Tékozló Homár

Halmozódó problémák az Opel Gombosnál

2011.08.17. 09:56 | jackyll | 62 komment

Obligata minden kudarc ellenére évekig próbálkozott az Opel Gombosnál, hogy egyszer úgy igazán megjavítsák az Astráját, de most feladta a harcot:

Évek óta az Opel Gomboshoz hordom az opel astrámat, úgy még sosem hoztam ki javítás után a szervizből, hogy tökéletesre sikerült volna. A múltkor olajcserére vittem be a szervizükbe, amit állítólag meg is csináltak. Ezzel szembesültem is, hogy az anyós ülés alatt lévő szőnyeg úszott az olajban, persze ezért senki nem kért elnézést. Persze hogyan is kérnének elnézést, hiszen a munkafelvevők az esetek többségében sosincsenek a helyükön, és fél órákat kell várni míg végre az egyik előkerül. Emellett azt is említhetném, hogy folyamatosan megpróbálnak rámsózni különböző alkatrész cseréket.

Először bedőltem ennek, és kicseréltettem az olajszűrőt és a féktárcsákat. Pár nap múlva egy ismerősöm ismerőséhez mentem el, aki autószerelő. Megmutattam neki a kiszerelt alkatrészeket és megállapította, hogy ezeket nem kellett volna még cserélni. Nem szóltam egy szót sem, csak benyeltem, hogy átvágtak.

Legközelebb karosszériajavításra kellett bevinnem az autómat a Gomboshoz. Szélvédő cserére, mert megrepedt. Ezt úgy sikerült elvégezniük, hogy azóta bizonyos helyeken, ha esik az eső, akkor befolyik a víz. Többször próbálták korrigálni, de sajnos ez sem ment nekik.

Egyik baráti sörözésem alkalmával, bemutattak egy hölgynek. Beszélgettünk, söröztünk és elkezdtünk autókról is beszélgetni. Szóba jött az Opel Gombos. A lány arca hirtelen átment a kedves mosolygósból a dühös károsultak arcára. Kiderült, hogy ő a Gombos tulajdonosának a szomszédja, és az ő autóját is szarul készítették el.

Zárásképpen pár kérdés: Ha már a szomszédját is átvágja, akkor milyen üzletember lehet?

Márka független szerviz, tehát márka függetlenül szarul javítanak? Ha már felhívnak és megkérdeznek, hogy elégedett vagyok e velük, és elmondom, hogy mi a bajom és nem képesek ebből leszűrni a tanulságot, akkor végtelenül rosszul csinálnak valamit, hisz a piacon más szervízek is vannak. Azóta egy idősebb autószerelőhöz viszem az autómat és nincs is vele semmi gond. A szélvédőmet is kijavította ingyen. Én biztos senkinek nem ajánlom az opel gombost.

Üdvözlettel egy már nem opel gombos ügyfél.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Antalbaba 2011.08.17. 09:57:38

Csak nem? Jó reggelt:-)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.17. 10:00:13

"Évek óta az Opel Gomboshoz hordom az opel astrámat, úgy még sosem hoztam ki javítás után a szervizből, hogy tökéletesre sikerült volna."

Vadász, te...

esef 2011.08.17. 10:00:14

van egy sanda gyanúm, hogy az olajcsere csak a számlán történt meg...

Rosszindulatú Vászka 2011.08.17. 10:01:16

Nemértem.

Többször átverték, mégis odajár.
Bemutassák egy Hölgynek sörözéskor, erre autószervizről beszélget vele.

Sztem ijen nincs is.

megamenn 2011.08.17. 10:01:49

Mostmár igazán kíváncsi vagyok erre a gombosra, holnap el is viszem hozzájuk az ajutómat :))

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2011.08.17. 10:01:50

Aki az Opel Gomboshoz jár, sikeres ember nem lehet.

megamenn 2011.08.17. 10:04:29

...de szerintem ez egy kiugrott gombos szerelő lejárató posztya...ugorgyunk :)

Dr. Kix 2011.08.17. 10:05:24

Én csak annyit, hogy románok... lovak... éjjel...

elwood 2011.08.17. 10:13:26

engem bemutattak egy kedves arcú lánynak akivel kernel dumpokról kezdtem beszélgetni, erre az arca átment dühösbe

Leadfoot 2011.08.17. 10:13:43

"Évek óta az Opel Gomboshoz hordom az opel astrámat, úgy még sosem hoztam ki javítás után a szervizből, hogy tökéletesre sikerült volna."

