100 millás bkv-s anyadisznó eleonórát kiengedték az előzeteseből, dübörög az elszámoltatás tarlósnál is. Persze aki demszkit rendes embernek tartja... színvonal az van.

Silent Bob 2011.08.09. 20:11:56

@pimpusek: Ha a CBA-ban a kasszánál kiderül, hogy nincs nálam pénz, hazaengednek.

pimpusek 2011.08.09. 20:11:58

@Silent Bob: "Egy ügyfelünk nem fizetett."
A BKV-nál naponta több ezer nem fizet. Más kategória.

Silent Bob 2011.08.09. 20:13:37

@pimpusek: Ne terelj. A BKV-nak több száz embere csak azzal foglalkozik, hogy ezt megakadályozza. Akkor is jogszerűen kell eljárniuk.

pimpusek 2011.08.09. 20:13:40

@Silent Bob: De nem is viszed el a sört. :-))

pimpusek 2011.08.09. 20:16:02

@Silent Bob: Az utasnak meg jegyet kell venni. Úgy jogszerű a szerződés a két fél között.

qrisz 2011.08.09. 20:17:22

@josef josefa: Igazad van! azokkal nem nagy a pofájuk! a cigány randalírozik mindenhol, tőlük nem kérik a bérletet. A hülyemagyar fizessen! ez megy a vonaton is. de ekkor nem visítoznak a jogvédők az újlipótvárosi kávéházakban moralizálva.

Silent Bob 2011.08.09. 20:17:25

@pimpusek: Ők meg tudják oldani, hogy ne tudjam kivinni. A BKV oldja meg, hogy ne tudjon felszállni, akinek nincs jegye. Pont az ilyenek miatt, akik megveszik egy évre előre (most tekintsünk el attól a lehetőségtől, hogy kamuzott a csaj) és mégis ilyen helyzetbe kerülnek. Ha a bejáratnál nem engedte volna be a kapu, akkor szépen hazaballag a bérletéért, vagy vesz egy jegyet és nincs post. Külföldön valahogy ez is megy, nem csak a műanyagbilincs. ;)

Silent Bob 2011.08.09. 20:19:11

@pimpusek: Ne keverjünk egy polgári szerződést (jegyvásárlás - utazás) a btk-val. (Garázdaság, személyi szabadság korlátozása, stb.) Nem ugyanaz a kategória.

qrisz 2011.08.09. 20:24:51

@Csehszlovák Kém: Ne ítélj ,hogy ne ítéltess! Volt érvényes bérlete ugye? volt. akkor talán nem kéne szaralaknak nevezni. Nevezd szaralaknak a vandál ,jegynélkül utazó cigókat ,meg a szombat esti "fiatalokat" a vodkásüveggel a kezükben , a legmenőbb cuccokban apucitól-anyucitól , csak éppen jegyet nem vesznek. meg a mosdatlan csövest aki az ülés alá hány és bűzlik tőle az egész kocsi.

pimpusek 2011.08.09. 20:25:17

@Silent Bob: Külföldön sok minden megy, ami itthon nem. Ezért írtam, hogy amíg a fejekben nincs rend, addig ne számítsunk semmi jóra. Ha elfogadom, hogy én a munkámért pénzt kapok, akkor minden szolgáltatásért - a BKV-ért is -, nekem is fizetnem kell, mint ahogy fizetek a netért, a telefonért stb.
Azt mondják, Németország sok részén a tömegközlekedésben egymásnak mutatják be a bérletüket az utasok.
Na, ehhez kell legalább húsz év.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.09. 20:27:57

@besz@rtam bronz:
Jogában áll használni a BKV-t minden utasnak érvényes jeggyel vagy nála lévő érvényes bérlettel.

Az ellenőrnk jogában áll ellenőrizni, h megfelel-e az utas ezeknek a feltételeknek.

Miután kiderül, h nem felel meg az utas a követelményeknek, a szarházi, ingyenélő utas egyet tehet: kussol és vállalja a következményeket.

Apró, de fontos részlet követkzik, ami elkerülte a figyelmed. Nem az ellenőr, de az "ártatlan" állítólag több nyelven beszélő - még nagyobb szégyen - utas volt az "ork" először, hiszen megpróbálta a büntetést kikerülni.

Egy példa: ha te elmész sörözni és mondjuk a hat fős társaságból "elfelejt" fizet vki, nem baszódsz fel? Dehogynem. Aztán ha lapít, vagy nem jön ki sehogy a szla, összedobjátok, tehát a büdzsédből plusz pénzt fizetsz be olyanért, amit nem is ittál meg.

Namost a 20 évről te ne nagyon beszélj, mert rólad süt épp az a tudatlanság, amivel itt pimusek kijött, te és a hozzád hasonlók vagytok az élő példája annak, hogy nem fogod fel: a fizető utasokkal basztok ki és nem a bkv-val.

Te mit tettél volna az ellenőr helyében, ha egy utas így trollkodik, és meg akar lógni a fizetés alól? Az ellenőrök viselkedését sajnos csak az egyik és igencsak érintett oldalról hallottuk, de ha történetesen így is történt, akkor ki kell vizsgálni és a túlkapásaikat megbüntetni.

Denehogymár itt úgy nézzen ki a dal, hogy szegény utas, bántják itt ezek a gonosz ellenőrök. Az utas orkodott elsőre - posztja tanulmány - erre megkapta azt, ami jár. Korábban írtam: van olyan szarban már az ország, h már nem finnyáskodhadsz. Esély megvolt rá, viszont jegyet 1990 óta nem lyukasztotok úgy, ahogy a rendszer elbírná, dolgozd ezt fel.

Silent Bob 2011.08.09. 20:30:38

@pimpusek: Külföldön sem maguktól lettek jó fejek az emberek. Szigorú szabályok vannak, amiket KÖVETKEZETESEN betartanak és betartatnak MINDKÉT oldalon.
Aztán ez egy idő után természetessé válik.

Simet 2011.08.09. 20:30:47

Egy pár évvel ezelőtt a tanuló lányomat büntették meg.Neki is éves bérlete volt, de egy szelvényes. Otthon felejtette...
Jogos volt az ellenőrzés, de én azt kifogásoltam, hogy egy gyerek ugye feledékeny, éves bérlete volt, amit nem vehettünk meg neki a bírságolás után.
Miért kell x ezer forintot fizetni egy feledékenységért? Nem az lenne az igazságos, hogy bemutatom az éves bérletet és törlik a büntetést?
Szerintük nem. Szerintem igen.
Szerintetek?

Csak Norris 2011.08.09. 20:31:47

Tisztelt barmok, akik a csajt fikázzák, kérem elolvasni:
www.bkv.hu/hu/potdij/mit_tehetek_ha_

Innen kiderül hogy 2000Ft-mellett be lehet mutatni utólag a bérletet. Tehát semmi szükség lökdösődésre meg a magasabb büntetésre, ha tényleg otthon hagyta.

Csak a fikázás megy, az utánaolvasás nem mi? Múúúúúú....

pimpusek 2011.08.09. 20:32:50

@Silent Bob: Igen. Itt meg nem tart be senki semmilyen szabályt. Most már több mint húsz éve.

Silent Bob 2011.08.09. 20:36:49

@pimpusek: Ezzel nem sok újat mondtál.

qrisz 2011.08.09. 20:37:22

@Csehszlovák Kém: Te jó ávós is lennél, lehet hogy a papa manikűrözött az Andrássy 60-ban,.netán recsken? Az imádott cigányaidat tanítsd meg jegyet venni. te nem-rasszista.

pimpusek 2011.08.09. 20:37:45

@Csehszlovák Kém: Kösz. Mintha én írtam volna. :-)

qrisz 2011.08.09. 20:39:18

@Desmond77: Nem értenek hozzá a sz.ar provokátorok csak belerúgni a mások magyar emberbe ahhoz értenek. Biztos a bkv pénzkitalicskázás nem zavarta őket. de ezek nem is magyarok.

pimpusek 2011.08.09. 20:40:14

@Silent Bob: Tudom. Ezért kéne változtatni, vagy nem?

Nevem Earl 2011.08.09. 20:43:25

Nem tudom, írta-e már valaki, de a BKV meglepően korrekten és hatékonyan, 30 napon belül kivizsgálja az összes bejelentést, többször tapasztaltam már. Ezeket a csávókat úgy rúgják ki, hogy lábuk nem éri a földet.

reunalla 2011.08.09. 20:44:48

hát nem tudom, de ha engem fogdos valaki, akkor 1) tökön rúgom, 2) a kolléganőm nem bérletért, hanem rendőrért rohan

amúgy meg miért nem hagytad, hogy írjon egy rohadt büntetést és 200 Ft-ért bemutatod az Akácfa utcában az érvényes bérletedet és kész

pimpusek 2011.08.09. 20:47:42

@qrisz: Ez nagyon csúnya volt. Ha tudod, miről beszélsz - kétlem -, akkor kímélj meg minket ettől. Előre is köszönöm.

Silent Bob 2011.08.09. 20:48:57

@pimpusek: Így van. De ez csak úgy működik, hogy azok tartják be a szabályokat leginkább, akik betartatják őket.
Jelen esetben pl. az orkok szabályosan járnak el, ahogy a törvény és a BKV üzletszabályzata meghatározza, hogy mit tehetnek a bliccelővel szemben.
Hosszú távon ez csak úgy működik, hogy ha a rendszer minimális lehetőséget ad a csalásra. Pl. beléptetőkapuk.
Emellett persze nem lenne rossz kialakítani egy normális tarifarendszert, mert a mostani azoknak kedvez akik, orrba-szájba utaznak mindennel, a többiek pedig ezt fizetik meg. Zóna, járműdifferenciált bérlet, ilyenek. Meg lehetne ezt csinálni, csak akarni kéne.

Etniez 2011.08.09. 20:53:02

@Csehszlovák Kém: Majd felemelem neked a víznek literjét 1000 Forintra és nézem ahogy vagy odaadod az összes pénzed vagy szomjan döglesz...
Nagyon okos vagy, de az emberek nagy része szegény és a bkv bérlet elviszi a bérük jó részét. Ebben az esetben pont nem, de ne okoskodjál már...

pimpusek 2011.08.09. 20:54:59

@Silent Bob: Igazad van, de egy demokratikus társadalom alapvetően - jobb helyeken -, az egyén felelősségérzetéből is működik. (Nem azért veszek jegyet, mert megbüntetnek. Nem azért megyek lakott területen 50-nel, mert megbüntet a rendőr, hanem mert lehet, hogy így kivédhetek egy balesetet. Stb.)
Tudod, azt mondják: nem lehet minden ember mellé rendőrt állítani. A kulturáltabb országokban nem is kell...

Silent Bob 2011.08.09. 20:59:38

@pimpusek: Ezt magyarázom, hogy a kulturált helyek nem maguktól lettek kulturáltak, hanem keményen és következetesen (és ezen van a hangsúly) ránevelték őket. Aztán ha már a harmadik generáció ebben nő fel, akkor persze, megy magától is.
De nézd meg Londont. Egy darabig működött, csak odakerült egy csomó ember, akik nem ebben nőttek fel és robbant a bomba.

Don Quixote de la Ferko 2011.08.09. 21:00:39

@pimpusek:

Már miért ne vezetne be csúcstechnológiát?

2009 telén volt olyan nap, hogy százával döglöttek be a buszok.
2010 telének jóval hidegebb napjain ezeknek a buszoknak már semmi bajuk nem volt.

Semmi gond a buszokkal, mindenki happy, lehet RFID-t telepíteni.

pimpusek 2011.08.09. 21:00:47

@Etniez: Ha felemeled a víznek literjét 1000 forintra nem csak a Csehszlovák Kém hal szomjan. Talán én is. Meg te is.

Silent Bob 2011.08.09. 21:01:06

De az úgy nem működik, hogy valakin számon kérem a szabály betartását és eközben állat módjára lerohanom és megalázom, mert abból nem tanul.

Don Quixote de la Ferko 2011.08.09. 21:04:15

@Silent Bob:
Abból valóban nem tanult, de amit itt is kapott, az már talán elég lesz.

Silent Bob 2011.08.09. 21:06:58

@luciferko:
Az én szememben még mindig ő van erkölcsi fölényben.
Mellesleg kíváncsi lennék, hogy az itteni szemforgatók közül kinek eredeti a Windowsa, hányan nem kérnek/adnak számlát, nem adják meg az elsőbbséget, stb. Ez a lány csak otthon hagyta az előre megvett éves bérletének egy szelvényét.

pimpusek 2011.08.09. 21:10:46

Sok mindenben egy véleményen vagyunk. Tegyük fel - nem biztos, hogy igaz -, a leírt történet nem teljesen így történt.
Sosem tudjuk meg.

Etniez 2011.08.09. 21:11:19

@pimpusek: Ja, fizetjük EU egyik legdrágább bérletét és használjuk a legrosszabb járműveit.
Kém Úr meg okoskodik fizetési kötelezettségről. Akkor, amikor az emberek nagy része nyögi a lakáshitelét. Tudtad, hogy az emberek 60%-a idén nem is ment nyaralni?

pimpusek 2011.08.09. 21:15:21

@Etniez: A legdrágább bérlet talán abból fakad, hogy az utasok nagy része bliccel.

