Tékozló Homár

Agresszív és molesztálós BKV ellenőrök (frissítve)

2011.08.09. 11:44 | juszka | komment

Mariann éves pesti bérletet váltott, mégis áldozatául esett a jegykezelők agresszivitásának. Ribancozás és tapizás BKV-módra. Panaszlevelét az illetékeseknek küldte, mi pedig kiváncsian várjuk a folytatást - már ha lesz egyáltalán.

Tisztelt BKV Zrt! A következő panasszal fordulok Önökhöz és kérem az ügy mielőbbi kivizsgálását: Előzetesen szeretném jelezni, hogy érvényes, éves bérlettel (ami havi bontásos) rendelkező utas vagyok. 2011.augusztus 2-án, délután fél hatkor kolléganőmmel, Ágnessel felszálltunk az Oktogon felé tartó kisföldalattira, a Bajza utcánál. A szerelvényen a 940-es számot viselő jegyellenőr hölgy bérletünk felmutatását kérte. Ennek mi eleget is tettünk. A hölgy a bérletemmel kapcsolatban azonban kifogásolta, hogy az elsején lejárt, ezért már az augusztusit kellene felmutatnom. Elnézést kértem tőle és jeleztem felé, hogy mivel tavaly még nem éves bérlettel utaztam, hanem havival, ami harmadikáig (vagy ötödikéig?) érvényes, ezért nem tudtam, hogy az éves bérletnél elseje a fordulónap, ezért ismét elnézését kértem és mondtam, hogy mivel úgyis itt dolgozom a Bajza utcánál, az éves bérlet augusztusi része pedig bent van az irodában, leszállok a következő megállónál és kérésére bemutatom az érvényes augusztusi bérletet. Ezt ő elutasította, mondván, hogy neki most kell a bérlet és büntetéssel fenyegetőzött.

Ekkor még próbáltam őt jobb belátásra bírni: Láthatja, hogy éves bérletem van, tehát nem hazudhatok (bemutattam neki az előző havi példányokat is). Továbbra is kértem, hogy szálljunk le és két perc séta után lehozom neki a bérletet. Ezt ő ismételten elutasította (miközben a bérletet ki akarta tépni a kezemből), majd a kolléganőm és az utasok füle hallatára tolvajnak, senkiházinak nevezett, aki hazudik "mert az utasok mindig ezt mondják" válasszal rendre utasított, hogy vele ne vitatkozzak, adjam meg neki az adataimat és kész.
Ekkor én mondtam neki, hogy egyrészt ezt a minősíthetetlen stílust elfogadhatatlannak tartom és tudtommal lehetőségem van elhagyni a szerelvényt, amit meg is tennék, ugyanis visszamennék a bérletemért mindenképpen.

Felálltam, ekkor ő erőszakkal visszalökött "nem mész innen sehová, te szemét" kiáltással, amit a többi utas is hallott. Kérdeztem tőle, hogy miért engem zaklat, hiszen látja, hogy éves a bérletem, tehát nem csalok, miért nem az olyanokat zaklatja, akiknek nincs jegyük/bérletük. Mivel továbbra is erőszakkal fogta a karomat és hátrafelé lökdösött, az Oktogonnál letéptem magamról a karját és elindultam a kijárat felé, még mindig mondva, hogy visszafelé majd meglátja az augusztusi bérletemet, ha még kíváncsi rá. Ekkor ő "persze, hazudsz, te szemét tolvaj, nem mész innen sehová" kiáltással hívta a többi, Oktogonon tartózkodó ellenőrt, akik a segítségére siettek, körbevettek, lökdöstek, fogdostak (!!!!) és közölték velem, hogy nem megyek innen sehová, meg fognak büntetni és ők majd megmutatják nekem, mert szemét tolvaj vagyok, aki a BKV szolgáltatásait veszi igénybe, fizetés nélkül és meg akar lógni.

A 613-as számú férfi kolléga minősíthetetlen, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetett (büdös kurva, ribanc), és fogdosott, miközben próbáltam magam a karjaik közül kitépni. Kértem az urat, hogy engedjen el, ne fogdosson, ő erre lekezelő stílusban, röhögve mondta, hogy csak a munkáját végzi és én (!!!) alkalmazok erőszakot vele szemben. Megjegyezte továbbá, hogy neki a BKV területén mindenhez (!) joga van velem szemben.

A fentieket tanúval tudom igazolni, hisz kolléganőm velem volt.

Itt szeretném megjegyezni, hogy a fentieket az utasok előtt kiabálták.

Ekkor a kolléganőm visszaszaladt a bérletemért a Bajza utcai irodába, hogy be tudjuk bizonyítani az igazunkat.
Eközben az ellenőrök az oktogoni aluljáróban jobb oldalon, egy kordonnal (!!!!) körbevont, fallal körülvett részhez tereltek (!!!), hárman körbevettek, nem engedtek ki onnan, annak ellenére sem, hogy erre többször kértem őket és a másik két, ott álló kollégától is segítséget kértem, ők a vállukat vonogatva elfordultak.
Míg a kolléganőm vissza nem ért a bérletemmel, a 940-es, 613-as és 240-es számú jegyellenőr nyomdafestéket nem tűrő hangon üvöltött velem az utasok füle hallatára, továbbá egy, önmagát igazolni nem hajlandó fiatal (talán 18 éves?) hölgy is jelen volt (mint utólag kiderült, a 940-es számú ellenőr lánya), aki üvöltve közölte velem és a közben odaérkező Ágnessel, hogy "szemét tolvajok, büdös kurvák" vagyunk és biztosan most rohant el a kolléganő megvenni nekem a bérletet. Hiába próbáltuk nekik megmagyarázni, hogy ha ÉVES bérletem van, megvan az egész tömb, TEHÁT, nem tudott az Ágnes csak úgy beugrani egy havi adagért az első boltba, ezt teljesen elengedték a fülük mellett.

Ekkor Ágnes felszólította a fiatal hölgyet, hogy igazolja magát mint ellenőr, ő erre nem volt hajlandó és nagyképűen közölte, hogy "interpreter-ként", azaz tolmácsként dolgozik a BKV alkalmazásában. Jeleztük felé, hogy lökdösni, fogdosni és kiabálni velünk akkor sincs joga és angolul, ill. németül kezdtünk hozzá beszélni, amiből ő szemmel láthatólag egy szót sem értett, válaszolni nem volt képes.

Sajnos, a zaklatásunk nem ért véget, felmutattam az augusztusi, érvényes bérletemet, azonban az ellenőrök továbbra sem voltak hajlandóak elengedni, hárman körülálltak, lökdöstek, fogdostak, minősíthetetlen stílusban üvöltöttek és mondták, hogy nem engednek, nem hagyhatom el a helyszínt, mert rendőrt hívtak.

Kérdeztük tőlük, hogy ha érvényes bérlettel rendelkezem, miért nem hagyhatom el a BKV területét? Ők azonban továbbra is körülvettek, erőszakkal megakadályoztak abban, hogy bármit is csináljak. Ekkor már én kértem, hogy hívjunk rendőrt, továbbá, mivel a kolléganőm is látta, hogy már-már tettlegességig fajul az ellenőröknél az ügy, és semmilyen kompromisszumra, emberi hangra nem képesek, hívta a rendőrséget ő is.

Így tehát, nagyjából hét órakor tudtam elhagyni a helyszínt (fél hatkor indultam az irodából!!!!).


A fentiek tükrében a következő panasszal szeretnék élni a következő, Önöknél dolgozó jegyellenőrök ellen:

940-es számú jegyellenőr: becsületsértés, zaklatás, trágár kifejezések használata, személyi szabadság korlátozása
613-as számú jegyellenőr: becsületsértés, szexuális zaklatás, trágár kifejezések használata, személyi szabadság korlátozása
240-es számú jegyellenőr: becsületsértés, zaklatás, trágár kifejezések használata., személyi szabadság korlátozása
Továbbá a 940-es számú jegyellenőr lánya: aki önmagát "interpreter"-ként jelölte meg: becsületsértés, zaklatás, személyi szabadság korlátozása,trágár kifejezések használata. Ezen kívül: tolmácsként dolgozik és SEMMILYEN idegen nyelvet nem beszél(!?!)