Vadász, vadász... annak is az extrém mazochista verziója.

Ha valaki éveken keresztül folyamatosan elégedetlen egy szolgáltatással, miért jár vissza? Ráadásul Opel-szerviz és jó Opel-szerelő kis túlzással minden bokorban van.

"kicseréltettem az olajszűrőt és a féktárcsákat"

WTF? Olajszűrőt olajcserekor kéne cserélni, féktárcsát meg ha elkopott vagy más probléma van vele.

"megállapította, hogy ezeket nem kellett volna még cserélni"

WTF 2. Az olajszűrőről ránézésre megállapította, hogy nem kellett volna cserélni?

D.S.K. 2011.08.17. 10:13:47

Nem csak a Gombosra jellemző! Most soroljam?????
Gané szinte az összes, és még a jattot is várják. Hát egy nagy lófaszt, én is leszoktam róla, így is, úgy is átbasznak, csak ha jattot adsz, kinyalják a seggedet, úgy kurnak át. És ez igaz VW-re, Toyotára, Fiatra, Alfára, DAF-ra, Mitsura, BMW-re, Mercedesre, stb...Ennyi jutott eszembe hirtelen az elmúlt 15 évből.

megamenn 2011.08.17. 10:16:35

olajszűrőt olajcserekor, féktárcsát fékolajcserekor :)

Prof. azsiráf.PhD. 2011.08.17. 10:18:15

@Rosszindulatú Vászka: bahh, ez méég semmi. van olyan is, amelyik az első randin azzal kezdi, hogy kifejti a diplomamunkája részleteit annak teljes mélységében, és azt is elmagyarázza, hogy miért nem ért egyet az xyz társadalmi elmélettel valamint a fókák legyilkolásával.

sztem még azóta is szűz.

PepeXVI 2011.08.17. 10:20:32

Kedves Poszter! :)

Ha évekig szarul javították az autódat, miért hordtad még mindig oda? (Medve, te baszni jársz ide...)

Az olajos padló gáz, viszont az Astrához kb. 1000 Ft-ba kerülő olajszűrőn én nem szőrőznék. Úgyis minden olajcserénél ajánlott a szűrőt is cserélni.
A féktárcsán pedig laikusként is látszik, ha rondára, hullámosra kopott, vagy barázdás a külső íve. Egyébként a fék meg nem játék.

Szóval értjük, nem járunk a Gomboshoz, meg Opelt se szándékoztam venni.

Szép napot!

PepeXVI 2011.08.17. 10:22:14

...alig vártam, hogy végre trollkodhassak egy kicsit... :D

megamenn 2011.08.17. 10:23:47

"Egyik baráti sörözésem alkalmával, bemutattak egy hölgynek. Beszélgettünk, söröztünk és elkezdtünk autókról is beszélgetni"

- Hellóbelló csajszi, de jól nézel ki!
- Te sem vagy rossz nagyfiú!
- Wow, kő kóla ?
- Vagy menjünk szobára?
- OK, de a te kocsiddal, mert az enyém az opel gombócnál van.
- OG? Hogyazokmekkora.... képzeld, az úgy volt, hogy a múltkor....

juhaszvik 2011.08.17. 10:29:26

a poszt legérdekesebb része, ahogy autószerelő-témával próbál csajozni a posztolónk. mondjuk lehet, hogy nem sült el rosszul, mert a közös ellenség gyakran összehozza az embereket.

amúgy érdekesen fogalmaz a posztoló:
"Évek óta az Opel Gomboshoz hordom az opel astrámat"
"folyamatosan megpróbálnak rámsózni különböző alkatrész cseréket"

olyan, mint ha rendszeres ügyfelük lenne, de a posztból az derül ki, hogy kétszer járt náluk (1. olajcsere, szűrő, féktárcsa csere, 2. szélvédőcsere)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.17. 10:34:16

Opel sose kop el. Miért kell egyáltalán szerelőhöz vinni?