Silent Bob 2011.08.09. 21:18:16

@pimpusek: Aha, nem a nokiás dobozokból.

pimpusek 2011.08.09. 21:21:13

@Silent Bob: Egy picit számolj. Mennyi volt a Nokiás dobozban? S mennyi lehet, ha egy nap, mondjuk 2 ezer ember - ennél biztos több -, nem vesz jegyet? Mennyi is az egy hónapban?
Könnyű mindent másra fogni.

Etniez 2011.08.09. 21:21:56

@pimpusek: Nem, a drágább bérlet abból fakad, hogy a budapesti önkormányzat nem állja a bkv működésének 30%-át már húsz éve, mint ahogy minden általatok nagyon tisztelt államok városai teszik.
Ennek a következménye a kurva nagy hitelállomány, az elavult buszok és a drága bérlet. Na meg az Mszp használta kifizetőhelynek a céget, az vajon mennyibe kerülhetett.

Most 6000 Forintos bérlet lenne reális. De ez egy másik kérdés, hagyjuk. Ez azoknak szól, akik most nagy moralizálásban vannak és tízszer gazdagabb országokhoz mérnek minket..

pimpusek 2011.08.09. 21:26:46

@Etniez: Csak egyet kérek. Számolj utána az előző hozzászólásomnak.
A buszok meg azért vannak ilyen állapotban, mert a 4-es metró vitt el minden pénzt.

Silent Bob 2011.08.09. 21:27:50

@pimpusek: Ha 2000 ember nem vesz jegyet (mondjuk naponta kétszer) az egy hónapban 1.280.000 ft. Az egy évben 15.360.000 Ft. Szerintem a nokiás dobozokban kicsit több volt. :)
(Mellesleg a BKV valami évi 10 milliárdos kiesésről beszél a bliccelők miatt. Ezt vajon hogyan számolták ki?) Ennek a többszörösét kapják meg minden évben "gyorssegély" formájában, az amúgy is megkapott adóforintokon felül. Az a pénz hol van?

Silent Bob 2011.08.09. 21:30:02

@Silent Bob: Természetesen naponta 1.280.000 kicsit már fáradt vagyok. A számításoddal az még mindig csak 432 misi évente.

elmoro 2011.08.09. 21:33:08

zbr@ZBR: szomorúan látom, hogy nem értelmi korlátozottság akadályozza a párbeszéd értelmes folyását. te és a hasonlók, akik mariannt szúrjátok le, és megpróbáljátok a szabályok be nem tartása miatt hibásnak beállítani, nyilván a saját frusztrációitok miatt ítéltek így. nyilván nem vagytok ostobák, akik nem veszik észre, hogy ez esetben mi a nagyobb baj. (továbbá a kifogásod, hogy "miért nem ismeri be, hogy hibázott", nem áll meg, mert de, beismerte.)vagyis pontosan látjátok és tudjátok - és ha veletek esne meg, akkor ti sem úgy látnátok, ahogy most - hogy az orkok viselkedésére lenne nem magyarázat még az sem, ha semmi nem lett volna nála. de szándékosan nem veszitek figyelembe, hogy mi az igazi kérdés, és lovagoltok azon - mellesleg szintén hibás vonal mentén - hogy ha az utas hibázik, vessen magára. rossz gondolatmenet, valami nagyon régimódi, hatalmi-tekintélyelvű, ostoba felsőbbrendűségre világít rá, és arra, hogy szeretnétek - legalább vélemény szinten - ha nektek is lenne ilyen hatalmatok. hát nincs. szerencsére. viszont megmutatjátok magatokat. az felénk nem jó. rossz fényben tűntök fel. jó ez abban a tekintetben, hogy magatok is láthatnátok magatokat, ez esetben lehetne elborzadni, és változtatni, a végén öntudatosabb - mert amit eddig mutattatok, az nem öntudat, csak azt hiszitek, hogy az - elégedettebb emberek lehetnétek. szóval ha hozzá akarsz szólni, konstruktívan, mindent tekintetbe véve tedd, ne a saját megdicsőülésedre utazz. mutatom:
bérletet nem elvinni hiba. (hogy miért nincs ott, az mindegy.) utas elismerte. megoldást is javasolt. hibásat. nem elfogadható. javasolni kell mást. több alternatíva van, az utas választhat, amit választ, ellenőrnek el kell fogadnia. amennyiben nem választ, lehetőségtől függően lehet rendőrt hívni, vagy jó sétálást kívánva leszállítani a járműről. teljesen mindegy, hogy az utas kekeckedik-e, vagy együttműködik, ez az eljárásrend, nekik ezt kell betartaniuk. viszont: nem megengedhető az ilyen magatartás, még egyszer felhívom a figyelmed, bármi az utas hibája. nem beszélhet így egy ellenőr, nem alkalmazhat erőszakot, nem élhet vissza a testi erőfölényével, nem szorongathat, nem tapizhat szexuális hátsó szándékkal ésatöbbi. akkor sem, ha az utas k.anyázná, ésatöbbi. érted?! nem teheti, mert nem magánember. egy nem természetes személyt, egy céget képvisel. a cég fölényét akkor őrzi meg, ha minden körülmények között semleges marad. felfogtad?

hogy más helyzeten keresztül világítsam meg:

ha téged bántalmaznak az utcán, és kifosztanak, nem mondom neked, hogy miért vettél fel arany doxát. hanem melléd állok. akkor is, ha előtte beszóltál a későbbi bántalmazónak. vagy bringával nekimentél a kocsijának. vagyis elkövettél egy kisebb hibát, amire nem megfelelően reagáltak. teccik érteni végre? na ez is (marianné) egy ilyen helyzet, és ha nem tűnt volna fel, nagyon antipatikus az effajta hozzáállás, amit itt izomból nyomsz. csak észrevetted már a többi neked (meg a tehénnek és a többi fafejűnek) címzett hozzászólásból! az szintén nem szimpatikus, hogy úgy teszel, mintha nem értenéd az alapfelállást, ráadásul ezzel hülyét csinálsz magadból. szóval ébresztő! és üdv!

pimpusek 2011.08.09. 21:36:07

@Silent Bob: Én mondjuk, évi 460 millió körül számoltam, de azért valljuk be, ez jelentős összeg. Ez a bliccelők által okozott kár. Sok.

Silent Bob 2011.08.09. 21:37:37

@pimpusek: Egyedül Szilágyiné Eleonóra többet lopott el. :) Miről beszélünk?
És a lebukottak csak a jéghegy csúcsa.

pimpusek 2011.08.09. 21:40:10

@Silent Bob: Most ez hivatkozás arra, hogy blicceljünk elvtársak, vagy mire gondolsz? Korrupció van máshol is.

England win The Ashes! 2011.08.09. 21:41:04

@Silent Bob: elfelejtetted még cca. 30-cal szorozni a számot. 2000*320*2 = 1 280 000 Ft. Ez egynapi kiesés. Egy év alatt ezek szerint 467,2 millió. És akkor marha jóindulatúak voltunk, mert nem hiszem, hogy naponta átlagosan csak kétezer utas bliccel.

pimpusek 2011.08.09. 21:42:02

@elmoro: Kár volt lestrapálnod a klaviatúrát.

Perillustris 2011.08.09. 21:42:51

@pimpusek: "Szeretném", ha így lenne, de a BKV esetében szerintem korántsem ilyen egyértelmű a helyzet.

Silent Bob 2011.08.09. 21:45:13

@pimpusek: Nem, csak szeretném benned eloszlatni azt a tévhitet, hogy a bliccelők miatt ilyen drága a bérlet, mert ez nem igaz. :)
Innen indult ez a szál. Mellesleg ha olcsóbb (ésszerűbb) lenne a bérlet, sokkal kevesebben bliccelnének. Mellesleg én is felháborítónak tartom, hogy én, aki az 1-es villamost használom 99%-ban (már amikor nem bringázok)ugyanannyit fizetek mint az, aki békásról megy a 16-ba 8 átszállással. Zóna kell és differenciált jegy. Ez még sok pénzbe se kerülne, csak ki kell dolgozni egy ésszerű rendszert. Vajon miért nem teszik?

uruk.hai 2011.08.09. 21:45:25

@Asztalos Gábor 2: "Normális országban nem a csőcseléket alkalmazzák bkv ellenőrnek."
Ja! Csak ez egy nem normális ország.
Ennyi pénzért, ilyen alacsony társadalmi megítélés mellett azon csodálkozom, hogy találnak a feladatra egyáltalán valakit.
Lesújtó véleményed a "a szarházi bűnöző ellenőrférgekről" akkor lenne mérvadó, ha magad is beállnál soraikba (legalább egy időre),hogy példát mutass nekik türelemből és megértésből. Aztán ha a századik - minden jóindulatod és kedvességed ellenére - téged hülyének néző utas után is őszinte a mosolyod, akkor majd adok az ellenőrökről alkotott véleményedre.

uruk.hai 2011.08.09. 21:47:16

Egyébként sok igazság van abban , amit a BKV -ról mondasz, csak a stílus...
Ennyire haragszol? Haragudni az a legkönnyebb. Figyelj!
Írod, hogy kerékpárral is közlekedsz.
Én a kerékpárosokat csak CMT -nek (Critical Mass Terrorist) nevezem, mert egyszer egy ilyen gyűlésük idején vagy húszan leszorítottak a *járdáról* ! Egy másik alkalommal az egyikük jobbról(!) előzte a buszt, amin utaztam, ráadásul így beszorult a parkoló autók és a busz közé! A buszvezető, hogy elkerülje a kivasalását befékezett, mire mi utasok kicsi a rakást játszottunk... A sofőr nem állta meg szó nélkül, erre válaszul magasba emelvén középső ujját innen kezdve a busz előtt tekert olyan lassan, ahogy csak tudott! Ezt végig a Karinthy utcán! A végállomáshoz érve persze nem várta meg, hogy megköszönjük neki kedvességét... Hát ennyit a a szarházi bűnöző velocipédhuszárokról.

elmoro 2011.08.09. 21:53:31

@Csehszlovák Kém: neked is ajánlom figyelmedbe. amit zbr-nek írtam, hasonló eet, hasonló gondokkal (pszichésekkel, elnyomottsággal, frusztrációval, megnyomorítottsággal, stb) küzdhetsz, csak nem tudod. érdemes lenne utána járni. jobb életed lehetne, ha eljutnál a tisztán lát állapotba.

és csak hogy tényszerű is legyek, de van olyan, amikor az ellenőrt gyakorlatilag semmi nem érdekli. debreceni villamoson szálltam fel. mögöttem agy pocakos pasi nyomakodik, lökdös a belével. én kértem elnézést, majd a vezetőnél vettem egy jegyet. elndultam befelé, beljebb volt a gép. bőrönd, utazóközönség, próbálkozom haladni, sikerül. nyomakodó ugrik, elém. "kérem a jegyet ellenőrzésre!" jé, ellenőr volt! látta, hogy ott, és akkor vettem a jegyemet, és hogy huzakodtam, préselődtem befelé kezelni azt. szándékosan megakadályozta, hogy megbüntethessen. ehhez mit szólsz, okos-szabályos-rendes ember? ja és jóindulatú, körültekintő, józanul mérlegelő, igazságos-e is vagyol, ugye?

Etniez 2011.08.09. 21:55:24

@Dr Jozef Vengloš: Ja, csak ne Eu legdrágább jegyével számoljál már...

pimpusek 2011.08.09. 21:55:32

@Silent Bob: Azért nem teszik, mert örülnek, hogy nap mint nap ki tudják állítani a buszokat. A járműpark katasztrófális állapotban van.

Silent Bob 2011.08.09. 21:58:23

@pimpusek:
Véletlenül sem azért, mert a zavarosban könnyebb halászni. :)
Amíg te azt hiszed, hogy a bliccelők miatt van évi több tízmilliárdos hiánya a BKV-nak, addig nem foglalkozol vele, hogy mennyit lopnak.

igazságos 2011.08.09. 22:00:07

@uruk.hai: ez nagyon igaz, azért meghallgatnék egy-két ellenőrt, az utastípusok viselkedéséről.

@pimpusek: Ne haragudj, de ez hülyeség. Ugyanis akkor is ennyi lenne a jegyár, ha nem bliccelnének, csak jobb azt mondani, hogy a hülye utas a hibás, kussoljon, nyelje be a jegyeket, mint azt mondani, hogy a BKV főnökök nyugdíjazására, meg sima 150 milliós lenyúlásai miatt nincs zsé. Tipikus másra kenni a hibát jobb, mint elismerni saját felelősségünket.

igazságos 2011.08.09. 22:01:19

@reunalla: 200? HOL ÉLSZ TE? 2000 FT, de biztos 1500 forinton felül van a bérletbemutatás.

England win The Ashes! 2011.08.09. 22:03:12

@Etniez: Mivel kellett volna? Nem 320 az ára?

England win The Ashes! 2011.08.09. 22:04:48

@Silent Bob: Bocsesz, mea culpa satöbbi, de mikor elkezdtem írni, még nem volt ott a kommented. Mindenesetre nem változtat a lényegen: sok a kieső zseton.

pimpusek 2011.08.09. 22:04:54

@igazságos: Hát pedig a dolog nem erről szól, de úgysem tudlak meggyőzni. Úgyhogy köszi a csevejt, jóccakát mindenkinek.