Szeretném még megjegyezni, hogy ha a fentiek tükrében Önök mégis úgy látják, hogy büntetést érdemlek: az X ezer forint "büntetést" hajlandó vagyok megfizetni. Ez a tegnapi nap folyamán sem volt kérdés, hiszen abban igazat adtam a jelen lévő ellenőröknek, hogy az adott pillanatban a szabályok szerint nem rendelkeztem érvényes bérlettel. Amit azonban mielőbb orvosolni próbáltam. Ezt ők nem engedték.

Ami mélységesen felháborít, az az embertelenség, a kompromisszumokra képtelenség, továbbá a minősíthetetlen stílus, zaklatás, fogdosás (kiváltképp a 613-as számú, FÉRFI kollégájuktól, aki munkavégzés címén feljogosítva érezte magát, hogy egy nála gyengébb, fiatalabb lány ellen erőszakot alkalmazzon és lökdösés közben fogdossa).

Jelen levelemhez mellékelten csatolom az éves bérletemet februártól-augusztusig, kérésükre akár decemberig is be tudom mutatni.

Kérem, hogy az Oktogonnál történt esetet mielőbb kivizsgálni szíveskedjenek (amennyiben videofelvétel is készült, járjanak utána), továbbá az öt jelen lévő jegyellenőrt (legfőképpen a 940-es, 613-as, 240-es jegyellenőrt és az "interpreter"-ként funkcionáló kollégát) felelősségre vonni szíveskedjenek. Továbbá javasolnám, hogy az "interpreter"-ként dolgozó fiatal hölgy nyelvvizsgáját igazoló bizonyítványát ellenőrizzék le.


Amennyiben jogos panaszomra, illetve kolléganőm, Ágnes jogos panaszára számunkra megnyugtató módon nem érkezik válasz, kénytelen leszek jogi útra terelni az ügyet.

Végezetül szeretném megjegyezni, hogy úgy gondolom, munkatársaik minősíthetetlen viselkedése mind a BKV mind pedig Budapest és Magyarország hírnevét negatívan befolyásolja.
(Gondolom azzal sem mutatnak jó példát, hogy miközben az ellenőrök egyik csapata szidott és fogva tartott, a többiek felváltva dohányozgattak a lépcsőn).


Jelen levelemet Önökön kívül elküldöm még a BKV figyelő honlapjára, továbbá az Index Homár blogjára, szíves tájékoztatásul a többi utasnak, és panaszom más, magas napilapszámú sajtóban való megjelentetésén is dolgozom.

Tisztelettel:

 

Mariann, Ágnes

Válaszolt a BKV. Szerintük szó se volt agresszív, vagy molesztálós ellenőrről.

Tisztelt Tékozló Homár!

A Tékozló Homár blogon is megjelent, ellenőrökről szóló írással kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a BKV Zrt. kivizsgálta a bejegyzésben említett utaspanaszt.

Előre is megjegyezzük, hogy az éremnek két oldala van, így amennyiben a blognak is célja az esemény minél pontosabb bemutatása, kérjük, jelentessék meg Társaságunk hivatalos álláspontját is.

Az esemény tisztázása érdekében az érintett jegyellenőröket is meghallgattuk, továbbá azt is megvizsgáltuk, hogy ki kezdeményezett rendőri intézkedést.

A főellenőrünk szerint jegyellenőrzéskor a panaszos hölgy közölte, hogy az augusztusi szelvénye a Bajza utcai megállónál lévő munkahelyén van. Ezért ugyan nem rendelkezett érvényes jeggyel vagy bérlettel, mégis vissza kívánt menni a munkahelyére, hogy később bemutassa. Jegyellenőrünk közölte, hogy ilyen módon már nem tudja elfogadni a bérletet és ismertette a pótdíjazással kapcsolatos tudnivalókat. A fenti kérésére igazolványát nem adta át, távozni akart utastársával együtt. Jegyellenőrünk a hölgy elé állva ismételten kérte, hogy a pótdíjazáshoz adja át iratait, de az utas kiabálva közölte, hogy visszamegy a bérletéért a munkahelyére és megmutatja az érvényes szelvényt.

A jegyzőkönyvvel alátámasztott vizsgálatunk arra is kitért, hogy történt-e feljelentés, az ugyanis mindkét fél számára a jogszabály alapján rendelkezésre álló lehetőség. Az ellenőrzés során a panaszos részéről előbb sértegetésre, majd végül tettlegességre is sor került, ezért a BKV jegyellenőre telefonon rendőri segítséget kért. Közben a panaszos barátnője már az előzőkben távozott, hogy a szóban forgó bérletett a helyszínre hozza. A történtek közben a hölgy visszajött a helyszínre, megmutatták az értékszelvényt és a rendőrök kiérkezése előtt távozni akartak. Megítélésünk szerint amennyiben a panaszukban foglaltak megállnák a helyüket, akkor érdekük lett volna, hogy megvárják a kiérkező rendőröket.

Végül a jegyellenőrökkel közösen mégis megvárták a rendőrség kiérkezését, majd a jegyellenőr és a panaszos igazoltatását követően a rendőr figyelmeztette a hölgyet, hogy fejezze be bántó viselkedését.

Az igazoltatásban részt vett ellenőrök és az ott tartózkodó diáktolmács szerint az intézkedés megkezdésétől az intézkedés végéig az utassal szemben fizikai erőszakot egyikük sem alkalmazott. A hölggyel senki nem beszélt meg nem engedhető módon. Ezzel szemben mégis a rendőrnek kellett felhívni a panaszos figyelmét bántó viselkedésére.

A rendőrségi adatkikérés után a munkatársnőnk által a júliusi időben érvénytelen értékszelvény miatt indított pótdíjazási eljárást a továbbiakban is fenntartjuk.

Jegyellenőreinket a társasági jogos bevételek megszerzése érdekében alkalmazzuk. Munkatársaink az utasok jó- rosszhiszeműségét nem mérlegelhetik, jegy nélkül vagy érvénytelen jeggyel, érvénytelen bérlettel vagy érvényes értékszelvény nélkül történő utazás, illetve az Utazási Feltételekben rögzítettek megszegése esetén pótdíjazást kell kezdeményezniük.

Álláspontunk szerint a jegyellenőreink minden utassal szemben azonosan kell intézkedniük az előírások, és adott lehetőségeik szerint. Sajnos a fizető utasok érdekében történő ellenőrzés konfliktusokkal járó feladat, munkatársainktól éppen ezért elvárás az udvarias, kulturált munkavégzés –az utazóközönség elégedettségének növelése érdekében. Ezen felül rendszeresen ellenőrizzük a biztonsági őrök tevékenységét, és amennyiben nem a Társaság elvárásainak megfelelő munkavégzést tapasztalunk, úgy szankcionáljuk a mulasztást elkövető munkavállalót.

Üdvözlettel:

BKV Zrt.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.08.10. 12:36:45

@Zöldegér:
És szerinted ők tudnak arról, hogy 15 évvel ezelőtt volt egy ellenőrük aki megbírságolt, pedig az utazást el sem kezdted azaz feleslegesen büntetett meg?

Max a statisztikákból, holott ha akkor a helyszínen kiállsz az igazadért, most ők lennének kb. 1M Ft-al gazdagabbak, te meg szegényebb.

De a példád okán mondok valamit:
nyugodtan tedd tönkre a vasúti átkelőket, hiszen állami vállalat és valószínű az állam a hülye adóival lopott tőled eleget teljesen jogos, hogy elégtételt veszel.

Vagy: nyugodtan megverhetted volna a tanáraidat amikor eggyel rosszabb jegyet adott, mikor tanultál rendesen.

Az, hogy mik a társadalmi együttélés szabályai nem mi írjuk. Kell fizetni adót, gondoskodni kell a szülőkről, gyerekekről, kifizetni a taxist, jegyet venni stb.. Persze ha a rendszer nem felel meg a szabályoknak azt megfelelő formában jelezni, javítani kell.

A hozzád hasonló önbíráskodók még ha igazuk is van több kárt okoznak mint hasznot. Pláne bolhából elefántot típusú problémáknál.

igazságos 2011.08.10. 12:41:15

Na ugye, én megmondtam. Szelektív memóriája van a posztolónak, az őt negatívan bemutató dolgok kimaradtak.

Szó se volt rendőrségről, vajon miért?

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: igen, nem 200 forint, mikor volt egyáltalán annyi?

De mivel nem adta oda a papírjait, mint leírta, ezért kihívják a rendőrséget, papírt ugyanis csak rendőrnek adunk. Vagyis jól mondtam, hogy igen lényeges elem kimaradt. Megmondtam, hogy itt nem kerek több dolog.