Prof. azsiráf.PhD. 2011.08.17. 10:37:26

@atpijkamo: hát mer a recepciós csaj jól néz ki és szereti a sört.

Manci néni, a szomszéd 2011.08.17. 10:39:46

Drágáim, ki megy márkaszervizbe szerelőnek?

Az, aki nem ért a szakmához. Mert aki ért hozzá, annak saját műhelye van, saját zsebre dolgozik és esze ágában sincs átverni a kuncsaftjait.

Mondjuk nekem egy 27 éves (kék színű) trabantom van, és a szomszédom szokta megbütykölni, ha valami gond van vele.

Ha meg nagyon véres a torka szegénynek, akkor szabadbattyánba szoktam elvinni egy maszekhez, na annak is arany keze van, annyira ügyes.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.17. 10:45:42

@PepeXVI: "Medve, te baszni jársz ide..."

Papp Jancsi!

Megy a vadász az erdőben, egyszer csak meglát egy barlangot. Belelő kettőt, kis idő múlva sértetlenül kijön a medve:
- Ejnye vadász, megpróbáltál megölni. Egy módon nem öllek meg, ha leszopsz.
A vadász nem tud mit tenni, megteszi amit a medve kért. Másnap megint megy a barlanghoz, ezúttal egy géppisztollyal. Beleereszt egy sorozatot, kis idő múlva sértetlenül kijön a medve:
- Ejnye vadász, megint megpróbáltál megölni. Egy módon nem öllek meg, ha leszopsz.
Hát a vadász megint megteszi, hogy mentse az életét. Harmadnap teljesen felfegyverkezve megy a barlanghoz. Ráereszt 3 aknát. A barlang teljesen összeomlik, nagy por száll fel. Kis idő múlva sértetlenül előjön a medve a vállát porolva:
- Vadász, vadász te szopni jársz ide...

The Good Boy 2011.08.17. 10:46:08

akartam írni valami vadászról, aki valahova állandóan visszajár, de már mások is említettek.
A posztoló a tipikus magyar fogyasztói társadalmat prezentálja, aki mazochista módon jár vissza az átbacós helyeire (talán így kényelmes?). Amíg ez nem fog változni, addig az ilyen mocskos helyek is életbe maradnak.
Autóról: nagyon jó ismerősöm számomra amúgy iszonyú olcsó (önköltségen dolgozva, az alkatrész árkedvezményét is átadva) szervizét azért hagytam ott több év után, mert az egyik alkalommal a kért 5W-s prémium olaj helyett, 10-est csepegtetett a vasba (ugyanazt a prémium terméket), ráadásul túl is sikerült töltenie. Tagadta, hogy 10w-s került bele (pedig csak olyan hordói voltak a szervizben, 5w-s kannák pedig nem igazán kerültek elő), én meg váltottam, kicsit drágábban dolgozót, de talpig becsületest! Ennyi. De sajnos a magyarok többsége nem tudatos vásárló, ami meg is látszik, hiszen rengeteg átbacós hely élte túl a válságot.

elwood 2011.08.17. 10:46:16

@Manci néni, a szomszéd: Ez egyre kevésbe igaz.

Pl. autóelektronikában egy független szerelő ha nem kap képzést az új modellre esélye sincs. Olyan diagnosztikát is használnak ami online van a gyárral összekötve, és nem is lehet offline csinálni.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.08.17. 10:49:04

@elwood: hátde trabantya van neki. azt fakanállal és tésztaszűrővel meg használt rágógumival is lehet javítani. az aldiban meg mindig van olcsó kék festék.

Mentolos szalonna 2011.08.17. 10:57:43

Igen, a vadász, vadász ... volt már :)
Nekem sem fér a fejembe.

Miért is nem jó fillérekért megcsináltatni az autószerelő haverral a kocsit? Ja, a számla... Ha kifizetik a számlát, akkor csitt, ha nem, akkor meg vadász vadász...