Silent Bob 2011.08.09. 22:05:50

@Dr Jozef Vengloš:
True, de szerintem nagyságrendekkel több folyik el máshol.

elmoro 2011.08.09. 22:09:39

@pimpusek: miért? :-) hát nem olvastad el? vagy utálsz? vagy mert zbr nem fogja érteni? nem vagyok se cinikus, sem ilyen pesszimista. nem az a fontos, hogy nyílt színen önkritikát gyakoroljon, és/vagy megalázottnak érezze magát. amit mond, nem számít. majd amit a kispárnán gondol, az. és ha csak kicsit is megingott, megérte. vagy nem gondolod? :-)

Kerti Fóka 2011.08.09. 22:22:48

@Gyugyo: A hülyeparaszt a stílusodból ítélve inkább te lehetsz... ha sikerült volna értelmezned a hozzászólásaimat, akkor leírtam hogy sajnos kb ez az orkok viselkedése és talán még ez a sztori sem ronthatja le jobban a róluk kialakított képet, mivel már igazán nincs hová... Ez a viselkedés senkivel szemben semmilyen szituban sem lenne megengedett... Én arra céloztam, hogy a kiscsaj sztorijából elég erősen kiolvasható egy - az orkok jóérzésére/figyelmetlenségére játszó - bliccelő pofára esése... Ennyi... Ha most ezt sem sikerül felfognod akkor tényleg nagyon sajnálom, hogy nem húzta le anyád rögtön a WC-t és megvárta amíg pislogsz...

Nash vs. Keynes 2011.08.09. 22:23:42

@Csehszlovák Kém: Fensőségesen kioktatsz valakit a jó modoról, miközben kilóg a szádból a kapanyél. A hölgy nem bliccelt, nem vitatta az intézkedés jogosságát. A trágár hangnemet fogdosást lökdösést kifogásolta.
nagyképű bunkó..

elmoro 2011.08.09. 22:30:44

@Dr Jozef Vengloš: ne a bliccelőkön rugózzatok már :-) amelyik boltban lehetőséget kínálnak a lopásra, ott lopnak, nemde? és ezen senki nincs fennakadva. védeni kell, amit védeni kell. csak nem ostobán. mielőtt bevezették a külsős biztonsági szolgálatok "ellenőri" tevékenységét, bkv-s és városatyai szinten "tanulmányútra" mentek több nyugat európai városba, hogy megnézzék, ott, ahol működik a dolog, hogyan csinálják. (csak csendben jegyzem meg, a mi pénzünkből, ugye) majd hazajöttek, és bevezették ezt az egyedülálló módszert. mióta is megy így? 5, vagy 6 éve? mennyi pénzt kifizettek a külsős biztonsági cégeknek ez idő alatt... abból simán megoldhatták volna a metró beléptető rendszert (minta, amit megtekintettek, minden ny eu-i nagyvárosban, ugye, plusz régen itt is ilyen volt). meg a buszos témát is. londonban miért életképes, hogy a buszvezetőtől veszek jegyet? pedig 10 milliós nagyváros. itt meg jutott ez a többnyire vérszomjas, komplexusos köcsögökkel teli szerencsétlenség, ami persze még mindig nem zárja ki a bliccelést. (mert kis odafigyeléssel az orkok mellett, illetve közreműködésével lehet bliccelni) szóval kérdem, hogy mi értelme ennek így, tudva, hogy a "veszteség" ha nem is redukálódott zéróra, de kisebb, és ez már elég igazolás egy ilyen velünk szemben végtelenül cinikus és ostoba rendszer kiépítésére. és akkor az egyéni, eseti vérlázító dolgokról nem is beszéltünk

uruk.hai 2011.08.09. 22:31:27

@Nash vs. Keynes: A hölgy UTÓLAG nem vitatta az intézkedés jogosságát. A helyszínen ki akart bújni a bérletbemutatás alól.
A trágár hangnemet fogdosást lökdösést én is kifogásolom.

uruk.hai 2011.08.09. 22:34:45

@elmoro: "amelyik boltban lehetőséget kínálnak a lopásra, ott lopnak, nemde? és ezen senki nincs fennakadva. "
De. Én.

Nash vs. Keynes 2011.08.09. 22:37:42

@uruk.hai: Ha jól értem nem is azt kínálták fel neki udvariasan, hogy akkor mutassa be másnap, hanem lökdösték trágárul ócsárolták. Pedig belefért volna az idejükbe a lépcsőn álldogálás közben. Nem tudok olyan viselkedést elképzelni egy utastól, ami indokolhatja a molesztálást. Legyen vele rendőr. De az ilyen inkább ipari áramot vezessen ne jegy ellenőrzést.

England win The Ashes! 2011.08.09. 22:40:12

@elmoro: "amelyik boltban lehetőséget kínálnak a lopásra, ott lopnak, nemde?"

Nem.

uruk.hai 2011.08.09. 22:43:06

A rendszer úgy rossz, ahogy van.
Beléptető kapukat minden METRO-állomásra!
(Az nem fogdos,nem lökdös.)
Első ajtós felszállást, ahol az megoldható. Természetesen a sofőrnél váltható jeggyel. (Ez a VOLÁN-nál ugye régen így működik. Más kérdés, hogy mikor egy időben velük voltam kénytelen utazni, rendszeresek voltak a késések. A Népligettől Pesterzsébetig már összeszedett negyed-órát. Mire Némedire értünk volt az húsz perc is. Ez nem zavarta abban, hogy félreálljon bérletet árulni. Az ÁFÁ-s számlákat kézzel töltögette... Beszélgetett... Érdekes,rajtam kívül senki nem volt ideges. )

uruk.hai 2011.08.09. 22:48:36

@Nash vs. Keynes: "Ezt ő elutasította, mondván, hogy neki most kell a bérlet és büntetéssel fenyegetőzött." Ez a "büntetéssel fenyegetőzés" lefordítva: Hölgyem! Érvényes szelvényét 8 napon belül az Akácfa utcában bemutathatja kezelési díj ellenében.
"Nem tudok olyan viselkedést elképzelni egy utastól, ami indokolhatja a molesztálást." - én sem, ebben teljesen egyetértünk. De tudod mit mondott Dr. House?

Nash vs. Keynes 2011.08.09. 22:53:05

@uruk.hai: remélem a BKV ellenőrökre értette.

ilyenkor azt a tesztet javaslom, hogy képzeld el, hogy a lányoddal történik mindez, és őt szívatja a te adódból szétlopott bkv. :)

uruk.hai 2011.08.09. 22:59:40

@Nash vs. Keynes: Nem. Mindenkire. Rám is. :-)

Ilyenkor azt a tesztet javaslom. hogy képzeld el, hogy a lányod BKV ellenőr, és nap mint nap ezrek nézik hülyének, szegény anyja meg egész nap csuklik... ;-)

_____________ 2011.08.09. 23:00:36

@Metál -e a bimetál?: De a faszukat beveszed az emnberszádba?

Nash vs. Keynes 2011.08.09. 23:03:35

e@uruk.hai: elképzeltem. Nem lennék boldog tőle, de ha oda sodorná a hivatástudat hát lelke rajta. Viszont ezt a szitut valszeg megoldotta volna úgy, hogy azt mondja, nem áll sajnos módjában itt várakozni amíg a hölgy visszatér. Az meg legyen a BKV problémája, hogy ne az ellenőrök akarják "fogva tartani" a bliccelő utasokat.

uruk.hai 2011.08.09. 23:12:45

@Nash vs. Keynes: Hivatástudat. Hm. Ellenőrnek lenni nem hinném, hogy hivatás (sokkal inkább szívatás :-DDD), még csak szakmának se mondanám. Olyan foglalkozás, vagy talán tevékenység kategória.
Ja kérem! A muszáj nagy úr. A számlák meg türelmetlen egy népség. Ezt el tudom képzelni, de hogy hivatásként tekintsen rá aki végzi... ez elborzaszt. :-) ("Már gyermekkoromban arra vágytam, hogy ellenőr legyek!" ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Jesszum pepi! Brrrrr..) A következő lépcsőfok meg a küldetéstudat lesz. :-D

ZBR 2011.08.09. 23:19:12

@elmoro:
"nem áll meg, mert de, beismerte"
Vagyis nem, mert akkor átnyújtotta volna a személyi igazolványát és kettő percen belül mindenki udvariasan búcsút intett volna a másiknak, senki nem ribancozott volna, anyázott volna, meg állt volna neki angolul és németül felváltva beszélni.

A biciklisként engem pépesítő autós nyelvére lefordítva ez nagyjából azt jelenti, hogy kis koccanás után közlöm az autóssal, hogy "te seggfej, az a sokszög alakú tábla, ami mellett eljöttem a cangával, azt jelenti, hogy elsőbbségem van". És emellett a véleményem mellett a folyamatos ütlegelés alatt is kitartok. Na, akkor már-már hasonló a szitu, mint Mariannál.

Nash vs. Keynes 2011.08.09. 23:20:52

@uruk.hai: no igen, a bkv ellenőrei is a buszok műszaki színvonalát hozzák. Ócskák mint a 20 éves ikaruszok, egyszerűek mint az 50-es években tervezett orosz metrókocsik és ráznak mint a troli. BKV-t ellenőréről. Remélem azért lesz folytatása a sztorinak bár eddig is volt már utasverés molesztálás de úgy tűnik nem tudtak hatásosan fellépni ellene. Azt hinné az ember, ha valaki odáig süllyed, hogy bkv ellenőrnek megy akkor igazán rászorul arra pénzre, és nem rúgatja ki magát.

uruk.hai 2011.08.09. 23:26:49

@Nash vs. Keynes: Ez azért ennél bonyolultabb.
Én a BKV-t nem értem, mert tényleg sok a konfliktus, és én nem hiszem, hogy meg mernék tenni ezeket a dolgokat az ellenőrök, ha nem lenne mögöttük támogatás.
Persze "hivatalosan" a BKV "vizet prédikál", aztán lehet elvárja, hogy ellenőrei "bort igyanak".

Nash vs. Keynes 2011.08.09. 23:33:25

@uruk.hai: elvileg nem lehet olyan nehéz az ilyen és ehhez hasonló estekre megtanítani őket hogyan kezeljék. Legalább 1 normális gyerekszobával rendelkező vezetőnek illene ilyenkor közbelépni, rendreutasítani az orkokat (bocs) elnézést kérni, és ha kell, akkor akár elnegedni a hölgyet, látva, hogy tényleg mitadisten éves bérlete van.

uruk.hai 2011.08.09. 23:53:32

@Nash vs. Keynes:
Gondolom a BKV-n belül a jegyellenőrzési osztály érdeke a minél nagyobb bevétel. Ez magyarázná az agresszív ellenőrökkel szembeni toleranciát a cég részéről (a gyakorlatban, mert ugye elméletben elítélik,de akkor hogy-hogy állandó problémát jelent? Miért nem javul a helyzet? Sőt!). Hogy a BKV magasabb szinten jobban járna, ha a róla kialakult összképet nem rontanák még ezzel is... Qui prodest? ahogy a rómaiak mondták. Kinek érdeke?

Jó Estét 2011.08.10. 00:12:39

bkv monnyon le, mindig csak kiccsajokkal kotekszenek. velem miernem kotekszenek sose?

Xezs 2011.08.10. 00:25:58

Az éves bérlet mindenképpen jobb, hogy 12 szelvényből áll, mert ha 1 szelvény lenne, akkor az azt jelentené, hogy januárban minden éves bérletes egy circa 120 ezer Ft-os papírlappal a zsebében mászkál. Az nem jó. Volt ilyenem, evett is a frász miatta. Jobb a 12-es.

A lányoknak abban nincs igazuk, hogy az előző havi bérletek megléve bizonyíték az aktuális havira is. El is adhatta az ehavit, ahogy szokták is sokan tenni (jó idő van, inkább bicikliznek, vagy autókáznak egy hónapot).

Rendőrt viszont mindenképp kellett volna hívni, bár ő azt tette volna, hogy felírja az adatokat, megvárja, míg az ellenőr kiállítja a büntit (hiszen a bünti jogos!) aztán mindenkit szélnek ereszt.

De a lökdösődés nem fér bele, elég nagy parasztság.

Bár megmondom őszintén szerintem a lányok is ludasak, nem vagyok meggyőződve arról, hgoy minden úgy történt itt, ahogy le van írva.

Etniez 2011.08.10. 06:39:58

@Dr Jozef Vengloš: Ja, ennél csak Londonban drágább a jegy.