McZozo 2011.08.10. 12:41:56

@Minerva12:
ezt a hulyeseget honnan vetted. a lemesz metroba vagy felulsz buszba londonban. mindenutt kint van hogy 50 fontig terjedo buntetest vagnak rad ha ervenyes jegy vagy berlet nelkul elkapnak. Tehat anliaban is van buntetes.
MAs kerdes hogy itt az rugalmasabbak, bizonyos esetekben. Pl getvikrol jottem victoriara elore valtott jeggyel ami csak egy adott vonatra szolt. Ezert volt akcios. Viszont kesett es mivel elso alkalommal voltam ott nem igazan voltma kepbe es az egyis local vasutas rossz vonatra ultetett fel es masik iranyba robogtunk fel orat. majd mire realizaltuk a bajt leszaltunk es az ottani kaller javaslatara felultunk a kovetkezo victoriara meno vonatra. Mondtam is neki hogy na de nincs jegyem mondtak nem baj. En ketelkedtem de mondom ok proba cseresznye. Aztan termeszetesen par megallo mulva jott is a kaller es keri a jegyet en meg felmutattam neki a masik vonatra szolot amit egybol ki is szurt es mondta hogy de ez ide nem jo. en meg magamba most ugy megvagnak hogy egesz londontol elmegy a kedvem magyar tapasztalataimbol kiindulva. De azert elmeseltem neki tortenetem hogy rossz iranyba raktak fel es most jovok vissza es vasutas mondta hogy szaljak fel. (erre ilyenkor magyarba szarnak ra es megvagnak) Ott meg kaller mosolyogvakozolte hogy elnezest ker es tovabbi jo utat kivan a viszont latasra. Szal azert lehetne nemi rugalmassag is a kallerekben lam van ra pelda a vilagban.

Silent Bob 2011.08.10. 12:47:40

@luciferko: Miért lenne hülye példa? Csak arra akartam rávilágítani, hogy akik nagy bőszen tolvajoznak, azok körülnézhetnének a saját házuk táján először.
Valószínűleg, ha nekem lenne éves bérletem, én sem szívesen fizetnék pluszban, mert otthon felejtettem. Szerintem, az hogy azt mondta hazaszalad érte és megmutatja, kicsit naiv ugyan, de tök normális. Pl. ha téged igazoltatnak papírok nélkül, akkor a legritkább esetben rabosítanak (pedig megtehetnék) hanem hazakísérnek a személyidért.
Arról nem beszélve, hogy ha az orkok valóban úgy viselkedtek, ahogy leírták és azt se bánom ha a csajnak soha nem volt jegye és nem is lesz, mert ezek a szarháziak a mi adónkból élnek.

Gyugyo 2011.08.10. 12:51:11

@Kerti Fóka: Ezennel tisztelettel elnézést kérek, de nekem az jött le, h annyira véded ezeket az orkokat, h valamiféle közöd lehet hozzájuk. Igazad van, valóban nem olvastam teljesen végig az összes hozzászólásod és sajnos elkövettem azt a hibát, h rögtön 1 komment alapján ítélkeztem és küldtelek el mindenhova. Sry még egyszer, csak maga a történet annyira ledöbbentett, h ilyen embereket felvesznek és még "hatalmat" is kapnak valamilyen szinten és ezt ki is használják, h kapásból rákvörös lettem. Nem szoktam hozzászólni általában semmihez, de velem is előfordult már nem 1x, h az orkok elkezdtek kötözködni, holott mindiíg van bérletem, soha nem bliccelek, ennek ellenére megtalálnak. Ezek után elolvastam az omijnózus kommentet és hirtelen felindulásból (ami megoint csak nem jellemző rám), nyopmdafestéket nem tűrően elküldtem valakit melegebb éghajlatra, mieelőtt megnéztem volna a teljes kommentet. Így utólag is elnézést érte, remélem megbocsátható a bűnöm.
tisztelettel
Gy

Silent Bob 2011.08.10. 13:03:21

@igazságos:
www.bpn.hu/budapest-hirek/felfuggesztett-bortont-kapott-a-8-brutalis-bkv-ellenor
Erre az esetre emlékszel? Itt is leírta a BKV, hogy az utas támadt az ellenőrökre.
(a kommentek közt találtam)

K0vasz 2011.08.10. 13:07:42

Ilyenkor érzem, hogy NEM tud annyira drága lenni a benzin, h ne érje meg a kallermentes, nyugodt életet a kocsikázás:)

labi 2011.08.10. 13:36:40

Jé ilyen velem is történt, csak kicsit másképp:

- Jegyeket bérleteket!
- Basszus, otthon hagytam, adja a csekket, holnap majd bemutatom az akácfában.
- Oké, viszlát.

Lehet hogy én csinálom hülyén? :)

"tavaly még nem éves bérlettel utaztam, hanem havival, ami harmadikáig (vagy ötödikéig?) érvényes"

No persze.
A havi bérlet már tavaly is két dátummal rendelkezett, kezdettel és lejárattal, nem "harmadikáiggal vagy ötödikéiggel"

"az X ezer forint "büntetést" hajlandó vagyok megfizetni. Ez a tegnapi nap folyamán sem volt kérdés"

Innentől kezdve nem hiszem el a sztorit. Ha tényleg elfogadta volna az akácfás-bemutatós verziót, akkor simán kapja a csekket és az ellenőrnek tökmindegy hogy aztán tényleg bemutatja-e vagy sem, így nem lép tovább a történet.

Nem kerek ez kérem szépen.

@Asztalos Gábor 2: "Ha a bliccelés zavarná a bkv-t, akkor a belépéskor ellenőriznének"

Mint ahogy azt teszik is a legtöbb metromegállóban és kisföldalatti összesben?

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.10. 13:37:15

@GegeWarrior: Na, csekély értelem egyelőre nálad figyelhető meg, ha nem fogtad fel miről írok, bocsánat "zagyválok". Egyébként prototípusa vagy annak a jelenségnek, amiről írok, bűnbakkeresés, másokra mutogatás, mindig a másik kezdte, a "magyarok" persze soha, mindig a másik a hibás, a "magyarok" persze soha.

"szarul lett kitalálva a rendszerváltás" - haha. Ennél szarabbat már el sem tudok képzelni. 1990-ben kaptatok, szabadságot, önrendelkezést, szabad piacot, vállalkozási lehetőséget, többpártredszert. Tudtatok élni vele? Nem. A mai napig az állam mindenhatóságába hisztek, nem tudták értelmezni a többpártrendszert és a szabadversenyes kapitalizmust sem. Mint ahogy azt sem tudjátok értelmezni, miért kell lyukasztani vagy érvényes jeggyel felszállni a BKV járművekre.

Az a szar, h a Kádár-rendszer sem azért bukott meg, mert nektek annyira kellett volna "Európa", meg a "nyugati-értékek". Bullshit. Jól elvagytok itt a balkáni piszokban, provinciális nacionalista gőgötökkel. Azért bukott meg - többek között - Magyarországon a Kádár-rendszer, mert az életszínvonal növekedést már nem tudta a rendszer magából kiköhögni. Azt az életszínvonalnövekedés, ami már akkor is hitelből volt fedezve. Kaptatok mindent, demokráciát, kapitalizmust, csak egy dolgot nem tanultatok meg, dolgozni, teljesíteni és beosztani.

Persze az illúziót továbbra is fenn kellett tartani, h jól éltek, arra kellett a zsé. Természetesen hitelből. És vettétek fel tovább a hitelt, legyen az mdf, fidesz vagy mszp. Eltelt 20 év, a rendszer lényegét nem tanultátok meg, nincs verseny, megint visszaszavaztatok egy állami hatalmat, amely a szocialista internacionalizmus helyett 19. századi etnikai nacionalizmusba csomagolja be a szart és próbálja a torkotokon lenyomni.