Manci néni, a szomszéd 2011.08.17. 11:00:23

@akiazsiráfotszereti: Na, ez így igaz. Tudod mennyit költök javításra? Évente kevesebb mint 10 db ezrest. A Józsinak a söreit nem számoltam bele mondjuk, de legyen 15.

Most akkor minek vegyek új kocsit? Hogy aszongyák nekem a márkaszervitbe, hogy ezt ki kell cserélni, 150. Aztán nem lesz jó, visszaviszem, a másik meg aszongy, hogy azt kell kicserélni benne. 210 rugó.

@elwood: Szerintem meg túlzásba viszik ezt az elektronizálást. Csak arra jó, hogy iparosított körülmények között tudják lehúzni az autósokat. A trabantomban tudod mennyi az elektronika? Egy rádió meg egy ventillátor. Nincs benne központi záras riasztó, meg mittudoménmégmi. Na, ezek nem tudnak elromlani és nem kell megjavíttatni őket.

reunalla 2011.08.17. 11:00:27

"Évek óta az Opel Gomboshoz hordom az opel astrámat, úgy még sosem hoztam ki javítás után a szervizből, hogy tökéletesre sikerült volna." ...akkor meg minek vitted újra meg újra oda?

parkolok.com 2011.08.17. 11:02:26

Ecsém.. átbasznak és te még vissza is mész.. gartulálni tudok.

A szélvédő cseréhez:
Igen jó cégek vannak akik ezzel foglalkoznak. Olcsóbban és profi minőségben cserélnek autó üveget. kb fél perces keresésé a neten.
PL:www.gima.hu/

Nindu 2011.08.17. 11:03:59

Hát az olajcserénél minden esetben cserélni illik az olajszűrőt ez alap! A féktárcsa nekem még mindig az van fent amit a gyárban beletettek, pedig már 20 éves elmúlt... Egyébként az olajszűrő az tényleg egy filléres alkatrész a többihez képest de gondolom a szervízben az is benne volt vagy 10000 Ft-ba :) plusz a csere munkadíja ami 4000 Ft, a féktárcsákat nem is merem megkérdezni mennyiért cserélték :))

isti77 2011.08.17. 11:04:46

"Először bedőltem ennek, és kicseréltettem az olajszűrőt..."

Csak úgy natúrban, olajcsere nélkül? Ne haragudj rájuk ezért, ők így figyelmeztetnek, hogy olajcsere alkalmával soha nem cserélik a szűrőt (sőt igazából az olajat sem, csak elszámolják), így aztán néha tényleg nem ártana kicserélni.
Nekem egy másik márkaszervízben tűnt fel egyszer, hogy az új olajszűrőn valamilyen véletlen folytán ott van ugyanaz a karcolás, ami a régin... amit én karcoltam rá a csere előtti napon, ismertetőjelként. Vissza is adták a zsét, én meg mentem máshova, ahol tényleg megcsinálták. Láttam.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.08.17. 11:10:22

Féktárcsát az indexbúrával együtt kell cserélni.
Ha Opelje van valakinek, nem árt időnként megnézetni a hátsó diffúzorokat.
Olajszűrőt az Aldiban kell venni.
Amúgy szerelőnek a Bekő Tónit javasolnám.

brand_boy 2011.08.17. 11:10:32

@Manci néni, a szomszéd: Mert aki ért hozzá, annak saját műhelye van, saját zsebre dolgozik és esze ágában sincs átverni a kuncsaftjait

Nos, magyarhonban mindenki Pallas Autószerelékként pattan ki édesaatyja fejéből.

Egyszerű vagy, mint egy trabantos ! ;)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.17. 11:16:44

A szerviz rövid i.
A szerviz rövid i.
A szerviz rövid i.
A szerviz rövid i.
A szerviz rövid i.
A szerviz rövid i.
A szerviz rövid i.
A szerviz rövid i.
A szerviz rövid i.
A szerviz rövid i.
A szerviz rövid i.
A szerviz rövid i.
A szerviz rövid i.
A szerviz rövid i.
A szerviz rövid i.
A szerviz rövid i.
A szerviz rövid i.
A szerviz rövid i.
A szerviz rövid i.
A szerviz rövid i.
A szerviz rövid i.
A szerviz rövid i.
A szerviz rövid i.
A szerviz rövid i.
A szerviz rövid i.
A szerviz rövid i.
A szerviz rövid i.
A szerviz rövid i.
A szerviz rövid i.