Layosh 2011.08.10. 08:23:24

Perelni kell és kész.

elmoro 2011.08.10. 09:30:05

@uruk.hai: bocsánat, nem fogalmaztam egyértelműen, nem a lopás tényén nincs fennakadva senki, hanem hogy ez az összefüggés.különösen a bkv-nál. ha lehetővé teszik, mert olyan rendszert használnak, mindig lesz, aki bliccel, vagyis példánkban "lop" (mert ugye a bliccelés nem lopás). ha nem lenne rá lehetőség, nem bliccelnének.

mohopasi 2011.08.10. 09:31:49

Idióták... Aztán csodálkoznak, ha időnként jól pofán basszák őket. Igaz, azt általában tényleg bliccelők teszik.

elmoro 2011.08.10. 09:36:56

@Dr Jozef Vengloš: mutass olyat! :-) még ott is lopnak, ahol megpróbálják megakadályozni. a válaszod félreértést sejtet: mintha úgy értenéd, hogy azt írtam, mindenki lop, a mindenkiben te is benne vagy, és ez sértő számodra. de nem, nem ezt írtam, és ahol lehetővé teszik, ott se mindenki lop. de ahol lehetővé teszik, ott lopnak bizony. sokan. mert öntudat és a minőség ebben a vonatkozásban nem mindenkinél áll olyan szinten, mint nálad.

elmoro 2011.08.10. 10:05:35

@ZBR: ááá, próbálj meg lelépni a saját gondolkodásod vágányáról."akkor átadta volna" - te átadtad volna. ő nem, mert máshogy gondolkodik. (természetesen a te gondolkodásod szerint nem azért, mert máshogy gondolkodik, hanem mert bliccel. és akkor, ugye, viselje a következményeket.) nem voltunk ott, nem ismerjük a résztvevőket, az életkorukat, a testalkatukat,stb. mert máshogy gondolkodik egy 14 éves kajakozó, magabiztos fiú, máshogy egy ugyanolyan korú bizonytalan kamaszgyerek, vagy egy 17-20 közötti lány, aki még csak nem is bizonytalan, de mást gondol megoldásnak, mint egy érettebb ember, aki tudja, hogy alkalmazkodjon egy-egy rendszer működéséhez, vagy megint más egy idős ember, aki nem is biztos, hogy egyáltalán érti, vagy úgy érti, amit mondanak neki. és amit te mondasz, csak egy megoldás a sokból. egy gondolkodásmód egy megoldása. a történetből kiderül, hogy mariann nem állt ellen. az ő gondolkodása szerint miután nem volt nála az aktuális szelvény (hiba), de az éves bérlet körülményeiből kiderül, hogy a hiba formai, mert az éves bérletet meg kell venni ahhoz, hogy a szelvényeket bele lehessen tenni, és ez nála van, ergo nem akar büntetést fizetni (6000), mikor egyértelműen kiderül, hogy az elkövetett hiba nem azt jelenti, hogy bliccelt. erre a szervek nem megfelelően reagáltak. nna. ez a tényállás, és okoskodni azzal, hogy elkerülhette volna, ha betartja a szabályokat - az egy másik univerzum! nem az a kérdés, hogy mi lett volna ha, hanem hogy miért ennyire bunkók az ellenőrök, és miért kap ilyen munkát ilyen mentalitású ember, vagy miért nem tarják kordában az efféle öntudatlan, zavaros agyú, buta, primitív és erőszakos lényeket. akkor most elköszönök

elmoro 2011.08.10. 10:10:37

@uruk.hai: a bérletbemutatás nem büntetés! a "büntetéssel fenyegetőzött" az ez: nincs itt? fizessen 6000 forintot! na ez a büntetéssel fenyegetőzés, csak hogy tájékozott légy :-)

aaliquiss (törölt) 2011.08.10. 10:13:31

Már nem tudom, melyikőtök írta, hogy a gazdag fiatalok piával a kezükben, anyuci és/vagy apuci pénzével megtömve jegy/bérlet nélkül szállnak fel a járművekre egy átmulatott éjszaka után, és igen, sokan minősíthetetlenül viselkednek. Ez így van, sajnos. De! Amíg ott tartunk, hogy az a gyerek, akit a szülei egyházi iskolába iratnak, és 5000 Ft-tal mászkál nap nap után, mégis lop a közeli csokiboltban, és a kirakat előtt üvölti, hogy ma is milyen ügyes volt, és csak a csöndes megszégyenítés segít elmulasztani ezt a "kis defektet" nála (illetve még az 50 Ft-os nyalókának az árából is alkud - már amikor kifizeti), addig mit várunk?
Oda akarok kilyukadni, hogy a gazdagok (!) egy része (!) azt gondolja, megengedheti magának, hogy blicceljen. A szegénye(bbe)k pedig sokszor nem tudnak mást tenni. Nem ítélem én el a gazdagokat és a szegényeket sem. Mindegyik "fajtából" van az ismerőseim között, és tudok mondani jó és rossz példákat is (nem kiváltképp az ismeretségi körömből).
Bizony velem is előfordult már, hogy otthon maradt az érvényes bérletem (diák havi bérlet). Ezt akkor vettem észre, mikor már leszálltam a villamosról, addig nem kérték. Bár nagyon jól tudtam, hogy a Klinikáknál a lemenő utasokat ezer évente egyszer ellenőrzik, mégis gyalogoltam inkább. Eleget járom a várost BKV-val, tudom, hogy hol mire kell számítani körülbelül. Volt már olyan, hogy egy hónapig nem vettem elő a bérletem a táskámból, hogy felmutassam. Tudnék úgy járni, hogy nincs bérletem, mégsem teszem.
Aki nem lop, az miért nem lop? Valaki azért, mert anya és apa megtanította, hogy csúnya dolog. Valaki azért, mert már a tanítás a saját értékrendévé lett.
Én elítélem azt, amit az ellenőrök tettek. Tettlegességre nem volt joguk, ebben biztos vagyok. Mariannak egy részben igazat adok, én biztos nem lettem volna ilyen nyugodt, ha valaki hozzám nyúl. Ugyanakkor hibázott is, de erre már nyilván rájött. Ez a hercehurca pedig elég nagy büntetés.
Miért tartunk itt, hogy ilyenről kell beszélni? Azért, mert az ellenőröknek az anyját szidjuk, az ellenőrök meg a mieinkét. A rendőrök miért büntetnek most mindent szigorúbban? Mert kell a bírságból befolyt pénz. A BKV-ból (ahogy a MÁV-ból is) egyszerűen elfolyik a pénz. Valaki elkezdte, másnak tetszett és folytatta.
A MÁV azért működött (jobban) régen, és jelentett fix állást, mert nem olyanok ültek a vezetői székekben, akiknek annyi volt a vasút, hogy két sín, meg egy vonat és megy az magától is. "Nekem meg kell még egy nyaraló Horvátországban. Mi az a 150 millió? Ugyan!"
Amíg az unokatestvérem fiának a sógora KELL, hogy vezető legyen, mert elvégzett valami iskolát, aztán a fiataloknak hadd legyen már pénze, addig 10 ezer forinton felül is lesz a bérlet. Nagyon nem várom, hogy a diákbérlet helyett azt kelljen vennem. Ha a pénz oda menne, ahová kell, nem lenne baj, viszont nem lenne több tízmilliós végkielégítés a sokévi vérszívás (értsd: lopás) után, és ez sokaknak nem tetszene.
Nekem ez a tömör véleményem. Ha valaki nem ért egyet, el tudom fogadni, de talán nem árt megfontolni.

dosszié 2011.08.10. 10:36:11

Megjött a BKV válasza. A BKV figyelőn kint van a poszt. Ott leírtak szerint a Poster volt a hülye és udvariatlan a kollégák minaértékű viselkedést produkáltak. ellenben jegzőkönyvbe került hogy a poster 2szer el akart menni de valamiért nem sikerült neki:
" fenti kérésére igazolványát nem adta át, távozni akart utastársával együtt. Jegyellenőrünk a hölgy elé állva ismételten kérte, hogy a pótdíjazáshoz adja át iratait" Ezzel el is lehet sétálni egy ügyvédhez

England win The Ashes! 2011.08.10. 11:12:17

@Etniez: Coventryben £1.60, Birminghamben £1.70 a buszjegy, pedig az előbbiben "mindössze" 300 ezer ember él. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy oké a 320 Ft. Zónákra kéne felosztani Budapeste, kábé úgy, ahogy Pozsonyban van, plusz időalapú jegyeket bevezetni. Így az ember nem érezné magát átbaszva, ha a Keletitől buszozik a Hungária körútra (1-2 megálló, ugye). Apropó időalapú jegy. Tótéknál a menetrend a mérvadó. Így ha 10 perces jeggyel akarsz megtenni egy (menetrend szerint) 8 perces utat, de az út dugó miatt 15 perc volt, a bakter nem büntethet meg.

@elmoro: Nem értettem félre és nem vettem magamra. De nem mindenhol olyan a szitu, ahogyan vázoltad. Magyarországon sajnos egyre inkább igen. Múltkor bemegyek egy trafik-kisbolt kombó üzletbe (az ország lényegtelen), sehol senki. Zavarba jöttem, de azért körülnéztem. Mire kiválasztottam, amit venni akartam, jött a tulaj, fizettem, távoztam. Eszébe sem jutott megkérni, hogy a táskám tartalmát mutassam már meg neki. Egyszerűen ott a kamera a sarokban. Nem éri meg lopni, mert ha csak egy újságot is elemelnék, feljelentést TEHET, azzal pedig magamat kaszálom el, mert bekerülök a rendőrség rendszerébe, ezután pedig marha nehéz munkát találni, mert szinte mindenhol kérik az erkölcsi bizonyítványt. Persze a bűnöző hajlamúak (lásd most pl. UK-ban) leszarják...

igazságos 2011.08.10. 11:13:38

@dosszié: ja, iratokat csak rendőrnek. De azt már sokan nem vállalják be.

Aki egyszer a BKV, MÁV büntető nyilvántartásába bekerül, az többé nem szabadul onnan, két év múlva is zaklatni fogják, hogy igazolja, befizette - e a lóvét. Akár visszavitte bemutatni a bérletét, akár nem.

Don Quixote de la Ferko 2011.08.10. 11:47:01

@Silent Bob:

A te szemedben lehet. Erkölcsöd a te dolgod.

Ne keverd bele a windowst, és a többit. Nem összehasonlítható.

Elmondom neked, mivel lehet összehasonlítani:
Megcsípett a zsaru a buszsávban. Miután átadta a csekket, mondta, azért szól kevesebb összegről, mert elfogadtam a "tettemet", a vele járó büntetést, és nem kezdtem zsigerből meséket kitalálni, hogy miért kell "sietnem".

Lehet így is, és lehet úgy is, ahogy a csaj csinálta. Ok, és okozat. Érted már, miért volt nagyon hülye példa a lopott windows, és miért baj az, hogy neked ő jelenti az erkölcs csúcsát?

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.10. 11:57:33

@dosszié: Ennyi. Tiszta beszéd, nem az ellenőrök, a tisztelt posztoló volt az "ork", ő akarta a fizető polgárok közösségét megkárosítani. Az persze iszonyatosan jellemző a mai Magyarországra, hogy az ingyenélő, szarházi bliccelő mellé állnak és védelmezni próbálják. Egy polgári demokráciában az ilyen elképzelhetetlen.

Tegnap ezt fejtettem ki, ma visszaolvastam és lám, lettem én "ÁVH-s unoka", "körömletépő", "cigányok barátja", stb, a legnagyobbat akkor nevettem, amikor valaki azt írta: hát miért nem értem meg a kedves posztolót, amikor olyan drága a bérlet, és, frankhitelektől nyögünk és az ország 60%-a nyaralni sem volt? Muhaha! Nyaralni el akarsz menni, de bérletet nem veszel? Felvetted a hitelt minden szarra, de a polgári kötelezettségeidet nem teljesíted? Emberek, ébresztő! Nem veszitek észre, hogy ezért vagytok szarban, nem is kicsiben?

Összekeveritek a vágyaitokat a realitással. Frusztrált emberek ti vagytok, akik így élnek és nem azok, akik erre rámutatnak. A helyzet az drága feleim, hogy teljesítményetek nem fedezi kiadásaitokat. Persze, hitelt lehet felvenni - ezt meg is tettétek - de azt vissza is kell tudni fizetni. És ezt nem ott spóroljuk meg, hogy nem veszünk jegyet. Vagy ha így döntünk, hogy a jegyeken spórolunk, akkor nem árt tudatosítani, hogy ennek lehetnek következményei, pl: szigorúbb ellenőrzés.

Ez a "magyarok" nagy hibája, a hamis illúziókra épülő életmód, azt hisztitek, h császárok vagytok a mai napig, holott egy lepusztult, piszkos, szegény országban éltek, arc az hatalmas, közben egy kurva bkv-jegyre nem telik nektek. Persze a "cigány", a "csöves" meg a "gazdagok" a hibásak, mindeki, csak "mi" nem.

A legszomorúbb az egészben, hogy az egészet ráadásul ti basztátok el. Először a magyar történelemben 1990-ben mindent ti változtattatok meg. Mindenki büszke is volt rátok. Jó volt "magyarnak" lenni. Minden a ti kezetekben volt. Kaptatok szépen útlevelet, kaptatok szabadságot, és kaptatok lehetőségeket. Csak élni kellett volna vele. Nem sikerült. Másképp: innen is sikerült elrontani. 20 év eltelt. Nézzetek magatokra. Jegyre nem telik. Szánalmas ország.

GegeWarrior 2011.08.10. 12:14:15

@Csehszlovák Kém: Te csekély értelmű medvebocs!
Miről zagyválsz? Az volt a baj, hogy szarul lett kitalálva a rendszerváltás, ugyanis egy kis vér kellett volna hozzá, méghozzá azoké akik szemét módon átmentették magukat a régi rendszerből, és a mai napig a vérünket szívják.Ennyi!!!
JA és nekem se hitelem, se nyaralni nem járok már 5 éve. Ja és veszem Európa legdrágább bérletét(én hülye), viszont nem kapok érte semmit csak köcsög, troll ellenőröket, köszönöm.
Engem biztos nem tudott volna ott tartani az ellenőr, mert azt hiszem akkor ott lett volna hadd el hadd. :)
Neked meg ha nem tettszik valami, hogy Feri szavaival éljek:"El lehet innen menni!"