"JA és nekem se hitelem, se nyaralni nem járok már 5 éve. Ja és veszem Európa legdrágább bérletét(én hülye), viszont nem kapok érte semmit csak köcsög, troll ellenőröket, köszönöm." - így van, ez a következménye mindennek, amiről írok. Nem indult be az értékteremtő, valódi termelés Magyarországon, a vállalkozók az államtól függnek, a multik nem tudtak innoválni, tehát ne is reménykedj nagyobb fizetésben, mert nincs miből. Nyaralni ezért nem tudsz elmenni. A bérlet meg azért drága, mert a kedves ingyenélő, szarházi posztoló és társai nem fizeik meg, azt amit használni akar. És "orkoskodik". És még neki áll feljebb, ő posztot ír, panaszkodik. Nem jut el az agyadig, ha vki nem fizet be a közösbe, akkor a másiknak többet kell fizetnie. És ne gyere most a korrupcióval, mert az ugyanúgy a rendszer része, szépen elvagytok magatokban, gymással. Persze, becsaphatod és felmentheted magad, h a nokiás dobozok tulajdonosai helyett miért a kisembert basztatják, de ez kisemberi vinnyogás már a kádár-korszakban is szánalmas volt, nemhogy a kapitalizmusban. Semmi különbség egy nokiás-doboz és egy ki nem lyukasztott jegy között, ugyanolyan orkja a rendszernek bliccelő, mint egy korrupt tisztviselő. Így rohadt le Magyarország.

Persze, tisztában vagytok ti ezzel. Milyen szerencse, h léteznek ezek a gonosz "BKV-ellenőrök", akikre lehet haragudni. Meg a "komcsik", meg a "zsidók", meg a "buzik", meg a "cigányok". Persze, h miattuk van ez az egész.

Silent Bob 2011.08.10. 13:43:30

@Csehszlovák Kém: Te miért nem a csehszlovák homáron osztod azé észt?

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.10. 14:04:26

@Silent Bob: Pozsonyban nincs metró :) Viccet félretéve: a "csehszlovákoknál" valahogy természetes: fizetnek a tömegközlekedésért.

Silent Bob 2011.08.10. 14:06:54

@Csehszlovák Kém:
Na de halál komolyan. Magyar vagy? Akkor miért beszélsz úgy, hogy "ti magyarok"? Cseh vagy? Akkor meg mi közöd van hozzá?

Don Quixote de la Ferko 2011.08.10. 14:08:41

@Silent Bob:
Funkcionálisan olvasol. Próbálj meg értőn.

Újrázzunk:

Lány meglátja az ellenőrt, közli, hogy nincs nála a bérlet, majd bemutatja. Kap egy csekket, elzarándokol a megfelelő helyre, bemutat, fizet, oszt jónapot.
Tanulópénznek hívják.

Ha te ezzel szemben azt preferálod, hogy a lánynak el kell rohanni, feltartani 5 ember munkáját, akik várnak rá, és ezt erkölcsösnek tartod, az a te szocializációd problémáját veti fel.

Mint azt írja valaki, ez működik. Ha a liba ez helyett a másfél órás ordibálást választotta, és ezzel egyet is értesz, az mint jeleztem szocializációd elfuseráltságának mellékterméke lehet.

És pont ezért felesleges ide windowst, egyéb dolgokat keverni, a szituációnak semmi köze ehhez. Megborult, a rosszabbik utat választotta, ennyire egyszerű.

Ide vezetett az elmúlt 20 év teljesen elfuserált demokráciaszemlélete. Nem a buszokat kell szidni, hanem azokat, akik használják, tönkreteszik, oszt amikor megborulnak, még nekik áll feljebb.

Kerti Fóka 2011.08.10. 14:11:49

@Gyugyo: Ja,OK! Így már minden OK. :) Velem konkrétan nem szoktak szívózni, de elég sokszor látom hogy mással megteszik. Pláne külföldiekkel... Ha valaki balhézni akar ellenőrökkel, akkor ajánlom este 11 óra körül a Deák teret, ahol az !!átszálló!! (arra már nem kell külön jegy) turistákat büntetik euró alapon zsebre!!! Multkorában megálltam segíteni egy szerencsétlen párnak, akikről 100 eurót gombolt le az ellenőr készpénzben, persze úgy, hogy nem adott papírt... mikor odaléptem hogy segítsek (legalább tolmácsolni a külföldieknek), hirtelen 4-5 ork jelent meg és kérdezték hogy miért nem kopok le baromi gyorsan, meg semmi közöm ahhoz az egészhez. Mikor elővettem a telefonom hogy akkor azért csinálok egy "emlékfotót", már ketten nekem is akartak ugrani... Úgyhogy azt hiszem az ellenőrök védelménél nem sok dolog áll tőlem távolabb...

Silent Bob 2011.08.10. 14:20:32

@luciferko:
Értem az álláspontodat. Nekem alapvetően azzal van bajom, hogy a BKV emberei jogtalan módszerekkel próbálták meg behajtani a jogos büntetést.
Lehet ezen változtatni, sokan írták, hogy külföldön megbilincsel az ellenőr stb. (Persze ott nem 6 általánost végzett sitteseket alkalmaznak, de ez más kérdés.) Jelen helyzetben a lánynak jogában állt volna elsétálni. Pont. Az ellenőr mehet mellette az utcán, irányíthatja a kihívott rendőröket, hogy hova menjenek, de nincs joga feltartóztatni. Hihetetlen, hogy ezt nem tudjátok felfogni.
Ha te tartozol nekem és én verőemberekkel hajtatom be a jogos tartozásomat.

Silent Bob 2011.08.10. 14:22:55

@Silent Bob: folyt.
Akkor azt jogtalanul tettem. Miért olyan kurva nehéz ezt felfogni? Attól, hogy valaki nem vesz meg egy szaros 300 forintos jegyet, még nem esik el az állampolgári jogaitól.

Don Quixote de la Ferko 2011.08.10. 14:29:29

@Silent Bob:

Mindkettő hibázott, de csak az egyiket hívjátok orknak.
És ez itt a baj. A kordonok népe azt hiszi, neki is szabad azt, amit a vezéreinek.

Ajánlom neked is, meg a posztolónak is, hogy a jogokon felül tanulja meg a kötelezettségeket is, sokkal könnyebb lesz az élet. Tudom, fájdalmas, mert sokkal jobb sörre, DVD-re, mozira költeni azt a pénzt, ami a kötelezettségekkel jár, de ha a ti módszeretek uralkodik el, akkor nem mi építjük újra a falakat, hanem Európa, ahová én tartanék, de a hozzátok hasonlók mindig visszarángatnak.

Silent Bob 2011.08.10. 14:29:49

@TrueY:
Vonaljegyet régen, 10-es gyűjtőt szoktam, egyébként tudom mennyibe kerül, kerekítettem. :)

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.10. 14:30:50

@Silent Bob: Judas Priest rajongó vagyok és alig várom már a holnapi koncertet a Szigeten :)

Csak így full OFF-ba: mi a szart változtat mondanivalóm lényegén "mi vagyok"? Ez számodra nyilvánvalóan azért fontos, mert képtelen vagy értelmezni mondanivalóm. Szeretnél elhelyezni sémáidban, kérdéseid alapján látom ez a process megbicsaklott és nem találod az belédnevelt, automatikusan előhívható kész válaszokat sem. Baj van, mi? :)

Luciferko: "Kemény ez a csapat, ferko" :)

Don Quixote de la Ferko 2011.08.10. 14:32:51

@Silent Bob:

Állampolgárnak nem csak jogai vannak, hanem kötelezettségei is.

Van olyan, aki tartozik nekem. Küldhetnék rá verőembert, lenne is megfelelő szakember erre a feladatra, de nem teszem.
Én lehetek a hülye, nem illek bele a mai világba, elismerem, de egy adott intelligenciaszint felett nem a verés a megoldás. Neveltetés kérdése. Én így sikerültem, te az erőszakot preferálod. Ez van. Téged minősít.

Silent Bob 2011.08.10. 14:34:40

@luciferko:
Egyet ne felejtsünk el. A posztolónak előre megváltott éves bérlete volt.
Tehát nem hinném, hogy miatta megy csődbe a bkv, meg az ország.
Engem nem ismersz, tehát szerintem ne minősíts.
Az orkokat pedig senki nem hívná orkoknak, ha nem orkokként viselkednének.

Silent Bob 2011.08.10. 14:37:19

@Csehszlovák Kém:
Alapvetően csak nem szeretem, ha valaki külföldön élve osztja az észt anélkül, hogy itthon élné a mindennapjait.