Manci néni, a szomszéd 2011.08.17. 11:18:50

@brand_boy: Na figyusz: egy jó autószerelőnek már az apja is autószerelő volt. És nem csak az iskolában tanulta a szakmát, hanem otthon, a papa műhelyében is ellesett pár fogást. És nem azért van a műhelyben, hogy 9-kor megreggelizzen, délbe megebédeljen, a maradék időt meg ellógja, mint a "márka" szervizekben.

Az én apám lakatos volt. Én nem lettem az :)

elwood 2011.08.17. 11:33:52

@Manci néni, a szomszéd: találgathatok ? akkor kolompár ?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.08.17. 11:39:20

@Manci néni, a szomszéd:
"Na figyusz: egy jó autószerelőnek már az apja is autószerelő volt. "

Ezt meg kell cáfolnom.
A Bekő Tóni apja pl nőgyógyász volt.
Na ezért tud a Tóni kipufogón keresztül dugattyút cserélni.
A csipptuningot meg sztetoszkóppal végzi.

juhaszvik 2011.08.17. 11:44:33

@Manci néni, a szomszéd: tehát csak úgy lehet valaki jó autószerelő, ha az apja is az volt? (ez így sértő és logikátlan)

Anti Anyag (törölt) 2011.08.17. 11:54:12

Igen régóta van autóm, egyszer voltam egy márkaszervizben, azóta soha. Sima ékszíjcserét kértem, mert akkor vettem az autót. Kicserélték egy szarabbra és még a motorháztető zárját is elkúrták.

Még szerencse, hogy észrevettem nem sokkal később, hogy a "vadiúj" ékszíj varrásainak majd fele el volt szakadva.

Hosszú évek óta egy segéddel dolgozó középkorú szakihoz viszem ellenőrzésre és javítani is az autóimat. Nincs is messze, jól felszerelt a műhelye, továbbá rend és tisztaság van, mint egy osztrák szervizben.

Ha új autóm lenne azt is vele nézetném át és ha minden OK, hagynám a garanciát a fenébe.

A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.08.17. 11:56:49

Felállsz egy magas járdakuszobre 2 kerékkel, alátolsz egy teknot, megengeded, míg lefolyik addig szurot cserélsz, visszazárod, feltoltod olajjal, kezet mosol...Szélvédocserét most nem mondom el de hasonlóan bonyolult muvelet...A lehúzós szereloknek meg sunt a seggébe.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.08.17. 12:15:10

Én bioatom meghajtású tengeralattjárót használok.
10 évente fűtőelemcsere, néha meg kell zsírozni a propellert.
No emisszió, no korrózió.
Csendes, megbízható.

Viktus 2011.08.17. 12:19:12

Komolyan nem semmi ez az ország ... rendszeresen átb*sszák, és mégis mindig ugyanoda megy vissza. Kedves Obligata nagyjából minden lakott településen van min. egy tucat különböző szervíz.

27 éves (kék színű) trabant 2011.08.17. 12:23:15

nekem ugyan nem kell márkaszervíííííz, jó ha a szomszéd megbütyköl egy kicsit...

Mérgező Hulladék 2011.08.17. 12:56:05

Azt kérdezte már valaki, hogy miért ment vissza? És hogy vadász? Az volt már, hogy az volt már?