Zöldegér 2011.08.10. 12:21:09

Nos, akkor elmondom, miért blicceltem 15 évet a BKv-n: 19 éves vidéki kislány voltam, a metró még a forintbedobós rendszerrel működött. Az Örs Vezér téren csak 2 ilyen bedobós akármi volt, és a többi állomással ellentétben el lehetett menni mellettük (nem volt kordon, ami kifelé/befelé menőket elválasztja). Először jártam arra, és nagy volt a tömeg, elsodródtam a bedobók mellett. Ellenőr persze fülön fogott, hogy ő látta, h nem dobtam be pént. Teljes jóhiszeműséggel mutattam a kezemben a pénzt, hogy én kerestem a bedobót, de nem láttam. Persze kiröhögött. Első ijedtemben odaadtam a személyimet, meg is írta a büntit. Később gondolkodtam el, hogy milyen szemét is volt. Aztán elhatároztam ha ti úgy, én is úgy. Ebből lett 15 év lógás. Hozzáteszem, addig eszembe se jutott, hogy ne lyukasszak jegyet, ha felszállok valahová. Megérte nekik?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.08.10. 12:23:08

@igazságos:
1000 Ft az éves, negyedéves bérlet utólagos bemutatása és 2000 Ft a havibérleté.
www.bkv.hu/hu/potdij/mit_tehetek_ha_
(lap alján)

De: a posztoló is elismerte, hogy pont abban a pillanatban az érvényes szabályok szerint nem utazhatott volna. Egy ideális világban odaadja a személyijét megírják a papírt, majd még aznap vagy 8 napon belül bemegy az Akácfa utcába és befizeti. Egy ezres és nincs anyázás, molesztálás, hosszú várakozás/fogvatartás.

Ha az utas nincs tisztában ezzel, akkor az ork elmondhatta volna.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.08.10. 12:36:45

@Zöldegér:
És szerinted ők tudnak arról, hogy 15 évvel ezelőtt volt egy ellenőrük aki megbírságolt, pedig az utazást el sem kezdted azaz feleslegesen büntetett meg?

Max a statisztikákból, holott ha akkor a helyszínen kiállsz az igazadért, most ők lennének kb. 1M Ft-al gazdagabbak, te meg szegényebb.

De a példád okán mondok valamit:
nyugodtan tedd tönkre a vasúti átkelőket, hiszen állami vállalat és valószínű az állam a hülye adóival lopott tőled eleget teljesen jogos, hogy elégtételt veszel.

Vagy: nyugodtan megverhetted volna a tanáraidat amikor eggyel rosszabb jegyet adott, mikor tanultál rendesen.

Az, hogy mik a társadalmi együttélés szabályai nem mi írjuk. Kell fizetni adót, gondoskodni kell a szülőkről, gyerekekről, kifizetni a taxist, jegyet venni stb.. Persze ha a rendszer nem felel meg a szabályoknak azt megfelelő formában jelezni, javítani kell.

A hozzád hasonló önbíráskodók még ha igazuk is van több kárt okoznak mint hasznot. Pláne bolhából elefántot típusú problémáknál.

igazságos 2011.08.10. 12:41:15

Na ugye, én megmondtam. Szelektív memóriája van a posztolónak, az őt negatívan bemutató dolgok kimaradtak.

Szó se volt rendőrségről, vajon miért?

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: igen, nem 200 forint, mikor volt egyáltalán annyi?

De mivel nem adta oda a papírjait, mint leírta, ezért kihívják a rendőrséget, papírt ugyanis csak rendőrnek adunk. Vagyis jól mondtam, hogy igen lényeges elem kimaradt. Megmondtam, hogy itt nem kerek több dolog.

McZozo 2011.08.10. 12:41:56

@Minerva12:
ezt a hulyeseget honnan vetted. a lemesz metroba vagy felulsz buszba londonban. mindenutt kint van hogy 50 fontig terjedo buntetest vagnak rad ha ervenyes jegy vagy berlet nelkul elkapnak. Tehat anliaban is van buntetes.
MAs kerdes hogy itt az rugalmasabbak, bizonyos esetekben. Pl getvikrol jottem victoriara elore valtott jeggyel ami csak egy adott vonatra szolt. Ezert volt akcios. Viszont kesett es mivel elso alkalommal voltam ott nem igazan voltma kepbe es az egyis local vasutas rossz vonatra ultetett fel es masik iranyba robogtunk fel orat. majd mire realizaltuk a bajt leszaltunk es az ottani kaller javaslatara felultunk a kovetkezo victoriara meno vonatra. Mondtam is neki hogy na de nincs jegyem mondtak nem baj. En ketelkedtem de mondom ok proba cseresznye. Aztan termeszetesen par megallo mulva jott is a kaller es keri a jegyet en meg felmutattam neki a masik vonatra szolot amit egybol ki is szurt es mondta hogy de ez ide nem jo. en meg magamba most ugy megvagnak hogy egesz londontol elmegy a kedvem magyar tapasztalataimbol kiindulva. De azert elmeseltem neki tortenetem hogy rossz iranyba raktak fel es most jovok vissza es vasutas mondta hogy szaljak fel. (erre ilyenkor magyarba szarnak ra es megvagnak) Ott meg kaller mosolyogvakozolte hogy elnezest ker es tovabbi jo utat kivan a viszont latasra. Szal azert lehetne nemi rugalmassag is a kallerekben lam van ra pelda a vilagban.

Silent Bob 2011.08.10. 12:47:40

@luciferko: Miért lenne hülye példa? Csak arra akartam rávilágítani, hogy akik nagy bőszen tolvajoznak, azok körülnézhetnének a saját házuk táján először.
Valószínűleg, ha nekem lenne éves bérletem, én sem szívesen fizetnék pluszban, mert otthon felejtettem. Szerintem, az hogy azt mondta hazaszalad érte és megmutatja, kicsit naiv ugyan, de tök normális. Pl. ha téged igazoltatnak papírok nélkül, akkor a legritkább esetben rabosítanak (pedig megtehetnék) hanem hazakísérnek a személyidért.
Arról nem beszélve, hogy ha az orkok valóban úgy viselkedtek, ahogy leírták és azt se bánom ha a csajnak soha nem volt jegye és nem is lesz, mert ezek a szarháziak a mi adónkból élnek.

Gyugyo 2011.08.10. 12:51:11

@Kerti Fóka: Ezennel tisztelettel elnézést kérek, de nekem az jött le, h annyira véded ezeket az orkokat, h valamiféle közöd lehet hozzájuk. Igazad van, valóban nem olvastam teljesen végig az összes hozzászólásod és sajnos elkövettem azt a hibát, h rögtön 1 komment alapján ítélkeztem és küldtelek el mindenhova. Sry még egyszer, csak maga a történet annyira ledöbbentett, h ilyen embereket felvesznek és még "hatalmat" is kapnak valamilyen szinten és ezt ki is használják, h kapásból rákvörös lettem. Nem szoktam hozzászólni általában semmihez, de velem is előfordult már nem 1x, h az orkok elkezdtek kötözködni, holott mindiíg van bérletem, soha nem bliccelek, ennek ellenére megtalálnak. Ezek után elolvastam az omijnózus kommentet és hirtelen felindulásból (ami megoint csak nem jellemző rám), nyopmdafestéket nem tűrően elküldtem valakit melegebb éghajlatra, mieelőtt megnéztem volna a teljes kommentet. Így utólag is elnézést érte, remélem megbocsátható a bűnöm.
tisztelettel
Gy

Silent Bob 2011.08.10. 13:03:21

@igazságos:
www.bpn.hu/budapest-hirek/felfuggesztett-bortont-kapott-a-8-brutalis-bkv-ellenor
Erre az esetre emlékszel? Itt is leírta a BKV, hogy az utas támadt az ellenőrökre.
(a kommentek közt találtam)

K0vasz 2011.08.10. 13:07:42

Ilyenkor érzem, hogy NEM tud annyira drága lenni a benzin, h ne érje meg a kallermentes, nyugodt életet a kocsikázás:)

labi 2011.08.10. 13:36:40

Jé ilyen velem is történt, csak kicsit másképp:

- Jegyeket bérleteket!
- Basszus, otthon hagytam, adja a csekket, holnap majd bemutatom az akácfában.
- Oké, viszlát.

Lehet hogy én csinálom hülyén? :)

"tavaly még nem éves bérlettel utaztam, hanem havival, ami harmadikáig (vagy ötödikéig?) érvényes"

No persze.
A havi bérlet már tavaly is két dátummal rendelkezett, kezdettel és lejárattal, nem "harmadikáiggal vagy ötödikéiggel"

"az X ezer forint "büntetést" hajlandó vagyok megfizetni. Ez a tegnapi nap folyamán sem volt kérdés"

Innentől kezdve nem hiszem el a sztorit. Ha tényleg elfogadta volna az akácfás-bemutatós verziót, akkor simán kapja a csekket és az ellenőrnek tökmindegy hogy aztán tényleg bemutatja-e vagy sem, így nem lép tovább a történet.

Nem kerek ez kérem szépen.

@Asztalos Gábor 2: "Ha a bliccelés zavarná a bkv-t, akkor a belépéskor ellenőriznének"

Mint ahogy azt teszik is a legtöbb metromegállóban és kisföldalatti összesben?

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.10. 13:37:15

@GegeWarrior: Na, csekély értelem egyelőre nálad figyelhető meg, ha nem fogtad fel miről írok, bocsánat "zagyválok". Egyébként prototípusa vagy annak a jelenségnek, amiről írok, bűnbakkeresés, másokra mutogatás, mindig a másik kezdte, a "magyarok" persze soha, mindig a másik a hibás, a "magyarok" persze soha.

"szarul lett kitalálva a rendszerváltás" - haha. Ennél szarabbat már el sem tudok képzelni. 1990-ben kaptatok, szabadságot, önrendelkezést, szabad piacot, vállalkozási lehetőséget, többpártredszert. Tudtatok élni vele? Nem. A mai napig az állam mindenhatóságába hisztek, nem tudták értelmezni a többpártrendszert és a szabadversenyes kapitalizmust sem. Mint ahogy azt sem tudjátok értelmezni, miért kell lyukasztani vagy érvényes jeggyel felszállni a BKV járművekre.

Az a szar, h a Kádár-rendszer sem azért bukott meg, mert nektek annyira kellett volna "Európa", meg a "nyugati-értékek". Bullshit. Jól elvagytok itt a balkáni piszokban, provinciális nacionalista gőgötökkel. Azért bukott meg - többek között - Magyarországon a Kádár-rendszer, mert az életszínvonal növekedést már nem tudta a rendszer magából kiköhögni. Azt az életszínvonalnövekedés, ami már akkor is hitelből volt fedezve. Kaptatok mindent, demokráciát, kapitalizmust, csak egy dolgot nem tanultatok meg, dolgozni, teljesíteni és beosztani.

Persze az illúziót továbbra is fenn kellett tartani, h jól éltek, arra kellett a zsé. Természetesen hitelből. És vettétek fel tovább a hitelt, legyen az mdf, fidesz vagy mszp. Eltelt 20 év, a rendszer lényegét nem tanultátok meg, nincs verseny, megint visszaszavaztatok egy állami hatalmat, amely a szocialista internacionalizmus helyett 19. századi etnikai nacionalizmusba csomagolja be a szart és próbálja a torkotokon lenyomni.

"JA és nekem se hitelem, se nyaralni nem járok már 5 éve. Ja és veszem Európa legdrágább bérletét(én hülye), viszont nem kapok érte semmit csak köcsög, troll ellenőröket, köszönöm." - így van, ez a következménye mindennek, amiről írok. Nem indult be az értékteremtő, valódi termelés Magyarországon, a vállalkozók az államtól függnek, a multik nem tudtak innoválni, tehát ne is reménykedj nagyobb fizetésben, mert nincs miből. Nyaralni ezért nem tudsz elmenni. A bérlet meg azért drága, mert a kedves ingyenélő, szarházi posztoló és társai nem fizeik meg, azt amit használni akar. És "orkoskodik". És még neki áll feljebb, ő posztot ír, panaszkodik. Nem jut el az agyadig, ha vki nem fizet be a közösbe, akkor a másiknak többet kell fizetnie. És ne gyere most a korrupcióval, mert az ugyanúgy a rendszer része, szépen elvagytok magatokban, gymással. Persze, becsaphatod és felmentheted magad, h a nokiás dobozok tulajdonosai helyett miért a kisembert basztatják, de ez kisemberi vinnyogás már a kádár-korszakban is szánalmas volt, nemhogy a kapitalizmusban. Semmi különbség egy nokiás-doboz és egy ki nem lyukasztott jegy között, ugyanolyan orkja a rendszernek bliccelő, mint egy korrupt tisztviselő. Így rohadt le Magyarország.

Persze, tisztában vagytok ti ezzel. Milyen szerencse, h léteznek ezek a gonosz "BKV-ellenőrök", akikre lehet haragudni. Meg a "komcsik", meg a "zsidók", meg a "buzik", meg a "cigányok". Persze, h miattuk van ez az egész.

Silent Bob 2011.08.10. 13:43:30

@Csehszlovák Kém: Te miért nem a csehszlovák homáron osztod azé észt?