Silent Bob 2011.08.10. 14:40:31

@luciferko:
Elég furcsán gondolkodsz, vagy direkt értesz félre. Gyakorlatilag pont az ellenkezőjét próbálod a számba adni, amit írtam. De beidézheted nyugodtan, hogy hol preferáltam az erőszakot. Pont az ellen feszülök itt két napja.
Arra próbáltam célozni, hogy jelen esetben a BKV küldte a verőembereket a kiscsajra, mivel az, ami ott zajlott, minden volt csak szabályos intézkedés nem.

Don Quixote de la Ferko 2011.08.10. 14:41:43

@Silent Bob:
A posztoló érvényes jegy, bérlet nélkül utazott.
Senkit, a BKV ellenőrt sem érdekli, hogy mit mond, hol volt az éves bérlete.
Nem minősítelek. Amit írsz, azt kommentálom.

Ne írj olyat, ami rossz fényt vet rád.

Silent Bob 2011.08.10. 14:44:21

@luciferko:
Amit írtam vállalom. Hülye volt, nem volt nála jegy, bérlet.
A BKV-nak joga volt emiatt fogva tartani? Nem. Nem értem miről beszélünk.

Don Quixote de la Ferko 2011.08.10. 14:44:33

@Silent Bob:

Kicsit figyelmesebben írj, oszt nem beszélsz mellé:

"Ha te tartozol nekem és én verőemberekkel hajtatom be a jogos tartozásomat.
: folyt.
Akkor azt jogtalanul tettem."

Én mindössze azt kommentáltam, amit magadról írtál. Ja, hogy kellemetlen valód felismerése? Ez van.

Silent Bob 2011.08.10. 14:45:51

@luciferko:
Ügyesen próbálod kiforgatni a mondanivalómat, de nem fog menni. :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.08.10. 14:48:41

Elsőnek azt mondom, hogy az adatokat meg kellett volna adni az ellenőrnek, aztén a bkv irodában bemutatni az érvényes jegyet
Ezzel büntetés és anyázás nélkül vége a bulinak
Poszttoló gondolja hogy az ellenőr végigsétál vele a lakásáig meg vissza?
Nem
A többi a bkv-t és ellenőreit minősiti, én rendőrt hívtam volna, illetve az ellenőrnek kellett volna rendőrt hivni
Ha jól tudom azért mászkálnak közteresek is atz utóbbi időben ellenőrökkel, mert csak ők tarthatják vissza az utast
Innen az utas a nyerő

+nézem a bkv figyelőt, mi a duma ott

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.10. 14:49:29

@Silent Bob: Látod, ez is mennyire tipikus. Ahelyett, hogy mondanivalómra reagálnál megpróbálsz magadnak menekülőutat keresni és megmagyarázni: "aki külföldről pofázik, az csak ne szóljon bele, mert nem itt él". Aha. Menthetetlen az ország.

Kétszáz évvel ezelőtt, nagy nehezen, néhány külföldről hazatért ember gondolatait még képes volt átültetni. 2011-ben ott tartunk, h "aki külföldről osztja az észt azt nem szeretem." Köszönöm, nincs több kérdésem.

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.08.10. 14:49:38

@Silent Bob:
Ahogy mondod, írtam alant/felett

Silent Bob 2011.08.10. 14:55:54

@Csehszlovák Kém: Reagáltam a mondanivalódra is. Lehet, hogy nem neked, de olyannak, aki kb. azt írta, mint te.
Aki külföldről osztja az észt, az pedig nem lát bele az itt élők életébe, lelkivilágába.
Ha hazatérsz külföldről és itt próbálod jobbá tenni az országot, az ottani tapasztalatok alapján, az kicsit más tészta.
De nem lehet ráhúzni x országban lávő viszonyokat y országra. Ebben semmi nacionalizmus, vagy szűklátókörűség nincs. Éltem én is külföldön, tudom, hogy van, ahol jobb és igen, máshogy gondolkodnak az emberek, de oda el kellett jutni.

Don Quixote de la Ferko 2011.08.10. 14:56:20

@Silent Bob:
Valóban. Kiforgatásnak minősül az, hogy valakire verőembert küldtél, és én ezt úgy értelmezem, hogy valakire verőembert küldtél.

Segíts, minek értelmezzem? Baráti eszmecsere?

Silent Bob 2011.08.10. 14:58:13

@luciferko:
Az enyémről? Vicces vagy. A lányt egy 320 :) forintos jegy meg nem vásárlása miatt (én is elismertem, hogy hibázott) már minden nemzetrontónak elhordtad, de azokat még egy szóval sem minősítetted, akik fogva tartották és megalázták.
Nekem van kettős mércém?

Silent Bob 2011.08.10. 15:01:41

@luciferko: Ne haragudj, de kénytelen vagyok azt mondani, hogy funkcionális analfabéta vagy.
Az idézett hozzászólásom azzal kezdődik, hogy a BKV jogtalan módszerekkel próbálja meg behajtani a tartozását és ha én azt tenném jogtalan lennék.
"Ha te tartozol nekem és én verőemberekkel hajtatom be a jogos tartozásomat.
: folyt.
Akkor azt jogtalanul tettem."

Ha esetleg valakinek rajtad kívül nem sikerült még értelmezni ezt a rendkívül bonyolult összetett mondatot (gyk: példa) akkor elnézést kérek, szívesen elmagyarázom.

Don Quixote de la Ferko 2011.08.10. 15:02:24

@Silent Bob:
Ok és okozat.

Nem a BKV ellenőrök követték el a hibát. Ők csak rosszul reagálták le.

Vagy azt próbálod bemesélni, a bliccelésért az ellenőr a felelős? Érdekes meglátásaid vannak.

blasiusii 2011.08.10. 15:03:54

Minkét interpretáció már-már ponyvába illő: egyrészt a pikáns molesztálós sztori, másrészt a szegény, megvert BKV-ellenőrök...
Egy szó mint száz: várd meg a rendőrt.

Silent Bob 2011.08.10. 15:04:24

@luciferko:
Azt hiszem, veled nem vitatkozom tovább, mert fogyatékos vagy. Ezt nem tudtam, ezért elnézést kérek.
Üdv!

Don Quixote de la Ferko 2011.08.10. 15:05:33

@Silent Bob:
Ez jogos. Félreértettem.

De ettől még nem fogom az egekig ajnározni a bliccelőket.

Ugye nem baj?

Don Quixote de la Ferko 2011.08.10. 15:06:51

@Silent Bob:
Nem kell elnézést kérni. Mint azt már említettem, szocializációd hiánya okozza.

Silent Bob 2011.08.10. 15:08:31

@luciferko:
Így van. Egyből rá kellett volna jönnöm. :)

Don Quixote de la Ferko 2011.08.10. 15:11:39

@Silent Bob:
Látod, van még hová fejlődnöd.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.10. 15:16:45

@Silent Bob: Aha. Nem lát bele :) Na, ne viccelj. Milyen alapon mondod ezt? Jobban ismerem a lelkivilágotok, mint hinnéd. Elég ide feljönnöm és elolvasni téged, látom, milyen begyöpösödötten gondolkodnak a magyarok.

Ez van: most szavaztátok vissza, etnikai nacionalizmus és államkapitalizmus. Biztos qvajó.

Ha éltél valóban külföldön, látnád, h micsoda iszonyat nyomor, szegénység és nacionalizmus van Magyarországon, h az is probléma és téma lehet, h lyukasztunk jegyet a BKV-n. Ember, mi ez, ha nem szűklátókörűség? Az lenne a normális, h nem fizetek be a közösbe? WTF??? Fikázzátok a "cigányt", ha csirkét lop a parasztbácsi kertjéből, mi? A posztoló ugyanazt teszi azzal, h lejárt bérlettel közlekedik. Ráadásul el sem akarja ismerni tettét, "orkoskodik". Mi ebben a nóóórmális, Margit?

Nagyobb a baj otthon, mint gondolom. 200 évvel ezelőtt egy Széchenyinek még sikerült vmennyit (Lánchíd, MTA, hadd ne soroljam) megvalósítani külföldi tapasztalatai alapján, de ha manapság egy polgári demokráciát, egy működő többpártrendszert, egy modern társadalmat, kapitalizmust 20 év alatt nem sikerült megtanulni működtetni, akkor tényleg zárjátok be a bótot.