27 éves (kék színű) trabant 2011.08.17. 12:58:47

Én biztos, hogy valamelyik opelnak (vagy mosógépnek) letéptem volna az ajtaját. Ez volt már?

elwood 2011.08.17. 13:16:29

nem tudjátok a szervízt milyen í-vel kellene írni ?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.17. 13:30:54

@A country full of aliens: OK, de hova teszed utana az olajat
@Manci néni, a szomszéd: olyan vagy mint Gyufa. Gyufa itt melozott amerikaban 1 evig es mikor kocsit vett azt mondta nem vesz elektromos ablakemeloset, mert eggyel tobb hibalehetoseg, amugyis a legjobb kocsi a zsiguli, mert O meg a szantason is elment vele

minden olajcserenel alap az olajszuro csereje
a legszurot se m art...
az volt mar hogy megy a vadasz az erdoben...

elwood 2011.08.17. 13:37:35

nem vagyok biztos, addig î -vel fogom írni

A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.08.17. 13:45:38

@hagyma:
Amerikában kiontod az ingoványosba a krokodilok kozé, Magyarországon meg leadod egy benzinkúton mint veszélyes hulladék. Nemleges válasz esetén otthagyod.

elwood 2011.08.17. 14:07:21

L.A.-ben a sok olajcsere nyomán összefolyt olajat elnevezték kátránytónak

mohopasi 2011.08.17. 15:09:21

Ha valaki olyan hülye, hogy többször is ott próbálkozik ahol elsőre is átdobták a palánkon, az minimum megérdemli - többek körzt a Darwin-díjat...

hehehehe 2011.08.17. 15:45:12

@atpijkamo: én akartam a vadász-vadász szállóigét :)

vernarancs 2011.08.17. 17:08:13

Gombosnal gombot kell csereltetni nem olajat.
Olajat egyebkent is otthon cserel az ember. Fel ora es anyagarban megvan.
Azt meg el sem hiszem, hogy a regi olajszurot elhozta, hogy mutogassa a szerelo haverjanak.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.08.18. 11:59:27

Vajon Gombosék gombokat keresnek csak, vagy rendes pénzt a szervizen?
Mert ha rendes pénzt kaszálnak, akkor illene is rendes munkát végezniük a rendes pénzért...

Matteo79 2011.08.18. 20:03:12

Szerintem egy valós károsult nem így fogalmaz... Sokkal inkább lejáratás lehet a cél...
Persze ez csak egy megérzés...semmi közöm a Gomboshoz.

Répalaki Edömér 2011.08.18. 20:45:56

Gombos úr (a szentendrei Opel márkakereskedő) még a kilencvenes évek első felének végén, vagyis az évtized derekán, egy szép napsütéses kora nyári péntek délben eljött a gimnáziumba kollégista leányáért. Mind a négy évfolyam (plusz a tanári kar egy része és a kisegítő személyzet néhány tagja) rátapadt az aula óriási portálüvegére, mert egy hosszított fülkés GMC Sierra parkolt odakünn, szép króm fellépőkkel, hasonszőrű bukókerettel a fülke mögött, 4-6 halogén piláccsal (gallytörőre nem emlékszem, de ha volt rajta, akkor feltehetően az is tükörpolír kivitelben, kettes-négyes világítótest-ikrekkel), amerikás mintára osztott fényezés, vagy alul valami mintás berakás volt, de a felső szín csodaszép "Adria-kék" metál fényben ragyogta be az utcát. (*)

Azóta szeretnék egy GMC Sierra Denali-t, akár még a 3500HD-t is bevállalnám, bár az már végképp nem városi autókázásra termett - Hadházi szavaival élve - "moslékhordó" jószág. Viszont egy (most oly' divatos) Nissan Navara majdnem elférne a platóján. Azonban csak egy "Adria-kék" Ignisre futotta (innen a színkód), használtan, hitellel - de még így is én vagyok a legsikeresebb ember a faluban. Na, megyek is és megnézem, hogy nem nyertem-e a Skandin, vagy nem jött-e egy kis reálhozam valahonnan...

* - A történet igaz, de nem tudom, hogy ugyanarról a cégről szól-e, ha igen akkor lehet, hogy már már nem is ő viszi a boltot, ráadásul ne tessenek messzemenő következtetéseket levonni valaki járművéből. Én sem teszem ezt a cégünk könyvelőjének felső kategóriás, germán forgalmi rendszámmal "anyakönyvezett" BMW-jéről... :)

Rival · http://www.rivalcomp.hu 2011.08.21. 23:39:40

Én a Maxabonál jártam így. G Astra klímaprobléma. Gariidőn belül nem akarták megjavítani a három hónap után hangossá váló klímát. Balfék voltam, tudom, ez van. Már megszoktam, hogy hangosabb. Működni működik, negyedik éve használom így.