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.10. 14:04:26

@Silent Bob: Pozsonyban nincs metró :) Viccet félretéve: a "csehszlovákoknál" valahogy természetes: fizetnek a tömegközlekedésért.

Silent Bob 2011.08.10. 14:06:54

@Csehszlovák Kém:
Na de halál komolyan. Magyar vagy? Akkor miért beszélsz úgy, hogy "ti magyarok"? Cseh vagy? Akkor meg mi közöd van hozzá?

Don Quixote de la Ferko 2011.08.10. 14:08:41

@Silent Bob:
Funkcionálisan olvasol. Próbálj meg értőn.

Újrázzunk:

Lány meglátja az ellenőrt, közli, hogy nincs nála a bérlet, majd bemutatja. Kap egy csekket, elzarándokol a megfelelő helyre, bemutat, fizet, oszt jónapot.
Tanulópénznek hívják.

Ha te ezzel szemben azt preferálod, hogy a lánynak el kell rohanni, feltartani 5 ember munkáját, akik várnak rá, és ezt erkölcsösnek tartod, az a te szocializációd problémáját veti fel.

Mint azt írja valaki, ez működik. Ha a liba ez helyett a másfél órás ordibálást választotta, és ezzel egyet is értesz, az mint jeleztem szocializációd elfuseráltságának mellékterméke lehet.

És pont ezért felesleges ide windowst, egyéb dolgokat keverni, a szituációnak semmi köze ehhez. Megborult, a rosszabbik utat választotta, ennyire egyszerű.

Ide vezetett az elmúlt 20 év teljesen elfuserált demokráciaszemlélete. Nem a buszokat kell szidni, hanem azokat, akik használják, tönkreteszik, oszt amikor megborulnak, még nekik áll feljebb.

Kerti Fóka 2011.08.10. 14:11:49

@Gyugyo: Ja,OK! Így már minden OK. :) Velem konkrétan nem szoktak szívózni, de elég sokszor látom hogy mással megteszik. Pláne külföldiekkel... Ha valaki balhézni akar ellenőrökkel, akkor ajánlom este 11 óra körül a Deák teret, ahol az !!átszálló!! (arra már nem kell külön jegy) turistákat büntetik euró alapon zsebre!!! Multkorában megálltam segíteni egy szerencsétlen párnak, akikről 100 eurót gombolt le az ellenőr készpénzben, persze úgy, hogy nem adott papírt... mikor odaléptem hogy segítsek (legalább tolmácsolni a külföldieknek), hirtelen 4-5 ork jelent meg és kérdezték hogy miért nem kopok le baromi gyorsan, meg semmi közöm ahhoz az egészhez. Mikor elővettem a telefonom hogy akkor azért csinálok egy "emlékfotót", már ketten nekem is akartak ugrani... Úgyhogy azt hiszem az ellenőrök védelménél nem sok dolog áll tőlem távolabb...

Silent Bob 2011.08.10. 14:20:32

@luciferko:
Értem az álláspontodat. Nekem alapvetően azzal van bajom, hogy a BKV emberei jogtalan módszerekkel próbálták meg behajtani a jogos büntetést.
Lehet ezen változtatni, sokan írták, hogy külföldön megbilincsel az ellenőr stb. (Persze ott nem 6 általánost végzett sitteseket alkalmaznak, de ez más kérdés.) Jelen helyzetben a lánynak jogában állt volna elsétálni. Pont. Az ellenőr mehet mellette az utcán, irányíthatja a kihívott rendőröket, hogy hova menjenek, de nincs joga feltartóztatni. Hihetetlen, hogy ezt nem tudjátok felfogni.
Ha te tartozol nekem és én verőemberekkel hajtatom be a jogos tartozásomat.

Silent Bob 2011.08.10. 14:22:55

@Silent Bob: folyt.
Akkor azt jogtalanul tettem. Miért olyan kurva nehéz ezt felfogni? Attól, hogy valaki nem vesz meg egy szaros 300 forintos jegyet, még nem esik el az állampolgári jogaitól.

Don Quixote de la Ferko 2011.08.10. 14:29:29

@Silent Bob:

Mindkettő hibázott, de csak az egyiket hívjátok orknak.
És ez itt a baj. A kordonok népe azt hiszi, neki is szabad azt, amit a vezéreinek.

Ajánlom neked is, meg a posztolónak is, hogy a jogokon felül tanulja meg a kötelezettségeket is, sokkal könnyebb lesz az élet. Tudom, fájdalmas, mert sokkal jobb sörre, DVD-re, mozira költeni azt a pénzt, ami a kötelezettségekkel jár, de ha a ti módszeretek uralkodik el, akkor nem mi építjük újra a falakat, hanem Európa, ahová én tartanék, de a hozzátok hasonlók mindig visszarángatnak.

Silent Bob 2011.08.10. 14:29:49

@TrueY:
Vonaljegyet régen, 10-es gyűjtőt szoktam, egyébként tudom mennyibe kerül, kerekítettem. :)

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.10. 14:30:50

@Silent Bob: Judas Priest rajongó vagyok és alig várom már a holnapi koncertet a Szigeten :)

Csak így full OFF-ba: mi a szart változtat mondanivalóm lényegén "mi vagyok"? Ez számodra nyilvánvalóan azért fontos, mert képtelen vagy értelmezni mondanivalóm. Szeretnél elhelyezni sémáidban, kérdéseid alapján látom ez a process megbicsaklott és nem találod az belédnevelt, automatikusan előhívható kész válaszokat sem. Baj van, mi? :)

Luciferko: "Kemény ez a csapat, ferko" :)

Don Quixote de la Ferko 2011.08.10. 14:32:51

@Silent Bob:

Állampolgárnak nem csak jogai vannak, hanem kötelezettségei is.

Van olyan, aki tartozik nekem. Küldhetnék rá verőembert, lenne is megfelelő szakember erre a feladatra, de nem teszem.
Én lehetek a hülye, nem illek bele a mai világba, elismerem, de egy adott intelligenciaszint felett nem a verés a megoldás. Neveltetés kérdése. Én így sikerültem, te az erőszakot preferálod. Ez van. Téged minősít.

Silent Bob 2011.08.10. 14:34:40

@luciferko:
Egyet ne felejtsünk el. A posztolónak előre megváltott éves bérlete volt.
Tehát nem hinném, hogy miatta megy csődbe a bkv, meg az ország.
Engem nem ismersz, tehát szerintem ne minősíts.
Az orkokat pedig senki nem hívná orkoknak, ha nem orkokként viselkednének.

Silent Bob 2011.08.10. 14:37:19

@Csehszlovák Kém:
Alapvetően csak nem szeretem, ha valaki külföldön élve osztja az észt anélkül, hogy itthon élné a mindennapjait.

Silent Bob 2011.08.10. 14:40:31

@luciferko:
Elég furcsán gondolkodsz, vagy direkt értesz félre. Gyakorlatilag pont az ellenkezőjét próbálod a számba adni, amit írtam. De beidézheted nyugodtan, hogy hol preferáltam az erőszakot. Pont az ellen feszülök itt két napja.
Arra próbáltam célozni, hogy jelen esetben a BKV küldte a verőembereket a kiscsajra, mivel az, ami ott zajlott, minden volt csak szabályos intézkedés nem.

Don Quixote de la Ferko 2011.08.10. 14:41:43

@Silent Bob:
A posztoló érvényes jegy, bérlet nélkül utazott.
Senkit, a BKV ellenőrt sem érdekli, hogy mit mond, hol volt az éves bérlete.
Nem minősítelek. Amit írsz, azt kommentálom.

Ne írj olyat, ami rossz fényt vet rád.

Silent Bob 2011.08.10. 14:44:21

@luciferko:
Amit írtam vállalom. Hülye volt, nem volt nála jegy, bérlet.
A BKV-nak joga volt emiatt fogva tartani? Nem. Nem értem miről beszélünk.

Don Quixote de la Ferko 2011.08.10. 14:44:33

@Silent Bob:

Kicsit figyelmesebben írj, oszt nem beszélsz mellé:

"Ha te tartozol nekem és én verőemberekkel hajtatom be a jogos tartozásomat.
: folyt.
Akkor azt jogtalanul tettem."

Én mindössze azt kommentáltam, amit magadról írtál. Ja, hogy kellemetlen valód felismerése? Ez van.

Silent Bob 2011.08.10. 14:45:51

@luciferko:
Ügyesen próbálod kiforgatni a mondanivalómat, de nem fog menni. :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.08.10. 14:48:41

Elsőnek azt mondom, hogy az adatokat meg kellett volna adni az ellenőrnek, aztén a bkv irodában bemutatni az érvényes jegyet
Ezzel büntetés és anyázás nélkül vége a bulinak
Poszttoló gondolja hogy az ellenőr végigsétál vele a lakásáig meg vissza?
Nem
A többi a bkv-t és ellenőreit minősiti, én rendőrt hívtam volna, illetve az ellenőrnek kellett volna rendőrt hivni
Ha jól tudom azért mászkálnak közteresek is atz utóbbi időben ellenőrökkel, mert csak ők tarthatják vissza az utast
Innen az utas a nyerő

+nézem a bkv figyelőt, mi a duma ott

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.10. 14:49:29

@Silent Bob: Látod, ez is mennyire tipikus. Ahelyett, hogy mondanivalómra reagálnál megpróbálsz magadnak menekülőutat keresni és megmagyarázni: "aki külföldről pofázik, az csak ne szóljon bele, mert nem itt él". Aha. Menthetetlen az ország.

Kétszáz évvel ezelőtt, nagy nehezen, néhány külföldről hazatért ember gondolatait még képes volt átültetni. 2011-ben ott tartunk, h "aki külföldről osztja az észt azt nem szeretem." Köszönöm, nincs több kérdésem.

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.08.10. 14:49:38

@Silent Bob:
Ahogy mondod, írtam alant/felett

Silent Bob 2011.08.10. 14:55:54

@Csehszlovák Kém: Reagáltam a mondanivalódra is. Lehet, hogy nem neked, de olyannak, aki kb. azt írta, mint te.
Aki külföldről osztja az észt, az pedig nem lát bele az itt élők életébe, lelkivilágába.
Ha hazatérsz külföldről és itt próbálod jobbá tenni az országot, az ottani tapasztalatok alapján, az kicsit más tészta.
De nem lehet ráhúzni x országban lávő viszonyokat y országra. Ebben semmi nacionalizmus, vagy szűklátókörűség nincs. Éltem én is külföldön, tudom, hogy van, ahol jobb és igen, máshogy gondolkodnak az emberek, de oda el kellett jutni.

Don Quixote de la Ferko 2011.08.10. 14:56:20

@Silent Bob:
Valóban. Kiforgatásnak minősül az, hogy valakire verőembert küldtél, és én ezt úgy értelmezem, hogy valakire verőembert küldtél.

Segíts, minek értelmezzem? Baráti eszmecsere?

Silent Bob 2011.08.10. 14:58:13

@luciferko:
Az enyémről? Vicces vagy. A lányt egy 320 :) forintos jegy meg nem vásárlása miatt (én is elismertem, hogy hibázott) már minden nemzetrontónak elhordtad, de azokat még egy szóval sem minősítetted, akik fogva tartották és megalázták.
Nekem van kettős mércém?

Silent Bob 2011.08.10. 15:01:41

@luciferko: Ne haragudj, de kénytelen vagyok azt mondani, hogy funkcionális analfabéta vagy.
Az idézett hozzászólásom azzal kezdődik, hogy a BKV jogtalan módszerekkel próbálja meg behajtani a tartozását és ha én azt tenném jogtalan lennék.
"Ha te tartozol nekem és én verőemberekkel hajtatom be a jogos tartozásomat.
: folyt.
Akkor azt jogtalanul tettem."

Ha esetleg valakinek rajtad kívül nem sikerült még értelmezni ezt a rendkívül bonyolult összetett mondatot (gyk: példa) akkor elnézést kérek, szívesen elmagyarázom.

Don Quixote de la Ferko 2011.08.10. 15:02:24

@Silent Bob:
Ok és okozat.

Nem a BKV ellenőrök követték el a hibát. Ők csak rosszul reagálták le.

Vagy azt próbálod bemesélni, a bliccelésért az ellenőr a felelős? Érdekes meglátásaid vannak.

blasiusii 2011.08.10. 15:03:54

Minkét interpretáció már-már ponyvába illő: egyrészt a pikáns molesztálós sztori, másrészt a szegény, megvert BKV-ellenőrök...
Egy szó mint száz: várd meg a rendőrt.

Silent Bob 2011.08.10. 15:04:24

@luciferko:
Azt hiszem, veled nem vitatkozom tovább, mert fogyatékos vagy. Ezt nem tudtam, ezért elnézést kérek.
Üdv!

Don Quixote de la Ferko 2011.08.10. 15:05:33

@Silent Bob:
Ez jogos. Félreértettem.

De ettől még nem fogom az egekig ajnározni a bliccelőket.

Ugye nem baj?

Don Quixote de la Ferko 2011.08.10. 15:06:51

@Silent Bob:
Nem kell elnézést kérni. Mint azt már említettem, szocializációd hiánya okozza.