Etnikai alapú nacionalizmusra államgazdaságot építeni 2011-ben, hát... (sóhaj). A térségben Meciar próbálkozott ezzel, 1998-ban picsán is rúgta érte a szlovák társadalom. 2011-ben - micsoda tragédia! - megpróbálják a magyarok is! Nézd meg, hol tart ma a szlovák gazdaság, h a csehről ne is beszéljek, bár az ugye mindig polgárosodottabb vidék volt, mint a kárpát-medence. Egyébként rengeteg művelt magyart és félelmetes mennyire nem látják ezt, mennyire nem félnek ettől a veszélytől, ami Magyarországot fenyegeti.

Vajmaci 2011.08.10. 15:17:58

1. Kurvaannya a BKV-nak...
2. Pláne a magukat zsarunak képzelő ellenőröknek...
3. Bazzeg BKV...EMBERSÉG...mint olyan..nem halottak róla?
4.
megnézném,hogy a nyugatinál amikor a meszticek jegy nélkül jönnek csapatostól..na azokkal is ennyire kemények-e a kellerek??
Nem kell válaszolni...faszt kemények..behúzzák fülük-farkuk!
Nekem is volt már olyan hogy az előttem "bliccelő" dakotákhoz hozzá sem mertek szólni, de tőlem kérték a bérletet.
Nem mutattam...civódtunk,miközben kiértem a peronvonalon kívülre, majd az orra alá dugtam az éves bérletem...rohadjanak meg.
Talán nem kellene felvenni sok frusztált pöcskarikát ellenőrnek!Egy IQ-teszt is megtenné felvételkor!

Silent Bob 2011.08.10. 15:21:42

@Csehszlovák Kém:
Értelmes dolgokat írsz, de nagyon messzire kanyarodtál ezért nem fogok rá érdemben reagálni.
Az általánosítástól viszont óva intenélek.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.10. 15:22:56

@Csehszlovák Kém: bocs, ucsó bekezdésből kimaradt: Egyébként rengeteg művelt magyart ISMEREK és félelmetes mennyire nem látják ezt, mennyire nem félnek ettől a veszélytől, ami Magyarországot fenyegeti

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.10. 15:35:21

@Silent Bob: Soha nem általánosítok, igyekszem ilyenkor mindig "idézőjelbe" tenni a szavakat. Az a helyzet, h nagyon is közel vagyok a probléma magjához, mert a currens poszt alaproblémája is a "magyar" mentalitás, ami itt sok kommentben tükröződik. Leírtam már feljebb százszor, nem ismétlem magam.

Lényeg: mindig érvényes jeggyel, bérlettel utazzatok! :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.08.10. 16:20:35

@Csehszlovák Kém:
begyöpösödötten gondolkodnak a magyarok."

Lehetne sokban igazad, de itt lép be a Cyrano effekt
Ha kell orbánozok, de külföldröl ne tegye más
Nem gondolom hogy neked tetszene, ha ismerném a cseh vagy szlovák belpolikát mélyében és elkezedenék Ficózni, vagy a "cseh elnök tollat lopott" dumát eregetném

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.08.10. 16:22:08

@Vajmaci:
Hát mé nem keveredtél a dakoták közé, oszt hagyott volna békén téged is
:)

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.10. 16:34:43

@horex: csak két dologban tévedsz:
- eddig sem "Orbánoztam", hanem kifejezetten a magyar társadalomról beszéltem. Az országot nem "Orbán" és "Gyurcsány" tette tönkre, hanem a nép mentalitása, ami évszázadok óta megfigyelhető, elemezhető. "Orbán" és "Gyurcsány" már csak következménye ennek a jelenségnek, de soha nem az oka. Tehát ez téves megfigyelés.

- Miképp az is, h nekem nem tetszene a "tollopós elnök". Felőlem nyugodtan "Fickózz", "Klausozz", én is mosolygok rajtuk :)

Csak ne feledd, h a szlovák és cseh társadalom mögött és ugyanaz a 20 év telt el, ami Magyarországon és nekik van is okuk mosolyogni most sok mindenen, a magyarok meg... tanulnak jegyet lyukasztani :)

uruk.hai 2011.08.10. 17:00:42

@elmoro: Annak aki több, mint százezer forintot előre kiadott már az utazásért, 1000 forint is büntetésszámba megy. Egyébként a 6000 forint sem büntetés, hanem pótdíj (pótlólagosan megfizetett díj az utazás fejében, olyan mint a jegy ára, csak kissé súlyosabb...) Évekkel ezelőtt a pótdíj mellé még jegyet is köteles voltál venni az ellenőrtől. (mondjuk, sosem erőltették) A kiadott csekken valaha sosem volt kerek összeg, mindig tartalmazta + 1 jegy árát is. Ezért van náluk a mai napig vonaljegy is. Csak időközben úgy gondolta a BKV, hogy ha valaki kifizeti a jókora összeget, azt a kicsit már nem kéne forszírozni. A jegy meg valahogy ottmaradt náluk. A megállókban még venni is lehet tőlük belőle.
csak hogy tájékozott légy :-)

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.08.10. 17:16:06

@Csehszlovák Kém:
Ismétlem csak Cyrano után
Ha kell ekézem az országomat, de mástol nem hagyom.
/még ha igaza is van/
Ne mond hogy neked mindegy lenne ha hasonlóakat mondanék a szlovák, cseh román államrol, illetve az ottlakókrol
Mi közöm hogy azok ott bliccelnek-e vagy nem?
Illetve ehhez véleményt fűzhetnék, de semmi többet

igazságos 2011.08.10. 17:22:09

@luciferko: Mindkettő hibázott, de csak az egyiket hívjátok orknak.
És ez itt a baj. A kordonok népe azt hiszi, neki is szabad azt, amit a vezéreinek.

Nem olvastál figyelmesen, mi mindkettőt orknak hívjuk, csak az egyiknek jogai vannak, a másik meg szereti kiélvezni a korlátlan hatalmát a "szegény, védtelen nőkön".

McZozo 2011.08.10. 17:27:59

Akkor Foglaljuk ossze, mert tobb dolgon is vita van.

1. Igaza van mindenkinek aki azt mondja hogy a holgy szabalytalan volt, es hogy az ellenor nem megy el vele munkahelyere,
2. BKV mivel orkokat hasznal nem pedig beletetokapukat igy sajnos ez elofordulhat. Ha befektetnenek kapukba ez nem fordulhatna elo nem lenne vita, nincs ilyen igy elofordulhat ilyen.
3. Igaz szabalytalan volt de volt ervenyes eves berlete. Es aki azt mondja hogy azt mindenki mondhatja nincs igaza mert csak az augusztusi szelvenyt hagyta otthon a berlet es a juliusi szelveny nala votl amin ki volt toltve az adatai es ra volt irva allitolag hogy eves, tehat ebbol egy jobb indulatu ork feltetelezhette volna a helszinen levo dokumentumok alapjan hogy a holgy igazat mond es tenyleg van neki berlete, mert nem csak a bemondasos habiszti volt.
4. Ebben az esetben ket lehetoseg lett volna:
4.1 Orkkent viselkedik es kiszabja a bemutasasos buntetest
4.1.1 Ebben az esetben a holgynek szo nelkul ezt a szabajok miatt el kellett volna fogadnia. majd (es itt valoszinuleg o is hibazott) es magaban dunnyogve csengetnie.
4.2 Emberkent viselkedik (gondolkodik, merlegel) es a bemutatott bizonyitekok alapjan azt mondja ej ej holgyem legyen szives legkozelebb jobban figyelni mert megbuntethetik. MAjd elengedi a holgyet utjara.
5 Hamar mindez megtortent sajna a magyar jogszabajok alapjan nics joguk inzultalni senkit tehat igenis az ellenoroknek kutya kotelessege lett volna elengedni es nem lokdosni veszekedni fogdosni.
6.1 Az orkok hivhattak volna a rendoroket azonnal, nem zaklatni (ez lett volna a legalis ut)
6.2 A Holgynek kellett volna hivnia rendoroket, hogy feljeletse amiert a fentieket elkovettek ellene (szerintem itt is hibazott a holgy)

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.10. 17:36:44

@horex: Nem értem, mit nem értesz. Mondjad a véleményed, bármiről. Szlovákiáról, Csehországról. Láthatóan nincs, mert nem is ismered ezeket a társadalmakat. Nem baj. Ettől lehetnél még jó fej. Én viszont ismerem Magyarországot is. És elmondom róla a véleményem.

Lehetnél jófej, de nem vagy az, mert látom, megint valami beszűkült tudatú ember írogat nekem, hiszen a vélmény szabadsága számodra igen korlátozott. Még mielőtt felhorkansz: ez is csak egy vélemény, amit a montatod alapján szűrtem le.