De megfogadtam, hogy új autót soha többet, főleg nem CHF hitelre, és főleg nem márkaszervizben javítva. Ezek után az Opel sem biztos, pedig eddig csak Opelem volt (visszasírom a 20 éves Asconát).

Volt két horpadás a hátsó ajtón, gondoltam CASCO-s javítás, olcsón megúszom. Aha, számlán 1 millió 300 ezer Ft. Mondom mi a bánat, cserélték a fél autót? Ja, ez Schiller volt. 10% önrész, így 130 ezer pénzembe került. Sokkal kevesebből összehoztam volna egy hátsó ajtó cserét fényezéssel egy ismerős műhelyben.

Az egész új autó biznisz a lehúzásról szól: olcsó alapmodell, amihez aranyárban van pl. a gyári kazettás rádió (60 ezer forint, noooormáális?? vettem 30-ért sokkal nagyobb tudásút), akkor ott van az "olcsó" hitel, a "kötelező" szerviz, CASCO-s javítás (amire mindent ráírnak, amit nem szégyelnek), és az autó máris kevesebbet ér, ahogy kigurulsz a szalonból, ráadásul még a garanciális javítás is ciki...

Drága volt a tanulópénz... :( Nekem többet nem ér meg ennyit az, hogy én fingjak először az ülésbe...

Beus181 2019.07.12. 14:22:34

Opel Gombosnál új autó vásárlása

Május 16 előleg befizetés,21-én további befizetés és a régi gépkocsi eladása a kereskedőnek május 30.. Május 30-al a teljes vételár kifizetésre került az Opel Gombos felé. Az új kocsi átadást május végére vállalta szerződésben, most már augusztus végéről van szó. A teljes árat kifizettük 6 hete, ami a bankhoz viszont nem lett befizetve, ezért nincs kocsi, mivel mint közben kiderült jelzálog van a gépkocsin, és miatt a bank nem engedi ki az autót, nem lehet levizsgálztatni és üzembe helyezni. Az Opel Gombos meg nem fizet másfél hónapja mert nincs miből, se autó se pénz, holott a szalon jelenleg is működik. Az Opel Magyarországot is megkerestük. Mivel azóta a Gombos kereskedelmi jogát visszavonta az Opel így nem akartak foglalkozni az ügyünkkel, holott amikor a szerződéskötés, adásvétel megtörtént még kapcsolatban álltak, kereskedelmi joguk fennállt így feltételezem valamilyen szinten felelősségük fennáll a márkaképviseleteik tevékenységével kapcsolatban. Sokszori próbálkozásunkra, miután mindenkinek írtunk az Opelnál hajlandóak foglalkozni velünk, azonban még mindig csak békéltető, közvetítő szerepet vállalnak. Előtte már márciusban sem teljesített a szalon, feltehetően az előző károsultnak fizette vissza az anyukám altal befizetett pénzt, neki adta el azt a kocsit, aminek a vevője szerencsésen kiszállt az üzletből. Azóta a Gombosnál csak ígérgetnek, mindig mást mondnak miből és mikor fizetik vissza a pénzt. Telefonon elérhetetlenek számunkra, személyes megkereséskor köszönni sem köszönnek a szalonban nemhogy szóba állnának velünk. Anyukám itt áll autó nélkül, nem tud dolgozni, másfél hónapja fut az autója/pénze után, tegnap mentő vitte kórházba súlyos idegösszeroppanással. Felháborít, hogy ezt megtehetik,és az Opel Magyarország sem segít érdemben, mi pedig futhatunk a közel 4 millió forintunk után hogy hónapok múlva visszakapjuk ha visszakapjuk egyáltalán, miközben rámegy édesanyám egészsége is.
(A szerződés felmondtuk, a fizetési meghagyást elindítjuk, de szeretnénk a média segítségével is nyomást gyakorolni rájuk, ha valaki tud ebben segíteni szívesen vesszük)

Köszönöm