Silent Bob 2011.08.10. 15:08:31

@luciferko:
Így van. Egyből rá kellett volna jönnöm. :)

Don Quixote de la Ferko 2011.08.10. 15:11:39

@Silent Bob:
Látod, van még hová fejlődnöd.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.10. 15:16:45

@Silent Bob: Aha. Nem lát bele :) Na, ne viccelj. Milyen alapon mondod ezt? Jobban ismerem a lelkivilágotok, mint hinnéd. Elég ide feljönnöm és elolvasni téged, látom, milyen begyöpösödötten gondolkodnak a magyarok.

Ez van: most szavaztátok vissza, etnikai nacionalizmus és államkapitalizmus. Biztos qvajó.

Ha éltél valóban külföldön, látnád, h micsoda iszonyat nyomor, szegénység és nacionalizmus van Magyarországon, h az is probléma és téma lehet, h lyukasztunk jegyet a BKV-n. Ember, mi ez, ha nem szűklátókörűség? Az lenne a normális, h nem fizetek be a közösbe? WTF??? Fikázzátok a "cigányt", ha csirkét lop a parasztbácsi kertjéből, mi? A posztoló ugyanazt teszi azzal, h lejárt bérlettel közlekedik. Ráadásul el sem akarja ismerni tettét, "orkoskodik". Mi ebben a nóóórmális, Margit?

Nagyobb a baj otthon, mint gondolom. 200 évvel ezelőtt egy Széchenyinek még sikerült vmennyit (Lánchíd, MTA, hadd ne soroljam) megvalósítani külföldi tapasztalatai alapján, de ha manapság egy polgári demokráciát, egy működő többpártrendszert, egy modern társadalmat, kapitalizmust 20 év alatt nem sikerült megtanulni működtetni, akkor tényleg zárjátok be a bótot.

Etnikai alapú nacionalizmusra államgazdaságot építeni 2011-ben, hát... (sóhaj). A térségben Meciar próbálkozott ezzel, 1998-ban picsán is rúgta érte a szlovák társadalom. 2011-ben - micsoda tragédia! - megpróbálják a magyarok is! Nézd meg, hol tart ma a szlovák gazdaság, h a csehről ne is beszéljek, bár az ugye mindig polgárosodottabb vidék volt, mint a kárpát-medence. Egyébként rengeteg művelt magyart és félelmetes mennyire nem látják ezt, mennyire nem félnek ettől a veszélytől, ami Magyarországot fenyegeti.

Vajmaci 2011.08.10. 15:17:58

1. Kurvaannya a BKV-nak...
2. Pláne a magukat zsarunak képzelő ellenőröknek...
3. Bazzeg BKV...EMBERSÉG...mint olyan..nem halottak róla?
4.
megnézném,hogy a nyugatinál amikor a meszticek jegy nélkül jönnek csapatostól..na azokkal is ennyire kemények-e a kellerek??
Nem kell válaszolni...faszt kemények..behúzzák fülük-farkuk!
Nekem is volt már olyan hogy az előttem "bliccelő" dakotákhoz hozzá sem mertek szólni, de tőlem kérték a bérletet.
Nem mutattam...civódtunk,miközben kiértem a peronvonalon kívülre, majd az orra alá dugtam az éves bérletem...rohadjanak meg.
Talán nem kellene felvenni sok frusztált pöcskarikát ellenőrnek!Egy IQ-teszt is megtenné felvételkor!

Silent Bob 2011.08.10. 15:21:42

@Csehszlovák Kém:
Értelmes dolgokat írsz, de nagyon messzire kanyarodtál ezért nem fogok rá érdemben reagálni.
Az általánosítástól viszont óva intenélek.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.10. 15:22:56

@Csehszlovák Kém: bocs, ucsó bekezdésből kimaradt: Egyébként rengeteg művelt magyart ISMEREK és félelmetes mennyire nem látják ezt, mennyire nem félnek ettől a veszélytől, ami Magyarországot fenyegeti

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.10. 15:35:21

@Silent Bob: Soha nem általánosítok, igyekszem ilyenkor mindig "idézőjelbe" tenni a szavakat. Az a helyzet, h nagyon is közel vagyok a probléma magjához, mert a currens poszt alaproblémája is a "magyar" mentalitás, ami itt sok kommentben tükröződik. Leírtam már feljebb százszor, nem ismétlem magam.

Lényeg: mindig érvényes jeggyel, bérlettel utazzatok! :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.08.10. 16:20:35

@Csehszlovák Kém:
begyöpösödötten gondolkodnak a magyarok."

Lehetne sokban igazad, de itt lép be a Cyrano effekt
Ha kell orbánozok, de külföldröl ne tegye más
Nem gondolom hogy neked tetszene, ha ismerném a cseh vagy szlovák belpolikát mélyében és elkezedenék Ficózni, vagy a "cseh elnök tollat lopott" dumát eregetném

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.08.10. 16:22:08

@Vajmaci:
Hát mé nem keveredtél a dakoták közé, oszt hagyott volna békén téged is
:)

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.10. 16:34:43

@horex: csak két dologban tévedsz:
- eddig sem "Orbánoztam", hanem kifejezetten a magyar társadalomról beszéltem. Az országot nem "Orbán" és "Gyurcsány" tette tönkre, hanem a nép mentalitása, ami évszázadok óta megfigyelhető, elemezhető. "Orbán" és "Gyurcsány" már csak következménye ennek a jelenségnek, de soha nem az oka. Tehát ez téves megfigyelés.

- Miképp az is, h nekem nem tetszene a "tollopós elnök". Felőlem nyugodtan "Fickózz", "Klausozz", én is mosolygok rajtuk :)

Csak ne feledd, h a szlovák és cseh társadalom mögött és ugyanaz a 20 év telt el, ami Magyarországon és nekik van is okuk mosolyogni most sok mindenen, a magyarok meg... tanulnak jegyet lyukasztani :)

uruk.hai 2011.08.10. 17:00:42

@elmoro: Annak aki több, mint százezer forintot előre kiadott már az utazásért, 1000 forint is büntetésszámba megy. Egyébként a 6000 forint sem büntetés, hanem pótdíj (pótlólagosan megfizetett díj az utazás fejében, olyan mint a jegy ára, csak kissé súlyosabb...) Évekkel ezelőtt a pótdíj mellé még jegyet is köteles voltál venni az ellenőrtől. (mondjuk, sosem erőltették) A kiadott csekken valaha sosem volt kerek összeg, mindig tartalmazta + 1 jegy árát is. Ezért van náluk a mai napig vonaljegy is. Csak időközben úgy gondolta a BKV, hogy ha valaki kifizeti a jókora összeget, azt a kicsit már nem kéne forszírozni. A jegy meg valahogy ottmaradt náluk. A megállókban még venni is lehet tőlük belőle.
csak hogy tájékozott légy :-)

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.08.10. 17:16:06

@Csehszlovák Kém:
Ismétlem csak Cyrano után
Ha kell ekézem az országomat, de mástol nem hagyom.
/még ha igaza is van/
Ne mond hogy neked mindegy lenne ha hasonlóakat mondanék a szlovák, cseh román államrol, illetve az ottlakókrol
Mi közöm hogy azok ott bliccelnek-e vagy nem?
Illetve ehhez véleményt fűzhetnék, de semmi többet

igazságos 2011.08.10. 17:22:09

@luciferko: Mindkettő hibázott, de csak az egyiket hívjátok orknak.
És ez itt a baj. A kordonok népe azt hiszi, neki is szabad azt, amit a vezéreinek.

Nem olvastál figyelmesen, mi mindkettőt orknak hívjuk, csak az egyiknek jogai vannak, a másik meg szereti kiélvezni a korlátlan hatalmát a "szegény, védtelen nőkön".

McZozo 2011.08.10. 17:27:59

Akkor Foglaljuk ossze, mert tobb dolgon is vita van.

1. Igaza van mindenkinek aki azt mondja hogy a holgy szabalytalan volt, es hogy az ellenor nem megy el vele munkahelyere,
2. BKV mivel orkokat hasznal nem pedig beletetokapukat igy sajnos ez elofordulhat. Ha befektetnenek kapukba ez nem fordulhatna elo nem lenne vita, nincs ilyen igy elofordulhat ilyen.
3. Igaz szabalytalan volt de volt ervenyes eves berlete. Es aki azt mondja hogy azt mindenki mondhatja nincs igaza mert csak az augusztusi szelvenyt hagyta otthon a berlet es a juliusi szelveny nala votl amin ki volt toltve az adatai es ra volt irva allitolag hogy eves, tehat ebbol egy jobb indulatu ork feltetelezhette volna a helszinen levo dokumentumok alapjan hogy a holgy igazat mond es tenyleg van neki berlete, mert nem csak a bemondasos habiszti volt.
4. Ebben az esetben ket lehetoseg lett volna:
4.1 Orkkent viselkedik es kiszabja a bemutasasos buntetest
4.1.1 Ebben az esetben a holgynek szo nelkul ezt a szabajok miatt el kellett volna fogadnia. majd (es itt valoszinuleg o is hibazott) es magaban dunnyogve csengetnie.
4.2 Emberkent viselkedik (gondolkodik, merlegel) es a bemutatott bizonyitekok alapjan azt mondja ej ej holgyem legyen szives legkozelebb jobban figyelni mert megbuntethetik. MAjd elengedi a holgyet utjara.
5 Hamar mindez megtortent sajna a magyar jogszabajok alapjan nics joguk inzultalni senkit tehat igenis az ellenoroknek kutya kotelessege lett volna elengedni es nem lokdosni veszekedni fogdosni.
6.1 Az orkok hivhattak volna a rendoroket azonnal, nem zaklatni (ez lett volna a legalis ut)
6.2 A Holgynek kellett volna hivnia rendoroket, hogy feljeletse amiert a fentieket elkovettek ellene (szerintem itt is hibazott a holgy)

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.10. 17:36:44

@horex: Nem értem, mit nem értesz. Mondjad a véleményed, bármiről. Szlovákiáról, Csehországról. Láthatóan nincs, mert nem is ismered ezeket a társadalmakat. Nem baj. Ettől lehetnél még jó fej. Én viszont ismerem Magyarországot is. És elmondom róla a véleményem.

Lehetnél jófej, de nem vagy az, mert látom, megint valami beszűkült tudatú ember írogat nekem, hiszen a vélmény szabadsága számodra igen korlátozott. Még mielőtt felhorkansz: ez is csak egy vélemény, amit a montatod alapján szűrtem le.

Én jelenségekről írok, tetszik neked vagy sem, leszarom, mert létezik. Ha szerinted az országot fikázom, nagyon tévedsz. Én senkit nem fikázok, hanem valós és szomorú jelenségekről mondom el a véleményem. Cáfolj meg, ha nem igaz, hogy sok szarházi, ingyenélő utazik jegy nélkül a BKV-n. Nehéz lesz.

Ez a demokrácia. De te ezt az érzést láthatóan nem ismered, mert kritikád odaáig terjed, hogy majd te megmondod, mi az igaz és mi nem. Más véleményt nem mondhat. Főleg nem az országodról. Muha.

Na, ezért is tart ott Magyarország, ahol. Az ilyen beszűkült agyú, kitalált és rég nem létező világukban élő, de persze örökösen fogyasztani akaró és a közért semmi felelősséget nem vállaló emberek sokasága vagytok.

Alternatív 2011.08.10. 18:44:26

Az oké, hogy update van, de a rendőri feljelentés, és az orkok letartóztatása megvolt-e már?

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.08.10. 19:00:26

@Csehszlovák Kém:
Tartom , akárhogy düdörögsz, hogy az országomrol bármilyen szar is külföldi ne fikázza
Nem arrol beszélek aki külföldön élő/dolgozó magyar

Persze lehetsz te is magyar, nem tudom ott szulettél-e , élsz-e, amit a nicked jelez, és határon túli magyar vagy-e, de bben az esetben maradj a bliccelő fikázásánál

Hogy demokrácia + szólásszabadság?
Persze az, senki nem fog a fejedre koppintani érte, én mégis "elhajtalak", engedtessék meg nekem/is/

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.10. 19:14:36

@horex: Senki nem fikázta az országod, hanem véleményt mondtam tapasztalataimról, amit Magyarországon érzékelek az utóbbi 20 év távlatában. Nem én tehetek arról, hogy ez inkább negatív vélemény, hanem a "magyarországi társadalom". Persze, értem én, hogy ez neked fáj, de ez legyen a te bajod.

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.08.10. 19:20:01

@Csehszlovák Kém:
Na mindegy,elmondtam én is a magamét
Ugorgyunk túl rajta!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.10. 19:31:28

@Alternatív: Gyönyörű, kis esettanulmány az ügy.
1. Szídják a kontrollt, + szegény kislány.
2. Kiderül: a rendőrök szerint is a poszt toló volt a hisztis picsa
3. Aki miuán elkapták, le akart koccolni, hát...én nem tudom, de ezeken a történeteken nagyokat röhögünk egy sör mellett rajtatok, muha

GegeWarrior 2011.08.10. 20:59:44

@Csehszlovák Kém:
Olyan ez az egész mintha alkonyzónába kerültem volna:D
Itt osztod az észt és én csak lesek...
Megakarod magyarázni, hogy a nokiás doboz és a a jegy nem lyukasztás ugyan az :D
Na nekem ezen kell nevetnem:)
Te és a hozzád hasonló idióta liberálisok miatt van ott a világ ahol van(a piac mindenhatósága, meg verseny)
HAHA

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.10. 21:51:58

@GegeWarrior: Szerintem azért ennyire nem vicces, főleg, h a fején találtad a szöget: nemcsak te, de az egész ország alkonyzónába került.