Én jelenségekről írok, tetszik neked vagy sem, leszarom, mert létezik. Ha szerinted az országot fikázom, nagyon tévedsz. Én senkit nem fikázok, hanem valós és szomorú jelenségekről mondom el a véleményem. Cáfolj meg, ha nem igaz, hogy sok szarházi, ingyenélő utazik jegy nélkül a BKV-n. Nehéz lesz.

Ez a demokrácia. De te ezt az érzést láthatóan nem ismered, mert kritikád odaáig terjed, hogy majd te megmondod, mi az igaz és mi nem. Más véleményt nem mondhat. Főleg nem az országodról. Muha.

Na, ezért is tart ott Magyarország, ahol. Az ilyen beszűkült agyú, kitalált és rég nem létező világukban élő, de persze örökösen fogyasztani akaró és a közért semmi felelősséget nem vállaló emberek sokasága vagytok.

Alternatív 2011.08.10. 18:44:26

Az oké, hogy update van, de a rendőri feljelentés, és az orkok letartóztatása megvolt-e már?

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.08.10. 19:00:26

@Csehszlovák Kém:
Tartom , akárhogy düdörögsz, hogy az országomrol bármilyen szar is külföldi ne fikázza
Nem arrol beszélek aki külföldön élő/dolgozó magyar

Persze lehetsz te is magyar, nem tudom ott szulettél-e , élsz-e, amit a nicked jelez, és határon túli magyar vagy-e, de bben az esetben maradj a bliccelő fikázásánál

Hogy demokrácia + szólásszabadság?
Persze az, senki nem fog a fejedre koppintani érte, én mégis "elhajtalak", engedtessék meg nekem/is/

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.10. 19:14:36

@horex: Senki nem fikázta az országod, hanem véleményt mondtam tapasztalataimról, amit Magyarországon érzékelek az utóbbi 20 év távlatában. Nem én tehetek arról, hogy ez inkább negatív vélemény, hanem a "magyarországi társadalom". Persze, értem én, hogy ez neked fáj, de ez legyen a te bajod.

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.08.10. 19:20:01

@Csehszlovák Kém:
Na mindegy,elmondtam én is a magamét
Ugorgyunk túl rajta!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.10. 19:31:28

@Alternatív: Gyönyörű, kis esettanulmány az ügy.
1. Szídják a kontrollt, + szegény kislány.
2. Kiderül: a rendőrök szerint is a poszt toló volt a hisztis picsa
3. Aki miuán elkapták, le akart koccolni, hát...én nem tudom, de ezeken a történeteken nagyokat röhögünk egy sör mellett rajtatok, muha

GegeWarrior 2011.08.10. 20:59:44

@Csehszlovák Kém:
Olyan ez az egész mintha alkonyzónába kerültem volna:D
Itt osztod az észt és én csak lesek...
Megakarod magyarázni, hogy a nokiás doboz és a a jegy nem lyukasztás ugyan az :D
Na nekem ezen kell nevetnem:)
Te és a hozzád hasonló idióta liberálisok miatt van ott a világ ahol van(a piac mindenhatósága, meg verseny)
HAHA

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.10. 21:51:58

@GegeWarrior: Szerintem azért ennyire nem vicces, főleg, h a fején találtad a szöget: nemcsak te, de az egész ország alkonyzónába került.

A mantrát látom már megtanultad, "idióta" meg "liberális", ezek még nem voltak, fárasztóak ezek az egybites hozzászólások, amit itt produkáltok sokan. Bűnbakképzés, másramutogatás az megy (ezúttal a "piac", meg a "verseny", de Magyarországon kívül egyébként egész jól működik ez a világban. Ja, ahol nem dolgoznak, meg nem lyukasztanak, meg nokiásdobozoznak, ott gondok vannak, de ez már legyen a ti dolgotok.)

Szóval igazából csodállak, hogy egy pöcegödörből kifelé kiabálsz és szidalmazol, nem vezed észre, hogy a szar már a nyakadig ér? Szánalmas vagy innen kívülről nézve.

Etniez 2011.08.10. 22:34:19

@Dr Jozef Vengloš: Igen, az átlagkereset meg hatszorosa a magyarnak...

England win The Ashes! 2011.08.10. 22:46:21

@Etniez: Ne fárassz már baromságokkal. A lakbér, a gépjármű-biztosítás és egyéb járulékos költségek szintén sokszorosai a magyarnak. Egyetértek "Krtekkel": magyarázkodás, másra mutogatás perfektül megy, de hogy dolgozni kéne, az már büdös (tisztelet a nagyon kevés kivételnek).

McZozo 2011.08.11. 11:04:40

@Csehszlovák Kém:
Bocsanat Ezek szerint elkurtam, nem kicsit nagyon :)
CSak hogy authentikus legyek. Munkahelyrol irok s probalok gyors lenni a lopott percekben :)

Secnir 2011.08.11. 13:00:03

hosszú cikk volt, végigolvastam.
de megint az volt, ami szokott lenni: egy védtelen mocskosszájú nő beleköt 15 fess és intelligens ellenőrbe.

legalábbis a BKV szerint...

Harcitehen 2011.08.11. 15:57:02

Teljesen korrekt befejezés.
A büntetésről szóló csekket is feltölthetné a posztoló!

károgó varjú 2011.08.11. 17:11:20

A kémnek itten igaza van.
Sajnos.

Beaver100 2011.08.12. 02:36:28

Kicsit lassu vagyok ma !! Nem ertem , hogy ha valaki megvesz egy "EVES" berletet akkor mi a sz@rt kell neki bizonygatnia minden honapban, hogy ervenyes.Itt a "hulye bunko nyugaton" megveszem az eves berletet vagy akarmi eves jegyet es kesz. Ez is valami specialis abszurdisztani nyakatekert suketseg ??

Merker Iván 2011.08.12. 08:51:21

Ha ellenőr lennék, és agresszív lennék az utasokkal, én is letagadnám...
@Secnir: +1!

uruk.hai 2011.08.12. 09:50:02

@Johny Dragon: Ha utas lennék és agresszív lennék az ellenőrökkel, én is letagadnám...

uruk.hai 2011.08.12. 09:59:35

@Beaver100: Nem kell bizonygatni semmit, ha az éves bérlet mind a 12 darabját magaddal hordod. Azért bontották 12 havi részre , mert panaszkodtak a népek, hogy ha a 107000- forintos ( ami itt a "csodás keleten" nem kis pénz)éves bérletüket elvesztik mekkora összeget buknak(minél előbb annál nagyobbat ugyebár). Így elég az adott hónapra érvényes szelvényt magával vinnie, viszony az csak a hónap utolsó napján 24:00-ig érvényes. Ha másnap ellenőrzik, bukta. 1000 forint ellenében utólag igazolhatja az érvényességet. Ennyi.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.08.12. 10:07:21

Az volt már, hogy "Budapest, Budapest, de csodás"?
És az, hogy ez nem fogyasztóvédelmi, hanem legalább polgári peres ügy, bár a személyi szabadság korlátozása és a garázdaság tudtommal büntetőjogi kategória?
És az, hogy az ilyen jogtudatos, de kissé diszlexiás "hőgyek" hordjanak gázsprét?

uruk.hai 2011.08.12. 10:26:22

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: A "jogtudatosság" ugye nem csak arra vonatkozik, hogy tisztában vagyok vele milyen lehetőségeim vannak kibújni a felelősség alól? Mert akkor tényleg "Budapest, Budapest, de csodás", vagy még inkább "Magyarország, ahol álmomban jártam, Magyarország!"

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.08.12. 11:05:12

@uruk.hai: De, sajnos igen. A szabadság és a felelősség Attila birodalmának utódállamaiban talán sehol nem vált annyira szét, mint kis hazánkban. Az angolszász kultúrbirodalomban egyszerűbb a helyzet, ott a jogrendszer, a precedensjog eleve a joggal való visszaélésre épül, ami érdekes módon, talán nem összefüggés nélkül az esküdtbíráskodással, ott sokkal közvetlenebbül láttatja a szabadság és a felelősség jin-jang szerű elválaszthatatlanságát. A szekularizáció elsorvasztotta, vallási körbe lökte a felelősség fogalmát, különösen nálunk, ahol történelmileg az arisztokratikus (kegyúri) hagyományokból közvetlenül levezethető autonóm, sőt autokefal bíróságok jöttek létre.
Nem véletlen, hogy a történelem leggyilkosabb eszmei irányzataiknak, a nemzeti és nemzetközi szocializmusnak a valódi haszonélvezői, elterjesztői szinte soha nem kerülnek emberi ítélet alá...