A mantrát látom már megtanultad, "idióta" meg "liberális", ezek még nem voltak, fárasztóak ezek az egybites hozzászólások, amit itt produkáltok sokan. Bűnbakképzés, másramutogatás az megy (ezúttal a "piac", meg a "verseny", de Magyarországon kívül egyébként egész jól működik ez a világban. Ja, ahol nem dolgoznak, meg nem lyukasztanak, meg nokiásdobozoznak, ott gondok vannak, de ez már legyen a ti dolgotok.)

Szóval igazából csodállak, hogy egy pöcegödörből kifelé kiabálsz és szidalmazol, nem vezed észre, hogy a szar már a nyakadig ér? Szánalmas vagy innen kívülről nézve.

Etniez 2011.08.10. 22:34:19

@Dr Jozef Vengloš: Igen, az átlagkereset meg hatszorosa a magyarnak...

England win The Ashes! 2011.08.10. 22:46:21

@Etniez: Ne fárassz már baromságokkal. A lakbér, a gépjármű-biztosítás és egyéb járulékos költségek szintén sokszorosai a magyarnak. Egyetértek "Krtekkel": magyarázkodás, másra mutogatás perfektül megy, de hogy dolgozni kéne, az már büdös (tisztelet a nagyon kevés kivételnek).

McZozo 2011.08.11. 11:04:40

@Csehszlovák Kém:
Bocsanat Ezek szerint elkurtam, nem kicsit nagyon :)
CSak hogy authentikus legyek. Munkahelyrol irok s probalok gyors lenni a lopott percekben :)

Secnir 2011.08.11. 13:00:03

hosszú cikk volt, végigolvastam.
de megint az volt, ami szokott lenni: egy védtelen mocskosszájú nő beleköt 15 fess és intelligens ellenőrbe.

legalábbis a BKV szerint...

Harcitehen 2011.08.11. 15:57:02

Teljesen korrekt befejezés.
A büntetésről szóló csekket is feltölthetné a posztoló!

károgó varjú 2011.08.11. 17:11:20

A kémnek itten igaza van.
Sajnos.

Beaver100 2011.08.12. 02:36:28

Kicsit lassu vagyok ma !! Nem ertem , hogy ha valaki megvesz egy "EVES" berletet akkor mi a sz@rt kell neki bizonygatnia minden honapban, hogy ervenyes.Itt a "hulye bunko nyugaton" megveszem az eves berletet vagy akarmi eves jegyet es kesz. Ez is valami specialis abszurdisztani nyakatekert suketseg ??

Merker Iván 2011.08.12. 08:51:21

Ha ellenőr lennék, és agresszív lennék az utasokkal, én is letagadnám...
@Secnir: +1!

uruk.hai 2011.08.12. 09:50:02

@Johny Dragon: Ha utas lennék és agresszív lennék az ellenőrökkel, én is letagadnám...

uruk.hai 2011.08.12. 09:59:35

@Beaver100: Nem kell bizonygatni semmit, ha az éves bérlet mind a 12 darabját magaddal hordod. Azért bontották 12 havi részre , mert panaszkodtak a népek, hogy ha a 107000- forintos ( ami itt a "csodás keleten" nem kis pénz)éves bérletüket elvesztik mekkora összeget buknak(minél előbb annál nagyobbat ugyebár). Így elég az adott hónapra érvényes szelvényt magával vinnie, viszony az csak a hónap utolsó napján 24:00-ig érvényes. Ha másnap ellenőrzik, bukta. 1000 forint ellenében utólag igazolhatja az érvényességet. Ennyi.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.08.12. 10:07:21

Az volt már, hogy "Budapest, Budapest, de csodás"?
És az, hogy ez nem fogyasztóvédelmi, hanem legalább polgári peres ügy, bár a személyi szabadság korlátozása és a garázdaság tudtommal büntetőjogi kategória?
És az, hogy az ilyen jogtudatos, de kissé diszlexiás "hőgyek" hordjanak gázsprét?

uruk.hai 2011.08.12. 10:26:22

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: A "jogtudatosság" ugye nem csak arra vonatkozik, hogy tisztában vagyok vele milyen lehetőségeim vannak kibújni a felelősség alól? Mert akkor tényleg "Budapest, Budapest, de csodás", vagy még inkább "Magyarország, ahol álmomban jártam, Magyarország!"

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.08.12. 11:05:12

@uruk.hai: De, sajnos igen. A szabadság és a felelősség Attila birodalmának utódállamaiban talán sehol nem vált annyira szét, mint kis hazánkban. Az angolszász kultúrbirodalomban egyszerűbb a helyzet, ott a jogrendszer, a precedensjog eleve a joggal való visszaélésre épül, ami érdekes módon, talán nem összefüggés nélkül az esküdtbíráskodással, ott sokkal közvetlenebbül láttatja a szabadság és a felelősség jin-jang szerű elválaszthatatlanságát. A szekularizáció elsorvasztotta, vallási körbe lökte a felelősség fogalmát, különösen nálunk, ahol történelmileg az arisztokratikus (kegyúri) hagyományokból közvetlenül levezethető autonóm, sőt autokefal bíróságok jöttek létre.
Nem véletlen, hogy a történelem leggyilkosabb eszmei irányzataiknak, a nemzeti és nemzetközi szocializmusnak a valódi haszonélvezői, elterjesztői szinte soha nem kerülnek emberi ítélet alá...

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.08.12. 13:31:39

Egyébként a BKV téved, az teljesen jogszerű ha az otthon hagyott bérletet neked valaki odahozza ha te nem hagyod el a BKV területét (ez esetben a metóállomást) amíg ez megtörténik. Volt már ilyen ügyünk és asszem valami jogvédő izé (DAS?) segített és a befizetett büntetést a BKV szépen visszaszolgáltatta.

becsoccsent 2011.08.12. 19:52:10

csak magamat tudom ismetelni, csak most a bekaveval kapcsolatban: a budos kurva annyukat basszak szajba ok is. de koszonom: 1-2 hasonlo poszt, es elszakad a cerna, irany a jobb, boldogabb BARMELYIK orszag.

uruk.hai 2011.08.12. 22:07:02

"BARMELYIK boldogabb orszagban" ha szabálytalanságon rajtakapnak súlyos büntetést fizetsz. Ha le akarsz lépni a fizetés elől vissza fognak tartani. Az egyetlen különbség, hogy ott teljes jogkörrel felruházva teszik meg. Itt meg jogtalanul. De ez csak az országot minősíti.

Xezs 2011.08.13. 11:58:55

@becsoccsent: Becsomagoltál már, hülyegyerek?

becsoccsent 2011.08.13. 23:49:04

@Xezs: ha sokat ugatsz, leugrok a tocoba, oszt elkenem a szadat, taplo :)

Merker Iván 2011.08.14. 09:12:43

@uruk.hai: Ez is teljesen jogos. Valószínűáleg mindkét félnek igaza van valamennyire, kéne találniuk egy tanút.

uruk.hai 2011.08.14. 13:46:01

@Johny Dragon: Egy pártatlant. Ha létezik olyan.

Merker Iván 2011.08.14. 22:51:41

@uruk.hai: Valósz0nű a nő sem volt túl udvarias, meg az ellenőrök sem voltak túl barátságosak.

becsoccsent 2011.08.15. 10:50:49

@Xezs: beleolvastam a blogodba, meggondoltam magam. nem lenne mirol beszelgetnunk, sajnalom. en mar nem akarok visszasullyedni arra a szintre. es azt sem igerem, hogy bevarlak itt.. ;)

Xezs 2011.08.15. 20:59:35

@becsoccsent: Hú, most aztán nagyon megmondtad a tutit.

Xezs 2011.08.15. 23:50:26

@becsoccsent: De hogy értsd, miért hülyegyerekeztelek le, elmagyarázom.

Enyhén szólva nevetséges, ahogy a hozzád hasonlók fenyegetőznek hogy ők majd jajdeelmennek ebből az országból. Egyrészt senkit sem érdekel, másrészt az ilyenek 90%-a csak mellveregetés, semmi több.

Az meg már csak a hab a tortán, hogy te a BKV-t fenyegetted meg azzal, hogy kimész, mintha a BKV-t egy szemernyit is érdekelné hogy egy álnév mögé bújt akárki azt írta hogy ő elmegy ebből az országból mert nem elégedett a szolgáltatás színvonalával. Nyilván könnyeket fognak hullatni érted.

Mielőtt még nekemesnél, közlöm, hogy én sem vagyok elégedett a BKV-val, de azzal, hogy kiköltözéssel fenyegeted őket, az égvilágon semmit sem érsz el, csak nevetségessé teszed magad.

Na, hát ezért vagy te hülyegyerek.

Bamba Barack 2011.08.16. 10:00:18

Hátööö.ha megvan az érvényes bérlete egész évre akkor mégis mi a tökért kéne bármiféle bírságot is kifizessen??????Így borzalmas árakon "szolgáltat" a bkv,örüljenek ha van aki fizet is érte...
Egyébként érdekes,sosem találkoztam még bunkó,kötözködő ellenőrökkel:)

uruk.hai 2011.08.16. 10:54:42

@Bamba Barack: Ott helyben nem volt nála érvényes éves bérlet, csak annak a már lejárt szelvényei. Hogyan dönthető el, hogy megvan-e a többi (pl. nem adta el) és az adott időszakra is fizetett? Van rá lehetőség! 8 nap. Akácfa utca. 1000 forint. Miért kell még ráfizetni, ha már úgyis rengeteg pénzt kiadott? Mert ott fent kell tartani egy irodát,annak minden költségével, és nem utolsósorban az ott dolgozó embereket is fizetni kell. Le lehetne egyszerűsíteni: Van, köszönik szépen. Nincs, 6000 forint. Nem fizetsz, átadnak a rendőrségnek.
Másfelől abban igazad van, hogy a BKV nem becsüli meg eléggé a fizető utasokat, főleg annak fényében, hogy a nótórius bliccelőkkel nem tud mit kezdeni.
"Egyébként érdekes,sosem találkoztam még bunkó,kötözködő ellenőrökkel:)" - ez összefüggésben lehet azzal, hogy van érvényes jegyed, vagy bérleted?

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.08.17. 10:32:10

1 kis segítség annak eldöntéséhez, h melyik félnek is lehet igaza a BKV-sok viselkedésével kapcsolatban.
index.hu/bulvar/2011/08/16/nem_kimeltek_az_utast_a_bkv_biztonsagi_orei/

becsoccsent 2011.08.17. 18:37:15

@Xezs: felesleges mosdatnod magad, meg magyarazkodnod, tenyleg nem ersz fel hozzam.

nem kell valaszolnod :)

Xezs 2011.08.17. 19:41:03

@becsoccsent: Nem csak hülye vagy, még nagyképű is.

Repjegyet megvetted már?

nem kell válaszolnod.

warisover 2011.08.17. 23:56:17

Ahoy, komolyan elszomorodok néhány ember hozzá állása, véleménye miatt, nem tudom hogy segíthet e még ezeken az alakok valami, (mondjuk 1 nyugatabbi országba tett látogatás, vagy tabletták) vagy pedig egyszerűen csak meg kell várni amíg meghalnak, és reménykedni hogy az utódait még nem tompította le annyira, hogy maguk is erre a menthetetlen értelmi leejtőbe kerültek. A PROBLÉMA nem az hogy nem engedték leszállni, NEM az hogy drága a jegy, És még csak nem is az hogy semmiféle emberséget nem tanúsítanak, és nem mérlegelnek lófaszt, csak a szabályzatot szajkózzák mint megrögzött bürokraták,Hanem az, hogy egy szolgálatba lévő ellenőr (pék, pénztáros, biztiőrcsi, menedzser, ügyfélszolgálatos, stb.) NEM a civil proletáriánus közegében megszokott módon viselkedik, hanem mutat egy fajta professzionalizmust, és nem kurvázik, röhög pofán, ordibál stb. mert ez esetben (itthon sajnos nem, nagyrészt a hasonló gondolkozású kispöcskök miatt) a civilizált világban azonnali mód elbocsátják (mint macskát szarni). Kivétel ez alól a rendőr ami mindenhol egy külön faj. Aki pedig ezt képtelen belátni, az tényleg lemaradt valahol az egyik rendszerváltás gabalyodása során

CoolKoon 2011.08.22. 17:34:02

@Silent Bob: Látom, neked a gondolkodás szintén nem erősséged. Amúgy meg sajna nincs "csehszlovák homár", úgyhogy jobb híján a magyarszki tudó "cseszkók" is itt rontják a levegőt....

Silent Bob 2011.08.22. 17:43:12

@CoolKoon: Haver, te nem vagy egy kapkodós típus. :D
De hogy a 450 hozzászólás közül miért pont ez szúrta a szemed, az már szinte érdekel. :)

CoolKoon 2011.08.22. 19:03:04

@Silent Bob: Tényleg, most látom csak, hogy az utolsó hozzászólás majd' egy hete jött :P

Hát, ezt dobta a gép, mit csináljak :D Amúgy meg akkor akadt meg a szemem a hozzászólásodon, amikor arra voltam kíváncsi, miket írogatnak a BKV-s válasz megjelenése után. De ettől függetlenül: Agape Satanas! :P
süti beállítások módosítása