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.08.12. 13:31:39

Egyébként a BKV téved, az teljesen jogszerű ha az otthon hagyott bérletet neked valaki odahozza ha te nem hagyod el a BKV területét (ez esetben a metóállomást) amíg ez megtörténik. Volt már ilyen ügyünk és asszem valami jogvédő izé (DAS?) segített és a befizetett büntetést a BKV szépen visszaszolgáltatta.

becsoccsent 2011.08.12. 19:52:10

csak magamat tudom ismetelni, csak most a bekaveval kapcsolatban: a budos kurva annyukat basszak szajba ok is. de koszonom: 1-2 hasonlo poszt, es elszakad a cerna, irany a jobb, boldogabb BARMELYIK orszag.

uruk.hai 2011.08.12. 22:07:02

"BARMELYIK boldogabb orszagban" ha szabálytalanságon rajtakapnak súlyos büntetést fizetsz. Ha le akarsz lépni a fizetés elől vissza fognak tartani. Az egyetlen különbség, hogy ott teljes jogkörrel felruházva teszik meg. Itt meg jogtalanul. De ez csak az országot minősíti.

Xezs 2011.08.13. 11:58:55

@becsoccsent: Becsomagoltál már, hülyegyerek?

becsoccsent 2011.08.13. 23:49:04

@Xezs: ha sokat ugatsz, leugrok a tocoba, oszt elkenem a szadat, taplo :)

Merker Iván 2011.08.14. 09:12:43

@uruk.hai: Ez is teljesen jogos. Valószínűáleg mindkét félnek igaza van valamennyire, kéne találniuk egy tanút.

uruk.hai 2011.08.14. 13:46:01

@Johny Dragon: Egy pártatlant. Ha létezik olyan.

Merker Iván 2011.08.14. 22:51:41

@uruk.hai: Valósz0nű a nő sem volt túl udvarias, meg az ellenőrök sem voltak túl barátságosak.

becsoccsent 2011.08.15. 10:50:49

@Xezs: beleolvastam a blogodba, meggondoltam magam. nem lenne mirol beszelgetnunk, sajnalom. en mar nem akarok visszasullyedni arra a szintre. es azt sem igerem, hogy bevarlak itt.. ;)

Xezs 2011.08.15. 20:59:35

@becsoccsent: Hú, most aztán nagyon megmondtad a tutit.

Xezs 2011.08.15. 23:50:26

@becsoccsent: De hogy értsd, miért hülyegyerekeztelek le, elmagyarázom.

Enyhén szólva nevetséges, ahogy a hozzád hasonlók fenyegetőznek hogy ők majd jajdeelmennek ebből az országból. Egyrészt senkit sem érdekel, másrészt az ilyenek 90%-a csak mellveregetés, semmi több.

Az meg már csak a hab a tortán, hogy te a BKV-t fenyegetted meg azzal, hogy kimész, mintha a BKV-t egy szemernyit is érdekelné hogy egy álnév mögé bújt akárki azt írta hogy ő elmegy ebből az országból mert nem elégedett a szolgáltatás színvonalával. Nyilván könnyeket fognak hullatni érted.

Mielőtt még nekemesnél, közlöm, hogy én sem vagyok elégedett a BKV-val, de azzal, hogy kiköltözéssel fenyegeted őket, az égvilágon semmit sem érsz el, csak nevetségessé teszed magad.

Na, hát ezért vagy te hülyegyerek.

Bamba Barack 2011.08.16. 10:00:18

Hátööö.ha megvan az érvényes bérlete egész évre akkor mégis mi a tökért kéne bármiféle bírságot is kifizessen??????Így borzalmas árakon "szolgáltat" a bkv,örüljenek ha van aki fizet is érte...
Egyébként érdekes,sosem találkoztam még bunkó,kötözködő ellenőrökkel:)

uruk.hai 2011.08.16. 10:54:42

@Bamba Barack: Ott helyben nem volt nála érvényes éves bérlet, csak annak a már lejárt szelvényei. Hogyan dönthető el, hogy megvan-e a többi (pl. nem adta el) és az adott időszakra is fizetett? Van rá lehetőség! 8 nap. Akácfa utca. 1000 forint. Miért kell még ráfizetni, ha már úgyis rengeteg pénzt kiadott? Mert ott fent kell tartani egy irodát,annak minden költségével, és nem utolsósorban az ott dolgozó embereket is fizetni kell. Le lehetne egyszerűsíteni: Van, köszönik szépen. Nincs, 6000 forint. Nem fizetsz, átadnak a rendőrségnek.
Másfelől abban igazad van, hogy a BKV nem becsüli meg eléggé a fizető utasokat, főleg annak fényében, hogy a nótórius bliccelőkkel nem tud mit kezdeni.
"Egyébként érdekes,sosem találkoztam még bunkó,kötözködő ellenőrökkel:)" - ez összefüggésben lehet azzal, hogy van érvényes jegyed, vagy bérleted?

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.08.17. 10:32:10

1 kis segítség annak eldöntéséhez, h melyik félnek is lehet igaza a BKV-sok viselkedésével kapcsolatban.
index.hu/bulvar/2011/08/16/nem_kimeltek_az_utast_a_bkv_biztonsagi_orei/

becsoccsent 2011.08.17. 18:37:15

@Xezs: felesleges mosdatnod magad, meg magyarazkodnod, tenyleg nem ersz fel hozzam.

nem kell valaszolnod :)

Xezs 2011.08.17. 19:41:03

@becsoccsent: Nem csak hülye vagy, még nagyképű is.

Repjegyet megvetted már?

nem kell válaszolnod.

warisover 2011.08.17. 23:56:17

Ahoy, komolyan elszomorodok néhány ember hozzá állása, véleménye miatt, nem tudom hogy segíthet e még ezeken az alakok valami, (mondjuk 1 nyugatabbi országba tett látogatás, vagy tabletták) vagy pedig egyszerűen csak meg kell várni amíg meghalnak, és reménykedni hogy az utódait még nem tompította le annyira, hogy maguk is erre a menthetetlen értelmi leejtőbe kerültek. A PROBLÉMA nem az hogy nem engedték leszállni, NEM az hogy drága a jegy, És még csak nem is az hogy semmiféle emberséget nem tanúsítanak, és nem mérlegelnek lófaszt, csak a szabályzatot szajkózzák mint megrögzött bürokraták,Hanem az, hogy egy szolgálatba lévő ellenőr (pék, pénztáros, biztiőrcsi, menedzser, ügyfélszolgálatos, stb.) NEM a civil proletáriánus közegében megszokott módon viselkedik, hanem mutat egy fajta professzionalizmust, és nem kurvázik, röhög pofán, ordibál stb. mert ez esetben (itthon sajnos nem, nagyrészt a hasonló gondolkozású kispöcskök miatt) a civilizált világban azonnali mód elbocsátják (mint macskát szarni). Kivétel ez alól a rendőr ami mindenhol egy külön faj. Aki pedig ezt képtelen belátni, az tényleg lemaradt valahol az egyik rendszerváltás gabalyodása során

CoolKoon 2011.08.22. 17:34:02

@Silent Bob: Látom, neked a gondolkodás szintén nem erősséged. Amúgy meg sajna nincs "csehszlovák homár", úgyhogy jobb híján a magyarszki tudó "cseszkók" is itt rontják a levegőt....

Silent Bob 2011.08.22. 17:43:12

@CoolKoon: Haver, te nem vagy egy kapkodós típus. :D
De hogy a 450 hozzászólás közül miért pont ez szúrta a szemed, az már szinte érdekel. :)

CoolKoon 2011.08.22. 19:03:04

@Silent Bob: Tényleg, most látom csak, hogy az utolsó hozzászólás majd' egy hete jött :P

Hát, ezt dobta a gép, mit csináljak :D Amúgy meg akkor akadt meg a szemem a hozzászólásodon, amikor arra voltam kíváncsi, miket írogatnak a BKV-s válasz megjelenése után. De ettől függetlenül: Agape Satanas! :P
süti beállítások módosítása